A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített második tanács)
2013. november 5.(*)
„Dömping – Az Örményországból, Brazíliából és Kínából származó egyes alumíniumfóliák behozatala – Örményország WTO‑hoz történő csatlakozása – Piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozási jogállás – A 384/96/EK rendelet 2. cikkének (7) bekezdése – Összeegyeztethetőség a dömpingellenes megállapodással – EUMSZ 277. cikk”
A T‑512/09. sz. ügyben,
a Rusal Armenal ZAO (székhelye: Jereván [Örményország], képviseli: B. Evtimov ügyvéd)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviseli kezdetben: J.‑P. Hix, meghatalmazotti minőségben, segítői: G. Berrisch és G. Wolf ügyvédek, később: J.‑P. Hix és B. Driessen, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: G. Berrisch, végül: J.‑P. Hix és B. Driessen)
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Bizottság (képviselik: M. França és C. Clyne, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó,
az Örményországból, Brazíliából és a Kínai Népköztársaságból származó egyes alumíniumfóliák behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről, szóló 2009. szeptember 24‑i 925/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 262., 1. o.) megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített második tanács),
tagjai: N. J. Forwood elnök (előadó), F. Dehousse, I. Wiszniewska‑Białecka, M. Prek és J. Schwarcz bírák,
hivatalvezető: N. Rosner tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. október 3‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes a Rusal Armenal ZAO alumíniumtermékeket gyártó és forgalmazó társaság, amelyet 2000‑ben alapítottak Örményországban. 2003. február 5‑én az Örmény Köztársaság csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó egyezményhez (HL 1994. L 336., 3. o.).
2 A 2008. május 28‑án benyújtott panasz alapján az Európai Bizottság dömpingellenes eljárást kezdeményezett az Örményországból, Brazíliából és a Kínából származó egyes alumíniumfóliák behozatalára vonatkozóan. Az eljárás megindításáról szóló közleményt az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2008. július 12‑i számában (HL C 177., 13. o.) tették közzé.
3 A 2008. július 25‑i és szeptember 1‑jei leveleivel a felperes vitatta többek között, hogy a jelen ügyben alkalmazható az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22‑i 384/96/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1996. L 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 45. o.; a továbbiakban: alaprendelet) (amelynek helyébe az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet [HL L 343., 51. o., helyesbítés: HL 2010. L 7., 22. o.] lépett) 2. cikkének (7) bekezdése, tekintettel először is arra, hogy az Örmény Köztárság 2003 óta tagja a WTO‑nak, másodszor mivel nem teljesültek az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) VI. cikke (1) bekezdése 2. kiegészítő rendelkezésének alkalmazási feltételei, harmadszor mivel az Örmény Köztársaságnak a WTO‑hoz való csatlakozásáról szóló okmányok nem teszik lehetővé az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL L 336. 103. o., magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 189. o.; a továbbiakban: dömpingellenes megállapodás) szabályaitól történő eltérést. Ezenkívül az árak alákínálásának, illetve a referenciaárak alákínálásának elemzése keretében a felperes hivatkozik a termékeihez kapcsolódó hiányosságokra, amely kérdésre vonatkozóan a 2008. október 7‑i levelében kiegészítő információkat közölt.
4 Egyébiránt a felperes kérte, hogy adják meg számára a piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállását vagy ennek hiányában részesítsék egyéni elbírálásban (a továbbiakban: MET/IT‑kérelem). Ebben a tekintetben a Bizottság a 2008. december 19‑i levelében közölte a felperessel azokat az érveket, amelyek miatt arra következtetett, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának második és harmadik francia bekezdésében (jelenleg az 1225/2009 rendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának második és harmadik francia bekezdése) említett, könyvelésre és termelési költségekre vonatkozó feltételek nem teljesültek. A 2009. január 5‑i levelében a felperes megismételte az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének Örményország esetében történő alkalmazásával szembeni kifogásait, és vitatta a Bizottság megállapításait, amelyek szerint nem teljesültek a kritériumok. A 2009. január 19‑i levelében a Bizottság válaszolt az utóbbi levélre, és többek között kiegészítő magyarázatot adott Örményország mint piacgazdaság helyzetére vonatkozóan. A 2009. március 13‑i levelében a felperes MET/IT‑kérelemre vonatkozóan további bizonyítékokat nyújtott be a Bizottsághoz.
Az ideiglenes rendelet és a megtámadott rendelet
5 A Bizottság 2009. április 7‑én elfogadta az Örményországból, Brazíliából és a Kínai Népköztársaságból származó egyes alumíniumfóliák behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló 287/2009 rendeletet (HL L 94., 17. o.; a továbbiakban: ideiglenes rendelet). A 2009. április 8–i levéllel a Bizottság az alaprendelet 14. cikkének (2) bekezdése, és 20. cikkének (1) bekezdése (jelenleg az 1225/2009 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése és 20. cikkének (1) bekezdése) alapján közölte az ideiglenes rendeletet, valamint a dömpingkülönbözet és a kár felperes tekintetében való kiszámítására vonatkozó megfontolásait.
6 Azon gyártó‑exportőrök esetében, amelyek nem kaptak piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozási jogállást a rendes érték kiszámítása érdekében Törökországot jelölték ki analóg országként. A Bizottság által elküldött kérdőívre egy hasonló terméket előállító török gyártó válaszolt (az ideiglenes rendelet (10), (12) és (52) preambulumbekezdése).
7 Az ideiglenes rendelet (13) preambulumbekezdése szerint, a dömping és a kár vizsgálata a 2007. július 1‑jétől 2008. június 30‑ig tartó időszakra terjedt ki. A kár felmérése szempontjából lényeges tendenciák vizsgálata a 2005. január 1‑jétől 2008. június 30‑ig tartó időszakra terjedt ki.
8 Az ideiglenes rendelet (19) preambulumbekezdése szerint az érintett termék az ex 7607 11 19 KN–kód alá sorolt, Örményországból, Brazíliából és Kínából származó, legalább 0,008 mm, de legfeljebb 0,018 mm vastagságú, alátét nélküli, legfeljebb hengerelt, 650 mm‑nél nem szélesebb tekercsekben kiszerelt, 10 kg‑ot meghaladó súlyú alumíniumfólia. A hasonló terméket illetően az ideiglenes rendelet (20) preambulumbekezdése úgy rendelkezik, hogy a Közösségben a közösségi gazdasági ágazat által előállított és eladott alumíniumfólia, az Örményország, Brazília és Kína belföldi piacán előállított és eladott alumíniumfólia, a fenti országokból a Közösségbe importált, valamint a Törökországban gyártott és értékesített alumíniumfólia alapvetően azonos fizikai és technikai tulajdonságokkal rendelkezik, és alapvető végső felhasználási területük is azonos.
9 A piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozási jogállást illetően a Bizottság először is azt állapította meg, hogy Örményországot nem lehet piacgazdaságnak tekinteni, mivel ez az ország szerepel az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjához (jelenleg a 1225/2009 rendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja) fűzött lábjegyzetben. A Bizottság kifejtette továbbá, hogy a felperes nem felelt meg az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának második és harmadik francia bekezdésében szereplő, a könyvelésre és a termelési költségekre vonatkozó mutatóknak. Ebben a tekintetben először is a felperes 2006‑ra vonatkozó elszámolása a könyvvizsgáló kedvezőtlen értékelését tartalmazta, 2007‑re pedig a vállalat nem nyújtott be auditált elszámolást. Másodszor a korábbi termelési helyet üzemeltető vállalkozás részvényeiért az örmény államnak fizetett ár a névleges értéknek csak mintegy harmada volt, ráadásul a felperes az ingatlanvagyon haszonélvezetét ingyen kapta meg (az ideiglenes rendelet (24), (25) és (27)–(31) preambulumbekezdése).
10 A dömpingkülönbözet kiszámítását illetően a Bizottság a 2009. április 8‑i levelének (lásd a fenti 5. pontot) mellékletében kifejtette, hogy a felperes teljesítette az egyéni elbírálásban való részesülés feltételeit. Ezenkívül az erre vonatkozó kérdőívre válaszoló törökországi gyártótól származó, a Közösségbe behozott érintett termékek minden egyes típusa rendes értéke súlyozott átlagának és a felperes exportára súlyozott átlagának összehasonlítása 37%‑os dömpingkülönbözetet eredményezett. Ezeket az adatokat átveszi az ideiglenes rendelet (42), (74) és (77) preambulumbekezdése.
11 Mivel úgy vélte, hogy teljesültek a kárra, az okozati összefüggésre és az uniós érdekre vonatkozó feltételek, a Bizottság a kár megszüntetéséhez szükséges szintű ideiglenes dömpingellenes vámot vetett ki olyan kárt nem okozó ár figyelembevétele mellett, amelyet a közösségi gazdasági ágazat elérhet. Az ideiglenes dömpingellenes vámot így 20%‑ban állapították meg a felperes által gyártott termékek esetében (az ideiglenes rendelet (91)–(94), (119)–(138) és (164)–(170) preambulumbekezdése).
12 A Bizottság az alaprendelet 20. cikkének (2)–(4) bekezdése (jelenleg az 1225/2009 rendelet 20. cikkének (2)–(4) bekezdése) alapján az 2009. július 15‑i levélben megküldte a felperesnek a végleges dömpingellenes vám kivetésére vonatkozó javaslatát megalapozó alapvető tényekről és szempontokról szóló végleges információs dokumentumot. A Bizottság felhívta a felperest, hogy 2009. július 30‑ig küldje meg számára a végleges információs dokumentumra vonatkozó észrevételeit.
13 A felperes a 2009. július 22‑i levelében benyújtotta a végleges információs dokumentumra vonatkozó észrevételeit, és az alaprendelet 8. cikkének (1) bekezdése (jelenleg az 1225/2009 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése) szerinti kötelezettségvállalást ajánlott fel.
14 2009. szeptember 24‑én az Európai Unió Tanácsa elfogadta az Örményországból, Brazíliából és a Kínai Népköztársaságból származó egyes alumíniumfóliák behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló 925/2009/EK rendeletet (HL L 262., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet).
15 A felperes MET/IT kérelmét illetően a Tanács a megtámadott rendelet (18)–(26) és (32) preambulumbekezdésében megerősítette az ideiglenes rendeletnek a következőkre vonatkozó megállapításait: Örményország helyzete, azok a kritériumok, amelyeket a Bizottság álláspontja szerint a felperes nem teljesített, valamint a felperes egyéni elbírálásban történő részesítése (lásd a fenti 9. és 10. pontot). E körülmények között a felperes dömpingkülönbözetét 33,4%‑ban állapították meg (a megtámadott rendelet 4.4 pontja). A Tanács egyébiránt a megtámadott rendelet (55) és (56) preambulumbekezdésében megerősítette az ideiglenes rendeletnek az érintett behozatalok hatásainak összesített értékelésére vonatkozó megállapításait. Végül a Tanács megerősítette az ideiglenes rendeletben szereplő, a kárra és a Közösség érdekére vonatkozó megállapításokat is, és a felperes termékeinek behozatalával okozott kár megszüntetéséhez szükséges szintet 13,4%‑ban állapította meg.
16 E körülmények között a Tanács a megtámadott rendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében 13,4%‑os végleges dömpingellenes vámot vetett ki a felperes termékimportjára.
Eljárás és a felek kérelmei
17 A felperes a Törvényszék Hivatalához 2009. december 21‑én benyújtott keresetlevelével megindította a jelen keresetet.
18 A Törvényszék Hivatalához 2010. március 25‑én benyújtott beadványával a Bizottság a jelen ügyben beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Tanács kérelmeinek támogatása végett.
19 2010. május 4‑i végzésében a Törvényszék hetedik tanácsának elnöke helyt adott a Bizottság beavatkozás iránti kérelmének, amely a beavatkozási beadványát 2010. június 21‑én nyújtotta be. A felperes 2010. augusztus 23‑án terjesztette elő a beadványra vonatkozó észrevételeit.
20 Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a második tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták. A Törvényszék a 2012. május 16‑i határozatával a kibővített második tanács elé tette át az ügyet.
21 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát.
22 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a felperest érintő részében semmisítse meg a megtámadott rendeletet;
– a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.
23 A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
24 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
25 A felperes öt jogalapra hivatkozik, amelyek a következőkön alapulnak:
– az alaprendelet 2. cikke (1)–(6) bekezdésének (jelenleg az 1225/2009 rendelet 2. cikkének (1)–(6) bekezdése), valamint a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkének megsértésén;
– az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának megsértésén;
– az alaprendelet 3. cikke (4) bekezdésének (jelenleg az 1225/2009 rendelet 3. cikke (4) bekezdésének) megsértésén, és az indokolási kötelezettség megsértésén;
– az egyenlő bánásmód elvének megsértésén és nyilvánvaló mérlegelési hibán;
– a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén.
26 Az elsőként megvizsgálandó első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését vele szemben alkalmazhatatlannak kell nyilvánítani, amennyiben ez a rendelkezés képezte a jogalapját a piacgazdaságú harmadik ország módszer megtámadott rendeletben való alkalmazásának. Ugyanis a jelen esetben ezen, az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésén alapuló módszernek a felperessel szembeni alkalmazása sérti a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkét, valamint az alaprendelet 2. cikkének (1)–(6) bekezdését. E körülmények között az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését, amennyiben a jelen esetre vonatkozik, az EUMSZ 277. cikk alapján alkalmazhatatlannak kell nyilvánítani a felperessel szemben, következésképpen a megtámadott rendeletet meg kell semmisíteni.
27 Ebben a tekintetben a felperes előterjeszti, hogy a dömpingellenes megállapodással a rendes érték megállapítására létrehozott rendszer szerint azt két kivétellel a 2.1 és a 2.2 cikk alapján kell kiszámítani. Az első kivételt – a dömpingellenes megállapodás 2.7 cikke alapján – a GATT VI. cikke (1) bekezdése 2. kiegészítő rendelkezésének alkalmazása jelenti. A második kivételt az egyes országoknak a WTO‑t létrehozó egyezményhez történő csatlakozásáról szóló okmányainak alkalmazása jelenti, amely okmányok ebben a tekintetben különleges szabályokat tartalmaznak.
28 Mivel a felperes örményországi székhelyű vállalkozásként nem tartozott a GATT VI. cikke (1) bekezdése 2. kiegészítő rendelkezésének hatálya alá, és a Kínai Népköztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság helyzetével ellentétben az Örmény Köztársaságnak a WTO‑t létrehozó egyezményhez történő csatlakozásáról szóló okmányok nem rendelkeztek a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkétől való eltérésekről, az utóbbi rendelkezések az említett csatlakozás óta megakadályozzák, hogy a felperes exportjára az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése alapján a piacgazdaságú harmadik ország módszert alkalmazzák, legyen szó akár az e rendelkezés a) pontjának lábjegyzetére való utalásról – amely lábjegyzetet az [alaprendelet] módosításáról szóló, 1998. április 27‑i 905/98/EK rendelet (HL L 128., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 111. o.) illesztett be – vagy akár ugyanezen rendelkezés bármely más úton történő előírásáról. A GATT és a dömpingellenes megállapodás fent említett rendelkezései nem hagynak mozgásteret az állami kereskedelmű és a piacgazdaságú országok közötti „köztes” kategóriák létrehozására, egyébiránt az Örmény Köztársaság soha nem járult hozzá ilyen jogálláshoz. Ebből következően az intézmények a felperes tekintetében a rendes értéket nem állapíthatják meg a piacgazdaságú harmadik ország módszer szerint, úgy, ahogyan végül ezt a módszert alkalmazták a jelen esetben az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja alapján. E körülmények között az intézmények túlléptek a dömpingellenes megállapodás, és azzal együttesen az elsődleges jog rendelkezései – így az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdése – és az alaprendeletnek a dömpingellenes megállapodásra tekintettel való alkalmazására vonatkozó ítélkezési gyakorlat által meghatározott jogi kereten. Következésképpen az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését a jelen esetben alkalmazhatatlannak kell nyilvánítani, és a megtámadott rendeletet meg kell semmisíteni a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkének és az alaprendelet 2. cikke (1)–(6) bekezdésének megsértése miatt. Ez a megoldás egyáltalán nem rontaná az Európai Unió tárgyalási pozícióját a WTO keretében.
29 A Tanács először is kifejti, hogy az a tény, hogy Örményország szerepel az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjához fűzött lábjegyzetben kizárttá teszi, hogy a felperes exportjára e rendelkezés (1)–(6) bekezdéseit alkalmazzák. Ezenkívül a Tanács szerint ezt a helyzetet nem lehet orvosolni a GATT‑tal vagy a dömpingellenes megállapodással összhangban álló értelmezés útján. Mindazonáltal el kell ismerni egyrészt, hogy az ítélkezési gyakorlat az értelmezés által kínált eszközök használatára korlátozódik, másrészt pedig azt, hogy az alaprendeletnek nem volt célja, hogy az Örményországból származó behozatalok esetében valamilyen, a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkének alkalmazására vonatkozó kötelezettséget teljesítsen. A Tanács ezt azzal egészíti ki, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése nem teszi lehetővé, hogy piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozási jogállást adjanak olyan vállalkozásnak, amely nem felel meg az e rendelkezés c) pontjában szereplő kritériumoknak.
30 A Bizottság által támogatott Tanács úgy érvel, hogy mindenesetre sem a GATT, sem a dömpingellenes megállapodás nem kötelezi az uniós intézményeket, hogy a dömpingre vonatkozó vizsgálatok során piacgazdaságként kezeljék Örményországot. Ezenkívül a piacgazdaságba való átmenet fokozatos folyamat, és az hosszú időszakra eloszló reformokat és kiigazításokat tehet szükségessé. Egyébiránt az Örmény Köztársaság erről a kérdésről nem tárgyalt a WTO‑hoz való csatlakozása során, és az alaprendelet alkalmazása keretében a bánásmód megváltoztatása iránti kérelmeiben sem igényelt ilyen bánásmódot. Végül a Tanács kiemeli azokat a hátrányokat, amelyek az Unió pozícióját érhetnék a többoldalú tárgyalások keretében annak következtében, hogy lehetségessé válna az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése jogszerűségének a WTO szabályaira tekintettel való megkérdőjelezése. A Tanács ebben az összefüggésben kifejti, hogy vannak más olyan WTO‑tagok is, amelyek nem piacgazdaságként kezelik Örményországot, és hogy ellentétben azzal, ahogyan az a Kínai Népköztársaság, és a Vietnami Szocialista Köztársaság esetében történt, az Örmény Köztársaság nem tárgyalt olyan határidőről, amelyen túl a WTO többi tagjának kötelessége volna őt a piacgazdaságok közé sorolni.
Előzetes észrevételek
31 Amint azt a felperes a beadványaiban többször is kifejtette, a jelen jogalap azt a kérdést veti fel, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése a jelen esetben érvényes alapját képezheti‑e a piacgazdaságú harmadik ország módszer alkalmazásának annak érdekében, hogy kiszámítsák a felperes szóban forgó dömpingellenes vizsgálattal érintett termékeinek rendes értékét.
32 A felperes ebben a tekintetben úgy véli, hogy figyelembe véve a rendes érték kiszámításának szabályait, amelyek a dömpingellenes megállapodás részét képezik, és a GATT szabályait, amelyekre az utóbbi megállapodás hivatkozik, az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését az EUMSZ 277. cikk értelmében alkalmazhatatlanná kell nyilvánítani, amennyiben az intézmények a jelen esetben az utóbbi cikket vették alapul a piacgazdaságú harmadik ország módszer alkalmazásához.
33 A jelen jogalap keretében a felperes által hivatkozott érvek megalapozottságának vizsgálata érdekében először is emlékeztetni arra, hogy az intézmények a jelen esetben miképpen alkalmazták az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését.
34 Ebben a tekintetben az ideiglenes rendelet (22)–(25) preambulumbekezdéséből, a megtámadott rendelet (19) és (20) preambulumbekezdéséből, valamint a Bizottság 2009. január 19‑i levelének első oldalából (lásd a fenti 4. pontot) az tűnik ki, hogy az intézmények azt vették alapul, hogy Örményország szerepel az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjához fűzött lábjegyzetben található országok listáján. Az intézményeknek továbbá az volt az álláspontjuk, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja alkalmazható volt, mivel a vizsgálat megindulásának időpontjában az Örmény Köztársaság egyébiránt a WTO‑nak is tagja volt, ezért a felperes csak akkor hivatkozhatna ugyanezen rendelet 2. cikkének (1)–(6) pontjára, ha a Bizottság helyt adna a felperes a piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozási jogállás megadása iránti kérelmének. Ebben a tekintetben az ideiglenes rendelet (27)–(31) és (43)–(52) preambulumbekezdéséből, valamint a megtámadott rendelet (21)–(26) és (35) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozási jogállás megadása iránti kérelmet elutasították. Egyébiránt ugyanezen preambulumbekezdésekből az tűnik ki, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) pontjának utolsó mondata alapján a rendes értéket végül Törökországból származó adatokra hivatkozva állapították meg, amelyet piacgazdasággal rendelkező, analóg harmadik országnak tekintettek ugyanezen rendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja alapján.
35 Ebben az összefüggésben a Törvényszék feladata annak vizsgálata, hogy az intézmények jogosultak‑e – és ha igen, milyen feltételek mellett – valamely WTO tagsággal rendelkező országot nem piacgazdaságú országnak tekinteni, és ebből következően azzal szemben valamely, az előző pontban leírthoz hasonló módszert alkalmazni a rendes érték kiszámítására. Ez a vizsgálat szükségessé teszi annak felidézését, hogy a dömpingellenes megállapodás milyen helyet foglal el az uniós jogrendben, valamint az említett megállapodás elemzését az azon lehetőségekre vonatkozó része tekintetében, amelyeket biztosít a WTO‑tagok számára a megállapodás 2.1 és 2.2 cikkében meghatározott szabályoktól való eltérésre.
36 A dömpingellenes megállapodás uniós jogrendben elfoglalt helyét illetően először is emlékeztetni kell arra, hogy a WTO‑t létrehozó egyezmény, és az annak mellékleteiben szereplő egyezmények és jegyzékek – tekintettel azok jellegére és rendszerére – főszabály szerint nem tartoznak azon normák közé, amelyek alapján az uniós bíróság az EUMSZ 263. cikk első bekezdése alapján felülvizsgálja a közösségi intézmények jogi aktusainak jogszerűségét. Mindazonáltal abban az esetben, ha a Közösség valamely, a WTO keretében vállalt különös kötelezettséget szándékozott teljesíteni, vagy abban az esetben, ha a közösségi jogi aktus kifejezetten utal a WTO‑t létrehozó egyezmény, és az annak mellékleteiben szereplő egyezmények és jegyzékek meghatározott rendelkezéseire, az uniós bíróság vizsgálhatja a szóban forgó közösségi jogi aktus jogszerűségét a WTO‑szabályok alapján. Ebben a tekintetben az alaprendelet preambulumából, pontosabban annak ötödik preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az említett rendeletnek többek között az a célja, hogy átültesse a közösségi jogba a dömpingellenes megállapodásban szereplő új és részletes szabályokat, amelyek közé a dömpingkülönbözet kiszámítására vonatkozó normák is tartoznak, méghozzá e szabályok megfelelő és átlátható alkalmazásának biztosítása érdekében. Ennélfogva nem vitatott, hogy a Közösség az alaprendeletet a dömpingellenes megállapodásból eredő nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése érdekében fogadta el (lásd a Bíróság C‑76/00. P. sz., Petrotub és Republica ügyben 2003. január 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑79. o.] 53–56. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), méghozzá az említett megállapodás 18. cikke (4) bekezdésének végrehajtásaként (a Törvényszék T‑19/01. sz., Chiquita Brands és társai kontra Bizottság ügyben 2005. február 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑315. o.] 160. pontja). Ezenkívül e rendeletnek „A dömping meghatározása” című 2. cikke útján a Közösség az e megállapodásnak a szintén a dömping megállapítására vonatkozó 2. cikkében foglalt különleges kötelezettségeket kívánta teljesíteni.
37 A felperes lényegében úgy érvel, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését az EUMSZ 277. cikk értelmében alkalmazhatatlanná kell nyilvánítani, mivel az a jelen esetben a piacgazdaságú harmadik ország módszer alkalmazásán alapul, és ily módon sérti a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkét. Ez a módszer ugyanis a rendes értéknek a harmadik országbeli vállalkozásoktól származó adatok alapján történő megállapításában áll, még abban az esetben is, ha olyan WTO tagokból – így az Örmény Köztársaságból – származó behozatalról van szó, amelyek nem felelnek meg a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezésében meghatározott kritériumoknak.
A dömpingellenes megállapodás és a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezése útján létrehozott rendszer
38 A dömpingellenes megállapodás értelmezését illetően meg kell állapítani, hogy a GATT és a dömpingellenes megállapodás rendes érték kiszámítására vonatkozó rendelkezéseinek téves értelmezésén alapulnak a Tanács által védekezésül előterjesztett érvek, amelyeket arra alapít egyrészt, hogy sem a GATT, sem a dömpingellenes megállapodás nem hoz létre olyan különleges kötelezettséget, amely szerint Örményországot piacgazdaságként kellene kezelni, másrészt pedig a piacgazdaságba való átmenet folyamatára, ami egyébiránt a Bizottság által a 2009. január 19‑i levelében (lásd a fenti 4. pontot) elvégzett elemzés folytatásába illeszkedik.
39 Közelebbről először is a GATT VI. cikkének (1) bekezdése szerint: „akkor kell egy terméket úgy tekinteni, hogy rendes értékénél alacsonyabb áron vitték be az importáló ország kereskedelmébe, ha az egyik országból a másikba exportált termék ára (a) alacsonyabb, mint az exportáló országban fogyasztásra szánt hasonló terméknek a normál kereskedelmi forgalomban alkalmazott összehasonlító ára; vagy (b) ha ilyen belföldi ár nincs, akkor alacsonyabb, i. mint a harmadik országba exportra szánt hasonló terméknek a normál kereskedelmi forgalomban alkalmazott legmagasabb összehasonlító ára, vagy ii. mint a terméknek a származási országban fennálló termelési költsége a hozzáadott elfogadható eladási költséggel és haszonnal”.
40 Ebből a rendelkezésből kitűnik, hogy a rendes érték a következőkből áll: vagy az exportáló országban fogyasztásra szánt hasonló terméknek a normál kereskedelmi forgalomban alkalmazott összehasonlító árából, vagy a harmadik országba exportra szánt hasonló terméknek a normál kereskedelmi forgalomban alkalmazott legmagasabb összehasonlító árából, vagy pedig a terméknek a származási országban fennálló termelési költségéből a hozzáadott elfogadható eladási költséggel és haszonnal.
41 Ezeket a szabályokat a WTO szintjén a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikke hajtja végre, amelyek részletesebb szabályokat tartalmaznak, azonban megmaradnak a GATT VI. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt három lehetőség keretei között.
42 Emellett a dömpingellenes megállapodás 2.7 cikke szerint e megállapodás 2. cikkének alkalmazása nem érinti a GATT VI. cikke (1) bekezdése 2. kiegészítő rendelkezését. Ez utóbbi rendelkezés értelmében: „[m]egállapítást nyert, hogy olyan országból történő importnál, ahol a kereskedelem teljes vagy lényegében teljes monopóliuma áll fenn, és ahol valamennyi belföldi árat az állam állapít meg, különleges nehézségek merülhetnek fel az áraknak az [1.] pont céljaira történő összehasonlíthatóságának meghatározásánál, és ilyen esetekben az importáló szerződő felek szükségesnek találhatják, hogy figyelembe vegyék annak lehetőségét, hogy az ilyen ország belföldi áraival való szigorú összehasonlítás nem minden esetben célravezető”.
43 Az intézmények álláspontjával ellentétben egyrészt a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikke, másrészt a 2.7 cikke és a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezése nem két végletet jelentenek (piacgazdaságú országok kontra a kereskedelem állami monopóliuma), amelyek között azon helyzetek teljes spektruma elképzelhető, amelyekre tekintettel a dömpingellenes megállapodás a WTO tagjai számára lehetőséget biztosít a rendes érték kiszámítására vonatkozó, véleményük szerint megfelelő szabályok meghatározására – így a rendes értéknek a harmadik országbeli vállalkozásoktól származó adatok alapján történő megállapítására –, amennyiben az érintett termelőnek nem sikerül bizonyítania, hogy az ő esetében a hasonló termék gyártása és értékesítése tekintetében piacgazdasági feltételek érvényesülnek.
44 A dömpingellenes megállapodás ugyanis a 2.1 és 2.2 cikkében anélkül határozza meg a rendes érték kiszámítására vonatkozó szabályokat, hogy bármilyen módon rendelkezne arról, hogy azokat a „piacgazdaságú” országokból származó behozatalok esetén kell alkalmazni. Így különösen, ahogyan azt a tárgyaláson a Tanács is elfogadta, a dömpingellenes megállapodásban vagy a GATT VI. cikkében semmi nem utal arra, hogy a „piacgazdaság” fogalma a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkének, vagy a GATT VI. cikkének alkalmazási feltétele volna.
45 Ezenkívül a felek egyetértenek abban, hogy az Örmény Köztársaságnak a WTO‑hoz való csatlakozásáról szóló okmányok semmilyen kivételt nem határoznak meg, amely felmentené a WTO tagjait azon kötelezettség alól, hogy az ezen országból származó termékek rendes értékének kiszámítása során a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkével összhangban álló szabályokat alkalmazzanak.
46 Nem felel meg a tényeknek a Tanács azon álláspontja, amely szerint az, hogy a Kínai Népköztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság WTO‑hoz való csatlakozásáról szóló okmányba a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikke alóli kivételeket foglaltak az alkalmazási határidőkkel együtt, pusztán azon szándék kinyilvánítása, hogy időben korlátozzák a WTO‑tagok azon jogát, hogy a rendes érték kiszámítása során ne az említett cikkekkel összhangban álló szabályokat alkalmazzanak.
47 Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Kínai Népköztársaságnak a WTO‑hoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv I. részének 15. pontja kifejezetten rendelkezik a többi WTO‑tag azon lehetőségéről, hogy ne alkalmazzák a dömpingellenes megállapodás 2. cikkét, amennyiben az érintett gyártó(k) nem bizonyítják, hogy piacgazdasági feltételek alapján működnek a gyártás, a termelés és a hasonló termékek eladása tekintetében. Ugyanez a helyzet a Vietnami Szocialista Köztársaság WTO‑hoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyve I. részének 3. pontja esetében is, amely ezen ország csatlakozási munkacsoportja jelentésének 527. és 255. pontjára utalva ugyanilyen kivételt határoz meg. Hangsúlyozni kell, hogy a Tanács és a Bizottság érvelésével ellentétben a szóban forgó kivételeket a két csatlakozásra jelölt ország nem olyan határidő kitűzése fejében kérte, amelyet követően azokat megszüntetik. Amint az ugyanis a Kínai Népköztársaság csatlakozási munkacsoportja jelentésének 150. pontjából, és a Vietnami Szocialista Köztársaság Népköztársaság csatlakozási munkacsoportja jelentésének 254. pontjából kitűnik, a jelölt országok árai összehasonlíthatóságának kérdését a WTO‑tagok vetették fel, és megkapták az előbbi országoktól a fent említett kötelezettségvállalásokat az említett kötelezettségvállalások lejártának határidejével együtt. Márpedig, ha a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkét és a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezését az intézmények által javasolt módon értelmeznénk, akkor – a Kínai Népköztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság csatlakozási jegyzőkönyvei alapján – a csatlakozó országok „kötelezettségvállalásai” formájában létrehozott kivételeknek nem volna semmilyen létjogosultsága, mivel a fennálló jogi háttér már lehetővé tenné azt, amit az említett kivételek tartalmaznak.
48 Meg kell tehát állapítani, hogy a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkében meghatározott szabályokat – amelyek a GATT VI. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit hajtják végre (lásd a fenti 39. és 40. pontot) – kell alkalmazni, kivéve ha e szabályok alól maga a dömpingellenes megállapodás, a GATT – így a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezése – vagy maguk a WTO tagjainak az e szervezethez való csatlakozási okmányai írnak elő kivételeket.
49 Következésképpen a GATT VI. cikkére vagy a dömpingellenes megállapodásra tekintettel a WTO valamely tagja a másik WTO‑tagból származó behozatalok tekintetében a rendes érték kiszámítása céljából csak a dömpingellenes megállapodás 2.7 pontja alapján – ebből következően a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezése vagy adott esetben az utóbbi WTO‑tag csatlakozási okmányában található erre vonatkozó különös rendelkezés alapján – jogosult az ugyanezen megállapodás 2.1 és 2.2 cikke szerintitől eltérő módszert alkalmazni.
50 E körülmények között nem lehet helyt adni az intézmények azon álláspontjának, amely szerint az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése a dömpingellenes megállapodás megsértése nélkül lehetővé teszi számukra, hogy ne a rendes érték kiszámításának az ezen megállapodás 2.1 és 2.2 cikkével összhangban álló módját alkalmazzák, még akkor sem, ha a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezését nem kell alkalmazni, és ha az exportőr ország WTO‑hoz való csatlakozásáról szóló okmány nem ír elő ilyen lehetőséget. A fenti elemzésből az is kitűnik, hogy nincs jelentősége az intézmények azon érvének, amely szerint sem a dömpingellenes megállapodás, sem a GATT nem hoz létre olyan különleges kötelezettséget, amely szerint Örményországot piacgazdaságként kellene kezelni, mivel az e megállapodásokból eredő kötelezettség abban áll, hogy a WTO többi tagjával, így az Örmény Köztársasággal szemben a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkével összhangban álló szabályokat kell alkalmazni, a fenti 48. és 49. pontban kifejtett fenntartásokkal. Ebben a tekintetben rá kell mutatni, hogy az említett cikkek a hasonló termék rendes értéke kiszámításának módját meghatározó, egyértelmű, pontos és részletes szabályok összességét foglalják magukban (lásd a fenti 36. pontot), anélkül hogy azokat olyan feltételekkel egészítenék ki, amelyek e szabályok alkalmazását a WTO‑tagok mérlegelésére bíznák. Egyébiránt pontosan körül van határolva az a lehetőség, hogy eltérjenek e szabályoktól a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezése alapján, amely rendelkezésre a dömpingellenes megállapodás 2.7 cikke hivatkozik. Így különösen e rendelkezés hatálya alá tartoznak az olyan „ország[ok] […], ahol a kereskedelem teljes vagy lényegében teljes monopóliuma áll fenn, és ahol valamennyi belföldi árat az állam állapít meg”. Következésképpen ez a jogszabály egyértelmű azon helyzetek terjedelmét illetően, amelyekre vonatkozik, ezért az lehetővé teszi a Bizottságnak és a Tanácsnak annak mérlegelését, hogy a WTO valamely tagja eleget tesz‑e az azokra vonatkozó leírásnak, illetve lehetőséget biztosít az uniós bíróságnak ezen mérlegelés felülvizsgálatára, és adott esetben a fenti 36. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlat értelmében a szükséges következtetések levonására.
51 Ami a Tanács által a dömpingellenes megállapodásra vonatkozó értelmezésének alátámasztására tett kijelentését illeti, amely szerint az Amerikai Egyesült Államok és Kanada Örményországot még a WTO‑hoz történő csatlakozása után is olyan országnak tekintette, amely nem rendelkezik piacgazdasággal, elég arra rámutatni, hogy a Tanács nem vonta kétségbe a felperes részletes cáfolatát, amelyeket e két ország irányadó jogszabályaira való hivatkozásokkal támasztott alá, ebből eredően ez az intézmény semmiképpen nem bizonyította kijelentése tárgyi pontosságát.
Az alaprendeletben meghatározott és a jelen esetben alkalmazandó szabályok
52 A fenti 39–50. pontban kifejtetthez hasonló összefüggésben, amelyben az uniós jogalkotó „nem piacgazdaságú” országokra vonatkozó rendelkezéseket fogad el, amelyeket az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjához fűzött lábjegyzetben található listán szereplő WTO‑tagokkal szemben kell alkalmazni, ez az eljárás a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezésének hatálya alá tartozik, ennélfogva szükségessé teszi az arra vonatkozó kérdés értékelését, hogy ez a WTO‑tag teljesíti‑e a kérdéses rendelkezésben foglalt feltételeket.
53 Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy nem piacgazdaságúnak tekintetett országok listájának létrehozását az Európai Gazdasági Közösségben tagsággal nem rendelkező országok által folytatott dömping, illetve az azok által nyújtott prémiumok és szubvenciók elleni védelemről szóló 459/68/EGK rendelet módosításáról szóló, 1979. augusztus 1‑jei 1681/79/EGK rendelet (HL L 103., 38. o.) 1. cikke vezette be. Az 1681/79 rendelet hatodik preambulumbekezdése szerint e lista elkészítése az Európai Gazdasági Közösségben tagsággal nem rendelkező országok által folytatott dömping, illetve az azok által nyújtott prémiumok és szubvenciók elleni védelemről szóló, 1968. április 5‑i 459/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 93., 1. o.) 3. cikke (6) bekezdésének hatálya alatt addig kialakított gyakorlat kodifikációját képezi. Márpedig ez utóbbi rendelkezés lényegében átvette a nem piacgazdaságú országoknak a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezése által adott meghatározását (lásd ebben a tekintetben a 459/68 rendelet hatálya alatt kialakított gyakorlatot illetően egy Romániából származó meghatározott gyomnövényirtó szerre végleges dömpingellenes vám bevezetéséről szóló, 1979. május 15‑i 955/79/EGK rendelet [HL L 121., 5. o.] hatodik preambulumbekezdését).
54 A Tanács következetesen folytatta azt a jogalkotói gyakorlatot, amely a nem piacgazdaságúnak tekintett országok listájának azon országok listájára történő utalással való elkészítéséből állt, amelyet az állami kereskedelmű országokból történő behozatal közös szabályairól szóló rendeletekhez mellékeltek; ezt a gyakorlatot tanúsítja az Európai Gazdasági Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt vagy szubvencionált behozatallal szembeni védelemről szóló, 1979. december 20‑i 3017/79/EGK tanácsi rendelet (HL L 339., 1. o.) 2. cikkének (5) bekezdése; az Európai Gazdasági Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt vagy szubvencionált behozatallal szembeni védelemről szóló, 1984. július 23‑i 2176/84/EGK tanácsi rendelet (HL L 201., 1. o.) 2. cikkének (5) bekezdése; az Európai Gazdasági Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt vagy szubvencionált behozatallal szembeni védelemről szóló, 1988. július 11‑i 2423/88/EGK tanácsi rendelet (HL L 209., 1. o.) 2. cikkének (5) bekezdése; az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1994. december 22‑i 3283/94/EK tanácsi rendelet (HL L 349., 1. o.) 2. cikkének (7) bekezdése és az alaprendelet eredeti változata 2. cikkének (7) bekezdése.
55 Ezenkívül a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez szóló 1997. december 12‑i bizottsági közlemény (COM(97) 677 végleges) 4. és 5. pontja szerint a központosított gazdaságban az árak megbízhatóságához kapcsolódó ugyanezen megfontolások szolgáltattak alapot mind az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése hasonló rendelkezéseinek Közösség általi elfogadásához, mind a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezésének elfogadásához.
56 Következésképpen, ha a nem piacgazdaságúnak tekintetett országok listája létrehozásának ténye – amelyekre tekintettel a rendes értéket a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkében meghatározott módszerektől eltérő módszerek alapján kell kiszámítani – önmagában nem sérti az utóbbi megállapodást, egy időközben a WTO‑hoz csatlakozott ország e listán való fenntartásának olyan érvényes megfontolásokon kell alapulnia, amelyek azt bizonyítják, hogy ez az ország megfelel a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezésében megfogalmazott feltételeknek.
57 Mindazonáltal a jelen esetben sem a megtámadott rendelet, sem a Tanács érvelése nem irányul annak alátámasztására, hogy Örményország megfelel a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezésében megfogalmazott feltételeknek.
58 Így különösen, amint az a fenti 34. pontban kifejtésre került, hogy az intézmények az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja szerinti piacgazdaságú harmadik ország módszer felperes tekintetében történő alkalmazását pusztán az azon tényre való utalással indokolták, hogy Örményország szerepel az említett rendelkezéshez fűzött lábjegyzetben, amelyet végül az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontjában szereplő utolsó mondat alapján, a felperes piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozási jogállás iránti kérelemének elutasítása után alkalmaztak. Egyébiránt a Bizottság 2009. január 19‑i leveléből (lásd a fenti 4. pontot) kitűnik, hogy ezen intézmény álláspontja szerint az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének alkalmazása a jelen esetben összhangban volt a dömpingellenes megállapodással, mivel egyrészt az említett megállapodás 2.1 és 2.2 cikke, másrészt a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezése két olyan végletet jelent, amelyek között sokféle helyzet létezhet, így az is, amelyben a WTO‑tag nem felel meg ez utóbbi rendelkezés feltételeinek, mégis úgy tekinthető, mint amely nem rendelkezik piacgazdasággal. Márpedig az az érv, amely szerint Örményország a piacgazdaság és – a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezésében leírt – állami monopolgazdaság között elhelyezkedő átmeneti gazdaság a jellegénél fogva olyan előfeltevésen alapul, amely szerint Örményország nem felel meg e rendelkezés alkalmazási feltételeinek.
59 Meg kell tehát állapítani, hogy az Örmény Köztársaságnak a WTO‑hoz való csatlakozása után ezen ország felvétele az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjához fűzött lábjegyzetben szereplő listára már nem egyeztethető össze a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikke és a GATT VI. cikkének 2. kiegészítő rendelkezése által alkotott szabályrendszerrel, amennyiben az ilyen felvétel azzal a következménnyel jár, hogy az alaprendelet 2. cikke (1)–(6) bekezdésének alkalmazását az érintett vállalkozás által benyújtott, piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozási jogállás iránti kérelem előzetes elfogadásától teszi függővé, és az említett kérelem elutasítása a piacgazdaságú harmadik ország módszer alkalmazását vonja maga után.
60 Ennélfogva, amint azt a felperes állítja, mivel egyáltalán nincs annak megállapítását igazoló bizonyíték, hogy a Örményország megfelel a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezésében meghatározott feltételeknek, és figyelembe véve azt a tényt, hogy a Bizottság által a közigazgatási eljárásban megfogalmazott értékelés szerint Örményország nem teljesíti e rendelkezés feltételeit (lásd a fenti 58. pontot), Örményország feltüntetése az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjához fűzött lábjegyzetben a jelen esetben nem minősül érvényes alapnak az ugyanezen rendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) és b) pontja szerinti piacgazdaságú harmadik ország módszer alkalmazására, és ebben a tekintetben az EUMSZ 277. cikke értelmében alkalmazhatatlannak kell nyilvánítani. Következésképpen az intézmények nem voltak jogosultak arra, hogy az alaprendelet 2. cikke (1)–(6) bekezdésének alkalmazását a felperes által ebből a célból az ugyanezen rendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja alapján az intézmények véleménye szerint benyújtandó, a piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozási jogállás iránti kérelem elfogadásától tegyék függővé, és arra sem, hogy az említett kérelem elutasítása után a piacgazdaságú harmadik ország módszert alkalmazzák.
61 E körülmények között a megtámadott rendelet – mivel Örményországnak az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjához fűzött lábjegyzetben való feltüntetésére támaszkodva a felperes által az ugyanezen rendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja alapján benyújtott piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozási jogállás megadása iránti kérelem elutasítását követően a piacgazdaságú harmadik ország módszert alkalmazta – a rendes érték kiszámításának a dömpingellenes megállapodás 2.1 és 2.2 cikkével és a GATT VI. cikke (1) bekezdésének 2. kiegészítő rendelkezésével összeegyeztethetetlen módszerét használta, és megsértette az alaprendelet 2. cikke (1)–(6) bekezdését is.
62 Következésképpen meg kell állapítani, hogy az első jogalap megalapozott, és a megtámadott rendeletet meg kell semmisíteni anélkül, hogy szükség volna megvizsgálni a kereset alátámasztására előterjesztett többi jogalapot.
A költségekről
63 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Tanácsot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
64 Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának megfelelően a Bizottság maga viseli a saját költségeit.
A fenti indokok alapján
a Törvényszék (kibővített második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék az Örményországból, Brazíliából és a Kínai Népköztársaságból származó egyes alumíniumfóliák behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről, szóló 2009. szeptember 24‑i 925/2009/EK tanácsi rendeletet a Rusal Armenal ZAO‑ra vonatkozó részében megsemmisíti.
2) Az Európai Unió Tanácsa köteles viselni a Rusal Armenal költségeit.
3) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.
Forwood | Dehousse | Wiszniewska‑Białecka |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. november 5‑i nyilvános ülésen.
Aláírások