A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2015. november 26.(*)

„Állami támogatások – Digitális televízió – A digitális földfelszíni televíziózásnak a Spanyolország távoli és kevésbé urbanizált területein történő kiépítésére nyújtott támogatás – A támogatásokat a belső piaccal részben összeegyeztethetőnek, részben pedig összeegyeztethetetlennek minősítő határozat – Előny – Általános gazdasági érdekű szolgáltatás – Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja – Új támogatások”

A T‑462/13. sz. ügyben,

a Comunidad Autónoma del País Vasco (Spanyolország),

az Itelazpi, SA (székhelye: Zamudio [Spanyolország], képviselik őket kezdetben: N. Ruiz García, J. Buendía Sierra, A. Lamadrid de Pablo és M. Muño de Juan, később: J. Buendía Sierra és A. Lamadrid de Pablo ügyvédek)

felpereseknek

az Európai Bizottság (képviselik: É. Gippini Fournier, B. Stromsky és P. Němečková, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az SES Astra (székhelye: Betzdorf [Luxemburg], képviselik: F. González Díaz, F. Salerno és V. Romero Algarra ügyvédek)

beavatkozó fél,

a Spanyol Királyság által a digitális földfelszíni televíziózás távoli és kevésbé urbanizált területeken történő kiépítésére (Kasztília–La Mancha régión kívül) odaítélt SA.28599 (C 23/10 [korábbi NN 36/10, korábbi CP 163/09]) sz. állami támogatásról szóló, 2013. június 19‑i 2014/489/EU bizottsági határozat (HL L 217., 52. o.) megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

tagjai: A. Dittrich elnök (előadó), J. Schwarcz és V. Tomljenović bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2015. március 12‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A jelen jogvita azokat az intézkedéseket érinti, amelyeket a spanyol hatóságok az analóg műsorszórásról a digitális műsorszórásra való, Spanyolországban történő átállás keretében hajtottak végre Spanyolország teljes területét érintően, Kasztília–La Mancha (Spanyolország) autonóm közösség kivételével. Ez a digitalizálás, amely technikai szempontból végrehajtható földfelszíni, műholdas és kábelplatformok, illetve az internetes széles sávhoz való hozzáférés útján, lehetővé teszi a rádiófrekvenciás spektrum hatékonyabb kihasználását. A digitális műsorszolgáltatás során a televíziós jel nagyobb mértékben ellenáll az interferenciának, és azt számos olyan kiegészítő szolgáltatás kísérheti, amely további értéket ad a műsorhoz. Ezenfelül a digitalizálás folyamata lehetővé teszi az úgynevezett „digitális hozadék”, azaz felszabadított frekvenciák megszerzését, hiszen a digitális televíziós technológiák az analóg technológiáknál kevésbé széles spektrumot vesznek igénybe. Az Európai Bizottság ezen előnyök miatt ösztönözte 2002‑től kezdődően a digitalizálást az Európai Unión belül.

2        A Spanyol Királyság az analóg műsorszolgáltatásról a digitális műsorszolgáltatásra való áttérés folyamatának az elősegítéséhez szükséges szabályozási keretet többek között a digitális földfelszíni televíziózás terjedését, a kábeltelevíziózás liberalizációját, valamint a pluralizmus elősegítését célzó sürgős intézkedésekről szóló, 2005. június 14‑i 10/2005. sz. törvény (Ley 10/2005 de Medidas Urgentes para el Impulso de la Televisión Digital Terrestre, de Liberalización de la Televisión por Cable y de Fomento del Pluralismo) (a BOE 2005. június 15‑i 142. száma, 20562. o.; a továbbiakban: 10/2005. sz. törvény) és a digitális földfelszíni televíziózás nemzeti műszaki tervének jóváhagyásáról szóló, 2005. július 29‑i 944/2005. sz. királyi rendelet (Real Decreto 944 /2005 por el que se aprueba el Plan técnico nacional de la televisión digital terrestre) (a BOE 2005. július 30‑i 181. száma, 27006. o., a továbbiakban: 944/2005. sz. királyi rendelet) kihirdetésével vezette be. E királyi rendelet a nemzeti műsorszolgáltatók vonatkozásában előírta, hogy a magánszektor esetében a lakosság 96%‑os lefedettségét, az állami szektorban pedig a lakosság 98%‑os lefedettségét kell biztosítaniuk a területeiken.

3        Az analóg televíziózásról a digitális televíziózásra való áttérés kezelése érdekében a spanyol hatóságok Spanyolország területét három különböző térségre osztották:

–        az I. térségben, amely magában foglalja a spanyol lakosság 96%‑át, és amelyet kereskedelmileg nyereségesnek tekintettek, a digitális televíziózásra való átállás költségeit az állami és a magán műsorszolgáltatók viselték;

–        a II. térségben, amely a spanyol lakosság 2,5%‑ára kiterjedő kevésbé urbanizált és távoli területeket foglalja magában, a műsorszolgáltatók kereskedelmi érdekek hiányában nem fektettek be a digitalizálásba, ami a spanyol hatóságokat arra késztette, hogy állami finanszírozást alkalmazzanak;

–        a III. térségben, amely a spanyol lakosság 1,5%‑át foglalja magában, a domborzat nem teszi lehetővé a földfelszíni digitális közvetítést, így a műholdas platformok alkalmazása mellett döntöttek.

4        A spanyol Miniszterek Tanácsa 2007. szeptember 7‑én elfogadta a digitális földfelszíni televíziózásra (a továbbiakban: DTT) történő átállás nemzeti tervét, amely megvalósítja a 944/2005 királyi rendelet által előírt nemzeti műszaki tervet. Az előbb említett terv Spanyolország területét kilencven műszaki átállási projektre osztotta fel, és ezek mindegyikére vonatkozóan meghatározta az analóg műsorszolgáltatás kikapcsolásának határidejét. E terv célként annak elérését írta elő, hogy a spanyol lakosságnak a DTT‑szolgáltatás általi lefedettsége az említett lakosságnak az analóg televíziós, 2007‑es szolgáltatás lefedettségének feleljen meg, azaz e lefedettség terjedjen ki a lakosság több mint 98%‑ára és a baszkföldi (Spanyolország) lakosság 100%‑ára.

5        Mivel a DTT vonatkozásában meghatározott lefedettségi kötelezettség (lásd a fenti 2. pontot) azon következmény veszélyével járt, hogy a spanyol lakosság lefedettsége kisebb lesz, mint az említett lakosságnak a korábbi, analóg műsorszolgáltatás általi lefedettsége, szükségessé vált a II. térség televíziós lefedettségének a biztosítása. A jelen ügy csupán az említett térség földfelszíni digitalizálási folyamatának a támogatása céljából a spanyol hatóságok által nyújtott állami finanszírozásra és különösen ezen eljárásnak az e térségben található baszkföldi régiókban való finanszírozására vonatkozik. Baszkföldön az itt élő lakosság aránya 9,5%.

6        2008. február 29‑én a spanyol ipari és kereskedelmi minisztérium (a továbbiakban: MITC) határozatot hozott, amelynek célja a távközlési infrastruktúra fejlesztése, valamint az, hogy meghatározza az „Avanza‑terv” elnevezésű terv keretében az információs társadalom fejlesztését célzó intézkedések finanszírozásának feltételeit és a források elosztását. Az e határozat értelmében jóváhagyott költségvetést részben a televíziózásnak a II. térségben való digitalizálására szánták.

7        2008 júliusa és novembere között a II. térségben a digitalizálást olyan 2006‑os, hatályos keretmegállapodások kiegészítése útján hajtották végre, amelyek a MITC és a Spanyol Királyság autonóm közösségei között az Avanza‑terv keretében jöttek létre. E kiegészítések alapján a MITC forrásokat csoportosított át az autonóm közösségekhez, amelyek vállalták, hogy saját költségvetési forrásaikból fedezik a művelet fennmaradó költségeit.

8        2008. október 17‑én a spanyol Miniszterek Tanácsa további források elkülönítését hagyta jóvá a 2009 első felében megvalósítandó átállási projektek keretében a DTT‑lefedettség kiépítése, illetve bővítése céljából. A forrásokat azt követően bocsátották rendelkezésre, hogy a MITC és az autonóm közösségek 2008 decemberében új keretmegállapodásokat írtak alá a DTT‑platformra történő áttérés nemzeti tervének végrehajtására vonatkozóan. Az említett Miniszterek Tanácsa 2009. május 29‑én jóváhagyta a DTT‑átállási intézkedéseket finanszírozó keretek felosztásának kritériumait.

9        A DTT‑lefedettség kiterjesztésére vonatkozó 2008‑as keretmegállapodás‑kiegészítések aláírását, valamint e keretmegállapodásoknak és kiegészítéseknek a Boletín oficial del Estadóban való közzétételét követően az autonóm közösségek megkezdték a bővítési folyamatot. Ennek keretében közbeszerzési eljárásokat szerveztek, vagy ezek szervezésével magánvállalkozásokat bíztak meg. Egyes esetekben az autonóm közösségek a helyi önkormányzatokat bízták meg a bővítés végrehajtásával.

10      Spanyolországban általában kétféle közbeszerzési eljárást írtak ki. A közbeszerzési eljárások egyik típusának tárgya a lefedettségbővítés volt, ami azt jelentette, hogy a nyertes vállalkozás működőképes DTT‑hálózat átadását kapta feladatul. Az elvégzendő feladatok közé tartozott a hálózat megtervezése és kivitelezése, a jel továbbítása, a hálózat kiépítése, valamint a szükséges berendezések leszállítása. A másik típusú közbeszerzési eljárás távközlési berendezések leszállítására vonatkozott.

11      2008 és 2009 között összesen a központi költségvetésből csaknem 163 millió eurót – részben a MITC által az autonóm közösségeknek nyújtott kedvezményes kamatozású kölcsönök formájában –, az érintett tizenhat autonóm közösség költségvetéséből pedig 60 millió eurót fordítottak a II. térség lefedettsége bővítésének a beruházásaira. Ezenkívül a helyi önkormányzatok mintegy 3,5 millió euró összegben finanszírozták a bővítést.

12      A DTT‑platform II. térségre történő kiterjesztését követő második lépésként 2009‑től egyes autonóm közösségek további közbeszerzési eljárásokat írtak ki, vagy közbeszerzési eljárás nélkül kötöttek szerződést a bővítés során digitalizált és kiépített berendezések üzemeltetésére és karbantartására. A közbeszerzési eljárás keretében üzemeltetés és karbantartás céljára 2009 és 2011 között megítélt források teljes összege legalább 32,7 millió euró volt.

13      Baszkföldön az első felperes, Baszkföld (Spanyolország) autonóm közössége gyakorolja a spanyol állammal szembeni jogalkotási és pénzügyi autonómiához kapcsolódó hatásköröket a spanyol alkotmányban és az autonómiára vonatkozó szabályzatában foglalt rendelkezéseknek. Ezek a hatáskörök többek között a műsorszórás, valamint a közszolgáltatások és az állami infrastruktúrák területét érintik az említett alkotmányban és a szóban forgó, autonómiára vonatkozó szabályzatban megállapított feltételek mellett. A televíziós hálózat kiépítésével, fenntartásával és üzemeltetésével a második felperest, az Itelzapi, SA‑t bízták meg, amely a baszk kormány 100%‑os tulajdonában álló állami vállalkozás, és amely számára e kormány biztosította a földfelszíni digitalizálási folyamat támogatásához szükséges forrásokat.

14      2009. május 18‑án egy európai műholdas platformüzemeltető, a SES Astra részéről a Bizottsághoz panasz érkezett, amelynek tárgyát egy olyan állítólagos állami támogatási program képezte, melyet a spanyol hatóságok fogadtak el az analóg televíziózásról a digitális televíziózásra a II‑es térségben történő átállás javára. Az említett üzemeltető álláspontja szerint ez az intézkedés be nem jelentett támogatásnak minősül, amely a földfelszíni és műholdas műsorszóró platform közötti verseny torzulását eredményezte.

15      A Bizottság 2010. szeptember 29‑i levelében értesítette a Spanyol Királyságot arról, hogy a szóban forgó támogatással kapcsolatosan az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindítását határozta el Spanyolország teljes területére vonatkozóan, Kasztília–La Mancha autonóm közösség kivételével, amelynek tekintetében külön eljárást indított (a továbbiakban: megindító határozat). A megindító határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való 2010. december 14‑i közzétételével (HL C 337., 17. o.) a Bizottság felszólította az érdekelt feleket, hogy tegyék meg észrevételeiket.

16      A Bizottság azt követően, hogy megkapta a spanyol hatóságok és az egyéb érdekelt felek észrevételeit, 2013. június 19‑én elfogadta a Spanyol Királyság által a digitális földfelszíni televíziózás távoli és kevésbé urbanizált területeken történő kiépítésére (Kasztília–La Mancha régión kívül) odaítélt SA.28599 (C 23/10 [korábbi NN 36/10, korábbi CP 163/09]) sz. állami támogatásról szóló 2014/489/EU határozatot, amelynek a rendelkező része a következőket írja elő:

„1. cikk

A Spanyol [Királyság] által az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdését megsértve jogellenesen végrehajtott, a földfelszíni televíziós platform üzemeltetői javára a digitális földfelszíni televízióhálózat II. térségen belüli kiépítésére, karbantartására és üzemeltetésére nyújtott állami támogatás nem összeegyeztethető a belső piaccal, kivéve az olyan támogatást, amelyet a technológiai semlegesség kritériumának megfelelően nyújtottak.

2. cikk

Az 1. cikkben említett program keretében nyújtott egyedi támogatás nem minősül állami támogatásnak akkor, ha nyújtásának időpontjában teljesíti a 994/98/EK tanácsi rendelet 2. cikke alapján elfogadott, a támogatás nyújtásának időpontjában hatályos szabályozásban foglalt feltételeket.

3. cikk

(1) [A Spanyol Királyság] visszaköveteli a digitális földfelszíni televíziószolgáltatóktól az 1. cikkben említett program keretében nyújtott összeegyeztethetetlen támogatást, függetlenül attól, hogy azok a támogatást közvetlenül vagy közvetetten kapták.

(2) A visszakövetelés összege a kamatokat is magában foglalja, a támogatásnak a kedvezményezettek rendelkezésre bocsátásától kezdve a támogatás visszafizetéséig.

(3) A kamatokat összevontan, a 794/2004/EK bizottsági rendelet V. fejezete szerint kell kiszámítani.

(4) [A Spanyol Királyság] e határozat kihirdetésének napjától megszünteti az 1. cikkben említett program keretében odaítélt támogatás valamennyi függőben lévő kifizetését.

4. cikk

(1) Az 1. cikkben említett program keretében nyújtott támogatást azonnal és ténylegesen vissza kell fizetni.

(2) [A Spanyol Királyság] biztosítja, hogy e határozatot a kihirdetésétől számított négy hónapon belül végrehajtják.

(3) Az e határozat kihirdetésétől számított két hónapon belül [a Spanyol Királyság] közli a Bizottsággal a következő információkat:

a)      az 1. cikkben említett program keretében támogatásban részesített kedvezményezettek felsorolása, valamint a számukra a program keretében juttatott támogatás teljes összege kedvezményezettenként, a fenti 6.2. szakaszban megjelölt bontásban;

b)      az egyes kedvezményezettek által visszafizetendő teljes összeg (tőkeösszeg és kamat);

[…]

5. cikk

E határozat címzettje a Spanyol Királyság.”

17      A megtámadott határozat indokolásaként a Bizottság először is megállapította, hogy a DTT‑nek a II. térségben való bővítéséhez nyújtott állami támogatási rendszer a különböző központilag elfogadott jogszabályokon, valamint a MITC és az autonóm közösségek közötti megállapodásokon, illetve azok módosításain alapul. A gyakorlatban az autonóm közösségek a spanyol kormányzat által a DTT bővítésére vonatkozóan kiadott iránymutatásokat alkalmazták (az említett határozat (91) preambulumbekezdése).

18      Másodszor a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó intézkedést az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak kell tekinteni. Tekintettel arra, hogy az említett intézkedést állami költségvetésből, valamint bizonyos autonóm közösségek és önkormányzatok költségvetéséből finanszírozták, állami forrásokból történő beavatkozásról van szó. A Bizottság álláspontja szerint a televíziós közvetítőhálózatok bővítése gazdasági tevékenység, amely nem tartozik a közhatalmi prerogatívák gyakorlásának körébe. A DTT‑platformok üzemeltetői a támogatás közvetlen kedvezményezettjei, míg a lefedettség bővítésére vonatkozóan lebonyolított közbeszerzési eljárásokban részt vevő hálózatüzemeltetők a támogatások közvetett kedvezményezettjei. Ezen intézkedés előnye az utóbbi üzemeltetők tekintetében szelektív, mivel az ilyen intézkedés csupán a műsorszolgáltatási szektornak kedvez, és e szektorban ugyanezen intézkedés csupán azokat a vállalkozásokat érinti, amelyek a földfelszíni platform piacán tevékenykednek. A megtámadott határozat szerint a spanyol hatóságok a legjobb és egyetlen példaként Baszkföld (Spanyolország) autonóm közösség esetére hivatkoztak annak alátámasztása érdekében, hogy a Bíróság által 2003. július 24‑én hozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (C‑280/00 EBHT, EU:C:2003:415) megállapított kritériumok szerint nincs szó állami támogatásról. Ezen ítélet első kritériuma azonban, amely szerint a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettségnek kell terhelnie, és feladatainak egyértelműen meghatározottaknak kell lenniük, a Bizottság álláspontja szerint nem teljesült. Ezenfelül, mivel nem biztosított az, hogy az említett autonóm közösség általános érdekének megfelelően a költségek a legalacsonyabbak legyenek, az említett ítélet negyedik kritériuma nem teljesült. A Bizottság álláspontja szerint mivel a műholdas és földfelszíni műsorszóró platformok egymással versenyeznek, a DTT II. térségen belüli kiépítésére, üzemeltetésére és karbantartására irányuló intézkedés a két platform közötti verseny torzulásához vezet. A szóban forgó intézkedés ezenfelül érinti az Unión belüli kereskedelmet (az említett határozat (94)–(141) preambulumbekezdése).

19      Harmadszor a bizottság megállapította, hogy a szóban forgó intézkedés nem tekinthető au EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerint a belső piaccal összeegyeztethető állami támogatásnak, annak ellenére sem, hogy ezen intézkedés jól meghatározott közérdekű célkitűzésre irányul, és a Bizottság elismerte a piaci hiányosság meglétét. A Bizottság nézete szerint az említett intézkedés, mivel nem tartja tiszteletben a technológiai semlegesség elvét, nem arányos, és nem megfelelő eszköz a szabadon fogható csatornák II. térségen belüli lakossági lefedettségének biztosításához (a megtámadott határozat (148)–(171) preambulumbekezdése).

20      Negyedszer a Bizottság megállapította, hogy mivel a földfelszíni platform üzemeltetését nem határozták meg egyértelműen közszolgáltatásként, a szóban forgó intézkedés nem igazolható az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdése).

21      Ötödször a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó intézkedés nem tekinthető meglévő támogatásnak, mivel az említett intézkedés olyan módosításnak minősül, amely befolyásolta az eredeti rendszer tényleges lényegi tartalmát. A spanyol hatóságoknak ezért ezen intézkedést be kellett volna jelenteniük (a megtámadott határozat (173)–(175) preambulumbekezdése).

22      Hatodszor a Bizottság meghatározta azokat a különböző eseteket, amelyekben a spanyol hatóságoknak a közvetett és a közvetlen kedvezményezettekkel vissza kell fizettetniük a szóban forgó támogatást (a megtámadott határozat (179)–(197) preambulumbekezdése).

 Az eljárás és a felek kérelmei

23      A felperesek a Törvényszék Hivatalához 2013. augusztus 30‑án benyújtott keresetlevelükkel megindították a jelen keresetet.

24      A felperesek az ugyanezen időpontban benyújtott külön beadványukban ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztettek elő, amelyben lényegében arra kérték a Törvényszéket, hogy függessze fel a megtámadott határozat végrehajtását. A Törvényszék a 2013. október 16‑i Comunidad Autónoma del País Vasco és Itelazpi kontra Bizottság végzésben (T‑462/13 R, EU:T:2013:546) elutasította ezt a kérelmet, és a költségekről ebben az időpontban nem határozott.

25      A Törvényszék Hivatalához 2013. szeptember 20‑án benyújtott beadványában a beavatkozó fél kérelmezte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson. E kérelemnek a Törvényszék a 2014. február 10‑i Comunidad Autónoma del País Vasco és Itelazpi kontra Bizottság végzésben (T‑462/13, EU:T:2014:81) helyt adott.

26      A beavatkozó fél 2014. március 24‑én terjesztette elő a beavatkozási beadványát. A Törvényszék Hivatalához 2014. április 24‑én benyújtott beadványukban a felperesek előterjesztették az e beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeiket. A Bizottság nem nyújtott be a beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeket.

27      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (ötödik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt.

28      A Törvényszék az 1991. május 2‑i eljárási szabályzatának 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében felhívta a Bizottságot az iratok benyújtására. A Bizottság e felhívásnak a megszabott határidőn belül eleget tett.

29      A Törvényszék Hivatalához 2015. február 25‑én benyújtott beadványukban a felperesek előterjesztették a tárgyalásra készített jelentésre vonatkozó észrevételeiket.

30      A Törvényszék a 2015. március 12‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli érvelését és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.

31      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        állapítsa meg, hogy a hivatkozott jogalapok elfogadhatóak és megalapozottak;

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

32      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

33      A beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        adjon helyt a Bizottság kérelmeinek;

–        a felpereseket kötelezze a beavatkozásával kapcsolatos költségek viselésére.

 A jogkérdésről

34      Előzetesen rá kell mutatni, hogy a kereset annak ellenére elfogadható, hogy a felperesek nem a megtámadott határozat címzettjei, amit egyébként a Bizottság sem vitat. Ami ugyanis az első felperest illeti, nem vitatott, hogy ő határozott arról, hogy Baszkföld számára a vitatott támogatás egy részét nyújtja. A megtámadott határozat, amely akadályozza az első felperest abban, hogy szándékának megfelelően gyakorolja a spanyol jog alapján őt közvetlenül megillető hatásköröket, tehát közvetlenül és személyesen érinti a jogi helyzetét (1988. március 8‑i Exécutif régional wallon és Glaverbel kontra Bizottság ítélet, 62/87 és 72/87, EBHT, EU:C:1988:132, 6. és 8. pont; 1998. április 30‑i Vlaamse Gewest kontra Bizottság ítélet, T‑214/95, EBHT, EU:T:1998:77, 29. pont; 2009. szeptember 9‑i Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ítélet, T‑227/01–T‑229/01, T‑265/01, T‑266/01 és T‑270/01, EBHT, EU:T:2009:315, 76. pont). Ami a második felperest illeti, tekintettel arra, hogy Baszkföld autonóm közösség kereshetőségi joga elismerést nyert, ugyanazon keresettel összefüggésben nincs helye a második felperes kereshetőségi joga vizsgálatának (lásd ebben az értelemben: 1993. március 24‑i CIRFS és társai kontra Bizottság ítélet, C‑313/90, EBHT, EU:C:1993:111, 31. pont).

35      A felperesek keresetük alátámasztása érdekében három jogalapra hivatkoznak. Az első jogalap az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének az azáltal történő megsértésére vonatkozik, hogy a Bizottság tévesen állapította meg az állami támogatás fennállását. A második jogalap a szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének vizsgálata során elkövetett téves jogalkalmazásra vonatkozik. Harmadik jogalapjukkal a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy új állami támogatás áll fenn.

 Az első, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének a megsértésére alapított jogalapról

36      E jogalap két részből áll. A felperesek azt kifogásolják a Bizottsággal szemben, hogy megsértette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését azáltal, hogy megállapította az állami támogatás fennállását. Az első rész a gazdasági előny hiányára vonatkozik. A második rész keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a második felperes semmilyen szelektív előnyben nem részesült.

 A gazdasági előny hiányára alapított első részről

37      A felperesek előadják, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését azzal, hogy megállapította a második felperes részére nyújtott gazdasági előny fennállását. Álláspontjuk szerint ilyen előny nem létezett, mivel a Bíróság által az Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (fenti 18. pont, EU:C:2003:415) megállapított feltételek teljesültek.

38      Először is emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének értelmében vett támogatásnak minősítéshez az e rendelkezés szerinti minden feltételnek teljesülnie kell. Először is állami, vagy állami forrásból történő beavatkozásnak kell történnie. Másodszor ennek a beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor előnyhöz kell juttatnia a kedvezményezettet azáltal, hogy bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesíti. Negyedrészt torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie (lásd: 2008. december 17‑i Ryanair kontra Bizottság ítélet, T‑196/04, EBHT, EU:T:2008:585, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39      A jelen rész konkrétabban e feltételek közül a harmadikat érinti, amely szerint formájától függetlenül állami támogatásnak minősül az a beavatkozás, amely közvetlenül vagy közvetve alkalmas vállalkozások előnyben részesítésére, illetve amely olyan gazdasági előnynek tekinthető, amelyben a kedvezményezett vállalkozás rendes piaci feltételek között nem részesülhetett volna (lásd: 2010. szeptember 2‑i Bizottság kontra Deutsche Post ítélet, C‑399/08 P, EBHT, EU:C:2010:481, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40      Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) megállapította, hogy amennyiben az adott állami beavatkozást úgy kell tekinteni, mint a kedvezményezett vállalkozás által a közszolgáltatási kötelezettség teljesítéseként nyújtott szolgáltatások ellenértékét képviselő ellentételezést, olyan módon, hogy ezek a vállalkozások ebből gyakorlatilag pénzügyi előnyhöz nem jutnak, és így nem kerülnek e beavatkozás folytán versenytársaiknál kedvezőbb helyzetbe, úgy az ilyen beavatkozás nem tartozik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá. Mindazonáltal ahhoz, hogy az adott esetben egy ilyen ellentételezés ne minősüljön állami támogatásnak, négy kumulatív feltételnek kell teljesülnie (Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet, fenti 18. pont, EU:C:2003:415, 87. és 88. pont).

41      A megtámadott határozat (114)–(128) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság álláspontja szerint a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) meghatározott első és negyedik kritérium a jelen ügyben nem teljesült.

–       A fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) meghatározott első, a közszolgáltatási kötelezettség teljesítésére vonatkozó kritériumról

42      E kritérium szerint a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettségnek kell terhelnie, és e kötelezettségnek egyértelműen meghatározottnak kell lennie (Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet, fenti 18. pont, EU:C:2003:415, 89. pont).

43      Meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (119)–(126) preambulumbekezdésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) meghatározott első kritérium nem teljesül.

44      A megtámadott határozat (119) preambulumbekezdése szerint a spanyol jog a földfelszíni hálózat üzemeltetését nem minősíti közszolgáltatásnak. A távközlésről szóló, 1998. április 24‑i 11/1998. sz. általános törvény (Ley 11/1998, General de Telecomunicaciones) (a BOE 1998. április 25‑i 99. száma, 13909. o., a továbbiakban: 11/1998. sz. törvény) kimondja, hogy a távközlési szolgáltatások, ezen belül a rádiózást és televíziózást kiszolgáló hálózatok üzemeltetése általános gazdasági érdekű szolgáltatások (a továbbiakban: ÁGÉSZ), amelyek azonban nem esnek azonos minősítés alá a közszolgáltatásokkal, amelyek közé csak korlátozott számú távközlési szolgáltatás tartozik, többek között a honvédelemhez és polgári védelemhez, valamint a telefonhálózat üzemeltetéséhez kapcsolódó szolgáltatások. A távközlésről szóló, 2003. november 3‑i 32/2003. sz. általános törvény (Ley 32/2003, General de Telecomunicaciones) (a BOE 2003. november 4‑i 264. száma, 38890. o., a továbbiakban: 32/2003. sz. törvény) megtartotta ezt a meghatározást. A televíziózási célú műsorszórási szolgáltatás, vagyis a távközlési hálózaton keresztüli jeltovábbítás távközlési szolgáltatásnak minősül, így ÁGÉSZ, de nem közszolgáltatás.

45      A megtámadott határozat (120) preambulumbekezdése szerint a spanyol törvény rendelkezései mindenesetre technológiailag semlegesek. Az említett törvény meghatározása szerint a távközlés hálózatok és kapcsolódó létesítmények felhasználásával nyújtott elektronikus kommunikációs szolgáltatásokat jelent. A távközlés a jelek továbbítása bármely távközlési hálózaton, nem pedig kifejezetten a földfelszíni hálózaton. Ezenfelül a törvény egyik célkitűzéseként a szabályozás technológiai semlegességének a lehető legnagyobb mértékű ösztönzését jelöli meg.

46      A megtámadott határozat (121) preambulumbekezdése szerint, bár a forrásátadás időpontjában hatályos jogszabály a műsorszolgáltatást közszolgáltatásként határozta meg, e meghatározás nem terjeszthető ki egy adott támogató platform üzemeltetésére. Ezenfelül ott, ahol több átviteli platform is létezik, ezek egyike nem tekinthető „alapvetőnek” a műsorjelek továbbítása szempontjából. A Bizottság álláspontja szerint emiatt nyilvánvaló hibának minősült volna az, ha a spanyol jogszabályok a műsorjeleknek egy adott platformon keresztüli továbbítását közszolgáltatásnak nyilvánították volna.

47      Ezenfelül a Bizottság a megtámadott határozat (123) és (124) preambulumbekezdésében elutasította azt az érvet, amely szerint a földfelszíni hálózatok üzemeltetését a baszk kormány, a baszk helyi önkormányzatok szövetsége, valamint a három baszk regionális tanács által kötött intézményközi egyezmények közszolgáltatásként határozták meg.

48      A megtámadott határozat (172) preambulumbekezdésében a Bizottság e határozat (119)–(122) preambulumbekezdésére hivatkozva megállapította, hogy sem a Spanyol Királyság, sem a baszk hatóságok nem határozták meg egyértelműen közszolgáltatásként a földfelszíni platform üzemeltetését.

49      Meg kell állapítani, hogy a közszolgáltatásnak a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (EU:C:2003:415) értelmében vett fogalmát illetően a felek nem vitatják azt, hogy e fogalom megfelel az ÁGÉSZ EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése értelmében vett fogalmának (lásd ebben az értelemben: 2008. február 12‑i BUPA és társai kontra Bizottság ítélet, T‑289/03, EBHT, EU:T:2008:29, 162. pont; 2014. július 16‑i Zweckverband Tierkörperbeseitigung kontra Bizottság ítélet, T‑309/12, EU:T:2014:676, 132. pont).

50      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a tagállamok széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek annak meghatározásánál, hogy mit tekintenek ÁGÉSZ‑nek, ebből kifolyólag e szolgáltatásoknak valamely tagállam általi meghatározását a Bizottság kizárólag nyilvánvaló hiba esetén kérdőjelezheti meg (lásd: 2005. június 15‑i Olsen kontra Bizottság ítélet, T‑17/02, EBHT, EU:T:2005:218, 216. pont; 2008. október 22‑i TV2/Danmark és társai kontra Bizottság ítélet, T‑309/04, T‑317/04, T‑329/04 és T‑336/04, EBHT, EU:T:2008:457, 101. pont; 2009. október 6‑i FAB kontra Bizottság ítélet, T‑8/06, EU:T:2009:386, 63. pont). A Bizottság a tárgyra vonatkozó harmonizált közösségi szabályozás hiányában ugyanis nem jogosult az állami üzemeltető által teljesítendő közszolgáltatási feladat terjedelméről, vagyis az e feladathoz kapcsolódó költségek mértékéről, sem a nemzeti hatóságok által e tekintetben tanúsított politika célszerűségéről, sem pedig az állami üzemeltető gazdasági hatékonyságáról határozni (lásd ebben az értelemben: 1997. február 27‑i FFSA és társai kontra Bizottság ítélet, T‑106/95, EBHT, EU:T:1997:23, 108. pont; 2010. július 1‑jei M6 kontra Bizottság ítélet, T‑568/08 és T‑573/08, EBHT, EU:T:2010:272, 139. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az EU‑Szerződést és az EUM‑Szerződést kiegészítő, az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 26. jegyzőkönyv 1. cikkének első francia bekezdéséből az következik, hogy az EUMSZ 14. cikk szerinti ÁGÉSZ‑ekre vonatkozó közös uniós értékek magukban foglalják különösen a nemzeti, regionális és helyi hatóságok alapvető szerepét és széles mérlegelési jogkörét a tekintetben, hogy a felhasználók igényeihez a lehető legközelebb álló módon hogyan gondoskodjanak az ÁGÉSZ‑ek nyújtásáról, más által való ellátásáról, illetve megszervezéséről.

51      Az ÁGÉSZ‑ek meghatározására vonatkozó tagállami jogkör azonban nem korlátlan, és nem gyakorolható önkényesen egyedül azon célból, hogy egy adott ágazatot kivonjanak a versenyszabályok alkalmazása alól (BUPA és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 49. pont, EU:T:2008:29, 168. pont). A szóban forgó szolgáltatásnak ahhoz, hogy ÁGÉSZ‑nak minősüljön, olyan általános gazdasági érdeket kell szolgálnia, amely sajátos jelleget mutat a gazdasági élet más tevékenységei által szolgált érdekekhez képest (1991. december 10‑i Merci convenzionali porto di Genova ítélet, C‑179/90, EBHT, EU:C:1991:464, 27. pont; 1997. július 17‑i GT‑Link ítélet, C‑242/95, EBHT, EU:C:1997:376, 53. pont).

52      A Törvényszék által a Bizottság mérlegelései felett gyakorolt felülvizsgálat terjedelme szükségképpen figyelembe veszi azt, hogy a valamely szolgáltatásnak a tagállam által ÁGÉSZ‑ként történő meghatározását a Bizottság csak nyilvánvaló hiba esetén kérdőjelezheti meg. E felülvizsgálat során azonban meg kell győződni arról, hogy tiszteletben tartanak‑e bizonyos minimális kritériumokat, amelyek többek között arra vonatkoznak, hogy létezik‑e a szóban forgó gazdasági szereplőket ÁGÉSZ‑feladattal felruházó közhatalmi aktus, valamint e feladat egyetemes és kötelező jellegű‑e (lásd: 2012. november 7‑i CBI kontra Bizottság ítélet, T‑137/10, EBHT, EU:T:2012:584, 100. és 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébiránt az [EUMSZ 106. cikk] (2) bekezdésének az ÁGÉSZ‑ek működtetésével megbízott vállalkozásoknak közszolgáltatással járó ellentételezés formájában megítélt állami támogatásokra történő alkalmazásáról szóló, 2005. november 28‑i 2005/842/EK bizottsági határozat (HL L 312., 67. o.) 4. cikke értelmében az érintett vállalkozást az ÁGÉSZ kezelésének a feladatával egy vagy több hivatalos aktus útján kell megbízni, melynek formáját minden egyes tagállam maga határozhatja meg, és ezen aktusoknak többek között tartalmazniuk kell a közszolgáltatási kötelezettség jellegét és időtartamát, valamint az érintett vállalkozásokat és területet. A közszolgáltatással járó ellentételezés formájában nyújtott állami támogatásról szóló közösségi keretszabály (HL 2005. C 297., 4. o.) 12. pontja ugyanezeket a követelményeket tartalmazza.

53      A felperesek először is előadják, hogy a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) meghatározott első kritérium teljesült, mivel álláspontjuk szerint a rádiós és televíziós műsorszolgáltató hálózat üzemeltetését országos szinten a spanyol jog, az autonóm közösség szintjén pedig a Baszkfölddel kötött intézményközi megállapodások ÁGÉSZ‑ként határozták meg, amint az többek között a megtámadott határozat (119) preambulumbekezdéséből következik. A tárgyaláson a felperesek pontosították, hogy a 32/2003. sz. törvény jelentette azt az engedélyezési keretet, amely lehetővé tette a spanyol hatóságok számára ÁGÉSZ megállapítását. Nem vitatott, hogy az ÁGÉSZ megállapításához megkövetelt tipikus jellemzők és különösen a piaci hiányosság fennállása a jelen ügyben teljesültek. A felperesek szerint a Bizottság a közszolgáltatás és az ÁGÉSZ spanyol jogban és uniós jogban alkalmazott fogalmainak téves értelmezése alapján következtetett arra, hogy a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) megállapított első kritérium nem teljesül.

54      Ez az érvelés nem bizonyítja, hogy a Bizottság tévesen vélte úgy, hogy a földfelszíni hálózat üzemeltetésére vonatkozó szolgáltatás közszolgáltatásként való egyértelmű meghatározásának hiányában a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) megállapított első kritérium nem teljesül.

55      Először is ugyanis a spanyol állam a DTT hálózatok üzemeltetését a II. térségben nem az uniós jog szerinti nemzeti szintű ÁGÉSZ‑ként határozta meg.

56      Igaz, amint az a megtámadott határozat (119) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy a rádiós és televíziós műsorszolgáltató hálózat üzemeltetésére vonatkozó szolgáltatást a spanyol állam általános érdekű szolgáltatásnak minősítette a Törvényszék által elrendelt pervezetési intézkedések (lásd a fenti 28. pontot) nyomán a Bizottság által benyújtott 11/1998. sz. és 32/2003. sz. törvénynek az e törvények 1. cikkével összefüggésben értelmezett 2. cikke értelmében.

57      Az 11/1998. sz. és 32/2003. sz. törvények 2. cikkéből azonban az következik, hogy e minősítés minden távközlési szolgáltatásra vonatkozik, ideértve a rádiós és televíziós műsorszolgáltatási hálózatokat. Márpedig önmagában az, hogy valamely szolgáltatást a nemzeti jog általános érdekűnek minősít, nem jelenti azt, hogy minden olyan gazdasági szereplőt, aki ezt a szolgáltatást végzi, a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (EU:C:2003:415) értelmében egyértelműen meghatározott közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével bíztak meg. Ha ez így lenne, Spanyolországban minden távközlési szolgáltatás az ezen ítélet értelmében vett ÁGÉSZ‑nak minősülne, ami semmilyen módon nem következik ezekből a törvényekből. E tekintetben azt is meg kell állapítani, hogy a 32/2003. sz. törvény 2. cikkének (1) bekezdése kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az e törvény értelmében vett általános érdekű szolgáltatásokat szabad verseny rendszerének keretében kell teljesíteni. Márpedig a szolgáltatásnak a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (EU:C:2003:415) értelmében ÁGÉSZ‑szá minősítése azt követeli meg, hogy a szolgáltatás kezelésének a feladatát bizonyos vállalkozásokra bízzák.

58      Meg kell állapítani ezenfelül, hogy a Bizottság nem követett el hibát azáltal, hogy a megtámadott határozat (119)–(125) preambulumbekezdésében megvizsgálta, hogy a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (EU:C:2003:415) első kritériuma a földfelszíni hálózatok üzemeltetésére vonatkozó szolgáltatás tekintetében teljesül‑e, és nem azt, hogy az teljesül‑e a rádiós és televíziós műsorszolgáltató hálózatok üzemeltetésére vonatkozó szolgáltatás tekintetében, amint azt a felperesek állítják. E tekintetben az említett határozat (120) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a 32/2003. sz. törvény rendelkezései technológiailag semlegesek, és a távközlés a jeleknek a mindenfajta műsorszolgáltató hálózaton keresztüli közvetítését jelenti, és nem csak konkrétan a földfelszíni hálózaton keresztüli közvetítését, amit a felperesek nem vitattak. A spanyol törvény ezen megfontolásai alapján nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a Bizottság tévesen állapította meg e határozat (119) és (122) preambulumbekezdésében, hogy az említett törvényben a földfelszíni hálózat üzemeltetését nem határozták meg a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (EU:C:2003:415) értelmében vett közszolgáltatásként.

59      A felperesek állításával ellentétben a rádiós és televíziós műsorszolgáltató hálózat üzemeltetésére vonatkozó szolgáltatás egy adott platformra korlátozása nem minősül pusztán a szolgáltatásnyújtás egy konkrét módjának. A technológiai semlegesség elvére tekintettel ugyanis ilyen korlátozásra a 32/2003. sz. törvény szerint nincs szükség, sőt az közvetlenül annak rendelkezéseibe ütközik.

60      A felperesek azon érve tekintetében, amely szerint a koncessziós szerződésekről szóló, 2014. február 26‑i 2014/23/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 94., 1. o.) 2. és 3. cikke is megerősíti a spanyol hatóságoknak az ÁGÉSZ nyújtására vonatkozó eszköz meghatározását érintő mérlegelési jogkörét, elegendő rámutatni, hogy 1. cikkének (2) bekezdése értelmében az említett irányelv építési vagy szolgáltatási koncessziók gazdasági szereplőknek való odaítélésére alkalmazandó, amit nem von kétségbe az a tény, hogy ezen irányelv 2. és 3. cikke kiemeli a hatóságok igazgatási szabadsága, az egyenlő bánásmód, a megkülönböztetésmentesség és az átláthatóság elveinek fontosságát.

61      A versenyjogi szabályok alkalmazását illetően meg kell különböztetni azt az esetet, ha az állam közhatalom gyakorlása keretében jár el, valamint azt az esetet, ha olyan ipari vagy kereskedelmi jellegű gazdasági tevékenységet gyakorol, amely áruknak vagy szolgáltatásoknak a piacon való kínálásában áll. E tekintetben irreleváns, hogy az állam közvetlenül a közigazgatás részét képező szerv útján jár‑e el, vagy olyan jogalany útján, amelyet különleges vagy kizárólagos jogokkal ruházott fel (lásd: 1997. március 18‑i Diego Calì & Figli ítélet, C‑343/95, EBHT, EU:C:1997:160, 16. és 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. július 12‑i Compass‑Datenbank ítélet, C‑138/11, EBHT, EU:C:2012:449, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A nemzeti jogszabályok által valamely gazdasági tevékenységet gyakorló szervezetnek biztosított, az állam jogi személyiségétől elkülönülő jogi személyiség fennállása vagy annak hiánya nincs befolyással az állam és az e szervezet közötti pénzügyi kapcsolatok fennállására, következésképpen pedig az említett szervezet azon lehetőségére, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás kedvezményében részesüljön (lásd: 2011. március 24‑i Freistaat Sachsen és Land Sachsen‑Anhalt kontra Bizottság ítélet, T‑443/08 és T‑455/08, EBHT, EU:T:2011:117, 129. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62      Másodszor a DTT hálózat üzemeltetését az autonóm közösség szintjén a Baszkfölddel kötött intézményközi megállapodásokban szintén nem az uniós jog értelmében vett ÁGÉSZ‑ként határozták meg.

63      E tekintetben rá kell mutatni, hogy igaz, hogy a szóban forgó intézményközi megállapodásokban a baszk hatóságok elismerték, hogy az olyan értékek érvényesüléséhez, mint az információhoz való egyetemes hozzáférés és az információk sokfélesége, a szabadon fogható televíziózás egyetemessé tétele szükséges, valamint emlékeztetve annak szükségességére, hogy a baszk polgárok a DTT teljes kínálatához hozzáférjenek, úgy vélték, hogy ilyen feltételek mellett magukra vállalják az állami multiplexek lefedettségének a megjelölt feltételekkel történő bővítését. Ugyanakkor, amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (124) preambulumbekezdésében utalt, ezen intézményközi megállapodások nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amely ténylegesen arra utalna, hogy a földfelszíni hálózat üzemeltetése közszolgáltatásnak tekinthető. Ezenkívül a felperesek kifejezetten hangsúlyozzák, hogy az első felperes soha nem állította, hogy csak a földfelszíni platformok útján nyújtott műsorszórási szolgáltatás minősül ÁGÉSZ‑nek, a többi platform útján nyújtott szolgáltatás pedig nem.

64      Emellett rá kell mutatni, hogy a 32/2003. sz. törvényt, amely a felperesek szerint azt az engedélyezési keretet jelenti, amely ÁGÉSZ meghatározására hatalmazza fel a spanyol hatóságokat, a technológiai semlegesség elvének tiszteletben tartása jellemzi (lásd a fenti 58. pontot). Következésképpen nem vonható le az a következtetés, hogy a baszk hatóságok a szóban forgó megállapodásokban a DTT hálózat üzemeltetését ÁGÉSZ‑ként határozták meg, kizárva ezzel minden más technológia felhasználását a televíziós jel továbbítására a II. térségben.

65      Másodszor a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság tévesen tett különbséget műsorszórási szolgáltatás nyújtása és a műsorszolgáltató hálózat üzemeltetése között. Álláspontjuk szerint ha nem vitatott, hogy a műsorszórási szolgáltatás közszolgáltatásnak minősül, az említett szolgáltatás nyújtását lehetővé tevő hálózat biztosítása és finanszírozása szintén alapvető és közérdeket követ. E tekintetben a távközlési rendszer szervezetéről szóló, 1987. december 19‑i 31/1987. sz. törvényre (Ley 31/1987 de Ordenación de las Telecomunicaciones) (a BOE 1987. december 18‑i 303. száma, 37409. o.; a továbbiakban: 31/1987. sz. törvény) hivatkoznak, amely szerint a földfelszíni hullámokkal történő televíziós és rádiós műsorszolgáltatások közszolgáltatásoknak minősülnek.

66      E tekintetben rá kell mutatni, hogy nem vitatott, hogy a jel továbbítása elengedhetetlen a műsorszóráshoz. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis jóllehet a továbbítás technikája nem meghatározó elem a műsorszórás fogalmának értékelése során (2005. június 2‑i Mediakabel‑ítélet, C‑89/04, EBHT, EU:C:2005:348, 33. pont és 2008. december 22‑i Kabel Deutschland Vertrieb und Service ítélet, C‑336/07, EBHT, EU:C:2008:765, 64. pont), a két szolgáltatás között függőségi viszony van.

67      Mindazonáltal, amint azt a Bizottság állítja, a műsorszolgáltatást meg kell különböztetni a műsorszolgáltató hálózat üzemeltetésére irányuló szolgáltatástól. Ugyanis olyan két különböző tevékenységről van szó, amelyeket eltérő piacokon működő eltérő vállalkozások valósítanak meg. Míg a műsorszolgáltatást a műsorszolgáltatók, vagyis a televíziószolgáltatók biztosítják, addig a műsorszolgáltatási hálózatok üzemeltetésére irányuló szolgáltatást a jelet kibocsátó platformok, vagyis a földfelszíni, a műholdas és a kábelplatformok üzemeltetői által vagy az internetes széles sávhoz való hozzáférés útján biztosítják.

68      Amint azt a beavatkozó fél állítja, ilyen különbségtétel a távközlési ágazatban is létezik. Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról (Keretirányelv) szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.) (5) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az átvitel szabályozását el kell választani a tartalom szabályozásától.

69      A felperesek arra is hivatkoznak, hogy az EU‑ és EUM‑Szerződéseket kiegészítő, a tagállamokban történő közcélú műsorszolgáltatás rendszeréről szóló 29. jegyzőkönyv hansúlyozza a tagállamokat a közszolgálati műsorszolgáltatás feladatával kapcsolatban megillető jogkört, amelyet az egyes tagállamok átruháztak, meghatároztak és megszerveztek. E tekintetben meg kell állapítani, hogy ez a jegyzőkönyv a műsorszolgáltatási ágazatra (2012. július 10‑i TF1 és társai kontra Bizottság ítélet, T‑520/09, EU:T:2012:352, 94. pont) és pontosabban a közszolgálati műsorszolgáltatás műsorszolgáltató szervezetek, vagyis a jelen ügyben a televíziószolgáltatók számára biztosított finanszírozására is alkalmazandó. Ezzel szemben a hivatkozott jegyzőkönyv nem vonatkozik a jelet kibocsátó platformok üzemeltetőinek finanszírozására.

70      Ezenfelül amikor az EU‑ és EUM‑Szerződéseket kiegészítő, a tagállamokban történő közcélú műsorszolgáltatás rendszeréről szóló 29. jegyzőkönyvben a tagállamok kijelentették, hogy a tagállamok közcélú műsorszolgáltatási rendszere közvetlenül kapcsolódik az egyes társadalmak demokratikus, társadalmi és kulturális igényeihez és a médiapluralizmus megőrzésének követelményéhez, ezzel közvetlenül azokra a közcélú műsorszolgáltatási rendszerekre utaltak, amelyeket ők hoztak létre, és amelyek e tagállamok teljes lakossága részére kötelesek általános műsor‑összeállítást tartalmazó televíziós programokat sugározni (2008. június 26‑i SIC kontra Bizottság ítélet, T‑442/03, EBHT, EU:T:2008:228, 198. pont). Márpedig mivel a jelen ügyben a 944/2005. sz. királyi rendelet azt írta elő a nemzeti műsorszolgáltatók számára, hogy a magánszektor esetében a lakosság 96%‑os lefedettségét, az állami szektorban pedig a lakosság 98%‑os lefedettségét kell biztosítaniuk a területeiken (lásd a fenti 2. pontot), valamint hogy az ilyen lefedettségi kötelezettség a II. térség szinte egésze tekintetében biztosította az állami csatornákhoz való hozzáférést, mivel a III. térség domborzata kizárta a földfelszíni digitális közvetítést (lásd a fenti 3. pontot), a szóban forgó intézkedés lényegében a lakosságnak a magánszektor televíziószolgáltatói általi lefedettsége kiterjesztésének a finanszírozására irányult. Ezenkívül rá kell mutatni, hogy az említett jegyzőkönyv célkitűzései, amelyek az egyes társadalmak demokratikus, társadalmi és kulturális igényeinek biztosítására és a médiapluralizmus megőrzésére vonatkoznak, semmilyen kapcsolatban nem állnak a műsorszolgáltatási technológia megválasztásával.

71      Ami a 31/1987. sz. törvényre vonatkozó érvelést illeti, azt el kell utasítani. Egyrészt ugyanis ezt a törvényt nem nyújtották be a Törvényszékhez. Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy az állami támogatások területét érintő határozatok elfogadása során a nemzeti jog megállapítása ténykérdés (lásd ebben az értelemben: 2011. december 21‑i, A2A kontra Bizottság ítélet, C‑318/09 P, EU:C:2011:856, 125. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az a kérdés, hogy egy nemzeti jogszabály a jelen ügyben alkalmazható‑e, vagy sem, és ha igen, akkor milyen mértékben, a bíróság ténymegállapításához tartozik, és a bizonyításfelvételre, valamint a bizonyítási teher megoszlására vonatkozó szabályoknak van alávetve (2012. szeptember 20‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, T‑154/10, EBHT, EU:T:2012:452, 65. pont). Másrészt a felperesek azon érve, amely szerint az említett törvény alapján a földfelszíni hullámokkal történő rádiós és televíziós műsorszolgáltatások közszolgáltatásoknak minősülnek, mindenesetre nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy ugyanezen törvény a műsorszolgáltatásokon kívül más szolgáltatásokat is közszolgáltatásnak nyilvánít.

72      Ezenfelül rá kell mutatni arra, hogy a spanyol hatóságok semmilyen időpontban nem tudták meghatározni, hogy a spanyol törvény vagy az üzemeltetési megállapodások milyen közszolgáltatási kötelezettségekkel bízták meg a DTT‑hálózat üzemeltetőit, és erre vonatkozóan bizonyítékokat sem tudtak előterjeszteni.

73      Harmadszor a felperesek azon érvét illetően, hogy a Bizottság eljárása ellentmondásos volt, mivel már megállapította, hogy a széles sávú hálózatok kiépítését ÁGÉSZ‑nek lehet minősíteni, meg kell állapítani, hogy érvelésüknek nem lehet helyt adni. Minden egyes szolgáltatás esetén ugyanis elkülönülten kell megvizsgálni, hogy a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) megállapított első kritérium követelményei, vagyis hogy a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtásával bízták‑e meg, valamint hogy e kötelezettségek egyértelműen meghatározottak‑e, teljesülnek‑e. Emlékeztetni kell, hogy az állami támogatás fogalma objektív fogalom, amely kizárólag attól a kérdéstől függ, hogy valamely állami intézkedés előnyt biztosít‑e, vagy sem egy vállalkozás vagy bizonyos vállalkozások számára. A Bizottság e területre vonatkozó határozathozatali gyakorlata, amellyel a felek egyébként nem értenek egyet, tehát nem minősülhet meghatározónak (lásd: 2009. március 4‑i Associazione italiana del risparmio gestito és Fineco Asset Management kontra Bizottság ítélet, T‑445/05, EBHT, EU:T:2009:50, 145. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Meg kell állapítani továbbá, hogy a technológiai semlegesség elvének tiszteletben tartása szintén döntő jelentőségű a széles sávú elektronikus távközlési hálózat kiépítésére és üzemeltetésére irányuló szolgáltatások ÁGÉSZ‑szé nyilvánítása szempontjából (2013. szeptember 16‑i Iliad és társai kontra Bizottság ítélet, T‑325/10, EU:T:2013:472, 142–145. pont).

74      Ami e tekintetben a felperesek azon érvét illeti, amely szerint a Bizottság annak a választásnak az elfogadásával, hogy a III. térségben kizárólag műholdas technológiával nyújtsanak műsorszolgáltatást, ellentmondásosan járt el, elegendő megállapítani, hogy az ebben a térségben nyújtott üzemeltetési szolgáltatás nem képezi a jelen ügy tárgyát, valamint hogy ezt a térséget olyan területként határozták meg, ahol a domborzati körülmények miatt a földfelszíni vétel nem lehetséges vagy kivételes nehézségekkel jár. Ezenkívül az a tény, hogy a Bizottság elfogad egy technológiaválasztást az egyik térségben, nem igazolhatja egy másik technológia kiválasztását egy másik térségben.

75      Ezenfelül a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság tévesen indokolta álláspontját a 2009. október 6‑i Németország kontra Bizottság ítélet (T‑21/06, EU:T:2009:387) és a 2011. szeptember 15‑i Németország kontra Bizottság ítélet (C‑544/09 P, EU:C:2011:584) alapjául szolgáló, a DTT (DVB‑T) Berlin‑Brandenburgban (Németország) történő bevezetése érdekében a Németországi Szövetségi Köztársaság által nyújtott támogatásra vonatkozó ügyre hivatkozva. E tekintetben rá kell mutatni, hogy ezekben az ítéletekben az uniós bíróság nem vizsgálta azt a kérdést, hogy a földfelszíni hálózat üzemeltetésére irányuló szolgáltatást a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) megállapított első kritérium követelményeinek megfelelően érvényesen határozták‑e meg ÁGÉSZ‑ként. A vizsgálat inkább arra a kérdésre irányult, hogy a szóban forgó támogatás összeegyeztethető volt‑e a belső piaccal az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján. A Bizottság szintén ebben az összefüggésben utalt erre a támogatásra, amint az többek között a megtámadott határozat 77. lábjegyzetéből is kiderül.

76      Negyedszer, ami a Bizottság azon, másodlagosan kifejtett és a megtámadott határozat (121) preambulumbekezdésében szereplő megállapítását illeti, amely szerint egy adott támogató platform – mint a jelen ügyben a földfelszíni platform – üzemeltetésének közszolgáltatásként való meghatározása a spanyol hatóságok nyilvánvaló hibájának minősült, a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság nem szorítkozhat annak megállapítására, hogy azon oknál fogva, hogy egy bizonyos technológiát kiválasztottak, e hatóságok nyilvánvaló hibát követtek el. Álláspontjuk szerint a technológiai semlegesség elve nem minősül abszolút elvnek. Két tanulmányra utalva előadják, hogy a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy a spanyol hatóságoknak a felhasználandó technológia kiválasztására vonatkozó elemzése nyilvánvalóan téves volt‑e.

77      Igaz, hogy a Szerződés általános szerkezetéből következik, hogy a 108. cikk szerinti eljárás soha nem vezethet a Szerződés különös rendelkezéseivel ellentétes eredményre (lásd: 2008. április 15‑i Nuova Agricast ítélet, C‑390/06, EBHT, EU:C:2008:224, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2013. október 16‑i TF1 kontra Bizottság ítélet, T‑275/11, EU:T:2013:535, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A tagállamokat az ÁGÉSZ‑eik kialakításával kapcsolatban megillető mérlegelési jogkört nem lehet oly módon gyakorolni, amely az egyenlő bánásmód elvének megsértését eredményezi, amelyet a hálózatüzemeltetési szolgáltatást illetően konkrétan a technológiai semlegesség elve biztosít. Ennélfogva ott, ahol több átviteli platform is létezik – amint a jelen ügyben is –, a technológiai semlegesség elvének tiszteletben tartásával ezek egyike sem tekinthető alapvetőnek a műsorjelek továbbítása szempontjából. A DTT‑hálózat üzemeltetésére irányuló szolgáltatás ÁGÉSZ‑ként történő meghatározásával a spanyol hatóságok tehát nem diszkriminálhatják a többi platformot. Egy olyan torzulásmentes versenyrendszert, mint amilyet az EUM‑Szerződés előír, csak akkor lehet biztosítani, ha a különböző gazdasági szereplők esélyegyenlősége biztosítva van (lásd: 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EBHT, EU:C:2013:127, 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78      Mindazonáltal a technológiai semlegesség elve nem foglalja magában, hogy a műsorszolgáltatási hálózat üzemeltetésére egy bizonyos platform kijelölése minden esetben nyilvánvaló hibának minősül. A megtámadott határozat (121) preambulumbekezdésében a Bizottság önmagában egy bizonyos platform kijelölése miatt állapította meg a spanyol hatóságok nyilvánvaló hibáját. Nem vizsgálta meg tehát, hogy az ilyen választás a jelen ügyben objektíven igazolt‑e a spanyol hatóságokat azzal kapcsolatban megillető széles mérlegelési jogkörre figyelemmel, hogy mit tekintenek ÁGÉSZ‑nek. Igaz, hogy az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti vizsgálat keretében a Bizottság megvizsgálta, hogy egy adott technológia választása elfogadható‑e. Ugyanakkor e megfontolásokat nem lehet figyelembe venni annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy a Bizottság helyesen állapította‑e meg, hogy a spanyol hatóságok nyilvánvaló hibát követtek el az ÁGÉSZ meghatározásával kapcsolatban, mivel az ÁGÉSZ meghatározása jogszerűségének az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése alapján végzett vizsgálata különbözik a támogatás megfelelőségének az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése alapján végzett vizsgálatától. Míg ugyanis a tagállamokat széles mérlegelési jogkör illeti meg az ÁGÉSZ meghatározásával kapcsolatban, addig a Bizottság rendelkezik széles mérlegelési jogkörrel abban a kérdésben, hogy egy támogatás a belső piaccal összeegyeztethető‑e. Következésképpen tekintettel arra, hogy a Bizottság nem vizsgálta részletesen a tagállam választását, nem jogosan állapította meg, hogy a spanyol hatóságok nyilvánvaló hibát követtek el egy bizonyos platform ezen üzemeltetésre történő kijelölése során.

79      A fentiekre tekintettel, bár a Bizottság tévesen vélte úgy, hogy egy bizonyos platformnak a műsorszolgáltatási hálózat üzemeltetésére történő kijelölése a spanyol hatóságok nyilvánvaló hibájának minősül, a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) megállapított első kritérium a szóban forgó szolgáltatás közszolgáltatásként való egyértelmű és pontos meghatározásának hiányában nem teljesül, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (119)–(125) preambulumbekezdésében megállapította.

–       A fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) meghatározott negyedik, a közösség számára a legkevesebb költség okozására vonatkozó kritériumról

80      E kritérium szerint, amikor egy adott esetben a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával megbízott vállalkozás kiválasztása nem közbeszerzési eljárás keretében történik, amely lehetővé tenné, hogy azt a jelöltet válasszák, aki a közösségnek a legkevesebb költséggel járó szolgáltatást tudja nyújtani, a szükséges ellentételezés mértékét azon költségek elemzése alapján kell megállapítani, amelyet egy átlagos, jól vezetett és a szükséges közszolgáltatási követelmények kielégítéséhez megfelelően felszerelt vállalkozásnál e kötelezettségek végrehajtásakor felmerülnének, figyelemmel az érintett bevételekre (Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet, fenti 18. pont, EU:C:2003:415, 93. pont).

81      A megtámadott határozat (128) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy mivel közbeszerzési eljárásra nem került sor, a baszk hatóságok szerint a feltétel teljesül arra tekintettel, hogy a baszk kormány tulajdonában álló közvállalkozás, amely az adatátviteli szolgáltatásokat nyújtja, valamint biztosítja a rádiós és televíziós műsorszolgáltatók lefedettségét, jól vezetett és az elvárt tevékenységek elvégzéséhez megfelelően felszerelt vállalkozás. Egy költség‑összehasonlító tanulmány alapján, melyet nem bocsátottak a Bizottság rendelkezésére, a baszk hatóságok arra a következtetésre jutnak, hogy a műholdas szolgáltatás drágább lett volna, mint a szóban forgó közvállalkozás földfelszíni hálózatának fejlesztése. A Bizottság álláspontja szerint azonban a műholdas technológiával való összehasonlítás nem elegendő e közvállalkozás hatékonyságának bizonyításához, mivel lehetséges, hogy más földfelszíni szolgáltatók is nyújthatták volna a szolgáltatást, alacsonyabb költségek mellett. A Bizottság ezért megállapította, hogy a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) meghatározott negyedik kritérium Baszkföld autonóm közösség tekintetében nem teljesül.

82      A felperesek vitatják e megfontolásokat, és előadják, hogy a második felperes a földfelszíni hálózatszolgáltatók ágazatában egy jól vezetett vállalkozás volt, és annak költségei megfelelnek a piacnak. A baszk hatóságokkal e tekintetben kötött intézményközi megállapodásokban a díjazás megállapítása érdekében figyelembe vették a piac paramétereit. A felperesek szerint a második felperes ellentételezése tehát megfelelt a piaci áraknak, és biztosította, hogy a szolgáltatást a legkisebb költségen nyújtsák. Ezenkívül, amennyiben utóbbi szállítást, felszereléseket és más szolgáltatásokat nyerne el, azt mindig közbeszerzési eljárásban tenné. Emellett a felperesek szerint a többi vállalkozással ellentétben a második felperes már rendelkezett a hálózat átalakításához szükséges fizikai infrastruktúrával. A digitalizáció folyamata a meglévő hálózatok egyszerű átalakítása az analóg technológiáról a digitális technológiára történő átállással. Egy másik szolgáltató kiválasztása az infrastruktúra megkétszereződését eredményezte volna, amelyet a Bizottság többek között a széles sávú hálózatok kiépítése keretében megtiltott. A második felperes tehát az egyetlen olyan földfelszíni hálózatszolgáltató, amely a szóban forgó szolgáltatást nyújthatja. A felperesek szerint értékelésüket a Bizottságnak a Szlovén Köztársaság által a minősített energiatermelőkre vonatkozó jogi szabályozás keretében nyújtott állami támogatásokra vonatkozó gyakorlata is megerősíti. Végül a földfelszíni opció költségei alacsonyabbak a műholdas opció költségeinél, amelyet az első felperes által készített jelentés is megerősít. Ellentétben azzal, amit a Bizottság a megtámadott határozat 69. lábjegyzetében állított, utóbbi megkapta ezt a jelentést.

83      E tekintetben először is rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (128) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy vélte, hogy a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) meghatározott negyedik kritérium nem teljesül, mivel a baszk hatóságok nem bizonyították, hogy a második felperes egy hatékony vállalkozás, tekintettel arra, hogy más földfelszíni hálózatszolgáltatók alacsonyabb költségen szintén nyújthatták volna a szóban forgó szolgáltatást. Következésképpen az a kérdés tehát, hogy a földfelszíni opció költségei alacsonyabbak‑e a műholdas opció költségeinél, nem releváns a jelen kritérium tiszteletben tartásának vizsgálata során. Mivel a baszk hatóságoknak az említett határozat 69. lábjegyzetében hivatkozott jelentése ehhez a kérdéshez kapcsolódik, az, hogy ezt a jelentést ténylegesen közölték‑e a Bizottsággal, nem releváns abból a szempontból, hogy a Bizottság helyesen tekinthette‑e úgy, hogy a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (EU:C:2003:415) negyedik kritériuma nem teljesül.

84      Másodszor el kell utasítani azt az érvelést, amely szerint a második felperes jól vezetett vállalkozást amiatt, hogy csak a szükséges felszerelések megvásárlásával ténylegesen felmerülő költségekért kapott ellentételezést, mivel a baszk hatóságokkal e tekintetben kötött intézményközi megállapodásokban díjazásának meghatározásához figyelembe vették a piaci paramétereket. Egyrészt ugyanis meg kell állapítani, hogy a második felperes tevékenysége nem korlátozódott a felszerelések megvásárlására, és hogy Baszkföld autonóm közössége őt bízta meg a televíziós hálózat kiépítésével, fenntartásával és üzemeltetésével Baszkföldön (lásd a fenti 13. pontot). Másrészt, amint azt a Bizottság állítja, a beruházás költségének, valamint a becsült visszatérő költségeknek az e megállapodásokban való feltüntetése nem helyettesíti azoknak a költségeknek az elemzését, amelyek egy átlagos, jól vezetett és az előírt közszolgáltatási követelmények kielégítéséhez szükséges eszközökkel megfelelően ellátott vállalkozásnál e kötelezettségek teljesítésekor felmerülnének, figyelembe véve az azokhoz kapcsolódó bevételeket, valamint az e kötelezettségek teljesítéséből származó észszerű nyereséget.

85      Harmadszor el kell utasítani azt az érvet, amely szerint a többi vállalkozással ellentétben a második felperes már rendelkezett a hálózat átalakításához szükséges fizikai infrastruktúrával, és amely szerint a digitális átállás folyamata a meglévő hálózatok egyszerű átalakítását jelenti, aminek következtében egy másik szolgáltató választása az infrastruktúra megkétszereződéséhez vezetett volna. Ez az érv ugyanis sehogyan sem bizonyítja, hogy a második felperest azoknak a költségeknek az elemzése alapján választották ki, amelyek egy átlagos, jól vezetett és az előírt közszolgáltatási követelmények kielégítéséhez szükséges eszközökkel megfelelően ellátott vállalkozásnál felmerülnének. A felperesek nem bizonyították, hogy az, hogy egy másik földfelszíni hálózatszolgáltatót bíztak meg a szóban forgó szolgáltatással, az infrastruktúra megkétszereződését eredményezte volna. Nem kizárt, amint azt a Bizottság megemlíti, hogy a földfelszíni hálózat kiépítésével más szolgáltatókat is meg lehetett volna bízni, anélkül, hogy e vállalkozásoknak egy új infrastruktúrát kellett volna kiépíteniük.

86      Negyedszer azon érvet illetően, amely szerint a felperesek érvelését a Szlovén Köztársaság által a minősített energiatermelőkre vonatkozó jogi szabályozásában nyújtott állami támogatásokról szóló, 2007. április 24‑i C 7/2005 bizottsági határozat is megerősítette, rá kell mutatni egyrészt, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy az energia ágazat és a műsorszolgáltatási ágazat oly módon összehasonlíthatók, hogy a Bizottság egyik esetében kifejtett érvelése a másik esetére is átültethető. Másrészt, amint arra a jelen ítélet emlékeztetett (lásd a fenti 73. pontot), az állami támogatás fogalma olyan objektív fogalom, amely kizárólag attól a kérdéstől függ, hogy valamely állami intézkedés előnyt biztosít‑e, vagy sem egy vállalkozás vagy bizonyos vállalkozások számára. A Bizottságnak az e tárgykört érintő határozathozatali gyakorlata, amellyel a felek végső soron nem értenek egyet, tehát nem minősülhet meghatározónak.

87      Ötödször, el kell utasítani azt az érvet, amely szerint a baszk kormányzat azért bízhatta a második felperesre a szóban forgó szolgáltatást előzetes közbeszerzési eljárás nélkül, mivel az említett kormányzat saját eszközéről volt szó. Önmagában az a tény ugyanis, hogy egy kormányzat a saját eszközeivel nyújt egy szolgáltatást, a közösség számára nem minősül garanciának az alacsonyabb árakra.

88      Ebből következően a felperesek nem bizonyították, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (EU:C:2003:415) szerinti negyedik kritérium nem teljesül.

89      A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (EU:C:2003:415) szerinti kritériumok együttesen soha nem teljesültek. A Bizottság tehát nem követett el hibát annak megállapításával, hogy a második felperes gazdasági előnyben részesül.

90      Az első jogalap első részét el kell tehát utasítani.

 A második, a szelektív előny hiányára alapított részről

91      A felperesek előadják, hogy a második felperes nem részesült az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett szelektív előnyben, mivel ez utóbbi csupán ÁGÉSZ‑nek minősülő szolgáltatásokat nyújtott a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) megállapított kritériumok tiszteletben tartásával. A megtámadott határozatban a szelektivitásra vonatkozó kritérium egybeesett a technológiai semlegesség elvének állítólagos megsértésével.

92      Ezt az érvelést el kell utasítani.

93      Egyrészt ugyanis a felperesek állításával ellentétben a megtámadott határozatban a szelektivitásra vonatkozó kritérium nem „esett egybe” a technológiai semlegesség elvének megsértésével. A megtámadott határozat (113) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy a Bizottság szerint az előny azért szelektív, mert a szóban forgó intézkedésben csak a műsorszórási ágazat részesül, és ezen ágazaton belül az csak a földfelszíni platform piacán működő vállalkozásokat érinti.

94      Másrészt rá kell mutatni, hogy a szelektivitás EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti kritériuma megköveteli, hogy a szóban forgó intézkedés bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos termékeket előnyben részesítsen. Ez a kritérium az állami támogatás fogalma saját feltételének minősül (lásd a fenti 38. pontot). Következésképpen, még ha a második felperes a fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) megállapított kritériumok tiszteletben tartásával nyújtott is ÁGÉSZ‑t, ez nem bizonyítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (113) preambulumbekezdésében tévesen vélte úgy, hogy a szóban forgó intézkedés szelektív jellegű.

95      Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a szóban forgó intézkedéshez hasonló intézkedés nem vonatkozik valamennyi gazdasági szereplőre megkülönböztetés nélkül. Azt tehát nem lehet az EUMSZ 107. cikk szerinti állami támogatásnak nem minősülő általános adópolitikai vagy gazdasági intézkedésnek tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2006. január 10‑i Cassa di Risparmio di Firenze és társai ítélet, C‑222/04, EBHT, EU:C:2006:8, 135. pont; 2013. július 18‑i P‑ítélet, C‑6/12, EBHT, EU:C:2013:525, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

96      Ebből következik, hogy az első jogalap második részét, és ennélfogva a jogalap egészét el kell utasítani.

 A második, a szóban forgó intézkedésnek a belső piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó elemzés során elkövetett téves jogalkalmazásra alapított jogalapról

97      E jogalap két részből áll. Az első rész arra vonatkozik, hogy a Bizottság hibát követett el a 2005/842 határozat alkalmazása során. A második rész keretében a felperesek előadják, hogy a Bizottság tévesen nem tekintette úgy, hogy a szóban forgó intézkedés az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján összeegyeztethető a belső piaccal.

 Az első, a 2005/842 határozat alkalmazása során elkövetett hibára alapított részről

98      A felperesek előadják, hogy a Bizottság tévesen nem tekintette úgy, hogy a szóban forgó intézkedés összeegyeztethető a belső piaccal az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdésének és a 2005/842 határozatnak megfelelően, amely határozat a második felperes javára aláírt koncessziós megállapodások aláírásakor hatályban volt. Álláspontjuk szerint a spanyol hatóságok a szóban forgó szolgáltatást ÁGÉSZ‑ként határozták meg, és a baszk hatóságok a második felperest bízták meg e szolgáltatás Baszkföldön történő nyújtásával. Ezenkívül az említett határozat mentesítette a spanyol hatóságokat a Bizottságnak történő bejelentés kötelezettsége alól, tekintettel arra, hogy a szóban forgó szolgáltatás ellentételezésének éves összege kevesebb volt, mint 30 millió euró. Emellett az e határozat alkalmazására vonatkozó többi feltétel is teljesül, mivel a második felperes ellentételezése nem lépte túl azt a mértéket, ami a szolgáltatás költségeinek fedezéséhez szükséges.

99      Ezt az érvelést el kell utasítani. A 2005/842 határozat 1. cikke szerint ugyanis a határozat meghatározza azokat a feltételeket, amelyek alapján az általános gazdasági érdekű szolgáltatás működtetésével megbízott vállalkozásoknak odaítélt közszolgáltatással járó ellentételezés formájában nyújtott állami támogatások a közös piaccal összeegyeztethetőnek minősülnek, illetve mentesülnek az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében megállapított bejelentési követelmény alól. Mivel már megállapítást nyert, hogy a Bizottság jogosan állapíthatta meg, hogy a földfelszíni hálózat szolgáltatóit Baszkföldön nem bízták meg ÁGÉSZ teljesítésével (lásd a fenti 49–72. pontot), az említett határozat a jelen ügyben nem volt alkalmazható, és a Bizottság nem követett el hibát, amikor a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése szerinti kivételre nem lehet hivatkozni.

100    A jelen jogalap első részét ezért el kell utasítani.

 A második, az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése c) pontjának megsértésére alapított részről

101    A felperesek azt kifogásolják, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontját azzal, hogy tagadta egyrészt, hogy a szóban forgó intézkedés technológiailag semleges, megfelelő és arányos volt, másrészt pedig, hogy ez az intézkedés a verseny indokolatlan torzulásának elkerülésére irányuló célkitűzés eléréséhez szükséges minimális intézkedésnek minősül.

–       Az első, a technológiai semlegesség elvére, és a szóban forgó intézkedés megfelelő és arányos jellegére alapított kifogásról

102    A felperesek előadják, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó intézkedés nem tartotta tiszteletben a technológiai semlegesség elvét, nem volt arányos, és nem minősült megfelelő eszköznek.

103    A megtámadott határozat (153)–(167) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó támogatás nem tekinthető összeegyeztethetőnek a belső piaccal az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján, mivel álláspontja szerint a szóban forgó intézkedés nem tartja tiszteletben a technológiai semlegesség elvét, nem arányos, és nem képez megfelelő eszközt a II. térség lakosságának a szabadon fogható csatornák tekintetében fennálló lefedettségének a biztosításához. E tekintetben a Bizottság az említett határozat (155) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a közbeszerzési eljárások döntő többsége nem volt technológiailag semleges, mivel azok keretében a földfelszíni technológiára és a DTT platformra hivatkoztak. E határozat (156) és (157) preambulumbekezdése szerint egyik tanulmány sem szolgáltatott megfelelő bizonyítékot a földfelszíni platform elsőbbségéről a műholdas platformhoz képest. Ami a szóban forgó intézkedés arányosságát illeti, a Bizottság ugyanezen határozat (166) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy a spanyol kormányzat legalábbis ösztönözhette volna az autonóm közösségeket, hogy közbeszerzési eljárásaik során vegyék figyelembe az egyes platformokban rejlő költségmegtakarító hatékonyságot.

104    Rá kell mutatni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az állami támogatások közös piaccal való össze nem egyeztethetőségének az EK 107. cikk (1) bekezdésében foglalt általános elve alóli kivételeket megszorítóan kell értelmezni (lásd: 2004. április 29‑i Németország kontra Bizottság ítélet, C‑277/00, EBHT, EU:C:2004:238, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2010. október 14‑i Nuova Agricast és Cofra kontra Bizottság ítélet, C‑67/09 P, EBHT, EU:C:2010:607, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105    Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése c) pontjának alkalmazása tekintetében széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amelynek a gyakorlása összetett gazdasági és társadalmi értékeléseket foglal magában. A bírósági felülvizsgálat e mérlegelési jogkör gyakorlása tekintetében az eljárási és az indokolási szabályok betartásának vizsgálatára, valamint a megállapított tények tárgyi pontosságának, továbbá a téves jogalkalmazás, a tényekre vonatkozó nyilvánvaló értékelési hiba és a hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére korlátozódik (2002. szeptember 26‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑351/98, EBHT, EU:C:2002:530, 74. pont; 2004. április 29‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑372/97, EBHT, EU:C:2004:234, 83. pont).

106    Emlékeztetni kell arra is, hogy bár a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a gazdasági jellegű értékelések vonatkozásában, ez azonban nem jelenti azt, hogy az uniós bíróság nem vizsgálhatja felül gazdasági jellegű tényeknek a Bizottság általi értelmezését. Az uniós bíróságnak ugyanis nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok képezik‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes releváns adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket. E felülvizsgálat keretében azonban az uniós bíróság nem helyettesítheti a Bizottság gazdasági értékelését a sajátjával. Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy ha valamely intézmény széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, akkor bizonyos eljárási garanciák tiszteletben tartásának ellenőrzése alapvető fontosságú. Az ítélkezési gyakorlat szerint e garanciák között szerepel az adott eset valamennyi releváns elemének az illetékes intézmény által elvégzendő alapos és pártatlan vizsgálatára, valamint a határozatának megfelelő indokolására vonatkozó kötelezettség (lásd: 2007. november 22‑i Spanyolország kontra Lenzing ítélet, C‑525/04 P, EBHT, EU:C:2007:698, 56–58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

107    A felperesek elsősorban előadják, hogy ellentétben azzal, ahogy a Bizottság a megtámadott határozatban eljárt, a technológiai semlegesség elve az Unió különböző területein az adott ügytől és a ténybeli körülményektől függ. Álláspontjuk szerint sem az analóg műsorszórásról a digitális műsorszórásra való átállásról (az analóg televíziózás felhagyásával a digitális televíziózásra történő átállásról) szóló, 2003. szeptember 17‑i, a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett bizottsági közleménynek [COM(2003) 541 végleges] (a továbbiakban: a digitális átállásról szóló 2003. évi közlemény), sem az analóg műsorszórásról a digitális műsorszórásra való átállás meggyorsításáról szóló, 2005. május 24‑i, a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett bizottsági közleménynek [COM (2005) 204 végleges], sem a technológiai semlegesség elvének nincs abszolút jellege. A spanyol törvény is kizárólag olyan elvként hivatkozik rá, amelyet a lehetséges mértékben figyelembe kell venni.

108    Ez az érvelés azonban nem bizonyítja, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett el. A megtámadott határozat (154) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság a technológiai semlegesség elvét nem tekintette abszolútnak, de úgy vélte, hogy a technológiát rendes esetben technológiailag semleges közbeszerzési eljárás útján kell kiválasztani, ahogyan az más tagállamokban is történt. A Bizottság szerint közbeszerzési eljárás hiányában egy adott technológia választása akkor elfogadható a jelen ügyben, ha egy előzetes vizsgálat megállapításai minőség és költség szempontjából is igazolják, hogy csak egy technológiai megoldás lehetséges. A bizonyítási teher a tagállamra hárul, amelynek bizonyítania kell, hogy a vizsgálat kellően megalapozott, és azt a lehető legfüggetlenebb módon végezték el. Ebből következik, hogy a felperesek állításával ellentétben a Bizottság nem zárta ki, hogy egy adott ügyben a tényállás körülményei lehetővé tegyék egy adott technológia választását.

109    A Bizottság a technológiai semlegesség elvének fontosságát ezen a területen a digitális átállásról szóló 2003. évi közlemény 2.1.3. pontjában hangsúlyozta, amint az a megtámadott határozat (144) preambulumbekezdéséből kiderül. E közlemény értelmében a technológiai semlegesség feltétele konkrétan azt írja elő, hogy egy adott területen az analóg műsorszórás felváltására csak akkor kerülhet sor, ha a háztartások majdnem teljes egésze részesül a digitális szolgáltatásokban, valamint hogy e célkitűzés eléréséhez az átállás valamennyi módját figyelembe kell venni (Németország kontra Bizottság ítélet, fenti 75. pont, EU:T:2009:387, 69. pont). A Bizottság hatáskörének önkorlátozását eredményezi ugyanis, ha a Bizottság olyan aktusokat bocsát ki, amelyek a Szerződésre tekintettel meghatározzák azokat a szempontokat, amelyeket a mérlegelési jogkörének gyakorlása során figyelembe szándékozik venni, mivel a Bizottság köteles betartani a saját maga számára előírt, tájékoztató jellegű szabályokat (2008. november 28‑i Hotel Cipriani és társai kontra Bizottság ítélet, T‑254/00, T‑270/00 és T‑277/00, EBHT, EU:T:2008:537, 292. pont).

110    Ezenfelül a felperesek által a tárgyaláson a digitális átállásról szóló 2003. évi közleményre való hivatkozás mellett tett azon kijelentést illetően, hogy valamely technológiának a tagállam általi kiválasztása nem követeli meg előzetes tanulmány készítését, rá kell mutatni, hogy e közlemény 2.1.3 pontja szerint egy meghatározott opció állami szervek általi választását pontosan meghatározott közérdekű célkitűzésekkel kell igazolni, és azt arányosan kell végrehajtani.

111    Másodszor a felperesek előadják, hogy a földfelszíni platform választását különböző jelentések igazolták. Álláspontjuk szerint a spanyol hatóságok által kidolgozott, a DTT spanyolországi egységesítésének folyamatára vonatkozó referenciaköltségekről szóló, 2007 júliusi jelentésből kitűnik, hogy a technológiai semlegesség elméleti fogalma nem alkalmazandó a földfelszíni televíziózás technológiaváltására a spanyol televíziós piac különleges körülményei között. Ez a jelentés arra következtet, hogy a földfelszíni technológiától eltérő technológia segítségével történő digitalizálás magasabb nettó gazdasági költséggel járna, hogy a műholdas platform nem használható, mivel a televíziós műsorszolgáltatók kért engedélyeit nem állítják ki, valamint hogy a földfelszíni technológiától eltérő másik technológia alkalmazása komoly késedelmet okozna a digitális átállás folyamatában. Ezt a következtetést az első felperes elemzése pontosította, amely megerősítette, hogy a földfelszíni technológia gazdasági és technikai okokból adódóan elsőbbséget élvez. Ezenkívül a műholdas megoldás választása a III. térségben, amit a Bizottság sem kifogásolt, bizonyítja, hogy a spanyol hatóságok minden egyedi esetben objektív módon választották ki a legmegfelelőbb technológiát. Ezt a szempontot egy távközlési infrastruktúra üzemeltetője és egy hálózati berendezés szállítója által készített tanulmány is megerősíti, amelyet a Bizottságnak értékelnie kellett volna. A Bizottság ugyanakkor a megtámadott határozat (158) és (164) preambulumbekezdésében bizonyító erőt tulajdonított a beavatkozó fél tanulmányának, és nem hivatkozott konkrétan az autonóm közösségek különböző jelentéseire. Másodlagosan a Bizottság megsértette indokolási kötelezettségét.

112    Emlékeztetni kell arra, hogy annak bizonyításához, hogy a Bizottság olyan téves jogalkalmazást követett el a tények értékelése tekintetében, amely igazolja a megtámadott határozat megsemmisítését, a felperes által előterjesztett bizonyítékoknak elegendőeknek kell lenniük ahhoz, hogy a határozatban foglalt ténybeli értékelést megfosszák a hitelességétől (1996. december 12‑i AIUFFASS és AKT kontra Bizottság ítélet, T‑380/94, EBHT, EU:T:1996:195, 59. pont; FAB kontra Bizottság ítélet, fenti 50. pont, EU:T:2009:386, 78. pont).

113    Először is, ami a fenti 111. pontban hivatkozott jelentést illeti, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (156) preambulumbekezdése szerint ez a jelentés nem bizonyítja elégséges mértékben a földfelszíni platform előnyét a műholdas technológiával szemben. Arra a következtetésre jut, hogy a lefedettségbővítést célzó konkrét technológiai megoldások kiválasztása régiónkénti elemzést igényel, az egyes régiók domborzati és demográfiai sajátosságainak figyelembevételével. E következtetés pedig inkább amellett szól, hogy a leginkább megfelelő platformot technológiailag semleges közbeszerzési eljárás keretében szükséges meghatározni.

114    E megfontolások semmiféle nyilvánvaló hibában nem szenvednek. A fenti 111. pontban említett jelentés 6. pontjából ugyanis az következik, hogy a spanyol hatóságok két lehetséges forgatókönyvet elemeztek, nevezetesen a lakosság lefedettségének 98%‑ról 100%‑ra bővítését és 96%‑ról 100%‑ra bővítését. E két forgatókönyv közül egyik sem felel meg a lakosság lefedettségének a 96%‑ról 98,5%‑ra való bővítésének. Ezenfelül az említett jelentésnek az e két forgatókönyvre vonatkozó megállapításai szerint valószínű, hogy a legmegfelelőbb végső megoldás a két alternatívának – azaz a földfelszíni és a műholdas platformnak – a mérlegeléséből következik, mivel az egyik vagy a másik megoldást az esettől függően az azon lakosság fizikai helyének a feltételei és a körülményei szerint kell alkalmazni, amelyre a lefedettséget kibővítik. Anélkül, hogy autonóm közösségenként részletes tanulmányt készítenének, amely figyelembe veszi a föld orográfiáját, a lakosság területi megoszlását és a meglévő televíziós műsorszolgáltató hálózat helyzetét, lehetetlen előre látni, hogy az egyes alternatívák milyen arányban járulnának hozzá a végső megoldáshoz. A fentiekből az következik, hogy az e jelentésben megfogalmazott elemzés nem igazolta a technológiai semlegesség elvének a megsértését. Bár igaz egyébként, amint azt a felperesek állítják, hogy ugyanezen jelentés szerint a nagyjából 90 lakást érintő lefedettségen felül a földfelszíni műsorszórás lenne a leggazdaságosabb megoldás, ezt a megállapítást kifejezetten csak tájékoztatás céljából tették, anélkül, hogy megkérdőjelezték volna az érintett jelentés többi megállapítását.

115    Másodszor, ami az első felperes elemzését illeti, a megtámadott határozat (157) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a közigazgatási vizsgálat során néhány autonóm közösség a két technológia esetén felmerülő lefedettségbővítési költségeket összehasonlító belső számításokat nyújtott be. Azon túl, hogy készítésük időpontja bizonytalan, a számítások egyike sem kellően részletes és megalapozott ahhoz, hogy alátámassza a földfelszíni technológia kiválasztását a lefedettségbővítéshez. A Bizottság szerint ezenfelül a számításokat egyetlen esetben sem független szakértő végezte.

116    Mivel az első felperes elemzése a megtámadott határozat (157) preambulumbekezdésében szereplő érveléshez kapcsolódik, amint azt a Bizottság a tárgyaláson megerősítette, az ezen elemzésnek a Bizottság általi elutasítása nem szenved nyilvánvaló hibában. Rá kell mutatni ugyanis, hogy az említett jelentés semmilyen dátumot nem tartalmaz, valamint hogy a baszk hatóságok 2011. február 24‑i, a közigazgatási eljárásban tett észrevételeiből kiderül, hogy a szóban forgó elemzés azt a 2010‑ből származó tanulmányt erősíti meg, amelyet egy távközlési infrastruktúra üzemeltetője és egy hálózati berendezés szállítója készített. Mivel a szóban forgó elemzés a vizsgált intézkedéseknél jóval későbbi, az nem igazolhatja a technológiai semlegesség elvének a földfelszíni platform választásával történő megsértését. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis azon kérdést, hogy valamely intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében támogatásnak minősül‑e, az ezen intézkedés meghozatalának időpontjában fennálló helyzet fényében kell eldönteni (2011. május 12‑i Région Nord‑Pas‑de‑Calais és Communauté d’Agglomération du Douaisis kontra Bizottság ítélet, T‑267/08 és T‑279/08, EBHT, EU:T:2011:209, 143. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

117    A felperesek e tekintetben kifejtett azon érvelését illetően, amely szerint a Bizottság a megtámadott határozat 69. lábjegyzetében tévesen állapította meg, hogy nem közölték vele az első felperes elemzését, elegendő rámutatni, hogy a hivatkozott lábjegyzetben a Bizottság arra utalt, hogy nem közöltek vele egy, a baszk hatóságok becslésére vonatkozó tanulmányt, amely szerint a műholdas infrastruktúra sokkal drágább lett volna, mint a földfelszíni hálózat második felperes általi modernizálása. Márpedig a spanyol hatóságok és a Bizottság közötti levelezésből kiderül, hogy utóbbi kiegészítő adatokat kért a baszk hatóságok által vállalt költségek elemzéséről. Ezeket az adatokat ugyanakkor nem nyújtották be a Bizottság részére. Utóbbi ezért utalt az említett határozat (157) preambulumbekezdésében arra, hogy a baszk hatóságok elemzése nem volt elég részletes ahhoz, hogy igazolja a földfelszíni technológia választását a lefedettség kiterjesztéséhez.

118    Harmadszor, a felperesek azon állítását illetően, hogy a műholdas megoldás kiválasztása a III. térségben, amelyet a Bizottság nem vitatott, azt bizonyítja, hogy a spanyol hatóságok minden egyedi esetben objektív módon választották ki a legmegfelelőbb technológiát, meg kell állapítani, hogy ez az érvelés már az első jogalap első részének keretében elutasításra került (lásd a fenti 74. pontot).

119    Negyedszer, a felperesek előadják, hogy álláspontjukat egy távközlési infrastruktúra üzemeltetője és egy hálózati berendezés szállítója által készített tanulmányok is megerősítették, amit a Bizottságnak értékelnie kellett volna. E tekintetben utóbbi a megtámadott határozat (158) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy ezeket a tanulmányokat 2010‑ben, hosszú idővel a vizsgált intézkedések hatálybalépését követően készítették. A Bizottság szerint attól függetlenül, hogy függetlennek és kellően alátámasztottnak tekinthetők‑e, az a tény, hogy a kifogásolt intézkedéseket követő készítési időpontjuk miatt a felmérések nem használhatók fel azon érv ellen, hogy a spanyol kormány elmulasztotta a technológiailag semleges közbeszerzési eljárások lefolytatását. A Bizottság hozzátette, hogy e felmérési eredményeknek ellentmondanak a beavatkozó fél által benyújtott költségbecslések, amelyek szerint a műholdas technológia költséghatékonyabb.

120    A felperesek által benyújtott egyik bizonyíték sem támasztja alá, hogy ezek a megfontolások nyilvánvalóan tévesek. Egyrészt ugyanis a megtámadott határozat 37. és 38. lábjegyzetéből, amely a távközlési infrastruktúra üzemeltetője és a hálózati berendezés szállítója által készített azon tanulmányok összefoglalóját tartalmazza, amelyeket a Törvényszék által elrendelt pervezető intézkedések keretében a Bizottság nyújtott be (lásd a fenti 28. pontot), valamint e határozat (158) preambulumbekezdéséből, amely a hivatkozott tanulmányoknak a Bizottság általi, jelen ügyre vonatkozó értékelését tartalmazza, kiderül, hogy utóbbi vizsgálta azokat. Másrészt rá kell mutatni, hogy ezek a tanulmányok 2010‑ben készültek, és referencia‑időpontként a 2009‑es évet jelölték meg. A Bizottság tehát helyesen állapíthatta meg, hogy ezek a tanulmányok a szóban forgó intézkedésnél később keletkeztek. Már említésre került, hogy azt a kérdést, hogy egy intézkedés állami támogatásnak minősül‑e, az intézkedés meghozatalának időpontjában fennálló helyzet fényében kell megválaszolni (lásd a fenti 116. pontot). Amint az a szóban forgó tanulmányoknak a beavatkozó fél által benyújtott költségbecslésekkel való összevetéséből kitűnik – amely költségbecslést a Törvényszék által elrendelt pervezető intézkedések keretében a Bizottság benyújtotta (lásd a fenti 28. pontot) –, a Bizottság jogosan állapíthatta meg, hogy a beavatkozó fél költségbecslése ellentmond az érintett tanulmányok eredményeinek. A felperesek egyébként maguk is hangsúlyozzák, hogy a platform választására vonatkozó döntést nem az említett üzemeltető hozta, hanem a spanyol hatóságok, amelyek ugyanakkor határozatuk meghozatala során nem rendelkeztek tudomással a szóban forgó tanulmányokról.

121    Azt érintően, hogy a felperesek a tárgyaláson a 2014. július 3‑i Spanyolország és társai kontra Bizottság ítéletre (T‑319/12 és T‑321/12, EU:T:2014:604) hivatkozva e tekintetben előadták, hogy a Bizottságnak az utóbb benyújtott jelentéseket is el kell fogadnia, meg kell állapítani, hogy ezen érvelésüknek nem lehet helyt adni. Rá kell mutatni ugyanis, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben az a kérdés merült fel, hogy egy tagállam úgy járt‑e el, ahogy egy magánbefektető járt volna el, és nem az a kérdés, hogy egy intézkedés az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése c) pontjának értelmében összeegyeztethető‑e a belső piaccal. A Törvényszék e tekintetben ezen ítélet 134. pontjában úgy ítélte meg, hogy a tagállam által a közigazgatási eljárás során benyújtott kiegészítő gazdasági elemzések pontosítani tudták a befektetési döntés meghozatalának időpontjában meglévő bizonyítékokat, és azokat a Bizottságnak figyelembe kell vennie. Márpedig az ilyen következtetés semmilyen módon nem kérdőjelezi meg azt az ítélkezési gyakorlatot, amely szerint azt a kérdést, hogy egy intézkedés állami támogatásnak minősül‑e, az ezen intézkedés meghozatalának időpontjában fennálló helyzet fényében kell megválaszolni, tekintettel arra, hogy ha a Bizottság figyelembe venne későbbi információkat, azon tagállamokat részesítené előnyben, amelyek nem teljesítik az általuk nyújtani szándékozott támogatások tervezetének bejelentésére vonatkozó kötelezettségüket (lásd: Région Nord‑Pas‑de‑Calais és Communauté d’Agglomération du Douaisis kontra Bizottság ítélet, fenti 116. pont, EU:T:2011:209, 143. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

122    Ötödször a felperesek előadják, hogy a Bizottság anélkül vitatta a távközlési infrastruktúra üzemeltetője és a hálózati berendezés szállítója által készített tanulmányokat, hogy a megtámadott határozat (158) és (164) preambulumbekezdésében magyarázatot adott volna a beavatkozó fél által végzett költségszámítások nagyobb bizonyító erejére.

123    Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni. Egyrészt ugyanis, ami a megtámadott határozat (158) preambulumbekezdését illeti, vitatott volt (lásd a fenti 119. pontot), hogy a Bizottság abban úgy vélte‑e, hogy attól függetlenül, hogy a szóban forgó tanulmányok függetlennek és kellően alátámasztottnak tekinthetők‑e, a kifogásolt intézkedéseket követő készítési időpontjuk miatt a felmérések nem használhatók fel azon érv ellen, hogy a spanyol kormány elmulasztotta a technológiailag semleges közbeszerzési eljárások lefolytatását. A Bizottság hozzátette, hogy a beavatkozó fél által benyújtott költségbecslések, amelyek szerint a műholdas technológia költséghatékonyabb, az említett tanulmányok eredményeinek ellentmondanak.

124    A megtámadott határozat (158) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság elutasította a távközlési infrastruktúra üzemeltetője és a hálózati berendezés szállítója által előterjesztett tanulmányokat anélkül, hogy határozott volna azok függetlenségéről és megbízhatóságáról, mivel azok a szóban forgó intézkedéseket követő időpontban készültek, és azoknak ellentmondanak a beavatkozó fél költségbecslései. A spanyol hatóságok állításaival ellentétben a Bizottság nem részesítette előnyben a beavatkozó fél tanulmányát a távközlési infrastruktúra üzemeltetőjének tanulmányaihoz képest. A Bizottság a beavatkozó fél tanulmánya tartalmának az ismertetésére szorítkozott, mely tanulmány szerint a műholdas technológia költséghatékonyabb, ami ellentmond a távközlési infrastruktúra üzemeltetője által előterjesztett tanulmányok eredményeinek. Ezt a következtetést az is megerősíti, hogy az említett (154) preambulumbekezdésből az következik, hogy a Bizottság álláspontja szerint egy adott technológia választása elfogadható lett volna akkor, ha egy előzetes tanulmány megállapításai minőség és költség szempontjából is igazolták volna, hogy csak egy technológiai megoldás lehetséges. A felperesek állításával ellentétben a Bizottság tehát nem állapította meg azt, hogy a beavatkozó fél tanulmánya helytálló, vagy bizonyítja azt, hogy a műholdas megoldás jobb. A célja annak vizsgálata volt, hogy a technológia semlegesség elve tiszteletben tartásának a hiánya miatt a szóban forgó intézkedések igazolhatók‑e olyan előzetes tanulmánnyal, amely egyetlen technológiai megoldást tart megfelelőnek.

125    Másrészt, ami a megtámadott határozat (164) preambulumbekezdését illeti, a Bizottság abban azt állapította meg, hogy a beavatkozó fél szerint a spanyol hatóságok által közölt 1380 regionális csatorna rendkívül eltúlzott adat. A Bizottság azonban nem állapította meg, hogy a regionális csatornáknak az ezen üzemeltető által becsült száma, nevezetesen az említett határozat 93. lábjegyzete szerinti 415 a helyes szám. Amikor a Bizottság e preambulumbekezdésben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a spanyol hatóságok nem támasztották alá azt az érvüket, amely szerint a műholdas megoldás nem alkalmas nagyszámú regionális csatorna sugárzására, csupán az ezen határozat (154) preambulumbekezdésében a bizonyítási teherre vonatkozóan megfogalmazott szabályt alkalmazta, amely szerint a Spanyol Királyságnak kell bizonyítania azt, hogy minőség és költség szempontjából csak egy technológiai megoldás lehetséges.

126    Hatodszor a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság nem konkrétan hivatkozott az autonóm közösségek különböző jelentéseire. Ezt az érvelést szintén el kell utasítani. Egyrészt Baszkföldet illetően már megállapítást nyert, hogy a Bizottság értékelése nem szenvedett nyilvánvaló hibában (lásd a fenti 115. és 116. pontot). Másrészt mivel nem jelölték meg pontosan, hogy a többi autonóm közösség tanulmánya mennyiben releváns a baszkföldi helyzet tekintetében, nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottság nyilvánvalóan tévesen értékelte a Baszkföldet érintő tényeket.

127    Végül el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a Bizottság az első felperes elemzésének értékelésével megsértette az őt terhelő indokolási kötelezettséget. Azok az indokok ugyanis, amelyek alapján a Bizottság szerint a baszk hatóságok elemzése nem elegendő a földfelszíni technológia lefedettség kiterjesztése érdekében történő kiválasztásának igazolásához, a jog által megkövetelt módon jelennek meg a megtámadott határozat (157) preambulumbekezdésében (lásd a fenti 116. pontot).

128    Harmadszor a felperesek azon állítását illetően, hogy a Bizottság hibát követett el azon oknál fogva, hogy három korábbi ügyben a technológiai semlegesség elvét tiszteletben nem tartó támogatásokat engedélyezett, meg kell állapítani, hogy ezen érvelésüket szintén el kell utasítani.

129    Rá kell mutatni ugyanis, hogy a felperesek a Bizottság olyan korábbi határozathozatali gyakorlatára hivatkoznak, amelynek létezését nem bizonyítják. Ami a digitális dekóderek vásárlásáról, valamint a Soria tartományban (Spanyolország) már meglévő közös televízióantennák átalakításáról szóló, 2007. november 25‑i N 103/2007. sz. bizottsági határozatot illeti, azzal kapcsolatban már megállapítást nyert, hogy a Bizottság e határozatban kifejezetten megállapította, hogy a hivatkozott intézkedés lehetővé tette, hogy a fogyasztók a platformtechnológiától független támogatásnak köszönhetően olyan dekódert válasszanak, amilyet alkalmazni kívánnak, valamint, hogy kifejezetten úgy ítélte meg, hogy a hivatkozott intézkedés tiszteletben tartotta a technológiasemlegesség elvét. A Szardínián a digitális szakadék áthidalásához nyújtott támogatásról szóló, 2006. november 22‑i N 222/2006. sz. határozatában (HL 2007. C 68., 5. o.), valamint az egyesült királyságbeli helyi televíziókról szóló, 2013. december 5‑i SA.33980. sz. határozatában a hatóságok előzetes tanulmányok alapján döntöttek, amint az a megtámadott határozat 85. és 86. lábjegyzetéből kiderül. Ilyen körülmények között a határozathozatali gyakorlat fennállását nem lehet állandónak tekinteni. Mindazonáltal kizárólag az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja, és nem pedig egy állítólagos korábbi gyakorlat alapján kell értékelni a Bizottság azt megállapító határozatának jogszerűségét, hogy egy támogatás nem felel meg az e kivétel alkalmazására vonatkozó feltételeknek (lásd: 2011. július 21‑i Freistaat Sachsen és Land Sachsen‑Anhalt kontra Bizottság ítélet, C‑459/10 P, EU:C:2011:515, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

130    Negyedszer a felperesek előadják, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg, hogy az egyes autonóm közösségek konkrét határozatait a területükön fennálló körülmények fényében hozták‑e meg, és ezért indokolási hibát követett el. Ezt az érvelést el kell utasítani.

131    Rá kell mutatni ugyanis, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (90)–(93) preambulumbekezdésében, amelyek e határozat (23)–(31) preambulumbekezdésére hivatkoznak, meghatározza a szóban forgó támogatás jogalapját. Megállapította, hogy a spanyolországi digitális átállás jogi keretét különböző jogszabályok összetett hálója alkotja, amelyeket a központi kormányzat, valamint a regionális és helyi hatóságok négy év alatt hoztak. Eszerint, bár a DTT elősegítésére vonatkozó 2005. évi nemzeti műszaki terv és a DTT‑re való átállás elősegítésére vonatkozó 2007. évi átállási terv főként az I. térségre vonatkozóan szabályozza a DTT platformra történő átállást, az megalapozza a II. térségen belüli további bővítési intézkedéseket is. A DTT elősegítésére vonatkozó nemzeti műszaki terv arra is felhatalmazta a helyi hatóságokat, hogy az autonóm közösségekkel együttműködve létrehozzák azokat a további műsorszóró központokat, amelyek a DTT utóbbi térségen belüli vételéhez szükségesek. E bővítési intézkedéseket a regionális hatóságok hajtották végre, miután több keretmegállapodást, valamint az ezeket kiegészítő megállapodást kötöttek e kormányzattal. A Bizottság szerint a gyakorlatban az autonóm közösségek a központi kormányzat által a DTT bővítésére vonatkozóan kiadott iránymutatásokat alkalmazták. A DTT platform II. térségen belüli kiépítését célzó állami támogatás tényleges folyósításának időpontját a nemzeti és regionális hatóságok által a kedvezményezettek javára történő forrásátadás jelentette.

132    A spanyol hatóságok különböző jogi és közigazgatási aktusaiból az következik, hogy a Spanyol Királyság egész területén a digitális televíziózásra meghatározóan a földfelszíni technológiával történő átállásra vonatkozó terv a központi kormányzat által indított és koordinált kezdeményezéshez igazodott. Nem vitatott, amint az a megtámadott határozat (24) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy a digitális televíziózási technológiára történő átállás szabályozásának kezdetét jelző 10/2005. sz. törvény megállapította, hogy elő kell segíteni az analógról a digitális földfelszíni technológiára való átállást. Amint az a hivatkozott határozat (26) preambulumbekezdéséből kiderül, a spanyol hatóságok a DTT‑t elősegítő nemzeti műszaki tervhez fűzött kiegészítő rendelkezésben előírták a lefedettség földfelszíni technológiával történő kiterjesztésének lehetőségét a ritkán lakott térségekben, azzal a feltétellel, hogy a helyi létesítménynek meg kell felelnie e műszaki tervnek. E határozat (28)–(32) preambulumbekezdése, amelyek tartalmát a felperesek sem vitatják, leírja az MITC és az autonóm közösségek közötti együttműködést, amelyet keretmegállapodások, valamint azokat kiegészítő megállapodások útján valósítanak meg a II. térségben történő digitalizálás végrehajtása érdekében. Ezek az aktusok többek között a spanyol kormány társfinanszírozásával valósították meg a DTT lefedettségének kiterjesztését az említett térségben.

133    A fenti tényezőkre tekintettel nem róható a Bizottság terhére, hogy egyetlen és azonos összefüggésből vizsgálta a DTT második térségben történő kiépítése érdekében hozott spanyol intézkedéseket. Mivel ugyanis a különböző országos, regionális és helyi szintű állami beavatkozásokat hatásaik szerint kell elemezni, a jelen ügyben azok olyan szorosan összefüggnek egymással, hogy azokat a Bizottság tekintheti egyetlen, a spanyol hatóságok által nyújtott támogatási rendszernek. Ez a helyzet többek között azért áll fenn, mert az egymást követő spanyolországi beavatkozások – többek között az időbeli sorrendjükre, a céljukra és az említett térségben fennálló helyzetre tekintettel – olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy nem kifogásolható, hogy a Bizottság azokat nem választotta el (lásd ebben az értelemben: 2013. március 19‑i Bouygues és társai kontra Bizottság és társai ítélet, C‑399/10 P és C‑401/10 P, EBHT, EU:C:2013:175, 103. és 104. pont).

134    Ezenkívül a támogatási programok esetében a Bizottság szorítkozhat a szóban forgó program jellemzőinek tanulmányozására, amikor a határozat indokolásában azt mérlegeli, hogy e program az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésében meghatározott célok valamelyikének megvalósítására alkalmas‑e. Így az ilyen programra vonatkozó határozatban nem köteles elemzést lefolytatni az e program alapján nyújtott valamennyi egyedi támogatásról. Csak a támogatások visszatéríttetésének szakaszában lesz szükséges minden egyes érintett vállalkozás egyedi helyzetének vizsgálata (2002. március 7‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑310/99, EBHT, EU:C:2002:143, 89. és 91. pont; 2011. június 9‑i Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság ítélet, C‑71/09 P, C‑73/09 P és C‑76/09 P, EBHT, EU:C:2011:368, 63. pont; 2013. június 13‑i HGA és társai kontra Bizottság ítélet, C‑630/11 P–C‑633/11 P, EBHT, EU:C:2013:387, 114. pont).

135    A megtámadott határozat (114) preambulumbekezdéséből ezenfelül az következik, hogy a Bizottság különösen Baszkföld autonóm közösség helyzetét vizsgálta, amelyet a spanyol hatóságok úgy mutattak be, mint a legjobb és egyetlen példa annak alátámasztásához, hogy a Bíróság fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletében (EU:C:2003:415) megállapított kritériumoknak megfelelően nem áll fenn állami támogatás.

136    Ötödször a felperesek azt róják a Bizottság terhére, hogy a szóban forgó intézkedés arányosságának vizsgálata során figyelmen kívül hagyta a hatóságok közötti hatáskörmegosztást, megkövetelve, hogy a spanyol kormány a területének egészét érintő közbeszerzési eljárást bonyolítson le.

137    E tekintetben rá kell mutatni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (166) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy az arányosságot illetően a II. térségbeli beavatkozás előkészítésekor indokolt lett volna, ha a központi kormányzat a költségek összehasonlítását vagy egy közbeszerzési eljárás lebonyolítását először országosan végzi el. Álláspontja szerint ha egy országos közbeszerzési eljárást lefolytattak volna, további árengedményeket is elérhettek volna. Megállapította, hogy bár saját közigazgatási berendezkedéséről Spanyolország dönt, ez a kormányzat a központi kormányzati források rendelkezésre bocsátásakor a DTT‑használathoz való ragaszkodás helyett legalábbis ösztönözhette volna az autonóm közösségeket, hogy közbeszerzési eljárásaik során vegyék figyelembe az egyes platformokban rejlő költségmegtakarító hatékonyságot.

138    E megfontolások nem szenvednek semmilyen nyilvánvaló hibában. A Bizottság ugyanis távol állva attól, hogy ne vegye figyelembe a spanyol hatóságok közötti hatáskörmegosztást, csak annak megkérdőjelezésére szorítkozott, hogy a spanyol kormány hivatkozhatott az autonóm közösségekre egy koordinált intézkedésből esetlegesen származó árcsökkentés figyelembevételéhez. A felperesek állításával ellentétben a Bizottság nem követelte meg, hogy a teljes spanyol területre kiterjedő egyetlen közbeszerzési eljárást folytassanak le. Mivel a DTT‑re való átállás a spanyol hatóságok különböző, országos szintű jogi és közigazgatási intézkedéseinek tárgyát képezte, és ezt az átállását részben az említett kormány költségvetéséből finanszírozták (lásd a fenti 2–8. pontot), nem lehet megállapítani, hogy az egyes platformokkal elérhető esetleges megtakarításokra figyelemmel az autonóm közösségek arra történő ösztönzése, hogy közbeszerzési eljárásokat bonyolítsanak le, sérti a spanyol hatóságok közötti hatáskörmegosztást.

139    Az első kifogást tehát el kell utasítani.

–       A második, a verseny indokolatlan torzulásának hiányára alapított részről

140    A felperesek előadják, hogy a szóban forgó intézkedés a verseny indokolatlan torzulását elkerülve a kitűzött cél eléréséhez szükséges minimális intézkedésnek minősül. Álláspontjuk szerint a megtámadott határozat (170) preambulumbekezdésében a Bizottság azzal, hogy csak röviden utalt a verseny indokolatlan torzulására, megsértette indokolási kötelezettségét, és hibát követett el.

141    E tekintetben elegendő rámutatni egyrészt arra, hogy a megtámadott határozat (153)–(169) preambulumbekezdéséből a jog által megkövetelt módon kitűnik, hogy a Bizottság szerint a verseny indokolatlan torzulása abból fakadt, hogy nem tartották tiszteletben a technológiai semlegesség elvét, amint azt a felperesek egyébként a keresetükben is elismerték. A Bizottság tehát nem sértette meg indokolási kötelezettségét. Másrészt pedig a felperesek annak bizonyítására irányuló érvelése, hogy a Bizottság a technológiai semlegesség elvének tiszteletben nem tartását érintően értékelési hibát követett el, már elutasításra került (lásd a fenti 102–139. pontot).

142    Ezért a második kifogást el kell utasítani.

143    Ebből következik, hogy a második jogalap második részét, és így a jogalap egészét el kell utasítani.

 A harmadik, az új támogatás fennállásának megállapításával kapcsolatos téves jogalkalmazásra alapított jogalapról

144    A felperesek előadják, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a szóban forgó intézkedés új támogatásnak minősül. Véleményük szerint az analóg hálózat technikai kapacitásának bővítéséből álló digitalizációja egy létező támogatás nem lényeges módosításának, nem pedig új támogatásnak minősül, mivel az eredeti hálózat kiépítése 1982‑re, vagyis a Spanyol Királyság Unióhoz történő csatlakozását megelőző időpontra nyúlik vissza.

145    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (173)–(175) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy a szóban forgó intézkedés olyan új támogatásnak minősül, amelyet a Spanyol Királyságnak be kellett volna jelentenie.

146    Emlékeztetni kell arra, az EUMSZ 108. cikk különböző eljárásokat állapít meg aszerint, hogy létező vagy új támogatásokról van‑e szó. Míg az új támogatásokat az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően előzetesen be kell jelenteni a Bizottságnak, és azok nem hajthatók végre mindaddig, amíg az eljárásban végleges határozat nem születik, a létező támogatások az EUMSZ 108. cikk (1) bekezdésének megfelelően jogszerűen végrehajthatók, amíg a Bizottság nem állapítja meg a közös piaccal való összeegyeztethetetlenségüket (lásd: P‑ítélet, fenti 95. pont, EU:C:2013:525, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A létező támogatások mindaddig jogszerűnek tekintendők, amíg a Bizottság meg nem állapítja a belső piaccal való összeegyeztethetetlenségüket. (lásd: P‑ítélet, fenti 95. pont, EU:C:2013:525, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

147    Az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999 tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 1. cikke b) pontjának i) alpontja szerint létező támogatás minden támogatás, amely a Szerződésnek az érintett tagállamban történő hatálybalépését megelőzően már létezett, vagyis az olyan támogatási programok és egyedi támogatások, amelyeket a Szerződés hatálybalépése előtt vezettek be, és azt követően is alkalmazhatók. E rendelet 1. cikkének c) pontja értelmében minden olyan támogatást, azaz támogatási programot és egyedi támogatást, amely nem létező támogatás, beleértve a létező támogatások módosítását is, új támogatásnak kell tekinteni. A 659/1999 rendelet végrehajtásáról szóló, 2004. április 21‑i 794/2004 bizottsági rendelet (HL L 140., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 4. kötet, 3. o.) 4. cikkének (1) bekezdése a 659/1999 rendelet 1. cikkének c) pontja alkalmazásában létező támogatás módosításának nyilvánít – a tisztán formai vagy adminisztratív jellegű módosítások kivételével – minden olyan változtatást, amely nem befolyásolhatja a támogatási intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékelését.

148    A támogatások nyújtására vagy a létező támogatások módosítására irányuló intézkedések lényegében új támogatásoknak minősülnek. Különösen ha a módosítás magát az eredeti támogatási program lényegét érinti, ez a program új támogatási programmá válik (lásd: 2002. április 30‑i Government of Gibraltar kontra Bizottság ítélet, T‑195/01 és T‑207/01, EBHT, EU:T:2002:111, 109–111. pont; 2009. június 11–i AEM kontra Bizottság ítélet, T‑301/02, EBHT, EU:T:2009:191, 121. pont; 2014. július 11–i Telefónica de España és Telefónica Móviles España kontra Bizottság ítélet, T‑151/11, EBHT, EU:T:2014:631, 63. pont).

149    A jelen ügyben a Bizottság nem követett el hibát azzal, hogy úgy vélte, hogy a szóban forgó támogatási intézkedés új támogatásnak minősül azon oknál fogva, hogy ez az intézkedés lényegesen módosította az eredeti programot. Nem vitatott ugyanis, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (174) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az 1980–as évek elején, amikor a földfelszíni hálózat bővítésének finanszírozása kezdődött, a piacon nem voltak magántulajdonban lévő műsorszolgáltatók, hogy a kibővített infrastruktúra kizárólag az állami műsorszolgáltató igényeit szolgálta, valamint hogy a meglévő földfelszíni hálózat bővítése, amely Spanyolországban abban az időben az egyetlen platform volt a televíziójelek továbbításához, nem vezetett a más platformokkal való verseny torzulásához.

150    Ezzel az eredeti programmal kapcsolatban a Bizottság a megtámadott határozat (175) preambulumbekezdésében helyesen vélhette úgy, hogy mivel a kedvezményezett és az állami finanszírozás általános körülményei is alapvetően megváltoztak, a vizsgált intézkedés nem tekinthető formai vagy adminisztratív jellegű módosításnak, hanem az olyan módosításnak minősül, amely befolyásolta az eredeti rendszer tényleges, lényegi tartalmát. E tekintetben helyesen állapította meg, hogy mind a jogi szabályozás, mind a technológia fejlődött, ami új műsorszóró platformok és piaci szereplők, így különösen a magántulajdonú műsorszolgáltatók megjelenéséhez vezetett. Amint azt a Bizottság az említett (175) preambulumbekezdésében kijelentette, azt a tényt is figyelembe kell venni, hogy az analógról a digitális televíziózásra történő átállás csak a technológia legutóbbi, a Spanyol Királyság Unióhoz történő csatlakozása után bekövetkező fejlődésével vált lehetővé. A felperesek állításával ellentétben az eredeti program vizsgált módosítása tehát nem korlátozódott a meglévő hálózat technikai kapacitásának javítására vagy az eredeti program egyszerű kiegészítésére, hanem az olyan jellegű volt, amely befolyásolta a szóban forgó támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelését.

151    Következésképpen a harmadik jogalapot, és így a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

152    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lettek, a saját költségeiken kívül kötelezni kell őket a Bizottság és a beavatkozó fél költségeinek viselésére, utóbbiak kérelmének megfelelően. A Bizottság kérelmének megfelelően a felperesek viselik az ideiglenes intézkedés iránti eljárással kapcsolatban felmerült költségeket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Comunidad Autónoma del País Vasco és az Itelazpi, SA a saját költségeiken túlmenően a Bizottság és az SES Astra részéről az alapeljárással összefüggésben felmerült költségeket is viselik.

3)      A Comunidad Autónoma del País Vasco és az Itelazpi viselik az ideiglenes intézkedés iránti eljárással összefüggésben felmerült költségeket.

Dittrich Schwarcz Tomljenović

Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. november 26‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

Az első, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének a megsértésére alapított jogalapról

A gazdasági előny hiányára alapított első részről

– A fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) meghatározott első, a közszolgáltatási kötelezettség teljesítésére vonatkozó kritériumról

– A fenti 18. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (EU:C:2003:415) meghatározott negyedik, a közösség számára a legkevesebb költség okozására vonatkozó kritériumról

A második, a szelektív előny hiányára alapított részről

A második, a szóban forgó intézkedésnek a belső piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó elemzés során elkövetett téves jogalkalmazásra alapított jogalapról

Az első, a 2005/842 határozat alkalmazása során elkövetett hibára alapított részről

A második, az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése c) pontjának megsértésére alapított részről

– Az első, a technológiai semlegesség elvére, és a szóban forgó intézkedés megfelelő és arányos jellegére alapított kifogásról

– A második, a verseny indokolatlan torzulásának hiányára alapított részről

A harmadik, az új támogatás fennállásának megállapításával kapcsolatos téves jogalkalmazásra alapított jogalapról

A költségekről

* Az eljárás nyelve: spanyol.