T‑469/07. sz. ügy

Philips Lighting Poland S. A.

kontra

Philips Lighting BV

kontra

Európai Unió Tanácsa

„Dömping – Kínából, Vietnamból, Pakisztánból és a Fülöp‑szigetekről származó integrált elektronikus kompakt fénycsövek (CFL‑i) behozatala – A dömpingellenes intézkedések lejárta – Felülvizsgálat – A 384/96/EK rendelet 4. cikkének (1) bekezdése, 5. cikkének (4) bekezdése és 9. cikkének (1) bekezdése [jelenleg 1225/2009/EK rendelet 4. cikkének (1) bekezdése, 5. cikkének (4) bekezdése és 9. cikkének (1) bekezdése] – A közösségi gazdasági ágazat fogalma – A kár meghatározása – Indokolási kötelezettség”

Összefoglaló – A Törvényszék ítélete (ötödik tanács), 2013. július 11.

1.      Megsemmisítés iránti kereset – Elfogadhatóság – A keresetnek az elfogadhatóságról való határozathozatal nélkül, érdemében történő elutasítása – Az uniós bíróság mérlegelési jogköre

2.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Felülvizsgálati eljárás – Felülvizsgálat – Az eljárás megszüntetéséről szóló határozat – A Bizottságnak a panasz támogatottságának a közösségi termelés 50%‑os minimális határértéke alá esése okán az eljárás megszüntetésére irányuló kötelezettsége – Hiány

(384/96 tanácsi rendelet, 5. cikk, (4) bekezdés, 9. cikk, (1) bekezdés és 11. cikk, (5) bekezdés és 1225/2009 tanácsi rendelet 5. cikk, (4) bekezdés, 9. cikk, (1) bekezdés és 11. cikk, (5) bekezdés)

3.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Kár – A közösségi gazdasági ágazat fogalma – A Bizottság mérlegelési jogköre – A felülvizsgálati eljárás során panaszt vagy kérelmet támogató közösségi gazdasági ágazat meghatározása – A gyártók jelentős hányadot kitevő együttes termelése – A 25%‑os minimális határértékre történő utalás – Megengedhetőség

(384/96 tanácsi rendelet, 4. cikk, (1) bekezdés, 5. cikk, (4) bekezdés és 9. cikk, (1) bekezdés és 1225/2009 tanácsi rendelet 4. cikk, (1) bekezdés, 5. cikk, (4) bekezdés és 9. cikk, (1) bekezdés)

4.      Intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem – Dömpingellenes vámokat bevezető rendeletek

(EUMSZ 296. cikk)

1.      Az uniós bíróság jogosult mérlegelni az egyes ügyek körülményei alapján, hogy a gondos igazságszolgáltatás indokolja‑e a kereset érdemi elutasítását, anélkül hogy ezt megelőzően határozna annak elfogadhatóságáról.

(vö. 61. pont)

2.      A 384/96 antidömping alaprendelet 5. cikkének (4) bekezdése (jelenleg az 1225/2009 rendelet 5. cikkének (4) bekezdése) nem ír elő a Bizottság számára olyan kötelezettséget, hogy szüntesse meg a folyamatban lévő dömpingellenes eljárást, ha a panasz támogatottsága a közösségi termelés 25%‑os minimális határértéke alá esik. Ugyanis e rendelkezés csak a panasz támogatottságának a bizottsági eljárás megindításához szükséges mértékére vonatkozik Egyébiránt, az említett rendelet 9. cikkének (1) bekezdése (jelenleg az 1225/2009 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése) szerint a Bizottság nem köteles megszüntetni az eljárást a panasz visszavonása esetén. Még kevésbé kell azt megszüntetnie a panasz támogatottsági szintjének puszta csökkenése miatt. Mivel az alaprendelet 5. cikkének (4) bekezdése és 9. cikkének (1) bekezdése e rendelet 11. cikkének (5) bekezdése (jelenleg az 1225/2009 rendelet 11. cikkének (5) bekezdése) alapján alkalmazandó a felülvizsgálati eljárásokra, a fent ismertetett elvek érvényesülnek abban az esetben is, amikor a felülvizsgálati kérelem támogatottsági szintje a felülvizsgálat során a közösségi termelés 50%‑os küszöbértéke alá esik. Ebből következik, hogy az intézmények teljes joggal folytathatják a felülvizsgálati eljárást annak ellenére, hogy felmerült az a lehetőség, hogy az alaprendelet 5. cikkének (4) bekezdésében említett 50%‑os küszöböt már nem érik el.

Egyébiránt az alaprendelet 9. cikkének (1) bekezdése csak abban az esetben kötelezi szigorú értelemben véve kifejezetten arra az intézményeket, hogy vegyék figyelembe az Unió érdekét, ha a panasz visszavonását követően felmerül az eljárás megszüntetése.

(vö. 84–87. pont)

3.      A antidömping alaprendelet 4. cikkének (1) bekezdése (jelenleg az 1225/2009 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése) úgy határozza meg a közösségi gazdasági ágazatot, mint a „hasonló termékek közösségi termelőinek összesség[e]” vagy „közülük [azok], akiknek együttes termelése az érintett [hasonló] termék teljes közösségi termelésének az [e rendelet] 5. cikk[e] (4) bekezdésének (jelenleg az 1225/2009 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének) meghatározása szerinti jelentős hányadát teszi ki”, azzal hogy mindkét esetben kizárhatók a közösségi termelésből azok a gyártók, amelyek az ugyanezen rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában leírt esetkörökbe tartoznak. Az intézményeknek széles mérlegelési jogköre van az ezen alternatíva két lehetősége közötti választást illetően.

Egyébiránt annak a közösségi gazdasági ágazatnak, amelyet a kár megállapítása céljából határoznak meg, nem kell szükségesképpen ugyanazon közösségi gyártókból állnia, mint amelyek azt a közösségi gazdasági ágazatot képezik, amelyet annak megállapítása érdekében vesznek figyelembe, hogy az eredeti panasz vagy felülvizsgálati kérelem elegendő támogatottsággal rendelkezett‑e az alaprendelet 5. cikkének (4) bekezdése szerint. Egyrészt ugyanis a második esetben a közösségi gazdasági ágazat csak azokat a közösségi gyártókat foglalhatja magában, amelyek támogatják a panaszt, illetve a kérelmet, míg az első esetben a közösségi gyártók összességére kiterjedhet, függetlenül attól, hogy azt támogatták‑e, vagy sem. Másrészt a közösségi gazdasági ágazatnak a kár megállapítása céljából történő meghatározása olyan művelet, amelyet az intézmények az eljárás megindítása után végeznek el.

Márpedig, ha az eljárás folyamán az a közösségi gyártó, aki eredetileg támogatta a panaszt vagy a felülvizsgálati kérelmet, visszavonja e támogatást, vagy nem működik együtt a Bizottsággal, az ilyen gyártót nem vonják be a közösségi gazdasági ágazatba a kár megállapítása céljából abban az esetben, ha az intézmények úgy döntenek, hogy e gazdasági ágazatot az alaprendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt alternatíva második lehetősége alapján határozzák meg.

Az alaprendelet 9. cikkének (1) bekezdésében (jelenleg az 1225/2009 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése) kifejezetten vagy hallgatólagosan szabályozott esetek, per definitionem azt feltételezik, hogy az e rendelet 5. cikkének (4) bekezdésében előírt 50%‑os küszöböt már nem érik el. Ennélfogva amikor széles mérlegelési jogkörük gyakorlása során az intézmények az alaprendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt alternatíva második lehetőségét választják abból a célból, hogy meghatározzák a közösségi gazdasági ágazatot, azt, hogy e rendelkezés e rendelet 5. cikkének (4) bekezdésére hivatkozik általában a „teljes közösségi [termelés] jelentős [hányada]” kifejezés tekintetében, csak úgy lehet érteni, hogy a 25%‑os minimális küszöbre, nem pedig az 50%‑os küszöbre utal. E megoldás annál is inkább indokolt, mivel az a követelmény, amely szerint a közösségi gazdasági ágazatnak ki kell tennie a teljes közösségi termelés jelentős hányadát, annak biztosítására irányul, hogy az e gazdasági ágazathoz tartozó gyártók együttes termelése kellően reprezentatív legyen.

(vö. 92–95. pont)

4.      Lásd a határozat szövegét.

(vö. 105–107., 109., 111–113. pont)