C‑417/18. sz. ügy
AW és társai
kontra
Lietuvos valstybė, képviselik: a Lietuvos Respublikos ryšių reguliavimo tarnyba, a Bendrasis pagalbos centras és a Lietuvos Respublikos vidaus reikalų ministerija
(a Vilniaus apygardos administracinis teismas [Litvánia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2019. szeptember 5.
„Előzetes döntéshozatal – 2002/22/EK irányelv – Az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó egyetemes szolgáltatás, valamint felhasználói jogok – A 26. cikk (5) bekezdése – Egységes európai segélyhívó szám – A hívó helyére vonatkozó információ rendelkezésre bocsátása”
1. Jogszabályok közelítése – Távközlési ágazat – Egyetemes szolgáltatás és felhasználói jogok – 2002/22 irányelv – Az érintett vállalkozások azon kötelezettsége, hogy a hívó fél helyére vonatkozó információt a 112‑es segélyhívásokat kezelő hatóság részére ingyenesen hozzáférhetővé tegyék – Terjedelem – SIM‑kártyával nem rendelkező mobiltelefonról indított hívás – Bennfoglaltság
(2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, 26. cikk, (5) bekezdés)
(lásd: 22–24. pont és a rendelkező rész 1. pontja)
2. Jogszabályok közelítése – Távközlési ágazat – Egyetemes szolgáltatás és felhasználói jogok – 2002/22 irányelv – A 112‑es egységes európai segélyhívó számot hívó fél helyére vonatkozó információ pontosságát és megbízhatóságát érintő kritériumok meghatározása – A tagállamok mérlegelési mozgástere – Korlátok – A hely ahhoz szükséges megbízhatósággal és pontossággal történő meghatározására vonatkozó kötelezettség, hogy a segélyhívó szolgálatok segítséget nyújthassanak – A nemzeti bíróság általi értékelés
(2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, 26. cikk, (5) bekezdés)
(lásd: 29–34. pont és a rendelkező rész 2. pontja)
3. Európai uniós jog – Magánszemélyek számára biztosított jogok – Tagállam általi megsértés – A magánszemélynek okozott kár megtérítésére vonatkozó kötelezettség – Feltételek – Az állam felelősségének megállapításához a nemzeti jog megsértése és az elszenvedett kár közötti közvetett okozati összefüggés fennállását elegendőnek tekintő belső jog – A tagállamnak betudható uniós jogi jogsértés és a magánszemélyek által elszenvedett kár közötti ilyen közvetett okozati összefüggés fennállásának az említett tagállam felelősségének megállapításához elegendő volta
(lásd: 38–41. pont és a rendelkező rész 3. pontja)
Összefoglalás
A hírközlési vállalkozások kötelesek ingyenesen továbbítani a 112‑es segélyhívásokat kezelő hatóság részére a hívó fél helyének megállapítását lehetővé tévő információkat
Az AW és társai (112‑es hívások) (C‑417/18. sz. ügy) ügyben 2019. szeptember 5‑én kihirdetett ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy a hírközlési vállalkozások – amennyiben műszakilag megvalósítható – a hívó fél helyére vonatkozó információt a 112‑es segélyhívásokat kezelő hatóság részére ingyenesen hozzáférhetővé tegyék, azt az esetet is beleértve, amikor a hívást SIM‑kártyával nem rendelkező mobiltelefonról indították. Ezenkívül ezeknek az információknak kellően megbízhatóknak és pontosaknak kell lenniük ahhoz, hogy a segélyhívó szolgálatok segítséget nyújthassanak. Végül a Bíróság pontosította azon feltételeket, amelyek az uniós jog megsértése esetén lehetővé teszik az állam felelősségének megállapítását.
Egy 17 éves lányt Panevėžys (Litvánia) egyik külvárosában elraboltak, megerőszakoltak, és egy gépjármű csomagtartójában élve felgyújtottak. Miután e csomagtartóba bezárták, mobiltelefont használva hozzávetőleg tízszer felhívta a segélyhívásokat fogadó litván központot a „112”‑es egységes európai segélyhívó számon annak érdekében, hogy segítséget kérjen. A segélyhívásokat fogadó központ berendezései azonban nem jelezték ki a használt mobiltelefonszámot, ami megakadályozta e központ munkavállalóit abban, hogy a hívó fél helyét meghatározzák. Nem lehetett megállapítani, hogy az áldozat által használt mobiltelefonban volt‑e SIM‑kártya, sem pedig azt, hogy a telefonszáma miért nem volt látható a segélyhívásokat fogadó központban.
Az áldozat hozzátartozói keresetet nyújtottak be annak érdekében, hogy a litván államot kötelezzék a nem vagyoni káruk megtérítésére. Azt róják fel a Litván Köztársaságnak, hogy nem biztosította megfelelően a 2002/22 irányelv(1) 26. cikke (5) bekezdésének a gyakorlatban történő végrehajtását, amely annak biztosítására kötelezi a tagállamokat, hogy az érintett vállalkozások díjmentesen a segélyhívásokat kezelő hatóság rendelkezésére bocsássák a hívó helyére vonatkozó információt, amint a hívás a hatósághoz beérkezik.
Az ügyben eljáró vilniusi közigazgatási bíróság (Litvánia) előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett a Bíróság elé az 112‑es számot hívó fél helyére vonatkozó információ továbbítására vonatkozó kötelezettség terjedelmét illetően.
A Bíróság mindenekelőtt pontosította, hogy a 2002/22 irányelv 26. cikkének (5) bekezdésében előírt kötelezettség – a műszaki megvalósíthatóságra is figyelemmel – a tagállamokra vonatkozik, azt az esetet is beleértve, amikor a hívást SIM‑kártyával nem rendelkező mobiltelefonról indították.
A Bíróság ezt követően hangsúlyozta, hogy a 2002/22 irányelv 26. cikke (5) bekezdésének utolsó mondata bizonyos mérlegelési mozgásteret biztosít a tagállamok számára a 112‑es számot hívó fél helyére vonatkozó információ pontosságát és megbízhatóságát érintő feltételek meghatározása során. Mindazonáltal az általuk meghatározott kritériumoknak a műszaki megvalósíthatóság korlátain belül biztosítaniuk kell, hogy a hívó helye ahhoz szükséges megbízhatósággal és pontossággal megállapítható legyen, hogy a segélyhívó szolgálatok hasznos segítséget nyújthassanak neki. Tekintettel arra, hogy ezen értékelés alapvetően technikai jellegű, és szorosan kapcsolódik a nemzeti mobil távközlési hálózat sajátosságaihoz, azt a nemzeti bíróságnak kell elvégeznie.
Végül, az uniós jog megsértésével okozott károkért való állami felelősség megállapításához szükséges feltételeket illetően a Bíróság rámutatott arra, hogy e feltételek között kétségkívül szerepel az e jog megsértése és az említett magánszemélyek által elszenvedett kár közötti közvetlen okozati összefüggés fennállása. Mindazonáltal az államnak a nemzeti jog felelősségi szabályainak keretei között kell az okozott kár következményeit orvosolnia azzal, hogy a nemzeti jogszabályok által meghatározott kártérítési feltételek nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak. Ebből következik, hogy amennyiben valamely tagállam belső joga szerint a nemzeti hatóságok által elkövetett jogsértés és a magánszemély által elszenvedett kár közötti közvetett okozati összefüggés fennállása elegendő az állam felelősségének megállapításához, az egyenértékűség elve alapján az e tagállamnak betudható uniós jogsértés és a magánszemély által elszenvedett kár közötti ilyen közvetett okozati összefüggést is elegendőnek kell ítélni az említett tagállam felelősségének ezen uniós jogsértésért való megállapításához.