T‑189/06. sz. ügy

Arkema France SA

kontra

Európai Bizottság

„Verseny – Kartellek – Hidrogén‑peroxid és nátrium‑perborát – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – A jogsértő magatartás betudhatósága – Indokolási kötelezettség – Egyenlő bánásmód – A gondos ügyintézés elve – Bírságok – Engedékenységi közlemény”

Az ítélet összefoglalása

1.      Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme

(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

2.      Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme

(EK 81. cikk és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

3.      Intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem – A versenyszabályokat alkalmazó határozat – Több címzettet érintő határozat

(EK 81., EK 82. és EK 253. cikk)

4.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Elrettentő jelleg – A szankcionált vállalkozás méretének és összforgalmának figyelembevétele – Relevancia – Szorzótényező alkalmazása a kiindulási összegre

(EK 81 cikk. és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1.A. pont)

5.      Verseny – Közigazgatási eljárás – A visszaesés tényét figyelembe vevő más elmarasztaló határozatokat követően hozott, jogsértést megállapító bizottsági határozat – A ne bis in idem elvének megsértése – Hiány

(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet)

6.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt

(1/2003 tanácsi rendelet, 18. és 23. cikk, (2) bekezdés; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény, 21. és 23. cikk, b) pont)

7.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt

(1/2003 tanácsi rendelet 18. és 23. cikk, (2) bekezdés; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény, 21. és 23. cikk, b) pont)

8.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Az eljárás alá vont vállalkozás Bizottsággal történő, az engedékenységi közlemény keretein kívüli együttműködésének figyelembevétele – Feltételek – Korlátok

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk; 96/C 207/04 bizottsági közlemény, 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 3) pont, és 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)

1.      Az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását, ha az – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az e két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra. Ennek ugyanis az az oka, hogy az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ezáltal az EK 81. cikk értelemben egyetlen vállalkozásnak minősül, ami lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalatnak, anélkül hogy bizonyítania kellene az utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét.

Abban a különös esetben, ha az anyavállalat 100%‑os részesedéssel rendelkezik az uniós versenyjog szabályaiba ütköző jogsértést elkövető leányvállalat tőkéjében, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat az említett leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására. E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy valamely leányvállalatnak az anyavállalata az egyedüli tagja, ahhoz, hogy arra következtethessen, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatával szemben kiszabott bírság megfizetését illetően, kivéve ha a fenti vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ.

A leányvállalatbeli részesedések szerkezete az említett vélelem felállításához elegendő kritériumot jelent, anélkül hogy a Bizottság köteles lenne további, arra vonatkozó ténykörülményeket előadni, hogy az anyavállalat tényleges befolyást gyakorol. Ezt a megállapítást nem kérdőjelezi meg az a tény, hogy ilyen további ténykörülményekre más ügyekben rá lehetett mutatni.

Amennyiben a leányvállalat kizárólagos vagy majdnem kizárólagos ellenőrzését a Bizottság elegendőnek tekintette e vélelem felállításához a versenyjog megsértése miatt bírságot kiszabó határozat valamennyi címzettje tekintetében, valamint az említett vélelmet megdöntő érv hiányában azon tény, hogy a Bizottság e határozat bizonyos címzettjei vonatkozásában további ténykörülményekre is hivatkozott, vagy azért, hogy a leányvállalat teljes ellenőrzéséből már jogosan levont következtetéseket megerősítse, vagy azért, hogy az érintett vállalkozások által előadott érvekre választ nyújtson, nem jelenti azt, hogy a Bizottság által alkalmazott elvek ne lettek volna azonosak valamennyi címzett tekintetében, illetve hogy az egyenlő bánásmód elve sérült volna.

(vö. 31–34., 46–47., 52–53., 59. pont)

2.      Amikor a Bizottság a meghatározó befolyás gyakorlására vonatkozó vélelmet alkalmazza annak érdekében, hogy az anyavállalatnak tudja be a leányvállalata jogsértő magatartását, az érintett anyavállalatnak megfelelő bizonyítékot kell előterjesztenie, amely alkalmas annak bizonyítására, hogy a leányvállalat önálló piaci magatartást tanúsít.

E tekintetben figyelembe kell venni az említett leányvállalat és az anyavállalat közötti valamennyi releváns gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatot is, amelyek az adott esettől függően változhatnak. Különösen nem lehet e vizsgálatot kizárólag a leányvállalat szűkebb értelemben vett üzletpolitikájával kapcsolatos tényezőkre korlátozni, mint amilyen az értékesítési vagy árstratégia. Különösen nem lehet a szóban forgó vélelmet kizárólag annak a bizonyításával megdönteni, hogy a leányvállalat anélkül irányítja az üzletpolitikájának e meghatározott aspektusait, hogy utasításokat kapna e tekintetben.

Önmagában az a körülmény, hogy az anyavállalat egy nemoperatív holding, nem elegendő annak kizárásához, hogy meghatározó befolyást gyakorolt volna a leányvállalatára, többek között a csoporton belüli pénzügyi beruházások összehangolásával. A cégcsoport kontextusában ugyanis a holding olyan társaság, amely különböző társaságokban meglévő részesedések egy kézbe gyűjtésére irányul, és amelynek feladata e részesedések egységes irányításának biztosítása.

Egyébiránt egy cégcsoportban a feladatok megosztása általános jelenség, amely nem elegendő a meghatározó befolyásra vonatkozó vélelem megdöntéséhez.

Az anyavállalat és leányvállalata közötti információs rendszer hiányát illetően azon tény, miszerint utóbbi az érintett piacon soha nem alkalmazott az anyavállalat javára sajátos információs politikát, nem elegendő önállóságának bizonyításához, mivel egy leányvállalat önállóságát nem kizárólag a vállalkozás működésének vonatkozásában kell vizsgálni.

(vö. 67–69, 74, 76, 78. pont)

3.      Az EK 253. cikkben előírt indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, és világosan és egyértelműen ki kell fejtenie a jogi aktust megalkotó intézmény érvelését úgy, hogy az érintettek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a bíróság felülvizsgálatot gyakorolhasson. Az indokolásnak nem kell megjelölnie az összes vonatkozó ténybeli és jogi elemet, mivel azt, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikkben felsorolt követelményeknek, nemcsak a szövege, hanem a háttere, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összessége alapján kell megítélni.

Amennyiben az EK 81. cikk alkalmazásában hozott határozat több címzetthez szól, és a jogsértés betudhatóságának kérdését veti fel, e határozatnak megfelelő indokolást kell tartalmaznia a címzettek mindegyikére, és különösen azokra nézve, amelyeknek a határozat értelmében e jogsértés terhét viselniük kell. Ugyanis, amennyiben valamely anyavállalat egyetemlegesen felelős a jogsértésért, egy ilyen határozatnak részletesen ki kell fejtenie azon indokokat, amelyek igazolhatják az e társasággal szemben megállapított jogsértés betudhatóságát.

Ha a Bizottság arra a vélelemre alapoz, amely szerint az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalata magatartására, és az érintett társaságok a közigazgatási eljárásban e vélelem megdöntésére irányuló bizonyítékokat adtak elő, a határozatnak megfelelően ki kell fejtenie azon indokokat, amelyek igazolják a Bizottság azon álláspontját, mely szerint e bizonyítékok nem tették lehetővé az említett vélelem megdöntését. Ugyanakkor a Bizottságnak nem kell állást foglalnia az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően. Következésképpen nem róható fel neki, hogy nem adott pontos választ a vállalkozás által hivatkozott valamennyi érvre. Ugyanis egy átfogó válasz az adott ügy körülményei között elegendő lehet ahhoz, hogy a vállalkozás hatékonyan megvédhesse jogait, a Törvényszék pedig gyakorolhassa felülvizsgálatát.

(vö. 89–91., 96. pont)

4.      A Bizottság a bírságok összegének megállapítása kapcsán mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, azért, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok betartása felé terelje. A Bizottságnak a bírság meghatározása során biztosítania kell annak elrettentő hatását, és e tekintetben többek között figyelembe veheti a szóban forgó vállalkozás méretét és gazdasági erejét.

A bírság kellő elrettentő hatása biztosításának szükségessége megköveteli a bírság összegének kiigazítását annak érdekében, hogy – különös tekintettel a kérdéses vállalkozás pénzügyi teljesítőképességére – ne legyen elhanyagolható vagy – épp ellenkezőleg – túlzó mértékű, egyrészt a bírság hatékonysága biztosításának szükségességéből, másrészt pedig az arányosság elvének tiszteletben tartásából eredő követelményeknek megfelelően.

A bírság kellő elrettentő hatására tekintettel különösen az igazolhatja szorzó alkalmazását, hogy az érintett vállalkozás könnyebben mozgósíthatja a bírságának megfizetéséhez szükséges pénzeszközöket. E tekintetben a Bizottság nem köteles bizonyítani a kapcsolatot az érintett vállalkozás erőforrásai és a szóban forgó jogsértés között, hanem jogszerűen veheti figyelembe a vállalkozás egészének méretét. Mivel a szóban forgó növelés jogilag az érintett vállalkozás méretén alapul, a jogsértés keretében felhasznált források pedig nem releváns kritériumok, a növelés Bizottság általi alkalmazása nem jelentheti az egyenlő bánásmód elvének megsértését önmagában azon ténynél fogva, hogy az nem tesz különbséget az említett kritérium alapján a jogsértő vállalkozások között. Egyébként a növelés nem tekinthető aránytalannak az elrettentés szempontjából, amennyiben teljesen indokolt, figyelembe véve az érintett vállalkozás méretét, amelyet annak különösen jelentős világméretű forgalma tanúsít.

(vö. 113–115, 117–120. pont)

5.      A ne bis in idem elv alkalmazása három konjunktív feltétel teljesüléséhez van kötve: a tényállás azonossága, a jogsértés elkövetőjének azonossága és a védett jogi tárgy azonossága. Ezen elv tehát tiltja, hogy ugyanazt a személyt ugyanazon jogsértő magatartás miatt egyazon jogi tárgy védelmében többször szankcionálják. Márpedig, mivel annak, hogy a Bizottság határozatában a korábbi jogsértéseket figyelembe veszi, nem az említett jogsértések ismételt szankcionálása a célja, hanem kizárólag az, hogy az érintett vállalkozást az említett határozattal érintett jogsértésben való részvételéért a visszaeső magatartásra tekintettel szankcionálja, az a tény, hogy a Bizottság ugyanezeket a jogsértéseket már két korábbi határozatban figyelembe vette, nem jelenti a ne bis in idem elvének megsértését.

(vö. 127–128. pont)

6.      A kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény 21. és 23. pontjából kitűnik, hogy annak érdekében, hogy a csökkentésre jogosultságot szerezzen, a vállalkozásnak a Bizottság rendelkezésére kell bocsátania a feltehető jogsértésre vonatkozó olyan bizonyítékait, amelyek jelentős hozzáadott értéket képviselnek a Bizottságnak már rendelkezésére álló bizonyítékok értékéhez képest.

Továbbá annak érdekében, hogy a hivatkozott engedékenységi közlemény 23. pontjának b) alpontjában meghatározott tartományok mindegyikében meg tudja határozni a csökkentés mértékét, a Bizottságnak meg kell határoznia azon időpontot, amikor az adott vállalkozás eleget tett e feltételnek.

Ezt az értelmezést megerősíti a szóban forgó közlemény rendszerének felépítése is, amely három különböző csökkentési tartományt különböztet meg az „első”, „második” és a „további” olyan vállalkozások számára, amelyek megfelelnek a szóban forgó feltételnek, amely tehát magában foglalja azt is, hogy a Bizottságnak pontosan meg kell határoznia azt az időpontot, amikor a bírság csökkentésének feltételeit az érintett vállalkozás teljesítette, oly módon, hogy a benyújtott bizonyítékokat összehasonlítja a kérelem időpontjában már rendelkezésre álló bizonyítékokkal. A Bizottság jogszerűen támaszkodik egyfelől az időrendi sorrend kritériumára, és másfelől a vállalkozások együttműködése hozzáadott értékének fokára, amikor az említett közlemény 21. pontjának megfelelően megvizsgálja, hogy a benyújtott bizonyítékok jelentős hozzáadott értéket képviselnek‑e a kérelmek benyújtásának időpontjában már a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékok értékéhez képest.

Ez a megközelítés, amely figyelembe veszi mind a benyújtott bizonyítékok időbeli, mind pedig minőségi vonatkozását, és azt a vállalkozást jutalmazza, amely a csökkentés feltételeinek elsőként felel meg, megfelel az említett közlemény céljainak, mivel arra ösztönzi az együttműködni kívánó vállalkozásokat, hogy a vizsgálat során minél korábban működjenek közre, azzal, hogy már első kérelmükben benyújtják a rendelkezésükre álló valamennyi bizonyítékot. Különösen azzal, hogy arra ösztönzi őket, hogy már az első kérelemmel érjék el a jelentős hozzáadott érték küszöbét, kizárja azt, hogy az engedékenység iránti kérelmet benyújtó vállalkozás az együttműködésre irányuló erőfeszítéseket az eljárás egésze során csak részletekben tegye meg. Egyébiránt tekintettel arra, hogy az engedékenységi közlemény – az átláthatóság és a jogbiztonság céljainak megfelelően – a kérelmek pontos időrendiségének megállapítását szükségessé tevő megközelítésen alapul, annak alkalmazása nem változhat aszerint, hogy a kérelmek benyújtása között milyen hosszú idő telt el.

(vö. 146–148., 153–155. pont)

7.      Bár a Bizottság valamely kartell tagjai együttműködésének megítélése keretében nem hagyhatja figyelmen kívül az egyenlő bánásmód elvét, széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik valamely kartell különböző tagjai együttműködése minőségének és hasznosságának a megítélésére vonatkozóan. Ennélfogva egyedül a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibát lehet kifogásolni.

(vö. 168. pont)

8.      A kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény hatálya alá tartozó jogsértéseket illetően főszabályként az érdekelt vállalkozás nem kifogásolhatja jogosan, hogy a Bizottság nem vette figyelembe enyhítő körülményként együttműködésének mértékét az engedékenységi közlemény jogi keretein kívül. Így amikor a Bizottság figyelembe vette egy vállalkozás együttműködését oly módon, hogy az engedékenységi közlemény alkalmazásával csökkentette a bírság összegét, e vállalkozás nem kifogásolhatja érvényesen, hogy a Bizottság nem csökkentette tovább a vele szemben kiszabott bírság összegét az említett közlemény jogi keretein kívül.

(vö. 178–179. pont)