AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2004. július 8. (*)
„Közösségi védjegy – A bestpartner szóvédjegy – Feltétlen kizáró okok – 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja – Megkülönböztetésre nem alkalmas megjelölés – Leíró megjelölés”
A T‑270/02. sz. ügyben,
a MLP Finanzdienstleistungen AG (Heidelberg [Németország], képviseli: W. Göpfert ügyvéd)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: G. Schneider, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az OHIM harmadik fellebbezési tanácsának 2002. június 26-i (R-206/2002-3. sz. ügy), a bestpartner szóvédjegy lajstromozását megtagadó határozata ellen benyújtott kereset tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (második tanács),
tagjai: J. Pirrung elnök, A. W. H. Meij és N. J. Forwood bírák,
hivatalvezető: D. Christensen tanácsos,
tekintettel az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. augusztus 28-án benyújtott keresetlevélre,
tekintettel az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. december 19-én benyújtott válaszbeadványra,
tekintettel a 2003. december 16-i pervezető intézkedésekre,
a 2004. február 3-i szóbeli tárgyalást követően,
meghozta a következő
Ítéletet
Előzmények
1 A felperes a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) alapján 2001. június 20-án közösségi védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (a továbbiakban: OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy a bestpartner szómegjelölés volt.
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15-i Nizzai Megállapodás szerinti 36., 38. és 42. osztályba tartozó szolgáltatásokkal kapcsolatban tették, az alábbi leírással:
– A 36. osztályba tartozó „biztosítás, biztosítási tanácsadás, biztosítások közvetítése; pénzügyi szolgáltatások, pénzügyi tanácsadás, tanácsadás takarék- és befektetési ügyekben, beruházási tanácsadás; pénzügyi elemzés, befektetésközvetítés, különösen alapok vonatkozásában; tőkebefektetés; vagyonkezelés harmadik személyek részére; ingatlanszerzési tanácsadás, ingatlankezelés tervezése harmadik személyek részére”;
– A 38. osztályba tartozó „internetes szolgáltatás, azaz információk létrehozása, feldolgozása és nyújtása az interneten keresztül”;
– A 40. osztályba tartozó „adatfeldolgozás harmadik személyek részére; szöveg- és adatfeldolgozás, valamint folyamatirányítás céljából történő programfejlesztés, -kidolgozás, -javítás és -frissítés; műszaki és alkalmazási tanácsadás számítógépek és adatfeldolgozó programok tekintetében; internetszolgáltatói szolgáltatás, azaz az interneten jelentkező ágazatspecifikus problémák megoldására szolgáló programok kidolgozása, weblapok alkotása és tervezése, azaz internethozzáférés és hálózati kapcsolat létrehozása, fenntartása és karbantartása.”
4 2002. január 2-i határozatával az elbíráló a 40/94 rendelet 38. cikke alapján elutasította a lajstromozás iránti kérelmet a rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjaira, valamint (2) bekezdésére hivatkozással, azzal az indokolással, hogy a bejelentett megjelölés gyakori kifejezés, és azt olyan leíró reklámjelmondatnak tekintenék, amely – legalábbis az Európai Unió angol ajkú területein – nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. 2002. február 27-én a felperes a 40/94 rendelet 59. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az elbíráló határozata ellen az OHIM-nál.
5 2002. június 26-i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) a harmadik fellebbezési tanács a fellebbezést azzal az indokolással utasította el, hogy a bejelentett megjelölés egyrészt nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, másrészt kizárólag leíró elemekből áll.
A felek kérelmei
6 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozat;
– az OHIM-ot kötelezze az eljárási költségek viselésére.
7 Az OHIM azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze az eljárási költségek viselésére.
Indokolás
A felek érvei
8 A felperes keresetét egyrészt a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapozza, mely szerint a fellebbezési tanács rosszul ítélte meg a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét, másrészt a rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértésére, mely szerint a fellebbezési tanács helytelenül alkalmazta a rendelkezésre állás szükségességével kapcsolatos feltételt.
9 A felperes előadja, hogy mind a „best”, mind a „partner” fogalmak eltérően értelmezhetők. Az e fogalmak kombinációjaként keletkező bestpartner szónak nincs is egyértelmű jelentése, és lehetővé teszi, hogy a célzott – átlagos, ám a biztosítási és pénzügyi szolgáltatások területén különösen figyelmes és körültekintő – fogyasztói kör a felperes által nyújtott szolgáltatások között különbséget tegyen. A bestpartner szó ilyen egybeírt formában neologizmus, szótárban nem található kifejezés, amelyet az egyes részei alapján külön kell megvizsgálni.
10 A felperes szerint ezért az általa pénzügyi- és biztosítási szolgáltatások, valamint internetes adatfeldolgozás védjegyeként lajstromoztatni kívánt megjelölés ezen szolgáltatások tekintetében nem leíró jellegű. Ennélfogva nem áll fenn a rendelkezésre állás szükségessége, amely alapját képezi a bejegyzés megtagadásának. A felperes e tekintetben az Elsőfokú Bíróság T‑135/99. sz., Taurus-Film kontra OHIM [Cine Action] ügyben 2001. január 31-én hozott ítéletének (EBHT 2001., II‑379. o.) 29. pontjára hivatkozik, amikor azt állítja, hogy valamely megjelölés nem leíró jellegű akkor, ha a megjelölés és a szolgáltatás közötti kapcsolat bizonytalan és határozatlan. A felperes szerint csak azok az elemek tartoznak a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett kizáró okok közé, amelyek egyértelműen és félreérthetetlen módon, közvetlenül leíró jellegűek. Jelen esetben a szóban forgó ügyben a bestpartner megjelölés reklámjelmondatnak tekintendő.
11 A megtámadott határozat 4. pontjában említett internetes kutatás eredményével kapcsolatban a felperes kifejti, hogy az a körülmény, hogy a kérdéses kifejezés az üzleti forgalomban széles körben használatos, nem elégséges ok arra, hogy védjegyként történő lajstromozását a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján megtagadják. Mint azt a felperes szerint az általa felhozott, a szóban forgó megjelölés internetes domainnevek körében történő használatát jelző példák is mutatják, ennek a megjelölésnek az üzleti forgalomban való használata alkalmas annak megjelölésére, hogy a szolgáltatások valamely meghatározott vállalkozástól származnak.
12 A fenti körülményekből következően a bestpartner megjelölés rendelkezik a megkülönböztető képességnek az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt minimumával (az Elsőfokú Bíróság T‑34/00. sz., Eurocool Logistik kontra OHIM [EUROCOOL] ügyben 2002. február 27-én hozott ítélet [EBHT 2002., II‑683. o.] 39. pontja). A megkülönböztető képesség hiánya nem származhat pusztán annak megállapításából, hogy a szóban forgó megjelölés nem tartalmaz többletgondolatot, vagy hogy az nem szokatlan vagy meglepő (az Elsőfokú Bíróság T‑87/00. sz., Bank für Arbeit und Wirtschaft kontra OHIM [EASYBANK] ügyben 2001. április 5-én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑1259. o.] 39. pontja).
13 Egyebekben az a tény, hogy hasonló védjegyek – úgymint bestpartner classic és bestpartner topinvest – az OHIM-nál és a Közösség tagállamaiban lajstromozásra kerültek, annak jeleként értékelhető, hogy a bejelentett megjelölés alkalmas arra, hogy védjegyként lajstromozzák.
14 Végül a felperes az OHIM elé terjesztett érvelésre hivatkozik és előadja, hogy az keresetének integráns részét képezi.
15 Az OHIM a felperes teljes érvelését vitatja. A fellebbezési tanács jogosan tagadta meg a felperes által bejelentett védjegy bejegyzését, különösen mivel az többek között nem rendelkezik a megkülönböztető képesség szükséges minimumával.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
16 Mindenekelőtt a felperes keresetlevelének végén található kérelemmel kapcsolatban kell állást foglalni, miszerint az általa az OHIM-nál benyújtott írásbeli beadvány „a fölösleges ismétlések elkerülése végett” teljes terjedelmében a kereset részének tekintendő. Jóllehet a Bíróság eljárási szabályzata 44. cikkének 1. §-ára – amely az eljárási szabályzat 130. cikkének 1. §-a és 132. cikkének 1. §-a alapján a szellemi tulajdon terén is alkalmazandó – vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat szerint a keresetlevél szövegének egyes pontjait alá lehet támasztani és ki lehet egészíteni a mellékletként csatolt ügyiratkivonatokra történő hivatkozással, ám a további iratokra történő általános hivatkozás nem pótolja a jogi érvelés azon lényeges elemeinek hiányát, amelyeket a keresetlevélnek a fent említett előírások szerint tartalmaznia kell (az Elsőfokú Bíróság T‑305/94-T‑307/94., T‑313/94-T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyekben 1999. április 20-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II-931. o.] 39. pontja). Mivel a felperes a keresetlevélben az általa az OHIM-hoz benyújtott iratokra hivatkozik, a kereset elfogadhatatlan, mivel ez az általános utalás nem kapcsolható a keresetlevélben előadott jogalaphoz.
17 Elsősorban azt kell érdemben felidézni, hogy a 40/94. rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a „megjelölés, amely nem alkalmas megkülönböztetésre”, nem részesülhet védjegyoltalomban.
18 Ezenfelül a 40/94 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdést „akkor is alkalmazni kell, ha a kizáró ok csak a Közösség egy részében áll fenn.”
19 Valamely megjelölés megkülönböztető képessége egyrészről azon szolgáltatások és áruk vonatkozásában ítélhető meg, amelyre a lajstromozást kérték, másrészről az érintett vásárlóközönség által a megjelölésnek tulajdonított értelem szempontjából kell értékelni (vö. például az Elsőfokú Bíróság T‑355/00. sz., DaimlerChrysler kontra OHIM ügyben [TELE AID] 2002. március 20-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1939. o.] 51. pontjával).
20 Ezen túlmenően nem csupán az összetételt alkotó szavak kifejezett és közvetlen értelmére kell tekintettel lenni, hanem az általa közvetített másodlagos jelentésre is.
21 A szóban forgó ügyben a felek előterjesztésükben azt a tényt állították az előtérbe, hogy a „best” és a „partner” angol szavak, ám megállapítható, hogy ezek a szavak esetleges csekély eltéréssel a Közösség más nyelvein, így hollandul és németül is léteznek. Mivel azonban valamely védjegy lajstromozásának megtagadásához elegendő, hogy valamely kizáró ok a Közösség egy részén álljon fenn, egyértelmű, hogy amennyiben megállapítást nyerne valamely kizáró ok fennállása a Közösség angol ajkú részében, mely két tagállamot foglal magában, e kizáró ok fennállása nem lenne kihatással a szóban forgó jogvita kimenetelére a Közösség más részeiben. Következésképpen a szóban forgó eljárás szempontjából abból kell kiindulni, hogy az irányadó fogyasztói kör angol ajkú.
22 Ezenfelül figyelembe kell venni, hogy a bejelentéssel érintett szolgáltatások sajátosságaiból adódóan az irányadó fogyasztói kör különösen körültekintő és figyelmes fogyasztókból áll.
23 A szóban forgó megjelölés kizárólag az angol nyelvű „best” és „partner” szavakból tevődik össze. A „best” szó a minőség fogalmára utal, és azt adja a célzott fogyasztói kör tudomására, hogy a legjobb minőségű áruról vagy szolgáltatásról van szó. A „partner” szót különböző összefüggésekben használják, így a szolgáltatásnyújtás területén is, kapcsolatok vagy partneri viszony leírására, és ezáltal a megbízhatóság és a tartósság pozitív tartalmú mögöttes jelentésének közvetítésére. A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 24. pontjában helyesen állapította meg, hogy a modern reklámok nyelvhasználatban ez a kifejezés arra szolgál, hogy a szolgáltatásnyújtó és a fogyasztó kapcsolatát leírja oly módon, hogy az egyik a másik „üzleti partnere”.
24 A fentiekből megállapítható, hogy a „best” és a „partner” szavak olyan általános fogalmak, amelyek csupán valamely vállalkozás által ügyfeleiknek nyújtott szolgáltatás minőségét írják le (vö. ennek kapcsán az Elsőfokú Bíróság T‑19/99. sz., DKV kontra OHIM ügyben [COMPANYLINE] 2000. január 12-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑1. o.] 26. pontját, amelyet megerősített a Bíróság C‑104/00. P. sz., DKV kontra OHIM ügyben fellebbezés tárgyában hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑7561. o.] 13-25. pontja).
25 Következésképpen e szavak mindegyike önmagában is az érintett szolgáltatásokat írja le. Azok a fogalmak, amelyek egyes árukat vagy szolgáltatásokat írnak le, nem alkalmasak megkülönböztetésre ezen áruk vagy szolgáltatások tekintetében (az Elsőfokú Bíróság T‑323/00. sz., SAT.1 kontra OHIM ügyben [SAT.2] 2002. július 2-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑2839. o.] 40. pontja; az ítélet ellen fellebbezés van folyamatban). Más következtetésre akkor lehetne jutni, ha a két szó egybeírásával létrejött fogalomnak más jelentése lenne, mint a két egymás mellé tett szónak.
26 A két szó grafikai vagy tartalmi változtatás nélküli egybeírása nem eredményez olyan többletjelleget, amely a megjelölést összességében alkalmassá tehetné arra, hogy az érintett vásárlóközönség a felperes szolgáltatásait más vállalkozások szolgáltatásaitól megkülönböztesse (lásd ennek kapcsán a COMPANYLINE-ítélet [hivatkozás a 24. pontban] 26. pontját). A bestpartner szómegjelölés ugyanis éppúgy a két alkotó szó jelentését – „legjobb partner” – fejezi ki, mint az ugyanezekből a szavakból képezett, de különírt „best partner” kifejezés. Az a tény, hogy az – akár külön-, akár egybeírt – fogalom nem szerepel a szótárakban, nem változtat ezen a megítélésen.
27 Következésképpen a bestpartner megjelölés az adott fogyasztói kör tekintetében nem rendelkezik az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt megkülönböztető képesség minimális mértékével (lásd az EUROCOOL-ítélet [hivatkozás a 12. pontban] 39. pontját), és ezért a fellebbezési tanács helyesen döntött úgy, hogy a szóban forgó bejelentés a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott ok miatt nem teszi lehetővé a lajstromozást.
28 A 40/94 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése szerint valamely megjelölés már abban az esetben sem lajstromozható közösségi védjegyként, ha a felsorolt feltétlen kizáró okoknak csak egyike fennáll (a COMPANYLINE-ítélet [hivatkozás a 24. pontban] 30. pontja). Mindezekből következően a szóban forgó kereset elutasítandó anélkül, hogy szükséges lenne a felperes által a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjára vonatkozóan tett előterjesztésének vizsgálata.
A költségekről
29 Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 87. cikkének 2. §‑a szerint az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján,
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (második tanács)
a következőképpen határozott: :
1) A keresetet elutasítja.
2) A felperest kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2004. július 8-i nyilvános ülésen.