Ideiglenes változat
A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (nyolcadik tanács)
2023. december 11.(*)
„Előzetes döntéshozatal – A Bíróság eljárási szabályzatának 99. cikke – 2011/7/EU irányelv – A kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépés – A 2. cikk 1. pontja – A »kereskedelmi ügyletek« fogalma – A 3. cikk (1) bekezdésének a) pontja – A késedelmi kamat esedékessége – Vállalkozások között létrejött biztosítási szerződés”
A C‑303/23. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Sąd Rejonowy dla Wrocławia‑Fabrycznej we Wrocławiu (wrocławi Wrocław Fabryczna kerületi bíróság, Lengyelország) a Bírósághoz 2023. május 15‑én érkezett, 2023. április 28‑i határozatával terjesztett elő
a Powszechny Zakład Ubezpieczeń S. A.
és
a Volvia sp. z o.o.
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nyolcadik tanács),
tagjai: N. Piçarra tanácselnök (előadó), N. Jääskinen és M. Gavalec bírák,
főtanácsnok: A. Rantos,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint a Bíróság az eljárási szabályzatának 99. cikke alapján, indokolt végzéssel határoz,
meghozta a következő
Végzést
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló, 2011. február 16‑i 2011/7/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L. 48., 1. o.; helyesbítések: HL 2012. L. 233., 1. o.; HL 2015. L. 218., 82. o.) 2. cikke 1. pontjának és 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Powszechny Zakład Ubezpieczeń S. A. (a továbbiakban: PZU) és a Volvia sp. z o.o. között a gépjárművekre vonatkozó két biztosítási szerződés teljesítése keretében esedékes díjak késedelmes fizetése folytán az utóbbi által fizetendő kamatok és a behajtási költségek után a PZU‑nak járó átalányösszegű kártérítés tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2011/7 irányelv (3), (8), (9) és (17) preambulumbekezdése kimondja:
„(3) A gazdasági szereplők vagy a gazdasági szereplők és hatóságok közötti kereskedelmi ügyletekben a fizetésre gyakran csak a szerződésben szereplő vagy az általános szerződési feltételekben megállapított határidőt követően kerül sor. Annak ellenére, hogy az árukat átadták, illetve a szolgáltatásokat teljesítették, számos vonatkozó számlát csak jóval a határidő után egyenlítenek ki. A késedelmes fizetés hátrányosan érinti a vállalkozások likviditását, és bonyolultabbá teszi pénzügyi gazdálkodásukat. Versenyképességüket és nyereségességüket is érinti, ha a hitelezőnek a késedelmes fizetés miatt külső finanszírozást kell igénybe vennie. […]
[…]
(8) Ezen irányelv hatálya kizárólag a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítésére vonatkozik. Ezen irányelvnek nem kell szabályoznia a fogyasztókkal kötött ügyleteket, illetve a más ügyletekkel kapcsolatos kamatfizetést, például a csekkekre és váltókra vonatkozó törvényes kifizetéseket, valamint a kártérítéseket, ideértve a biztosító társaságok kifizetéseit is. Ezenkívül a tagállamoknak ki kell tudniuk zárni a felszámolási eljárás hatálya alá tartozó tartozásokat, ideértve az adósságátütemezési eljárásra irányuló eljárásokat is.
(9) Ezen irányelv valamennyi kereskedelmi ügyletre vonatkozik függetlenül attól, hogy az adott ügylet magán‑ vagy közvállalkozások, illetve vállalkozások és hatóságok között megy‑e végbe […]
[…]
(17) Késedelmi kamat felszámítása céljából az adós fizetése késedelmesnek tekintendő, amennyiben a hitelező az esedékesség napján nem rendelkezik a tartozás összegével, feltéve, hogy ő maga teljesítette jogszabályi és szerződéses kötelezettségeit.”
4 Ezen irányelv „Tárgy és hatály” című 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:
„(1) Ezen irányelv célja a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépés a belső piac megfelelő működésének biztosítása érdekében, ily módon ösztönözve a vállalkozások, különösen pedig a kkv‑k [kis‑ és középvállalkozások] versenyképességét.
(2) Ez az irányelv a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként teljesített valamennyi fizetésre vonatkozik.”
5 Az említett irányelv 2. cikke értelmében:
„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:
1. »kereskedelmi ügyletek«: vállalkozások, illetve vállalkozások és hatóságok között lebonyolított olyan ügyletek, amelyek tárgya fizetés ellenében áruk adásvétele vagy szolgáltatások nyújtása;
[…]
3. »Vállalkozás«: hatóságnak nem minősülő, önálló gazdasági vagy szakmai tevékenységet folytató szervezet, még ha az adott tevékenységet egyetlen személy is végzi;
4. »késedelmes fizetés«: a szerződéses vagy törvényes fizetési határidőn belül nem teljesített fizetés, és ha a 3. cikk (1) bekezdésében […] megállapított feltételek teljesülnek;
5. »késedelmi kamat«: késedelmes fizetés esetén alkalmazott törvényes kamat vagy a vállalkozások által kölcsönösen elfogadott mértékű kamat, a 7. cikkre is figyelemmel;
[…]”
6 Ugyanezen irányelv „Vállalkozások közötti ügyletek” című 3. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A tagállamok biztosítják, hogy a vállalkozások között lebonyolított ügyletekben a hitelező külön fizetési felszólítás nélkül legyen jogosult késedelmi kamatra, amennyiben teljesülnek az alábbi feltételek:
a) a hitelező teljesítette szerződéses és jogszabályi kötelezettségeit; és
b) a hitelező nem kapta kézhez időben az esedékes összeget, kivéve, ha az adós nem felel a késedelemért.”
A lengyel jog
A kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó túlzott késedelmek elleni fellépésről szóló törvény
7 A 2013. március 8‑i ustawa o przeciwdziałaniu nadmiernym opóźnieniom w transakcjach handlowych (a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó túlzott késedelmek elleni fellépésről szóló törvény; Dz. U. 2013., 403. alszám) 4. cikkének 1. pontjában úgy határozza meg a „kereskedelmi ügylet” fogalmát, hogy az „olyan szerződés, amelynek tárgya fizetés ellenében áruk adásvétele vagy szolgáltatások nyújtása, ha a 2. cikkben említett felek a szerződést az általuk folytatott tevékenységgel összefüggésben kötik meg”, 1a. pontjában pedig a „pénzbeli ellenszolgáltatás[t]” mint az „áruk értékesítésének vagy szolgáltatások nyújtásának kereskedelmi ügylet keretében járó ellenértéke”.
8 E törvény 7. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„Azon kereskedelmi ügyletek kivételével, amelyekben az adós közjogi jogalany, a hitelező külön fizetési felszólítás nélkül – kivéve, ha a felek magasabb kamatlábban állapodtak meg – jogosult a törvényes késedelmi kamatra a fizetés esedékessége és teljesítése közötti időszakra vonatkozóan, amennyiben teljesülnek az alábbi együttes feltételek:
1) a hitelező teljesítette kötelezettségeit;
2) a hitelező a szerződésben meghatározott határidőn belül nem kapta meg a kifizetést.”
A polgári törvénykönyvről szóló törvény
9 Az 1964. április 23‑i ustawa – Kodeks cywilny (a polgári törvénykönyvről szóló törvény) (Dz.U. 1964., 16. szám, 93. alszám) 487. cikkének (2) bekezdése értelmében „[a] szerződés egyenlően kétoldalú, ha mindkét fél oly módon vállal kötelezettséget, hogy az egyik fél szolgáltatása megfelel a másik fél szolgáltatásának”.
10 A polgári törvénykönyvről szóló törvény 805. cikke (1) és (2) bekezdésének a szövege a következő:
„(1) A biztosítási szerződés alapján a biztosító önálló vállalkozási tevékenysége keretében arra vállal kötelezettséget, hogy a szerződésben meghatározott esemény bekövetkezése esetén meghatározott szolgáltatást teljesít, a biztosított pedig a díj megfizetésére vállal kötelezettséget.
(2) A biztosító szolgáltatása különösen a következők kifizetéséből áll:
1) vagyonbiztosítás: a szerződésben meghatározott esemény bekövetkezése esetén meghatározott kártérítés kifizetése;
2) személybiztosítás: a biztosított személy életében bekövetkező, a szerződésben meghatározott baleset esetén az ugyanezen szerződésben meghatározott pénzösszeg, járadék vagy egyéb ellátás kifizetése.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
11 A Volvia, a lengyel jog szerint létrejött, gépjármű‑bérbeadással foglalkozó társaság, két gépjármű‑felelősségbiztosítási szerződést kötött a PZU biztosítótársasággal. Az első szerződés tárgya kötelező gépjármű‑felelősségbiztosítás, valamint a meghibásodás esetén történő segítségnyújtás megszervezésére és e segítségnyújtás költségeinek viselésére vonatkozó kiegészítő biztosítás volt. A második szerződés egy másik típusú önkéntes biztosításra, úgynevezett „autocasco” biztosításra vonatkozott, amely a gépjármű eltűnése, megsemmisülése vagy sérülése esetére nyújtott biztosítási fedezetet.
12 PZU arra irányuló kérelmet nyújtott be a Sąd Rejonowy dla Wrocławia‑Fabrycznej we Wrocławiuhoz (wrocławi Wrocław Fabryczna kerületi bíróság, Lengyelország), a kérdést előterjesztő bírósághoz, hogy a Volviát kötelezze az előző pontban említett két biztosítási szerződés alapján 7619,89 lengyel złoty (hozzávetőleg 1700 euró) összegű biztosítási díj kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó törvényes késedelmi kamatokkal növelt összegének, valamint a felmerült behajtási költségek után járó átalány‑kártérítés részére történő megfizetésére.
13 A Volvia ellentmondással élt a kérdést előterjesztő bíróság által kibocsátott fizetési meghagyással szemben. E meghagyás hatályát vesztette, és az ügyet a fenti bíróság elé utalták rendes eljárás keretében történő elbírálás céljából.
14 Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a vállalkozások között létrejött biztosítási szerződés minősíthető‑e a 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett „kereskedelmi ügyletnek”, és hogy ennek következtében az ilyen szerződés a fenti irányelv tárgyi hatálya alá tartozik‑e. E tekintetben hangsúlyozza, hogy a biztosítási szerződés jellegének kérdése, és különösen az a kérdés, hogy a biztosított által fizetett díj a biztosító által nyújtott szolgáltatás ellenértékének minősül‑e, vagy sem, megosztja a lengyel ítélkezési gyakorlatot és jogelméletet.
15 A kérdést előterjesztő bíróság szerint a biztosítási szerződés nem egyenlően kétoldalú szerződés, mivel a biztosított által fizetett díj nem a biztosító abban álló szolgáltatásának ellenértéke, hogy az e szerződés hatálya alá tartozó eseményből eredő károkért kifizeti a szerződésben előírt kártérítést. A kérdést előterjesztő bíróság szükségesnek tartja, hogy meggyőződjön arról, hogy a lengyel jognak a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) által elfogadott ilyen értelmezése nem ellentétes a 2011/7 irányelvvel, ahogyan azt a Bíróság többek között a 2020. július 9‑i RL (A késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló irányelv) ítéletben (C‑199/19, EU:C:2020:548) értelmezte.
16 E körülmények között a Sąd Rejonowy dla Wrocławia‑Fabrycznej we Wrocławiu (wrocławi Wrocław Fabryczna kerületi bíróság, Lengyelország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [2011/7] irányelv 2. cikkének 1. pontját, hogy az olyan biztosítási szerződés, amelynek keretében a biztosító arra vállal kötelezettséget a vállalkozással szemben, hogy a szerződésben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezése esetén meghatározott szolgáltatást teljesít, az említett rendelkezés értelmében kereskedelmi ügyletnek minősül, és ezért e szerződés az említett irányelv tárgyi hatálya alá tartozik?
Igenlő válasz esetén:
2) Úgy kell‑e értelmezni a fentiekben hivatkozott irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját, hogy a biztosító önmagában a biztosítási helytállás biztosítási szerződés keretében történő nyújtásával teljesíti az említett rendelkezés értelmében vett szerződéses és jogszabályi kötelezettségét?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
17 A Bíróság eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében, ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, a Bíróság az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat.
18 A jelen ügyben ezt a rendelkezést kell alkalmazni.
Az első kérdésről
19 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a „kereskedelmi ügyletek” fogalma kiterjed az olyan biztosítási szerződésre, amelyben a biztosító egy vállalkozással szemben arra vállal kötelezettséget, hogy az e szerződésben előírt biztosítási esemény bekövetkezése esetén meghatározott szolgáltatást nyújt, és e vállalkozás kötelezettséget vállal a biztosítóval szemben a biztosítási díj megfizetésére.
20 Először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontja a „kereskedelmi ügylet” fogalmát a következőképpen határozza meg: „vállalkozások, illetve vállalkozások és hatóságok között lebonyolított olyan ügyletek, amelyek tárgya fizetés ellenében áruk adásvétele vagy szolgáltatások nyújtása”. E rendelkezést ezen irányelv (8) és (9) preambulumbekezdésének fényében és 1. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben kell értelmezni, amely szerint az irányelv a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként végrehajtott valamennyi fizetésre alkalmazandó.
21 E rendelkezésekből az következik, hogy a 2011/7 irányelv a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként teljesített valamennyi fizetésre vonatkozik, beleértve a magánvállalkozások közötti kifizetéseket is, többek között a fogyasztókkal kötött ügyletek kivételével. Következésképpen ezen irányelv hatályát tágan határozták meg (lásd e tekintetben: 2019. november 28‑i KROL‑ítélet, C‑722/18, EU:C:2019:1028, 31. és 32. pont).
22 A 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontja két feltételt határoz meg ahhoz, hogy valamely ügylet az e rendelkezés értelmében vett „kereskedelmi ügylet” fogalma alá tartozzon. Először is az ügyletnek vagy vállalkozások között, vagy vállalkozások és hatóságok között kell létrejönnie, másodszor pedig azok tárgyát fizetés ellenében áruk adásvételének vagy szolgáltatások nyújtásának kell képeznie.
23 Az első feltételt illetően az alapügyben nem vitatott, hogy a Volvia és a PZU az ezen irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében vett „vállalkozásnak” minősül, amely rendelkezés e fogalmat úgy határozza meg, mint „hatóságnak nem minősülő, önálló gazdasági vagy szakmai tevékenységet folytató szervezet, még ha az adott tevékenységet egyetlen személy is végzi”.
24 Ami a 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontjában foglalt második feltételt illeti, a Bíróság a 2020. július 9‑i RL (A késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló irányelv) ítélet (C‑199/19, EU:C:2020:548) 27. pontjában kimondta, hogy az e rendelkezésben szereplő „áruk adásvétele” és „szolgáltatások nyújtása” fogalmak az uniós jog önálló fogalmainak minősülnek, amelyek hatályát nem lehet a tagállamok jogában ismert fogalmakra vagy a nemzeti szinten alkalmazott osztályozásokra való hivatkozással meghatározni. E tekintetben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy az EUM‑Szerződés 57. cikke tágan határozza meg a „szolgáltatás” fogalmát oly módon, hogy az magában foglal bármely olyan szolgáltatást, amely nem tartozik a többi alapvető szabadság körébe, annak érdekében, hogy valamely gazdasági tevékenység ne kerüljön ki az alapvető szabadságok hatálya alól (2020. július 9‑i RL [A késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló irányelv] ítélet, C‑199/19, EU:C:2020:548, 30–32. pont).
25 A Bíróság figyelembe vette a 2011/7 irányelv célját is, amely a (3) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkének (1) bekezdése értelmében a belső piac megfelelő működésének biztosítása érdekében a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésben áll, ezáltal javítva a vállalkozások versenyképességét, mivel e késedelmes fizetések hátrányosan érintik a vállalkozások likviditását, és bonyolultabbá teszik pénzügyi gazdálkodásukat, továbbá kedvezőtlenül érintik az említett vállalkozások nyereségességét, mivel az említett vállalkozásoknak e késedelmes fizetések miatt külső finanszírozást kell igénybe venniük (2020. július 9‑i RL [A késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló irányelv] ítélet, C‑199/19, EU:C:2020:548, 35. pont).
26 Az olyan biztosítási szerződés, mint amelyről az alapügyben szó van, amelyben a biztosító a másik féllel szemben arra vállal kötelezettséget, hogy az e szerződésben előírt biztosítási esemény bekövetkezése esetén meghatározott szolgáltatást nyújt, és e másik fél kötelezettséget vállal a biztosítóval szemben a biztosítási díj megfizetésére, ily módon a 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett, szolgáltatás nyújtását eredményező kereskedelmi ügyletnek minősül, feltéve, hogy ezen ügyletet vállalkozások, illetve vállalkozások és hatóságok között bonyolítják le. A biztosítótársasághoz hasonló kereskedő által végzett biztosítási tevékenység ugyanis gazdasági tevékenység, azaz olyan tevékenység, amelynek keretében valamely piacon árukat vagy szolgáltatásokat kínálnak (2017. június 27‑i Congregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet, C‑74/16, EU:C:2017:496, 45. pont). A biztosítási tevékenység tehát azzal a feltétellel, hogy azt díjazás ellenében végzik, magában foglalja az EUMSZ 57. cikk értelmében vett „szolgáltatást”, és ennek következtében a 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett „szolgáltatások nyújtását”.
27 A kérdést előterjesztő bíróság kétségei lényegében arra vonatkoznak, hogy a biztosítási szerződés kölcsönös kötelezettségeket keletkeztet‑e a felek számára, és különösen arra, hogy a biztosító azon szolgáltatása, hogy biztosítási esemény bekövetkezése esetén kártalanítja a biztosítottat, a 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontjára tekintettel a biztosítási díj mint ellenszolgáltatás ellenében nyújtott szolgáltatásnak tekinthető‑e. E bíróság megjegyzi, hogy az általa követni kívánt lengyel ítélkezési gyakorlat és jogelmélet szerint a biztosítási szerződés nem olyan egyenlőan kétoldalú szerződés, amelynek teljesítése során a biztosított által fizetett biztosítási díj ellenében nyújtanak szolgáltatást.
28 Ugyanakkor a 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett „kereskedelmi ügyletek” Bíróság által értelmezett fogalmára tekintettel a biztosított díjfizetési kötelezettségét gazdasági szempontból csak azon kártérítés megfizetésének garanciája igazolja, amelyet biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosítótól ellenszolgáltatásként kap. Ilyen körülmények között, még ha a kártérítés se nem azonnali, se nem biztos, figyelembe véve e biztosítási esemény bekövetkezésének veszélyét, a biztosított által fizetett biztosítási díj a biztosító által nyújtott szolgáltatás „gazdasági ellenértékét” képezi, amely szolgáltatás abban áll, hogy a biztosítási szerződés időtartama alatt, biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosított részére kártérítést kell biztosítani (lásd e vonatkozásban: 2017. június 27‑i Congregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet, C‑74/16, EU:C:2017:496, 47. pont).
29 Ezt az értelmezést nem kérdőjelezheti meg a 2011/7 irányelv (8) preambulumbekezdése, amely kizárja az irányelv hatálya alól a kártérítéseket, ideértve a biztosító társaságok kifizetéseit is, anélkül azonban, hogy említené a biztosítási szerződéseket (lásd analógia útján: 2020. július 9‑i RL [A késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló irányelv] ítélet, C‑199/19, EU:C:2020:548, 36. és 40. pont). E szerződések következésképpen ezen irányelv hatálya alá tartoznak.
30 Végül a 2018. szeptember 13‑i Česká pojišťovna ítéletben (C‑287/17, EU:C:2018:707) a Bíróság, amelyhez két vállalkozás között létrejött biztosítási szerződés teljesítése során fizetendő biztosítási díjak késedelmes megfizetéséből eredő behajtási költségek megtérítése iránti kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében fordultak előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel, hallgatólagosan megerősítette – mivel válaszolt az előterjesztett kérdésekre –, hogy a két vállalkozás által kötött biztosítási szerződések a 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett „kereskedelmi ügyletet” foglalnak magukban, következésképpen e szerződések a fenti irányelv tárgyi hatálya alá tartoznak.
31 A fenti indokok összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/7 irányelv 2. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a „kereskedelmi ügyletek” fogalma kiterjed az olyan biztosítási szerződésre, amelyben a biztosító egy vállalkozással szemben arra vállal kötelezettséget, hogy az e szerződésben előírt biztosítási esemény bekövetkezése esetén meghatározott szolgáltatást nyújt, és e vállalkozás kötelezettséget vállal a biztosítóval szemben a biztosítási díj megfizetésére.
A második kérdésről
32 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2011/7 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy egy biztosítási szerződés keretében a biztosító önmagában azzal teljesíti szerződéses és jogszabályi kötelezettségeit, hogy biztosítási fedezetet nyújt a másik félnek, függetlenül attól, hogy az e szerződés hatálya alá tartozó biztosítási esemény bekövetkezése esetén kártérítést fizet‑e ez utóbbi részére.
33 A 2011/7 irányelv (17) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a vállalkozások közötti kereskedelmi ügyletekben a hitelező külön fizetési felszólítás nélkül jogosult késedelmi kamatra, ha „teljesítette szerződéses és jogszabályi kötelezettségeit”.
34 Mind a 2011/7 irányelv 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövegéből, mind az első kérdésre adott válaszból az következik, hogy önmagában a biztosítási fedezet fennállása elegendő ahhoz, hogy a biztosító szerződéses és jogszabályi kötelezettségeit e rendelkezés értelmében véve teljesítettnek lehessen tekinteni.
35 A második kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a 2011/7 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a biztosítási szerződés keretében a biztosító már önmagában azon feltétel megvalósulása esetén teljesíti e rendelkezés értelmében véve a szerződéses és jogszabályi kötelezettségeit, hogy biztosítási fedezetet nyújt a másik félnek, függetlenül attól, hogy az e szerződés hatálya alá tartozó biztosítási esemény bekövetkezése esetén kártérítést fizet‑e ez utóbbi részére.
A költségekről
36 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott:
1) A kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló, 2011. február 16‑i 2011/7/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének 1. pontját
a következőképpen kell értelmezni:
a „kereskedelmi ügyletek” fogalma kiterjed az olyan biztosítási szerződésre, amelyben a biztosító egy vállalkozással szemben arra vállal kötelezettséget, hogy az e szerződésben előírt biztosítási esemény bekövetkezése esetén meghatározott szolgáltatást nyújt, és e vállalkozás kötelezettséget vállal a biztosítóval szemben a biztosítási díj megfizetésére.
2) A 2011/7 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját
a következőképpen kell értelmezni:
a biztosítási szerződés keretében a biztosító már önmagában azon feltétel megvalósulása esetén teljesíti e rendelkezés értelmében véve a szerződéses és jogszabályi kötelezettségeit, hogy biztosítási fedezetet nyújt a másik félnek, függetlenül attól, hogy az e szerződés hatálya alá tartozó biztosítási esemény bekövetkezése esetén kártérítést fizet‑e ez utóbbi részére.
Aláírások