A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített kilencedik tanács)
2021. szeptember 29.(*)
„Verseny – Kartellek – Az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorok piaca – Az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének megsértését megállapító határozat – Az árak összehangolása az egész EGT‑ben – Bírságok – Részleges bírságmentesség – A 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontja – A bírság összegének csökkentése – A 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás 37. pontja – A forgalom 10%‑ában meghatározott felső határ – Korlátlan felülvizsgálati jogkör”
A T‑344/18. sz. ügyben,
a Rubycon Corp. (székhelye: Ina [Japán]),
a Rubycon Holdings Co. Ltd (székhelye: Ina)
(képviselik őket: J. Rivas Andrés és A. Federle ügyvédek)
felpereseknek
az Európai Bizottság (képviselik: B. Ernst, L. Wildpanner és F. van Schaik, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az egyrészről az [EUMSZ] 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.40136 – „kondenzátorok” ügy) 2018. március 21‑én hozott C(2018) 1768 final bizottsági határozat felpereseket érintő részében történő megsemmisítése, és másrészről a velük szemben kiszabott bírságok összegének csökkentése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács),
tagjai: M. J. Costeira elnök (előadó), D. Gratsias, M. Kancheva, Berke B. és T. Perišin bírák,
hivatalvezető: E. Artemiou tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2020. október 21‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet(1)
I. A jogvita előzményei
A. A felperesek és az érintett ágazat
1 A felperesek, a Rubycon Corp. (a továbbiakban: elsőrendű felperes) és a Rubycon Holdings Co. Ltd (a továbbiakban: másodrendű felperes) Japánban székhellyel rendelkező társaságok. Az elsőrendű felperes alumínium‑elektrolitkondenzátorokat gyárt és értékesít. 2007. február 1‑je óta a másodrendű felperes 100%‑os részesedéssel rendelkezik az elsőrendű felperes tőkéjében.
2 A szóban forgó jogsértés az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorokat érinti. A kondenzátorok olyan elektromos alkotóelemek, amelyek elektromos mezőben elektrosztatikus módon villamos energiát tárolnak. Az elektrolitkondenzátorokat szinte minden elektronikus termékben használják, így személyi számítógépekben, táblagépekben, telefonokban, légkondicionálókban, hűtőgépekben, mosógépekben, gépjárműipari termékekben és ipari készülékekben. Az ügyfélkör tehát igen változatos. Az elektrolitkondenzátorok, közelebbről az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorok olyan termékek, amelyeknek az ára fontos versenytényező.
B. A közigazgatási eljárás
3 2013. október 4‑én a Panasonic és leányvállalatai a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2006. C 298., 17. o.; a továbbiakban: 2006. évi engedékenységi közlemény) 14. és 15. pontja alapján marker iránti kérelmet nyújtottak be az Európai Bizottsághoz, információkat szolgáltatva feltételezett jogsértés fennállásáról az elektrolitkondenzátorok ágazatában.
4 2014. március 28‑án a Bizottság [az EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 18. cikke alapján információkat kért több, az elektrolitkondenzátorok ágazatában működő vállalkozástól, többek között a felperesektől.
5 2014. május 26‑án a felperesek a 2006. évi engedékenységi közlemény alapján a bírság összegének csökkentése iránti kérelmet nyújtottak be a Bizottsághoz.
6 2015. november 4‑én Bizottság kifogásközlést fogadott el, amelyet többek között a felperesekhez is címzett. A felperesek nem válaszoltak a kifogásközlésre.
7 A Bizottság a kifogásközlés címzettjeit, köztük a felpereseket, a 2016. szeptember 12. és 14. között tartott meghallgatáson hallgatta meg.
C. A megtámadott határozat
8 2018. március 21‑én a Bizottság az [EUMSZ] 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.40136 – „kondenzátorok” ügy) meghozta a C(2018) 1768 final határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat).
1. A jogsértés
9 A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította az EUMSZ 101. cikkbe és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 53. cikkébe ütköző egységes és folyamatos jogsértés fennállását az elektrolitkondenzátorok ágazatában, amely jogsértésben kilenc vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport, vagyis az Elna, a Hitachi AIC, a Holy Stone, a Matsuo, a NEC Tokin, a Nichicon, a Nippon Chemi‑Con, a Sanyo (vagyis a Sanyo és a Panasonic együtt) és a felperesek vettek részt (a továbbiakban együtt: a kartell résztvevői) (a megtámadott határozat (1) preambulumbekezdése és 1. cikke).
10 A Bizottság lényegében megállapította, hogy a szóban forgó jogsértés 1998. június 26. és 2012. április 23. között az EGT egész területén megvalósult, és olyan megállapodásokból és/vagy összehangolt magatartásokból állt, amelyek célja az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorok szállítására vonatkozó árpolitikák összehangolása volt (a megtámadott határozat (1) preambulumbekezdése).
11 A kartellt lényegében olyan többoldalú találkozók révén szervezték meg, amelyeket általában Japánban tartottak havonta vagy kéthavonta az értékesítési felsővezetők szintjén, és hathavonta a vezetők szintjén, beleértve az elnököket is (a megtámadott határozat (63), (68) és (738) preambulumbekezdése).
12 A többoldalú találkozókat először is 1998 és 2003 között „az elektrolitkondenzátor(ok) köre” vagy „az elektrolitkondenzátorok konferenciája” (a továbbiakban: ECC‑találkozók) néven szervezték meg. A találkozókat ezt követően 2003 és 2005 között „alumínium‑tantál konferencia”, „az alumínium‑ vagy tantálkondenzátorok csoportja” vagy „ATC‑találkozók” néven szervezték meg. Végül 2005 és 2012 között „piackutatási csoport” vagy „marketingcsoport” (a továbbiakban: MK‑találkozók) néven szervezték meg őket. Az MK‑találkozókkal párhuzamosan – és azokat kiegészítve – 2006 és 2008 között „a költségek növekedése” vagy „a kondenzátorok emelése” néven találkozókat (a továbbiakban: CUP‑találkozók) szerveztek (a megtámadott határozat (69) preambulumbekezdése).
13 E többoldalú találkozók mellett a kartell résztvevői szükség szerint kétoldalú és háromoldalú ad hoc kapcsolatokat is fenntartottak (a megtámadott határozat (63), (75) és (739) preambulumbekezdése) (a továbbiakban együtt: versenyellenes információcsere).
14 A versenyellenes információcsere keretében a kartell résztvevői lényegében az alkalmazott árakra és a jövőbeli árakra, a jövőbeni árcsökkentésekre és e csökkentések tartományaira, továbbá a kínálatra és a keresletre – ideértve a jövőbeli kínálatot és keresletet is – vonatkozó információkat cseréltek, és bizonyos esetekben ármegállapodásokat kötöttek, amelyeket alkalmaztak és követtek (a megtámadott határozat (62), (715), (732) és (741) preambulumbekezdése).
15 A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a kartell résztvevőinek magatartása a megállapodás és/vagy összehangolt magatartás egyik formájának minősül, amely közös célkitűzésre, vagyis arra irányult, hogy elkerüljék az árversenyt, és összehangolják jövőbeni magatartásukat az elektrolitkondenzátorok értékesítésével kapcsolatban, ezáltal csökkentve a piaci bizonytalanságot (a megtámadott határozat (726) és (731) preambulumbekezdése).
16 A Bizottság megállapította, hogy e magatartásnak egységes versenyellenes célja volt (a megtámadott határozat (743) preambulumbekezdése).
2. A felperesek felelőssége
17 A Bizottság megállapította az elsőrendű felperes felelősségét a kartellben 1998. június 26. és 2012. április 23. között való közvetlen részvétele miatt (a megtámadott határozat (961) preambulumbekezdése és 1. cikkének h) pontja).
18 Ezenkívül a Bizottság megállapította a másodrendű felperes mint anyavállalat felelősségét, amely vállalkozás a 2007. február 1‑jétől 2012. április 23‑ig tartó időszakban az elsőrendű felperes teljes tőkéjével rendelkezett (a megtámadott határozat (962) és (963) preambulumbekezdése, valamint 1. cikkének h) pontja).
3. A felperesekkel szemben kiszabott bírságok
19 A megtámadott határozat 2. cikkének k) és l) pontja egyrészt 27 718 000 euró összegű bírságot szabott ki az elsőrendű felperessel szemben a másodrendű felperessel „együttesen és egyetemlegesen”, másrészt pedig 706 000 euró összegű bírságot szabott ki az elsőrendű felperessel szemben.
4. A bírságok összegének kiszámítása
20 A bírságok összegének kiszámításakor a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatásban (HL 2006. C 210., 2. o; a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) kifejtett módszert követte (a megtámadott határozat (980) preambulumbekezdése).
21 Elsősorban a felperesekkel szemben kiszabott bírságok alapösszegének meghatározása érdekében a Bizottság a 2006. évi iránymutatás 13. pontjának megfelelően a jogsértésben való részvétel utolsó teljes évében teljesített eladások értékét vette figyelembe (a megtámadott határozat (989) preambulumbekezdése).
22 A Bizottság az eladások értékét az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorok EGT‑ben letelepedett ügyfelek részére történő értékesítése alapján számította ki (a megtámadott határozat (990) preambulumbekezdése.
23 Ezenkívül a Bizottság az eladások releváns értékét a két termékkategória, vagyis az alumínium‑elektrolitkondenzátorok és a tantál‑elektrolitkondenzátorok tekintetében külön számította ki, és az időtartam alapján eltérő szorzókat alkalmazott azokra (a megtámadott határozat (991) preambulumbekezdése).
24 A Bizottság az eladások értékének a jogsértés súlya címén figyelembe veendő arányát 16%‑ban állapította meg. E tekintetben úgy ítélte meg, hogy az árak összehangolására irányuló horizontális „megállapodások” jellegüknél fogva az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének legsúlyosabb megsértései közé tartoznak, és hogy a kartell az EGT egész területére kiterjedt (a megtámadott határozat (1001)–(1003) preambulumbekezdése).
25 Ezenfelül a Bizottság a 2006. évi iránymutatás 25. pontja alapján a kiszabott bírság kellően elrettentő jellegének biztosítása érdekében 16%‑os kiegészítő összeget alkalmazott (a megtámadott határozat (1009) preambulumbekezdése).
26 Ami továbbá a jogsértés időtartamára vonatkozó szorzót illeti, a Bizottság a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdése alapján részleges bírságmentességet biztosított az elsőrendű felperesnek a jogsértés azon időtartama tekintetében, amely az 1998. június 26. és 2003. augusztus 28. közötti időszaknak felelt meg, azzal az indokkal, hogy e felperes ezen időszak tekintetében a jogsértés időtartamát növelő további tényekre vonatkozó, meggyőző erejű bizonyítékokat szolgáltatott (lásd a megtámadott határozat (1087) preambulumbekezdését).
27 Így a Bizottság az elsőrendű felperest illetően 8,65‑ös szorzót alkalmazott, amely a 2003. augusztus 29. és 2012. április 23. közötti időszaknak felelt meg, anélkül hogy figyelembe vette volna az 1998. június 26. és 2003. augusztus 28. közötti időszakot (lásd a fenti 26. pontot). A másodrendű felperest illetően a Bizottság 5,22‑es szorzót alkalmazott, amely a 2007. február 1. és 2012. április 23. közötti időszaknak felelt meg (a megtámadott határozat (1007) preambulumbekezdésének 1. táblázata és 1658. lábjegyzete).
28 A Bizottság ennélfogva a bírság alapösszegét az elsőrendű felperes esetében 61 434 000 euróban, a másodrendű felperes esetében pedig 39 598 000 euróban állapította meg (a megtámadott határozat (1010) preambulumbekezdése).
29 Másodsorban a bírságok alapösszegének kiigazítását illetően a Bizottság először is megtagadta, hogy a felperesekkel szemben a 2006. évi iránymutatás 37. pontja alapján tovább csökkentse a bírságot (a megtámadott határozat (1052) és (1053) preambulumbekezdése).
30 Ezenfelül a Bizottság a felperesek esetében semmilyen súlyosító vagy enyhítő körülményt nem állapított meg (a megtámadott határozat (1054) preambulumbekezdése).
31 A Bizottság alkalmazta továbbá az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében vett, az előző üzleti évben elért teljes forgalom 10%‑ának megfelelő felső határt (a megtámadott határozat (1057) és (1058) preambulumbekezdése).
32 Végül az említett 10%‑os felső határ alkalmazását követően a Bizottság a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontja első bekezdésének második franciabekezdése alapján 30%‑kal csökkentette azon bírság összegét, amelyet a felperesekkel szemben egyébként kiszabtak volna, mivel úgy ítélte meg, hogy a felperesek voltak a második vállalkozás, amely jelentős hozzáadott értéket képviselő bizonyítékokat szolgáltatott (a megtámadott határozat (1082) és (1083) preambulumbekezdése).
33 Ezenkívül a Bizottság az említett 26. pont harmadik bekezdése alapján megtagadta a felperesektől a jogsértés súlyára vonatkozó részleges bírságmentességet azzal az indokkal, hogy az általuk szolgáltatott bizonyítékok nem tették lehetővé számára a jogsértés súlyát növelő további tények bizonyítását (a megtámadott határozat (1093)–(1096) preambulumbekezdése).
34 A Bizottság ennélfogva a felperesekkel szemben kiszabott bírságok teljes összegét 28 424 000 euróban állapította meg (a megtámadott határozat (1139) preambulumbekezdése).
[omissis]
II. Az eljárás és a felek kérelmei
36 A Törvényszék Hivatalához 2018. június 4‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.
37 2018. szeptember 27‑én a Bizottság benyújtotta ellenkérelmét a Törvényszék Hivatalához.
38 A választ és a viszonválaszt a Törvényszék Hivatalához 2018. november 21‑én, illetve 2019. január 29‑én nyújtották be.
39 A Törvényszék második tanácsának javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikke alapján úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.
40 Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele módosult, az eljárási szabályzat 27. cikkének (5) bekezdése alapján az előadó bírót a kibővített kilencedik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.
41 Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (kibővített kilencedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzat 89. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez, valamint felhívta őket arra, hogy azokra a tárgyaláson válaszoljanak.
42 A Törvényszék a felek szóbeli előadásait, valamint az általa írásban és szóban feltett kérdésekre adott válaszait a 2020. október 21‑i tárgyaláson hallgatta meg.
43 Berke B. bíró 2021. augusztus 1‑jén bekövetkezett halálát követően azon három bíró, akiknek az aláírása szerepel a jelen ítéleten, az eljárási szabályzat 22. cikkének és 24. cikke (1) bekezdésének megfelelően folytatta a tanácskozásokat.
44 A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot az őket érintő részében, és különösen semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkének h) pontját, 2. cikkének k) és l) pontját, valamint 4. cikkét;
– csökkentse a velük szemben kiszabott bírságok összegét;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
45 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.
III. A jogkérdésről
[omissis]
B. Az ügy érdeméről
53 A felperesek mind a velük szemben kiszabott bírságok törlése iránti kérelmük, mind az e bírságok összegének csökkentése iránti kérelmük alátámasztása érdekében két jogalapra hivatkoznak. Az első jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság a felpereseket nem részesítette részleges bírságmentességben az általuk előterjesztett, a jogsértés súlyát növelő további tényekre vonatkozó bizonyítékok alapján. A második jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság megtagadta, hogy eltérjen a 2006. évi iránymutatásban előírt általános módszertől, és ezen iránymutatás 37. pontja alapján csökkentse a bírság összegét.
1. A megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelmekről
[omissis]
a) Az arra vonatkozó első jogalapról, hogy a Bizottság a felpereseket nem részesítette részleges bírságmentességben az általuk előterjesztett, a jogsértés súlyát növelő további tényekre vonatkozó bizonyítékok alapján
59 Az első jogalap keretében a felperesek lényegében azt állítják, hogy a Bizottság tévesen tagadta meg, hogy a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdése alapján részleges bírságmentességben részesítse őket, mivel az általuk az ECC‑ és a CUP‑találkozókra vonatkozóan szolgáltatott bizonyítékok lehetővé tették a Bizottság számára a jogsértés súlyának növelését.
[omissis]
2) Az első jogalapnak a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontja harmadik bekezdésének alkalmazása során elkövetett téves jogalkalmazásra alapított második részéről
[omissis]
i) Az arra alapított első kifogásról, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította a felperesek felelősségét az ECC‑találkozókon és a CUP‑találkozókon való részvételük miatt
78 A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság tévesen használta fel az általuk a CUP‑találkozókra és az ECC‑találkozókra vonatkozóan benyújtott bizonyítékokat annak érdekében, hogy felelősségre vonja őket a jogsértés valamennyi eleméért, e találkozókat is beleértve. A felperesek voltak ugyanis az elsők, akik a CUP‑találkozókra vonatkozó bizonyítékokat nyújtottak be, e találkozók létezése ezen időpontig ismeretlen volt a Bizottság előtt. Ezenkívül egyedül a felperesek nyújtottak be bizonyítékokat az ECC‑találkozókra vonatkozóan.
79 A Bizottság vitatja ezeket az érveket.
80 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy egyrészt a Bizottság megállapította az elsőrendű felperes felelősségét a kartellben 1998. június 26. és 2012. április 23. között való közvetlen részvétele miatt, valamint – az elsőrendű felperes anyavállalatakénti minőségében – megállapította a másodrendű felperes felelősségét a 2007. február 1‑jétől 2012. április 23‑ig tartó időszak vonatkozásában (lásd a fenti 17. és 18. pontot).
81 Másrészt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy – egy, 2003‑ban történt információcsere kivételével – egyedül a felperesek szolgáltattak bizonyítékokat az 1998 és 2004 között folytatott versenyellenes információcserékre vonatkozóan, valamint hogy e bizonyítékok lehetővé tették számára a jogsértés időtartamának az 1998. június 26. és 2003. augusztus 28. közötti időszakra való kiterjesztését (a megtámadott határozat (1080) preambulumbekezdése, valamint 1708. és 1709. lábjegyzete).
82 Ezenkívül a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperesek szolgáltattak elsőként bizonyítékokat a CUP‑találkozókra vonatkozóan (a megtámadott határozat (1080) és (1096) preambulumbekezdése, valamint 1710. lábjegyzete), és hogy e bizonyítékok lehetővé tették számára, hogy a kartell egy másik funkcionális vetületét – azaz a 2006 és 2008 között szervezett CUP‑találkozók fennállását, jellegét és tartalmát – feltárja (a megtámadott határozat (1080) preambulumbekezdése és 1710. lábjegyzete).
83 E megfontolásokat követően a Bizottság egyrészt a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdése alapján részleges bírságmentességben részesítette az elsőrendű felperest az 1998. június 26. és 2003. augusztus 28. közötti jogsértési időszak vonatkozásában. Ugyanis, noha a Bizottság megállapította az elsőrendű felperes felelősségét a kartellben az 1998. június 26. és 2012. április 23. közötti időszakban való közvetlen részvétele miatt, a jogsértésben való részvétel időtartama alapján alkalmazott szorzó megállapításakor nem vette figyelembe az 1998. június 26. és 2003. augusztus 28. közötti időszakot (lásd a fenti 17. és 26. pontot).
84 Így a Bizottság úgy vélte, hogy a jogsértés időtartama tekintetében biztosított e részleges bírságmentességnek megfelelő időszak magában foglalja azt az időszakot, amelynek során valamennyi ECC‑találkozóra sor került, a 2003. november 7‑i találkozó kivételével (lásd a megtámadott határozat (78) és (80) preambulumbekezdését, valamint 128. lábjegyzetét, továbbá a fenti 12. és 26. pontot).
85 Másrészt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperesek által az ECC‑találkozókra és a CUP‑találkozókra vonatkozóan szolgáltatott bizonyítékok nem tették lehetővé számára, hogy a jogsértés súlyát növelő további tényeket bizonyítson. Következésképpen a Bizottság a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdése alapján megtagadta a felperesektől a jogsértés súlyára vonatkozó részleges bírságmentességet (lásd a fenti 33. pontot).
86 Egyebekben a Bizottság a felperesek által szolgáltatott bizonyítékok összessége alapján úgy ítélte meg, hogy a felpereseket a második vállalkozásnak kell tekinteni, amely jelentős hozzáadott értéket képviselő bizonyítékot szolgáltatott (a megtámadott határozat (1082) és (1083) preambulumbekezdése). Következésképpen a Bizottság a felperesek vonatkozásában a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontja első bekezdésének második franciabekezdése alapján 30%‑kal csökkentette a bírság azon összegét, amelyet velük szemben egyébként kiszabtak volna (lásd a fenti 32. pontot).
87 Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy a felperesek állításával ellentétben a Bizottság nem követett el hibát, amikor a fenti 80. pontban említett módon megállapította a felperesek jogsértésért való felelősségét.
88 A 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdésében előírt részleges bírságmentesség ugyanis csak a bírság összegére vonatkozik. Amint arra a Törvényszék a fenti 75. pontban emlékeztetett, amennyiben az említett részleges mentességben való részesülés feltételei teljesülnek, az ebből eredő egyetlen következmény az, hogy a Bizottság nem támaszkodhat a szóban forgó bizonyítékokra az engedékenységet kérelmező által elkövetett jogsértés súlyának vagy időtartamának meghatározásakor. Másként fogalmazva, ebben az esetben a Bizottság a bírság összegének megállapításakor nem veszi figyelembe ezeket a tényeket.
89 Ennélfogva a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdésében előírt részleges bírságmentesség semmilyen hatással nincs a jogsértésért való, az ilyen mentességben részesülő vállalkozások vonatkozásában megállapított felelősség terjedelmére.
[omissis]
91 Az első jogalap második részének első kifogását tehát, amely azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította a felperesek felelősségét az ECC‑találkozókon és a CUP‑találkozókon való részvételükért, el kell utasítani.
ii) Az arra alapított második kifogásról, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a felperesek által benyújtott bizonyítékok nem befolyásolták a jogsértés súlyát
92 A felperesek vitatják a Bizottságnak a megtámadott határozat (1094) és (1096) preambulumbekezdésében foglalt azon következtetését, amely szerint az általuk az ECC‑találkozókra és a CUP‑találkozókra vonatkozóan szolgáltatott bizonyítékok nem befolyásolták a jogsértés súlyát. A felperesek szerint e bizonyítékok lehetővé tették annak bizonyítását, hogy a jogsértés ármegállapodásokra is kiterjedt, tehát nem korlátozódott az árakra, valamint a kínálatra és a keresletre vonatkozó információkkal kapcsolatos megbeszélésekre. Ráadásul e bizonyítékok olyan jelzési mechanizmus és ellenőrzési mechanizmus létezését bizonyítják, amelyek célja annak biztosítása volt, hogy a vállalkozások tiszteletben tartsák az ármegállapodásokat. E bizonyítékok ennélfogva meghatározóak voltak a jogsértés súlyának növelése szempontjából. Álláspontjuk alátámasztása érdekében a felperesek a 2016. január 21‑i Galp Energía España és társai kontra Bizottság ítéletre (C‑603/13 P, EU:C:2016:38), és a 2007. április 26‑i Bolloré és társai kontra Bizottság ítéletre (T‑109/02, T‑118/02, T‑122/02, T‑125/02, T‑126/02, T‑128/02, T‑129/02, T‑132/02 és T‑136/02, EU:T:2007:115) hivatkoznak.
93 A Bizottság vitatja ezeket az érveket.
94 Amint arra a Törvényszék a fenti 73. és 74. pontban emlékeztetett, a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdésében előírt részleges bírságmentességben való részesülés több feltétel teljesülését követeli meg, vagyis azt, hogy a szóban forgó vállalkozás elsőként szolgáltasson az említett közlemény 25. pontja értelmében vett meggyőző erejű bizonyítékokat, e bizonyítékoknak azon tényekhez képest, amelyeket a Bizottság bizonyítani tud, lehetővé kell tenniük további tények bizonyítását, és e további tényeknek növelniük kell a jogsértés súlyát vagy időtartamát.
95 Ebből következik, hogy a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontja harmadik bekezdésének alkalmazásához nem elegendő az, hogy a bizonyítékok e közlemény 25. pontja értelmében meggyőző erejűek legyenek, hanem az is szükséges, hogy lehetővé tegyék a Bizottság számára olyan további tények bizonyítását, amelyek növelik a jogsértés súlyát vagy időtartamát (2016. február 29‑i Deutsche Bahn és társai kontra Bizottság ítélet, T‑267/12, nem tették közzé, EU:T:2016:110, 405. pont).
96 A jelen ügyben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az elsőrendű felperes volt az egyetlen olyan vállalkozás, amely az ECC‑találkozókra vonatkozó bizonyítékokat szolgáltatott, valamint hogy a felperesek elsőként szolgáltattak bizonyítékokat a CUP‑találkozókra vonatkozóan. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy az elsőrendű felperes által az ECC‑találkozókra vonatkozóan szolgáltatott bizonyítékok lehetővé tették számára a jogsértés időtartamának növelését, ezért részleges bírságmentességet biztosított számára az 1998. június 26. és 2003. augusztus 28. közötti időszak tekintetében (lásd a fenti 80–84. pontot).
97 A Bizottság ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy az említett, különösen a CUP‑találkozókra vonatkozó bizonyítékok nem tették lehetővé számára, hogy a jogsértés súlyát növelő további tényeket bizonyítson (a megtámadott határozat (1094) és (1096) preambulumbekezdése). Következésképpen megtagadta a felperesektől a jogsértés súlyára vonatkozó részleges bírságmentességet (lásd a fenti 85. pontot).
98 E tekintetben a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felek a kartell teljes időtartama alatt információkat cseréltek az árakról, a kínálatról és a keresletről, és hogy bizonyos ECC‑ és CUP‑találkozókon a vállalkozások kétségkívül ármegállapodásokat kötöttek. Mindazonáltal a Bizottság szerint mind az összehangolt magatartások, mind az ármegállapodások, mint a jelen ügyben az összejátszásra irányuló magatartás megnyilvánulásai, az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének ugyanazon súlyos megsértésének körébe tartoztak. Így az a tény, hogy a felek nemcsak összehangolt magatartásokban, hanem megállapodásokban is részt vettek, semmilyen hatással nem volt a jogsértés súlyára. Ezenkívül a Bizottság szerint az ECC‑találkozók és a CUP‑találkozók gyakorlatilag nem különböztek a fenti 12. pontban említett többi többoldalú találkozótól, amelyek a megtámadott határozat tárgyát képező ugyanazon egységes és folyamatos jogsértés részét képezték (lásd a megtámadott határozat (72), (1094) és (1096) preambulumbekezdését).
99 Konkrétan a CUP‑találkozókat illetően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy figyelembe véve azt az időszakot, amely alatt e találkozókat tartották, továbbá figyelembe véve azok jellegét, valamint azt a tényt, hogy e találkozók az MK‑találkozókkal párhuzamosan zajlottak, a CUP‑találkozók létezésének a felperesek általi feltárása nem növelte sem a jogsértés időtartamát, sem pedig annak súlyát (lásd a megtámadott határozat (1096) preambulumbekezdését).
100 Hasonlóképpen, a CUP‑találkozók keretében biztosított ellenőrzést illetően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez az ellenőrzés nem volt a kartell olyan sajátossága, amely befolyásolhatta a jogsértés súlyát, tekintettel különösen arra, hogy a vállalkozások kölcsönösen nyomon követték egymás magatartását általánosságban, valamint a CUP‑találkozókon kívül is (lásd a megtámadott határozat (716) preambulumbekezdését).
101 Ebből következik, hogy a Bizottság megállapította, hogy sem az ECC‑találkozók, sem a CUP‑találkozók nem voltak más jellegűek, mint a jelen ügyben az összejátszásra irányuló magatartás egyéb megnyilvánulásai, amelyek mind összehangolt magatartásoknak és/vagy ármegállapodásoknak minősültek, és amelyek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének ugyanazon súlyos megsértésének körébe tartoztak. Konkrétan a CUP‑találkozókat illetően a Bizottság megállapította, hogy a jogsértés még e találkozók nélkül is ugyanolyan hosszú lett volna, és a versenyszabályok ugyanolyan súlyos megsértését valósította volna meg.
102 A felperesek érvelése nem kérdőjelezi meg ezeket a megállapításokat.
103 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás ítélkezési gyakorlat által értelmezett fogalmának középpontjában legalább két fél szándékegységének fennállása áll, amelynek a megnyilvánulási formája nem lényeges, amennyiben a felek szándékának hű kifejezését képezi (lásd: 2015. június 16‑i FSL és társai kontra Bizottság ítélet, T‑655/11, EU:T:2015:383, 413. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
104 Ezenkívül az ugyanezen rendelkezés értelmében vett összehangolt magatartás fogalma olyan vállalkozások közötti együttműködést jelent, amelyek nem kötnek kifejezetten megállapodást, ám az egymás közötti gyakorlati együttműködéssel tudatosan kiiktatják a verseny kockázatait (lásd: 2015. június 16‑i FSL és társai kontra Bizottság ítélet, T‑655/11, EU:T:2015:383, 414. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
105 Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás és összehangolt magatartás fogalmai az összejátszás azonos jellegű formáit jelenítik meg, és csak intenzitásuk, valamint megjelenési formájuk vonatkozásában különböznek egymástól (lásd: 2013. december 5‑i Solvay Solexis kontra Bizottság ítélet, C‑449/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:802, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: 1999. július 8‑i Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, C‑49/92 P, EU:C:1999:356, 132. pont).
106 Ennélfogva, jóllehet a megállapodás és az összehangolt magatartás fogalmai részben eltérő alkotóelemekből tevődnek össze, azok nem összeegyeztethetetlenek egymással. A Bizottság tehát nem köteles megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősíteni valamennyi megállapított magatartást, hanem helyesen minősítheti e magatartások némelyikét „megállapodásnak”, másokat pedig „összehangolt magatartásoknak” (lásd ebben az értelemben: 1999. július 8‑i Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, C‑49/92 P, EU:C:1999:356, 132. pont; 2015. június 16‑i FSL és társai kontra Bizottság ítélet, T‑655/11, EU:T:2015:383, 453. pont).
107 Így az adott jogsértés megállapodásnak „és/vagy” összehangolt magatartásnak való kettős minősítését úgy kell értelmezni, mint amely olyan tényelemeket magában foglaló összetett egészet jelöl, amelynek egyes elemei megállapodásnak, mások pedig összehangolt magatartásnak minősültek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének értelmében, amely nem tartalmaz külön minősítést az ilyenfajta összetett jogsértésekre (lásd ebben az értelemben: 2013. május 17‑i MRI kontra Bizottság ítélet, T‑154/09, EU:T:2013:260, 165. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
108 A jelen ügyben ez a helyzet. A megtámadott határozatban a Bizottság ugyanis az EUMSZ 101. cikkbe és az EGT‑Megállapodás 53. cikkébe ütköző egységes és folyamatos jogsértés fennállását állapította meg, amely olyan megállapodásokból és/vagy összehangolt magatartásokból állt, amelyek célja az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorok ágazatában az árpolitikák összehangolása volt (lásd a fenti 9. és 10. pontot).
109 Közelebbről a megtámadott határozat (704)–(743) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy mivel a szóban forgó jogsértés összetett és hosszú időtartamú volt, nem volt köteles a magatartásokat megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősíteni. E tekintetben a Bizottság mindenekelőtt úgy ítélte meg, hogy a fenti 12. és 13. pontban említett versenyellenes információcserék mind ugyanarra a versenyellenes célra irányultak, tudniillik az árpolitikák összehangolására. Ezt követően a Bizottság kifejtette, hogy a vállalkozások magatartása egyszerre terjedt ki az árakra vonatkozó információcserére, a kínálatra és a keresletre vonatkozó információcserére, valamint ármegállapodások megkötésére, amelyekhez az azok alkalmazásának biztosítására szolgáló ellenőrzési mechanizmus kapcsolódott. Ráadásul a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez az ellenőrzési mechanizmus nem a kartell sajátossága volt, mivel a vállalkozások az ilyen mechanizmus fennállásától függetlenül általánosságban nyomon követték egymás magatartását. Végül a Bizottság úgy ítélte meg, hogy e magatartások megállapodások és/vagy összehangolt magatartások formáját öltötték, és egységes versenyellenes célra irányuló átfogó tervet követtek.
110 Kétségtelenül igaz, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság az ECC‑találkozókat és a CUP‑találkozókat olyan többoldalú találkozók példájaként említi, amelyeken a vállalkozások ármegállapodásokat kötöttek, amelyekhez az azok alkalmazásának biztosítását szolgáló ellenőrzési mechanizmus kapcsolódott (lásd a megtámadott határozat (715) preambulumbekezdésének c) pontját).
111 Ugyanakkor a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a fenti 12. pontban leírt többoldalú találkozók összessége közös jellemzőkkel bírt, és az e többoldalú találkozókon folytatott megbeszélések tárgya a jogsértés teljes időszakában ugyanaz vagy nagymértékben hasonló maradt (a megtámadott határozat (70)–(72) és (741) preambulumbekezdése). Ráadásul úgy ítélte meg, hogy az ellenőrzési mechanizmus nem a kartell sajátossága, mivel a vállalkozások e mechanizmuson kívül általánosságban kölcsönös nyomon követést folytattak (a megtámadott határozat (716) preambulumbekezdése).
112 Így a fenti 105–107. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében rá kell mutatni arra, hogy a jelen összetett jogsértés keretében, amely az árpolitikák összehangolására irányuló közös célt követő több vállalkozást érintett több éven keresztül, a Bizottságnak nem kellett minden egyes jogsértő magatartást pontosan megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősítenie. Az EUMSZ 101. cikk mindenesetre kiterjed a jogsértés e két formájára.
113 Ebből következik, hogy a jelen ügyben nem lehet különbséget tenni a „megállapodások” állítólagos nagyobb súlya és az „összehangolt magatartások” kisebb súlya között. Olyan összefüggésben ugyanis, mint amely a jelen ügyben fennáll, amelyben a jogsértő magatartásokat megkülönböztetés nélkül megállapodásoknak „és/vagy” összehangolt magatartásoknak minősítették, mivel mindegyikük megerősítette az EUMSZ 101. cikkbe ütköző összetett, egységes és folyamatos jogsértés fennállását, e magatartások megállapodásoknak vagy összehangolt magatartásoknak való pontos minősítése alapján nem lehet különbséget tenni az egyes magatartások súlya között.
114 Ellenkezőleg, a kartellt alkotó egyes jogsértő magatartások megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak való pontos minősítése nem lehet hatással a jogsértés súlyára, mivel az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése kiterjed a jogsértés e két formájára, és e rendelkezés nem ír elő külön minősítést egy olyan összetett jogsértéstípusra vonatkozóan, mint amilyen a jelen ügyben szerepel.
115 Egyébiránt rá kell mutatni arra, hogy a felperesek által hivatkozott 2016. január 21‑i Galp Energía España és társai kontra Bizottság ítélet (C‑603/13 P, EU:C:2016:38), és 2007. április 26‑i Bolloré és társai kontra Bizottság ítélet (T‑109/02, T‑118/02, T‑122/02, T‑125/02, T‑126/02, T‑128/02, T‑129/02, T‑132/02 és T‑136/02, EU:T:2007:115) egyáltalán nem támasztja alá a felperesek álláspontját. A jelen ügytől eltérően az e két ítélet alapjául szolgáló ügyek a kartell bizonyos elemeiben – így például a kompenzációs vagy ellenőrzési mechanizmusokban – való korlátozottabb részvétel, sőt a részvétel hiánya jellemezte helyzetekre vonatkoztak (lásd: 2016. január 21‑i Galp Energía España és társai kontra Bizottság ítélet, C‑603/13 P, EU:C:2016:38, 28., 29., 78., 86. és 93. pont; 2007. április 26‑i Bolloré és társai kontra Bizottság ítélet, T‑109/02, T‑118/02, T‑122/02, T‑125/02, T‑126/02, T‑128/02, T‑129/02, T‑132/02 és T‑136/02, EU:T:2007:115, 418., 439., 563. és 566. pont). Hasonlóképpen, az említett ügyektől eltérően a jelen ügyben nem azonosítottak ellenőrzési rendszert vagy más önálló mechanizmust a megtámadott határozat tárgyát képező jogsértés elkülönülő összetevőjeként.
116 A jelen ügyben a megtámadott határozatból kitűnik, hogy egyrészt a Bizottság az eladások értékének a jogsértés súlya címén figyelembe veendő arányát 16%‑ban állapította meg. E tekintetben a Bizottság figyelembe vette a jogsértés jellegét, vagyis azt, hogy az az EUMSZ 101. cikk legsúlyosabb megsértései közé tartozó, az árak összehangolására irányuló horizontális „megállapodásokból” állt. Ezenfelül figyelembe vette a jogsértés földrajzi kiterjedését, jelezve, hogy az az EGT egész területére kiterjedt (lásd a fenti 24. pontot).
117 Másrészt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a CUP‑találkozókon megvitatott ellenőrzési mechanizmus nem a kartell sajátossága, mivel a vállalkozások e mechanizmuson kívül általánosságban kölcsönös nyomon követést folytattak (lásd a fenti 111. pontot).
118 Így a fenti 115. pontban hivatkozott ítéletek alapjául szolgáló ügyektől eltérően a jelen ügyben szóban forgó jogsértésnek nincsenek olyan más elemei, amelyek függetlenek lennének az e jogsértést alkotó, az árpolitikák összehangolását célzó megállapodások és/vagy összehangolt magatartások összességétől. Közelebbről a CUP‑találkozók a megállapodások és/vagy összehangolt magatartások ezen összességébe illeszkedtek, és nem mutattak olyan sajátosságokat, amelyek kifejezetten befolyásolhatták volna a jogsértés súlyát (lásd a fenti 98. és 99. pontot).
119 A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperesek nem szolgáltattak olyan bizonyítékokat, amelyek lehetővé tették volna a jogsértés súlyát növelő további tények bizonyítását.
120 Az első jogalap második részének második kifogását tehát el kell utasítani.
[omissis]
3) Az első jogalapnak az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított harmadik részéről
131 Az első jogalap harmadik részében a felperesek azt állítják, hogy a Bizottságnak a velük szemben kiszabott bírság alapösszegét legalább 3%‑kal csökkentenie kellett volna, ami megfelel a Bizottság által azon vállalkozások – vagyis a Sanyo, a NEC Tokin (a NEC Corp. és a Tokin Corp.), a Matsuo és a Nichicon – részére nyújtott csökkentésnek, amelyeknek a találkozók bizonyos csoportjain való részvételét nem bizonyították. A Bizottság azáltal, hogy nem így járt el, a kartell azon résztvevőit, akik a találkozók bizonyos csoportjait illetően elhallgatták a jogsértés ténybeli elemeit, kedvezőbben kezelte, mint a felpereseket, akik e találkozók egyik csoportjának létezését felfedték.
132 A Bizottság vitatja ezeket az érveket.
[omissis]
134 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperesek érve a részleges bírságmentesség 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdésében szereplő fogalmának és a Bizottság által figyelembe veendő, a 2006. évi iránymutatás 29. pontjában felsorolt enyhítő körülményeknek a téves összehasonlításán alapul.
135 Elsősorban ugyanis a felperesek helyzete ténybeli szempontból nem hasonlítható össze a kartell általuk említett többi résztvevőjének helyzetével.
136 Egyrészt a CUP‑találkozókon, valamint az MK‑találkozókon való részvételt illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy az elsőrendű felperes azokon részt vett (lásd a megtámadott határozat (88) és (95) preambulumbekezdését), amit végeredményben a felperesek sem vitatnak.
137 Ezzel szemben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a Sanyo, a NEC Tokin és a Matsuo CUP‑találkozókon való részvétele nem bizonyított, és semmi nem bizonyítja, hogy az előbbieknek azokról tudomásuk lett volna (a megtámadott határozat (754), (759) és (764) preambulumbekezdése). Hasonlóképpen a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a Nichiconnak az MK‑találkozókon való részvétele nem bizonyított, és semmi nem bizonyítja, hogy azokról tudomása lett volna (a megtámadott határozat (761) preambulumbekezdése).
138 Másrészt a Bizottság vizsgálatában való együttműködést illetően meg kell állapítani, hogy a felperesek olyan bizonyítékokat szolgáltattak, amelyek lehetővé tették a Bizottság számára, hogy bizonyítsa a CUP‑találkozók fennállását, jellegét és tartalmát (lásd a fenti 82. pontot), ami a Sanyo, a NEC Tokin, a Matsuo és a Nichicon esetében nem állt fenn.
139 Következésképpen a felperesek, valamint a Sanyo, a NEC Tokin, a Matsuo és a Nichicon ténybeli helyzete lényegesen eltérő.
140 Másodsorban a két helyzet jogi szempontból nem hasonlítható össze. Egyrészről a Bizottságnak azt kellett értékelnie, hogy a Sanyo, a NEC Tokin, a Matsuo és a Nichicon bizonyos versenyellenes információcserékben való részvételének hiányát figyelembe kell‑e venni a 2006. évi iránymutatás 29. pontja értelmében vett enyhítő körülmények keretében. Másrészről a 2006. évi engedékenységi közlemény keretében ezen intézménynek azt kellett értékelnie, hogy a felperesek által a vizsgálata során tanúsított együttműködésnek ahhoz kell‑e vezetnie, hogy részleges bírságmentességet biztosítson számukra.
141 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi engedékenységi közlemény hatálya alá tartozó jogsértések esetében főszabályként az érdekelt vállalkozás nem kifogásolhatja jogosan, hogy a Bizottság nem vette figyelembe enyhítő körülményként együttműködésének mértékét az említett közlemény jogi keretein kívül (lásd: 2016. február 29‑i EGL és társai kontra Bizottság ítélet, T‑251/12, nem tették közzé, EU:T:2016:114, 190. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
142 Ennélfogva a felperesek által tanúsított együttműködés a 2006. évi engedékenységi közlemény hatályán kívül nem értékelhető többek között a 2006. évi iránymutatás 29. pontja szerinti enyhítő körülményként. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy e pont negyedik franciabekezdése értelmében a bírság alapösszegének csökkentését megalapozó enyhítő körülménynek tekinthető az, hogy az érintett vállalkozás hatékonyan együttműködik a Bizottsággal az engedékenységi közlemény hatályán kívül, valamint a jog által előírt együttműködési kötelezettségein túl.
143 Egyébiránt, ellentétben azzal, ami a felperesek érveléséből kitűnni látszik, az enyhítő körülmények alkalmazását indokoló feltételek egyáltalán nem hasonlíthatók a részleges bírságmentesség alkalmazásához szükséges feltételekhez, különösen a szóban forgó tények súlyának értékelése tekintetében.
144 Amint az az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a Bizottság valamely vállalkozás jogsértésben való részvételének viszonylagos súlyát és az ügy sajátos körülményeit vagy a jogsértés 1/2003 rendelet 23. cikke szerinti súlyának értékelése során, vagy pedig az alapösszegnek az enyhítő és súlyosító körülmények alapján történő kiigazításakor veheti figyelembe (2013. július 11‑i Team Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:464, 104. és 105. pont; lásd továbbá: 2017. január 26‑i Laufen Austria kontra Bizottság ítélet, C‑637/13 P, EU:C:2017:51, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
145 Ezzel szemben a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdéséből kitűnik, hogy részleges bírságmentességet nyújtanak többek között akkor, ha az engedékenységet kérelmező olyan bizonyítékokat szolgáltat a Bizottságnak, amelyeket a Bizottság a jogsértés súlyát – azaz a jogsértés átfogó súlyát – növelő további tények bizonyítására használ fel.
146 A jelen ügyben egyrészt a Sanyo, a NEC Tokin, a Matsuo és a Nichicon részére nyújtott 3%‑os csökkentés figyelembe vette a jogsértésben való részvételük viszonylagos súlyát, sőt a találkozók bizonyos csoportjain való részvételük hiányát.
147 Másrészt a jogsértés súlyára vonatkozó részleges bírságmentesség felperesek részére történő biztosításának megtagadása azon alapult, hogy különösen a CUP‑találkozókra vonatkozó bizonyítékok nem tették lehetővé a Bizottság számára a jogsértés átfogó súlyának növelését (lásd a fenti 33. és 97. pontot).
148 Ebből következik, hogy a felperesek kedvezőtlenebb bánásmódban részesítése a jelen ügyben nem bizonyított, mivel helyzetük és a fent említett vállalkozások helyzete sem ténybeli, sem jogi szempontból nem összehasonlítható.
149 Az első jogalap harmadik részét, és ennélfogva az első jogalap egészét el kell tehát utasítani.
b) Az arra vonatkozó második jogalapról, hogy a Bizottság megtagadta, hogy eltérjen a 2006. évi iránymutatásban előírt általános módszertől, és ezen iránymutatás 37. pontja alapján csökkentse a bírság összegét
[omissis]
2) A második jogalapnak a téves jogalkalmazásra, valamint az arányosság, az egyenlő bánásmód, valamint a büntetések és szankciók egyéniesítése elvének megsértésére alapított második részéről
169 A második jogalap második részében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, valamint megsértette az arányosság, az egyenlő bánásmód, valamint a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét azzal kapcsolatban, hogy megtagadta a 2006. évi iránymutatásban előírt általános módszertől való eltérést, és ugyanezen iránymutatás 37. pontja alapján a bírságuk összegének további csökkentését.
[omissis]
174 A Bizottság lényegében azt állítja, hogy a jelen ügyben nem volt köteles eltérni a 2006. évi iránymutatásban előírt általános módszertől.
175 Előzetesen meg kell jegyezni, hogy amint arra a Törvényszék a fenti 58. pontban emlékeztetett, a 2006. évi iránymutatás a követendő gyakorlatot érintő, tájékoztató jellegű olyan magatartási szabályokat tartalmaz, amelyektől a Bizottság egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan magyarázatot adna, amely összeegyeztethető többek között az egyenlő bánásmód elvével.
176 Ezenkívül emlékeztetni kell a felperesekkel szemben kiszabott bírságok összege kiszámításának szakaszaira, amelyeket a jelen ügyben a Bizottság követett. E tekintetben az iratokból kitűnik, hogy először is az elsőrendű felperessel szemben kiszabandó bírság alapösszegét az 1998. június 26. és 2003. augusztus 28. közötti időszak figyelembevétele nélkül számították ki, mivel a Bizottság ezen időszak tekintetében részleges bírságmentességet biztosított e felperes számára a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdése alapján (lásd a fenti 26. pontot).
177 Így a fenti 21–27. pontban felidézett szakaszokat követően a Bizottság az elsőrendű felperessel szemben kiszabandó bírság alapösszegét 61 434 000 euróban, a másodrendű felperessel szemben kiszabandó bírság alapösszegét pedig 39 598 000 euróban állapította meg.
178 Ezt követően, mivel az elsőrendű felperessel szemben kiszabandó bírság alapösszege meghaladta az előző üzleti év forgalmának 10%‑át, a Bizottság alkalmazta e felső határt, és következésképpen a bírság alapösszegét az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdése második albekezdésének megfelelően 40 606 385 euróra csökkentette (lásd a fenti 31. pontot).
179 Végül ezen 40 606 385 eurós alapösszegre a Bizottság a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontja első bekezdésének második franciabekezdése alapján 30%‑os csökkentést alkalmazott. A felperesekkel szemben kiszabott bírságok teljes összege tehát 28 424 000 eurót tesz ki (lásd a fenti 32. és 34. pontot).
180 A felperesek érveit e megfontolásokra figyelemmel kell megvizsgálni.
181 Elsősorban ki kell emelni, hogy a felperesek tévesen állítják, hogy az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottság köteles lett volna eltérni a 2006. évi iránymutatásban előírt általános módszertől amiatt, hogy az ezen iránymutatásban előírt módszer alkalmazása a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határnak a kartell több résztvevőjére történő alkalmazásához vezetett.
182 A felperesek állításával ellentétben érvelésüket a 2011. június 16‑i Putters International kontra Bizottság ítélet (T‑211/08, EU:T:2011:289) egyáltalán nem támasztja alá. E tekintetben meg kell állapítani, hogy ezen ítélet 75. pontjában először is a Törvényszék kétségkívül rámutatott arra, hogy az eladások értéke alapján meghatározott összegnek a jogsértésben való részvétel éveinek számával való megszorzása azzal járhat, hogy a 2006. évi iránymutatás keretében az 1/2003 rendelet 23. cikkében előírt 10%‑os felső határ alkalmazása ezentúl inkább szabályt jelent, mintsem kivételt mindazon vállalkozások esetében, amelyek elsősorban egyetlen piacon tevékenykednek, és amelyek több mint egy éven keresztül vettek részt valamely kartellben. Ezenfelül a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ebben az esetben bármilyen, a súlyosság vagy az enyhítő körülmények alapján való különbségtétel rendszerint már nem éreztetheti hatását azon a bírságon, amelyet a 10%‑ra való csökkentés érdekében kiegyenlítettek.
183 Ugyanakkor a 2011. június 16‑i Putters International kontra Bizottság ítélet (T‑211/08, EU:T:2011:289) 75. pontjában a Törvényszék mindenekelőtt annak megállapítására szorítkozott, hogy a különbségtétel hiánya, amely a 2006. évi iránymutatás keretében a bírságok új számítási módszeréből ered, szükségessé teheti, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolja azon konkrét esetekben, amikor ezen iránymutatás önmagában való alkalmazása nem teszi lehetővé a megfelelő különbségtételt. Ezenkívül, amint az ugyanezen 75. pontból, valamint az említett ítélet 81–87. pontjából kitűnik, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az adott ügyben a Bizottság helyesen állapította meg, hogy nincs olyan indok, amely indokolná a felperes által kért bírságcsökkentést. Ezért a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása nem szükséges.
184 Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a 2011. június 16‑i Putters International kontra Bizottság ítélet (T‑211/08, EU:T:2011:289) alapjául szolgáló ügyben a Bizottság által kiszabott végső bírság a maximális bírságnak, vagyis az előző üzleti év forgalmának 10%‑ában meghatározott felső határnak megfelelő bírságnak felelt meg. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet, mivel az említett felső határ alkalmazását követően a felperesek még részesültek azon bírság összegének 30%‑os csökkentésében, amelyet egyébként kiszabtak volna velük szemben (lásd a fenti 32., 178. és 179. pontot).
185 Hasonlóképpen, a 2016. december 13‑i Printeos és társai kontra Bizottság ítélet (T‑95/15, EU:T:2016:722) egyáltalán nem támasztja alá a felperesek érvelését. Egyrészt ezen ítélet 50. és azt követő pontjaiban a Törvényszék csak a Bizottság indokolási kötelezettsége tiszteletben tartásának kérdését vizsgálta. Másrészt az említett ítélet 51. pontjában a Törvényszék nem hivatkozik közvetlenül a 2011. június 16‑i Putters International kontra Bizottság ítéletre (T‑211/08, EU:T:2011:289), hanem annak megismétlésére szorítkozik, amit a Bizottság e tekintetben a megtámadott határozatban megállapított.
186 Következésképpen a felperesek érvelése nem alapulhat eredményesen ezen ítéleteken. Általában véve ezt az érvelést az ítélkezési gyakorlat nem erősíti meg.
187 A Bíróság ugyanis már megállapította, hogy nem ellentétes az arányosság és az egyenlő bánásmód elvével, hogy a bírságok 2006. évi iránymutatásban előírt számítási módszerének alkalmazása révén valamely vállalkozással szemben olyan bírságot szabnak ki, amely a teljes forgalmán belül magasabb arányt képvisel, mint az egyes többi vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok által képviselt arány. E számítási módszernek – amely az érintett vállalkozásoknak nem a teljes forgalmán alapul – velejárója ugyanis, hogy e vállalkozások között eltérések keletkeznek a tekintetben, hogy e forgalom és a velük szemben kiszabott bírságok összege milyen viszonyban áll egymással (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 7‑i Pilkington Group és társai kontra Bizottság ítélet, C‑101/15 P, EU:C:2016:631, 64. pont).
188 Ezenfelül az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy amikor a Bizottság ugyanazon jogsértésben részt vevő több vállalkozásra szab ki ilyen bírságokat, a bírságok összegének megállapításakor nem köteles biztosítani, hogy a bírságok végső összegei tükrözzék az érintett vállalkozások közötti, a teljes forgalmukat illető különbségtételt (lásd: 2016. szeptember 7‑i Pilkington Group és társai kontra Bizottság ítélet, C‑101/15 P, EU:C:2016:631, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
189 Ráadásul a Bíróság kimondta, hogy a bírság által az érintett vállalkozások teljes forgalmában a tevékenységük kevésbé szerteágazó jellege folytán képviselt százalékos aránybeli eltérés önmagában nem minősül elegendő indoknak ahhoz, hogy indokolja azt, hogy a Bizottság eltérjen a saját maga által meghatározott számítási módszertől. Ez ugyanis azt jelentené, hogy bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítene olyan ismérv alapján, amely a jogsértés súlya és időtartama szempontjából nem releváns. Márpedig a bírság összegének meghatározását illetően nem lehet eltérő számítási módszerek alkalmazása révén hátrányos megkülönböztetést tenni azon vállalkozások között, amelyek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésével ellentétes megállapodásban vagy összehangolt magatartásban vettek részt (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 7‑i Pilkington Group és társai kontra Bizottság ítélet, C‑101/15 P, EU:C:2016:631, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
190 A fentiekből következik, hogy az a körülmény, hogy a Bizottság a felperesekkel, valamint más, „egytermékes” jellegű vállalkozásokkal – feltéve, hogy ez bizonyított – szemben kiszabandó bírságok alapösszegére köteles a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határt alkalmazni, nem kötelezte a Bizottságot arra, hogy eltérjen a 2006. évi iránymutatásban előírt bírságszámítási módszertől.
191 Másodsorban rá kell mutatni arra, hogy ellentétben azzal, amire úgy tűnik, hogy a felperesek hivatkoznak, az a körülmény, hogy az elsőrendű felperes „egytermékes” vállalkozás, önmagában nem indokolja azt, hogy a Bizottság eltérjen a 2006. évi iránymutatástól annak érdekében, hogy a felperesekkel szemben kiszabott bírságokat csökkentse.
192 Mindenekelőtt a fenti 189. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az a tény, hogy a kartellben részt vevő valamely vállalkozás szűkebb körű termékportfolióval rendelkezik, nem elegendő indok ahhoz, hogy a Bizottság eltérjen a saját maga által meghatározott bírságszámítási módszertől. Egyrészt a bírságszámítási módszer mindenesetre nem a vállalkozások teljes forgalmán alapul, hanem éppen ellenkezőleg, a jogsértéssel összefüggő áruk vagy szolgáltatások értékén. Következésképpen e módszer velejárója, hogy a vállalkozások között eltérések mutatkoznak e forgalom és a velük szemben kiszabott bírságok összege közötti arányt illetően. Másrészt bizonyos vállalkozások tevékenységének kevésbé szerteágazó jellege nem releváns szempont a jogsértés súlyára és időtartamára tekintettel, tehát nem szolgálhat indokul ahhoz, hogy e vállalkozásokat eltérő számítási módszerek alkalmazása révén előnyben részesítsék.
193 Továbbá a felperesek nagy fokú szakosodása vagy tevékenységüknek a kartell többi résztvevőjéhez képest kisebb mértékű diverzifikációja önmagában nem elegendő annak bizonyításához, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét azzal, hogy nem alkalmazott különös kritériumokat a felperesekkel szemben kiszabott bírság összegének kiszámításához. Az ítélkezési gyakorlatból következik ugyanis, hogy a teljes forgalomnak a szóban forgó jogsértés tárgyát képező termékekből származó része tükrözi legjobban e jogsértés gazdasági jelentőségét. Következésképpen, mivel a felperesek teljes forgalmuk különösen jelentős részét, sőt szinte egészét a jogsértés tárgyát képező termékekkel érik el, az a tény, hogy a felperesekkel szemben kiszabott bírság összege a kartell többi résztvevőjéhez képest a teljes forgalom nagyobb százalékát teszi ki, csupán e jogsértésnek a felperesek szempontjából fennálló gazdasági jelentőségét tükrözi. Ez az eredmény nem ellentétes az egyenlő bánásmód vagy az arányosság elvével (lásd ebben az értelemben: 2019. július 12‑i Hitachi‑LG Data Storage és Hitachi‑LG Data Storage Korea kontra Bizottság ítélet, T‑1/16, EU:T:2019:514, 112. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
194 Végül egy, az elsőrendű felpereshez hasonló vállalkozás, amely a teljes forgalmának egy különösen nagy hányadát a kartellel érintett termékkel éri el, következésképpen különösen jelentős haszonra tesz szert abból (lásd ebben az értelemben: 2018. december 12‑i Servier és társai kontra Bizottság ítélet, T‑691/14, fellebbezés alatt, EU:T:2018:922, 1923. pont).
195 Harmadsorban, amennyiben a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság a múltban eltérő megközelítést alkalmazott az „egytermékes” vállalkozásokkal szemben kiszabott, a 10%‑os felső határt meghaladó bírságok számítása során, elegendő emlékeztetni arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottságot nem köti a korábbi határozathozatali gyakorlata, mivel ez utóbbi mindenesetre nem képezi a bírságok összege kiszámításának jogi keretét (lásd: 2013. július 11‑i Team Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:464, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. szeptember 7‑i Pilkington Group és társai kontra Bizottság ítélet, C‑101/15 P, EU:C:2016:631, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
196 Negyedsorban, el kell utasítani a felperesek arra alapított érveit, hogy a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ jelen ügyben történő alkalmazása nem tette lehetővé sem azt, hogy a felpereseket megkülönböztessék a többi „egytermékes” vállalkozástól, többek között a kartellben való részvételük eltérő időtartamát illetően, sem pedig azt, hogy figyelembe vegyék a felperesek együttműködésének mértékét, amely nem tükröződik a velük szemben kiszabott bírságok végső összegében.
197 E tekintetben meg kell állapítani, hogy – amint az a megtámadott határozat (990) preambulumbekezdéséből kitűnik – a Bizottság az időtartamtól függően eltérő szorzókat alkalmazott mind a felperesek, mind az Elna és a Nippon Chemi‑Con tekintetében (lásd a fenti 27. pontot és a megtámadott határozat (1007) preambulumbekezdésének 1. táblázatát). Kétségtelenül igaz, hogy ezeket a szorzókat a 2006. évi iránymutatás 13. pontjának megfelelően a bírságok alapösszegének kiszámítása szempontjából releváns eladások értékére alkalmazták (lásd a fenti 21. pontot). Az is igaz, hogy e művelet eredményét figyelembe véve a Bizottságnak alkalmaznia kellett az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében meghatározott, a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határt ahhoz, hogy az e vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok alapösszegét e felső határ alá csökkentse (lásd a megtámadott határozat (1058) preambulumbekezdését).
198 Mindazonáltal a felperesek azon érvelése, amely szerint a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ alkalmazása nem tette lehetővé a felperesek és a többi „egytermékes” vállalkozás közötti különbségtételt, nem veszi figyelembe a bírság alapösszegének meghatározása szempontjából releváns szempontok célja, illetve a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ célja közötti különbséget.
199 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi iránymutatás 2. pontja szerint az alapösszeget a jogsértés súlyossága és időtartama alapján határozzák meg, míg a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határnak a jogsértés súlyára és időtartamára vonatkozó szempont céljához képest különálló és független célja van.
200 Ekképpen az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy jóllehet az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése mérlegelési mozgásteret biztosít a Bizottságnak, a Bizottság által tiszteletben tartandó, objektív kritériumok megállapításával korlátozza annak gyakorlását. Így a vállalkozással szemben kiszabható bírság összegének számszerűsíthető és abszolút felső határa van, ily módon az adott vállalkozással szemben kiszabható bírság maximális összege előre meghatározható (lásd: 2017. február 16‑i Hansen & Rosenthal és H&R Wax Company Vertrieb kontra Bizottság ítélet, C‑90/15 P, nem tették közzé, EU:C:2017:123, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
201 E korlát célja egyrészt a túlzott mértékű és aránytalan bírságok elkerülése (2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 281. pont). Célja másrészt, hogy elkerülje olyan bírságok kiszabását, amelyeknél előre látható, hogy a vállalkozások – a teljes forgalmuk révén hozzávetőlegesen és nem tökéletesen meghatározható méretük miatt – nem képesek teljesíteni. E korlát egyedüli lehetséges következménye, hogy a Bizottság a jogsértés súlyának és időtartamának szempontja alapján kiszámított bírságot a maximálisan megengedett mértékre csökkenti, amennyiben annak összege meghaladja e felső határt. A korlát alkalmazása magában foglalja azt, hogy az érintett vállalkozás nem fizeti ki a teljes bírságot, amelyet főszabály szerint ki kellene fizetnie, ha a Bizottság az említett szempontok alapján végezné az értékelést (lásd: 2011. október 5‑i Romana Tabacchi kontra Bizottság ítélet, T‑11/06, EU:T:2011:560, 257. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
202 Ebből következik, hogy még ha a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ alkalmazása valószínűbb is a szűkebb körű termékportfolióval rendelkező vállalkozások esetében, ez az alkalmazás önmagában nem befolyásolhatja a bírságok összege kiszámításának módszerét, mivel e módszernek, illetve e felső határnak eltérő és önálló célja van, amint az a fenti 199–201. pontból következik.
203 Ötödsorban meg kell állapítani, hogy a felperesek tévesen állítják, hogy a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ jelen esetben történő alkalmazása nem teszi lehetővé a felperesek által a Bizottság vizsgálata során tanúsított együttműködés mértékének figyelembevételét.
204 Előzetesen meg kell állapítani, hogy – amint arra a Törvényszék a fenti 124. pontban emlékeztetett – a Bizottság engedékenységi programjának nem az a célja, hogy a titkos kartellekben részt vevő vállalkozásoknak lehetőséget biztosítson a felelősségük pénzügyi következményei alóli mentesülésre, hanem az, hogy megkönnyítse az ilyen magatartások felderítését, ezt követően pedig a közigazgatási eljárásban az, hogy segítse a Bizottságnak a releváns tényállás lehető legpontosabb rekonstrukciójára irányuló erőfeszítéseit.
205 Így az engedékenységi programban előírt jutalmat nem méltányossági célból, hanem a Bizottság munkáját megkönnyítő együttműködés fejében nyújtják (lásd: 2016. február 29‑i EGL és társai kontra Bizottság ítélet, T‑251/12, nem tették közzé, EU:T:2016:114, 184. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
206 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a felperesek először is részleges bírságmentességben részesültek az 1998. június 26. és 2003. augusztus 28. közötti időszak tekintetében a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdése alapján; vonatkozásukban továbbá sor került az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében meghatározott, a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ alkalmazására, végül pedig az említett közlemény 26. pontja első bekezdésének második franciabekezdése alapján azon bírság összegének 30%‑os csökkentésére, amelyet velük szemben egyébként kiszabtak volna (lásd a fenti 26., 31. és 32. pontot).
207 Márpedig a jogsértés időtartama miatti részleges bírságmentességet illetően emlékeztetni kell arra, hogy az engedékenységi politika logikájából következik, hogy a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának harmadik bekezdésében foglalt e részleges mentesség soha nem a bírság végső összegének csökkentésében, hanem az időtartamon alapuló szorzó alkalmazása alóli mentesítésben nyilvánul meg annak biztosítása érdekében, hogy az engedékenység iránti kérelmet benyújtó vállalkozásokkal szemben ne szabjanak ki bírságot a jogsértés azon időtartama tekintetében, amelyre vonatkozóan információkat szolgáltattak a Bizottságnak (lásd ebben az értelemben analógia útján: 2011. március 24‑i FRA.BO kontra Bizottság ítélet, T‑381/06, nem tették közzé, EU:T:2011:111, 70. pont).
208 Ezenkívül a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ alkalmazását illetően rá kell mutatni arra, hogy – amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1062) preambulumbekezdésében megjegyezte – az a tény, hogy a valamely vállalkozásnak nyújtott bírságcsökkentést felülírják egy másik, az említett vállalkozás javára alkalmazott rendelkezés – a jelen ügyben az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ – hatásai, nem kérdőjelezheti meg a Bizottság által a bírságok összegének kiszámítása érdekében alkalmazott módszert.
209 Ráadásul a Bizottság elismerte, hogy a felperesek voltak a második vállalkozás, amely jelentős hozzáadott értéket képviselő bizonyítékokat szolgáltatott, és a velük szemben egyébként kiszabható bírság összegét 30%‑kal csökkentette, ami a 2006. évi engedékenységi közlemény 26. pontja első bekezdésének második franciabekezdésében előírt csökkentés maximális százalékos arányának felelt meg.
210 Ezért el kell utasítani a felpereseknek a Bizottság vizsgálata során való együttműködésükkel kapcsolatos különbségtétel állítólagos hiányára alapított érvét. Épp ellenkezőleg, a fentiekből következik, hogy a jelen ügyben a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határnak, valamint az együttműködés címén 30%‑os csökkentésnek az alkalmazása a rájuk vonatkozó bírság jelentős csökkenését eredményezte. A bírság alapösszegét ugyanis az elsőrendű felperes esetében 61 434 000 euróban, a másodrendű felperes esetében pedig 39 598 000 euróban, azaz összesen 101 032 000 euróban állapították meg, míg a bírság végső összege 28 424 000 eurót tesz ki (lásd a fenti 177. és 179. pontot).
211 A fenti megfontolások összességére tekintettel a jelen ügyben nem bizonyított, hogy a 2006. évi iránymutatásban előírt bírságszámítási módszer alkalmazása révén megsértették az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét.
212 Egyébiránt a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy ez az elv megköveteli, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése értelmében az egyetemlegesen megfizetendő bírság összege az érintett vállalkozással szemben egyedileg kifogásolt jogsértés súlya és időtartama alapján kerüljön meghatározásra (lásd: 2014. június 19‑i FLS Plast kontra Bizottság ítélet, C‑243/12 P, EU:C:2014:2006, 107. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből következik, hogy a Bizottság az egyetemlegesség külső viszonyának meghatározása során köteles különösen a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvét tiszteletben tartani (2014. április 10‑i Bizottság kontra Siemens Österreich és társai és Siemens Transmission & Distribution és társai kontra Bizottság ítélet, C‑231/11 P–C‑233/11 P, EU:C:2014:256, 52. pont).
213 Márpedig a felperesek érvelése egyáltalán nem a Bizottság által egységes bírság különböző vállalkozásokkal szemben történő kiszabása révén állítólag tévesen alkalmazott egyetemlegességi viszony vitatására irányul.
214 A második jogalap második részét, következésképpen pedig a második jogalapot tehát el kell utasítani.
[omissis]
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Rubycon Corp. és a Rubycon Holdings Co. Ltd viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság költségeit.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. szeptember 29‑i nyilvános ülésen.
Aláírások