A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)
2015. október 08.(*)
„Közösségi védjegy – Közösségi térbeli védjegy bejelentése – Játékdoboz formája – Feltétlen kizáró ok – Megkülönböztető képesség hiánya – A 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja – Indokolási kötelezettség – A meghallgatáshoz való jog – A 207/2009 rendelet 75. cikke”
A T‑547/13. sz. ügyben,
a Rosian Express SRL (székhelye: Medias [Románia], képviselik: E. Grecu és A. Tigau ügyvédek)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviselik: V. Melgar és A. Geavela, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az OHIM ötödik fellebbezési tanácsának egy játékdoboz formájából álló térbeli megjelölés közösségi védjegyként történő bejelentésével kapcsolatban 2013. július 11‑én hozott határozata (R 797/2013‑5. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),
tagjai: D. Gratsias elnök, M. Kancheva és C. Wetter (előadó) bírák,
hivatalvezető: I. Dragan tanácsos,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2013. október 8‑án benyújtott keresetlevélre,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2014. február 7‑én benyújtott válaszbeadványra,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2014. április 24‑én benyújtott válaszra,
a 2015. május 21‑i tárgyalást követően,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2012. szeptember 11‑én a felperes, a Rosian Express SRL, a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 78., 1. o.) alapján közösségi védjegybejelentést nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy az alábbi térbeli megjelölés volt:
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑i, felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás szerinti 28. és 35. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, amelyek az egyes osztályok vonatkozásában az alábbi leírásnak felelnek meg:
– 28. osztály: „Játékok és játékszerek; más osztályokhoz nem tartozó torna‑ és sporttermékek; dekorációk karácsonyfákra”;
– 35. osztály: „Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák”.
4 2013. február 1‑jén a védjegyelbíráló a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdése alapján elutasította a védjegybejelentést a 28. osztályba tartozó „játékok és játékszerek” vonatkozásában.
5 2013. március 28‑án a felperes a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz a védjegyelbíráló határozatával szemben.
6 Az OHIM ötödik fellebbezési tanácsa 2013. július 11‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) elutasította a fellebbezést azzal az indokkal, hogy a közösségi védjegyként lajstromoztatni kívánt térbeli megjelölés a szóban forgó áruk vonatkozásában nem rendelkezik a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képességgel.
A felek kereseti kérelmei
7 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot és rendelje el a bejelentett védjegy lajstromozását minden bejelentett áru és szolgáltatás vonatkozásában;
– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.
8 Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
9 A felperes két jogalapot terjeszt elő; az elsőt a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapítja, míg a második, amelyet a válaszbeadványban vetett fel, a hivatkozott rendelet 75. cikke szerinti indokolási kötelezettség és a meghallgatáshoz való jog megsértésén alapul.
10 A Törvényszék célszerűnek tartja először a 207/2009 rendelet 75. cikkének megsértésére alapított jogalapot vizsgálni.
A 207/2009 rendelet 75. cikkének megsértésére alapított második jogalapról
11 A felperes elsősorban arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács megsértette indokolási kötelezettségét. E tekintetben a felperes két érvre támaszkodik. Először is, a megtámadott határozat szerinte nem fejti ki, hogy milyen formákkal hasonlították össze a bejelentett védjegyet annak megállapításakor, hogy ez utóbbi nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. Másodszor, nem került pontosításra, hogy a bejelentett védjegy megkülönböztető képességét elsősorban mely érintett vásárlóközönség vonatkozásában vizsgálták.
12 Másodsorban, a felperes lényegében azt állítja, hogy a fellebbezési tanács megsértette a meghallgatáshoz való jogát. A felperes ugyanis azt állítja, hogy a fellebbezési tanács internetes honlapokon talált adatokra alapozta a határozatát, holott ezek tartalma változott vagy változhatott volna a védjegyelbíráló, illetve a fellebbezési tanács vizsgálata óta.
13 Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a 207/2009 rendelet 75. cikkének megsértésére alapított jogalapra a felperes csupán a válaszbeadványában hivatkozott. Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az indokolás hiánya vagy az elégtelen indokolás olyan eljárásgátló jogalapnak minősül, amelyet az unió bíráinak hivatalból vizsgálniuk kell (lásd: 1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EBHT, EU:C:1998:154, 67. pont; 2014. március 12‑i Tubes Radiatori kontra OHIM – Antrax It [Fűtőtest] ítélet, T‑315/12, EU:T:2014:115, 96. pont). Az ilyen jogalap vizsgálatára tehát az eljárás bármely szakaszában sor kerülhet (lásd: 1997. február 20‑i Bizottság kontra Daffix ítélet, C‑166/95 P, EBHT, EU:C:1997:73, 25. pont).
14 A 207/2009 rendelet 75. cikke szerint az OHIM határozatait indokolni kell, és azok csak olyan érveken alapulhatnak, amelyekkel kapcsolatban az érintett feleknek módjukban állt nyilatkozatot tenni.
15 Ami az indokolási kötelezettséget illeti, ennek terjedelme azonos az EUMSZ 296. cikkben foglalt kötelezettség terjedelmével, amely szerint az indokolásból világos és egyértelmű módon ki kell tűnnie a jogi aktus kibocsátója érvelésének. Ennek kettős célja van: egyrészt az, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára jogaik védelme érdekében a hozott intézkedés indokainak megismerését, másrészt hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát (lásd: 2010. május 19‑i Zeta Europe kontra OHIM [Superleggera] ítélet, T‑464/08, EU:T:2010:212, 47. pont; 2014. május 21‑i Eni kontra OHIM – Emi [IP] [ENI] ítélet, T‑599/11, EU:T:2014:269, 29. pont).
16 A megtámadott határozat 12. pontjából kiderül, hogy a fellebbezési tanács főként az érintett ágazat – a jelen esetben a társasjátékok és játékok ágazatának – normáira, illetve szokásaira hagyatkozott annak megállapításakor, hogy a bejelentett védjegy rendelkezik‑e megkülönböztető képességgel a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontja értelmében. Ugyanebből a pontból kiderül, hogy a játék kinézete, valamint a fa csomagolás gyakori forma és anyag ebben az ágazatban.
17 A megtámadott határozat 13. pontjában a fellebbezési tanács arra emlékeztet, hogy támaszkodhat közismert tényekre is annak megállapításakor, hogy valamely bejelentett védjegy rendelkezik‑e megkülönböztető képességgel.
18 A megtámadott határozat 14. pontjában, a „mindenképpen” kifejezés használatával a fellebbezési tanács közvetetten az azonos árukat árusító internetes honlapokra hivatkozik, pontosítva, hogy „a kérelmező fél maga is elismeri, hogy az internetes kutatás lehetővé tette két másik olyan áru felkutatását, amelynek a formája azonos azzal a formával, amely a benyújtott kérelemben szerepelt”.
19 Meg kell tehát állapítani, hogy a megtámadott határozatból az derül ki, hogy a fellebbezési tanács – közismert tények alapján – úgy ítélte meg, hogy a bejelentett védjegy fa csomagolása, valamint formája általánosan elterjedt az érintett ágazatban, és ily módon a bejelentett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. Ennek következtében, a határozat olyan indokolással rendelkezik, amely lehetővé teszi a felperes számára, hogy megismerje az indokokat, és a Törvényszék számára, hogy felülvizsgálati jogkörét e tekintetben gyakorolja.
20 Az érintett vásárlóközönség meghatározásának állítólagos hiányával, valamint annak figyelmi szintjével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség olyan lényeges formai követelmény, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságától. Az indokolás esetleges téves jellege ugyanis nem teszi nem létezővé az indokolást (lásd: 2011. május 17‑i Diagnostiko kai Therapeftiko Kentro Athinon „Ygeia” kontra OHIM (υγεία) ítélet, T‑7/10, EU:T:2011:221, 59. pont; 2012. szeptember 12‑i Duscholux Ibérica kontra OHIM – Duschprodukter i Skandinavien [duschy] ítélet, T‑295/11, EU:T:2012:420, 41. pont).
21 Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat 11. pontja meghatározta az érintett vásárlóközönséget, valamint annak figyelmi szintjét (lásd az alábbi 42. pontot), és hogy a felperes maga is elismerte a tárgyalás során, hogy ő mindössze e meghatározás megalapozottságát vitatta.
22 Ebből következik, hogy a megalapozottság vizsgálatának sérelme nélkül – amely vizsgálatot a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjának megsértésére alapított jogalap keretében fogunk elvégezni – a megtámadott határozat kellő indokolást tartalmaz az érintett vásárlóközönséget és annak figyelmi szintjét illetően.
23 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes által állítottakkal ellentétben, a 207/2009 rendelet 75. cikkét, amely szerint az OHIM határozatait indokolni kell, nem sértették meg.
24 A 207/2009 rendelet 75. cikkének második mondata a közösségi védjegyjogban a védelemhez való jog biztosításának általános elvét fejezi ki, amely magában foglalja a meghallgatáshoz való jogot. Az uniós jog ezen általános elvénél fogva a hatósági határozatok azon címzettjeinek, akiknek az érdekeit a határozat érzékelhetően érinti, lehetőséget kell adni arra, hogy megfelelően kifejthessék álláspontjukat (lásd: 2007. február 7‑i Kustom Musical Amplification kontra OHIM [Egy gitár formája] ítélet, T‑317/05, EBHT, EU:T:2007:39, 26. pont).
25 E rendelkezésnek megfelelően az OHIM fellebbezési tanácsának határozata csak olyan jogi vagy ténybeli elemeken alapulhat, amelyekkel kapcsolatban a felek előterjeszthették észrevételeiket. Következésképpen amennyiben a fellebbezési tanács hivatalból gyűjti össze a határozatok megalapozásához szükséges tényállási elemeket, azokat a felekkel is közölnie kell annak érdekében, hogy azok észrevételeiket ismertethessék (lásd: 2004. október 21‑i KWS Saat kontra OHIM ítélet, C‑447/02 P, EBHT, EU:C:2004:649, 42. és 43. pont).
26 E tekintetben meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 16. és 19. pontból következik – a megtámadott határozat nem a szóban forgó internetes honlapok tartalmán, hanem közismert tényeken alapul. El kell tehát utasítani azt az állítást, miszerint megsértették a meghallgatáshoz való jogot.
27 Ráadásul a védjegyelbíráló határozatából kiderül, hogy ez utóbbihoz olyan áruk fényképeit csatolta, amelyek álláspontja szerint azonosak a bejelentett védjeggyel, és amelyeket a szóban forgó internetes honlapokon talált. Meg kell tehát állapítani, hogy még akkor is, ha a megtámadott határozat a bejelentett védjegy olyan árukkal történő összehasonlításán alapul, amelyek a szóban forgó internetes honlapon voltak fellelhetőek, és amely holnapok tartalma időközben megváltozott, a felperesnek lehetősége lett volna észrevételeket előterjeszteni a szóban forgó képekkel kapcsolatban, abban a formában, ahogyan azok megjelentek a védjegyelbíráló határozatában. Egyébként a fellebbezési tanács jogosan állapította meg a megtámadott határozat 13. pontjában, hogy maga a felperes is elismerte az azonos áruk meglétét a piacon. Az ügyiratokból és a felperes Törvényszék előtt kifejtett álláspontjából ugyanis kitűnik, hogy a felperes észrevételeket tett a szóban forgó internetes honlapok tartalmára vonatkozóan, azt állítva, hogy a hivatkozott honlapok arról voltak ismertek, hogy hamisított árukat árusítanak. A felperesnek tehát módjában állt észrevételeket előterjeszteni e honlapok tartalmával kapcsolatban, amit meg is tett.
28 A fentiek alapján meg kell állapítani, hogy a felperes által állítottakkal szemben, nem sértették meg a 207/2009 rendelet 75. cikkét.
A 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértéséről
29 A felperes azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az olyan társasjátékok, mint a rummy, nem közszükségleti cikkek, hanem hosszú távú használatra szánt tartós használati cikkek, továbbá azt, hogy az érintett vásárlóközönségnek az ezen áruk megvásárlásakor tanúsított figyelmének szintjét magasnak kell tekinteni.
30 A bejelentett védjegy megkülönböztető képességével kapcsolatban a felperes vitatja a fellebbezési tanács azon érvelését, amely szerint az átlagos fogyasztók – grafikai vagy szöveges elem hiányában – nem szoktak az áruk eredetére következtetni a formájuk vagy a csomagolásuk formája alapján. A felperes azt állítja, hogy a 207/2009 rendeletből nem vonható le az a következtetés, hogy a térbeli védjegyeket más elbírálásban kellene részesíteni, mint a többi védjegytípust, és ha e megközelítést alkalmaznánk, akkor minden térbeli védjegy bejelentését el kellene utasítani.
31 Azon érvének alátámasztására, miszerint a bejelentett védjegy megkülönböztető képességgel rendelkezik, a felperes az OHIM döntéshozatali gyakorlatára támaszkodik, amely szerinte azt bizonyítja, hogy előfordult már olyan eset, hogy a bejelentett védjegyhez hasonló térbeli védjegyet a 28. osztályba tartozó áruk vonatkozásában lajstromoztak, és ezt a fellebbezési tanácsnak figyelembe kellett volna vennie. A felperes ezenkívül azt állítja, hogy – ellentétben a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 12. pontjában megállapítottakkal, vagyis azzal, hogy a bejelentett védjegy csupán egy egyszerű változata a szóban forgó áruk esetében elterjedt kinézetnek és csomagolásnak – a bejelentett védjegy jelentősen eltér a játékágazat normáitól vagy szokásaitól. A felperes e vonatkozásban azt állítja, hogy a fellebbezési tanács elmulasztotta kifejteni, hogy mit ért az „alapforma” kifejezés alatt, és hogy egyébként sem létezik „alapforma” a rummy játékok tekintetében, hiszen azokat többféle módon lehet kialakítani és összerendezni. Következésképpen a felperes szerint a fellebbezési tanácsnak különös figyelmet kellett volna szentelnie arra, hogy a rummy játék elemei jelen esetben hogyan készülnek, és azokat hogyan illesztik össze.
32 A felperes ezenfelül azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy nem támasztotta alá bizonyítékokkal a megtámadott határozat 12. pontjában szereplő azon következtetést, amely szerint „[k]özismert, hogy a társasjátékok és a játékok (így például a rummy játék gyerekjáték‑verziói) különböző anyagokból készült csomagolásokban kerülnek kiszerelésre és árusításra, ideértve a fa dobozokat is”, és amely szerint „[az] ilyen típusú csomagolás és kinézet általánosan elterjedt a bejelentett játékok tekintetében, és azokat az érintett vásárlóközönség nem keveri össze semmilyen más játékkal vagy annak csomagolásával”. A fellebbezési tanács így szerinte nem vette figyelembe mindazokat a jelen ügy szempontjából jelentős tényezőket, különösen a piaci helyzetet, amely szerinte azt támasztja alá, hogy a bejelentett védjegy formája jelentősen eltér a piacon megjelenő más formáktól.
33 A felperes szerint a szóban forgó áruk, azaz a rummy játék, nem követel meg egy meghatározott csomagolási formát. A fellebbezési tanács tévesen állapította meg tehát, hogy a bejelentett védjegy formája a szóban forgó áru jellegéből következik.
34 Végül a felperes azt rója a fellebbezési tanács terhére, hogy a bejelentett védjegyet az interneten keresztül árusított azonos árukkal hasonlította össze annak megállapítása végett, hogy a piacon léteznek hasonló formák, holott ez utóbbiak hamisítványok. Hogy alátámassza ezen érveket, a felperes első alkalommal a Törvényszék előtti eljárásban – válaszbeadványának mellékleteként – mutatott be olyan releváns szakirodalomból származó cikkeket, amelyek felhívják a figyelmet azon internetes honlapok segítségével megvalósított védjegybitorlásokra, amelyekre a védjegyelbíráló és a fellebbezési tanács utalt.
35 Először is emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha „nem alkalmas a megkülönböztetésre”.
36 Valamely védjegy megkülönböztető képessége a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében azt jelenti, hogy a védjegy lehetővé teszi a védjegybejelentésben szereplő árunak adott vállalkozástól származóként történő azonosítását és így ennek az árunak más vállalkozások áruitól való megkülönböztetését (lásd: 2010. december 9‑i Wilo kontra OHIM [egy villanymotor fazettált háza és zöld fazetták ábrázolása] ítélet, T‑253/09 és T‑254/09, EU:T:2010:507, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
37 E megkülönböztető képességet egyrészt a védjegybejelentésben szereplő árukra és szolgáltatásokra, másrészt az érintett vásárlóközönség észlelésére tekintettel kell értékelni, amely közönség az említett áruk vagy szolgáltatások általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztóiból áll (lásd: egy villanymotor fazettált háza és zöld fazetták ábrázolása ítélet, fenti 36. pont, EU:T:2010:507, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az áru külső megjelenéséből álló védjegyek megkülönböztető képességének mérlegelésekor alkalmazott szempontok nem különböznek a védjegyek más típusainak esetében alkalmazandó szempontoktól (lásd: egy villanymotor fazettált háza és zöld fazetták ábrázolása ítélet, fenti 36. pont, EU:T:2010:507, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
39 Mindazonáltal e szempontok alkalmazása keretében az érintett vásárlóközönség észlelése nem szükségszerűen azonos az áru külső megjelenéséből álló térbeli védjegy és az olyan szó‑ vagy ábrás védjegy esetében, amely az általa jelölt áruk külső megjelenésétől független megjelölésből áll. Az átlagos fogyasztók ugyanis – bármiféle grafikai vagy szöveges elem hiányában – nem szoktak az áruk eredetére következtetni a formájuk vagy a csomagolásuk formája alapján, így nehezebbnek bizonyulhat az ilyen térbeli védjegy megkülönböztető képességét megállapítani, mint a szó‑ vagy ábrás védjegyekét (lásd: egy villanymotor fazettált háza és zöld fazetták ábrázolása ítélet, fenti 36. pont, EU:T:2010:507, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 Ezenfelül az ítélkezési gyakorlat szerint minél inkább hasonlít a bejelentett forma ahhoz a formához, amelyben a szóban forgó áru a legvalószínűbben megjelenik, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy az említett forma a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében nem alkalmas a megkülönböztetésre. E körülmények között csak az olyan védjegy alkalmas a megkülönböztetésre a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében, amely jelentős mértékben eltér az ágazat normáitól vagy szokásaitól, és ebből eredően betölti alapvető eredeti rendeltetését (lásd: egy villanymotor fazettált háza és zöld fazetták ábrázolása ítélet, fenti 36. pont, EU:T:2010:507, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 A megtámadott határozatot ezen megfontolások fényében kell megvizsgálni.
42 Az érintett vásárlóközönséget illetően a fellebbezési tanács jogosan állapította meg, hogy a jelen ügyben legfőképpen átlagos fogyasztókból álló vásárlóközönségről van szó, amely szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, és – figyelemmel a szóban forgó áruk jellegére és árára – az érintett vásárlóközönség ismeretének szintje az átlagostól a magasig terjedhet (a megtámadott határozat 11. pontja). A szóban forgó áruk ugyanis – figyelemmel a leírásukra – a játékok és játékszerek területéhez tartoznak. Azokat általános használatra szánták, nem pedig csak hivatásos vagy amatőr játékosok részére, hiszen bárki bármikor szerezhet ilyen árut, rendszeresen vagy alkalomszerűen (lásd: 2011. március 24‑i Cybergun kontra OHIM – Umarex Sportwaffen [AK 47] ítélet, T‑419/09, EU:T:2011:121, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A felperes tévesen hivatkozik tehát arra, hogy a fellebbezési tanácsnak figyelembe kellett volna vennie azt, hogy az érintett vásárlóközönség kizárólag magas figyelmi szinttel rendelkezik.
43 Egyebekben szintén el kell utasítani azt az érvet, miszerint a fellebbezési tanács hibát vétett azáltal, hogy nem hozott fel olyan bizonyítékokat, amelyek alátámasztanák, hogy melyik az érintett vásárlóközönség és milyen a figyelmi szintje. Ugyanis nem várható el az OHIM‑tól, hogy elvégezze a piac gazdasági elemzését vagy felmérést végezzen a fogyasztók körében annak megállapítása végett, hogy ez utóbbiak mennyire figyelnek egy bizonyos kategóriába tartozó áru kinézetére (lásd: 2003. március 5‑i Unilever kontra OHIM [Tojásdad tabletta] ítélet, T‑194/01, EBHT, EU:T:2003:53, 48. pont).
44 A bejelentett védjegy megkülönböztető képességét illetően először is célszerű megismételni a felperes leírását, amely szerint a bejelentett védjegy egy fából készült, négyszögletes doboz, amely az elemek elrendezésére szolgáló állványokat csúsztató sínrendszerrel, valamint a doboz két oldalán ezen állványokat rögzítő rendszerrel rendelkezik. Ekképpen a bejelentett védjegy olyan sínrendszerrel rendelkezik, amely lehetővé teszi a négy állvány beillesztését a játékba ugyanazon összetett tárgy keretében, és a játék elemei, valamint az állványok támasztékai a négy állványon belül találhatóak, amely állványok képezik az egész tárgyat megtámasztó oldalfalakat; az összetett tárgy két kis rögzített lemezzel rendelkezik, amelyek zárként funkcionálnak, anélkül hogy további csomagolásra volna szükség. Minden egyes oldalfal belsejében két, vésés útján kialakított vájatot tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a két pár állvány csúsztatását. A záróelemként funkcionáló kis lemezek lekerekített sarkú, fazettált szélű négyszög alakúak, és egy csavarral kerültek rögzítésre a dobozhoz.
45 Figyelembe véve ezt a leírást, a fellebbezési tanács jogosan állapította meg a megtámadott határozat 12. pontjában, hogy a bejelentett védjegy „nem tér el jelentős mértékben az érintett ágazat normáitól vagy szokásaitól”, és hogy „[k]özismert, hogy a társasjátékok és a játékok (így például a rummy játék gyerekjáték‑verziói) különböző anyagokból készült csomagolásokban kerülnek kiszerelésre és árusításra, ideértve a fa dobozokat is”.
46 Köztudott ugyanis, hogy a szóban forgó árukat gyakran négyszögletes fa dobozokban kínálják. Hasonlóképpen, a szóban forgó védjegyet képező forma dobozának szétnyitása és összerendezése – tudniillik egy állványokat sínrendszer útján, amely lehetővé teszi a játék előkészítését vagy összerakását – nem tér el jelentősen az ágazat normáitól vagy szokásaitól. Valójában köztudott, hogy léteznek hasonló sínrendszerek, amelyek lehetővé teszik a szóban forgó áruk elrendezését és összeszerelését. Összességükben, a bejelentett védjegy különböző jellemzői – amint azokat a fenti 44. pontban szemléltettük – nem teszik lehetővé annak a megállapítását, hogy a bejelentett védjegy jelentős mértékben eltér az érintett ágazat normáitól vagy szokásaitól. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a bejelentett védjegy nem rendelkezik olyan megkülönböztető képességgel, amely lehetővé tenné az érintett vásárlóközönség számára a szóban forgó áruknak adott vállalkozástól származóként történő azonosítását, és így ezeknek az áruknak más vállalkozások áruitól való megkülönböztetését.
47 Ami pedig azon állítást illeti, amely szerint a fellebbezési tanács a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének értékelése során nem határozta volna meg az „alapforma” kifejezést, és e tekintetben nem támasztotta volna alá bizonyítékokkal a megállapításait, emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdése értelmében az OHIM hivatalból köteles vizsgálni azon releváns tényeket, amelyek alapján a rendelet 7. cikkének (1) bekezdése szerinti feltétlen kizáró okot kellene alkalmaznia. Következésképpen az OHIM alapíthatja határozatát olyan tényekre is, amelyekre a kérelmező nem hivatkozott (lásd: 2007. április 19‑i OHIM kontra Celltech ítélet, C‑273/05 P, EBHT, EU:C:2007:224, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. július 14‑i BSH kontra OHIM [Wash & Coffee] ítélet, T‑5/12, EU:T:2014:647, 46. pont).
48 Jóllehet – főszabály szerint – az OHIM‑nak határozatai meghozatala során meg kell győződnie e tények helytállóságáról, ez nem vonatkozik arra az esetre, ha közismert tényeket állapít meg (lásd: OHIM kontra Celltech ítélet, fenti 47. pont, EU:C:2007:224, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Wash & Coffee ítélet, fenti 47. pont, EU:T:2014:647, 47. pont). Semmi nem tiltja tehát az OHIM‑nak, hogy értékelése során közismert tényeket vegyen figyelembe (lásd: 2014. március 25‑i Deutsche Bank kontra OHIM [Passion to Perform] ítélet, T‑291/12, EU:T:2014:155, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből következik, hogy a jelen ügyben a fellebbezési tanács jogszerűen állapíthatta meg a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének hiányát olyan közismert tények alapján, amelyek az általános fogyasztási cikkek értékesítésének gyakorlati tapasztalataiból származnak, anélkül hogy szükséges lett volna konkrét példákat felhoznia (lásd: 2004. november 10‑i Storck kontra OHIM [Pillangós csomagolás formája], T‑402/02, EBHT, EU:T:2004:0330, 58. pont). Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat 12. pontjából kiderül, hogy a fellebbezési tanács a bejelentett védjegy vizsgálatát nem e védjegy és az „alapformák”, hanem a védjegyeknek az érintett ágazat normáira és szokásaira figyelemmel történő összehasonlítása útján végezte, a megtámadott határozat 9. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján. Kétségtelen, hogy a megtámadott határozat 10. pontjában a fellebbezési tanács hivatkozott a „szóban forgó áruk alapformájára”. Mindazonáltal ez a hivatkozás csupán az ítélkezési gyakorlat által kidolgozott azon elvekre való utalás részét képezi, amelyeket a térbeli védjegyek megkülönböztető képességének értékelésekor figyelembe kell venni. A fellebbezési tanács ugyanis e kifejezésre nem a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének értékelésekor hivatkozik.
49 A felperes által szolgáltatott azon bizonyítékokkal kapcsolatban, amelyek célja annak bemutatása, hogy nem létezik a bejelentett védjegyhez hasonló forma, emlékeztetni kell arra, hogy valamely védjegy megkülönböztető képességének hiányát nem a piacon fellelhető hasonló formák viszonylag nagy száma tudja megcáfolni (lásd: 2004. április 29‑i Henkel kontra OHIM ítélet, C‑456/01 P és C‑457/01 P, EBHT, EU:C:2004:258, 62. pont; 2007. május 23‑i Procter & Gamble kontra OHIM [Fehér négyzetes hasáb alakú tabletta, színes virágmintával], T‑241/05,T‑262/05–T‑264/05, T‑346/05, T‑347/05 és T‑29/06–T‑31/06, EBHT, EU:T:2007:151, 81. pont), sem a védjegybejelentésben foglalttal azonos formák hiánya a piacon (lásd: 2006. május 31‑i De Waele kontra OHIM [Egy kolbász formája], T‑15/05, EBHT, EU:T:2006:142, 40. pont).
50 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az átlagos fogyasztó, aki nem végez piackutatást, nem tudja előre, hogy csak egyetlen vállalkozás forgalmazza a szóban forgó terméket meghatározott csomagolásfajtával, és a versenytársai ugyanerre az árura más csomagolásfajtát használnak (lásd: 2006. január 12‑i Deutsche SiSi‑Werke kontra OHIM ítélet, C‑173/04 P, EBHT, EU:C:2006:20, 34. pont).
51 Ugyancsak a fentiekből következik, hogy – anélkül, hogy az e tekintetben előterjesztett bizonyítékok elfogadhatóságáról nyilatkozni kellene – nem relevánsak a felperes azon állításai, amelyek szerint a fellebbezési tanács hibát követett el, azáltal hogy a piacon fellelhető más árukra hivatkozott, miközben ez utóbbiak hamisítványok.
52 Azon érvvel kapcsolatban, miszerint az OHIM elismerte, hogy a 28. osztályba tartozó áruk tekintetében korábban már lajstromozott a bejelentett védjegyhez hasonló térbeli védjegyeket, emlékeztetni kell arra, hogy az OHIM köteles a hatáskörét az uniós jog általános elveivel összhangban gyakorolni. Az egyenlő bánásmód elvére és a megfelelő ügyintézés elvére tekintettel az OHIM köteles figyelembe venni a hasonló kérelmekre vonatkozóan már meghozott határozatokat, és különösen figyelmesen kell megvizsgálnia azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határoznia, vagy sem. Ezen elvek alkalmazását azonban össze kell egyeztetni a jogszerűség elvének tiszteletben tartásával. Ezért valamely megjelölés védjegyként való lajstromozását kérő személy előnyök szerzése végett nem hivatkozhat a más javára esetlegesen elkövetett jogsértésre azonos határozat meghozatala érdekében. Végül a jogbiztonságon, közelebbről a megfelelő ügyintézésen alapuló indokok miatt a védjegybejelentések vizsgálatának a védjegyek indokolatlan lajstromozásának megakadályozása érdekében szigorúnak és teljes körűnek kell lennie. Ezt a vizsgálatot tehát minden egyes konkrét esetben el kell végezni. Ugyanis valamely megjelölés védjegyként való lajstromozása az adott eset ténybeli körülményei keretében alkalmazandó olyan sajátos szempontoktól függ, amelyek annak ellenőrzésére szolgálnak, hogy a szóban forgó megjelölésre nem vonatkozik‑e valamely kizáró ok (lásd: 2015. január 14‑i Melt Water kontra OHIM [Egy átlátszó, henger alakú palack formája] ítélet, T‑70/14, EU:T:2015:9, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
53 A jelen ügyben a fellebbezési tanács teljes körű, az érintett vásárlóközönség észlelésére kiterjedő vizsgálat alapján azt állapította meg, hogy a bejelentett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. A fenti 42–51. pontból következően ez a megállapítás önmagában is elegendő annak kimondásához, hogy az adott térbeli megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozása az érintett áruk vonatkozásában a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltétlen kizáró okba ütközik.
54 Így, mivel a megtámadott határozat azon részének jogszerűsége, amely a bejelentett védjegynek az érintett áruk tekintetében közösségi védjegyként való lajstromozhatóságának hiányára vonatkozik, közvetlenül a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontján alapul, a fenti 52. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következően nem kérdőjelezhető meg pusztán amiatt, hogy a fellebbezési tanács a jelen ügyben nem követte az OHIM határozathozatali gyakorlatát.
55 Következésképpen a fellebbezési tanács jogosan állapította meg, hogy a bejelentett védjegy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a szóban forgó áruk egésze tekintetében nem rendelkezik megkülönböztető képességgel.
56 Ennélfogva az első jogalapot, valamint a keresetet teljes egészében – anélkül, hogy nyilatkozni kellene a felperes azon kérelméről, amellyel azt kéri a Törvényszéktől, hogy rendelje el a védjegy lajstromozását minden bejelentett áru és szolgáltatás vonatkozásában – el kell utasítani.
A költségekről
57 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
58 A felperest, mivel pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A keresetet elutasítja.
2) A Rosian Express SRL‑t kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. október 8‑i nyilvános ülésen.
Aláírások