T‑156/04. sz. ügy

Électricité de France (EDF)

kontra

Európai Bizottság

„Állami támogatások – A francia hatóságok által az EDF‑nek nyújtott támogatások – A támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító és annak visszatéríttetését elrendelő határozat – A támogatás kedvezményezettjének eljárási jogai – A tagállamok közötti kereskedelem érintettsége – A magánbefektető kritériuma”

Az ítélet összefoglalása

1.      Államok által nyújtott támogatások – A Bizottság által végzett vizsgálat – Közigazgatási eljárás – A Bizottság azon kötelezettsége, hogy az érdekelteket felszólítsa észrevételeik megtételére – A támogatás kedvezményezettjének az a joga, hogy az eljárásban megfelelő mértékben részt vegyen

(EK 88. cikk (2) bekezdés; 659/1999 tanácsi rendelet 6. cikk)

2.      Államok által nyújtott támogatások – Bizottsági határozat – A jogszerűségnek a határozat elfogadásakor rendelkezésre álló információk alapján történő megítélése

(EK 87. cikk)

3.      Államok által nyújtott támogatások – A tagállamok közötti kereskedelem érintettsége – Versenytorzítás – Értékelési szempontok

(EK 87. cikk (1) bekezdés)

4.      Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – A körültekintő magánbefektető kritériumának az állami befektetőkre történő alkalmazása

(EK 87. cikk (1) bekezdés)

5.      Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Az adókövetelésről való lemondás útján végrehajtott tőkeemelés kedvezményében részesülő állami vállalat adójogi hitelezőjének és egyetlen részvényesének minősülő, támogatást nyújtó tagállam – A magánbefektető kritériumának alkalmazhatósága

(EK 87. cikk (1) bekezdés)

1.      Az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti vizsgálati eljárás szakaszában a Bizottságnak kötelessége felhívni az érdekelteket, hogy tegyék meg észrevételeiket. Jóllehet az érdekeltek a védelemhez való jogot nem érvényesíthetik, joguk van ahhoz, hogy a Bizottság által lefolytatott közigazgatási eljárásban az eset körülményeire tekintettel megfelelő mértékben részt vegyenek. Ezenkívül a Bizottság köteles hivatalos, az érdekeltek tájékoztatásáról is gondoskodó vizsgálati eljárást indítani, amennyiben az előzetes vizsgálat végeztével komoly kétségei vannak a kérdéses pénzügyi intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségéről. Ebből következően a Bizottság nem kötelezhető arra, hogy az ezen eljárás megindításáról szóló közleményben a kérdéses támogatásra vonatkozó végleges elemzést terjesszen elő, hanem elegendő, ha a Bizottság kielégítően meghatározza vizsgálatának keretét annak érdekében, hogy tartalmilag ne üresítse ki az érdekeltek azon jogát, hogy észrevételeket tegyenek. Másfelől az EK 88. cikk alkalmazására vonatkozó 659/1999 rendelet 6. cikkének megfelelően, amikor a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárás indításáról határoz, az eljárást megindító határozat szorítkozhat a vonatkozó ténybeli és jogi kérdések összefoglalására, a szóban forgó állami intézkedés támogatási jellegére vonatkozó előzetes értékelésre és a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban felmerült kétségek ismertetésére.

Az eljárást megindító határozatnak így lehetővé kell tennie az érintett felek számára, hogy hatékonyan részt vegyenek a hivatalos vizsgálati eljárásban, amelynek során lehetőséget kapnak érveik kifejtésére. E célból elegendő, hogy az érdekelt felek megismerjék, hogy a Bizottság milyen érvelés alapján jutott előzetesen arra a megállapításra, hogy a szóban forgó intézkedés a közös piaccal összeegyeztethetetlen új támogatást jelenthet.

(vö. 106–110. pont)

2.      A megsemmisítés iránti kereset esetében valamely közösségi aktus jogszerűségét az aktus meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemek függvényében kell mérlegelni. Így különösen a Bizottság által végzett átfogó mérlegelést kizárólag a mérlegelés során a Bizottság rendelkezésére álló információk függvényében kell vizsgálni. E tekintetben, mivel a Bizottság nem köteles hivatalból és feltételezések alapján vizsgálni, hogy milyen bizonyítékokat bocsáthattak volna a rendelkezésére, nem lehet kifogásolni, hogy nem vette figyelembe azokat az esetleges információkat, amelyeket a közigazgatási eljárás során rendelkezésére bocsáthattak volna, ám ezt nem tették meg.

(vö. 125–126. pont)

3.      Annak értékelése keretében, hogy valamely nemzeti intézkedés állami támogatásnak minősítendő‑e, nem azt kell megállapítani, hogy a támogatásoknak tényleges hatása van a tagállamok közötti kereskedelemre, hanem csak azt kell megvizsgálni, hogy e támogatások képesek‑e hatást gyakorolni a kereskedelemre és torzítani a versenyt. A Bizottságnak nem feladata, hogy az érintett piac tényleges helyzetének, a támogatásban részesült vállalkozások piaci részesedésének, a versenyben levő vállalkozások helyzetének és a szóban forgó, tagállamok közötti kereskedelmi kapcsolatoknak a gazdasági elemzését elvégezze.

Ha az állam által nyújtott támogatás valamely vállalkozás helyzetét megerősíti a Közösségen belüli kereskedelemben versenytársaival szemben, a támogatást olyannak kell tekinteni, mint amely érinti ezt a kereskedelmet. Ezzel kapcsolatban az a körülmény, hogy valamely gazdasági ágazatot közösségi szinten liberalizálnak, eleget tesz annak a feltételnek, hogy a támogatásnak tényleges vagy potenciális hatással kell járnia a versenyre, illetve a tagállamok közötti kereskedelemre.

Másfelől nem szükséges, hogy a kedvezményezett vállalkozás saját maga részt vegyen a Közösségen belüli kereskedelemben. Ha ugyanis valamely tagállam támogatást nyújt egy vállalkozásnak, a belső termelés szintje emiatt fennmaradhat vagy növekedhet, ami azzal a következménnyel jár, hogy a többi tagállamban letelepedett vállalkozásoknak az e tagállam piacára való belépési esélyei csökkennek. Ezenkívül az olyan vállalkozás megerősítése, amely addig nem vett részt a Közösségen belüli kereskedelemben, olyan helyzetbe hozhatja azt, hogy más tagállam piacára be tud lépni.

(vö. 144–148. pont)

4.      Az olyan vállalkozás esetében, amelynek törzstőkéjét állami szervek szolgáltatták, többek között azt kell értékelni, hogy hasonló körülmények között az olyan magánbefektető, amelynek mérete összehasonlítható az állami szektor irányító szervezetének méretével, adott volna‑e ugyanekkora mértékű tőkejuttatást csupán a megtérülés előrelátható lehetőségére alapozva, elvonatkoztatva minden szociális, regionális politikai vagy ágazati megfontolástól.

Az a körülmény, hogy a részvényesi állam magatartását a körültekintő magánbefektető magatartása alapján értékelik, míg egy tetszőleges magánbefektető viselkedését nem, nem jelenti az államra és a magánbefektetőre vonatkozó egyenlő bánásmód elvének megsértését, mivel a részvényes állam nincs ugyanabban a helyzetben, mint a magánbefektető. A magánbefektetőtől eltérően ugyanis, aki befektetéseinek finanszírozásához csak a saját forrásaira támaszkodhat, az állam olyan pénzügyi forrásokhoz is hozzáfér, melyek közhatalmi jogosítványainak gyakorlásából erednek, különösen az adóból származó forrásokhoz. Ezért önmagában az a körülmény, hogy az állam hozzáfér a közhatalmi jogosítványaiból eredő pénzügyi forrásokhoz, nem teszi lehetővé annak igazolását, hogy az állam minden tevékenysége közhatalmi jogosítványainak körébe tartozik. Ilyen esetben ugyanis a körültekintő magánbefektető kritériumának a részvényes állam magatartására való alkalmazása nullára redukálódna, vagy legalábbis aránytalan mértékben lecsökkenne, mivel az állam ebben a minőségében szükségképpen hozzájut a közhatalmi jogosítványai gyakorlásából eredő pénzügyi forrásokhoz, különösen pedig az adóból származó forrásokhoz.

(vö. 230–232. pont)

5.      Az állami támogatások területén kétféle helyzetet kell megkülönböztetni: az egyikben az állam beavatkozása gazdasági, a másikban pedig közhatalmi jellegű. Amennyiben az állami beavatkozás a természetére és tárgyára tekintettel, valamint annak célját figyelembe véve nem minősül egy magánbefektető által is megvalósítható befektetésnek, ezt a beavatkozást az állam mint a közhatalom gyakorlója beavatkozásának lehet tekinteni, ami így kizárja a körültekintő magánbefektető kritériumának alkalmazását. Ezzel szemben, ha az állami beavatkozás a természetére és tárgyára tekintettel, valamint annak célját figyelembe véve a magánbefektető által is megvalósítható befektetéssel összehasonlítható befektetésnek minősül, ezt a beavatkozást a körültekintő magánbefektető kritériumát alkalmazva kell vizsgálni. E vizsgálat annak ellenőrzésére irányul, hogy hasonló körülmények között és csupán a megtérülés előrelátható lehetőségére alapozva egy magánbefektető is ugyanekkora mértékű tőkejuttatást adott volna‑e, függetlenül az állami beavatkozás formájától, és attól, hogy az állam közhatalmi jogosítványainak gyakorlásából eredő pénzügyi forrásokhoz is hozzáfér, különösen az adóból származó forrásokhoz, melyekkel egy magánbefektető nem rendelkezik.

Más megfogalmazásban az intézkedést nem formája, hanem természete, tárgya és céljai szerint kell elemezni, ami feltételezi, hogy minden lehetséges szempontból meg kell vizsgálni, a hátterét képező összefüggéseket is figyelembe véve. Másfelől ebből az következik, hogy az a tény, hogy az állami beavatkozás törvényi formát ölt, önmagában nem zárja ki, hogy a vállalkozás tőkéjébe történő állami beavatkozás olyan gazdasági célt kövessen, melyet a magánbefektető is követhetne.

A konkrét eset körülményeinek figyelembevételével azt kell megállapítani, hogy a kedvezményezett vállalkozás tőkéjében való állami részesedés vagy beavatkozás olyan gazdasági célt követ‑e, amit egy magánbefektető is követhetne, és ezért az állam gazdasági szereplőként ugyanazon az alapon jár el, mint egy magán piaci szereplő, vagy pedig ezzel ellentétesen a részesedést vagy beavatkozást közérdekű célkitűzés indokolja, és így azt az állam mint közhatalmi szereplő beavatkozásának kell tekinteni, mely esetben az állam magatartása nem hasonlítható össze egy piacgazdasági magánbefektető vagy piaci szereplő magatartásával.

Következésképpen azt kell megvizsgálni, hogy az a tagállam, amely egyszerre minősül egy állami vállalat adójogi hitelezőjének és egyedüli részvényesének, érvényesen hivatkozhat‑e a magánbefektető kritériumára, ha ebben a vállalatban az adótartozás elengedésével tőkeemelést hajt végre, vagy pedig úgy kell‑e tekinteni, hogy a tartozás adó jellegére, illetve arra tekintettel, hogy az állam a tartozásról való lemondáskor közhatalmi jogosítványainak gyakorlásával járt el, a Bizottságnak joga volt e kritérium alkalmazását mellőzni a szóban forgó tőkeemelést illetően.

Ezért, ha a tagállam a vállalkozás egyedüli részvényeseként tőkeemelést hajt végre e vállalkozásnál különösen abból a célból, hogy a vállalkozás mérlegének egyensúlyát helyreállítsa, olyan magatartást tanúsít, melyet egy magánbefektető is tanúsíthat, így nem lehet eleve kizárni, hogy az ilyen befektető céljával összehasonlítható célt valósít meg. Ennek megállapítása érdekében szükséges vizsgálni, hogy a magánbefektető kritériuma teljesül‑e, mely esetben a vitatott intézkedést nem lehetne támogatásnak minősíteni.

(vö. 223., 233–237., 246., 258. pont)