A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2014. január 16.(*)
„Közösségi védjegy – Felszólalási eljárás – A FOREVER közösségi ábrás védjegy bejelentése –A 4 EVER korábbi nemzeti ábrás védjegy – Viszonylagos kizáró ok – Összetéveszthetőség – Megjelölések közötti hasonlóság – A 207/2009/EK rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja – A korábbi védjegy tényleges használata – A 207/2009/EK rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdése”
A T‑528/11. sz. ügyben,
az Aloe Vera of America Inc. (székhelye: Dallas, Texas [Amerikai Egyesült Államok], képviselik: R. Niebel és F. Kerl ügyvédek)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: J. Crespo Carrillo, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó a Törvényszék előtti eljárásban:
a Detimos – Gestão Imobiliária SA (székhelye: Carregado [Portugália], képviseli: V. Caires Soares ügyvéd),
az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának a Diviril – Distribuidora de Viveres do Ribatejo, Lda és az Aloe Vera of America, Inc. közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2011. augusztus 8‑án hozott határozata (R 742/2010‑4. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),
tagjai: S. Frimodt Nielsen elnök, F. Dehousse és A. Collins (előadó) bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2011. október 6‑án benyújtott keresetlevélre,
tekintettel az OHIM‑nak a Törvényszék Hivatalához 2012. január 31‑én benyújtott válaszbeadványra,
tekintettel a beavatkozónak a Törvényszék Hivatalához 2012. január 27‑én benyújtott válaszbeadványára,
tekintettel a Törvényszék tanácsai összetételének módosulására,
tekintettel arra, hogy a felek az írásbeli szakasz lezárultáról való értesítéstől számított egy hónapos határidőn belül nem kérték tárgyalás kitűzését, és ennélfogva az előadó bíró jelentése, valamint a Törvényszék eljárási szabályzatának 135a. cikke alapján a Törvényszék úgy döntött, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz a keresetről,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2006. december 22‑én a felperes, az Aloe Vera of America, Inc. a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) [helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 78., 1. o.)]) alapján közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy a következő ábrás megjelölés volt:
3 A lajstromozást a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 32. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban kérelmezték, az alábbi leírással: „Aloe vera dzsúsz, aloe vera zseléital és aloe vera rostok; aloe vera dzsúsz gyümölcslével (gyümölcslevekkel) keverve; és palackozott forrásvíz”.
4 A közösségi védjegybejelentést a Közösségi Védjegyértesítő 2007. július 2‑i, 30/2007. számában hirdették meg.
5 2007. szeptember 28‑án a Diviril – Distribuidora de Viveres do Ribatejo, Lda a 40/94 rendelet 42. cikke (jelenleg a 207/2009 rendelet 41. cikke) alapján felszólalást terjesztett elő a bejelentett védjegynek a fenti 3. pontban szereplő áruk tekintetében történő lajstromozásával szemben.
6 A felszólalást az alábbiakban ábrázolt, a Nizzai Megállapodás szerinti 32. osztályba tartozó „lé, zöldcitromlé – kizárólag exportálásra” áruk vonatkozásában 1994. január 27‑én benyújtott, 1995. április 11‑én 297697. számon lajstromozott, és 2005. augusztus 9‑én megújított portugál ábrás védjegyre alapították:
7 A felszólalás alátámasztására a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) pontjában (jelenleg a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) pontja) és a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában (jelenleg a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja) említett indokokra hivatkoztak.
8 2007. október 19‑én a korábbi védjegyet átruházták a Detimos – Gestão Imobiliária, SA‑ra, amely a Diviril jogutódja lett.
9 2009. április 20‑án a felperes kérte, hogy a beavatkozó bizonyítsa a korábbi védjegy tényleges használatát.
10 2009. május 19‑i levelével az OHIM felhívta a beavatkozót, hogy két hónapos határidőn belül, azaz legkésőbb 2009. július 20‑ig terjessze elő az említett bizonyítékot.
11 A beavatkozó erre a levélre válaszul 2009. június 12‑én egy sor számlát mutatott be.
12 A felszólalási osztály 2010. április 22‑én a felszólalásnak helyt adott, és a közösségi védjegybejelentést elutasította.
13 2010. április 30‑án a felperes a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján a felszólalási osztály határozata ellen fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz.
14 2011. augusztus 8‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést. Először is azt állapította meg, hogy a releváns vásárlóközönség portugál átlagfogyasztókból áll. Másodszor úgy vélte, hogy a beavatkozó megfelelően bizonyította, hogy a korábbi védjegyet ténylegesen használták Portugáliában a releváns ötéves időszakban. Harmadszor azt állapította meg, hogy az érintett áruk részben azonosak, részben pedig hasonlók. Negyedszer arra mutatott rá, hogy az ütköző védjegyek között kismértékű vizuális hasonlóság áll fenn, és hogy ez utóbbiak hangzásuk szempontjából azonosak az érintett vásárlóközönség bizonyos fokú angol nyelvismerettel rendelkező része számára, és átlagos mértékben hasonlóak a releváns vásárlóközönség többi része számára. Fogalmi szempontból úgy ítélte meg, hogy az ütköző védjegyek azonosak az érintett vásárlóközönség angolul értő része számára, és semlegesek az érintett vásárlóközönség többi része számára. Ötödször, az átfogó értékelés keretében, miután rámutatott többek között arra, hogy a korábbi védjegy átlagos megkülönböztető képességgel rendelkezik, azt állapította meg, hogy a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében fennáll az összetévesztés veszélye.
A felek kérelmei
15 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az OHIM‑ot és a beavatkozót kötelezze a költségek viselésére.
16 Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
17 A beavatkozó azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze az összes eljárásban részéről felmerült költségek viselésére.
Az ügy érdeméről
18 Keresetének alátámasztására a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt a 207/2009 rendelet 42. cikke (2) és (3) bekezdésének megsértésére, a másodikat pedig a rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapítja.
A 207/2009 rendelet 42. cikke (2) és (3) bekezdésének megsértésére alapított, első jogalap
19 A felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács értékelésével ellentétben a beavatkozó által a közigazgatási eljárás keretében benyújtott számlák nem voltak elegendőek ahhoz, hogy a 207/2009 rendelet 42. cikke (2) és (3) bekezdésének értelmében igazolni lehessen a korábbi védjegy tényleges használatát.
20 Az OHIM és a beavatkozó osztják a fellebbezési tanács álláspontját.
21 Emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján a felszólalással érintett közösségi védjegy bejelentője kérheti annak igazolását, hogy a közösségi védjegybejelentés meghirdetését megelőző öt évben a felszólalás alapjául szolgáló korábbi nemzeti védjegyet ténylegesen használták.
22 Ezenkívül a 40/94 rendelet végrehajtására vonatkozó, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.) 22. szabályának (3) bekezdése értelmében a használat igazolásának a korábbi védjegy használatának helyére, idejére, mértékére és jellegére kell vonatkoznia.
23 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a fent hivatkozott rendelkezésekből, valamint a 207/2009 rendelet (1) preambulumbekezdéséből az következik, hogy azon követelmény létezésének, miszerint a közösségi védjegybejelentéssel szemben akkor tehető felszólalás, ha a korábbi védjegyet ténylegesen használták, az a célja, hogy korlátozza a két védjegy közötti összeütközést, amennyiben nincs a piacon jelen lévő védjegy tényleges rendeltetéséből származó valós gazdasági indok. Az említett rendelkezéseknek azonban nem céljuk az, hogy a kereskedelmi sikert értékeljék, sem az, hogy valamely vállalkozás gazdasági stratégiáját ellenőrizzék, vagy hogy a védjegy oltalmát annak jelentős mértékű kereskedelmi használata esetére korlátozzák (ebben az értelemben lásd a Törvényszék T‑203/02. sz., Sunrider kontra OHIM – Espadafor Caba [VITAFRUIT] ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2811. o.] 36–38. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
24 Valamely védjegy akkor képezi tényleges használat tárgyát, ha azon alapvető rendeltetésének megfelelően használják, hogy biztosítsa azon áruk vagy szolgáltatások származásának azonosíthatóságát, amelyekre vonatkozóan a védjegyet lajstromozták, abból a célból, hogy ezeknek az áruknak és szolgáltatásoknak piacot hozzon létre vagy tartson fenn, kivéve a szimbolikus jellegű használatot, amelynek egyetlen célja a védjegy által létrehozott jogok fenntartása (lásd analógia útján a Bíróság C‑40/01. sz. Ansul‑ügyben 2003. március 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑2439. o.] 43. pontját). Ezen túlmenően a védjegy tényleges használatának követelménye megkívánja, hogy a védjegyet – úgy, ahogyan az a vonatkozó területen oltalom alatt áll – nyilvánosan és a külvilág felé használják (a fenti 23. pontban hivaktozott VITAFRUIT‑ügyben hozott ítélet 39. pontja; lásd még ebben az értelemben és analógia útján a fent hivatkozott Ansul‑ügyben hozott ítélet 37. pontját is).
25 A védjegyhasználat ténylegességének mérlegelése során figyelembe kell venni minden olyan tényt és körülményt, amelyek alapján megállapítható, hogy a védjegy kereskedelmi használata valóságos‑e; idesorolhatók különösen az érintett gazdasági szektorban igazoltnak tekintett olyan használatok, amelyek feladata az, hogy a védjeggyel ellátott áruk és szolgáltatások számára megteremtsék és fenntartsák a piaci részesedést, ezen áruk vagy szolgáltatások természete, a piac jellegzetességei, valamint a védjegy használatának terjedelme és gyakorisága (a fenti 23. pontban hivaktozott VITAFRUIT‑ügyben hozott ítélet 40. pontja; lásd analógia útján a fent hivatkozott Ansul‑ügyben hozott ítélet 43. pontját is).
26 A korábbi védjegy használatának jelentőségét illetően figyelembe kell venni különösen egyrészt a használati cselekmények összességének kereskedelmi mértékét, másrészt a használati cselekmények lefolytatásának időtartamát, valamint a cselekmények gyakoriságát (a Törvényszék fenti 23. pontban hivatkozott VITAFRUIT‑ügyben hozott ítéletének 41. pontja és a T‑334/01. sz., MFE Marienfelde kontra OHIM – Vétoquinol [HIPOVITON] ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2787. o.] 35. pontja).
27 A korábbi védjegy tényleges használatának konkrét esetben történő megvizsgálásához az eset összes releváns tényezőjét figyelembe vevő, átfogó mérlegelést kell végezni. Ez a mérlegelés magában foglalja a számításba vett tényezők bizonyos kölcsönös függőségét. Így az érintett védjeggyel ellátott áruk csekély mennyiségben történő értékesítését kompenzálhatja e védjegy használatának intenzitása vagy nagymértékű időbeli tartóssága, és fordítva (a fenti 23. pontban hivatkozott VITAFRUIT‑ügyben hozott ítélet 42. pontja és a fenti 26. pontban hivatkozott HIPOVITON‑ügyben hozott ítélet 36. pontja).
28 A megvalósult forgalmat, valamint a korábbi védjeggyel ellátott áruk értékesítésének mennyiségét nem lehet abszolút módon értékelni, hanem az értékelést olyan egyéb releváns tényezőkkel összefüggésben kell elvégezni, mint a kereskedelmi tevékenység volumene, a gyártási vagy a forgalmazási kapacitások vagy a védjegyet használó vállalkozás sokrétűségének mértéke, valamint az érintett piacon lévő áruk vagy szolgáltatások jellemzői. Ezért ahhoz, hogy a korábbi védjegy használata ténylegesnek minősüljön, nem szükséges, hogy a használat mennyiségileg mindig jelentős legyen (a fenti 23. pontban hivatkozott VITAFRUIT‑ügyben hozott ítélet 42. pontja és a fenti 26. pontban hivatkozott HIPOVITON‑ügyben hozott ítélet 36. pontja). Tehát minimális használat is minősíthető tényleges használatnak, feltéve hogy azt az érintett gazdasági ágazatban igazoltnak lehet tekinteni ahhoz, hogy a védjeggyel ellátott áruk vagy szolgáltatások számára megteremtse és fenntartsa a piaci részesedést. Következésképpen nem lehet a priori, elvont módon meghatározni, milyen mennyiségi határ átlépése szükséges ahhoz, hogy a használatot ténylegesnek lehessen tekinteni, azaz nem állapítható meg olyan minimumszabály, amely az OHIM‑nak, vagy kereset indítása esetén a Törvényszéknek nem teszi lehetővé, hogy az eléje utalt jogvita körülményeit összességükben értékelje (a Bíróság C‑416/04. P. sz., Sunrider kontra OHIM ügyben 2006. május 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑4237. o.] 72. pontja).
29 Egyébiránt valamely védjegy tényleges használatát nem lehet valószínűsítés vagy feltételezések alapján igazolni, ehhez konkrét és objektív bizonyítékokra kell támaszkodni, amelyek bizonyítják az érintett piacon történő tényleges és elegendő használatot (a Törvényszék T‑39/01. sz., Kabushiki Kaisha Fernandes kontra OHIM – Harrison [HIWATT] ügyben 2002. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑5233. o.] 47. pontja és a T‑356/02. sz., Vitakraft‑Werke Wührmann kontra OHIM – Krafft [VITAKRAFT] ügyben 2004. október 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑3445. o.] 28. pontja).
30 Végül pontosítani kell, hogy a 207/2009 rendelet 15. cikke (1) bekezdése második albekezdésének a) pontja) alapján, összefüggésben a rendelet 43. cikkének (2) és (3) bekezdésével, egy közösségi védjegybejelentéssel szembeni felszólalásban hivatkozott korábbi nemzeti vagy közösségi védjegy tényleges használatának igazolása magában foglalja a korábbi védjegy olyan alakban történő használatának igazolását is, amely a lajstromozott alaktól csak a megkülönböztető képességet nem érintő elemekben tér el (lásd a Törvényszék T‑29/04. sz. CRISTAL CASTELLBLANCH ügyben 2005. december 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5309. o.] 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
31 Ezen megállapításokra tekintettel kell megvizsgálni, hogy a fellebbezési tanács helyesen állapította‑e meg a megtámadott határozat 18–25. pontjában, hogy a beavatkozó megfelelően bizonyította azt, hogy a korábbi védjegyet ténylegesen használták Portugáliában a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt ötéves időszakon át, amely a jelen ügyben 2002. július 2. és 2007. július 1‑je között tartott (a továbbiakban: releváns időszak).
32 A felszólalási osztály előtt, az OHIM 2009. május 19‑i levelére (lásd a fenti 10. pontot) adott válaszában a beavatkozó 27 darab számlát mutatott be, amelyeket a Diviril Comercio – Comercialização de produtos alimentares, Lda, a Divirilhez kapcsolódó portugál társaság állított ki.
33 Meg kell állapítani, hogy a huszonhét számlából tizenkettő a releváns időszakhoz kapcsolódik, és bizonyítja, hogy a korábbi védjegyet 2005. március 30. és 2007. június 8. között, azaz mintegy 26 hónapon keresztül ténylegesen használták (a továbbiakban: tizenkét számla).
34 A tizenkét számlával érintett áruk többek között a „4Ever Lima Limão”, „4Ever Laranja”, illetve „4Ever Ananás” néven szerepelnek, és 1,5 literes palackokban árusítják őket, amelyből arra lehet következtetni, hogy gyümölcslevekről van szó, vagyis olyan árukról, amelyek vonatkozásában a korábbi védjegyet lajstromozták, és amelyekre a felszólalást alapították. Ezeken a számlákon a „4Ever Gasosa” és a „4Ever Cola” nevű italok 1,5 literes palackokban történő árusítása is szerepel.
35 Kétségtelen, hogy – miként a felperes jogosan rámutat – a tizenkét számlán a „4ever” elem rendes írásjegyekkel szerepel, tehát nem egyezik meg pontosan a korábbi védjeggyel. A különbség azonban elenyésző a korábbi védjegyhez képest, mivel annak ábrás megjelenítése nem túl eredeti, hiszen a 4‑es szám és az „ever” szó megszokott írásjegyekkel szerepel, csak az „r” betű enyhén stilizált, és a védjegyben nem látható semmilyen szín, logó vagy feltűnő grafikai elem. Ahogyan a megtámadott határozat 24. pontjában helyesen került megállapításra, a fenti különbségek nem változtatják meg a korábbi védjegy lajstromozott alakjának megkülönböztető képességét, és nem sértik a védjegy azonosító rendeltetését sem. Így a felperes állításával ellentétben nem hozható fel a beavatkozóval szemben az a kifogás, hogy nem nyújtott be további olyan bizonyítékot, amely a korábbi védjegy „pontos ábrázolását” tartalmazza.
36 A tizenkét portugál nyelvű számlából az is kitűnik, hogy a palackozott gyümölcsleveket hét, Portugália különböző helyein található ügyfél részére szállították. Tagadhatatlan tehát, hogy ezeket az árukat a releváns piacnak tekinthető portugál piacra szánták.
37 Ezek a számlák egyébként azt is tartalmazzák, hogy a portugáliai ügyfelek számára a korábbi védjeggyel jelölve forgalmazott gyümölcslevekért 2005. március 30. és 2007. június 8. között nettó 2604 eurót fizettek, ami 4968 palacknak felel meg. A „4Ever Gasosa” és a „4Ever Cola” nevű italokkal együtt az eladott palackok száma 8628, a nettó árbevétel pedig 3856 euró volt.
38 Ahogyan arra az OHIM a megtámadott határozat 22. pontjában helyesen mutat rá, bár az értékesítés mértéke viszonylag alacsony, a benyújtott számlák arra utalnak, hogy a számlákban hivatkozott árukat viszonylag rendszeresen értékesítették a körülbelül 26 hónapos időszak alatt, amely időszak nem tekinthető sem túl rövidnek, sem pedig a felperes által tett közösségi védjegybejelentés közzétételéhez képest túl közelinek (lásd ebben az értelemben a fenti 23. pontban hivatkozott VITAFRUIT‑ügyben hozott ítélet 48. pontját).
39 A lebonyolított eladások olyan használati cselekményeknek minősülnek, amelyek objektíve alkalmasak arra, hogy piacot hozzanak létre, illetve tartsanak fenn a kérdéses áruk számára, amelyek kereskedelmi mennyisége a használat időtartamához és gyakoriságához viszonyítva nem olyan csekély, hogy azt lehetne megállapítani, hogy csupán olyan szimbolikus, minimális vagy fiktív jellegű használatról van szó, amely kizárólag a védjegyoltalom fenntartására irányul (lásd ebben az értelemben a fenti 23. pontban hivatkozott VITAFRUIT‑ügyben hozott ítélet 49. pontját). E tekintetben figyelembe kell venni különösen azt, hogy Portugália területe és népesség viszonylag kicsi.
40 A fentieket igazolja az is, hogy a tizenkét számlát csak hét ügyfél részére állították ki. Elegendő ugyanis, hogy a védjegy használata nyilvánosan és a külvilág felé történjék, és nem kizárólag a korábbi védjegyjogosult vállalkozáson belül, illetve az e vállalkozás saját kereskedelmi hálózatán vagy az e vállalkozás által ellenőrzött kereskedelmi hálózaton belül kerüljön rá sor (a fenti 23. pontban hivatkozott VITAFRUIT‑ügyben hozott ítélet 50. pontja).
41 Ezért bár a korábbi védjegy használatának jelentősége viszonylag korlátozott, a fellebbezési tanács nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott határozatban azt állapította meg, hogy a beavatkozó által bemutatott bizonyítékok elegendők voltak a tényleges használat megállapításához.
42 A felperes állításával ellentétben a fellebbezési tanács nem „puszta feltevésekre és valószínűsítésekre” alapította ezt a következtetését. A felszólalási osztály és a fellebbezési tanács ugyanis e tekintetben a tizenkét számlára, és olyan megállapításokra támaszkodott, amelyek teljes mértékben összhangban állnak az ítélkezési gyakorlattal, különösen a fenti 23. pontban hivatkozott VITAFRUIT‑ügyben hozott ítélettel, amelyet a fenti 28. pontban hivatkozott Sunrider kontra OHIM ügyben hozott ítélet is megerősített. A fenti 23. pontban hivatkozott VITAFRUIT‑ügyben hozott ítéletben a Törvényszék kimondta, hogy az, hogy egyetlen spanyolországi ügyfél részére, tizenegy és fél hónapon át, körülbelül 4800 euró értékben 3516 palack gyümölcssűrítményt adtak el, és ezt mintegy tíz számlával igazolták, az érintett korábbi védjegy tényleges használatának minősül.
43 Ebben az összefüggésben a felperes nem érvelhet azzal, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 22. pontjában kifejtette, hogy „nem lehet azt vélelmezni, hogy az előterjesztett számlák a releváns ötéves időszak alatt az eladásokról kiállított összes számlát lefedik”, és hogy „[a] számlákkal igazolt használat esetén a felszólalók általában csak néhányat mutatnak be a kibocsátott számlák közül”. Ahogyan az OHIM igen helyesen rámutat, itt csupán a józan ész diktálta megfontolásokról van szó, hiszen nem követelhető meg a védjegyjogosulttól, hogy a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) bekezdésében foglalt ötéves releváns időszak alatt az ezen védjeggyel lebonyolított minden egyes ügyletre vonatkozóan bizonyítékot terjesszen elő. Amennyiben bizonyítékként számlákra hivatkozik, az a fontos, hogy olyan mennyiségre vonatkozóan hozzon fel példákat, amely alapján ki lehet zárni az említett védjegy pusztán szimbolikus jellegű használatát, és amely következésképpen megfelelően bizonyítja a tényleges használatot. Ezenkívül rá kell mutatni arra is, hogy a jelen ügyben a beavatkozó 2011. március 17‑én a fellebbezési tanács elé terjesztett észrevételeiben kifejezetten közölte, hogy a tizenkét számla mintának tekinthető.
44 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított, második jogalapról
45 A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács a hangzásbeli összehasonlítás szempontjából alaptalanul figyelmen kívül hagyta azt, hogy az angolul beszélő fogyasztók hogyan ejtik ki az ütköző védjegyeket, és nem állapította meg helyesen a védjegyek közötti fogalmi és vizuális különbségeket. A fellebbezési tanács ezért tévesen következtetett arra, hogy a jelen ügyben fennáll az összetévesztés veszélye.
46 A 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja) értelmében a korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha azt azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint a két védjeggyel megjelölt áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt. Az összetéveszthetőség magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez.
47 Ezen túlmenően a 207/2008 rendelet 8. cikke (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontja értelmében korábbi védjegy alatt minden olyan, valamely tagállamban lajstromozott védjegy értendő, amelynek bejelentési napja korábbi, mint a közösségi védjegybejelentés bejelentési napja.
48 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint fennáll az összetévesztés veszélye, ha a vásárlóközönség azt hiheti, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalkozástól, vagy gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozásoktól származnak. Ugyanezen ítélkezési gyakorlat értelmében az összetéveszthetőséget átfogóan kell értékelni az alapján, hogy az érintett vásárlóközönség milyen képet alkot a megjelölésről és a szóban forgó árukról vagy szolgáltatásokról, és figyelembe kell venni valamennyi, az adott ügyre jellemző tényezőt, különösen a megjelölések és a megjelölt áruk vagy szolgáltatások hasonlósága közötti kölcsönös függőséget (lásd a Törvényszék T‑162/01. sz., Laboratorios RTB kontra OHIM – Giorgio Beverly Hills [GIORGIO BEVERLY HILLS] ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2821. o.] 30–33. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
49 A 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásában az összetéveszthetőség előfeltétele, hogy az ütköző védjegyek azonosak vagy hasonlók legyenek, és hogy a velük jelölt áruk vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlók legyenek. E feltételeknek együttesen kell teljesülniük (lásd a Törvényszék T‑316/07. sz., Commercy kontra OHIM – easyGroup IP Licensing [easyHotel] ügyben 2009. január 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑43. o.] 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
50 Ezen megfontolások fényében kell megvizsgálni, hogy a fellebbezési tanács helyesen vélte‑e úgy, hogy a korábbi védjegy és a bejelentett védjegy között fennáll az összetévesztés veszélye.
Az érintett vásárlóközönségről és az általa tanúsított figyelem szintjéről
51 A fellebbezési tanács helyesen állapította meg a megtámadott határozat 17., illetve 32. pontjában, hogy az érintett vásárlóközönség átlagos portugál fogyasztókból áll, és az általuk tanúsított figyelem szintje is átlagos. A felperes beadványaiban tett megállapításaiban kifejezetten egyetért ezzel.
Az áruk összehasonlításáról
52 A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 26–28. pontjában helyesen állapította meg, és végső soron a felperes sem cáfolta, hogy az érintett áruk részben azonosak, részben pedig hasonlók.
A megjelölések összehasonlításáról
53 Az összetéveszthetőség átfogó értékelésénél az ütköző megjelölések vizuális, hangzásbeli vagy fogalmi hasonlóságát illetően a megjelölések által keltett összbenyomást kell alapul venni, különösen a megkülönböztető és domináns elemeik figyelembevételével. Az összetéveszthetőség átfogó értékelésénél az játszik meghatározó szerepet, hogy a védjegyet hogyan érzékeli a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások átlagos fogyasztója. E tekintetben az átlagos fogyasztó rendszerint egészében érzékeli a védjegyet, és nem vizsgálja annak egyes részleteit (lásd a Bíróság C‑334/05. P. sz., OHIM kontra Shaker ügyben 2007. június 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑4529. o.] 35. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
54 Két védjegy közötti hasonlóság értékelése nem korlátozódhat az összetett védjegy csupán egyik alkotóelemének figyelembevételére és annak valamely másik védjeggyel történő összehasonlítására. Ellenkezőleg: az összehasonlítást a szóban forgó védjegyeket megvizsgálva kell elvégezni, mindegyiket egészében tekintve, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összetett védjegy által az érintett fogyasztókban keltett összbenyomás szempontjából bizonyos körülmények esetén ne lehetne domináns a védjegy egy vagy több alkotóeleme (lásd a fenti 53. pontban hivatkozott OHIM kontra Shaker ügyben hozott ítélet 41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Csak abban az esetben értékelhető a hasonlóság egyedül a domináns elem alapján, ha a védjegy összes többi eleme elhanyagolható (a Bíróság fenti 53. pontban hivatkozott OHIM kontra Shaker ügyben hozott ítéletének 42. pontja és a C‑193/06. P. sz., Nestlé kontra OHIM ügyben 2007. szeptember 20‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 42. pontja). Ez különösen akkor lehet így, amikor ez az alkotóelem önmagában is képes meghatározni azt a képet, amelyet az érintett vásárlóközönség fel tud idézni a védjegyről, és így a védjegy többi alkotóelemének szerepe elhanyagolható a védjegy által keltett összbenyomásban (a fent hivatkozott Nestlé kontra OHIM ügyben hozott ítélet 43. pontja).
– A vizuális összehasonlításról
55 A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 29. pontjában azt állapította meg, hogy az ütköző védjegyek között csekély mértékű vizuális hasonlóság áll fenn.
56 A felperes azt állítja, hogy az ütköző védjegyek vizuális szempontból egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Először is a korábbi védjegy és a bejelentett védjegy szóeleme között csupán csekély mértékű vizuális hasonlóság áll fenn. Másodszor, a bejelentett védjegy ábrás eleme különleges és eredeti. Harmadszor, a ragadozó madarat ábrázoló, említett ábrás elem megkülönböztető képessége ugyanolyan nagyfokú, mint e védjegy szóeleméé, és így ez utóbbi elem nem tekinthető dominánsnak.
57 Az OHIM és a beavatkozó vitatja a felperes érveit.
58 Meg kell állapítani, hogy az ütköző védjegyekben közös az – ebben a sorrendben megjelenő – „e”, „v”, „e” és „r” betű, amelyek a korábbi védjegy szinte egészét, a bejelentett védjegy szóelemének pedig a második részét alkotják. Vizuális szempontból tehát vannak hasonló elemek a két védjegyben, ahogyan ezt egyébként a felperes is kifejezetten elismerte.
59 Az ütköző védjegyek eltérnek egymástól a szóelemük ábrázolásához használt írásjegyek típusában, a korábbi védjegy „r” betűjének enyhén stilizált alakjában, a korábbi védjegy elején látható „4”‑es számban, a bejelentett védjegy felső részében látható ragadó madár ábrázolásában, és a bejelentett védjegy szóelemének elején található „f”, „o” és „r” betűkben, amelyek így a szóelem többi betűjével az angol „forever” (örökre) szót alkotják.
60 Ezek a különbségek, bár egyértelműen nem mellékesek, nem olyan jelentősek, hogy elnyomnák az ütköző védjegyek közötti csekély mértékű hasonlóságot, amely a fenti 58. pontban ismertetett elemekből következik.
61 Ezt a megállapítást a felperes azon érvei sem cáfolhatják, amelyeket a bejelentett védjegy ábrás elemére alapított (lásd a fenti 56. pontot). Egyrészt ugyanis – ahogyan erre a beavatkozó is helyesen mutatott rá – ez az ábrás elem, a meglehetősen hétköznapinak mondható ragadozómadár‑ábrázolás, nem olyan eredeti és feltűnő, ahogyan ezt a felperes sugallja. Másrészt a szó‑ és ábrás elemet egyaránt tartalmazó összetett védjegyek esetében a szóelemeket általánosan úgy kell tekinteni, mint amelyek megkülönböztetőbbek, sőt akár dominánsak az ábrás elemekhez képest, többek között azért, mert az érintett vásárlóközönség emlékezetében az érintett védjegy azonosításakor a szóelem rögzül, az ábrás elemeket pedig inkább díszítőelemnek érzékeli (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑434/10. sz., Hrbek kontra OHIM – Outdoor Group (ALPINE PRO SPORTSWEAR & EQUIPMENT) ügyben 2011. november 15‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 55. és 56. pontját, a T‑434/10. sz., Cervecería Modelo kontra OHIM – Plataforma Continental (LA VICTORIA DE MEXICO) ügyben 2012. január 31‑én hozott ítéletének 46. pontját, és a T‑596/10. sz., Almunia Textil kontra OHIM – FIBA‑Europe (EuroBasket) ügyben 2012. február 2‑án hozott ítéletének 36. pontját).
62 Ezekre a megállapításokra tekintettel, és figyelemmel arra, hogy az átlagos fogyasztó főszabály szerint kénytelen a védjegyekről az emlékezetében őrzött tökéletlen képre hagyatkozni (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑342/97. sz. Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben 1999. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑3819. o.] 26. pontját), meg kell erősíteni a fellebbezési tanácsnak az ütköző védjegyek közötti csekély mértékű vizuális hasonlóságra vonatkozó értékelését.
– A hangzásbeli összehasonlításról
63 A megtámadott határozat 30. pontjában a fellebbezési tanács az alábbiakat állapította meg:
„A vásárlóközönségnek az a része, amelyik valamennyire tud angolul, ugyanúgy ejti ki a két védjegyet. Csak a portugál vásárlóközönség angolul nem értő része fogja eltérően kiejteni a két védjegyet, méghozzá így: CU/A/TRO/E/VER és FO/RE/VER. Az első esetben a védjegyek hangzása megegyezik; a második esetben csak közepesen hasonló.”
64 A felperes cáfolja ezt az elemzést, és arra hivatkozik, hogy ha egy felszólalást kizárólag nemzeti védjegyre alapítanak, akkor az összetéveszthetőséget a célzott vásárlóközönség nyelvére – vagyis annak a tagállamnak a nyelvére, ahol a védjegy oltalom alatt áll – vonatkozó nyelvhasználati és kiejtési szabályokkal összefüggésben kell értékelni. A felperes szerint a jelen ügyben kizárólag az számít, hogy a portugálul beszélő fogyasztók hogyan értik a védjegyeket. Rámutat arra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az átlagos portugál fogyasztó felismeri, hogy a 4‑es számból és az „ever” szóból álló összetétel az angol nyelvből származik, inkább azt hiszi, hogy kitalált szó. Mindenesetre az átlagos fogyasztó nem feltétlenül az angol kiejtési szabályok szerint ejti a korábbi védjegyet. Ezenkívül azt is meg kell állapítani, hogy az érintett vásárlóközönség nagyobb része ki tudja ejteni helyesen a kérdéses szót. A felperes azt is vitatja, hogy az ütköző védjegyek „közepesen hasonlók” lennének az érintett vásárlóközönség angolul nem értő része számára, amely ezért „quatroevernek” fogja ejteni a korábbi védjegyet.
65 Az OHIM és a beavatkozó elutasítja a felperes érveit.
66 Rá kell mutatni arra, hogy bár igaz, hogy az összetéveszthetőséget azon terület vásárlóközönsége vonatkozásában kell értékelni, ahol a korábbi védjegyet lajstromozták, amely a jelen esetben Portugália, ennek keretében azonban figyelembe kell venni az említett vásárlóközönség sajátos jellemzőit és ismereteit.
67 E tekintetben a jelen üggyel kapcsolatban – ahogyan a beavatkozó helyesen állapítja meg – nem állapítható meg többek között az, hogy az átlagos portugál fogyasztó csak a portugál szövegű védjegyeket érti, illetve hogy automatikusan azt feltételezi, hogy a számokból és angol szavakból álló védjegyeket portugálul kell érteni és kiejteni.
68 Összességében téves a felpereshez hasonlóan azt állítani, hogy „a portugál fogyasztók általában nem beszélnek és nem értenek angolul”. Az angol nyelv ismerete ugyanis Portugáliában – persze különböző mértékben – viszonylag elterjedt. Nem állítható, hogy a portugál vásárlóközönség folyékonyan beszélne angolul, alaposan feltételezhető azonban, hogy jelentős része legalább alapfokú nyelvismerettel rendelkezik, amelynek segítségével képes megérteni és kiejteni az olyan alapvető és hétköznapi angol szavakat, mint a „forever”, illetve egytől tízig kiejteni angolul a számokat (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑273/08. sz., X‑Technology R & D Swiss kontra OHIM – Ipko‑Amcor ügyben 2009. október 28‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 37. pontját, T‑118/09. sz., La Sonrisa de Carmen és Bloom Clothes kontra OHIM – Heldmann (BLOOMCLOTHES) ügyben 2011. október 5‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 38. pontját, és T‑411/12. sz., Celtipharm kontra OHIM – Alliance Healthcare France (PHARMASTREET) ügyben 2013. június 6‑án hozott ítéletének 34. pontját).
69 Az internetes chatalkalmazásokban, illetve az e‑mailekben, internetes fórumokon és a blogokban, vagy akár az online számítógépes játékokban használt ún. SMS‑nyelv széles körű elterjedtségére tekintettel okkal feltételezhető továbbá az is, hogy a 4‑es számot, amennyiben angol szóval szerepel együtt, általában angolul olvassák, és úgy értik, hogy az angol „for” (‑ért, számára, részére, ‑ra, ‑re, ‑nak/‑nek) elöljáróra vonatkozik (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑414/05. sz., NHL Enterprises kontra OHIM – Glory & Pompea (LA KINGS) ügyben 2009. május 7‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 31. pontját). Miként a beavatkozó is helyesen rámutatott, a számot tartalmazó portugál védjegyeket rendszerint csak akkor olvassák portugálul, ha a szám mellett egy vagy több portugál szó is szerepel, mint például a Companhia das 4 Patas portugál védjegy esetében. A korábbi védjegyben szereplő „ever” szó azonban nem része a portugál szókészletnek.
70 Ebből következően a fellebbezési tanács helyesen állapította meg azt, hogy az érintett vásárlóközönség bizonyos fokú – a fenti 68. és 69. pontban ismertetett okokból nem feltétlenül széles körű – angol nyelvismerettel rendelkező része ugyanúgy olvassa és ejti ki a korábbi védjegyet, mint a bejelentett védjegyet, mivel az utóbbiban az angol „forever” (örökre) szó szerepel.
71 Kétségtelen, hogy az érintett vásárlóközönség azon része, amelyről fentebb szó volt, nem pontosan úgy ejti a „forever” szót, mint az angol anyanyelvűek. A felperes azonban nem érvelhet ezzel, hiszen nem állítható, hogy e szó érthető kiejtéséhez alapos angol nyelvismeretre vagy különleges képességre lenne szükség.
72 Végül meg kell állapítani, hogy tekintettel arra, hogy az ütköző védjegyekben közös az „ever” végződés, a fellebbezési tanács nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a védjegyek az érintett vásárlóközönség angolul nem értő része számára hangzás szempontjából „közepesen hasonlók” egymáshoz.
– A fogalmi összehasonlításról
73 A megtámadott határozat 31. pontjában a fellebbezési tanács az alábbiakat állapította meg:
„[…] a fogalmi összehasonlítás attól függ, hogy a vásárlóközönség mely részét vesszük figyelembe: az angolul értő vásárlóközönség az »örökre, mindörökké« fogalmat mindkét védjegyben észleli (és ezért a védjegyek fogalmilag azonosak), míg az angolul nem értő része fogalmi szempontból nem kapcsolja össze a védjegyeket.”
74 A felperes azt állítja, hogy az átlagos portugál fogyasztó egyáltalán nem észlel fogalmi hasonlóságot az ütköző védjegyek között. Először is az angolul nem beszélő portugál fogyasztók számára egyik védjegy sem jelent semmit. Másodszor még az elegendő angol nyelvismerettel rendelkező portugál fogyasztók is teljesen eltérőnek tartják az ütköző védjegyeket, mivel nem érzékelnek kapcsolatot a bejelentett védjegyben szereplő „forever” szó és a 4‑es szám között. Harmadszor figyelembe kell venni, hogy a bejelentett védjegyben látható, ragadozó madarat ábrázoló ábrás elem méretéből és az általa közvetített egyértelmű üzenetből adódóan a bejelentett védjegy fogalmi jelentésének részét képezi, és ennek az elemnek a korábbi védjegyben nincsen megfelelője.
75 Az OHIM és a beavatkozó vitatja a felperes érveit.
76 Először is az érintett vásárlóközönség angol nyelvismerettel nem rendelkező részével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a felperes egyetért a fellebbezési tanács azon, végeredményben megalapozott álláspontjával, miszerint az ütköző védjegyek fogalmi szempontból semlegesek.
77 Továbbá az érintett vásárlóközönség bizonyos fokú angol nyelvismerettel rendelkező része egyértelműen észleli az angol „forever” (örökre) szó és a 4‑es számmal való összetétel közötti kapcsolatot, mivel a 4‑es számról a fenti 68. és 69. pontban ismertetett okokból az angol „for” (‑ért, számára, részére, ‑ra, ‑re, ‑nak/‑nek) elöljáróra, az angol „ever” (örökre) szóval együtt látva pedig a „forever” szóra asszociál.
78 Ezt a megállapítást nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, amely a bejelentett védjegyben látható ragadozó madár ábrázolására vonatkozik. Ez az ábrázolás ugyanis – ahogyan az OHIM is helyesen utal rá – nem hoz magával különösen konkrét vagy meglepő jelentést, és nem egészíti ki, nem teszi egyértelműbbé, illetve nem módosítja az angol „forever” szó jelentését.
79 A fentiekből következően a fellebbezési tanács nem alkalmazta tévesen a jogot a bejelentett védjegy és a korábbi védjegy között fennálló hasonlóságok értékelése során.
Az összetéveszthetőségről
80 Az összetéveszthetőség átfogó értékelése bizonyos kölcsönös függőséget feltételez a figyelembe vett tényezők, és különösen a védjegyek és a megjelölt áruk vagy szolgáltatások hasonlósága között. Így a megjelölt áruk vagy szolgáltatások kisebb mértékű hasonlóságát ellensúlyozhatja a védjegyek közötti hasonlóság magasabb foka, és fordítva (a Bíróság C‑39/97. sz. Canon‑ügyben 1998. szeptember 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑5507. o.] 17. pontja és a Törvényszék T‑81/03. sz. T‑82/03. és T‑103/03. sz., Mast‑Jägermeister kontra OHIM – Licorera Zacapaneca [VENADO kerettel és társai] egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑5409. o.] 74. pontja).
81 A megtámadott határozat 32. pontjában a fellebbezési tanács – miután rámutatott arra, hogy a korábbi védjegy átlagos megkülönböztető képességgel rendelkezik, megismételte az ütköző védjegyek összehasonlítására vonatkozó következtetéseit (lásd a fenti 55., 63. és 73. pontot), megállapította, hogy az érintett vásárlóközönség átlagos szintű figyelmet tanúsít, majd emlékeztetett arra, hogy az érintett áruk részben azonosak, részben pedig hasonlók – azt állapította meg, hogy a védjegyek összességükben értékelve összetéveszthetők egymással.
82 A felperes az ütköző védjegyek között fennálló állítólagos különbségekre hivatkozva vitatja ezt a megállapítást.
83 Az OHIM és a beavatkozó egyetért a fellebbezési tanács elemzésével.
84 Emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezési tanács helyesen mutatott rá arra, hogy a szóban forgó áruk részben azonosak, részben pedig hasonlók, hogy az ütköző védjegyek közötti csekély mértékű vizuális hasonlóság áll fenn, hogy a védjegyek hangzásuk szempontjából azonosak az érintett vásárlóközönség bizonyos fokú angol nyelvismerettel rendelkező része számára, és átlagos mértékben hasonló k a releváns vásárlóközönség angol nyelvismerettel nem rendelkező része számára, valamint hogy a védjegyek fogalmi szempontból azonosak az érintett vásárlóközönség bizonyos fokú angol nyelvismerettel rendelkező része számára, és semlegesek a releváns vásárlóközönség angol nyelvismerettel nem rendelkező része számára. Tekintettel arra – amit végső soron a felperes sem vitat –, hogy a korábbi védjegy átlagos megkülönböztető képességgel rendelkezik, az érintett vásárlóközönség átlagos szintű figyelmet tanúsít, és az áruk és a szolgáltatások hasonlóságára és a védjegyek hasonlóságára vonatkozó feltételek együttesen fennállnak, az átfogó értékelés keretében meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács helyesen ítélte meg úgy, hogy az ütköző védjegyek között fennáll az összetévesztés veszélye.
85 Az előzőekre tekintettel a második jogalapot, és ezért a kereset egészét el kell utasítani.
A költségekről
86 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
87 Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM és a beavatkozó kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
88 A fentiekben foglaltakon túl a beavatkozó azt kérte, hogy a Törvényszék a felperest kötelezze az OHIM előtti eljárásban a részéről felmerült költségek viselésére.
89 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 136. cikkének 2. §‑a értelmében „[a] feleknél a fellebbezési tanács előtti eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeket […] megtérítendő költségeknek kell tekinteni”. Ebből következően a felszólalási osztály előtti eljárás során felmerült költségek nem minősülnek megtérítendő költségeknek (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑147/03. sz., Devinlec kontra OHIM – TIME ART (QUANTUM) ügyben 2006. január 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑11. o.] 115. pontját és T‑112/06. sz., Inter‑Ikea kontra OHIM – Waibel (idea) ügyben 2008. január 16‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 88. pontját).
90 Ennélfogva el kell utasítani a beavatkozó arra irányuló kérelmét, hogy a Törvényszék kötelezze a felperest a felszólalási osztály előtti eljárás során felmerült költségek viselésére.
91 E körülmények között a Törvényszéknek a felperest arra kell köteleznie, hogy saját költségein és az OHIM részéről felmerült költségeken felül viselje a beavatkozó költségeit is, kivéve a beavatkozó részéről a felszólalási osztály előtti eljárás során felmerült költségeket.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék az Aloe Vera of America, Inc.‑et kötelezi a költségek viselésére, ideértve a Detimos – Gestão Imobiliária, SA részéről a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) fellebbezési tanácsa előtti eljárás során felmerült költségeket is.
Frimodt Nielsen | Dehousse | Collins |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. január 16‑i nyilvános ülésen.
Aláírások