A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)
2024. május 8.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Az Európai Unió saját forrásai – Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által társfinanszírozott nemzeti program – Az e program végrehajtása érdekében szerződés alapján nyújtott támogatások – Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme – 2988/95/EK rendelet – Hatály – Szabálytalanságok üldözése – 3. cikk – Az eljárás megindításának elévülési ideje – Az elévülést megszakító cselekmény fogalma – Az arányosság elve – Valamely tagállam magánjogán alapuló, a jogalap nélkül kifizetett támogatások visszatérítése iránti kérelem”
A C‑734/22. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) a Bírósághoz 2022. november 29‑én érkezett, 2022. október 17‑i határozatával terjesztett elő
az Osztrák Köztársaság
és
GM
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nyolcadik tanács),
tagjai: N. Piçarra tanácselnök (előadó), N. Jääskinen és M. Gavalec bírák,
főtanácsnok: J. Kokott,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– GM képviseletében L. Peissl és J. Reich‑Rohrwig Rechtsanwälte,
– az osztrák kormány képviseletében A. Posch, J. Schmoll és E. Samoilova, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében F. Blanc, B. Hofstötter és A. Sauka, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18‑i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 1995. L 312., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 340. o.) 3. cikkének, valamint az arányosság elvének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet az Osztrák Köztársaság és GM, egy természetes személy között az utóbbi részére jogalap nélkül kifizetett támogatások visszatérítése iránti igényre alkalmazandó elévülési idő tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2988/95 rendelet harmadik és negyedik preambulumbekezdése kimondja:
„[… az Európai] Közösségek pénzügyi érdekeire nézve hátrányos jogszabályokat minden területen fel kell számolni;
[…] a Közösségek pénzügyi érdekei ellen irányuló csalásokkal szembeni küzdelem eredményessé tétele érdekében a közösségi politikák által érintett összes területen egységes jogi keretet kell meghatározni”.
4 E rendelet 1. cikke kimondja:
„(1) Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelme céljából a közösségi joggal kapcsolatos szabálytalanságok esetére egy keretszabályozás kialakítására kerül sor az egységes ellenőrzések, a közigazgatási intézkedések, továbbá szankciók tekintetében.
(2) Szabálytalanság a közösségi jog valamely rendelkezésének egy gazdasági szereplő általi, annak cselekménye vagy mulasztása útján történő megsértése, amelynek eredményeként a Közösségek általános költségvetése vagy a Közösségek által kezelt költségvetések kárt szenvednek vagy szenvednének, akár közvetlenül a Közösségek nevében beszedett saját forrásokból származó bevétel csökkenése vagy kiesése révén, akár indokolatlan kiadási tételek miatt.”
5 Az említett rendelet 3. cikke így rendelkezik:
„(1) Az eljárás elévülési ideje az 1. cikk (1) bekezdésében említett szabálytalanság elkövetését követő négy év. Mindazonáltal az ágazati szabályok ennél rövidebb, de legalább három éves időszakot is előírhatnak.
Folyamatos vagy ismételt szabálytalanságok esetében az elévülési idő azon a napon kezdődik, amikor a szabálytalanság megszűnt. Többéves programok esetében az elévülési idő minden esetben addig tart, amíg a program véglegesen le nem zárult.
A hatáskörrel rendelkező hatóságnak a szabálytalansággal kapcsolatos bármely vizsgálata vagy eljárása, amelyről az érintett személyt tájékoztatták, megszakítja az elévülést. A megszakadást kiváltó cselekményt követően az elévülés újrakezdődik.
Az elévülés mindazonáltal legkésőbb az elévülési idő kétszeresének megfelelő időszak utolsó napján bekövetkezik, ha a hatáskörrel rendelkező hatóság ezalatt nem szabott ki szankciót, kivéve, ha a közigazgatási eljárást a 6. cikk (1) bekezdésének megfelelően felfüggesztették.
[…]
(3) A tagállamok fenntartják maguknak a lehetőséget, hogy az (1), illetve (2) bekezdésben előírtnál hosszabb időszakot alkalmazzanak.”
Az osztrák jog
6 Az Allgemeines bürgerliches Gesetzbuch (általános polgári törvénykönyv, a továbbiakban: ABGB) alapügyre alkalmazandó változatának (a továbbiakban: ABGB) „Elévülési idő – Általános szabályok” című 1478. §‑a harmincéves elévülési időt ír elő az „önmagában gyakorolható jog gyakorlásának egyszerű elmaradása esetén”.
7 Az AGBG 1489. §‑a a következőképpen rendelkezik:
„Minden kártérítési igény az attól az időponttól számított három év elteltével évül el, amikor a károsult tudomást szerzett a kárról és a kár okozójának kilétéről, függetlenül attól, hogy a kárt szerződéses kötelezettség megsértése okozta, vagy nem áll kapcsolatban a szerződéssel. Ha a sértettnek nem volt tudomása a kárról vagy az elkövető kilétéről, vagy ha a kár egy vagy több olyan bűncselekményből ered, amelyeket csak szándékosan lehet elkövetni, és amelyek egy évnél hosszabb szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendők, az elévülés csak 30 év elteltével áll be.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
8 Az Osztrák Köztársaság az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20‑i 1698/2005/EK tanácsi rendelet (HL 2005. L 277., 1. o.; helyesbítés: HL 2007. L 4., 10. o., HL 2012. L 206., 23. o.) alapján társfinanszírozott és az Agrimarkt Austria (osztrák mezőgazdasági piacfelügyeleti hivatal, a továbbiakban: AMA) által kezelt és korlátolt felelősségű társaság formájában működő Österreichischer Programm für umweltgerechte Landwirtschaft (osztrák program a környezetvédelmi szempontból megfelelő mezőgazdaságért) végrehajtása keretében pénzügyi támogatásokat kínált a 2007 és 2013 közötti időszakra. E támogatásokat az e tagállam és az említett támogatások kérelmezői között létrejött magánjogi szerződések útján, az utóbbiak által tett többéves kötelezettségvállalások alapján fizették ki.
9 Az ilyen támogatásban részesülő GM‑nél 2013‑ban végzett ellenőrzés során az AMA eltérést állapított meg a támogatási kérelem tárgyát képező területek és a ténylegesen támogatható területek között. Következésképpen azt kérte GM‑től, hogy térítse vissza a 2008 és 2010, valamint 2012 és 2013 között nyújtott támogatásokat.
10 Miután az AMA egy könyvvizsgálói jelentést és két, 2014. március 26‑i, illetve június 26‑i beszedési értesítést, továbbá 2015. május 11‑i, illetve november 12‑i keltezésű fizetési felszólítást küldött GM‑nek, 2015. december 16‑án pedig „bírósági eljárás” terhe mellett felszólító levelet küldött GM‑nek.
11 2019. április 26‑án GM teljesítése hiányában az Osztrák Köztársaság keresetet indított az elsőfokú polgári bíróság előtt az iránt, hogy GM‑et kötelezzék a jogalap nélkül kifizetett támogatások kamatokkal növelt összegének visszatérítésére, amellyel szemben GM ezen igény elévülésére hivatkozott.
12 E bíróság az előtte folyamatban lévő polgári eljárás tárgyát arra a kérdésre korlátozta, hogy a szóban forgó igény elévült‑e. A 2988/95 rendelet 3. cikke alapján megállapította, hogy a jelen ügyben az eljárások e rendeletben előírt négyéves elévülési ideje 2014. január 1‑jén kezdődött, de azt többek között a 2015. május 11‑i, november 12‑i fizetési felszólítások és a december 16‑i felszólító levél megszakították, következésképpen pedig ezen igény nem évült el.
13 Az a bíróság, amelyhez GM fellebbezést nyújtott be, úgy ítélte meg, hogy a 2988/95 rendelet nem alkalmazható, és hogy az ABGB 1489. §‑a értelmében az igény elévült.
14 Az Osztrák Köztársaság ekkor felülvizsgálati kérelmet nyújtott be ez utóbbi ítélettel szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, az Oberster Gerichtshofhoz (legfelsőbb bíróság, Ausztria), arra hivatkozva, hogy a 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében előírt négyéves elévülési időt kell alkalmazni a szóban forgó visszatérítés iránti igényre, és hogy a jelen ítélet 10. pontjában említett fizetési felszólításokat a „hatáskörrel rendelkező [hatóság] szabálytalansággal kapcsolatos vizsgálat[ának] vagy eljárás[ának]” kell minősíteni, aminek következtében e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében ezen elévülési idő megszakad. A visszatérítés iránti igény tehát nem évült el. Ha az említett rendelet nem lenne alkalmazható, akkor az ABGB 1478. §‑ában előírt harmincéves elévülési időt kellene alkalmazni.
15 GM arra hivatkozik, hogy a 2988/95 rendelet nem alkalmazható, mivel az csak a „közjogi eszközökkel” biztosítandó jogokra terjed ki. Márpedig a szóban forgó támogatásokat a nemzeti jog által szabályozott magánjogi szerződés alapján nyújtották. Mivel az ABGB 1489. §‑ában előírt hároméves elévülési idő a kereset benyújtásának időpontjában már lejárt, az igény már elévült. Még ha feltételezzük is, hogy e rendelet alkalmazandó, az igény akkor is elévült. A fizetési iránti követelések és felszólítások ugyanis nem minősíthetők az említett rendelet 3. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében vett olyan cselekménynek, amely a megállapított szabálytalansággal kapcsolatos vizsgálatra vagy eljárásra irányul.
16 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita megoldása attól függ, hogy a 2988/95 rendelet 3. cikkében előírt négyéves elévülési idő alkalmazandó‑e abban az esetben, ha az Európai Unió által társfinanszírozott támogatást nem „hatósági közigazgatási aktussal” nyújtották, és az e támogatás visszatéríttetésére irányuló eljárás így a magánjog hatálya alá tartozik. Úgy véli, hogy ha e rendelkezés alkalmazandó lenne, GM nem hivatkozhatna az ABGB 1489. §‑ában előírt hároméves elévülési időre, ahogy az Osztrák Köztársaság sem hivatkozhatna az ABGB 1478. §‑ában előírt harmincéves elévülési időre, mivel ez utóbbi nem tartja tiszteletben az arányosság elvét.
17 Ilyen körülmények között az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) A [2988/95] rendelet 3. cikkét közvetlenül alkalmazni kell‑e azokra a követelésekre, amelyeket az Osztrák Köztársaság az [1698/2005] rendelet szerinti agrár‑környezetvédelmi intézkedésnek minősülő program keretében nyújtott szerződéses támogatásra pályázóknak nyújtott támogatásként magánjogi eszközökkel visszakövetel, mert a támogatás kedvezményezettje szerződéses kötelezettségeket sértett?
2) Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén úgy kell‑e értelmezni [a 2988/95] rendelet 3. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdését, hogy az elévülést megszakító vizsgálatról vagy eljárásról van szó akkor is, ha a támogató a követelés első peren kívüli visszafizetési felszólítást követően – szükség esetén többször is – ismételten felszólítja a kedvezményezettet a fizetésre, és fizetési felszólítást peren kívül teszi meg ahelyett, hogy a visszafizetési igényét bírósági úton érvényesítené?
3) Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén, összeegyeztethető‑e az uniós joggal, különösen az arányosság elvével a nemzeti polgári jog szerinti harmincéves elévülési idő alkalmazása az első kérdésben említett visszakövetelési igényekre?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről
18 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az ott előírt négyéves elévülési idő közvetlenül alkalmazandó az Unió által társfinanszírozott támogatások visszatérítése iránti olyan igényre, amelyet valamely tagállam magánjogi rendelkezései szabályoznak.
19 Emlékeztetni kell arra, hogy a rendeletek rendelkezései – jellegüknél és az uniós jogforrások rendszerében betöltött szerepüknél fogva – általában közvetlen hatállyal bírnak a nemzeti jogrendszerekben, anélkül hogy a nemzeti hatóságoknak végrehajtási intézkedéseket kellene hozniuk (2004. június 24‑i Handlbauer ítélet, C‑278/02, EU:C:2004:388, 25. pont; 2022. április 7‑i IFAP‑ítélet, C‑447/20 és C‑448/20, EU:C:2022:265, 88. pont).
20 A 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a szabálytalansággal kapcsolatos eljárások tekintetében négyéves általános elévülési időt állapít meg, amely a szabálytalanság elkövetésének időpontjában kezdődik. E rendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében a szabálytalanság „[az uniós] jog valamely rendelkezésének egy gazdasági szereplő általi, annak cselekménye vagy mulasztása útján történő megsértése, amelynek eredményeként [az Unió] általános költségvetése [kárt szenved vagy szenvedne]”.
21 E 3. cikk (1) bekezdésének első albekezdése azt is pontosítja, hogy ez a négyéves elévülési idő „ágazati szabályok”, azaz uniós, nem pedig nemzeti szinten elfogadott olyan szabályok hiányában alkalmazandó, amelyek „rövidebb, de legalább három éves időszakot” írnak elő (lásd ebben az értelemben: 2009. január 29‑i Josef Vosding Schlacht‑, Kühl‑ und Zerlegebetrieb és társai ítélet, C‑278/07–C‑280/07, EU:C:2009:38, 44. pont; 2010. december 22‑i Corman ítélet, C‑131/10, EU:C:2010:825, 41. pont).
22 E rendelkezés szövegében semmi nem utal arra, hogy az abban előírt négyéves elévülési idő alkalmazása azon eszközök jogi jellegétől függne, amelyeket a nemzeti hatóságok az Unió pénzügyi érdekeinek védelme és a feltárt szabálytalanságok korrekciója érdekében alkalmaznak.
23 Ezenfelül az említett rendelkezés olyan értelmezése, amely alapján a 2988/95 rendelet alkalmazása azon eszközök jogi – közjogi vagy magánjogi – jellegétől függene, amelyeket a nemzeti hatóságok felhasználnak az Unió pénzügyi érdekeinek védelmében, korlátozná e rendelet hatékony érvényesülését, amely utóbbi célja abban áll – amint azt lényegében a harmadik és negyedik preambulumbekezdése kimondja –, hogy minden területen fellépjenek e pénzügyi érdekek sérelmével szemben az uniós politikák által lefedett valamennyi terület tekintetében egységes keret létrehozása útján.
24 Ebből következik, hogy „ágazati szabályok” hiányában e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdését úgy kell értelmezni, hogy az általa előírt általános, négyéves elévülési időt alkalmazni kell a támogatás visszatérítésére irányuló olyan igényekre, amelyeket amiatt érvényesítenek, hogy e támogatás kedvezményezettje nem teljesítette az őt terhelő szerződéses kötelezettséget, és amely az uniós jog olyan rendelkezésének megsértését vonja maga után, amely kárt okoz vagy okozhat az Unió általános költségvetésének.
25 Ezt az értelmezést megerősíti a 2988/95 rendelet szerkezete is. E 3. cikk ugyanis e rendelet „Általános elvek” című I. címében szerepel, nem pedig az említett rendeletnek a kifejezetten a „Közigazgatási intézkedések és szankciók” című II. címében.
26 A fenti indokokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ott előírt négyéves elévülési idő közvetlenül alkalmazandó az Unió által társfinanszírozott támogatások visszatérítése iránti igényre, amelyet valamely tagállam magánjogi rendelkezései szabályoznak.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről
27 Harmadik kérdésével, amelyet másodikként célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az arányosság elvét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a 2988/95 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése alapján valamely tagállam magánjogi rendelkezésével bevezetett harmincéves elévülési időt alkalmaznak az Unió által társfinanszírozott támogatások visszatérítése iránti igényekre.
28 E rendelet 3. cikkének (3) bekezdése értelmében a tagállamok fenntartják maguknak a lehetőséget, hogy az e cikk (1) bekezdésében előírt négyéves minimális határidőnél hosszabb elévülési időt írjanak elő. Az uniós jogalkotó ugyanis nem kívánta egységesíteni az e területen alkalmazandó elévülési időket, következésképpen a 2988/95 rendelet hatálybalépése nem járhatott azzal a következménnyel, hogy a tagállamokat arra kényszerítse, hogy négy évre csökkentsék azokat az elévülési időket, amelyeket a tárgyra vonatkozóan korábban létező uniós jogszabályok hiányában a múltban alkalmaztak. Noha a tagállamok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek hosszabb elévülési idők megállapítását illetően, amelyet az Unió pénzügyi érdekeit sértő szabálytalanság esetén kívánnak alkalmazni (2014. szeptember 17‑i Cruz & Companhia ítélet, C‑341/13, EU:C:2014:2230, 54. és 55. pont), az ilyen elévülési időknek tiszteletben kell tartaniuk az uniós jog általános elveit, köztük az arányosság elvét (lásd ebben az értelemben: 2017. március 2‑i Glencore Céréales France ítélet, C‑584/15, EU:C:2017:160, 72. pont).
29 Ezen elvnek megfelelően az elévülési idő nem haladhatja meg az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére irányuló cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben: 2011. március 17‑i AJD Tuna ítélet, C‑221/09, EU:C:2011:153, 79. pont; 2011. május 5‑i Ze Fu Fleischhandel és Vion Trading ítélet, C‑201/10 és C‑202/10, EU:C:2011:282, 38. pont; 2022. április 7‑i IFAP‑ítélet, C‑447/20 és C‑448/20, EU:C:2022:265, 116. pont.
30 A Bíróság kimondta, hogy az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére irányuló cél érdekében a nemzeti magánjogi rendelkezésből eredő tízéves elévülési idő alkalmazása nem ellentétes az arányosság elvével. E célra tekintettel azonban, amelyre vonatkozóan a 2988/95 rendelet négyéves elévülési időt vezetett be annak érdekében, hogy lehetővé tegye a nemzeti hatóságok számára a pénzügyi érdekeit sértő és többek között a jogosulatlanul kapott előny visszaköveteléséhez vezető szabálytalanság elleni eljárást, úgy tűnik, hogy a harmincéves elévülési idő meghaladja a gondos közigazgatás számára szükséges mértéket (2014. szeptember 17‑i Cruz & Companhia ítélet, C‑341/13, EU:C:2014:2230, 60. és 61. pont).
31 A tagállamokat ugyanis az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján általános gondossági kötelezettség terheli, amely magában foglalja a szabálytalanságok gyors orvoslását célzó intézkedések meghozatalát, és arra kötelezi a nemzeti hatóságot, hogy ellenőrizze az általa teljesített és az uniós költségvetést terhelő kifizetések szabályszerűségét. E körülmények között azon lehetőség elismerése, hogy a tagállamok a 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében előírtnál sokkal hosszabb határidőt állapítsanak meg a hatóságaik számára, arra ösztönözhetnék a nemzeti hatóságokat, hogy az e rendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „szabálytalanságokkal” kapcsolatos eljárást elhalasszák, miközben a gazdasági szereplőket egyrészt hosszú jogi bizonytalanságnak, másrészt pedig annak a kockázatnak tenné ki, hogy ezen időszak végén esetleg már nem tudnák bizonyítani a szóban forgó ügyletek szabályszerűségét (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 17‑i Cruz & Companhia ítélet, C‑341/13, EU:C:2014:2230, 62. pont).
32 Ebből következik, hogy amennyiben az általános elévülési időnek a jogosulatlanul kapott támogatások visszatérítésére történő alkalmazása aránytalannak bizonyul az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére irányuló célhoz képest, az ilyen szabályt figyelmen kívül kell hagyni, és a 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében előírt általános elévülési időt kell alkalmazni (lásd ebben az értelemben: 2011. május 5‑i Ze Fu Fleischhandel és Vion Trading ítélet, C‑201/10 és C‑202/10, EU:C:2011:282, 51. pont).
33 A fenti indokokra tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az arányosság elvét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a valamely tagállam magánjogi rendelkezésével bevezetett harmincéves elévülési időnek a 2988/95 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése alapján történő alkalmazása az Unió által társfinanszírozott támogatások visszatérítése iránti igényekre.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről
34 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságnak az elévülést megszakító, az érintett személy tudomására hozott, „a szabálytalansággal kapcsolatos bármely vizsgálatának vagy eljárásának” fogalma kiterjed az olyan bírósági eljáráson kívüli cselekményekre, mint a könyvvizsgálói jelentés megküldése, a beszedési értesítés, illetve a fizetési vagy egyéb felszólítás.
35 E rendelkezés értelmében a hatáskörrel rendelkező hatóságnak a szabálytalansággal kapcsolatos bármely vizsgálata vagy eljárása, amelyről az érintett személyt tájékoztatták, megszakíthatja az eljárás elévülését.
36 Meg kell állapítani, hogy e rendelkezés nem ír elő eltérő jogi szabályozást attól függően, hogy a cselekményeket az illetékes hatóság bírósági eljárásban vagy azon kívül valósítja meg.
37 Ezenkívül a 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdése első albekezdésének elfogadásával az uniós jogalkotó általános elévülési szabályt vezetett be, amellyel egyrészt egy valamennyi tagállamban alkalmazandó minimális határidőt kívánt meghatározni, másrészt pedig lemondott azon lehetőségről, hogy az uniós költségvetésből jogosulatlanul kapott összegeket a vitatott kifizetéseket érintő szabálytalanság elkövetését követő négyéves időszak eltelte után visszaköveteljék (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 17‑i Cruz & Companhia ítélet, C‑341/13, EU:C:2014:2230, 49. pont; 2019. október 3‑i Westphal ítélet, C‑378/18, EU:C:2019:832, 28. pont).
38 Az ilyen elévülési idő célja tehát a jogbiztonság biztosítása. E funkciót megkérdőjelezné, ha ezen elévülési időt a nemzeti közigazgatás minden olyan általános jellegű ellenőrzési cselekménye megszakíthatná, amely nem függ össze a kellő pontossággal körülírt műveleteket érintő szabálytalanságok gyanújával (lásd ebben az értelemben: 2004. június 24‑i Handlbauer ítélet, C‑278/02, EU:C:2004:388, 40. pont; 2015. június 11‑i Pfeifer & Langen ítélet, C‑52/14, EU:C:2015:381, 41. pont).
39 Ebből következik, hogy ahhoz, hogy az ilyen cselekmény a 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében olyan vizsgálati vagy eljárási aktusnak minősüljön, amely megszakíthatja az elévülést, kellő pontossággal meg kell határoznia azon ügyleteket, amelyek tekintetében fennáll a szabálytalanság gyanúja. E pontosságra irányuló követelmény nem írja azonban elő, hogy az említett cselekménynek meg kell említenie szankció vagy különös közigazgatási intézkedés kiszabásának lehetőségét (2015. június 11‑i Pfeifer & Langen ítélet, C‑52/14, EU:C:2015:381, 43. pont).
40 Így a hatáskörrel rendelkező hatóság által küldött jelentés, amely olyan szabálytalanságot tár fel, amelyhez a támogatás kedvezményezettje egy bizonyos ügylettel összefüggésben hozzájárult, és ezen ügyletre vonatkozóan kiegészítő információkat kér tőle, vagy az említett ügylettel kapcsolatban szankciót alkalmaz vele szemben, a szabálytalansággal kapcsolatos vizsgálatra vagy eljárásra irányuló, kellően pontos cselekménynek minősül, és így megszakíthatja az elévülést a 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében (lásd ebben az értelemben: 2011. december 21‑i Chambre de commerce et d’industrie de l’Indre ítélet, C‑465/10, EU:C:2011:867, 61. pont; 2015. június 11‑i Pfeifer & Langen ítélet, C‑52/14, EU:C:2015:381, 42. pont).
41 Ugyanígy az EMVA‑ból társfinanszírozott támogatás kedvezményezettjét e támogatás jogellenességéről tájékoztató levél is megszakíthatja az e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében előírt elévülést (lásd ebben az értelemben: 2019. március 5‑i Eesti Pagar ítélet, C‑349/17, EU:C:2019:172, 24. és 127. pont).
42 A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy az alapügyben szóban forgó bírósági eljáráson kívüli cselekmények kellő pontossággal körülírják‑e azokat az ügyleteket, amelyek vonatkozásában fennáll a szabálytalanságok gyanúja, és ennélfogva az említett rendelet 3. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése szerinti, „a szabálytalansággal kapcsolatos vizsgálat vagy eljárás” fogalma alá tartoznak‑e (lásd ebben az értelemben: 2015. június 11‑i Pfeifer & Langen ítélet, C‑52/14, EU:C:2015:381, 46. és 47. pont).
43 A fentiekre tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdését úgy kell értelmezni, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságnak az elévülést megszakító, az érintett személy tudomására hozott, „a szabálytalansággal kapcsolatos bármely vizsgálatának vagy eljárásának” fogalma kiterjed az olyan bírósági eljáráson kívüli cselekményekre, mint a könyvvizsgálói jelentés megküldése, a beszedési értesítés, illetve a fizetési vagy egyéb felszólítás, amennyiben ezen aktusok lehetővé teszik a címzett számára, hogy kellő pontossággal tudomást szerezzen azokról az ügyletekről, amelyek tekintetében fennáll a szabálytalanságok gyanúja.
A költségekről
44 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott:
1) Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18‑i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
az ott előírt négyéves elévülési idő közvetlenül alkalmazandó az Európai Unió által társfinanszírozott támogatások visszatérítése iránti igényre, amelyet valamely tagállam magánjogi rendelkezései szabályoznak.
2) Az arányosság elvét a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes a valamely tagállam magánjogi rendelkezésével bevezetett harmincéves elévülési időnek a 2988/95 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése alapján történő alkalmazása az Európai Unió által társfinanszírozott támogatások visszatérítése iránti igényekre.
3) A 2988/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
a hatáskörrel rendelkező hatóságnak az elévülést megszakító, az érintett személy tudomására hozott, „a szabálytalansággal kapcsolatos bármely vizsgálatának vagy eljárásának” fogalma kiterjed az olyan bírósági eljáráson kívüli cselekményekre, mint a könyvvizsgálói jelentés megküldése, a beszedési értesítés, illetve a fizetési vagy egyéb felszólítás, amennyiben ezen aktusok lehetővé teszik a címzett számára, hogy kellő pontossággal tudomást szerezzen azokról az ügyletekről, amelyek tekintetében fennáll a szabálytalanságok gyanúja.
Aláírások