A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2014. április 30.(*)

„Fogyasztóvédelem – 1924/2006/EK rendelet – Az élelmiszerekkel kapcsolatos, az egészségre vonatkozó állítások – A betegségek kockázatának csökkentéséről szóló állítás engedélyezésének megtagadása – Kockázati tényező megjelölése – A betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos állítások engedélyezésére irányuló eljárás jogszerűsége – Megsemmisítés iránti kereset – Az eljáráshoz fűződő érdek – Közvetlen és személyében való érintettség – Elfogadhatóság – Arányosság – Indokolási kötelezettség”

A T‑17/12. sz. ügyben,

Moritz Hagenmeyer (lakóhelye: Hamburg [Németország]),

Andreas Hahn (lakóhelye: Hannover [Németország])

(képviseli őket: T. Teufer ügyvéd)

felpereseknek

az Európai Bizottság (képviselik: L. Pignataro‑Nolin és S. Grünheid, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: I. Šulce, Z. Kupčová és M. Simm, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

az élelmiszerekkel kapcsolatos, a betegségek kockázatának csökkentéséről szóló, az egészségre vonatkozó egyes állítások engedélyezésének elutasításáról szóló, 2011. november 16‑i 1170/2011/EU bizottsági rendelet (HL L 299., 1. o.) részleges megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

tagjai: A. Dittrich elnök (előadó), J. Schwarcz és V. Tomljenović bírák,

hivatalvezető: K. Andová tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. január 15‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A felperesek Moritz Hagenmeyer és Andreas Hahn, akik közül az előbbi élelmiszerjogi ügyvéd és a hannoveri (Németország) Leibniz egyetem élelmiszerjogi oktatója, utóbbi pedig az élelmiszertudományok és az emberi táplálkozással foglalkozó professzor ezen az egyetemen.

2        A legutóbb a 2010. február 9‑i 116/2010/EU bizottsági rendelettel (HL L 37., 16. o.; helyesbítés: HL L 37., 2010. 2. 10.) módosított, az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag‑összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló, 2006. december 20‑i 1924/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 404., 9. o.; helyesbítés: HL 12., 2007.1.18., 3. o.; a továbbiakban: 1924/2006 rendelet) 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 15. cikke alapján a felperesek 2008. február 11‑én az illetékes német hatóságtól, azaz a Bundesamt für Verbraucherschutz und Lebensmittelsicherheittől (Szövetségi Fogyasztóvédelmi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság, a továbbiakban: Bundesamt) a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó következő állítás engedélyezését kérték: „Jelentős mennyiségű víz rendszeres fogyasztása csökkentheti a kiszáradás kialakulása és az ezzel együtt járó teljesítményromlás kockázatát” (a továbbiakban: a szóban forgó állítás). A kérelem minden más olyan állításra kiterjedt, amelyhez a fogyasztók minden valószínűség szerint ugyanezt a jelentést társítanák.

3        2008. március 10‑én a felperesek ismételten megküldték engedélyezés iránti kérelmüket a Bundesamtnak, miután ezen utóbbi – egy, az ügy állásával kapcsolatos kérdésre válaszul – 2008. február 29‑én arról tájékoztatta őket, hogy a 2008. február 11‑én megküldött kérelmet nem találják a Bundesamt illetékes szolgálatánál.

4        2008. május 8‑i levelében a Bundesamt visszaigazolta a 2008. február 11‑én megküldött kérelem kézhezvételét.

5        2008. július 21‑i levelében a Bundesamt felhívta az első felperes figyelmét arra, hogy az Európai Közösségek Bizottsága 2008. április 18‑án elfogadta az 1924/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 15. cikkében előírt, az egészségre vonatkozó állítások engedélyezése iránti kérelmekre vonatkozó végrehajtási szabályok megállapításáról szóló 353/2008/EK rendeletet (HL L 109., 11. o.), és arra kérte, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által e tekintetben kiadott formanyomtatványok alkalmazásával ismételten nyújtsa be a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelmet.

6        A Bundesamthoz címzett 2008. augusztus 21‑i levelükben a felperesek megtagadták kérelmüknek az EFSA által kiadott formanyomtatványok alkalmazásával történő ismételt benyújtását, és azt kérték, hogy kérelmüket haladéktalanul továbbítsák az EFSA‑nak.

7        2008. szeptember 15‑i levelével a Bundesamt továbbította a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelmet az EFSA‑nak azzal a céllal, hogy az – az 1924/2006 rendelet 16. cikke értelmében – nyilvánítson véleményt a kérelemről.

8        A felpereseknek a szóban forgó kérelem benyújtása és a kérelem EFSA‑nak való továbbítása között eltelt idő okaival kapcsolatos 2008. október 20‑i levelére adott válaszában a Bundesamt 2008. november 11‑i levelében jelezte az első felperes felé, hogy csak a teljes és érvényes kérelmeket köteles továbbítani az EFSA‑nak, valamint hogy bizonyos alaki követelmények, továbbá végrehajtási intézkedések időközben történt elfogadása a kérelmek vizsgálatához szükséges idő meghosszabbodását vonták maguk után.

9        2008. november 10‑i levelében a Bundesamt kifejtette az első felperes számára, hogy az EFSA tájékoztatta arról, hogy kétségei vannak a tekintetben, hogy a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelem az 1924/2006 rendelet 14. cikkének hatálya alá tartozik‑e, mivel sem közvetlenül, sem közvetve nem kapcsolódik valamely betegséghez. A Bundesamt emellett jelezte, hogy a szóban forgó kérelemnek az EFSA általi megfelelő és szabályos vizsgálata céljából az e kérelmet kísérő dokumentumokban meg kell jelölni a valamely kockázati tényező és egy vagy több betegség közötti tudományos kapcsolatot.

10      Miután 2008. november 28‑i levelükben a felperesek jelezték a Bundesamtnak, hogy a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelem betegségre, jelesül „a kiszáradásra és az ezzel együtt járó teljesítményromlásra” vonatkozik, a Bundesamt 2008. december 18‑i levelében azt válaszolta, hogy a szóban forgó kérelem továbbításához kockázati tényező feltüntetésére is szükség van.

11      2009. február 10‑i levelükben a felperesek jelezték a Bundesamtnak, hogy kockázati tényező megjelölésére nincs szükség, a szóban forgó állítás pontos értelmezése alapján azonban a szövetek alacsony víztartalma minősülhet kockázati tényezőnek. Ezen túlmenően, a felperesek – emlékeztetve arra, hogy a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelem minden más olyan állításra kiterjedt, amelyhez a fogyasztók minden valószínűség szerint ugyanezt a jelentést társítanák – a szóban forgó állítás más olyan megfogalmazásaira tettek javaslatot, amelyek a szövetek vízvesztését kockázati tényezőként említik.

12      2009. március 20‑i levelével a Bundesamt továbbította az EFSA‑nak a felperesek 2008. november 28‑i és 2009. február 10‑i levelét.

13      Az ügy állásával kapcsolatos kérdésekre, továbbá a felperesek 2009. június 15‑i, július 27‑i, október 15‑i, valamint 2010. január 15‑i leveleire válaszul az EFSA 2009. július 21‑i, szeptember 23‑i, november 23‑i, valamint 2010. január 27‑i leveleiben közölte, hogy a szóban forgó állítás tudományos értékelésének elvégzése előtt a Bizottságnak és a tagállamoknak az alkalmazandó rendelkezések értelmezésével kapcsolatos kérdéseket kell tisztázniuk.

14      2010. július 9‑i levelében a Bizottság arról tájékoztatta az első felperest, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos és az egészségre vonatkozó állításokkal foglalkozó informális munkacsoport ülése keretében 2010. április 12‑én folytatott megbeszélésekből kitűnt, hogy a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelem nem felel meg az 1924/2006 rendelet követelményeinek, mivel nem jelöl meg kockázati tényezőt.

15      Az EFSA 2010. október 1‑jei azon levelére válaszul, amelyben a felpereseket felkérte azon kockázati tényező pontos meghatározására, amellyel kapcsolatban a betegség kockázatának csökkentése céljából cselekedni kívánnak, a felperesek 2010. október 25‑i levelükben fenntartották a 2009. február 10‑i levelükben kifejtett álláspontjukat.

16      2011. január 28‑án az EFSA a szóban forgó állítás alapján az 1924/2006 rendelet 16. cikke értelmében elfogadta tudományos véleményét. Ebben a véleményben az EFSA megállapította, hogy a felperesek által említett kockázati tényezők a vízveszteség és így a betegség fokmérői. Következésképpen a szóban forgó állítás – az EFSA véleménye szerint – nem felel meg a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítások 1924/2006 rendelet 14. cikke szerinti követelményeinek.

17      2011. február 16‑án az 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdése első albekezdésének megfelelően közzétették az EFSA tudományos véleményét. E cikk (6) bekezdése második albekezdésének megfelelően a felperesek és érdekelt harmadik felek a közzétételtől számított harminc napon belül az EFSA véleményével kapcsolatos észrevételeket nyújtottak be a Bizottsághoz.

18      2011. április 28‑án a Bizottság az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszer‑biztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2002. január 28‑i 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 31., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 463. o.) 58. cikkének (1) bekezdésével létrehozott Élelmiszerlánc‑ és Állat‑egészségügyi Állandó Bizottság (a továbbiakban: bizottság) elé terjesztett egy, az élelmiszerekkel kapcsolatos, a betegségek kockázatának csökkentéséről szóló, az egészségre vonatkozó egyes állítások – és különösen a szóban forgó állítás – engedélyezésének elutasításáról szóló rendelettervezetet.

19      2011. június 30‑án – a Bizottság kérésére – az EFSA az érdekelt harmadik felek által az 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének második albekezdése alapján benyújtott bizonyos észrevételekre reagáló technikai jelentést készített.

20      2011. július 11‑én – az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (3) bekezdésében és 25. cikkének (3) bekezdésében előírt, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően – a bizottság egyhangúlag a Bizottság rendelettervezetének elfogadása mellett döntött, 2011. július 26‑án pedig ezt a tervezetet ellenőrzés céljából benyújtották az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának, amelyek nem terjesztettek elő kifogást.

21      2011. november 16‑án a Bizottság elfogadta az élelmiszerekkel kapcsolatos, a betegségek kockázatának csökkentéséről szóló, az egészségre vonatkozó egyes állítások engedélyezésének elutasításáról szóló 1170/2011/EU rendeletet (HL L 299., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet). E rendeletnek a mellékletével összefüggésben értelmezett 1. cikke szerint a szóban forgó állítás nem vehető fel az 1924/2006 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében említett engedélyezett állítások uniós listájára. Az engedélyezés e megtagadásának indokolása céljából a Bizottság a megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdésében – az 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontjára és az EFSA tudományos véleményére hivatkozva – többek között megállapította, hogy a valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényező csökkenése nem bizonyított, ennek megfelelően tehát a szóban forgó állítás nem engedélyezhető, mivel nem felel meg az 1924/2006 rendeletben meghatározott követelményeknek.

22      2011. november 28‑i levelével a Bizottság tájékoztatta a felpereseket a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelemre vonatkozó, a megtámadott rendeletben szereplő végleges határozatáról.

 Az eljárás és a felek kérelmei

23      A Törvényszék Hivatalához 2012. január 16‑án benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

24      A Bizottság a Törvényszék Hivatalához 2012. március 30‑án benyújtott külön beadványban a Törvényszék eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §‑a alapján elfogadhatatlansági kifogást emelt. 2012. május 14‑én a felperesek benyújtották az elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételeiket.

25      A Törvényszék Hivatalához 2012. április 16‑án érkezett levelében a Tanács kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson. 2012. május 16‑án a Törvényszék hetedik tanácsának elnöke a beavatkozási kérelem kezelésének az elfogadhatatlansági kifogás elbírálásáig történő felfüggesztéséről határozott.

26      A Törvényszék (hetedik tanács) 2012. november 23‑i végzésében úgy határozott, hogy az elfogadhatatlansági kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt, a költségekről pedig nem rendelkezett.

27      A Törvényszék hetedik tanácsának elnöke – az alapeljárásban részt vevő felek meghallgatását követően – 2013. február 4‑i végzésével helyt adott a Tanács beavatkozási kérelmének. A Tanács 2013. március 15‑én benyújtotta beavatkozási beadványát. A Törvényszék Hivatalához 2013. május 17‑én benyújtott beadványukban a felperesek előterjesztették az e beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeiket. A Bizottság e beadvánnyal kapcsolatban nem nyújtott be észrevételeket.

28      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele megváltozott, és az előadó bírót az ötödik tanácshoz osztották be, a jelen ügyet ennek a tanácsnak osztották ki.

29      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (ötödik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott.

30      A Törvényszék a 2014. január 15‑én tartott tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat. A tárgyaláson a Bizottság visszavonta az okafogyottá válás megállapítására irányuló kérelmét, amit a jegyzőkönyvben rögzítettek.

31      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott rendeletnek a szóban forgó állításra vonatkozó részét;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

32      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant, vagy másodlagosan mint megalapozatlant;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

33      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        ennek megfelelően határozzon a költségekről.

 A jogkérdésről

34      A felek által az ügy érdemére vonatkozóan előterjesztett jogalapok és érvek vizsgálatát megelőzően meg kell vizsgálni a Bizottság elfogadhatatlansági kifogását.

 Az elfogadhatóságról

35      Elfogadhatatlansági kifogásának alátámasztására a Bizottság két elfogadhatatlansági okra hivatkozik. Az első a felperesek eljáráshoz fűződő érdekének hiányán, míg a második a felperesek kereshetőségi jogának amiatti hiányán alapul, hogy a megtámadott rendelet ezen utóbbiakat sem közvetlenül, sem személyükben nem érinti.

 Az első, az eljáráshoz fűződő érdek hiányára alapított elfogadhatatlansági okról

36      A Bizottság azzal érvel, hogy a felpereseknek nem fűződik érdekük az eljáráshoz, mivel a szóban forgó állítás alapjául pusztán az 1924/2006 rendelethez fűződő elméleti érdek szolgált. Ez kitűnik egyfelől abból, hogy a felperesek a szóban forgó állítással kapcsolatos igazgatási eljárást élelmiszer‑ipari vállalkozóként, illetve e vállalkozók esetleges képviselőiként folytatott potenciális tevékenységükre hivatkozással indították, másfelől abból, hogy a felperesek ezen igazgatási eljárásnak egy szakfolyóiratban történt nyilvános ismertetése során azt állították, hogy az 1924/2006 rendelet a teljes emberiség érdekében kínálta az engedély kérésének lehetőségét. A Bizottság szerint, jóllehet bárki indíthat az 1924/2006 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti valamely állítás engedélyezésére irányuló eljárást, ebből nem következik az, hogy bármely személynek egyúttal érdeke is fűződik egy olyan rendelet megsemmisítéséhez, amellyel elutasították a valamely állításnak az e rendelkezésnek megfelelően engedélyezett állítások listájára való felvételére irányuló kérelmet. Az eljáráshoz fűződő érdek különösen abból nem következik, hogy a felperesek a szóban forgó állítás alkalmazásának engedélyezését kérték, és hogy az igazgatási eljárás a megtámadott rendelet elfogadásával lezárult.

37      A felperesek azzal érvelnek, hogy az 1924/2006 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti, szóban forgó állítás engedélyezésének kérelmezéséhez való joguk miatt fűződik érdekük az eljáráshoz. Közvetlen és saját jogi érdekkel bírnak, amelyet gazdasági célra is hasznosíthatnak. A felperesek szerint semmilyen más jogorvoslati eszközzel nem rendelkeznek azon megtámadott rendelet megsemmisítése tekintetében, amellyel – az engedélyezés iránti kérelemnek a Bizottság általi érdemi vizsgálatát követően – kérelmüket elutasították. Nem releváns az a kérdés, hogy a felperesek élelmiszer‑ipari vállalkozók‑e, illetve hogy ilyen vállalkozókat képviselnek‑e. A felperesek szerint, amint megszerezték az egészségre vonatkozó állításukkal kapcsolatos engedélyt, bármikor ilyen vállalkozókká válhatnak, illetve együttműködhetnek ilyen vállalkozókkal ezen állítás kereskedelmi hasznosítása céljából. Azzal érvelnek, hogy érdekük a szóban forgó állítás engedélyeztetésében, az állítás saját maguk általi alkalmazásában, valamint abban rejlik, hogy egyúttal azt mások számára is alkalmazhatóvá tegyék.

38      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely felperes eljáráshoz fűződő érdekének – a kereset tárgyára tekintettel – a kereset benyújtásakor kell fennállnia, ellenkező esetben a kereset elfogadhatatlannak minősül. A jogvita tárgyának – a felperes eljáráshoz fűződő érdekéhez hasonlóan – a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik; ez tehát feltételezi, hogy a kereset az eredményénél fogva alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon (lásd a Bíróság C‑373/06. P., C‑379/06. P. és C‑382/06. P. sz., Flaherty és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2008. április 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑2649. o.] 25. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), és hogy a kezdeményező fél igazolja, hogy létrejött és fennálló érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez (lásd a Törvényszék T‑269/03. sz., Socratec kontra Bizottság ügyben 2009. június 19‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 36. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Eljárási szinten ugyanis ez a követelmény garantálja azt, hogy az uniós bírósághoz nem pusztán elméleti jellegű, vélemény iránti kérelmekkel vagy kérdésekkel fordulnak (a fent hivatkozott Socratec kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontja).

39      Az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy a felperesre hárul annak bizonyítása, hogy az eljáráshoz érdeke fűződik, ami minden bírósági eljárás lényeges és alapvető feltétele (a Bíróság második tanácsának elnöke által a C‑206/89. R. sz., S. kontra Bizottság ügyben 1989. július 31‑én hozott végzés [EBHT 1989., 2841. o.] 8. pontja; a Törvényszék T‑141/03. sz., Sniace kontra Bizottság ügyben 2005. április 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑1197. o.] 31. pontja). Ezen túlmenően, ha a felperes által hivatkozott érdek valamely jövőbeli jogi helyzetre vonatkozik, a felperesnek bizonyítania kell, hogy e helyzet sérelme már most bizonyos. Ennélfogva a felperes annak igazolása során, hogy a megtámadott aktus megsemmisítése iránti kérelemhez érdeke fűződik, nem hivatkozhat jövőbeli és bizonytalan helyzetekre (a Törvényszék T‑138/89. sz., NBV és NVB kontra Bizottság ügyben 1992. szeptember 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., II‑2181. o.] 33. pontja; valamint a fent hivatkozott Sniace kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 26. pontja).

40      Meg kell állapítani, hogy – amint azzal a felperesek érvelnek – a megtámadott rendelet hibrid jellegű. Ez a rendelet ugyanis egyszerre ölt normatív jelleget valamennyi élelmiszer‑ipari vállalkozó irányában és döntéshozatali jelleget az engedély kérelmezői irányában.

41      A megtámadott rendelet egyrészt – annak előírásával, hogy a szóban forgó állítás nem vehető fel az 1924/2006 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében említett engedélyezett állítások uniós listájára – arra irányul, hogy valamennyi élelmiszer‑ipari vállalkozó számára tiltsa ezen állítás alkalmazását. Amint ugyanis az 1924/2006 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének első albekezdéséből kitűnik, a rendeletet a kereskedelmi kommunikációban szereplő állítások tekintetében kell alkalmazni. Ezen túlmenően, e rendelet 6. cikkének (2) bekezdése szerint, az egészségre vonatkozó állítást alkalmazó élelmiszer‑ipari vállalkozónak az állítás alkalmazását igazolnia kell. Emellett az említett rendelet 17. cikkének (5) bekezdése szerint az ugyanezen rendelet 14. cikkében előírt listán szereplő, egészségre vonatkozó állításokat – főszabály szerint – bármely élelmiszer‑ipari vállalkozó használhatja.

42      Másrészt meg kell állapítani, hogy a jelen jogvitában az 1924/2006 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő, a betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos állításra irányuló engedélyezési eljárásról van szó. A felperesek által az e rendelet 15. cikkének megfelelően benyújtott, engedélyezés iránti kérelemre vonatkozó végleges határozatot – az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (3) bekezdése alapján – a Bizottság a megtámadott rendeletben hozta meg, amint az a megtámadott rendelet 1. cikkéből és mellékletéből kitűnik. Ezt a kérelmet tehát az 1924/2006 rendelet 14–17. cikke szerinti engedélyezési eljárás végpontját képező e rendelettel utasították el, amit a Bizottság által a felperesekhez intézett 2011. november 28‑i levél is megerősít.

43      Ez a megtámadott rendeletnek a felperesek kérelmére kifejezetten hivatkozó (5), (6), és (9) preambulumbekezdéséből is kitűnik. Az említett rendelet (5) preambulumbekezdése e tekintetben jelzi, hogy e kérelem alapján az EFSA‑nak egy, a víz hatásával, valamint a kiszáradás kialakulása és az ezzel együtt járó teljesítményromlás kockázatának csökkentésével kapcsolatos, egészségre vonatkozó állításról kellett véleményt nyilvánítania. Ez a preambulumbekezdés a szóban forgó állítás szövegét is tartalmazza. A megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdése összefoglalja a szóban forgó állítással kapcsolatos engedélyezési eljárást. E rendelet (9) preambulumbekezdése szerint a megtámadott rendeletben előírt intézkedések meghatározása során a Bizottság figyelembe vette az 1924/2006 rendelet 16. cikkének (6) bekezdése értelmében a kérelmezők és a nyilvánosság által benyújtott észrevételeket.

44      Az 1924/2006 rendelet 15. cikkéből kitűnik, hogy a jogalkotó szándéka az volt, hogy valamennyi természetes vagy jogi személy számára lehetővé tegye engedélyezés iránti kérelem benyújtását, és hogy nem korlátozta az engedély kérelmezőinek körét, amit egyébként a tárgyaláson a Bizottság kifejezetten elismert. Az 1924/2006 rendelet 15–17. és 19. cikkében előírt eljárási szabályok ugyanis – az e rendelet 18. cikkében előírt eljárási szabályokkal ellentétben – nem írják elő, hogy élelmiszer‑ipari vállalkozó kérheti ilyen állítás engedélyezését. Ezek mindössze általánosságban utalnak a kérelmezőkre. Egyebekben meg kell állapítani, hogy a Bizottság a felperesek kérelmét nem azért utasította el, mert nem voltak jogosultak kérni a szóban forgó állítás engedélyezését.

45      E feltételek mellett, annak a személynek, aki az e tekintetben alkalmazandó szabályok tiszteletben tartásával nyújtott be a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás engedélyezése iránti kérelmet, nyilvánvaló érdeke fűződik ahhoz, hogy kérje a megfelelő engedélyt megtagadó határozat megsemmisítését. A kért engedély megadását megtagadó bizottsági határozat megsemmisítése azzal a következménnyel jár minden olyan személyre nézve, akinek kérelmét elutasították, hogy az engedély megadása újra lehetségessé válik e kérelmek vizsgálatának végén, amelyet a Bizottság köteles lefolytatni (lásd ebben az értelemben a fenti 38. pontban hivatkozott Flaherty és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 32. és 33. pontját, valamint a Törvényszék T‑245/08. sz., Iranian Tobacco kontra OHMI ‑ AD Bulgartabac [TIR 20 FILTER CIGARETTES] ügyben 2009. december 3‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 17–22. pontját).

46      Ezt a megállapítást nem kérdőjelezi meg a Bizottság azon érvelése, amely szerint a felpereseknek mindössze elméleti érdekük fűződik az 1924/2006 rendelethez. Igaz ugyan, hogy az uniós bírósághoz nem lehet tisztán elméleti kérdésekkel fordulni, ez nem változtat azon, hogy a jelen ügy nem ilyen kérdésekre vonatkozik. A jelen kereset ugyanis a felperesek által az 1924/2006 rendelet 14–17. cikke szerinti eljárásnak megfelelően benyújtott, engedélyezés iránti egyedi kérelem elutasításáról szól.

47      Következésképpen az első elfogadhatatlansági okot el kell utasítani.

 A második, a kereshetőségi jog hiányára alapított elfogadhatatlansági okról

48      A Bizottság azzal érvel, hogy felpereseknek nincs kereshetőségi joguk, mivel őket a megtámadott rendelet sem közvetlenül, sem személyükben nem érinti.

–       A felperesek közvetlen érintettségéről

49      A Bizottság azzal érvel, hogy a felpereseket nem érinti közvetlenül a megtámadott rendelet, mivel az állításnak a megtámadott rendeletbeli minősítése kizárólag az 1924/2006 rendelet értelmében vett élelmiszer‑ipari vállalkozókra vonatkozik, amelyek számára a megtámadott rendelet tiltja ezen állításnak a gazdasági tevékenységük keretében történő hasznosítását. A felperesek nem állították azt, hogy maguk folytattak élelmiszer‑ipari vállalkozási tevékenységet keresetük benyújtásának időpontjában, mint ahogyan azt sem jelezték, hogy érintett személyekként ők maguk alkalmazták volna‑e a szóban forgó állítást, és ha igen, hogyan, milyen kontextusban és mely termékek esetében. Ahhoz, hogy a Törvényszék megállapíthassa a közvetlen érintettséget, nem elegendő az 1924/2006 rendelet rendszere és a szóban forgó állítás tekintetében fennálló, tisztán elméleti érdek.

50      Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében bármely természetes vagy jogi személy az említett cikk első és második bekezdésében említett feltételek mellett eljárást indíthat a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem tartalmaznak végrehajtási intézkedéseket.

51      A jelen ügyben a megtámadott rendelet nem a felperesekre irányul, akik tehát nem címzettjei e jogi aktusnak. Igaz ugyan, hogy 2011. november 28‑i levelében a Bizottság – az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (4) bekezdése alapján – tájékoztatta a felpereseket a megtámadott rendeletben szereplő, az engedélyezés iránti kérelemre vonatkozó végleges határozatáról, ez nem változtat azon, hogy ez az információ nem enged arra következtetni, hogy a megtámadott rendeletnek a felperesek voltak a címzettjei. Mivel ugyanis az EUMSZ 288. cikk második bekezdésének értelmében a rendelet általános hatállyal bír, továbbá teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban, a rendelet nem konkrét címzettnek szól, hanem azt az EUMSZ 297. cikk (2) bekezdése második albekezdésének megfelelően kihirdetik az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Ily módon a megtámadott rendeletet – 2. cikkének megfelelően – 2011. november 17‑én kihirdették a Hivatalos Lapban.

52      Ebben az esetben az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében csak akkor tudnak a felperesek megsemmisítés iránti keresetet benyújtani a megtámadott rendelet ellen, ha az közvetlenül érinti őket.

53      A közvetlen érintettség esetében az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében e feltétel megköveteli egyrészt, hogy a kifogásolt intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon a jogalany jogi helyzetére, és másrészt, hogy ne hagyjon mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az uniós szabályozás alapján történik (a Bíróság C‑386/96. P. sz., Dreyfus kontra Bizottság ügyben 1998. május 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑2309. o.] 43. pontja, C‑486/01. P. sz., Front national kontra Európai Parlament ügyben 2004. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑6289. o.] 34. pontja, és C‑445/07. P. és C‑455/07. P. sz., Bizottság kontra Ente per le Ville Vesuviane és Ente per le Ville Vesuviane kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑7993. o.] 45. pontja).

54      Azt kell tehát megvizsgálni, hogy a megtámadott rendelet közvetlen hatásokat gyakorol‑e a felperesek jogi helyzetére.

55      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott rendelet hibrid jellegű (lásd a fenti 40–43. pontot).

56      Egyrészről – mivel a jogalkotó szándéka az volt, hogy az 1924/2006 rendelet 15. cikkének megfelelően valamennyi természetes vagy jogi személy számára lehetővé tegye engedélyezés iránti kérelem benyújtását, és mivel a felperesek engedélyezés iránti kérelmét elutasító végleges határozatot az 1924/2006 rendelet 14–17. cikke szerinti engedélyezési eljárás végpontját képező megtámadott rendelet tartalmazza – meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet közvetlen hatásokat gyakorol a felperesek jogi helyzetére. Másrészről meg kell állapítani, hogy ez az elutasító határozat tisztán automatikus jellegű, és hogy köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül a megtámadott rendeletből következik.

57      Következésképpen a megtámadott rendelet a felpereseket – az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében – közvetlenül érinti.

–       A felperesek személyében való érintettségéről

58      A Bizottság azzal érvel, hogy a felpereseket személyükben nem érinti a megtámadott rendelet, mivel ezen utóbbi – anyagi jogi szabályokra, nem pedig személyekre összpontosító szabályozásként – valamennyi személynek megtiltja a szóban forgó állítás alkalmazását. Ezen túlmenően, a valamely állítás alkalmazásának engedélyezése iránti kérelem puszta benyújtása, valamint ezt követően az eljáró hatóságokkal esetlegesen folytatott levélváltás nem elegendő ahhoz, hogy kereshetőségi jogot ruházzon a kérelmezőre.

59      Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében a jelen megsemmisítés iránti kereset csak akkor fogadható el, ha a felpereseket személyükben érinti a megtámadott rendelet, vagy ha ezen utóbbi végrehajtási intézkedéseket nem tartalmazó rendeleti jellegű jogi aktust képez.

60      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azok a jogalanyok, akik nem címzettjei egy jogi aktusnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a jogi aktus jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a valamely jogi aktus címzettjéhez hasonló módon egyéníti őket (lásd a Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15‑én hozott ítéletét [EBHT 1963., 197. és 223. o.], valamint a fenti 38. pontban hivatkozott Flaherty és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 36. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

61      Az eljáráshoz fűződő érdeket illetően a fenti 38–45. pontban jelzettekkel azonos indokok alapján meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet személyükben érinti a felpereseket. Mivel ugyanis a felperesek a szóban forgó állítás engedélyezése iránt egyedi kérelmet nyújtottak be, elegendő megállapítani, hogy ez – a fenti 60. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – olyan körülménynek minősül, amely alkalmas arra, hogy őket minden más személytől megkülönböztesse, és valamely jogi aktus címzettjeihez hasonló módon egyénítse (lásd ebben az értelemben a fenti 38. pontban hivatkozott Flaherty és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 41. pontját, valamint a Bíróság C‑463/10. P. és C‑475/10. P. sz., Deutsche Post és Németország kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. október 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑9639. o.] 74. pontját).

62      A fentiekből következik, hogy a Bizottságnak a felperesek személyében való érintettségére vonatkozó érvelését el kell utasítani.

63      Következésképpen a második elfogadhatatlansági okot, ebből adódóan pedig a Bizottság elfogadhatatlansági kifogását el kell utasítani.

 Az ügy érdeméről

64      Keresetük alátámasztására a felperesek kilenc jogalapra hivatkoznak. Az első négy jogalap az uniós jognak először a kockázati tényező megjelölésének nélkülözhetősége, másodszor a kockázati tényező tényleges megjelölésének Bizottság általi figyelmen kívül hagyása, harmadszor a megtámadott rendelet aránytalan jellege, negyedszer pedig a kielégítő jogalap hiánya miatti megsértésén alapul. A következő négy jogalap lényeges eljárási szabályok amiatti megsértésén alapul, hogy a Bizottság rendeletet fogadott el határozat helyett (ötödik jogalap), nem tartották tiszteletben a hatáskörmegosztást (hatodik jogalap), nem az előírt határidőn belül hoztak döntést (hetedik jogalap), valamint hogy nem vették maradéktalanul figyelembe a felperesek és érdekelt harmadik felek észrevételeit (nyolcadik jogalap). Végezetül, a kilencedik jogalap az indokolási kötelezettség megsértésén alapul.

 Az első, a kockázati tényező megjelölésének nélkülözhetősége miatti téves jogalkalmazásra alapított jogalapról

65      A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság megsértette az uniós jogot, amennyiben elengedhetetlennek tartotta kockázati tényezőnek az engedélyezés iránti kérelemben történő megjelölését, holott ez a követelmény nem következik az 1924/2006 rendeletből.

66      A megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság azért tagadta meg a szóban forgó állítás engedélyezését, mert ezen utóbbi nem felelt meg az 1924/2006 rendelet követelményeinek, mivel nem volt bizonyított valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényező csökkenése. Következésképpen – a Bizottság szerint – a szóban forgó állítás engedélyezéséhez arra volt szükség, hogy a kérelmező betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényezőt jelöljön meg. A Bizottság úgy véli, hogy ennek megjelölésére sor kerülhet akár a szóban forgó állítás szövegére tett javaslatban, akár az engedélyezés iránti kérelmet kísérő dokumentumokban.

67      Azt kell tehát megvizsgálni, hogy a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelemmel összefüggésben a felpereseknek meg kellett‑e jelölniük az ezen állítás tekintetében javasolt szövegben vagy az engedélyezés iránti kérelmet kísérő dokumentumokban valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényezőt.

68      Az 1924/2006 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos állításokat akkor lehet alkalmazni, ha engedélyezték felvételüket az ilyen megengedett állításokat és az állítások alkalmazásának szükséges feltételeit tartalmazó uniós listába, az e rendelet 15–17. és 19. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően. Az 1924/2006 rendelet 15. cikkének (3) bekezdése tartalmazza azokat az elemeket, amelyeket a kérelmezőnek szerepeltetnie kell kérelmében.

69      Igaz ugyan – amint azt a felperesek állítják –, hogy az 1924/2006 rendelet 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 15. cikke (3) bekezdésének szövege nem tartalmazza a „kockázati tényező” kifejezést, ez nem változtat azon, hogy a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás fogalmát meghatározza e rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontja. E fogalommeghatározás szerint ez a fogalom magában foglal az egészségre vonatkozó minden olyan állítást, amely kijelenti, sugallja vagy sejteti, hogy az adott élelmiszer, élelmiszercsoport vagy annak valamely alkotóeleme jelentősen csökkenti valamely emberi betegség kialakulásának valamely kockázati tényezőjét.

70      A felperesek e tekintetben azzal érvelnek, hogy az 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdése 6. pontjának értelmében vett „betegség kockázatának csökkentésével kapcsolatos[…] állítás” fogalmát tágan kell értelmezni, és hogy az magában foglalja a betegség kockázata bármely sugalmazott vagy sejtetett csökkentését, mivel a jogalkotó nem tett különbséget e fogalom és a „betegség kockázatának” az e rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti fogalma között, amint az a Bizottság egyik sajtóközleményéből, valamint a Bíróság C‑299/12. sz. Green Swan ügyben 2013. július 18‑án hozott ítéletének 25. pontjából is kitűnik. A felperesek emellett hangsúlyozzák, hogy a szövegértés általános szabályai és a gyakorlati alkalmazás alapján nincs jelentős eltérés kockázat és kockázati tényező között.

71      Ezt az érvelést el kell utasítani. Igaz, hogy az uniós bíróság már megállapította, hogy tágan kell értelmezni az egészségre vonatkozó állítás 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 5. pontja értelmében vett fogalmának egy bizonyos elemét, jelesül az „összefüggés” kifejezést, amely összefüggésnek egyrészt az élelmiszer vagy annak valamely alkotóeleme, másrészt pedig az egészség között kell fennállnia (a Bíróság C‑544/10. sz., Deutsches Weintor ügyben 2012. szeptember 6‑án hozott ítéletének 34. pontja). Meg kell azonban állapítani, hogy még annak feltételezése sem engedné meg a fogalom „kockázati tényező” elemének figyelmen kívül hagyását, hogy a jogalkotó a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontja szerinti fogalmának tág értelmezését irányozta elő. Ezen túlmenően, mivel a jogalkotó kockázati tényező fennállásának szükségessége nélkül irányozta elő valamely betegség kockázatának bármiféle csökkentését, nem kellett meghatároznia ezt a fogalmat, amely kifejezetten említi a valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényező követelményét. Egyebekben, amennyiben a felperesek ebben a kontextusban a Bizottság egyik sajtóközleményére hivatkoznak, meg kell állapítani, hogy a jelen ügy vizsgálatával összefüggésben az ilyen közleménynek nincs jogi kötőereje.

72      A fenti 70. pontban hivatkozott Green Swan ügyben hozott ítélettel kapcsolatos érvelést illetően meg kell állapítani, hogy a Bíróság az ezen ítélet felperesek által hivatkozott részében akként értelmezte az 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontját, hogy ahhoz, hogy az egészségre vonatkozó valamely állítás az e rendelkezés szerinti „betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos állításnak” minősüljön, annak nem kell szükségképpen kifejezetten feltüntetnie, hogy az élelmiszercsoportnak, az élelmiszernek vagy valamely alkotóelemének fogyasztása „jelentősen” mérsékli valamely emberi betegség kialakulásának valamely kockázati tényezőjét. Márpedig, mivel ez a kérdés a jelen ügyben nem releváns, a felperesek érvelését el kell utasítani.

73      Az 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontja szerinti, a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás engedélyezése tehát valamely betegség megjelölése mellett elsősorban az e betegség kialakulása egyik kockázati tényezőjének megjelölését, másodsorban pedig annak megállapítását követeli meg, hogy az élelmiszercsoportnak, az élelmiszernek vagy valamely alkotóelemének fogyasztása „jelentősen” mérsékli ezt a tényezőt.

74      Következésképpen ahhoz, hogy a Bizottság elvégezhesse a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelem vizsgálatát, arra volt szükség, hogy a felperesek – a betegség megjelölése mellett – e betegség kialakulásának kockázati tényezőjét is megjelöljék.

75      Ha elegendő is lenne, hogy ennek megjelölése az ezen állítás tekintetében javasolt szövegből vagy az engedélyezés iránti kérelmet kísérő dokumentumokból – legalább hallgatólagosan – kitűnik, ez nem változtat azon, hogy a felpereseknek egy betegséget és a betegség kialakulásának egy olyan konkrét kockázati tényezőjét kellett megjelölniük, amely – meglátásuk szerint – jelentősen csökkenni fog. A jogalkotó ugyanis az 1924/2006 rendelet 14. cikkének (2) bekezdésében elismerte, hogy egy betegségnek több kockázati tényezője is van. E rendelkezés szerint a címkén, vagy – címkézés hiányában – a megjelenítésen vagy a reklámban közölni kell, hogy az állításban szereplő betegségnek több kockázati tényezője is van, és a kockázati tényezők egyikének megváltoztatása nem biztos, hogy kedvező hatást eredményez. Következésképpen, betegség vagy konkrét kockázati tényező felperesek általi megjelölésének hiányában, a Bizottság nem tudta értékelni, hogy mely betegség kialakulásának mely kockázati tényezőjét mérsékelné jelentősen a számottevő mennyiségben történő rendszeres vízfogyasztás.

76      Egyebekben meg kell állapítani – a Bizottság állításának megfelelően –, hogy a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás fogalmának ilyen értelmezése biztosítja az 1924/2006 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében és az élelmiszerek címkézésére, kiszerelésére és reklámozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2000. március 20‑i 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 109., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 5. kötet, 75. o.) 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő azon elv tiszteletben tartását, amely szerint a címkézés és az alkalmazott módszerek nem ruházhatnak fel élelmiszereket betegségek megelőzésének tulajdonságával.

77      El kell tehát utasítani a felperesek azon érvelését, amely szerint a Bizottság tévesen tartotta elengedhetetlennek valamely betegség kialakulása egyik kockázati tényezőjének megjelölését.

78      E következtetést nem kérdőjelezik meg a felperesek által előadott egyéb érvek sem.

79      A felperesek először is azzal érvelnek, hogy engedélyezés iránti kérelmüket nem lehetett azon az alapon elutasítani, hogy az nem felel meg az 1924/2006 rendelet követelményeinek, mivel – az 1924/2006 rendelet 16. cikkének (3) bekezdésével és 14. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 17. cikkének (1) bekezdése értelmében – a Bizottság feladata lett volna annak a kérelemmel kapcsolatos dosszié és az EFSA véleménye alapján történő vizsgálata, hogy a szóban forgó állítás tudományos bizonyítékokon alapul‑e, és hogy a szóban forgó állítás szövege megfelel‑e az e rendeletben szereplő kritériumoknak. A Bizottság és az EFSA azonban nem végezte el a felperesek által az engedélyezési eljárás során benyújtott tudományos bizonyítékok vizsgálatát. Ezen túlmenően pedig – az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében előírtakkal ellentétben – a Bizottság nem az uniós jogszabályok alkalmazandó rendelkezéseire, és nem is más jogszerű és releváns tényezőkre alapította döntését.

80      E tekintetben elegendő megállapítani, hogy ahhoz, hogy a kérelemmel kapcsolatos dosszié és az EFSA véleménye alapján el lehessen végezni a felperesek által benyújtott tudományos bizonyítékok vizsgálatát, majd pedig ezt követően – az uniós jogszabályok alkalmazandó rendelkezéseire, valamint más jogszerű és a vizsgált kérdés tekintetében releváns tényezőkre figyelemmel – végleges határozatot lehessen elfogadni erre a kérelemre vonatkozóan, a Bizottságnak az 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontja és 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti, a valamely betegség kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás engedélyezése iránti kérelemmel kellett volna rendelkeznie. Márpedig – a fentebb megállapítottaknak megfelelően (lásd a fenti 75. pontot) – egy ilyen kérelem esetében a felpereseknek a szóban forgó betegség mellett meg kellett volna jelölniük a betegség kialakulásának olyan konkrét kockázati tényezőjét, amely – meglátásuk szerint – jelentősen csökkenne.

81      Amennyiben a felperesek e tekintetben – azzal érvelve, hogy a szóban forgó állítás nem megtévesztő – azt állítják, hogy ezen állítással kapcsolatban olyan értelmű tudományos konszenzus van, hogy arra nézve nincs szükség tudományos bizonyítékra, továbbá amennyiben azt állítják, hogy a fogyasztók védelme érdekében a Bizottságnak nem kellett volna elfogadnia a megtámadott rendeletben előírt korlátozást, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság nem a kiszáradás és az ezzel együtt járó teljesítményromlás közötti kapcsolatra vonatkozó tudományos bizonyíték hiánya alapján tagadta meg a szóban forgó állítás engedélyezését. Az engedélyezést azért tagadták meg, mert nem bizonyították a valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényező csökkenésének – az 1924/2006 rendelettel létrehozott rendszer keretében szükséges – meglétét. Ezenfelül, amint az az 1924/2006 rendelet 13. cikkéből kitűnik, az e rendelettel létrehozott rendszer lehetővé teszi a nem a betegség kockázatának csökkentésével kapcsolatos, egészségre vonatkozó, kockázati tényező megjelölését nem igénylő állítások engedélyezését. A szóban forgó kérelem esete azonban nem ilyen. A felperesek érvelésének tehát nem lehet helyt adni.

82      Másodszor, a felperesek azzal érvelnek, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Codex Alimentarius Bizottsága által 1997‑ben elfogadott, 2004‑ben felülvizsgált és legutóbb 2008‑ban módosított, a táplálkozással és az egészséggel kapcsolatos állítások alkalmazására vonatkozó iránymutatások (CAC/GL 23‑1997) 2.2.3. pontja a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állításokkal kapcsolatban két példát tartalmaz, amelyek nem említenek kifejezetten konkrét kockázati tényezőt.

83      E tekintetben egyrészt meg kell állapítani, hogy az 1924/2006 rendelet (7) preambulumbekezdéséből kétségtelenül kitűnik, hogy a jogalkotó megfelelően figyelembe vette az ezen iránymutatásokban rögzített meghatározásokat és feltételeket. A jogalkotó azonban a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás fogalmának meghatározása céljából nem pusztán az említett iránymutatásokban szereplő fogalommeghatározásra hivatkozik, hanem saját fogalommeghatározást is felvett e rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontjába. Másrészt meg kell állapítani, hogy ezen iránymutatások 2.2.3. pontja a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás meghatározása keretében említi kockázati tényező meglétét. E fogalommeghatározás szerint ugyanis a kockázat csökkentése a valamely betegség vagy specifikus állapot kialakulásában lényeges szerepet játszó egy vagy több kockázati tényező jelentős mértékű megváltoztatását jelenti. Az említett fogalommeghatározás azt jelzi, hogy a betegségeknek több kockázati tényezőjük is van, és hogy e tényezők egyikének megváltoztatása nem biztos, hogy kedvező hatást eredményez. Következésképpen a felperesek érvelését el kell utasítani.

84      Harmadszor, el kell utasítani a felperesek azon érvelését, amely szerint a betegségek kockázatának csökkentéséről, illetve a gyermekek fejlődéséről és egészségéről szóló, élelmiszerrel kapcsolatos, egészségre vonatkozó egyes állítások engedélyezéséről és engedélyezésük elutasításáról szóló, 2009. október 29‑i 1024/2009/EK rendeletében (HL L 283., 22. o.) a Bizottság anélkül engedélyezett egy, a xilittartalmú rágógumi/cukorkák által a fogszuvasodás kockázatára gyakorolt hatással kapcsolatos, valamely betegség kockázatának csökkentésére vonatkozó állítást, hogy szükségesnek tartotta volna kockázati tényező megjelölését. A Bizottság által az 1024/2009 rendeletben engedélyezett állítás ugyanis egyértelműen jelzi, hogy a fogszuvasodás képezte a figyelembe vett kockázati tényezőt. Ezen túlmenően, mivel az 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontja szerinti, a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás fogalma olyan jogi fogalom, amelyet objektív tények alapján kell értékelni, e fogalom nem függhet a Bizottság szubjektív értékelésétől, és ezen intézmény minden korábbi gyakorlatától függetlenül kell meghatározni (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑138/09. sz., Todaro Nunziatina & C ügyben 2010. május 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑4561. o.] 21. pontját, valamint a Törvényszék T‑303/10. sz., Wam Industriale kontra Bizottság ügyben 2012. szeptember 27‑én hozott ítéletének 82. pontját). Emellett emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elvére nem lehet hivatkozni valamely jogi aktus ismételten helytelen értelmezésének igazolása céljából (a Bíróság C‑313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1993., I‑1125. o.] 45. pontja).

85      Az első jogalapot tehát el kell utasítani.

 A második, a kockázati tényező tényleges megjelölésének Bizottság általi figyelmen kívül hagyása miatti jogsértésre alapított jogalapról

86      A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság megsértette az uniós jogot, mivel nem vette figyelembe kockázati tényezőnek a szóban forgó állítás szövegére vonatkozó javaslataikban történő tényleges megjelölését. 2008. november 28‑i levelükben ugyanis már utaltak a szövetek víztartalmára, és – a Bundesamtnak a 2008. december 18‑i levelében szereplő tanácsa alapján – 2009. február 10‑i levelükben kockázati tényezőként hivatkoztak a szövetek vízvesztésére. A „kiszáradás” kockázati tényező ráadásul a „teljesítményromlás” betegséggel összefüggésben már a szóban forgó állítás javasolt szövegében is szerepelt. Mindenesetre az EFSA és a Bizottság mérlegelési jogkörük keretében módosíthatták volna a szóban forgó állításra vonatkozó javaslat szövegét, illetve e javaslatot tágan is értelmezhették volna.

87      Először is, a felperesek azon érvelését illetően, amely szerint a Bizottság nem vette figyelembe, hogy a szövetek vízvesztésére kockázati tényezőként hivatkoztak, meg kell állapítani, hogy az EFSA és a Bizottság figyelembe vette ennek megjelölését. Egyrészről ugyanis az EFSA 2011. január 28‑i tudományos véleményében megállapította, hogy a felperesek által említett kockázati tényezők – azaz a szövetek vízvesztése, illetve a szövetek alacsony víztartalma – a vízveszteség és így a felperesek által említett „kiszáradás” betegség fokmérői. Másrészről a megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdése szerint, a pontosításra irányuló kérést követően a felperesek kifejtették, hogy a szövetek vízvesztése vagy a szövetek alacsony víztartalma kockázati tényezők a kiszáradás szempontjából. Az EFSA tudományos véleménye alapján a Bizottság ezután megállapította, hogy valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényező csökkenése nem bizonyított.

88      E tekintetben meg kell állapítani – amint azt a Bizottság állítja, továbbá amint az az EFSA 2011. január 28‑i tudományos véleményéből is kitűnik –, hogy a „kiszáradás” betegség esetében a szövetek vízvesztése nem minősül kockázati tényezőnek, az inkább a kiszáradás állapotát és ezen állapot fennállását írja le a megállapított vízveszteségnek megfelelően. A Bizottság tehát a megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdésében jogosan állapíthatta meg az EFSA tudományos véleménye alapján, hogy nem bizonyított a valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényező csökkenése, mert a szövetek vízvesztése a vízveszteség és így a „kiszáradás” betegség fokmérői.

89      Ezzel összefüggésben, ami a felperesek azon érvét illeti, amely szerint az EFSA és a Bizottság tévesen vette figyelembe a „kiszáradást” mint betegséget, és nem a „kiszáradást és az ezzel együtt járó teljesítményromlást” vette betegségként figyelembe, ahogyan azt a felperesek 2008. november 28‑i levelükben jelezték, a Bizottsághoz hasonlóan meg kell állapítani, hogy az együtt járó teljesítményromlás önmagában nem minősül betegségnek, hanem az betegség következményét vagy tünetét képezi. A felperesek 2008. november 28‑i levelükben egyébként elismerték, hogy a teljesítményromlás a kiszáradással együtt járó egyik klasszikus tünet és a kiszáradás egyik következménye. Ugyanígy, 2010. október 25‑i levelükben, a felperesek úgy vélték, hogy a kiszáradás teljesítményromlással járó kóros állapotot képez, valamint hogy a jelentős mennyiségű rendszeres vízfogyasztás csökkenti a kiszáradás bekövetkezésének kockázatát, nem említették ugyanakkor az azzal együtt járó teljesítményromlást.

90      Ami a felperesek azon érvelését illeti, amely szerint a szövetek vízvesztését a Bundesamt tanácsa alapján jelölték meg kockázati tényezőként, meg kell állapítani, hogy a Bundesamt 2008. december 18‑i levelében mindössze annyit jelzett, hogy a kockázati tényező megjelölése céljából elképzelhető, hogy a felperesek fontolóra vegyék a szövetek vízvesztését. A Bundesamt tehát egyáltalán nem a „kiszáradás” betegség egyik kockázati tényezőjeként utalt a szövetek vízvesztésére.

91      Másodszor, a felperesek azon érvelését illetően, hogy a Bizottság tévesen nem vette figyelembe a „kiszáradás” kockázati tényezőt a „teljesítményromlás” betegségnél, amely kifejezetten szerepelt a szóban forgó állítás javasolt szövegében, elegendő megállapítani, hogy a felperesek – a Bundesamt 2008. november 10‑i levelében szereplő kérelmére – 2008. november 28‑i levelükben kifejezetten jelezték, hogy a „kiszáradás és az azzal együtt járó teljesítményromlás” betegségre utalnak. Amellett, hogy a teljesítményromlás nem tekinthető betegségnek (lásd a fenti 89. pontot), az EFSA és a Bizottság nem tekinthette a kiszáradást sem az 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontja és 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti kockázati tényezőnek.

92      Harmadszor, ami a felperesek azon érvelését illeti, amely szerint az EFSA‑nak és a Bizottságnak – mérlegelési jogkörük alapján – át kellett volna fogalmazniuk a szóban forgó állításra vonatkozó javaslat szövegét, ezt a szöveget tágan kellett volna értelmezniük, illetve más tényezők feltüntetésétől kellett volna függővé tenniük a szóban forgó állítás alkalmazását, a Törvényszék már megállapította (lásd a fenti 75. pontot), hogy a kérelmező köteles – legalább hallgatólagosan – megjelölni egy betegséget és a betegség kialakulásának olyan konkrét kockázati tényezőjét, amely – meglátása szerint – jelentősen csökkenni fog. A szóban forgó állítás konkrét szövegétől függetlenül, e megjelölés hiányában sem az EFSA, sem a Bizottság nem tudta értékelni, hogy mely betegség kialakulásának mely kockázati tényezőjét csökkentené jelentősen egy meghatározott élelmiszer vagy alkotóelemének fogyasztása. Egyebekben, amint az az iratokból kitűnik, a Bundesamt, az EFSA és a Bizottság több alkalommal felhívta a felperesek figyelmét a valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényező megjelölésének követelményére (lásd a fenti 9., 10., 14. és 15. pontot).

93      Negyedszer, amennyiben a felperesek a válaszban az elégtelen vízfogyasztást kockázati tényezőként említik, elegendő megállapítani, hogy a felperesek ugyanezen válaszban szereplő egyik megfontolásából az következik, hogy az elégtelen vízfogyasztás – véleményük szerint – olyan járulékos kockázati tényezőt képez, amely nem szerepelt a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelemben.

94      Következésképpen a második jogalapot el kell utasítani.

 A harmadik, az arányosság elvének megsértésére alapított jogalapról

95      A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság a megtámadott rendelet elfogadásával megsértette az arányosság elvét. A felperesek szerint a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelem elutasítása nem volt megfelelő, és nem is volt szükséges az 1924/2006 rendelettel elérni kívánt célkitűzés, azaz az egészségre vonatkozó, tudományos szempontból megfelelően alátámasztott állítások alkalmazása biztosításának eléréséhez. A Bizottság ugyanis a szóban forgó állítás alapvető tartalmának tiszteletben tartásával is módosíthatta volna annak javasolt szövegét. Ily módon a Bizottság eléggé egyértelműen tüntethette volna fel az általa megkövetelt kockázati tényezőt az állítás szövegében. Még pontosabban: az engedélyezés megtagadása nem megfelelő, mivel az 1924/2006 rendeletnek nem az a célja, hogy megtiltsa az egészségre vonatkozó, tudományos szempontból megfelelően megalapozott állítások alkalmazásával történő közlést. Az engedélyezés megtagadása ráadásul nem is volt szükséges, mert kétségtelen, hogy az engedélyezés iránti kérelem alátámasztásaként leírt kapcsolat megfelelő tudományos alappal rendelkezik. Az engedélyezés megtagadása emellett aránytalan, mivel megakadályozza, hogy a fogyasztókkal vitathatatlan érdemi információkat osszanak meg. A felperesek szerint a megtámadott rendelet az Európai Unió Alapjogi Chartájának 6. és 16. cikkében elismert szabadságaikat is sérti. A Bizottság egyébként megsértette az egyenlő bánásmód elvét, mivel korábban bármiféle kockázati tényező megjelölése nélkül is engedélyezett a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó hasonló állításokat.

96      Elsősorban a felperesek azon érvelését illetően, amely szerint a Bizottság a megtámadott rendelet elfogadásával megsértette az arányosság elvét, meg kell állapítani, hogy a Bizottság az 1924/2006 rendeletben előírt, az engedélyezési eljárásra vonatkozó egyik kötelező követelmény tiszteletben tartásának elmulasztása miatt tagadta meg a szóban forgó állítás engedélyezését. A megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdése szerint ugyanis a Bizottság azért nem engedélyezte a szóban forgó állítást, mert a felperesek nem bizonyították a valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényező csökkenését, mivel az általuk említett kockázati tényezők a betegség fokmérői. Amint a Törvényszék már megállapította (lásd a fenti 75. pontot), egy ehhez hasonló állítás engedélyezése iránti kérelem – a szóban forgó betegség megjelölése mellett – a betegség kialakulása olyan konkrét kockázati tényezőjének megjelölését követeli meg, amely – a felperesek szerint – jelentősen csökkenni fog. Ezen túlmenően, a második jogalap vizsgálatából kitűnik, hogy a felperesek nem jelöltek meg ilyen kockázati tényezőt. A Bizottság ebben az esetben tehát nem tudta értékelni, hogy a szóban forgó betegség kialakulásában közrejátszó mely kockázati tényezőt csökkentené jelentősen a számottevő mennyiségben történő rendszeres vízfogyasztás. A felperesek állításával ellentétben a szóban forgó állítás engedélyezésének megtagadása tehát nem a szóban forgó állítás tekintetében javasolt szöveg konkrét megfogalmazásával volt összefüggésben. A kockázati tényező felperesek általi megjelölésének hiányában az állítás szövegének esetleges módosítása semmi esetre sem eredményezhette volna a kérelmezett engedélyezést. Következésképpen el kell utasítani a felperesek azon érvelését, amely szerint a Bizottság a megtámadott rendelet elfogadásával megsértette az arányosság elvét.

97      Ezt a megállapítást nem kérdőjelezi meg a felperesek azon állítása, amely szerint a Bíróság C‑239/02. sz. Douwe Egberts ügyben 2004. július 15‑én hozott ítélete (EBHT 2004., I‑7007. o.) értelmében a reklámozás feltétlen tilalma meghaladná a fogyasztóknak a megtévesztéssel szembeni védelmére irányuló célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket. A jelen ügy ugyanis valójában nem a szóban forgó állítás feltétlen tilalmára, hanem az 1924/2006 rendelet 14–17. cikke szerinti engedélyezési eljárás követelményeinek tiszteletben tartására vonatkozik.

98      Amennyiben egyébként a felperesek azzal érvelnek, hogy kérelmük elutasítása aránytalan, mivel megakadályozza, hogy a fogyasztókkal vitathatatlan érdemi információkat osszanak meg, emlékeztetni kell arra, hogy az 1924/2006 rendelet 13. cikke a nem a betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos, egészségre vonatkozó, kockázati tényező megjelölését nem igénylő olyan állítások engedélyezését is előírja, amelyek révén fel lehet hívni a figyelmet az elegendő vízfogyasztás által az emberi szervezetre és annak működésére gyakorolt kedvező hatásra.

99      Másodsorban, a felperesek azon érvelését illetően, amely szerint a megtámadott rendelet sérti az Alapjogi Chartának a szabadsághoz és a biztonsághoz, valamint a vállalkozás szabadságához való joggal kapcsolatos 6. és 16. cikkében elismert szabadságokat, meg kell állapítani, hogy a felperesek az említett rendelkezések megsértésének e jogalap keretében elvont módon történő felsorolására szorítkoznak. Márpedig az Alapjogi Charta 6. és 16. cikkének megsértése saját és az arányosság elvének megsértésre alapított jelen jogalaptól független jogalapot képez. Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdése szerint, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése alapján a Törvényszék előtti eljárásra is irányadó, valamint a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a felhozott jogalapok rövid összefoglalását. Ennélfogva a keresetlevélben egyértelműen ki kell fejteni azt a jogalapot, amelyre a keresetet alapították, így nem felel meg a Bíróság alapokmányában, valamint az eljárási szabályzatban támasztott követelményeknek, ha csak elvontan utalnak rá (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑351/05. sz., Provincia di Imperia kontra Bizottság ügyben 2008. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑241. o.] 87. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Következésképpen a felpereseknek az Alapjogi Charta 6. és 16. cikkének megsértésével kapcsolatos érvelését mint elfogadhatatlant kell elutasítani.

100    Harmadsorban el kell utasítani a felperesek azon érvelését, amely szerint a Bizottság megsértette az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét, mivel korábban bármiféle kockázati tényező megjelölése nélkül is engedélyezett egészségre vonatkozó állításokat. Elegendő ugyanis megállapítani egyrészről, hogy a felperesek a Bizottság által az 1924/2006 rendelet 13. cikke alapján engedélyezett, a valamely betegség kockázatának csökkentésére vonatkozóktól eltérő, egészségre vonatkozó állításokra hivatkoznak. Márpedig a Törvényszék már megállapította (lásd a fenti 81. és 98. pontot), hogy ezen állítások engedélyezése nem igényli kockázati tényező megjelölését. Másrészről a xilittartalmú rágógumi/cukorkák által a fogszuvasodás kockázatára gyakorolt hatással kapcsolatos, betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás 1024/2009 rendeletben történt engedélyezésére hivatkoznak. A Törvényszék ezt az érvelést az első jogalappal összefüggésben már elutasította (lásd a fenti 84. pontot).

101    Következésképpen a harmadik jogalapot el kell utasítani.

 A negyedik, a kielégítő jogalap hiányára alapított jogalapról

102    A felperesek azzal érvelnek, hogy a megtámadott rendeletet azért kell megsemmisíteni, mert nem kielégítő jogalapon alapul. Ez a rendelet az 1924/2006 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjával és 10. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 17. cikkének (1) bekezdésén alapul. A felperesek szerint ezek a rendelkezések ellentétesek az uniós joggal, mivel sértik az EUSZ 5. cikk (4) bekezdésében szereplő, arányosság elvét. A jelen jogalap keretében a felperesek tehát jogellenességi kifogást hoznak fel az 1924/2006 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjával és 10. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 17. cikkének (1) bekezdésével szemben.

103    Emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogszerű cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, mivel több megfelelő intézkedés közül a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani, és az okozott hátrányok nem lehetnek aránytalanok az elérendő céllal (lásd a Bíróság C‑174/05. sz., Zuid‑Hollandse Milieufederatie és Natuur en Milieu ügyben 2006. március 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑2443. o.] 28. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

104    Az előző pontban említett feltételek bírósági felülvizsgálatát illetően emlékeztetni kell arra, hogy az 1924/2006 rendelet jogalapját az EK 95. cikk képezi, amely szerint a jogalkotó elfogadja azokat a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére vonatkozó intézkedéseket, amelyek tárgya a belső piac megteremtése és működése. E cikk (3) bekezdése értelmében a jogalkotónak – különösen az egészségügy és a fogyasztóvédelem területén – arra kell törekednie, hogy a védelem magas szintjét vegye alapul, különös figyelemmel a tudományos tényeken alapuló új fejleményekre. Ezzel összefüggésben ahhoz, hogy az uniós jogalkotó a számára meghatározott célkitűzést hatékonyan valósíthassa meg, a jelen ügybelihez hasonló területen részére széles mérlegelési jogkört kell elismerni, amely a részéről politikai, gazdasági és szociálpolitikai döntéseket igényel, és amelyen belül összetett mérlegelést kell végeznie. Csupán az e területen meghozott intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező intézmények által elérni kívánt céllal kapcsolatos nyilvánvalóan alkalmatlan jellege lehet kihatással az ilyen intézkedés jogszerűségére (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑491/01. sz., British American Tobacco [Investments] és Imperial Tobacco ügyben 2002. december 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑11453. o.] 123. pontját; a C‑210/03. sz. Swedish Match ügyben 2004. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑11893. o.] 48. pontját; a C‑453/03., C‑11/04., C‑12/04. és C‑194/04. sz., ABNA és társai egyesített ügyekben 2005. december 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑10423. o.] 69. pontját, valamint a C‑380/03. sz., Németország kontra Parlament és Tanács ügyben 2006. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑11573. o.] 145. pontját; a Törvényszék T‑475/07. sz., Dow AgroSciences és társai kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑5937. o.] 150. pontját).

105    Az 1924/2006 rendelet által elérni kívánt célkitűzéseket illetően emlékeztetni kell arra, hogy e rendelet 1. cikkének (1) bekezdéséből, valamint (1) és (36) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az említett rendelet célja a tápanyag‑összetételre és egészségre vonatkozó állítások tekintetében, a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosításával egyidejűleg a belső piac hatékony működésének biztosítása. Amint az az 1924/2006 rendelet (1) és (18) preambulumbekezdéséből kitűnik, az egészségvédelem e rendelet legfőbb céljai között szerepel (a fenti 71. pontban hivatkozott Deutsches Weintor ügyben hozott ítélet 45. pontja). Az említett rendelet (1) preambulumbekezdése e tekintetben pontosítja, hogy a forgalomba hozott termékeknek, beleértve az importált termékeket, biztonságosnak kell lenniük, és azokat megfelelő címkével kell ellátni. E rendelet (9) preambulumbekezdése szerint a rendeletben megállapított elveknek biztosítaniuk kell a magas szintű fogyasztóvédelmet, és azt, hogy a fogyasztó megkapja a tények teljes ismeretében történő választáshoz szükséges információkat, valamint hogy egyenlő versenyfeltételek jöjjenek létre az élelmiszeriparban. E tekintetben az 1924/2006 rendelet (23) preambulumbekezdése kimondja, hogy az egészségre vonatkozó állítások használatát csak a lehető legmagasabb színvonalú tudományos értékelést követően lehet engedélyezni az Unióban, és ezen állítások összehangolt tudományos értékelése érdekében az EFSA‑nak kell elvégeznie ezeket az értékeléseket.

106    A felperesek elsősorban azzal érvelnek, hogy a valamely betegség kockázatának csökkentésére vonatkozó, az 1924/2006 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése, 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja, és 17. cikkének (1) bekezdése szerinti állításra irányuló engedélyezési eljárás nem alkalmas az egészségre vonatkozó állítások alkalmazásának összehangolására irányuló célkitűzés fogyasztóvédelem magas szintjének biztosításával egyidejűleg történő elérésére. A felperesek szerint az EFSA által végzett tudományos értékelési eljárás nélkülöz minden átláthatóságot, és következetlen eredményekre vezet.

107    Ezen állításuk alátámasztására a felperesek először is hangsúlyozzák, hogy a szóban forgóhoz hasonló típusú állításokat annak ellenére nem lehet a fogyasztóknak címzett közlésekben használni, hogy az EFSA egy másik tudományos véleményében már elismerte, hogy a szóban forgó állítást megalapozó tudományos kapcsolatok tudományos szempontból elegendően megalapozottaknak tekinthetők. Az EFSA emellett a jelen ügyben kockázati tényező megjelölését is megkövetelte, holott egy másik, a xilittartalmú rágógumi/cukorkák által a fogszuvasodás kockázatára gyakorolt hatással kapcsolatos ügyben nem tartotta szükségesnek ilyen tényező megjelölését, amihez a Bizottság hozzájárult.

108    E tekintetben egyrészről meg kell állapítani, hogy a felperesek által megfogalmazott e bírálatok lényegében a szóban forgó engedélyezési eljárás EFSA általi alkalmazásának módjára vonatkoznak. Márpedig ezek a tényezők önmagukban nem érintik ezen eljárás jogszerűségét (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑154/04. sz. és C‑155/04. sz., Alliance for Natural Health és társai egyesített ügyekben 2005. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑6451. o.] 87. és 88. pontját). Másrészről meg kell állapítani, hogy a felperesek által hivatkozott tudományos vélemény általánosságban vonatkozik a vízzel kapcsolatos táplálkozási referenciaértékekre, ekként pedig nem foglalkozik a számottevő mennyiségben történő rendszeres vízfogyasztás által a valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényezőre gyakorolt hatásokkal. Ami a xilittartalmú rágógumi/cukorkák által a fogszuvasodás kockázatára gyakorolt hatásokkal kapcsolatos ügyhöz képest fennálló állítólagos következetlenségre vonatkozó érvet illeti, a Törvényszék azt már elutasította (lásd a fenti 84. pontot).

109    Másodszor, amennyiben a felperesek – anélkül, hogy további pontosításokkal szolgálnának – azzal érvelnek, hogy a szóban forgó engedélyezési eljárást szabályozó jogi háttér nem megfelelő, mivel hiányoznak az EFSA által végzett tudományos értékeléssel kapcsolatos különös rendelkezések, elegendő megállapítani, hogy a 178/2002 rendelet III. fejezete részletesen szabályozza az EFSA munkamódszerét. Ezen túlmenően, az 1924/2006 rendelet 16. cikke az EFSA véleményével kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz, a Bizottság pedig – a 353/2008 rendelet elfogadásával – megállapította az 1924/2006 rendelet 15. cikkének végrehajtására irányuló szabályokat, köztük a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás engedélyezése iránti kérelem elkészítésére és benyújtására vonatkozó szabályokat. Ezt az érvet ezért el kell utasítani.

110    Következésképpen, a felperesek érvelésének ismeretében, nem tűnik úgy, hogy a valamely betegség kockázatának csökkentésére vonatkozó, az 1924/2006 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése, 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja, és 17. cikkének (1) bekezdése szerinti állításra irányuló engedélyezési eljárás nem alkalmas az e rendelet célkitűzéseinek elérésére.

111    A felperesek másodsorban azzal érvelnek, hogy a szóban forgó engedélyezési eljárás nem szükséges az 1924/2006 rendelet célkitűzéseinek eléréséhez. Ez az eljárás a reklámozásnak az engedélyezés lehetőségével párosuló feltétlen tilalmát írja elő. Ugyanakkor kevésbé lenne korlátozott az érintetteknek a reklámozással és közléssel kapcsolatos szabadsága, ha fenntartanák a visszaélés tilalmának az 1924/2006 rendelet elfogadásáig irányadó 2000/13 irányelv 2. cikkében előírt elvét. A felperesek szerint a jogalkotó alkalmazhatta volna a 2000/13 irányelv 2. cikkének (2) bekezdését, amely szerint korlátozható a valamely betegséggel kapcsolatos állítások útján történő reklámozás tilalma. Elegendőek lettek volna ezen irányelv rendelkezései, amelyek lehetővé tették az egészségre vonatkozó állítások alkalmazása tekintetében az utólagos ellenőrzés eseti alapon, nemzeti szinten történő gyakorlását. Ezen túlmenően, mivel a tudományos szempont nem változott, nem nyilvánvaló annak oka, hogy az 1924/2006 rendelet célkitűzéseit miért lehetne megfelelőbben elérni az EFSA által lefolytatott vizsgálat révén, mint a nemzeti hatóságok által lefolytatott vizsgálat révén.

112    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a jogalkotó az 1924/2006 rendelet, valamint még konkrétabban a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állításokra irányuló engedélyezési eljárás e rendelet célkitűzéseire tekintettel meglévő szükségességét a következő megfontolásokkal indokolta. Az 1924/2006 rendelet (2) preambulumbekezdésében jelezte, hogy az ilyen állításokra vonatkozó nemzeti előírások közötti különbségek, amelyek akadályozhatják az élelmiszerek szabad mozgását, és egyenlőtlen versenyfeltételeket teremthetnek, közvetlen hatással vannak a belső piac működésére. Az említett rendelet (10) preambulumbekezdése szerint az annak meghatározására vonatkozó kritériumok nemzeti szinten történő használata, hogy valamely terméken szerepelhet‑e állítás, vélhetően akadályozza az Unión belüli kereskedelmet, ezért azt uniós szinten harmonizálni kell. Ezt e rendelet (14) preambulumbekezdése pontosítja, amelynek értelmében az egyes tagállamokban az élelmiszerek címkézésekor és reklámozása során számos olyan, jelenleg is alkalmazott állítás használatos, amelyek olyan anyagokkal kapcsolatosak, amelyek kedvező volta nem igazolt, vagy amelyeket illetően pillanatnyilag nincsen kellő tudományos egyetértés. E tekintetben az 1924/2006 rendelet (17) preambulumbekezdése előírja egyrészről, hogy a tápanyag‑összetételre és egészségre vonatkozó állítások alkalmazásával kapcsolatban elsősorban a tudományos megalapozottságot kell figyelembe venni, másrészről pedig, hogy az élelmiszeripari vállalkozóknak igazolniuk kell a feltüntetett állításokat. E preambulumbekezdés szerint az állításoknak az összes rendelkezésre álló tudományos adat és a bizonyítékok értékelése révén tudományosan bizonyítottnak kell lenniük. Ezen túlmenően az 1924/2006 rendelet (28) preambulumbekezdése kimondja, hogy mivel az étrend egy azon számos tényező közül, amely befolyásolja bizonyos emberi betegségek kialakulását, és mivel más tényezők szintén befolyásolhatják az emberi betegségek kialakulását, pontosan meghatározott termékjelölési követelményeket kell alkalmazni a betegség kockázatának csökkentésével kapcsolatos állítások esetében.

113    A felperesek által előterjesztett érvek ismeretében, nem úgy tűnik, hogy e megfontolások ne indokolhatnák az 1924/2006 rendelet célkitűzéseire tekintettel a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állításokra irányuló engedélyezési eljárással kapcsolatos, szóban forgó rendelkezések szükségességét. Elképzelhető ugyan, hogy az érdekelteknek a reklámmal és a közléssel kapcsolatos szabadsága kevésbé lenne korlátozott, ha fenntartották volna az 1924/2006 rendelet elfogadásáig irányadó 2000/13 irányelvben előírt rendszert. Mindazonáltal tekintettel a fenti 112. pontban jelzett preambulumbekezdésekben szereplő indokokra, nem tűnik úgy, hogy a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítások területén a 2000/13 irányelvben előírt rendszer alapján megtett intézkedések – a fenti 105. pontban említett célkitűzésekre tekintettel – épp olyan megfelelőek lennének, mint az 1924/2006 rendelet szóban forgó rendelkezései. Ez részben annak tudható be, hogy az egészségre vonatkozó állítások – engedélyezés lehetőségével párosuló – tilalma elvének az 1924/2006 rendelettel történő bevezetése miatt el kell végezni az állítások előzetes ellenőrzését.

114    Ami a szóban forgó, egészségre vonatkozó állítások vizsgálatának a nemzeti hatóságokról az EFSA‑ra való átruházását illeti, nem tűnik tévesnek az 1924/2006 rendelet (23) preambulumbekezdésében szereplő azon megfontolás, amely szerint az összehangolt tudományos értékelés érdekében a szóban forgó, egészségre vonatkozó állítások tudományos értékelését az EFSA‑nak kell elvégeznie. Ugyanis a tudományos értékelések egyetlen jogalany általi elvégzése még abban az esetben is az összehangolást biztosítani képes többlettényezőt képez, ha a nemzeti hatóságoknak ezen állítások értékelése céljából ugyanazokat a kritériumokat kell alkalmazniuk. Ezen túlmenően, amint az a 178/2002 rendelet 22. cikkének (2), (3) és (6) bekezdéséből kitűnik, az EFSA feladata – többek között –, hogy tudományos véleményekkel szolgáljon, amelyek az uniós intézkedéseknek az élelmiszerek biztonságára közvetlen vagy közvetett hatással járó területeken történő kidolgozása és elfogadása során figyelembe veendő tudományos alapot képeznek, valamint hogy hozzájáruljon az egészség magas szintű védelmének biztosításához.

115    El kell tehát utasítani a felpereseknek a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állításokra irányuló engedélyezési eljárás nélkülözhetőségével kapcsolatos érvelését.

116    A felperesek harmadsorban azzal érvelnek, hogy az 1924/2006 rendelettel létrehozott, szóban forgó engedélyezési eljárás nem megfelelő, mivel hosszú és költséges, valamint átláthatatlan eljárással terheli az érdekelteket. A 2000/13 irányelv rendszerében a megfelelő tudományos alapra vonatkozó kritérium illetékes nemzeti hatóságok általi esetlegesen eltérő értelmezésének kérdését – véleményük szerint – a Bíróság előtt indított, előzetes döntéshozatali eljárás révén lehetett volna kezelni.

117    Ami azt az állítást illeti, hogy a szóban forgó engedélyezési eljárás hosszú és átláthatatlan, elegendő megállapítani, hogy erre az eljárásra vonatkoznak határidők, és hogy az eljárást részletesen szabályozza az 1924/2006 rendelet 14–17. cikke. E rendelet 15. cikkének (2) bekezdéséből többek között kitűnik, hogy a kérelmet a tagállam illetékes nemzeti hatóságának kell elküldeni, amely a kérelem kézhezvételétől számított 14 napon belül visszaigazolja a kézhezvételt, és haladéktalanul értesíti az EFSA‑t. Az említett rendelet 16. cikkének (1) bekezdése értelmében az EFSA az érvényes kérelem kézhezvételétől számított öt hónapos határidőn belül hozza meg véleményét, amennyiben pedig az EFSA további információkat kér a kérelmezőtől, ez a határidő legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. Végezetül, az 1924/2006 rendelet 17. cikke (1) bekezdésének megfelelően az EFSA véleményének kézhezvételétől számított két hónapon belül a Bizottság benyújtja a bizottságnak az egészségre vonatkozó engedélyezett állítások listájára vonatkozó határozattervezetét. E rendelet 17. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a kérelemre vonatkozó határozatot az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

118    A felperesek azon érvét illetően, amely szerint a szóban forgó eljárás költséges, meg kell állapítani, hogy sem az EFSA, sem a Bizottság nem részesül az eljárás költségei tekintetében díjazásban. A felperesek emellett nem bizonyították, hogy a szóban forgó eljárás az 1924/2006 rendelet célkitűzéseihez képest túlzottan költséges lenne.

119    A fentiekre tekintettel, nem lehet helyt adni a felperesek Bíróság előtt indított, előzetes döntéshozatali eljárás révén történő összehangolásra vonatkozó érvének.

120    Következésképpen a felperesek érvelésének ismeretében nem úgy tűnik, hogy a betegség kockázatának csökkentésére vonatkozó állításra irányuló engedélyezési eljárás alkalmatlan az 1924/2006 rendelet célkitűzéseihez képest.

121    A fenti megfontolásokból következik, hogy az 1924/2006 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése, 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja, és 17. cikkének (1) bekezdése – a fenti 104. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében – nem nyilvánvalóan alkalmatlan az intézmények által elérni kívánt célkitűzésekhez képest, valamint hogy következésképpen e rendelkezések nem jogszerűtlenek az arányosság elvének megsértése okán.

122    Amennyiben a felperesek a válaszban – további pontosítások nélkül – az Alapjogi Charta oktatáshoz való joggal, valamint a foglalkozás megválasztásának és a vállalkozásnak a szabadságával kapcsolatos 14. cikke (1) bekezdésének, 15. cikke (1) bekezdésének és 16. cikkének megsértésére hivatkoznak, ezt az érvelést mint elfogadhatatlant kell elutasítani. Egyrészről ugyanis az ehhez hasonló jogsértés pusztán elvont jellegű megemlítése nem felel meg a Bíróság alapokmányában és az eljárási szabályzatban támasztott követelményeknek (lásd a fenti 99. pontot). Másrészről, az eljárási szabályzat 48. cikke 2. §‑ának első bekezdése szerint az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve, ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel, a jelen ügyben pedig nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Ezen túlmenően az Alapjogi Charta rendelkezéseinek megsértésére vonatkozó állítás nem az eljárást indító keresetlevélben korábban közvetetten vagy hallgatólagosan megfogalmazott jogalap kiegészítését képezi. Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állításnak az 1924/2006 rendelet 14–17. cikkében előírt eljárás lefolytatásából eredő megtiltása nem sérti a foglalkozás megválasztásának és a vállalkozásnak a szabadságát (lásd ebben az értelemben a fenti 71. pontban hivatkozott Deutsches Weintor ügyben hozott ítélet 42–59. pontját).

123    A negyedik jogalapot tehát el kell utasítani.

 Az ötödik, lényeges eljárási szabályoknak rendelet elfogadása miatti megsértésére alapított jogalapról

124    A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság lényeges eljárási szabályokat sértett meg azzal, hogy a szóban forgó állítás engedélyezésének megtagadása céljából rendeletet fogadott el határozat helyett. Az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (1)–(4) bekezdése értelmében a Bizottság feladata az EUMSZ 288. cikk első bekezdésének megfelelően határozat útján dönteni az egészségre vonatkozó állítások engedélyezéséről vagy engedélyezésének megtagadásáról. A felperesek szerint rendelet elfogadása azért ellentétes az 1924/2006 rendelet 15. és azt követő cikkeiben előírt eljárás rendszerével, mert a jogalkotó azt egyedi kérelemmel kapcsolatos eljárásként hozta létre.

125    A Bizottság vitatja a felperesek érvelését. Az e jogalap elfogadhatóságának kérdését illetően a Bizottság azzal érvel, hogy e jogalap elfogadhatatlan, mivel a felpereseket nem érte sérelem a kérelmüket elutasító aktus jogi formája miatt. A felperesek ugyanis egyúttal azt is állítják, hogy rendelet érintette őket közvetlenül.

126    A Bizottságnak ez az érvelése ellentmondásos. A Bizottság ugyanis egyrészről nem állíthatja, hogy a kereset elfogadhatatlan, másrészről pedig a jelen jogalap elfogadhatatlanságának bizonyítása céljából nem támaszkodhat a felperesek azon érvelésére, hogy a kereset elfogadható.

127    A jelen jogalap mindazonáltal – a Bizottság állításának megfelelően – nem megalapozott. Az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (1)–(4) bekezdéséből ugyanis nem tűnik ki, hogy a Bizottságnak a szóban forgó állítás engedélyezésének megtagadása céljából az EUMSZ 288. cikk szerinti határozatot kellene elfogadnia. Az 1924/2006 rendelet 17. cikkében a „határozat” kifejezés alkalmazása pusztán annyit jelent, hogy a Bizottságnak kedvező vagy kedvezőtlen döntést kell hoznia a szóban forgó kérelemről.

128    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis valamely uniós rendelkezés értelmezése során tekintettel kell lenni mind annak megfogalmazására, mind összefüggéseire és céljaira (lásd a Bíróság C‑151/98. P. sz., Pharos kontra Bizottság ügyben 1999. november 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑8157. o.] 19. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A jelen ügyben igaz ugyan, hogy az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (1)–(4) bekezdése az EUMSZ 288. cikkel azonos kifejezést tartalmaz, de ez nem változtat azon, hogy az 1924/2006 rendelet 17. cikkében szereplő „határozat” kifejezés értelmezése során tekintettel kell lenni arra a kontextusra, amelyben ezt a kifejezést alkalmazzák, valamint e rendelkezés céljára.

129    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az 1924/2006 rendelet 17. cikke az e rendelet 14. cikke szerinti, egészségre vonatkozó állítások engedélyezésére irányuló eljárás végével kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz, miután – az említett rendelet 16. cikke értelmében – az EFSA megfogalmazta tudományos véleményét. Ily módon az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az EFSA véleményének kézhezvételétől számított két hónapon belül a Bizottság benyújtja a bizottságnak az egészségre vonatkozó állítások engedélyezett listájára vonatkozó „határozattervezetét”, valamint hogy amennyiben a „határozattervezet” nem áll összhangban a véleménnyel, a Bizottság az eltérésekre vonatkozóan magyarázattal szolgál. E cikk (2) bekezdése pontosítja a „határozattervezet” tartalmát. A cikk (3) bekezdése meghatározza a „végleges határozat” elfogadására irányuló eljárást, ennek keretében többek között az állítás engedélyezésére vagy engedélyezésének megtagadására vonatkozó „határozatot”, amennyiben a kérelmező kizárólagos tulajdonába tartozó adatok védelmére irányuló kérelem alapján a Bizottság a kérelmező javára kívánja korlátozni az állítás alkalmazását. Az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (4) bekezdése a „meghozott határozatról” történő tájékoztatás kötelezettségét, valamint a „határozat” Hivatalos Lapban való közzétételének kötelezettségét tartalmazza.

130    A „határozat” kifejezés, és különösen a „tervezet”, a „végleges”, valamint a „meghozott” kifejezéseknek a „határozat” fogalmával összefüggésben történő alkalmazásából kitűnik, hogy az 1924/2006 rendelet 17. cikke az e rendelet 14. cikkén alapuló kérelemre vonatkozó végleges határozat meghozatala céljából a Bizottság által követendő eljárás különböző szakaszaira vonatkozik. A rendelet azonban az e határozat jogi formája tekintetében nem tartalmaz pontosításokat. Az elfogadandó aktus jogi formájának megválasztását a jogalkotó a Bizottság mérlegelésére bízta. Noha az 1924/2006 rendelet 17. cikkéből nem következik, hogy a jogalkotó rendeletnek a Bizottság általi elfogadását irányozta elő, semmi nem utal arra, hogy ez a rendelkezés kizárja ilyen aktus elfogadását.

131    Végezetül, el kell utasítani a felperesek azon érvelését, amely szerint a rendelet elfogadása azért ellentétes az 1924/2006 rendelet 15. és azt követő cikkeiben előírt eljárás rendszerével, mert a jogalkotó azt egyedi kérelemmel kapcsolatos eljárásként hozta létre. Noha igaz az, hogy a szóban forgó engedélyezési eljárás tárgya egyedi kérelem, ez nem változtat azon, hogy e rendelet 17. cikke (5) bekezdésének megfelelően a Bizottság által engedélyezett, egészségre vonatkozó állításokat bármely élelmiszeripari vállalkozó használhatja. Ennélfogva ez a rendelkezés mindenkivel szemben hatásokat vált ki, az engedélyezési eljárásnak tehát kettős – azaz egyéni és általános – jellege van. Következésképpen egy általános hatállyal bíró rendelet elfogadása nem ellentétes a szóban forgó eljárás rendszerével.

132    Amennyiben egyébként a felperesek ezzel összefüggésben azzal érvelnek, hogy a Bizottság hibát vétett akkor, amikor a megtámadott rendeletben nem említette meg címüket, meg kell állapítani, hogy az 1924/2006 rendelet 16. cikke (4) bekezdésének a) pontjával összefüggésben értelmezett 17. cikkének (2) bekezdése szerint csak az egészségre vonatkozó engedélyezett állítások listájának az e rendelet 19. cikke szerinti módosítását célzó határozattervezetek esetében áll fenn ez a kötelezettség. Márpedig a jelen ügyben nem ilyen esetről van szó.

133    Az ötödik jogalapot tehát el kell utasítani.

 A hatodik, a hatáskörmegosztás tiszteletben tartásának elmulasztására alapított jogalapról

134    A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság lényeges eljárási szabályokat sértett, mivel az igazgatási eljárás során nem tartotta tiszteletben a hatáskörök saját maga, az EFSA és a Bundesamt közötti megosztását. A felperesek szerint az 1924/2006 rendelet értelmében kizárólag a Bizottság rendelkezik az e rendelet alkalmazási körének értelmezésére vonatkozó jogi kérdések megoldására irányuló hatáskörrel, mivel a Bundesamt csupán a kérelmek benyújtására szolgáló „postaláda”, az EFSA feladata pedig mindössze annyi, hogy az említett rendeletben előírt kritériumok tekintetében elvégezze a benyújtott adatok, valamint a szövegre irányuló javaslat tudományos vizsgálatát. Márpedig az igazgatási eljárás során az EFSA és a Bundesamt két jogi kérdésről is hozott határozatot, jelesül a kockázati tényező megjelölésének követelményére, valamint arra a kérdésre vonatkozóan, hogy a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás engedélyezése iránti kérelem benyújtásához élelmiszeripari vállalkozásnak kell minősülni, ami jelentős késedelmet okozott ezen eljárás lefolytatásában.

135    Elsősorban, azon érvelést illetően, amely szerint a Bundesamt túllépte hatásköreit, meg kell állapítani, hogy a felperesek állításával ellentétben, az illetékes nemzeti hatóság szerepe nem merül ki annyiban, hogy puszta „postaládaként” szolgáljon a kérelmek benyújtásához. Igaz, hogy a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás engedélyezése iránti kérelmet az illetékes nemzeti hatóságnál kell benyújtani az 1924/2006 rendelet 15. cikke (2) bekezdése a) pontjának megfelelően, amely előírja, hogy a kérelmet valamely tagállam illetékes nemzeti hatóságának kell elküldeni, amely a kérelem kézhezvételétől számított 14 napon belül írásban visszaigazolja a kézhezvételt, haladéktalanul értesíti az EFSA‑t, valamint a kérelmet és a kérelmező által nyújtott bármely további információt az EFSA rendelkezésére bocsátja.

136    Mindazonáltal az 1924/2006 rendelet 16. cikke (1) bekezdésének első mondatából az következik, hogy az érvényes kérelem fennállásával kapcsolatos felelősség legalább annyira az illetékes nemzeti hatóságé. E rendelkezés értelmében ugyanis az EFSA az érvényes kérelem kézhezvételétől számított öt hónapos határidőn belül fogalmazza meg véleményét. Ez azt feltételezi, hogy az illetékes nemzeti hatóság által az EFSA részére továbbított kérelem érvényes legyen ahhoz, hogy az eljárás következő – azaz tudományos vélemény EFSA általi kidolgozásának – szakaszába lépjen. E kérelemnek tehát meg kell felelnie az 1924/2006 rendeletben szereplő alaki és anyagi követelményeknek, és különösen a kockázati tényező megjelölésével kapcsolatos követelménynek, amely nélkül az EFSA nem tudja megfogalmazni véleményét (e tekintetben lásd az első jogalapot).

137    A felperesek állításával ellentétben, ennek a megfontolásnak nem mond ellent az 1924/2006 rendelet 16. cikke (1) bekezdésének második mondata, amely szerint, amennyiben az EFSA az említett cikk (2) bekezdésben előírtak szerint további információkat kér a kérelmezőtől, ez a határidő meghosszabbítható legfeljebb két hónappal a kérelmező által benyújtott, kért információ kézhezvételét követően. Ez a mondat ugyanis nem kérdőjelezi meg az érvényes kérelem illetékes nemzeti hatóság általi továbbításának követelményét, amelynek továbbításától számítva megindul az az öt hónapos határidő, amelynek során az EFSA‑nak meg kell fogalmaznia tudományos véleményét.

138    Következésképpen nem minősül eljárási szabálytalanságnak az, hogy a Bundesamt az igazgatási eljárás során a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelem érvényességével kapcsolatos követelményekre vonatkozóan határozatot hozott.

139    Másodsorban azt az érvelést illetően, amely szerint az EFSA túllépte hatáskörét akkor, amikor az 1924/2006 rendelet rendelkezéseinek jogi értelmezésével kapcsolatos kérdésekben hozott határozatot, meg kell állapítani, hogy az EFSA az első felpereshez címzett 2009. november 23‑i és 2010. január 27‑i leveleiben egyértelműen közölte, hogy nem rendelkezik hatáskörrel az uniós jog rendelkezéseinek értelmezésére. E tekintetben arra utalt, hogy a Bizottság és a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel. Ezen túlmenően, amennyiben tudományos véleményében az EFSA abból az elvből indult ki, hogy a felpereseknek kockázati tényezőt kell megjelölniük, meg kell állapítani, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos és az egészségre vonatkozó állításokkal foglalkozó informális munkacsoport ülése keretében 2010. április 12‑én folytatott megbeszélésekből is már kitűnt, hogy a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelem nem felel meg az 1924/2006 rendelet követelményeinek, mivel nem jelöl meg kockázati tényezőt (lásd a fenti 14. pontot). Következésképpen a felperesek érvelését el kell utasítani.

140    Még annak feltételezése mellett is, hogy a Bundesamt vagy az EFSA túllépte hatásköreit, amikor az 1924/2006 rendelet jogi értelmezésével kapcsolatos kérdésekről határozott, emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabálytalanság csak akkor eredményezi valamely jogi aktus teljes vagy részleges megsemmisítését, ha megállapítást nyer, hogy e szabálytalanság hiányában más lett volna a jogi aktus tartalma (lásd ebben az értelemben a Bíróság 209/78–215/78. és 218/78. sz., van Landewyck és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1980. október 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1980., 3125. o.] 47. pontját, a C‑142/87. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1990. március 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑959. o.] 48. pontját, valamint a C‑465/02. és C‑466/02. sz., Németország és Dánia kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑9115. o.] 37. pontját).

141    A felperesek szerint a Bizottság a kockázati tényező megjelölésének követelményére vonatkozó jogi értelmezéssel kapcsolatos hatáskörét nem gyakorolta, hanem csupán átvette az EFSA tudományos véleményében szereplő értelmezést. Valószínű, hogy a Bizottság kedvező döntést hozott volna kérelmük tárgyában, ha az EFSA a hatásköreinek gyakorlására szorítkozott volna.

142    E tekintetben egyrészt meg kell állapítani, hogy már a Bizottság 2010. július 9‑i leveléből is kitűnik, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos és az egészségre vonatkozó állításokkal foglalkozó informális munkacsoport ülése keretében 2010. április 12‑én folytatott megbeszélései alapján kockázati tényezőt kellett megjelölni (lásd a fenti 14. pontot). Másrészt az iratokból egyáltalán nem tűnik ki, hogy a Bizottság mindössze átvette volna az EFSA tudományos véleményét, tartózkodva attól, hogy maga értelmezze az 1924/2006 rendelet 14–17. cikkében előírt követelményeket. A xilittartalmú rágógumi/cukorkák által a fogszuvasodás kockázatára gyakorolt hatásokkal kapcsolatos, betegség kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás engedélyezésére irányuló, a felperesek által a Bizottság gyakorlatára szolgáló példaként említett eljárás – éppen ellenkezőleg – inkább arra utal, hogy a Bizottság nem minden esetben veszi át az EFSA tudományos véleményét. Az 1024/2009 rendelet – amellyel a Bizottság ezt az állítást engedélyezte – (7) és (8) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság felülvizsgálta ezen állítás szövegét azt követően, hogy az EFSA megfogalmazta véleményét.

143    Következésképpen a felperesek nem bizonyították, hogy a Bundesamt és az EFSA hatáskörei állítólagos túllépésének hiányában más lett volna a megtámadott rendelet tartalma.

144    A hatodik jogalapot el kell tehát utasítani.

 A hetedik, az előírt határidők betartásának elmulasztására alapított jogalapról

145    A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság megsértette a lényeges eljárási szabályokat azzal, hogy nem tartotta tiszteletben a felperesek engedélyezés iránti kérelmének továbbítására, a tudományos vélemény kidolgozására, valamint az engedélyezés iránti kérelmükkel kapcsolatos határozat elfogadására vonatkozóan az 1924/2006 rendeletben előírt határidőket.

146    A felperesek elsősorban előadják, hogy a Bundesamt – az 1924/2006 rendelet 15. cikke (2) bekezdése a) pontjának i. és ii. alpontjában előírtakkal ellentétben – az engedélyezés iránti kérelmük kézhezvételétől számított 14 napon belül nem igazolta vissza írásban a kézhezvételt, a Bizottság azon utasítását követően pedig, amely szerint a Bundesamtnak kell megvizsgálnia az említett rendelet alkalmazási körével kapcsolatos bármely jogi értelmezési kérdést, a Bundesamt nem továbbította az EFSA‑nak haladéktalanul ezt a kérelmet.

147    E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy az iratokból kitűnik, hogy a Bundesamt 2008. május 8‑i levelében igazolta vissza a felperesek 2008. február 11‑én megküldött kérelmének kézhezvételét (lásd a fenti 4. pontot). Még ha a szóban forgó határidő kiindulási pontjának a kérelem 2008. március 10‑i levélben amiatt történt másodszori megküldését lehetne tekinteni, hogy a Bundesamt szerint az első levelet nem találták, meg kell állapítani, hogy a Bundesamt nem tartotta tiszteletben az 1924/2006 rendelet 15. cikke (2) bekezdése a) pontjának i. alpontja szerinti, a kérelem kézhezvételének visszaigazolására szolgáló, a kérelem kézhezvételétől számított 14 napos határidőt.

148    Másodszor a Bundesamt azon kötelezettségét illetően, hogy a felperesek kérelmét továbbítania kell az EFSA részére, meg kell állapítani, hogy az 1924/2006 rendelet 15. cikke (2) bekezdése a) pontjának ii. és iii. alpontja értelmében a Bundesamtnak egyfelől haladéktalanul értesítenie kell az EFSA‑t, másfelől pedig a kérelmet és a kérelmező által nyújtott bármely további információt az EFSA rendelkezésére kell bocsátania. E tekintetben meg kell állapítani, hogy – az 1924/2006 rendelet 15. cikke (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában előírt értesítési kötelezettség esetével ellentétben – a kérelemnek és a további információknak az EFSA részére történő, e rendelet 15. cikke (2) bekezdése a) pontjának iii. alpontja szerinti továbbításra vonatkozóan a rendelet nem ír elő semmiféle különös határidőt.

149    Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy az uniós jog egyik általános elve értelmében az uniós igazgatási eljárások keretében ésszerű határidőket kell tiszteletben tartani (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑213/95 és T‑18/96. sz., SCK és FNK kontra Bizottság egyesített ügyekben 1997. október 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑1739. o.] 56. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Valamely határidő ésszerű jellegét az egyes ügyek saját körülményei, és különösen az érdekeltnél fennálló tét, az ügy összetettsége, valamint a felek magatartása alapján kell értékelni (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑403/04. P. és C‑405/04. P. sz., Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑729. o.] 116. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

150    A jelen ügyben a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelem 2008. február 11‑i megküldése és annak az EFSA részére történő 2008. szeptember 15‑i továbbítása között nagyjából hét hónap telt el. Amint az az iratokból, és különösen a Bundesamt 2008. november 11‑i leveléből kitűnik, ezt egyrészt annak lehetett betudni, hogy a felperesek kérelmét előbb nem találták a Bundesamt illetékes szolgálatánál, másrészt pedig annak, hogy a Bundesamt – a Bizottság kérésére – a szóban forgó kérelem EFSA részére történő továbbítása előtt megvizsgálta a kérelem érvényességét.

151    A jelen ügy körülményei között ez a határidő túlzottnak tűnik. Noha nem tűnik ki az iratokból, hogy a felpereseknél – akik nem élelmiszer‑ipari vállalkozók (lásd a fenti 1. pontot) – fennálló tét igen jelentős lett volna, ez nem változtat azon, hogy a felpereseknek a kérelmük helyzetével kapcsolatos 2008. február 29‑i kérdését, valamint a kérelemnek a 2008. március 10‑i levélben történt újbóli elküldését követően a Bundesamt – miután 2008. május 8‑i levelében visszaigazolta a kérelem kézhezvételét – csupán a 353/2008 rendelet elfogadására hívta fel a felperesek figyelmét, és a 2008. július 21‑i levélben arra kérte őket, hogy ismételten nyújtsák be ezt a kérelmet az EFSA által kiadott formanyomtatványok alkalmazásával (lásd a fenti 3–7. pontot). Ezen túlmenően, még ha figyelembe is kell venni azt, hogy a Bizottság azt kérte a Bundesamttól, hogy csak érvényes kérelmeket továbbítson az EFSA‑nak, valamint hogy – amint azt a Törvényszék már megállapította (lásd a fenti 136. pontot) – az 1924/2006 rendelet értelmében az érvényes kérelem fennállásával kapcsolatos felelősség legalább annyira a Bundesamté, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelet 15. cikke (2) bekezdése a) pontjának i. és ii. alpontja, 16. cikkének (1) bekezdése és 17. cikkének (1) bekezdése határidőket ír elő a szóban forgó engedélyezési eljárás szakaszaira vonatkozóan. Ily módon a nemzeti hatóságnak a kérelem kézhezvételét követő 14 napon belül kell visszaigazolnia annak kézhezvételét, és erről haladéktalanul kell értesítenie az EFSA‑t. Ezen utóbbinak – főszabály szerint – öt hónapos határidőn belül kell megfogalmaznia véleményét. A Bizottságnak a maga részéről az EFSA véleményének kézhezvételétől számított két hónapon belül kell az egészségre vonatkozó állítások engedélyezett listáira vonatkozó határozattervezetet a bizottságnak benyújtania. E rendelkezések rendszeréből következik, hogy valamely kérelem érvényességének nemzeti hatóság általi vizsgálata semmilyen esetben sem tarthat hét hónapig. Következésképpen nem tűnik ésszerűnek az a határidő, amelyre a felperesek kérelmének az EFSA részére történő továbbításához a Bundesamtnak szüksége volt.

152    A fentiekre tekintettel helyt kell adni a felperesek azon érvelésének, amely szerint a Bundesamt nem tartotta tiszteletben sem a kérelmük kézhezvételének visszaigazolására szolgáló határidőt, sem a kérelemnek az EFSA részére történő továbbítására szolgáló határidőt.

153    Másodsorban a felperesek azzal érvelnek, hogy az EFSA – az 1924/2006 rendelet 16. cikkének (1) bekezdésével ellentétben – nem tartotta tiszteletben a véleményének megfogalmazására szolgáló öt hónapos határidőt, hanem ehhez 29 hónapra volt szüksége.

154    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az 1924/2006 rendelet 16. cikkének (1) bekezdése értelmében az EFSA az érvényes kérelem kézhezvételétől számított öt hónapos határidőn belül fogalmazza meg véleményét. Ahhoz hogy egy ilyen kérelem érvényes legyen, meg kell felelnie az 1924/2006 rendeletben szereplő alaki és anyagi követelményeknek, köztük többek között a kockázati tényező megjelölésére vonatkozó követelménynek, amely nélkül az EFSA nem tudja véleményét megfogalmazni (e tekintetben lásd az első jogalapot, valamint a fenti 136. pontot).

155    A jelen ügyben az iratokból kitűnik, hogy a kérelemnek az EFSA részére 2008. szeptember 15‑én történt továbbítását követően a Bundesamt 2008. november 10‑i és december 18‑i leveleiben kockázati tényező megjelölésére kérte a felpereseket. 2009. február 10‑i levelükben a felperesek jelezték a Bundesamtnak, hogy kockázati tényező megjelölésére nincs szükség, a szövetek alacsony víztartalma azonban minősülhet kockázati tényezőnek. Ezen túlmenően, a felperesek a szóban forgó állítás más olyan megfogalmazásaira tettek javaslatot, amelyek a szövetek vízvesztését kockázati tényezőként említik (lásd a fenti 11. pontot). Ebből következik, hogy a felperesek 2009. február 10‑i levelükben a szövetek alacsony víztartalmát, illetve a szövetek vízvesztését kockázati tényezőkként ismertették, ami egyébként a megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdéséből is kitűnik. Mivel a jelen ügyben nincs szó a felperesek kérelmének érvényességével kapcsolatos egyéb alaki és anyagi követelményekről, meg kell állapítani, hogy a felperesek kérelme a kockázati tényezők 2009. február 10‑i levélben történő megjelölése után vált érvényessé.

156    Ezt a megfontolást nem kérdőjelezi meg a Bizottság azon érvelése, amely szerint a kérelem kizárólag a felperesek által az EFSA 2010. október 1‑jei levelére válaszul írt 2010. október 25‑i levelet követően vált érvényessé és teljessé. Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy az 1924/2006 rendelet rendelkezéseinek jogi értelmezésére, és különösen a kockázati tényező megjelölésével kapcsolatos követelményre vonatkoztak azok a kérdések, amelyek a 2009. márciustól 2010. szeptemberig tartó időszakban megakadályozták az EFSA‑t véleményének megfogalmazásában (lásd a fenti 13. és 14. pontot). Ezenfelül meg kell állapítani, hogy az EFSA 2010. október 1‑jei levelében szereplő, a kockázati tényező pontos meghatározására irányuló kérésére válaszul a felperesek a 2009. február 10‑i levelükben kifejtett álláspontjuk fenntartására szorítkoztak, ami viszont nem akadályozta meg az EFSA‑t tudományos véleményének megfogalmazásában.

157    Amint az az iratokból kitűnik, a felperesek 2009. február 10‑i levelét a Bundesamt 2009. március 20‑i levelében továbbította az EFSA‑nak (lásd a fenti 12. pontot). Következésképpen az 1924/2006 rendelet 16. cikkének (1) bekezdésében előírt öt hónapos határidő a Bundesamt 2009. március 20‑i levele kézhezvételének időpontjában kezdődött. Az EFSA, mivel a tudományos véleményét 2011. január 28‑án fogalmazta meg, nem tartotta tiszteletben az öt hónapos határidőt.

158    Helyt kell tehát adni a felpereseknek az 1924/2006 rendelet 16. cikkének (1) bekezdésében előírt öt hónapos határidő tiszteletben tartásának elmulasztásával kapcsolatos érvelésének.

159    A felperesek harmadsorban azzal érvelnek, hogy a Bizottság nem tartotta tiszteletben az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében az engedélyezés iránti kérelemmel kapcsolatos határozat elfogadására előírt határidőt. E tekintetben meg kell állapítani, hogy ez a rendelkezés előírja, hogy a Bizottság az EFSA véleményének kézhezvételétől számított két hónapon belül benyújtja a bizottságnak az egészségre vonatkozó állítások engedélyezett listájára vonatkozó határozattervezetét. A jelen ügyben az EFSA 2011. január 28‑án fogalmazta meg véleményét, e véleményt pedig 2011. február 16‑án tették közzé. A határozattervezetnek a bizottság részére történő 2011. április 28‑i benyújtásával tehát nem tartották tiszteletben az 1924/2006 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében előírt határidőt. Következésképpen a felperesek érvelésének helyt kell adni.

160    Negyedsorban, az 1924/2006 rendelet 15. cikke (2) bekezdése a) pontjának i. alpontjában, 16. cikkének (1) bekezdésében, valamint 17. cikkének (1) bekezdésében előírt határidők tiszteletben tartása elmulasztásának jogkövetkezményeit illetően, meg kell állapítani, hogy ez a rendelet nem ír elő semmilyen szankciót a szóban forgó határidők túllépésének esetére. Ilyen helyzetben emlékeztetni kell az ítélkezési gyakorlatra, amely szerint olyan rendelkezés hiányában, amely kifejezetten vagy hallgatólagosan előírná az ügyben szereplőhöz hasonló eljárási határidők túllépésének következményeit, az ilyen túllépés csak akkor vonhatja maga után azon jogi aktus teljes vagy részleges megsemmisítését, amelynek az elfogadására irányuló eljárásban irányadóak a szóban forgó határidők, ha bizonyításra került, hogy e feltételezett szabálysértés hiányában ezen jogi aktus tartalma eltérő lehetett volna (lásd a fenti 104. pontban hivatkozott, Dow AgroSciences és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 203. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

161    Márpedig a felperesek nem bizonyították, hogy a szóban forgó határidők túllépésének hiányában a Bizottság más tartalommal rendelkező rendeletet fogadott volna el. A felperesek ugyanis mindössze arra hivatkoznak, hogy a szóban forgó határidők tiszteletben tartásának elmulasztása lényegében a hatáskörök Bizottság, EFSA és Bundesamt közötti nem megfelelő megosztásának tudható be. Véleményük szerint, ha az eljárást megfelelően folytatták volna le, rendelkezésre álltak volna erőforrások a kérelmük indokolásának megfelelő vizsgálatára, a Bizottság pedig engedélyezte volna a szóban forgó állítást. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az 1924/2006 rendelet rendelkezéseinek jogi értelmezésére, és különösen a kockázati tényező megjelölésével kapcsolatos követelményre vonatkoztak azok a kérdések, amelyek a 2009. márciustól 2010. szeptemberig tartó időszakban megakadályozták az EFSA‑t véleményének megfogalmazásában. Egy ehhez hasonló tényező megjelölése tehát már az EFSA tudományos véleményének elfogadása előtt szükségesnek minősült (lásd a fenti 155. pontot).

162    Az előzőekben kifejtettekre tekintettel a hetedik jogalapot el kell utasítani.

 A nyolcadik, a felperesek és érdekelt harmadik felek észrevételei maradéktalan figyelembevételének hiányára alapított jogalapról

163    A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság megsértette a lényeges eljárási szabályokat, amennyiben a szóban forgó állítás engedélyezésével kapcsolatos határozatában nem vette figyelembe a felperesek és a Bizottság előtti eljárásba beavatkozó érdekelt harmadik felek 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének második albekezdése szerinti észrevételeinek jelentős részét. A felperesek szerint a Bizottság nem válaszolt az ezen észrevételekben kifejtett érvekre, a megtámadott rendeletből pedig nem tűnik ki, hogy a Bizottság megvizsgálta‑e ezeket az észrevételeket.

164    Meg kell állapítani, hogy a felperesek általánosságban érvelnek azzal, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének második albekezdése alapján benyújtott észrevételeket. A jelen jogalap keretében nem hivatkoznak semmiféle olyan konkrét észrevételre, amelyet a Bizottság nem vett figyelembe.

165    Az 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének második albekezdése értelmében a kérelmező vagy bárki észrevételeket nyújthat be a Bizottsághoz az EFSA tudományos véleményének közzétételétől számított harminc napon belül. Ez a jog magában foglalja a szóban forgó kérelemre vonatkozó végleges határozat elfogadását eredményező folyamat keretében az észrevételek figyelembevételét, de nem keletkeztet az ezen észrevételekben szereplő javaslatok végrehajtására irányuló kötelezettséget a Bizottság számára (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑355/08. P. sz., WWF‑UK kontra Tanács ügyben 2009. május 5‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 45. pontját).

166    Az iratokból kitűnik, hogy a Bizottsághoz a felperesek észrevételein kívül nyolc észrevétel érkezett érdekelt harmadik felektől. Amint az a Bizottságnak az ezen észrevételek feladóihoz címzett, az észrevételek kézhezvételét megerősítő válaszleveleiből kitűnik, a Bizottság tájékoztatta őket arról, hogy az engedélyezési eljárás keretében hogyan fogják észrevételeiket kezelni. Ily módon – e levelek szerint – a Bizottság a kockázatkezelési kérdésekkel és az EFSA tudományos véleményével kapcsolatos észrevételeket továbbította a tagállamok illetékes hatóságainak azzal a céllal, hogy elősegítse e kérdéseknek az 1924/2006 rendelet 17. cikke szerinti engedélyezési eljárás keretében történő vizsgálatát. Emellett az egyik ilyen levélből kitűnik, hogy a Bizottság közvetlenül válaszolt egy érdekelt harmadik fél által felvetett bizonyos kérdésekre, egy másik ilyen levélből pedig kitűnik, hogy amennyiben az észrevételek az EFSA tudományos véleményére vonatkoztak, úgy ezen észrevételeket az EFSA‑nak is továbbították, amely utóbbi 2011. június 30‑án az ezen észrevételekre reagáló technikai jelentést készített.

167    Amint az a bizottság 2011. július 11‑i ülésének jegyzőkönyvéből kitűnik, az 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének második albekezdése alapján benyújtott észrevételeket ez a bizottság megvizsgálta, és a megtámadott rendelet tervezetét egyhangúlag jóváhagyta.

168    A fentiekre tekintettel a Bizottság jogosan jelezhette a megtámadott rendelet (9) preambulumbekezdésében és a felpereseket az engedélyezés iránti kérelmükre vonatkozó végleges határozatról tájékoztató 2011. november 28‑i levelében, hogy az 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének második albekezdése értelmében a felperesek és a bármely más személy által a Bizottságnak továbbított észrevételeket figyelembe vették a megtámadott rendeletben előírt intézkedések engedélyezési eljárás keretében történő meghatározása során.

169    Egyebekben, amennyiben a felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság nem továbbította észrevételeiket az EFSA‑nak, elegendő megállapítani egyrészről, hogy a felperesek nem terjesztettek elő az annak megállapítását lehetővé tevő elemet, hogy az észrevételek továbbítására szükség volt, valamint másrészről, hogy azok továbbítását a felperesek sem javasolták észrevételeikben.

170    Következésképpen nem lehet helyt adni a felperesek azon érvelésének, amely szerint a Bizottság a szóban forgó állítás engedélyezésével kapcsolatos határozatában nem vette figyelembe a felperesek és a Bizottság előtti eljárásba beavatkozó érdekelt harmadik felek 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének második albekezdése szerinti észrevételeinek jelentős részét.

171    A nyolcadik jogalapot tehát el kell utasítani.

 A kilencedik, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapról

172    A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság megsértette a rá háruló indokolási kötelezettséget azzal, hogy a megtámadott rendeletben nem tért ki sem arra az érvükre, amely szerint kockázati tényező megjelölésére nincs szükség, sem a szövetek vízvesztésétől, illetve a szövetek alacsony víztartalmától eltérő kockázati tényezők megjelölésére, sem pedig az általuk, valamint érdekelt harmadik felek által az 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének második albekezdése alapján benyújtott észrevételekre.

173    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében előírt indokolásnak a kérdéses aktus jellegéhez kell igazodnia, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény érvelésének, oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, illetve hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolási kötelezettséget az adott eset körülményei alapján kell megítélni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, amennyiben azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk második bekezdése követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is. Különösen, a Bizottság nem köteles állást foglalni az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, hanem elegendő, ha a határozat rendszere szempontjából alapvető fontosságú tényeket és jogi megfontolásokat ismerteti (lásd a fenti 104. pontban hivatkozott Dow AgroSciences és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 246. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

174    A jelen ügyben a megtámadott rendelet (5) és (6) preambulumbekezdése tartalmazza a felperesek szóban forgó állítás engedélyezésére irányuló kérelmének elutasítására vonatkozó indokokat. A megtámadott rendelet (5) preambulumbekezdése feltünteti a felperesek nevét, valamint a szóban forgó állítás szövegére vonatkozó javaslatot. A megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdése az 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontjában szereplő, a betegségek kockázatának csökkentésére vonatkozó állítás fogalmára történő hivatkozást követően a felperesek által előterjesztett kockázati tényezőkként említi a szövetek vízvesztését és a szövetek alacsony víztartalmát. A Bizottság itt említi meg az EFSA azon tudományos véleményét is, amely szerint e tényezők a vízveszteség és így a betegség fokmérői, továbbá pontosítja, hogy a valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényező csökkenése nem bizonyított, ennek megfelelően tehát a szóban forgó állítás nem engedélyezhető, mivel nem felel meg az 1924/2006 rendeletben meghatározott követelményeknek.

175    Ezen indokolás lehetővé tette a felperesek számára, hogy megismerjék a megtett intézkedés indokait, a Törvényszék számára pedig azt, hogy gyakorolja felülvizsgálati jogkörét. A szóban forgó állítás szövegére vonatkozó javaslat, a Bizottság által alkalmazott jogi norma, valamint a felperesek által előterjesztett kockázati tényezők ugyanis egyértelműen kitűnnek e preambulumbekezdésekből. Ezen túlmenően azok egyértelműen jelzik, hogy az EFSA véleménye szerint nem az 1924/2006 rendelet értelmében vett kockázati tényezőkről volt szó, valamint hogy következésképpen – a valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényező csökkentését igazoló bizonyíték hiányában – a szóban forgó állítás nem engedélyezhető, mivel nem felel meg az 1924/2006 rendeletben meghatározott követelményeknek.

176    Ezt a következtetést a felperesek érvei nem kérdőjelezik meg.

177    Elsősorban, azt az érvet illetően, amely szerint az indokolás nem tért ki a felperesek azon érvelésére, hogy kockázati tényező megjelölésére nincs szükség, elegendő megállapítani, hogy a Bizottság – azzal, hogy a megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdésében feltüntette az 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdése 6. pontjának szövegét – elegendően indokolta kockázati tényező jelen ügyben történő megjelölésének követelményét.

178    Másodsorban, ami azt az érvet illeti, hogy az indokolás nem tért ki a felperesek által előterjesztett többi kockázati tényezőre, a Törvényszék már megállapította, hogy a kiszáradás képezte az egyetlen további olyan kockázati tényezőt, amely – a felperesek szerint – szintén szerepelt a szóban forgó állítás javasolt szövegében, mivel a felperesek a szóban forgó állítás engedélyezése iránti kérelmükben nem említették kockázati tényezőként az elégtelen vízfogyasztást (lásd a fenti 91. és 93. pontot). Márpedig, mivel a felperesek a kiszáradást kifejezetten a szóban forgó betegségként jelölték meg, az EFSA és a Bizottság azt nem tekinthették az 1924/2006 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 6. pontja és 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti kockázati tényezőnek (lásd a fenti 91. pontot). Nem volt tehát szükség a kiszáradás kockázati tényezővé minősítésének hiányával kapcsolatos konkrét indokolásra. A felperesek érvelését tehát el kell utasítani.

179    Harmadsorban el kell utasítani azt az érvet, amely szerint az indokolás nem tért ki a felperesek és érdekelt harmadik felek által az 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének második albekezdése alapján benyújtott észrevételekre. A fenti 173. pontban említett ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság nem volt köteles állást foglalni az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, hanem elegendő volt, ha a határozat rendszere szempontjából alapvető fontosságú tényeket és jogi megfontolásokat ismerteti. A Bizottság ezért jogosan szorítkozhatott a megtámadott rendelet (9) preambulumbekezdésében annak jelzésére, hogy az 1924/2006 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének második albekezdése értelmében a felperesek és bármely más személy által a Bizottságnak továbbított észrevételeket figyelembe vették a megtámadott rendeletben előírt intézkedések meghatározása során.

180    Ezt a megfontolást nem kérdőjelezi meg a felperesek azon állítása, amely szerint a Bizottságnak az ezen észrevételekben előterjesztett legalább két tényezőre – azaz az EFSA vízzel kapcsolatos táplálkozási referenciaértékekre vonatkozó tudományos véleményére, valamint saját döntéshozatali gyakorlatára – ki kellett volna térnie. Egyrészről ugyanis az EFSA‑nak ezt a tudományos véleményét illetően a Törvényszék már megállapította (lásd a fenti 108. pontot), hogy az nem a számottevő mennyiségben történő rendszeres vízfogyasztás által a valamely betegség kialakulásában közrejátszó kockázati tényezőre gyakorolt hatásokkal foglalkozik. Másrészről, a Bizottság döntéshozatali gyakorlatát illetően a felperesek a nem a betegség kockázatának csökkentésével kapcsolatos, egészségre vonatkozó állításokra, valamint a xilittartalmú rágógumi/cukorkák által a fogszuvasodás kockázatára gyakorolt hatásokkal kapcsolatos, betegség kockázatának csökkentésére vonatkozó állításra irányuló engedélyekre hivatkoznak. Márpedig, amint azt a Törvényszék már megállapította (lásd a fenti 84. és 100. pontot), míg a nem a betegség kockázatának csökkentésével kapcsolatos, egészségre vonatkozó állítások nem követelik meg kockázati tényező megjelölését, a xilittartalmú rágógumi/cukorkák által gyakorolt hatásokra vonatkozó állítás esetében a fogszuvasodás képezte a figyelembe vett kockázati tényezőt. Nem volt tehát szükség arra, hogy a Bizottság a megtámadott rendelet indokolásában kitérjen ezekre a tényezőkre.

181    Negyedsorban a felperesek azzal érvelnek, hogy a megtámadott rendelet preambulumbekezdéseiből kitűnik, hogy a Bizottság nem vizsgálta az általuk és az érdekelt harmadik felek által előterjesztett észrevételeket, hanem általánosságban – és saját vizsgálatának lefolytatása nélkül – átvette az EFSA véleményében szereplő megfontolásokat. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az indokolási kötelezettség a megtámadott jogi aktus indokolásának megalapozottságához képest különálló kérdést képez (lásd a fenti 104. pontban hivatkozott Dow AgroSciences és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 245. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A felperesek és az érdekelt harmadik felek által előterjesztett észrevételek vizsgálatának hiányával kapcsolatos érv a megtámadott rendelet érdemi jogszerűségére vonatkozik, ekként pedig nem alapozhatja meg a Bizottság indokolási kötelezettségének megsértését. Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a hatodik és a nyolcadik jogalap vizsgálata keretében ezt az érvet már elutasította (lásd a fenti 141. és 142. pontot, valamint a fenti 163–171. pontot).

182    Végezetül, amennyiben a felperesek azzal érvelnek, hogy az 1924/2006 rendelet 16. cikke (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 17. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottságnak meg kellett volna említenie a címüket, a Törvényszék már megállapította (lásd a fenti 132. pontot), hogy a jelen ügyben ez a kötelezettség nem állt fenn.

183    A kilencedik jogalapot, következésképpen pedig a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

184    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 87. cikkének 4. §‑a értelmében az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket.

185    A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell saját költségeik viselésén kívül a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére. A Tanács maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A keresetet elutasítja.

2)      Moritz Hagenmeyer és Andreas Hahn maguk viselik saját költségeiket, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

3)      Az Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit.

Dittrich Schwarcz Tomljenović

Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. április 30‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: német.