A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE
(első tanács)
2007. január 16.
F‑115/05. sz. ügy
Philippe Vienne és társai
kontra
Európai Parlament
„Tisztviselők – Az adminisztráció segítségnyújtási kötelezettsége – Megtagadás – Belgiumban szerzett nyugdíjjogosultság átvitele”
Tárgy: Az EK 236. és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben P. Vienne és a Parlament 163 másik tisztviselője és ideiglenes alkalmazottja egyrészt a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján előterjesztett segítségnyújtási kérelmeiket elutasító parlamenti határozat megsemmisítését, másrészt az e határozattal nekik állítólagosan okozott kár megtérítését kéri.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A felek maguk viselik saját költségeiket.
Összefoglaló
Tisztviselők – Nyugdíjak – A Közösségeknél történő szolgálatba lépés előtt szerzett nyugdíjjogosultság – A közösségi rendszerbe történő átvitel
(Személyzeti szabályzat, 24. cikk, első bekezdés; VIII. melléklet, 11. cikk, (2) bekezdés és XIII. melléklet, 26. cikk, (3) bekezdés; 723/2004 tanácsi rendelet)
Az intézmény az egyik aktusa ellen irányultsága okán nem utasíthatja el a tisztviselőnek a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján előterjesztett azon kérelmét, hogy nyújtson technikai és anyagi segítséget először is annak eldöntéséhez, hogy fűződik e egyéni érdeke ahhoz, hogy újból kérje a Közösségeknél történt szolgálatba lépés előtt a belga nyugdíjrendszerben szerzett nyugdíjjogosultsága átvitelét az e tagállam új jogszabályában biztosított, általában kedvezőbb feltételek mellett, majd ahhoz, hogy adott esetben lehetőséget kapjon erre az új átvitelre, feltéve hogy ezen intézmény egyáltalán nem közölte, hogy megtagadja az átvitelről szóló eredeti határozat visszavonását. Az igaz, hogy az átviteli művelet tulajdonképpen két egymást követő határozatból áll, amelyeket az érintett kérelmére egyfelől a nyugdíjrendszert kezelő, a megszerzett jogosultság értékét megállapító nemzeti szervezet, másfelől e jogosultságra tekintettel és annak átvitt értéke alapján a közösségi nyugdíjrendszerben figyelembe vett, nyugdíjra jogosító szolgálati évek számát megállapító közösségi intézmény hoz. Abból a tényből azonban, hogy az intézmény valamely aktusának visszavonása feltétele lehet a segítségnyújtási kérelem célja megvalósításának, nem következik szükségszerűen – különösen akkor nem, ha az intézmény hajlandó visszavonni az aktust –, hogy a segítséget az intézmény valamely aktusával szemben kérik, ami kizárná azt a személyzeti szabályzat 24. cikkének hatálya alól, amely cikkben a tisztviselőnek a harmadik személyek cselekedetei, és nem az intézmény aktusaival szembeni védelme szerepel. A visszavonás iránti kérelem csak akkor tekinthető a kérelemmel érintett határozat ellen irányuló kérelemnek, ha az intézmény minden esetre nézve kizárja a visszavonás lehetőségét.
Ez az intézmény amiatt sem utasíthatja el az ilyen kérelmet, hogy nem állapították meg az új belga szabályozás közösségi joggal való összeegyeztethetetlenségét. Az intézmény segítségnyújtási kötelezettségének ugyanis nem feltétele, hogy a tisztviselő segítségnyújtási kérelme alapjául szolgáló támadások jogellenességét bírósági határozat előzetesen megállapítsa. Az ilyen feltétel egyébiránt ellentétes lenne magával a segítségnyújtási kérelem tárgyával abban a – gyakran előforduló – esetben, amikor a kérelmet éppen azért terjesztik elő, hogy az intézmény által támogatott bírósági eljárásban ismerjék el jogellenesnek az említett támadásokat (a „támadás” kifejezés egyébként olyan tényekre vagy cselekedetekre vonatkozik, amelyek jogellenessége valószínűsíthető, de még nem állapították meg). A segítségnyújtási kötelezettség csak olyan támadásokkal szemben áll fenn, amelyeket ésszerűen lehet a tisztviselők jogait fenyegetőként értékelni; ennek megfelelően a közösségi bíróságnak kell megvizsgálnia azon fenyegetés valódiságát, amely az intézmény segítségét kérő tisztviselőt állítólagosan érte, e tekintetben azonban elegendő, ha a tisztviselő részlegesen bizonyítja e fenyegetés valódiságát.
Ezzel szemben az intézmény joggal tekintheti úgy, hogy a felperes jogait nem érte a segítséget indokoló fenyegetés. A nyugdíjjogosultság átvitelére az új belga szabályozás hatálybalépése előtt, illetve az után lehetőséget kapott tisztviselőkkel való eltérő bánásmód ugyanis önmagában nem valósít meg hátrányos megkülönböztetést, ellenkező esetben a törvényt egyáltalán nem lehetne módosítani. Még ha feltételezzük is, hogy a felperest hátrányos megkülönböztetés érte, az indokolatlanul eltérő bánásmód nem magából az új szabályozásból ered, hanem e szabályozás és a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 26. cikkének (3) bekezdése – amelyet a tisztviselők személyzeti szabályzatának és az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételeinek módosításáról szóló 723/2004 rendelet vezetett be – együttes alkalmazásából; ez utóbbi rendelkezés, amely átmeneti jelleggel lehetőséget biztosít az átviteli kérelemnek a 723/2004 rendelet hatálybalépését követő hat hónapon belüli benyújtására vagy újbóli benyújtására három kategóriába sorolt azon tisztviselők számára, akik kérelmük késedelmes benyújtása, az átvitel kérelmezésének mellőzése vagy a kérelmük megerősítésének elmaradása miatt nem kaptak lehetőséget a nyugdíjjogosultságuk átvitelére, nem tekinthető a személyzeti szabályzat 24. cikke értelmében vett, harmadik személy részéről történt támadásnak.
Egyébiránt ilyen körülmények között az érintett a kérelmét elutasító határozattal szemben nem hivatkozhat eredményesen a segítségnyújtási kötelezettségre, mivel e kötelezettség nem kényszerítheti az intézményt a személyzeti szabályzatban a segítségnyújtásra vonatkozóan előírt feltételek figyelmen kívül hagyására. Szintén nem lehet megalapozottan hivatkozni egyfelől a pacta sunt servanda elvére, mivel nincs szó semmilyen szerződésről vagy megállapodásról, amelyet az intézmény ne tartott volna be, másfelől a patere legem quam ipse fecisti elvére, mivel a személyzeti szabályzat olyan szabály, amelyet nem az intézmény alkotott kinevezésre jogosult hatóságként, hanem a közösségi jogalkotó.
Végül, e kérelem elutasításával szemben nem lehet hatékonyan arra a jogalapra hivatkozni, amely szerint a belga szabályozás módosítása hátrányos megkülönböztetést tett a Belgiumban szerzett nyugdíjjogosultságukat átvitt közösségi tisztviselők között aszerint, hogy az említett jogosultság átvitelét az új szabályozás hatálybalépése előtt vagy után kérték. Az egyenlőség elvének megsértésére alapított jogalappal ugyanis csak akkor lehet érvelni, ha azt állítják, hogy az intézmény a felperessel azonos helyzetben lévő más tisztviselőknek és alkalmazottaknak segítséget nyújtott.
(lásd a 35., 36., 38–41., 43., 44., 51., 52., 54–56., 59., 63., 70., 80., 96. és 97. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑81/96. sz., Apostolidis és társai kontra Bizottság ügyben 1997. július 10‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑207. és II‑607. o.) 90. pontja és az idézett ítélkezési gyakorlat; T‑213/99. sz., Verheyden kontra Bizottság ügyben 2000. december 14‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑297. és II‑1355. o.) 28. pontja és T‑136/03. sz., Schochaert kontra Tanács ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑215. és II‑957. o.) 49. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑92/05. sz., Genette kontra Bizottság ügyben 2007. január 16‑án hozott ítélete (az EBHT‑ban még nem tették közzé).