A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hatodik tanács)

2011. június 16.(*)

„Verseny – Kartellek – Hidrogén-peroxid és nátrium-perborát – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – A jogsértés időtartama – Az ártatlanság vélelme – Védelemhez való jog – Bírságok – Enyhítő körülmények”

A T‑191/06. sz. ügyben,

FMC Foret, SA (székhelye: Barcelona [Spanyolország], képviselik: M. Seimetz ügyvéd és C. Stanbrook QC)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: kezdetben F. Arbault, később V. Di Bucci és Bottka V., meghatalmazotti minőségben, segítőjük: M. Gray barrister)

alperes ellen

elsődlegesen a[z EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2006. május 3‑án hozott C (2006) 1766 végleges bizottsági határozat (COMP/F/38.620 „hidrogén‑peroxid és perborát”‑ügy) részleges megsemmisítésére, másodlagosan a felperessel szemben kiszabott bírság csökkentésére irányuló keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács),

tagjai: V. Vadapalas elnökként eljárva, (előadó), A. Dittrich és L. Truchot bírák,

hivatalvezető: K. Andová tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. március 4‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapjául szolgáló tényállás

1        A felperes FMC Foret, SA egy spanyol jog szerint létrejött társaság, amely a tényállás megvalósulása idején többek között hidrogén‑peroxidot (a továbbiakban: HP) és nátrium‑perborátot (a továbbiakban: NP) forgalmazott.

2        Az FMC Foret SA az FMC Chemicals Netherlands BV 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalata, és az amerikai FMC Corp. vállalkozás által irányított csoport része.

3        2002 novemberében a Degussa AG tájékoztatta az Európai Közösségek Bizottságát, hogy a HP és az NP piacán kartell áll fenn, és a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. oldal, a továbbiakban: engedékenységi közlemény) alkalmazását kérte.

4        A Degussa tárgyi bizonyítékokat nyújtott a Bizottság részére, amelyek alapján az utóbbi 2003. március 25‑én és 26‑án helyszíni vizsgálatokat folytathatott három vállalkozás helyiségeiben.

5        A vizsgálatokat követően több vállalkozás – többek között különösen az EKA Chemicals AB, az Atofina SA (később Arkema SA), valamint a Solvay SA – kérte az engedékenységi közlemény alkalmazását, és átadta a Bizottságnak a szóban forgó kartellre vonatkozó bizonyítékokat.

6        2005. január 26‑án a Bizottság kifogásközlést küldött a felperesnek és az érintett vállalkozásoknak.

7        Az érintett vállalkozások 2005. június 28‑án és 29‑én megtartott meghallgatását követően a Bizottság a[z EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.620 „hidrogén‑peroxid és perborát”‑ügy) 2006. május 3‑án meghozta a C (2006) 1766 végleges határozatot az Akzo Nobel NV‑vel, az Akzo Nobel Chemicals Holding AB‑val, az EKA Chemicalsszal, a Degussával, az Edisonnal, az FMC‑vel, a felperessel, a Kemira Oyj‑jal, az Air Liquide SA‑val, a Chemoxal SA‑val, a SNIA SpA‑val, a Caffaro Srl‑lel, a Solvay‑jel, a Solvay Solexis SpA‑val, a Total SA‑val, az Elf Aquitaine SA‑val és az Arkemával szemben (a továbbiakban: a megtámadott határozat), amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2006. december 13‑án tették közzé (HL L 353., 54. o.). A felperes a megtámadott határozatot a Bizottság 2006. május 8‑i levelével kapta kézhez.

 A megtámadott határozat

8        A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy annak címzettjei egységesen és folyamatosan megsértették a[z EK 81. cikket] és az EGT‑megállapodás 53. cikkét a HP és származéka, az NP tekintetében, az EGT teljes területére kiterjedően (a megtámadott határozat (2) preambulumbekezdése).

9        A jogsértés, amelynek időtartamát a Bizottság 1994. január 31. és 2000. december 31. közötti időszakra vonatkozóan állapította meg, abból állt, hogy a versenytársak kereskedelmileg fontos és titkos piaci és/vagy vállalati információkat cseréltek ki, korlátozták és/vagy ellenőrizték a termelést, valamint a potenciális és tényleges kapacitást, elosztották egymás között a piaci részesedést és az ügyfeleket, valamint rögzítették és ellenőrizték a (cél)árakat.

10      A Bizottság megállapította a felperes és az FMC „egyetemleges” felelősségét a jogsértésért (a megtámadott határozat (389)–(395) preambulumbekezdése).

11      A bírságok összegének kiszámítása során a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban (HL 1998. C 9., 3. o., a továbbiakban: iránymutatás) meghatározott módszert alkalmazta.

12      A Bizottság a bírságok alapösszegét a jogsértés súlya és időtartama alapján határozta meg (a megtámadott határozat (452) preambulumbekezdése), és a jogsértést nagyon súlyosnak minősítette (a megtámadott határozat (457) preambulumbekezdése).

13      A Bizottság a felperest eltérően kezelte, azáltal hogy a felperest azon harmadik, utolsó előtti csoportba sorolta, amelynek tekintetében a bírság kiindulási összegét 20 millió euróban határozta meg (a megtámadott határozat (460)–(462) preambulumbekezdése).

14      Mivel a Bizottság szerint a felperes 1997. május 29‑től 1999. december 13‑ig, vagyis két éven és hét hónapon át vett részt a jogsértésben, a Bizottság a bírság kiindulási összegét 25%‑kal növelte (a megtámadott határozat (467) preambulumbekezdése).

15      A Bizottság a felperes tekintetében egyetlen enyhítő vagy súlyosító körülményt sem állapított meg.

16      A megtámadott határozat 1. cikkének g) pontja úgy rendelkezik, hogy a felperes megsértette az EK 81. cikkének (1) bekezdését és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azzal, hogy 1997. május 29‑től 1999. december 13‑ig részt vett a jogsértésben.

17      A Bizottság a megtámadott határozat 2. cikkének d) pontjában a felperessel és az FMC‑vel szemben „egyetemlegesen” 25 millió euró bírságot szabott ki.

 Az eljárás és a felek kérelmei

18      A Törvényszék Hivatalához 2006. július 18‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

19      Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a hatodik tanácsba osztották be, miután a feleket meghallgatta, következésképpen a jelen ügyet a hatodik kibővített tanács elé utalták.

20      A Törvényszék a pervezető intézkedések keretében 2010. január 6‑án írásbeli kérdéseket intézett a felekhez, amelyekre azok 2010. január 29‑i beadványaikban válaszoltak.

21      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott. A Törvényszék a 2010. március 4‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.

22      A Törvényszék eljárási szabályzata 32. cikkének megfelelően, mivel a tanács két tagja akadályoztatva volt a tanácskozáson való részvételben, a Törvényszék tanácskozását az a három bíró folytatta, akiknek az aláírása szerepel a jelen ítéleten.

23      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben a Bizottság vele szemben bírságot szabott ki;

–        másodlagosan csökkentse a bírság összegét;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

24      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

25      Válaszában, illetve a tárgyalás során a felperes kijelentette, hogy első kereseti kérelmét úgy kell értelmezni, hogy az a megtámadott határozat megsemmisítésére irányul, amennyiben az őt érinti, és amely a szóban forgó jogsértésben való részvételének megállapítását foglalja magában.

 A jogkérdésről

26      A megtámadott határozat megsemmisítésére, illetve másodlagosan a bírság összegének csökkentésére irányuló keresete alátámasztására a felperes három jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a jogsértésben való részvétele bizonyítékainak téves értékelésén, a második az ügy irataiba való betekintés keretében a védelemhez való jog megsértésén, a harmadik pedig a bírság összegének túlzott jellegén alapul.

 Az első, a felperes jogsértésben való részvételére vonatkozó bizonyítékok állítólagos téves értékelésén alapuló jogalapról

 A felek érvei

27      A felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem terjesztett elő kellően pontos és egybehangzó bizonyítékokat a kartellban való részvételének alátámasztására.

28      Egyrészt a Bizottság nagymértékben a sietve összeállított engedékenység iránti kérelmekben szereplő pontatlan és meg nem erősített állításokra támaszkodott, amelyeket érvekkel nem támasztottak alá, és amelyek bizonyító ereje ezért korlátozott. Másrészt nem vette figyelembe a felperes által előterjesztett, ennek ellenkezőjére vonatkozó bizonyítékokat, többek között a jogsértő magatartásokban állítólagosan részt vevő alkalmazottainak tanúvallomásait.

29      A Bizottság nem cáfolta a felperes által a kifogásközlésre adott válaszában és a Bizottság előtti meghallgatáson előterjesztett bizonyítékokat, így többek között alkalmazottainak tanúvallomásait. Továbbá nem vette figyelembe a felperestől származó, annak a piacon tanúsított versenymagatartására vonatkozó információkat.

30      A Bizottság előtti meghallgatás során a meghallgatási tisztviselő elismerte, hogy a felperessel szemben hivatkozott bizonyítékok nem elégségesek. Utóbbi javaslatot tett a felek közötti találkozóra, valamint a felperes által előterjesztett új, ellentétes bizonyíték kontradiktórius vizsgálatára. A Bizottság nem válaszolt e javaslatokra.

31      Kifogásközlésében a Bizottság azt állította, hogy a felperes 1994 januárjától 2001 júniusáig vett részt a jogsértésben, azonban a későbbiekben jelentősen mérsékelte e kifogás terjedelmét. A megtámadott határozatban az érintett időszakot az 1997. május 29. – az Európai Vegyipari Tanács (CEFIC) felperes által Sevillában félévente tartott gyűlésének időpontja – és 1999. december 13. – egy Freiburgban tartott találkozó (amelyen a felperes egyik alkalmazottja is jelen volt) időpontja – közötti időtartamra korlátozta.

32      A jogsértés tényállásának bizonyítása érdekében a Bizottság meg nem erősített információkra hivatkozott, amelyek egyetlen forrásból – a Degussától, a Solvay‑től vagy az Atofinától – származtak, megsértve ezzel azon ítélkezési gyakorlatot, miszerint az egy vállalkozás által előterjesztett tanúsítvány nem tekinthető valamely jogsértés megfelelő bizonyítékának (a Törvényszék T‑337/94. sz., Enso‑Gutzeit kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1571. o.] 91. pontja).

33      A Degussa információit illetően a Bizottság tévesen utalt arra, hogy azokat megerősítik a kartell többi tagjától beszerzett bizonyítékok. A megtámadott határozat (86) preambulumbekezdéséből következik, hogy a Bizottság valójában úgy vélte, hogy mivel egyes vállalkozások elismerték a Degussa velük szemben megfogalmazott állításait, a felperessel szemben megfogalmazott állítások nem igényeltek megerősítést. Ennek megfelelően a Bizottság nem próbálta meg megerősíteni a Degussa felperessel kapcsolatos információit.

34      Az egyetlen vállalkozástól származó többi információt illetően a Bizottság megjegyezte, hogy azokat a jogellenes kapcsolatfelvételek közvetlen tanúitól szerezte be, hogy azokat számára „alapos megfontolást követően” adták át, és hogy azok az egybehangzó bizonyítékok csoportja alapján hitelesek voltak (a megtámadott határozat (86) preambulumbekezdése).

35      Márpedig ezek az állítások nem mind pontosak. A Solvay információi pontatlanok, és például azt tartalmazzák, hogy a Solvay‑nél egy nem azonosított forrás azt állította, hogy a Solvay egyik meg nem nevezett alkalmazottja négy meg nem határozott alkalommal kapcsolatba lépett a felperes alkalmazottaival. Ugyanez a helyzet a Solvay azon állításával, miszerint a felperes fizetett az Atofinának, hogy bezárja az egyik gyárát. Továbbá a Bizottság elmulasztotta összevetni ezeket az információkat a felperes alkalmazottainak ellenkező tartalmú tanúvallomásaival.

36      Az Atofina egyik alkalmazottjától származó információkat, vagyis a kartelltalálkozókon készített jegyzeteket illetően a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni azt, hogy ugyanezen jegyzeteket több találkozó bizonyítása érdekében is előterjesztették. Emellett a felperest illetően e jegyzetek gyakran kérdőjeleket tartalmaznak.

37      Ennélfogva a Bizottság tévesen hivatkozott a felperessel szemben olyan, egyetlen vállalkozástól származó meg nem erősített bizonyítékokra, amelyeket a felperes alkalmazottainak tanúvallomásai megcáfoltak.

38      Ezenkívül a felperes kifogásolja a Bizottság egyes találkozókkal kapcsolatos megállapításait.

–       A felperes által fogadott telefonhívásokról

39      A felperes kifejti, hogy a Bizottság tévesen támaszkodott a Solvay és az Atofina információira annak megállapítása során, hogy telefonon tájékoztatták a kartell egyes megbeszéléseinek eredményéről.

40      A Solvay információi négy „magas szintű” találkozóra vonatkoztak, amelyek a Degussa, a Solvay és a Kemira között zajlottak (a megtámadott határozat (171)–(174), (211), (215)–(217) és (239)–(242) preambulumbekezdése). E megbeszélések tekintetében a Bizottság a Solvay azon nyilatkozatára támaszkodott, amely szerint „további piaci szereplőket tájékoztattak e megbeszélések eredményéről”, „a Solvay e megbeszélések konkrét eredményeiről tájékoztatta például a Foretet (Spanyolország) és az Ausimontot (Olaszország)”. A Bizottság szerint e nyilatkozatot megerősítette az Atofina (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdése).

41      A Solvay említett nyilatkozata nem alapozhatta meg azt a megállapítást, amely szerint a Solvay azt állította, hogy a felperest „kimerítően […] rendszerint telefonon” tájékoztatta (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdése). Ez az állítás nem tartalmazza sem azt, hogy „ki hívott kit”, sem az elmondottak tartalmát. Nem jelöli meg, hogy melyik megbeszélésekre utal, az 1997 augusztusi találkozó kivételével. Ez az információ magától a Bizottságtól származik. A Solvay nyilatkozatát nem erősíthette meg az Atofina, amely nem vett részt a megbeszéléseken. Az Atofina ugyanis a Solvay hívásaira eltérő megbeszélések kapcsán utal, mégpedig a „B‑csoport” találkozói kapcsán, amelyekre 1995 vége és 1997 eleje között került sor. A Solvay és az Atofina információi tehát nem erősítik meg egymást.

42      Továbbá a Solvay maga is vitatta, hogy részt vett volna a szóban forgó négy találkozó egyikén, mégpedig azon, amelyet Frankfurt am Mainban tartottak 1998 áprilisában (a megtámadott határozat (217) preambulumbekezdése). Az 1998 szeptemberében Brüsszelben tartott találkozót illetően a Solvay nem utal arra, hogy kapcsolatba lépett volna a felperessel.

43      A meghallgatás során a Bizottság hiába próbált pontosabb információkat szerezni a Solvay‑től. Pontosabb adatok hiányában a Solvay telefonhívásokra vonatkozó nyilatkozata nem rendelkezik bizonyító erővel. Azt mindenesetre cáfolják a felperes alkalmazottainak tanúvallomásai, akik tagadták, hogy a Solvay‑től telefonhívásokat fogadtak volna.

44      Az Atofina információit illetően a Bizottság tévesen támaszkodott az Atofina egyik alkalmazottjának azon állítására, miszerint a felperes négy alkalommal részt vett telefonon tartott megbeszéléseken (a megtámadott határozat (180)–(192) és (247)–(253) preambulumbekezdése). Ezt az állítást a szóban forgó megbeszélések egyetlen másik résztvevője sem erősítette meg.

45      Az iratokban szereplő egyéb elemek megkérdőjelezik az Atofina érintett alkalmazottja által szolgáltatott információk hitelességét. A Bizottság a kifogásközlésben különösen azon állítására támaszkodott, miszerint a felperes egyik képviselője részt vett a Párizsban 1996. február 12‑én tartott találkozón (a kifogásközlés 137. és 138. pontja). Erről az állításról a felperes bizonyította, hogy pontatlan, mivel a találkozón állítólagosan részt vevő személy útlevele megerősíti, hogy e személy a szóban forgó héten az Egyesült Államokban tartózkodott. A Bizottság a megtámadott határozatban semmilyen módon nem utal erre a tévedésre. Ezen túlmenően az Atofina tanúja jegyzeteinek ugyanazon lapját nyújtotta be több alkalommal, különböző találkozók bizonyítékaként. A szóban forgó jegyzetek gyakran tartalmaznak kérdőjeleket a felperest, illetve a megbeszéléseken való részvételét illető információk kapcsán. A Bizottság elmulasztotta e körülmények figyelembevételét az Atofina bizonyítékai hitelességének értékelése során.

46      A szóban forgó, Párizsban 1997 szeptemberében tartott első találkozó esetében az Atofina eredeti információi nem teszik lehetővé a felperes azon alkalmazottjának azonosítását, akivel az állítólag telefonon kapcsolatba lépett. A felperes alkalmazottja, akit egy az Atofina által később készített táblázatban azonosítottak, eskü alatt tett nyilatkozatban vitatta, hogy fogadta volna ezt a hívást. Ennek vitatását a Bizottság nem vette figyelembe.

47      A Bizottság hihetőnek ítélte azt a tényt, hogy a felperessel kapcsolatba léptek, figyelemmel a korábbi kapcsolatfelvételekre, valamint arra, hogy két későbbi telefonon tartott megbeszélésen részt vett (a megtámadott határozat (186) preambulumbekezdése). Márpedig az állítólagos korábbi kapcsolatfelvételt illetően a Solvay meg nem erősített információi alapján a megtámadott határozat csak egyetlen, egy hónappal korábban fogadott telefonhívásra utal (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdése). A felperes két további telefonon történő megbeszélésen való állítólagos részvétele az Atofina ugyanazon meg nem erősített információin alapul.

48      A szóban forgó, Frankfurt am Mainban 1997. november 17‑én tartott második találkozót illetően (a megtámadott határozat (188)–(192) preambulumbekezdése) az Atofina alkalmazottja magának ellentmondva azonosította először a felperes egyik, majd később két alkalmazottját, akikkel állítólag kapcsolatba léptek. A Bizottság nem utal erre az ellentmondásra, és maga is tévesen jelölte meg az azonosított személy nevét (a megtámadott határozat 204. lábjegyzete). A szóban forgó információ nincs megerősítve, és azt a felperes megnevezett alkalmazottai vitatják.

49      Ellentétben a Bizottság állításaival, az Atofina információit nem erősítik meg okirati bizonyítékok. A szóban forgó bizonyítékokat az Atofina ugyanazon alkalmazottja terjesztette elő, és azok nem támaszthatják alá saját állításait. Továbbá egy olyan táblázatról van szó, amelyet a szóban forgó találkozó során készítettek, és amely az árakat tartalmazza ügyfelenként és gyártónként (a megtámadott határozat (192) preambulumbekezdése), és amely a felperes tekintetében négy kérdőjelet tartalmaz. Ezeket az információkat egyébként nem szükségképpen a felperes nyújtotta, azokat be lehetett szerezni egyéb forrásokból, többek között a felperes ügyfeleitől.

50      A felperes egyik alkalmazottja által állítólagosan fogadott hívást a Degussa sem erősíti meg a kifogásközlésre adott válaszában. Valójában a Degussa pusztán összefoglalja a kifogásközlés tartalmát – beleértve az Atofina azon állítását is, miszerint bizonyos más vállalkozásokat, köztük a felperest, tájékoztatták e találkozóról –, valamint a megerősíti, hogy ő maga részt vett ezen a találkozón. A Degussa vallomása csak őt terhelő bizonyíték, és egyáltalán nem érinti a felperest.

51      A szóban forgó, 1997. november 21‑én Párizsban tartott harmadik találkozót illetően (a megtámadott határozat (193)–(197) preambulumbekezdése) az Atofina kivételével a kartell egyetlen tagja sem utal a felperes részvételére. A Bizottság tévesen támaszkodott az Atofina állítására, amely nincs megerősítve, és amelynek ellentmond a felperes szóban forgó alkalmazottjának tanúvallomása.

52      Továbbá a Bizottság tévesen támaszkodott arra a tényre, hogy a felperes által alkalmazott árak szerepeltek a szóban forgó találkozó során készített jegyzetekben (a megtámadott határozat (197) preambulumbekezdése). A táblázat nagy része pusztán csillagokat tartalmazott. A néhány feltüntetett ár az Atofina alkalmazottja által becsült célár volt, és azok nem a felperes által nyújtott információkból származtak. Egyébiránt ugyanezen táblázat két másik olyan gyártóra vonatkozó információkat is tartalmazott, amelyekkel szemben a Bizottság nem hivatkozott erre a találkozóra. A Bizottság maga is elismerte, hogy valamely gyártó célárai anélkül is szerepelhettek a táblázatban, hogy arról az utóbbi tudomással bírt volna. A szóban forgó táblázat tehát nem erősíti meg az Atofina információit.

53      A szóban forgó, 1998. október 12‑én Düsseldorfban tartott negyedik találkozót illetően az Atofina alkalmazottja által készített jegyzetek nem tartalmazzák a jelenlévő személyeket, és az alkalmazott által rájuk vonatkozóan nyújtott későbbi magyarázatokban az szerepel, hogy „az FMC távol maradt”. Csak az Atofina által benyújtott engedékenység iránti kérelem céljából készített táblázat tartalmazta azt, hogy a felperes „távol maradt, azonban a Solvay telefonon kapcsolatba lépett vele és [e társaság] képviselte [az utóbbit]”. Egyetlen további résztvevő – ideértve a Solvay‑t – sem erősítette meg a felperes részvételét ezen a találkozón. A Degussa viszont, amikor ezzel kapcsolatban kérdezték, kijelentette, hogy „tudomás[a] szerint […] negyedik vállalat nem vett részt”. E tekintetben a Bizottság pusztán azt állapította meg, tévesen, hogy „három másik vállalkozás megerősítette, hogy sor került e találkozóra” (a megtámadott határozat (253) preambulumbekezdése), anélkül hogy figyelembe vette volna azt, hogy e vállalkozások egyike sem erősítette meg az Atofina felperesre vonatkozó információit. Továbbá amikor megállapította, hogy az Atofina nyilatkozatai „hihetőek a birtokában lévő többi bizonyíték alapján” (a megtámadott határozat (253) preambulumbekezdése), a Bizottság pusztán visszautalt az Atofina egyéb meg nem erősített állításaira. Érvelése tehát körkörös.

54      Összefoglalva, az Atofina alkalmazottjának azon állítása, miszerint telefonon kapcsolatba lépett a felperes alkalmazottaival, nem került megerősítésre. Ezzel szemben a felperes alkalmazottainak azon tanúvallomását, miszerint nem léptek velük telefonon kapcsolatba, megerősíti mind a kartell többi tagjának hallgatása ezzel a kérdéssel kapcsolatban, mind pedig az Atofina által a találkozón készített és a Bizottságnak benyújtott jegyzetekben szereplő kérdőjelek. Az e jegyzetekben szereplő felperes áraival kapcsolatos információk más forrásokból származhattak. Ezen elemek összességükben tehát arra utalnak, hogy a felperes nem vett részt a szóban forgó találkozókon.

–       A CEFIC gyűlései mentén törént kapcsolatfelvételekről

55      A felperes kijelenti, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy részt vett a CEFIC gyűlései mentén 1997 májusa és az 1999 novembere között tartott hat kartelltalálkozón. Kijelenti, hogy alkalmazottai a CEFIC szóban forgó gyűlésein vettek részt. Ugyanakkor minden alkalmazott tanúsította, hogy nem vett részt a kartellnek a gyűlések mentén folyt tevékenységeiben. A Bizottság mégis indokolás nélkül elutasította a felperes alkalmazottainak tanúvallomását.

56      A kartelltalálkozókon való jelenlét puszta ténye nem bizonyítja a kartellban való részvételt. Valamely vállalkozás többek között úgy támaszthatja alá, hogy nem vett részt a kartell tevékenységeiben, ha bizonyítja, hogy jelezte versenytársainak, a találkozón az övékétől eltérő szándékkal vesz részt.

57      E tekintetben a Sevillában 1997 májusában tartott találkozókat illetően a felperes azokon részt vevő alkalmazottja jelezte a Bizottságnak, hogy kifejezetten kijelentette, egyrészt, hogy vállalkozása „Németországban terjeszkedik”, és egyáltalán „nem érdekelt” az árak bármiféle korlátozásában, másrészt hogy a vállalkozás elutasítja a tárgyalást ezeket illetően. E tanúvallomást megerősíti az a tény, hogy az egyik ilyen találkozón a Degussa felelős vezetője e nyilatkozatot hallva az ajtót becsapva hagyta el a termet (a megtámadott határozat (162) preambulumbekezdése). Ennek következtében a felperes képviselőjét nem hívták meg a másnapi éttermi vacsorára (a megtámadott határozat (163) preambulumbekezdése).

58      A felperes ugyanezen alkalmazottjának tanúvallomása szerint a CEFIC 1998 májusában Évian‑les‑Bains‑ben tartott gyűlése ugyanilyen eredménnyel járt. A kis gyártók – köztük a felperes – elutasították a versenyellenes megállapodásokhoz való csatlakozást, mivel továbbra is versenyszerű magatartást kívántak tanúsítani.

59      A felperes alkalmazottai továbbá nem vettek részt a CEFIC gyűléseinek mentén tartott négy találkozón folytatott kartellmegbeszéléseken (a megtámadott határozat (198)–(207), (254)–(258), (264) és (265), valamint (273)–(275) preambulumbekezdése). E találkozókat éttermekben, bárokban vagy hotelfolyosókon tartották. Nehéz elképzelni, hogy a kartell többoldalú megbeszéléseit ilyen nyilvános helyeken folytatták volna. E beszélgetéseket tehát valószínűleg kétoldalúan, vagy pedig a felperes alkalmazottainak az étteremből való távozását követően folytatták.

60      A Bizottság nem vizsgálta azt a tényt, hogy a felperes tagadta, hogy részt vett volna ezeken a megbeszéléseken. Rámutatott, hogy a felperes nem bizonyította, hogy alkalmazottai elhatárolódtak volna a versenyellenes megbeszélésektől (a megtámadott határozat (207) preambulumbekezdése), elismerve ugyanakkor az egyik ilyen találkozó tekintetében, hogy „elképzelhető, hogy […] egyes megbeszélésekre inkább kétoldalúan került sor” (a megtámadott határozat (167) preambulumbekezdése). A felperes szerint, mivel e beszélgetések kétoldalúak voltak, alkalmazottai nem tudtak azokról, és így nem is tudtak azoktól elhatárolódni.

61      A CEFIC 1997. november 26‑án Brüsszelben tartott gyűlése mentén tartott vacsorát illetően a megtámadott határozat (199) preambulumbekezdése szerint „a Degussa, az EKA, a Solvay és az Atofina kijelentette, hogy [a felperes és a Kemira] valóban jelen volt, teljes mértékben tisztában volt az alábbiakban leírt megbeszélések jogellenes voltával és részt vett bennük”. Márpedig az EKA Chemicals egyáltalán nem tett említést a felperesről. A Solvay készített egy résztételi listát, amelyen nem szerepeltek a felperes alkalmazottai, hozzátéve, hogy „feltehetően [a gyűlés] összes többi résztvevő[je]” képviseltette magát.

62      Az Atofina és a Degussa által nyújtott információk pusztán felsorolják azokat a személyeket – így a felperes képviselőit –, akik részt vettek a vacsorán, bármilyen arra utaló állítás nélkül, hogy az utóbbiak részt vettek volna a versenyellenes megbeszélésekben.

63      A CEFIC 1999 novemberében tartott gyűlése mentén tartott találkozót illetően (a megtámadott határozat (273)–(275) preambulumbekezdése) a Bizottság elmulasztotta annak megemlítését, hogy e találkozóra egy hivatalos vacsora alkalmából nyilvános helyen – mégpedig egy szálloda folyosóján – került sor. A megbeszélések tehát valószínűleg kétoldalúak voltak, és nincs kellőképpen pontos és egybehangzó bizonyíték a felperes e megbeszélésen való részvételére.

–       Az 1998. július 13‑án Königswinterben tartott találkozóról

64      A felperes úgy véli, hogy a Bizottság tévesen jelentette ki, hogy vezérigazgatója részt vett a Solvay‑jel és a Degussával 1998 júliusában egy az Atochem gyárának bezárásával kapcsolatos találkozón (a megtámadott határozat (233) preambulumbekezdése). Az érintett alkalmazott tagadta, hogy részt vett volna ezen a találkozón, és benyújtott egy taxiszámlát, amelyen a neve szerepelt, bizonyítva, hogy ezen a napon Barcelonában tartózkodott.

65      A Bizottság nem cáfolta e bizonyítékot, és pusztán arra utalt, hogy a felperes alkalmazottja részt vehetett a találkozón Königswinterben, és a nap folyamán később taxiba szállhatott Barcelonában. Az egyéb találkozókat illetően a Degussa éttermi számlákat nyújtott be, amelyek tartalmazták a résztvevők listáját. A szóban forgó találkozó esetében viszont a Bizottság elmulasztott további bizonyítékokat beszerezni a Degussától és a Solvay‑től. A Solvay nem erősítette meg a felperes részvételét ezen a találkozón.

66      Azt, hogy a felperes nem vett részt az Atochem egyik gyárának bezárására vonatkozó megbeszéléseken, megerősíti az e kérdéssel kapcsolatos későbbi találkozókról való távolléte is. A Bizottság tévesen állapította meg, hogy a Solvay megerősítette a felperes részvételét az Atochemmel kötött megállapodásban (a megtámadott határozat (244) preambulumbekezdése). A Solvay nem jelölte meg az állítólagos részvétel bizonyítékait, a Degussa pedig egyáltalán nem utalt arra. Lehetséges, hogy a Solvay tévedésből egy jogszerű szállítási szerződésre utalt, amelyet ebben az időszakban kötött a felperes és az Atochem.

67      A megtámadott határozat (234) preambulumbekezdésében a Bizottság nem utalt arra, hogy a felperes megegyezett volna abban, hogy az Atochemnek fizessenek [a gyára bezárásáért]. A Solvay erre vonatkozó nyilatkozata lényegtelen voltát későbbi tények támasztják alá, így különösen a felperes távolmaradása az 1998 októberében a Solvay, a Degussa és az Atofina részvételével tartott későbbi találkozóról. Márpedig a megtámadott határozat (245) preambulumbekezdéséből az következik, hogy e találkozó alkalmával a Degussa és a Solvay meggyőzte az Atochemet arról, hogy a Degussa és a Solvay fizetése ellenében zárja be a gyárát.

–       A Degussával 1998. szeptember 28‑án Brüsszelben tartott találkozóról

68      A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen értékelte a Degussa információit az 1998 szeptemberében tartott kétoldalú találkozót illetően. A megtámadott határozat (241) preambulumbekezdése szerint e találkozó célja a felperes tájékoztatása volt az ugyanazon a reggelen tartott találkozó eredményeiről. Valójában a Degussa kizárólag azt közölte, hogy „a találkozó tárgya egy, a HP európai piacának alakulását illető általános vita volt, különös figyelemmel az elért árak magas szintjére és e szint fenntartásának esélyeire”. A Degussa egyáltalán nem utal az árakkal vagy a piaci részesedésekkel kapcsolatos bármilyen megállapodásra, ellenben megjegyzi, hogy a megbeszélés „általános jellegű” volt.

–       Az NP‑vel kapcsolatos megbeszélésekről

69      A felperes kijelenti, hogy alkalmazottja a megtámadott határozatban (a megtámadott határozat (237) és (238), (259)–(263), (267)–(270) és (276)–(279) preambulumbekezdése) szereplő, NP‑vel kapcsolatos négy találkozó közül kettőn – vagyis az 1999 elején Milánóban és 1999 decemberében Freiburgban tartott találkozókon – való részvételére emlékszik.

70      E két találkozó célja azon eszközök megvitatása volt, amelyeket az ágazat az NP összetevőinek az egészségre gyakorolt hatásaival kapcsolatos aggodalmak enyhítésére felhasználhat. Figyelemmel ezen aggodalmakra, a felperes már elkezdett gondolkodni egy „alternatív termék”, a nátrium‑perkarbonát (a továbbiakban: NPK) kifejlesztésén. Sajnálatos, hogy a szóban forgó találkozók során más gyártók jogellenes megbeszéléseket folytattak. E megbeszélések nem érdekelték a felperest, mivel már döntött arról, hogy az NP‑ről fokozatosan átáll a NPK‑ra. Képviselője ezért nem vett részt a jogellenes megbeszélésekben. E magyarázatot megerősíti a Degussa, amelynek állítása szerint a szóban forgó találkozókat a jogszerű megbeszélések keretében „alkalomszerűen” tartották.

71      A felperesnek két további, az NP‑vel kapcsolatos találkozót, vagyis az 1998 szeptemberében Lyonban és az 1999 nyarán Bázelben tartott találkozón való állítólagos részvétele csak a Solvay meg nem erősített információiból tűnik ki. A Bizottság elmulasztotta figyelembe venni a felperes érintett alkalmazottjának tanúvallomását, aki nem emlékezett arra, hogy részt vett volna a szóban forgó találkozókon.

–       A válasz keretében kifejtett érvek

72      Válaszában a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette az ártatlanság vélelmének elvét, mivel nem rendelkezett pontos és egybehangzó bizonyítékokkal a felperes kartellt képező tevékenységekben való részvételéről.

73      Elsősorban a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni azokat a bizonyítékokat, amelyek megalapozzák a felperes elméletét, más bizonyítékokat pedig elferdített saját következtésének alátámasztása érdekében. A felperes szerint a Bizottság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a legjobb bizonyítékok a felperes alkalmazottainak közvetlen tanúvallomásai voltak, megalapozatlan vélelmeket alkalmazott vele szemben, elferdítette a számára kedvező bizonyítékokat, összemosta a CEFIC gyűlésein való jogszerű részvételét a kartellt képező tevékenységekben való részvétellel, valamint „kiszínezte” a rá nézve hátrányos bizonyítékokat.

74      A Bizottság nem objektív és átfogó módon vette figyelembe a bizonyítékokat. Elmulasztotta figyelembe venni azokat a bizonyítékokat, amelyek tanúsították, hogy a felperes agresszíven lépett fel a piac felosztása kapcsán, hogy a versenytársak piaci részesedést veszítettek a felperessel szemben, és erre panaszkodtak is, továbbá a két találkozóra irányuló kezdeményezésnek is véget vetett azzal, hogy visszautasította az azokon való részvételt. A Bizottság elmulasztotta további bizonyítékok beszerzését a felperessel szemben hivatkozott, meg nem erősített állításokra vonatkozóan.

75      Másodsorban a felperes kifogásolja azt a tényt, hogy a Bizottság nem alkalmazott ellenbizonyítást alkalmazottai tanúvallomásai hitelességének ellenőrzésére. Így a felperes volt az egyetlen olyan vállalkozás, amely tanúkat állított a Bizottság előtt folyt meghallgatáson. A felperessel szemben tanúskodó három másik társaság egyike sem állított tanúkat a meghallgatáson. A Solvay és a Degussa által előterjesztett számos bizonyíték lényegében névtelen forrásból származott. A Bizottság elferdítette a felperes alkalmazottainak nyilatkozatait, azzal az indokkal, hogy azokat nem eskü alatt tették.

76      Harmadsorban a felperes kijelenti, hogy a Bizottság pontatlanul ismertette a meghallgatást követően beszerzett bizonyítékokat.

77      A meghallgatás során a meghallgatási tisztviselő rámutatott, hogy egyes bizonyítékok, amelyekre a Bizottság támaszkodott – különösen a Solvay által a felpereshez intézett telefonhívásokra vonatkozóan előterjesztett névtelen forrásból származó állítások – nem hitelesek. A meghallatást követően azonban a Bizottság nem szerzett be további bizonyítékokat.

78      Így különösen a Bizottság tévesen jelentette ki ellenkérelmében a Sevillában 1997 májusában tartott találkozókat illetően, hogy más vállalkozások a meghallgatást követően megerősítettek bizonyos ténybeli részleteket, valamint hogy lehetőséget biztosított a felperes számára álláspontja ismertetésére. A meghallgatást követően nem terjesztettek elő további bizonyítékokat e találkozókkal kapcsolatban.

79      A Bizottság állításával ellentétben a felperessel ismertetett további bizonyítékok semmilyen kapcsolatban nem álltak a Solvay állítólagos telefonhívásaival. A meghallgatást követően benyújtott bizonyítékaiban a Solvay és a Degussa pusztán leírta a kifogásközlés tartalmát egyes konkrét pontokat illetően (a Degussa esetében ez a Frankfurt am Mainban 1997 novemberében tartott találkozó, míg a Solvay esetében a Königswinterben 1998 júliusában tartott találkozó), és megerősítették, hogy alkalmazottaik részt vettek azokon. Eredetileg e társaságok egyike sem utalt a felperes e találkozókon való részvételére. A Bizottság maga is elismerte, hogy a Solvay válasza „közvetett” volt, illetve hogy a Degussa „kifejezetten” nem utalt a felperesre.

80      Negyedsorban a Bizottság egymásnak ellentmondó kijelentéseket tett. A Kemira tekintetében úgy ítélte meg, hogy nem ésszerűtlen annak feltételezése, hogy a CEFIC gyűlései mentén tartott különböző megbeszélések inkább kétoldalúak voltak (a megtámadott határozat (167) preambulumbekezdése). Ezért a felperes tekintetében a Bizottság tévesen állította, hogy lehetetlen, hogy a felperes képviselői anélkül vettek volna részt ezeken a találkozókon, hogy tudtak volna az összejátszásról.

81      Ötödsorban a Bizottság elferdített egyes mentő bizonyítékokat. Először azokról a kijelentésekről van szó, amelyek szerint a felperes a „rossz tanulók” csoportjának tagja volt, mivel európai összesített kapacitását az árak kárára kívánta növelni. A Bizottság tévesen utasította el ezt a bizonyítékot, pusztán azt állítva ellenkérelmében, hogy ez azt tanúsította, hogy a felperes a saját előnyére próbálja felhasználni a kartellt.

82      Másodszor a Sevillában a CEFIC gyűlései mentén tartott találkozókat illetően a felperes alkalmazottja kijelentette, hogy visszautasította a részvételt a kartell valamennyi megbeszélésén, és hogy ennek következtében a Solvay és a Degussa képviselői elhagyták a termet. Miután a Bizottság e tanúvallomást elutasította, saját megalapozatlan értelmezésére támaszkodott azon indokok tekintetében, amelyek miatt a Solvay és a Degussa elhagyta a termet, vagyis szerinte azért, mert a kis gyártók – ideértve a felperest is – elégedetlenek voltak a javaslatokkal, feltehetően a nekik juttatott piaci részesedések miatt. Semmilyen bizonyíték nem támasztja alá a Bizottság ezen állítását. Ezzel szemben a felperes szerint a sevillai találkozók gyors véget érése – amely ahhoz kapcsolódott, hogy versenytársai kifogásolták árainak csökkentését és piaci részesedésének növelését – bizonyítja, hogy jelezte versenytársai számára, hogy ezeken a találkozókon az övékétől eltérő szándékkal vesz részt.

83      Hatodsorban a Bizottság elferdített egyes okirati bizonyítékokat.

84      Egyrészt a felperes alkalmazottjának útlevelén található bélyegzés kapcsán – amely tanúsítja az Egyesült Államok területére való belépését 1996. február 10‑én – a Bizottság tévesen állította, hogy az nem bizonyítja szükségképpen, hogy a szóban forgó alkalmazott ne lehetett volna két nappal később Párizsban. Márpedig a felperes szerint nem lehetséges, hogy a szóban forgó alkalmazott február 10‑én elrepült az Egyesült Államokba, 24 órán keresztül ott tartózkodott, ezt követően éjszaka átrepült az Atlanti‑óceánon, és haladéktalanul a kartell február 12‑én tartott találkozójára ment, majd ezt követően visszatért az Egyesült Államokba. A felperes szerint ebben az esetben egy másik bélyegzés is szerepelne az útlevelében. Az Atofina alkalmazottja tehát tévesen állította, hogy a felperes képviselője 1996. február 12‑án Párizsban volt. Ha ehhez hozzátesszük azt a tényt, hogy több esetben az Atofina volt az egyetlen, amely azt állította, hogy a felperes részt vett a kartell találkozóin, valamint hogy egyes információi kérdőjeleket tartalmaznak, ez kétségbe vonja az Atofina információinak hitelességét.

85      Másrészről azon taxiszámlát illetően, amelyet 1998. július 13‑án Barcelonában állítottak ki, és amelyen a felperes azon alkalmazottjának neve szerepel, aki állítólag részt vett a Königswinterben ugyanezen a napon tartott találkozón, a Bizottság teljesen megalapozatlanul vitatja ezt a bizonyítékot, kijelentve, hogy azt a nap folyamán máskor is kiállíthatták (a megtámadott határozat (236) preambulumbekezdése). Márpedig az ártatlanság vélelmének kell érvényesülnie ilyen spekuláció helyett.

86      Harmadrészt az Atofina által találkozókról készített és benyújtott jegyzetek, amelyek a felperes áraira vonatkozó oszlopokban kérdőjeleket tartalmaznak, azt tükrözik, hogy az Atofina semmilyen információval nem rendelkezett a felperes árait illetően, mivel az utóbbi nem jelent meg a találkozón. A Bizottság ugyanakkor tévesen azt állítja az ellenkérelemben, hogy e kérdőjelek az Atofina alkalmazottja által tanúsított „óvatosságot” tükrözik. A Bizottság nem vette figyelembe a felperes által előterjesztett másik magyarázatot, miszerint a szóban forgó információ „bárhonnan származhatott”. Ennek megfelelően e találkozó tekintetében a Bizottság elferdítette a felperes alkalmazottainak egyértelmű tanúvallomását, amelyet okirati bizonyítékok is alátámasztottak.

87      Negyedrészt a Bizottság kijelentette, hogy az Atofina egyik alkalmazottjának jegyzete, amely az 1998 októberében Düsseldorfban tartott találkozóra vonatkozott, több alkalommal említést tesz a felperesről. A felperes szerint a szóban forgó jegyzet nem egyértelmű, azonban az Atofina későbbi magyarázatából kitűnik, hogy az egy későbbi találkozóra utal, amelyet november 9‑én kellett volna megtartani, és amelynek során „végleges modellt” fogadtak volna el, valamint hogy az utal „egy megjegyzésre azzal kapcsolatban, hogy [a felperessel] milyen módon fogadtatják el piaci részesedését a Solvay által gyakorolt nyomás révén”. 1998 októberében a felperes továbbra is elutasította, hogy részt vegyen a kartell tevékenységében. A Bizottság tehát – anélkül, hogy a jegyzet tartalmát elemezte volna – tévesen támaszkodott arra a puszta tényre, hogy a felperes nevét megemlítették.

88      Hetedsorban a Bizottság „kiszínezte” a bizonyítékokat, azokhoz nem létező részleteket adva, vagy eltúlozva a megállapított tényeket.

89      Egyrészt a Degussával 1998 szeptemberében Brüsszelben tartott, a felperes által vitatott kétoldalú találkozót illetően a Bizottság kijelentette, hogy az a reggel tartott találkozót illető „debriefingből” állt (a megtámadott határozat (241) preambulumbekezdése). Márpedig a Degussa információi nem utalnak ennek a „debriefing”‑nek a megtörténtére, és nem említenek semmiféle megbeszélést az NP‑t, vagy a HP piacának befagyasztását illetően. A HP‑t illetően a Degussa kifejezetten kijelentette, hogy a megbeszélések „általános jellegűek” maradtak. A Bizottság következtetései tehát nem megalapozottak.

90      Másrészt a Sevillában tartott találkozókat illetően – ellentétben a Bizottság állításával – a felperes éppen hogy elhatárolódott a versenyellenes megbeszélésektől, amikor visszautasította, hogy részt vegyen a kartellt képező tevékenységekben, ami a Degussa és a Solvay képviselőinek „hirtelen távozását”, és így e találkozósorozat lezárását eredményezte. Az Atofina szerint ezek a találkozók a Degussa és a Solvay képviselőinek távozásával végződtek. A Bizottság e tekintetben elferdítette az iratokban található bizonyítékokat.

91      Harmadrészt a Bizottság azon állítását illetően, miszerint az Atofina megerősítette a Solvay telefonhívásokra vonatkozó állításait, a Solvay és az Atofina információi egyértelműen különböző találkozókra vonatkoznak. Semmilyen egyezés nem lehetséges tehát az információk között a résztvevőket vagy a találkozók időtartamát illetően.

92      Nyolcadsorban a felperes kifejti, hogy a Solvay és az Atofina – amelyek párhuzamosan terjesztették elő engedékenység iránti kérelmeiket – „versenyre kényszerült”, hogy melyikük nyújt jelentős hozzáadott értéket a már a Bizottság birtokában lévő bizonyítékokhoz képest, ami megkérdőjelezi nyilatkozataik hitelességét.

93      Az engedékenység iránti kérelmet benyújtó vállalkozások nem ellenőrizhették alkalmazottaik emlékeit, és nem nyújthattak egyértelmű és pontos bizonyítékokat. Így például a Bizottság utal a megtámadott határozat (236) preambulumbekezdésére, miszerint a Solvay a kifogásközlésre adott válaszában „önként megerősítette” az 1998 júliusában Königswinterben tartott találkozót, míg az ellenkérelemben zárójelben hozzátette, hogy „ellenőriznünk kell, hogy ez valóban önkéntesen vagy a Bizottság felhívására történt‑e”. Ehhez hasonlóan az 1998 októberében Düsseldorfban tartott találkozó kapcsán a Degussa a Bizottság felhívására „folytatta [alkalmazottai] kikérdezését” a résztvevőket illetően.

94      Végül a felperes kijelenti, hogy a Bizottság soha nem állapította meg felelősségét egyetlen versenyellenes magatartásban sem. Alkalmazottai a tárgyalás során tanúvallomást tettek, és olyan nyilatkozatokat nyújtottak be, amelyekben cáfolták a kifogásközlésben szereplő állításokat. A visszaeső vállalkozások próbáltak engedékenységben részesülni, és az ennek érdekében folytatott „versenyben” homályos, nem megerősített és gyakran névtelen forrásból származó állításokat tettek az ügyvédeiktől származó levelekben, vagy rejtélyes, kézzel írt jegyzetekben, amelyek „tele voltak kérdőjelekkel”. A Bizottság semmilyen magyarázatot nem nyújtott arra nézve, hogy e bizonyítékokat miért részesítette előnyben a felperes által előterjesztett, egyértelmű és nem vitatott bizonyítékokkal szemben.

95      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

96      Az EK 81. cikk (1) bekezdésének értelmében a közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.

97      Az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás létezéséhez elég az, hogy az érintett vállalkozások kifejezzék az arra irányuló közös akaratukat, hogy meghatározott piaci magatartást tanúsítanak (a Törvényszék T‑7/89. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑1711. o.] 256. pontja, és a T‑9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1487. o.] 199. pontja).

98      Egy megállapodás az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében létrejöttnek tekinthető, ha akaratközösség áll fenn magának a verseny korlátozásának tekintetében, még akkor is, ha a tervezett versenykorlátozás különös elemei még tárgyalás tárgyát képezik (lásd ebben az értelemben a fenti 97. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 151–157. és 206. pontját).

99      Az összehangolt magatartás fogalma egyfajta egyeztetést jelent a vállalkozások között, amelyek nem kötnek kifejezetten megállapodást, ám a kockázatokkal teli versenyt tudatosan helyettesítik az egymás közötti gyakorlati együttműködéssel (a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 115. pontja, valamint a C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑4287. o.] 158. pontja).

100    E tekintetben az EK 81. cikk (1) bekezdésével ellentétes a gazdasági szereplők közötti bármely olyan közvetlen vagy közvetett kapcsolatfelvétel, amely jellegénél fogva vagy befolyásolja a tényleges, illetve potenciális versenytárs piaci magatartását, vagy feltárja az ilyen versenytárs előtt, hogy az adott vállalkozás saját maga milyen piaci magatartásról döntött, illetve milyen piaci magatartást fontolgat, amennyiben e kapcsolatfelvétel célja vagy hatása a verseny korlátozása (lásd ebben az értelemben a fenti 99. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 116. és 117. pontját).

101    Az a tény, hogy valamely vállalkozás versenyellenes megállapodás előkészítése céljából információkat közöl versenytársaival, elegendő az EK 81. cikk értelmében vett összehangolt magatartás fennállásának bizonyítására (a Törvényszék T‑148/89. sz., Tréfilunion kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1063. o.] 82. pontja és a T‑53/03. sz., BPB kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1333. o.] 178. pontja).

102    Az ítélkezési gyakorlat szerint az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás és az összehangolt magatartás fogalma az összejátszás azonos jellegű formáit jeleníti meg, és csak intenzitásuk, valamint megjelenési formájuk vonatkozásában különböztethetők meg egymástól (a fenti 99. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 131. és 132. pontja, valamint a fenti 97. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 190. pontja).

103    Egy olyan összetett jogsértés keretében, amely több éven keresztül a piac közös szabályozásának célját követő számos gyártót foglalt magában, a Bizottságtól nem követelhető meg, hogy minden egyes vállalkozás esetében bármely adott időpont esetében pontosan minősítse a jogsértést megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak, mivel a jogsértés mindkét formája szerepel az EK 81. cikkben (lásd ebben az értelemben a fenti 99. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 111–114. pontját és a T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 20‑án hozott ítélet [EBHT 1999., II‑931. o.] 696. pontját).

104    Az adott jogsértés megállapodásnak „és/vagy” összehangolt magatartásnak való minősítését úgy kell értelmezni, mint amely olyan tényelemeket magában foglaló összetett egészet jelöl, amelynek egyes elemei megállapodásnak, mások pedig összehangolt magatartásnak minősültek az EK 81. cikk (1) bekezdésének értelmében, amely nem tartalmaz külön minősítést az ilyenfajta összetett jogsértésekre (a fenti 97. pontban hivatkozott Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 264. pontja és a fenti 97. pontban hivatkozott HFB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 187. pontja).

105    A jogsértéssel kapcsolatos bizonyításfelvételt illetően emlékeztetni kell, hogy a Bizottság kötelezettsége bizonyítani az általa megállapított jogsértést, és olyan bizonyítékokat előterjeszteni, amelyek a jogilag megkövetelt módon igazolják az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett jogsértést megvalósító körülmények fennállását (a Bíróság C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑8417. o.] 58. pontja).

106    E tekintetben a Bizottságnak pontos és egybevágó bizonyítékokat kell nyújtania (lásd a Törvényszék T‑62/98. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2000. július 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑2707. o.] 43. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

107    Mindazonáltal nem szükséges, hogy a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyíték a jogsértés összes elemét tekintve eleget tegyen e feltételeknek. Elegendő, ha az intézmény által hivatkozott bizonyítékok, összességükben értékelve, megfelelnek e követelménynek (lásd a Törvényszék T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 180. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

108    A Bizottság által a határozatban a valamely vállalkozás által az EK 81. cikk (1) bekezdése megsértésének bizonyítására hivatkozott ténykörülményeket nem elszigetelten, hanem összességükben kell értékelni (lásd a fenti 101. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 185. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

109    Azt a tényt is figyelembe kell venni, hogy a versenyellenes tevékenységek általában titkosan folynak, ennélfogva az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos egybeesésekből és jelekből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyjogi szabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyeken 2004. január 7‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑123. o.] 55–57. pontja).

110    A bírósági felülvizsgálat terjedelmével kapcsolatban az állandó ítélkezési gyakorlat kimondja, hogy amikor az EK 81. cikk (1) bekezdését alkalmazó határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújtanak be, a Törvényszék köteles általában teljes körűen megvizsgálni azt, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése alkalmazásának feltételei fennállnak‑e (lásd a Törvényszék T‑41/96. sz., Bayer kontra Bizottság ügyben 2000. október 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3383. o.] 62. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

111    A bíróságban felmerülő bármely kételynek annak a vállalkozásnak a javát kell szolgálnia, amely a jogsértést megállapító határozat címzettje, az ártatlanság vélelme – amely az uniós jogrendszer általános elvei közé tartozik – többek között irányadó a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok megsértésével kapcsolatos olyan eljárásokra, amelyek pénzbüntetés vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethetnek (a fenti 99. pontban hivatkozott Hüls kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 149. és 150. pontja).

112    E megfontolások tükrében kell tehát megvizsgálni, hogy a jelen ügyben a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította‑e hogy a felperes részt vett a szóban forgó jogsértésben.

–       Előzetes észrevételek

113    A felperes a jelen ügyben történő bizonyításfelvételre vonatkozó több általános kifogást is megfogalmaz, először is az engedékenység iránti kérelmet benyújtó vállalkozások által előterjesztett bizonyítékok korlátozott bizonyító erejére, másodszor az egyetlen forrásból származó, meg nem erősített információk felhasználására, harmadszor arra hivatkozva, hogy az alkalmazottai által tett ellentétes tanúvallomásokat a Bizottság nem cáfolta, és negyedszer arra, hogy a Bizottság nem adott helyt a meghallgatási tisztviselő meghallgatás során tett javaslatainak.

114    Bár e kifogások nagymértékben keverednek a Bizottság által a megtámadott határozatban hivatkozott érdemi elemekkel szemben megfogalmazott kifogásokkal, ugyanakkor bizonyos előzetes megjegyzéseket igényelnek.

115    Elsősorban a felperesnek az engedékenység iránti kérelmek keretében előterjesztett bizonyítékokkal kapcsolatos érveit illetően emlékeztetni kell arra, hogy pusztán az a tény, hogy az információt olyan vállalkozás szolgáltatta, amely engedékenység iránti kérelmet nyújtott be, nem kérdőjelezi meg annak bizonyító erejét.

116    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a közösségi jog egyetlen előírása vagy általános elve sem tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozással szemben más, jogsértés elkövetésével vádolt vállalkozások nyilatkozatára támaszkodjon (a fenti 103. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 512. pontja). Az engedékenységi közlemény kapcsán tett nyilatkozatok bizonyító ereje pusztán e tény alapján nem vonható kétségbe (a T‑54/03. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítélet [az EBHT‑ban nem tették közzé] 57. és 58. pontja).

117    A jogsértő kartell fő résztvevői által önkéntesen szolgáltatott bizonyítékokkal kapcsolatos bizonyos fenntartás érthető, mivel a résztvevők kicsinyíthetik a jogsértésben való közreműködésük jelentőségét, a többiekét pedig nagyíthatják. Ugyanakkor az engedékenységi közleményben előírt eljárás belső logikájára figyelemmel az a tény, hogy valaki a bírság összegének csökkentése érdekében el kívánja érni a közlemény alkalmazását, nem jelent szükségszerűen indítékot arra, hogy a kifogásolt kartell többi tagjára vonatkozó elferdített bizonyítékokat terjesszen elő. A Bizottság félrevezetésére irányuló szándék ugyanis megkérdőjelezi a vállalkozás együttműködésének őszinteségét és teljességét, ennek következtében az engedékenységi közlemény kedvezményéből való részesülés kerül veszélybe (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑120/04. sz., Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben 2006. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4441. o.] 70. pontját és a fenti 116. pontban hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58. pontját).

118    Meg kell állapítani különösen, hogy ha egy személy jogsértés elkövetését ismeri be, és így a kérdéses dokumentumokból közvetlenül kikövetkeztethető tényeken túli körülményeket vall be, ez – az ennek ellenkezőjére utaló különleges körülmények hiányában – eleve azt jelzi, hogy e személy elhatározta az igazság feltárását. Ennek megfelelően a nyilatkozattevő érdekei ellen irányuló nyilatkozatot általában különösen megbízható bizonyítéknak kell tekinteni (a Törvényszék fenti 107. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 211. és 212. pontja; a T‑109/02., T‑118/02., T‑122/02., T‑125/02., T‑126/02., T‑128/02., T‑129/02., T‑132/02. és T‑136/02. sz., Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. április 26‑án hozott ítélet [EBHT 2007., II‑947. o.] 166. pontja, és a fenti 116. pontban hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontja).

119    A kartellben való részvétellel vádolt vállalkozások által az engedékenység iránti kérelemben tett nyilatkozatokat ugyanakkor óvatosan kell értékelni, és azokat főszabály szerint nem lehet megerősítés nélkül elfogadni.

120    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis egyetlen, kartellben való részvétellel vádolt vállalkozás vallomása, amelynek pontosságát több más, hasonlóan megvádolt vállalkozás vitatja, nem tekinthető az utóbbiak által elkövetett jogsértés megfelelő bizonyítékának, ha más bizonyíték azt nem támasztja alá (a Törvényszék fenti 107. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 219. pontja; a T‑38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25‑én hozott ítélet [EBHT 2005., II‑4407. o.] 285. pontja; a fenti 118. pontban hivatkozott Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 167. pontja; a fenti 116. pontban hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 293. pontja; lásd még ebben az értelemben a fenti 32. pontban hivatkozott Enso‑Gutzeit kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 91. pontját).

121    Az engedékenység iránti kérelmet benyújtó vállalkozások nyilatkozatai bizonyító erejének vizsgálata érdekében a Törvényszék többek között figyelembe veszi egyrészt a nyilatkozatokat alátámasztó, egybeeső bizonyítékok jelentőségét, másrészt pedig az arra utaló jelek hiányát, hogy hajlamosak kicsinyíteni a jogsértésben való közreműködésük jelentőségét, a többi vállalkozásét pedig nagyítani (lásd ebben az értelemben a fenti 117. pontban hivatkozott Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 70. pontját, és a fenti 116. pontban hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. és 295. pontját).

122    Másodsorban a felperes arra vonatkozó kifogását illetően, hogy egyes ténybeli elemek tekintetében a Bizottság egyetlen bizonyítékra támaszkodott, emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog egyetlen elve sem zárja ki, hogy a Bizottság egyetlen okirati bizonyítékra támaszkodjon, ha annak bizonyító ereje nem kétséges, és amennyiben a szóban forgó bizonyíték önmagában világosan igazolja a szóban forgó jogsértés megtörténtét (a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 1838. pontja).

123    Igaz ugyan, hogy figyelemmel a fenti 120. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra e feltevés főszabály szerint nem vonatkozik a kartellben való részvétellel vádolt vállalkozás puszta nyilatkozataira, amelyeket – amennyiben azokat más érintett vállalkozások vitatják – további független bizonyítékoknak kell megerősíteniük.

124    E megállapítás ugyanakkor enyhíthető, amennyiben az együttműködő vállalkozástól származó nyilatkozat különösen hiteles, mivel ilyen körülmények között a megerősítés elvárt mértéke a pontosságot és erősséget tekintve is alacsonyabb.

125    Abban az esetben ugyanis, ha az egybehangzó bizonyítékok csoportja lehetővé teszi az együttműködés keretében benyújtott nyilatkozatban hivatkozott összejátszás, illetve bizonyos tényezői megerősítését, e nyilatkozat önmagában elegendő lehet a megtámadott határozat többi tényezőjének igazolására (lásd ebben az értelemben a fenti 107. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 220. és 334. pontját). Ilyen körülmények között a Bizottság támaszkodhat kizárólag erre a nyilatkozatra, feltéve, hogy az állítások valóságához nem fér kétség, illetve azok nem homályosak.

126    Ezen túlmenően a vállalkozás nyilatkozata – még ha a tanúsított konkrét tényeket illetően nem is kerül megerősítésre – a Bizottság által elfogadott egybehangzó bizonyítékok csoportjának keretében rendelkezhet bizonyos fokú bizonyító erővel a jogsértés fennállásának megerősítése tekintetében. Ha ugyanis egy dokumentum más dokumentumok által tartalmazottakkal megegyező konkrét információkat tartalmaz, úgy kell tekinteni, hogy e bizonyítékok egymást erősítik (lásd ebben az értelemben a fenti 107. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 275. pontját).

127    Egyébiránt a Bizottság azon időszakokból, amelyekben a bizonyítékok viszonylag bőségesen rendelkezésre állnak, azon más időszakokra vonatkozó következtetéseket vonhat le, amelyekben az egyes bizonyítékok közötti különbség nagyobb lehet. Ennélfogva valóban alapos magyarázatra van szükség a bíróság arról való meggyőzéséhez, hogy a találkozók sorozatának egy adott szakasza során teljesen eltérő dolgok történtek, mint a korábbi és későbbi találkozók folyamán, annak ellenére, hogy e találkozók résztvevői azonosak voltak, azokra azonos külső körülmények között került sor, és céljuk is vitathatatlanul azonos volt (a Törvényszék T‑1/89. sz., Rhone Poulenc kontra Bizottság ügyben 1991. október 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑867. o.] alapjául szolgáló ügyben főtanácsnokként eljáró Vesterdorf bíró által 1991. július 10‑én ismertetett indítvány [EBHT 1991., II‑867. o.], az ún. „polipropilén”‑ítéletekben foglalt közös végkövetkeztetések).

128    Harmadsorban a felperes azt állítja, hogy a bizonyíték értékelése során a Bizottság nem hallgatta meg alkalmazottait, és nem vette figyelembe tanúvallomásaikat.

129    A felperes különösen arra hivatkozik, hogy a jogsértés megállapítása nagymértékben a Solvay és az Atofina egyik alkalmazottjának nyilatkozatain alapul, amelyek azt tanúsítják, hogy a felperes alkalmazottaival – bár azok bizonyos számú találkozóról távolmaradtak – kapcsolatba léptek, vagy őket telefonon tájékoztatták. A felperes rámutat, hogy az e nyilatkozatokban azonosított alkalmazottai a Bizottságnak ellentétes tartalmú nyilatkozatokat nyújtottak be, ám a Bizottság azokat nem vette figyelembe.

130    E tekintetben meg kell állapítani, hogy nem vitatott, hogy a Bizottság rendelkezett a felperes érintett alkalmazottainak írásbeli nyilatkozataival, és ezek az alkalmazottak jelen voltak a meghallgatás során.

131    Ilyen körülmények között az a kérdés, hogy a Bizottság az említett nyilatkozatokat a megtámadott határozatban megfelelően figyelembe vette‑e, keveredik a felperes által a szóban forgó konkrét ténybeli elemekkel szemben hivatkozott kifogások értékelésével.

132    Ugyanakkor meg kell jegyezni már ebben a szakaszban, hogy a felperes tévesen állítja azt, hogy mivel a szóban forgó nyilatkozatokat eskü alatt tették, azoknak jelentős bizonyító erejük van, és hogy ezért a Bizottságnak kellett volna bizonyítania, hogy tanúi „hamisan esküdtek”.

133    Annak ellenére, hogy egy eskü alatt a bíróság, vagy adott esetben a nyomozás során az ügyész előtt tett tanúvallomás jelentős bizonyító erővel bírhat – figyelemmel azokra a hátrányos jogkövetkezményekre, amelyek büntetőjogi szempontból érhetik a hamis vallomást tevő személyt –, ami az ilyen vallomást hitelesebbé teszi egy egyszerű nyilatkozatnál (lásd ebben az értelemben a fenti 107. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 312. pontját), e megfontolások nem alkalmazhatók a jelen ügyben, mivel a felperes alkalmazottainak olyan írásbeli nyilatkozatairól van szó, amelyeket a közigazgatási eljárás során nyújtottak be a Bizottságnak, illetve a tanúvallomásaikról, amelyeket a Bizottság előtt tartott meghallgatás során tettek.

134    Egyébiránt a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottság a meghallgatáson végzett ellenbizonyítás során köteles lett volna összevetni az Atofina és a Solvay által benyújtott és a felperes terhére szóló tanúvallomásokat saját alkalmazottai ellentétes tanúvallomásaival.

135    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a közigazgatási eljárás során a Bizottságnak nincs lehetősége arra, hogy bárkit kötelezzen arra, hogy eskü alatt tegyen vallomást a meghallgatáson.

136    [Az EK 81. és 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. kötet, 2. fejezet, 205. o.) 19. cikkének (1) bekezdése szerint a Bizottság adatokat kérhet minden olyan természetes vagy jogi személytől, aki hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgálat tárgyára vonatkozó információk beszerzése céljából kikérdezzék. Egyébiránt a Bizottság által az [EK 81. cikk és EK 82. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. kötet, 3. fejezet, 81. o.) (3) preambulumbekezdése szerint, mielőtt felveszi a kikérdezéshez hozzájáruló természetes vagy jogi személyek szóbeli nyilatkozatait, a Bizottságnak tájékoztatnia kell ezeket a személyeket a kikérdezés jogalapjáról és annak önkéntes jellegéről.

137    Továbbá a Bizottság csak akkor köteles meghallgatni a megfelelő érdeket igazoló természetes vagy jogi személyeket, ha azok ténylegesen kérik meghallgatásukat. Ésszerű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik tehát annak eldöntése szempontjából, hogy milyen érdek fűződhet olyan személyek meghallgatásához, akik tanúvallomása a vizsgálat szempontjából jelentős lehet. A védelemhez való jog biztosítása ugyanis nem követeli meg, hogy a Bizottság meghallgassa az érdekeltek által javasolt tanúkat, amennyiben úgy véli, hogy az ügyben folytatott vizsgálat elegendő volt (lásd ebben az értelemben a fenti 97. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 382. és 383. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

138    Igaz ugyan, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt egyezmény 6. cikke (3) bekezdésének d) pontja szerint „[m]inden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy […] kérdéseket intézzen vagy intéztessen a vád tanúihoz, és kieszközölhesse a mentő tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, illetve kihallgatják”. Továbbá, bár a Bizottság nem az említett cikk értelmében vett bíróság, és a Bizottság által kiszabott bírságok nem büntető jellegűek, ezzel együtt a Bizottság köteles tiszteletben tartani az uniós jog általános elveit a közigazgatási eljárás során.

139    Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy az uniós versenyjog rendelkezései nem kötelezik a Bizottságot arra, hogy olyan mentő tanúkat idézzen meg, akiknek tanúként való meghallgatását kérték, nem ellentétes az említett elvekkel. Meg kell ugyanis állapítani, hogy bár a Bizottság a természetes vagy jogi személyeket akkor hallgatja meg, ha azt szükségesnek ítéli, ugyanakkor nincs joga olyan terhelő tanúkat sem megidézni, akik ehhez nem járulnak hozzá (a fenti 97. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 389–392. pontja és a fenti 118. pontban hivatkozott Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 86. és 87. pontja). Mivel a Bizottság előtt folytatott eljárás pusztán közigazgatási jellegű, így a Bizottság nem köteles lehetőséget biztosítani az érintett vállalkozás számára, hogy a vizsgálati szakaszban kérdéseket tegyen fel konkrét tanúknak, és elemezze nyilatkozataikat (a fenti 109. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 200. pontja). Elegendő, ha a Bizottság által felhasznált nyilatkozatok szerepelnek a felperesnek átadott iratokban, amely aztán az uniós bíróság előtt vitathatja azokat (a fenti 116. pontban hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 147–149. pontja).

140    Figyelemmel e megfontolásokra a felperes nem hivatkozhat arra a jogára, hogy kérdéseket intézzen vagy intéztessen a terhére valló tanúkhoz.

141    Mindenesetre semmi sem akadályozta meg a felperest abban, hogy bizonyításfelvételre irányuló kérelem benyújtásával kérje a terhére valló tanúk megidézését és kikérdezését a Törvényszék előtt. Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a felperes nem nyújtott be ilyen kérelmet. A Törvényszék egyébként csak akkor tartotta volna szükségesnek a tanúk megidézését a jelen ügyben, ha a vizsgálat során kiderült volna, hogy az iratokban szereplő bizonyítékok és a szóbeli szakasz során nyújtott magyarázatok nem elegendőek a jogvita eldöntéséhez.

142    Negyed‑ és utolsósorban a felperes kifejti, hogy a vele szemben felhozott bizonyítékok elégtelenségét a meghallgatási tisztviselő is elismerte a meghallgatás során, és utóbbi a felperes által előterjesztett, ennek ellenkezőjére vonatkozó új bizonyíték – vagyis a felperes alkalmazottai nyilatkozatainak – kontradiktórius vizsgálatát javasolta, amely javaslatnak a Bizottság nem adott helyt.

143    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a meghallgatási tisztviselő jelentése olyan bizottsági belső irat, amelynek nem rendeltetése, hogy kiegészítse vagy kijavítsa a vállalkozások érvelését, és amely ennélfogva semmiféle ügydöntő jelentőséggel nem bír az uniós bíróság által végzendő felülvizsgálat szempontjából (lásd a Törvényszék T‑161/05. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑3555. o.] 176. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

144    E megfontolások fokozottan érvényesek a meghallgatási tisztviselő által a meghallgatás során kifejtett olyan észrevételek tekintetében, mint amilyenekre a felperes a jelen ügyben hivatkozik. Mindenesetre az ellenkérelemhez csatolt 2006. április 20‑i zárójelentésében a meghallgatási tisztviselő azt állította, hogy a méltányos eljáráshoz való joghoz és a védelemhez való joghoz kapcsolódó szabályokat tiszteletben tartották a szóban forgó közigazgatási eljárás során.

145    A fenti megfontolások összességére tekintettel a felperes által a Bizottság bizonyításfelvételével, valamint a meghallgatás lefolytatásával kapcsolatban megfogalmazott kifogások részben megalapozatlanok, részben pedig keverednek a megtámadott határozatban hivatkozott érdemi elemekkel szemben megfogalmazott és alábbiakban vizsgált kifogásokkal.

–       A felperes jogsértésben való részvételére vonatkozó bizonyítékokról

146    A jogsértés fő jellegzetességeit illetően a Bizottság megállapította, hogy 1994. január 31‑től a versenytársak a gyártási mennyiségekre és azok lehetséges csökkentésére vonatkozó bizalmas információkat cseréltek és vitattak meg, annak megakadályozása érdekében, hogy új kapacitások kerüljenek a piacra. Megvitatták továbbá az ügyfelek és a piaci részesedések felosztását, valamint az értékesítési árakat. Létrehoztak egy felügyeleti rendszert, amelynek segítségével rendszeresen bizalmas információkat cseréltek a piaccal, a társaságokkal, az eladási mennyiségekkel és eladási árakkal kapcsolatban. Továbbá a versenytársak vállalták a kapacitások csökkentését, és többoldalú találkozókon rendszeresen elemezték a piaci részesedések alakulását (a megtámadott határozat (100), (351)–(354) preambulumbekezdése).

147    A többoldalú találkozók nagy részére az érintett ágazat jogszerű szervezete, a CEFIC, féléves gyűlései mentén került sor.

148    1997 augusztusában Brüsszelben, valamint három későbbi találkozón, 1998 februárjában, áprilisában és szeptemberében, az információcsere résztvevői megállapodtak a HP árának összehangolt emeléséről (a megtámadott határozat (171) és (172) preambulumbekezdése). Az NP‑vel kapcsolatos első megbeszélések során a piacra vonatkozó érzékeny adatokat cseréltek annak érdekében, hogy versenyellenes megállapodást kössenek, valamint „előkészítették a terepet” egy 1998. május 15‑től kezdődő formális megállapodáshoz (a megtámadott határozat (100), (214) és (229) preambulumbekezdése). Az összejátszás keretében az utolsó többoldalú találkozóra 2000. május 18‑án került sor, azonban a HP árszintjének fenntartására vonatkozó megállapodást 2000 végéig fenntartották (a megtámadott határozat (281) és (282), valamint (355)–(360) preambulumbekezdése).

149    A felperes jogsértésben való részvételét illetően a Bizottság megállapította, hogy a kartell résztvevőinek „kemény magjához” tartozott (a megtámadott határozat (99) preambulumbekezdése). A Bizottság az összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételre utaló jelek fennállását 1991‑től állapította meg (a megtámadott határozat (106) preambulumbekezdése). Az Atofina információi szerint különösen az általa benyújtott, 1995 júliusában, októberében és novemberében tartott találkozókról készült jegyzetek tartalmaztak a felperesre vonatkozó adatokat és utaltak a felperes álláspontjának ismertetésére (a megtámadott határozat (120), (127), (128), (129), (133) és (136) preambulumbekezdése). Egyébiránt a Degussa információi szerint valamelyik kétoldalú találkozó során, amelyre 1996 második félévében vagy 1997 első félévében került sor, a felperes „elfogadta az árszint összehangolt emelésére vonatkozó elgondolást” (a megtámadott határozat (151) preambulumbekezdése).

150    Ahogy az az iratokból kitűnik, ezeket a kartell kezdeti szakaszára vonatkozó információkat a felperes vitatta, és azokat megerősítés hiányában a Bizottság vele szemben nem használta fel.

151    Következésképpen a megtámadott határozatban a Bizottság lényegesen rövidebb időszakban határozta meg a felperes jogsértésben való részvételének időtartamát ahhoz képest, ami a kifogásközlésben szerepelt. A felperes jogsértésben való részvételének kezdetét illetően a Bizottság úgy vélte, hogy bizonyítékokkal rendelkezik arra, hogy a felperes részt vett a kartell 1997. május 29‑én tartott találkozóján, és ezért ezt az időpontot kell figyelembe venni a felperes által elkövetett jogsértés időtartamának meghatározásánál (a megtámadott határozat (352) preambulumbekezdése). A felperes jogsértésben való részvételének végét illetően a Bizottság kijelentette, hogy határozottan meg van győződve arról, hogy a felperes 1999. december 13‑ig, vagyis az utolsó olyan találkozóig részt vett a jogsértésben, amely tekintetében a Bizottság a felperes alkalmazottainak részvételére vonatkozó bizonyítékokkal rendelkezik (a megtámadott határozat (365) preambulumbekezdése).

152    A felperessel szemben a megtámadott határozatban megállapított jogellenes kapcsolatfelvételek a következők:

–        a CEFIC Sevillában megrendezett gyűlése mentén 1997. május 28‑án vagy 29‑én tartott három többoldalú találkozó (a megtámadott határozat (156)–(167) preambulumbekezdése), amelyek közül kettőn a felperes elismeri részvételét, de fenntartja, hogy ellenezte a jogellenes megbeszéléseket;

–        négy többoldalú találkozó, amelyekre 1997 augusztusában Brüsszelben, 1997. szeptember 18‑án Párizsban, 1997. november 17‑én Frankfurt am Mainban és 1997. november 21‑én Párizsban került sor, amelyeken a felperes fizikailag nem vett részt, de amelyekről az Atochem telefonon tájékoztatta (a megtámadott határozat (171)–(197) preambulumbekezdése), amit a felperes vitat;

–        a CEFIC Brüsszelben megrendezett gyűlése mentén 1997. november 26‑án és 27‑én tartott többoldalú találkozók (a megtámadott határozat (198)–(209) preambulumbekezdése), amelyekkel kapcsolatban a felperes elismeri, hogy az említett gyűlésen részt vett, azonban azt állítja, hogy nem volt tudomása jogellenes megbeszélésekről;

–        a Degussa, a Kemira és a Solvay közötti 1997 vége és 1998 eleje között tartott kétoldalú találkozók, amelyek eredményéről a felperest a Solvay telefonon tájékoztatta (a megtámadott határozat (210) preambulumbekezdése), amit a felperes vitat;

–        a CEFIC Évian‑les‑Bains‑ben megrendezett gyűlése mentén, 1998. május 14‑én tartott többoldalú találkozók (a megtámadott határozat (221)–(232) preambulumbekezdése), amelyekkel kapcsolatban a felperes elismeri, hogy a CEFIC gyűlésén részt vett, azonban azt állítja, hogy nem volt tudomása jogellenes megbeszélésekről;

–        egy, a Degussa, a Solvay és a felperes között 1998. július 13‑án Königswinterben az Atochem egyik NP‑üzemének bezárása kapcsán tartott találkozó (a megtámadott határozat (233)–(236) preambulumbekezdése), amelyen való részvételét a felperes vitatja;

–        egy, a Degussa és a Solvay között a HP és az NP tárgyában 1998. szeptember 28‑án Brüsszelben tartott „magas szintű” találkozó, amelyet követően a Degussa találkozott a felperessel, hogy tájékoztassa az eredményről (a megtámadott határozat (239)–(242) preambulumbekezdése), amelynek kapcsán a felperes nem tagadja, hogy találkozott a Degussával, de azt állítja, hogy a kapcsolatfelvétel tartalma jogszerű volt;

–        egy 1998. október 12‑én Düsseldorfban tartott többoldalú, HP‑vel kapcsolatos találkozó, amelyen a felperes nem vett részt, azonban annak kapcsán az Atofina szerint megkeresték telefonon (a megtámadott határozat (247)–(253) preambulumbekezdése), amit a felperes vitat;

–        a CEFIC 1998. november 25‑én és 26‑án Brüsszelben (a megtámadott határozat (254)–(258) preambulumbekezdése), 1999. április 30‑án Estorilban (Portugália) (a megtámadott határozat (264)–(265) preambulumbekezdése) és 1999. november 16‑án Brüsszelben (a megtámadott határozat (273)–(275) preambulumbekezdése) megrendezett gyűlései mentén tartott többoldalú találkozók és kétoldalú kapcsolatok, amelyekkel kapcsolatban a felperes elismeri, hogy részt vett a CEFIC említett gyűlésein, azonban azt állítja, hogy nem volt tudomása jogellenes megbeszélésekről;

–        négy, kizárólag az NP‑vel kapcsolatos többoldalú találkozó, amelyeket 1998. szeptember 16‑án Lyonban (a megtámadott határozat (237) és (238) preambulumbekezdése), 1999 elején Milánóban (a megtámadott határozat (259)–(263) preambulumbekezdése), 1999 nyarán Bázelben (a megtámadott határozat (267)–(270) preambulumbekezdése), és 1999. december 13‑án Freiburgban (a megtámadott határozat (276)–(279) preambulumbekezdése) tartottak, amelyek tekintetében a felperes vitatja a Lyonban és Bázelben tartott találkozókon való részvételét, elismeri ugyanakkor, hogy a másik két találkozón részt vett, de kijelenti, hogy azok tárgya – vagyis a „bórellenes” mozgalom elleni fellépés érdekében tanúsítandó magatartás meghatározása – teljes mértékben jogszerű volt, valamint hogy bár a megbeszélések „nem helyénvaló” témák felé „kanyarodtak”, azokra „kevés figyelmet fordított” tekintettel azon döntésére, miszerint a környezetvédelemhez kacsolódó okok miatt az NP‑ről áttér az NPK‑ra.

153    E megállapításokból kitűnik, hogy az NP‑vel kapcsolatos, 1999 elején Milánóban és 1999. december 13‑án Freiburgban tartott két találkozó kivételével a megtámadott határozatban szereplő egyéb körülmények tekintetében a felperes vitatja részvételét az összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételekben.

–       Az 1997. május 28‑án vagy 29‑én Sevillában tartott többoldalú találkozókról

154    A Sevillában tartott három találkozót illetően a felek nem vitatják, hogy a felperes képviseltette magát az első kettőn, vagyis a HP‑vel kapcsolatos találkozón (az első találkozó résztvevői az Atochem, a Degussa, a Solvay, a Kemira és a felperes) és az NP‑vel kapcsolatos találkozón (a második találkozón a Caffaro és az első találkozó résztvevői vettek részt). Ezzel szemben a felperes nem vett részt a másnapi éttermi vacsorán (a megtámadott határozat (156), (162) és (163) preambulumbekezdése).

155    A felperes nem vitatja az azon a két találkozón folytatott megbeszélések tartalmát, amelyeken részt vett, és amelyeken egyrészt a piac alakulásával kapcsolatos információcserére, másrészt az árak általános emelésére, és a HP piacának felosztására vonatkozó javaslatokra (a megtámadott határozat (157)–(161) preambulumbekezdése), valamint az NP‑re vonatkozó hasonló kezdeményezésekre vonatkoztak (a megtámadott határozat (162) preambulumbekezdése).

156    A Bizottság – anélkül, hogy a felperes ezt vitatta volna – megállapította, hogy „a bizalom hiánya, és egyes kis európai gyártók kinyilvánított ellenállása miatt e napon nem jutottak végső megállapodásra” (a megtámadott határozat (164) preambulumbekezdése). Az Atofina nyilatkozata szerint különösen az NP‑vel kapcsolatos vitákra irányuló kezdeményezései végződtek „a Degussa képviselőjének rettenetes haragjával […], aki, szembesülve a kis gyártók ellenállásával, amelyek [elutasították] a Solvay és a Degussa álláspontjának elfogadását, az ajtót becsapva [hagyta el] a termet” (a megtámadott határozat (162) preambulumbekezdése).

157    E körülmények kapcsán a felperes ugyanakkor úgy érvel, hogy kis gyártóként ténylegesen ellenezte a jogellenes magatartást, amit bizonyít az is, hogy nem vett részt másnap az étteremben szervezett vacsorán.

158    A felperes többek között akkori vezérigazgató‑helyettesének a keresetlevélhez csatolt nyilatkozatára támaszkodik, amelyből álláspontja szerint az következik, hogy a HP‑re vonatkozó találkozón képviselője jelezte a Solvay‑nek és a Degussának, hogy a felperes „Németországban terjeszkedik”, és egyáltalán „nem érdekelt” az árak bármiféle korlátozásában. Így elutasította azok megvitatását, ami a Degussa képviselőjének hirtelen távozását eredményezte.

159    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, amennyiben egy vállalkozás, még ha nem is játszott aktív szerepet, részt vett egy olyan találkozón, amelynek során jogellenes összejátszásról volt szó, azt úgy kell tekinteni, hogy részt vett az említett összejátszásban, kivéve, ha bizonyítja, hogy nyíltan elhatárolódott attól, vagy tájékoztatta a többi résztvevőt, hogy a szóban forgó találkozón az övékétől eltérő szándékkal vesz részt (lásd a fenti 122. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 3199. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

160    Mivel a felperes elismerte, hogy jelen volt a szóban forgó jogellenes megbeszéléseken, neki kell bizonyítania, hogy azokon nem versenyellenes szándékkal vett részt.

161    Márpedig úgy kell tekinteni, hogy az a tény, hogy a felperes ellenezte a Degussa által előterjesztett konkrét javaslatokat – még ha ezt az állítást bizonyítottnak is tekintjük –, a jelen ügy körülményei között nem elegendő annak bizonyításához, hogy a felperes jelezte versenytársainak, hogy a szóban forgó találkozókon az övékétől eltérő szándékkal vesz részt.

162    Különösen a felperesnek a megtámadott határozat (156)–(162) preambulumbekezdésében leírt találkozókkal kapcsolatos érveit illetően a Bizottság rámutatott, hogy „bár a Solvay és a Degussa elhagyta az üléstermet, ez nem azért volt, mert a kis gyártók elutasították a megegyezést magáról az áremelésről, hanem azért, mert a javaslat láthatóan elégedetlenné tette az utóbbiakat, nagy valószínűség szerint a nekik juttatott piaci részesedések miatt”, hogy „semmi sem utalt arra, hogy [a felperes] ténylegesen elutasította volna a versenytársaival kötendő megállapodás ötletét mint olyat, vagy attól önmagában elhatárolódott volna”, illetve rámutatott arra is, hogy a szóban forgó találkozón bizalmas információkat cseréltek (a megtámadott határozat (166) preambulumbekezdése).

163    Egyrészt meg kell jegyezni, hogy a Bizottság ezen elmélete összhangban van a kartell működésével, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy a Sevillában tartott találkozóktól kezdve a kartellban részt vevő felek „úgy döntöttek, hogy kisebb jelentőséget tulajdonítanak a megbeszélések addigi fő tárgyának, a piaci részesedéseknek annak érdekében, hogy érdekeiket az árak általános emelésére koncentrálják” (a megtámadott határozat (157) preambulumbekezdése), és hogy a következő, 1997 augusztusában Brüsszelben tartott találkozón döntöttek az árak összehangolt emeléséről (a megtámadott határozat (171) és (172) preambulumbekezdése).

164    Másrészt a felperes azon alapuló érvelését, hogy állítólagosan ellenezte a megbeszélések jogellenességét, semmilyen módon nem erősítik meg más vállalkozásoktól származó információk, amelyek pusztán a kartellben részt vevő felek közötti bizalom hiányát, valamint a nagy és kis gyártók álláspontjainak eltérését erősítik meg (a megtámadott határozat (164) preambulumbekezdése).

165    E tekintetben ki kell emelni, hogy a felperes kartellban való részvételének bizonyítéka nem korlátozódik a Sevillában tartott találkozókra, e találkozók az alábbiakban megvizsgált összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételek összességébe illeszkednek.

166    Ezen túlmenően a felperes által a szóban forgó találkozókon képviselt álláspont kétértelmű. Bár azt állította, hogy a HP‑val kapcsolatos találkozón – amely a piacok felosztásának részletes modelljére, valamint az árakra vonatkozott – kifogásolta a versenyellenes megbeszéléseket, nem vitatott, hogy képviselője nem hagyta el a találkozó helyszínét, és hogy részt vett az azt követő NP‑vel kapcsolatos megbeszélésen. A másnapi éttermi vacsoráról való távolmaradása sem utal arra, hogy az összejátszásra irányuló megbeszéléseket ellenezte volna, mivel más érintett felek – többek között a Solvay és az Ausimont – szintén nem vettek azon részt.

167    Figyelemmel a fenti megfontolásokra, a felperes által előterjesztett bizonyítékok nem elegendőek annak bizonyítására, hogy a szóban forgó találkozókon – amelyek során jogellenes összejátszásra került sor – nem versenyellenes szándékkal vett részt.

–       A felperes által fogadott telefonhívásokról

168    A Sevillában tartott találkozókat követő többoldalú találkozókat illetően a Bizottság megállapította, hogy a felperes azokon fizikailag nem vett részt, azonban azok kapcsán vele kapcsolatba léptek, vagy őt azok eredményéről telefonon tájékoztatták. Egyrészt négy „magas szintű” találkozóról van szó, amelyek tekintetében a Bizottság a Solvay információira támaszkodott, másrészt pedig több olyan találkozóról, amelyekről az Atofina számolt be.

169    Elsősorban a Degussa, a Solvay és a Kemira között tartott „magas szintű” találkozókat illetően (az 1997 augusztusában és 1998 februárjában Brüsszelben, 1998 áprilisában Frankfurt am Mainban és 1998 szeptemberében Brüsszelben tartott találkozók; a megtámadott határozat (172), (211), (215) és (239) preambulumbekezdése) a Bizottság rámutatott, hogy „bár [azokon] csak három vállalkozás vett részt, a megbeszélések az ágazat egészének támogatását élvezték”, valamint hogy „[a felperest] és az Ausimont‑t mindig kimerítően tájékoztatták (rendszerint telefonon) a megbeszélések eredményeiről” (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdése).

170    A megtámadott határozatból következik, hogy e megállapítás egyrészt a Solvay azon nyilatkozatán alapul, miszerint „az egyéb piaci szereplőket tájékoztatták a Degussa, a Solvay és a Kemira közötti találkozók kimeneteléről”, azzal, hogy a Bizottság rámutat, hogy „a Solvay tájékoztatta például [a felperest] és az Ausimont‑t […] a megbeszélések konkrét eredményeiről”, másrészt pedig az Atofina azon nyilatkozatán, miszerint „az FMC (egyesült államokbeli társaság) Company Policy[‑je] miatt fizikailag nem vett részt valamennyi találkozón, de a Solvay révén tájékoztatták, és egyértelműen résztvevője volt valamennyi megállapodásnak és [valamennyi] tárgyalásnak” (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdése, valamint 175. és 176. lábjegyzete).

171    A Solvay nyilatkozatát a Bizottság az 1997 vége és 1998 eleje között a Degussa és a Kemira között tartott kétoldalú találkozók tekintetében is elfogadta, amelyeken a Solvay „néha részt vett”. A Bizottság szerint a Degussa és a Solvay kijelentette, hogy a felperes azokon nem vett részt, azzal az indokkal, hogy a vállalkozás megfelelési programot vezetett be, azonban a Solvay telefonon tájékoztatta e találkozók eredményeiről (a megtámadott határozat (210) preambulumbekezdése, amely visszautal a Solvay fent hivatkozott nyilatkozatára).

172    A felperes vitatja, hogy a Solvay kapcsolatba lépett volna vele. Hangsúlyozza utóbbi nyilatkozatának pontatlanságát, azt állítva, hogy az Atofina kijelentése nem a „magas szintű” találkozókra vonatkozik, és az nem erősítheti meg a Solvay nyilatkozatát. Továbbá kijelenti, hogy a Bizottság elferdítette a Solvay nyilatkozatát azáltal, hogy megállapította, hogy bizonyos vállalkozásokat „kimerítően” és „általában telefonon” tájékoztattak (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdése).

173    A Solvay nyilatkozatának bizonyító erejét illetően meg kell állapítani, hogy egy, a kartellben való részvétellel vádolt vállalkozás által az engedékenység iránti kérelem keretében szolgáltatott információról van szó. A szóban forgó nyilatkozat általános jelleggel, a „magas szintű” találkozók kapcsán került megfogalmazásra, és nem teszi lehetővé a kapcsolatfelvételben érintett természetes személyek azonosítását, ami megakadályozza a tanúvallomások révén való ellenőrzést. A Solvay nyilatkozatának a megtámadott határozat 175. lábjegyzetében idézett érintett része nem tartalmazza azt, hogy az információt „telefonon” és „kimerítően” nyújtották. Egyébiránt az ügy körülményei között, mivel a legnagyobb piaci szereplő által szolgáltatott információról van szó – miszerint az ágazat több vállalkozását tájékoztatták a jogellenes megbeszélésekről –, nem zárható ki, hogy e piaci szereplő hajlamos volt kicsinyíteni szerepét a kartell működésében.

174    A Solvay nyilatkozatának megerősítését illetően rá kell mutatni, hogy ezt, a felperes számára nyújtott információra vonatkozó nyilatkozatot nem erősítik meg a hivatkozott találkozókra vonatkozó más bizonyítékok. Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy az Atofina azon nyilatkozata, amelyre a Bizottság a megtámadott határozat 176. lábjegyzetében hivatkozik, valójában nem a „magas szintű” találkozókra, hanem csak a „B‑csoport” találkozóira vonatkozik, amelyekre 1995 vége és 1997 eleje között került sor, és amelyek legalábbis nagy részben a jogsértés felperessel szemben megállapított időszakát megelőzően történtek. Az egyébként nem vitatott, hogy az Atofina nem vett részt a Solvay nyilatkozata által érintett találkozókon.

175    Figyelemmel e megfontolásokra meg kell állapítani, hogy a Solvay nyilatkozatának bizonyító ereje igen csekély annak bizonyítása szempontjából, hogy a felperest tájékoztatták‑e a „magas szintű” találkozók eredményeiről, és hogy azt közvetlenül nem erősítik meg más bizonyítékok. Következésképpen e nyilatkozat önmagában nem alkalmas a felperes 1997 szeptembere és 1998 szeptembere közötti összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételekben való részvételének bizonyítására, így legfeljebb csak az ezzel kapcsolatosan hivatkozott bizonyítékok csoportjának kiegészítő eleme lehet.

176    Másodsorban a felperes kétségbe vonja az Atofina nyilatkozatának hitelességét az Atofina által leírt öt találkozót illetően (az 1997. szeptember 18‑án Párizsban, 1997. november 17‑én Frankfurt am Mainban, 1997. november 21‑én Párizsban és 1998 októberében Düsseldorfban tartott találkozók; a megtámadott határozat (180), (188), (193) és (247) preambulumbekezdése), miszerint a felperest telefonon tájékoztatták, és előadja, hogy azt más bizonyítékok nem erősítik meg. A felperes előterjeszti az Atofina nyilatkozatában azonosított alkalmazottainak nyilatkozatait, akik tagadják, hogy kapcsolatba léptek volna velük.

177    Az Atofina nyilatkozatának bizonyító erejét illetően meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy e nyilatkozatot az Atofina az engedékenység iránti kérelem keretében tette, önmagában nem kérdőjelezi meg annak hitelességét. Semmi nem alapozza meg azt a feltételezést, hogy az Atofina kicsinyíteni próbálta volna a kartellben való részvételét azáltal, hogy kijelentette, több találkozó kapcsán is kapcsolatba lépett a felperessel. Azt is meg kell állapítani, hogy a felperessel való kapcsolatfelvételre vonatkozó kijelentések egyáltalán nem homályosak, éppen ellenkezőleg, igen részletesek, és lehetővé teszik a felperes azon alkalmazottainak azonosítását, akikkel kapcsolatba léptek. Az információ egy közvetlen tanútól, az Atofina azon alkalmazottjától származik, aki részt vett a jogvita tárgyát képező találkozókon. Emlékeztetni kell arra, hogy utóbbi a nyilatkozatát 2003. május 26‑án, vagyis több héttel az első bizonyítékok 2003. április 3‑án történt benyújtását követően tette meg (a megtámadott határozat (513) preambulumbekezdése). Mind az Atofina együttműködésének körülményeiből, mind nyilatkozatának pontos tartalmából kitűnik, hogy a nyilatkozatot önkéntesen és alapos megfontolást követően tette meg.

178    A körülmények összessége tehát az Atofina szóban forgó nyilatkozatának jelentős bizonyító erejét tanúsítja.

179    Ami az Atofina az 1997. szeptember 18‑án Párizsban tartott találkozóra vonatkozó nyilatkozatának megerősítését illeti, az Atofina egyik alkalmazottjának nyilatkozatán felül – miszerint „telefonon kapcsolatba léptek [a felperessel] annak érdekében, hogy információkat szolgáltassanak neki a megbeszélésekről”, az ugyanezen alkalmazott által a találkozóról készített jegyzet utal a felperest jelölő nagy „E” betűre, és azt tartalmazza, hogy a felperes „távol maradt, de telefonon elértük” (a megtámadott határozat (180) és (181) preambulumbekezdése, valamint a közigazgatási eljárás aktájának a megtámadott határozat 188. lábjegyzetében hivatkozott elemei).

180    Az 1997. november 17‑én Frankfurt am Mainban tartott találkozóra vonatkozóan ugyanezen nyilatkozat szerint a felperes egy vagy két alkalmazottjával telefonon kapcsolatba a léptek a találkozó során, és az Atofina egyik alkalmazottja beszámolt nekik e találkozóról (a megtámadott határozat (188) preambulumbekezdése). E nyilatkozatot továbbá megerősíti az Atofina által benyújtott és e megbeszélésről szóló jegyzet, amelyben a következő szerepel: „FMC = távol maradt, de telefonon elértem ([…]), a másik helyi képviselő ([…]) igen aktív” (a megtámadott határozat 200. lábjegyzete). A felperest egyébiránt úgy említik, mint az első olyan vállalkozást, amelynek be kell jelentenie az árak emelését, és adatai egy a találkozón készült, a minimális árakat ügyfelenként és gyártónként tartalmazó táblázatban is szerepelnek (a megtámadott határozat (192) preambulumbekezdése). Továbbá a Degussa a kifogásközlésre adott válaszában kijelentette, hogy az Atofina egyik képviselője felhívta a felperes képviselőjét e találkozó során (a megtámadott határozat (192) pontja és 206. lábjegyzete).

181    Az 1997. november 21‑én Párizsban tartott találkozóval kapcsolatban az Atofina ugyanezen nyilatkozata szerint a felperessel telefonon kapcsolatba léptek, hogy beszerezzék hozzájárulását az árak összehangolt emeléséhez (a megtámadott határozat (193) preambulumbekezdése), valamint az e találkozó keretében készített jegyzetekben szerepelnek a felperes árai (a megtámadott határozat (197) preambulumbekezdése, valamint a közigazgatási eljárás aktájának a megtámadott határozat 216. lábjegyzetében hivatkozott elemei).

182    Az 1998 októberében Düsseldorfban tartott találkozóval kapcsolatban – azon nyilatkozaton felül, amely szerint a felperes egyik képviselője „a találkozó lefolyását telefonon keresztül követte” –, a találkozóról szóló beszámoló utal a felperes tényleges és javasolt piaci részesedésére (a megtámadott határozat (247)–(249) preambulumbekezdése, valamint a közigazgatási eljárás aktájának a megtámadott határozat 282. lábjegyzetében hivatkozott elemei).

183    E bizonyítékokból kitűnik, hogy az Atofina nyilatkozata nem csak jelentős bizonyító erővel bír, hanem azt az egyes találkozók vonatkozásában megerősítik a tényállás megvalósulása idején keletkezett, az Atofina által benyújtott okirati bizonyítékok, valamint az egyik találkozó esetében a Degussának a kifogásközlésre adott válaszában szereplő nyilatkozata.

184    Egyébiránt figyelemmel az Atofina nyilatkozatának jelentős bizonyító erejére, valamint az előterjesztett okirati bizonyítékok részletességére, azok hitelessége nem kérdőjelezhető meg azáltal, hogy az okirati bizonyítékok a szóban forgó nyilatkozat szerzőjétől származnak.

185    A felperes ugyanis nem vitatja sem az Atofina által benyújtott okirati bizonyítékok eredetiségét, sem a tartalmukkal kapcsolatban az Atofina által nyújtott magyarázatot. Kizárólag ezen okiratoknak – mint a kartellben való részvétele bizonyítékainak – a hitelességét kérdőjelezi meg.

186    Márpedig figyelemmel arra, hogy az okiratokat a tényállás megvalósulása idején egy közvetlen tanú szerkesztette, valamint hogy tartalmuk pontos és részletes, egyértelmű bizonyító erőt kell tulajdonítani nekik.

187    Ezen okiratok hitelességét nem kérdőjelezik meg a felperes által azok tartalmát és pontosságát illetően kifejtett érvek.

188    Először is az, hogy egyes információkhoz csillagok és kérdőjelek kapcsolódnak, időnként „ellenőrizendő” megjegyzéssel, nem kérdőjelezi meg az érintett okiratokban szereplő információk összességének hitelességét.

189    Másodszor a felperes azon érve, miszerint az áraira vonatkozó információk más forrásból is származhattak, például az ügyfeleitől, nem hiteles, mivel a táblázatok más, közvetlenül a felperesre vonatkozó utalásokat is tartalmaznak, így azokat a jegyzeteket, amelyekben szerepel, hogy kapcsolatba léptek vele, hogy neki kell először bejelentenie az áremelkedést, valamint szerepel a neki juttatandó piaci részesedés is (a megtámadott határozat (188), (192) és (282) preambulumbekezdése).

190    Harmadszor meg kell jegyezni, hogy az Atofina több találkozóra vonatkozó nyilatkozatain alapuló bizonyítékok állítólagos kettős felhasználására vonatkozó érve kapcsán a felperes pusztán arra szorítkozik, hogy ezen iratok olyan elemeire utaljon, amelyeket a Bizottság a megtámadott határozatban nem használt fel vele szemben.

191    Érveléséből kitűnik, hogy vagy a jogsértés vele szemben megállapított időszakát megelőző találkozókról (vagyis az 1995. november 23‑án, 1996. február 12‑én, 1996. május 22‑én és 23‑án, 1996. november 27‑én tartott találkozókról, valamint más, 1996‑ban tartott „általános találkozókról”) van szó, vagy olyan találkozókról, amelyekkel kapcsolatban elismerte részvételét, illetve a megbeszélések tartalmát (az 1997. május 28‑án és 29‑én tartott találkozó), vagy olyan találkozókról, amelyekre, bár szerepelnek a kifogásközlésben, a Bizottság a megtámadott határozatban végül nem hivatkozott (két, 1999‑ben Roissyban és Frankfurt am Mainban tartott találkozó). Egyébiránt 1997. november 26‑án Brüsszelben, illetve egy másik „1997 júniusa és szeptembere között” tartott találkozón állítólagosan készített jegyzetet illetően a felperes nem tünteti fel a megtámadott határozat érintett preambulumbekezdéseit.

192    E tekintetben a felperes – akihez a Törvényszék ezzel kapcsolatban a 2010. január 6‑i pervezető intézkedések keretében kérdéseket intézett – nem tudta megjelölni a megtámadott határozat azon preambulumbekezdéseit, amelyekben egyes bizonyítékok kettős felhasználására került sor.

193    Ennek megfelelően, még ha fel is tételezzük, hogy az Atofina által benyújtott egyes kézzel írt, keltezéssel el nem látott jegyzetek nem kapcsolhatók konkrét találkozókhoz, ez az érv hatástalan, mivel nem a megtámadott határozatban a felperessel szemben hivatkozott bizonyítékokra vonatkozik.

194    Egyébiránt ki kell emelni, hogy – hogy még ha fel is tételezzük, hogy bizonyított –, az Atofina által előterjesztett bizonyítékok állítólagos pontatlansága magyarázható a jogvita tárgyát képező tények és azon időpont között eltelt időtartammal, amikor a nyilatkozó személyt emlékei felől kérdezték. Ezek a felperessel szemben nem hivatkozott bizonyítékokat érintő pontatlanságok nem alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék a felperessel való kapcsolatfelvételre vonatkozó bizonyítékok hitelességét, és ezen információk felhasználását, ugyanis az utóbbi elemek egyértelműen és pontosan alátámasztásra kerültek.

195    Negyedszer a felperes kijelenti, hogy a kifogásközlésre adott válaszában vitatta az Atofina érintett alkalmazottja által szolgáltatott egyik bizonyítékot, amely egyik képviselőjének egy 1996. február 12‑én Párizsban tartott találkozón való állítólagos részvételére vonatkozott. Ezen információ vitatása érdekében a felperes kijelenti, hogy benyújtotta alkalmazottjának ezzel ellentétes nyilatkozatát, valamint útlevelének másolatát, amelyben szerepel az azt tanúsító bélyegzés, miszerint ezen alkalmazott 1996. február 10‑én az Egyesült Államok területére lépett.

196    Meg kell állapítani, hogy a felperes által benyújtott nyilatkozat megkérdőjelezi az Atofina alkalmazottjának egyik konkrét kijelentését. Figyelemmel ugyanis a felperes által benyújtott bizonyítékra, kevéssé valószínű, hogy azon képviselője, aki február 10‑én lépett az Egyesült Államok területére, képes lett volna két nappal később Párizsba utazni. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a Bizottság figyelembe vette ezt az érvet, és az Atofina információja megerősítésének hiányában nem hivatkozott a felperes a szóban forgó találkozón való részvételére.

197    Ugyanakkor az, hogy a felperes kétségbe von egy, az Atofina által benyújtott olyan bizonyítékot, amelyre vele szemben a Bizottság nem hivatkozott, nem érinti a szóban forgó nyilatkozat egészének hitelességét.

198    Végül, mivel a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe alkalmazottainak azon nyilatkozatait, amelyekben vitatják, hogy az Atofina alkalmazottja kapcsolatba lépett volna velük, meg kell jegyezni, hogy – amint az különösen a megtámadott határozat (186), (191), (192) és (253) preambulumbekezdéséből kitűnik –, a Bizottság helyesen figyelembe vette, hogy a felperes alkalmazottai ezt vitatták, és ennek vitatását a rendelkezésére álló egyéb bizonyítékok tükrében értékelte.

199    E megállapítások tükrében meg kell állapítani, hogy a bizonyítékok olyan csoportja, amely egyrészt az Atofinának az 1997 szeptembere és 1998 októbere között tartott találkozók során a felperessel telefonon történő kapcsolatfelvételre vonatkozó információiból, másrészt nevének és a rá vonatkozó adatoknak az e találkozókra vonatkozó okirati bizonyítékokban való feltüntetéséből áll össze, jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a felperes az érintett időszak folyamán részt vett a jogellenes kapcsolatfelvételben.

200    Fontos továbbá rámutatni, hogy ezeket a bizonyítékokat egy találkozó vonatkozásában megerősíti a Degussa, és azok kiegészítő jelleggel összhangban állnak a Solvay‑nek az ugyanezen időszak alatt zajlott találkozók során a felperes részére nyújtott tájékoztatásra vonatkozó nyilatkozatával.

201    A felperesnek az érintett bizonyítékokra vonatkozó érvelése tehát nem elfogadható.

–       A CEFIC gyűlései mentén történt kapcsolatfelvételekről

202    A Bizottság megállapította, hogy a felperes öt olyan összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételben vett részt, amelyek a CEFIC azon féléves gyűlései mentén történtek, amelyek a sevillai gyűlést követték (vagyis az 1997 novemberi, az 1998 májusi és novemberi és az 1999 áprilisi és novemberi gyűlések; a megtámadott határozat (198)–(207), (221)–(232), (254)–(258), (264)–(265), (273)–(275) preambulumbekezdése).

203    A felperes elismeri, hogy részt vett a CEFIC félévente tartott gyűlésein, azonban vitatja, hogy jogellenes kapcsolatfelvételben vett volna részt, arra hivatkozva, hogy erre nézve nem állnak fenn kellően pontos és egybehangzó bizonyítékok. Kijelenti, hogy a találkozókra nyilvános helyeken, vagyis éttermekben, bárokban vagy hotelfolyosókon került sor. A felperes szerint a jogellenes megbeszélések tehát csak kétoldalúak lehettek, vagy azokat a felperes alkalmazottainak távozását követően folytatták.

204    Emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 159. pontban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben a Bizottság bizonyítja az érintett vállalkozás részvételét a jogellenes találkozókon, e vállalkozásnak kell olyan bizonyítékokat előterjesztenie, amelyek alátámasztják, hogy a találkozókon való részvétele teljesen híján volt mindenféle versenyellenes szándéknak.

205    Először tehát azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság a CEFIC öt közgyűlése mentén tartott összejátszásra irányuló kapcsolatfelvétel tekintetében bizonyította‑e a felperes jogellenes megbeszéléseken való részvételét, majd adott esetben azt, hogy a felperes hivatkozott‑e olyan bizonyítékokra, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy részvétele teljesen híján volt mindenféle versenyellenes szándéknak.

206    Először is a CEFIC 1997. november 26‑án és 27‑én Brüsszelben tartott gyűlésének előestéjén tartott éttermi vacsorán történt kapcsolatfelvétel tekintetében a Bizottság megállapította, hogy a Degussa, az EKA Chemicals, a Solvay és az Atofina kijelentette, hogy a felperes és a Kemira „valóban jelen volt, teljes mértékben tisztában volt a[...] megbeszélések jogellenes voltával, és részt vett bennük (a megtámadott határozat (199) preambulumbekezdése).

207    A felperes kijelenti, hogy az EKA Chemicals egyáltalán nem utalt a felperesre, illetve a Solvay kizárólag egy olyan részvételi listát készített, amelyen nem szerepeltek a felperes alkalmazottai, hozzátéve, hogy „feltehetően [a gyűlés] összes többi résztvevő[je]” képviseltette magát, és hogy az Atofina és a Degussa információi pusztán felsorolják azokat a személyeket – így a felperes képviselőit – akik részt vettek a vacsorán. Kijelenti, hogy egyik képviselője olyan nyilatkozatott tett, amelyben tagadja, hogy részt vett volna a jogellenes megbeszéléseken.

208    Rá kell mutatni, hogy – amint az a megtámadott határozat 218. lábjegyzetében szereplő, a Bizottság által a 2010. január 6‑i pervezető intézkedések keretében benyújtott bizonyítékokból is kitűnik – az a megállapítás, miszerint a felperes egyik alkalmazottja részt vett a vacsorán, amelynek során a résztvevők jogellenes megbeszéléseket folytattak, az Atofina és a Degussa e tekintetben pontos nyilatkozataiból is kitűnik.

209    Mivel a felperesnek e jogellenes kapcsolatfelvételben való részvétele egybehangzó bizonyítékok csoportjából következik, azt nem kérdőjelezi meg a felperes érintett alkalmazottjának nyilatkozata, aki kifejezetten nem tagadja, hogy részt vett volna a vacsorán, csupán azt állítja, hogy nem vett részt összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételben.

210    Emellett meg kell jegyezni, hogy a felperesnek a szóban forgó jogellenes kapcsolatfelvételben való részvétele a megtámadott határozatban kifejtett más bizonyítékokból is kitűnik, amelyek szerint egyrészt a regionális hatáskörök felosztása során olyan döntés született, hogy a felperes felelős Spanyolországért és Portugáliáért, másrészt pedig a felperes részt vett egy NP‑vel kapcsolatos találkozón, amelyet ugyanazon gyűlés mentén tartottak, valamint az azt követő regionális találkozókon (a megtámadott határozat (201) és (208) preambulumbekezdése).

211    Másodszor az 1998 májusában Évian‑les‑Bains‑ben tartott következő gyűlés mentén történt kapcsolatfelvételt, azaz a HP‑vel és az NP‑vel kapcsolatos két találkozót illetően a megtámadott határozat (222) és (226) preambulumbekezdésében hivatkozott, a Bizottság által a 2010. január 6‑i pervezető intézkedések keretében benyújtott bizonyítékokból kitűnik, hogy a Degussa és a Solvay megerősítette a felperes részvételét. Az NP‑vel kapcsolatos találkozót illetően az Atofina csatolta a találkozón készült táblázatot, amely tartalmazta az NP értékesítésére vonatkozó eladási adatokat, beleértve a felperes adatait is (a megtámadott határozat (228) preambulumbekezdése).

212    A felperes által a keresetlevél mellékleteként benyújtott nyilatkozatban az érintett alkalmazottja elismerte az NP‑vel kapcsolatos jogellenes megbeszéléseknek az említett gyűlés mentén való folytatását, a következők szerint:

„Részt vettem továbbá a CEFIC 1998 májusában Évian‑les‑Bains‑ben tartott gyűlésén. E találkozó során a beszélgetés egyszer a piaci részesedésekre terelődött, amint az a [kifogásközlésben] is szerepel. A kis gyártók, mint [a felperes] elutasították a piaci részesedések befagyasztását, mivel továbbra is versenyezni akartunk.”

213    Harmadszor az 1998. november 25‑én és 26‑án Brüsszelben tartott gyűlés mentén történt kapcsolatfelvételt, vagyis az NP‑vel kapcsolatos találkozót illetően a megtámadott határozat (255) és (257) preambulumbekezdésében hivatkozott, a Bizottság által a 2010. január 6‑i pervezető intézkedések keretében benyújtott bizonyítékokból kitűnik, hogy a Degussa kijelentette, hogy a felperes egyik képviselője részt vett e két jogellenes találkozón. A Kemira is megerősítette e nyilatkozatot a HP‑re vonatkozó találkozó kapcsán (a megtámadott határozat (255) preambulumbekezdése).

214    Negyedszer a CEFIC 1999 áprilisában Estorilban tartott gyűlése mentén történt kapcsolatfelvételt illetően a megtámadott határozat (265) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Degussa szerint a HP‑re vonatkozó kapcsolatfelvételre egy szálloda bárjában került sor.

215    Ötödször a megtámadott határozat (273) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Degussa szerint a felperes a CEFIC 1999. november 16‑án Brüsszelben tartott gyűlésének előestéjén egy HP‑vel kapcsolatos találkozón vett részt. E jogellenes találkozó megtörténtét a Solvay, az Atofina, a Kemira és az Ausimont elismerte.

216    Rá kell mutatni, hogy bár közvetlenül csak a Degussa nyilatkozatából következik, a felperesnek az utolsó találkozók keretében kialakított jogellenes kapcsolatfelvételben való részvételére vonatkozó megállapítás ennek ellenére bizonyítottnak tekinthető – amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (275) preambulumbekezdésében rámutat –, figyelemmel a felperesnek az összejátszásra irányuló tevékenységekben való, több ugyanilyen módon szervezett találkozó folyamán történt részvételére utaló összes bizonyítékra. Így különösen megemlítendő, hogy a szóban forgó találkozók ugyanarra az időszakra estek, mint az a két találkozó, amelyek vonatkozásában a felperes elismerte, hogy jelen volt a jogellenes megbeszéléseken (lásd a lenti 235–242. pontot).

217    Az ezen egybehangzó elemekből következő megállapítást nem kérdőjelezi meg a felperes alkalmazottjának nyilatkozata, aki anélkül, hogy kifejezetten tagadná, hogy jelen volt a szóban forgó gyűlések mentén tartott találkozókon, csak azt vitatja, hogy összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételben vett volna részt.

218    A fenti elemek összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy a Bizottság olyan bizonyítékok csoportjára hivatkozott, amely meggyőző módon alátámasztja a felperesnek a CEFIC szóban forgó gyűlései mentén tartott jogellenes találkozókon való részvételére vonatkozó megállapítását.

219    E megállapítást nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, miszerint a szóban forgó jogellenes kapcsolatokra kétoldalúan, vagy olyan nyelveken került sor, amelyeket alkalmazottai nem beszéltek, és amelyek így elkerülték a figyelmüket. Ez az érvelés nem hiteles, figyelemmel egyrészt a megbeszélések bonyolultságára – amelyek tartalma többek között a megtámadott határozat (200)–(205), (223)–(229), (256), (257) és (274) preambulumbekezdésében szerepel –, másrészt pedig a felperes nevének és a rá vonatkozó információknak feltüntetésére az ugyanezen időszak alatt folytatott összejátszásra irányuló kapcsolatfelvétellel közvetlen összefüggésben készített dokumentumokban (lásd a fenti 179–182. pontokat).

220    Figyelemmel a felperesnek a szóban forgó összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételben való részvételét alátámasztó bizonyítékok csoportjára, a felperes nem hivatkozhat ésszerűen a Bizottság érintett találkozókkal kapcsolatos egyik mellékes észrevételére, miszerint „elképzelhető, hogy […] egyes megbeszélésekre inkább kétoldalúan került sor” (a megtámadott határozat (167) preambulumbekezdése).

221    Következésképpen, mivel a felperes nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná, hogy a szóban forgó találkozókon való részvétele nem volt versenyellenes szándékú, a Bizottság megalapozottan állapította meg, hogy a felperes részt vett a CEFIC érintett gyűlései mentén létrejött összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételekben.

–       Az 1998. július 13‑án Königswinterben tartott találkozóról

222    A megtámadott határozat (233)–(236) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy 1998. július 13‑án Königswinterben a Degussa, a Solvay és a felperes találkozót tartott, amit a Degussa szervezett „annak ellenőrzése érdekében, hogy a három társaság kész‑e az Atochem arról való meggyőzésére, hogy fejezze be az NP gyártását, annak érdekében, hogy csökkentsék a kapacitást ebben az ágazatban”.

223    A megtámadott határozat (234) és (235) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a felperes e találkozón való részvétele a Degussa egyik nyilatkozatából derül ki, amelyet megerősít a Solvay kifogásközlésre adott válasza is.

224    A felperes vitatja, hogy részt vett volna a Königswinterben tartott találkozón, hivatkozva érintett alkalmazottjának nyilatkozatára, valamint egy a találkozó napján Barcelonában kiállított taxiszámlára, amelyen szerepel az alkalmazott neve. Emellett azt állítja, hogy a Solvay valójában nem erősítette meg jelenlétét ezen a találkozón. Vitatja a Solvay azon nyilatkozatát, miszerint „részt vett az Atochemmel kötött megállapodásban, cserébe Spanyolországban kínálva fel kompenzációt” (a megtámadott határozat (244) preambulumbekezdése).

225    Meg kell állapítani, hogy a Degussa nyilatkozatai és – a felperes állításával ellentétben – a Solvay nyilatkozatai egyértelműek, és kétség nélkül bizonyítják a felperes jelenlétét Königswinterben. Ugyan a Solvay a szóban forgó találkozót nem említette az engedékenység iránti kérelmében, csak a kifogásközlésre adott válaszában, ennek ellenére az engedékenység iránti kérelmétől kezdődően kijelentette, hogy az Atochem kompenzációt kért az NP‑gyárának bezárásáért, és kijelentette, hogy a Degussa ezzel összefüggésben kapcsolatba lépett a felperessel és vele (az iratoknak a megtámadott határozat 271. lábjegyzetében részlegesen hivatkozott elemei).

226    Figyelemmel e körülményekre valamint arra, hogy a Barcelonában a találkozó napján kibocsátott taxiszámla nem bizonyítja azt, hogy a felperes nem volt jelen Königswinterben ugyanezen a napon, a Bizottság megalapozottan hivatkozott részvételére a szóban forgó találkozón (a megtámadott határozat (236) preambulumbekezdése).

227    Azt is meg kell állapítani, hogy ugyan a felperes nem vett részt az ugyanebben a tárgyban 1998. október 1‑jén tartott későbbi találkozón, az ezzel a találkozóval kapcsolatos körülmények bizonyítják az Atochem egyik NP‑gyárának bezárásával kapcsolatos megbeszéléseken való részvételét.

228    Egyrészt – amint az a megtámadott határozat (243) és (244) preambulumbekezdéséből kitűnik – mind a Degussa, mind a Solvay kijelentette, hogy az 1998. október 1‑jén Párizsban tartott találkozó tárgya az volt, hogy az Atochem részére bemutassák a Degussa, a Solvay és a felperes által a Königswinterben tartott találkozó során elfogadott javaslatot. Másrészt a megtámadott határozat (277) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az Atochem és a Caffaro gyártási üzemeinek bezárását követően e két társaságnak az NP piacán fennálló részesedését főszabály szerint a Solvay, a Degussa és a felperes között kellett felosztani.

229    A fenti körülmények összességére tekintettel a felperes által annak vitatása érdekében előterjesztett érvek, hogy a Königswinterben az Atochem üzemének bezárása kapcsán történt kapcsolatfelvételben nem vett részt, nem fogadhatók el.

–       A Degussával 1998. szeptember 28‑án Brüsszelben tartott találkozóról

230    A megtámadott határozat (239)–(242) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy 1998. szeptember 28‑án Brüsszelben „magas szintű” találkozóra került sor a Degussa és a Solvay között. Megállapította, hogy „a későbbiekben (délután) szintén Brüsszelben kétoldalú találkozóra került sor a Degussa magas szintű képviselője, valamint [a felperes] magas szintű képviselője között. […] E találkozó célja az volt, hogy a Degussa tájékoztasson az ugyanazon a reggelen tartott találkozó eredményeiről”. E megállapítás a Degussa egyik információján, valamint a Degussa egyik alkalmazottjának határidőnaplójában szereplő bejegyzésen alapul (a megtámadott határozat (241) preambulumbekezdése és 267. lábjegyzete).

231    A felperes nem azt vitatja, hogy e találkozót megtartották, csak annak célját, kijelentve, hogy a Degussa egyáltalán nem említette e találkozót engedékenység iránti kérelmében, későbbi információiban pedig csak azt jegyezte meg, hogy „a találkozó tárgya egy, a HP európai piacának alakulását illető általános vita volt, különös figyelemmel az elért árak magas szintjére, és e szint fenntartásának esélyeire”.

232    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az a tény, miszerint a szóban forgó találkozó nem szerepel a Degussa engedékenység iránti kérelmében, irreleváns, mivel a felperes nem vitatja a találkozó megtartását. A találkozó összejátszásra irányuló célját illetően meg kell állapítani – amint arra a Bizottság is rámutatott –, hogy ezt az a tény bizonyítja, hogy a felperessel való találkozóra a Solvay‑jel tartott találkozót követően került sor, amelynek jogellenes célja nem vitatott, valamint hogy az „következő találkozóként” (nächstes meeting) szerepel a Degussa egyik alkalmazottjának határidőnaplójában, és hogy az a Degussa által benyújtott összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételre vonatkozó listán is szerepelt (a megtámadott határozat 267. lábjegyzete).

233    Figyelemmel ezekre a körülményekre, a felperes érvei nem kérdőjelezik meg a Bizottság szóban forgó találkozóra vonatkozó megállapításait.

–       Az NP‑re vonatkozó találkozókról

234    A megtámadott határozatban a Bizottság a Degussa, a Solvay, az Ausimont és a felperes között az NP‑re vonatkozóan tartott alábbi találkozókra hivatkozik:

–        az 1998. szeptember 16‑án Lyonban tartott találkozó (a megtámadott határozat (237) és (238) preambulumbekezdése);

–        az 1999 elején Milánóban tartott találkozó (a megtámadott határozat (259)–(263) preambulumbekezdése);

–        az 1999 nyarán Bázelben tartott találkozó (a megtámadott határozat (267)–(270) preambulumbekezdése);

–        az 1999. december 13‑án Freiburgban tartott találkozó (a megtámadott határozat (276)–(279) preambulumbekezdése).

235    Rá kell mutatni, hogy a felperes elismeri a Milánóban és Freiburgban tartott találkozókon való részvételét, valamint azt a tényt, hogy a megbeszélések „elkanyarodtak” „nem helyénvaló” témák felé, de azt állítja, hogy azokra képviselője „kevés figyelmet fordított.

236    Mivel a Bizottság a felperes jelenlétét és a megbeszélések jogellenes tartalmát bizonyította, a felperes feladata olyan ténykörülmények előterjesztése, amelyek bizonyítják, hogy az említett találkozókon való részvétele teljesen híján volt mindenféle versenyellenes szándéknak – úgy, hogy bizonyítja, a versenytársaival közölte, hogy e találkozókon az övékétől eltérő szándékkal vesz részt (lásd a fenti 159. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

237    E tekintetben a felperes a két találkozón részt vevő alkalmazottjának nyilatkozatára hivatkozva kifejti, hogy azok célja azon eszközök megvitatása volt, amelyekkel az ágazat a „bórellenes” mozgalom által keltett aggodalmak enyhítése céljából rendelkezhet, és hogy ezen aggodalmakra figyelemmel már elkezdett gondolkodni egy „alternatív termék”, az NPK kifejlesztésén. Miközben elismeri, hogy a szóban forgó találkozók során más gyártók jogellenes megbeszéléseket folytattak, a felperes kijelenti, hogy e megbeszélések nem érdekelték képviselőjét, aki ezért nem vett részt a jogellenes megbeszélésekben, noha a helyszínt nem hagyta el. A felperes szerint e magyarázatot megerősíti a Degussa, amely azt állítja, hogy a szóban forgó találkozókra jogszerű megbeszélések keretében került sor.

238    Rá kell mutatni, hogy a szóban forgó találkozókra olyan időszakban került sor, amikor a kartell már előrehaladott volt, és e találkozókat számos olyan összejátszásra irányuló kapcsolatfelvétel előzte meg, amelyekben a felperes is részt vett. A felperes maga is elismeri a megbeszélések jogellenes tartalmát, és nem utal arra, hogy azokat nyíltan ellenezte volna, sem arra, hogy egyértelművé tette volna versenytársai számára, hogy e találkozókon az övékétől eltérő szándékkal vesz részt.

239    Kevéssé hihető egyébként, hogy a felperest egyáltalán nem érdekelték az NP áraira vonatkozó jogellenes megbeszélések, mivel 1999‑ben és 2000‑ben továbbra is gyártotta azt, és azon négy legnagyobb NP‑gyártó közé tartozott, amelyek mind részt vettek ezeken a megbeszéléseken, továbbá az NPK forgalmazását csak 2002‑ben kezdte meg (a megtámadott határozat (36) preambulumbekezdése).

240    Továbbá a szóban forgó találkozókra vonatkozó bizonyítékok között szerepelnek olyan táblázatok, amelyek a résztvevők piaci részesedéseit illetően pontos adatokat tartalmaznak (a megtámadott határozat (261) preambulumbekezdése), és azon piaci részesedések felosztásáról szóló megbeszéléseket rögzítik, amelyek az Atochem és a Caffaro gyártó üzemeinek bezárása folytán szabadulnak fel, és amelyeket „főszabály szerint a Solvay, a Degussa és [a felperes] között kellett felosztani, valós piaci részesedésüknek megfelelően” (a megtámadott határozat (277) preambulumbekezdése).

241    Egyébiránt a felperes állításával ellentétben a Degussa azon kijelentése, miszerint a szóban forgó találkozókra jogszerű megbeszélések „alkalmával” került sor, nem jelenti azt, hogy a jogellenes megbeszéléseket „véletlenül” vagy váratlanul tartották volna.

242    Figyelemmel e körülmények összességére a felperes által előterjesztett érvek nem elegendőek annak bizonyítására, hogy a szóban forgó megbeszéléseken nem versenyellenes szándékkal vett részt.

243    A Lyonban és Bázelben tartott találkozókat illetően meg kell jegyezni, hogy bár a felperes részvétele ezeken a találkozásokon a Degussától és a Solvay‑től származó más bizonyítékok által meg nem erősített információkból következik, figyelemmel résztvevőik kilétére és azok céljára, valamint időbeli közelségükre, a Bizottság megalapozottan hivatkozott a felperes e találkozók összességén való részvételére.

244    Következésképpen a felperesnek az NP‑vel kapcsolatban 1998 szeptembere és 1999 decembere között tartott találkozókra vonatkozó érvei nem elfogadhatók.

–       Következtetés

245    Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban a valamely vállalkozás által az EK 81. cikk (1) bekezdése megsértésének bizonyítására hivatkozott bizonyítékokat nem elszigetelten, hanem összességükben kell értékelni (lásd a fenti 108. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

246    A fenti 113–244. pontban ismertetett vizsgálat alapján meg kell állapítani, hogy az elemzett körülmények összessége a bizonyítékok olyan csoportját képezte, amely a jogilag megkövetelt módon bizonyította a felperes részvételét a jogsértésben.

247    A Bizottság ugyanis a jogsértést képező valamennyi tény tekintetében hiteles és nagy számban más bizonyítékok által közvetlenül megerősített bizonyítékokra hivatkozott. A felperes kartellban való részvétele következik egyrészt a több összejátszásra irányuló találkozón és kapcsolatfelvételben való részvételéből, másrészt pedig abból, hogy neve és a rá vonatkozó információk szerepelnek az összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételekkel közvetlenül összefüggően szerkesztett dokumentumokban. A felperesnek a bizonyítékok állítólagos elferdítésére vagy „kiszínezésére” vonatkozó érvei a fent kifejtett elemzés tükrében megalapozatlanok.

248    Mivel a jogsértést képező egyes tények tekintetében a Bizottság elszigetelt bizonyítékokra hivatkozott, amelyeket más bizonyítékok közvetlenül nem erősítettek meg, emlékeztetni kell arra, hogy a kartellban való részvételt alátámasztó egybehangzó bizonyítékok csoportjával szemben valóban alapos magyarázatra van szükség a bíróság arról való meggyőzéséhez, hogy a találkozók sorozatának egy adott szakasza során teljesen eltérő dolgok történtek, mint a korábbi és későbbi találkozók folyamán (lásd a fenti 127. pontot).

249    A fenti elemzés tükrében meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjesztett elő olyan alapos érvet, amely megkérdőjelezné a Bizottság által vele szemben különösen a CEFIC gyűlései mentén tartott egyes olyan találkozók tekintetében hivatkozott bizonyítékokat, amelyek esetében a Bizottság egyetlen információforrásból származó bizonyítékokra támaszkodott – (lásd a fenti 216. és 243. pontot).

250    A fenti megfontolásokra figyelemmel el kell utasítani a felperes azon kifogását, amelyben az in dubio pro reo elv alapján a felmerülő kétség felperes javára történő értékelését kéri. Az átfogó értékelés alapján e kritika, valamint a felperes konkrét kifogásai nem teszik lehetővé a megtámadott határozatban hivatkozott bizonyítékok pontos és egybehangzó csoportjának megkérdőjelezését.

251    Végül a felperes annak bizonyítására irányuló érvei, hogy – a piaci fejlemények történeti leírása és különösen részesedésének jelentős növekedése alapján az EGT piacán 1993 és 2001 között – „agresszíven” viselkedett a piacon, nem alkalmasak a felperesnek a szóban forgó jogsértésben való részvételére vonatkozó megállapítás jogszerűségének cáfolására.

252    Ugyanis egyrészt nem szükséges vizsgálni a megállapodás vagy összehangolt magatartás hatásait, ha annak versenykorlátozó célja már megállapítást nyert (a Bíróság C‑510/06. P. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2009. március 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑1843. o.] 140. pontja, és a C‑8/08. sz., T‑Mobile Netherlands és társai ügyben 2009. június 4‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑4529. o.] 28–30. pontja).

253    Másrészt az adott vállalkozás jogsértés miatti felelőssége akkor kerül helyesen megállapításra, ha bizonyított, hogy részt vett e találkozókon, és ismeri azok versenyellenes tárgyát, még akkor is, ha ezt követően nem hajtotta végre az ott elfogadott intézkedések valamelyikét (a Bíróság C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑8375. o.] 508. és 509. pontja).

254    A fenti megállapítások összessége tükrében meg kell állapítani, hogy az első jogalap nem megalapozott, ezért azt el kell utasítani.

 A második, a védelemhez való jognak az ügy irataihoz való hozzáférés során történő megsértésére vonatkozó jogalapról

 A felek érvei

255    A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság a Solvay és a Degussa kifogásközlésre adott válaszából következő olyan terhelő bizonyítékokra támaszkodott, amelyekkel kapcsolatban nem biztosított számára lehetőséget arra, hogy észrevételeket tegyen.

256    Először is a Solvay‑nek a telefonhívásokra vonatkozó információit illetően az utóbbi nem jelölte meg azokat az időpontokat, amikor a felperessel kapcsolatban lépett. A Bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a megtámadott határozat (171)–(174), (211), (215)–(217), és (239)–(242) preambulumbekezdésében leírt találkozókról van szó (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdése). Márpedig úgy tűnik, hogy a kifogásközlésre adott válaszában a Solvay tagadta, hogy részt vett volna a megtámadott határozat (215)–(217) preambulumbekezdésében hivatkozott találkozón. E körülmény különösen fontos, figyelemmel arra, hogy a Bizottság a Solvay állítólagos hívásaira támaszkodott, hogy aztán megerősítse az Atofina állítólagos hívásait. A felperes viszont nem tekinthetett be a Solvay kifogásközlésre adott válaszába a célból, hogy tudomást szerezzen arról, mit állított az utóbbi az említett találkozóval kapcsolatosan.

257    Másodszor a Bizottság a Degussa és a Solvay kifogásközlésre adott válaszára támaszkodott az 1998 szeptemberében Brüsszelben tartott találkozót illetően (a megtámadott határozat (239)–(242) preambulumbekezdése). A felperes mégsem ismerhette meg a Solvay kifogásközlésre adott válaszában a felperes részére e találkozóval kapcsolatban történt telefonhívásra vonatkozóan esetlegesen tett állításait.

258    Harmadszor a Bizottság a Solvay kifogásközlésre adott válaszára támaszkodott a Degussa azon állításának megerősítése érdekében, miszerint a felperes részt vett az 1999 novemberében Brüsszelben tartott találkozón (a megtámadott határozat (273)–(275) preambulumbekezdése). Mivel nem tudta, hogy a Solvay mit nyilatkozott, a felperes nem tudott válaszolni erre a kifogásra.

259    Egyébiránt a Bizottság nem tette lehetővé, hogy a felperes előkészítse védekezését, mivel a felperes nem tekinthetett bele a szóban forgó válaszokba, amelyek mentő bizonyítékokat is tartalmazhattak.

260    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

261    Az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdése szerint az érintett felek védekezéshez való jogát az eljárás során teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Jogukban áll a Bizottság irataiba a vállalkozások üzleti titkaik védelmére irányuló jogos érdekének figyelembevételével betekinteni.

262    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jogból következő iratbetekintés joga magában foglalja, hogy a Bizottság lehetőséget biztosít az érintett vállalkozás számára a vizsgálat iratai között található valamennyi olyan dokumentum vizsgálatára, amely releváns lehet a védelme szempontjából (lásd ebben az értelemben a C‑199/99. P., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑11177. o.] 125–128. pontját és a Törvényszék T‑30/91. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1775. o.] 81. pontját).

263    Ezek magukban foglalják mind a terhelő, mind a mentő okiratokat, kivéve más vállalkozások üzleti titkait, a Bizottság belső iratait és egyéb bizalmas jellegű információkat (a fenti 109. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 68. pontja).

264    A terhelő iratok kapcsán meg kell jegyezni, hogy valamely dokumentum közlésének elmulasztása csak abban az esetben sérti a védelemhez való jogot, ha az érintett vállalkozás bizonyítja egyrészről, hogy a Bizottság e dokumentummal támasztotta alá a jogsértéssel kapcsolatos kifogását, másrészről pedig azt, hogy e kifogás csak az említett dokumentumra történő hivatkozással bizonyítható. Az érintett vállalkozás kötelezettsége tehát annak bizonyítása, hogy azon eredmény, amelyre a Bizottság a határozatában jutott, eltérő lett volna, ha terhelő bizonyítékként nem kellett volna figyelembe venni azt a nem közölt dokumentumot, amelyre a Bizottság az érintett vállalkozással szemben támaszkodott (a fenti 109. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 71–73. pontja).

265    Ezzel szemben valamely mentő irat közlésének elmaradását illetően az érintett vállalkozásnak csak azt kell bizonyítania, hogy hozzáférhetővé tételének hiánya a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a Bizottság határozatának tartalmát. Elegendő tehát, ha a vállalkozás bebizonyítja, hogy az említett mentő dokumentumokat fel tudta volna használni a védelméhez (a fenti 253. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítélet 318. pontja, és a fenti 97. pontban hivatkozott Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 81. pontja), bizonyítva különösen, hogy olyan tényezőkre tudott volna hivatkozni, amelyek nem voltak összeegyeztethetők a Bizottságnak a kifogásközlés szakaszában levont következtetéseivel, tehát bármilyen módon befolyásolhatta volna a Bizottság által a határozatban elfogadott értékelést (a fenti 109. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 75. pontja).

266    Az egyéb érintett vállalkozások által a kifogásközlésre adott válaszokba való betekintést illetően emlékeztetni kell arra, hogy az ilyen válaszok nem képezik magának a vizsgálati aktának a részét (a fenti 122. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 380. pontja).

267    Ennélfogva a kifogásközlés kézbesítésekor az akta részét nem képező dokumentumokkal kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy a Bizottság csak akkor köteles ismertetni a szóban forgó válaszokat a többi érintett vállalkozással, ha kiderül, hogy azok új terhelő vagy mentő bizonyítékokat tartalmaznak.

268    A jelen ügyben a felperes egyrészt azt állítja a keresetlevélben, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát azáltal, hogy a megtámadott határozatban felhasznált egyes terhelő bizonyítékokat, amelyek a Solvay és a Degussa kifogásközlésre adott válaszából származtak, és amelyekkel kapcsolatban nem volt lehetősége észrevételeket tenni. Másrészt azt állítja, hogy nem volt lehetősége védekezése előkészítésére, mivel nem tekinthetett bele a szóban forgó válaszokba, amelyek mentő körülményeket is tartalmazhattak.

269    Egyébiránt a felperes a tárgyalás során új érvelést is előterjesztett, amely a Solvay egyik olyan dokumentumába való betekintés meg nem történtére vonatkozott, amelyet a Bizottság a Törvényszék által 2010. január 6‑án elrendelt pervezető intézkedések keretében nyújtott be (lásd az alábbi 300. pontot).

–       A Solvay és a Degussa kifogásközlésre adott válaszán alapuló állítólagos terhelő bizonyítékokról

270    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, ha a Bizottság a jogsértés megállapítása érdekében a kifogásközlésre adott válaszból eredő bizonyítékra kíván támaszkodni, az ezen eljárásban érintett más vállalkozásoknak is lehetőséget kell biztosítania, hogy az új bizonyítékkal kapcsolatos álláspontjukat kifejthessék. E feltételek mellett a kérdéses bizonyíték a jogsértésben részt vevő különböző vállalkozásokat terhelő bizonyítéknak minősül (a Törvényszék fenti 122. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 386. pontja, valamint a T‑314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3085. o.] 50. pontja).

271    Valamely irat csak akkor minősül terhelő dokumentumnak, amennyiben azt a Bizottság valamely vállalkozás által elkövetett jogsértés megállapításának alátámasztására használja fel. Annak megállapításához, hogy e vállalkozások védelemhez való jogát megsértették, nem elégséges, hogy a kérdéses vállalkozás bizonyítsa, hogy a közigazgatási eljárás során a megtámadott határozat valamely részében felhasznált dokumentummal kapcsolatban nem fejthette ki véleményét. Azt kell bizonyítania, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban e dokumentumot azon jogsértés bizonyítékaként használta fel, amelyben a vállalkozás részt vett (a Törvényszék T‑5/00. és T‑6/00. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied és Technische Unie kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑5761. o.] 35. pontja).

272    A jelen ügyben nyilvánvaló, hogy 2006. február 24‑én a Bizottság megküldte a felperesnek a Solvay és a Degussa kifogásközlésre adott válaszának kivonatait, amelyek olyan új bizonyítékokat tartalmaztak, amelyeket a Bizottság a felperessel szemben fel kívánt használni. A Solvay válaszának 249–254. pontjáról van szó, amelyek az Atochem egyik NP‑gyárának bezárásával kapcsolatban 1998. július 13‑án Königswinterben tartott találkozóra vonatkoznak, valamint a Degussa válaszának 26–28. pontjáról, amelyek a felperessel az 1997 novemberében tartott találkozók kapcsán telefonon történt kapcsolatfelvételre vonatkoznak. A felperes észrevételeit 2006. március 15‑én terjesztette elő.

273    A felperes ugyanakkor előadja, hogy a Bizottság vele szemben ugyanezen válaszokból származó más bizonyítékokra is hivatkozott, amelyeket nem küldött meg részére.

274    Először is a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatban úgy tűnik, hogy a kifogásközlésre adott válaszában a Solvay tagadta, hogy részt vett volna a megtámadott határozat (215)–(217) preambulumbekezdésében hivatkozott, 1998 áprilisában Frankfurt am Mainban tartott találkozón. A felperes szerint ez a körülmény azért fontos, mivel a Bizottság arra a tényre támaszkodott, hogy a Solvay telefonon tájékoztatta a felperest különösen a szóban forgó találkozó kimeneteléről (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdése).

275    Meg kell állapítani, hogy ezen érvelés révén a felperes valójában egy állítólagos mentő bizonyíték nem közlésére hivatkozik.

276    E tekintetben a megtámadott határozat (217) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Solvay nem a szóban forgó találkozón való részvételét, hanem kizárólag egy bizonyíték, mégpedig az egyik vegyipari vezérigazgató határidőnaplójának e 1998‑ban tartott találkozó tekintetében való felhasználását vitatta, ugyanis a szóban forgó határidőnapló a Solvay szerint a 2000‑ben kinevezett igazgatóé.

277    Márpedig ez az egy részlet nem mond ellent a Solvay‑nek a szóban forgó találkozósorozat során a felperes számára szolgáltatott információval kapcsolatos nyilatkozatának, és ennélfogva nem alkalmas arra, hogy mentő bizonyítékot képezzen.

278    Másodszor a felperes kijelenti, hogy a Bizottság a Degussa és a Solvay kifogásközlésre adott válaszára támaszkodott az 1998. szeptember 28‑án Brüsszelben tartott találkozóval kapcsolatos tények megállapítását illetően (a megtámadott határozat (239)–(242) preambulumbekezdése).

279    Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat (239)–(241) preambulumbekezdésében a Bizottság a Degussa engedékenység iránti kérelméből származó információk alapján egy, a Degussa és a Solvay között a HP‑ra és az NP‑re vonatkozóan létrejött „magas szintű” találkozót írt le, feltüntetve azt is, hogy ugyanezen a napon a Degussa találkozott a felperessel, hogy tájékoztassa e találkozó eredményeiről.

280    A megtámadott határozat (242) preambulumbekezdéséből, valamint a Bizottság által a 2010. január 6‑i pervezető intézkedések keretében benyújtott bizonyítékokból továbbá kitűnik, hogy a kifogásközlésre adott válaszában a Solvay – miközben megerősítette az említett találkozó létrejöttét – úgy vélte, hogy az NP kérdését nem lehetett megtárgyalni, ugyanakkor a Degussa a kifogásközlésre adott válaszában kifejezetten megerősítette, hogy az NP‑ről is tárgyaltak, és a megbeszélés az Atochem NP‑gyárának bezárására vonatkozó közös tervről szólt. Következésképpen a Bizottság fenntartotta azon következtetését, miszerint a találkozó mindkét termékre vonatkozott.

281    Meg kell állapítani, hogy a kifogásközlésre adott válaszokból következő kijelentések elsődlegesen a Degussa és a Solvay között tartott találkozó tartalmára vonatkoznak, nem pedig a Degussa és a felperes között tartott találkozóéra. E válaszok kizárólag azt a kérdést érintik, hogy e találkozó két termékre vonatkozott‑e, vagy csak az NP‑re. A Bizottság annak kijelentésére szorítkozott, hogy a kifogásközlésre adott válaszában a Degussa kifejezetten megerősítette a korábban nyújtott információt.

282    Ilyen körülmények között a Solvay és a Degussa által a kifogásközlésre adott válaszaikban nyújtott információk nem tekinthetők úgy, hogy azok a felperessel szemben új terhelő bizonyítékot tartalmaznak.

283    Ugyanezen találkozó tekintetében a felperes kijelenti, hogy nem volt lehetősége betekinteni a Solvay lehetséges válaszaiba egy olyan telefonhívás tekintetében, amely az utóbbitól érkezett.

284    Meg kell állapítani, hogy bár a Solvay‑nek a felperes részére nyújtott tájékoztatás tekintetében tett nyilatkozata (a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdése) utal a szóban forgó találkozóra is, a Bizottság által a 2010. január 6‑i pervezető intézkedések keretében benyújtott – a megtámadott határozat (239)–(242) preambulumbekezdésében hivatkozott –bizonyítékok egyáltalán nem utalnak a Solvay és a felperes közötti telefonon történt kapcsolatfelvételre. A felperes azon érve tehát, amely egy, a Solvay‑nek a kifogásközlésre a szóban forgó találkozó tekintetében adott válaszából származó új terhelő bizonyíték állítólagos felhasználására vonatkozik, nem megalapozott.

285    Harmadszor a felperes azt állítja, hogy a Bizottság a Solvay kifogásközlésre adott válaszára támaszkodott a Degussa azon állításának megerősítése érdekében, miszerint a felperes részt vett az 1999 novemberében Brüsszelben tartott találkozón (a megtámadott határozat (273)–(275) preambulumbekezdése).

286    A megtámadott határozat (275) preambulumbekezdéséből, valamint a Bizottság által a 2010. január 6‑i pervezető intézkedések keretében benyújtott bizonyítékokból kitűnik, hogy a kifogásközlésre adott válaszában a Solvay pusztán azt jelentette ki, hogy nem rendelkezik információkkal ezzel a találkozóval kapcsolatban, de megerősíti, hogy részt vett azon. Emellett kijelentette – a megbeszélések jogellenes tartalmának vitatása nélkül –, hogy az akkori piaci viszonyok olyanok voltak, hogy a gyártók piaci részesedéseik növelése érdekében független árakat kezdtek alkalmazni.

287    E tekintetben rá kell mutatni, hogy ugyanazon preambulumbekezdésben – „mivel a Solvay megerősítette a Degussa nyilatkozatát, és az Atofina, a Kemira és a Solexis nem vitatta e találkozónak kifogásközlésben megfogalmazottak szerinti tartalmát” – a Bizottság nem változtatta meg a szóban forgó találkozót érintő következtetését, mivel hihetőnek ítélte, hogy e találkozót „ugyanazon összefüggésben és ugyanolyan módon [tartották meg], mint amelyek a kartell egyéb, ugyanezen időszak alatt tartott találkozóit jellemezték”, valamint azt, hogy azon a felperes részt vett.

288    E megfontolásokból következik, hogy a Solvay által a kifogásközlésre adott válaszában nyújtott információ legfeljebb kiegészítő bizonyíték volt a Bizottság által a szóban forgó találkozó tekintetében hivatkozott bizonyítékok csoportján belül. A Solvay kijelentése – figyelemmel különösen annak tartalmára –, miszerint megerősítette a felperes részvételét a szóban forgó találkozón, nem képezhet olyan kiegészítő bizonyítékot, amely a felperes jogsértésben való részvételére vonatkozik.

289    Figyelemmel a fentiekre meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság olyan új terhelő bizonyítékokra támaszkodott, amelyek a kifogásközlésre adott válaszok nem közölt részeiből eredtek, és így nem hivatkozhat arra, hogy a Bizottság e bizonyítékokat nem közölte.

–       A Solvay és a Degussa kifogásközlésre adott válaszából származó állítólagos mentő bizonyítékokról

290    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság nem köteles saját kezdeményezésére hozzáférhetővé tenni azon dokumentumokat, amelyek nem szerepelnek a vizsgálati aktájában, és amelyeket nem áll szándékában terhelő bizonyítékként felhasználni az érintett felek ellen a végleges határozatában (a Törvényszék fenti 122. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 383. pontja, valamint a T‑191/98. és T‑212/98–T‑214/98. sz., Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑3275. o.] 340. pontja).

291    A jelen ügyben az iratokból kitűnik, hogy a felperes a közigazgatási eljárás során nem kérelmezte, hogy betekinthessen a Degussa és a Solvay kifogásközlésre adott válaszaiba, csak azt követően, nyújtott be erre vonatkozó kérelmet, 2006. május 18‑án, hogy a megtámadott határozatot közölték vele. E kérelmet a Bizottság 2006. június 2‑án elutasította.

292    Meg kell állapítani, hogy azon dokumentumok tekintetében, amelyeket a Bizottság az általános szabály szerint nem köteles saját kezdeményezésére közölni, a felperes főszabály szerint érvényesen nem hivatkozhat a szóban forgó válaszokban szereplő állítólagos mentő körülmények közlésének elmulasztására, mivel a közigazgatási eljárás folyamán nem kérelmezte, hogy betekinthessen ezen iratokba (lásd ebben az értelemben a fenti 122. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 383. pontját).

293    Ezt az állítást nem cáfolja az a tény, hogy a Bizottság a szóban forgó válaszok bizonyos kivonatait közölte a felperessel (lásd a fenti 272. pontot).

294    Ha ugyanis a Bizottság a kifogásközlésre adott válasz valamely részére kíván támaszkodni, a kérdéses rész a jogsértésben részt vevő különböző vállalkozásokat terhelő bizonyítéknak minősül (lásd ebben az értelemben a fenti 122. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 386. pontját, és a fenti 270. pontban hivatkozott Avebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 50. pontját).

295    Ennek megfelelően a Bizottság, míg köteles közölni az érintett vállalkozásokkal a kifogásközlésre adott válasz azon részeit, amelyek tartalma az említett terhelő bizonyíték tekintetében bármilyen módon releváns, nem köteles e közlést kiterjeszteni a szóban forgó válasznak a hivatkozott bizonyítékkal kapcsolatban nem álló egyéb részeire.

296    Egyébiránt még ha feltételezzük is, hogy a felperes érvelését úgy kell értelmezni, hogy az annak alátámasztását célozza, hogy a Bizottságnak meg kellett volna állapítania a mentő bizonyítékok felmerülését a szóban forgó válaszokban, és ennélfogva saját kezdeményezésére közölnie kellett volna azokat a felperessel, rá kell mutatni, hogy egy ilyen érvelés keretében a felperes feladata először annak bizonyítása, hogy az érintett válaszok hasznosak lehetnek a védekezése szempontjából.

297    Különösen azt kell feltüntetnie, hogy melyek a szóban forgó esetleges mentő tényezők, vagy olyan bizonyítékot kell nyújtania, amely valószínűsíti létezésüket és ennélfogva a bírósági eljárásban való hasznosságukat (lásd ebben az értelemben a T‑43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítélet [EBHT 2006., II‑3435. o.] 351–359. pontját).

298    Márpedig a jelen ügyben a fenti 276. és 277. pontban megvizsgált és elutasított érvek kivételével a felperes a keresetlevélben nem terjeszt elő olyan különös érvelést, amely a kifogásközlésre adott válaszok nem közölt részeiben szereplő esetleges mentő körülményekre vonatkozna.

299    Következésképpen a felperesnek a Solvay és a Degussa kifogásközlésre adott válaszainak nem közölt részeiben szereplő állítólagos mentő körülményekre vonatkozó kifogását nem lehet elfogadni.

–       A Solvay dokumentumáról

300    A tárgyalás során a felperes új érvelésre hivatkozott a Solvay‑nek a Bizottság által a 2010. január 6‑i pervezető intézkedések keretében benyújtott egyik dokumentumát illetően. A felperes szerint ezen, a közigazgatási eljárás során nem közölt dokumentumra a Bizottság nemcsak terhelő bizonyítékként hivatkozhatott, hanem az a szóban forgó találkozót illetően mentő bizonyítékokat is tartalmaz.

301    Mivel a Bizottság által az írásbeli szakasz lezárását követően ismertetett dokumentumról van szó, a szóban forgó érvelést az eljárási szabályzat 48. cikkének 2. §‑ában szereplő előírásokra figyelemmel elfogadhatónak kell tekinteni.

302    A felperes állítólagos terhelő bizonyítékra vonatkozó állításairól lényegében meg kell állapítani, hogy a szóban forgó dokumentum – bár azt a Bizottság az iratoknak az 1997. november 26‑án Brüsszelben tartott találkozóra vonatkozó megállapítások alátámasztására hivatkozott elemei között nyújtotta be (a megtámadott határozat (198) és (199) preambulumbekezdése) – valójában nem található meg az iratok azon elemei között, amelyekre a megtámadott határozat említett preambulumbekezdései hivatkoznak.

303    Az említett dokumentum ugyanis – amint azt a Bizottság a tárgyaláson anélkül állította, hogy azt a felperes vitatta volna – a Solvay nyilatkozatának olyan leirata, amely egy szóbeli, később írásban megerősített nyilatkozatból állt. Az iratok között csak a szűkszavúbb írásbeli változat szerepelt, és a Bizottság a megtámadott határozatban is csak arra hivatkozott (a megtámadott határozat (198) preambulumbekezdése és 217. lábjegyzete).

304    A Bizottság rámutat, hogy a felperes részére engedélyezett iratbetekintés során a szóban forgó dokumentumra kifejezetten a Bizottság belső dokumentumaként hivatkozott, és azt nem használta fel a megtámadott határozat alátámasztására.

305    Ennek megfelelően, arra utaló bizonyíték hiányában, hogy a Bizottság ténylegesen felhasználta volna a szóban forgó dokumentumot, az nem tekinthető nem közölt új terhelő bizonyítéknak.

306    Az állítólagos mentő bizonyítékokat illetően ki kell emelni, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása érdekében a Bizottság által összeállított iratoknak tartalmazniuk kell a vizsgálat során beszerzett valamennyi releváns dokumentumot. Így különösen – bár kizárhatja a közigazgatási eljárásból azokat az elemeket, amelyek egyáltalán nem kapcsolódnak a kifogásközlésben szereplő ténybeli és jogi állításokhoz, és következésképpen nem relevánsak a vizsgálat szempontjából – nem lehet pusztán a Bizottság feladata azon dokumentumok meghatározása, amelyek hasznosak az érintett vállalkozás védekezése szempontjából (a fenti 109. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 126. pontja).

307    E tekintetben a jelen ügyben a Bizottság nem teljesítette e követelményeket, amikor kizárta az iratok közül a szóban forgó dokumentumot, amely a Solvay egy, a megtámadott határozatban hivatkozott találkozókkal kapcsolatos szóbeli nyilatkozatának leiratát tartalmazza, annak ellenére, hogy az ugyanezen vállalkozás által e találkozó tekintetében tett írásbeli nyilatkozatra a vizsgálat releváns bizonyítékaként hivatkozott.

308    Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy egy ilyen szabálytalanság csak akkor alkalmas arra, hogy megkérdőjelezze a megtámadott határozat jogszerűségét, ha a felperes hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a megtámadott határozat tartalmát, és a felperes köteles bizonyítani, hogy a nem közölt mentő dokumentumot fel tudta volna használni a védelméhez, és különösen azt, hogy olyan tényezőkre tudott volna hivatkozni, amelyek nem egyeztek a Bizottságnak a kifogásközlés szakaszában levont következtetéseivel, tehát valamilyen módon befolyásolhatta volna a Bizottság által a megtámadott határozatban elfogadott értékelést (lásd a fenti 265. pontot).

309    E tekintetben a felperes rámutat, hogy a Solvay nyilatkozatának nem közölt része a gyártók közötti bizalom hiányára vonatkozó állításokat tartalmaz, amelyek érinthetik az 1997. november 26‑án tartott találkozó jogellenes tartalmára vonatkozó megállapítást.

310    Meg kell jegyezni, hogy a nyilatkozat nem közölt része a Solvay képviselőjének a felperes által hivatkozott bizonyos észrevételeit tartalmazza, amelyek leírják a megbeszélések résztvevői között uralkodó „háborús hangulatot”, akiket nem „versenytársak[nak] [tekintettek], hanem ellenségek[nek]”, míg „egy kellemes helyre volt szükség ahhoz, hogy az emberek ismét beszélgetni kezdjenek […], hogy elhiggyék, hogy növelni fogjuk az árakat, és a másik ezt nem használja ki az ügyfél elvételére”.

311    Meg kell állapítani, hogy bár a Solvay szóbeli nyilatkozatának bizonyos részei – különösen a fent idézettek – nem szerepeltek ugyanezen nyilatkozat írásbeli változatában, amely rövidebb, és egyetlenként szerepel az iratok között, ugyanakkor a két változat tartalma nem tér el releváns módon egymástól.

312    A gyártók között az érintett időszakban uralkodó bizalmatlanságra utaló – egyébként az ugyanebben az időszakban tartott másik találkozó kapcsán a Bizottság által is megállapított (a megtámadott határozat (164) preambulumbekezdése) – és a felperes által hivatkozott részek ugyanis nem befolyásolhatják a szóban forgó találkozó összejátszásra irányuló jellegére vonatkozó értékelést, amely a megtámadott határozat (198)–(205) preambulumbekezdésében hivatkozott bizonyítékok csoportjából következik. Kiemelendő, hogy ugyanebben a nyilatkozatban a Solvay kifejezetten megállapította, hogy a megbeszélések jogellenesek voltak, hozzátéve, hogy „[a szóban forgó] vacsora során megállapodás született, hogy 1998. január 1‑jétől megpróbálják megemelni az árakat […]‑ig” (a megtámadott határozat (203) preambulumbekezdése).

313    E megfontolások tükrében meg kell állapítani, hogy bár szabálytalan az, hogy a Bizottság a szóban forgó szóbeli nyilatkozat leiratát nem foglalta az iratok közé, ez nem befolyásolhatja a megtámadott határozatban a szóban forgó találkozóval kapcsolatban elfogadott értékeléseket.

314    A fentiek összességére figyelemmel a védelemhez való jog megsértésére vonatkozó jogalap egészét el kell utasítani.

 A harmadik, a bírság összegének meghatározására alapított jogalapról

 A felek érvei

315    A felperes először is arra hivatkozik, hogy a vele szemben kiszabott bírság összege meghaladja a 2005‑ben elért forgalmának 10%‑át, és a Bizottság ezáltal megsértette az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdését.

316    Ezen túlmenően ez az összeg aránytalan, figyelemmel a felperes csekély részvételére a kartell tevékenységeiben. A Bizottság legfeljebb azt állapíthatta volna meg, hogy a felperes az EK 81. cikk „technikai megsértését” követte el, mivel alkalmazottai az 1999 elején Milánóban és 1999 decemberében Freiburgban tartott találkozók során meghallgatták azokat a megbeszéléseket, amelyek jogszerű témákról „elkanyarodtak” „nem helyénvaló” témák felé.

317    Ennek megfelelően egyrészt a felperes jogsértésben való részvételének tartamát egy évben kellene megállapítani, és következésképpen a bírság összegét megfelelően kellene csökkenteni. Másrészt a bírság összegét a felperes által a jogsértésben játszott passzív vagy követő szerep – amely a két szóban forgó találkozón a megbeszélésekben való aktív részvétel nélküli puszta jelenlétből eredt – figyelembevétele érdekében is csökkenteni kell.

318    Egyébiránt a Caffaro kivételével – amely esetében a Bizottság a bírság összegét passzív szerepe miatt csökkentett – az összes többi vállalkozás valóban szervezett kartelltalálkozókat. A felperes viszont nem szervezett és nem látott vendégül egyetlen kartelltalálkozót sem. A „rossz tanulók” csoportjába tartozott, mivel megszerezte a Kemira, a Degussa és a Solvay piaci részesedéseit, és jelezte az EKA Chemicalsnek, hogy „az igazgatóságtól kapott utasításoknak megfelelően” tovább folytatja az eladásokat Skandináviában. A felperes okozta a kartell Sevillában tartott találkozóinak kudarcát, amikor elutasította, hogy „beszálljon a játékba”, és nem hívták meg a másnapi találkozóra.

319    Végül az eltérő bánásmód keretében a Bizottság a felperest ugyanabba a kategóriába sorolta, mint a többi olyan vállalkozást, amely 1999‑ben 9% és 11% közötti piaci részesedéssel rendelkezett. 1994‑ben – amikor a kartell állítólagosan kezdődött – a felperes piaci részesedése 5% volt, a kartell időtartama alatt pedig versenymagatartásával sikerült megkétszereznie piaci részesedését. Nem logikus vele szemben a kartell aktív tagjaival szemben alkalmazottnak megfelelő összegű bírság kiszabása.

320    Válaszában a felperes megismétli, hogy passzív szerepet játszott a jogsértésben, amit megerősítenek a kartell egyéb résztvevőitől versenymagatartásával kapcsolatban érkező gyakori panaszok, amely magatartás piaci részesedésének megkétszerezését eredményezte, illetve a jogsértésben való állítólagos részvételének „technikai” jellege, mivel a felperes valóban ott maradt két olyan találkozón, amelyeken „nem helyénvaló” megbeszéléseket folytattak, anélkül azonban, hogy e megbeszélésekben aktívan részt vett volna. Egyébiránt a Bizottság tévesen próbálta a CEFIC kereskedelmi szervezet gyűlésein való jogszerű részvételt a kartellt képező tevékenységekben való részvétellel összekeverni.

321    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

322    A bírság összegének csökkentésére irányuló jelen kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott jogalap keretében a felperes három kifogást terjeszt elő.

323    Elsősorban a felperes az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdése második albekezdésének megsértésére hivatkozik, és azt állítja, hogy a Bizottságnak alkalmaznia kellett volna az említett rendelkezést, és a saját forgalmát külön kellett volna figyelembe vennie az anyavállalat és a felperes összesített forgalma helyett.

324    Emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében előírt, a forgalom 10%‑ának megfelelő felső korlátot a jogsértésért felelős gazdasági egységet alkotó valamennyi vállalkozás összesített forgalma alapján kell kiszámítani (lásd e tekintetben a fenti 97. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 528. pontját). Ezzel szemben, ha e gazdasági egység időközben megszűnt, a határozat minden címzettje jogosult arra, hogy a szóban forgó felső határt egyedileg alkalmazzák vele szemben (a Törvényszék T‑71/03., T‑74/03., T‑87/03. és T‑91/03. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 15‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 390. pontja).

325    Figyelemmel e megfontolásokra a jelen kifogás nem elfogadható. A felperes ugyanis nem vitatja a Bizottság azon megállapítását, miszerint az FMC és a felperes alkotja a jogsértésért felelős gazdasági egységet, és ennélfogva egyetemlegesen felelősek a szóban forgó jogsértését. Azt sem állítja, hogy ez az egység a megtámadott határozat elfogadását megelőzően megszűnt volna.

326    Másodsorban a felperes úgy érvel, hogy a jogsértésben való részvételét egy évben kell megállapítani, és következésképpen a bírság összegét megfelelően kellene csökkenteni. A felperes szerint ugyanis a Bizottság legfeljebb annyit állapíthatott volna meg, hogy a felperes az EK 81. cikk „technikai megsértését” követte el, mivel alkalmazottai az 1999‑ben Milánóban és Freiburgban tartott találkozók során meghallgatták azokat a megbeszéléseket, amelyek jogszerű témákról „elkanyarodtak” „nem helyénvaló” témák felé.

327    Meg kell állapítani, hogy e kifogás keveredik a jogsértés megállapításának vitatására irányuló első jogalappal, és így azt a fenti 245–254. pontban kifejtett indokokból el kell utasítani.

328    Harmadsorban a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottságnak a felperes jogsértésben játszott passzív szerepe miatt enyhítő körülményt kellett volna alkalmaznia vele szemben.

329    Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a bár a Bizottság kijelenti, hogy a felperes kifejezetten a közigazgatási eljárás során nem hivatkozott passzív szerepére, e megfontolás irreleváns a jelen kifogás elfogadhatóságára nézve (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑73/04. sz., Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2661. o.] 194. pontját).

330    Egyrészt ugyanis a kifogásközlés címzettjeként szereplő vállalkozások nem kötelesek konkrétan kérni az enyhítő körülmények alkalmazását. Másrészt, amennyiben egy jogsértést több vállalkozás követett el, a Bizottságnak mindegyikük részvételének egymáshoz viszonyított súlyát is meg kell vizsgálnia annak meghatározása érdekében, hogy tekintetükben fennállnak‑e súlyosító vagy enyhítő körülmények, különösen, ha – mint a jelen ügyben is – az iránymutatás 3. pontjában szereplő nem kimerítő felsorolásban kifejezetten említett enyhítő körülmény áll fenn.

331    Ezt követően lényegében arra kell emlékeztetni, hogy valamely vállalkozásnak a jogsértés megvalósításában betöltött „kizárólag passzív vagy követő szerepe” – amennyiben az bizonyított – az iránymutatás 3. pontjának első francia bekezdése értelmében minősülhet enyhítő körülménynek, hozzátéve, hogy a passzív szerep az érintett vállalkozás által „visszafogottabb magatartás” tanúsítását feltételezi, azaz a versenyellenes megállapodás vagy megállapodások kidolgozásában játszott aktív részvételtől való tartózkodást (a Törvényszék T‑220/00. sz., Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II–2473. o.] 167. pontja).

332    A vállalkozás kartellben játszott passzív szerepét alátámasztó kiindulópontként lehet figyelembe venni különösen azt, ha a kartell többi tagjához képest jelentősen ritkábban vett részt a megbeszéléseken, ha később lépett arra a piacra, ahol a jogsértés történt, függetlenül attól, hogy mennyi ideig vett részt a jogsértésben, vagy ha a jogsértésben részt vevő más vállalkozás képviselője erre vonatkozóan kifejezetten nyilatkozatot tesz (lásd a fenti 329. pontban hivatkozott Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 164. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Mindenesetre figyelembe kell venni az adott eset valamennyi releváns körülményét.

333    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság az enyhítő körülmények alkalmazása tekintetében mérlegelési mozgástérrel rendelkezik (a Törvényszék T‑44/00. sz., Mannesmannröhren‑Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2223. o.] 307. pontja, valamint a fenti 118. pontban hivatkozott Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 602. pontja).

334    A jelen ügyben a felperes először is úgy érvel, hogy a jogsértésben játszott szerepe egy NP‑vel kapcsolatos, 1999 elején Milánóban és egy 1999 decemberében Freiburgban tartott találkozón való puszta jelenlétéből eredt, anélkül hogy e megbeszélésekben aktívan részt vett volna. A felperes szerint ő okozta a kartell Sevillában tartott találkozóinak kudarcát, amikor elutasította, hogy „beszálljon a játékba”. Emellett a Bizottság tévesen próbálta a CEFIC gyűlésein való jogszerű részvételét a jogsértő tevékenységekben való részvétellel összekeverni.

335    Meg kell állapítani, hogy ez az érvelés nem elfogadható, mivel teljes egészében az első jogalap vizsgálata során – így különösen a fenti 154–167., 202–221. és 245–254. pontban – elutasított érveken alapul.

336    Másodszor a felperes kifejti, hogy szerepe különbözött a Caffaro kivételével – amelynek passzív szerepét a Bizottság is elismerte – a kartell többi résztvevőjétől. A felperes szerint a „rossz tanulók” csoportjába tartozott, mivel megszerezte a Kemira, a Degussa és a Solvay piaci részesedéseit, és jelezte az EKA Chemicalsnek, hogy tovább folytatja az eladásokat Skandináviában. A jogsértésben játszott passzív szerepét állítólagosan megerősítik a kartell egyéb résztvevőitől a felperes versenytevékenységével kapcsolatban érkező panaszok, valamint piaci részesedésének jelentős növelése a jogsértés időszakában.

337    Márpedig – amint az az első jogalap fenti vizsgálatából kitűnik – a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a felperes a megtámadott határozatban szereplő összejátszásra irányuló, az 1997. május 29. és 1999. december 13. közötti időszakban tartott találkozók többségén képviseltette magát, vagy tájékoztatták azokról. A felperes nem állíthatja érvényesen ezzel kapcsolatban, hogy részvétele a kartell többi tagjához képest jelentősen ritkább volt. E részvétel módjai, vagyis az, hogy a felperes fizikailag nem vett részt egyes találkozókon, de azokról telefonon tájékoztatták, megfelelnek e találkozók titkos lebonyolításának, és egyáltalán nem a felperes kizárólag passzív vagy követő szerepéről tanúskodnak.

338    Az a tény, hogy a felperes a Degussa és a Solvay által „gonoszoknak” vagy „rossz tanulóknak” nevezett csoport tagja volt, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy hozzáállása jelentősen különbözött a kartell többi résztvevőiétől. A kartell nyolc tagja közül négy vállalkozást – vagyis a kis HP‑gyártókat – egyesítő csoportról volt szó, amelyek az árak rovására kívánták növelni az összesített gyártási kapacitást (a megtámadott határozat (130) preambulumbekezdése). Figyelemmel a Bizottságnak a felperes által nem vitatott megállapításaira (lásd a fenti 162. és 163. pontot), az a tény, hogy a gyártók e csoportjának érdekei nem estek egybe a nagy piaci szereplők, a Degussa és a Solvay által javasolt stratégiával (a megtámadott határozat (139) és (166) preambulumbekezdése), nem jelenti azt, hogy pusztán passzív vagy követő szerepet játszottak.

339    Egyébiránt ugyan a felperes arra hivatkozik, hogy más gyártók kifogásolták a piacon tanúsított versenymagatartását, egyetlen ilyen értelmű kifejezett nyilatkozatra sem hivatkozik, amely alkalmas lenne a kartellban játszott passzív szerepének bizonyítására.

340    Ugyanis egyrészt a felperes saját alkalmazottainak a vállalkozás által elfogadott agresszív versenystratégiára vonatkozó nyilatkozataira támaszkodik. Másrészt egyes olyan kijelentésekre utal, amelyek kizárólag a jogsértésben való részvételének kezdő időpontját, 1997. május 29‑ét megelőző időszakra vonatkoznak, vagyis egy az EKA Chemicals és a Kemira között 1994. január 31‑én tartott találkozóra vonatkozó jegyzetre, amelyben az szerepel, hogy utóbbi „veszített […] Franciaországban az FMC‑vel és az AL‑lel szemben”, az Atofina nyilatkozatára, amely arra vonatkozik, hogy „a Degussa emlékeztet arra, hogy a piaci részesedések [1988 és 1989] között, valamint [1995‑ben] úgy alakultak, hogy Solvay és a Degussa [piaci részesedése] jelentősen visszaesett [számos más vállalkozás, többek között a felperes] javára”, valamint az EKA Chemicals egy kijelentésére, miszerint „1996 folyamán az FMC és az Ausimont az árakkal kapcsolatos agresszív fellépésük révén növelték piaci részesedésüket” és „[1996] végére versenytársaik […] erőteljesen visszavágtak pozícióik visszaszerzése érdekében”.

341    Figyelemmel e megfontolások összességére, meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjesztett elő olyan érvet, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy a kartellban játszott szerepe kizárólag passzív vagy követő lett volna.

342    Végül a felperes azt kifogásolja – anélkül, hogy pontos érvelést nyújtana –, hogy a Bizottság nem vette figyelembe, hogy 1994 és 1999 között – vagyis a kartell időtartama alatt – jelentős mértékben sikerült növelnie részesedését a HP piacán.

343    Meg kell állapítani, hogy ezen érveléssel a felperes nem kérdőjelezi meg az eltérő bánásmóddal kapcsolatos megfontolásokat, mivel elismeri, hogy ugyanabba a kategóriába sorolták, mint az 1999‑ben hasonló piaci részesedéssel rendelkező vállalkozásokat. Ezzel szemben azt állítja, hogy a szóban forgó körülmény bizonyítja a piacon állítólagosan játszott agresszív versenyszerepét, amelyet figyelembe kellene venni az enyhítő körülmények között.

344    E tekintetben meg kell állapítani, hogy ugyan a felperes a HP piacán 1994 és 1999 között a részesedésének növelésére utal, ez az állítólagos növekedés a felperes által előterjesztett bizonyítékok alapján jelentősen korlátozottabb volt a jogsértés vele szemben megállapított időtartama alatt, vagyis 1997 és 1999 között.

345    Az iránymutatás 3. pontjának második albekezdése értemében a „jogsértő megállapodások nem teljesítése, illetve a jogsértő magatartásról való lemondás a gyakorlatban” szintén enyhítő körülménynek minősülhet, amennyiben az érintett vállalkozás bizonyítja, hogy az alatt az idő alatt, amíg a felperes a jogsértő megállapodások részese volt, a piacon versenyző magatartást folytatva ténylegesen kivonta magát a végrehajtásuk alól, vagy legalább egyértelműen és nagymértékben megszegte a kartell végrehajtására irányuló kötelezettségeket olyannyira, hogy ezáltal megzavarta annak működését (lásd a fenti 329. pontban hivatkozott Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 196. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

346    Egyébiránt azt a puszta tényt, hogy valamely vállalkozás – amelynek a versenytársaival  való összejátszása bizonyított – piaci magatartása nem felel meg a versenytársakkal kötött megállapodásnak, mivel többé‑kevésbé független piaci politikát követ, nem kell feltétlenül enyhítő körülményként figyelembe venni. Nem zárható ki, hogy e vállalkozás egyszerűen saját előnyére próbálta felhasználni a kartellt (lásd a fenti 116. pontban hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 772. és 773. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

347    A jelen ügyben pusztán az a tény, hogy a felperesnek sikerült növelnie részesedését a HP piacán, nem elegendő annak bizonyítására, hogy ténylegesen kivonta magát a jogsértő, áremelésre és piacfelosztásra irányuló megállapodások végrehajtása alól azáltal, hogy versenymagatartást tanúsított a piacon. E körülmény nem alapozza meg tehát az enyhítő körülmények alkalmazását, mivel nem zárható ki, hogy a felperes egyszerűen saját előnyére próbálta felhasználni a kartellt (lásd ebben az értelemben a fenti 118. pontban hivatkozott Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 629. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

348    A fentiek összességére tekintettel a jelen jogalap keretében hivatkozott kifogásokat el kell utasítani.

349    Következésképpen a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

350    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a Bizottság költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A keresetet elutasítja.

2)      Az FMC Foret SA‑t kötelezi a költségek viselésére.

Vadapalas Dittrich Truchot

Kihirdetve Luxembourgban, a 2011. június 16‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita alapjául szolgáló tényállásII – 2

A megtámadott határozatII – 3

Az eljárás és a felek kérelmeiII – 4

A jogkérdésrőlII – 5

Az első, a felperes jogsértésben való részvételére vonatkozó bizonyítékok állítólagos téves értékelésén alapuló jogalaprólII – 5

A felek érveiII – 5

– A felperes által fogadott telefonhívásokrólII – 6

– A CEFIC gyűlései mentén törént kapcsolatfelvételekrőlII – 10

– Az 1998. július 13‑án Königswinterben tartott találkozórólII – 11

– A Degussával 1998. szeptember 28‑án Brüsszelben tartott találkozórólII – 12

– Az NP‑vel kapcsolatos megbeszélésekrőlII – 12

– A válasz keretében kifejtett érvekII – 13

A Törvényszék álláspontjaII – 17

– Előzetes észrevételekII – 20

– A felperes jogsértésben való részvételére vonatkozó bizonyítékokrólII – 26

– Az 1997. május 28‑án vagy 29‑én Sevillában tartott többoldalú találkozókrólII – 29

– A felperes által fogadott telefonhívásokrólII – 31

– A CEFIC gyűlései mentén történt kapcsolatfelvételekrőlII – 37

– Az 1998. július 13‑án Königswinterben tartott találkozórólII – 40

– A Degussával 1998. szeptember 28‑án Brüsszelben tartott találkozórólII – 41

– Az NP‑re vonatkozó találkozókrólII – 42

– KövetkeztetésII – 44

A második, a védelemhez való jognak az ügy irataihoz való hozzáférés során történő megsértésére vonatkozó jogalaprólII – 45

A felek érveiII – 45

A Törvényszék álláspontjaII – 46

– A Solvay és a Degussa kifogásközlésre adott válaszán alapuló állítólagos terhelő bizonyítékokrólII – 48

– A Solvay és a Degussa kifogásközlésre adott válaszából származó állítólagos mentő bizonyítékokrólII – 51

– A Solvay dokumentumárólII – 52

A harmadik, a bírság összegének meghatározására alapított jogalaprólII – 55

A felek érveiII – 55

A Törvényszék álláspontjaII – 56

A költségekrőlII – 60

* Az eljárás nyelve: angol.