NICHOLAS EMILIOU
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. február 8.(1)
C‑425/22. sz. ügy
MOL Magyar Olaj‑ és Gázipari Nyrt.
kontra
Mercedes‑Benz Group AG
(a Kúria [Magyarország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 1215/2012/EU rendelet – Joghatóság jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben – Versenyjogi jogsértésen alapuló kártérítési kereset – A leányvállalatok által elszenvedett kár – A káresemény bekövetkezésének helye – Az anyavállalat székhelye – Gazdasági egység”
I. Bevezetés
1. 2016‑ban az Európai Bizottság elfogadott egy határozatot, amelyben megállapította, hogy több vállalkozás, köztük a Mercedes‑Benz Group AG (a továbbiakban: alperes) a közepes és nehéz tehergépjárművek bruttó listaárainak összehangolásával megsértette a többek között az EUMSZ 101. cikkben előírt tilalmat.(2) E határozat számos kártérítési keresethez vezetett, amelyek közül néhány előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapját képezte, amelyekben a Bíróságot arra kérték, hogy tisztázza az 1215/2012/EU rendelet(3) joghatósági szabályainak helyes értelmezését annak megállapítása érdekében, hogy mely bíróságok előtt lehet ilyen kereseteket benyújtani.(4)
2. A jelen kérelem hasonló összefüggésbe illeszkedik, és e rendelet értelmezésére irányul lényegében azon kérdést illetően, hogy az anyavállalat hivatkozhat‑e a gazdasági egység versenyjogi fogalmára annak megállapítása érdekében, hogy a székhelye szerinti bíróságok joghatósággal rendelkeznek a leányvállalatai által elszenvedett kár megtérítése iránti igényének elbírálására.
3. Közelebbről, a magyarországi székhelyű MOL Magyar Olaj‑ és Gázipari Nyrt. (a továbbiakban: felperes) irányítást megalapozó részesedéssel rendelkezik a MOL‑csoporthoz tartozó, különböző tagállamokban székhellyel rendelkező társaságokban. E leányvállalatok közvetve vásároltak tehergépjárműveket az alperestől olyan árakon, amelyek a fent hivatkozott bizottsági határozatban megállapított versenyjogi jogsértés miatt állítólag torzultak. Az alapeljárásban a felperes azt kéri a magyar bíróságoktól, hogy kötelezzék a Németországban székhellyel rendelkező alperest a versenyszabályok megsértése miatt többletként kifizetett különbözet megtérítésére.
4. Az 1215/2012 rendelet értelmében a joghatóság meghatározására az alperes lakóhelyére(5) vonatkozó általános szabály az irányadó. E szabály alól több kivétel is létezik, köztük a jogellenes károkozásért való felelősség megállapítása iránti keresetekre alkalmazandó (az alapeljárásban szereplőhöz hasonló) kivétel, amely szerint többek között az állítólagos kár bekövetkezésének helye szerinti bíróság joghatósága is megállapítható.(6)
5. Mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy e különös joghatósági szabály mindazonáltal nem alkalmazható az alapeljárásban, így a magyar bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal a felperes keresetének elbírálására. Dióhéjban ennek oka, hogy a szóban forgó tehergépjárműveket nem a felperes, hanem a leányvállalatai vásárolták (amelyek valójában azok a jogalanyok voltak, amelyek a mesterségesen megemelt árak formájában kárt szenvedtek). E körülmények között a Kúria (Magyarország) most arra keres választ, hogy megállapítható‑e ilyen joghatóság azon tény alapján, hogy a felperes székhelye Magyarországon található. A kérdést előterjesztő bíróság arra is választ kér, hogy ezen értékelés szempontjából releváns‑e az a tény, hogy az érintett leányvállalatok némelyike a szóban forgó tehergépjárművek megvásárlásakor még nem tartozott a felperes csoportjához.
6. Úgy tűnik, hogy az előterjesztő bíróság kérdése a felperes azon állításán alapul, amely szerint a felperes székhelye az a hely, ahol a kárt végül elszenvedték, mivel a felperes és az érintett leányvállalatok ugyanahhoz a gazdasági egységhez tartoznak.
7. Amint azt a jelen indítványban részletesebben kifejtem, e fogalom a versenyjogban fejlődött ki, és többek között a versenyjog végrehajtásának megerősítése érdekében alkalmazták. Többek között egy másik (jogi) személy által ténylegesen elkövetett jogsértés alperessel szembeni felelősségének megállapítása érdekében hivatkoztak rá, feltéve, hogy mindkét társaság ugyanazon gazdasági egység részét képezi. Ennek fényében a jelen ügyben felmerülő központi kérdés az, hogy lehet‑e erre a fogalomra hivatkozni a kártérítési igényre vonatkozó joghatóság megállapítása érdekében is, függetlenül attól, hogy a felperes az a (jogi) személy‑e, aki eredetileg elszenvedte az alapul szolgáló kárt.
II. A jogi háttér
8. Az 1215/2012 rendelet (15) preambulumbekezdése értelmében „a joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg. […]”
9. Az 1215/2012 rendelet (16) preambulumbekezdése alapján „az alperes lakóhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is meg kell állapítani az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében. A szoros kapcsolat megléte jogbiztonságot nyújt és elkerüli azt, hogy az alperes ellen egy olyan tagállam bíróságán indíthassanak eljárást, amelyre ésszerűen nem számíthatott.”
10. Az 1215/2012 rendelet II. fejezete tartalmazza a joghatóságra vonatkozó szabályokat. A fejezet első szakasza általános rendelkezéseket állapít meg, köztük a 4. cikk (1) bekezdését, amely kimondja, hogy „[e] rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”
11. Az ugyanezen szakasz részét képező 5. cikk (1) bekezdése alapján: „[v]alamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag e fejezet 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.”
12. Az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 2. szakasza a „különös joghatóságra” vonatkozik. A rendelet többek között tartalmazza a 7. cikk (2) bekezdését, amelynek értelmében a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény [helyesen: kárt okozó esemény] bekövetkezett vagy bekövetkezhet”.
III. A tényállás, a nemzeti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
13. 2016. július 19‑i határozatában a Bizottság megállapította, hogy a németországi székhelyű alperes, valamint más társaságok az Európai Gazdasági Térségben (a továbbiakban: EGT) a közepes és nehéz tehergépjárművekre vonatkozó bruttó listaárak összehangolásával 1997. január 17. és 2011. január 18. között kartellben vettek részt, ami az EUMSZ 101. cikkben és az EGT‑Megállapodás 53. cikkében foglalt tilalom folyamatos megsértésének minősült.(7) A Bizottság megállapította, hogy a jogsértés az egész Európai Gazdasági Térségre kiterjedt.
14. A felperes magyarországi székhelyű társaság. Irányítást megalapozó részesedéssel rendelkezik a MOL‑csoporthoz tartozó társaságokban. Többségi részvényes, vagy más formában kizárólagos irányítási jogkörrel rendelkezik több társaság, például a magyarországi székhelyű MOLTRANS, a horvátországi székhelyű INA, az olaszországi székhelyű Panta és Nelsa, az ausztriai székhelyű ROTH és a szlovákiai székhelyű SLOVNAFT felett. A bizottsági határozatban megállapított jogsértési időszak során e leányvállalatok közvetett módon, tulajdonosként vagy pénzügyi lízingszerződés alapján több tagállamban 71 tehergépjárművet vásároltak az alperestől.
15. A felperes a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) előtt azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 530 851 euró kamatokkal és költségekkel növelt összegének megfizetésére, arra hivatkozással, hogy a bizottsági határozatban megállapított versenyellenes magatartás következtében ezen összeggel fizettek többet a leányvállalatai. A gazdasági egység fogalmára hivatkozva a leányvállalatok kártérítési igényét az alperessel szemben érvényesítette. E célból az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján kérte a magyar bíróságok joghatóságának megállapítását, arra hivatkozva, hogy székhelye, mint a csoport gazdasági és pénzügyi érdekeinek központja, az a hely, ahol az e rendelkezés értelmében vett káresemény végül bekövetkezett.
16. Az alperes ezt vitatta azzal az indokkal, hogy a magyar bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal.
17. Az elsőfokú bíróság helyt adott e kifogásnak, és megállapította, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében előírt különös joghatósági szabályt megszorítóan kell értelmezni, és az csak akkor alkalmazható, ha az eljáró bíróság és a jogvita tárgya között különösen szoros kapcsolat áll fenn. Úgy ítélte meg, hogy nem a felperes fizette a mesterségesen megemelt árakat, hanem a leányvállalatai (amelyeket ennélfogva hátrányosan érintett a szóban forgó versenytorzítás). Ezzel szemben a felperest ért kár pusztán vagyoni jellegű volt, ami nem teszi lehetővé, hogy székhelyét az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett kár bekövetkezése helyének tekintsük, és az nem vezethet a magyar bíróság joghatóságának megállapításához.
18. Ezen álláspontot a fellebbezés során eljáró Fővárosi Ítélőtábla (Magyarország) (a továbbiakban: másodfokú bíróság) végzése is megerősítette. E bíróság megállapította, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban a gazdasági egység elmélete kizárólag a versenyjogi jogsértésért való felelősség megállapítására alkalmazható, és lényegében nem alkalmazható a joghatóság megállapítása céljából a károsultra. A Bíróságnak a CDC Hydrogen Peroxide ügyben hozott ítéletére(8) hivatkozva hozzátette, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése szerinti joghatóságot a kárt szenvedett társaság székhelye, nem pedig az anyavállalat székhelye alapján kell meghatározni.
19. A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Kúriához. A másodfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését és az eljárásnak a korábban eljáró bíróságok előtti folytatását kérte. Lényegében arra hivatkozott, hogy a gazdasági egység elmélete a jelen összefüggésben a joghatóság megállapítása szempontjából releváns, és mint a csoport egyetlen irányító társaságát közvetlenül érintik a csoporthoz tartozó társaságok akár nyereséges, akár veszteséges ügyletei.
20. Ellenkérelmében az alperes azt állította, hogy a felperes a kartellel érintett egyetlen tehergépjárművet sem vásárolt, következésképpen nem szenvedett semmilyen kárt. Ezenkívül arra hivatkozott, hogy a gazdasági egység elmélete nem alkalmazható a joghatóság meghatározására, és hogy e megközelítést a Bíróság ítélkezési gyakorlata nem támasztja alá.
21. E körülmények között a Kúria úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Amennyiben az anyavállalat valamely vállalkozás versenyellenes magatartása miatt kártérítési keresetet indít kizárólag a leányvállalatainál a versenyellenes magatartással összefüggésben bekövetkezett károk megtérítése iránt, az anyavállalat székhelye, mint az [1215/2012/EU rendelet] 7. cikk 2. pontja szerinti káresemény bekövetkezésének helye, megalapozza‑e a bíróság joghatóságát?
2) Az [1215/2012/EU rendelet] 7. cikk 2. pontjának alkalmazása körében van‑e jelentősége annak a ténynek, hogy a per tárgyává tett egyes beszerzések időpontjában nem mindegyik leányvállalat tartozott az anyavállalat vállalkozáscsoportjába?”
22. A felperes, az alperes, a cseh kormány, valamint a Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett elő.
IV. Elemzés
23. Előzetes döntéshozatal iránti kérelmével a kérdést előterjesztő bíróság először is azt kívánja megtudni, hogy amennyiben az anyavállalat kártérítési keresetet indít kizárólag a leányvállalatai által az árak rögzítésére és emelésére vonatkozó (és ezáltal az EUMSZ 101. cikket sértő) kartellmegállapodás miatt elszenvedett kár megtérítése iránt(9), megállapítható‑e a bíróság joghatósága azon tény alapján, hogy az anyavállalat székhelye az a hely, ahol az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „kárt okozó esemény” bekövetkezett. Másodszor e bíróság arra is választ keres, hogy az e kérdésre adandó választ befolyásolja‑e az a tény, hogy a szóban forgó áruknak a leányvállalatok általi megvásárlásának időpontjában egyes leányvállalatok még nem tartoztak a felperes cégcsoportjához.
24. Mielőtt rátérnék e kérdésekre (C), bevezető megjegyzéseket teszek a szóban forgó különös joghatósági szabállyal, és különösen az annak alkalmazásához vezető kár jellegével kapcsolatban (A). Emlékeztetek továbbá a Bíróság azon kapcsolóelveket illető pontosítására, amelyek meghatározzák, hogy az EUMSZ 101. cikk megsértése miatt indított kártérítési keresetek sajátos összefüggésében (mint például a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban) mely bírósághoz kell fordulni (B).
A. A szóban forgó joghatósági szabály és a kár jellege
25. Az Unió jogrendjében azt a kérdést, hogy mely bíróság rendelkezik joghatósággal a határon átnyúló elemet tartalmazó ügy elbírálására, az 1215/2012 rendeletben meghatározott szabályok szerint kell eldönteni. Amint azt már röviden említettem, az e rendelet alapján megállapított általános szabály az alperes lakóhelye.(10)
26. E szabály alól több kivétel is létezik olyan különös és kizárólagos joghatósági szabályok formájában, meghatározva azokat a helyzeteket, amelyekben az alperest egy másik tagállam bírósága előtt lehet vagy kell perelni.
27. A jelen ügy az egyik különös joghatósági szabályra vonatkozik, nevezetesen az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében foglalt szabályra, amely (vagylagos, fakultatív) joghatóságot ír elő azon bíróság számára, amely a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben „annak a helynek a bírósága, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet”.
28. A Bier ítélettől kezdve és későbbi ítélkezési gyakorlata során a Bíróság értelmezése szerint a „káresemény bekövetkezése helyének” fogalma két kategóriát fed le: először is a kárt okozó releváns esemény helye (a kár bekövetkezésének alapjául szolgáló esemény helye); másodszor pedig a kár bekövetkezésének helye (az a hely, ahol a kár ténylegesen megvalósult).(11) Következésképpen az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében a felperes választásától függően az alperes perelhető mind az egyik, mind a másik hely szerinti bíróság előtt.(12)
29. E joghatósági szabály a jogvita és az abban határozatot hozó bíróság közötti különösen szoros kapcsolat fennállásán alapul, „a jogvita tárgyához való közelsége és a könnyebb bizonyításfelvétel miatt”(13), tekintettel a jogellenes károkozással kapcsolatos ügyekben az állítólagos kár és annak oka közötti okozati összefüggés megállapításának jelentőségére.(14)
30. Ugyanakkor e szabály eltérést jelent azon általános szabálytól, amely szerint a joghatóságot az alperes lakóhelye alapján kell meghatározni. Ennek megfelelően megszorítóan kell értelmezni.(15)
31. E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy noha a „káresemény bekövetkezésének helye” magában foglalhatja azt a helyet is, ahol a káresemény kézzelfogható (okozati) következményekkel járt (lásd a fenti 28. pontot), ez nem teszi lehetővé a bíróság joghatóságának megalapozását pusztán azon az alapon, hogy e bíróság joghatóságán belül a károsultat olyan cselekmény hátrányos következményei érik, amely máshol már kárt okozott.(16)
32. Tekintettel arra, hogy az ilyen hátrányos következmények végső soron szükségszerűen a felperes lakóhelyén jelentkeznek, az ezzel ellentétes megoldás ellentétes lenne az eljáró bíróság és a jogvita tárgya közötti szoros kapcsolat követelményével, mivel nincs nyomós ok annak feltételezésére, hogy a felperes lakóhelye önmagában a legmegfelelőbb hely a bírósági eljárások megkönnyítésére, azon okból, hogy a kár fennállása és mértéke ott könnyen bizonyítható. Ezenkívül ez sok esetben lehetővé tenné a felperes számára, hogy az alperest a saját lakóhelye szerinti bíróság előtt perelje, ezzel tetszés szerint megfordítva az alperes lakóhelyére vonatkozó általános szabályt.(17)
33. Ugyanezen okokból (amelyek lényegében azt követelik meg, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján eljáró bíróság az eredeti kár helye szerinti bíróság legyen) a Bíróság megállapította, hogy az e rendelkezés értelmében vett „káresemény bekövetkezésének helye” nem terjed ki arra a helyre, ahol a közvetett károsult vagyona érintett.(18)
34. A Bíróság egy olyan ügyben jutott erre a következtetésre, amelyben két, párizsi (Franciaország) székhelyű francia társaság alapított leányvállalatot Németországban egy ingatlanprojekt megvalósítása céljából. A német bankok azonban visszavonták a finanszírozást, ami e leányvállalatok fizetésképtelenségéhez vezetett. A francia anyavállalatok a német bankokat Párizsban akarták perelni, arra hivatkozva, hogy ott szenvedték el a történtekből eredő pénzügyi veszteséget.
35. A Bíróság által ebben az ítéletben adott válasz véleményem szerint közvetlenül releváns a jelen ügy szempontjából. A Dumez ítélet alapjául szolgáló tényálláshoz hasonlóan az ügy irataiból az következik, hogy a felperes által hivatkozott kár nem közvetlenül érintette, hanem azt eredetileg a leányvállalatai szenvedték el, és csak „közvetetten”(19) érhette őt. Valójában nem vitatott, hogy a felperes nem vásárolt (sem közvetlenül, sem közvetve) tehergépjárműveket az alperestől, és nem lépett az érintett leányvállalatok helyébe, sem a vonatkozó követelések engedményezése alapján, sem más módon.(20)
36. Igaz, hogy – amint arra a felperes rámutat – a Tibor‑Trans ügyben (amely ugyanarra az összejátszásra irányuló magatartásra vonatkozott, mint amelyet a jelen ügyben szóban forgó bizottsági határozatban állapítottak meg), a Bíróság különbséget tett azon ügy és a fent hivatkozott Dumez ítélet alapjául szolgáló ügy között. A Tibor‑Trans ügy tényállásának sajátossága az volt, hogy abban az ügyben a felperes, a tehergépjárművek végfelhasználója, nem közvetlenül az alperestől, hanem egy márkakereskedőn keresztül vásárolt tehergépjárműveket. Ez azonban nem akadályozta meg a Bíróságot annak megállapításában, hogy a felperes követelése ebben az ügyben közvetlen kárra vonatkozott, mivel a kár az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés közvetlen következménye volt, ugyanis az összejátszásra irányuló megállapodásból eredő felárat a márkakereskedők azon felperesre hárították.(21)
37. E továbbhárítás az értékesítési láncban is bekövetkezhet, ha az állítólagos károsult a kartell tárgyát képező termékeket (vagy szolgáltatásokat) szerzi be.(22) Ennek alapügyben való megtörténtét azonban az alapeljárásban nem állítják. Ehelyett úgy tűnik, hogy a felperes a leányvállalatai által elszenvedett eredeti kárt a sajátjaként mutatja be.
38. E megfontolások arra utalnak, hogy – amint azt már jeleztem – a felperes közvetett károsultként jár el. Olyan kár megtérítését kéri, amely már először is egy másik jogi személyt érintett. Ebből a szempontból úgy értelmezem a kérdést előterjesztő bíróság első kérdését, mint amely arra irányul, hogy e körülmény ellenére megállapítható‑e a joghatóság a felperes székhelyén alapuló kapcsolóelv alapján, tekintettel arra, hogy a felperes és az érintett leányvállalatok gazdasági egységet alkotnak.
39. Mielőtt rátérnék erre a kérdésre, meg kell magyarázni, hogy miért hivatkoznak elsőként alkalmazandó kapcsolóelvként a felperes székhelyére. Ez pedig annak kifejtését igényli, hogy melyek azok a kapcsolóelvek, amelyeket a Bíróság a szóban forgó joghatósági szabály alkalmazása szempontjából relevánsnak tekintett az EUMSZ 101. cikk megsértése miatt indított kártérítési keresetek konkrét összefüggésében.
B. Kapcsolóelvek az EUMSZ 101. cikk megsértése miatti kártérítési keresetek összefüggésében
40. A jelen szakaszban először a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatát ismertetem (1), mielőtt rátérnék a Bizottságnak a Bírósághoz intézett azon kérésére, hogy tisztázza az ítélkezési gyakorlat egy konkrét szempontját (2).
1. A releváns ítélkezési gyakorlat
41. Visszatérve az 1215/2012 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének értelmében vett, a jelen indítvány 28. pontjában ismertetett két helytípushoz, amelyek „a káresemény bekövetkezése helyének” minősülhetnek, a Bíróság megállapította, hogy az első kategória (a kárt okozó esemény) alapján joghatósággal rendelkező bíróság lényegében annak a helynek a bírósága, ahol a kartell véglegesen létrejött.(23)
42. Ami a második kategóriát, vagyis azt a helyet illeti, ahol a kár bekövetkezett (megvalósult), a vonatkozó szabály összetettebb.
43. A Bíróság először a CDC Hydrogen Peroxide ítéletben állapította meg, hogy ez a hely a károsult székhelye. Ezt a megközelítést annak kiemelésével indokolta, hogy a releváns értékelés a felperes (az állítólagos károsult) helyzetére jellemző sajátos tényezőktől függ.(24)
44. E megoldást érte néhány bírálat. Először is hangsúlyozták, hogy úgy tűnik, a Bíróság a vagyoni kár helyét érvényes kapcsolóelvnek tekintette.(25) Másodszor megjegyezték, hogy a károsult székhelye mint kapcsolóelv nem feltétlenül felel meg az eljáró bíróság és a jogvita tárgya közötti közelség követelményének. Rámutattak különösen arra, hogy noha nem zárható ki, hogy néhány bizonyíték rendelkezésre állhat a károsultak székhelyén, az adott összefüggésben elszenvedett kárt általában úgy állapítják meg, hogy összehasonlítják a kartell árait a feltételezett piaci árakkal, amelyek általában az érintett piacra vonatkozó gazdasági adatok alapján állapíthatók meg.(26)
45. Mindenesetre a Bíróság ítélkezési gyakorlata fejlődött. Ítélkezési gyakorlatának kidolgozása során a Bíróság hangsúlyozta a versenyellenes magatartással érintett piac és azon hely közötti kapcsolatot, ahol a felperesek ‑ állításuk szerint ‑ kárt szenvedtek. E fejlődést különösen Richard de la Tour főtanácsnok elemezte részletesen a Volvo ügyre vonatkozó indítványában.(27) A jelen ügy szempontjából elegendő megjegyezni, hogy egyrészt a Tibor‑Trans ítélet kétségtelenül azt sugallta, hogy a kár bekövetkezésének helye a szóban forgó versenyellenes magatartás által érintett piac (további pontosítás nélkül).(28) Másrészt a Bíróság a Volvo ítéletben (amely a legújabb releváns fejlemény) pontosította, hogy az árak meghatározására és emelésére vonatkozó megállapodásból eredő kártérítési kereset összefüggésében a „kár bekövetkezésének helye” az érintett piacon belül az a hely, ahol a kartell tárgyát képező árukat megvásárolták.(29) Úgy tűnik tehát, hogy az ilyen kapcsolóelv a felperes által hivatkozott helyet jelöli meg azon helyként, ahol a konkrét kárt neki okozták a szóban forgó versenytorzulás által érintett szélesebb területen belül.(30)
46. A Bíróság ezzel egyidejűleg ugyanebben az ítéletben megerősítette az állítólagos károsult székhelyének továbbra is fennálló relevanciáját abban az esetben, ha különböző helyeken került sor több vásárlásra.(31) Ebből véleményem szerint az következik, hogy a károsult székhelye szerinti kapcsolóelvet kiegészítő jelleggel kell alkalmazni, amennyiben a különböző helyeken történt többféle vásárlás nem teszi lehetővé a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározását a vásárlás(ok) (egyetlen) helyéhez kapcsolódó elsődleges kapcsolóelv alapján.(32)
47. A Bizottság úgy véli, hogy noha a székhely az érintett piacon található (mint a Volvo ügy esetében), a fennálló ítélkezési gyakorlat alapján kétséges, hogy ez a kapcsolóelv akkor is alkalmazható‑e, ha a károsult székhelye az érintett piacon kívül található. A Bizottság szerint ez ellentétes a közelség elvével, az eljáró bíróság kiszámíthatóságának elvével, valamint az eljáró bíróság és az alkalmazandó jog közötti összhang elvével. Következésképpen arra kéri a Bíróságot, hogy ragadja meg ezt az alkalmat az ilyen eset kizárásához, és erősítse meg, hogy a fő kapcsolóelv – ha jól értem az érvelést –, az érintett piac kapcsolóelve.
48. E kérdéssel az alábbiakban foglalkozom.
2. Az állítólagos károsult székhelye és az érintett piac
49. Először is, amint azt már megjegyeztem, a Bíróság a Volvo ítéletben egyértelművé tette, hogy az érintett piac nem feltétlenül kellően konkrét kapcsolóelv a joghatóság megállapításához. Amennyiben ugyanis az összejátszásra irányuló megállapodás az Unió egész területére hatást gyakorolt, az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése nem teszi lehetővé a kártérítési kereset Európai Unión belül bárhol történő benyújtását.(33) A joghatósággal rendelkező bíróságot ugyanis egy konkrétabb kapcsolat (elsősorban a vásárlás helye) alapján kell megállapítani.
50. Másodszor, a Volvo ügy tényállásában mind a vásárlások helye, mind a károsult székhelye nem csupán egy tagállamban, hanem a szóban forgó tagállamon belül ugyanazon a helyen volt található. A károsult székhelye ugyanis Córdobában (Spanyolország) volt, amely megegyezett azzal a hellyel, ahol a kartell tárgyát képező tehergépjárműveket vásárolta. Ezenkívül, amint azt a Bíróság megjegyezte, Spanyolország (szükségszerűen) a vonatkozó bizottsági határozatban meghatározott (tágabb) (az EGT egészére kiterjedő) érintett piac részét képezte.(34)
51. Másképpen fogalmazva, a konkrét kapcsolóelvek mindkét típusa (a vásárlás helye és a károsult székhelye) mindenképpen ugyanarra az érintett piacra (és annak ugyanazon helyi és nemzeti szegmenseire) vonatkozott. Ebből a szempontból úgy tűnik, hogy a Bíróság megállapítása azon előfeltevés alapján került megfogalmazásra (vagy legalábbis úgy tekinthető), hogy a kapcsolóelvek mindkét kategóriáját figyelembe vették e tényállásban.(35)
52. Ez nyitva hagyja azt a kérdést, hogy eltérő tényállás esetén lehet‑e ezzel ellentétes megoldást találni, ha a felperes székhelye az érintett piacon kívül található(36) (és ahol a piac nem fedi le az Európai Unió teljes területét).
53. Első ránézésre egyetértek a Bizottsággal abban, hogy ha egy adott versenyellenes magatartással érintett piacon kívüli bíróság joghatóságát kellene megállapítani az ilyen magatartásból eredő kártérítési igények tekintetében, ez nem felelne meg a fent vizsgált fejleményeknek, amelyben a Bíróság hangsúlyozni kezdte az érintett piac és a kár állítólagos helye közötti kapcsolatot. Ugyanezen gondolatmenetet követve Bobek főtanácsnok a flyLAL ügyre vonatkozó indítványában megállapította, hogy „lehetetlennek találja, hogy a [szóban forgó joghatósági szabály] és a »kár bekövetkezésének helye« a jogsértéssel érintett piacokon kívül található bíróságok joghatóságát alapozza meg.”(37)
54. Ezzel együtt és a Bizottság felkérésére válaszolva úgy vélem, hogy egy konkrét elem relevanciájának abszolút értelemben vett kizárása a ténybeli körülmények konkrét együttesének hiányában kényes művelet, amelyet óvatosan kell lefolytatni, különösen a legújabb ítélkezési gyakorlat fényében.
55. A Bizottság által kizárni kívánt eset véleményem szerint és a Volvo ítélet után akkor fordulhat elő, ha egy B tagállamban székhellyel rendelkező felperes A tagállamban különböző helyeken több vásárlást hajtott végre, ahol B tagállam a szóban forgó versenyellenes magatartással érintett piacon kívül található. Ezen eredmény megakadályozása érdekében ki kell zárni a Volvo ítéletben kialakított megoldásnak az ilyen, határon átnyúló tényállásra való alkalmazását.(38)
56. Egy másik elképzelhető példa azon közvetett vevők helyzete, akik vagy amelyek azt állítják, hogy összejátszásra irányuló megállapodásból eredő többletköltséget hárítottak rájuk. Amint azt már megjegyeztem, a Bíróság a Tibor‑Trans ítéletben megállapította, hogy az ilyen kár az 1215/2012 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában közvetlen kárnak minősül.(39) Ebből a szempontból nem zárható ki, hogy a releváns kapcsolóelv valamely összetett ellátási lánc sajátos körülményei között az állítólagosan kárt okozó versenyellenes magatartás által érintett piacon kívüli területre utaljon.(40)
57. Mindenesetre ez a kérdés önmagában nem vitatott a kérdést előterjesztő bíróság előtt, amint azt a Bizottság is elismeri. Noha e fejlemények bizonyos mértékig megmagyarázzák, hogy a felperes miért hivatkozik a székhelyére a magyar bíróságok joghatóságának megállapítása érdekében, a felperes a fent említett ügyekben szóban forgó helyzettől jelentősen eltérő összefüggésben hivatkozik erre. A felperes ki akarja terjeszteni e kapcsolóelv alkalmazását azon követelésével kapcsolatos joghatóság megállapítása érdekében, amelyben kizárólag a felperes gazdasági egységének más tagjai által elszenvedett kár megtérítését kéri.
58. Ebből a szemszögből, és emlékeztetőül, a kérdést előterjesztő bíróság első kérdése lényegében arra irányul, hogy a gazdasági egység fogalma alkalmazható‑e más célból, mint arra, hogy a versenyjog megsértéséért való felelősséget egy adott alperessel szemben állapítják meg (ami, amint azt a későbbiekben kifejtem, e fogalom hagyományos alkalmazásának minősül), a joghatóság megállapítása céljából, a hivatkozott kárt eredetileg elszenvedő (jogi) személytől függetlenül.
59. Ezt vizsgálom a következőkben.
C. A leányvállalat által elszenvedett kár: lehet‑e az anyavállalat székhelye az a „hely, ahol a káresemény bekövetkezett”?
60. Az előterjesztő bíróság kérdésének megválaszolása érdekében először a gazdasági egység fogalmával foglalkozom (1), és kifejtem, hogy az első kérdésre miért kell nemleges választ adni (2). Noha ez a javasolt válasz szükségtelenné teszi az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés megválaszolását, a teljesség érdekében röviden foglalkozom ezzel a kérdéssel (3).
1. A gazdasági egység fogalma
61. A gazdasági egység (vagy egyetlen gazdasági egység) fogalmát a Bíróság ítélkezési gyakorlata alakította ki annak érdekében, hogy lényegében leírja az EUMSZ 101. cikkben és az EUMSZ 102. cikkben szereplő „vállalkozás” fogalmát, ami a versenyjog területén „kritikus”(41), mivel e jog önmagában nem a jogi és természetes személyeket, hanem a „vállalkozásokat” szabályozza.(42) Ebben az összefüggésben a vállalkozás bizonyos esetekben megfelelhet egy természetes vagy jogi személynek, más esetekben azonban több ilyen személyt is magában foglalhat.(43)
62. A jelen ügy szempontjából releváns tényezőket illetően, általában úgy kell tekinteni, hogy az anyavállalat és leányvállalata gazdasági egységet alkot, amennyiben ez utóbbi lényegében az előbbi meghatározó befolyása alatt áll, és nem önállóan jár el.(44) Ilyen helyzetben a csoport egészét olyan „vállalkozásnak” kell tekinteni, amelyre a versenyjogi szabályok vonatkoznak, és amelyeket a csoportnak mint egésznek be kell tartania, egyetemleges felelősséget maga után vonva.(45)
63. Ez jelentős következményekkel jár a versenyjog egyes anyagi jogi szabályainak alkalmazására nézve, és érinti a versenyjogi jogsértésekért való felelősség megállapítását.
64. Először is, az anyagi jogi szempontot illetően, és egy példát említve, gazdasági egység részét képező személyek között kötött megállapodások nem tartoznak az EUMSZ 101. cikk hatálya alá,(46) mivel a csoporton belüli koordináció lényegében nem befolyásolhatja a versenyt, mivel az egységen belül eleve nincs verseny.
65. Másodszor, az alkalmazást illetően, a gazdasági egység fogalma alapvetően érinti a versenyjog megsértéséért való felelősség megállapításának logikáját. Mindenekelőtt lehetőséget biztosít a Bizottságnak (vagy valamely nemzeti versenyhatóságnak) arra, hogy főszabály szerint megállapítsa az anyavállalat felelősségét az ilyen jogsértésért, jóllehet azt ténylegesen a leányvállalata követte el.(47) Ezenkívül a Bíróság pontosította, hogy amennyiben valamely anyavállalat és leányvállalata gazdasági egységet alkot, és a Bizottság határozata csak az anyavállalatot említette meg, és versenyellenes magatartás miatt szankcionálta, bizonyos feltételek mellett bármelyikük ellen indítható kártérítési kereset.(48) A Bíróság lényegében kifejtette, hogy az EUMSZ 101. cikk értelmében vett „vállalkozás” fogalmának nem lehet eltérő tartalma attól függően, hogy arra a versenyjog közjogi vagy magánjogi érvényesítése keretében hivatkoznak.(49)
66. Ebből a szempontból a felperes arra hivatkozik, hogy mivel a versenyjog megsértése a gazdasági egység egészének egyetemleges felelősségét vonja maga után, ami azt jelenti, hogy egy tag felelősségre vonható egy másik tag cselekményeiért, ugyanezen elv tükör‑ (vagy fordított) képét kell alkalmazni – értelmezésem szerint – a gazdasági egység valamely tagját érintő versenyjogi jogsértés miatti igények érvényesítésére. A felperes megfogalmazása szerint (ami úgy tűnik, hogy a Bíróság előző pontban idézett megállapításaira támaszkodik) a gazdasági egység fogalmának nem lehet eltérő jelentése attól függően, hogy az adott vállalkozás felperesként vagy alperesként jár el. A jelen ügyben ez az állítás azt jelenti, hogy az alapeljárásban folyamatban lévő követelést az anyavállalat érvényesítheti, függetlenül attól, hogy a kárt a leányvállalatai szenvedték el. Következésképpen a felperes érvelését követve, az anyavállalat székhelyét az 1215/2012 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában annak a helynek kell tekinteni, „ahol a káresemény bekövetkezett”.
67. Úgy vélem, hogy általánosabban (a joghatóság kérdésétől függetlenül) a Bíróság elutasította a gazdasági egység fogalma „fordított alkalmazásának” gondolatát, amikor megállapította, hogy e fogalom nem alkalmazható az EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti, az Európai Unió szerződésen kívüli felelősségére hivatkozó kártérítési kereset (nyilvánvalóan eltérő) összefüggésében. Magyarázatként, a Guardian Europe kontra Európai Unió ügyben a Törvényszék lényegében elutasította az anyavállalat igényét annyiban, amennyiben a Bizottság által kiszabott, majd részben törölt bírság megfizetése miatt nyereségkiesést szenvedett, miközben a bírság terheit valójában a leányvállalatok viselték. A fellebbezés keretében a Bíróság egyetértett azzal, hogy a Törvényszék elutasította a gazdasági egység fogalmának „fordított” értelmezését, és kifejtette, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségére hivatkozó keresetre „általános […] eljárási szabályok vonatkoznak, amelyek függetlenek a kartelljog tekintetében fennálló felelősségre vonatkozó megközelítéstől.(50)”
68. Függetlenül attól a kérdéstől, hogy egy magánjogi kártérítési kereset keretében eltérő érdemi megoldás érhető‑e el(51), megjegyzem, hogy Szpunar főtanácsnok nemrég elutasított egy ehhez hasonló érvet, és meggyőzően kifejtette, hogy a gazdasági egység fogalma nem befolyásolhatja a jogi dokumentumok Unión belüli kézbesítésére vonatkozó szabályok(52) értelmezését, és nem teszi lehetővé, hogy egy anyavállalatnak címzett kártérítési keresetet érvényesen kézbesítsenek az anyavállalat leányvállalatának.(53)
69. Ezen általánosabb fejlemények fényében meg kell vizsgálni, hogy a gazdasági egység fogalma alkalmazható‑e az 1215/2012 rendelet 7. cikk (2) bekezdésének alkalmazása keretében annak érdekében, hogy lényegében forum actorist biztosítson az EUMSZ 101. cikket sértő magatartás állítólagos közvetett károsultja számára.
2. Hatással lehet‑e a gazdasági egység fogalma a kár bekövetkezése helyének hatályára?
70. Az alperes, a cseh kormány, valamint a Bizottság által kifejtett álláspontokkal egyetértve úgy vélem, hogy erre a kérdésre nemleges választ kell adni.
71. Először is, a jelen indítvány előző szakaszaiból kitűnik, hogy a felperes ezzel ellentétes álláspontját a Bíróság ítélkezési gyakorlata egyszerűen nem támasztja alá.
72. Másrészt ezen álláspont elfogadása ellentétes lenne a szóban forgó joghatósági szabály alapjául szolgáló elvekkel. Ez akadályozná a közelség mögött meghúzódó elgondolást és a kapcsolóelvek egyedi értékelésének erre vonatkozó követelményét (a). A jelen ügy körülményei között ez nem felelne meg az eljáró bíróság kiszámíthatósága követelményének, valamint az eljáró bíróság és az alkalmazandó jog közötti összhang célkitűzésének sem (b).
73. Végül a felperes aggályainak eloszlatása érdekében kifejtem, hogy e következtetés nem sérti a versenyjog megsértéséből eredő jogok érvényesítésének hatékonyságát (c).
a) A közelség és az egyedi értékelés követelménye
74. Amint azt a fentiekben kifejtettem, azok a bíróságok tekinthetők a legalkalmasabb helyzetben lévőnek a jogvita tárgyához való közelség és a könnyebb bizonyításfelvétel miatt(54), amelyek joghatósága az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján megállapítható.
75. Ebből a szempontból természetesen elismerem a határokon átnyúló kártérítési keresetekben a bizonyítékok gyűjtésének összetettségét(55), ideértve az olyan követeléseket (vagy védekezéseket) is, amelyek azzal érvelnek, hogy az összejátszásra irányuló megállapodásból eredő többletköltséget áthárították.(56)
76. Mindemellett az anyavállalat székhelyének elhelyezkedése nem mutat azonnal észszerű összefüggést, ami jelezné, hogy miért lenne alkalmasabb erre a célra (különösen) a vásárlás helyéhez képest.(57)
77. E tekintetben a felperes által képviselt megoldás összeegyeztethetetlen lenne azzal a követelménnyel, amely szerint a kapcsolóelveket minden egyes károsult esetében egyedileg kell értékelni. Ezt egyértelműen kimondta a CDC Hydrogen Peroxide ítélet, amely az egyetlen társaságra átruházott több követelést érintő keresetre vonatkozott.(58)
78. Kétségtelen, hogy – amint arra a felperes rámutat – a Volvo ítéletben a Bíróság ebben az ügyben a „vállalkozás” kifejezést használja a felperes megjelölésére, amely a versenyellenes magatartások állítólagos sértettje volt. Mindazonáltal nem hiszem, hogy e kifejezés használata a fent vizsgált fejlemények kiegészítése céljából történt, amelyekben a Bíróság árnyalta a „kár bekövetkezése helyének” meghatározását annak érdekében, hogy figyelembe vegye a versenyjogi jogviták sajátosságait (a „felperes” fogalmának ebben az összefüggésben való hozzáadásával).
79. Először is, a fent leírt „vállalkozás” kifejezés Bíróság általi használata már a CDC Hydrogen Peroxide ítéletben is megjelenik, amely megelőzi e fejleményeket. Még fontosabb, amint azt a Bizottság és a Cseh Köztársaság megjegyzi, hogy mind a CDC Hydrogen Peroxide ítélet, mind a Volvo ítélet figyelmesebb olvasatából kitűnik, hogy a vállalkozás kifejezést nem a konkrét versenyjogi értelmében, hanem köznapi értelemben és a „társaság” vagy a „jogi személy” szinonimájaként(59) használják. Ezenkívül az ettől eltérő következtetés közvetlenül ellentétes lenne az egyedi értékelés szükségességével, amely a CDC Hydrogen Peroxide ítélet egyik fő megállapítása volt, és amelyre később a Volvo ítélet emlékeztetett.(60)
80. Egyébiránt, amint azt az alperes, a cseh kormány és a Bizottság megjegyzi, az uniós jogalkotó a 2014/104 irányelvben ugyanezt az „egyedi megközelítést” fogadta el a versenyellenes magatartás állítólagos károsultjának meghatározását illetően.(61) E jogi aktus elfogadását fontos lépésnek tekintették lényegében a versenyjog megsértéséből eredő magánjogi jogérvényesítés hatékonyságához való hozzájárulásban.(62) Ennek érdekében ez az irányelv olyan szabályokat határoz meg, amelyek összehangolják többek között a versenyjogi szabályoknak a kártérítési keresetek tekintetében történő érvényesítését annak biztosításához, hogy a versenyjogi jogsértés következtében kárt szenvedett személyek a felelős vállalkozással szemben hatékonyan érvényesíthessék az elszenvedett kár teljes megtérítésére vonatkozó jogukat.(63)
81. Ebből a szempontból fontos, hogy az uniós jogalkotó nem tartotta célszerűnek a „károsult”(64) fogalmának tágabb meghatározását annak érdekében, hogy az ne csak a közvetlen károsultakat, hanem a közvetett károsultakat is magában foglalja.(65) Ha ezt nem tartották szükségesnek egy kifejezetten a versenyjog magánjogi érvényesítésének megerősítésére irányuló jogi aktus keretében, nem látok okot arra, hogy ilyen megközelítést fogadjunk el az 1215/2012 rendelet összefüggésében, amely – amint arra lényegében maga a felperes is rámutat – olyan általánosan alkalmazandó aktus, amely a hatálya alá tartozó valamennyi típusú jogvitát szabályozza (különösen, ha az ilyen megközelítés akadályozná a szóban forgó joghatóság működésének általam említett, valamint az alábbiakban ismertetett szempontjait).
b) Az eljáró bíróság és az alkalmazandó jog közötti összhangra vonatkozó célkitűzés, valamint az eljáró bíróság nagyfokú kiszámíthatóságára vonatkozó követelménye
82. A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatban a Bíróság hangsúlyozta egyrészt a joghatósággal rendelkező bíróság és az alkalmazandó jog közötti összhang relevanciáját, másrészt pedig az eljáró bíróság kiszámíthatóságának követelményét.
83. Az első pontot illetően a Bíróság megjegyezte, hogy a kár bekövetkezése helyének az érintett piacon való meghatározása megfelel az alkalmazandó jog és a joghatósággal rendelkező bíróság közötti összhangra irányuló, a „Róma II” rendelet (7) preambulumbekezdésében kifejezett célkitűzésnek, mivel e rendelet értelmében a versenyjog megsértéséből eredő kártérítési keresetekre azon ország joga alkalmazandó, amelynek piaca érintett vagy érintve lehet.(66)
84. A második pontot illetően a Bíróság a Volvo ítéletben igazolta a károsult székhelyének (kiegészítő) kapcsolóelvét, arra a tényre hivatkozva, hogy „az alperesek, akik a kartell tagjai, nem hagyhatják figyelmen kívül azt a körülményt, hogy a szóban forgó termékek vevői az összejátszásra irányuló magatartások által érintett piacon telepedtek le”(67)
85. Az előző alszakaszban a közelségre és az egyedi értékelésre vonatkozóan felvetett kérdéseken kívül az anyavállalat székhelyére való hivatkozás a jelen ügy körülményei között nem tűnik elegendőnek e két követelmény tekintetében.
86. Igaz, hogy a felperes székhelye a bizottsági határozatban meghatározott érintett piacon belül található (amely a szóban forgó kartell páneurópai kiterjedésének természetes következménye). Mindazonáltal már kifejtettem, hogy a Volvo ítélettel összhangban olyan konkrétabb tényezőt kell alkalmazni, mint a vásárlás helye vagy a közvetlen károsult székhelye.
87. Az iratokból kitűnik, hogy a különböző leányvállalatok beszerzéseire több tagállamban (köztük, de nem kizárólag Magyarországon(68)) került sor, amelyeknek jogszabályai tehát a „Róma II” rendelet 6. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében alkalmazandóvá válnak. E körülmények között az alkalmazandó joggal való összhang biztosításának célja nem érhető el (ha a Magyarországon kívül okozott kárral kapcsolatos igényeket a magyar bíróságoknak kell elbírálniuk).
88. Az eljáró bíróság kiszámíthatóságát illetően, ha a joghatóságot az anyavállalat székhelye alapján kellene meghatározni, ez azzal a kockázattal járna, hogy az így kijelölt fórum mozgó célponttá válna. Valójában minden olyan ügylet esetén, amely megváltoztatja, hogy melyik személy gyakorol ellenőrzést egy adott leányvállalat felett, az új anyavállalat székhelyétől függően változik a jelen összefüggésben hatáskörrel rendelkező bíróság.(69) Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés e kockázatot meglehetősen jól szemlélteti, mivel rámutat arra, hogy egyes érintett leányvállalatok a vásárlások időpontjában nem tartoztak a felperes csoportjába. E tekintetben, noha azt lehet mondani, hogy azon pontos hely meghatározását illetően, „ahol a kár bekövetkezett”, a fórum kiszámíthatóságára való törekvés (egy páneurópai kartell összefüggésében) bizonyos mértékig illuzórikussá válik, ez nem ok arra, hogy e törekvésről teljesen lemondjunk, sem arra, hogy a bizonytalanság egy további rétegével egészítsük ki azt.
89. Ennek tisztázása után még foglalkoznom kell a felperes azon érvével, amely szerint a gazdasági egység fogalmának a jelen körülmények közötti kizárása súlyosan aláássa a versenyellenes magatartás károsultjainak jogérvényesítési lehetőségét.
c) A jogérvényesítés hatékonysága
90. A felperes hosszan kifejti azokat a nehézségeket, amelyek álláspontja szerint a versenyellenes magatartás sértettje számára a kapcsolódó jogok határokon átnyúló érvényesítése során merülnek fel. Megjegyzi többek között, hogy a jogsértők szisztematikusan akadályozzák e jogérvényesítést, különösen az eljáró bíróságok joghatóságának kifogásolásával. Lényegében úgy véli, hogy e nehézségek elkerülhetők (a szóban forgó tehergépjármű‑kartell konkrét esetében), ha a joghatóságot a valamely gazdasági egység különböző tagjai által különböző helyeken elszenvedett minden kár tekintetében központosítják, és ha ez a központosított joghatóság az anyavállalat székhelyén alapul. A jelenlegi helyzet véleménye szerint hatással van az alapul szolgáló jogok érvényesítésének hatékonyságára, mivel a különböző tagállamokban üzleti tevékenységet folytató károsultnak (mint ahogy ő maga is, ha helyesen követem ezt az érvelést), öt különböző tagállamban kell peres eljárást indítania csak azért, mert a tehergépjárműveket a leányvállalatai vásárolták. Ezenkívül utal az ilyen széttagolt peres eljárásokkal járó megnövekedett költségekre, és megjegyzi, hogy mivel a jogsértők többsége az alapító tagállamokban (vagy azokban, amelyek „elsőként” csatlakoztak) rendelkeznek székhellyel, a jelenlegi szabályok azt jelentik, hogy a károsultaknak ott kell peres eljárást kezdeményezniük, jóllehet esetleg maguk is valamely más tagállamban rendelkeznek székhellyel.
91. Először is ez utóbbi észrevétel megválaszolása érdekében úgy vélem, hogy a felperes lényegében – ha helyesen követem ezt az érvelést – az alperes lakóhelyére vonatkozó, az 1215/2012 rendeletben irányadó főszabályt kifogásolja. E szabály valóban hátrányos helyzetbe hozza a felpereseket (bármely felperest), mivel a felperesnek kell az alperes lakóhelyére „utaznia”, és az alkalmazandó eljárási szabályokat betartania (nem pedig fordítva). Az 1215/2012 rendeletet mindazonáltal ilyen módon (a nemzeti jogrendszerekben már régóta fennálló szabállyal összhangban) szövegezték meg.(70)
92. Másodszor meg kell jegyezni, hogy ez utóbbi rendelet megfordítja ezt az általános szabályt a gyengébb félnek tekintett felperesek bizonyos kategóriái tekintetében, erősebb védelmet nyújtva számukra a lakóhelyükön (vagy munkahelyükön) való perlés lehetősége formájában.(71) A versenyellenes magatartás állítólagos károsultjai önmagukban nem szerepelnek e kategóriák között (kivéve, ha adott esetben fogyasztóként járnak el). E status quo független attól a ténytől, hogy közérdek fűződik a versenyjog tiszteletben tartásának biztosításához, és hogy ezen érdek előmozdítása érdekében az uniós jogalkotó úgy határozott, hogy e jog magánjogi érvényesítésének terén bizonyos közös szabályokat fogad el.(72) A jelen ügy szempontjából az a releváns, hogy e választásnak nincs megfelelője az 1215/2012 rendeletben jelenleg szereplő „védelmet biztosító” joghatósági szabályokban.
93. Harmadszor, e védelmet biztosító szabályokkal ellentétben a szóban forgó joghatósági szabály alapvetően eltérő logikán alapul, amint az fentebb kifejtésre került. Ebből következik, hogy a felperesek, illetve az alperesek érdekeit egyenértékűnek kell tekinteni. Ezenkívül, mint az általános szabály alóli kivételt, e joghatósági szabályt megszorítóan kell értelmezni.
94. Negyedszer, a CDC Hydrogen Peroxide ítéletben a Bíróság mindazonáltal odáig ment, hogy az árkartell (közvetlen) károsultja számára forum actorist hozott létre, és e forum actorist a Volvo ítélet másodlagos jelleggel megerősítette. Amint arra a Bizottság rámutat, a Bíróság a CDC Hydrogen Peroxide ítéletben azt is megállapította, hogy a károsult székhelyének joghatósága határozhat a követelt kár egészéről(73) (ami úgy tűnik, hogy logikus következménye a károsult székhelye kapcsolóelvként történő kiválasztásának).
95. Ötödször, amint azt már kifejtettem, és amint azt a Bizottság hangsúlyozza, a károsult nemcsak a jogsértést megállapító vonatkozó bizottsági határozat címzett anyavállalatával szemben indíthat keresetet, hanem bizonyos feltételek mellett az ezen anyavállalat gazdasági egységén belüli leányvállalattal szemben is.(74) Ez (a leányvállalat helyétől függően) további fórum lehetőségét teremti meg, és így tovább könnyítheti a jogérvényesítést.
96. Végül, ha egy adott felperes a joghatóság központosítását tekinti elsődleges prioritásnak, az általános jogorvoslatra mindig az alperes székhelye szerinti bíróságok előtt van lehetőség. E választás kétségtelenül maga után vonja az „utazás” hátrányait, de nem kifogásolható amiatt, hogy a peres eljárások széttöredezettségéhez vezet.
97. Ilyen körülmények között nem látom, hogy a jelenlegi joghatósági szabályok milyen módon akadályozzák alapvetően a versenyellenes magatartás állítólagos károsultjait abban, hogy jogaikat érvényesítsék, vagy mi az 1215/2012 rendelet jelenlegi rendszerének azon hibája, amely szükségessé teszi a gazdasági egység „fordított” fogalmának alkalmazását az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett, „a káresemény bekövetkezésének helye” fogalom kiterjesztése érdekében (pontosabban az a hely, ahol a kár a Bíróság fent kifejtett ítélkezési gyakorlata értelmében bekövetkezett).
98. A fenti megfontolásokra tekintettel megállapítom, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett, „a káresemény bekövetkezésének helye” fogalom nem terjed ki azon anyavállalat székhelyére, amely kizárólag a leányvállalatainak harmadik személy versenyellenes magatartása által okozott károk megtérítése iránt indít keresetet, és amennyiben azt állítják, hogy ezen anyavállalat és e leányvállalatok ugyanazon gazdasági egység részét képezik.
3. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés: a vásárlás időpontjának (és a leányvállalatok megszerzése időpontjának) relevanciája
99. A fenti megállapításaimra tekintettel nem kell válaszolni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy az anyavállalat azon lehetőségét, hogy a joghatóság megállapítása érdekében a székhelyére (és a gazdasági egység fogalmára) hivatkozzon, befolyásolja‑e az a tény, hogy az érintett leányvállalatok némelyikét a felperes csak azt követően szerezte meg, hogy azok kifizették a mesterségesen megemelt árakat és elszenvedték az ennek megfelelő veszteséget.
100. Ezzel együtt e kérdés érdemi részét véleményem szerint elég gyorsan meg lehet válaszolni. E tekintetben egyetértek a felperessel abban, hogy e kérdés a kereset érdemi részét érinti, és így a joghatóság megállapításának szakaszában irreleváns.(75)
101. Ha ugyanis el kellene ismerni, hogy a gazdasági egység fogalma a felperes székhelyét az 1215/2012 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében alkalmazandó kapcsolóelvvé alakítja, akkor meg kellene állapítani, hogy a második kérdéssel felvetett problémakör a felperes által követelhető kár mértékére vonatkozik (azaz arra, hogy a felperes a leányvállalatokat a felperes általi megszerzésüket megelőzően ért veszteségek tekintetében is sikeresen követelhet‑e ilyen kártérítést). E szempont ugyanis az ügy érdemére vonatkozik és nem a joghatóság kérdésére.
V. Végkövetkeztetés
102. A fentiekre tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Kúria (Magyarország) által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikkének (2) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
a „káresemény bekövetkezésének helye” fogalom nem terjed ki azon anyavállalat székhelyére, amely kizárólag a leányvállalatainak harmadik személy versenyellenes magatartása által okozott károk megtérítése iránt indít keresetet, és amennyiben azt állítják, hogy ezen anyavállalat és e leányvállalatok ugyanazon gazdasági egység részét képezik.