C‑135/15. sz. ügy

Republik Griechenland

kontra

Grigorios Nikiforidis

(a Bundesarbeitsgericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – A munkaszerződésre alkalmazandó jog – 593/2008/EK rendelet – 28. cikk – Időbeli hatály – 9. cikk – Az »imperatív rendelkezések« fogalma – Az eljáró bíróság helye szerinti államtól eltérő tagállamok imperatív rendelkezéseinek alkalmazása – Tagállami jogszabályok, amelyek a költségvetési válság miatt illetménycsökkentést írnak elő a közszektorban – A lojális együttműködés kötelezettsége”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2016. október 18.

1.        Európai uniós jog – Értelmezés – A tagállamok jogára való kifejezett utalást nem tartalmazó rendelkezés – Önálló és egységes értelmezés – A „2009. december 17‑től kötött szerződések” 593/98 rendelet értelmében vett fogalmára való alkalmazhatóság

(593/2008 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 28. cikk)

2.        Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog – 593/2008 rendelet – Időbeli hatály – E rendelet alkalmazásának kezdete előtt kötött, később módosított szerződés – Kizártság – Korlátok – Olyan terjedelmű módosítások, amelyek új szerződést hoznak létre

(593/2008 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 28. cikk)

3.        Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog – 593/2008 rendelet – Imperatív rendelkezések – Az e rendeletben előírtakon kívüli imperatív rendelkezések jogszabályként való figyelembevétele – Megengedhetetlenség – E rendelkezések ténybeli elemként való figyelembevétele – Megengedhetőség – A lojális együttműködés elvének megsértése – Hiány

(EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés; 593/2008 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 9. cikk, (3) bekezdés)

1.      Lásd a határozat szövegét.

(vö. 28–30. pont)

2.      A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008 rendelet („Róma I”‑rendelet) 28. cikkét akként kell értelmezni, hogy egy 2009. december 17‑ét megelőzően létrejött szerződéses munkaviszony csak akkor tartozik e rendelet hatálya alá, ha e viszony a szerződő felek kölcsönös és ezen időponttól kinyilvánított megegyezése alapján olyan terjedelmű módosításon ment keresztül, hogy azt az említett időponttól kezdődően kötött új munkaszerződésnek kell tekinteni, aminek meghatározása a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

Az uniós jogalkotó ugyanis kizárta, hogy a „Róma I”‑rendelet azonnal alkalmazható legyen, és hogy ezáltal hatálya alá tartozzanak a 2009. december 17. előtt kötött szerződések jövőbeni joghatásai. Ebből az következik, hogy a szerződő felek 2009. december 16‑át követő, a korábban létrejött szerződés teljesítésének a folytatására vonatkozó semmilyen megállapodása nem teheti alkalmazhatóvá a „Róma I”‑rendeletet e szerződéses viszonyra az uniós jogalkotó által egyértelműen kifejezett szándék sérelme nélkül. E jogalkotói választást kétségessé tenné, ha egy eredetileg 2009. december 17‑ét megelőzően kötött szerződés felei által ezen időpontot követően eszközölt, mégoly csekély módosítás is elégséges volna ahhoz, hogy e szerződést e rendelet tárgyi hatálya alá vonja. Ugyanakkor nem kizárt, hogy egy, 2009. december 17‑ét megelőzően létrejött szerződésen ezen időponttól kezdődően olyan terjedelmű, a szerződő felek közötti megállapodás tárgyát képező módosítást hajtsanak végre, amely nem az említett szerződés egyszerű naprakésszé tételét vagy kiigazítását, hanem e szerződő felek közötti új jogviszony létrehozását eredményezi, és így az eredeti szerződést úgy kelljen tekinteni, hogy azt felváltotta egy új, a „Róma I”‑rendelet 28. cikke értelmében az itt említett időponttól kezdődően kötött szerződés.

(vö. 33–37., 39. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

3.      A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008 rendelet („Róma I”‑rendelet) 9. cikkének (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az kizárja, hogy az eljáró bíróság jogszabályként alkalmazhasson olyan imperatív rendelkezéseket, amelyek nem az eljáró bíróság helye szerinti állam vagy azon állam rendelkezései, amelyben a szerződésből eredő kötelezettségeket teljesíteni kell vagy azokat teljesítették, ugyanakkor azzal nem ellentétes, hogy e bíróság ezen egyéb imperatív rendelkezéseket ténybeli elemként figyelembe vegye, amennyiben ezt az ugyanezen rendelet rendelkezéseinek értelmében a szerződésre alkalmazandó nemzeti jog előírja.

Az eljáró bíróság által érvényre juttatható imperatív rendelkezéseknek a „Róma I”‑rendelet 9. cikkében foglalt felsorolása ugyanis kimerítő jellegű. Így, ha lehetővé válna az eljáró bíróság számára a „Róma I”‑rendelet 9. cikkének (2) és (3) bekezdésében kifejezetten említett tagállamoktól eltérő tagállamok jogrendjébe tartozó imperatív rendelkezések érvényre juttatása, az veszélyeztethetné e rendelet általános céljának teljes körű megvalósítását, amely cél, e rendelet (16) preambulumbekezdése értelmében, a jogbiztonság megvalósítása az európai igazságügyi térségben.

Ezzel szemben, minthogy a „Róma I”‑rendelet a kollíziós szabályokat, nem pedig a szerződések jogának anyagi jogi szabályait harmonizálja, amennyiben ez utóbbiak akként rendelkeznek, hogy az eljáró bírónak ténybeli elemként figyelembe kell vennie az eljáró bíróság helye szerinti állam vagy a szerződéses szolgáltatások teljesítésének helye szerinti államtól eltérő tagállam imperatív rendelkezését, az említett rendelet 9. cikke nem akadályozhatja, hogy az eljáró bíróság e ténybeli elemet figyelembe vegye.

A lojális együttműködés EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében kimondott elve nem teszi kétségessé ezt az értelmezést. Ez az elv ugyanis nem teszi lehetővé a tagállamok számára az uniós jog által előírt kötelezettségeik megkerülését, következésképpen nem teszi lehetővé a nemzeti bíróság számára azt sem, hogy eltekintsen az általa érvényre juttatható imperatív rendelkezések „Róma I”‑rendelet 9. cikkében foglalt felsorolásának kimerítő jellegétől annak érdekében, hogy jogszabályként érvényre juttassa más tagállam imperatív rendelkezéseit.

(vö. 46., 49., 52., 54., 55. pont és a rendelkező rész 2. pontja)