C‑441/14. sz. ügy.
Dansk Industri (DI)
kontra
Succession Karsten Eigil Rasmussen
(a Højesteret [Dánia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 2000/78/EK irányelv – Életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve – Valamely irányelvvel ellentétes nemzeti szabályozás – A magánszemély azon lehetősége, hogy az állam uniós jog megsértése miatti felelősségének megállapítását kérje – Magánszemélyek közötti jogvita – Különböző jogok és elvek mérlegelése – A jogbiztonság elve és a bizalomvédelem elve – A nemzeti bíróság szerepe”
Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2016. április 19.
1. Uniós jog – Elvek – Egyenlő bánásmód – Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma – A 2000/78 irányelvvel való kapcsolat – Olyan nemzeti szabályozás, amely kizárja a végkielégítésből a munkáltatójuk által fizetett öregségi nyugdíjra jogosult munkavállalókat, akik az 50. életév betöltését megelőzően léptek be a nyugdíjbiztosítási rendszerükbe – Megengedhetetlenség – A munkavállaló munkaerőpiacon maradása – Hatás hiánya
(2000/78 tanácsi irányelv, 2. cikk, és 6. cikk, (1) bekezdés)
2. Szociálpolitika – A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód – 2000/78 irányelv – Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma – Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvével ellentétesnek ítélt nemzeti szabályozás – Magánszemélyek közötti jogvitában eljáró nemzeti bíróság kötelezettségei – Az ellentétes nemzeti rendelkezések alkalmazásának mellőzése – Az uniós jog értelmezésének a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével szembeni elsőbbsége – A magánszemély azon lehetőségére gyakorolt hatás hiánya, hogy a tagállam felelősségének megállapítását kérje
(EUMSZ 276. cikk; 2000/78 tanácsi irányelv)
1. Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78 tanácsi irányelvben rögzített általános elvét úgy kell értelmezni, hogy a magánszemélyek közötti jogvitában is ellentétes azzal az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a munkavállaló nem jogosult végkielégítésre, amennyiben a munkáltató által fizetett öregségi nyugdíjra jogosult olyan nyugdíjbiztosítási rendszer keretében, amelybe e munkavállaló 50. életévének betöltését megelőzően lépett be, tekintet nélkül arra, hogy a munkaerőpiacon maradást vagy a nyugdíjba vonulást választja.
E tekintetben mivel maga a 2000/78 irányelv nem mondja ki az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvét, hanem ezen elvet csupán a foglalkoztatás és a munkavégzés terén rögzíti, az ezen irányelv által nyújtott védelem hatálya nem terjed túl az ezen elv által nyújtott védelmen.
Másfelől, tekintettel azon körülményre, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkével és 6. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a munkáltatójuk által azon nyugdíjrendszer révén fizetett öregségi nyugdíjra jogosult munkavállalók, amelyhez 50 éves koruk előtt csatlakoztak, kizárólag emiatt nem részesülhetnek a vállalkozásnál legalább tizenkét éves munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók újbóli szakmai beilleszkedésének elősegítését szolgáló, munkáltatói felmondás esetén járó különös végkielégítésben, ugyanez a helyzet az egyenlő bánásmód alapvető elvével kapcsolatban, amelynek csak különös kifejeződése az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elve.
(vö. 23., 26., 27. pont és a rendelkező rész 1. pontja)
2. Az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78 irányelv hatálya alá tartozó, magánszemélyek közötti jogvitában eljáró nemzeti bíróság feladata, hogy a saját nemzeti joga rendelkezéseinek alkalmazása során olyan módon értelmezze azokat, hogy e rendelkezések alkalmazására ezen irányelvnek megfelelően kerüljön sor, vagy ha az ilyen, az irányelvvel összhangban álló értelmezés nem lehetséges, szükség esetén mellőzze e nemzeti jog minden, az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvével ellentétes rendelkezésének alkalmazását. E kötelezettséget nem vonhatja kétségbe sem a jogbiztonság, sem a bizalomvédelem elve, sem pedig az érintett tagállamnak az uniós jog megsértése miatti felelősségre vonására vonatkozó lehetőség, amely azt a magánszemélyt illeti meg, aki úgy véli, hogy az uniós joggal ellentétes nemzeti rendelkezés alkalmazása miatt sérelem érte.
E tekintetben először is az uniós joggal összhangban álló értelmezés követelménye a nemzeti bíróságok azon kötelezettségével jár, hogy adott esetben módosítaniuk kell az állandó ítélkezési gyakorlatot, amennyiben az a nemzeti jognak valamely irányelv céljaival összeegyeztethetetlen értelmezésén alapul. Egyébiránt az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve a magánszemélyeket olyan alanyi joggal ruházza fel, amelyre ilyenként hivatkozni lehet, és amely még a magánszemélyek egymás közötti jogvitájában is azt a kötelezettséget rója a nemzeti bíróságokra, hogy mellőzzék az említett elvvel összeegyeztethetetlen nemzeti rendelkezések alkalmazását.
Másodszor a bizalomvédelem elve nem szolgálhat alapul egy magánszemélyek közötti jogvitában eljáró nemzeti bíróság számára ahhoz, hogy továbbra is alkalmazza valamely, a Bíróság által az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának a 2000/78 irányelvben rögzített általános elvével ellentétesnek ítélt nemzeti jogi szabályt. Ezen elvnek az ilyen nemzeti jogszabály további alkalmazása céljából történő alkalmazása ugyanis valójában a Bíróság által alkalmazott értelmezés időbeli hatályának korlátozását jelentené, mivel ezáltal ezen értelmezést a nemzeti bíróság elé terjesztett ügyben nem lehetne alkalmazni. Márpedig a teljesen mértékben rendkívüli körülményeken kívül, az uniós jog Bíróság által adott értelmezését a nemzeti bíróságoknak még az értelmezés iránti kérelemről határozó ítélet előtt keletkezett és létrejött jogviszonyokra is alkalmazniuk kell.
A bizalomvédelemre semmiképpen sem lehet annak érdekében hivatkozni, hogy azon magánszemélytől, aki megindította azt a keresetet, amely alapján a Bíróság megállapította, hogy az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a szóban forgó nemzeti jogi szabály, megtagadják ezen értelmezés lehetőségét.
(vö. 33., 36–41., 43. pont és a rendelkező rész 2. pontja)