A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)
2017. február 17.(*)
„Közös kül‑ és biztonságpolitika – Iránnal szemben az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása érdekében hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – Jogellenességi kifogás – Jogalap – Hatáskörrel való visszaélés – Védelemhez való jog – Jogos bizalom – Jogbiztonság – Ne bis in idem – Ítélt dolog – Arányosság – Nyilvánvaló értékelési hiba – Alapvető jogok”
A T‑14/14. és T‑87/14. sz. egyesített ügyekben,
az Islamic Republic of Iran Shipping Lines (székhelye: Teherán [Irán]) és a mellékletben felsorolt többi felperes (képviseli őket: F. Randolph QC, P. Pantelis solicitor, M. Lester barrister, és M. Taher solicitor)
felpereseknek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bishop és V. Piessevaux, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Bizottság (képviselik: D. Gauci és T. Scharf, meghatalmazotti minőségben),
beavatkozó fél a T‑87/14. sz. ügyben,
a T‑14/14. sz. ügyben az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2010/413/KKBP határozat módosításáról szóló, 2013. október 10‑i 2013/497/KKBP tanácsi határozatnak (HL 2013. L 272., 46. o.) és az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. október 10‑i 971/2013/EU tanácsi rendeletnek (HL 2013. L 272., 1. o.) a felpereseket érintő részében történő megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában, és a T‑87/14. sz. ügyben egyrészt a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet alkalmazhatatlanságának megállapítása iránt az EUMSZ 277. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában, másrészt az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2010/413/KKBP határozat módosításáról szóló, 2013. november 26‑i 2013/685/KKBP tanácsi határozatnak (HL 2013. L 316., 46. o.) és az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2013. november 26‑i 1203/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletnek (HL 2013. L 316., 1. o.) a felpereseket érintő részében történő megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök, I. Pelikánová (előadó) és E. Buttigieg bírák,
hivatalvezető: L. Grzegorczyk tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2016. július 12‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperesek, az Islamic Republic of Iran Shipping Lines (a továbbiakban: IRISL), amely az Iráni Iszlám Köztársaság tengerhajózási társasága, valamint a mellékletben felsorolt további tíz szervezet mindegyike iráni társaság, az IRISL Europe GmbH kivételével, amely német társaság.Valamennyi a tengeri szállítási ágazatban tevékenykedik.
2 A jelen ügyek az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben nyomásgyakorlás céljából bevezetett korlátozó intézkedések sorába illeszkednek, amelyek arra irányulnak, hogy Irán beszüntesse az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeket és az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztését (a továbbiakban: az atomfegyverek elterjedése).
3 2010. július 26‑án a felpereseket felvették az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozat (HL 2010. L 195., 39. o.; helyesbítés: HL 2010. L 197., 2010.7.29., 19. o.) II. mellékletében szereplő listára.
4 Ennek következtében a felpereseket a 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL 2010. L 195., 25. o.) felvették az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i 423/2007/EK tanácsi rendelet (HL 2007. L 103., 1. o.) V. mellékletében található listára.
5 Az IRISL‑nek a 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő listára való felvételét a következő, a 423/2007 rendelet V. mellékletében foglaltakkal lényegében megegyező indokokra alapították:
„Az IRISL részt vett katonai jellegű áruk – köztük tiltott áruk – Iránból történő szállításában. Három ilyen eset alkalmával egyértelmű jogsértésre került sor, amelyekről jelentést tettek az [Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa] szankcióbizottságának. Az IRISL proliferációs kapcsolódásai olyan mértéket értek el [helyesen: Az IRISL olyan mértékben kötődött az atomfegyverek terjesztésének veszélyével járó tevékenységekhez], hogy az [Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa] felkérte az államokat: végezzenek ellenőrzéseket az IRISL hajóin, amennyiben okkal feltételezhető, hogy azok az [Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa] 1803. és 1929. sz. [határozataiban] felsorolt tiltott árut szállítanak.”
6 A többi felperes listára való felvételét azzal indokolta, hogy az IRISL tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló, illetve nevében eljáró társaságokról van szó.
7 Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2010. október 25‑i 961/2010/EU rendelet (HL 2010. L 281., 1. o.) hatályon kívül helyezte a 423/2007 rendeletet, a 961/2010 rendeletet pedig ezt követően hatályon kívül helyezte az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2012. március 23‑i 267/2012/EU tanácsi rendelet (HL 2012. L 88., 1.o.; helyesbítések: HL 2014. L 93., 2014.3.28., 85. o.; HL 2012. L 332., 2012.12.4., 31. o.). A felpereseket felvették a 267/2012 rendelet IX. mellékletében található jegyzékbe, és nem módosították a felvételük indokát.
8 A Törvényszék Hivatalához 2010. október 8‑án benyújtott keresetlevéllel a felperesek arra irányuló keresetet nyújtottak be, hogy töröljék a nevüket a 2010/413 határozat II. mellékletéből és a 423/2007 rendelet V. mellékletéből. Az eljárás során a kereseti kérelmüket módosítva többek között azt is kérték, hogy töröljék nevüket a 267/2012 rendelet IX. mellékletében található jegyzékből.
9 A Törvényszék a 2013. szeptember 16‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítéletben (T‑489/10, a továbbiakban: IRISL‑ítélet, EU:T:2013:453) helyt adott a felperesek keresetének.
10 Először is a Törvényszék azt állapította meg, hogy az Európai Unió Tanácsa nem indokolta jogilag megkövetelt módon azt az állítását, hogy az IRISL a neki felrótt magatartással jegyzékben szereplő személynek, szervezetnek vagy szervnek a releváns uniós rendelkezésekben és az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa (a továbbiakban: Biztonsági Tanács) alkalmazandó határozataiban foglalt rendelkezések megsértéséhez nyújtott segítséget a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontja, a 961/2010 rendelet 16. cikke (2) bekezdésének b) pontja és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében. Másodszor: a Törvényszék szerint a Tanács nem bizonyította, hogy az IRISL azáltal, hogy a Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozatának 5. pontjában foglalt tilalmat megsértve három alkalommal hadianyagot szállított, a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontja, a 423/2007 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése, a 961/2010 rendelet 16. cikke (2) bekezdésének a) pontja és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében támogatást biztosított az atomfegyverek elterjedéséhez. Harmadszor: a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy még ha feltételezzük is, hogy az IRISL‑en kívüli többi felperes ténylegesen az IRISL tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll, vagy azok a nevében járnak el, e körülmény nem igazolja a rájuk vonatkozó korlátozó intézkedések elfogadását és fenntartását, mivel az IRISL‑t nem minősítették jogszerűen úgy, mint amely támogatást biztosított az atomfegyverek elterjedéséhez.
11 A Tanács a 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2013. október 10‑i 2013/497/KKBP határozattal (HL 2013. L 272., 46. o.) a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése b) pontjának helyébe a következő szöveget léptette, amely az alábbi személyek és szervezetek pénzeszközeinek befagyasztásáról rendelkezik:
„[A]z I. mellékletben nem szereplő azon személyek és szervezetek, akik Irán atomfegyverek terjesztésének veszélyével járó tevékenységeiben vagy atomfegyverek hordozóeszközeinek fejlesztésében – többek között a tiltott termékek, áruk, felszerelések, anyagok és technológiák beszerzésében való részvétel által – közreműködnek, azzal közvetlen kapcsolatban állnak vagy ahhoz támogatást biztosítanak, vagy olyan személyek vagy szervezetek, akik az előbb említettek nevében vagy irányításuk szerint járnak el, vagy az említettek tulajdonában álló vagy – akár törvénytelen módon is – ellenőrzésük alá tartozó szervezetek, vagy azon személyek vagy szervezetek, akik elkerülték vagy megsértették, vagy akik segítettek a jegyzékbe vett személyeknek vagy szervezeteknek abban, hogy elkerüljék vagy megsértsék az 1737. (2006), az 1747. (2007), az 1803. (2008) és az 1929. (2010) ENSZ BT‑határozatok vagy e határozat rendelkezéseit, továbbá az IRGC és az IRISL egyéb tagjai és szervezetei, illetve az ő tulajdonukban lévő vagy az általuk ellenőrzött szervezetek vagy a nevükben eljáró személyek és szervezetek, továbbá az IRGC, vagy az IRISL, illetve az ő tulajdonukban lévő vagy általuk ellenőrzött, vagy a nevükben eljáró szervezetek részére biztosítást vagy más alapvető szolgáltatást nyújtó személyek és szervezetek; ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza.”
12 Következésképpen a Tanács a 267/2012 rendelet módosításáról szóló, 2013. október 10‑i 971/2013/EU rendelettel (HL 2013. L 272., 1. o.) a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdése b) és e) pontjának helyébe a következő szöveget léptette, amely az alábbiaknak minősülő személyek és szervezetek pénzeszközeinek befagyasztásáról rendelkezik:
„b) olyan természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek, amelyek megkerülték vagy megsértették az e rendeletben, a [2010/413] határozatban vagy az ENSZ [Biztonsági Tanácsa] 1737. (2006), 1747. (2007), 1803. (2008) és 1929. (2010) sz. határozat[á]ban foglalt rendelkezéseket, vagy segítséget nyújtanak egy jegyzékbe vett személynek, szervezetnek vagy szervnek az említett rendelkezések megkerüléséhez vagy megsértéséhez.
[…]
e) az [IRISL] tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló jogi személyek, szervezetek vagy szervek, vagy az IRISL nevében eljáró természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek, vagy az IRISL, illetve az IRISL tulajdonában lévő, ellenőrzése alatt álló vagy nevében eljáró szervezetek részére biztosítást vagy más alapvető szolgáltatást nyújtó természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek.”
13 2013. október 22‑i levelével a Tanács közölte az IRISL‑lel, hogy úgy ítéli meg, hogy az IRISL a Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozatának 5. pontját megsértve fegyverekkel kapcsolatos anyagok Iránból való szállításában vett részt, és ezért teljesíti a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt, azon személyekre és szervezetekre vonatkozó kritériumot, akik, illetve amelyek megkerülték vagy megsértették a Biztonsági Tanács egyes határozatait. A Tanács ezért tájékoztatta az IRISL‑t azon szándékáról, hogy újból felveszi a korlátozó intézkedésekkel érintett személyeknek és szervezeteknek a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő jegyzékébe (a továbbiakban: vitatott jegyzékek).
14 A Tanács 2013. október 22‑i, illetve 30‑i levelében közölte a többi felperessel, hogy különböző okokból úgy ítéli meg, hogy teljesítik a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontjában foglalt, az IRISL tulajdonában álló vagy általa ellenőrzött, a nevében eljáró vagy az IRISL‑nek alapvető szolgáltatásokat nyújtó személyekre vagy szervezetekre vonatkozó kritériumokat (a továbbiakban: az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok). Ezért tájékoztatta őket azon szándékáról, hogy újból felveszi őket a vitatott jegyzékekbe.
15 2013. november 15‑i levelével az IRISL azt válaszolta a Tanácsnak, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) következtében a vitatott jegyzékekbe ugyanazon tényállítások alapján történő felvétele jogellenes. Hangsúlyozta, hogy bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy nem működött közre az atomfegyverek elterjedésében, és hogy nem feladó, hanem fuvarozó volt, így nem volt tudomása arról, mit szállít a hajóin, és nem is tehető érte felelőssé. Arra kérte a Tanácsot, hogy küldje meg részére azokat az információkat és dokumentumokat, amelyekre az újbóli felvételről szóló határozatát alapította.
16 2013. november 15‑i, illetve 19‑i levelével a többi felperes mindegyike válaszolt a Tanácsnak, és ismertette, miért véli úgy, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) következtében jogellenesnek minősül a vitatott jegyzékekbe való felvételük. Arra kérték a Tanácsot, hogy küldje meg részükre azokat az információkat és bizonyítékokat, amelyekre az újbóli felvételről szóló határozatát alapította.
17 A 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2013. november 26‑i 2013/685/KKBP tanácsi határozat (HL 2013. L 316., 46. o.) újból felvette a felperesek nevét a 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő jegyzékbe.
18 Ennek következtében a 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló, 2013. november 26‑i 1203/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL 2013. L 316., 1. o.) a felperesek nevét újból felvették a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő jegyzékbe.
19 Az IRISL nevének a fent említett jegyzékekbe való felvételét a következő indokra alapították:
„[A]z IRISL fegyverekkel kapcsolatos anyagok Iránból való szállításában vett részt, megsértve [a Biztonsági Tanács] 1747. (2007) sz. határozatának 5. pontját. [A Biztonsági Tanács] Iránnal foglalkozó szankcióbizottságának 2009‑ben három alkalommal jelentették a határozat egyértelmű megsértését.”
20 A többi felperes nevének a vitatott jegyzékekbe való felvételét a következő indokra alapították:
– A Hafize Darya Shipping Co. tekintetében: „A [Hafize Darya Shipping Lines (HDSL)] tényleges tulajdonosként [helyesen: haszonélvezőként] átvette az [IRISL] több vízi járművét. Ennek alapján a HDSL az IRISL nevében jár el.”
– A Khazar Sea Shipping Lines Co. tekintetében: „A Khazar Shipping Line az IRISL tulajdonában van.”
– Az IRISL Europe tekintetében: „Az IRISL Europe GmbH (Hamburg) az IRISL tulajdonában van.”
– A Qeshm Marine Services & Engineering Co., korábban IRISL Marine Services and Engineering Co. tekintetében: „Az IRISL Marine Services and Engineering Company az IRISL ellenőrzése alatt áll.”
– Az Irano Misr Shipping Co. tekintetében: „Az Irano Misr Shipping Company az IRISL egyiptomi képviselőjeként alapvető szolgáltatásokat nyújt az IRISL‑nek.”
– A Safiran Payam Darya Shipping Co. tekintetében: „A Safiran Payam Darya (SAPID) tényleges tulajdonosként [helyesen: haszonélvezőként] átvette az [IRISL] több vízi járművét. Ennek alapján az IRISL nevében jár el.”
– A Marine Information Technology Development Co., korábban Shipping Computer Services Co. tekintetében:„A Shipping Computer Services Company az [IRISL] ellenőrzése alatt áll.”
– A Rahbaran Omid Darya Ship Management Co., másik nevén Soroush Sarzamin Asatir (SSA) tekintetében:„A Soroush Saramin Asatir (SSA) aaz [IRISL] több vízi járművét működteti és igazgatja. Ennek alapján az IRISL nevében jár el, és annak alapvető szolgáltatásokat nyújt.”
– A Hoopad Darya Shipping Agency, másik nevén South Way Shipping Agency Co. Ltd tekintetében: „A South Way Shipping Agency Co Ltd az IRISL nevében Iránban konténerátrakási tevékenységeket, Bandar Abbasban pedig flottaszemélyzeti szolgáltatásokat igazgat. Ennek alapján a South Way Shipping Agency Co Ltd az IRISL nevében jár el.”
– A Valfajr Shipping Line Co. tekintetében: „A Valfajr 8th Shipping Line az IRISL tulajdonában van.”
21 2013. november 27‑i levelében a Tanács tájékoztatta az IRISL‑t arra vonatkozó határozatáról, hogy újból felveszi a vitatott jegyzékekbe, és válaszolt az ügyiratokhoz való hozzáférés iránti kérelmére is. Közölte, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) következtében a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet olyan kritériumot vezetett be azon személyekre vagy szervezetekre vonatkozóan, akik, illetve amelyek megkerülték vagy megsértették a Biztonsági Tanács vonatkozó határozataiban foglalt rendelkezéseket, amely megengedte az IRISL vitatott jegyzékekbe történő újbóli felvételét. A Tanács elutasította az IRISL azon állítását, hogy nem volt tudomása a hajói által szállított rakományokról, illetve nem felelős azokért. Hozzáfűzte, hogy mivel az IRISL az iráni kormány tulajdonában van, és a legnagyobb iráni hajózási társaság, nyilvánvalóan fennáll annak veszélye, hogy a hajóit tiltott anyagok és áruk szállítására használják, és ezáltal megsértik a Biztonsági tanács vonatkozó határozatait. Azt is ismertette, hogy az IRISL‑nek még a tengeri szállítási ágazatban általánosan elfogadott gyakorlaton túl is minden lehetséges intézkedést meg kell tennie annak biztosítása érdekében, hogy a hajóit ne használják tiltott áruk szállítására, és hogy az ENSZ Iránnal foglalkozó szankcióbizottságának (a továbbiakban: szankcióbizottság) több alkalommal is jelentettek nyilvánvaló jogsértéseket.
22 2013. november 27‑i leveleiben a Tanács külön‑külön tájékoztatta a többi felperest arra vonatkozó határozatáról, hogy újból felveszi őket a vitatott jegyzékekbe, és válaszolt az ügyiratokhoz való hozzáférés iránti kérelmükre is. A Tanács közölte, hogy mivel az IRISL eleget tett a 2013/497 határozattal és a 971/2013 rendelettel bevezetett új kritériumnak, és ez alapján újból felvették őt a vitatott jegyzékekbe, a többi felperes újbóli felvételét is indokolja az, hogy az IRISL tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak, a nevében eljárnak, illetve alapvető szolgáltatásokat nyújtanak számára.
Az eljárás és a felek kérelmei
23 A Törvényszék Hivatalához 2014. január 6‑án és 7‑én benyújtott keresetleveleikkel a felperesek előterjesztették a jelen kereseteket.
24 A Törvényszék Hivatalához 2014. május 5‑én érkezett beadványával az Európai Bizottság kérte, hogy a T‑87/14. sz. ügyben a Tanács kérelmeinek a támogatása végett beavatkozhasson. A Törvényszék első tanácsának elnöke 2014. július 1‑jei végzésében helyt adott a beavatkozási kérelemnek. A Bizottság 2014. augusztus 6‑án benyújtotta a beavatkozási beadványát. A felperesek az előírt határidőn belül megtették a beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeiket.
25 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (első tanács) az eljárás szóbeli szakaszának megnyitásáról határozott.
26 A Törvényszék az eljárási szabályzata 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében felhívta a T‑14/14. és T‑87/14. sz. ügyben a feleket bizonyos dokumentumok benyújtására, illetve kérdések megválaszolására. A felek e kérésnek a megadott határidőn belül eleget tettek.
27 A felek meghallgatását követően a Törvényszék 2016. január 27‑i végzésében a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélethozatal céljából egyesítette a jelen ügyeket.
28 A Törvényszék a 2016. július 12‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.
29 A T‑14/14. sz. ügyben a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet őket érintő részét;
– kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.
30 A T‑87/14. sz. ügyben a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:
– állapítsa meg a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet alkalmazhatatlanságát az EUMSZ 277. cikk alapján;
– semmisítse meg a 2013/685 határozat és az 1203/2013 végrehajtási rendelet őket érintő részét;
– kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.
31 A T‑14/14. és T‑87/14. sz. ügyekben a Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el keresetet;
– kötelezze a felpereseket a költségek viselésére.
32 A T‑87/14. sz. ügyben a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a keresetet.
A jogkérdésről
1. A T‑14/14. sz. ügyről
33 A felperesek keresetükkel a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet azon részében történő megsemmisítését kérik, amelyben a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek és szervezetek jegyzékébe történő felvétel ezen jogi aktusokban szereplő kritériumai az IRISL‑t és a vele kapcsolatban álló valamennyi szervezetet megemlítik. A felperesek előadják, hogy a Tanács nem volt jogosult belefoglalni a 2013/497 határozatba és a 971/2013 rendeletbe a következő felvételi kritériumokat: az IRISL tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló jogi személyek, szervezetek vagy szervek, vagy az IRISL nevében eljáró természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek, vagy az IRISL, illetve az IRISL tulajdonában lévő, ellenőrzése alatt álló vagy nevében eljáró szervezetek részére biztosítást vagy más alapvető szolgáltatást nyújtó természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek. Arra hivatkoznak, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) következtében a Tanács nem vehetett volna fel és nem tarthatott volna fenn olyan kritériumokat, amelyek kifejezetten az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra utalnak, mivel a Törvényszék kimondta, hogy az IRISL jegyzékbe való felvétele jogellenes, és a felvétel nem indokolható a vele fennálló kapcsolattal.
34 Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az uniós bíróság bármikor hivatalból vizsgálhatja az eljárásgátló okok fennállása miatti elfogadhatatlanságot, köztük saját hatáskörének terjedelmét és a kereset elfogadhatóságának feltételeit (lásd: 2014. június 4‑i Hemmati kontra Tanács ítélet, T‑68/12, nem tették közzé, EU:T:2014:349, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
35 A jelen ügyben hivatalból kell vizsgálni egyrészt a Törvényszéknek a 2013/497 határozat részleges megsemmisítése iránti kérelem elbírálására vonatkozó hatáskörét, másrészt a 971/2013 rendelet részleges megsemmisítése iránti kérelem elfogadhatóságát.
A 2013/497 határozat részleges megsemmisítése iránti kérelemről
36 A felperesek lényegében a 2013/497 határozat 1. cikke 2. pontjának megsemmisítését kérik, amennyiben az a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontját váltja fel.
37 Meg kell jegyezni, hogy ezeket a rendelkezéseket az EUSZ 29. cikk alapján fogadták el, amely az EUMSZ 275. cikk értelmében közös kül‑ és biztonságpolitikára (KKBP) vonatkozó rendelkezés. Márpedig az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 275. cikk második bekezdésének értelmében a Törvényszék kizárólag a Tanács által az EU‑Szerződés V. címének 2. fejezete alapján a természetes vagy jogi személyekre vonatkozóan elfogadott korlátozó intézkedéseket előíró határozatok jogszerűségének felülvizsgálatára irányuló, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt feltételek mellett hozzá benyújtott keresetek tekintetében rendelkezik hatáskörrel. Ahogyan a Bíróság a KKBP‑re vonatkozó rendelkezések alapján elfogadott jogi aktusokat illetően megállapította, ezen jogi aktusok egyedi jellege biztosítja az EUMSZ 275. cikk második bekezdésének és az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének megfelelően az uniós bírósághoz való fordulás jogát (2014. június 4‑i Sina Bank kontra Tanács ítélet, T‑67/12, nem tették közzé, EU:T:2014:348, 38. pont; 2014. június 4‑i Hemmati kontra Tanács ítélet, T‑68/12, nem tették közzé, EU:T:2014:349, 31. pont).
38 A 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt korlátozó intézkedések általános hatályú intézkedésnek minősülnek, mivel objektív módon meghatározott helyzetekre, valamint általános és elvont módon, az alábbiak szerint körülírt személyi kategóriára alkalmazandók: „azon személyek és szervezetek, akik […] felsorolását a 2010/413 határozat II. melléklete tartalmazza”. Következésképpen e rendelkezés nem minősül az EUMSZ 275. cikk második bekezdése értelmében vett, „természetes vagy jogi személyekkel szemben korlátozó intézkedéseket előíró határozatnak”. Ezen a következtetésen nem változtat az, hogy a felperesek jelezték, hogy ezt a rendelkezést csak az őket érintő részében támadták meg. Ezen az sem változtat, hogy e rendelkezésben az IRISL neve nem az IRISL‑t közvetlenül érintően, hanem csak a hozzá kapcsolódó, objektív kritériumok alapján, általánosan és elvontan meghatározott szervezeteket érintő részben kerül említésre. Az a körülmény ugyanis, hogy az említett rendelkezést alkalmazták a felperesekre, nem változtatja meg az általános hatályú jogi aktusként elfoglalt jogi jellegét. A jelen ügyben az EUMSZ 275. cikk második bekezdése értelmében vett, „természetes vagy jogi személyekkel szemben korlátozó intézkedéseket előíró határozat” abban a jogi aktusban található, amellyel a felperesek nevét 2013. november 27‑i hatállyal újból felvették a 2013/685 határozattal módosított 2010/413 határozat II. mellékletébe (lásd ebben az értelemben: 2014. június 4‑i Sina Bank kontra Tanács ítélet, T‑67/12, nem tették közzé, EU:T:2014:348, 39. pont).
39 A 2013/497 határozat 1. cikke 2. pontjának a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontját felváltó részében történő megsemmisítésére irányuló kereseti kérelem nem felel tehát meg az EUMSZ 275. cikk második bekezdésében előírt, a Törvényszék hatáskörét rendező szabályoknak. Következésképpen a kérelmet el kell utasítani, mivel azt az elbírálására hatáskörrel nem rendelkező bíróság előtt nyújtották be.
A 971/2013 rendelet részleges megsemmisítése iránti kérelemről
40 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát, méghozzá kellően pontosan ahhoz, hogy az alperes hatékonyan érvényesíthesse védekezésül felhozott jogalapjait, a Törvényszék pedig megérthesse a felperes kérelmeinek tárgyát.
41 E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a felperesek a keresetlevélben nem említik kifejezetten, hogy a 971/2013 rendelet mely rendelkezéseinek megsemmisítését kérik.
42 A keresetlevélben előterjesztett érvekből azonban kitűnik, hogy azok kizárólag a 971/2013 rendelet azon rendelkezéseinek megsemmisítésére vonatkoznak, amelyek az IRISL‑t és az azzal kapcsolatban álló valamennyi szervezetet megemlítő felvételi kritériumokra irányulnak. A keresetlevél kizárólag a 971/2013 rendelet 1. cikkének a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontja helyébe lépő c) pontjában foglalt rendelkezéseket említi kifejezetten.
43 Meg kell tehát állapítani – amint azt a Tanács az ellenkérelmében tette –, hogy a felperesek megsemmisítése iránti kérelme csak ezekre a rendelkezésekre vonatkozik. A felperesek a keresetlevélben ugyanis nem hivatkoznak a 971/2013 rendelet 1. cikkének a) pontjában foglalt rendelkezésekre, amelyek a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) pontja helyébe léptek, és nem említik az azokra a személyekre vonatkozó kritériumot sem, akik megkerülték vagy megsértették a 267/2012 rendeletben, a 2010/413 határozatban vagy a Biztonsági Tanács határozataiban foglalt rendelkezéseket. Nem terjesztenek elő olyan érvet, amely e kritérium jogszerűségének vitatására irányul.
44 A felperesek a válaszban vitatják a keresetlevél ilyen értelmezését, és azt állítják, hogy a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt kritériumot is vitatták. A keresetlevélnek a felperesek által hivatkozott pontjaiból azonban kitűnik, hogy azok csupán az IRISL nevének a vitatott jegyzékekbe történt újbóli felvétele ellen irányulnak, és nem azon kritériumok jogszerűsége ellen, amelyek alapján a felvétel történt.
45 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint továbbá, bár az eljárási szabályzat 84. cikkének (1) bekezdésében foglalt rendelkezések bizonyos körülmények esetén lehetővé teszik az eljárásban új jogalapok felhozatalát, ezek a rendelkezések semmiképpen sem értelmezhetők úgy, hogy lehetővé teszik a felperesnek a Törvényszék előtt új kérelmek előterjesztését és ezáltal a jogvita tárgyának módosítását (lásd: 2015. április 30‑i EEB kontra Bizottság végzés, T‑250/14, nem tették közzé, EU:T:2015:274, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 Ebből következően a felperesek által első ízben a keresetlevélben előterjesztett új érveket, amelyek szerint a Tanács jogellenesen terjesztette ki azon személyek kategóriáját, akiknek neve felvehető, illetve újból felvehető a Biztonsági Tanács vonatkozó határozatait megkerülő vagy megsértő személyeket, illetve szervezeteket megnevező, vitatott jegyzékekbe, olyan új kérelemként kell értelmezni, amely a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdése b) pontjának megsemmisítésére irányul, és ezért elfogadhatatlannak minősül.
47 A fentiekből az következik, hogy azt kell megállapítani, hogy a 971/2013 rendelet részleges megsemmisítésére irányuló kérelem kizárólag a 971/2013 rendelet 1. cikke c) pontjának azon részében történő megsemmisítésére irányul, amelyben az a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontja helyébe lép.
48 Meg kell jegyezni, hogy a 971/2013 rendelet 1. cikkének a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontja helyébe lépő c) pontját az EUMSZ 215. cikk alapján fogadták el, amely a Tanács által az Unió külső tevékenységével összefüggésben elfogadott korlátozó intézkedéseket szabályozza. Az EUMSZ 263. cikknek az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett negyedik bekezdése értelmében a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik az olyan keresetek elbírálására, amelyet bármely természetes vagy jogi személy az EUMSZ 263. cikk első és második bekezdésében említett feltételek mellett a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, valamint az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen indított, amelyek nem tartalmaznak végrehajtási intézkedéseket.
49 A 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontjában foglalt korlátozó intézkedések általános hatályú intézkedésnek minősülnek, mivel objektív módon meghatározott helyzetekre és a rendelet IX. mellékletében felsorolt személyek, szervezetek és szervek általános és elvont módon meghatározott kategóriájára alkalmazandók. E rendelkezés alkalmazásához olyan végrehajtási intézkedés, illetve más szóval olyan egyedi jellegű jogi aktus elfogadása szükséges, amely – ahogyan ez a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdéséből következik – az említett rendelet IX. mellékletében szereplő személy, szervezet vagy szerv jegyzékbe történő felvételét, illetve felülvizsgálatot követően a felvétel fenntartását tartalmazza. Következésképpen a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontja önmagában véve nem minősül olyan jogi aktusnak, amelyet a felperesek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján közvetlenül megtámadhatnának. Ezen a következtetésen nem változtat az, hogy a felperesek jelezték, hogy ezt a rendelkezést csak az őket érintő részében támadták meg. Az a körülmény ugyanis, hogy ezt a rendelkezést alkalmazták a felperesekre, nem változtatja meg az általános hatályú jogi aktusként elfoglalt jogi jellegét (lásd analógia útján: 2014. június 4‑i Sina Bank kontra Tanács ítélet, T‑67/12, nem tették közzé, EU:T:2014:348, 42. pont). A jelen ügyben a felperesek által közvetlenül megtámadható, egyedi jogi aktusnak az az aktus minősül, amellyel a felpereseket 2013. november 27‑i hatállyal újból felvették a 961/2010 rendelet IX. mellékletébe.
50 A 971/2013 határozat 1. cikkének a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontját módosító c) pontja megsemmisítésére irányuló kereseti kérelem nem felel tehát meg az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételeknek. Következésképpen az erre irányuló kereseti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
51 A fentiek összességéből az következik, hogy a T‑14/14. sz. ügyben indított keresetet azon részében, amelyben a 2013/497 határozat részleges megsemmisítésére irányul, mint az elbírálására hatáskörrel nem rendelkező bíróság előtt benyújtott keresetet, és azon részében, amelyben a 971/2013 rendelet részleges megsemmisítésére irányul, mint elfogadhatatlan keresetet el kell utasítani.
2. A T‑87/14. sz. ügyről
52 A felperesek a kereseti kérelem első részében az EUMSZ 277. cikk alapján a 2013/497 határozat jogellenességére vonatkozó kifogást terjesztenek elő, a kereseti kérelem második részében pedig a 2013/685 határozat és az 1203/2013 végrehajtási rendelet őket érintő részének megsemmisítését kérik.
A jogellenességi kifogásról
53 A felperesek úgy érvelnek, hogy a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet – amelyek azon kritériumok meghatározására irányulnak, amelyek alapján a felpereseket felvették a vitatott jegyzékekbe – jogellenesek, és azokat ezért az EUMSZ 277. cikk alapján alkalmazhatatlannak kell nyilvánítani. Azt kifogásolják, hogy a Tanács azáltal, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletet (T‑489/10, EU:T:2013:453) követően elfogadta a 2013/497 határozatot és a 971/2013 rendeletet, azzal a céllal, hogy újból felveszi a felpereseket a vitatott jegyzékekbe, megváltoztatta a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) és e) pontjában foglalt kritériumokat.
54 A felperesek azt állítják, hogy miután a Törvényszék a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletben (T‑489/10, EU:T:2013:453) kimondta, hogy egyikük sem folytatott atomfegyverek elterjedését támogató tevékenységet, a Tanácsnak törölnie kellett volna az IRISL‑re utaló kritériumokat. A Tanács által a 2013/497 határozatba és a 971/2013 rendeletbe bevezetett kritériumok aránytalanok, sértik az EUMSZ 215. cikket, és az ítélet megkerülésére irányulnak azáltal, hogy lehetővé teszik a Tanács számára, hogy a felpereseket visszamenőleges hatállyal felvegye a vitatott jegyzékekbe.
55 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 277. cikk azt az alapelvet fejezi ki, amely bármely fél számára biztosítja azt a jogot, hogy az általa keresettel megtámadható jogi aktus megsemmisítése érdekében járulékos módon a megtámadott aktus jogi alapját képező korábbi intézményi aktusok érvényességét vitassa, ha ez a fél nem rendelkezett azzal a joggal, hogy ezen jogi aktusok ellen az EUMSZ 263. cikk alapján közvetlen keresetet nyújtson be, és a következményeket tehát anélkül viseli, hogy lehetősége lett volna a megsemmisítésüket kérni (2013. április 25‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Bizottság T‑526/10, EU:T:2013:215, 24. pont). Annak az általános jogi aktusnak, amelynek jogellenessége felmerül, a jogorvoslat tárgyát képező ügyben közvetlenül vagy közvetve alkalmazhatónak kell lennie, továbbá a megtámadott egyedi határozat és a szóban forgó általános jogi aktus között közvetlen jogi kapcsolatnak kell fennállnia (lásd: 2014. július 10‑i Moallem Insurance kontra Tanács ítélet, T‑182/13, nem tették közzé, EU:T:2014:624, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
56 Ami az IRISL‑t illeti: az ő nevét a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontja és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján vették fel újból a vitatott jegyzékekbe azzal az indokolással, hogy megsértette a Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozatában foglalt rendelkezéseket.
57 Ami a többi felperest illeti: az ő nevüket az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok alapján vették fel a vitatott jegyzékekbe.
58 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperesek által előterjesztett jogellenességi kifogás csak annyiban fogadható el, amennyiben arra irányul, hogy a Törvényszék nyilvánítsa alkalmazhatatlannak egyrészt az IRISL tekintetében a 2013/497 határozatot és a 971/2013 rendeletet azon részükben, amelyben a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjába, illetve a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) pontjába olyan kritériumot vezettek be, amely lehetővé teszi azon személyek és szervezetek pénzeszközeinek befagyasztását, akik, illetve amelyek megkerülték vagy megsértették a Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozatát (a továbbiakban: az 1747. sz. határozat be nem tartására vonatkozó kritérium), másrészt a többi felperes tekintetében a 2013/497 határozatot és a 971/2013 rendeletet azon részükben, amelyben a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontja és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontja helyébe léptek.
59 A felperesek a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet jogellenességére vonatkozó kifogásuk alátámasztásául lényegében a következő öt jogalapra hivatkoznak: elsőként a jogalap hiányára, másodikként a jogos bizalmuk, valamint a jogbiztonság, a ne bis in idem és a jogerő elvének megsértésére, harmadikként hatáskörrel való visszaélésre, negyedikként a védelemhez való joguk megsértésére, ötödikként pedig alapvető jogaik, különösen a tulajdonhoz való joguk és a jóhírnevük tiszteletben tartásához való jog megsértésére.
A jogalap hiányára alapított első jogalapról
60 A felperesek úgy érvelnek, hogy a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet nem rendelkezik jogalappal. A Tanács nem jelezte, hogy a kritériumok 2013‑as módosítását az iráni nukleáris programmal szemben hozott korlátozó intézkedésekhez kapcsolódó, objektív ok indokolná. Az EUMSZ 215. cikk viszont csak abban az esetben engedi meg korlátozó intézkedések előírását, ha azok a KKBP keretében megvalósítandó cél – az atomfegyverek iráni elterjedése finanszírozásának megakadályozása – szempontjából szükségesek és arányosak.
61 Rá kell mutatni arra, hogy a 2013/497 határozat jogalapja az EUSZ 29. cikk, a 971/2013 rendelet jogalapja pedig az EUMSZ 215. cikk. Meg kell állapítani, hogy a felperesek ezzel az első kifogással valójában arra hivatkoznak, hogy a 2013/497 határozattal és a 971/2013 rendelettel bevezetett módosítások sértik az arányosság elvét.
62 Az arányosság elve tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálatával kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy az uniós jogalkotó számára széles mérlegelési jogkört kell elismerni olyan területeken, amely a jogalkotó részéről politikai, gazdasági, társadalmi döntéseket és összetett mérlegelést igényelnek. Ebből a Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az e területeken hozott intézkedés jogszerűségére csak az intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező intézmény által követni szándékozott célra tekintettel nyilvánvalóan alkalmatlan jellege lehet kihatással (2013. november 28‑i Tanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet, C‑348/12 P, EU:C:2013:776, 120. pont; 2016. március 1‑jei National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 77. pont).
63 Arra is emlékeztetni kell, hogy a 2010/413 határozat és a 267/2013 rendelet célja az, hogy megakadályozzák az atomfegyverek elterjedését, és ezáltal nyomást gyakoroljanak az Iráni Iszlám Köztársaságra annak érdekében, hogy felhagyjon az érintett tevékenységekkel. Ez a célkitűzés a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához kapcsolódó erőfeszítések általánosabb keretébe illeszkedik, következésképpen jogszerűnek minősül (2013. november 28‑i Tanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet, C‑348/12 P, EU:C:2013:776, 124. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
64 Meg kell különböztetni egymástól az IRISL vitatott jegyzékekbe történt felvételének jogalapjául szolgáló kritériumot és a többi felperesre vonatkozó kritériumot.
– Az IRISL‑lel kapcsolatban
65 Emlékeztetni kell arra, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) következtében a Tanács a 2013/497 határozattal és a 971/2013 rendelettel úgy módosította a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt, illetve a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt kritériumot, hogy az nemcsak azokra a személyekre és szervezetekre vonatkozott, akik, illetve amelyek segítettek bizonyos személyeknek vagy szervezeteknek abban, hogy megkerüljék vagy megsértsék a Biztonsági Tanács egyes határozatainak rendelkezéseit, hanem azokra a személyekre és szervezetekre is, akik, illetve amelyek megkerülték vagy megsértették ezeket a rendelkezéseket.
66 Arra is emlékeztetni kell, hogy a 2013/685 határozattal és az 1203/2013 végrehajtási rendelettel újból felvették az IRISL‑t a vitatott jegyzékekbe azzal az indokolással, hogy megsértette a Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozatának 5. pontjában foglalt rendelkezéseket.
67 A Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozatának 5. pontjában az áll, hogy a Biztonsági Tanács „[ú]gy határoz, hogy Irán az állampolgárai közvetítésével, illetve a lobogója alatt közlekedő vízi vagy légi járművek révén közvetlenül vagy közvetetten nem szállíthat, nem adhat el és nem adhat át semmilyen fegyvert és kapcsolódó felszerelést, és hogy minden államnak meg kell tiltania, hogy az állampolgáraik vagy a lobogójuk alatt közlekedő vízi vagy légi járművek révén ezen árukat Irántól beszerezzék, függetlenül attól, hogy ezen áruk származási helye iráni területen van‑e”. A Biztonsági Tanács az atomfegyverek elterjedése elleni küzdelem keretében ezzel a határozatával kiterjesztette az Iránnal szembeni korlátozó intézkedések hatályát azáltal, hogy megtiltotta fegyverek és kapcsolódó felszerelések Irántól való beszerzését. Ez a határozat annak biztosítására irányul, hogy az iráni nukleáris program kizárólag békés célokat szolgáljon, és megakadályozza Iránt abban, hogy atom‑ és rakétaprogramjait támogató érzékeny technológiákat fejlesszen ki.
68 Rá kell mutatni arra, hogy a Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozata említésre kerül a 2010/413 határozat (2) preambulumbekezdésében. Márpedig a korlátozó intézkedések elfogadását előíró általános uniós szabályokat a Biztonsági Tanács azon határozatai szövegének és tárgyának fényében kell értelmezni, amelyeket e szabályok végrehajtanak (2011. november 16‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, C‑548/09 P, EU:C:2011:735, 104. pont).
69 A felperesek állításával ellentétben az Iránnal szembeni korlátozó intézkedések célja nem kizárólag arra irányul, hogy megakadályozzák az atomfegyverek iráni elterjedésének finanszírozását, hanem általánosabb értelemben Iránnal szembeni nyomásgyakorlásra annak érdekében, hogy abbahagyja az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó nukleáris tevékenységeit, illetve az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztését.
70 A 2013/497 határozattal és a 971/2013 rendelettel bevezetett kritérium, amely előírja azon személyek pénzeszközeinek befagyasztását, akik az 1747. (2007) sz. határozatot megsértve fegyverek és kapcsolódó felszerelések Iránnak történő szállításában, eladásában vagy átadásában vettek részt, olyan jogi keretbe illeszkedik, amelyet egyértelműen behatárolnak az Iránnal szemben hozott korlátozó intézkedésekre vonatkozó szabályozás által követett célkitűzések.
71 Következésképpen a fenti 62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az 1747. sz. határozat be nem tartására vonatkozó kritériumot alkalmasnak kell minősíteni a 2010/413 határozatban és a 267/2012 rendeletben kitűzött, az atomfegyverek elterjedése elleni küzdelemre irányuló cél elérésére, és az tehát megfelel az arányosság elvének.
72 Egyébiránt rá kell mutatni arra, hogy a Törvényszék korábban már kimondta, hogy az olyan szervezetek pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak befagyasztása, amelyek jegyzékben szereplő személynek, szervezetnek vagy szervnek nyújtottak segítséget a 2010/413 határozatban, a 961/2010 rendeletben vagy a Biztonsági Tanács 1737. (2006), 1747. (2007), 1803. (2008) és 1929. (2010) sz. határozatában foglalt rendelkezések megsértéséhez vagy megkerüléséhez, a 2010/413 határozat és a 267/2012 rendelet fenti 63. pontban említett céljához kapcsolódnak. Úgy ítélte meg, hogy e körülmények között a 2010/413 határozatban és a 267/2012 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatékonyságának biztosítása és annak garantálása érdekében, hogy ezen intézkedéseket ne kerüljék meg, szükségesnek és alkalmasnak minősül az olyan szervezetek pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak befagyasztása, amelyek esetében megállapítást nyert, hogy jegyzékbe vett szervezetnek nyújtottak ilyen segítséget (2013. szeptember 6‑i Europäisch‑Iranische Handelsbank kontra Tanács ítélet, T‑434/11, EU:T:2013:405, 192. pont).
73 Ez még inkább igaz az 1747. sz. határozat be nem tartására vonatkozó kritérium esetében.
– A többi felperessel kapcsolatban
74 Az IRISL‑hez kötődő szervezetekkel kapcsolatban mindenekelőtt arra kell rámutatni, hogy a felperesek nem terjesztenek elő külön érvet azzal szemben, hogy ezek a kritériumok arányosak a KKBP által elérni kívánt célokhoz képest.
75 Márpedig – ahogyan a Bíróság korábban már kimondta – amikor egy jogalany pénzeszközeit befagyasztják, nem elhanyagolható mértékű veszély áll fenn arra, hogy az nyomást gyakorol a tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló jogalanyokra a rá vonatkozó intézkedések hatásának megkerülése érdekében, és hogy e jogalanyok pénzeszközeinek befagyasztása szükséges és megfelelő a meghozott intézkedések hatékonyságának biztosítása, és annak garantálása érdekében, hogy ezen intézkedéseket ne kerüljék meg (2012. március 13‑i Melli Bank kontra Tanács ítélet, C‑380/09 P, EU:C:2012:137, 58. pont).
76 Meg kell állapítani, hogy az intézkedések megkerülésének veszélye akkor is fennáll, ha a szervezet, amelynek a pénzeszközeit befagyasztották, egyes tevékenységeit más, esetleg nem is a tulajdonában álló, de a nevében eljáró vagy a nevében bizonyos alapvető tevékenységet ellátó vállalkozásokra vagy szervezetekre ruházza át.
77 Ebből következően az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok nem minősülnek önkényesnek, ellenben azokat a Tanács a számára biztosított széles mérlegelési jogkör keretein belül fogadta el, és azon a nem elhanyagolható mértékű veszélyen alapulnak, hogy egy olyan szervezet, amelynek a pénzeszközeit befagyasztották, megkerüli a korlátozó intézkedéseket. Ezeket a kritériumokat az arányosság elvével összhangban állónak kell minősíteni.
78 Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani.
A felperesek jogos bizalmának, valamint a jogbiztonság, a ne bis in idem és a jogerő elvének megsértésére alapított második jogalapról
79 A felperesek úgy érvelnek, hogy a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet sérti a jogos bizalmukat, valamint a jogbiztonság, a ne bis in idem és a jogerő elvét. Úgy vélik, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) következtében a Tanács nem vezethetett be olyan kritériumot, amely lehetővé teszi a vitatott jegyzékekbe történő felvételüket.
80 Először is emlékeztetni kell arra, hogy bár a Törvényszék ebben az ítéletben törölte a felperesek nevét a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 267/2012 rendelet IX. mellékletében található jegyzékből, ellenben nem határozott a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése b) pontjának és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdése a) és b) pontjának a jelen ügy tényállására alkalmazandó változatában szereplő kritériumok érvényességéről.
81 Téves ezért a felperesek azon állítása, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) következtében a Tanácsnak vissza kellett volna vonnia az IRISL‑re vonatkozó kritériumokat, és nem tarthatta volna fenn az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumokat.
82 Másodszor a Törvényszék ezen ítélet 64. pontjában kimondta, hogy a Tanács, bár úgy ítéli meg, hogy az alkalmazandó szabályozás nem teszi számára lehetővé, hogy az atomfegyverek elterjedése elleni küzdelem érdekében kellőképpen hatékonyan avatkozzon be, jogalkotói szerepében – az uniós bíróság által gyakorolt jogszerűségi felülvizsgálatot fenntartva – módosíthatja e szabályozást azon esetek körének kibővítése érdekében, amelyekben korlátozó intézkedések fogadhatók el.
83 Továbbá igaz ugyan, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletben (T‑489/10, EU:T:2013:453) a felperesek jegyzékbe vételének joghatásait az EUMSZ 280. cikktől eltérve az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdésében említett határidő lejártáig, azaz az említett alapokmány 56. cikkének első bekezdésében említett fellebbezési határidő lejártáig fenntartották, meg kell állapítani, hogy amikor az említett határidő lejárt, az említett jegyzékbe vételt visszamenőleges hatállyal törölték a jogrendből, mintha soha nem létezett volna (2016. május 24‑i Good Luck Shipping kontra Tanács ítélet, T‑423/13 és T‑64/14, EU:T:2016:308, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
84 A Törvényszék ugyanis meghatározhat egy olyan időszakot, amely alatt a jogi aktus megsemmisítésének joghatásait felfüggesztik annak lehetővé tétele érdekében, hogy a Tanács adott esetben úgy orvosolhassa a megállapított jogsértéseket, hogy a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek vagy szervezetek jegyzékébe való felvételre új kritériumokat, és az érintett szervezet pénzeszközeinek jövőbeli befagyasztására vonatkozóan új korlátozó intézkedéseket fogad el. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy sem az említett új általános jegyzékbe vételi kritériumok, sem pedig az említett új korlátozó intézkedések nem teszik lehetővé a Törvényszék ítéletében jogellenesnek nyilvánított intézkedések jogszerűként történő elismerését (2016. május 24‑i Good Luck Shipping kontra Tanács ítélet, T‑423/13 és T‑64/14, EU:T:2016:308, 80. pont).
85 Következésképpen a felperesek nem állíthatják azt, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) következtében a Tanács nem vezethetett be olyan új kritériumokat, amelyek lehetővé teszik a vitatott jegyzékekbe történő felvételüket, annál is inkább, mivel az első jogalap vizsgálatából az derül ki, hogy a 2013/497 határozatban és a 971/2013 rendeletben foglalt, az 1747. sz. határozat be nem tartására vonatkozó és az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok összhangban állnak a 2010/413 határozat és a 267/2012 rendelet célkitűzéseivel.
86 Harmadszor a felperesek azt is tévesen állítják, hogy a Tanács azért módosította a 2013/497 határozatban és a 971/2013 rendeletben foglalt kritériumokat, hogy visszamenőleges hatállyal felvegye őket a jegyzékekbe.
87 A 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélettel (T‑489/10, EU:T:2013:453) ugyanis a felpereseknek a vitatott jegyzékekbe történt első felvételét eredményező jogi aktusokat visszamenőleges hatállyal törölték a jogrendből, mintha a felperesek neve az ítéletet megelőző időszakban egyáltalán nem szerepelt volna ezekben a jegyzékekben.
88 A 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésük napján, azaz 2013. október 12‑én lépett hatályba. Az ezen jogi aktusokban szereplő kritériumok alapján történt bármely jegyzékbe vételt ettől a naptól lehet számítani. Meg kell azonban állapítani, hogy a felpereseknek a vitatott jegyzékekbe a 2013/685 határozattal és az 1203/2013 végrehajtási rendelettel történt újbóli felvétele 2013. november 27‑én lépett hatályba. A felperesek nem szolgálnak magyarázattal arra, hogy a kritériumoknak a 2013/497 határozattal és a 971/2013 rendelettel történt módosítása mennyiben tette volna lehetővé a vitatott jegyzékekbe visszamenőleges hatállyal történő felvételüket.
89 A felperesek azon érve, miszerint úgy gondolhatták, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) következtében új bizonyítékok hiányában nem veszik fel őket újból a vitatott jegyzékekbe, a 2013/685 határozattal és az 1203/2013 végrehajtási rendelettel történt jegyzékbe vételük érvényességének vitatására irányul, és ezért azt a második kereseti kérelem keretében kell megvizsgálni.
90 A fentiekből az következik, hogy a Tanács a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet elfogadásával nem sértette meg sem a felperesek jogos bizalmát, sem a jogbiztonság, a ne bis in idem, illetve a jogerő elvét. Következésképpen a második jogalapot el kell utasítani.
A hatáskörrel való visszaélésre alapított harmadik jogalapról
91 A felperesek úgy érvelnek, hogy a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet indokolatlanul és aránytalanul „diszkriminálja” az IRISL‑t. Ezek a dokumentumok azért jelölik meg név szerint az IRISL‑t, hogy megkerüljék a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletet (T‑489/10, EU:T:2013:453), és nem azért, hogy felvegyék a küzdelmet az iráni nukleáris programmal szemben. A Tanács visszaélt a hatáskörével azáltal, hogy elfogadta a 2013/497 határozatot és a 971/2013 rendeletet, valamint az ítélet megkerülése érdekében korlátozó intézkedéseket állapított meg az IRISL‑lel és a többi felperessel szemben.
92 Az ítélkezési gyakorlat szerint a jogi aktus hatáskörrel való visszaélés miatt csak akkor jogellenes, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis döntően a hivatkozott céltól eltérő cél elérése, vagy a konkrét tényállás kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (lásd: 2009. október 14‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EU:T:2009:401, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
93 Az első jogalap vizsgálatából kitűnik, hogy a 2013/497 határozattal és a 971/2013 rendelettel bevezetett kritériummódosítások összhangban állnak az atomfegyverek elterjedése elleni küzdelemre irányuló célkitűzésekkel.
94 A második jogalap vizsgálatából továbbá kitűnik, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletből (T‑489/10, EU:T:2013:453) nem vezethető le, hogy az megtiltaná olyan általános hatályú kritériumok elfogadását vagy fenntartását, mint amilyen az 1747. sz. határozat be nem tartására vonatkozó kritérium, illetve az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok. Az arra irányuló kérdés, hogy a felperesek nevét e kritériumok alapján érvényesen felvehették‑e a vitatott jegyzékekbe, a második kereseti kérelem vizsgálata körébe tartozik.
95 Következésképpen a Tanács nem élt vissza hatáskörével a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet elfogadásakor, és a harmadik jogalapot el kell utasítani.
A védelemhez való jog megsértésére alapított negyedik jogalapról
96 A felperesek azt állítják, hogy a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet sérti a védelemhez való jogukat, mivel a Tanács nem közölte velük arra irányuló szándékát, hogy az IRISL‑re közvetlenül utaló kritériumokat vesz fel a 2013/497 határozatba és a 971/2013 rendeletbe. A Tanács nem küldött részükre olyan dokumentumot, amely magyarázatot adott volna arra, hogy milyen okból lehetne jogszerű az ilyen kritériumok felvétele, és nem adott nekik lehetőséget a válaszadásra.
97 Elegendő rámutatni arra, hogy a konkrét személyre irányuló közigazgatási eljárásban a meghallgatáshoz való jog – amelyet még az eljárásra vonatkozó szabályozás hiányában is biztosítani kell – nem ültethető át az EUSZ 29. cikkben és az EUMSZ 215. cikkben előírt, a jelen ügyhöz hasonlóan általános hatályú intézkedések elfogadásához vezető eljárás összefüggéseibe (lásd analógia útján: 2002. szeptember 11‑i Alpharma kontra Tanács ítélet, T‑70/99, EU:T:2002:210, 388. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
98 Semmilyen rendelkezés nem kötelezi a Tanácsot arra, hogy minden olyan személyt, akit egy általános hatályú kritérium érinthet, tájékoztasson a kritérium elfogadásáról. A felperesek nem hivatkozhatnak arra, hogy a védelemhez való joguk a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet elfogadása miatt sérült.
99 Következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.
Az alapvető jogok, különösen a tulajdonhoz való jog és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jog megsértésére alapított negyedik jogalapról
100 A felperesek azt állítják, hogy a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet sérti az alapvető jogaikat, különösen a tulajdonhoz és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jogukat, mivel a vitatott jegyzékekben szereplő felvételi kritériumok közé felvették az IRISL‑lel fennálló kapcsolatot, és kifejezetten meg is nevezik az IRISL‑t. A 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet úgy értelmezhető, hogy az IRISL és a hozzá kötődő szervezetek az atomfegyverek elterjedéséhez köthetők, ami teljesen alaptalan, mivel a Törvényszék a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletben (T‑489/10, EU:T:2013:453) megállapította, hogy ez nincsen így.
101 Ami az IRISL‑t illeti: az ő nevét az 1747. sz. határozat be nem tartására vonatkozó kritérium alapján vették fel újból a vitatott jegyzékekbe. Rá kell mutatni egyrészt arra, hogy ez az általános hatályú kritérium nem irányul név szerint az IRISL‑re, másrészt pedig eltér a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt, „[az atomfegyverek elterjedéséhez nyújtott] támogatásra” vonatkozó kritériumtól, és nem kötelezi a Tanácsot arra, hogy a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személy vagy szervezet tevékenységei és az atomfegyverek elterjedése között közvetlen vagy közvetett kapcsolat fennállását bizonyítsa.
102 Ami a többi felperest illeti: az ő nevüket az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok alapján vették fel újból a vitatott jegyzékekbe. Ezek a kritériumok nem jelentik azt, hogy az érintett személy vagy szervezet tevékenységei és az atomfegyverek elterjedése között közvetlen vagy közvetett kapcsolat fennállása bizonyított.
103 Következésképpen a felperesek nem állíthatják, hogy a 2013/497 határozattal és a 971/2013 rendelettel bevezetett kritériumok sértik alapvető jogaikat, mivel összefüggésbe hozzák őket az atomfegyverek elterjedésével.
104 Ezért az ötödik jogalapot el kell utasítani.
105 A fentiek összességéből az következik, hogy a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet jogellenességére vonatkozó kifogást el kell utasítani.
A 2013/685 határozatnak és az 1203/2013 végrehajtási rendeletnek a felpereseket érintő részében történő megsemmisítése iránti kérelemről
106 Megsemmisítés iránti kérelmük alátámasztásául a felperesek a következő öt jogalapra hivatkoznak: elsőként a jogalap hiányára, másodikként a Tanács által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákra, harmadikként a védelemhez való jog megsértésére, negyedikként a bizalomvédelem, a jogbiztonság, a jogerő, a ne bis in idem és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére, ötödikként pedig alapvető jogaik, különösen a tulajdonhoz való joguk és a jóhírnevük tiszteletben tartásához való jog megsértésére és az arányosság elvének megsértésére.
A jogalap hiányára alapított első jogalapról
107 A felperesek úgy érvelnek, hogy mivel a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet a jogellenességi kifogásukban ismertetett okokból jogellenes és azokat alkalmazhatatlannak kell nyilvánítani, a 2013/685 határozat és az 1203/2013 végrehajtási rendelet nem rendelkezik jogalappal.
108 E tekintetben elegendő annyit megállapítani, hogy mivel a 2013/497 határozat és a 971/2013 rendelet jogellenességére vonatkozó kifogás elutasításra került, az első jogalapot is el kell utasítani.
A Tanács által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított második jogalapról
109 A felperesek arra hivatkoznak, hogy a Tanács nyilvánvaló értékelési hibákat követett el azzal a döntésével, hogy újból felveszi a vitatott jegyzékekbe egyfelől az IRISL, másfelől a többi felperes nevét.
110 Az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli különösen azt, hogy azon indokok jogszerűsége vizsgálatának keretében, amelyeken valamely meghatározott személy vagy szervezet nevének a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékébe történő felvételére vagy a jegyzékben történő fenntartására vonatkozó határozat alapul, az uniós bíróság meggyőződjön arról, hogy az adott személy vagy szervezet tekintetében egyedi hatállyal rendelkező határozat kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik. Ez magában foglalja az említett határozat alapjául szolgáló indokolásban hivatkozott tények ellenőrzését, amely folytán a bírósági felülvizsgálat nem korlátozódik a hivatkozott indokok absztrakt valószínűségének értékelésére, hanem arra irányul, hogy ezen indokok – vagy legalább azok közül egy, ugyanezen határozat alátámasztására önmagában elengedőnek tekintett indok – megalapozottak‑e (2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 119. pont).
111 Vitatás esetében az Unió illetékes hatóságának kell az érintett személlyel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani, és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó negatív bizonyítékot szolgáltatni. Szükséges az, hogy a szolgáltatott információk vagy bizonyítékok alátámasszák az érintett személlyel szemben felhozott indokokat. Amennyiben ezen információk alapján nem állapítható meg az indok megalapozottsága, az uniós bíróság ezt az indokot nem veszi figyelembe a jegyzékbe vételre vagy a jegyzékben tartásra vonatkozó határozat alátámasztásaként (2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 121–123. pont).
– Az IRISL‑lel kapcsolatban
112 Először is a felperesek azt állítják, hogy a Tanács az IRISL nevének a vitatott jegyzékekbe történt 2013‑as újbóli felvételét nem alapozhatta 2009‑ben történt cselekményekre, történetesen a Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozatának megsértésére vonatkozó azon eseményekre, amelyekre a Tanács az IRISL nevének a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélettel (T‑489/10, EU:T:2013:453) megsemmisített jogi aktusokba történő felvételét alapította. E tekintetben a Törvényszék ebben az ítéletben azt állapította meg, hogy ezek az események nem álltak összefüggésben az atomfegyverek elterjedésével és nem vezettek ahhoz, hogy a Biztonsági Tanács azt szankcionálja.
113 Másodszor a felperesek úgy érvelnek, hogy az IRISL – ahogyan ez a Tanácsnak a 2013/685 határozat és az 1203/2013 rendelet elfogadása előtt megküldött tanúvallomásokból következik – nem sértette meg a Biztonsági Tanács határozatát. A Tanács nem adott magyarázatot arra, hogy miért utasította el ezeket a bizonyítékokat.
114 Harmadszor a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék ne vegye figyelembe a Tanács 2013. november 27‑i levelét, amelyben a Tanács olyan új indokokkal egészítette ki az IRISL újbóli jegyzékbe vételét, amelyek nem szerepeltek a 2013/685 határozatban és az 1203/2013 végrehajtási rendeletben.
115 A felperesek arra hivatkoznak, hogy a levél tartalmilag mindenképpen hibás. Egyrészt az IRISL nem áll az iráni kormány tulajdonában, miként ez az IRISL főigazgatójának tanúvallomásából következik. Másrészt az, hogy a Tanács szerint „nem fogadható el”, hogy az IRISL‑nek nem volt tudomása a hajói által szállított rakományokról, illetve nem tehető felelőssé értük, az objektív felelősség elvének kifejezését jelenti, amely jogilag nem megalapozott. A felperesek e tekintetben ismertetik, hogy a nemzetközi tengerjogi elvek alapján az IRISL mint fuvarozó nem tehető felelőssé a hajói által szállított rakományokért. Végül az IRISL a felperesek szerint elismeri, hogy hajóit tiltott áruk szállítására használhatják, és ennek elkerülésére a tengeri szállítási ágazatban általánosan elfogadott gyakorlaton túlmenő, szigorú rendszereket vezetett be.
116 Emlékeztetni kell arra, hogy a 2013/685 határozattal és az 1203/2013 végrehajtási rendelettel a Tanács úgy határozott, hogy újból felveszi az IRISL‑t a vitatott jegyzékekbe azzal az indokkal, hogy „fegyverekkel kapcsolatos anyagok Iránból való szállításában vett részt, megsértve [a Biztonsági Tanács] 1747. (2007) sz. határozatának 5. [pontját]”, és hogy „[a Biztonsági Tanács] Iránnal foglalkozó szankcióbizottságának 2009‑ben három alkalommal jelentették a határozat egyértelmű megsértését”.
117 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az IRISL nevének a vitatott jegyzékekbe történő újbóli felvétele a Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozata tényleges megsértésének megállapításán alapul. Következésképpen a felperesek állításával ellentétben ez a megállapítás szükségszerűen olyan tényeken alapszik, amelyek az újbóli felvételről szóló határozat elfogadását megelőzően keletkeztek. A Tanácsnak tehát jogában állt figyelembe venni a Biztonsági Tanács e határozatának 2009‑ben megállapított megsértését. Azt is joggal vélhette 2013‑ban, hogy a 2009‑ben lezajlott események kellően aktuálisnak tekinthetők.
118 A Tanács a Biztonsági Tanács szankcióbizottságának 2009. évre vonatkozó jelentésére (a továbbiakban: szankcióbizottsági jelentés) támaszkodott, amely ismertette, hogy három olyan jelentés érkezett hozzá, amely a Biztonsági Tanácsnak a fegyverek és kapcsolódó felszerelések exportjára Iránnal szembeni embargót előíró, 1747. (2007) sz. határozata 5. pontjának megsértéséről számolt be. Ez a jelentés rávilágított arra, hogy a jelzett három jogsértés az IRISL‑t érinti, amely az anyagokat Iránból másik tagállamba szállító hajót bérelte.
119 Ez a jelentés további részleteket tartalmaz az IRISL‑t érintő három esettel kapcsolatban. A szankcióbizottság mindhárom esettel kapcsolatban olyan információkat kapott egy harmadik államtól, hogy az IRISL által bérelt hajó fedélzetén gyanús rakomány érkezik Iránból, és tart egy másik állam felé. Az értesítő állam hatóságai által végrehajtott ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a rakomány hadianyagot tartalmaz. Ugyanez az állam közölte, hogy feltartóztatta és kirakatta a rakományt, majd raktárban helyeztette el.
120 Rá kell mutatni arra, hogy a felperesek nem vitatták érvekkel a szankcióbizottság jelentésében szereplő tényeket, jelesül azt, hogy az IRISL által bérelt hajók fedélzetén hadianyagot foglaltak le. Sem érvet, sem bizonyítékot nem adtak elő annak alátámasztására, hogy az IRISL nem vett részt ebben a három esetben.
121 A felperesek csupán az IRISL főigazgatójától és igazgatótanácsának elnökétől származó nyilatkozatra, valamint az IRISL ömlesztettélelmiszer‑ágazati vezetője által tett nyilatkozatra hivatkoznak, amelyek arról tanúskodnak, hogy az IRISL nem sértette meg a Biztonsági Tanács határozatát.
122 Az ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság és a Törvényszék tevékenységét a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve szabályozza, és a benyújtott bizonyítékok értékelésének egyetlen kritériuma a bizonyítékok hitelességében rejlik. Emellett a dokumentumok bizonyító erejének értékelésekor ellenőrizni kell az azokban szereplő információ valószínűségét, és figyelembe kell venni többek között a dokumentum eredetét, készítésének körülményeit, címzettjét, valamint fel kell tenni a kérdést, hogy tartalma alapján értelmesnek és hitelesnek tűnik‑e (lásd ebben az értelemben: 2012. szeptember 27‑i Shell Petroleum és társai kontra Bizottság ítélet, T‑343/06, EU:T:2012:478, 161. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
123 Mivel azonban ez a két nyilatkozat olyan személyektől származik, akik 1984, illetve 1985 óta az IRISL alkalmazásában állnak, és jelenleg vezető beosztásban dolgoznak ott, a tanúvallomásukat nem lehet az IRISL‑étől elkülönülőnek és függetlennek tekinteni. Ezt a két nyilatkozatot továbbá az IRISL kérésére tették a jelen kereset kapcsán, és neki címezték.
124 Meg kell tehát állapítani, hogy ezek a nyilatkozatok nem rendelkeznek bizonyító erővel.
125 Egyébiránt e nyilatkozatok tartalmát illetően egyrészt elegendő rámutatni arra, hogy az IRISL ömlesztettélelmiszer‑ágazati vezetőjének nyilatkozata nem tartalmaz információt a szankcióbizottság jelentésében említett három esetre vonatkozóan.
126 Másrészt az IRISL főigazgatója nyilatkozatában először is azt állítja, hogy az IRISL mint fuvarozó nem bírt tudomással arról, hogy az esetekben részt vett három hajó milyen rakományt szállított, és a rakományról a feladó által adott leírásnak volt kiszolgáltatva. Másodszor azt állítja, hogy nem volt bizonyíték róla, hogy érzékeny nukleáris anyagot találtak volna e hajók fedélzetén. Harmadszor arra mutat rá, hogy az ENSZ nem állapította meg a Biztonsági Tanács határozatának megsértését.
127 Ezek az állítások megegyeznek a felperesek által a keresetlevélben előadott érvekkel.
128 Márpedig rá kell mutatni arra, hogy hatástalan az az érv, hogy az IRISL nem tudott róla, hogy milyen rakományt szállítottak a hajói. Elegendő ugyanis annyit megállapítani, hogy még ha el is fogadjuk, hogy az IRISL nem tudott arról, hogy a hajóin fegyvereket, illetve hadianyagot szállítottak, ez nem változtat azon, hogy a szankcióbizottság jelentésében ismertetett tények azt támasztják alá, hogy hajóbérlőként „fegyverekkel kapcsolatos anyagok Iránból való szállításában vett részt”.
129 Ezenkívül a felperesek állításával ellentétben az 1747. sz. határozat be nem tartására vonatkozó kritérium nem követeli meg azt, hogy az alkalmazását igazoló események atomfegyverek elterjedéséhez kapcsolódjanak. E kritérium alkalmazásához az sem szükséges, hogy az e kritériummal érintett személyt a Biztonsági Tanács szankcióval sújtsa.
130 Az az érv, miszerint a Tanács tévesen állította a 2013. november 27‑i levélben azt, hogy az IRISL az iráni kormány tulajdonában áll, hatástalan, mivel ez a szempont nem szerepelt azon indokok között, amelyek alapján az IRISL‑t újból felvették a vitatott jegyzékekbe.
131 Végül a felperesek azon érve is hatástalan, miszerint a Tanács 2013. november 27‑i levelében nem állíthatta, hogy fennáll annak a veszélye, hogy az IRISL hajóit a Biztonsági Tanács határozatait megsértve tiltott áruk szállítására használják, holott a felperesek bebizonyították, hogy nem áll fenn ez a veszély. Ahogyan ugyanis a felperesek maguk is rámutatnak, ez az állítás nem képezi részét az újbóli jegyzékbe vételről szóló határozat indokolásának, amely a Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozatának többszöri tényleges megsértésére vonatkozó megállapításon alapul. Ez az állítás csupán a Tanácsnak az IRISL 2013. november 15‑i levelében tett észrevételeire adott válaszában szerepelt. A felperesek tehát nem érvelhetnek azzal, hogy a Tanács figyelmen kívül hagyta ezeket az észrevételeket és az általa megküldött tanúvallomásokat. Ez az érv egyébként ellentétben áll a felpereseknek a keresetlevélben szereplő azon állításával, miszerint elismerik ennek a veszélynek a fennállását, és közlik, hogy az IRISL intézkedett ennek elkerülésére.
132 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Tanács nem követett el hibát annak megállapításával, hogy az IRISL fegyverekkel kapcsolatos anyagok Iránból való szállításában vett részt, és indokoltan vette őt újból jegyzékbe az 1747. sz. határozat be nem tartására vonatkozó kritérium alapján.
– A többi felperessel kapcsolatban
133 Elöljáróban a felperesek azzal érvelnek, hogy mivel az IRISL újbóli jegyzékbe vétele jogellenes volt, a többi felperesnek az IRISL‑hez való kötődése miatti újbóli jegyzékbe vétele is az volt.
134 E tekintetben elegendő megállapítani, hogy mivel a Tanács nem követett el hibát az IRISL újbóli jegyzékbe vételével, ezt az érvet el kell utasítani.
135 A felperesek azt állítják, hogy a Tanács több ténybeli hibát is elkövetett annak indokolásakor, hogy miért vette újból jegyzékbe az összes többi felperest.
136 Először is: a Khazar Sea Shipping Lines, az IRISL Europe és a Valfajr Shipping Line nevét azzal az indokkal vették fel újból a vitatott jegyzékekbe, hogy az IRISL tulajdonában állnak.
137 Elegendő megállapítani, hogy a felperesek nem vitatják, hogy ez a három szervezet az IRISL tulajdonában áll.
138 A Tanács tehát jogosan vette fel őket a vitatott jegyzékekbe az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok alapján.
139 Másodszor: a Qeshm Marine Services & Engineering és a Marine Information Technology Development nevét azzal az indokkal vették fel újból a vitatott jegyzékekbe, hogy az IRISL ellenőrzése alatt állnak.
140 A felperesek vitatják a két szervezetre vonatkozó indokot, és csupán arra hivatkoznak, hogy azok megváltoztatták a cégnevüket.
141 Elegendő rámutatni arra, hogy ez az érv hatástalan. Pusztán az ugyanis, hogy e két szervezet cégneve megváltozott, nincsen kihatással sem a tőkéjük tulajdonlására, sem pedig arra, hogy az IRISL leányvállalatainak minősülnek.
142 A Tanács tehát jogosan vette fel őket a vitatott jegyzékekbe az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok alapján.
143 Harmadszor: a Hafize Darya Shipping és a Safiran Payam Darya Shipping nevét azzal az indokkal vették fel újból a vitatott jegyzékekbe, hogy az IRISL nevében járnak el, mivel tényleges haszonélvezőként átvették annak több vízi járművét.
144 A felperesek úgy érvelnek, hogy ez a két szervezet nem rendelkezik vízi járművekkel, és hogy a Tanács olyan általános, nem független forrásokból származó nyilatkozatokat vett alapul, amelyek nem bizonyítják, hogy ők vízi járművek tulajdonosai. Továbbá úgy gondolják, hogy a Tanács nem fejtette ki, hogy mit jelent a „tényleges haszonélvezői” minőség, és nem bizonyították, hogy ez a két szervezet ilyennek minősíthető.
145 Emlékeztetni kell arra, hogy a Tanács a két szervezetnek külön‑külön elküldött 2013. október 22‑i levelében ismertette, hogy a Biztonsági Tanács 1929. (2010) sz. határozatával létrehozott ENSZ szakértői csoport 2012. június 12‑i és 2013. június 5‑i jelentése megerősítette, hogy tényleges haszonélvezőként átvették az IRISL több vízi járművét. A Tanács e két szervezetnek külön‑külön elküldött 2013. november 27‑i levelében kifejtette, hogy a 2012. június 12‑i jelentés szerint a Biztonsági Tanács 1803. (2008) sz. határozatát követően az IRISL elkezdte átruházni hajóit a hozzá kötődő Hafize Darya Shippingre és Safiran Payam Darya Shippingre, és az IRISL és a hozzá kötődő társaságok 2008‑tól kezdve az 1929. (2010) sz. határozat elfogadásáig hajóik bejegyzett tulajdonosait és tényleges haszonélvezőit illetően több változtatást is eszközöltek. A Tanács hozzátette, hogy a 2013. június 5‑i jelentés azt tartalmazta, hogy azok a hajók, amelyek tényleges haszonélvezői az IRISL, a Hafize Darya Shipping és a Safiran Payam Darya Shipping voltak, 2012 áprilisa és 2013 áprilisa között tovább változtatták nevüket, lobogójukat és bejegyzett tulajdonosukat.
146 Rá kell mutatni arra, hogy a 2012. június 12‑i és a 2013. június 5‑i jelentés hozzáférhető az Egyesült Nemzetek Szervezetének honlapján, és a felperesek nem vitatják, hogy tudomást szereztek róla.
147 A 2012. június 12‑i jelentés ismerteti, hogyan ruházták át az IRISL hajóit a Hafize Darya Shippingre és a Safiran Payam Darya Shippingre a Biztonsági Tanácsnak az IRISL‑t első ízben említő, 1803. (2008) sz. határozatának elfogadását követően. Ez a jelentés magyarázatot ad többek között arra is, hogy miért volt kevés hajó közvetlenül a Hafize Darya Shipping és a Safiran Payam Darya Shipping nevére bejegyezve: mert több más, tulajdonukban álló társaság nevére voltak bejegyezve.
148 Ebből egyértelműen kiderül, hogy a „bejegyzett tulajdonos” fogalmával szemben a „tényleges haszonélvező” fogalmával a Tanács olyan szervezetet jelöl, amely bár nincsen hivatalosan hajótulajdonosként bejegyezve, a hajónak „tényleges haszonélvezője” egy olyan társaságon keresztül, amelynek a hajó a tulajdonában áll, és amely annak bejegyzett tulajdonosa.
149 Következésképpen a felperesek nem állíthatják, hogy nem világos számukra ez a fogalom, és hogy nem tudták értelmezni, hogy a Hafize Darya Shipping és a Safiran Payam Darya Shipping mennyiben felel meg ennek a minősítésnek.
150 Ezenkívül arra is rá kell mutatni, hogy a felperesek nem adtak elő semmilyen érvet vagy bizonyítékot a 2012. június 12‑i és a 2013. június 5‑i jelentésben ismertetett tények cáfolatára. Nem állíthatják jogosan, hogy az ENSZ szakértői csoport jelentései nem független forrásokból származnak.
151 A Tanács tehát jogosan vette fel a Hafize Darya Shipping és a Safiran Payam Darya Shipping nevét a vitatott jegyzékekbe az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok alapján.
152 Negyedszer: a Rahbaran Omid Darya Ship Management nevét azzal az indokkal vették fel újból a vitatott jegyzékekbe, hogy az IRISL nevében jár el és alapvető szolgáltatásokat nyújt számára, mivel több hajóját is üzemelteti és irányítja. A Hoopad Darya Shipping Agency nevét azzal az indokkal vették fel újból a vitatott jegyzékekbe, hogy az IRISL nevében jár el, mivel az IRISL nevében Iránban konténerátrakási tevékenységeket, Bandar Abbasban pedig flottaszemélyzeti szolgáltatásokat igazgat.
153 A Rahbaran Omid Darya Ship Management esetében a felperesek elismerik, hogy több, az IRISL tulajdonában álló hajónak nyújt szolgáltatást, ám azt vitatják, hogy ezek a szolgáltatások „alapvetőek” lennének.
154 A Hoopad Darya Shipping Agency esetében a felperesek elismerik, hogy raktározási tevékenységet végez az IRISL hajói számára, és az IRISL nevében jár el, ám azt vitatják, hogy ezek a szolgáltatások „alapvetőek” lennének.
155 Elegendő megállapítani, hogy a Rahbaran Omid Darya Ship Management és a Hoopad Darya Shipping Agency esetében a felperesek nem vitatják, illetve kifejezetten elismerik, hogy azok az IRISL nevében járnak el.
156 Az a tény, hogy ezek a szervezetek az IRISL nevében járnak el, elegendő indokot képez arra, hogy az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok alapján újból felvegyék őket a vitatott jegyzékekbe.
157 Következésképpen hatástalanok az e szervezetek által az IRISL számára nyújtott szolgáltatások „alapvető” jellegének vitatására irányuló érvek, különösen a Hoopad Darya Shipping Agency esetében, amelynél az alapvető szolgáltatások nyújtása nem is képezte indokát a vitatott jegyzékekbe történő felvételének.
158 A felperesek azon állításukat illetően, hogy ez a két szervezet megváltoztatta a cégnevét, nem adnak magyarázatot arra, hogy ez az információ mennyiben lenne releváns azon indokok megkérdőjelezésére, amelyek alapján a Tanács felvette őket a vitatott jegyzékekbe.
159 A Tanács ezért jogosan vette fel a Rahbaran Omid Darya Ship Management és a Hoopad Darya Shipping Agency nevét a vitatott jegyzékekbe az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok alapján.
160 Ötödször: az Irano Misr Shipping nevét azzal az indokkal vették fel újból a vitatott jegyzékekbe, hogy az IRISL egyiptomi képviselőjeként alapvető szolgáltatásokat nyújt az IRISL‑nek.
161 A felperesek előadják, hogy az Irano Misr Shipping az IRISL ügynökeként tevékenykedik és számára bizonyos szolgáltatásokat nyújt, ám azt vitatják, hogy ezek a szolgáltatások „alapvetőek” lennének.
162 E tekintetben elegendő megállapítani, hogy ez a szervezet az IRISL egyiptomi ügynökeként az IRISL egyiptomi fuvarozói tevékenységeinek gyakorlásához elengedhetetlenül szükséges tevékenységeket lát el. A felperesek ezért nem vitathatják, hogy az általa ellátott tevékenységek keretében alapvető szolgáltatásokat nyújt az IRISL‑nek.
163 Egyébiránt a Törvényszék által feltett írásbeli kérdésre válaszul a felperesek ismertették, hogy az e szervezet által az IRISL számára nyújtott szolgáltatások között szerepel többek között a személyzetcserék, a hajók kikötése, illetve a hajóraklevelek kiállítása, amelyek a tengeri fuvarozást végző társaságok tevékenységéhez szükséges alapvető szolgáltatások.
164 A Tanács ezért jogosan vette fel az Irano Misr Shipping nevét a vitatott jegyzékekbe az IRISL‑hez kötődő szervezetekre vonatkozó kritériumok alapján.
165 A fentiekből az következik, hogy a második jogalapot el kell utasítani.
A védelemhez való jog megsértésére alapított harmadik jogalapról
166 A felperesek rámutatnak arra, hogy a jelen ügyben a Tanács közölte velük arra irányuló szándékát, hogy újból jegyzékbe veszi őket, valamint ennek indokolását is, és rövid határidőt adott számukra észrevételeik megtételére. A Tanács azonban megsértette a védelemhez való jogukat.
167 Először is a Tanács ugyanis csak az újbóli jegyzékbe vételről szóló határozat elfogadása után közölte azokat az adatokat, amelyekre támaszkodott, és ezért túl késő volt ahhoz, hogy a felperesek észrevételt tegyenek és a Tanács azt figyelembe vegye. A Tanács továbbá nem közölte, hogy milyen alapon tartja indokoltnak a felpereseknek a vitatott jegyzékekbe 2013 novemberében történt felvételét, nem vette figyelembe az észrevételeiket, és nem adott magyarázatot arra, hogy miért utasította el azokat. A felperesek hozzáfűzik, hogy az, hogy észrevételeik nem szerepelnek a Tanács által az újbóli jegyzékbe vételről szóló határozatának alapjául vizsgált dokumentumokban, azt jelenti, hogy nem vette azokat figyelembe. Végül, mivel a Tanács csak a 2013. november 27‑i levelében, azaz a 2013/685 határozat és az 1203/2013 végrehajtási rendelet elfogadása után fejtette ki az IRISL újbóli jegyzékbe vételének indokait, azok nem relevánsak. A Tanácsnak meg kellett volna engednie, hogy az IRISL észrevételeket tehessen az ebben a levélben foglalt állításokkal kapcsolatban, és bele kellett volna azokat foglalnia az IRISL vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételének a 2013/685 határozatban és az 1203/2013 végrehajtási rendeletben szereplő indokolásába.
168 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog és különösen a meghallgatáshoz való jog minden olyan eljárásban történő tiszteletben tartása, amely valamely jogalannyal szemben indult, és e jogalanyra nézve sérelmet okozó jogi aktushoz vezethet, az uniós jog alapelvei közé tartozik, és ezt a jogot még a szóban forgó eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiánya esetén is biztosítani kell (lásd: 2009. október 14‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EU:T:2009:401, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
169 A védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve megköveteli egyrészt, hogy az érdekelt jogalannyal közöljék a számára sérelmet okozó jogi aktust megalapozó, őt terhelő tényeket. Az érdekeltnek másrészt ahhoz is joga van, hogy ezen tényekkel kapcsolatban érdemben ismertesse álláspontját (lásd: 2009. október 14‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EU:T:2009:401, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
170 Továbbá a valamely személy vagy szervezet nevének a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek vagy szervezetek jegyzékében történő fenntartására vonatkozó határozat elfogadásának keretében a Tanácsnak tiszteletben kell tartania e személy vagy e szervezet előzetes meghallgatáshoz való jogát, amikor a nevének a jegyzékben történő fenntartására vonatkozó határozatban olyan új tényeket hoz fel vele szemben, amelyek nem szerepeltek a jegyzékbe vételére vonatkozó eredeti határozatban (2015. június 18‑i Ipatau kontra Tanács ítélet, C‑535/14, EU:C:2015:407, 26. pont).
171 Egyébiránt meg kell állapítani, hogy ha közölték azokat a kellően pontos információkat, amelyek alapján az érdekelt szervezet a Tanács által neki felrótt tényekről érdemben ismertetheti az álláspontját, akkor a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve alapján a Tanács nem köteles önként biztosítani az ügy irataiban szereplő dokumentumokhoz való hozzáférést. Csak az érdekelt fél kérelmére köteles a Tanács biztosítani a mindazokhoz a nem bizalmas jellegű adminisztratív dokumentumokhoz való hozzáférést, amelyek a szóban forgó intézkedésre vonatkoznak (lásd: 2013. szeptember 6‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑35/10 és T‑7/11, EU:T:2013:397, 84. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
172 Végül a hatékony bírósági védelem elvével kapcsolatban emlékeztetni kell rá, hogy ezen elv az uniós jog általános elve, amelyet jelenleg az Alapjogi Charta 47. cikke tartalmaz. Ez az elv magában foglalja, hogy azon uniós hatóság, amely olyan aktust fogad el, amely valamely személlyel vagy szervezettel szemben korlátozó intézkedéseket von maga után, lehetőség szerint ezen aktus elfogadásának időpontjában, vagy legalábbis azt követően a lehető leghamarabb közölje az érintettel az aktus alapjául szolgáló indokokat annak érdekében, hogy lehetővé tegye e személynek vagy szervezetnek a jogorvoslathoz való joga gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2011. november 16‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, C‑548/09 P, EU:C:2011:735, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
173 A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy a Tanács 2013. október 22‑én, illetve október 30‑án kelt levelében közölte a felperesekkel, hogy milyen indokok miatt szándékozik őket újból felvenni a vitatott jegyzékekbe, és ismertette azokat a tényeket is, amelyek szerinte igazolják, hogy mindegyik felperes eleget tesz a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) és e) pontjában foglalt kritériumoknak.
174 A Tanács ezekben a levelekben – a felperesek állításával ellentétben – a 2013/685 határozat és az 1203/2003 végrehajtási rendelet elfogadása előtt közölte velük a vitatott jegyzékekbe történő újbóli felvételük indokait és jogi alapját. A Tanács ezekben a levelekben határidőt is biztosított számukra észrevételeik megtételére.
175 Ezenkívül a felperesekkel egyezően rá kell mutatni arra, hogy a vitatott jegyzékekbe történt újbóli felvételük ugyanazokon a ténybeli elemeken alapult, mint az első jegyzékbe vétel, nevezetesen az IRISL tekintetében a három hadianyag‑szállítással kapcsolatos eseten, a többi felperes tekintetében pedig az IRISL‑hez való kötődésükön.
176 A felperesek 2013. november 15‑én, illetve 19‑én kelt levelükben (lásd a fenti 15. és 16. pontot) részletesen ismertették a Tanács által hivatkozott ténybeli elemekre tett észrevételeiket. Lehetőségük volt tehát érdemben ismertetni álláspontjukat a Tanács által nekik felrótt tényekről.
177 A Tanács 2013. november 27‑i levelével kifejezetten a felperesi észrevételekre válaszolt, és elutasította az azokban foglalt állításokat. A felperesek tehát tévesen hivatkoznak arra, hogy a Tanács nem vette figyelembe az észrevételeiket és nem indokolta meg az elutasításukat.
178 A felperesek azt is tévesen állítják, hogy mivel az észrevételeik nem szerepelnek a Tanács iratai között, ez azt jelenti, hogy a Tanács nem vette őket figyelembe az újbóli jegyzékbe vételről szóló határozata elfogadásakor. Az ügy iratai között ugyanis szerepeltek azok a tények, amelyekkel a Tanács a felperesekkel szemben az újbóli jegyzékbe vételről szóló határozata alátámasztásához rendelkezett, és a Tanács 2013. november 27‑i leveleiben magyarázatot is adott a felpereseknek arra, hogy észrevételeikkel miért nem cáfolhatók ezek a határozatok.
179 Ezenkívül a felperesek állításával ellentétben a Tanács 2013. november 27‑i levelei nem tartalmaznak olyan új indokokat a vitatott jegyzékekbe történő újbóli felvételükről szóló határozat alátámasztására, amelyek különböznének a 2013. október 22‑én, illetve 30‑án kelt leveleikben szereplő indokoktól, amelyeket az újbóli jegyzékbe vételről szóló határozatot megelőzően közöltek. A Tanács által a felperesek észrevételeire válaszul adott magyarázatok nem tekinthetők a jegyzékbe vételüket alátámasztó új indokoknak.
180 Végül rá kell mutatni arra, hogy a Tanács 2013. november 27‑én kelt leveleiben, az ügy irataihoz való hozzáférésre irányuló kérelmükre adott válaszul közölte a felperesekkel, hogy milyen dokumentumok alapján vette fel őket újból a vitatott jegyzékekbe (lásd a fenti 21. és 22. pontot). A fenti 171. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Tanács nem volt köteles az újbóli jegyzékbe vételről szóló határozatot megelőzően önként közölni velük ezeket a dokumentumokat.
181 A fentiekből következően a Tanács nem sértette meg a felperesek védelemhez való jogát, és a harmadik jogalapot el kell utasítani.
A bizalomvédelem, a jogbiztonság, a jogerő, a ne bis in idem és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére alapított negyedik jogalapról
182 A felperesek úgy érvelnek, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) következtében joggal számíthattak arra, hogy mindaddig, amíg a Tanács nem terjeszt elő új állításokat vagy bizonyítékokat, nem veszik fel őket újból a vitatott jegyzékekbe. A Tanács azáltal, hogy újból felvette őket ezekbe a jegyzékekbe, megsértette a bizalomvédelem, a jogbiztonság, a jogerő, a ne bis inidem, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét.
– A jogerő elvének megsértéséről
183 Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós bíróságok által hozott, megsemmisítést kimondó ítéletek, miután jogerőssé váltak, abszolút anyagi jogerővel rendelkeznek. Ez nemcsak a megsemmisítést kimondó ítélet rendelkező részére vonatkozik, hanem kiterjed az indokolásra is, amely a rendelkező rész szükséges alátámasztását alkotja, és ennélfogva elválaszthatatlan tőle (lásd: 2014. szeptember 5‑i Éditions Odile Jacob kontra Bizottság ítélet, T‑471/11, EU:T:2014:739, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A megsemmisítést kimondó ítélet tehát azt vonja maga után, hogy a megsemmisített aktus kibocsátójának új aktust kell hoznia, és ennek során nem csupán az ítélet rendelkező részét kell tiszteletben tartania, hanem az annak alapjául szolgáló és annak szükséges alátámasztását képező indokolást is, ügyelve arra, hogy ez az új aktus ne tartalmazza ugyanazokat a szabálytalanságokat, mint amelyeket a megsemmisítést kimondó ítélet meghatározott (lásd ebben az értelemben: 2003. március 6‑i Interporc kontra Bizottság ítélet, C‑41/00 P, EU:C:2003:125, 29. és 30. pont).
184 Az ítélet anyagi jogereje azonban kizárólag azokhoz a ténybeli és jogi kérdésekhez kapcsolódik, amelyeket ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntöttek (1991. február 19‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑281/89, EU:C:1991:59, 14. pont). Így az EUMSZ 266. cikk csak olyan korlátok között ír elő kötelezettséget azon intézmény számára, amely a megsemmisített aktust kibocsátotta, amelyek a megsemmisítést kimondó ítélet végrehajtásának biztosításához szükségesek. Az aktus kibocsátója új határozatában ezenkívül hivatkozhat más indokokra, mint amelyekre első határozatát alapította (lásd ebben az értelemben: 2003. március 6‑i Interporc kontra Bizottság ítélet, C‑41/00 P, EU:C:2003:125, 28–32. pont).
185 Rá kell mutatni, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélet (T‑489/10, EU:T:2013:453) nem vonta kétségbe sem az IRISL‑nek felrótt cselekmények helytállóságát, azaz hogy a Biztonsági Tanács 1747. (2007) sz. határozatának 5. pontját megsértve három, hadianyag‑szállítással kapcsolatos cselekményben vett részt, sem pedig az ezen cselekményekre vonatkozó bizonyítékokat. A Törvényszék csupán azt állapította meg, hogy ezek a cselekmények egyrészt nem elegendőek annak megindokolására, hogy az IRISL‑t felvették a vitatott jegyzékekbe az azon személyekre vonatkozó kritérium alapján, akik segítséget nyújtottak a Biztonsági Tanács vonatkozó határozataiban foglalt rendelkezések megsértéséhez, másrészt nem minősülnek atomfegyverek elterjedését támogató tevékenységnek az Irán nukleáris tevékenységéhez támogatást nyújtó személyekre vonatkozó kritérium értelmében.
186 Az a kritérium pedig, amely alapján az IRISL‑t a 2013/685 határozattal és az 1203/2013 végrehajtási rendelettel újból felvették a vitatott jegyzékekbe, eltér azoktól a kritériumoktól, amelyeket a Tanács a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélettel (T‑489/10, EU:T:2013:453) megsemmisített jogi aktusokban alkalmazott. A felperesek állításával ellentétben a Tanács tehát nem kerülte meg ezt az ítéletet azáltal, hogy a felperesekkel szemben korlátozó intézkedések előírását alátámasztó, jogszerűen elfogadott, új kritériumot vett alapul.
187 A felperesek azon érvével kapcsolatban, hogy a Tanács nem támaszkodhatott volna ugyanazokra az állításokra és bizonyítékokra, mint amelyekre a vitatott jegyzékekbe első ízben történt felvételük alátámasztásaként hivatkozott, elegendő annyit megállapítani, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletben (T‑489/10, EU:T:2013:453) a Törvényszék nem határozott arról a kérdésről, hogy ezek az állítások és bizonyítékok alkalmasak voltak‑e annak alátámasztására, hogy az IRISL‑t a 2013/497 határozattal és a 971/2013 rendelettel bevezetett új kritérium alapján jegyzékbe vették.
188 Végül az IRISL‑en kívüli felperesekkel kapcsolatban a Törvényszék az ítélet 77. pontjában csupán azt állapította meg, hogy az a körülmény, hogy az IRISL tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak, vagy annak nevében járnak el, nem igazolja az őket érintő korlátozó intézkedések elfogadását és fenntartását, mivel az IRISL‑t nem minősítették jogszerűen atomfegyverek elterjedéséhez támogatást nyújtó szervezetnek.
189 Mivel a fentiekből az következik, hogy a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletből (T‑489/10, EU:T:2013:453) nem vezethető le, hogy az ítélet gátolná a Tanácsot abban, hogy az ítéletben vizsgálttól eltérő okból újból felvegye az IRISL‑t a vitatott jegyzékekbe, ugyanez vonatkozik a többi felperesre is, akiknek újbóli jegyzékbe vétele az IRISL‑éhez kapcsolódik.
190 Következésképpen a jogerő elvének megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.
– A bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértéséről
191 Emlékeztetni kell arra, hogy a bizalomvédelem elvére történő hivatkozás joga minden olyan jogalanyt megillet, akiben az Európai Unió valamely intézménye a neki tett konkrét ígéretekkel megalapozott várakozásokat keltett. Mindazonáltal ha az elővigyázatos és körültekintő gazdasági szereplő számíthat az érdekeit esetleg érintő uniós intézkedés meghozatalára, akkor az intézkedés meghozatala esetén nem hivatkozhat az említett elvre (2006. június 22‑i Belgium és Forum 187 kontra Bizottság ítélet, C‑182/03 és C‑217/03, EU:C:2006:416, 147. pont; 2009. szeptember 17‑i Bizottság kontra Koninklijke FrieslandCampina ítélet, C‑519/07 P, EU:C:2009:556, 84. pont; 2010. december 16‑i Kahla Thüringen Porzellan kontra Bizottság ítélet, C‑537/08 P, EU:C:2010:769, 63. pont).
192 A jogbiztonság elvével kapcsolatban egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ez az elv megköveteli, hogy az uniós jogszabályok a jogalanyok számára egyértelműek, alkalmazásuk szempontjából pedig kiszámíthatók legyenek (2006. június 22‑i Belgium és Forum 187 kontra Bizottság ítélet, C‑182/03 és C‑217/03, EU:C:2006:416, 69. pont; 2010. október 14‑i Nuova Agricast és Cofra kontra Bizottság ítélet, C‑67/09 P, EU:C:2010:607, 77. pont).
193 A jelen ügyben emlékeztetni kell arra – ahogyan ez a fenti 189. pontból is kitűnik –, hogy a Tanács a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletet (T‑489/10, EU:T:2013:453) követően határozhatott úgy, hogy a felperesek nevét újból felveszi a vitatott jegyzékbe. A Törvényszék az ítélet 81–83. pontjában a fellebbezési határidő lejártáig fenntartotta a felpereseket a vitatott jegyzékekbe eredetileg felvevő határozat és rendelet joghatásait annak lehetővé tétele érdekében, hogy a Tanács adott esetben úgy orvosolhassa megállapított jogsértéseket, hogy a felperesek tekintetében új korlátozó intézkedéseket fogad el.
194 A felperesek által hangsúlyozott tény, hogy a Tanács nem nyújtott be fellebbezést a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítélettel (T‑489/10, EU:T:2013:453) szemben, nem kelthetett bennük megalapozott várakozásokat aziránt, hogy nem fogják őket újból felvenni a vitatott jegyzékekbe. Az, hogy nem nyújtottak be fellebbezést ezzel az ítélettel szemben, semmiképpen nem értelmezhető ugyanis úgy, hogy a Tanács lemondott a felperesek újbóli jegyzékbe vételéről, már csak azért sem, mert a Törvényszék az ítélet 64. pontjában kifejezetten jelezte, hogy a Tanács jogalkotói szerepkörében kibővítheti azon esetek körét, amelyekben korlátozó intézkedések fogadhatók el.
195 Ebből következően a felperesek a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletből (T‑489/10, EU:T:2013:453) nem vonhatták le azt a határozott ígéretet, hogy nem fogják őket a vitatott jegyzékekbe olyan kritériumok alapján újból felvenni, amelyek eltérnek az első jegyzékbe vételük alapjául szolgáló kritériumoktól.
196 Következésképpen a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.
– A ne bis in idem elvének megsértéséről
197 A ne bis in idem elve, amely az uniós jog általános elvének minősül, amelynek tiszteletben tartását az uniós bíróságok biztosítják, és amely tiltja, hogy ugyanazon személyt ugyanazon jogi érdek védelme miatt többször ítéljenek el ugyanazon jogellenes magatartásért (lásd ebben az értelemben: 2004. január 7‑i Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EU:C:2004:6, 338. pont), jogellenes magatartás szankcionálása esetében alkalmazandó (2012. szeptember 27‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, T‑257/10, nem tették közzé, EU:T:2012:504, 41. pont).
198 Elegendő arra emlékeztetni, hogy a pénzeszközök befagyasztására irányuló korlátozó intézkedések az állandó ítélkezési gyakorlat szerint nem minősülnek büntetőjogi jellegűnek (lásd ebben az értelemben: 2007. július 11‑i Sison kontra Tanács ítélet, T‑47/03, nem tették közzé, EU:T:2007:207, 101. pont; 2010. december 7‑i Fahas kontra Tanács ítélet, T‑49/07, EU:T:2010:499, 67. pont). Mivel ugyanis az érdekeltek vagyoni eszközeit nem bűncselekményből származó jövedelemként zárolták, hanem óvintézkedés céljából befagyasztották, ezek az intézkedések nem minősülnek büntetőjogi szankciónak, és egyébként sem vonnak maguk után semmiféle ilyen jellegű vádat (2007. július 11‑i Sison kontra Tanács ítélet, T‑47/03, nem tették közzé, EU:T:2007:207, 101. pont; 2014. december 9‑i Peftiev kontra Tanács ítélet, T‑441/11, nem tették közzé, EU:T:2014:1041, 87. pont).
199 Következésképpen a felperesek nem hivatkozhatnak ennek az elvnek a megsértésére, és a jelen kifogást el kell utasítani.
– A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértéséről
200 Az ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve, amely alapvető jogelvnek minősül, tiltja, hogy összehasonlítható helyzeteket különbözően kezeljenek, vagy hogy különböző helyzeteket egyenlően kezeljenek, hacsak objektíve nem igazolt az ilyen bánásmód (2009. október 14‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EU:T:2009:401, 56. pont).
201 Elegendő rámutatni arra, hogy a felperesek nem terjesztenek elő érvet annak bizonyítására, hogy a Tanács megsértette ezt az elvet, és ezért a jelen kifogást mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
202 A fentiek összességéből következően a negyedik jogalapot el kell utasítani.
Az alapvető jogok, különösen a tulajdonhoz való jog és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jog megsértésére, és az arányosság elvének megsértésére alapított ötödik jogalapról
203 A felperesek arra hivatkoznak, hogy a vitatott jegyzékekbe történt újbóli felvételük indokolatlanul és aránytalanul megsértette alapvető jogaikat, különösen a tulajdonhoz való jogukat és a jóhírnevük tiszteletben tartásához való jogot. A vitatott jegyzékekbe a 2013/685 határozattal és az 1203/2013 végrehajtási rendelettel történt újbóli felvételük úgy értelmezhető, hogy az atomfegyverek elterjedéséhez támogatást nyújtanak, vagy ahhoz köthetők, ellentétben azzal, amit a Törvényszék a 2013. szeptember 16‑i IRISL‑ítéletben (T‑489/10, EU:T:2013:453) megállapított. A Tanács szerintük a 2013/685 határozatban és az 1203/2013 végrehajtási rendeletben nem pontosította, hogy mennyiben lenne az újbóli jegyzékbe vételükről szóló határozat ezentúl jogszerű céllal igazolt és e céllal arányos. A 2013/685 határozat és az 1203/2013 végrehajtási rendelet 2009‑ben történt esetekre hivatkozik, és nem kapcsolódik az iráni nukleáris program beszüntetésére irányuló célkitűzéshez, továbbá nem tesz említést arról, hogy aktuális esemény indokolná az újbóli jegyzékbe vételt.
204 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a felperesek által hivatkozott alapvető jogok – nevezetesen a tulajdonhoz való jog és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jog – az uniós jogban nem részesülnek korlátlan védelemben. Következésképpen e jogok gyakorlása korlátozásoknak vethető alá, azzal a feltétellel, hogy e korlátozások ténylegesen feleljenek meg az Unió által elérni kívánt közérdekű céloknak, és ne jelentsenek a kitűzött célhoz képest olyan aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely épp az ily módon biztosított jogok tartalmát veszélyeztetné (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 121. pont; 2015. június 25‑i Iranian Offshore Engineering & Construction kontra Tanács ítélet, T‑95/14, EU:T:2015:433, 59. pont).
205 Az állandó ítélkezési gyakorlatból továbbá az következik, hogy az arányosság elve az uniós jog általános elvei közé tartozik, és megköveteli, hogy az uniós jog valamely rendelkezése által alkalmazott eszközök alkalmasak legyenek az érintett szabályozással kitűzött jogszerű célok megvalósítására, és ne haladják meg az azok eléréséhez szükséges mértéket (2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 122. pont; 2015. június 25‑i Iranian Offshore Engineering & Construction kontra Tanács ítélet, T‑95/14, EU:T:2015:433, 60. pont).
206 Kétségtelenül igaz, hogy a felperesek jogait a velük szemben hozott korlátozó intézkedések bizonyos mértékben korlátozzák, amennyiben például külön felhatalmazás nélkül nem rendelkezhetnek az esetlegesen az Unió területén lévő vagy uniós tagállamok állampolgárainak tulajdonában álló pénzeszközeikkel, és nem utalhatják át pénzeszközeiket az Unióba. A felperesekre irányuló intézkedések továbbá adott esetben bizonyos mértékű gyanakvást vagy bizalmatlanságot válthatnak ki partnereikben és ügyfeleikben.
207 Egyrészt azonban a fenti 65–77. pontból kitűnik, hogy a Tanács által alkalmazott kritériumok összhangban állnak a 2010/413 határozatban és a 267/2012 rendeletben kitűzött, az atomfegyverek elterjedése elleni küzdelemre irányuló céllal, és a fenti 116–164. pontból kitűnik, hogy a Tanács jogosan vette fel újból e kritériumok alapján a felpereseket a vitatott jegyzékekbe. Következésképpen a felperesek jogainak az újbóli jegyzékbe vételből eredő korlátozása indokoltnak tekinthető.
208 Másrészt a felpereseknek azzal okozott hátrányok, hogy újból felvették őket a vitatott jegyzékekbe, a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának a 2013/685 határozattal és az 1203/2013 végrehajtási rendelettel kitűzött céljához viszonyítva nem minősülnek aránytalannak.
209 Végül meg kell jegyezni, hogy a Tanács nem azt állítja, hogy a felperesek maguk is közreműködtek az atomfegyverek elterjedésében. A felperesek tehát személyesen nem vettek részt a nemzetközi békére és biztonságra kockázatot jelentő cselekményekben, ezért a velük szembeni bizalmatlanság csekély mértékű.
210 Ebből következően a felpereseknek a vitatott jegyzékekbe történt újbóli felvétele nem sérti aránytalanul a tulajdonhoz való jogukat és a jóhírnevük tiszteletben tartásához való jogot.
211 Ezért az ötödik jogalapot el kell utasítani.
212 A fentiek összességéből az következik, hogy a T‑87/14. sz. ügyben előterjesztett keresetet el kell utasítani.
A költségekről
213 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
214 Az említett eljárási szabályzat 138. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket.
215 A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell saját költségeiknek és a Tanács költségeinek viselésére.
216 A Bizottság maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a kereseteket elutasítja.
2) Az Islamic Republic of Iran Shipping Lines és a mellékletben felsorolt többi felperes saját költségein kívül viseli az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségeket is.
3) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.
Kanninen | Pelikánová | Buttigieg |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2017. február 17‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogvita előzményei
Az eljárás és a felek kérelmei
A jogkérdésről
1. A T 14/14. sz. ügyről
A 2013/497 határozat részleges megsemmisítése iránti kérelemről
A 971/2013 rendelet részleges megsemmisítése iránti kérelemről
2. A T 87/14. sz. ügyről
A jogellenességi kifogásról
A jogalap hiányára alapított első jogalapról
– Az IRISL lel kapcsolatban
– A többi felperessel kapcsolatban
A felperesek jogos bizalmának, valamint a jogbiztonság, a ne bis in idem és a jogerő elvének megsértésére alapított második jogalapról
A hatáskörrel való visszaélésre alapított harmadik jogalapról
A védelemhez való jog megsértésére alapított negyedik jogalapról
Az alapvető jogok, különösen a tulajdonhoz való jog és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jog megsértésére alapított negyedik jogalapról
A 2013/685 határozatnak és az 1203/2013 végrehajtási rendeletnek a felpereseket érintő részében történő megsemmisítése iránti kérelemről
A jogalap hiányára alapított első jogalapról
A Tanács által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított második jogalapról
– Az IRISL lel kapcsolatban
– A többi felperessel kapcsolatban
A védelemhez való jog megsértésére alapított harmadik jogalapról
A bizalomvédelem, a jogbiztonság, a jogerő, a ne bis in idem és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére alapított negyedik jogalapról
– A jogerő elvének megsértéséről
– A bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértéséről
– A ne bis in idem elvének megsértéséről
– A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértéséről
Az alapvető jogok, különösen a tulajdonhoz való jog és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jog megsértésére, és az arányosság elvének megsértésére alapított ötödik jogalapról
A költségekről
Melléklet
Hafize Darya Shipping Co. (székhelye: Teherán [Irán]),
Khazar Sea Shipping Lines Co. (székhelye: Anzali Free Zone [Irán]),
IRISL Europe GmbH (székhelye: Hamburg [Németország]),
Qeshm Marine Services & Engineering Co. (székhelye: Qeshm [Irán]),
Irano Misr Shipping Co. (székhelye: Teherán [Irán]),
Safiran Payam Darya Shipping Co. (székhelye: Teherán),
Marine Information Technology Development Co. (székhelye: Teherán),
Rahbaran Omid Darya Ship Management Co. (székhelye: Teherán),
Hoopad Darya Shipping Agency (székhelye: Teherán),
Valfajr Shipping Co. (székhelye: Teherán).