A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)
2021. december 16.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Európai nyomozási határozat – 2014/41/EU irányelv – A 2. cikk c) pontjának i. alpontja – A „kibocsátó hatóság” fogalma – 6. cikk – Az európai nyomozási határozat kibocsátásának feltételei – A 9. cikk (1) és (3) bekezdése – Az európai nyomozási határozat elismerése – A 2014/41 irányelvet átültető nemzeti jogi aktussal „kibocsátó hatóságként” kijelölt ügyész által kibocsátott, a távközléssel kapcsolatos forgalmi és helymeghatározó adatok megszerzésére irányuló európai nyomozási határozat – Hasonló nemzeti eljárás keretében a bíróság kizárólagos hatásköre az e határozatban megjelölt nyomozási cselekmény elrendelésére”
A C‑724/19. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) a Bírósághoz 2019. október 1‑jén érkezett, 2019. szeptember 24‑i határozatával terjesztett elő a
HP
ellen folytatott,
a Spetsializirana prokuratura
részvételével folyamatban lévő büntetőeljárásban,
A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),
tagjai: K. Jürimäe, a harmadik tanács elnöke, a negyedik tanács elnökeként eljárva (előadó), S. Rodin és N. Piçarra bírák,
főtanácsnok: M. Campos Sánchez‑Bordona,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– HP képviseletében E. Yordanov advokat,
– a német kormány képviseletében J. Möller és M. Hellmann, meghatalmazotti minőségben,
– a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Kissné Berta R. és Tátrai M. M., meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében kezdetben: Y. Marinova és R. Troosters, később: Y. Marinova és M. Wasmeier, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2021. május 20‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló, 2014. április 3‑i 2014/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 130., 1. o.; helyesbítés: HL 2015. L 143., 16. o.) 2. cikke c) pontja i. alpontjának értelmezésére irányul.
2 E kérelmet a HP ellen indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő, amelynek során a bolgár ügyészség négy európai nyomozási határozatot hozott annak érdekében, hogy Belgiumban, Németországban, Ausztriában és Svédországban bizonyítékokat gyűjtsön.
Jogi háttér
Az uniós jog
A 2002/58/EK irányelv
3 Az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról [helyesen: a személyes adatok kezeléséről] és a magánélet védelméről szóló, 2002. július 12‑i 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv”) (HL 2002. L 201., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 514. o.) 2. cikkének b) és c) pontja szerint:
„Eltérő rendelkezés hiányában a [személyes adatok feldolgozása (helyesen: kezelése) vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24‑i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (HL 1995. L 281., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 15. kötet, 355. o.)], valamint az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (»keretirányelv«) [HL 2002. L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás: 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.] szereplő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni.
Szintén alkalmazni kell a következő fogalom‑meghatározásokat:
[…]
b) »forgalmi adat«: egy közlésnek az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbítása vagy erre vonatkozó számlázás céljából kezelt minden adat;
c) »helymeghatározó adat«: egy nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználója végberendezésének földrajzi helyzetét jelző, az elektronikus hírközlő hálózatban kezelt minden adat;”
4 A 2002/58 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok jogszabályi intézkedéseket fogadhatnak el az ezen irányelv 5. és 6. cikkében, 8. cikkének (1), (2), (3) és (4) bekezdésében, valamint 9. cikkében előírt jogok és kötelezettségek hatályának korlátozására vonatkozóan, ha az ilyen jellegű korlátozás – a [95/46] irányelv 13. cikkének (1) bekezdésében említettek szerint – egy demokratikus társadalomban szükséges, megfelelő és arányos intézkedésnek minősül a nemzetbiztonság (vagyis az állam biztonsága), a nemzetvédelem és a közbiztonság védelme érdekében, valamint a bűncselekmények, illetve az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan használata megelőzésének, kivizsgálásának, felderítésének és üldözésének a biztosítása érdekében. E célból a tagállamok többek között jogszabályi intézkedéseket fogadhatnak el az adatoknak az e bekezdésben megállapított indokok alapján korlátozott ideig történő visszatartására [helyesen: megőrzésére] vonatkozóan. Az e bekezdésben említett valamennyi intézkedésnek összhangban kell lennie a[z uniós] jog általános elveivel, beleértve az [EU] szerződés 6. cikkének (1) és (2) bekezdésében említetteket.”
A 2014/41 irányelv
5 A 2014/41 irányelv (5)–(8), (10), (11), (19), (30) és (32) preambulumbekezdése a következőképpen szól:
„(5) A [vagyonnal vagy bizonyítékkal kapcsolatos biztosítási intézkedést elrendelő határozatoknak az Európai Unióban történő végrehajtásáról szóló, 2003. július 22‑i 2003/577/IB tanácsi kerethatározat (HL 2003. L 196., 45. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 185. o.)] és a [a büntetőeljárások során felhasználandó tárgyak, dokumentumok és adatok megszerzéséhez szükséges európai bizonyításfelvételi parancsról szóló, 2008. december 18‑i 2008/978/IB tanácsi kerethatározat (HL 2008. L 350., 72. o.)] elfogadása óta egyértelművé vált, hogy a bizonyítékok gyűjtésére vonatkozó jelenlegi jogi keret túlságosan fragmentált és bonyolult. Ezért új megközelítésre van szükség.
(6) Az Európai Tanács által 2009. december 10–11‑én elfogadott Stockholmi Programban az Európai Tanács úgy vélte, hogy folytatni kell a határokon átnyúló vonatkozásokkal bíró ügyekre vonatkozó, a kölcsönös elismerés elvén alapuló, átfogó bizonyításfelvételi rendszer kialakítását. Az Európai Tanács jelezte, hogy az e területen meglévő eszközök széttöredezett rendszert alkotnak, és hogy a kölcsönös elismerés elvén alapuló új megközelítésre van szükség, amely a kölcsönös jogsegély hagyományos rendszere által nyújtott rugalmasságot is figyelembe veszi. Az Európai Tanács ezért egy olyan átfogó rendszer kialakítását ítélte szükségesnek, amely az e területen meglévő valamennyi eszköz – többek között a [2008/978] kerethatározat – helyébe lép, lehetőleg a bizonyítékok valamennyi fajtájára kiterjed, végrehajtási határidőket tartalmaz, és a lehető legnagyobb mértékben korlátozza a megtagadás lehetséges indokait.
(7) Ez az új megközelítés az európai nyomozási határozatnak (ENYH) nevezett egyetlen eszközre épül. Az ENYH egy vagy több olyan konkrét nyomozási cselekmény elvégzése végett adható ki, amely(ek) célja az ENYH‑t végrehajtó államban (a továbbiakban: a végrehajtó állam) történő bizonyítékgyűjtés. Ebbe beletartozik a végrehajtó hatóságnak már birtokában lévő bizonyítékok megszerzése is.
(8) Az ENYH horizontális hatályúnak, és ennélfogva a bizonyítékgyűjtésre irányuló minden nyomozási cselekményre alkalmazandónak kell lennie. A közös nyomozócsoportok létrehozása és a bizonyítékok ezen csoportok keretében történő gyűjtése azonban egyedi szabályok megalkotását teszi szükségessé, amelyekkel célszerűbb külön foglalkozni. A meglévő eszközöket ezért – ezen irányelv alkalmazásának sérelme nélkül – helyénvaló továbbra is alkalmazni a nyomozási cselekmények ezen fajtájára.
[…]
(10) Az ENYH‑nak az elvégzendő nyomozási cselekményre kell összpontosítania. Az adott nyomozás részleteinek ismeretében a kibocsátó hatóság tudja a leginkább eldönteni, hogy melyik nyomozási cselekményt kell alkalmazni. […]
(11) ENYH‑hoz akkor kell folyamodni, ha a nyomozási cselekmény végrehajtása az adott ügy szempontjából arányosnak, megfelelőnek és alkalmazhatónak tűnik. A kibocsátó hatóságnak ezért meg kell győződnie arról, hogy a keresett bizonyíték szükséges és arányos az eljárás szempontjából, hogy a választott nyomozási cselekmény szükséges és arányos az adott bizonyíték megszerzése szempontjából, és hogy e bizonyíték megszerzéséhez valóban szükséges‑e egy másik tagállam ENYH kibocsátása révén történő bevonása. Ugyanezt az értékelést el kell végezni az érvényesítési eljárás során is azokban az esetekben, amikor az ENYH érvényesítését ezen irányelv előírja. Az ENYH végrehajtása csak az ezen irányelvben foglalt indokok alapján tagadható meg. Ugyanakkor a végrehajtó hatóságot fel kell jogosítani arra, hogy az érintett ENYH‑ban megjelöltnél kisebb beavatkozással járó nyomozási cselekményt is választhasson, amennyiben azzal hasonló eredmény érhető el.
[…]
(19) A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségnek az Unión belüli létrehozása a kölcsönös bizalmon és annak vélelmezésén alapul, hogy más tagállamok is tiszteletben tartják az uniós jogot, és azon belül is különösen az alapvető jogokat. Ez azonban megdönthető vélelem. Következésképpen, ha alapos okkal feltételezhető, hogy egy ENYH‑ban megjelölt valamely nyomozási cselekmény végrehajtása valamely alapvető jog sérelmét eredményezné, és a végrehajtó állam elmulasztaná a Chartában elismert alapvető jogok védelme tekintetében fennálló kötelezettségei teljesítését, abban az esetben az ENYH végrehajtását meg kell tagadni.
[…]
(30) A titkos távközlési információgyűjtésre vonatkozó ezen irányelven alapuló együttműködés lehetőségeinek nem szabad a távközlési tartalmakra korlátozódniuk, hanem kiterjedhetnének az ilyen távközléssel kapcsolatos forgalmi és tartózkodási [helyesen: helymeghatározó] adatok gyűjtésére, ami lehetővé tenné az illetékes hatóságoknak, hogy ENYH‑t bocsássanak ki kevésbé kényes természetű adatok megszerzése céljából. A távközléssel kapcsolatos historikus forgalmi és tartózkodási [helyesen: helymeghatározó] adatok megszerzésére irányuló ENYH‑t az annak végrehajtására alkalmazandó általános szabályok szerint kell kezelni, és azt – a végrehajtó állam jogától függően – kényszerítő jellegű nyomozási cselekménynek lehet tekinteni.
[…]
(32) A titkos távközlési információgyűjtésre vonatkozó kérést tartalmazó ENYH‑ban a kibocsátó hatóságnak elegendő információt kell a végrehajtó hatóság rendelkezésére bocsátania többek között a nyomozás tárgyát képező törvénysértő magatartással kapcsolatos részletekről annak érdekében, hogy lehetővé tegye a végrehajtó hatóságnak annak megállapítását, hogy a nyomozási cselekményt hasonló belföldi ügyben engedélyeznék‑e.”
6 Ezen irányelvnek „Az európai nyomozási határozat és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke a következőket mondja ki:
„(1) Az európai nyomozási határozat (ENYH) olyan bírósági határozat, amelyet valamely tagállam (a továbbiakban: a kibocsátó állam) igazságügyi hatósága ad ki vagy érvényesít abból a célból, hogy egy másik tagállamban (a továbbiakban: a végrehajtó állam) egy vagy több konkrét nyomozási cselekményt végezzenek el az ezen irányelvvel összhangban folytatott bizonyítékszerzés céljából.
Az ENYH olyan bizonyíték megszerzése céljából is kibocsátható, amely már a végrehajtó állam illetékes hatóságainak birtokában van.
(2) A tagállamok az ENYH‑t a kölcsönös elismerés elve alapján és ezen irányelvvel összhangban hajtanak [helyesen: hajtják] végre.
(3) Az ENYH kibocsátását kérheti valamely gyanúsított vagy vádlott személy, vagy a nevében eljáró ügyvéd a nemzeti büntetőjogi eljárással összhangban az alkalmazandó védelmi jogok keretében.
(4) Ez az irányelv nem módosítja az EUSZ 6. cikkében foglalt alapvető jogok és jogelvek – köztük a büntetőeljárás alá vont személyek védekezéshez való joga – tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget, és nem változtat az igazságügyi hatóságok e tekintetben fennálló kötelezettségein.”
7 Az említett irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]
c) »kibocsátó hatóság«:
i. az adott ügyben hatáskörrel rendelkező bíró, bíróság, nyomozási bíró vagy ügyész; vagy
ii. bármely más, a kibocsátó állam által meghatározott és az adott ügyben a büntetőeljárás során nyomozó hatóságként eljáró illetékes hatóság, amely a nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkezik a bizonyítékgyűjtés elrendelésére és amely minden egyes esetben érvényesíttette valamely igazságügyi hatósággal az adott ENYH‑t. Ezenkívül az ENYH‑nak a végrehajtó hatóság részére történő továbbítását megelőzően meg kell vizsgálni, hogy az ENYH megfelel‑e az ezen irányelv értelmében a kibocsátására vonatkozó – különösen a 6. cikk (1) bekezdésében foglalt – feltételeknek, majd egy kibocsátó állambeli bírónak, bíróságnak, nyomozási bírónak vagy ügyésznek érvényesítenie kell azt. Amennyiben az ENYH‑t valamely igazságügyi hatóság érvényesítette, e hatóság az ENYH továbbításának céljából kibocsátó hatóságnak tekinthető”.
8 Ugyanezen irányelvnek „Az ENYH kibocsátásának és továbbításának feltételei” című 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) ENYH‑t a kibocsátó hatóság kizárólag az alábbi feltételek teljesülése esetén bocsáthatja ki:
a) az ENYH kibocsátása az adott eljárás 4. cikkben említett céljából szükséges és arányos, figyelembe véve a büntetőeljárás alá vont személy jogait; valamint
b) az ENYH‑ban megjelölt nyomozási cselekmény(eke)t ugyanezen feltételek mellett egy hasonló belföldi ügyben is elrendelhették volna.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek teljesülését a kibocsátó hatóság minden egyes esetben megvizsgálja.
(3) Amennyiben valamely végrehajtó hatóságnak alapos indoka van feltételezni, hogy az (1) bekezdésben foglalt feltételek nem teljesültek, konzultációt folytathat a kibocsátó hatósággal az ENYH végrehajtásának fontosságáról. Az említett konzultációt követően a kibocsátó hatóság dönthet az ENYH visszavonásáról.”
9 Az említett irányelvnek az „Elismerés és végrehajtás” című 9. cikkének (1)–(3) bekezdése a következőket írja elő:
„(1) A végrehajtó hatóságnak minden további alaki követelmény nélkül el kell ismernie az ezen irányelv rendelkezéseivel összhangban részére továbbított ENYH‑t, és biztosítania kell annak végrehajtását ugyanúgy és ugyanolyan feltételekkel, mintha az adott nyomozási cselekményt a végrehajtó állam valamely hatósága rendelte volna el, kivéve, ha az érintett hatóság úgy dönt, hogy az elismerés vagy végrehajtás megtagadásának vagy a halasztás ezen irányelvben felsorolt indokainak valamelyikére hivatkozik.
(2) A végrehajtó hatóságnak be kell tartania a kibocsátó hatóság által kifejezetten feltüntetett alaki követelményeket és eljárásokat, kivéve, ha ez az irányelv másképpen rendelkezik, és feltéve, hogy az ilyen alaki követelmények és eljárások nem ellentétesek a végrehajtó állam alapvető jogelveivel.
(3) Amennyiben egy végrehajtó hatóság olyan ENYH‑t kap kézhez, amelyet nem a 2. cikk c) pontjában meghatározott kibocsátó hatóság állított ki, a végrehajtó hatóságnak vissza kell küldenie az ENYH‑t a kibocsátó állam részére.”
10 Ezen irányelv 11. cikke felsorolja azon okokat, amelyek alapján az ENYH elismerése vagy végrehajtása a végrehajtó államban megtagadható.
11 Az említett irányelvnek „Egyes nyomozási cselekményekre vonatkozó különleges rendelkezések” című IV. fejezete tartalmazza a 22–29. cikket.
12 Ugyanezen irányelvnek az „Információk a bankoknál és egyéb pénzintézeteknél vezetett számlákról” című 26. cikke az (5) bekezdésében a következőket írja elő:
„A kibocsátó hatóságnak az ENYH‑ban ismertetnie kell azokat az okokat, amelyek miatt úgy ítéli meg, hogy a kért információk érdemi jelentőségűek lehetnek az adott büntetőeljárás szempontjából, valamint azokat az okokat, amelyek miatt feltételezi, hogy a végrehajtó állam területén működő bankok kezelik az adott bankszámlát, és – amennyiben lehetséges – azt, hogy mely bankok lehetnek ezek. Emellett az ENYH‑ban közölnie kell minden olyan rendelkezésre álló információt, amely elősegítheti annak végrehajtását.”
13 A 2014/41 irányelvnek „Információ a bankoknál és egyéb pénzintézeteknél vezetett számlákról [helyesen: Információ a banki és egyéb pénzügyi műveletekről]” című 27. cikkének (4) bekezdése a következőket írja elő:
„A kibocsátó hatóság az ENYH‑ban közli azokat az okokat, amelyek miatt úgy ítéli meg, hogy a kért információk relevánsak az adott büntetőeljárás szempontjából.”
14 Ezen irányelv „A bizonyítékok valós idejű, folyamatos, illetve meghatározott ideig tartó gyűjtésével járó nyomozási cselekmények” című 28. cikke a (3) bekezdésében ekképpen rendelkezik:
„A kibocsátó hatóság az ENYH‑ban közli azokat az okokat, amelyek miatt úgy ítéli meg, hogy a kért információk relevánsak az adott büntetőeljárás szempontjából.”
15 Az ENYH‑t az említett irányelv A. mellékletében meghatározott formanyomtatvány tartalmazza. E formanyomtatvány fejlécének szövege a következő:
„Ezt az ENYH‑t egy illetékes hatóság bocsátotta ki. A kibocsátó hatóság igazolja, hogy ennek az ENYH‑nak a kibocsátása a benne megjelölt eljáráshoz szükséges és azzal arányos, figyelembe véve a gyanúsított vagy a vádlott jogait is, és hogy a megjelölt nyomozási cselekmények megegyező körülmények között hasonló belföldi ügyben is elrendelhetők lennének. Kérem az alábbiakban megjelölt nyomozási cselekménynek vagy intézkedéseknek az elvégzését a nyomozás bizalmas jellegének megfelelő figyelembevételével, és azt követően az ENYH végrehajtásának eredményeként megszerzett bizonyítékok átadását.”
A bolgár jog
16 A 2014/41 irányelvet a zakon za evropeyskata zapoved za razsledvane (az európai nyomozási határozatról szóló törvény) (a DV 2018. február 20‑i 16. száma) ültette át a bolgár jogba. E törvény 5. cikke (1) bekezdése 1. pontjának (a továbbiakban: ZEZR) értelmében Bulgáriában a büntetőeljárásnak a bírósági eljárást megelőző szakaszában az ügyész az ENYH kibocsátására hatáskörrel rendelkező hatóság.
17 A Nakazatelno‑protsesualen kodeksnek (büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) „A nyilvános elektronikus hírközlési hálózatokat és/vagy szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások által történő adatszolgáltatás” című 159a. cikke előírja:
„(1) A bíróságnak a bírósági eljárásban közölt felhívására vagy az elsőfokú bíróság bírójának olyan indokolt határozata alapján, amelyet a bírósági eljárást megelőző szakaszban az ügyet felügyelő ügyész kérelmére bocsátottak ki, a nyilvános elektronikus hírközlési hálózatokat és/vagy szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások átadják a tevékenységük keretében kapott olyan adatokat, amelyek a következőkhöz szükségesek:
1. a kapcsolat forrásának nyomon követése és azonosítása;
2. a kapcsolat irányának azonosítása;
3. a dátum, az időpont és a kapcsolat időtartamának azonosítása;
4. a kapcsolat típusának azonosítása;
5. a használó elektronikus hírközlési végberendezésének, vagy annak azonosítása, amit ilyenként jelölnek meg;
6. a használt cellák azonosítójának megállapítása.
(2) Az (1) bekezdés szerinti adatokat akkor gyűjtik, ha ez súlyos szándékos bűncselekmények felderítéséhez szükséges.
(3) Az ügyet felügyelő ügyész (1) bekezdés szerinti kérelmét indokolni kell, és annak a következőket kell tartalmaznia:
1. azon bűncselekményre vonatkozó adatok, amelynek felderítéséhez a forgalmi adatok felhasználása szükséges;
2. azon körülmények ismertetése, amelyeken a kérelem alapul;
3. azon személyekre vonatkozó adatok, akiknek tekintetében a forgalmi adatokat kérik;
4. azon időszak, amelyre a tájékoztatásnak ki kell terjednie;
5. azon nyomozó hatóság, amelynek részére az adatokat át kell adni.
(4) Az (1) bekezdés szerinti határozatban a bíróság megjelöli a következőket:
1. azon adatok, amelyekről tájékoztatást kell adni;
2. azon időszak, amelyre a tájékoztatásnak ki kell terjednie;
3. azon nyomozó hatóság, amelynek részére az adatokat át kell adni.
(5) Azon időszak, amelyről tájékoztatást kérnek, és amelyre vonatkozóan az (1) bekezdés szerinti adatok átadását kérik, nem haladhatja meg a hat hónapot.”
(6) Amennyiben a tájékoztatás olyan információkat tartalmaz, amelyek nem kapcsolódnak az ügy körülményeihez, és amelyek nem járulnak hozzá annak felderítéséhez, a nyomozási határozatot hozó bíróságnak a felügyeletért felelős ügyész indokolással ellátott írásbeli javaslata alapján el kell rendelnie azok megsemmisítését. A megsemmisítésre a főügyész által megállapított eljárás szerint kerül sor. A határozat kézhezvételétől számított hét napon belül az (1) bekezdésben említett vállalkozásoknak és az ügyet felügyelő ügyésznek át kell adnia a határozatot kibocsátó bíróság számára az adatok megsemmisítéséről szóló jelentéseket.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
18 2018. február 23‑án büntetőeljárás indult annak gyanúja miatt, hogy Bulgária területén belül és azon kívül olyan pénzeszközöket gyűjtöttek össze és bocsátottak rendelkezésre, amelyeket terrorcselekmények elkövetésére használnak fel. Az ezen eljárás keretében folytatott nyomozás során bizonyítékokat gyűjtöttek HP tevékenységéről.
19 2018. augusztus 15‑én a bolgár ügyészség a büntetőeljárásról szóló törvény 159a. cikkének (1) bekezdése alapján négy ENYH‑t bocsátott ki a távközléssel kapcsolatos forgalmi és helymeghatározó adatok gyűjtése céljából (a továbbiakban: négy ENYH). E határozatokat, amelyek ismertetik, hogy e kérelem a szakosított ügyészség egyik ügyészétől érkezett, a belga, német, osztrák és svéd hatóságoknak címezték. Mindegyik határozat kifejtette, hogy HP‑t terrorcselekmények finanszírozásával gyanúsítják, valamint hogy e tevékenység keretében HP telefonbeszélgetéseket folytatott a Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Osztrák Köztársaság és a Svéd Királyság területén lakóhellyel rendelkező személyekkel.
20 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy e tagállamok hatóságainak a négy ENYH‑ra adott válaszai HP telefonjáról folytatott telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos információkra hivatkoztak, valamint hogy ezen információk bizonyos jelentőséggel bírnak annak értékelése során, hogy HP követett‑e el bűncselekményt.
21 Az illetékes német, osztrák és svéd hatóságok az ENYH elismerésével kapcsolatos határozatot nem bocsátották rendelkezésre. Egy belga nyomozási bíró ezzel szemben rendelkezésre bocsátotta a belga hatóságok ENYH elismerésével kapcsolatos határozatát.
22 2019. január 18‑án az összegyűjtött – beleértve a négy EHYH‑ra az érintett tagállamok hatóságai által adott válaszokból kitűnő – bizonyítékok alapján vádat emeltek HP és további öt személy ellen terrorcselekmények tiltott finanszírozása, valamint az ilyen cselekmények finanszírozásra irányuló bűnszervezetben való részvétel miatt. A HP elleni vádiratot 2019. szeptember 12‑én nyújtották be a bírósághoz.
23 Annak értékelése érdekében, hogy e vádemelés megalapozott‑e, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy jogszerűen kérhető‑e a távközléshez kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatok gyűjtése négy európai nyomozási határozat útján, illetve hogy következésképpen felhasználhatók‑e az e határozatok útján összegyűjtött bizonyítékok azon bűncselekmény bizonyítása érdekében, amellyel HP‑t vádolták.
24 Először is a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a 2014/41 irányelv 2. cikkének c) pontja a nemzeti jogra hivatkozik az illetékes kibocsátó hatóság kijelölése tekintetében. A bolgár jogban a ZEZR 5. cikke (1) bekezdésének 1. pontja értelmében az ügyészről van szó. Rámutat ugyanakkor, hogy hasonló nemzeti eljárás keretében a távközléshez kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatok beszerzésének elrendelése tekintetében illetékes hatóság az elsőfokú bíróság érintett ügyben hatáskörrel rendelkező bírája, míg az ügyész ilyen helyzetben csupán indokolással ellátott kérelmet terjeszthet e bíróság elé. Így e bíróság azt kérdezi, hogy többek között az egyenértékűség elvére tekintettel az ENYH kibocsátására vonatkozó hatáskört szabályozhatja‑e a 2014/41 irányelvet átültető nemzeti jogi aktus, vagy ezen irányelv 2. cikkének c) pontja e hatáskört a hasonló nemzeti eljárás keretében az ilyen adatok beszerzésének elrendelésére hatáskörrel rendelkező hatóságra ruházza.
25 Másodsorban a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a végrehajtó állam hatáskörrel rendelkező hatósága által a 2014/41 irányelv alapján hozott azon elismerési határozat, amely e tagállam adott távközlési szolgáltatójának a távközléshez kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatok közlésére kötelezéséhez szükséges, érvényesen helyettesítheti‑e azt a határozatot, amelyet a kibocsátó állam bíróságának kellett volna meghoznia a jogszerűség elvének és a magánélet sérthetetlensége elvének biztosítása érdekében. Különösen arra keres választ, hogy egy ilyen megoldás összeegyeztethető‑e többek között ezen irányelv 6. cikkével és 9. cikkének (1) és (3) bekezdésével.
26 E körülmények között a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1. Összeegyeztethető‑e a 2014/41 irányelv 2. cikke c) pontjának i. alpontjával, valamint az egyenértékűség elvével az olyan nemzeti jogszabály [a ZEZR 5. cikke (1) bekezdésének 1. pontja], amely szerint a büntetőeljárásnak a bírósági eljárást megelőző szakaszában a távközléssel összefüggő forgalmi és helymeghatározó adatok átadását érintő európai nyomozási határozat kibocsátása tekintetében az ügyész a hatáskörrel rendelkező hatóság, miközben hasonló belföldi esetekben a bíróság az erre hatáskörrel rendelkező hatóság?
2. Pótolja‑e az ilyen európai nyomozási határozatnak a végrehajtó állam hatáskörrel rendelkező hatósága (ügyész vagy nyomozási bíró) által történő elismerése a kibocsátó állam nemzeti joga szerint szükséges bírósági határozatot?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
27 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2014/41 irányelv 2. cikke c) pontjának i. alpontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az ügyész hatáskörrel rendelkezik a büntetőeljárás nyomozási szakaszában olyan, az ezen irányelv értelmében vett európai nyomozási határozat meghozatalára, amely a távközléshez kapcsolódó forgalmi adatok és helymeghatározó adatok megszerzésére irányul, jóllehet hasonló nemzeti eljárás keretében az ilyen adatokhoz való hozzáférésre irányuló nyomozási cselekmény elrendelése a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.
28 A 2014/41 irányelv 2. cikkének c) pontja meghatározza ezen irányelv alkalmazásában a „kibocsátó hatóság” fogalmát. E cikk ekképpen kimondja, hogy az i. alpont értelmében ilyen hatóság lehet „az adott ügyben hatáskörrel rendelkező bíró, bíróság, nyomozási bíró vagy ügyész”, illetve az ii. alpontja értelmében „bármely más, a kibocsátó állam által meghatározott és az adott ügyben a büntetőeljárás során nyomozó hatóságként eljáró illetékes hatóság, amely a nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkezik a bizonyítékgyűjtés elrendelésére”.
29 E rendelkezés szövegéből így kitűnik, hogy a kibocsátó hatóságnak az említett rendelkezés hatálya alá tartozó minden esetben hatáskörrel kell rendelkeznie az érintett ügyben akár bíróként, bíróságként, nyomozási bíróként vagy ügyészként, akár, amennyiben nem igazságügyi hatóság, nyomozó hatóságként.
30 Ezzel szemben az említett rendelkezés szövegének elemzése önmagában nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy az „adott ügyben hatáskörrel rendelkező” kifejezésnek ugyanaz‑e a jelentése, mint a „nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkezik a bizonyítékgyűjtés elrendelésére” kifejezésnek, és következésképpen az ügyész rendelkezhet‑e hatáskörrel arra, hogy a távközléshez kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatok megszerzésére irányuló európai nyomozási határozatot hozzon, amennyiben hasonló nemzeti eljárás keretében az ilyen adatokhoz való hozzáférésre irányuló nyomozási cselekmény elrendelése a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.
31 A 2014/41 irányelv 2. cikke c) pontjának i. alpontját tehát annak összefüggéseire, valamint ezen irányelv céljaira tekintettel kell értelmezni.
32 E tekintetben, azon szövegösszefüggést illetően, amelybe e rendelkezés illeszkedik, először is meg kell állapítani, hogy ezen irányelv (11) preambulumbekezdésével, valamint A. mellékletével összefüggésben értelmezett 6. cikke (1) bekezdésének a) pontja előírja, hogy a kibocsátó hatóságnak meg kell vizsgálnia, a gyanúsított vagy a vádlott jogainak figyelembevételével, az ENYH tárgyát képező nyomozási cselekmény szükségességét és arányosságát azon eljárás céljaira tekintettel, amelynek keretében e határozatot hozták.
33 Ugyanígy meg kell jegyezni, hogy bizonyos konkrét nyomozási cselekmények keretében a kibocsátó hatóságnak bizonyos kiegészítő indokolással kell szolgálnia. Így az említett irányelv 26. cikkének (5) bekezdése a bankoknál és egyéb pénzintézeteknél vezetett számlákra vonatkozó információk tekintetében előírja, hogy a kibocsátó hatóságnak ismertetnie kell azokat az okokat, amelyek miatt úgy ítéli meg, hogy a kért információk érdemi jelentőségűek lehetnek az adott büntetőeljárás szempontjából. Ugyanezen irányelv 27. cikkének (4) bekezdése és 28. cikkének (3) bekezdése a banki és egyéb pénzügyi műveletekre vonatkozó információkat, illetve a bizonyítékok valós idejű, folyamatos és meghatározott időszakon belüli megszerzésével járó nyomozási cselekményeket illetően írja elő továbbá, hogy e hatóság közli azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy a kért információk érdemi jelentőségűek lehetnek az adott büntetőeljárás szempontjából.
34 Márpedig úgy tűnik, hogy mind valamely nyomozási cselekmény szükséges és arányos jellegének vizsgálata, mind az előző pontban említett további indokolások nyújtása érdekében a kibocsátó hatóságnak az adott büntetőeljárás során nyomozó hatóságként eljáró hatóságnak kell lennie, amely így hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a nemzeti jognak megfelelően elrendelje a bizonyítékgyűjtést.
35 Másodszor, a 2014/41 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjából kitűnik, hogy a kibocsátó hatóság kizárólag akkor bocsáthat ki ENYH‑t, ha az abban megjelölt nyomozási cselekmény(eke)t ugyanezen feltétek mellett egy hasonló belföldi ügyben is elrendelhették volna. Következésképpen kizárólag a kibocsátó állam nemzeti joga szerinti ilyen nyomozási cselekmény elrendelésére hatáskörrel rendelkező hatóság rendelkezhet hatáskörrel ENYH kibocsátására.
36 A 2014/41 irányelv célja, amint az az (5)–(8) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a bizonyítékok gyűjtésére vonatkozóan fennálló, túlságosan fragmentált és bonyolult jogi keretet felváltsa a határokon átnyúló vonatkozásokkal bíró büntetőügyekben, és az „európai nyomozási határozatnak” nevezett egyetlen eszközre épülő, egyszerűsített és hatékonyabb rendszer bevezetése útján az igazságügyi együttműködés megkönnyítésére és meggyorsítására irányul annak érdekében, hogy elősegítse az Unió azon célkitűzésének elérését, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének azon nagy fokú bizalomra épülő térségévé váljon, amelynek a tagállamok között fenn kell állnia (lásd ebben az értelemben: 2020. december 8‑i Staatsanwaltschaft Wien [Hamisított átutalási megbízások] ítélet, C‑584/19, EU:C:2020:1002, 39. pont).
37 E megközelítésben az említett irányelv (10) preambulumbekezdése úgy határozza meg a kibocsátó hatóságot, mint amely az adott nyomozás részleteinek ismeretében a leginkább el tudja dönteni, hogy melyik nyomozási cselekményt kell alkalmazni.
38 Ennélfogva a 2014/41 irányelv 2. cikke c) pontja i. alpontjának az ezen irányelv (5)–(8) és (10) preambulumbekezdésével összefüggésben történő elemzése alapján a kibocsátó hatóságot akként kell meghatározni, mint amely az adott büntetőeljárás során nyomozó hatóságként jár el, és így hatáskörrel rendelkezik a nemzeti jog szerinti bizonyítékgyűjtés elrendelésére. A bűnügyi nyomozás keretében ugyanis az ENYH‑t kibocsátó hatóság és az e büntetőeljárás keretében nyomozási cselekmények elrendelésére hatáskörrel rendelkező hatóság közötti esetleges különbségtétel az együttműködési rendszer bonyolultabbá válásának kockázatával járna, és ezzel az egyszerűsített és hatékony rendszer bevezetését veszélyeztetné.
39 Ebből következik, hogy az ügyész, amennyiben a nemzeti jog értelmében nincs hatásköre a távközléshez kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatok megszerzésére irányuló nyomozási intézkedés elrendelésére, nem tekinthető a 2014/41 irányelv 2. cikke c) pontjának i. alpontja értelmében az ezen adatok megszerzésére irányuló ENYH kibocsátására hatáskörrel rendelkező kibocsátó hatóságnak.
40 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy bár a bolgár jog az ügyészt jelöli meg a büntetőeljárás keretében az ENYH kibocsátására hatáskörrel rendelkező hatóságként, hasonló nemzeti eljárás keretében az ügyész nem rendelkezik hatáskörrel a távközléshez kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatok beszerzésének elrendelését illetően. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi ugyanis, hogy a bolgár jognak megfelelően az ilyen adatok beszerzésének elrendelésére hatáskörrel rendelkező hatóság az elsőfokú bíróság érintett ügyben hatáskörrel rendelkező bírája, míg az ügyész csupán indokolással ellátott kérelmet terjeszthet e bíróság elé.
41 Ennélfogva ilyen helyzetben az ügyész nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy ilyen adatok megszerzése céljából európai nyomozási határozatot bocsásson ki.
42 Egyébiránt annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára teljes válasszal lehessen szolgálni, hozzá kell fűzni, hogy a 2021. március 2‑i Prokuratuur ítéletben (Az elektronikus hírközlési adatokhoz való hozzáférés feltételei) (C‑746/18, EU:C:2021:152, 59. pont) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 2002/58 irányelv 15. cikkének (1) bekezdését a Charta 7., 8. és 11. cikkével, valamint 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az ügyészséget, amelynek az a feladata, hogy büntetőügyekben irányítsa a nyomozási eljárást, valamint adott esetben egy későbbi eljárásban vádat emeljen és képviselje a közvádat, arra vonatkozó hatáskörrel ruházza fel, hogy büntetőügyben folytatott nyomozás céljából engedélyezze valamely hatóság részére a forgalmi és helymeghatározó adatokhoz való hozzáférést.
43 Amint arra a főtanácsnok indítványának 40. pontjában rámutatott, ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a távközléshez kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatok megszerzésére irányuló európai nyomozási határozatot nem bocsáthatja ki az ügyész, ha az ügyész nemcsak a nyomozási eljárást irányítja, hanem egy későbbi büntetőeljárásban a közvádat is képviseli.
44 Amennyiben ugyanis ez a helyzet, nem teljesül a 2014/41 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett feltétel, mely szerint a kibocsátó hatóság kizárólag akkor bocsáthatja ki az ENYH‑t, ha az abban megjelölt nyomozási cselekmény(eke)t ugyanezen feltételek mellett egy hasonló belföldi ügyben is elrendelhették volna.
45 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2014/41 irányelv 2. cikke c) pontjának i. alpontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az ügyész hatáskörrel rendelkezik a büntetőeljárás nyomozási szakaszában olyan, az ezen irányelv értelmében vett európai nyomozási határozat meghozatalára, amely a távközléshez kapcsolódó forgalmi adatok és helymeghatározó adatok megszerzésére irányul, jóllehet hasonló nemzeti eljárás keretében az ilyen adatokhoz való hozzáférésre irányuló nyomozási cselekmény elrendelése a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.
A második kérdésről
46 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2014/41 irányelv 6. cikkét, valamint 9. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a távközléshez kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatok megszerzése céljából kibocsátott európai nyomozási határozat végrehajtó hatóság általi elismerése a kibocsátó államban alkalmazandó követelmények helyébe léphet, ha ezt a határozatot az ügyész jogellenesen bocsátotta ki, amennyiben hasonló nemzeti eljárás keretében az ilyen adatokhoz való hozzáférésre irányuló nyomozási cselekmény elrendelése a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.
47 E tekintetben emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése rögzíti az ENYH kibocsátásának és továbbításának feltételeit. E cikk (3) bekezdése kifejti, hogy amennyiben a végrehajtó hatóságnak alapos indoka van feltételezni, hogy az említett cikk (1) bekezdésében foglalt feltételek nem teljesültek, konzultációt folytathat a kibocsátó hatósággal az ENYH végrehajtásának fontosságáról. Az említett konzultációt követően a kibocsátó hatóság dönthet az ENYH visszavonásáról.
48 Másrészt a 2014/41 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a végrehajtó hatóságnak minden további alaki követelmény nélkül el kell ismernie az ezen irányelv rendelkezéseivel összhangban részére továbbított ENYH‑t, és biztosítania kell annak végrehajtását ugyanúgy és ugyanolyan feltételekkel, mintha az adott nyomozási cselekményt a végrehajtó állam valamely hatósága rendelte volna el, kivéve, ha az érintett hatóság úgy dönt, hogy az elismerés vagy végrehajtás megtagadásának vagy a halasztás az említett irányelvben felsorolt indokainak valamelyikére hivatkozik.
49 Az elismerés vagy a végrehajtás megtagadásának okait kimerítő jelleggel sorolja fel ugyanezen irányelv 11. cikke.
50 E rendelkezések együttes olvasatából tehát az következik, hogy a végrehajtó hatóság nem orvosolhatja a 2014/41 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételek esetleges megsértését.
51 Ezt az értelmezést támasztják alá a 2014/41 irányelv által követett célok. Az említett irányelvnek különösen a (2), (6) és (19) preambulumbekezdéséből ugyanis az következik, hogy az európai nyomozási határozat az EUMSZ 82. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapuló, büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés hatálya alá tartozó jogi eszköz. Ez az elv pedig, amely a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés „sarokköve”, a kölcsönös bizalmon, és azon a megdönthető vélelmen alapul, hogy a többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, különösen pedig az alapvető jogokat (lásd: 2020. december 8‑i Staatsanwaltschaft Wien [Hamisított átutalási megbízások] ítélet, C‑584/19, EU:C:2020:1002, 40. pont).
52 E megközelítésben az említett irányelv (11) preambulumbekezdése pontosítja, hogy az ENYH végrehajtása csak az ugyanezen irányelvben foglalt indokok alapján tagadható meg, és a végrehajtó hatóságot fel kell jogosítani arra, hogy az érintett ENYH‑ban megjelöltnél kisebb beavatkozással járó nyomozási cselekményt is választhasson, amennyiben azzal hasonló eredmény érhető el.
53 Ekképpen e hatáskörmegosztás a kibocsátó hatóság és a végrehajtó hatóság között azon kölcsönös bizalom alapvető elemét képezi, amelynek a 2014/41 irányelvben előírt európai nyomozási eljárásban részt vevő tagállamok közötti párbeszédet kell vezérelnie. Ha a végrehajtó hatóság egy elismerési határozattal orvosolhatná az európai nyomozási határozat kibocsátása ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében említett feltételei tiszteletben tartásának elmulasztását, az megkérdőjelezné az európai nyomozási határozat kölcsönös bizalmon alapuló rendszerének egyensúlyát, mivel ez egyet jelentene annak elismerésével, hogy a végrehajtó hatóság az ilyen határozat kibocsátásának érdemi feltételeire vonatkozó felülvizsgálati jogkörrel rendelkezik.
54 Ezzel szemben az említett irányelv 9. cikke (3) bekezdésének megfelelően a végrehajtó hatóság visszaküldi a kibocsátó államnak az európai nyomozási határozatot, amennyiben olyan határozatot kap, amelyet nem az ugyanazon irányelv 2. cikkének c) pontjában meghatározott kibocsátó hatóság bocsátott ki.
55 A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2014/41 irányelv 6. cikkét, valamint 9. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a távközléshez kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatok megszerzése céljából kibocsátott európai nyomozási határozat végrehajtó hatóság általi elismerése nem léphet a kibocsátó államban alkalmazandó követelmények helyébe, ha ezt a határozatot az ügyész jogellenesen bocsátotta ki, amennyiben hasonló nemzeti eljárás keretében az ilyen adatokhoz való hozzáférésre irányuló nyomozási cselekmény elrendelése a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.
A költségekről
56 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló, 2014. április 3‑i 2014/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikke c) pontjának i. alpontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az ügyész hatáskörrel rendelkezik a büntetőeljárás nyomozási szakaszában olyan, az ezen irányelv értelmében vett európai nyomozási határozat meghozatalára, amely a távközléshez kapcsolódó forgalmi adatok és helymeghatározó adatok megszerzésére irányul, jóllehet hasonló nemzeti eljárás keretében az ilyen adatokhoz való hozzáférésre irányuló nyomozási cselekmény elrendelése a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.
2) A 2014/41 irányelv 6. cikkét, valamint 9. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a távközléshez kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatok megszerzése céljából kibocsátott európai nyomozási határozat végrehajtó hatóság általi elismerése nem léphet a kibocsátó államban alkalmazandó követelmények helyébe, ha ezt a határozatot az ügyész jogellenesen bocsátotta ki, amennyiben hasonló nemzeti eljárás keretében az ilyen adatokhoz való hozzáférésre irányuló nyomozási cselekmény elrendelése a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.
Aláírások