A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2014. február 27.(*)

„Közös kül‑ és biztonságpolitika – Az egyiptomi helyzet tekintetében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott korlátozó intézkedések – A pénzkészletek befagyasztása – Jogalap – Indokolási kötelezettség – Ténybeli tévedés – Védelemhez való jog – A hatékony bírói jogvédelemhez való jog – A tulajdonhoz való jog – A vállalkozás szabadsága”

A T‑256/11. sz. ügyben,

Ahmed Abdelaziz Ezz (lakóhelye: Gíza [Egyiptom]),

Abla Mohammed Fawzi Ali Ahmed (lakóhelye: London [Egyesült Királyság]),

Khadiga Ahmed Ahmed Kamel Yassin (lakóhelye: London),

Shahinaz Abdel Azizabdel Wahab Al Naggar (lakóhelye: Gíza)

(képviseli őket kezdetben: M. Lester barrister és J. Binns solicitor, később: J. Binns, J. Lewis QC, B. Kennelly barrister és I. Burton solicitor)

felpereseknek

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bishop és I. Gurov, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Bizottság (képviselik: F. Erlbacher, M. Konstantinidis és A. Bordes, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

egyfelől az egyiptomi helyzet tekintetében egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2011. március 21‑i 2011/172/KKBP tanácsi határozatnak (HL L 76., 63. o.), másfelől az egyiptomi helyzet tekintetében egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2011. március 21‑i 270/2011/EU rendeletnek (HL L 76., 4. o.) a felpereseket érintő részükben történő megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: Czúcz O. elnök, I. Labucka és D. Gratsias (előadó) bírák,

hivatalvezető: S. Spyropoulos tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. március 12‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        Az Egyiptomban 2011 januárjától bekövetkező politikai eseményeket követően az Európai Unió Tanácsa 2011. március 21‑én az EUSZ 29. cikkre tekintettel elfogadta az egyiptomi helyzet tekintetében egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2011/172/KKBP határozatot (HL L 76., 63. o.).

2        A 2011/172 határozat (1) és (2) preambulumbekezdése értelmében:

„(1)      Az Európai Unió 2011. február 21‑én kijelentette, hogy kész támogatni Egyiptomban a jogállamiságon, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok teljes körű tiszteletben tartásán alapuló polgári és demokratikus kormányzásra való békés és rendezett átállást, valamint egy olyan gazdaság létrehozását, amely erősíti a társadalmi kohéziót és előmozdítja a növekedést.

(2)      Ezzel összefüggésben korlátozó intézkedéseket kell bevezetni az egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért felelősnek minősülő személyekkel szemben, akik megfosztják az egyiptomi népet a gazdaságuk és társadalmuk fenntartható fejlődéséből származó előnyöktől, és gyengítik a demokrácia kibontakozását az országban.”

3        A 2011/172 határozat 1. cikke értelmében:

„(1)      Be kell fagyasztani a mellékletben felsorolt, Egyiptom állami pénzeszközeinek hűtlen kezeléséért felelősnek minősülő személyekhez [a francia változatban: personnes reconnues comme responsables; az angol változatban: persons having been identified as responsible], valamint a hozzájuk kapcsolódó természetes és jogi személyekhez, illetve szervezetekhez tartozó, tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági forrást.

(2)      A mellékletben felsorolt természetes és jogi személyek, szervezetek vagy szervek rendelkezésére vagy javára – sem közvetve, sem közvetlenül – semmiféle pénzeszköz vagy gazdasági forrás nem bocsátható.

(3)      A hatáskörrel rendelkező tagállami hatóságok az általuk megfelelőnek ítélt feltételekkel engedélyezhetik egyes befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági források felszabadítását vagy rendelkezésre bocsátását, annak megállapítását követően, hogy a pénzeszközök vagy gazdasági források:

a)      a mellékletben felsorolt természetes személyek és eltartott családtagjaik alapvető kiadásainak fedezéséhez szükségesek, beleértve az élelmiszereket, a lakbér vagy jelzáloghitel, a gyógyszerek és az orvosi ellátás, az adók, a biztosítási díjak és a közüzemi díjak kifizetését;

b)      kizárólag ésszerű mértékű szakértői díjak, illetve jogi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan felmerült kiadások fedezésére szolgálnak;

c)      kizárólag a befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági források szokásos kezelési vagy fenntartási költségeinek, illetve szolgáltatási díjainak kiegyenlítésére szolgálnak; vagy

d)      rendkívüli kiadások fedezéséhez szükségesek […].

(4)      Az (1) bekezdéstől eltérve, a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai engedélyezhetik egyes befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági források felszabadítását, amennyiben teljesülnek a következő feltételek:

a)      az adott pénzeszközök vagy a gazdasági források az (1) bekezdésben felsorolt természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv mellékletbe történő felvételének időpontját megelőzően keletkezett bírósági, közigazgatási vagy választottbírósági határozaton alapuló zálogjog, vagy a szóban forgó időpontot megelőzően hozott bírósági, közigazgatási vagy választottbírósági határozat hatálya alá tartoznak;

b)      az adott pénzeszközöket vagy a gazdasági forrásokat kizárólag ilyen zálogjoggal biztosított vagy ilyen határozatban érvényesként elismert követelések teljesítésére fogják használni, az ilyen követelésekkel rendelkező személyek jogai tekintetében irányadó törvényekben és rendelkezésekben meghatározott korlátokon belül;

c)      a zálogjog vagy a határozat nem a mellékletben felsorolt személy, szervezet vagy szerv előnyére szolgál, és

d)      a zálogjog vagy a határozat elismerése nem ellentétes az érintett tagállam közrendjével.

[…]

(5)      Az (1) bekezdés nem akadályozza meg a felsorolt természetes vagy jogi személyt, szervezetet vagy szervet abban, hogy a mellékletbe vétele időpontját megelőzően vállalt szerződéses fizetési kötelezettségének eleget tegyen, feltéve, hogy az érintett tagállam megállapította, hogy a kifizetést – akár közvetlenül, akár közvetve – nem az (1) bekezdésben említett valamely személy, szervezet vagy szerv kapja.

(6)      A (2) bekezdés nem alkalmazandó a befagyasztott számlák alábbi növekményeire:

a)      kamatok, vagy az említett számlákon jelentkező egyéb hozamok; vagy

b)      olyan szerződések, megállapodások vagy kötelezettségek alapján esedékes kifizetésekre, amelyeket azt megelőzően kötöttek meg, vagy amelyek azt megelőzően keletkeztek, hogy ezekre a számlákra az (1) és (2) bekezdésben foglalt intézkedések vonatkoznak;

feltéve, hogy e kamatok, egyéb hozamokra és kifizetésekre továbbra is az (1) bekezdésben foglalt intézkedés vonatkozik.”

4        A 2011/172 határozat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Valamely tagállamnak vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a javaslata alapján a Tanács határoz a mellékletben foglalt jegyzék létrehozásáról és módosításáról.”

5        A 2011/172 határozat 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A mellékletnek tartalmaznia kell a jegyzékben felsorolt, az 1. cikk (1) bekezdésében említett természetes és jogi személyek, szervezetek és szervek jegyzékbe vételének okait.”

6        A 2011/172 határozat 4. cikke értelmében:

„Annak érdekében, hogy az 1. cikk (1) és (2) bekezdésében említett intézkedések a legnagyobb hatást fejtsék ki, az Unió arra ösztönzi a harmadik országokat, hogy fogadjanak el az e határozatban foglaltakhoz hasonló korlátozó intézkedéseket.”

7        A 2011/172 határozat 5. cikke értelmében:

„Ez a határozat az elfogadásának napján lép hatályba.

Ezt a határozatot 2012. március 22‑ig kell alkalmazni.

Ezt a határozatot folyamatosan felül kell vizsgálni. Ez a határozat szükség szerint meghosszabbítható vagy módosítható, amennyiben a Tanács úgy ítéli meg, hogy a célkitűzései nem teljesültek.”

8        A 2011/172 határozat melléklete tartalmazza „[a]z 1. cikkben említett természetes és jogi személyek, szervezetek és szervek jegyzék[ét]”.

9        E jegyzék „Név” című első oszlopának hetedik sorában az „Ahmed Abdelaziz Ezz” név szerepel. A második oszlop „Azonosító adatok” cím alatt pontosítja: „Korábbi parlamenti képviselő. Születési idő: 1959.1.12. Neme: férfi”. Végül a harmadik oszlopban „[a] jegyzékbe vétel indoka” szerepel.

10      E jegyzék „Név” című első oszlopának nyolcadik sorában az „Abla Mohamed Fawzi Ali Ahmed” név szerepel. A második oszlop „Azonosító adatok” cím alatt pontosítja: „Ahmed Abdelaziz Ezz házastársa. Születési idő: 1963.1.31. Neme: nő”. Végül a harmadik oszlopban „[a] jegyzékbe vétel indoka” szerepel.

11      E jegyzék „Név” című első oszlopának kilencedik sorában a „Khadiga Ahmed Ahmed Kamel Yassin” név szerepel. A második oszlop „Azonosító adatok” cím alatt pontosítja: „Ahmed Abdelaziz Ezz házastársa. Születési idő: 1959.5.25. Neme: nő”. Végül a harmadik oszlopban „[a] jegyzékbe vétel indoka” szerepel.

12      E jegyzék „Név” című első oszlopának tizedik sorában a „Shahinaz Abdel Aziz Abdel Wahab Al Naggar” név szerepel. A második oszlop „Azonosító adatok” cím alatt pontosítja: „Ahmed Abdelaziz Ezz házastársa. Születési idő: 1969.10.9. Neme: nő”. Végül a harmadik oszlopban „[a] jegyzékbe vétel indoka” szerepel.

13      Az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdésére és a 2011/172 határozatra tekintettel a Tanács elfogadta az egyiptomi helyzet tekintetében egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2011. március 21‑i 270/2011/EU rendeletet (HL L 76., 4. o.). A 2. cikk (1) és (2) bekezdése lényegében megismétli a 2011/172 határozat 1. cikke (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseit. E rendelet a 2011/172 határozat mellékletével azonos „I. mellékletet” tartalmaz. Amint a (2) preambulumbekezdéséből következik, e rendelet azért került elfogadásra, mert a 2011/172 határozat által bevezetett intézkedések „az [EUM‑Szerződés] hatálya alá tartoznak, [így] […] a végrehajtásukhoz uniós szintű jogszabály szükséges”.

14      2011. március 22‑én értesítést tettek közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL C 90., 3. o.) a 2011/172 határozatban és a 270/2011 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek részére.

15      Az eljárás folyamán a Tanács két alkalommal meghosszabbította a 2011/172 határozatban foglalt intézkedéseket. Először a 2011/172 határozat módosításáról szóló 2012. március 19‑i 2012/159/KKBP határozatával (HL L 80., 18. o.) 2013. március 22‑ig kiterjesztette ezen intézkedések alkalmazását. Ezt követően a 2011/172 határozat módosításáról szóló 2013. március 21‑i 2013/144/KKBP határozatával (HL L 82., 54. o.) 2014. március 22‑ig meghosszabbította az említett intézkedéseket.

 Eljárás és a felek kérelmei

16      A Törvényszék Hivatalához 2011. május 20‑án benyújtott keresetével Ahmed Abdelaziz Ezz és házastársai, nevezetesen Abla Mohammed Fawzi Ali Ahmed, Khadiga Ahmed Ahmed Kamel Yassin és Shahinaz Abdel Azizabdel Wahab Al Naggar (a továbbiakban: elsőrendű felperes, másodrendű felperes, harmadrendű felperes és negyedrendű felperes) benyújtotta a jelen keresetet, amelyben azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a 2011/172 határozatot és a 270/2011 rendeletet, amennyiben e jogi aktusok őket érintik;

–        a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

17      A Tanács 2011. július 29‑án benyújtotta ellenkérelmét a Törvényszék Hivatalához. Azt kéri, hogy Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet,

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

18      A Törvényszék Hivatalához 2011. augusztus 11‑én érkezett beadványával az Európai Bizottság kérelmezte, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a jelen ügybe.

19      A felperesek a választ 2011. szeptember 29‑én, a Tanács pedig a viszonválaszt 2011. november 23‑án nyújtotta be.

20      A Törvényszék harmadik tanácsának elnöke 2011. október 14‑én hozott végzésével megengedte a Bizottság beavatkozását a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

21      A Törvényszék Hivatalához 2011. november 25‑én érkezett beadványában a Bizottság előadta, hogy nem kíván beavatkozási beadványt benyújtani.

22      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (harmadik tanács) az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása mellett döntött. Pervezető intézkedés címén felhívta a felpereseket és a Tanácsot több irat benyújtására.

23      A Törvényszék Hivatalában 2013. február 19‑én, illetve 20‑án nyilvántartásba vett beadványokban a Tanács és a felperesek eleget tettek ennek a felhívásnak.

24      A Törvényszék Hivatalában 2013. március 5‑én nyilvántartásba vett beadványban a felperesek új bizonyítási javaslatot nyújtottak be.

25      A Törvényszék a 2013. március 12‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.

 Indokolás

26      Az EUSZ 29. cikk alapján elfogadott 2011/172 határozat pénzeszköz‑befagyasztást vezet be. Öt cikket tartalmaz. Az 1. cikk (1) bekezdése meghatározza azokat a feltételeket, amelyeket valamely személynek teljesítenie kell a pénzeszközök e befagyasztásának vele szembeni elrendeléséhez. Az 1. cikk (2), (5) és (6) bekezdése pontosítja e befagyasztás terjedelmét. Az 1. cikk (3) és (4) bekezdése meghatározza azokat az eseteket, amikor attól el lehet térni. A 2. cikk egyfelől megjelöli az 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott feltételeket teljesítő személyek megnevezésére hatáskörrel rendelkező hatóságot, másfelől lefekteti többek között az e megnevezésre alkalmazandó eljárási szabályokat. A 3. cikk pedig azokat az eljárási szabályokat határozza meg, amelyeknek akkor kell megfelelni, ha valamely személyt az 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott feltételeket teljesítő személyként neveznek meg. A semmilyen kötelező erővel nem bíró 4. cikk hasonló intézkedések elfogadására ösztönzi a harmadik országokat. Végül az 5. cikk meghatározza azon időtartamot, amíg a határozat alkalmazandó. Végeredményben a 2011/172 határozat 1–3. és 5. cikke objektíven meghatározott helyzetekre alkalmazandó, és általánosan és absztrakt módon meghatározható személycsoporttal szemben fejt ki kötelező joghatásokat. Ami a 2011/172 határozat mellékletét illeti, olyan 19 természetes személyt sorol fel név szerint, akik a Tanács szerint teljesítik az 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott feltételeket. Így e melléklet az e cikk végrehajtására irányuló egyedi intézkedések csoportjának minősül.

27      A 270/2011 rendeletnek a 2011/172 határozathoz hasonló a szerkezete. Különösen meg kell jegyezni, az I. melléklete, amely azonos a 2011/172 határozat mellékletével, e rendelet 2. cikke (1) bekezdése végrehajtási intézkedésének minősül, amely cikknek a szövege megegyezik a 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének szövegével.

28      A jelen ügyben a felperesek a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet megsemmisítését kérik, amennyiben e jogi aktusok érintik őket. Konkrétabban a 2011/172 határozat mellékletének és a 270/2011 rendelet I. mellékletének megsemmisítését kérik, amennyiben e mellékletek tartalmazzák a neveiket. Keresetük alátámasztása érdekében nyolc jogalapra hivatkoznak.

1.     Az első, arra alapított jogalapról, hogy a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet nem rendelkezik jogalappal

29      A felperesek a válaszban arra hivatkoznak, hogy a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet nem rendelkezik jogalappal.

30      A felperesek szerint ugyanis a „Szerződés nem biztosít semmilyen jogalapot egy olyan intézkedésre, amely kizárólag abból a célból rendeli el valamely személyek pénzeszközeinek teljes és határozatlan befagyasztását az Európai Unióban, hogy bírósági eljárások sorozatának végén valamely Európai Unión kívüli ország hatóságait segítsék a pénzeszközök behajtásában”. Egyébként szerintük az EK 60. cikkre és az EK 301. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az EUMSZ 215. cikk csak akkor engedélyezi a Tanács számára korlátozó intézkedések természetes személyekkel szembeni elrendelését, ha elégséges kapcsolat áll fenn e személyek és valamely harmadik ország kormánya, annak vezetői és a hozzájuk kapcsolódó személyek között. Márpedig a jelen ügyben a Tanács még csak nem is állította, hogy a megtámadott jogi aktusok időpontjában Egyiptomban vezető tisztségeket töltöttek be, vagy ilyen tisztségeket betöltő személyekkel álltak kapcsolatban.

 A felperesek érvelésének terjedelmét illetően

31      Amint a fenti 28. pontban a Törvényszék arra rámutatott, a felperesek kizárólag a 2011/172 határozat mellékletének és a 270/2011 rendelet I. melléklet megsemmisítését kívánják elérni. Márpedig e mellékleteket nem közvetlenül a Szerződések valamely rendelkezése alapján fogadták el, hanem a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdése, illetve a 270/2011 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése alapján. Így a Szerződések megsértésére történő hivatkozással a felperesek valójában két, az EUMSZ 277. cikk értelmében vett jogellenességi kifogásra hivatkoznak: a Szerződésekre tekintettel vitatják a 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének és a 270/2011 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének jogszerűségét.

32      A fenti 30. pontban kifejtettekből kitűnik, hogy a felperesek külön érvelést terjesztettek elő mindkét jogellenességi kifogás alátámasztására: a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésére vonatkozó jogellenességi kifogás alátámasztása érdekében a felperesek lényegében arra hivatkoztak, hogy e cikket nem lehetett volna elfogadni az EUSZ 29. cikk alapján, mivel a pénzeszközök általa bevezetett befagyasztásának egyetlen célja, hogy a különböző bírósági eljárások végén segítsék az egyiptomi hatóságokat a pénzeszközök behajtásában; a 270/2011 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésére vonatkozó jogellenességi kifogás alátámasztása érdekében pedig az EK 60. cikkre és az EK 301. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkoztak, és azt állították, hogy az EUMSZ 215. cikk csakis abban – a rájuk nem vonatkozó – esetben engedélyezi a Tanács számára korlátozó intézkedések természetes személyekkel szembeni elrendelését, amikor elégséges kapcsolat áll fenn e személyek és valamely harmadik ország kormánya között.

 A 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésére irányuló jogellenességi kifogást illetően

33      A 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésére irányuló jogellenességi kifogás megvizsgálása előtt mindenekelőtt az EUSZ 29. cikk értelmét és terjedelmét kell meghatározni.

 Az EUSZ 29. cikk értelme és terjedelme

34      Az EU‑Szerződés V. címében két fejezet szerepel. Az első az „Unió külső tevékenységére vonatkozó általános rendelkezéseket” tartalmazza, a második pedig a „közös kül‑ és biztonságpolitikára vonatkozó különös rendelkezéseket”.

35      Az V. cím 2. fejezetében szereplő EUSZ 23. cikk értelmében:

„Az Unió e fejezet szerinti nemzetközi szintű fellépése az 1. fejezetben meghatározott elveken alapul, az ott meghatározott célkitűzések megvalósítására irányul az ugyanezen fejezetben megállapított általános rendelkezésekkel összhangban.”

36      Az V. cím 1. fejezetében szereplő EUSZ 21. cikk értelmében:

„(1)      Az Unió nemzetközi szintű fellépése azon elvekre épül, amelyek létrehozását, fejlődését és bővítését vezérelték, és arra irányul, hogy ezek érvényesülését a világ többi részén is előbbre vigye; ezek az alapelvek a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és alapvető szabadságok egyetemes és oszthatatlan volta, az emberi méltóság tiszteletben tartása, az egyenlőség és a szolidaritás elvei, valamint az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt elvek és a nemzetközi jog tiszteletben tartása.

[…]

(2)      Az Unió közös politikákat és tevékenységeket határoz meg és hajt végre, és a nemzetközi kapcsolatok minden területén magas szintű együttműködés kialakításán munkálkodik annak érdekében, hogy:

[…]

b)      megszilárdítsa és erősítse a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat és a nemzetközi jog elveit;

[…]

d)      elősegítse a fejlődő országok fenntartható gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődését, elsődlegesen a szegénység felszámolása céljából; […]

(3)      Az e cím és az Európai Unió működéséről szóló szerződés [az Unió külső tevékenységére vonatkozó] ötödik részének hatálya alá tartozó területeken folytatott külső tevékenységei […] kidolgozása és végrehajtása során az Unió tiszteletben tartja az (1) bekezdésben felsorolt alapelveket, és követi a (2) bekezdésben felsorolt célokat.”

37      Az EUMSZ 24. cikk (1) bekezdése értelmében:

„Az Unió közös kül‑ és biztonságpolitikára vonatkozó hatásköre a külpolitika minden területére és az Unió biztonságát érintő valamennyi kérdésre kiterjed, ideértve egy közös védelempolitika fokozatos kialakítását, amely közös védelemhez vezethet. […]”

38      Az EUSZ 25. cikk értelmében:

„A közös kül‑ és biztonságpolitika folytatására az Unió:

[…]

b)      határozatokat fogad el, amelyek meghatározzák:

i.      az Unió által végrehajtandó fellépéseket,

ii      az Unió által képviselendő álláspontokat,

iii.      az i. és ii. [al]pontban említett határozatok végrehajtásának szabályait;”

39      Az EUSZ 28. cikk (1) bekezdésének első albekezdése értelmében:

„Amennyiben a nemzetközi helyzet műveleti fellépést tesz szükségessé, a Tanács elfogadja a szükséges határozatokat. A határozatban meg kell határozni annak céljait, hatókörét, az Unió rendelkezésére bocsátandó eszközöket és szükség esetén időtartamát, valamint végrehajtásának feltételeit.

[...]”

40      Az EUSZ 29. cikk értelmében:

„A Tanács határozatokat fogad el, amelyek meghatározzák, hogy az Unió hogyan viszonyul egy adott földrajzi vagy tematikus természetű kérdéshez. […]”

41      Ezen együttes rendelkezésekből következően azok a határozatok minősülnek az Unió EUSZ 29. cikk szerinti „álláspontjainak”, amelyek egyfelől az EUSZ 24. cikk (1) bekezdésében meghatározott közös kül‑ és biztonságpolitika (KKBP) körébe illeszkedek, másodsorban amelyek „egy adott földrajzi vagy tematikus természetű kérdésre” vonatkoznak, és harmadsorban amelyek nem rendelkeznek az EUSZ 28. cikk értelmében vett „műveleti fellépések” jellegzetességeivel.

42      Az „Unió álláspontjának” fogalma így szélesen értelmezhető, ezért – feltéve, hogy a fenti 41. pontban meghatározott feltételeket tiszteletben tartják – az EUSZ 29. cikk alapján nem kizárólag többek között program jellegű aktusok vagy egyszerű szándéknyilatkozatok fogadhatók el, hanem az egyének jogi helyzetét közvetlenül módosító intézkedéseket előíró határozatok is. Ezt egyébként megerősíti az EUMSZ 275. cikk második bekezdésének szövege.

43      A felperesek nem vitatják közvetlenül az előző két pontban levont következtetéseket. Annak állítására szorítkoznak, hogy az olyan határozat, amelynek célja, hogy a különböző bírósági eljárások végén segítse a külföldi hatóságokat a pénzeszközök behajtásában, nem fogadható el az EUSZ 29. cikk alapján. A Törvényszék azonban semmiképpen nem zárhatja ki eleve azt, hogy az ilyen jellegű határozat megfelel a fenti 41. pontban foglalt három feltételnek, és különösen azt, hogy a KKBP keretei közé illeszkedik.

 Az EUSZ 29. cikkben foglalt előírások tiszteletben tartása

44      A jelen ügyben először is, amint az az (1) preambulumbekezdéséből következik, a 2011/172 határozat célja egyfelől „támogatni Egyiptomban a jogállamiságon, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok teljes körű tiszteletben tartásán alapuló polgári és demokratikus kormányzásra való békés és rendezett átállást”, másfelől elősegíteni „egy olyan gazdaság létrehozását, amely erősíti a társadalmi kohéziót és előmozdítja a növekedést”. Eközben az új egyiptomi hatóságokat támogató azon politika keretében illeszkedik e határozat, amelynek célja Egyiptom mind politikai, mind pedig gazdasági stabilitásának előmozdítása, és különösen segítség nyújtása ezen ország hatóságai számára az állami pénzeszközök hűtlen kezelése elleni harcban. Tehát teljes mértékben a KKBP‑t hajtja végre, és megfelel az EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének b) és d) pontjában foglalt céloknak.

45      Másodsorban a 2011/172 határozat a céljára tekintettel „egy adott földrajzi vagy tematikus természetű kérdésre” vonatkozik. A címe – a preambulumbekezdéseihez hasonlóan – ugyanis rámutat arra, hogy valamely harmadik államban, nevezetesen az Egyiptomi Arab Köztársaságban fennálló „helyzetre” tekintettel fogadták el.

46      Harmadsorban az említett határozat nem rendelkezik az EUSZ 28. cikk szerinti műveleti fellépés jellegzetességeivel, mivel nem egy vagy több tagállam által az Unión kívül végzett polgári vagy katonai műveletet jelent.

47      Az előzőek összességéből az következik, hogy a 2011/172 határozat 1. cikke megfelel a fenti 41. pontban megfogalmazott három feltételnek, így jogszerűen el lehetett fogadni az EUSZ 29. cikk alapján.

 A 270/2011 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésére irányuló jogellenességi kifogást illetően

48      Az EUMSZ 215. cikk értelmében:

„(1)      Ha az Európai Unióról szóló szerződés V. címének 2. fejezete szerint elfogadott valamely határozat az egy vagy több harmadik országgal fennálló gazdasági és pénzügyi kapcsolatok részbeni vagy teljes megszakítását vagy korlátozását írja elő, a Tanács az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a Bizottság által előterjesztett közös javaslat alapján, minősített többséggel elfogadja a szükséges intézkedéseket. Erről tájékoztatja az Európai Parlamentet.

(2)      Amennyiben az Európai Unióról szóló szerződés V. címének 2. fejezete alapján elfogadott valamely határozat úgy rendelkezik, a Tanács az (1) bekezdésben említett eljárásnak megfelelően egyes természetes és jogi személyekkel, csoportokkal vagy nem állami, illetve államisággal nem rendelkező entitásokkal szemben korlátozó intézkedéseket állapíthat meg.

(3)      Az ebben a cikkben említett jogi aktusokban rendelkezni kell a szükséges jogi biztosítékokról.”

49      A jelen ügyben a 270/2011 rendeletet az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdésére és a 2011/172 határozatra tekintettel fogadták el. Márpedig a felperesek állításával szemben az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdésének alkalmazási köre nincs a harmadik államok vezetőire vagy a hozzájuk kapcsolódó személyekre vonatkozó határozatokra korlátozva. Jogalapként szolgálhat bármilyen korlátozó intézkedés elfogadására bármely személlyel szemben, bármi legyen is a minősége, feltéve, hogy ezen intézkedéseket a KKBP keretében elfogadott határozat írja elő.

50      Márpedig a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a 270/2011 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének szövege, amely meghatározza a pénzeszközök befagyasztásának e rendeletben bevezetett alkalmazási körét, megismétli a 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit. Következésképpen a pénzeszközök általa bevezetett befagyasztását a KKBP keretében elfogadott határozat írja elő, és megfelel az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdésében előírt feltételeknek.

51      Ezt a következtetést egyébiránt nem kérdőjelezheti meg az EK 60. cikkre és az EK 301. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlat.

52      Az ítélkezési gyakorlat szerint kétségtelen, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt alkalmazandó EK 60. cikk és EK 301. cikk nem írt elő kifejezett vagy benne foglalt cselekvési hatásköröket olyan személyekkel vagy szervezetekkel szembeni korlátozó intézkedések elrendelésére, akik semmilyen kapcsolatban nem állnak valamely harmadik ország politikai rendszerével (a Bíróság C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑6351. o.] 216. pontja). Így a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt az ilyen intézkedések elrendeléséhez együttesen az EK 60. cikkre, az EK 301. cikkre és az EK 308. cikkre kellett alapozni (a Bíróság fent hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 216. pontja, valamint C‑130/10. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 2012. július 19‑én hozott ítéletének 53. pontja).

53      A Lisszaboni Szerződés az új EUMSZ 215. cikk bevezetésével azonban megváltoztatta a joghelyzetet. Ugyanis, mivel az EUM‑Szerződés e cikkének (1) bekezdése lefedi a korábban az EK 60. cikkben és az EK 301. cikkben szereplő területeket (a fenti 52. pontban hivatkozott Parlament kontra Tanács ügyben hozott ítélet 52. pontja), a (2) bekezdése, amelyen a 270/2011 rendelet alapul, feljogosítja a Tanácsot arra, hogy az EUMSZ 288. cikkben foglalt jogi aktussal korlátozó intézkedéseket állapítson meg bármely „természetes vagy jogi személlyel”, „nem állami entitással” vagy „csoporttal” szemben pusztán azzal a feltétellel, hogy az EU‑Szerződés V. címének 2. fejezete alapján elfogadott határozat intézkedéseket ilyen előír. Másként fogalmazva, ha ez utóbbi feltétel teljesül, az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése lehetővé teszi többek között a Tanács számára, hogy – amint a fenti 49. pontban felidézésre került – olyan címzettekkel szembeni korlátozó intézkedéseket elrendelő jogi aktusokat fogadjon el, akik semmilyen kapcsolatban nem állnak valamely harmadik ország politikai rendszerével.

54      Az első jogalapot tehát mindenesetre el kell utasítani anélkül, hogy szükséges lenne azt a kérdést eldönteni, hogy a válaszban való előterjesztése elkésett volt‑e (lásd analógia útján a Bíróság C‑403/10. P. sz., Mediaset kontra Bizottság ügyben 2011. július 28‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 51. pontját; a Törvényszék T‑125/96. és T‑152/96. sz., Boehringer kontra Tanács és Bizottság ügyben 1999. december 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑3427. o.] 143. pontját).

2.     A második, arra alapított jogalapról, hogy nem tartották tiszteletben azon feltételeket, amelyek alapján bizonyos személyek nevét felvehetik a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet mellékletében szereplő jegyzékre

55      A felperesek kifejtik, hogy a 2011/172 határozat 1. cikkében felsorolt okok között nem szerepel az az ok, amiért felvették a neveiket az e határozat mellékletében szereplő jegyzékre. Hozzáfűzik, hogy a 270/2011 rendelet 2. cikkében szereplő okok között nem szerepel az az ok, amiért felvették a nevüket az ugyanezen rendelet I. mellékletében szereplő jegyzékre.

56      Az első jogalap megválaszolása érdekében mindenekelőtt azokat a feltételeket kell meghatározni, amelyeket a Tanácsnak tiszteletben kell tartania, amikor dönt egyes személyek és szervezet nevének a 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékekre való felvételéről, és megjelöli annak okát, amiért a felperesek nevét felvette az említett jegyzékre.

 A 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékekre való felvétel feltételeit illetően

57      A 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének angol nyelvű – az eljárás nyelve szerinti – szövege a következő személyekkel szemben írja elő a pénzeszközök befagyasztását: „persons having been identified as responsible for misappropriation of Egyptian State funds, and natural or legal persons, entities or bodies associated with them, as listed in the Annex”. Másként fogalmazva a 2011/172 határozat e nyelvi változata egyfelől az egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért felelősként „megjelölt” személyeket, másfelől a hozzájuk kapcsolódó személyeket említi.

58      Amint a felperesek a Tanácsnak címzett 2011. május 13‑i levelükben megjegyezték, a 2011/172 határozat francia szövegű változata ugyanakkor az egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezelése miatt felelősnek „talált” („reconnues”), és nem az e cselekmények miatt felelősként „megjelölt” („identified”) személyeket említi.

59      E két nyelvi változat között jelentős eltérés van e tekintetben.

60      Úgy tűnik ugyanis, hogy a francia változat a 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdése szövegének szigorú értelmezését követeli meg. A jogi nyelvben gyakran a „bűnös” jelzővel együttesen használt „talál” ige használata annak megjelölésére irányul, hogy az 1. cikk (1) bekezdésében szereplő személyeket hivatalosan bűnösnek „találták” az egyiptomi állami pénzeszközeinek hűtlen kezeléséért vagy az ilyen hűtlen kezelésben való bűnrészességért, a bűnösség e megállapítása főszabály szerint büntetőbíróság feladata.

61      Az angol változat viszont lehetővé teszi a 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdése szövegének széles értelmezését. E nyelvi változatban ugyanis a „talál” igénél kevésbé pontos „megjelöl” ige használata azt sugallja, hogy egybehangzó információk alapján a Tanács maga végzi el az egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezelésért „felelősnek” minősíthető személyek és a hozzájuk kapcsolódó személyek „megjelölését”.

 A 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdése értelmezésének szükségességét illetően

62      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogi aktusok egységes értelmezésének szükségessége kizárja azt, hogy valamely rendelkezés szövegét kétség esetén elszigetelten vizsgálják, és éppen azt követeli meg, hogy a más hivatalos nyelveken elfogadott változatok fényében értelmezzék és alkalmazzák azt (lásd a Bíróság C‑412/10. sz. Homawoo‑ügyben 2011. november 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑11603. o.] 28. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

63      Ezenkívül az uniós jogi szövegek nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi (lásd a Bíróság C‑510/10. sz., DR és TV2 Danmark ügyben 2012. április 26‑án hozott ítéletének 45. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

64      A jelen ügyben az angol és a francia nyelvi változat között fennálló eltérések miatt kell a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdését annak összes nyelvi változata fényében értelmezni. Ezen értelmezésnek tekintetbe kell vennie azon szabályozás rendszerét és célját, amelybe e rendelkezések illeszkednek.

 A 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének értelmezését illetően

65      Legelőször is meg kell állapítani, hogy más, az angolon és a francián kívüli uniós nyelvek nagy részében a 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének megfogalmazása az angol nyelvi változat megfogalmazásával egyezik meg.

66      Ezen túlmenően, amint a fenti 44. pontban megállapította a Törvényszék, a 2011/172 határozat célja többek között az, hogy segítséget nyújtson az egyiptomi hatóságok számára az állami pénzeszközök hűtlen kezelése elleni harcban azon személyek pénzeszközeinek befagyasztásával, amelyeket ilyen cselekmények miatt az angol változat szerint „felelősként” „jelöltek meg” („identified”) vagy a francia változat szerint „felelősnek” „találtak” („reconnues”). Márpedig ha a Tanácsnak arra kellene várnia, hogy e büntetőjogi felelősséget megállapító ítéleteket az egyiptomi bíróságok e személyekkel szemben kihirdessék, akkor komoly veszélybe kerülne a 2011/172 határozat hatékony érvényesülése. Ebben az esetben ugyanis az érintett személyek a büntetőeljárás során rendelkeznének az ahhoz szükséges idővel, hogy a pénzeszközeiket olyan államokba utalják át, amelyek nem folytatnak semmilyen együttműködést az egyiptomi hatóságokkal.

67      E körülmények között a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdését szélesen kell értelmezni. E rendelkezést tehát úgy kell érteni, hogy öt különböző személyi körre vonatkozik. Az első azon személyekből áll, akiknek az „egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért” bírósági eljárást követően megállapították a bűnösségét. A második körbe a szigorú értelemben véve „hozzájuk kapcsolódó személyek” tartoznak, vagyis azok a személyek, akiket a büntetőbíróság bűnrészeseiknek talált. A harmadikba pedig azok a személyek tartoznak, akik ellen az „egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezelése” miatt eljárás folyik. A negyedik azokat a személyek tartalmazza, akik ellen mint az ilyen cselekményekkel megvádolt személyekhez kapcsolódó személyek (vagyis mint bűnrészesek) ellen folyik eljárás. Az ötödik körbe tartoznak többek között mindazok a személyek, akik ellen az „egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezelése” miatti büntetőeljárással kapcsolatban bírósági eljárások folynak, amelyek e címen az e büntetőeljárások hatálya alá tartozó egyénekhez kapcsolódó személyeknek minősíthetők. Ebbe az ötödik személyi körbe tartoznak többek között azok a személyek, akik – adott esetben tudtukon kívül – részesülhettek az „egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezeléséből”, és e címen – bírósági eljárásban elrendelt, az említett hűtlen kezelésből származó pénzeszközök megőrzésére irányuló – biztosítási intézkedések vonatkoznak rájuk.

 A 2011/172 határozat értelmezésének az e határozatbál magasabb rendű elvekkel vagy jogi normákkal való összeegyeztethetőségét illetően

68      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, ha valamely másodlagos uniós jogszabályt értelmezni kell, akkor – amennyiben lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy összhangban legyen a Szerződések rendelkezéseivel, és más olyan jogszabályokkal, amelyeknek azokkal megegyező a jogi erejük (a Bíróság C‑61/94. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1996. szeptember 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑3989. o.] 52. pontja; a Törvényszék T‑576/08. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2011. április 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑1578. o.] 103. pontja).

69      Adott esetben meg kell vizsgálni, hogy a 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének a fenti 67. pontban elfogadott széles értelmezése összeegyeztethető‑e azon elvvel, hogy a közigazgatási szankciókat előíró rendelkezéseket szigorúan, valamint az ártatlanság vélelmének elvével együttesen kell értelmezni.

–       Azon elvet illetően, miszerint a közigazgatási szankciókat előíró rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni

70      Az ítélkezési gyakorlat szerint a bűncselekmények és büntetések törvényességének az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikke (1) bekezdésének első mondatában kimondott elve megköveteli, hogy a büntetőjogot ne alkalmazzák kiterjesztően, a büntetőeljárás alá vont személy kárára (a Bíróság C‑74/95. és C‑129/95. sz., X egyesített ügyekben 1996. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑6609. o.] 25. pontja).

71      Márpedig ez az elv nem kizárólag a szigorú értelemben vett büntetőjogi szankciókat kiszabó határozatokkal szemben hívható fel, hanem a közigazgatási szankciókat kiszabó határozatokkal szemben is (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑352/09. P. sz., ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ügyben 2011. március 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑2359. o.] 80. pontját).

72      Ezenkívül a bűncselekmények és a büntetések törvényességének elve megköveteli, hogy a közigazgatási szankciókat előíró rendelkezéseket ne alkalmazzák kiterjesztően, az érintett személy kárára.

73      E feltételek esetén, ha a 2011/172 határozat közigazgatási szankciókat írna elő, és így az Alapjogi Charta 49. cikke (1) bekezdése első mondatának alkalmazási körébe tartozna, szigorúan kellene azt értelmezni.

74      Azonban nem ez az eset áll fenn.

75      Az Alapjogi Charta 49. cikke (1) bekezdésének első mondatában szereplő rendelkezések ugyanis megegyeznek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény 7. cikke (1) bekezdésének első mondatában szereplő rendelkezésekkel. Az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdése szerint e rendelkezéseket tehát az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatának fényében kell értelmezni.

76      Márpedig ezen ítélkezési gyakorlat szerint az említett egyezmény 7. cikkére csak valamely „büntetés” vitatásának alátámasztása érdekében lehet eredményesen hivatkozni. Márpedig a „büntetés” fennállásnak minden értékelésekor a kiindulópont annak meghatározása, hogy a kérdéses intézkedést valamilyen „jogsértés” miatti büntető ítéletet követően szabták‑e ki. Más tényezők is jelentősek e tekintetben, tudniillik a szóban forgó intézkedésnek az alkalmazandó jog általi minősítése, jellege és célja, az elfogadásához és a végrehajtásához kapcsolódó eljárások, valamint a súlya. Az intézkedés súlya mindazonáltal nem döntő jelegű, mivel számos megelőző jellegű, nem büntetőjogi intézkedés lényeges hatással lehet az érintett személyre (EJEB, 2009. december 17‑i M. kontra Allemagne ítélet, 19359/04. szám, 120. §).

77      A jelen ügyben először is az unós jog egyetlen rendelkezése sem ruházza fel büntetőjogi mellékjelentéssel a pénzeszközöknek a 2011/172 határozat 1. cikkében bevezetett befagyasztását.

78      Másodsorban az e pénzeszköz‑befagyasztási rendszert létrehozó rendelkezések nem arra irányulnak, hogy büntessék valaki magatartását vagy megakadályozzák annak megismétlődését. E rendelkezések egyetlen célja, hogy megóvják a 2011/172 határozat 1. cikkében szereplő személyek, szervezetek és szervek pénzeszközeit az EUSZ 21. cikke (2) bekezdésének b) és d) pontjában említett céloknak megfelelően (lásd a fenti 44. pontot) (lásd ebben az értelemben analógia útján a Törvényszék T‑47/03. sz., Sison kontra Tanács ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 101. pontját és a T‑49/07. sz., Fahas kontra Tanács ügyben 2010. december 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑5555. o.] 67. pontját).

79      Harmadsorban e rendelkezések joghatásai időben korlátozottak és visszafordíthatók: a pénzeszközök e rendelkezésekben szereplő befagyasztását a 2011/172 határozat 5. cikkének megfelelően meghatározott ideig kell alkalmazni, és a Tanács, amely állandó felügyeletet biztosít, bármikor határozhat úgy, hogy véget vet neki.

80      Ennélfogva a pénzeszközök e befagyasztása nem minősül közigazgatási szankciónak, és nem tartozik az Alapjogi Charta 49. cikke (1) bekezdése első mondatának alkalmazási körébe.

81      Következésképpen azon elv, miszerint a közigazgatási szankciókat bevezető rendelkezések szigorúan értelmezendők, nem akadályozza meg a Törvényszéket abban, hogy a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdését a fenti 67. pontban adott értelmezésnek megfelelően szélesen értelmezze.

–       Az ártatlanság vélelmének elvét illetően

82      Kétségtelenül igaz, hogy az Alapjogi Charta 48. cikkének (1) bekezdése kimondja az ártatlanság vélelmének elvét az uniós jogban. Márpedig ezen elv, amelyet az említett Charta 52. cikkének (3) bekezdése szerint az EJEB ítélkezési gyakorlatának fényében kell értelmezni, megköveteli, hogy a hatóság egyetlen képviselője se nyilvánítsa a személyt valamely jogsértés elkövetésében bűnösnek addig, amíg a bűnösségét bíróság meg nem állapította (lásd az EJEB 1995. február 10‑i Allenet de Ribemont ítéletét, A. sorozat, 308. szám, 35–36. §, és 2011. június 28‑i Lizaso Azconobieta kontra Espagne ítéletét, 28834/08. szám, 37. §). Egyébként az említett elvet sértik az olyan nyilatkozatok vagy határozatok, amelyek azt a véleményt tükrözik, hogy az adott személy bűnös, amelyek a közvéleményt arra ösztönzik, hogy az adott személyt bűnösnek tekintse, és amelyek a tényállásnak az ügyben eljáró bíró által történő értékelését előre megjósolják (lásd az EJEB 2006. szeptember 21‑i Pándy kontra Belgique ítéletét, 13583/02. sz., 42. §; és a 2011. október 18‑i Păvălache kontra Roumanie ítéletét, 38746/03. szám, 116. §).

83      A 2011/172 határozat elfogadásával a Tanács azonban maga nem találta úgy, hogy az 1. cikk (1) bekezdésében szereplő személyek bűnösek az egyiptomi büntetőjog vagy valamely uniós tagállam joga által szankcionált cselekmények miatt. Ezenkívül nem ösztönözte a „közvéleményt”arra, hogy az adott személyt – tévesen – bűnösnek tekintse. Végül nem jósolta meg előre a tényállásnak az illetékes egyiptomi bíróság által történő értékelését. Annak pontosítására szorítkozott, hogy a személyek fenti 67. pontban ismertetett különböző csoportjaival szemben elrendelték a pénzeszközeik befagyasztását, ami – amint arra a Törvényszék a fenti 77. pontban rámutatott – önmagában nem bír büntetőjogi mellékjelentéssel.

84      Ebből következően az ártatlanság vélelmének elvével nem ellentétes a 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének a fenti 67. pontban elfogadott értelmezése (lásd ebben az értelemben, analógia útján a Törvényszék T‑37/07. és T‑323/07. sz., El Morabit kontra Tanács egyesített ügyekben 2009. szeptember 2‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 40. pontját).

 Azon indokot illetően, ami miatt a felperesek nevét felvették 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre

 Azon indok értelmezésének szükségességét illetően, ami miatt a felperesek nevét felvették 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre

85      Emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek nevének a 2011/172 határozat mellékletébe való felvétele azzal a hatással járt, hogy befagyasztották a pénzeszközeiket, amelynek szabályait ugyanezen határozat 1., 2., 3. és 5. cikke határozza meg. Egyébként meg kell jegyezni, hogy a 2011/172 határozat mellékletét az Unió valamennyi hivatalos nyelvén közzétették.

86      E melléklet angol változata kifejti, hogy a felperesek pénzeszközeit amiatt fagyasztották be, mert az egyiptomi hatóságok mindegyikük ellen bírósági eljárást folytattak az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért az ENSZ korrupció elleni egyezménye alapján („judicial proceedings by the Egyptian authorities in respect of the misappropriation of State Funds on the basis of the United Nations Convention against corruption”). E nyelvi változat tehát egyszerűen a felperesek elleni „bírósági eljárást” említi. Az e tekintetben tett bármiféle pontosítás hiányában úgy kell tekintetni, hogy ezen eljárások csak az „egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezelése” miatti büntetőeljárásokhoz kapcsolódó eljárások lehetnek.

87      A 2011/172 határozat mellékletének francia változata, amelyre – amint a fenti 58. pontban megállapításra került – a felperesek a Tanácsnak címzett 2011. május 13‑i levelükben hivatkoznak, viszont kifejti, hogy az egyiptomi hatóságok a felperesek ellen eljárásokat folytattak az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért az ENSZ korrupció elleni egyezménye alapján („poursuites judiciaires par les autorités égyptiennes pour détournement de fonds publics, sur la base de la convention des Nations unies contre la corruption”). A szövege alapján úgy tűnik, hogy az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért ellenük indított büntetőjogi jellegű „eljárások” léte miatt fagyasztották be a felperesek pénzeszközeit.

88      Így jelentős eltérések vannak a 2011/172 határozat mellékletének francia és angol változata között.

89      Márpedig valamely harmadik állam joghatósága alá tartozó személynek címzett egyedi jogi aktus bizonyos nyelvi változatai közötti eltérések esetén egyfelől a többi nyelvi változatra, másfelől azon szabályozás rendszerére és célára tekintettel kell e jogi aktust értelmezni, amely alapján azt elfogadták.

90      Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy valamely végrehajtási jogi aktust lehetőség szerint úgy kell értelmezni, hogy összeegyeztethető legyen az alap‑jogiaktus rendelkezéseivel (lásd ebben az értelemben a fenti 68. pontban hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 52. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

91      A jelen ügyben – amint a Törvényszék azt a fenti 26. pontban kifejtette – a 2011/172 határozat melléklete ugyanezen határozat 1. cikke (1) bekezdésének végrehajtására irányuló egyedi intézkedések csoportjának minősül. Annak indokát, amiért a felperesek pénzeszközeit e mellékletnek megfelelően befagyasztották, az előző két pontban ismertetett elveknek megfelelően kell tehát értelmezni.

 Azon indok értelmezésének szükségességét illetően, ami miatt a felperesek nevét felvették 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre

92      Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a 2011/172 határozat mellékletének különböző nyelvi változatai két, hasonló jelentőséggel bíró csoportba sorolhatók be: az Unió egyes hivatalos nyelvein e melléklet az angol változathoz hasonlóan van megfogalmazva, míg más hivatalos nyelveken a szöveg a franciához áll közel. Az említett melléklet nyelvi változatainak összehasonlítása tehát nem ad semmilyen támpontot: nem fedi fel sem a jogi aktus megalkotójának szándékát, és nem is fed fel olyan esetleges elírást, amely az egyik nyelvi változatot érinti, vagy akár többet is.

93      Ezen túlmenően egyértelmű, hogy az elfogadott nyelvi változattól függetlenül annak indoka, amiért a felperesek pénzeszközeit befagyasztották, és amely a 2011/172 határozat mellékletében szerepel, megfelel ugyanezen határozat – fenti 67. pontban adott értelmezése szerinti – 1. cikke (1) bekezdésének. E cikk ugyanis nemcsak az Egyiptomban az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért büntető „eljárásokkal” személyesen érintett személyek pénzeszközeinek befagyasztását írja elő, hanem többek között az ugyanebben az országban az „egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezelése miatt indult büntető eljárásokkal kapcsolatos egyszerű „bírósági eljárásokkal” („procédures judiciaires” / „judicial proceedings”) érintett személyekét is.

94      Végül meg kell jegyezni, hogy a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdése öt személycsoport esetében teszi lehetővé a pénzeszközök befagyasztását (lásd a fenti 67. pontot). Márpedig e határozat mellékletének francia változata a csoportok közül mindössze egyre vonatkozhat, vagyis azon személyek csoportjára, akik ellen az „egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért” büntetőeljárást folytattak (lásd a fenti 87. pontot). Ami az említett melléklet angol változatát illeti, az három személycsoportra terjed ki, nevezetesen azon személyeken kívül, akik ellen „az egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért” büntetőeljárást folytattak, azon személyekre is kiterjed, akik ellen ilyen cselekményekben való bűnrészesség miatt folytattak eljárást, továbbá akik ellen „az egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezelése” miatt indult büntetőeljárásokkal kapcsolatos bírósági eljárást folytattak (lásd a fenti 86. pontot). Így ez utóbbi nyelvi változat a 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének alkalmazási körét szélesebben lefedő értelmet és terjedelmet biztosít azon indok számára, amely miatt a felpereseket az említett határozat mellékletében szereplő jegyzékre felvették. Jobban megfelel tehát e cikk célkitűzésének.

95      Az angol változat szövegének megfelelően meg kell tehát állapítani, hogy a Tanács azon okból kívánta befagyasztani a felperesek pénzeszközeit, hogy az állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkozó nyomozásokkal bármilyen kapcsolatban álló bírósági eljárás folyt ellenük Egyiptomban.

 A 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében támasztott feltételek tiszteletben tartását illetően

96      A 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében támasztott feltételek értelmében a cél az volt, hogy a 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékbe a fenti 67. pontban említett öt csoportba tartozó személyek neveit vegyék fel.

97      Amint a fenti 95. pontban a Törvényszék rámutatott, a jelen ügyben a Tanács kizárólag azon okból vette fel a felperesek nevét 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékbe, hogy az állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkozó nyomozásokkal kapcsolatos bírósági eljárás folyt ellenük Egyiptomban.

98      Márpedig amint a Törvényszék a fenti 94. és 95. pontban megjegyezte, ezen ok szerepel az ugyanezen határozat 1. cikkének (1) bekezdésében említett okok között. Az e cikkben említett öt eset közül ugyanis három esetre utal.

99      Következésképpen a Tanács – azáltal, hogy felvette a felperesek nevét a 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre – nem hagyta figyelmen kívül azokat a feltételeket, amelyeket ő maga állapított meg ugyanezen határozat 1. cikkének (1) bekezdésében.

 A 270/2011 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételek tiszteletben tartását illetően

100    Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 270/2011 rendelet szerkezete hasonló a 2011/172 határozat szerkezetéhez, így a fenti 26. pontban szereplő megfontolások – amint a Törvényszék a fenti 27. pontban megállapította – értelemszerűen alkalmazandók a 270/2011 rendelet és annak I. melléklete tekintetében is. Ennélfogva az említett I. mellékletben szereplő személyeknek meg kell felelniük a 270/2011 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében támasztott feltételeknek.

101    Ezt követően meg kell jegyezni, hogy ezek a feltételek megegyeznek a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételekkel. E tekintetben a 270/2011 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének szövege hasonló a 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének szövegéhez, amelyre egyébként utal.

102    Végül a felperesek nevének a 270/2011 rendelet I. mellékletében szereplő jegyzékbe való felvételének okai megegyeznek azon okokkal, amelyek alapján a nevüket felvették a 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre.

103    Következésképpen a fentiekben kifejtett indokok alapján azt a következtetést kell levonni, hogy a 270/2011 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében támasztott feltételeket tiszteletben tartották a jelen ügyben.

104    Az előzőek összességéből az következik, hogy hogy a második jogalapot el kell utasítani.

3.     A harmadik, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapról

105    Az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerint „[a] jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk […]”.

106    Az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében a megfelelő ügyintézés különösen jelenti „az igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják”.

107    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikkben és az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontjában előírt indokolásnak a megtámadott jogi aktus és elfogadási körülményeinek jellegéhez kell igazodnia. A jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének olyan világosan és félreérthetetlenül kell belőle kitűnnie, hogy lehetővé tegye az érintett számára a meghozott intézkedés indokainak megismerését és az illetékes bíróság számára a felülvizsgálat elvégzését. Az indokolási kötelezettséget az eset körülményeire tekintettel kell vizsgálni (lásd a Bíróság C‑417/11. P. sz., Tanács kontra Bamba ügyben 2012. november 15‑én hozott ítéletének 50. és 53. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

108    Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, amennyiben azt, hogy egy aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikkben és az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontjában foglalt követelményeknek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni. Így valamely sérelmet okozó aktus indokolása egyfelől akkor megfelelő, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (lásd a fenti 107. pontban hivatkozott Tanács kontra Bamba ügyben hozott ítélet 53. és 54. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Másrészt az ilyen határozat indokolása pontossága mértékének arányosnak kell lennie a tényleges lehetőségekkel, és azon technikai feltételekkel vagy határidővel, amelyek között, illetve amelyen belül meg kell hozni (lásd a Törvényszék T‑228/02. sz., Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ügyben 2006. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4665. o.] 141. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

109    Konkrétan, a pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedés indokolása főszabály szerint nem állhat általános és sztereotip megfogalmazásból (lásd ebben az értelemben a fenti 108. pontban hivatkozott Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 143. pontját). A fenti 108. pontban kifejtett eltérésekkel egy ilyen intézkedésnek éppen ellenkezőleg azon különös és konkrét okokat kell megjelölnie, amelyek miatt a Tanács úgy véli, hogy a szóban forgó szabályozás alkalmazandó az érdekeltre nézve (lásd a fenti 108. pontban hivatkozott Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 143. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, lásd ebben az értelemben a fenti 107. pontban hivatkozott Tanács kontra Bamba ügyben hozott ítélet 52. pontját).

110    A jelen ügyben a felperesek arra hivatkoznak, hogy elégtelen a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet indokolása.

111    E jogalap alátámasztására a felperesek először is azt állítják, hogy a Tanács nem fejtette ki egyértelműen annak indokát, amely miatt úgy ítélte meg, hogy teljesítik a 2011/172 határozat 1. cikkében támasztott feltételt.

112    Másodsorban a felperesek azt állítják, hogy a 2011/172 határozat mellékletében adott indokolás nem elég részletes. E melléklet ugyanis „a felperesek előtt ismeretlen egyezmény alapján folytatott bírósági eljárásokkal kapcsolatos homályos állítást” tesz. Mindenesetre az említett mellékletben szereplő kijelentések véleményük szerint nem teszik lehetővé annak megismerését, hogy a Tanács miért ítéli meg úgy, hogy a korlátozó intézkedések továbbra is igazoltak.

113    Mindazonáltal a 2011/172 határozat egyértelműen említi EUSZ 29. cikket, amelyre tekintettel azt elfogadták. Ezenkívül a 2011/172 határozat mellékletének címéből kitűnik, hogy az „[a]z 1. cikkben említett természetes és jogi személyek, szervezetek és szervek jegyzék[ét]” tartalmazza. Végül a 270/2011 rendelet utal az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdésére. E rendelet I. mellékletét illetően egyértelműen rámutat arra, hogy „[a] 2. cikk (1) bekezdésében említett természetes és jogi személyek, szervezetek és szervek jegyzék[ét]” tartalmazza. Így a Tanács egyértelműen kifejtette, hogy véleménye szerint mi volt a 2011/172 határozat, a 270/2011 rendelet és ezen aktusok mellékleteinek jogalapja.

114    Egyébiránt a 2011/172 határozatból és a 270/2011 rendeletből következik, hogy a felperesekkel szemben az „egyiptomi helyzet tekintetében” azzal az indokkal rendelték el a korlátozó intézkedéseket, hogy az állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkozó nyomozásokkal kapcsolatban álló bírósági eljárást folytattak ellenük Egyiptomban (lásd a fenti 86. pontot). Azon ténybeli megfontolások, amelyek alapján a Tanács úgy ítélte meg, hogy a felperesekkel szemben el kell rendelni a pénzeszközöknek a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében előírt befagyasztását, így kellőképpen részletezettek ahhoz, hogy a felperesek azok pontosságát előbb a Tanács, majd az uniós bíróság előtt vitathassák. Ráadásul e megfontolások angolul – a felperesek által a Tanáccsal folytatott levelezés során, valamint a jelen eljárásban használt nyelven – egyértelműek.

115    Az említett megfontolások egyébként nem sztereotip jellegűek. Nem egy általános hatályú rendelkezés megfogalmazására korlátozódnak ugyanis. Ezenkívül ugyanazokról a megfontolásokról van szó, amelyek alapján a 2011/172 határozat mellékletében, valamint a 270/2011 rendelet I. mellékletében szereplő többi természetes személy pénzeszközét is befagyasztották. Mindazonáltal a felperesek konkrét helyzetének leírására irányulnak, akik ellen – amint a többiek esetében is – a Tanács szerint az állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkozó nyomozásokkal kapcsolatban álló bírósági eljárásokat folytattak.

116    Következésképpen a megtámadott jogi aktusok tartalmazzák a kibocsátója szerint annak jogalapját képező ténybeli és jogi elemeket. Így szövegezésük világosan és egyértelműen mutatja a Tanács által követett érvelést.

117    Ilyen feltételek mellett a harmadik jogalapot el kell utasítani.

4.     A negyedik, ténybeli tévedésre és a tények jogi minősítését érintő tévedésre alapított jogalapról

118    Amint a Törvényszék a fentiekben arra rámutatott, a 2011/172 határozat mellékletéből, valamint a 270/2011 rendelet I. mellékletéből egyaránt az következik, hogy mindegyik felperesnek kizárólag azzal az indokkal fagyasztották be a pénzeszközeit, hogy az állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkozó nyomozásokkal kapcsolatban álló bírósági eljárás folyt ellenük Egyiptomban.

119    A felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy ezen indok ténybeli tévedést tartalmaz és a jogilag tévesen minősíti a tényeket. Ez a jogalap két részből áll.

120    A jogalap első részében a felperesek azt állítják, hogy a másodrendű, a harmadrendű és a negyedrendű felperes ellen nem folyt bírósági eljárás Egyiptomban.

121    A jogalap második részében a felperesek arra hivatkoznak, hogy az elsőrendű felperes „ellen jelenleg bírósági eljárás folyik”, ezen eljárások azonban – a 2011/172 határozat mellékletében említett eljárásoktól eltérően – nem az állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkoznak.

 A jogalap első részét illetően

122    2011. április 1‑jei levelükben a felperesek kifejtették a Tanácsnak, hogy feltételezésük szerint az elsőrendű felperes nevét egy egyiptomi személytől vagy szervtől érkezett, a 2011/172 határozat mellékletében és a 270/2011 rendelet I. mellékletében szereplő jegyzékre való felvételre irányuló kérelmet követően vették fel e jegyzékekre. Kérték egyebekben a Tanácsot, hogy egyfelől jelölje meg e személyt vagy szervet, másfelől küldje meg a kérelme, valamint az ahhoz csatolt bizonyítékok másolatát.

123    A Tanács 2011. június 7‑i levelében kifejtette a felperesek ügyvédi irodájának, hogy „az egyiptomi külügyminisztertől egy 2011. február 13‑án kelt levelet kapott, amely tartalmazta az egyiptomi főügyésznek néhány korábbi miniszter és tisztviselő pénzeszközeinek befagyasztására irányuló kérelmét”, akik között szerepelt az elsőrendű felperes. A Tanács e leveléhez csatolta egy 2011. február 13‑án kelt irat másolatát, amelynek fejlécén az egyiptomi külügyminiszter hivatala szerepelt. Ebben az aláírás nélküli iratban az egyiptomi főügyész arra irányuló kérelme szerepelt, hogy fagyasszák be „korábbi [egyiptomi] miniszterek, tisztviselők és állampolgárok” pénzeszközeit. Az e kérelemben szereplő személyek között szerepelt az elsőrendű felperes, a másodrendű, a harmadrendű és a negyedrendű felperes azonban nem.

124    Időközben a felperesek ügyvédi irodája 2011. május 13‑i levelében kérte a Tanácstól, hogy küldje meg számára különösen az összes olyan bizonyítékot, amelyre a pénzeszközök befagyasztásának ügyfeleivel szembeni elrendelésekor támaszkodott. Az említett ügyvédi iroda ezt követően 2011. június 9‑én, valamint július 15‑én két másik levelet küldött a Tanácsnak.

125    2011. július 29‑i levelében a Tanács válaszolt a felperesi ügyvédi iroda 2011. május 13‑án, június 9‑én és július 15‑én kelt leveleire. E válaszban nem hivatkozott a másodrendű, a harmadrendű és a negyedrendű felperessel szembeni esetleges bírósági eljárásokra. Kizárólag az alábbiakat ismertette:

„[A másodrendű, a harmadrendű és a negyedrendű felperes] szerepel az egyiptomi hatóságok fent említett jogsegély iránti kérelemmel érintett személyek jegyzékén (a csatolt jegyzéken a 2., a 3. és a 4. sorszám alatt szerepelnek). A kérelem tartalmazza, hogy a jegyzéken szereplő valamennyi személy pénzeszközeinek lefoglalásáról szóló határozatot az egyiptomi főügyész hozta, és hogy ezt a határozatot büntetőbíróság helybenhagyta.”

126    A Tanács ezen, 2011. július 29‑i leveléhez csatolták a 2011. február 24‑i NV93/11/ms hivatkozási számú feljegyzést, amelyben az Egyiptomi Arab Köztársaság brüsszeli (Belgium) nagykövetsége kérte az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy az „illetékes igazságügyi hatóságoknak” adja át az egyiptomi főügyészi hivatalból érkezett jogsegély iránti kérelmet.

127    E feljegyzéshez három iratot csatoltak.

128    Ezek közül az első a jogsegély iránti kérelem dátum és aláírás nélküli szövege volt. Ezen, angolul megfogalmazott kérelem „egyes korábbi miniszterek és tisztviselők pénzeszközeinek befagyasztására, elkobzására és behajtására” irányult. Hivatkozást tartalmazott „az egyiptomi ügyészség által a 2010. évi 162. és 234. sz. ügyben [...]; a 2011. évi 34., 36., 38., 39., 55. és 70. sz. ügyben [...], valamint a 137/2011. sz. ügy[ben] a korábbi miniszterek és tisztviselők által elkövetett korrupcióra, állami pénzeszközök eltulajdonítása, valamint pénzmosás bűncselekményére irányuló nyomozásokra”, és tizenöt személyt sorolt fel, akik között szerepelt a négy felperes. Ezt követően e kérelem rámutatott arra, hogy egyfelől az egyiptomi főügyész úgy határozott, hogy lefoglalja az ily módon jegyzékbe vett személyek pénzeszközeit, másfelől hogy e befagyasztást „büntetőbíróság jóváhagyta”.

129    A 2011. február 24‑i feljegyzéshez csatolt második irat a „korábbi tisztviselők, házastársa[i]k és gyermeke[i]k jegyzékét” tartalmazta, amelyben a másodrendű, a harmadrendű és a negyedrendű felperes a második, a harmadik, illetve a negyedik helyen szerepelt.

130    A 2011. február 24‑i feljegyzéshez csatolt harmadik irat az elsőrendű felperessel szemben „a 2011. évi 38. sz. ügyben” felhozott vádak összefoglalását mutatja be, amely ügyet a fenti 128. pontban ismertetett jogsegély iránti kérelem említ. Ezen iratot nem látták el dátummal. Ezenkívül nem volt fejléc és aláírás sem rajta. Azonban a 2011. február 24‑i feljegyzéshez és a hozzá csatolt valamennyi többi irathoz hasonlóan az Egyiptomi Arab Köztársaság brüsszeli nagykövetségének pecsétje szerepelt rajta.

131    Végeredményben a fent említett iratok egyike sem sugallja, hogy a másodrendű, a harmadrendű és a negyedrendű felperes ellen büntetőeljárást folytattak Egyiptomban állami pénzeszközök hűtlen kezelése miatt.

132    Éppen ellenkezőleg, a fenti 128. pontban hivatkozott jogsegély iránti kérelem egyértelműen kifejti, hogy 2011. február 24‑én, vagyis a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet elfogadása előtt egy hónappal, valamennyi felperessel szemben a pénzeszközeik lefoglalásáról szóló határozatot hozott az egyiptomi főügyész, amelyet büntetőbíróság hagyott helyben, és amely az állami pénzeszközök hűtlen kezelésével kapcsolatos nyomozással állt összefüggésben.

133    A felperesek végeredményben egyetlen olyan jellegű bizonyítékot sem nyújtottak be, amely kétséget keltene az e jogsegély iránti kérelemre vonatkozó ténybeli adatok pontossága tekintetében. Éppen ellenkezőleg, egy egyiptomi bírósági határozat, amelynek fordítását 2013. március 5‑én nyújtották be a Törvényszékhez, megerősíti, hogy a másodrendű felperesre 2013. január 30‑án még vonatkozott a pénzeszközök befagyasztása. A felperesek ráadásul nem vitatták a tárgyaláson a fent említett, lefoglalásról szóló határozat létét.

134    Márpedig azáltal, hogy az egyiptomi főügyész fent említett határozata vonatkozott a másodrendű, a harmadrendű és a negyedrendű felperesre, olyan személyeknek minősültek, akikkel szemben az állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkozó nyomozásokkal kapcsolatban álló bírósági eljárást folytattak Egyiptomban. A Tanács azáltal, hogy így minősítette őket a 2011/172 határozat mellékletében, nem tévedett a tényeket illetően, és nem minősítette tévesen jogilag a tényeket.

135    A jogalap első részét tehát el kell utasítani.

 A jogalap második részét illetően

136    A jogalap második részének alátámasztása érdekében a felperesek azt állítják, hogy az elsőrendű felperest mindössze azzal vádolták meg, hogy jogellenes engedélykiadásának minősíthető cselekményekben vett részt.

137    A fenti 130. pontban említett iratból mindazonáltal egyértelműen kitűnik, hogy a „2011. évi 38. számú ügyben” az elsőrendű felperest azzal „vádolták meg” egyfelől, hogy „eltulajdonította” egy „olyan közvállalkozás pénzeszközeit, amelynek részvényeit az állam birtokolja”, másfelől hogy „állami vagyon jogellenes használatára és megrongálására, valamint [e vagyon] eltulajdonítására és […] eltulajdonításának elősegítésére irányuló bűncselekményeket követett el”.

138    Konkrétabban a következőket rótták fel ebben az iratban az elsőrendű felperesnek:

–        egy „olyan közvállalkozás [ügyvezető igazgatójaként], amelynek részvényeit az állam birtokolja”, arra használta befolyását, hogy először is az általa ellenőrzött „magántársaság” javára részvénykereskedelmet végezzen, másodsorban lehetővé tegye e magánjogi vállalkozás számára, hogy üzleti sikert érjen el az említett „közvállalkozás” kárára, és harmadsorban jogellenesen növelje a szóban forgó „magántársaság” részesedését a fent említett „közvállalkozás” tőkéjében;

–        és nem fizette meg az adósságait ez utóbbi vállalkozásnak és a bankoknak.

139    Így az elsőrendű felperessel szemben büntetőeljárások folytak Egyiptomban az egyiptomi ügyészség által „állami pénzeszközök eltulajdonításának” minősített cselekmények miatt.

140    Márpedig a Törvényszék megállapítja, hogy e minősítés lényegében megfelel a 2011/172 határozatban és a 270/2011 rendeletben megállapított, az „állami pénzeszközök hűtlen kezelésének”.

141    E körülmények között a Tanács nem követett ténybeli tévedést, és nem minősítette jogilag tévesen a tényeket, amikor felvette az elsőrendű felperest a vitatott jogi aktusok mellékletében szereplő jegyzékre.

142    E következtetés vitatása céljából a felperesek válaszukban arra hivatkoztak, hogy sem a fenti 128. pontban ismertetett jogsegély iránti kérelem, sem pedig az ahhoz csatolt iratok nem teszik lehetővé, hogy „az egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért felelős” személyekként, vagy az ilyen személyekhez kapcsolódó egyénekként jelöljék meg őket, akik ezáltal megfosztják az egyiptomi népet a gazdaságuk és társadalmuk fenntartható fejlődéséből származó előnyöktől, és akadályozzák a demokrácia kibontakozását az országban.

143    E körülmény mindenesetre nem eredményezi a megtámadott jogi aktusok jogellenességét. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdése, amely meghatározza az ugyanezen határozat mellékletében szereplő jegyzékre való felvétel feltételeit, csak a fenti 67. pontban említett személyi köröket tartalmazza. A 2011/17 határozat (2) preambulumbekezdése kétségkívül kifejti, hogy e személyek „megfosztják az egyiptomi népet a gazdaságuk és társadalmuk fenntartható fejlődéséből származó előnyöktől, és gyengítik a demokrácia kibontakozását az országban.” E megállapítás azonban nem minősül olyan további feltételnek, amelyet tiszteletben kell tartani valamely új személy nevének a 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre való felvételekor. Mindössze az e határozat által követett végcél magyarázatára szolgál. E preambulumbekezdés ugyanis annak pontosítására szorítkozik, hogy 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében szereplő személyek megfoszthatják „az egyiptomi népet a gazdaságuk és társadalmuk fenntartható fejlődéséből származó előnyöktől, és [akadályozhatják] a demokrácia kibontakozását az országban.”

144    Ráadásul meg kell jegyezni, hogy a felperesek által a fenti 142. pontban említett kifogás alátámasztására felhozott öt érv egyike sem megalapozott.

145    Először is a felperesek azt állították, hogy a fenti 128. pontban ismertetett jogsegély iránti kérelemhez csatolt iratok nem tesznek „utalást a büntetőjogi felelősségnek bármilyen bűncselekmény miatti semmilyen megállapítására sem”, és vádemelésre sem utalnak. Ezek az iratok véleményük szerint „az elsőrendű felperes ellen benyújtott egyes panaszok összefoglalására” szorítkoznak, és végül nem tartalmaznak „semmilyen utalást arra a kérdésre vonatkozóan, hogy [az abban szereplő] egy vagy több panasz alapján indult‑e bírósági eljárás […] az állami pénzeszközök hűtlen kezelése miatt”.

146    Mindazonáltal kétségtelenül igaz, hogy a fenti 128. pontban ismertetett jogsegély iránti kérelemhez csatolt iratok nem említik büntetőjogi felelősség büntetőbíróság általi megállapítását. E körülmény azonban nem releváns. A 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében ugyanis nem kizárólag azok a személyek szerepelnek, akik büntetőjogi felelősségét állami pénzeszközök hűtlen kezelése miatt megállapították, hanem többek között azok is, akik ellen bírósági eljárás van folyamatban az ilyen cselekményekre vonatkozó nyomozásokkal kapcsolatban (lásd a fenti 67. pontot).

147    Ezenkívül pontatlan azon állítás, mely szerint a jogsegély iránti kérelemhez csatolt egyetlen irat sem utalt az állami pénzeszközök hűtlen kezelése miatti vádemelésre. Amint a fenti 139. és 140. pontban a Törvényszék megjegyezte, a fenti 130. pontban említett irat ugyanis az állami pénzeszközök hűtlen kezelésének minősíthető cselekmények miatt az elsőrendű felperessel szemben Egyiptomban folytatott büntetőeljárásokat említett.

148    Másodsorban a felperesek kiemelték, hogy a fenti 128. pontban ismertetett jogsegély iránti kérelem „nem tesz semmilyen utalást a befagyasztandó pénzeszközök mennyiségére, vagy pedig a kért jogsegély jellegére, továbbá a megkeresett bíróságra, vagy annak indokára vonatkozóan, amiért e jogsegély szükséges [volt]”.

149    Az a körülmény azonban, hogy azok a bizonyítékok, amelyekre a Tanács támaszkodott, nem tartalmaznak ilyen támpontokat, nem releváns a jogvita eldöntése szempontjából. Mindenesetre nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a Tanács ténybeli tévedést követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperesekkel szemben az állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkozó nyomozásokkal kapcsolatban álló bírósági eljárás van folyamatban.

150    Harmadsorban a felperesek kifejtették, hogy a fenti 128. pontban ismertetett jogsegély iránti kérelem „nem is javasolta az Európai Unió jogalkotási tevékenységét”.

151    Mindazonáltal ez az érv azon a téves előfeltevésen alapul, hogy a Tanács csak akkor fagyaszthatta volna be a felperes pénzeszközeit, ha erre irányuló kérelmet kapott volna az egyiptomi hatóságoktól. Éppen ellenkezőleg, szándékában állt minden olyan személy pénzeszközeinek a befagyasztása, aki a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételeket teljesíti, függetlenül attól, hogy e személyek helyzetét az egyiptomi hatóságok vagy egyéb források fedték fel előtte.

152    Negyedsorban a felperesek azt állították, hogy a fenti 128. pontban ismertetett jogsegély iránti kérelem pontatlan volt. Mindenekelőtt az e kérelemhez csatolt iratokban 7 milliárd egyiptomi font összegű adósságra történik utalás, noha ez a ténybeli elem egy olyan panaszhoz kapcsolódik, amelynek az egyiptomi hatóságok nem adtak helyt. Ezenkívül a „többi panasz” nem az állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkozik, hanem egy olyan társasággal kapcsolatos cselekményekre, amelyben az egyiptomi államnak csak kisebbségi részesedése volt. E többi panaszt egyébként az azokat alátámasztó bármiféle bizonyíték hiányában nyújtották be. Végül nem az elsőrendű felperes, hanem olyan társaságok által elkövetett cselekményekkel kapcsolatosak, amelyekben az elsőrendű felperes többségi részesedéssel rendelkezett.

153    Kétségkívül igaz, hogy a fenti 130. pontban említett irat az elsőrendű felperesre vonatkozó egyetlen ügy, vagyis a „2011. évi 38. sz. ügy” ismertetése során kifejtette, hogy ez utóbbi nem rendezte 7 milliárd egyiptomi font összegű adósságát. A felperesek mindazonáltal nem nyújtottak be egyetlen olyan bizonyítékot sem, mely szerint ezen adat pontatlan. Mindenesetre az említett adat esetleges pontatlansága nem lehetne semmilyen hatással a jogvita eldöntésére. A fenti 137–140. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel ugyanis ezen adat önmagában nem elegendő annak bizonyítása, hogy a fenti 130. pontban említett irat alapján a Tanács nem minősíthette az elsőrendű felperest úgy, mint akivel szemben állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkozó nyomozásokkal kapcsolatos bírósági eljárást folytattak.

154    Ami a fenti 152. pontban felidézett többi állítást illeti, ezek olyan „panaszokra” vonatkoznak, amelyek a felperesek szerint különböznek azoktól a panaszoktól, amelyben a fenti 153. pontban említett 7 milliárd egyiptomi font összegű adósságról volt szó. A fenti 130. pontban említett iratban hivatkozott „2011. évi 38. sz. ügytől” eltérő ügyekre vonatkoznak, amelyekre nem támaszkodott a Tanács a megtámadott jogi aktusok elfogadásakor.

155    Ötödsorban a felperesek előadták, hogy a fenti 128. pontban ismertetett jogsegély iránti kérelmet hiányos iratok támasztották alá. Arra hivatkoztak, hogy az Egyesült Királyság hatóságai megtagadták, hogy helyt adjanak a pénzeszközeik befagyasztására irányuló kérelemnek, mivel az egyiptomi hatóságok nem adtak ezen intézkedés igazolásához elegendő információt nekik.

156    Mindazonáltal – amint a Törvényszék megjegyezte – meg kell állapítani, hogy a jogsegély iránti kérelem és az annak mellékleteiben adott információk alapján levonható az a következtetés, hogy a felperesek ellen az állami pénzeszközök hűtlen kezelésére vonatkozó nyomozásokkal kapcsolatban álló bírósági eljárás volt folyamatban. Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Királyság hatóságainak magatartására vonatkozó állítás a jelen jogvitán kívül eső tényekkel kapcsolatos. Ezek a tények ezért nem relevánsak annak eldöntése szempontjából, különösen mert a felperesek nem pontosítják, hogy milyen iratokat adtak át az egyiptomi hatóságok az Egyesült Királyság hatóságainak.

157    A jogalap második részét tehát teljes egészében el kell utasítani, így a jogalapnak nem lehet helyt adni.

5.     Az ötödik, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértéséről

158    A felperesek azt állítják, hogy megsértették a védelemhez való jogot és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot. Ez a jogalap három részre osztható.

 A jogalap első részét illetően

159    A felperesek kifejtik, hogy nem közölték velük azon bizonyítékokat, amelyek alapján a pénzeszközeiket befagyasztották.

160    Ezen érv nélkülözi a ténybeli alapot.

161    Az ítélkezési gyakorlat szerint csak az érdekelt fél kérelmére köteles a Tanács biztosítani azon bizonyítékokhoz a hozzáférést, amelyekre a pénzeszközök befagyasztását alapozta. E bizonyítékok önkéntes közlése ugyanis túlzott elvárás lenne (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑390/08. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2009. október 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑3967. o.] 97. pontját).

162    A jelen ügyben a felperesek ténylegesen kérték a Tanácstól, hogy ismertesse velük azon bizonyítékokat, amelyek alapján elfogadta a 2011/172 határozatot és a 270/2011 rendeletet. Amint a fenti 122. pontban a Törvényszék megjegyezte, a felperesi ügyvédi iroda ugyanis a 2011. április 1‑jei levelében kifejtette, hogy feltételezése szerint a 2011/172 határozatot és a 270/2011 rendeletet „egy egyiptomi személytől vagy szervtől érkezett [erre irányuló] kérelmet” követően fogadták el, és kérte a Tanácstól, hogy „küldje meg e kérelem és az ezzel kapcsolatos iratok másolatát”. Egyébiránt a fenti 124. pontból következik, hogy a 2011. május 13‑i levelében ugyanezen ügyvédi iroda emlékeztetett arra, hogy a felpereseknek „bizonyítékokra és információkra van szükségük [ahhoz, hogy meg tudják] cáfolni az ellenük felhozott azon bizonyítékokat, amelyek állítólagosan igazolják [nevüknek a 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre való felvételét].”

163    Meg kell azonban állapítani, hogy a Tanács teljes mértékben eleget tett a felperesek kérelmének.

164    Az ügy irataiból ugyanis egyfelől kitűnik, hogy a fenti 123. pontban említett 2011. június 7‑i levelében a Tanács válaszolt a 2011. április 1‑jei kérelemre, kifejtve, hogy a felperesek számára elküldte „az egyiptomi külügyminiszter 2011. február 13‑án kelt [iratát], amely tartalmazta az egyiptomi főügyésznek néhány korábbi miniszter és tisztviselő pénzeszközeinek az Egyesült Nemzetek Szerve korrupció elleni egyezményei alapján történő befagyasztására irányuló kérelmét, és amely tartalmazta [az elsőrendű felperes nevét] az érintett személyek jegyzékén”. Ezt a 2011. február 13‑án kelt iratot csatolták a Tanács leveléhez.

165    Másrészt a fenti 125. pontban hivatkozott 2011. július 29‑i levelében a Tanács válaszolt többek között a 2011. május 13‑i levélre. Felhívta a felperesi ügyvédi irodát, hogy ne csak „a Tanács előző, 2011. június 7‑én kelt levelében már közölt információkra” reagáljon, hanem az „Egyiptom E[urópai] U[nió]hoz rendelt képviseletének 2011. február 24‑én kelt, az egyiptomi főügyésztől származó jogsegély iránti kérelmet tartalmazó […] feljegyzésre” is. A fenti 126., illetve 128. pontban ismertetett e feljegyzést, illetve jogsegély iránti kérelmet csatolták a Tanács említett leveléhez.

166    Ezért a jogalap első részét el kell utasítani.

 A jogalap második részét illetően

167    A felperesek keresetükben azt állítják, hogy túl homályos annak indoka, amiért velük szemben elrendelték a pénzeszközök befagyasztását. Ezenkívül válaszukban arra hivatkoznak, hogy a Tanács csak az ellenkérelem szakaszában fedte fel a pénzeszközök befagyasztásának valódi indokát. Így a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet elfogadásának időpontjában nem volt lehetőségük ezen indokot eredményesen vitatni.

168    Ezek az érvek azonban mindenképpen pontatlan előfeltevésen alapulnak.

169    A felperesek állításával szemben ugyanis a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet kellőképpen indokolt (lásd a fenti 116. pontot). Az indokolásukat a felperesek egyébként megismételték a Tanácsnak a 2011. május 13‑án küldött levelükben.

170    A jogalap második részét tehát el kell utasítani.

 A jogalap harmadik részét illetően

171    Először is a felperesek kifejtik, hogy a 2011. május 13‑i levelükben különböző észrevételeket tettek a Tanácsnak, azonban a 2011. július 29‑i levelében a Tanács nem válaszolt az ebben kifejtett valamennyi érvre. Véleményük szerint a Tanács különösen nem válaszolt az elsőrendű felperessel szemben Egyiptomban folytatott eljárások politikai indokára vonatkozó megjegyzéseire, sem pedig ezen eljárások során a védelemhez való jog megsértésével kapcsolatos megjegyzéseire.

172    Másodsorban a felperesek arra hivatkoznak, hogy sem a 2011/172 határozat, sem pedig a 270/2011 rendelet nem pontosítja a pénzeszközök őket érintő befagyasztására irányuló egyedi intézkedések indokait, valamint az ezen intézkedések alapjául szolgáló bizonyítékokat közölni kellett volna velük. Hozzáfűzik, hogy ezek a jogi aktusok nem tartalmazzák, hogy a pénzeszközök befagyasztásával érintett személyeket meg kell hallgatni, és hogy az álláspontjukat figyelembe kell venni. Végül azt állítják, hogy a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet nem „ír elő azon bizonyítékok közlésére szolgáló eljárást, amelyen a felperesek jegyzékre való felvételéről szóló határozat alapul, és azt sem írja elő, hogy meghallgatják válaszaikat, és megfelelően megvizsgálják a felperesek jegyzékre való felvételéről és azon való további szerepeltetéséről szóló határozatot igazoló állításokat és bizonyítékokat”.

173    Harmadsorban a felperesek arra hivatkoznak, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó, velük szemben elfogadott intézkedések indokait nem közölték velük a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet kihirdetése előtt. Azt is kiemelik, hogy előzetesen nem tájékoztatták őket arról, hogy a pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedéseket rendelnek el velük szemben.

174    Ezeknek az érveknek nem lehet helyt adni.

175    Elsőként ugyanis sem a 2011/172 határozat, sem a 270/2011 rendelet, sem pedig bármilyen más jogszabály vagy elv nem kötelezi a Tanácsot arra, hogy a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet elfogadását követően a felperesek által hozzá benyújtott valamennyi észrevételre válaszoljon a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó azon egyedi intézkedések jogellenességének terhe mellett, amelyeket e jogi aktusok általános hatályú rendelkezései alapján hoztak. Így pusztán az a körülmény, hogy a Tanács nem válaszolt kifejezetten a felperesek azon állításaira, miszerint az elsőrendű felperessel szemben Egyiptomban folytatott eljárásoknak politikai oka volt, és megsértették a védelemhez való jogát, ezen állítások megalapozottságától függetlenül nem lehet hatással a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet elfogadását követő eljárás jogszerűségére.

176    Másodsorban a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó első olyan intézkedésnek, mint amelyet a felperesekkel szemben a 2011/172 határozat mellékletében és a 270/2011 rendelet I. mellékletében rendeltek el, meglepetésszerű hatással kell bírnia. Ezért a Tanács az ilyen intézkedés elfogadását megelőzően nem köteles ezen intézkedés indokait az érintett személlyel közölni (a fenti 52. pontban hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 338. pontja). Ehhez hasonlóan nem köteles az ilyen jellegű intézkedéssel érintett személyeket figyelmeztetni annak küszöbön álló elfogadásakor.

177    Harmadsorban, amint az előző két pontból következik, semmilyen rendelkezés vagy elv nem követeli meg, hogy a pénzeszközök befagyasztására irányuló egyedi intézkedések által követendő szabályozást meghatározó uniós jogi aktusok a fenti 172. pontban ismertetettekhez hasonló előírásokat tartalmazzanak, vagy eljárásokat vezessenek be.

178    Végeredményben – feltéve, hogy a fenti 171–173. pontban kifejtett érvek alatt a felperesek azt értették, hogy először is a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet elfogadását követően nem közölték velük sem azokat a bizonyítékokat, amely alapján velük szemben elrendelték a pénzeszközök befagyasztását, sem pedig a pénzeszközök e befagyasztásának indokait, és hogy másodsorban a Tanács nem hallgatta meg őket – meg kell állapítani, hogy ezt az érvelést el kell utasítani.

179    Először is, az arra irányuló érvet ugyanis, hogy a Tanács nem közölte azokat a bizonyítékokat, amelyekre támaszkodott, el kell utasítani a fenti 161–165. pontban kifejtett indokok alapján.

180    Másodsorban a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve, valamint az Alapjogi Charta 47. cikkének (1) bekezdésében biztosított hatékony jogorvoslathoz való jog főszabály szerint megköveteli, hogy az az uniós hatóság, amely valamely személlyel vagy szervezettel szembeni korlátozó intézkedéseket bevezető jogi aktust fogad el, közölje az ezen aktus alapjául szolgáló indokokat legalábbis a lehető leggyorsabban azután, hogy annak elfogadására sor került, hogy lehetővé tegye e személyeknek vagy szervezeteknek érdekeik védelmét és a jogorvoslathoz való joguk gyakorlását (lásd ebben az értelemben a fenti 52. pontban hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 335. és 336. pontját, valamint a fenti 161. pont hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 92. pontját). A Tanácsnak rendszerint egyedi közléssel kell eleget tennie e kötelezettségnek (a Bíróság C‑548/09. P. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2011. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑11381. o.] 52. és 55. pontja).

181    Ennek ellenére azon körülmény, hogy a Tanács maga nem közölte a korlátozó intézkedéseket bevezető jogi aktus indokait, nem olyan jellegű, amely érintené ezen aktus érvényességét, amennyiben e mulasztásnak nem volt az a hatása, hogy megfosztotta az érintett személyt vagy szervezetet azon lehetőségtől, hogy megfelelő időben megismerje ezen aktus indokolását, és mérlegelje annak megalapozottságát (lásd ebben az értelemben a fenti 180. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2011. november 6‑án hozott ítélet 55. pontját).

182    A jelen ügyben mindenesetre a felperesi ügyvédi iroda által a Tanácsnak 2011. május 13‑án küldött, fent említett levélnek, valamint a keresetlevélnek magából a szövegéből is kitűnik, hogy a felperesek megfelelő időben hozzáférhettek a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet indokaihoz annak érdekében, hogy vitathassák ezen aktusokat. Az említett levél 3. oldalán különösen megismételték ezen aktusok indokainak egy részét.

183    Harmadsorban az érintett természetes vagy jogi személy, amelynek pénzeszközeit az első határozat befagyasztotta, jogosult arra, hogy a Tanács az érintett határozat elfogadását követően meghallgassa. Mindazonáltal ez utóbbi nem köteles az említett személyeket hivatalból meghallgatni (a fenti 52. pontban hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 341. pontja; a fenti 161. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2009. október 14‑én hozott ítélet 98. pontja).

184    A jelen ügyben az aktában szereplő egyetlen iratból sem derül ki, hogy a felperesek, akik különösen a 2011. április 1‑jei és a 2011. május 13‑i levelükkel írásbeli észrevételeket nyújtottak be a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet tárgyában, kérték volna a Tanácstól, hogy az hallgassa meg őket az említett aktusok elfogadását követően. E körülmények között e személyek, akiknek mindenesetre semmilyen joguk nem volt arra, hogy a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet elfogadását megelőzően meghallgassák őket (a fenti 52. pontban hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 341. pontja), nem megalapozottan kifogásolják, hogy a Tanács nem hallgatta meg őket.

185    A jogalap harmadik részét tehát el kell utasítani, ezért nem lehet helyt adni a jogalapnak.

6.     A hatodik, a tulajdonhoz való jog megsértésére alapított jogalapról

186    A felperesek a tulajdonhoz való jog megsértésére hivatkoznak. E jogalap alátámasztására négy érvcsoportot hoznak fel.

187    Először is azt állítják, hogy a Tanács nem bizonyította, hogy a pénzeszközeik teljes befagyasztása minősül a legkevésbé korlátozó intézkedésnek a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet célkitűzésének elérésére. Véleményük szerint tehát aránytalan a pénzeszközök azon befagyasztása, amelyet a Tanács velük szemben elrendelt. Ezen állítás alátámasztására legelőször is megjegyzik, hogy semmilyen utalást nem tettek azon pénzeszközök összegére, amelyet hűtlenül kezeltek. Ezt követően azt állítják, hogy elegendő a pénzeszközök velük szemben Egyiptomban elrendelt befagyasztása, mivel az jóval nagyobb értékű pénzeszközökre vonatkozik, mint amit állítólagosan hűtlenül kezeltek.

188    Másodsorban a felperesek válaszukban rámutatnak arra, hogy a 2011/172 határozat 1. cikkének (2) bekezdése alapján harmadik személyekkel szemben elrendelt azon tilalom, hogy gazdasági forrásokat bocsássanak a rendelkezésükre, a Tanács által követett célra – nevezetesen az Egyiptomban folytatott bírósági eljárás végén a hűtlenül kezelt állami pénzeszközök behajtására – tekintettel ésszerűtlen, aránytalan és kontraproduktív.

189    Harmadsorban a felperesek arra hivatkoznak, hogy a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet érzékelhető módon és tartósan veszélyezteti hírnevüket, mivel nemcsak az összes pénzeszközeik Unión belüli befagyasztása a hatása, hanem az is, hogy őket egyiptomi pénzeszközöket eltulajdonító, tehát az egyiptomi nép ellenségének minősülő személyekként „listázza”.

190    Negyedsorban a felperesek azt állítják, hogy a Tanács nem bizonyította, hogy az „utazási tilalom” indokolt és arányos volt.

191    E tekintetben a Törvényszék rögtön megállapítja, hogy a harmadik, a fenti 189. pontban említett érvcsoportot mindenképpen el kell utasítani. Ki kell ugyanis emelni, hogy a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet célkitűzéseinek jelentősége igazolhatja, hogy a felperesek számára akár jelentős mértékben hátrányos következményekkel járhatnak anélkül, hogy ez érintené a jogszerűségüket (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑84/95. sz. Bosphorus‑ügyben 1996. július 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑3953. o.] 26. pontját; a fenti 161. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2009. október 14‑én hozott ítélet 70. pontját).

192    Egyébiránt a negyedik, a fenti 190. pontban említett érvcsoportnak nincsen semmilyen jelentősége. Ugyanis sem a 2011/172 határozat, sem pedig a 270/2011 rendelet nem vezet be utazási tilalmat a felperesekkel szemben.

193    Végeredményben csak az első két, a fenti 187. és 188. pontban említett érvcsoport lehet alkalmas arra, hogy a tulajdonhoz való jog megsértésére alapított jogalap alátámasztására szolgáljon. Ezért a következőkben ezek egymást követő vizsgálatára kerül sor.

 Az első érvcsoportot illetően

194    Az Alapjogi Charta 17. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.”

195    A jelen ügyben a Tanács a 2011/172 határozattal és a 270/2011 rendelettel meghatározott időre befagyasztotta többek között a felperesek által birtokolt pénzeszközöket. Így a Tanácsot úgy kell tekinteni, mint amely korlátozta a felpereseknek az Alapjogi Charta 17. cikkének (1) bekezdésében szereplő joga gyakorlását (lásd ebben az értelemben a fenti 52. pontban hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 358. pontját). Mindazonáltal az e cikkben oltalomban részesített tulajdonhoz való jog nem minősül korlátlan jogosultságnak (lásd ebben az értelemben a Bíróság 4/73. sz., Nold kontra Bizottság ügyben 1974. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1974., 491. o.] 14. pontját és a fenti 52. pontban hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 355. pontját), és következésképpen az Alapjogi Charta 52. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek szerint korlátozható.

196    Ez utóbbi cikk értelmében egyrészt „[az Alapjogi] Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható”, másrészt pedig „az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja”.

197    Így ahhoz, hogy az uniós jognak megfeleljen a tulajdonhoz való jog gyakorlásának korlátozása, minden esetben három együttes feltételnek kell teljesülnie.

198    Először is a korlátozás csak „a törvény által” történhet (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑407/08. P. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyben 2010. július 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑6375. o.] 91. pontját). Más szavakkal a szóban forgó intézkedésnek jogalappal kell rendelkeznie.

199    Másodszor a korlátozásnak az Unió által ilyenként elismert általános érdekű célkitűzést kell szolgálnia. E célkitűzések között szerepelnek azok, amelyeket a KKBP keretében kívánnak elérni, és amelyek az EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének b) és d) pontjában szerepelnek, így a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok erősítése, valamint a fejlődő országok fenntartható fejlődése, elsődlegesen a szegénység felszámolása céljából.

200    Harmadszor a korlátozás nem lehet túlzott. Egyrészt az elérni kívánt célhoz szükségesnek és azzal arányosnak kell lennie (lásd ebben az értelemben a fenti 191. pontban hivatkozott Bosphorus‑ügyben hozott ítélet 26. pontját, valamint a fenti 52. pontban hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 355. és 360. pontját). Másrészt a kérdéses jog vagy szabadság „lényeges tartalma”, azaz a tartalom nem sérülhet (lásd ebben az értelemben a fenti 195. pontban hivatkozott Nold kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 14. pontját, valamint a fenti 52. pontban hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 355. pontját).

201    A jelen ügyben e feltételek mindegyike teljesül.

202    Először is a tulajdonhoz való jog gyakorlása szóban forgó korlátozását ugyanis az Alapjogi Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében „a törvény által” történtnek kell tekinteni, tekintettel arra, hogy a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében és a 270/2011 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételeket tiszteletben tartották (lásd a fenti 99. és 103. pontot).

203    Másodszor, amint a fenti 44. pontban a Törvényszék megállapította, a 2011/172 határozat és melléklete ténylegesen hozzájárul az EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének b) és d) pontjában említett általános érdekű célkitűzések megvalósításához. Ugyanez érvényes a 270/2011 rendeletre és mellékletére is, mivel azok a 2011/172 határozat rendelkezéseit tükrözik.

204    Harmadszor, a felperesek állításával szemben (lásd a fenti 187. pontot) a tulajdonhoz való jog általuk történő gyakorlását érintő korlátozás nem bizonyul aránytalannak.

205    Az arányosság elve, mint az uniós jog alapelve, megköveteli ugyanis, hogy az uniós intézmények jogi aktusai ne lépjék túl azt a mértéket, amely alkalmas és szükséges a szóban forgó szabályozás által elérni kívánt célok megvalósításához. Így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (a Bíróság C‑189/01. sz., Jippes és társai ügyben 2001. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑5689. o.] 81. pontja, és a Törvényszék T‑388/07. sz., Comune di Napoli kontra Bizottság ügyben 2010. május 6‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 143. pontja).

206    Márpedig azok az intézkedések, amelyeket a Tanács a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdése és a 270/2011 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése alapján hozott, alkalmasak a fenti 203. pontban felidézett célok megvalósítására. Ezen intézkedések ugyanis hatékonyan hozzájárulnak az állami pénzeszközök egyiptomi hatóságok kárára elkövetett hűtlen kezelése megállapításának megkönnyítéséhez, és lehetővé teszik, hogy egyszerűbb legyen ugyanezen hatóságok számára e hűtlen kezelésből eredő kár visszatéríttetése. Márpedig amint a fenti 139–141. pontból következik, az ügy irataiból kitűnik, hogy az elsőrendű felperessel szemben Egyiptomban az „állami pénzeszközök hűtlen kezelésének” minősíthető cselekmények miatt folytattak eljárást.

207    Egyébiránt a felperesek nem állítják, hogy a Tanács megfontolhatta volna a 2011/172 határozatban és a 270/2011 rendeletben foglalt intézkedéseknél kevésbé korlátozó, azonban ugyanannyira alkalmas intézkedések elfogadását.

208    Az Egyiptomban folytatott bírósági eljárások megalapozottságát megállapító bírósági határozat hiányában ugyanis a Tanács a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet elfogadásának időpontjában nem ismerhette az egyiptomi állami pénzeszközök elsőrendű felperes általi esetleges hűtlen kezelésének jellegét, és maga nem is határozhatta meg annak mértékét. Nem volt tehát olyan helyzetben, hogy különbséget tehessen egyfelől azon pénzeszközök között, amelyek e hűtlen kezelést követően a felperesek vagyonába kerülhettek át, másfelől a felperesek vagyonába tartozó többi vagyon között. E körülmények között a Tanácsnak semmi alapja nem volt azt feltételezni, hogy a felperesek pénzeszközeinek az egyiptomi hatóságok általi lefoglalása (lásd a fenti 132. pontot) elegendő arra, hogy az elsőrendű felperes esetleges jövőbeli büntetőjogi felelősségének megállapítása esetén fedezetül szolgáljon.

209    Végül a pénzeszközök befagyasztására irányuló vitatott intézkedések által okozott kellemetlenségek a célkitűzésekhez képest nem túlzottak. E tekintetben egyfelől különösen meg kell jegyezni, hogy ezen intézkedések jellegüknél fogva ideiglenes és visszafordítható jelleggel rendelkeznek (lásd a fenti 79. pontot), és ennélfogva nem veszélyeztetik a tulajdonhoz való jog „lényeges tartalmát”, másfelől hogy a 2011/172 határozat 1. cikkének (3) bekezdése szerint többek között az „alapvető kiadás[ok]”, bírósági költségek vagy pedig az érintett személyek „rendkívüli kiadásainak” fedezése érdekében attól el lehet térni.

 A második érvcsoportot illetően

210    A fenti 188. pontban felidézett, először a válaszban felhozott érvvel a felperesek lényegében az EUMSZ 277. cikk szerinti, arra alapított jogellenességi kifogásra hivatkoztak, hogy a 2011/172 határozat 1. cikkének (2) bekezdése alapján harmadik személyekkel szemben elrendelt azon tilalom, hogy további gazdasági forrásokat bocsássanak a rendelkezésükre, a tulajdonhoz való jog aránytalan sérelmének minősül.

211    Márpedig egyfelől az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdése szerint ugyanezen Charta 17. cikkének a tulajdonhoz való jogot kimondó (1) bekezdését az EJEB‑nak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlat fényében kell értelmezni, amely cikk biztosítja a „tulajdon” védelmét.

212    Másrészt az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint az első jegyzőkönyv 1. cikke nem biztosítja a tulajdon megszerzéséhez való jogot. A felperes csak akkor hivatkozhat e cikk megsértésére, ha az általa kifogásolt jogi aktusok az e rendelkezés értelmében vett „tulajdonával” kapcsolatosak. les A „tulajdon” fogalma magában foglalhatja mind a „meglévő tulajdont”, mind pedig a „vagyoni értékeket”, beleértve az olyan „követeléseket”, amelyek alapján a felperes azt állíthatja, hogy legalábbis „jogos várománya” van arra, hogy ténylegesen élhessen a tulajdonhoz való joggal. Ha az érintett vagyoni érdek követelés jellegű, csak akkor lehet „vagyoni értékeknek” tekinteni, ha kellő jogalapja van (lásd az EJEB, 2004. szeptember 28‑i Kopecký kontra Slovaquie ítélet, 44912/98. sz., 35. és 52. §‑t, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

213    A jelen ügyben a 2011/172 határozat 1. cikkének (6) bekezdéséből következik, hogy ugyanezen cikk (2) bekezdésével nem ellentétes, hogy a befagyasztott számlák kamatokkal, vagy az említett számlákon jelentkező egyéb hozamokkal növekedjenek, és nem tiltja, hogy olyan szerződések, megállapodások vagy kötelezettségek alapján esedékes kifizetéseket teljesítsenek, amelyeket azt megelőzően kötöttek meg, vagy amelyek azt megelőzően keletkeztek, hogy a számlákat befagyasztották. Így 2011/172 határozat 1. cikkének (2) bekezdése csak a pénzeszközök új növekményének harmadik személyek általi azon átutalását tiltja, amelyeket semmilyen jogi aktus sem írt elő e határozat hatálybalépésének időpontjában.

214    Ha azonban e rendelkezés jogellenességére hivatkozva a felperesek azt kívánták állítani, hogy az harmadik személyek számára megtiltja, hogy a pénzeszközeik befagyasztásának hatálybalépését megelőzően hozott jogi aktusok alapján esedékes kifizetéseket teljesítsenek, akkor meg kell állapítani, hogy ebben az esetben az általuk felhozott jogellenességi kifogás pontatlan előfeltevésen alapul.

215    Azon jövőbeli kifizetéseket illetően, amelyeket a pénzeszközök befagyasztásának hatálybalépésekor semmilyen jogi aktus sem írt elő, a felperesek tehát tévesen állítják, hogy az Alapjogi Charta 17. cikke (1) bekezdésének alkalmazási körébe tartoznak. Így a Tanács azáltal, hogy harmadik személyek számára megtiltotta e kifizetések teljesítését, nem fosztotta meg a felpereseket semmilyen „tulajdontól” az EJEB fenti 212. pontban említett ítélkezési gyakorlata értelmében.

216    A fenti 188. pontban felidézett érvet tehát el kell utasítani anélkül, hogy szükséges lenne azt a kérdést eldönteni, hogy a válaszban való előterjesztése elkésett volt‑e (lásd a fenti 54. pontot).

217    Következésképpen a Törvényszék – azt követően, hogy végeredményben megállapította, hogy az ötödik, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított jogalapot el kell utasítani – csak azt a következtetést vonhatja le, hogy a hatodik jogalapot is teljes egészében el kell utasítani.

7.     A hetedik, a vállalkozás szabadságának megsértésére alapított jogalapról

218    Az Alapjogi Charta 16. cikke értelmében „[a] vállalkozás szabadságát, az uniós joggal és a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban, el kell ismerni.”

219    A jelen ügyben a felperesek hallgatólagosan e rendelkezés megsértésére hivatkoznak. E jogalap alátámasztása érdekében kifejtik, hogy a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet teljesen megtiltotta számukra, hogy az Unióban jövedelemszerzési céllal gazdasági tevékenységet folytassanak.

220    Márpedig meg kell állapítani, hogy e jogi aktusoknak nem azonnali célja annak megakadályozása, hogy a felperesek ilyen tevékenységeket folytassanak.

221    E körülmények között meg kell állapítani, hogy a fenti 218. pontban felidézett érvekkel a felperesek azt állítják, hogy azon pénzeszközök befagyasztásával, amellyel az Unió területén rendelkeznek, és annak megtiltásával, hogy harmadik személyek további gazdasági forrásokat bocsássanak a rendelkezésükre az Unió területén, a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet közvetett hatása, hogy a gyakorlatban megakadályozza őket abban, hogy jövedelemszerzési céllal bármilyen gazdasági tevékenységet folytassanak az Unióban.

222    E jogalap még így értelmezve sem fogadható el.

223    Amint ugyanis az előbbiekben, a jelen jogalap alátámasztásával kapcsolatban említésre került, a felperesek nem azt állítják, hogy a 2011/172 határozatban és a 270/2011 rendeletben foglalt különböző tilalmak megakadályozták őket abban, hogy üzletet kössenek az Unió területén letelepedett természetes és jogi személyekkel, amikor a felperesek ugyanezen területen kívüli lakóhellyel rendelkeztek.

224    Annak állítására szorítkoztak, hogy e jogi aktusok a gyakorlatban megakadályozták őket abban, hogy bármilyen gazdasági tevékenységet folytassanak az Unióban jövedelemszerzési céllal.

225    A felperesek, akik mindannyian egyiptomi állampolgárok, mindazonáltal még azt sem igazolták, hogy a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet elfogadását megelőzően engedélyezték számukra, hogy valamely tagállam területén harmadik ország állampolgáraként jövedelemszerzési céllal gazdasági tevékenységet folytassanak.

226    Ennélfogva nem megalapozottan állítják, hogy a 2011/172 határozatnak és a 270/2011 rendeletnek az volt a hatása, hogy megtiltotta számukra, hogy jövedelemszerzési céllal gazdasági tevékenységet folytassanak az Unióban.

227    Még ha a felperesek a fenti 223. pontban ismertetett érvet kívánták volna felhozni, e jogalapot akkor is mindenképpen el kell utasítani.

228    Kétségkívül igaz, hogy a 2011/172 határozat 1. cikkének (2) bekezdése értelmében tilos, hogy harmadik személyek további gazdasági forrásokat bocsássanak a felperesek rendelkezésére, és hogy e tilalom közvetetten korlátozza azon képességüket, hogy üzleti kapcsolatba lépjenek az Unión belül lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező természetes és jogi személyekkel.

229    Mindazonáltal, először is ezen, a 2011/172 határozat általános hatályú rendelkezésében foglalt korlátozást – amint azt a Törvényszék a fenti 202. pontban megállapította – törvény írja elő.

230    Másodszor e korlátozás ugyanazon általános érdekű célkitűzésnek felel meg, mint amelyet a felperesek már meglévő pénzeszközeinek befagyasztása követett (lásd a fenti 203. pontot).

231    Harmadrészt a szóban forgó korlátozás nem aránytalan.

232    Egyfelől e tilalom alkalmas a megtámadott jogi aktusok céljára tekintettel, ami arra irányul, hogy az egyiptomi hatóság számára segítséget nyújtson az egyiptomi állami pénzeszközök esetleges hűtlen kezeléséből eredő pénzeszközök megállapításához és visszatéríttetéséhez. A felperesek vagyoni helyzetének a 2011/172 határozatot követő jogi aktusokból eredő bármilyen módosítása ugyanis bonyolultabbá teheti, vagy akár megakadályozhatja egyfelől az esetlegesen az egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezeléséből eredő pénzeszközök, másfelől a felperesek vagyonába tartozó többi vagyontárgy közötti különbségtételt. Így az, hogy a felperesek által birtokolt vagyon nem növekedhet a 2011/172 határozatot megelőző jogcímmel bíró kifizetésekkel, megkönnyíti az egyiptomi hatóságok számára azon egyiptomi állami pénzeszközök azonosítását és visszatérítését, amelyet a felperesek a maguk javára hűtlenül kezelhettek.

233    Másrészt a 2011/172 határozat 1. cikkének (2) bekezdésében – a pénzeszközök ugyanezen határozat 1. cikkének (1) bekezdésében szereplő befagyasztása kíséretében – szereplő intézkedésnél nincsen kevésbé korlátozó intézkedés a felperesek által az Unióban birtokolt vagyon megőrzésére, ezáltal arra, hogy az egyiptomi hatóságok számára megkönnyítsék az állami pénzeszközök felperesek javára elkövetett esetleges hűtlen kezeléséből eredő kár megállapítását és visszatérítését.

8.     A nyolcadik, a „nyilvánvaló értékelési hibára” alapított jogalapról

234    A felperesek „nyilvánvaló értékelési hibára” hivatkoznak. E joglap alátámasztására két érvet hoznak fel.

235    Az első érvben azt állítják, hogy a Tanács azáltal, hogy felvette a nevüket a 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre, nem tartotta tiszteletben az e határozat 1. cikkében megállapított feltételeket, és „nyilvánvaló értékelési hibát” követett el.

236    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy noha a jelen jogalap alátámasztására hozták fel, e jogalap megegyezik a második, különösen a 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek megsértésére alapított jogalappal. Tehát a fenti 57–99. pontban megállapított indokok alapján el kell utasítani.

237    Második érvükben a felperesek azt állítják, hogy a Tanács nyilvánvalóan nem kívánta azt „értékelni”, hogy „ténylegesen” „felelősek” voltak‑e az egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért. Eközben azt állítják, hogy a Tanács feladata lett volna annak vizsgálata, hogy büntetőjogilag felelősek voltak‑e az egyiptomi állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért.

238    Márpedig amint a fenti 67. pontból következik, ezen érv azon a pontatlan előfeltevésen alapul, hogy kizárólag azokkal a személyekkel szemben rendelhető el a pénzeszközök szóban forgó befagyasztása, akik büntetőjogi felelősségét ilyen cselekményekért megállapították.

239    Tehát a nyolcadik jogalapot is el kell utasítani.

240    A fentiek összességéből következően a keresetet el kell utasítani.

 A költségekről

241    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

242    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 4. §‑a alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket.

243    A jelen ügyben, mivel a felperesek pervesztesek lettek, őket kell a költségek viselésére kötelezni. Egyébiránt a Bizottság mint beavatkozó intézmény maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék kötelezi Ahmed Abdelaziz Ezzt, valamint Abla Mohammed Fawzi Ali Ahmedet, Khadiga Ahmed Ahmed Kamel Yassint és Shahinaz Abdel Azizabdel Wahab Al Naggart a saját költségeiken kívül az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségek viselésére.

3)      Az Európai Bizottság viseli a saját költségeit.

Czúcz Labucka Gratsias

Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. február 27‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

Eljárás és a felek kérelmei

Indokolás

1.  Az első, arra alapított jogalapról, hogy a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet nem rendelkezik jogalappal

A felperesek érvelésének terjedelmét illetően

A 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésére irányuló jogellenességi kifogást illetően

Az EUSZ 29. cikk értelme és terjedelme

Az EUSZ 29. cikkben foglalt előírások tiszteletben tartása

A 270/2011 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésére irányuló jogellenességi kifogást illetően

2.  A második, arra alapított jogalapról, hogy nem tartották tiszteletben azon feltételeket, amelyek alapján bizonyos személyek nevét felvehetik a 2011/172 határozat és a 270/2011 rendelet mellékletében szereplő jegyzékre

A 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékekre való felvétel feltételeit illetően

A 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdése értelmezésének szükségességét illetően

A 2011/172 határozat 1. cikke (1) bekezdésének értelmezését illetően

A 2011/172 határozat értelmezésének az e határozatbál magasabb rendű elvekkel vagy jogi normákkal való összeegyeztethetőségét illetően

–  Azon elvet illetően, miszerint a közigazgatási szankciókat előíró rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni

–  Az ártatlanság vélelmének elvét illetően

Azon indokot illetően, ami miatt a felperesek nevét felvették 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre

Azon indok értelmezésének szükségességét illetően, ami miatt a felperesek nevét felvették 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre

Azon indok értelmezésének szükségességét illetően, ami miatt a felperesek nevét felvették 2011/172 határozat mellékletében szereplő jegyzékre

A 2011/172 határozat 1. cikkének (1) bekezdésében támasztott feltételek tiszteletben tartását illetően

A 270/2011 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételek tiszteletben tartását illetően

3.  A harmadik, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapról

4.  A negyedik, ténybeli tévedésre és a tények jogi minősítését érintő tévedésre alapított jogalapról

A jogalap első részét illetően

A jogalap második részét illetően

5.  Az ötödik, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértéséről

A jogalap első részét illetően

A jogalap második részét illetően

A jogalap harmadik részét illetően

6.  A hatodik, a tulajdonhoz való jog megsértésére alapított jogalapról

Az első érvcsoportot illetően

A második érvcsoportot illetően

7.  A hetedik, a vállalkozás szabadságának megsértésére alapított jogalapról

8.  A nyolcadik, a „nyilvánvaló értékelési hibára” alapított jogalapról

A költségekről

* Az eljárás nyelve: angol.