T‑529/13. sz. ügy
Izsák Balázs‑Árpád
és
Dabis Attila
kontra
Európai Bizottság
„Intézményi jog – Európai polgári kezdeményezés – Kohéziós politika – Nemzeti kisebbségi régiók – A nyilvántartásba vétel megtagadása – A Bizottság hatáskörének nyilvánvaló hiánya – A 211/2011/EU rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja és (3) bekezdése”
Összefoglaló – A Törvényszék ítélete (első tanács), 2016. május 10.
1. Bírósági eljárás – Új jogalapoknak az eljárás folyamán történő előterjesztése – Feltételek – Előterjesztett jogalap kiterjesztése – Elfogadhatóság
(A Törvényszék eljárási szabályzata (1991), 44. cikk, 1. §, c) pont és 48. cikk, 2. §)
2. Uniós polgárság – A polgársághoz kapcsolódó jogok – Polgári kezdeményezés benyújtása – 211/2011 rendelet – Lajstromozási feltételek – Információk, amelyeknek a javaslatot kísérniük kell – A tárggyal, a céllal és a háttérrel kapcsolatos információk – Fakultatív jelleg – Ezen információk megadásának következményei – A Bizottság vizsgálati kötelezettsége
(211/2011 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 4. cikk, (2) bekezdés, b) pont és II. melléklet)
3. Uniós polgárság – A polgársághoz kapcsolódó jogok – Polgári kezdeményezés benyújtása – 211/2011 rendelet – Lajstromozási feltételek – Javaslat, amelynek a Bizottság hatáskörébe kell tartoznia – Hatáskör nyilvánvaló hiányának az első vizsgálatot követő megállapítása – A javaslat elutasítása – A megfelelő ügyintézés elvének megsértése – Hiány
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 41. cikk, (1) bekezdés; 211/2011 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 4. cikk, (2) bekezdés, b) pont és 10. cikk, (1) bekezdés, c) pont
4. Intézmények jogi aktusai – A jogalap megválasztása – Bírósági felülvizsgálatra alkalmas objektív elemekre alapítandó választás
(EUSZ 5. cikk)
5. Gazdasági, társadalmi és területi kohézió – Az Unió hatásköre – Terjedelem – A nemzeti kisebbségi régióknak az érintett tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetre való tekintet nélkül sajátos státusz biztosítására irányuló jogi aktus elfogadása – Kizártság
(EUSZ 4. cikk, (2) bekezdés; EUMSZ 174–EUMSZ 178. cikk; 1059/2003 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 3. cikk, (5) bekezdés)
6. Gazdasági, társadalmi és területi kohézió – Az Unió hatásköre – Terjedelem – A nemzeti kisebbségi régiókban azok sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzői miatt jelentkező fejlettségi egyenlőtlenségek megelőzésére irányuló jogi aktus elfogadása – Kizártság
(EUSZ 2. cikk és EUSZ 6. cikk, (1) bekezdés; EUMSZ 174. cikk, harmadik bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 21. cikk, (1) bekezdés és 51. cikk, (1) bekezdés)
7. Kultúra – Az Unió hatásköre – Terjedelem – A nemzeti kisebbségi régiók sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzői fennmaradását lehetővé tévő garanciáknak a kohéziós politika keretében történő kialakítására irányuló jogi aktus elfogadása – Kizártság
(EUSZ 3. cikk, (3) bekezdés; EUMSZ 167. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 22. cikk)
8. Európai Unió – Hatáskörök – A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem – Terjedelem – A nemzeti kisebbségi régiókban azok sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzői miatt jelentkező fejlettségi egyenlőtlenségek megelőzésére irányuló jogi aktus elfogadása – Kizártság
(EUMSZ 19. cikk, (1) bekezdés)
9. Megsemmisítés iránti kereset – Jogalapok – Hatáskörrel való visszaélés – Fogalom
(EUMSZ 263. cikk)
1. Az 1991. évi eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának és 48. cikke 2. §‑ának összefüggő rendelkezései értelmében a keresetlevél benyújtása után semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi vagy ténybeli elemeken alapul, amelyek az eljárás során derültek ki. Mindazonáltal a keresetlevélben korábban kifejezetten vagy hallgatólagosan megfogalmazott jogalap kiegészítéséből álló, ahhoz szorosan kapcsolódó jogalapot elfogadhatónak kell tekinteni.
Ahhoz, hogy az új érvet a korábban felhozott jogalap vagy kifogás kiterjesztésének lehessen tekinteni, annak kellően szoros kapcsolatot kell mutatnia a keresetlevélben eredetileg kifejtett érveléssel annak érdekében, hogy a bírósági eljárás keretében zajló vita szokásos alakulásából eredő érvnek lehessen minősíteni.
(vö. 32., 33. pont)
2. A polgári kezdeményezésről szóló 211/2011 rendelet 4. cikkéből és e rendelet II. mellékletéből kitűnik, hogy a Bizottság megvizsgálja a szervezők által közölt információkat annak értékelése céljából, hogy a javasolt polgári kezdeményezés megfelel‑e többek között az ugyanezen rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt nyilvántartásba vételi feltételeknek. E tekintetben a kezdeményezés szervezőinek arról a jogáról szólva, hogy az e rendelet „II. melléklet[é]ben meghatározott információk[at]” nyújtsanak, melyekre e rendelet 4. cikke utal, megjegyzendő, hogy ezen információk nem korlátozódnak azon minimális információkra, amelyeket ugyanezen melléklet értelmében a nyilvántartásba vételhez be kell nyújtani.
Ugyanis a 211/2011 rendelet II. mellékletében a kezdeményezés szervezői számára elismert azon jogosultság, hogy bővebb információkat vagy akár uniós jogszabálytervezetet is benyújthatnak, a Bizottság számára azon kötelezettséggel jár együtt, hogy ugyanolyan módon vizsgálja meg az említett információkat, mint az említett melléklet alapján benyújtott bármely más információt, a megfelelő ügyintézés elvével összhangban, amelyhez a hatáskörrel rendelkező intézmény számára azon kötelezettség kapcsolódik, hogy alaposan és pártatlanul vizsgálja meg az adott esett összes releváns elemét. Ennélfogva függetlenül azon kérdéstől, hogy a nyilvántartáshoz benyújtott szükséges információk elegendőek voltak‑e, a Bizottság köteles megvizsgálni a bővebb tájékoztatást annak értékelése céljából, hogy a javaslat megfelel‑e a 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt nyilvántartásba vételi feltételeknek.
A javasolt polgári kezdeményezés szervezőinek feladata értékelni minden egyes esetben, hogy érdekükben áll‑e gyakorolni a 211/2011 rendelet II. mellékletében biztosított azon jogosultságukat, hogy bővebb tájékoztatást adjanak a javaslatuk tárgyával, céljaival és hátterével kapcsolatban, tekintettel a Bizottságot terhelő azon járulékos kötelezettségre, hogy e tájékoztatást megvizsgálja, többek között annak értékelése céljából, hogy a polgári kezdeményezést nyilvántartásba kell‑e venni. Mindazonáltal azt követően, hogy a polgári kezdeményezés szervezői úgy döntöttek, hogy gyakorolják jogosultságukat és bővebb tájékoztatást adnak, a Bizottságnak figyelembe kell vennie e tájékoztatást anélkül, hogy vizsgálnia lehetne és kellene, hogy az említett tájékoztatás figyelembevétele a szervezők érdekét szolgálja‑e, vagy sem.
(vö. 47–50., 56. pont)
3. A polgári kezdeményezésről szóló 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdése b) pontjának szövegéből kitűnik, hogy a Bizottságnak először meg kell vizsgálnia a rendelkezésére álló adatokat annak értékelése céljából, hogy a javasolt polgári kezdeményezés nem esik‑e nyilvánvalóan kívül a hatáskörén, pontosítva, hogy a javaslat nyilvántartásba vétele esetén egy teljesebb vizsgálatra is sor kerül. A 211/2011 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének c) pontja ugyanis kimondja, hogy a polgári kezdeményezés benyújtását követően a Bizottság három hónapon belül közleményben foglalja össze az említett kezdeményezésről alkotott jogi és politikai következtetéseit, az esetlegesen megtenni kívánt lépéseit, és ezek okait, illetve ha nem kíván lépéseket tenni, ennek okait.
E tekintetben nem róható fel a Bizottságnak az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének (1) bekezdésében biztosított megfelelő ügyintézés elvének megsértése, amennyiben megalapozottan tagadta meg egy olyan javaslat nyilvántartásba vételét, amely nem felelt meg a 211/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt nyilvántartásba vételi feltételeknek.
(vö. 60., 124., 125. pont)
4. Lásd a határozat szövegét.
(vö. 66. pont)
5. Az EUMSZ 174–EUMSZ 178. cikk együttes olvasatából kitűnik, hogy az uniós jogalkotó hatáskörrel rendelkezik az Unió egésze harmonikus fejlődésének előmozdítására, és különösen a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésére irányuló jogi aktusok elfogadására, e tekintetben kiemelt figyelmet fordítva a vidéki térségekre, az ipari átalakulás által érintett térségekre és az olyan súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiókra, mint a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók.
E tekintetben az EUMSZ 174–EUMSZ 178. cikk nem szolgálhat olyan jogi aktus elfogadásának jogi alapjául, amely az e cikkek értelmében vett „régió” fogalmának újbóli meghatározásához vezetne, valódi státuszt biztosítva a nemzeti kisebbségi régióknak, méghozzá az érintett tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetre való tekintet nélkül. Ugyanis az EUSZ 2. cikk (4) bekezdésének megfelelően az Uniónak a kohéziós politika keretében tiszteletben kell tartania a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet. Ezért, amikor kizárólag a regionális statisztikai adatok összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának létrehozásáról szóló 1059/2003 rendelet 3. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy figyelembe kell venni olyan ismérveket, mint a földrajzi, társadalmi‑gazdasági, történelmi, kulturális vagy környezeti körülmények, ez csupán arra irányul, hogy lakosságszám tekintetében megfelelő méretű, nem közigazgatási egységbe foglalja az érintett tagállamokban meglévő közigazgatási egységeket, kizárólag azon célból, hogy lehetővé tegye e különböző közigazgatási egységek fejlettségi szintjére vonatkozó statisztikák összehasonlítását.
Ebből következik, hogy az uniós jogalkotó az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének megsértése nélkül nem fogadhat el olyan jogi aktust, amely a javasolt jogi aktushoz hasonlóan úgy határozná meg a nemzeti kisebbségi régiókat, mint amelyek az Unió kohéziós politikája keretében önálló ismérvek alapján, vagyis az érintett tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetre való tekintet nélkül kiemelt figyelemben részesülnek. Valamint még ha feltételezzük is, hogy a nemzeti kisebbségi régiók megfelelhetnek az érintett tagállamokban meglévő közigazgatási egységeknek vagy az ilyen egységek összevont formájának, e régiók sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzőinek fennmaradása nem olyan cél, amely igazolhatná valamely uniós jogi aktusnak az EUMSZ 174. cikk, az EUMSZ 176. cikk, az EUMSZ 177. cikk és az EUMSZ 178. cikk alapján történő elfogadását.
(vö. 69., 72., 74–77. pont)
6. Az EUSZ 2. cikk értelmében az Unió az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is – tiszteletben tartásán alapul. Továbbá az Európai Unió Alapjogi Chartája 21. cikkének (1) bekezdése megtilt minden, a nemzeti kisebbséghez tartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetést. Márpedig az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése értelmében az Unió elismeri az Alapjogi Chartában megfogalmazott jogokat, szabadságokat és alapelveket, és a Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések, tovább az említett Charta 51. cikkének (1) bekezdése pontosítja, hogy a Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ebből következik, hogy az Unió és a tagállamok a gazdasági, társadalmi és területi kohézió terén megosztott hatáskörük gyakorlása során nem részesíthetnek hátrányos megkülönböztetésben személyeket vagy csoportokat valamely nemzeti kisebbséghez való tartozásuk miatt.
E tekintetben sem az EUSZ 2. cikk, sem az Alapjogi Charta 21. cikkének (1) bekezdése, sem az uniós jog bármely más, különösen a nemzeti kisebbséghez való tartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre irányuló rendelkezése nem teheti lehetővé a Bizottság számára, hogy az Unió kohéziós politikája keretében olyan uniós jogi aktus elfogadására tegyen javaslatot, amelynek célja a nemzeti kisebbségi régiók és az őket körülvevő régiók közötti gazdasági fejlettségi egyenlőtlenségek kialakulásának vagy a kisebbségi régiók lemaradásának megelőzése, amely azon hátrány miatt következhet be, melyet az előbbiek számára sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzőik jelentenek. Pontosabban, noha az EUMSZ 174. cikk harmadik bekezdése kimondja, hogy a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban vannak sziget mivoltuk, határon átnyúló jellegük, domborzatuk, elszigeteltségük, valamint gyéren lakott vagy rendkívül gyéren lakott voltuk miatt, nem tesz említést azokról a régiókról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.
(vö. 82–84., 86. pont)
7. Az EUMSZ 167. cikkből, közelebbről annak (2) és (5) bekezdéséből kitűnik, hogy a kulturális politika keretében és annak érdekében, hogy hozzájáruljon a tagállamok kultúrájának virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket, ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget, az uniós jogalkotó hatáskörrel rendelkezik ösztönző intézkedések elfogadására, kizárva azonban a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen összehangolását, vagy pontosan meghatározott célokat követő ajánlásokat, melyek célja elsősorban az európai népek kultúrája és történelme ismeretének és terjesztésének javítása, másodsorban az európai jelentőségű kulturális örökség megőrzése és védelme, harmadsorban nem kereskedelmi jellegű kulturális cserék, negyedsorban a művészeti és irodalmi alkotás, beleértve az audiovizuális szektort is.
Nem járul hozzá az Uniónak az EUMSZ 167. cikkben szereplő kulturális politikája által követett célkitűzések megvalósításához az olyan uniós jogi aktusra vonatkozó javaslat, amelynek az a célja, hogy az Unió a kohéziós politikája keretében bizonyos garanciákat alakítson ki annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségi régiók sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzői fennmaradhassanak. Ugyanis az Unió kohéziós politikájának végrehajtása céljából a nemzeti kisebbségi régióknak a sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzői révén történő fenntartása, vagy akár az ilyen régiók számára az autonóm státusz elismerése olyan célkitűzés, amely egyrészt jócskán túlmegy a tagállamok kultúrájának virágzásához való egyszerű hozzájáruláson, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket, ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget, másrészt nem kapcsolódik közvetlenül az EUMSZ 167. cikk (2) bekezdésében pontosan meghatározott célok egyikéhez sem. Sem az EUSZ 3. cikk (3) bekezdése, sem az EUMSZ 167. cikk (1) bekezdése, sem az Alapjogi Charta 22. cikke nem teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy az Unió kohéziós politikája keretében a nemzeti kisebbségi régiók által képviselt kulturális sokszínűség megóvására irányuló jogi aktust terjesszen elő.
(vö. 98–102. pont)
8. A Szerződések egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a Szerződések által az Unióra átruházott hatáskörök keretén belül az EUMSZ 19. cikk (1) bekezdése felhatalmazza az uniós jogalkotót arra, hogy elfogadja a szükséges intézkedéseket a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés leküzdésére. E rendelkezés nem lehet megfelelő jogi alapja olyan uniós jogi aktusra irányuló javaslatnak, amelynek célja nem a nemzeti kisebbségi régiókban élő személyeket vagy csoportokat az ilyen nemzeti kisebbséghez tartozás miatt érő hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem volt, hanem a nemzeti kisebbségi régiók és az őket körülvevő régiók közötti gazdasági fejlettségi egyenlőtlenségek kialakulásának vagy a kisebbségi régiók lemaradásának megelőzése, amely azon hátrány miatt következhet be, melyet az előbbiek számára sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzőik jelentenek.
(vö. 111–113. pont)
9. Lásd a határozat szövegét.
(vö. 118. pont)