A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (fellebbezési tanács)
2010. május 12.(*)
„Fellebbezés – Közszolgálat – Felvétel – Nyílt versenyvizsga – A pályázó szóbeli vizsgájának sikertelenségét megállapító határozat – A pervezető intézkedésben foglaltak teljesítésének Bizottság általi megtagadása”
A T‑560/08. P. sz. ügyben,
az Európai Bizottság (képviselik: J. Currall és B. Eggers, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: B. Wägenbaur ügyvéd)
fellebbezőnek
az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke (első tanács) F‑47/07. sz., Meierhofer kontra Bizottság ügyben 2008. október 14‑én hozott ítélete (az EBHT‑ban még nem tették közzé) ellen előterjesztett, ezen ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezése tárgyában,
másik fél az eljárásban:
Stefan Meierhofer (lakóhelye: München [Németország], képviseli: H.‑G. Schiessl ügyvéd)
felperes az elsőfokú eljárásban,
A TÖRVÉNYSZÉK (fellebbezési tanács),
tagjai: M. Jaeger elnök (előadó), A. W. H. Meij és M. Vilaras bírák,
hivatalvezető: B. Pastor hivatalvezető‑helyettes,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. január 13‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az Európai Unió Bírósága alapokmánya I. mellékletének 9. cikke alapján előterjesztett fellebbezésében az Európai Közösségek Bizottsága az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke (első tanács) F‑74/07. sz., Meierhofer kontra Bizottság ügyben 2008. október 14‑én hozott ítéletének (az EBHT‑ban még nem tették közzé; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Közszolgálati Törvényszék megsemmisítette az EPSO/AD/26/05 versenyvizsga vizsgabizottsága által 2007. június 19‑én hozott, az említett versenyvizsgán tett szóbeli vizsgája sikertelenségét megerősítő határozatot.
A jogvita előzményei és a jogi háttér
2 Amint az a megtámadott ítéletből (8–11. pont) kiderül, Stefan Meierhofer, az elsőfokú eljárás német állampolgárságú felperese, részt vett az EPSO/AD/26/05 nyílt versenyvizsgán (a továbbiakban: versenyvizsga), amelynek kiírását az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL C 178 A., 3. o.) 2005. július 20‑án tették közzé. S. Meierhofer az előválogató teszteken és az írásbeli vizsgákon való sikeres szereplést követően, 2007. március 29‑én szóbeli vizsgát tett.
3 Az EPSO/AD/26/06 jelzésű versenyvizsga vizsgabizottságának elnöke 2007. május 10‑i levelében arról tájékoztatta S. Meierhofert, hogy a szóbeli vizsgán 24,5 pontot kapott, ami nem éri el a 25/50 pontos minimális pontszámot, és így nem vehető fel a tartaléklistára (a továbbiakban: 2007. május 10‑i határozat).
4 S. Meierhofer 2007. május 11‑i levelében az említett 2007. május 10‑i határozat felülvizsgálatát kérte arra való hivatkozással, hogy a szóbeli vizsga után maga által készített beszámoló alapján a vizsga során legalább a kérdések 80%‑ára helyesen válaszolt. Kérte tehát, hogy ellenőrizzék a szóbeli vizsgán elért eredményét, illetve másodlagosan indokolják az említett vizsgán feltett kérdésekre egyenként kapott pontszámait.
5 A versenyvizsga vizsgabizottságának elnöke 2007. június 19‑i levelében arról tájékoztatta S. Meierhofert, hogy a bizottság a felülvizsgálatot elvégezte, de eredményének módosítását nem találta indokoltnak (a továbbiakban: 2007. június 19‑i határozat). Azt is közölték S. Meierhoferral, hogy egyfelől a speciális ismereteket illetően válasza többször volt elégtelen, mint megfelelő, másfelől a szóbeli vizsga a versenykiírásban szereplő szempontok szerint zajlott, és mivel az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) III. mellékletnek 6. cikke értelmében a bizottság eljárása titkos, a pályázókkal sem a pontozási táblázat, sem a szóbeli vizsgán az egyes kérdésekre kapott pontokat tartalmazó kimutatás nem közölhető.
6 A versenyvizsga‑kiírás „B. A versenyvizsga menete” címében a következő szabályok szerepelnek a szóbeli vizsgát és a tartaléklistára való felvételt illetően:
„3. Szóbeli vizsga – Értékelés
e) A vizsgabizottság előtti meghallgatás a pályázó fő nyelvén, az A. cím I. pontjában szereplő feladatok ellátására való képességének értékelése céljából. A meghallgatás többek között a szakterülettel kapcsolatos speciális ismeretekre, valamint az Európai Unióval, az uniós intézményekkel és szakpolitikákkal kapcsolatos területre és ismeretekre vonatkozik. Az elbeszélgetés során a második nyelv ismeretét is felmérik. Az elbeszélgetés célja továbbá annak értékelése, hogy a pályázó hogyan képes alkalmazkodni a munkakörülményekhez az európai közszolgálaton belül, multikulturális környezetben.”
7 Ezenfelül a személyzeti szabályzat III. mellékletének 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A vizsgabizottság eljárása titkos.”
Az elsőfokú eljárás és a megtámadott ítélet
8 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2007. július 3‑án érkezett keresetlevelében S. Meierhofer keresetet terjesztett elő a 2007. május 10‑i határozat és a 2007. június 19‑i határozat megsemmisítése, valamint a Bizottság több teendőre kötelezése iránt.
9 A Közszolgálati Törvényszék az eljárási szabályzata 55. cikke alapján meghozott pervezető intézkedések keretében, a feleknek 2008. február 7‑én elküldött tárgyalásra készített előkészítő jelentésben felhívta a Bizottságot, hogy a tárgyalás előtt nyújtsa be:
„a) a felperes szóbeli vizsgájára vonatkozó pontozási táblázatot és az általa kapott pontokat tartalmazó kimutatást […], amelyekre a felülvizsgálat iránti kérelmének helyt nem adó 2007. június 19‑i határozat hivatkozik,
b) a felperes szóbeli vizsgán nyújtott teljesítményének értékelésére vonatkozó bármely más adatot,
c) a sikertelen szóbeli vizsgát eredményező pontszámot kapott más pályázók eredményét tartalmazó jegyzéket a nevek megjelölése nélkül,
d) azon számításokat, amelyek alapján a felperes a szóbeli vizsgán pontosan 24,5/50 pontos eredményt ért el.”
10 Ugyanez a tárgyalásra készített előkészítő jelentés tartalmazta azt is, hogy a fenti iratokat annyiban közlik S. Meierhoferral, amennyiben az összeegyeztethető a vizsgabizottság eljárása titkosságának elvével, és/vagy azt követően, hogy kitakarták belőlük azokat az adatokat, amelyek nyilvánosságra hozatala sértené az említett elvet.
11 E pervezető intézkedésekre válaszul a Bizottság a Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2008. február 18‑án érkezett levelében a tárgyalásra készített előkészítő jelentés c) pontjában kérteknek megfelelően elküldte a Közszolgálati Törvényszéknek a sikertelen szóbeli vizsgát tett más pályázók sikertelen vizsgát eredményező pontszámát a nevek megjelölése nélkül tartalmazó táblázatot. A Bizottság azonban nem szolgáltatta az említett jelentés a), b) és d) pontjában szereplő iratokat, lényegében arra hivatkozva, hogy a vizsgabizottság eljárására vonatkozó szabályok megsértésére utaló bizonyíték hiányában a kizárólag az indokolási kötelezettségre alapított jogalap – tekintettel a vizsgabizottsági eljárás titkosságára – nem indokolja a Közszolgálati Törvényszék által kért többi adat és dokumentum szolgáltatását.
12 A Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítélet 16. pontjának végén a következő megállapítást tette:
„A Bizottság egyébiránt megjegyezte, hogy nem köteles olyan adatokat és dokumentumokat szolgáltatni, mint amelyeket a Közszolgálati Törvényszék – a jelen ügyhöz hasonlóan – pervezető intézkedésekben vagy akár a bizonyításfelvétel során kér.”
13 2008. március 20‑án S. Meierhofer a Bizottságnak címzett pervezető intézkedésekre, jelesül a Bizottság ezen intézkedésekkel kapcsolatos reakciójára vonatkozó észrevételeket nyújtott be a Közszolgálati Törvényszék Hivatalához.
14 A Bizottság 2008. május 19‑i levelében válaszolt ezen észrevételekre, mivel azokat csak a 2008. április 23‑i tárgyaláson kapta meg másolat formájában.
15 A Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítéletben először is megállapította, hogy a keresetet kizárólag a 2007. június 19‑i határozattal szemben előterjesztettnek kell tekinteni, mivel amikor a valamely versenyvizsgán részt vevő pályázó a vizsgabizottság valamely határozatának felülvizsgálatát kéri, akkor a vizsgabizottság által a pályázó helyzetéről a felülvizsgálatot követően hozott határozat jelenti a neki sérelmet okozó aktust (a megtámadott ítélet 19. és 20. pontja). Ezt követően a Közszolgálati Törvényszék – miután megvizsgálta az S. Meierhofer által felhozott, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított első jogalapot, és annak helyt adott (a megtámadott ítélet 33–50. pontja) – megsemmisítette a 2007. június 19‑i határozatot, és a Bizottságot kötelezte a költségek viselésére, S. Meierhofer többi kereseti kérelmét azonban elutasította azzal az indokkal, hogy a bíróság nyilvánvalóan nem utasíthatja az intézményeket.
16 A jelen fellebbezés vonatkozásában először is meg kell állapítani, a Közszolgálati Törvényszék emlékeztetett arra, hogy a személyzeti szabályzat alkalmazásában hozott, az adott személynek sérelmet okozó minden egyedi határozatot indokolni kell, illetve hogy az indokolási kötelezettség célja az, hogy egyfelől a bíróság számára lehetővé tegye az adott határozat jogszerűségének felülvizsgálatát, másfelől az érintettnek a szükséges felvilágosítással szolgáljon a határozat megalapozottságáról, és lehetővé tegye számára annak megítélését, hogy célszerű‑e keresetet előterjesztenie. A Közszolgálati Törvényszék azonban a C‑254/95. P. sz., Parlament kontra Innamorati ügyben 1996. július 4‑én hozott ítéletének (EBHT 1996., I‑3423. o.) 24–28. pontjára hivatkozva azt is hozzátette, hogy a versenyvizsga‑bizottsági határozatokat illetően az indokolási kötelezettséget össze kell egyeztetni a vizsgabizottsági eljárásnak a személyzeti szabályzat III. melléklete 6. cikkén alapuló titkosságával, ami azért lett bevezetve, hogy garantálják a versenyvizsga‑bizottságok függetlenségét és eljárásuk tárgyilagosságát. Ennek megfelelően e titkosság tiszteletben tartása akadálya mind a vizsgabizottsági tagok egyéni álláspontja, mind a pályázók egyéni vagy összehasonlító értékelését befolyásoló adatok nyilvánosságra hozatalának, illetve a versenyvizsga‑bizottság határozatainak indokolása során tekintettel kell lenni a szóban forgó bizottság eljárásának jellegére, amely a pályázók képességei felmérésének szakaszában elsősorban összehasonlító jellegű, és ezért szükségképpen titkos (a megtámadott ítélet 30. és 31. pontja).
17 A Közszolgálati Törvényszék hangsúlyozta, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint „a különböző vizsgákon elért eredmények közlése” elegendő indokolása a vizsgabizottság határozatainak (a fenti 16. pontban hivatkozott Parlament kontra Innamorati ítélet 31. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑153/95. sz., Kaps kontra Bíróság ügyben 1996. május 21‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑233. o. és II‑663. o.] 81. pontja; T‑167/99. és T‑174/99. sz., Giulietti és társai kontra Bizottság ügyben 2001. május 2‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2001., I‑A‑93. o. és II‑441. o.] 81. pontja; T‑53/00. sz., Angioli kontra Bizottság ügyben 2003. január 23‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑13. o. és II‑73. o.] 69. pontja, valamint a T‑294/03. sz., Gibault kontra Bizottság ügyben 2005. május 31‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑141. o. és II‑635. o.] 39. pontja) (a megtámadott ítélet 32. pontja).
18 Másodszor a Közszolgálati Törvényszék pontosította a vonatkozó ítélkezési gyakorlat alkalmazási körét (a megtámadott ítélet 34. pontja).
19 Ezenkívül a Közszolgálati Törvényszék hivatkozott a versenyvizsgák írásbeli szakaszának sikertelenségével kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlatra, amelynek alapján a pályázó gyakorlatilag olyan eléggé részletes tájékoztatást kap sikertelensége okairól, amely nemcsak a különböző egyedi pontszámaira terjed ki, hanem a sikertelen vizsgát és a versenyvizsga folytatásából való kizárását eredményező pontszám indokaira, valamint egyéb részletekre is (az Elsőfokú Bíróság T‑72/01. sz., Pyres kontra Bizottság ügyben 2003. június 25‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑169. o. és II‑861. o.] 70. pontja; T‑233/02. sz., Panagiotou kontra Tanács ügyben 2003. szeptember 17‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑201. o. és II‑989. o.] 31. pontja, és T‑371/03. sz., Voci kontra Tanács ügyben 2005. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑209. o. és II‑957. o.] 115–117. pontja; a Közszolgálati Törvényszék F‑73/06. sz., Van Neyghem kontra Bizottság ügyben 2007. december 13‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 72., 79. és 80. pontja, és F‑147/06. sz., Dragoman kontra Bizottság ügyben 2008. szeptember 4‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 21., 82. és 83. pontja) (a megtámadott ítélet 39. pontja).
20 Ezzel kapcsolatban a Közszolgálati Törvényszék azt a tényt helyezte előtérbe, hogy bár az érintettek – a szóbeli vizsgát lefolytató bizottság általuk ismert tagjaival ellentétben – általában nem ismerik az írásbeli dolgozatokat javító személyeket (akik így védve vannak a fenti 16. pontban hivatkozott Parlament kontra Innamorati ügyben hozott ítéletben említett beavatkozástól és nyomásgyakorlástól), e körülmény nem igazolhatja objektív módon azt, hogy jelentős különbségek vannak a sikertelen írásbeli vizsga esetén fennálló, a megtámadott ítélet 39. pontjában bemutatott ítélkezési gyakorlat keretében meghatározott indokolási követelmények, illetve a Bizottság által a sikertelen szóbeli vizsgára vonatkozóan felhozott követelmények között, amely követelmények értelmében az alapul fekvő ügyben a felperessel kizárólag a sikertelen vizsgát eredményező egyedi pontszámot kell közölni.
21 Harmadszor a Közszolgálati Törvényszék megjegyezte, hogy bár az indokolási kötelezettség és a vizsgabizottsági eljárás titkossága összeegyeztetésének eredménye – különösen a tekintetben, hogy a sikertelen vizsgát eredményező egyetlen egyedi pontszámnak a pályázóval való közlése elegendő‑e az említett kötelezettség teljesítéséhez – általában a titkosság elve érvényesülésének kedvez, sajátos körülmények esetén más eredményre is lehet jutni, annál is inkább, mivel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (HL L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) vonatkozó legújabb ítélkezési gyakorlat az átláthatóságot előtérbe helyező irányba mutat (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑64/05. P. sz., Svédország kontra Bizottság ügyben 2007. december 18‑án hozott ítéletét [EBHT 2007., I‑11389. o.], valamint a C‑39/05. P. és C‑52/05. P. sz., Svédország és Turco kontra Tanács egyesített ügyekben 2008. július 1‑jén hozott ítéletét [EBHT 2008., I‑4723. o.]) (a megtámadott ítélet 40. pontja).
22 Negyedszer a Közszolgálati Törvényszék kifejtette azokat a különböző okokat, amelyek miatt az alapul fekvő ügyet a fenti 21. pont értelmében vett sajátos körülményekkel jellemezhető ügynek kell tekinteni (a megtámadott ítélet 42–48. pontja).
23 Ötödször a Közszolgálati Törvényszék levonta az e sajátos körülmények fennállásából fakadó következményeket, és úgy ítélte meg, hogy bár a szóbeli vizsgán kapott, sikertelen vizsgát eredményező egyedi pontszám – jelesül a 24,5/50‑ös pontszám – felperessel való közlése több az indokolás egyszerű kezdeténél, amelyhez az ítélkezési gyakorlat szerint (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑71/96. sz., Berlingieri Vinczek kontra Bizottság ügyben 1997. november 6‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑339. o. és II‑921. o.] 79. pontját) az eljárás során kiegészítő információkat lehet fűzni, azonban az alapul fekvő ügyben fennálló körülmények között önmagában e pontszám nem elegendő az indokolási kötelezettség teljes körű teljesítéséhez. A Közszolgálati Törvényszék szerint ebből következően az a tény, hogy a Bizottság bármilyen kiegészítő információ nyújtását megtagadta, e kötelezettség megsértésének minősül (a megtámadott ítélet 49. pontja).
24 E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék – bár elismerte, hogy nem feladata meghatározni azokat az információkat, amelyeket a Bizottságnak az indokolási kötelezettség teljesítése érdekében közölnie kell az érintettel – megjegyezte, hogy egyes kiegészítő információkat – mint például a versenyvizsga‑kiírásban meghatározott értékelési szempontonkénti részeredményeket vagy az értékelő lapokat – a vizsgabizottsági eljárás titkossága körébe tartozó részletek kitakarásával közölni lehetett volna S. Meierhoferral anélkül, hogy nyilvánosságra kerültek volna akár a vizsgabizottsági tagok egyéni álláspontjai, akár a pályázók egyéni vagy összehasonlító értékelésére vonatkozó részletek (a megtámadott ítélet 50. és 51. pontja).
25 Ezt követően a Közszolgálati Törvényszék kimondta, annak következtében, hogy a Bizottság még azt is megtagadta, hogy kizárólag a Közszolgálati Törvényszékkel közölje ezeket az információkat, nem volt lehetősége arra, hogy teljes körű felülvizsgálatot gyakoroljon (a megtámadott ítélet 51. pontja).
26 Ezenfelül a Közszolgálati Törvényszék hangsúlyozta, hogy a Bizottság azon érvelésének elfogadása, miszerint az olyan tényeknek, mint amelyek a fenti 25. pontban szerepelnek, nincs jelentőségük, azt jelentené, hogy az uniós bíróságnak nem maradna lehetősége a szóbeli vizsga értékelésének felülvizsgálatára. A Közszolgálati Törvényszék szerint azonban, bár nem válthatja fel saját értékelésével a vizsgabizottság tagjainak véleményét, képesnek kell lennie arra, hogy az indokolási kötelezettségre tekintettel ellenőrizze, hogy a vizsgabizottság tagjai a versenyvizsga‑kiírásban szereplő szempontok alapján pontozták‑e a felperest, és hogy az érintett pontszámának kiszámításánál nem vétettek‑e hibát. Szerinte arra is képesnek kell lennie, hogy megfelelő korlátok között ellenőrizze a vizsgabizottsági tagok értékelése és az általuk adott pontszámok közötti összefüggést (a Bíróság C‑40/86. sz., Kolivas kontra Bizottság ügyben 1987. június 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1987., 2643. o.] 11. pontja, a Közszolgálati Törvényszék fenti 19. pontban hivatkozott Van Neyghem kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 86. pontja, valamint F‑127/07. sz., Coto Moreno kontra Bizottság ügyben 2008. szeptember 11‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 34. és 36. pontja). Ebből a célból meg kell hoznia az általa az ügy sajátosságaira tekintettel megfelelőnek tartott pervezető intézkedéseket, adott esetben annak az alperes intézmény számára történő kimondásával, hogy válaszait kizárólag a vizsgabizottsági eljárás titkosságával összeegyeztethető módon küldi meg az érintettnek.
27 Végül, hatodszor, a Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság megtagadta az általa a pervezető intézkedések keretében kért információk szolgáltatását, és – mivel úgy tekintette, hogy a Bizottság által indokolásul felhozott okok nem voltak meggyőzőek – arra a következtetésre jutott, hogy a 2007. június 19‑i határozatot az indokolási kötelezettség megsértése miatt meg kell semmisíteni (a megtámadott ítélet 53–55. pontja).
A fellebbezésről
Az eljárás és a felek kérelmei
28 A Törvényszék Hivatalához 2008. december 19‑én benyújtott keresetlevelében a Bizottság a jelen fellebbezést terjesztette elő.
29 S. Meierhofer válaszbeadványának 2009. március 17‑i benyújtását követően a Bizottság 2009. április 6‑i levelében azt kérte, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 143. cikke 1. §‑ának megfelelően választ nyújthasson be.
30 A Törvényszék fellebbezési tanácsának elnöke 2009. április 15‑i határozatában helyt adott e kérelemnek, sor került a második beadványváltásra, és az írásbeli szakasz 2009. július 20‑án lezárult.
31 2009. augusztus 18‑i levelében a Bizottság az eljárási szabályzat 146. cikke alapján indokolással ellátott kérelmet nyújtott be az eljárás szóbeli szakasza keretében történő meghallgatása iránt.
32 A Törvényszék (fellebbezési tanács) az előadó bíró jelentése alapján helyt adott e kérelemnek, és megnyitotta a szóbeli szakaszt.
33 A Törvényszék a 2008. április 15‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.
34 A Bizottság azt kérte, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet,
– kötelezze a feleket saját költségeik viselésére.
35 S. Meierhofer azt kérte, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a fellebbezést mint elfogadhatatlant,
– másodlagosan utasítsa el a fellebbezést mint megalapozatlant,
– kötelezze a Bizottságot a felek részéről a két különböző fokú eljárásban felmerült valamennyi költség viselésére.
36 S. Meierhofer a tárgyaláson visszavonta a jelen fellebbezés késedelmes előterjesztésére alapított elfogadhatatlansági kifogásától, amit a jegyzőkönyvben rögzítettek.
A jogkérdésről
Az elfogadhatóságról
37 Bár S. Meierhofer már nem hivatkozik a jelen fellebbezés késedelmes előterjesztésére, előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a keresetindítási határidők kógensek, és nem tartoznak sem a felek, sem a bíróság rendelkezési körébe, mivel azokat a jogviszonyok egyértelműségének és biztonságának biztosítása érdekében vezették be. Ennélfogva a Törvényszéknek akár hivatalból is vizsgálnia kell, hogy a keresetet az előírt határidőkön belül terjesztették‑e elő (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑142/01. és T‑283/01. sz., OPTUC kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑329. o.] 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
38 A megtámadott ítélet elleni fellebbezés Bizottság általi előterjesztésére vonatkozó két hónapos határidő az ítélet 2008. október 16‑i kézhezvételétől számítva kezdett el telni. E határidő, mivel az eljárási szabályzat 102. cikkének 2. §‑a alapján a távolságra tekintettel tíznapos átalányhatáridővel meghosszabbodik, 2008. december 26‑án éjfélkor járt le. Meg kell tehát állapítani, hogy a fellebbezést, amely 2008. december 19‑én érkezett az Elsőfokú Bíróság Hivatalához, határidőn belül terjesztették elő.
39 Ezenkívül S. Meierhofer válaszbeadványában amiatt hivatkozik a fellebbezés elfogadhatatlanságára, hogy a Bizottságnak már nem fűződik érdeke az eljáráshoz, mivel már eleget tett azoknak a kötelezettségeknek, amelyekkel rá nézve az S. Meierhofer szóbeli vizsgája részeredményeinek ez utóbbival való közlését előíró megtámadott ítélet járt.
40 A Bizottság válaszában vitatja ezt a kifogást a megtámadott ítélet végrehajtására vonatkozóan az EK 233. cikkből fakadó kötelezettségre, valamint arra a tényre hivatkozva, hogy a Bíróság alapokmánya I. melléklete 9. cikkének második bekezdése nem teszi függővé az uniós intézmény fellebbezési lehetőségét az eljáráshoz fűződő érdek fennállásától.
41 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy az elsőfokú eljárásban alperes intézmény által a tisztviselő számára kedvező határozat ellen előterjesztett fellebbezésekre vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat szerint a fellebbezés elfogadhatósága az eljáráshoz fűződő érdek fennállásától függ, amely azt feltételezi, hogy a fellebbezés az eredményén keresztül alkalmas arra, hogy az azt előterjesztő fél számára előnnyel járjon (a Bíróság C‑174/99. P. sz., Parlament kontra Richard ügyben 2000. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑6189. o.] 33. pontja és C‑277/01. P. sz., Parlament kontra Samper ügyben 2003. április 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑3019. o.] 28. pontja).
42 A Bizottság tehát helytelenül hivatkozik arra az ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a Bíróság alapokmánya 56. cikkének harmadik bekezdése alapján egyfelől az Unió intézményeinek ahhoz, hogy fellebbezést terjeszthessenek elő, nem kell érdeküknek fűződnie az eljáráshoz, másfelől az uniós bíróságnak nem feladata, hogy felülvizsgálja az intézmények erre vonatkozó döntéseit. Ugyanez az ítélkezési gyakorlat ugyanis egyértelműen emlékeztet arra, hogy a Bíróság alapokmányának említett rendelkezése nem alkalmazható a Közösség és az alkalmazottai közötti jogvitákra (a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 171. és 172. pontja).
43 A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy a Bizottságnak érdeke fűződik az eljáráshoz.
44 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott ítélettel a Közszolgálati Törvényszék az indokolási kötelezettség megsértése miatt megsemmisítette a 2007. június 19‑i határozatot (lásd a fenti 27. pontot). Ebből következően, az ítéletnek való megfelelés és az ítélet végrehajtása érdekében a Bizottságnak új határozatot kellett volna hoznia S. Meierhofernak a versenyvizsga tartaléklistájára való felvételéről vagy annak mellőzéséről. Ezt az új határozatot a megtámadott ítélettel megsemmisített, 2009. június 19‑i határozat helyett kellett volna meghozni.
45 Meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem hozott ilyen határozatot. Igaz ugyan, hogy a megtámadott ítélet nyomán a Bizottság közölte S. Meierhoferral a szóbeli vizsgán kapott részeredményeit. Az említett részeredményeket közlő levél azonban semmilyen formális határozatot nem tartalmaz az érintett nevének a tartaléklistára való felvételéről vagy annak mellőzéséről. Következésképpen, a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése hiányában a Bizottságnak meg kell majd hoznia ezt az új határozatot, amelyet S. Meierhofernak adott esetben lehetősége lesz új keresettel megtámadni. Ezzel szemben, ha a Törvényszék megalapozottnak találná a fellebbezést, és hatályon kívül helyezné a megtámadott ítéletet, a 2007. június 19‑i határozat visszanyerné valamennyi joghatását, és azt az S. Meierhofer keresetében foglalt jogalapok alapján újból felül kellene vizsgálni.
46 Bár a részeredmények közlése megtörtént, a fenti 45. pontban említett második esetben nem lenne szükséges azt megvizsgálni, hogy kell‑e az említett eredmények közlése iránti bizonyításfelvételi intézkedést hozni. Ennek azonban csak az lenne a következménye, hogy adott esetben tárgytalanná tenné az S. Meierhofer által a megtámadott ítélet alapjául szolgáló keresetben felhozott, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot. Ezzel szemben, ugyanebben az esetben az S. Meierhofer által az említett keresetben felhozott, de a Közszolgálati Törvényszék által nem vizsgált többi jogalapot meg kellene vizsgálni.
47 Ezenfelül a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése mindenképpen bizonyos előnnyel járna a Bizottság számára annyiban, hogy ha az elsőfokú eljárás alapját képező keresetet végül elutasítanák, S. Meierhofer nem indíthatna kártérítési keresetet vele szemben a 2009. június 19‑i határozat folytán őt esetlegesen érő kár miatt (lásd ebben az értelemben a fenti 41. pontban hivatkozott Parlament kontra Richard ügyben hozott ítélet 34. pontját és Parlament kontra Samper ügyben hozott ítélet 31. pontját).
48 A fenti megfontolások fényében az S. Meierhofer által felhozott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.
Az ügy érdeméről
49 A Bizottság fellebbezése alátámasztására lényegében három jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt az indokolási kötelezettség hatályának figyelmen kívül hagyására, a másodikat a vizsgabizottság tagjai véleménye felülvizsgálatának az uniós joggal való összeegyeztethetetlenségére, a harmadikat pedig bizonyos eljárási szabályoknak az elsőfokú eljárásban hozott pervezető intézkedések és a bizonyítékok értékelése keretében való figyelmen kívül hagyására alapítja.
50 Először a harmadik jogalapot kell megvizsgálni.
A felek érvei
51 A Bizottság azzal érvel, hogy a Közszolgálati Törvényszék tévesen ítélte meg úgy, hogy ő általános módon megtagadta a kért iratok szolgáltatását. Éppen ellenkezőleg, arra szorítkozott, hogy egyfelől kijelentette, ezeknek az iratoknak nem volt jelentőségük a Közszolgálati Törvényszék elé terjesztett jogvita szempontjából, másfelől hangsúlyozta ezen iratok különösen bizalmas jellegét. Ennek megfelelően mind a tárgyaláson, mind a 2008. május 19‑i észrevételeiben kérte a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy a bizonyításfelvétel keretében az említett iratok szolgáltatását végzésben kérje, ne egyszerűen az eljárási szabályzata 55. cikke alapján elfogadott pervezető intézkedésben.
52 A Bizottság kifejti, hogy bár a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzatában, a Törvényszék eljárási szabályzatával szemben, nem szerepel olyan bizonyításfelvételi intézkedés meghozatalának lehetősége, amely a feleknek iratok szolgáltatását írja elő, a Bíróságnak a Közszolgálati Törvényszékre is alkalmazandó alapokmánya 24. cikke lehetővé tette volna az utóbbi számára ilyen végzés meghozatalát, mivel e rendelkezésben többek között az szerepel, hogy az uniós bíróság felkérheti a feleket, hogy nyújtsanak be minden olyan okiratot, és adjanak meg minden olyan tájékoztatást, amelyet szükségesnek tart.
53 A Bizottság egyébiránt hozzáteszi, hogy a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 2. §‑a olyan rendelkezést tartalmaz, amely a jelen ügyben lehetővé tette volna a kért iratok bizalmas jellegéből fakadó aggodalmait figyelembe vevő végzés meghozatalát. A Törvényszéken tartott tárgyaláson elismerte azonban, hogy a Közszolgálati Törvényszék előtt kifejezetten nem hivatkozott erre a rendelkezésre.
54 S. Meierhofer először is azt válaszolja, hogy a Törvényszék elé terjesztett fellebbezést kizárólag az érintett fél érdekeit hátrányosan befolyásoló, az elsőfokú eljárás során elkövetett eljárási szabálytalanságokra alapított jogalapokra lehet alapítani.
55 Márpedig, attól a kérdéstől függetlenül, hogy a Közszolgálati Törvényszék hozhat‑e olyan bizonyításfelvételi intézkedést, mint amilyet a Bizottság kért, ezen intézkedés hiánya nem befolyásolta volna hátrányosan a Bizottság érdekeit, mivel az ilyen intézkedés meghozatala és végrehajtása legfeljebb azt eredményezte volna, hogy a Közszolgálati Törvényszék meggyőződött volna arról, hogy S. Meierhofer teljesítményét megfelelően értékelték. A kért iratok szolgáltatása azonban egyáltalán nem változtatott volna azon a tényen, hogy a 2007. június 19‑i határozatban nem indokolták kellőképpen S. Meierhofernak a versenyvizsga tartaléklistájára való felvétele mellőzését.
56 Másodszor, S. Meierhofer szerint a Közszolgálati Törvényszék által esetlegesen elkövetett eljárási szabálytalanságnak semmilyen következménye nem lett volna, mivel a Bizottság a személyzeti szabályzat III. mellékletének 6. cikkére alapított titoktartási kötelezettség mögé bújva nem szolgáltatta volna a kért iratokat.
57 Harmadszor S. Meierhofer azzal érvel, hogy a Közszolgálati Törvényszék nem köteles pervezető vagy bizonyításfelvételi intézkedést hozni, mivel az eljárási szabályzata 55. cikkének 2. §‑ában csak „lehetséges” pervezető intézkedések szerepelnek, és e szabályzat 58. cikkének 1. §‑a úgy rendelkezik, hogy a Törvényszék elrendeli a bizonyításfelvételt. Egyébiránt S. Meierhofer a Törvényszék kérdéseire válaszolva a tárgyaláson elmondta, hogy szerinte a pervezető és a bizonyításfelvételi intézkedéseknek ugyanaz a céljuk, jelesül lehetővé tenni a bíróság számára, hogy rendelkezzen az ügy eldöntéséhez szükséges valamennyi információval. Ennélfogva nincs különösebb jelentősége annak, hogy ezen intézkedéseket milyen formában hozzák meg.
58 Végül a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 2. §‑a nem ruházza fel a feleket semmilyen alanyi joggal, hanem csak annyit jelent, hogy a Törvényszék nem küldheti meg a valamely fél által bizalmasnak tekintett iratokat a másik félnek azelőtt, hogy döntött volna ezen iratok bizalmas jellegéről.
A Törvényszék álláspontja
59 Először is hangsúlyozni kell, hogy – amint az a megtámadott ítélet 49. pontjában is szerepel – a 2007. június 19‑i határozatnak nem az a hibája, hogy egyáltalán nincs indokolása, mivel S. Meierhoferral közölték a sikertelen vizsgát eredményező egyedi pontszámot, hanem az, hogy nem kellőképpen van indokolva. Ennélfogva az eljárás során kiegészítő információkat lehet hozzá fűzni, és így az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot tárgytalanná lehet tenni, azzal a feltétellel azonban, hogy a Bizottság nem jogosult teljesen új indokolással helyettesíteni az eredeti hibás indokolást (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság fenti 23. pontban hivatkozott Berlingieri Vinzek kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 79. pontját, és T‑277/02. sz., Pascall kontra Tanács ügyben 2004. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑137. o. és II‑621. o.] 31. pontját).
60 Másodszor, az igaz, hogy a Közszolgálati Törvényszéken tartott tárgyalás jegyzőkönyve nem tartalmaz információt arra vonatkozóan, hogy a Bizottság miként cselekedett volna, ha a Közszolgálati Törvényszék bizonyításfelvételi intézkedésben rendelte volna el a szóban forgó iratok szolgáltatását. Így a Törvényszék e jegyzőkönyv alapján nem tudja ellenőrizni a Bizottság által e kérdésről a tárgyaláson elmondottakat. A Bizottság 2008. május 19‑i észrevételeinek 20–23. pontjából azonban egyértelműen kiderül, hogy a szóban forgó iratok szolgáltatásának azok bizalmas jellege miatti megtagadása kizárólag a Közszolgálati Törvényszék által ténylegesen meghozott intézkedésekre – jelesül pervezető intézkedésekre – vonatkozhatott, és abból nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottság hogyan reagált volna a Közszolgálati Törvényszék által elrendelt bizonyításfelvételi intézkedés esetén.
61 Harmadszor meg kell állapítani, hogy annak megítélése, hogy célszerű‑e pervezető vagy bizonyításfelvételi intézkedést hozni, a bíróság, és nem a felek feladata; ez utóbbiak adott esetben az elsőfokú eljárásban erre vonatkozóan választott megoldást fellebbezés keretében vitathatják.
62 Ezen érvelésnek nem mond ellent az Elsőfokú Bíróság T‑34/92. sz., Fiatagri és New Holland Ford kontra Bizottság ügyben 1994. október 27‑én hozott ítélete (EBHT 1994., II‑905. o.), amelyre a Bizottság hivatkozik. Ugyanis, bár az igaz, hogy az említett ítélet 27. pontjában az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel a felperesek semmilyen olyan információval nem szolgáltak, amely megkérdőjelezte volna az intézmények aktusainak érvényességére vonatkozó vélelmet, nem rendelhette el a kért bizonyításfelvételi intézkedéseket. Ezzel együtt azonban állást foglalt a felperesek által kért bizonyításfelvételi intézkedések meghozatalának lehetőségéről. Ezen ítélet tehát legalábbis hallgatólagosan, de szükségszerűen megerősíti – amit a Bizottság a jelen esetben tagadni látszik –, hogy a bíróság, és nem a felek feladata annak megítélése, hogy a bíróság által meghozandó döntéshez szükség van‑e bizonyításfelvételi intézkedés elrendelésére. Mindazonáltal, bár az igaz, hogy a felek nem követelhetik az uniós bíróságtól bizonyításfelvételi intézkedés meghozatalát, a bíróság abból, hogy az ügy irataiból hiányoznak bizonyos információk, mindaddig nem vonhat le következtetéseket, amíg nem merítette ki azokat az eszközöket, amelyeket az eljárási szabályzata tartalmaz az adott információnak a szóban forgó féltől való megszerzésére vonatkozóan.
63 Negyedszer meg kell állapítani, hogy – amint arra a Bizottság a Törvényszéken tartott tárgyaláson emlékeztetett – az elsőfokú eljárásban a keresetet 2007. november 1‑je előtt terjesztették elő, vagyis azt megelőzően, hogy a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata a 121. cikkének megfelelően hatályba lépett volna. Mindazonáltal a bizonyításfelvétel, mivel a tárgyalásra készített előkészítő jelentésnek a felek részére 2008. február 7‑én történt elküldésével kezdődött, teljes egészében az említett eljárási szabályzat hatálya alatt zajlott. Ennélfogva röviden emlékeztetni kell azokra a különbségekre, amelyek a Közszolgálati Törvényszék és a Törvényszék eljárási szabályzata között a pervezető és a bizonyításfelvételi intézkedések tekintetében fennállnak.
64 Úgy tűnik, az intézkedések e két fajtájának megkülönböztetésére a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzatában használt szempontok egyike az, hogy a pervezető intézkedések (az említett szabályzat 55. és 56. cikke) címzettjei minden esetben a felek, míg a bizonyításfelvételi intézkedések (az említett szabályzat 57. és 58. cikke) címzettjei harmadik személyek is lehetnek. Olyan szempontról van szó, amely különbözik a Törvényszék által az ítélkezési gyakorlatban levezetett azon szemponttól, amely szerint a pervezető intézkedések (az eljárási szabályzat 64. cikke) célja az írásbeli és a szóbeli szakasz szabályszerű lefolyásának biztosítása, és a bizonyításfelvétel megkönnyítése, valamint azoknak a kérdéseknek a meghatározása, amelyeknél a feleknek ki kell egészíteniük érvelésüket, vagy amelyek bizonyításfelvételt igényelnek, míg a bizonyításfelvételi intézkedések (az eljárási szabályzat 65–67. cikke) arra irányulnak, hogy lehetővé tegyék a valamely fél által a jogalapjai alátámasztására állított tények valódiságának bizonyítását (az Elsőfokú Bíróság T‑141/01. sz., Entorn kontra Bizottság ügyben 2005. január 18‑án hozott ítélet [EBHT 2005., II‑95. o.] 129. és 130. pontja).
65 Egyébiránt a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzatának 56. cikke az intézkedések formáját illetően úgy rendelkezik, hogy a pervezető intézkedésekről a hivatalvezető tájékoztatja a feleket. A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 58. cikkének 2 §‑a értelmében ugyanez vonatkozik a bizonyításfelvételi intézkedésekre is, kivéve a tanúvallomásra, a szakértői véleményre és a helyszíni szemlére vonatkozókat, amelyeket végzéssel kell elrendelni.
66 Következésképpen a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata II. címének 3. fejezete, ellentétben a Törvényszék eljárási szabályzata II. címének 3. fejezetével, nem tartalmaz olyan kifejezett jogi alapot, amely lehetővé tenné a felek egyikét bizonyításfelvételi intézkedésként iratok szolgáltatására kötelező végzés meghozatalát.
67 Anélkül, hogy szükség lenne állást foglalni abban a kérdésben, hogy ezzel együtt a Közszolgálati Törvényszéknek a Bíróság alapokmánya 24. cikke alapján van‑e lehetősége ilyen végzést hozni, meg kell állapítani, hogy e lehetőség – legalábbis bizonyos körülmények esetére szólóan – szerepel a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 2. §‑ában, amely rendelkezést egyébiránt a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzatának 56. cikke „sérelem nélkül” hagy.
68 A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 2. §‑a értelmében:
„Ha a [Közszolgálati] Törvényszéknek meg kell vizsgálnia, hogy olyan iratot, amely a határozathozatal során jelentőséggel bírhat, egy vagy több féllel szemben bizalmasan kell‑e kezelni, ezt az iratot e vizsgálat befejezése előtt nem küldik meg a feleknek. A [Közszolgálati] Törvényszék végzéssel felhívhat az említett dokumentum benyújtására.”
69 Hasonló rendelkezés található a Törvényszék eljárási szabályzata 6. cikke 3. §‑ának második bekezdésében, azzal az eltéréssel, hogy ez nem említi a végzéssel történő felhívást, ami felesleges lenne annyiban, amennyiben az említett szabályzatban – a 66. cikk 1. §‑ának első bekezdésében – már szerepel, hogy ezeket az intézkedéseket végzéssel rendelik el.
70 Következésképpen a Közszolgálati Törvényszék az eljárási szabályzata 44. cikkének 2. §‑a révén rendelkezik olyan eszközzel, amellyel reagálni tud azokra a helyzetekre, amelyekben – mint a jelen ügyben is – az egyik fél nem akarja, hogy az általa felhívásra benyújtott iratokban szereplő bizalmas információkat a kontradiktórius eljárás elve alapján továbbítsák a másik félnek.
71 E rendelkezés ugyanis lehetővé teszi az állítólag bizalmas iratok szolgáltatására végzéssel való felhívást, miközben annak vizsgálatára kötelezi a Közszolgálati Törvényszéket, hogy az iratok bizalmas jellegére hivatkozó fél megalapozottan kéri‑e a másik féllel való közlésük mellőzését; e kérdésben a végső döntést a bíróságnak kell meghoznia.
72 A Törvényszék és a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata közötti különbségek ellenére ebből az következik, hogy a Közszolgálati Törvényszéknek lehetősége van arra, hogy a Törvényszék által alkalmazott eljárást kövesse, amely szerint, ha valamelyik fél arról értesíti a bíróságot, hogy a kért iratok egy részének bizalmas jellege miatt nem áll módjában teljesíteni a pervezető intézkedéseket, a bíróság végzésben úgy kötelezheti e felet a szóban forgó iratok benyújtására, hogy közben rögzíti, ezeket az iratokat az eljárás e szakaszában nem küldik meg az ellenérdekű félnek (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑48/05. sz., Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1585. o.] 54. és 55. pontját, valamint a T‑299/05. sz., Shanghai Excell M & E Enterprise és Shanghai Adeptech Precision kontra Tanács ügyben 2009. március 18‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 24–26. pontját).
73 E tekintetben azonban meg kell jegyezni, hogy sem a Bíróság alapokmánya, sem a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata – csakúgy egyébiránt, mint a Bíróság, illetve a Törvényszék eljárási szabályzata – nem teszi lehetővé szankció kiszabását az említett végzésben foglaltak teljesítésének elmaradása esetén; az egyetlen lehetséges válasz a teljesítés megtagadására az, hogy a bíróság az eljárást befejező határozatában levonja belőle a megfelelő következtetéseket (lásd ebben az értelemben a Bíróság 155/78. sz., M. kontra Bizottság ügyben 1980. június 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1980., 1797. o.] 20. és 21. pontját), amit a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítéletben meg is tett.
74 Annyi bizonyos, hogy ehhez a Közszolgálati Törvényszéknek ki kellett volna merítenie a szóban forgó iratok megszerzésére rendelkezésre álló eszközöket. Annál is inkább, mivel a Bizottság az ezen iratok állítólagos relevancianélküliségére vonatkozó érvek mellett egyértelműen a bizalmas jellegükre való hivatkozással indokolta az iratok megküldésének megtagadását.
75 Bár annak vizsgálata, hogy e bizalmas jelleg ténylegesen akadálya volt‑e annak, hogy a szóban forgó iratokat csatolják az ügy anyagaihoz, és megküldjék őket a másik félnek, a Közszolgálati Törvényszék, nem pedig a Bizottság feladata volt, annyi bizonyos, hogy a Közszolgálati Törvényszéknek alkalmaznia kellett volna az eljárási szabályzata e célra szánt rendelkezését.
76 Ennek megfelelően a Bizottság a Közszolgálati Törvényszék előtt joggal hangsúlyozhatta a tőle kért iratok állítólagos bizalmas jellegét. E körülmények között a Közszolgálati Törvényszéknek az eljárási szabályzata azon rendelkezését kellett volna alkalmaznia, amely lehetővé teszi számára, hogy adott esetben figyelembe vegye az említett bizalmas jelleget, és – ha szükséges – meghozza az annak védelmét biztosító megfelelő intézkedéseket.
77 Egyébiránt annak a ténynek, hogy a Bizottság – amint azt a Törvényszéken tartott tárgyaláson a Törvényszék egyik kérdésére adott válaszában is elismerte – az elsőfokú eljárás során kifejezetten egyszer sem hivatkozott a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 2. §‑ára, nincs jelentősége, mivel a Közszolgálati Törvényszéknek hivatalból kell eldöntenie, hogy melyik eljárási eszköz alkalmas az ügy iratai vizsgálatának megfelelő kiegészítésére. Márpedig a jelen ügyben – amint azt a Bizottság is kijelentette az említett tárgyaláson, anélkül hogy S. Meierhofer ellentmondott volna neki – a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzatának fent említett cikke lehetővé teszi az állítólag bizalmas irat benyújtására felhívó végzés meghozatalát.
78 A fenti megfontolások fényében helyt kell adni a fellebbezésben felhozott harmadik jogalapnak, és ezen az alapon hatályon kívül kell helyezni a megtámadott ítéletet, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a fellebbezésben felhozott másik két jogalapot.
Az ügynek a Közszolgálati Törvényszékhez való visszautalásáról
79 A Bíróság Alapokmánya I. melléklete 13. cikke (1) bekezdésének megfelelően, ha a fellebbezés megalapozott, a Törvényszék a Közszolgálati Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezi, és a jogvitát érdemben maga dönti el. Amennyiben a per állása az érdemi döntést nem teszi lehetővé, a Törvényszék az ügyet határozathozatalra visszautalja a Közszolgálati Törvényszékhez.
80 A jelen ügyben, mivel a Közszolgálati Törvényszék érdemi határozatát az S. Meierhofer által felhozott jogalapok közül egyetlenre alapította, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a per állása nem teszi lehetővé az érdemi döntést. Ennélfogva az ügyet vissza kell utalni a Közszolgálati Törvényszékhez.
81 Mivel az ügyet a Törvényszék visszautalja a Közszolgálati Törvényszékhez, a jelen fellebbezési eljárás költségeiről jelenleg nem kell határozni.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (fellebbezési tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke (első tanács) F‑74/07. sz., Meierhofer kontra Bizottság ügyben 2008. október 14‑én hozott ítéletét (az EBHT‑ban még nem tették közzé) hatályon kívül helyezi.
2) A Törvényszék az ügyet visszautalja a Közszolgálati Törvényszékhez.
3) A Törvényszék a költségekről jelenleg nem határoz.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. május 12‑i nyilvános ülésen.
Aláírások