Ideiglenes változat
MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. szeptember 5.(1)
C‑227/23. sz. ügy
Kwantum Nederland BV,
Kwantum België BV
kontra
Vitra Collections AG
(a Hoge Raad der Nederlanden [Hollandia legfelsőbb bírósága] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„ Előzetes döntéshozatal – Szellemi tulajdon – Szerzői jog – 2001/29/EK irányelv – 2. és 4. cikk – Többszörözési jog és terjesztési jog – Olyan iparművészeti alkotások szerzői jogi védelme, amelyek származási országa nem valamely tagállam – Berni Egyezmény – A 2. cikk (7) bekezdése – Anyagi jogi viszonossági kritérium – Az Unió és tagállamai közötti hatáskörmegosztás – Az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkének (2) bekezdése – A szellemi tulajdon védelméhez fűződő alapvető jog – Az Alapjogi Charta 52. cikkének (1) bekezdése – Korlátozások – Az EUMSZ 351. cikk első bekezdése ”
Bevezetés
1. Általánosan elfogadott, hogy a szerzői jog a kiadók számára biztosított királyi előjogokból ered. Valószínűleg ezen eredet miatt, amely személyes előjogokban gyökerezik, és ellentétben a polgári jogi általános szabállyal, a szerzői jog főszabály szerint a nemzeti szerzők műveit vagy a belföldön első alkalommal közzétett műveket védi, kizárva ebből a védelemből a külföldi művek szerzőit.(2)
2. A szerzők csak a nemzetközi egyezmények alapján részesülnek az említett védelemben a saját országuk területén kívül. Jelenleg a nemzetközi szerzői jog fő eszköze világszinten az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló Berni Egyezmény.(3) Az Európai Unió nem részes fele ezen egyezménynek. Ezzel szemben valamennyi tagállam részese az egyezménynek, és az Unió más nemzetközi kötelezettségvállalásai értelmében köteles megfelelni az említett egyezmény anyagi jogi rendelkezéseinek.(4)
3. A Berni Egyezmény a nemzeti elbánás elvén, azaz az azonos kezelés elvén alapul. Ezen elvnek megfelelően az ezen egyezményt aláíró országok állampolgárságával rendelkező szerzők a többi aláíró országban főszabály szerint ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek az említett egyezmény hatálya alá tartozó területen, mint a nemzeti szerzők.
4. A nemzeti elbánás elve alól van azonban néhány kivétel a Berni Egyezményben. Ezek egyike az iparművészeti alkotások védelmére vonatkozik. Az ilyen művek védelmének eszközei és terjedelme közötti jelentős eltérések miatt ugyanis a szerződő feleknek nem sikerült megállapodniuk e védelem közös rendszeréről. Ebből egy eltérést engedő szabályozás következik, amely olyan anyagi jogi viszonossági záradékot tartalmaz, amely szerint az olyan iparművészeti alkotások, amelyek olyan országokból származnak, ahol az ilyen művek kizárólag formatervezési mintaként részesülnek oltalomban, a többi aláíró országban nem igényelhetik e védelem és a szerzői jogi védelem halmozódását.
5. Az uniós jogban az iparművészeti alkotások szerzői jogi védelemben részesülnek annak ellenére, hogy a formatervezésiminta‑oltalom különös rendszere is kiterjedhet rájuk. A jelen ügyben lényegében az a kérdés merül fel, hogy a tagállamok továbbra is szabadon alkalmazhatják‑e a Berni Egyezményben foglalt viszonossági záradékot az olyan harmadik országokból származó olyan iparművészeti alkotásokra, amelyek e műveket csak egy különös szabályozás alapján védik.
Jogi háttér
A nemzetközi jog
A Berni Egyezmény
6. A Berni Egyezmény 2. cikkének (1) és (7) bekezdése többek között előírja:
„(1) Az »irodalmi és művészeti művek« kifejezés felöleli az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotását, tekintet nélkül a mű létrehozatalának módjára vagy alakjára, tehát lehet […] az alkalmazott művészet terméke […]
[…]
(7) Az [ezen egyezmény által létrehozott] Unióhoz tartozó országok törvényhozó szervei jogosultak az alkalmazott művészet termékeire, a műszaki rajzokra és az ipari mintákra vonatkozó törvények alkalmazási területeinek szabályozására, továbbá hogy […] rendezzék e termékek, rajzok és minták védelmének előfeltételeit. Azon művek számára, amelyek a származási országban csupán mint rajzok és minták esnek védelem alá, az [ezen egyezmény által létrehozott] Unió másik országában is csak az ebben az országban a rajzok és minták számára fennálló különleges védelmet lehet igényelni; ha azonban ebben az országban ilyen különleges védelem nem létezik, ezeket a műveket mint művészeti műveket kell védeni.”
7. A Berni Egyezmény 5. cikkének (1)–(3) bekezdése értelmében:
„(1) Az ezen [e]gyezmény által védett műveik tekintetében a szerzők – a mű származási országa kivételével – az [ezen egyezmény által létrehozott] Unió valamennyi országában azokat a jogokat élvezik, amelyeket a vonatkozó törvények a belföldieknek most vagy a jövőben biztosítanak, valamint azokat a jogokat is, amelyeket ez az [e]gyezmény külön megad.
(2) E jogok élvezete és gyakorlása nincs kötve semmiféle alakszerűséghez és független attól, hogy a mű a származásának országában védelem alatt áll‑e. Ennélfogva – az ezen [e]gyezményben foglalt kikötéseken kívül – a védelem terjedelme, valamint a szerzői jogainak védelmére biztosított eszközök igénybevétele tekintetében kizárólag annak az országnak a törvényei irányadók, ahol a védelmet igénylik.
(3) A származási országban a védelemre a belföldi törvények irányadók. De, ha a szerző nem állampolgára azon mű származási országának, amelyre nézve ezen Egyezmény alapján védelmet élvez, ebben az országban ugyanolyan jogok illetik meg, mint a belföldi szerzőket.”
8. Végül a Berni Egyezmény 19. cikke előírja:
„Ezen [e]gyezmény rendelkezései nem képezik akadályát annak, hogy igényelni lehessen az [ezen egyezmény által létrehozott] Unióhoz tartozó valamelyik ország által törvénybe iktatott kedvezőbb rendelkezés alkalmazását.”
A TRIPS‑megállapodás és a WIPO Szerzői Jogi Szerződése
9. A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás(5) (a továbbiakban: TRIPS‑megállapodás) 9. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a WTO‑tagoknak meg kell felelniük a Berni Egyezmény 1–21. cikkének és Függelékének.
10. A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Genfben, 1996. december 20‑án elfogadta a WIPO Szerzői Jogi Szerződését (kihirdette: a 2004. évi XLIX. törvény).(6) E szerződés 1. cikkének (4) bekezdése szerint a Szerződő Felek betartják a Berni Egyezmény 1–21. cikkeiben és Függelékében foglalt rendelkezéseket.
Az uniós jog
11. A 2001/29/EK irányelv(7) 2. cikkének a) pontja, 3. cikkének (1) bekezdése és 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„2. cikk
A tagállamok biztosítják a közvetett vagy közvetlen, ideiglenes vagy tartós, bármely eszközzel vagy formában, egészben vagy részben történő többszörözés engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát:
a) a szerzők számára műveik tekintetében;
[…]
3. cikk
(1) A tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására, beleértve az oly módon történő hozzáférhetővé tételt is, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.
[…]
4. cikk
(1) A tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik eredeti vagy többszörözött példányai adásvétellel vagy más módon megvalósuló nyilvános terjesztésének engedélyezésére, illetve ennek megtiltására.”
A holland jog
12. A 2001/29 irányelv 2–4. cikkét a módosított Wet van 23 september 1912, houdende nieuwe regeling van het auteursrecht (Auteurswet 1912) (a szerzői jogról szóló, 1912. szeptember 23‑i törvény)(8) 1., 12. és 13. cikke ültette át a holland jogba. E törvény 10. cikke (1) bekezdésének 11. pontja az iparművészeti alkotásokat, valamint az ipari mintákat a védelem alatt álló művek kategóriái között említi. Mivel a Berni Egyezmény közvetlenül alkalmazandó Hollandiában, nem volt szükség az egyezmény rendelkezéseinek a holland jogba történő átültetésére.
A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
13. A Vitra Collections AG (a továbbiakban: Vitra), svájci jog hatálya alá tartozó társaság „design” bútorokat, többek között az időközben elhunyt amerikai állampolgár Charles és Ray Eames házaspár által tervezett székeket gyárt, köztük a Dining Sidechair Woodot (a továbbiakban: DSW szék). Ez a szék egy olyan székcsoporthoz tartozik, amelyet e házaspár a new yorki (Egyesült Államok) Museum of Modern Art által 1948‑ban szervezett bútortervezési versenyre tervezett, és amely 1950 óta van kiállítva e múzeumban. A Vitra az e székeken fennálló esetleges szerzői jogok jogosultja.
14. A Kwantum Nederland BV és a Kwantum België BV holland jog hatálya alá tartozó társaságok (a továbbiakban együttesen: Kwantum) Hollandiában és Belgiumban belső berendezéssel, többek között bútorokkal foglalkozó áruházláncot üzemeltetnek.
15. A 2014. év során a Vitra megállapította, hogy a Kwantum 2014. augusztus 8. óta „Paris” néven értékesít egy széket, amelynek formája állítólag megsértette a DSW széken fennálló szerzői jogait. A Vitra keresete alapján eljáró rechtbank Den Haag (hágai bíróság, Hollandia) ugyanakkor megállapította, hogy a Kwantum nem sértette meg a Vitra szerzői jogait Hollandiában és Belgiumban, és nem járt el jogellenesen a Paris szék forgalmazásával. E bíróság tehát elutasította a Vitra kérelmeit, és nagyrészt helyt adott a Kwantum kérelmeinek.
16. Ezt az ítéletet hatályon kívül helyezte a Gerechtshof Den Haag (hágai fellebbviteli bíróság, Hollandia), amely megállapította, hogy a Kwantum 2017. március 22. óta megsértette a Vitra DSW széken fennálló szerzői jogait Hollandiában és Belgiumban, valamint hogy a Paris szék Hollandiában és Belgiumban történő forgalmazásával 2014. augusztus 8. óta jogellenesen járt el a Vitrával szemben. E bíróság többek között úgy ítélte meg, hogy a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) állandó ítélkezési gyakorlata értelmében nem alkalmazható a jelen ügyben, mivel az Egyesült Államok, amely a szóban forgó mű származási országa, nem zárja ki általános jelleggel a formatervezési mintákat a szerzői jogi védelem alól. Így az a körülmény, hogy a jelen ügyben e szék nem részesült e védelemben, nem vonja maga után az érintett záradék alkalmazását.
17. Az eljárásban részt vevő felek a fellebbezési eljárásban hozott ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet és csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztettek a Hoge Raad der Nederlanden (legfelsőbb bíróság), azaz a kérdést előterjesztő bíróság elé. A felülvizsgálati kérelemben a Kwantum vitatja azt, ahogy a fellebbviteli bíróság értelmezte és alkalmazta a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradékot. Ezzel szemben csatlakozó fellebbezésében a Vitra úgy véli, hogy e záradék semmi esetre sem alkalmazható a jogvitára. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy először is e csatlakozó fellebbezést úgy kell elemezni, mint amely tágabb terjedelmű.
18. E körülmények között a Hoge Raad der Nederlanden (legfelsőbb bíróság, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Az uniós jog tárgyi hatálya alá tartozik‑e az alapügyben szóban forgó helyzet?
Az e kérdésre adandó igenlő válasz esetén a következő kérdések is felmerülnek:
2) Az a körülmény, hogy a szellemi tulajdonnak [az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta)] 17. cikkének (2) bekezdésében biztosított védelme kiterjed az iparművészeti alkotásokhoz fűződő szerzői jogokra, ahhoz vezet‑e, hogy az uniós jog, különösen a Charta 52. cikkének (1) bekezdése ahhoz a feltételhez köti az iparművészeti alkotásokhoz fűződő (a [2001/29] irányelv értelmében vett) szerzői jogok gyakorlásának a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdése szerinti anyagi jogi viszonossági vizsgálat alkalmazása révén történő korlátozását, hogy e korlátozásra törvény által kerüljön sor?
3) Úgy kell‑e értelmezni a [2001/29] irányelv 2., 3. és 4. cikkét, valamint a Charta 17. cikkének (2) bekezdését és 52. cikkének (1) bekezdését a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésére tekintettel, hogy kizárólag az uniós jogalkotó (és nem a nemzeti jogalkotók) feladata annak meghatározása, hogy korlátozható‑e a ([2001/29] irányelv értelmében vett) szerzői jogok gyakorlása az Európai Unióban a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdése szerinti anyagi jogi viszonossági vizsgálat alkalmazása révén az olyan iparművészeti alkotás esetében, amelynek valamely harmadik ország a Berni Egyezmény értelmében vett származási országa, és amelynek szerzője nem állampolgára valamely […] tagállamnak, és ha igen, e jogalkotó feladata e korlátozás világos és pontos meghatározása (lásd: a Bíróság 2020. szeptember 8‑i [Recorded Artists Actors Performers] ítélete [a továbbiakban: RAAP ítélet], C‑265/19, EU:C:2020:677)?
4) Úgy kell‑e értelmezni a [2001/29] irányelv 2., 3. és 4. cikkét a Charta 17. cikkének (2) bekezdésével és 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, hogy mindaddig amíg az uniós jogalkotó nem írja elő az iparművészeti alkotásokhoz fűződő (a [2001/29] irányelv értelmében vett) szerzői jogok gyakorlásának a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdése szerinti anyagi jogi viszonossági vizsgálat alkalmazása révén történő korlátozását, addig [a] tagállamok nem alkalmazhatják ezt a vizsgálatot az olyan iparművészeti alkotás esetében, amelynek valamely harmadik ország a Berni Egyezmény értelmében vett származási országa, és amelynek szerzője nem állampolgára valamely […] tagállamnak?
5) Az alapügyben szóban forgó körülmények között és a Berni Egyezmény 2. cikke (7) bekezdése (elődje) elfogadásának időpontjára tekintettel teljesülnek‑e Belgium esetében az EUMSZ 351. cikk első bekezdésében foglalt feltételek, és így Belgium szabadon alkalmazhatja‑e a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdése szerinti anyagi jogi viszonossági vizsgálatot, mégpedig tekintettel arra a körülményre, hogy a jelen esetben a származási ország 1989. május 1‑jén csatlakozott a Berni Egyezményhez?”
19. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2023. április 11‑én érkezett a Bírósághoz. Írásbeli észrevételeket az alapeljárás felei, a holland, a belga és a francia kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő. A 2024. március 20‑án tartott tárgyaláson az alapeljárás felei, a francia kormány és a Bizottság képviseltették magukat.
Elemzés
20. A jelen ügyben az előterjesztő bíróság öt kérdést terjeszt előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé. Az első kérdés megfogalmazása igen általános, és az uniós jog alapeljárásban való alkalmazhatóságára vonatkozik. A második, a harmadik és a negyedik kérdés arra vonatkozik, hogy e jog bizonyos rendelkezéseinek, többek között a 2001/29 irányelv releváns rendelkezéseinek, valamint a Charta 17. cikke (2) bekezdésének fényében a tagállamok szabadon alkalmazhatják‑e a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradékot az iparművészeti alkotásokra. Végül az ötödik kérdés az EUMSZ 351. cikk első bekezdésének alkalmazhatóságára vonatkozik.
21. Bár az előterjesztő bíróság az első kérdésre adott igenlő választól teszi függővé a többi kérdését, véleményem szerint éppen a második, harmadik és negyedik kérdésben említett rendelkezések, különösen a 2001/29 irányelv rendelkezéseinek elemzése teszi lehetővé ezen első kérdés megválaszolását. Azt javaslom tehát, hogy egyből térjünk rá a második, a harmadik és a negyedik kérdés elemzésére. Ezt követően röviden elemzem az ötödik kérdésben felvetett konkrét esetet.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdésről
22. Kiindulásként megjegyzem, hogy bár az előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseiben a 2001/29 irányelv 2–4. cikkére hivatkozik, úgy tűnik, hogy az alapeljárás nem érinti az irányelv 3. cikkét, amely a nyilvánossághoz közvetítés jogáról szól. Az ügy irataiban ugyanis semmi nem utal arra, hogy e jogot megsértették volna az alapeljárásban, mivel a vitatott magatartás székek, azaz olyan fizikai tárgyak előállításában és forgalmazásában áll, amelyek állítólagosan bitorolják a Vitra szerzői jogi védelem alatt álló teljesítményeit. Úgy tűnik tehát számomra, hogy ez a 3. cikk kizárható a jelen ügyben végzett elemzésből. Egyébiránt a jelen ügyben a szigorú értelemben vett szerzői jogot illetően konkrétan ezen irányelv 2. cikkének a) pontja érintett.
23. Így az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdésével, amelyek együttes elemzését javaslom, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontját és 4. cikkét, valamint a Charta 17. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha a tagállamok a harmadik országokból származó iparművészeti alkotásokra a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében szereplő viszonossági záradékot alkalmazzák. Azt javaslom, hogy e kérdés elemzését ezen irányelv rendelkezéseivel kezdjük.
A 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontjáról és 4. cikkéről
24. A 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontja és 4. cikke kizárólagos jogot biztosít a szerzők számára műveik többszörözésének és terjesztésének engedélyezésére, illetve megtiltására. Az alapeljárás egy, az Egyesült Államokból származó iparművészeti művet érint, amelynek szerzői szintén ezen ország állampolgárai.(9) A jelen ügy összefüggésében tehát először is azt kell meghatározni, hogy e rendelkezések alkalmazandók‑e az ilyen művekre, másodszor pedig, hogy lehetővé teszik‑e a tagállamok számára a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék alkalmazását.
– A 2001/29 irányelv 2. cikke a) pontjának és 4. cikkének a harmadik országokból származó iparművészeti alkotásokra való alkalmazhatóságáról
25. Emlékeztetőül, a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontja és 4. cikke kizárólagos jogokat biztosít a „szerzők” számára „műveik” tekintetében.(10) Mivel ezen irányelv e fogalmak meghatározását illetően nem tartalmaz utalást a tagállamok belső jogára, az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően e fogalmakat az uniós jog önálló fogalmainak kell tekinteni, amelyeket egységesen kell értelmezni és alkalmazni.(11)
26. A „mű” fogalmát illetően a Bíróság többek között éppen az iparművészeti alkotásokkal kapcsolatban kimondta, hogy e fogalom valamilyen eredeti teljesítmény fennállását jelenti, abban az értelemben, hogy az a szerzőjének saját szellemi alkotása. Egyébiránt a szerzői jogi védelem csak ezen alkotás kifejezésére vonatkozik, amely kellő pontossággal és objektivitással azonosítható.(12) Márpedig ahhoz, hogy egy művet eredetinek lehessen tekinteni, egyszerre szükséges és elegendő az, hogy az alkotója személyiségét tükrözi, valamint annak szabad és kreatív döntéseiben jut kifejeződésre.(13) Amennyiben egy teljesítmény rendelkezik ezekkel a jellemzőkkel, és így műnek minősül, azt a 2001/29 irányelvnek megfelelően szerzői jogi védelemben kell részesíteni.(14)
27. Ezzel szemben sem a 2001/29 irányelv, sem az ezen irányelv értelmében vett „mű” fogalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlat nem állapít meg olyan feltételt, amely szerint alkalmazásuk a tagállamokból vagy az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó országokból származó művekre korlátozódna. Az említett irányelvet tehát véleményem szerint csak úgy lehet értelmezni, hogy ahhoz, hogy valamely mű részesülhessen az irányelv által biztosított védelemben, nem releváns, hogy a származási országa az EGT tagállama vagy valamely harmadik ország.(15)
28. A Bíróságnak már volt alkalma hasonló megoldást elfogadni. Az „előadóművészeknek” a 2006/115/EK irányelv(16) 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett fogalmára vonatkozó hasonló kérdéssel szembesülve ugyanis úgy ítélte meg, hogy mivel e rendelkezés nem tartalmaz semmilyen feltételt az EGT valamely tagállamához való kötődésre vonatkozóan, azt a tagállamok nem alkalmazhatják oly módon, hogy korlátozzák az e rendelkezés által az EGT valamely tagállamával ilyen kapcsolatban álló előadóművészek számára biztosított jogot, kizárva a harmadik országok ilyen kapcsolattal nem rendelkező állampolgárait.(17) Ezen eredmény elérése érdekében a Bíróság többek között a Szellemi Tulajdon Világszervezete előadásokról és hangfelvételekről szóló szerződésének(18) 4. cikkében foglalt azon kötelezettségre támaszkodott, hogy az e szerződést aláíró országok állampolgárai számára nemzeti bánásmódot kell biztosítani többek között a 2006/115 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt méltányos díjazáshoz való jog tekintetében.(19)
29. Hasonlóképpen, a TRIPS‑megállapodás 9. cikkének (1) bekezdése és a WIPO Szerzői Jogi Szerződése 1. cikkének (4) bekezdése révén, amelyek megkövetelik a Berni Egyezmény anyagi jogi rendelkezéseinek való megfelelést, az Unió ezen egyezmény 5. cikkének megfelelően köteles biztosítani a nemzeti elbánást, vagyis a szerzői jog területén harmonizált rendelkezésekben előírt bánásmódot az e nemzetközi okmányokat aláíró országokból (köztük többek között az Egyesült Államokból) származó művek szerzői számára. Ez a kötelezettség többek között a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontjában és 4. cikkében foglalt kizárólagos jogokra vonatkozik, mivel ezen irányelv egyik célja a (15) preambulumbekezdése értelmében a WIPO Szerzői Jogi Szerződésének végrehajtása.(20)
30. Márpedig az Unió e nemzetközi kötelezettségeivel ellentétes lenne a szerzői jog harmonizációja azon művek tekintetében, amelyek származási országai a tagállamok, és az, ha e tagállamok belső jogára bíznák a harmadik országokból származó művek sorsának szabályozását. Ilyen helyzetben ugyanis könnyen veszélybe kerülne az arra irányuló cél, hogy a művek e második kategóriája számára biztosítsák a „nemzeti elbánást”, vagyis a harmonizált szabályokban előírttal azonos bánásmódot. Az Unió nemzetközi kötelezettségei tehát nem teszik lehetővé a 2001/29 irányelv rendelkezéseinek olyan értelmezését, amely szerint azok kizárólag a tagállamokból származó művekre vonatkoznak.
31. Véleményem szerint azonban itt még csak az Unió nemzetközi kötelezettségeire sem kell hivatkozni. A 2001/29 irányelv szövege önmagában elegendő. Ezen irányelv „Hatály” című 1. cikkének (1) bekezdése értelmében ugyanis ezen irányelv „tárgya a szerzői jog és a szomszédos jogok védelme a belső piac keretében”. Az említett irányelv hatályát tehát nem a mű származása vagy szerzőjének állampolgársága (vagy lakóhelye) alapján, hanem területi alapon, a Szerződések területi hatályának megfelelő belső piacra hivatkozva határozták meg.(21) Márpedig a harmadik országokból származó művek vagy az e művekkel kapcsolatos bitorlást megvalósító tárgyak ugyanúgy mozoghatnak a belső piacon, mint a tagállamokból származó művek, aminek eredményeként a 2001/29 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében foglaltak szerint „a belső piac keretében” meg kell védeni az e művekre vonatkozó szerzői jogokat. Így az uniós jogalkotónak, amikor ezen irányelvben fenntartás nélkül használta a „mű” kifejezést, és területi alapon határozta meg az említett irányelv hatályát, szükségszerűen figyelembe kellett vennie minden olyan művet, amelynek védelmét az Unió területén kérik, függetlenül azok származási országától.
32. Ezt a következtetést megerősíti a 2001/29 irányelv 10. cikkének (1) bekezdése, amely az irányelv időbeli hatályára vonatkozik. E rendelkezés értelmében ugyanis ezt az irányelvet nemcsak azokra a művekre kell alkalmazni, amelyek az átültetésének időpontjában a tagállamok szerzői jogi jogszabályai alapján védelem alatt álltak, hanem azokra a művekre is, amelyek ugyanezen időpontban „[az említett] irányelvben […] foglalt védelmi feltételeknek megfelel[tek]”, vagyis többek között a jelen indítvány 26. pontjában felidézett feltételeknek is. Védelemben részesülnek tehát többek között az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló művek, amelyek ugyanezen irányelv átültetésének időpontjában a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék alkalmazása alapján nem álltak a tagállamok belső jogában védelem alatt, de amelyek mindazonáltal megfelelnek a Bíróság által értelmezett 2001/29 irányelv szerinti védelmi feltételeknek.
33. Ugyanez az érvelés érvényes a „szerző” fogalmára is. Egyrészt az Unió nemzetközi kötelezettségei nem teszik lehetővé, hogy a harmadik országok állampolgárságával rendelkező szerzőket a szerzői jog harmonizált keretén kívül hagyják, függetlenül műveik származási országától.(22) Másrészt, mivel az uniós jogalkotó a „szerzők” kifejezést az állampolgárságukra vagy lakóhelyükre vonatkozó bármilyen pontosítás nélkül használta, e kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az minden olyan szerzőre vonatkozik, aki jogainak a belső piacon belüli védelmére törekszik.
34. E következtetéseket nem kérdőjelezi meg a 98/71/EK irányelv(23) 17. cikke és a 6/2002/EK rendelet(24) 96. cikkének (2) bekezdése sem, amelyek szerint az e jogi aktusok alapján oltalomban részesülő formatervezési mintákat a tagállamok szerzői jogi védelme is megilleti, mivel e védelem terjedelmét és feltételeit, ideértve az eredeti jelleg megkövetelt mértékét, az egyes tagállamok határozzák meg.
35. Ugyanis, először is, e rendelkezések a szerzői jognak az uniós jog szintjén, különösen a 2001/29 irányelv által megvalósított későbbi harmonizációjára is figyelemmel alkalmazandók.(25) Ezzel kapcsolatban a Bíróság a szóban forgó rendelkezések elemzését(26) követően úgy ítélte meg, hogy „meg kell állapítani, hogy a formatervezési minták minősíthetők [az ezen irányelv] értelmében vett »műveknek«, amennyiben megfelelnek [a jelen indítvány 26. pontjában] említett két követelménynek”,(27) vagyis a Bíróság által az említett irányelv alapján a művek valamennyi kategóriája tekintetében biztosított védelem feltételeinek.
36. Másodszor, a 98/71 irányelv 17. cikke és a 6/2002 rendelet 96. cikkének (2) bekezdése – egyértelmű szövegezésük szerint – nem általában az iparművészeti alkotásokra, hanem kizárólag az ezen irányelvvel összhangban lajstromozott, illetve az e rendelet alapján oltalom alatt álló közösségi formatervezési mintákra alkalmazandó.(28) Ezzel szemben azokat az iparművészeti alkotásokat, amelyek az Unióban soha nem részesültek formatervezésiminta‑oltalomban, mint az alapügyben szóban forgó mű esetében, e rendelkezések nem érintik, és ezért azok mindenképpen a szerzői jog általános szabályainak, többek között a 2001/29 irányelvnek a hatálya alá tartoznak. E rendelkezések tehát nem egy az iparművészeti alkotások védelmét az uniós szerzői jogban szabályozó általános hatályú elvet fogalmaznak meg, hanem a védelmi rendszerek halmozódására vonatkozó olyan szabályt, amely az érintett jogi aktusok tárgyi hatályára, azaz az ezen aktusok alapján formatervezési mintaként oltalom alatt álló teljesítményekre korlátozódik.
37. Így a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontját és 4. cikkét alkalmazni kell a harmadik országokból származó olyan iparművészeti alkotásokra, amelyek szerzői ezen országok állampolgárai. Következésképpen téves a Kwantum, valamint a holland és a belga kormány azon álláspontja, amely szerint az alapügyben nem az uniós jogot, hanem kizárólag a Berni Egyezményt kell alkalmazni.
38. Most tehát azt kell megvizsgálni, hogy a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontja és 4. cikke lehetővé teszi‑e a tagállamok számára a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék alkalmazását.
– A Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék alkalmazásának lehetőségéről
39. Mivel a harmadik országokból származó iparművészeti alkotások szerzői jogi védelmét az uniós jog harmonizálja, kizárólag ez a jog teheti lehetővé a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében szereplő viszonossági záradék alkalmazását. Meg kell tehát vizsgálni, hogy az uniós jog ezt ténylegesen lehetővé teszi‑e.
40. A 2001/29 irányelv nem tartalmaz semmilyen, e záradékra vonatkozó rendelkezést, sem olyan rendelkezést, amely az iparművészeti alkotások származási országuk szerinti eltérő bánásmódjára utalna. Ilyen rendelkezés egyetlen más uniós jogi aktusban sem szerepel. Meg kell tehát állapítani, hogy az uniós jog nem írja elő kifejezetten az említett záradék alkalmazását. Azt is meg kell vizsgálni, hogy e jog hallgatólagosan tartalmazza‑e ugyanezt a záradékot.
41. Véleményem szerint a válasz egyértelműen nemleges.
42. A szóban forgó záradék, amely bizonyos művek szerzői jogi védelmét attól a feltételtől teszi függővé, hogy a származási országban hasonló, azaz művészeti alkotásként szerzői jogi védelem álljon fenn, nyilvánvaló eltérést jelent a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontjában és 4. cikkében foglalt, a Bíróság által értelmezett szabálytól, amely szerint minden mű védelemben részesül, amennyiben megfelel a műnek minősítés kritériumainak.(29) Az ilyen eltérést kifejezetten elő kell írni.
43. A szerzői jogra vonatkozó más uniós jogszabályok rendszerszinten megerősítik ezt a következtetést. A Berni Egyezményben előírt két másik, a védelmi időre és a követő jogra(30) vonatkozó viszonossági záradékot ugyanis kifejezetten átültették az uniós jogba.(31)A contrario tehát az, hogy a 2001/29 irányelv nem tartalmaz olyan viszonossági záradékot, amely megegyezik az egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt záradékkal, egyértelműen arra utal, hogy e záradék nem alkalmazandó az uniós jogban. Az ettől eltérő értelmezés megkérdőjelezné az uniós szerzői jogi rendszer koherenciáját.
44. E tekintetben nem győznek meg a francia kormány azon érvei, amelyek szerint ez a különbség a Berni Egyezményben szereplő különböző viszonossági záradékok megfogalmazásából ered. E kormány szerint, míg az ezen egyezmény 7. cikkének (8) bekezdésében és 14ter. cikkének (2) bekezdésében szereplő záradékok alkalmazásához a nemzeti jogalkotó (a jelen esetben az uniós jogalkotó) pozitív beavatkozása szükséges, addig az említett egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében szereplő záradék automatikus jellegű, így nem az alkalmazás, hanem az e záradékról való lemondás az, ami adott esetben kifejezett megerősítést igényel.
45. A szóban forgó két feltétel megfogalmazása ebből a szempontból nem tér el jelentősen a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt záradéktól. Ezen egyezmény 7. cikkének (8) bekezdése szerint „[a] védelmi időt […] annak az országnak a törvénye szabályozza, ahol a védelmet igénylik, ez azonban – kivéve ha ennek az országnak a törvényhozása másképpen nem rendelkezik – nem haladja meg a mű származási országában meghatározott védelmi időt”. Így az uniós jogalkotó által a 2006/116 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével elérni kívánt eredmény, vagyis a harmadik országokból származó művek védelmi idejének az ezen országokban biztosított időtartamra való korlátozása automatikus. E szabály elvetéséhez vagy korlátozásához szükséges a jogalkotó beavatkozása, „kivéve ha ennek az országnak a törvényhozása másképpen nem rendelkezik”. Hasonlóképpen, az említett egyezmény 14ter. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy „[a] fenti bekezdésben említett védelem [vagyis a követő jog] az [ugyanezen egyezmény által létrehozott] Unióhoz tartozó valamennyi országban csak akkor követelhető, ha a szerző hazai törvénye ilyen védelemnek teret enged, és csak annyiban, amennyiben annak az országnak a törvénye, ahol a védelmet igénylik, ezt lehetővé teszi”. Márpedig ez lényegében ugyanaz a szabály, mint amelyik a 2001/84 irányelv 7. cikkének (1) bekezdéséből következik.(32) Közvetlenül alkalmazható.
46. Az előző pontban említett két feltétel tehát nem tesz szükségessé a nemzeti jogba való kifejezett implementációt. Bár az uniós jogalkotó mégis szükségesnek tartotta, hogy azokat átvegye a másodlagos jog aktusaiba, ennek az az oka, hogy a francia kormány állításaival ellentétben a Berni Egyezménynek nincs közvetlen hatálya az uniós jogban.
47. Emlékeztetek arra, hogy az Unió nem részes fele a Berni Egyezménynek, mivel az a 29. cikkének (1) bekezdése értelmében csak az államok csatlakozása előtt nyitott, a nemzetközi szervezetek kizárásával. Ezzel szemben az Unió a TRIPS‑megállapodás 9. cikkének (1) bekezdése és a WIPO Szerzői Jogi Szerződése 1. cikkének (4) bekezdése értelmében kötelezettséget vállalt arra, hogy megfelel ezen egyezmény anyagi jogi rendelkezéseinek. Ugyanakkor, még ha feltételezzük is, hogy e kötelezettségvállalások miatt úgy kell tekinteni, hogy az említett egyezmény anyagi jogi rendelkezései e két nemzetközi megállapodással azonos hatást fejtenek ki,(33) e megállapodások nem rendelkeznek közvetlen hatállyal.(34) A közvetlen hatály e hiánya az ugyanezen egyezményben szereplő valamennyi viszonossági záradékra vonatkozik, ideértve a 2. cikk (7) bekezdésében foglalt záradékot is.
48. Következésképpen nem értek egyet a francia kormánynak a holland kormány által is kifejtett azon véleményével, amely szerint a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék alkalmazásának elvetéséhez ilyen értelmű kifejezett szabályra van szükség, és a 2001/29 irányelv nem tartalmaz ilyen szabályt.
49. Jogilag a hallgatás ugyanolyan egyértelmű lehet, mint a szöveg. Ily módon a 2001/29 irányelvben a „művek” és a „szerzők” kifejezéseknek e művek származási országára és e szerzők állampolgárságára vagy lakóhelyére vonatkozó bármilyen pontosítás nélküli használata az uniós jogalkotó azon szándékának kellően kifejezett kifejezését képezi, hogy lemondjon a szóban forgó viszonossági záradék alkalmazásáról. Itt nincs szükség további megerősítésre.
50. Végül a holland kormány azon érvét illetően, amely szerint a 98/71 irányelv és a 6/2002 rendelet indokolásából és első szövegjavaslataiból az következik, hogy az uniós jogalkotó csak a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék alkalmazását kívánta megtiltani a tagállamok közötti kapcsolatokban, nem érintve annak alkalmazását a harmadik országokkal fennálló kapcsolatokban, elegendő megjegyezni, hogy e dokumentumok 1993‑ban készültek, és amint azt többek között e rendelet indokolása is mutatja,(35) a szerzői jog teljesebb harmonizációjára készülve dolgozták ki őket. Jelenleg az egyetlen dolog, amelyet ezen irányelv 17. cikke és az említett rendelet – végül elfogadott – 96. cikkének (2) bekezdése – amelyek egyébként a jelen ügyben nem relevánsak –(36) bizonyíthat, az az, hogy az ezen aktusokkal érintett alkotásokra, azaz a lajstromozott formatervezési mintákra és az közösségi formatervezési mintákra, mivel azok szerzői jogi védelemben is részesülhetnek, a viszonossági záradék nem alkalmazandó, mivel az említett rendelkezések az iparművészeti alkotások származási országától függetlenül rögzítik a védelem halmozódásának elvét.
51. E megfontolások alapján arra a következtetésre jutok, hogy sem a 2001/29 irányelv, sem más uniós jogi aktus nem tartalmaz sem kifejezetten, sem hallgatólagosan olyan viszonossági záradékot, mint amelyet a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdése előír.
52. Egyébiránt, mivel a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontja és 4. cikke fenntartás nélkül alkalmazandó az iparművészeti alkotásokra, a tagállamok nem alkalmazhatják a viszonossági záradékot az e rendelkezésekkel harmonizált jogok tekintetében anélkül, hogy azokat meg ne sértenék. Amint azt a Bíróságnak már volt alkalma kimondani, ezen irányelv elfogadásával az uniós jogalkotó a korábban a tagállamokat megillető, szellemi tulajdonra vonatkozó hatásköröket gyakorolta. Ezen irányelv alkalmazási körében abból kell kiindulni, hogy az Unió lépett a tagállamok helyébe, amelyek már nem rendelkeznek hatáskörrel a Berni Egyezmény releváns előírásainak végrehajtására.(37)
53. Hozzá kell tenni, hogy annak lehetővé tétele, hogy a tagállamok saját akaratukból szabadon alkalmazzák a szóban forgó viszonossági záradékot, nemcsak hogy ellentétes lenne a 2001/29 irányelv 2. cikke a) pontjának és 4. cikkének egyértelmű szövegével, hanem megkérdőjelezné ezen irányelv célját, vagyis a szerzői jog belső piacon való harmonizációját is. Ez ugyanis szükségszerűen ahhoz vezetne, hogy a harmadik országokból származó iparművészeti alkotásokat különböző tagállamokban eltérően kezelik. Következésképpen csak az uniós jogalkotó dönthet úgy, hogy e viszonossági záradékot alkalmazhatóvá teszi az uniós jogrendben azáltal, hogy e célból kifejezett eltérést fogad el ezen irányelv rendelkezéseitől.
54. A Kwantum által felhozott azon körülmény, hogy az alapeljárásban a Vitra nem hivatkozott a 2001/29 irányelv rendelkezéseire, itt nem releváns. Az irányelvek rendelkezései főszabály szerint nem közvetlenül alkalmazandók, hanem azokat át kell ültetni a tagállamok belső jogába, és ennek kell a magánszemélyek jogait és kötelezettségeit szabályoznia. A Holland Királyság közvetlenül alkalmazza a Berni Egyezmény rendelkezéseit, és így nem vonja belső szerzői jogának hatálya alá a harmadik országokból származó műveket. Véleményem szerint ez nem minősül a 2001/29 irányelv helyes átültetésére irányuló intézkedésnek, mivel – amint azt a jelen ügy is mutatja – ez az egyezmény tartalmazhat az irányelvvel összeegyeztethetetlen szabályokat. Ez nem változtat azon, hogy a Hollandiában fennállóhoz hasonló jogi helyzetben az említett egyezményt kell az ezen irányelvet átültető intézkedésnek tekinteni. Természetes tehát, hogy a magánszemélyek ugyanezen egyezmény alapján kérjék jogaik védelmét. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ugyanezen irányelv ily módon alkalmazhatatlanná válik.
– A viszonossági záradék alkalmazása elmulasztásának a Berni Egyezménnyel való összeegyeztethetőségéről
55. Most hangsúlyozni kell, hogy véleményem szerint az a tény, hogy az uniós jogban nem alkalmazzák a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében szereplő viszonossági záradékot, egyáltalán nem ellentétes az Uniót vagy a tagállamokat ezen egyezmény alapján terhelő kötelezettségekkel. E rendelkezéssel kapcsolatos értelmezésem szerint ugyanis – ellentétben a Kwantum, valamint a holland, a belga és a francia kormány állításaival – e viszonossági záradék nem kötelező az aláíró országokra nézve. Itt egyetértek a Vitra és a Bizottság álláspontjával.
56. Először is, ez magából a Berni Egyezmény 2. cikke (7) bekezdésének szövegéből következik. Ez a rendelkezés három jogi szabályt ír elő. Az első (az első mondatban szereplő) szabály kimondja azt az elvet, amely szerint az egyezményben részes felek szabadon védelemben részesíthetik a szerzői jog vagy a különös formatervezésiminta‑oltalmi szabályozás által az iparművészeti alkotásokat, mivel a két védelmi rendszer nem zárja ki egymást. A második szabály (a második mondat első része) a tulajdonképpeni viszonossági záradék, amelynek értelmében az olyan mű esetében, amely a származási országában formatervezési mintaként csak különös szabályozás alapján áll védelem alatt, kizárólag az ilyen különös rendszer védelme igényelhető egy olyan másik országban, ahol a művek e kategóriájára vonatkozó védelmi rendszerek halmozódnak. Végül a harmadik szabály (a második mondat második része) kimondja, hogy amennyiben az az ország, amelyben az oltalmat igénylik, nem ír elő a formatervezési mintákra vonatkozó különös szabályozást, a szóban forgó műnek a nemzeti elbánás általános elve alapján szerzői jogi védelemben kell részesülnie.
57. A Berni Egyezmény 2. cikke (7) bekezdésének e rendelkezései könnyen magyarázhatók. Mivel ez az egyezmény az általános szabályaitól eltérve elismeri, hogy előfordulhat, hogy az iparművészeti alkotások, amelyek pedig a 2. cikk (1) bekezdésében szerepelnek a védelem alatt álló teljesítmények között, nem részesülnek sem szerzői jogi védelemben, sem az ezen egyezmény által létrehozott minimális védelemben, ezért nem lenne egyensúly a védelem halmozódását alkalmazó országokból és a kizárólag különleges védelmet alkalmazó országokból származó művek között,(38) amennyiben a nemzeti elbánás általános elvét kellene alkalmazni. A viszonossági záradék lehetővé teszi ezen egyensúlyhiány elkerülését.
58. Ez nem változtat azon, hogy a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdése az egyezmény részes feleire bízza azt, hogy miként szabályozzák az iparművészeti alkotások védelmét, amint azt e bekezdés első mondata kifejezetten előírja. A második mondat első része, amely szerint „csak [a] különleges védelmet lehet igényelni”, kizárólag arra utal, hogy nem áll fenn a szerzői jogi védelem biztosítására vonatkozó kötelezettség azon művek esetében, amelyek származási országukban csak a formatervezési mintákra vonatkozó különös szabályozás által védettek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az az ország, amelyben a védelmet kérelmezik, önszántából ne biztosíthatna kettős védelmet e művenek. Az ilyen értelmezés ugyanis ellentétes lenne az első mondattal és a felek számára az iparművészeti alkotások védelmének szabályozására biztosított szabadsággal. Egyébiránt ezen egyezmény 2. cikkének (7) bekezdése nem zárja ki abszolút jelleggel, hogy azok a művek, amelyek származási országukban csak formatervezési mintaként állnak oltalom alatt, más országokban szerzői jogi védelemben részesüljenek. A harmadik szabály értelmében ugyanis a szerzői jogi védelem kötelező azokban az országokban, amelyek nem alkalmaznak különös szabályozást, a származási országban biztosított védelem típusától függetlenül.
59. Így a Berni Egyezmény 2. cikke (7) bekezdésének szövege szerint az egyezmény nem tiltja az olyan iparművészeti alkotások szerzői jogi védelmét (is), amelyek származási országukban csak formatervezési mintaként, különös szabályozás alapján részesülnek védelemben.
60. Másodszor, a viszonossági záradék kötelező jellege ellentétes lenne a Berni Egyezmény céljával, amely arra irányul, hogy a szerzők számára műveik – ideértve az iparművészeti alkotásokat is – származási országán kívüli védelmet biztosítsanak.(39) Ez az egyezmény kétféle eszközzel valósítja meg ezt a célt: a nemzeti elbánás elvével, amely e szabályozás sarokköve, és a védelemnek az anyagi jogi rendelkezéseiből eredő „szerződéses minimuma” révén. Az említett egyezmény 5. cikke (1) és (3) bekezdésének megfelelően mind a nemzeti elbánást (természetes módon), mind a szerződéses minimumot azokra a művekre kell alkalmazni, amelyek védelmét a mű származási országától eltérő országban kérik.(40) Ezzel szemben ugyanezen egyezménynek egyáltalán nem célja az aláíró országok közötti védelmi szintek összehasonlítása, sem pedig az anyagi jogi viszonosság általános elvének bevezetése.(41) A Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt teljes szabályozás, amely lényegében ellentétes ezen egyezmény céljával és elveivel, biztonsági szelep, amely lehetővé tette az iparművészeti alkotások felvételét a védelem alatt álló művek kategóriáinak – egyébként nem kimerítő – listájára.(42)
61. A Berni Egyezmény megalkotóinak tehát nem volt okuk arra, hogy az ezen egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradékot kötelezővé tegyék. Az aláíró országok szabadon élhetnek ezzel, de a nemzeti elbánás elvének teljes körű alkalmazása teszi lehetővé az egyezmény céljainak elérését.
62. Végül harmadszor, még ha úgy is tekintjük, hogy a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék kötelező jellegű, ez a kötelezettség igen viszonylagos, mivel ezen egyezmény 19. cikke kifejezetten lehetővé teszi az aláíró országok számára, hogy az említett egyezményben előírtnál szélesebb körű védelmet írjanak elő, a szerzők számára pedig azt, hogy e szélesebb körű védelem alkalmazását igényeljék (és értelemszerűen meg is kapják). Annak esetleges tilalma tehát, hogy az iparművészeti alkotások számára kettős védelmet biztosítsanak, annak ellenére, hogy a származási országban nem áll fenn ilyen védelem, mindenképpen hatástalan lenne.
63. Végeredményben az a vélemény, amely szerint a szóban forgó viszonossági záradék fakultatív jellegű, szintén széles körben elterjedt a jogirodalomban.(43)
64. Ily módon véleményem szerint a Berni Egyezményben semmi nem zárja ki, hogy az uniós jog erga omnes védelmet biztosítson az iparművészeti alkotások számára azáltal, hogy lemond az ezen egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék alkalmazásáról.
– E rész összefoglalása
65. A fenti megfontolások alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontjával és 4. cikkével ellentétes, ha a tagállamok a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradékot alkalmazzák az e rendelkezések hatálya alá tartozó jogok tekintetében. E megállapítás elegendő az előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – köztük az első kérdés – megválaszolásához, mivel ebből egyértelműen az következik, hogy az uniós jog alkalmazandó az alapeljárásban.
A Charta 17. cikkének (2) bekezdéséről
66. E megfontolások emellett arra a következtetésre vezetnek, hogy nem szükséges a Chartára hivatkozni ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak az alapjogvita megoldásához hasznos választ lehessen adni.
67. Ha ugyanis a Bíróság követné elemzésemet, és úgy ítélné meg, hogy az alapügyben fennálló helyzetet a 2001/29 irányelv rendelkezései szabályozzák, amelyek nem írnak elő a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében szereplőhöz hasonló viszonossági záradékot, és nem teszik lehetővé a tagállamok számára e záradék közvetlen alkalmazását, e helyzet bármely módosítása mindenképpen az uniós jogalkotó beavatkozását követelné meg, anélkül hogy hivatkozni kellene a Charta 17. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 52. cikkének (1) bekezdésére. Márpedig az a kérdés, hogy egy ilyen hipotetikus jogalkotási beavatkozás összeegyeztethető‑e a Chartával, meghaladja a jelen ügy kereteit.
68. Ezzel szemben, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a 2001/29 irányelv nem alkalmazható a harmadik országokból származó olyan iparművészeti alkotásokra, amelyek szerzői nem tagállami állampolgárok, az alapeljárás az uniós jog hatályán kívül esne, amint azt a Kwantum, valamint a holland és a belga kormány állítja. Következésképpen a Charta nem lenne alkalmazható.
69. Egyébiránt, mivel a Berni Egyezmény nem alkalmazható közvetlenül az uniós jogrendben,(44) az ezen egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék Chartával való összeegyeztethetősége nem merül fel.
A kérdésekre adott válasz és a záró megjegyzés
70. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdésre azt a választ adja, hogy a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontját és 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha a tagállamok a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradékot alkalmazzák.
71. Még ha az előterjesztő bíróság nem is tesz fel ezzel kapcsolatos kérdést, a teljesség kedvéért hasznosnak tartom megvizsgálni az ilyen válasz alapeljárásra gyakorolt hatásainak kérdését.
72. A 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontja és 4. cikke kellően pontosan és feltétel nélkül biztosítja a harmadik országokból származó iparművészeti művek szerzői számára e művek többszörözésének és többszörözött példányai terjesztésének engedélyezésére, illetve megtiltására vonatkozó kizárólagos jogot. Az alapeljárás azonban magánszemélyek, a Kwantum és a Vitra közötti jogvita. Így a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának(45) megfelelően a Vitra nem hivatkozhat közvetlenül e rendelkezésekre a Kwantummal szemben. Ez csak akkor lehet másként, ha maga a holland jog lehetővé teszi az uniós jog valamely konkrét és feltétel nélküli rendelkezésével ellentétes nemzeti jogszabály (a jelen esetben a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdése) figyelmen kívül hagyását, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.(46)
73. Ellenkező esetben azonban az előterjesztő bíróság köteles a nemzeti jogát értelmezni, amelyen itt a holland jogban közvetlenül alkalmazandó Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdését kell érteni, oly módon, hogy a lehető legnagyobb mértékben biztosítsa a 2001/29 irányelv hatékony érvényesülését, vagyis a harmadik országokból származó iparművészeti művek szerzői számára az ezen irányelvből eredő jogok elismerését.(47) Ez arra késztetheti az előterjesztő bíróságot, hogy minimalizálja a szóban forgó viszonossági záradék hatályát azáltal, hogy kétség esetén az érintett művek ezen egyezmény 5. cikkében előírt nemzeti bánásmód szerinti védelme szempontjából a legkedvezőbb értelmezést fogadja el. Így e bíróság megerősítheti a másodfokú bíróság által az alapeljárásban elfogadott értelmezést.
74. Ez az alapeljárás keretében lehetővé tenné a holland jogrendszer hiányosságainak ideiglenes orvoslását. Ahhoz azonban, hogy e rendszer teljes mértékben megfeleljen a 2001/29 irányelvnek, a nemzeti jogalkotó beavatkozására van szükség. Ami ugyanis az ezen irányelv által harmonizált jogokat illeti, a tagállamok belső szerzői jogát közvetlenül valamennyi műre alkalmazni kell, származási országuktól és szerzőjük állampolgárságától vagy lakóhelyétől függetlenül.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdésről
75. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 351. cikk első bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az uniós jog rendelkezéseitől eltérve alkalmazzák a jelenleg a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradékot az olyan művön fennálló szerzői jogok jogosultjával szemben, amelynek származási országa az Egyesült Államok, amennyiben teljesülnek alkalmazásának időbeli feltételei. Ez a kérdés természetesen csak akkor releváns, ha a Bíróság követi az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdésre adandó válaszra vonatkozó javaslatomat.
76. Ha az előterjesztő bíróság a fenti kérdést Belgiumra vonatkozóan teszi fel, ennek valószínűleg az az oka, hogy a Vitra által a Kwantumnak felrótt cselekmények részben ebben a tagállamban valósultak meg, és e bíróság szerint a belga jog hatálya alá tartoznak. Márpedig Belgiumban, akárcsak Hollandiában, a Berni Egyezmény közvetlenül alkalmazandó a harmadik országokból származó művekre. Az előterjesztő bíróság nem teszi fel ugyanezt a kérdést Hollandiára vonatkozóan, mivel a szóban forgó viszonossági záradék e tagállam vonatkozásában az EUMSZ 351. cikk első bekezdésében foglalt időpontot követően lépett hatályba.
77. Emlékeztetőül, e rendelkezés értelmében az egyrészről egy vagy több tagállam, másrészről egy vagy több harmadik állam által egymás között 1958. január 1‑je előtt kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket a Szerződések rendelkezései nem érintik.
78. A Berni Egyezmény jelenlegi 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradékot ezen egyezmény 1948. június 26‑án elfogadott Brüsszeli Okmánya vezette be. Ez az okmány 1951. augusztus 1‑jén lépett hatályba Belgiumban. Az Egyesült Államok 1989. március 1‑jén csatlakozott a Berni Egyezményhez.(48)
79. Az EUMSZ 351. cikk első bekezdését a Bíróság már értelmezte. Többek között a Berni Egyezmény egyik rendelkezésével kapcsolatban (a 2. cikkének (7) bekezdésén kívül) a Bíróság emlékeztetett arra, hogy az EUMSZ 351. cikk első bekezdésének célja, hogy a nemzetközi jog elveivel összhangban egyértelművé tegye, hogy a Szerződés alkalmazása nem érinti az érintett tagállam arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy tiszteletben tartsa harmadik államoknak a csatlakozását megelőző egyezményből eredő jogait, és eleget tegyen az abból eredő kötelezettségeinek. Ha azonban egy ilyen megállapodás lehetővé – de nem kötelezővé – teszi valamely tagállam számára, hogy olyan intézkedést fogadjon el, amely ellentétesnek tűnik az uniós joggal, a tagállamnak tartózkodnia kell az ilyen intézkedés meghozatalától.(49)
80. A Bíróság hozzátette, hogy ezt az ítélkezési gyakorlatot akkor is értelemszerűen alkalmazni kell, amikor az uniós jog fejlődése miatt e joggal ellentétesnek tűnik valamelyik tagállam olyan jogalkotói intézkedése, amelyet egy korábban létrejött nemzetközi megállapodásban biztosított lehetőséggel élve hozott meg. Ilyen helyzetben az érintett tagállam nem hivatkozhat erre a megállapodásra annak érdekében, hogy később keletkezett uniós jogi kötelezettségei alól mentesüljön.(50)
81. Márpedig, amint az a fenti fejtegetésekből kitűnik,(51) a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében szereplő viszonossági záradék véleményem szerint nem kötelező az ezen egyezményben részes felekre nézve, kizárólag azon feltétlen kötelezettségüktől tér el, hogy az iparművészeti alkotások számára biztosítsák a nemzeti bánásmódot. Így a jelen ügyben a Bíróság ítélkezési gyakorlatában felvázolt esettel állunk szemben, amelyben egy nemzetközi egyezmény lehetővé teszi a tagállam számára, hogy az uniós joggal ellentétesnek tűnő intézkedést hozzon, anélkül azonban, hogy erre kötelezné. Ilyen esetben az érintett tagállamnak tartózkodnia kell ezen intézkedés elfogadásától.(52)
82. Mivel a szóban forgó viszonossági záradék ellentétes a 2001/29 irányelv 2. cikkének a) pontjával és 4. cikkével, a tagállamoknak tartózkodniuk kell annak alkalmazásától, még akkor is, ha 1958 előtt csatlakoztak a Berni Egyezmény Brüsszeli Okmányához. Egyetértek tehát a Vitra azon véleményével, amely szerint lényegében a Belga Királyság nem köteles hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az Egyesült Államokkal szemben ezen egyezmény alapján az ez utóbbi országból származó iparművészeti alkotások tekintetében.
83. Ezzel szemben kétlem, hogy az Egyesült Államok Berni Egyezményhez való csatlakozásának időpontja, amely 1958. január 1‑jét követően történt, hatással lenne az EUMSZ 351. cikk első bekezdésének esetleges alkalmazására.
84. Igaz ugyan, hogy a Berni Egyezmény többoldalú jellege ellenére a többek között annak anyagi jogi rendelkezéseiből eredő kötelezettségeket inkább azon országok kétoldalú kötelezettségeinek kell tekinteni, amelyekben a szerzői jogok védelmét az érintett művek származási országaival szemben kérik.
85. A Berni Egyezmény azonban csak nagyon korlátozott számú esetben tesz lehetővé fenntartásokat, és nem teszi lehetővé az új csatlakozókkal szembeni alkalmazásának korlátozását. Így a tagállamok által ezen egyezmény alapján 1958 előtt vállalt kötelezettségek(53) automatikusan minden olyan országra vonatkoznak, amely ezen időpontot követően válik az említett egyezmény részesévé, anélkül hogy e tagállamok ezt kifogásolhatnák. Az EUMSZ 351. cikk első bekezdését tehát úgy kell értelmezni, hogy annak hatálya az érintett harmadik ország ugyanezen egyezményhez való csatlakozásának időpontjától függetlenül kiterjed e kötelezettségvállalásokra.
86. Ez azonban csak a Berni Egyezmény kötelező rendelkezéseit érinti, az ezen egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradék pedig nem az. A probléma egyébként teoretikus, mivel az Uniót a TRIPS‑megállapodáson és a WIPO Szerzői Jogi Szerződésén keresztül kötik az említett egyezmény anyagi jogi rendelkezései, így az uniós jog ugyanezen egyezménnyel való összeegyeztethetetlenségének esetei nem merülhetnek fel.
87. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdésre azt a választ adja, hogy az EUMSZ 351. cikk első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy az uniós jog rendelkezéseitől eltérve alkalmazzák a jelenleg a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében szereplő viszonossági záradékot az olyan művön fennálló szerzői jogok jogosultjával szemben, amelynek származási országa az Egyesült Államok.
Végkövetkeztetés
88. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
1) Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének a) pontját és 4. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal ellentétes, ha a tagállamok az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló, 1886. szeptember 9‑én Bernben aláírt Berni Egyezmény (1971. július 24‑i Párizsi Okmány) 1979. szeptember 28‑i módosítást követő változata 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt viszonossági záradékot alkalmazzák.
2) Az EUMSZ 351. cikk első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy az uniós jog rendelkezéseitől eltérve alkalmazzák a jelenleg a Berni Egyezmény 2. cikkének (7) bekezdésében szereplő viszonossági záradékot az olyan művön fennálló szerzői jogok jogosultjával szemben, amelynek származási országa az Amerikai Egyesült Államok.