A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
1995. május 10.(*)
„Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Az EGK‑Szerződés 59. cikke – Az ügyfelek telefonos toborzásának tilalma a pénzügyi szolgáltatások terén”
A C‑384/93. sz. ügyben,
a Bírósághoz a College van Beroep voor het Bedrifjsleven által az EGK‑Szerződés 177. cikke alapján benyújtott, az e bíróság előtt
az Alpine Investments BV
és
a Minister van Financiën
között folyamatban lévő eljárásban az EGK‑Szerződés 59. cikkének értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,
A BÍRÓSÁG,
tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, F. A. Schockweiler, P. J. G. Kapteyn és C. Gulmann tanácselnökök, G. F. Mancini, J. C. Moitinho de Almeida, J. L. Murray, D. A. O. Edward (előadó) és J.‑P. Puissochet bírák,
főtanácsnok: F. G. Jacobs,
hivatalvezető: L. Hewlett tanácsos,
figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:
– az Alpine Investments BV képviseletében G. van der Wal és W. B. J. van Oberbeek, a Hoge Raad der Nederlanden melletti ügyvédek, meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében A. Bos, a Külügyminisztérium jogtanácsosa, meghatalmazotti minőségben,
– a görög kormány képviseletében V. Kontolaimos, az Állami Jogi Tanács helyettes jogtanácsosa és V. Pelekou, az Állami Jogi Tanács jogi képviselője, meghatalmazotti minőségben,
– az Egyesült Királyság képviseletében J. D. Colahan, Treasury Solicitor's Department, meghatalmazotti minőségben és P. Duffy barrister,
– az Európai Közösségek Bizottságának képviseletében B. Smulders és P. van Nuffel, a Jogi Szolgálat tagjai, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,
az Alpine Investments BV, a holland kormány (képviseli: J. S. Van den Oosterkamp, a Külügyminisztérium jogtanácsosa, meghatalmazotti minőségben), a belga kormány (képviseli: J. Devadder, a Külügyminisztérium igazgatási vezetője, meghatalmazotti minőségben), a görög kormány, az Egyesült Királyság kormánya (képviseli: C. Vajda barrister), valamint az Európai Közösségek Bizottsága szóbeli észrevételeinek az 1994. november 29‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
a főtanácsnok indítványának az 1995. január 26‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 1993. április 28‑i végzésével, amely 1993. augusztus 6‑án érkezett a Bírósághoz, a College van Beroep voor het Bedrijfsleven (a továbbiakban: College van Beroep) a Szerződés 177. cikke alapján előzetes döntéshozatal céljából az EGK-Szerződés 59. cikke értelmezésére vonatkozó kérdéseket terjesztett a Bíróság elé.
2 E kérdések az Alpine Investments BV által azon tilalom ellen kezdeményezett eljárás során merültek fel, amelyet a holland Pénzügyminisztérium írt elő, s amelynek értelmében tilos magánszemélyekkel – azok előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül – telefonon kapcsolatba lépni pénzügyi szolgáltatások ajánlása céljából (ún. „cold calling”).
3 Az Alpine Investments BV, az alapeljárás felperese (a továbbiakban: Alpine Investments) a holland jog alapján létrejött és hollandiai székhelyű társaság, amely árutőzsdei határidős ügyletekre specializálódott.
4 Az árutőzsdei határidős ügyleteknél a felek kötelezettséget vállalnak meghatározott minőségű áru meghatározott mennyiségben történő megvételére vagy eladására a szerződés megkötésekor rögzített áron és időpontban. Nem áll azonban szándékukban az áru tényleges átvétele illetve leszállítása, csupán a szerződés megkötésének és teljesítésének ideje közötti időszak áringadozásaiból eredő nyereségszerzés reménye miatt kötnek szerződést, ami a határidős piacon a teljesítés hónapja előtt kötött ellentétes ügylettel lehetséges.
5 Az Alpine Investments háromféle szolgáltatást kínál a határidős ügyletek terén: portfoliókezelést, befektetési tanácsadást valamint az ügyfelek által a határidős árutőzsdei ügyletek Közösségen belüli és kívüli piacain tevékenykedő brókereknek adott megrendelések továbbítását. Ügyfelei nemcsak Hollandiából, hanem Belgiumból, Franciaországból és az Egyesült Királyságból is vannak, ugyanakkor csak Hollandiában telepedett le.
6 Az alapeljárásra okot adó események felmerülésekor a pénzügyi szolgáltatásokat Hollandiában az 1985. október 30-i Wet Effectenhandel (az értékpapír-kereskedelemről szóló törvény, a továbbiakban: WEH) szabályozta. E törvény 6. cikkének (1) bekezdése megtiltotta az engedéllyel nem rendelkező személyek számára az értékpapír-műveletekben közvetítőként történő részvételt. A 8. cikk (1) bekezdése felhatalmazta a pénzügyminisztert arra, hogy különleges körülmények fennállása esetén e tilalom alól mentességet biztosítson. Mindazonáltal a 8. cikk (2) bekezdése szerint a mentesség „korlátozható és feltételekhez köthető az értékpapír-kereskedelem nem kívánatos fejleményeinek elkerülése érdekében”.
7 1991. szeptember 6-án a pénzügyminiszter – az alapeljárás alperese – mentességet adott az Alpine Investments-nek, engedélyezve számára megrendelések továbbítását egy meghatározott bróker, a Merill Lynch Inc. felé. A mentesség feltétele az volt, hogy az Alpine Investments a lehetséges ügyfelekkel való kapcsolattartásra vonatkozóan a pénzügyminiszter által a közeljövőben esetlegesen kibocsátandó valamennyi szabálynak megfeleljen.
8 1991. október 1-jén a pénzügyminiszter úgy döntött, hogy az árutőzsdén kívüli határidős befektetéseket kínáló pénzügyi közvetítők számára általános jelleggel megtiltja a lehetséges ügyfelekkel „cold calling” módon történő kapcsolatfelvételt.
9 A holland kormány szerint ez a döntés az 1991. év során a pénzügyminiszterhez érkezett panaszok nyomán született meg, amelyek olyan befektetőktől származtak, akik az adott területen rossz befektetéseket eszközöltek. Mivel néhány e panaszok közül más tagállamokban letelepedett befektetőktől származott, a tilalmat kiterjesztették a Hollandiából más tagállamokba irányuló szolgáltatásokra irányuló ajánlatokra is, annak érdekében, hogy a holland pénzügyi szektor jó hírnevét megőrizzék.
10 Ilyen körülmények között tiltotta meg a pénzügyminiszter 1991. november 12-én az Alpine Investments számára a lehetséges ügyfelekkel telefonon vagy személyesen történő kapcsolatfelvételt, kivéve, ha a szóban forgó ügyfelek előzetesen írásban kifejezetten hozzájárultak az ilyen jellegű kapcsolatfelvételhez.
11 Az Alpine Investments panaszt emelt a miniszter „cold calling” kapcsolatfelvételt megtiltó határozata ellen. Ezt követően, miután mentességét 1992. január 14-én egy másik mentesség váltotta fel, amely lehetővé tette, hogy egy másik bróker, a Rodham & Renshaw Inc. felé megrendeléseket továbbítson, s amely szintén tartalmazta a „cold calling” kapcsolatfelvétel tilalmát, az Alpine Investments 1992. február 13-án újabb panaszt nyújtott be.
12 1992. április 29-i döntésével a pénzügyminiszter elutasította az Alpine Investments panaszát. 1992. május 26-án az Alpine Investments keresetet nyújtott be a College van Beroep-hoz.
13 Mivel az Alpine Investments többek között azt kifogásolta, hogy a „cold calling” tilalma összeegyeztethetetlen az EGK-Szerződés 59. cikkével, amennyiben az Hollandián kívüli, más tagállamokban letelepedett lehetséges ügyfeleket is érint, a College van Beroep az említett rendelkezés értelmezésével kapcsolatban több kérdést intézett a Bírósághoz:
„1) Az EGK-Szerződés 59. cikkét úgy kell-e értelmezni, mint amelynek hatálya kiterjed az olyan szolgáltatásokra is, amelyekre a szolgáltatást nyújtó személy a saját letelepedési helye szerinti tagállamból egy másik tagállamban letelepedett (lehetséges) ügyfélnek telefonon tesz ajánlatot, és a szolgáltatás teljesítése is az előbbi tagállamból történik?
2) A fent említett cikk rendelkezései kiterjednek-e azokra a feltételekre és/vagy korlátozásokra, amelyek a szolgáltatást nyújtó személy letelepedési helye szerinti tagállamban az érintett foglalkozás vagy vállalkozási tevékenység jogszerű gyakorlását szabályozzák, de amelyek nem alkalmazandók vagy legalábbis nem ugyanolyan módon és mértékben alkalmazandók az említett foglalkozás vagy vállalkozási tevékenység gyakorlására a szolgáltatás (lehetséges) igénybe vevőinek letelepedési helye szerinti tagállamban, és amelyek emiatt a másik tagállambeli (lehetséges) ügyfelek számára történő, szolgáltatásnyújtásra irányuló ajánlattétel tekintetében olyan akadályt jelentenek a szolgáltatást nyújtó személyek számára, amelyeknek a hasonló szolgáltatásokat nyújtó és e másik tagállamban letelepedett személyek nincsenek alávetve?
A második kérdésre adott igenlő válasz esetén:
3) a) A fogyasztók védelméhez és a holland pénzügyi szolgáltatások jó hírnevének védelméhez kötődő érdek, amely az értékpapír-kereskedelem nem kívánatos fejleményeinek megakadályozására irányuló valamely rendelkezés alapjául szolgál, tekinthető-e olyan, közérdeken alapuló kényszerítő oknak, amely igazolhatja olyan akadály létjogosultságát, mint amilyenre az előző kérdés irányul?
b) Egy eltérésről szóló olyan rendelkezés, amely megtiltja az ún. „cold calling”-ot, tekinthető-e objektív szempontból szükségesnek a fent említett érdekek védelmére és arányosnak az elérni kívánt céllal?”
14 Előzetesen meg kell állapítani, hogy még ha alkalmazandó is lenne az árutőzsdei határidős ügyletekre az értékpapír befektetési szolgáltatásokról szóló, 1993. május 10-i 93/22/EGK tanácsi irányelv (HL L 141., 27. o.), azt az alapeljárás alapjául szolgáló események felmerülését követően fogadták el. Továbbá az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20-i 85/577/EGK tanácsi irányelv (HL L 372., 31. o.) nem vonatkozik sem a telefonon kötött, sem az értékpapírokkal kapcsolatos szerződésekre (3. cikk (2) bekezdés e) pont).
15 Ezért a Bíróság elé utalt kérdéseket kizárólag a Szerződésnek a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezései alapján kell vizsgálni. E tekintetben nem vitatott, hogy – mivel díjazás ellenében nyújtották őket – az Alpine Investments szolgáltatásai az EGK-Szerződés 60. cikke szerinti szolgáltatásnak minősülnek.
16 A kérdést előterjesztő bíróság első és második kérdése lényegében arra vonatkozik, hogy a „cold calling” tilalma a Szerződés 59. cikkének hatálya alá tartozik-e. Ha igen, a harmadik kérdés arra keres választ, hogy e tilalom igazolható-e.
Az első kérdésről
17 A nemzeti bíróság által feltett első kérdés két részre bontható.
18 Először is arra irányul, hogy vajon az a tény, hogy a szóban forgó szolgáltatások tulajdonképpen csak egyszerű ajánlatok, amelyeknek még nincs meghatározott címzettjük, nem zárja-e ki a Szerződés 59. cikkének alkalmazását.
19 Ezzel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága illuzórikussá válna, ha a nemzeti szabályok szabadon korlátozhatnák a szolgáltatásnyújtásra irányuló ajánlattételt. A szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezések alkalmazandóságát tehát nem lehet attól függővé tenni, hogy van-e előre meghatározott címzett.
20 Másodsorban arra kell választ adni, hogy az 59. cikk hatálya kiterjed-e az olyan szolgáltatásokra, amelyeket más tagállambeli személyeknek telefonon ajánlanak, s amelyeket anélkül nyújtanak, hogy a szolgáltatást nyújtó személy a saját letelepedési helye szerinti tagállamot elhagyná.
21 A jelen esetben az egyik tagállambeli szolgáltatást nyújtó személy által valamely más tagállambeli címzett részére történik az ajánlattétel. Magából az 59. cikk rendelkezéseiből következik, hogy ezek alapján az e rendelkezés értelmében vett szolgáltatásnyújtásról van szó.
22 Az első kérdésre ezért azt a választ kell adni, hogy a Szerződés 59. cikkét úgy kell értelmezni, hogy annak hatálya kiterjed azon szolgáltatásokra, amelyekre a szolgáltatatást nyújtó személy a más tagállamban letelepedett lehetséges igénybevevőknek telefonon tesz ajánlatot, és amelyeket anélkül nyújt, hogy a saját letelepedési helye szerinti tagállamot elhagyná.
A második kérdésről
23 A nemzeti bíróság második kérdése arra vonatkozik, hogy az a tagállami szabályozás, amely megtiltja a saját területén letelepedett szolgáltatást nyújtóknak, hogy más tagállambeli lehetséges ügyfelek számára – azok előzetes kérése nélkül – telefonhívás útján kínálják fel szolgáltatásaikat, korlátozza-e a Szerződés 59. cikke értelmében vett szolgáltatásnyújtás szabadságát.
24 Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a szóban forgó tilalom a határokon átnyúló szolgáltatásokra irányuló ajánlatokra vonatkozik.
25 Annak érdekében, hogy a nemzeti bíróság kérdésére választ lehessen adni, három kérdést kell sorra venni.
26 Először is meg kell határozni, hogy a más tagállambeli lehetséges ügyfelekkel – azok előzetes hozzájárulása nélkül – történő telefonos kapcsolatfelvétel tilalma korlátozhatja-e a szolgáltatásnyújtás szabadságát. Ezzel kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság felhívta a Bíróság figyelmét arra a tényre, hogy azok a szolgáltatást nyújtók, amelyek a lehetséges igénybevevők lakóhelye szerinti tagállamban működnek, nincsenek szükségszerűen alávetve ugyanezen tilalomnak, vagy legalábbis semmiképpen nem ugyanolyan feltételekkel.
27 Helyénvaló megállapítani, hogy az alapeljárás tárgyát képező tilalom még nem jelenti a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását az 59. cikk értelmében pusztán amiatt, hogy más tagállamok kevésbé szigorú szabályokat alkalmaznak a saját területükön letelepedett, hasonló szolgáltatásokat nyújtó személyek vonatkozásában (e vonatkozásban lásd a C-379/92. sz. Peralta-ügyben 1994. július 14-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-3453. o.] 48. pontját).
28 Az ilyen korlátozás azonban megfosztja a szóban forgó piaci szereplőket a reklámtevékenység, valamint a más tagállambeli lehetséges ügyfelekkel történő kapcsolatfelvétel gyors és közvetlen módjától. Így tehát alkalmas arra, hogy a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozza.
29 Másodszor azt kell megvizsgálni, hogy a fenti következtetést befolyásolhatja-e az a tény, hogy a tilalmat a szolgáltatást nyújtó és nem a lehetséges ügyfél letelepedési helye szerinti tagállam alkalmazza.
30 A Szerződés 59. cikkének első bekezdése általános jelleggel megtiltja a Közösségen belüli szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását. Ebből következik, hogy ez a rendelkezés nemcsak a fogadó állam, hanem a szolgáltatást nyújtó állama által előírt korlátozásokat is tiltja. Ahogy azt a Bíróság korábban többször megállapította, a szolgáltatásnyújtás szabadságára egy vállalkozás azzal az állammal szemben is hivatkozhat, amelyben letelepedett, ha a szolgáltatásait más tagállambeli személyeknek nyújtja (lásd a C-18/93. sz. Corsica Ferries-ügyben 1994. május 17-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-1783. o.] 30. pontját, a fent hivatkozott Peralta-ügy 40. pontját; valamint a C-381/93. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1994. október 5-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-5145. o.] 14. pontját).
31 Ebből az következik, hogy a „cold calling” tilalma nem esik a Szerződés 59. cikkének hatályán kívül pusztán azért, mert az az állam alkalmazta, ahol a szolgáltatás nyújtója letelepedett.
32 Végezetül meg kell vizsgálni a holland és az Egyesült Királyság kormánya által előadott bizonyos érveket.
33 E kormányok arra hivatkoztak, hogy a szóban forgó tilalom a Szerződés 59. cikkének hatályán kívül esik, mivel olyan általánosan alkalmazandó intézkedésről van szó, amely nem megkülönböztető jellegű, és amelynek nem célja, hogy a nemzeti piacot más tagállambeli szolgáltatókkal szemben előnyben részesítse, és nem is fejt ki ilyen hatást. Így ez az intézkedés – mivel csak a szolgáltatásokra vonatkozó ajánlat módjára vonatkozik – hasonló az értékesítés módjára vonatkozó, nem megkülönböztető jellegű intézkedésekhez, amelyek a Keck és Mithouard ítélet szerint (a C-267/91. és C-268/91. sz. egyesített ügyekben 1993. november 24-én hozott ítélet [EBHT 1993., I-6097. o.] 16. pontja) nem tartoznak az EGK-Szerződés 30. cikkének hatálya alá.
34 Ezek az érvek nem fogadhatók el.
35 Habár az alapeljárás tárgyát képező tilalom általános és nem megkülönböztető jellegű, továbbá nem célja a nemzeti piac előnyben részesítése a más tagállambeli szolgáltatókkal szemben, és nem is fejt ki ilyen hatást (lásd a 28. pontot), mégis korlátozhatja a határokon átnyúló szolgáltatások nyújtását.
36 A szóban forgó tilalom tehát nem hasonló az értékesítés módjára vonatkozó azon szabályozáshoz, amelyről a Keck és Mithouard ügyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy nem tartozik a Szerződés 30. cikkének hatálya alá.
37 A fenti ítélet szerint az importáló tagállamban az értékesítés egyes módjait korlátozó vagy megtiltó nemzeti jogszabályok más tagállamokból származó termékekre történő alkalmazása nem alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem akadályozására, amennyiben ezek egyrészt minden olyan érintett gazdasági szereplőre vonatkoznak, akik az adott állam területén tevékenykednek, másrészt mind jogilag, mind ténylegesen ugyanúgy érintik a nemzeti termékek és a más tagállamokból származó termékek forgalmazását. Ennek az az alapja, hogy e szabályozás nem akadályozza meg vagy korlátozza jobban az utóbbiaknak az importáló tagállam piacára való bejutását, mint a nemzeti termékek esetében.
38 Márpedig az olyan tilalom, mint amilyen a jelen eljárásban szerepel, a szolgáltatást nyújtó letelepedési helye szerinti tagállamtól származik, és nem pusztán azokat az ajánlatokat érinti, amelyeket a szolgáltatást nyújtó személy azok számára tesz, akiknek a letelepedési helye ugyanabban a tagállamban van, vagy a szolgáltatás igénybevétele céljából ott tartózkodnak, hanem azokat az ajánlatokat is, amelyek más tagállamok területén lévő személyek felé irányulnak. Ennek következtében a tilalom közvetlenül meghatározza a többi tagállamban a szolgáltatások piacára történő bejutás lehetőségét. Így alkalmas a szolgáltatások közösségen belüli kereskedelmének akadályozására.
39 A második kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az a tagállami szabályozás, amely megtiltja a területén letelepedett szolgáltatást nyújtók részére, hogy azok szolgáltatásaik felajánlásának céljából más tagállamban letelepedett lehetséges ügyfelekkel – azok előzetes kérése nélkül – telefonon kapcsolatba léphessenek, korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát a Szerződés 59. cikke értelmében.
A harmadik kérdésről
40 Harmadik kérdésében a nemzeti bíróság arra keres választ, hogy fennáll-e olyan, közérdeken alapuló kényszerítő ok, amely a „cold-calling” tilalmát igazolhatná, illetve arra, hogy e tilalom objektíve szükséges-e, és arányban áll-e az elérni kívánt céllal.
41 A holland kormány úgy érvelt, hogy a „cold-calling” tilalma az árutőzsdén kívüli határidős kereskedelemben egyrészt a holland pénzpiac jó hírének megőrzését, másrészt a befektetők védelmét célozza.
42 Először is helyénvaló megállapítani, hogy a pénzpiacok fontos szerepet játszanak a gazdasági szereplők pénzügyi forrásainak előteremtésében, és tekintettel a határidős árutőzsdei ügyletek spekulatív és bonyolult jellegére, megfelelő működésük nagy részben a befektetők bizalmának köszönhető. E bizalom feltételét képezi különösen olyan szakmai szabályozás megléte, amelynek célja a pénzügyi közvetítők hozzáértésének és tisztességének biztosítása, mivel nekik a befektetők különösen ki vannak szolgáltatva.
43 Jóllehet a fogyasztóvédelem – mint olyan – biztosítása a többi tagállam területén nem a holland hatóságok feladata, mindamellett e védelem természete és hatóköre a holland pénzpiacok jó hírét közvetlenül befolyásolja.
44 A nemzeti pénzpiac jó hírének fenntartása tehát olyan, közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősül, amely alkalmas arra, hogy igazolja a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását.
45 Ami a szóban forgó korlátozások arányosságát illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a szolgáltatást nyújtókkal szemben támasztott követelményeknek megfelelőnek kell lenniük a kívánt cél elérésére, és nem terjedhetnek túl az ehhez szükséges mértéken (lásd a C-288/89. sz., Collectieve Antennevoorziening Gouda és társai ügyben 1991. július 25-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-4007. o.] 15. pontját).
46 Amint arra a holland kormány helyesen rámutatott, a „cold-calling” esetében a magánszemélyeknek – mivel általában váratlanul éri őket a hívás – nem áll módjukban sem a részükre ajánlott szolgáltatások jellegéből fakadó kockázatokról tájékozódni, sem a hívó fél szolgáltatásának minőségét és árát a versenytársak ajánlataival összehasonlítani. Mivel az árutőzsdei határidős ügyletek meglehetősen spekulatív jellegűek, és a kevéssé tájékozott befektetők számára alig érthetőek, meg kellett óvni őket a legagresszívebb ügyféltoborzási módszerektől.
47 Az Alpine Investments álláspontja szerint azonban a holland kormány által bevezetett „cold-calling” tilalom nem szükséges, mivel a szolgáltatást nyújtó tagállamának bíznia kellene a szolgáltatás igénybevevőjének tagállama által gyakorolt ellenőrzésben.
48 Ezt az érvet el kell utasítani. Ugyanis az a tagállam a legalkalmasabb a „cold-calling” szabályozására, amelyből a telefonhívások kiindulnak. A fogadó államnak még abban az esetben sem áll módjában megakadályozni vagy korlátozni a másik tagállam területéről indított telefonhívásokat e tagállam illetékes hatóságainak együttműködése nélkül, ha meg kívánná tiltani vagy feltételekhez akarná kötni a „cold-calling”-ot.
49 Ebből következően a „cold-calling” azon tagállam általi tilalma, amelynek területéről a telefonhívások kiindulnak, s amely arra irányul, hogy megóvja az e tagállam pénzpiacaiba vetett befektetői bizalmat, nem tekinthető alkalmatlannak a pénzpiacok integritásának biztosítására irányuló célkitűzés megvalósítására.
50 Az Alpine Investments azt a kifogást is felvetette, hogy a lehetséges ügyfelek telefonos toborzásának általános tilalma nem szükséges a holland hatóságok által kitűzött célok megvalósításához. A közvetítő cégek által folytatott telefonbeszélgetések kötelező rögzítése elégséges lenne a fogyasztók hatékony védelmének biztosításához. Ilyen szabályokat fogadott el például az Egyesült Királyságbeli Securities and Futures Authority (az értékpapír és határidős ügyletek felügyeleti hatósága).
51 Ez az álláspont nem fogadható el. Ahogyan arra a főtanácsnok, indítványának 88. pontjában helyesen rámutatott, az a tény, hogy az egyik tagállam enyhébb szabályokat alkalmaz a másik tagállamban hatályban lévő szabályoknál, még nem jelenti azt, hogy ez utóbbiak aránytalanok, tehát összeegyeztethetetlenek lennének a közösségi joggal.
52 Az Alpine Investments végül azzal érvelt, hogy a „cold-calling” tilalma, tekintettel annak általános jellegére, nem veszi számításba az egyes vállalkozások magatartását, és ezzel szükségtelenül ró terheket olyan vállalkozásokra, amelyeket sohasem ért panasz a fogyasztók részéről.
53 Ezt az érvet szintén el kell vetni. A „cold-calling” tilalmának bizonyos vállalkozásokra való korlátozása – azok múltban tanúsított magatartására tekintettel – nem volna elégséges a befektetők által egy nemzeti értékpapír-piacba vetett általános bizalom helyreállítására és fenntartására irányuló cél eléréséhez.
54 Mindazonáltal a szóban forgó szabályozás hatálya korlátozott. Először is kizárólag a lehetséges ügyfelekkel történő olyan telefonos vagy személyes kapcsolatfelvételt tiltják, amelyhez az érintett személy előzetesen nem járult hozzá írásban, minden egyéb kapcsolat-felvételi lehetőség továbbra is megengedett. Ezen túlmenően, ez az intézkedés a lehetséges ügyfelekre vonatkozik és nem a már meglévőkre, az ő számukra továbbra is nyitva áll a lehetőség arra, hogy írásbeli hozzájárulásukat adják a jövőbeli kapcsolatfelvételekre. Végül, az előzetesen nem kért telefonhívások tilalma csupán arra a piacra korlátozódik, amelyen korábban visszaéléseket tapasztaltak, vagyis – jelen ügyben – az árutőzsdei határidős ügyletek piacára.
55 A fenti megfontolásokra tekintettel a „cold-calling”-ra vonatkozó tilalom nem tekinthető aránytalannak az általa elérni kívánt célhoz képest.
56 A harmadik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a Szerződés 59. cikkével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a hazai pénzpiacokba vetett befektetői bizalom megóvása céljából megtiltja azt a gyakorlatot, hogy a szolgáltatást nyújtó a más tagállamban letelepedett lehetséges ügyfelekkel – azok előzetes kérése nélkül – telefonon kapcsolatba lépjen, abból a célból, hogy számára az árutőzsdei határidős ügyletekkel kapcsolatos befektetési szolgáltatásokat ajánljon.
A költségekről
57 A Bíróságnál észrevételt előterjesztő belga, holland, görög kormány és az Egyesült Királyság kormánya, valamint az Európai Közösségek Bizottsága részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján
A BÍRÓSÁG
a College van Beroep voor het Bedrijfsleven 1993. április 28‑i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:
1) Az EGK‑Szerződés 59. cikkét úgy kell értelmezni, hogy annak hatálya kiterjed azon szolgáltatásokra, amelyekre a szolgáltatatást nyújtó személy a más tagállamban letelepedett lehetséges igénybevevőknek telefonon tesz ajánlatot, és amelyeket anélkül nyújt, hogy a saját letelepedési helye szerinti tagállamot elhagyná.
2) Az a tagállami szabályozás, amely megtiltja a területén letelepedett szolgáltatást nyújtók részére, hogy azok szolgáltatásaik felajánlásának céljából más tagállamban letelepedett lehetséges ügyfelekkel – azok előzetes kérése nélkül – telefonon kapcsolatba léphessenek, korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát a Szerződés 59. cikke értelmében.
3) A Szerződés 59. cikkével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a hazai pénzpiacokba vetett befektetői bizalom megóvása céljából megtiltja azt a gyakorlatot, hogy a szolgáltatást nyújtó a más tagállamban letelepedett lehetséges ügyfelekkel – azok előzetes kérése nélkül – telefonon kapcsolatba lépjen abból a célból, hogy számára az árutőzsdei határidős ügyletekkel kapcsolatos befektetési szolgáltatásokat ajánljon.
Rodríguez Iglesias | Schockweiler | Kapteyn |
Gulmann | Mancini | Moitinho de Almeida |
Kihirdetve a Luxembourgban, az 1995. május 10‑i nyilvános ülésen.
R. Grass | | G. C. Rodríguez Iglesias |