T‑167/21. sz. ügy
European Gaming and Betting Association
kontra
Európai Bizottság
A Törvényszék ítélete (kilencedik tanács), 2023. november 15.
„Állami támogatások – A Hollandia által kiadott szerencsejáték‑engedélyeket meghosszabbító állami intézkedés – Állami támogatás hiányát megállapító határozat – A hivatalos vizsgálati eljárás megindításának elmulasztása – Komoly nehézségek – Az érdekelt felek eljárási jogai”
Államok által nyújtott támogatások – A Bizottság által végzett vizsgálat – Előzetes szakasz és kontradiktórius szakasz – A Bizottság arra vonatkozó kötelezettsége, hogy komoly nehézségek esetén megindítsa a kontradiktórius eljárást – Az ilyen nehézségek fennállásának igazolását lehetővé tevő körülmények – A Bizottság által folytatott vizsgálat nem megfelelő vagy hiányos jellege
(EUMSZ 108. cikk, (2) és (3) bekezdés; 2015/1589 tanácsi rendelet, 4. cikk)
(lásd: 29–39., 44–51. pont)
Összefoglalás
A szerencsejátékokra vonatkozó holland szabályozás kizárólagos engedélyezési rendszeren vagy engedélyen alapul, amely szerint tilos szerencsejátékokat szervezni és népszerűsíteni, kivéve ha erre hatósági engedélyt adtak ki.
A holland biztonsági és igazságügyi államtitkár által elfogadott általános politikai szabály alapján a holland szerencsejáték‑hatóság hat lejáró engedélyt újított meg, amelyek többek között sorsolásos játékok, valamint sport‑ és lóversenyfogadások szervezésére vonatkoztak (a továbbiakban együttesen: vitatott intézkedés).
Az európai online szerencsejáték‑ és fogadási szolgáltatókat tömörítő egyesület, a European Gaming and Betting Association (a továbbiakban: felperes), mivel úgy vélte, hogy ez az általános politikai szabály és a hat kizárólagos engedély megújítása a korábbi jogosultak javára nyújtott állami támogatásnak minősül, panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz.
E panaszt a Bizottság az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindítása nélkül elutasította.(1)
Határozatában a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az engedélyek jogosultjainak nyújtott előny hiányában a vitatott intézkedés nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak. E tekintetben a Bizottság hangsúlyozta, hogy a holland szabályozás arra kötelezte az érintett engedélyek jogosultjait, hogy a szerencsejáték‑tevékenységekből származó bevételeket a kiadásaik és az észszerű költségek levonása után az engedélyekben meghatározott közhasznú szervezetek részére fizessék ki.
A Törvényszék, amelyhez a felperes megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be, megsemmisíti a Bizottság e határozatát azzal az indokkal, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg azt a kérdést, hogy a vitatott intézkedés közvetett előnyt biztosított‑e azon szervezeteknek, amelyek számára az engedély jogosultjainak a bevételeik egy részét ki kellett fizetniük, és ezáltal kizárta, hogy e kérdés komoly nehézségeket vethetne fel az említett intézkedés állami támogatásnak való minősítése során, amit csak az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás tett volna lehetővé. Ebben az összefüggésben a Törvényszék pontosításokkal szolgál azon vizsgálat terjedelmét illetően, amelyet a Bizottságnak akkor kell elvégeznie, amikor azt kell vizsgálnia, hogy valamely konkrét intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül‑e.
A Törvényszék álláspontja
Keresetének alátámasztása érdekében a felperes többek között eljárási jogainak azáltal történő megsértésére hivatkozott, hogy a Bizottság megtagadta az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindítását, miközben az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése értelmében vett előzetes vizsgálat nem tette lehetővé a támogatás fennállásával kapcsolatos valamennyi kétség eloszlatását. Ennek alapján a felperes lényegében azt állította, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban tévesen állapította meg, hogy semmilyen kétség nem áll fenn azzal kapcsolatban, hogy a vitatott intézkedés előnyt biztosított‑e a kedvezményezettjei számára.
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 2015/1589 rendelet(2) 4. cikkének (3) bekezdésén alapuló, kifogást nem emelő bizottsági határozat jogszerűsége attól a kérdéstől függ, hogy a Bizottság rendelkezésére álló vagy általa megszerezhető információknak és bizonyítékoknak az előzetes vizsgálati szakaszban történő értékelésének objektív módon kétségeket kellett volna‑e ébresztenie az intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan, mivel e kétségek felmerülése esetén meg kell indítani a hivatalos vizsgálati eljárást.
Ebben az összefüggésben a felperes többek között arra hivatkozott, hogy a Bizottság olyan információkkal és bizonyítékokkal rendelkezett, amelyek alapján feltételezhető, hogy közvetett előny áll fenn azon szervezetek javára, amelyek számára az engedély jogosultjainak a szerencsejáték‑tevékenységekből származó bevételeik egy részét ki kellett fizetniük. Márpedig a Bizottság e körülmény vizsgálatának elmulasztásával nem oszlathatta el az állami támogatás fennállásával kapcsolatos összes kétséget.
E tekintetben a Törvényszék megállapítja, hogy a Bizottság értékelése alá vont, szerencsejátékokra vonatkozó holland szabályozásból egyértelműen kitűnik, hogy az engedélyek jogosultjainak a bevételeik egy részét az ezen engedélyekben megjelölt közhasznú szervezetek számára kellett kifizetniük.
A Törvényszék ezenkívül hangsúlyozza, hogy a Bizottság az engedély jogosultjainak nyújtott előny hiányára vonatkozó elemzését éppen az őket terhelő azon kötelezettségre alapította, hogy bevételeik egy részét közérdekű szervezeteknek fizessék ki.
Ebből következik, hogy a megtámadott határozat elfogadásakor a Bizottság olyan információkkal rendelkezett, amelyek alapján meg kellett volna vizsgálnia, hogy a szerencsejátékokra vonatkozó holland szabályozást nem úgy alakították‑e ki, hogy a szóban forgó engedélyek jogosultjainak tevékenységéből származó bevételek kifizetését alapvetően az ezen engedélyek által kijelölt közhasznú szervezetek felé irányítsa, ami közvetett előnyt, következésképpen állami támogatást jelenthetett ez utóbbiak számára.
Egyébiránt az állami támogatás fogalmáról szóló bizottsági közlemény(3) 115. pontja pontosítja, hogy előnybe hozhatók olyan vállalkozások, amelyek nem részesülnek közvetlenül állami forrásokból. Továbbá az említett közlemény 116. pontja előírja, hogy a „közvetett előny” fogalma magában foglalja azt a helyzetet, amikor az intézkedést úgy alakították ki, hogy a másodlagos hatásai azonosítható vállalkozásoknál vagy vállalkozáscsoportoknál jelenjenek meg.
Ennélfogva a Bizottságnak fel kellett volna vetnie azt a kérdést, hogy a vitatott intézkedés nem biztosított‑e közvetett előnyt a közhasznú szervezetek számára, következésképpen pedig nem minősül‑e támogatásnak ez utóbbiak számára.
Márpedig tekintettel arra, hogy a Bizottság az előzetes vizsgálat szakaszában egyáltalán nem vizsgálta meg megfelelően ezt a kérdést, jóllehet az engedélyek jogosultjai tevékenységéből származó bevételek egy részének az engedélyek által kijelölt közhasznú szervezetek számára történő kifizetése a vitatott szabályozás egyik fő jellemzője volt, a Törvényszék arra a következtetésre jut, hogy az, hogy a megtámadott határozat nem vizsgálta meg az említett kérdést, nem teszi lehetővé annak kizárását, hogy ezt illetően komoly nehézségek álltak fenn.
Következésképpen a Törvényszék helyt ad a felperes eljárási jogainak azáltal történő megsértésére alapított kifogásnak, hogy a Bizottság nem értékelte azt a kérdést, hogy az engedélyek nem biztosítottak‑e közvetett előnyt azon szervezeteknek, amelyek számára az említett engedélyek jogosultjainak a szerencsejáték‑tevékenységekből származó bevételeik egy részét ki kellett fizetniük.