A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2012. július 12.(*)
„Közösségi védjegy – Felszólalási eljárás – A BASKAYA közösségi ábrás védjegy bejelentése – Passaia korábbi nemzetközi ábrás védjegy – A korábbi védjegy tényleges használatának bizonyítéka – Releváns terület – A 207/2009/EK rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdése”
A T‑170/11. sz. ügyben,
a Rivella International AG (székhelye: Rothrist [Svájc], képviselik kezdetben: C. Spintig, U. Sander és H. Förster, később: C. Spintig, S. Pietzcker és R. Jacobs ügyvédek)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviselik: R. Manea és G. Schneider, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó a Törvényszék előtti eljárásban:
a Baskaya di Baskaya Alim e C. Sas (székhelye: Grosseto [Olaszország], képviseli: H. Vogler ügyvéd),
az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának a Rivella International AG és a Baskaya di Baskaya Alim e C. Sas közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2011. január 10‑én hozott határozata (R 534/2010‑4. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök, N. Wahl (előadó) és S. Soldevila Fragoso bírák,
hivatalvezető: C. Heeren tanácsos,
tekintettel a Törvényszék Hivatalánál 2011. március 17‑én benyújtott keresetlevélre,
tekintettel az OHIM‑nak a Törvényszék Hivatalához 2011. július 6‑án benyújtott válaszbeadványára,
tekintettel a beavatkozónak a Törvényszék Hivatalához 2011. június 27‑én benyújtott válaszbeadványára,
a 2012. május 3‑i tárgyalást követően, amelyen a felperes és az OHIM részt vett,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2007. október 25‑én a beavatkozó a Baskaya di Baskaya Alim e C. Sas, a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet alapján (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL 2009. L 78., 1. o.]) közösségi védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy a következő ábrás megjelölés volt:
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 29., 30. és 32. osztályba tartozó áruk vonatkozásában tették, az egyes osztályoknak megfelelő alábbi leírással:
– 29. osztály: „Hús, hal, baromfi és vadhús; húskivonatok; tartósított, szárított és főtt gyümölcs és zöldség; zselék, dzsemek, gyümölcsszószok; tojások, tej és tejtermékek; étkezési olajok és zsírok”;
– 30. osztály: „Kávé, tea, kakaó, cukor, rizs, tápióka, szágó, pótkávé; liszt és gabonafélékből készült készítmények, kenyér, süteménytészták és cukrászsütemények, fagylaltok; méz, melasz; élesztő, sütőpor; só, mustár; ecet, szószok (fűszerek); fűszerek; fagylalt”;
– 32. osztály: „Sörök; ásványvíz és szénsavas víz és más alkoholmentes italok; gyümölcsitalok és gyümölcslevek; szörpök és italok készítéséhez használt egyéb készítmények”.
4 A közösségi védjegybejelentést a Közösségi Védjegyértesítő 2008. március 31‑i 13/2008. számában hirdették meg.
5 2008. június 30‑án a felperes, a Rivella International AG a 40/94 rendelet 42. cikke (jelenleg a 207/2009 rendelet 41. cikke) alapján felszólalást nyújtott be a bejelentett védjegy lajstromozásával szemben a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja (jelenleg a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja) értelmében vett összetéveszthetőségére hivatkozva.
6 A felszólalás a 470542. számú, 1992. június 30‑án lajstromozott és 2012. június 30‑ig meghosszabbított korábbi nemzetközi ábrás védjegyen alapult, amely Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában és a Benelux országokban a 32. osztályba tartozó alábbi áruk vonatkozásában volt hatályos: sörök, világos és barna sörök; ásványvizek és szénsavas vizek, és egyéb alkoholmentes italok; szörpök és italokhoz felhasznált más készítmények”. Ezen védjegy ábrázolása a következő:
7 A felperes, miután felhívták a korábbi védjegy használatára vonatkozó bizonyíték benyújtására, 2009. május 31‑én közölte, hogy a felszólalását csak a nemzetközi védjegy német része vonatkozásában tartja fenn, és számos iratot benyújtott a Svájcban való használat bizonyítására. Ebben a tekintetben hivatkozott a Svájc és Németország között 1892. április 13‑án a szabadalmak, a használati minták és a védjegyek kölcsönös oltalmáról szóló egyezményre (a továbbiakban: 1892. évi egyezmény). Az egyezmény szerint a svájci használat a németországi használattal egyenértékű.
8 A fellebbezési tanács a 2010. február 8‑i határozatával a korábbi védjegy használatára vonatkozó bizonyíték hiányában elutasította a felszólalást. Megállapította, hogy a benyújtott iratokból az tűnik ki, hogy a felszólalás alátámasztására hivatkozott védjegyet csak Svájcban használták, és elutasította az 1892. évi egyezmény alkalmazását.
9 2010. április 7‑én a felperes fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz a felszólalási osztály határozata ellen.
10 Az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa a 2011. január 10‑i határozatával (megtámadott határozat) azzal az indokolással utasította el a fellebbezést, hogy a felszólalás alátámasztására hivatkozott korábbi védjegy tényleges használatának bizonyítéka csak Svájcra vonatkozott. A fellebbezési tanács úgy vélte, hogy az egyetlen releváns jogszabály a 207/2009 rendelet, illetve közelebbről e rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdése, amely szerint a korábbi védjegynek abban a tagállamban kell tényleges használat tárgyát képeznie, amelyben az oltalom alatt áll.
A felek kérelmei
11 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.
12 Az OHIM és a beavatkozó azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
13 A keresetének alátámasztására a felperes egyetlen jogalapra hivatkozik, amely a 207/2009 rendelet 42. cikke (2) és (3) bekezdésének megsértésén alapul.
14 Előzetesen meg kell állapítani, hogy először is az nem vitatott, hogy a felszólalási eljárásban került előterjesztésre a beavatkozó arra irányuló kérelme, hogy nyújtsák be a korábbi védjegy tényleges használatának bizonyítékait.
15 Másodszor arra kell rámutatni, hogy a felperes nem terjesztett elő arra irányuló bizonyítékot, hogy a korábbi védjegyet Németországban használták volna, és a használat bizonyítékai kizárólag Svájcra vonatkoztak.
16 Mindazonáltal a felperes úgy véli, hogy ebben a vonatkozásban a korábbi védjegy Svájcban való tényleges használatának bizonyítékai elegendőek a bejelentett védjeggyel szembeni felszólalás alátámasztására.
17 A felperes ebben az összefüggésben hivatkozik az 1892. évi egyezmény 5. cikkének (1) bekezdésére, amely szerint „nem következnek be azok a hátrányos következmények, amelyek a szerződő felek törvényei szerint abból erednek, hogy egy meghatározott időn belül nem valósították meg a találmányt, nem többszörözték a formatervezési mintát, vagy nem használták a gyári vagy kereskedelmi védjegyet, ha a megvalósításra, a többszörözésre vagy a használatra a másik fél területén sor került”.
18 A felperes ebben a tekintetben arra hivatkozik, hogy az 1892. évi egyezmény szerint valamely nemzetközi védjegy német részét Németországban „használatban” lévőnek kell tekinteni, amennyiben az Svájcban „használatban” van.
19 Mivel az 1892. évi egyezmény a német jog szerves részét képezi, azt a nemzetközi védjegyet, amelynek oltalma Németországra kiterjed, kizárólag a német jog alapján kell értékelni. A felperes szerint ebből az következik, hogy a használat bizonyítékainak értékelése tekintetében a releváns terület Svájcra is kiterjed.
20 A felperes végső soron annak lehetőségét is kétségbe vonja, hogy a nemzetközi védjegy vonatkozásában kérelmezni lehetne a tényleges használat bizonyítását a 207/2009 rendelet 42. cikke (2) és (3) bekezdése alapján.
21 A Törvényszék megállapítja, hogy a jelen esetben nem vitatott, hogy Svájcban ténylegesen használták a felszólalás alátámasztására hivatkozott védjegyet. Következésképpen először is a jelen ügy releváns kérdésével célszerű foglalkozni, azaz azzal, amely a tényleges használat területi vonatkozásához kapcsolódik, és másodszor a felperesnek arra a lehetőségére vonatkozó kételyével, hogy a nemzetközi védjegy vonatkozásában kérelmezni lehetne a tényleges használat bizonyítását a 207/2009 rendelet 42. cikke (2) és (3) bekezdése alapján.
22 Először is, a védjegyek használatának területi vonatkozásait, és közelebbről azon kérdést illetően, hogy a korábbi védjegy használatát mely terület vonatkozásában kell bizonyítani, emlékeztetni kell arra, hogy a jelen esetben közösségi felszólalási eljárásról van szó. Következésképpen az említett eljárásra a 207/2009 rendelet, valamint a 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK módosított bizottsági rendelet (HL L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.) alkalmazandó.
23 A Törvényszék emlékeztet arra, hogy a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha a felszólalást korábbi közösségi védjegy jogosultja nyújtotta be, a bejelentő kérelmére igazolnia kell, hogy a közösségi védjegybejelentés meghirdetését megelőző öt évben a felszólalás alapjául szolgáló korábbi közösségi védjegy tényleges használatát az árujegyzékben szereplő és a felszólalásban hivatkozott árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban a Közösségben megkezdte, vagy kellőképpen igazolja a használat elmaradását, feltéve, hogy a korábbi közösségi védjegyet a közösségi védjegybejelentés meghirdetésének napjánál legalább öt évvel korábban lajstromozták. Ilyen igazolás hiányában a felszólalást el kell utasítani.”
24 Ezenfelül, a 207/2009 rendelet 42. cikkének (3) bekezdése szerint, „[a] 8. cikk (2) bekezdésének a) pontjában említett korábbi nemzeti védjegyre a (2) bekezdést kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a Közösségben való használaton az abban a tagállamban való használatot kell érteni, amelyben a korábbi nemzeti védjegy oltalom alatt áll”.
25 Ezenkívül a módosított 2868/95 rendelet 22. szabályának (3) bekezdése szerint a használat igazolására szolgáló bizonyítékoknak a korábbi védjegy használatának helyére, idejére, mértékére és jellegére kell vonatkozniuk.
26 A fent hivatkozott rendelkezésekből az következik, hogy a közösségi védjegybejelentéssel szembeni felszólalás indokainak bizonyításához kapcsolódó kérdéseket és a védjegyhasználat területi vonatkozásaihoz kapcsolódó kérdéseket a 207/2009 rendelet idevágó rendelkezései szabályozzák, és nem szükséges hivatkozni a tagállamok valamely belső jogi rendelkezésére.
27 Az a tény, hogy a közösségi védjegyként történő lajstromozással szemben előterjesztett felszólalás alátámasztására hivatkozni lehet a korábbi nemzeti vagy nemzetközi védjegyekre – a felperes állításával ellentétben – nem jelenti azt, hogy a közösségi felszólalási eljárásra a felszólalás alátámasztására hivatkozott korábbi nemzeti védjegyre alkalmazandó nemzeti jog volna az irányadó.
28 Kétségtelen, hogy a 207/2009 rendelet, vagy adott esetben a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2008. október 22‑i 2008/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (kodifikált változat) (HL L 299., 25. o.) releváns rendelkezései hiányában a nemzeti jog szolgál viszonyítási pontként.
29 Ez a helyzet a közösségi felszólalási eljárás során hivatkozott korábbi védjegy lajstromozásának időpontját illetően. A 207/2009 rendelet alapján nem lehet eldönteni, hogy a korábbi nemzeti védjegyek mely időpontban tekinthetőek minden egyes tagállamban lajstromozottnak, ezért ez a kérdés az érintett tagállam nemzeti jogának hatálya alá tartozik. Ezenkívül, bár a nemzeti jogot harmonizálták a 2008/95 irányelvvel, a Bíróság C‑246/05. sz. Häupl‑ügyben 2007. június 14‑én hozott ítéletének (EBHT 2007., I‑4673. o.) 26–31. pontjából kitűnik, hogy az említett irányelv nem harmonizálja a védjegyek lajstromozási eljárását, és így azon tagállamnak a feladata, hogy a saját eljárási szabályainak megfelelően meghatározza a lajstromozási eljárás befejezésének időpontját, amelyben a lajstromozási kérelmet benyújtották (lásd a Törvényszék T‑466/08. sz., Lancôme kontra OHIM – Focus Magazin Verlag [ACNO FOCUS] ügyben 2011. április 14‑én hozott ítéletének (EBHT 2011., I‑1831. o.) 30. és 31. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
30 A fentiekből mindazonáltal az következik, hogy nem ez a helyzet azon terület meghatározásánál, amelynek esetében a korábbi védjegy használatát bizonyítani kell. Ezt a kérdést a 207/2009 rendelet kimerítően szabályozza, és nem szükséges a nemzeti jogra hivatkozni.
31 A fent említett rendelkezések szerint a korábbi védjegy tényleges használatát – legyen az közösségi, nemzeti vagy nemzetközi védjegy – az Európai Unió vagy az érintett tagállam vonatkozásában kell bizonyítani.
32 Ennélfogva el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a fellebbezési tanácsnak figyelembe kellett volna vennie a Gesetz über den Schutz von Marken und sonstigen Kennzeichen (a védjegyekről és egyéb megjelölésekről szóló német törvény, a továbbiakban: Markengesetz) 26. §‑át.
33 Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a tagállamok harmonizált védjegyjoga is feltételezi a kötelező használatot az érintett tagállamban (lásd a 2008/95 irányelv 10. cikkének (1) bekezdését). Úgyszintén meg kell jegyezni, hogy a tényleges használatnak az említett irányelv szerinti szankciókkal kiegészített követelményét a nemzeti jogba is átültették (a Markengesetz 26. §‑a). Mindazonáltal a jelen esetben nincs jelentősége annak a ténynek, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság a belső jogrendjében adott esetben az 1892. évi egyezmény 5. cikkét alkalmazza, amely mint kétoldalú egyezmény az EUMSZ 351. cikk értelmében nem kötelezi az Uniót.
34 Így a Bíróság a C‑234/06. P. sz., Il Ponte Finanziaria kontra OHIM ügyben 2007. szeptember 13‑án hozott ítélete ([EBHT 2007., I‑7333. o.] 101–103. pont) alapjául szolgáló ügyben megállapította, hogy a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdésével nem egyeztethető össze az a feltevés, amely szerint a közösségi védjegybejelentéssel szemben felszólaló nemzeti védjegyjogosult hivatkozhat olyan korábbi védjegyre, amelynek használatát azért nem igazolták, mert az a nemzeti jogszabály szerint „defenzív védjegynek” minősül.
35 Mivel a nemzeti jognak a jelen esetben egyáltalán nincs jelentősége, a jelen jogvita eldöntésére nincs kihatással, hogy a felperes az 1892. évi egyezmény alkalmazhatóságát illetően a Patentgesetz (a szabadalomról szóló német törvény), a Markengesetz és más törvények módosításának indokolására, valamint a védjegyekről szóló irányelvnek a német jogba való átültetésére hivatkozik. Ugyanez mondható el a Bundesgerichtshofnak (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) a nemzeti jog értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát illetően.
36 Végül a felperes szerint az 1892. évi egyezmény alkalmazásának hiánya a 207/2009 rendelet 42. cikke (2) és (3) bekezdésének a német bíróság előtti alkalmazása keretében megtöri a közösségi védjegy egységes jellegét, abban az esetben, amikor a felperes a német bíróság előtt követeli a bejelentett védjegy németországi használatának tilalmát, tekintettel arra, hogy a német jog, amelynek az 1892. évi egyezmény is részét képezi, még mindig alkalmazandó. Amennyiben a felperes szerint a fellebbezési tanács álláspontja sérti a közösségi jog egységességének elvét, elegendő a 207/2009 rendelet (4) és (6) preambulumbekezdésére utalni. Ezekből a preambulumbekezdésekből a nemzeti rendszerek és a közösségi rendszer egyidejű fennállása következik. Ezenkívül, ahogyan azt maga a felperes is elismerte a 207/2009 rendelet 111. és 165. cikkére történő hivatkozással, az említett rendelet (3) preambulumbekezdéséből következik, hogy ez az elv nem feltétlen jellegű.
37 Másodszor azon lehetőséget illetően, hogy a tényleges használat bizonyítását a nemzetközi védjegy vonatkozásában is lehessen kérni – noha a felperes szerint az említett lehetőség nem valósítható meg, mivel a 207/2009 rendelet 42. cikkének (3) bekezdése csak a nemzeti védjegyekről szól – a Törvényszék emlékeztet arra, hogy a 207/2009 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének a) pontja részletezi, hogy mi értendő „korábbi védjegyek” alatt. A 8. cikk (2) bekezdése a) pontja iii. alpontjának megfelelően korábbi védjegynek minősül többek között a nemzetközi megállapodás alapján a tagállamra kiterjedő hatállyal lajstromozott védjegy, amelynek bejelentési napja korábbi, mint a közösségi védjegybejelentés bejelentési napja.
38 Ehhez hasonlóan a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló, 1891. április 14‑i, felülvizsgált és módosított Madridi Megállapodás 4. cikkének (1) bekezdése, valamint a Madridi Megállapodáshoz kapcsolódó jegyzőkönyv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja akként rendelkezik, hogy a védjegyet az összes érintett szerződő fél területén ugyanaz az oltalom illeti meg, mintha a védjegyet az adott szerződő fél hivatalánál közvetlenül jelentették volna be.
39 Következésképpen a 207/2009 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének a) pontjában szereplő, az ugyanezen rendelet 42. cikkének (3) bekezdésére történő utalást úgy kell értelmezni, hogy „a nemzetközi megállapodás alapján a tagállamra kiterjedő hatállyal lajstromozott védjegyeket” ugyanúgy kell kezelni, mint a „nemzeti védjegyeket”.
40 Ennélfogva nem megalapozott a felperes által a 207/2009 rendelet 42. cikke (3) bekezdésének a nemzetközi védjegyekre való alkalmazhatóságára vonatkozóan kifejezésre juttatott kétely.
41 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács jogszerűen utasíthatta el a felszólalást a korábbi védjegy Németországban való tényleges használatára vonatkozó bizonyíték hiánya miatt a 207/2009 rendelet 42. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően.
42 A fentiekből az következik, hogy az egyetlen jogalapot, és következésképpen a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
43 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, ezért az OHIM és a beavatkozó kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A keresetet elutasítja.
2) A Rivella International AG‑t kötelezi a költségek viselésére.
Kanninen | Wahl | Soldevila Fragoso |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2012. július 12‑i nyilvános ülésen.
Aláírások