A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2015. július 7.(*)

„A dokumentumokhoz való hozzáférés – 1049/2001/EK rendelet – Versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárásra vonatkozó dokumentumok – Dokumentumok egy csoportjára vonatkozó kérelem – A hozzáférés megtagadása – Egyetlen dokumentumra vonatkozó kérelem – Tartalomjegyzék – Konkrét és egyedi vizsgálat elvégzésére vonatkozó kötelezettség – Harmadik személy kereskedelmi érdekeinek védelmére vonatkozó kivétel – Az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelmére vonatkozó kivétel – Nyomós közérdek – Kártérítési kereset – Indokolási kötelezettség”

A T‑677/13. sz. ügyben,

az Axa Versicherung AG (székhelye: Köln [Németország], képviselik: C. Bahr, S. Dethof és A. Malec ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: F. Clotuche‑Duvieusart és H. Krämer, meghatalmazotti minőségben, segítőik: R. Van der Hout és A. Köhler ügyvédek)

alperes ellen,

támogatja:

a Saint‑Gobain Sekurit Deutschland GmbH & Co. KG (székhelye: Aachen [Németország], képviselik: B. Meyring és E. Venot ügyvédek)

beavatkozó fél,

a COMP/39.125 (gépjárműüveg) ügy iratainak részét képező dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadó 2013. október 29‑i Gestdem 2012/817 és 2012/3021 sz. bizottsági határozat megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: S. Papasavvas elnök, N. J. Forwood (előadó) és E. Bieliūnas bírák,

hivatalvezető: K. Andová tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2015. február 11‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        Az [EUMSZ 101. cikk ] alkalmazására és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó 2008. november 12‑i C(2008) 6815 végleges határozattal (COMP/39.125 – gépjárműüveg) (a továbbiakban: gépjárműüvegről szóló határozat), az Európai Közösségek Bizottsága megállapította, hogy egyes vállalkozások a gépjárműüveg ágazatban megállapodások sorában vettek részt vagy összehangolt magatartást tanúsítottak, és összesen 1,383 milliárd euró összegű bírságot rótt ki velük szemben.

2        Az érintett vállalkozásoknak és a gépjárműüvegről szóló határozat címzettjeinek sorában szerepel egyrészt az AGC Flat Glass Europe SA (jelenleg: AGC Glass Europe SA), az AGC Automotive Europe SA és az AGC Automotive Germany GmbH (jelenleg: AGC Glass Germany GmbH) (a továbbiakban együttesen: AGC), valamint, másrészt a Saint‑Gobain Glass France SA, a Saint‑Gobain Sekurit France SA és a Saint‑Gobain Sekurit Deutschland GmbH & Co. KG (a továbbiakban együttesen: SG).

3        2012. február 16‑i, Gestdem 2012/817. számon nyilvántartásba vett levelével a felperes, a többek között a gépjármű‑biztosítási ágazatban működő Axa Versicherung AG, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.). alapján kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz a COMP/39.125. sz. ügy iratai tartalomjegyzékének teljes változatához való hozzáférés iránt (a továbbiakban: első kérelem). A felperes ezen első kérelmet azzal indokolta, hogy erre a Landgericht Düsseldorf (düsseldorfi területi bíróság, Németország) előtt 2012. január 31‑én az AGC‑vel szemben indított kártérítési kereset alátámasztásához van szükség, amely eljárás keretében az SG‑t később perbehívták. 2012. március 7‑i határozatával a Bizottság a kért dokumentumhoz részleges hozzáférést biztosított a számára, és kijelentette, hogy e dokumentum más részeit nem közölheti vele, mivel azok egyes, az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírt, dokumentumokhoz való hozzáférés iránti jog alóli kivételek hatálya alá tartoznak (a továbbiakban: 2012. március 7‑i határozat).

4        2012. június 18‑i, Gestdem 2012/3021 számon nyilvántartásba vett levelével a felperes új, a COMP/39.125 sz. ügy iratainak részét képező dokumentumok egy csoportjának teljes változatához való hozzáférés iránti kérelmet nyújtott be a Bizottságnál (a továbbiakban: második kérelem). Ezt a kérelmet a Bizottság 2012. augusztus 3‑i határozatával elutasította.

5        2012. március 23‑i és augusztus 17‑i levelével a felperes két megerősítő kérelmet nyújtott be a Bizottságnál a szóban forgó dokumentumokhoz való hozzáférés iránt. 2013. október 29‑i Gestdem 2012/817 és 2012/3021 sz. határozatával (a továbbiakban: a megtámadott határozat), a Bizottság a 2012. március 7‑i határozatban foglaltakhoz képest szélesebb körű hozzáférést biztosított a számára a COMP/39.125. sz. ügy tartalomjegyzékéhez, ugyanakkor a két megerősítő kérelmet ezt meghaladó részében elutasította.

6        Erre az álláspontra a Bizottság azt követően jutott, hogy először is megállapította, hogy a felperes két kérelmével érintett dokumentumok a gépjárműüvegről szóló határozathoz vezető eljárás ügyiratainak részét képezik, e határozattal szemben több megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak be a Törvényszék előtt, és azok még folyamatban vannak. A Bizottság hozzátette, hogy a meghallgatási tisztviselőjének a gépjárműüvegről szóló határozat végleges nem bizalmas változatának közzétételére vonatkozó határozataival szemben ugyancsak megsemmisítés iránti keresetek vannak folyamatban a Törvényszék előtt (a megtámadott határozat 1. pontja).

7        Másodszor a Bizottság pontosította a felperes két kérelmének a terjedelmét. Lényegében azt állapította meg, hogy az első kérelem a COMP/39.125. sz. ügy iratai tartalomjegyzékének teljes változatára vonatkozott, különösen pedig információknak három olyan kategóriájára, amelyeket a felperessel a 2012. március 7‑i határozatban nem közöltek, amelyek az alábbiak: először a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló 2006. december 8‑i bizottsági közleményben (HL C 298, 17. o.; a továbbiakban: engedékenységi program) foglaltak szerinti kérelmet előterjesztő vállalkozásokkal ezen ügy keretében folytatott levélváltásra vonatkozó hivatkozások, amennyiben ezen információkra nem lehet a gépjárműüvegről szóló határozat ideiglenes, nem bizalmas változatából következtetni, vagy azokra nem derült fény az e határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetek alkalmával; másodszor az eljárásban részt vevő természetes személyek, harmadik vállalkozások és ügyvédi irodák neve; harmadszor bizonyos, nem publikus és potenciálisan érzékeny kereskedelmi információk (a megtámadott határozat 2.1. és 2.3. pontja). A második kérelemmel kapcsolatban a Bizottság rámutatott, hogy az a COMP/39.125. sz. ügy iratainak részét képező dokumentumok egy jelentős csoportjára vonatkozik. A Bizottság megállapította továbbá, hogy az eljárás egy korábbi szakaszában a szóban forgó dokumentumokat e szolgálatok négy különböző kategóriába osztották annak alapján, ahogy azokat a felperes megjelölte, úgymint: a gépjárműüvegről szóló határozat címzettjeivel folytatott levélváltás (A kategória), harmadik személyekkel folytatott levélváltás (B kategória), az eljárás során folytatott ellenőrzések alkalmával benyújtott dokumentumok (C kategória) és a Bizottság belső dokumentumai (D kategória) (a megtámadott határozat 2.2. és 2.3. pontja).

8        Harmadszor a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a második kérelemnek több okból sem adhat helyt (a megtámadott határozat 3. és 4. pontja). Úgy vélte mindenekelőtt, hogy a [z EUMSZ 101. cikkben] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendeletben (HL 2003. L 1, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) és a Bizottság által az [EUMSZ 101. cikk] és [EUMSZ 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004EK bizottsági rendeletben (HL L 123, 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) meghatározott versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárásokról szóló különös rendelkezésekre figyelemmel a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárások ügyiratainak részét képező dokumentumok a hozzáférés lehetőségének hiányára vonatkozó, 1049/2001 rendelet értelmében fennálló általános vélelem hatálya alá tartoznak (a megtámadott határozat 4.1. pontja). Ezt követően a Bizottság megállapította, hogy a jelen ügyben általános jelleggel vélelmezendő, hogy a második kérelemmel érintett dokumentumok összessége a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti jog alóli, e rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt, az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelmére vonatkozó kivétel, valamint az ugyanezen rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdésében előírt, a kereskedelmi érdekek védelmére vonatkozó kivétel alá tartozik (a megtámadott határozat 4.2. pontja). Végül a Bizottság hozzátette, hogy a D kategóriába tartozó dokumentumok összessége ezenfelül az említett rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második francia bekezdésében foglalt, az intézményen belüli felhasználásra szánt állásfoglalások védelmére vonatkozó kivétel alá is tartozik (a megtámadott határozat 4.2. pontja).

9        Negyedszer a Bizottság úgy határozott, hogy kiegészítő hozzáférést biztosít a felperes számára a COMP/39.125. sz. ügy iratainak tartalomjegyzékéhez (a megtámadott határozat 3. és 5. pontja). E tekintetben a Bizottság úgy vélte, hogy közölheti a felperessel azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik az eljárásban félként részt vevő vállalkozásokat képviselő ügyvédi irodák beazonosítását, mivel azok immár publikusak. A Bizottság úgy ítélte meg ugyanakkor, hogy a többi olyan információ, amelyhez a 2012. március 7‑i határozat a felperestől megtagadta a hozzáférést, tehát továbbra sem közölhetők vele sem az eljárás keretében az engedékenység iránti kérelmet előterjesztő vállalkozásokkal folytatott levelezésekre vonatkozó hivatkozások (a megtámadott határozat 5.1. pontja), sem a természetes személyek neve (a megtámadott határozat 5.2. pontja), sem az ezen eljárásban részt vevő harmadik vállalkozások neve (a megtámadott határozat 5.3. pontja), sem pedig a különféle érzékeny kereskedelmi információk (a megtámadott határozat 5.4. pontja).

10      Végül ötödször a Bizottság rámutatott, hogy a szóban forgó dokumentumokhoz nem biztosíthat részleges hozzáférést a felperesnek, az ügyiratok tartalomjegyzékének kivételével (a megtámadott határozat 6. pontja). A Bizottság hozzátette, hogy szerinte semmi nem utal az 1049/2001 rendelet értelmében vett olyan nyomós közérdek fennállására, amely igazolhatná, hogy azokat az ugyanezen rendelet 4. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt egyes kivételek alkalmazhatóságának ellenére közölje a felperessel (a megtámadott határozat 7. pontja).

 Az eljárás és a felek kérelmei

11      A Törvényszék hivatalához 2013. december 19‑én benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.

12      A Bizottság kontra EnBW ügyben hozott ítélet 2014. február 27‑i (C‑365/12 P, EBHT, EU:C:2014:112) kihirdetését követően a Törvényszék felhívta a feleket, hogy terjesszék elő írásbeli észrevételeiket ezen ítélet jelen ügyre vonatkozó esetleges hatásáról. A felek e felhívásnak a kitűzött határidőn belül eleget tettek.

13      A Törvényszék Hivatalához 2014. április 28‑én benyújtott beadványában a Saint‑Gobain Sekurit Deutschland GmbH & Co. KG (a továbbiakban: SGSD) kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett az eljárásba beavatkozhasson. E tekintetben a felek nem terjesztettek elő kifogást.

14      A Törvényszék harmadik tanácsának elnöke 2014. június 27‑i végzésével engedélyezte, hogy az SGSD az eljárásba beavatkozzon.

15      Egyébként a Törvényszék 2014. június 24‑i végzésével felhívta a Bizottságot, hogy nyújtsa be a COMP/39.125. sz. ügy iratai tartalomjegyzékének teljes változatát, és írásbeli kérdéseket tett fel a feleknek. A felek e felhívásoknak eleget tettek.

16      A Törvényszék, miután 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 47. cikkének 1. §‑a alapján úgy határozott, hogy nincs szükség második levélváltásra, a felperes azon, indokolással ellátott kérelmére válaszul, hogy álláspontját részletesebben kifejthesse a fenti 12. pontban hivatkozott Bizottság kontra EnBW ítéletre (EU:C:2014:112) vonatkozóan, engedélyezte a feleknek az ügyiratok kiegészítését.

17      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék harmadik tanácsának elnöke az eljárás szóbeli szakaszának megnyitásáról határozott.

18      A felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által szóban feltett kérdésekre adott válaszait a 2015. február 11‑i tárgyaláson meghallgatták.

19      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

20      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

21      Az SGSD azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

22      Keresete alátámasztásául a felperes öt jogalapra hivatkozik, amelyek lényegében az alábbiak:

–      az első az 1049/2001 rendelet 2. és 4. cikkének megsértésére alapított jogalap, amennyiben a Bizottság elmulasztotta a második kérelemmel érintett dokumentumok egyedi és konkrét vizsgálatának elvégzésére vonatkozó kötelezettségét;

–      a második az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdésének és 4. cikke (3) bekezdése második albekezdésének megsértésére alapított jogalap, amennyiben a Bizottság a második kérelem vizsgálata keretében tévesen értelmezte és alkalmazta az e rendelkezésekben szereplő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti jog alóli kivételeket és a nyomós közérdek fogalmát;

–      a harmadik az 1049/2001 rendelet 4. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított jogalap, amennyiben a Bizottság jogellenesen tagadta meg, hogy a második kérelemmel érintett dokumentumokhoz részleges hozzáférést biztosítson a számára;

–      a negyedik az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első és harmadik francia bekezdésének, 4. cikke (3) bekezdése második albekezdésének és 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított jogalap, amennyiben a Bizottság jogellenesen tagadta meg, hogy megküldje a felperes számára az első kérelemmel érintett dokumentum egészét;

–      az ötödik az indokolás elégtelenségére alapított jogalap.

23      Tekintettel azok tartalmára, célszerű együtt vizsgálni az első, a második és a harmadik jogalapot, valamint az ötödik jogalap második kérelmet érintő részét (lásd analógia útján: Bizottság kontra EnBW, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 33. és 34. pont), majd pedig a negyedik jogalapot és az ötödik jogalap első kérelemre vonatkozó részét.

A –  Az első, a második és a harmadik jogalapról, valamint az ötödik jogalapnak a második kérelemre vonatkozó részéről

24      Első jogalapjával a felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg egy olyan merev és elvont érvelés végén, amelyre hivatkozni lehetne a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárásra vonatkozó dokumentumokhoz való hozzáférés iránti bármely kérelem elutasításául, hogy a második kérelemmel említett dokumentumok összessége a hozzáférés lehetőségének hiányára vonatkozó, az 1049/2001 rendelet alapján fennálló általános vélelem hatálya alá tartozik, következésképpen elutasította a kérelmet anélkül, hogy előzetesen egyedi és konkrét módon vizsgálta volna az e kérelemmel érintett dokumentumokat.

25      Második jogalapjával a felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti jog alóli, a megtámadott határozatban hivatkozott három kivételt tévesen értelmezte és alkalmazta, akár a második kérelemmel érintett dokumentumok összességével kapcsolatban, akár a Bizottság szolgálatai által mesterségesen meghatározott dokumentumkategóriákkal kapcsolatban (lásd a fenti 7. pontot). Ugyanis sem az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdésében a kereskedelmi érdekek védelmére vonatkozóan előírt kivétel, sem e rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelmére, vagy az ugyanezen rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második francia bekezdése által az intézményen belüli állásfoglalások védelmével kapcsolatban bevezetett kivételre nem lehet a jelen ügyben hivatkozni. Mindenesetre a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot vagy téves értékelést végzett azzal, hogy elmulasztotta figyelembe venni azt a nyomós közérdeket, hogy a versenyellenes magatartás károsultjai számára lehetővé tegyék kártérítési igényük érvényesítését, és ezen nyomós közérdek, valamint a szóban forgó három kivétel által védett érdek mérlegelését követően közölje a felperessel a COMP/39.125. sz. ügy iratait, amelyre ez utóbbinak e joga tényleges gyakorlásához szüksége volt.

26      Harmadik jogalapjával a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdését, valamint az arányosság elvét azzal, hogy nem biztosított hozzáférést a második kérelemmel érintett dokumentumokhoz vagy dokumentumok részeihez, amelyek nem tartozhattak azon kivételek hatálya alá, amelyekre a megtámadott határozatot alapozta.

27      Ötödik jogalapjával a felperes úgy véli különösen, hogy a Bizottság nem tett eleget az indokolás EUMSZ 296. cikkben előírt követelményének, amikor a második kérelmet a szóban forgó dokumentumok vagy dokumentumkategóriák egészére alkalmazott merev és elvont érvelést követően elutasította, ahelyett hogy figyelembe vette volna konkrét tartalmukat.

28      A Törvényszék által a fenti 12. pontban hivatkozott Bizottság kontra EnBW ítélet (EU:C:2014:112) nyomán feltett írásbeli kérdésekre válaszul, majd a válaszban a felperes végül arra hivatkozott, hogy ez az ítélet nem vonta kétségbe ezen egyes jogalapok megalapozottságát.

29      Az SGSD által támogatott Bizottság ezen érvelés egészét vitatja.

30      E tekintetben elsőként a felperesnek a Bizottság azon megállapítását vitató egyes érveit kell megvizsgálni, amely szerint általános jelleggel vélelmezni kell, hogy a második kérelemmel érintett dokumentumok a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti jog alóli, 1049/2001 rendelet által bevezetett egyes kivételek alá tartoznak, másodszor pedig azokat az érveit, amelyek a Bizottság azon megállapítását vitatják, miszerint nem áll fenn olyan nyomós közérdek, amely igazolná e dokumentumok hozzáférhetővé tételét.

1.     A Bizottság által alkalmazott általános vélelemről és kivételekről

31      Az EUMSZ 15. cikk (3) bekezdése értelmében bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy jogosult az Unió intézményeinek dokumentumaihoz hozzáférni.

32      Ennek alapján az 1049/2001 rendelet célja hogy a lehető legszélesebb körű hozzáférési jogot biztosítsa a nyilvánosság számára az intézmények dokumentumaihoz, ezt ugyanakkor, amint az a rendelet kivételek rendszeréről rendelkező 4. cikkéből kitűnik, köz‑ vagy magánérdekkel kapcsolatos okokon alapuló korlátozásoknak rendeli alá (2010. június 29‑i Bizottság kontra Technische Glaswerke Ilmenau ítélet, C‑139/07 P, EBHT, EU:C:2010:376, 51. pont; Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 61. pont).

33      Közelebbről az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdéséből kitűnik, hogy az intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha az hátrányosan befolyásolná természetes vagy jogi személy kereskedelmi érdekeit, valamint az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok célját, kivéve, ha a közzétételhez nyomós közérdek fűződik.

34      E kivételrendszer egy adott helyzetben egymással szemben álló érdekek – azaz egyrészről azon érdekek, amelyeknek kedvezne az érintett dokumentumok hozzáférhetővé tétele, másrészről pedig az e hozzáférhetővé tétellel esetlegesen fenyegetett érdekek – összevetésén alapul (2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EBHT, EU:C:2013:738, 42. pont; Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 63. pont).

35      Az általa előírt kivételeket – mivel eltérnek a dokumentumokhoz való lehető legszélesebb körű nyilvános hozzáférés elvétől – szigorúan kell értelmezni és alkalmazni (2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EBHT, EU:C:2013:671, 30. pont; 2014. július 3‑i Tanács kontra in ’t Veld ítélet, C‑350/12 P, EBHT, EU:C:2014:2039, 48. pont).

36      Következésképpen az azon dokumentumhoz való hozzáférés megtagadásának alátámasztásához, amelynek hozzáférhetővé tételét kérték, főszabály szerint nem elegendő az, hogy e dokumentum az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében említett tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódjon. Az érintett intézménynek főszabály szerint arra is magyarázatot kell adnia, hogy az említett dokumentumhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen hogyan sérthetné az e cikkben előírt kivétellel védett érdeket (2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EBHT, EU:C:2008:374, 49. pont; Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 64. pont). Ezenfelül az ilyen sérelem veszélyének ésszerűen előreláthatónak, és nem pusztán feltételezésen alapulónak kell lennie (a fent hivatkozott Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, 43. pont; Tanács kontra Access Info Europe ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2013:671, 31. pont).

37      Ugyanakkor az érintett intézmény megteheti, hogy a dokumentumok bizonyos kategóriáira alkalmazandó általános vélelmekre alapítsa az álláspontját, mivel az azonos természetű dokumentumok hozzáférhetővé tételére irányuló kérelmek esetében hasonló megfontolások alkalmazhatók (Bizottság kontra Technische Glaswerke Ilmenau ítélet, fenti 32. pont, EU:C:2010:376, 54. pont; Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 65. pont).

38      Bizonyos természetű dokumentumok egy csoportjára vonatkozó kérelem esetében tehát az érintett intézmény alapíthatja álláspontját azon általános vélelemre, amely szerint bizonyos jellegű dokumentumok hozzáférhetővé tétele főszabály szerint sértené az 1049/2001 rendelet 4. cikkében szereplő valamely érdek védelmét, ami lehetővé teszi az érintett intézmény számára, hogy az általános kérelmet kezelje, és arra megfelelően reagáljon (LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, fenti 34. pont, EU:C:2013:738, 47. és 48. pont; Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 67. és 68. pont).

39      Közelebbről versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárás ügyiratainak részét képező dokumentumok csoportjára vonatkozó kérelem esetén az uniós bíróság megállapította mindenekelőtt, hogy a Bizottságnak joga van azt vélelmezni, anélkül hogy e dokumentumok mindegyikét egyedi és konkrét módon vizsgálná, hogy e dokumentumok hozzáférhetővé tétele – főszabály szerint – sérti az ellenőrzési vagy vizsgálati tevékenységek céljainak védelmét, valamint az ezen eljárásokban részt vevő vállalkozások kereskedelmi érdekeinek védelmét, amelyek e tekintetben szorosan összefüggenek (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 79–93. pont; 2013. szeptember 13‑i Hollandia kontra Bizottság ítélet, T‑380/08, EBHT, EU:T:2013:480, 30–42. pont).

40      Közelebbről az ezen ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló magyarázatok fényében (lásd a fenti 37. és 38. pontot), egy ilyen vélelem felállítása nem korlátozódik az olyan esetekre, amikor a kérelem a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárás ügyiratainak részét képező dokumentumok egészéhez való hozzáférés biztosítására irányul, sem azokra az esetekre, amikor a kérelem az ügyiratokon belül dokumentumok „átfogó és különbségtétel nélküli” csoportjára vonatkozik, amint azt a felperes válaszában állította. Ellenkezőleg: amint azt a Bizottság és az SGSD helytállóan megállapította a viszonválaszban és a beavatkozási beadványban, ez felmerülhet olyan kérelem esetén is, amely az ügyiratok részét képező olyan dokumentumok egy specifikusabb csoportjára vonatkozik, amelyeket közös jellemzőikre, vagy egy vagy több általános kategóriába való tartozásukra utalva határoznak meg (lásd ebben az értelemben: 2012. június 28‑i ítélet, Bizottság kontra Éditions Odile Jacob, C‑404/10 P, EBHT, EU:C:2012:393, 10. és 123. pont), amint azt tette állítása szerint a felperes a jelen ügyben. A felperes által történő beazonosítás végső soron igen relatív jelleget mutat, mivel az érintett arra szorítkozott, hogy az ügy aktájának tartalomjegyzékében feltüntetett dokumentumok egészét három kategóriába rendezze aszerint, hogy azok álláspontja szerint „relevánsak”, „esetleg relevánsak” vagy „irrelevánsak”, és ezen osztályozás függvényében a vonatkozó hivatkozások mellett feltüntesse az „1”, „2” vagy „3” jelzést.

41      Ezt követően az uniós bíróság megállapította, hogy addig áll a Bizottságnak jogában ilyen általános vélelem alkalmazása, amíg az adott eljárás nem tekinthető befejezettnek, vagy azért, mert még nem vezetett határozat elfogadásához, vagy pedig azért, mert e határozattal szemben megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak be, és az még folyamatban van abban az időpontban, amikor a Bizottsághoz megérkezik a vonatkozó ügyiratok részét képező dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem, és azt elbírálja (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 70., 98. és 99. pont; Hollandia kontra Bizottság ítélet, fenti 39. pont, EU:T:2013:480, 43. pont).

42      Végül a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Bizottság számára biztosított azon lehetőség, hogy általános vélelmet alkalmazzon egy olyan hozzáférés iránti kérelem elbírálására, amelynek tárgyát eleve dokumentumok egy csoportja képezi, azt jelenti, hogy a szóban forgó dokumentumok mentesülnek bármiféle, a teljes vagy akár részleges hozzáférhetővé tételre vonatkozó kötelezettség alól (lásd, ebben az értelemben: Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 134. pont; 2014. október 7‑i Schenker kontra Bizottság ítélet, T‑534/11, EBHT, EU:T:2014:854, 108. pont).

43      A jelen ügyben először is vitathatatlan, hogy a második kérelem a COMP/39.125. sz. ügy iratainak részét képező dokumentumok egy csoportjára vonatkozik. A Törvényszék által feltett írásbeli kérdésekre válaszul a felperes pontosította, hogy ez a kérelem dokumentumok két kategóriájára vonatkozik, nevezetesen az AGC‑vel és az SG‑vel szemben indított kártérítési keresete szempontjából általa „relevánsnak” tartott 2425 dokumentumra és az „esetleg relevánsnak ítélt” 1523 dokumentumra, azaz összesen 3948 dokumentumra. A Bizottság előadta, anélkül hogy a felek vitatták volna, hogy ez az érintett ügyiratok között szereplő dokumentumok mintegy 90%‑át jelenti.

44      Ezt követően meg kell állapítani, hogy e 3948 dokumentum az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdése szerinti, az uniós intézmények által lefolytatott ellenőrzésekre, vizsgálatokra vagy könyvvizsgálatokra vonatkozik. Ugyanis e dokumentumok mindegyikét a Bizottság a COMP/39.125. sz. ügy keretében végzett, ellenőrzésekkel járó vizsgálatok folyamán állította vagy gyűjtötte össze, az olyan információk és bizonyítékok összesítése céljából, amelyek lehetővé teszik a számára annak meghatározását, hogy megvalósult‑e vagy sem az uniós versenyszabályok megsértése. Ezenkívül, ezen eljárás céljának fényében meg kell állapítani, hogy e dokumentumok tartalmazhattak a felek stratégiájára és tevékenységeire, valamint harmadik személyekkel fennálló üzleti kapcsolataira vonatkozó érzékeny kereskedelmi információkat (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 79. pont; Hollandia kontra Bizottság ítélet, fenti 39. pont, EU:T:2013:480, 34. pont).

45      Végül a felek nem vitatják, hogy a Törvényszék előtt több, a gépjárműüvegről szóló határozat megsemmisítése iránti kereset volt függőben mind abban az időpontban, amikor a felperes második kérelmét benyújtotta a Bizottsághoz, mind akkor, amikor annak tárgyában határozat született. E keresetek azóta a 2014. március 27‑i Saint‑Gobain Glass France és társai kontra Bizottság ítélethez (T‑56/09 és T‑73/09, EBHT, EU:T:2014:160), a 2014. október 10‑i Soliver kontra Bizottság ítélethez (T‑68/09, EBHT, EU:T:2014:867), és a 2014. december 17‑i Pilkington Group és társai kontra Bizottság ítélethez (T‑72/09, EU:T:2014:1094) vezettek.

46      Ezen, a megtámadott határozat 1. és 2.2–2.3. pontjában említett különböző tényezőkre tekintettel a Bizottság megállapíthatta – anélkül hogy elmulasztotta volna indokolási kötelezettségét, vagy hogy tévesen alkalmazta volna a jogot vagy téves értékelést végzett volna –, hogy a felperes második kérelmével érintett mind a 3948 dokumentum azon általános vélelem hatálya alá tartozott, amely szerint hozzáférhetővé tételük – főszabály szerint – sérti az ellenőrzés és vizsgálat céljának védelmére vonatkozó, az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében foglalt kivételt.

47      A fenti 42. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében továbbá a Bizottság anélkül vélte úgy, hogy a szóban forgó 3948 dokumentumhoz kizárólag részleges hozzáférést biztosíthat, hogy a megtámadott határozatot elégtelenül indokolta volna, tévesen alkalmazta volna a jogot, vagy értékelési hibát követett volna el.

48      A fellebbező által jelen jogalap keretében előadott egyetlen érv sem vonja kétségbe ez utóbbi megállapítást.

49      A felperes különösen nem megalapozottan rója fel, hogy a Bizottság dokumentumok mesterséges kategóriáit hozta létre, és azok tekintetében elvont és egymással behelyettesíthető érvelést alkalmazott.

50      Vitathatatlan, hogy a Bizottság a második kérelem terjedelmének kijelölése során megállapította, hogy a szolgálatok – a maga a felperes által bemutatottak alapján – e kérelem elbírálásának korábbi, ideiglenes szakaszában úgy ítélték meg, hogy az érintett 3948 dokumentum négy különböző kategóriába tartozik (a megtámadott határozat 2.2. pontja).

51      Ugyanakkor ezt követően, e kérelem elbírálása során a Bizottság a maga részéről nem vette át a szolgálatai által korábban alkalmazott osztályozást, hanem lényegében úgy ítélte meg, hogy először is a kérelemmel érintett dokumentumok valamennyi kategóriája, majd az ezen egyes kategóriákba tartozó dokumentumok összessége, végül pedig ezen egyes dokumentumok egésze azon általános vélelem hatálya alá tartozik, amelyre határozatát alapozni szándékozott.

52      Mindenesetre irreleváns, hogy a szóban forgó 3948 dokumentum a Bizottság által létrehozott kategóriák egyikébe vagy másikába tartozik‑e, mivel az ítélkezési gyakorlat lehetővé tette ezen intézmény számára, hogy határozatát – a megtámadott határozathoz hasonlóan – egyetlen és általános, e dokumentumok összességére alkalmazandó vélelemre alapítsa, amely dokumentumokat e vélelem alkalmazása szempontjából egy és ugyanazon kategóriába tartozónak tekintette (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Bizottság kontra Technische Glaswerke Ilmenau ítélet, fenti 32. pont, EU:C:2010:376, 61. pont; LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, fenti 34. pont, EU:C:2013:738, 64. pont), anélkül hogy előzetesen e dokumentumok mindegyikét egyéni és konkrét módon vizsgálta volna.

53      Másodszor a felperesnek a Bizottság azon érveire vonatkozó bírálatai, amelyek az ezen intézmény engedékenységi programjának alkalmazásában összegyűjtött dokumentumok esetleges hozzáférhetővé tételéhez kapcsolódó kockázatokra vonatkoznak (a megtámadott határozat 4.1. pontjának hatodik bekezdése, és 4.2. pontjának nyolcadik–tizedik bekezdése), a jelen jogalapok keretében hatástalanok.

54      A második kérelem elbírálása szempontjából ugyanis (amely kérelem a COMP/39.125. sz. ügy iratai között szereplő 3948 dokumentumból álló csoportra vonatkozik), az első kérelem (amely kizárólag ezen ügyiratok tartalomjegyzékére vonatkozik) számára fenntartott bánásmód sérelme nélkül, a Bizottság tekinthette úgy, hogy e dokumentumok a fenti 46. és 52. pontban hivatkozott általános vélelem hatálya alá tartoznak, függetlenül bármilyen, az engedékenységi programja keretében összegyűjtött dokumentumok jellegére vagy tartalmára vonatkozó különös megfontolástól (Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 97. pont).

55      Harmadszor azon érvek, amelyekkel a felperes azt a tényt vitatja, hogy a Bizottság a második kérelmet együttesen a harmadik személyek kereskedelmi érdekei védelme sérelmének tilalma alapján utasította el (a megtámadott határozat 4.2. pontjának második bekezdése) a belső dokumentumok esetében pedig a belső felhasználásra szánt állásfoglalások védelme sérelmének tilalma alapján (a megtámadott határozat 4.2. pontjának tizenegyedik és tizenkettedik bekezdése), hatástalanok.

56      E tekintetben igaz, hogy az uniós intézmények – a birtokukban lévő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem értékelése céljából – az 1049/2001 rendelet 4. cikkében szereplő több megtagadási indokot is figyelembe vehetnek (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, fenti 40. pont, EU:C:2012:393, 113. és 114. pont), amint azt a Bizottság a jelen ügyben tette.

57      Mindazonáltal a Bizottság által egyrészt a kereskedelmi érdekek védelmére vonatkozó kivétel, másrészt a belső használatára szánt állásfoglalások védelmére vonatkozó kivétel alkalmazásának keretében elkövetett állítólagos téves jogalkalmazások vagy értékelési hibák a jelen ügyben nem befolyásolják a megtámadott határozat jogszerűségét, mivel nem tűnik úgy, hogy az jogellenes lenne, amennyiben általános jelleggel azt vélelmezte, hogy a szóban forgó dokumentumok összessége teljes egészében az ellenőrzések és vizsgálatok védelmére vonatkozó kivétel hatálya alá tartozik, amint az a fenti 46. pontban megállapítást nyert.

58      Negyedszer a válaszban hivatkozott, a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó, 2013. június 11‑i COM(2013) 404 végleges bizottsági javaslaton alapuló új érvek irrelevánsak, feltéve, hogy elfogadhatóak, amit a Bizottság vitat. Ugyanis, függetlenül bármely, e javaslat jogi helyzetére és tartalmára vonatkozóan a megtámadott határozat Bizottság általi elfogadásának időpontjában tett megfontolástól, e javaslat egyértelműen felidézi, hogy az általa előírt rendelkezések nem érintik az 1049/2001 rendelet által előírt, a dokumentumokhoz való hozzáféréshez való jogra vonatkozó rendelkezéseket, amint azt a Bizottság helytállóan emeli ki.

2.     Az általános vélelem megdöntéséről és a felperes által hivatkozott nyomós közérdekről

59      Az általános vélelem alkalmazása nem zárja ki annak bizonyításának lehetőségét, hogy e vélelem nem vonatkozik valamely olyan dokumentumra, amelynek hozzáférhetővé tételét kérik, illetve hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdése értelmében nyomós közérdek fűződik a szóban forgó dokumentum hozzáférhetővé tételéhez (Bizottság kontra Technische Glaswerke Ilmenau ítélet, fenti 32. pont, EU:C:2010:376, 62. pont; Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 100. pont). E célból a kérelmező feladata, hogy konkrétan hivatkozzon az érintett dokumentum hozzáférhetővé tételét igazoló körülményekre (LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, fenti 34. pont, EU:C:2013:738, 94. pont).

60      Ezzel szemben az annak ellenőrzésére vonatkozó követelményt, hogy a szóban forgó általános vélelem ténylegesen alkalmazandó‑e, nem lehet akként értelmezni, hogy a Bizottságnak az adott ügyben kért valamennyi dokumentumot egyenként kellene megvizsgálnia. Egy ehhez hasonló követelmény megfosztaná ezt az általános vélelmet hatékony érvényesülésétől, azaz attól, hogy a Bizottság valamely átfogó hozzáférés iránti kérelemre ugyancsak átfogóan reagálhasson (LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, fenti 34. pont, EU:C:2013:738, 68. pont; Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 101. pont).

61      A jelen ügyben meg kell állapítani először is, hogy a felperes nem állította azt keresetlevelében, illetve nem hivatkozott arra, hogy azt állította volna a Bizottság előtt, hogy valamely adott dokumentum a második kérelemmel érintett dokumentumok összességén belül nem tartozik a fenti 46. és 52. pontban hivatkozott általános vélelem hatálya alá.

62      A felperes ugyanis, miután keresetlevelében lényegében az ilyen vélelem alkalmazásának magát az elvét vitatta, válaszában annak a kijelentésére szorítkozott, hogy e vélelmet a szóban forgó dokumentumok összessége tekintetében megdöntöttnek kell tekinteni, mégpedig két okból. A felperes egyrészt arra hivatkozott, hogy nem csak tervezte kártérítési kereset indítását, de immár indított is ilyen keresetet a Landgericht Düsseldorf előtt. Másrészt azt állította, hogy a kért dokumentumok több mint öt évesek, következésképpen túl régiek ahhoz, hogy megillesse őket a védelem.

63      Nos, az első megállapítás nem meghatározó, amint azt az SGSD kijelenti. Jóllehet a fenti 12. pontban hivatkozott Bizottság kontra EnBW ítélet (EU:C:2014:112, 103. és 106. pont) olyan ügyben született, amelyben a dokumentumokhoz való hozzáférés iránt kérelmet benyújtó személynek szándékában állt kártérítési keresetet benyújtani, de azt még nem tette meg, míg a jelen felperes már benyújtott ilyen keresetet, ebből önmagában nem vonható le az a következtetés, hogy a Bizottság által hivatkozott általános vélelem nem alkalmazható a szóban forgó dokumentumok egyikére vagy másikára. Ami a második állítást illeti, amely igen általános jelleget mutat, emlékeztetni kell arra, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (7) bekezdése akként rendelkezik, hogy az e rendeletben előírt kivételek 30 éves időtartamra vagy – szükség esetén – akár ezen időtartamon túl is alkalmazhatók. Az, hogy a felperes által kért dokumentumok a jelen ügyben több mint öt évesek, önmagában nem döntheti meg a Bizottság által hivatkozott általános vélelmet (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, fenti 40. pont, EU:C:2012:393, 124. és 125. pont).

64      Tekintettel arra, hogy a keresetből nem tűnnek ki olyan elemek, amelyek megdönthetnék a megtámadott határozat alapját képező általános vélelmet, a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a Bizottságnak az általa kért dokumentumokat konkrétan és egyenként meg kellett vizsgálnia (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 128. pont).

65      Másodszor a felperes ugyanakkor arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot vagy értékelési hibát követett el, amikor egyrészt nem vette figyelembe az ahhoz fűződő nyomós közérdeket, hogy a versenyellenes magatartás károsultjainak lehetőségük legyen kártérítési igényük érvényesítésére, másrészt azon konkrét mérlegelést követően, amelyet a jelen ügyben e nyomós közérdek és a megtámadott határozatban hivatkozott minden egyes kivétel által védett érdek között kellett végezni, nem küldte meg számára a COMP/39.125. sz. ügy iratainak részét képező dokumentumokat, amelyekre e jogának gyakorlásához szüksége volt. A válaszban ezt lényegében azzal egészíti ki, hogy megtett minden tőle telhetőt annak bizonyítása céljából, hogy a rendelkezésére álló információk és különösen a tartalomjegyzék Bizottság által első kérelmére válaszul megküldött nem bizalmas változatának fényében szükséges a második kérelemben beazonosított 3948 dokumentumhoz, de legalábbis a közülük „relevánsnak” ítélt 2425 dokumentumhoz való hozzáférés biztosítása.

66      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy bármely személynek joga van kártérítést követelni azért a kárért, amelyet az uniós versenyszabályok megsértése okozott neki. Az ilyen jog növeli az uniós versenyjogi szabályok hatékonyságát, ezáltal hozzájárulva az Unión belüli hatékony verseny fenntartásához, amennyiben eltántoríthat kartellek vagy egyéb olyan – gyakran rejtett – magatartások megvalósításától, amelyek korlátozhatják vagy torzíthatják a versenyt (2001. szeptember 20‑i Courage és Crehan ítélet, C‑453/99, EBHT, EU:C:2001:465, 26. és 27. pont; Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 104. pont).

67      Mindazonáltal ennyire általános megfontolások magukban nem élvezhetnek elsőbbséget a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárás ügyiratainak részét képező dokumentumok hozzáférhetővé tételének megtagadását igazoló okokkal szemben, amely megtagadás azon a tényen alapul, hogy e dokumentumok összességükben azon általános vélelem hatálya alatt állnak, amely szerint hozzáférhetővé tételük főszabály szerint sértené többek között az ellenőrzések és vizsgálatok céljának védelmét (Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 105. pont).

68      Ugyanis a kártérítési jog hatékony védelmének biztosítása érdekében nem szükséges, hogy az ilyen eljárásra vonatkozó összes dokumentumot közöljék a hozzáférést az 1049/2001 rendelet alapján kérelmező személlyel abból az indokból, hogy ez utóbbi kártérítési keresetet kíván indítani, tekintettel arra, hogy kevéssé valószínű, hogy az ilyen keresetet ezen eljárás ügyiratának összes elemére kellene alapítani (Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 106. pont; lásd még, ebben az értelemben: 2013. június 6‑i Donau Chemie és társai ítélet, C‑536/11, EBHT, EU:C:2013:366, 33. pont). Ugyanez vonatkozik még arra az esetre is, ha az ezen ügyiratok részét képező dokumentumokhoz való hozzáférést kérő személy már megindította a kártérítési keresetet, mivel kevéssé valószínű, hogy az ilyen keresetet ezen eljárás ügyiratának összes elemére kellene alapítani, amint azt a Bizottság viszonválaszában megjegyezte.

69      Következésképpen bármely olyan személynek, aki az uniós versenyszabályok megsértése okán elszenvedett kárért kártérítést akar követelni, be kell mutatnia, hogy miért szükséges a Bizottság ügyiratában szereplő egyik vagy másik dokumentumhoz hozzáférnie, annak érdekében, hogy ez utóbbi esetről esetre mérlegelhesse az ilyen dokumentumok közléséhez, illetve az azok védelméhez fűződő érdekeket, figyelembe véve az ügy valamennyi releváns elemét (Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 107. pont; Schenker kontra Bizottság ítélet, fenti 42. pont, EU:T:2014:854, 95. pont).

70      Ennek hiányában az uniós versenyszabályok megsértése okán keletkezett kárért történő kártérítéshez fűződő érdek nem minősül az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdése értelmében vett nyomós közérdeknek (Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 108. pont; Schenker kontra Bizottság ítélet, fenti 42. pont, EU:T:2014:854, 96. pont).

71      A jelen ügyben a felperes – amint arra különösen a válaszában, valamint a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszában emlékeztetett – a második kérelemben 3948 olyan dokumentumot határozott meg, amelyek a Landgericht Düsseldorf előtt indított keresete keretében „relevánsak” vagy „esetleg relevánsak”, és ezeket a tartalomjegyzék Bizottság által első kérelmére válaszul megküldött nem bizalmas változatában szereplő dokumentumok hivatkozásainak margóján „1” vagy „2” jelzéssel láttak el. Egyébként kifejezetten utalt keresetlevelének bevezetőjében a második kérelemmel érintett 3948 dokumentum közül nyolc „releváns” vagy „esetleg releváns” dokumentumra.

72      A felperes ezt követő beadványaiban mindazonáltal arra az átfogó jellegű állításra szorítkozott, hogy e dokumentumok „fontosak a számára” és hogy „azok tanulmányozására van szüksége kártérítési kereset[e] alátámasztása érdekében”, mivel azok „nyilvánvalóan információkat tartalmaznak az azon kartell megállapodásának tárgyát képező megállapodásokról és áremelésekről[, amelyet a gépjárműüvegről szóló határozat megállapított és szankcionált]”, és hogy „elengedhetetlen, hogy tudomást szerezzen ezen információkról az általa elszenvedett tényleges kár megállapítása és számszerűsítése céljából”.

73      Ezzel szemben a felperes nem igazolta – amint azt a Bizottság helytállóan megjegyzi –, hogy a dokumentumok egyike vagy másika mennyiben szükséges a számára, sem a ténybeli érvek pontosításával, sem olyan különös jogi okfejtéssel, amely szerint az ilyen dokumentumhoz való hozzáférés segítségül szolgálhat a számára ahhoz, hogy azon nemzeti bíróság előtt, amelyhez fordult, alátámassza kérelmeinek elbírálását.

74      A felperes által e tekintetben felhozott egyetlen érv sem alkalmas e következtetés megcáfolására.

75      Egyrészt nem meggyőző az az állítás, amely szerint nem állt módjában pontosabban fogalmazni, mint ahogy tette, tekintettel arra a kizárólag részleges hozzáférésre, amelyet a Bizottság a számára előzőleg az ügyiratok tartalomjegyzékéhez biztosított. Ugyanis az eljárás egyes felei által benyújtott „engedékenységi dokumentumokra” vonatkozó hivatkozások és a Bizottság tömbösítve törölt belső dokumentumaira történő hivatkozások kivételével ezen intézmény az e tartalomjegyzékben szereplő egyéb dokumentumok hivatkozásain belül azon speciális elemek törlésére szorítkozott, amelyek álláspontja szerint személyes adatoknak vagy érzékeny kereskedelmi információknak minősülnek. A Törvényszék úgy véli, hogy e célzottságra tekintettel az „engedékenységi dokumentumokon” és a Bizottság belső dokumentumain kívül az ügyiratok részét képező dokumentumok hivatkozásainak nem bizalmas változata, amelynek a felperes a birtokában volt a második kérelem benyújtásának időpontjában, lehetővé tette az érintett számára, hogy pontosabban és részletesebben adja elő az érveit, mint ahogy azt a Bizottság előtt megtette (lásd a fenti 40. és 71–72. pontot), majd a jelen ügy keretében azon okokat, amelyek folytán úgy vélte, hogy a dokumentumok egyike vagy másika szükséges a számára kártérítési joga gyakorlásához, például pontosan megjelölve – amint az a fentiekben bemutatásra került – azon ténybeli érveket vagy azon különös jogi okfejtést, amely szerint az ilyen dokumentumhoz való hozzáférés a segítségére lehet abban, hogy azon nemzeti bíróság előtt, amelyhez fordult, alátámassza kérelmeinek elbírálását.

76      Másrészt a megtámadott határozatból egyértelműen kitűnik, hogy „megerősítő kérel[mé]ben [a felperes] hangsúlyoz[t]a […] azt, hogy a német polgári eljárásjogban nincsenek olyan vonatkozó szabályok, amelyek lehetővé tennék, hogy a [szóban forgó] dokumentumok »inter partes« kérelmek tárgyát képezzék” (a megtámadott határozat 7. pontjának harmadik bekezdése). Meg kell állapítani ugyanakkor, hogy ezt a végül a tárgyaláson is elhangzó állítást a felperes a keresetlevelében nem fejtette ki, és még kevésbé bizonyította. Márpedig a Bíróság már kimondta, hogy a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárás ügyiratainak részét képező dokumentumok egy csoportja hozzáférhetővé tételének szükségessége nem tekinthető megállapítottnak, ha a kérelmező kijelentette, hogy „feltétlenül jogosult” e dokumentumokra, de nem bizonyította legalább azt, hogy nem áll rendelkezésére semmilyen más lehetőség e bizonyítékok beszerzésére (Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont EU:C:2014:112, 132. pont; lásd továbbá, ebben az értelemben, Donau Chemie és társai ítélet, fenti 68. pont, EU:C:2013:366, 32. és 44. pont).

77      Ilyen körülmények között a jelen ügyben nem állapítható meg, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot vagy értékelési hibát követett el, amikor úgy vélte először is, hogy „egymással mérlegelve, a versenyszabályok tényleges végrehajtásához fűződő érdeket jobban szolgálja a szóban forgó dokumentumok bizalmas jellegének fenntartása”, másodszor hogy „nem áll fenn semmilyen nyomós közérdek, amely igazolná azok hozzáférhetővé tételét az 1049/2001 rendelet értelmében”, harmadszor pedig, hogy „a jelentősebb érdek az e rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében kimondott, az ellenőrzések céljának védelméhez fűződő érdek (a megtámadott határozat 7. pontjának hatodik és hetedik bekezdése).

78      A fenti megfontolások összességének fényében a jelen jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

B –  A negyedik jogalapról és az ötödik jogalapnak a felperes első kérelmére vonatkozó részéről

79      Negyedik jogalapjával a felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság jogellenesen tagadta meg tőle az első kérelemmel érintett egyetlen dokumentumhoz, azaz a COMP/39.125. sz. ügy iratainak tartalomjegyzékéhez való hozzáférés biztosítását.

80      Először azon, igen általános jellegű és egyes részeikben spekulatív magyarázatok, amelyeket a Bizottság a megtámadott határozatban és a 2012. március 7‑i határozatban nyújtott azon követelménnyel kapcsolatban, hogy engedékenységi programjának hatékonysága ne kerüljön veszélybe, és hogy ne sérüljön a COMP/39.125. sz. ügy keretében az engedékenységi kérelmet előterjesztő vállalkozások kereskedelmi érdekekeinek védelme, valamint az ellenőrzések és vizsgálatok céljának védelme, önmagukban nem indokolják a felperes ezen tartalomjegyzékben szereplő engedékenységi dokumentumok hivatkozásaihoz való hozzáférésének teljes és feltétlen elutasítását.

81      Másodsorban a Bizottság jogellenesen tagadta meg a tartalomjegyzékben szereplő természetes személyek beazonosítására vonatkozó információkhoz való hozzáférést elvont módon a személyes adatok védelme sérelmének tilalmára hivatkozva, ahelyett hogy egyedi és konkrét módon előadta volna azokat az okokat, amelyek akadályozzák a szóban forgó egyes információk közlését. Mindenesetre a felperes kellően bemutatta azokat az okokat, amelyeknél fogva az ezen információkhoz való hozzáférés szükséges számára kártérítéshez való jogának gyakorlásához, összhangban az ahhoz fűződő általános érdekkel, hogy a versenyellenes magatartás károsultjai kártérítésben részesüljenek.

82      Harmadsorban a Bizottság jogellenesen utasította el bármiféle egyedi és konkrét vizsgálat nélkül a tartalomjegyzékben hivatkozott, „a liftek és mozgólépcsők ágazatában működő” harmadik vállalkozások nevéhez való hozzáférést, noha egyrészt e hivatkozás nyilvánvalóan irreleváns, másrészt ezen információk közlése nem veszélyeztetheti az érintett személyek kereskedelmi érdekeit.

83      Negyedszer és utolsó sorban a Bizottság jogellenesen tagadta meg általános és elvont indokokkal a járműmodellekre, a gépjárműgyártókra vonatkozó és a tartalomjegyzékben szereplő egyéb érzékeny kereskedelmi információkhoz való hozzáférést, noha ezen információk kétségkívül alapvető fontosságúak voltak kártérítéshez való joga gyakorlásának lehetővé tételéhez, és ezen érdeknek a mérlegelés során elsőbbséget kell élveznie a többi fennálló érdekhez képest.

84      Ötödik jogalapjával a felperes lényegében úgy véli különösen, hogy a Bizottság nem tett eleget az indokolás EUMSZ 296. cikkben előírt követelményének, amikor az első kérelmet az érintett dokumentum konkrét tartalmát figyelembe nem vevő, általános okfejtés végén elutasította, amint arra példa a tartalomjegyzékben szereplő harmadik vállalkozások neve közlése megtagadásának alátámasztásául adott indokolás.

85      Az SGSD által támogatott Bizottság ezen érvelés egészét vitatja.

86      Elsőként a felperesnek a tartalomjegyzékben foglalt azon egyes információtípusokra vonatkozó érveit kell megvizsgálni, amelyekhez a Bizottság megtagadta tőle a hozzáférést, és amelyek az alábbiak: először az „engedékenységi dokumentumok” hivatkozásai (a megtámadott határozat 5.1. pontja), másodszor a természetes személyek nevei (a megtámadott határozat 5.2. pontja), harmadszor harmadik vállalkozások nevei (a megtámadott határozat 5.3. pontja) és, negyedszer. a többi érzékeny kereskedelmi információ (a megtámadott határozat 5.4. pontja). Ezzel szemben nem szükséges a megtámadott határozat azon részének megalapozottságát vizsgálni, amelyben a Bizottság megtagadta a felperestől a belső dokumentumok hivatkozásainak közlését, mivel a felperes, negyedik jogalapja címének ellenére (lásd a fenti 22. pontot), nem hoz fel e tekintetben egyetlen konkrét érvet sem. A nyomós közérdek fennállására vonatkozó érvek, amelyekre a felperes kifejezetten kizárólag bizonyos szóban forgó információtípusokkal kapcsolatban hivatkozik, ezt követően képezik vizsgálat tárgyát.

1.     A Bizottság által alkalmazott általános vélelmekről és kivételekről

a)     Az „engedékenységi dokumentumok hivatkozásaihoz” való hozzáférés megtagadásáról

87      A megtámadott határozat 5.1. pontjában a Bizottság úgy ítélte meg, hogy „e szakaszban nem lehetséges a tartalomjegyzékben szereplő »engedékenységi dokumentumok leírásának« hozzáférhetővé tétele, a fenti 4.2. pontban kifejtett okokkal azonos okok folytán, mivel e dokumentumok hivatkozásai információkat szolgáltatnak azok tartalmáról, amely információkat bizalmas jellegűnek kell tekinteni”. Ezt követően a Bizottság visszautalt azon okfejtésre, amely őt arra vezette, hogy megtagadja a felperestől a második kérelemmel érintett dokumentumok összességéhez való hozzáférést azzal az indokkal, hogy a dokumentumok e csoportja azon általános vélelem hatálya alá tartozik, amely szerint hozzáférhetővé tételük – főszabály szerint – sérti az ellenőrzés és vizsgálat céljának védelmére vonatkozó kivételt (lásd a fenti 8. pontot).

88      A Bizottság azon, védekezésül előadott állításával kapcsolatban, miszerint „[ezen] általános vélelem alkalmazhatóságától eltekintve [ő] részletesen előadta továbbá a 2012. március 7‑i […] határozatban és [a megtámadott határozatban], hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdésében foglalt kivételek alkalmazandók”, elöljáróban meg kell jegyezni, hogy e kijelentés csak részben helytálló.

89      Egy ilyen vizsgálat semmiképpen nem következik ugyanis a megtámadott határozatból. Ellenkezőleg, a Bizottság, miután emlékeztetett a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára, amely elismeri általános vélelem alkalmazásának lehetőségét olyan kérelem elbírálása során, amely az összefonódás vagy állami támogatási ügyiratok részét képező dokumentumok csoportjaira vonatkozik (a megtámadott határozat 4.2. pontjának első‑negyedik bekezdése), azon okok kifejtésére szorítkozik, amelyek folytán ez az ítélkezési gyakorlat álláspontja szerint egyrészt alkalmazható a versenyellenes magatartásra vonatkozó ügyiratokra (a megtámadott határozat 4.2. pontjának ötödik‑tizenkettedik bekezdése), különösen pedig az ott szereplő „engedékenységi dokumentumokra” (a megtámadott határozat 4.2. pontjának nyolcadik‑tizedik bekezdése), másrészt vonatkoztatható az említett ügyiratok tartalomjegyzékében szereplő ilyen dokumentumokra (a megtámadott határozat 5.1. pontja).

90      Ilyen körülmények között a 2012. március 7‑i határozat indokolása, amelyben a Bizottság szolgálatai részletesebben kifejtették azok okokat, amelyek álláspontjuk szerint azt támasztják alá, hogy az első kérelem elbírálásának ezen átmeneti szakaszában ne tegyék hozzáférhetővé e hivatkozásokat, csak annyiban vehetők figyelembe a megtámadott határozat jogszerűségének értékelése szempontjából, amennyiben megvilágítják az ezen intézmény által véglegesen elfogadott okfejtést (lásd ebben az értelemben: 2000. április 6‑i Kuijer kontra Tanács ítélet, T‑188/98, EBHT, EU:T:2000:101, 44. pont), amely – a fentiek értelmében – általános vélelmen alapul.

91      A felperes által ezen okfejtés vitatása céljából hivatkozott érvekre figyelemmel azt kell elsőként meghatározni, hogy a Bizottság jogszerűen tagadhatta‑e meg a szóban forgó információkhoz való hozzáférést általános vélelem alkalmazásával, amint azt a megtámadott határozatban tette. Csak igenlő válasz esetén szükséges ezt követően azt megvizsgálni, hogy a Bizottság helytálló módon alkalmazta‑e azt az általános vélelmet, amelyre a jelen ügyben határozatát alapozta.

 Az általános vélelem alkalmazásának megalapozottságáról

92      Amennyiben egy dokumentum hozzáférhetővé tételét valamely intézménytől kérik, ez az intézmény minden egyes esetben köteles megvizsgálni, hogy e dokumentum az 1049/2001 rendelet 4. cikkében felsorolt, a nyilvánosságnak az intézmények dokumentumaihoz való hozzáférési joga alóli kivételek alá tartozik‑e (Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, fenti 36. pont, EU:C:2008:374, 35. pont).

93      Tekintettel arra, hogy e kivételek szigorúan értelmezendők és alkalmazandók, az intézménynek, amelyhez a kérelmet címezték, az adott dokumentumhoz való hozzáférés megtagadásának alátámasztásául magyarázatot kell adnia arra, hogy az említett dokumentumhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen hogyan sérthetné az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírt kivétellel védett érdeket. Ráadásul az ilyen sérelem veszélyének ésszerűen előreláthatónak, és nem pusztán feltételezésen alapulónak kell lennie (lásd a fenti 35. és 36. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

94      Ennek gyakorlása keretében az érintett intézmény általános vélelmet állíthat fel még akkor is, ha a szóban forgó kérelem csupán egyetlen dokumentumra vonatkozik. Mindazonáltal ilyen helyzetben, ha egy általános vélelem alkalmazásának célja nem egy már önmagában átfogó kérelem átfogó módon történő elbírálásának a lehetővé tétele, a Bíróság kimondta, hogy az ezt alkalmazni szándékozó intézménynek vizsgálnia kell, hogy a valamely meghatározott dokumentumtípusra főszabályként irányadó általános megfontolások ténylegesen alkalmazandók‑e arra az adott dokumentumra is, amelynek a hozzáférhetővé tételét kérik (Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, fenti 36. pont, EU:C:2008:374, 50. és 57. pont; lásd még ebben az értelemben: Tanács kontra Access Info Europe ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2013:671, 72. és 73. pont).

95      A jelen ügyben ebből az következik, hogy a felperes keresetlevélben foglalt állításával ellentétben a Bizottság felállíthatott általános vélelmet a megtámadott határozat 5.1. pontjában, és dönthetett úgy, hogy az első kérelmet nem teljes egészében, hanem információk egyetlen olyan kategóriája tekintetében utasítja el, amelyek ezen intézmény szerint az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdésében felsorolt kivételek alá tartoznak.

96      Ezzel szemben a Bizottság nem megalapozottan állította védekezésül, hogy „a tartalomjegyzék a COMP/39.125. sz. ügy iratainak részét képezi, ennélfogva vonatkozik rá a »hozzáférhetőség lehetőségének hiányára« vonatkozó”, a fenti 12. pontban hivatkozott Bizottság kontra EnBW ítéletben elismert általános vélelem (EU:C:2014:112).

97      A Bíróság ezen ítéletében ugyanis nem azt mondta ki – amint azt egyébként maga a Bizottság is hangsúlyozza a felperes jogalapjainak első csoportjára adott válaszában (lásd a fenti 40. pontot) –, hogy a hozzáférés lehetőségének hiányára vonatkozó általános vélelem valamely, versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárás ügyiratainak „teljes egészére” vonatkozik, hanem mindössze azt, hogy egy, az ilyen ügyiratok részét képező dokumentumok „egy csoportjára” vonatkozó kérelem címzett intézménye alkalmazhat általános vélelmet ezen átfogó kérelem ennek megfelelő módon történő elbírálása céljából. Ezenfelül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyértelműen következik, hogy az ilyen általános vélelem alkalmazására vonatkozó jog kizárólag azért nyert elismerést, hogy az Unió intézményei számára lehetővé tegye az olyan kérelmek elbírálását, amelyek nem egyetlen dokumentumra, hanem dokumentumok egy csoportjára vonatkoznak (LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, fenti 34. pont, EU:C:2013:738, 47. és 48. pont).

98      Márpedig a felperes első kérelme nem dokumentumok egy csoportjára, hanem egyetlen dokumentumra vonatkozott. Egyébként a Bizottság nem állítja, hogy e kérelem egy olyan lépés eredménye lett volna, amely során egy dokumentumok egy csoportjára vonatkozó kérelmet mesterségesen egyedi kérelmekre osztottak volna. A jelen ügyben erre végső soron nem is lenne alapja (lásd a fenti 3–5. pontot).

 A jelen ügyben hivatkozott általános vélelem alkalmazásának megalapozottságáról

99      Amint a jelen ítélet az imént emlékeztetett rá (lásd a fenti 94. pontot), mivel a Bizottság úgy döntött, hogy általános vélelmet alkalmaz, és elutasítja a felperes első kérelmének azon részét, amely az e kérelem tárgyát képező egyetlen dokumentumban szereplő „engedékenységi dokumentumok” hivatkozásaira vonatkozik, a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárás ügyiratai tartalomjegyzékének e részére főszabályként irányadó általános megfontolásokra kellett határozatát alapoznia, és vizsgálnia kellett, hogy e megfontolások ténylegesen irányadóak‑e a jelen ügyben.

100    Ez a követelmény nem jelentette szükségképpen, hogy a Bizottságnak el kellett végeznie egy adott dokumentum konkrét értékelését (Tanács kontra Access Info Europe ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2013:671, 73. pont), mint ahogy az ezen intézmény számára előírt, annak vizsgálatára vonatkozó kötelezettség, hogy az általa dokumentumok egy csoportjára vonatkozó kérelem elbírálása céljából alkalmazni kívánt általános vélelem ténylegesen alkalmazható‑e, sem értelmezhető akként, hogy a Bizottságnak egyedileg meg kellene vizsgálnia minden olyan dokumentumot, amelyhez hozzáférést kértek (lásd a fenti 60. pontot).

101    Ugyanakkor a Bizottságnak a hozzáférés megtagadását ténybelileg elégséges és jogilag megkövetelt módon igazolnia kell, az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében előírt kivételekkel védett egy vagy több érdek konkrét és tényleges sérelmének ésszerűen előrelátható kockázatát alapul véve (lásd ebben az értelemben: Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, fenti 36. pont, EU:C:2008:374, 49. és 50. pont; Tanács kontra Access Info Europe ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2013:671, 31., 36–38., 54. és 74. pont).

102    A jelen ügyben erre vonatkozóan elsőként öt megállapítást kell tenni.

103    Először is nem vitatott, hogy az első kérelem keretében – amint azt a 2012. március 23‑i megerősítő kérelem megismételte –, a felperes nem a COMP/39.125. sz. ügy ügyiratainak részét képező, szűk értelemben vett „engedékenységi dokumentumokhoz” kért hozzáférést. Csupán e dokumentumok hivatkozásainak közlését kérte, amelyeket az említett ügyiratok tartalomjegyzékének teljes változata tartalmazza, míg a Bizottságnak 2012. március 7‑én megküldött nem bizalmas változata nem (lásd a fenti 3., 5. és 7. pontot). E dokumentum teljes változatának vizsgálata, amely változatot a Törvényszék által elrendelt bizonyításfelvételre válaszul közöltek (lásd a fenti 15. pontot), lehetővé teszi annak megállapítását, hogy e hivatkozások lényegében két típusra oszthatók. Egyrészt azon időpontokról van szó, amelyekben a szóban forgó „engedékenységi dokumentumokat” az engedékenységi programban részt venni kívánó vállalkozások megküldték a Bizottságnak, másrészt e dokumentumok mindegyikének címéről.

104    Másodszor a Bizottság nemcsak az ezen hivatkozások összességéhez való hozzáférést tagadta meg, hanem minden egyes hivatkozás egészéhez is. Az általa e kategóriának fenntartott bánásmód eltér tehát a tartalomjegyzékben szereplő és a jelen jogalapok tárgyát képező egyéb dokumentumtípusok hivatkozásai összessége tekintetében alkalmazott bánásmódtól (lásd a fenti 86. pontot), amelyen belül a Bizottság célzott módon törölt egyes specifikus információkat, mert azok álláspontja szerint személyes adatoknak (például a természetes személyek neve), vagy érzékeny kereskedelmi információknak (például a harmadik vállalkozások neve, illetve gépjárműmodellekre vonatkozó hivatkozások) minősültek, miközben e hivatkozások fennmaradó részéhez biztosította a hozzáférést (lásd a fenti 75. pontot).

105    Harmadszor a megtámadott határozat 5.1. pontjának az általa hivatkozott 4.2. pontjával összefüggő értelmezéséből kitűnik, hogy az „engedékenységi dokumentumokra” vonatkozó hivatkozásoknak a COMP/39.125 sz. ügy iratai tartalomjegyzéke felperes részére megküldött nem bizalmas változatából való teljes törlését olyan általános megfontolások igazolják, miszerint hozzáférhetővé tételük „veszélyeztethetné” a Bizottság engedékenységi programjának hatékonyságát. E tekintetben a Bizottság a megtámadott határozatban megállapítja mindenekelőtt, hogy az engedékenységi program iránt kérelmet előterjesztő vállalkozások elvárják, hogy az általuk ennek keretében szolgáltatott információkat bizalmasan kezeljék, valamint hogy ezen elvárásokat védelemben kell részesíteni, végül pedig hogy az engedékenységi program hatékonysága, amely program a versenyszabályok megsértése felderítésének és visszaszorításának hasznos eszközét képezi, veszélybe kerülhet, ha a szóban forgó információkat közzétennék (a megtámadott határozat 4.2. pontjának nyolcadik‑tizedik bekezdése).

106    Negyedszer a Bizottság az ezen, védekezésül kifejtett általános megfontolások értelmét és tartalmát a 2012. március 7‑i határozatban pontosítja, a szolgálatok által a korábbiakban végzett vizsgálatokra hivatkozva. Előadja mindenekelőtt, hogy „a tartalomjegyzék közzététele, az engedékenységi kérelmet előterjesztők közötti levélváltás leírása folytán eleve felfedné együttműködés[ük] jellegét és terjedelmét”, majd hogy „a tartalomjegyzék egyes kulcsszavaiból már kitűnik a természetes személyek kiléte, valamint azoknak az igazgatási eljárást megelőzően és annak folyamán folytatott együttműködése”, továbbá hogy „a tartalomjegyzékben hivatkozott egyes dokumentumok leírása és keltezése már információt nyújt azok tartalma tekintetében: ilyenek különösen az engedékenységi kérelmet előterjesztők kereskedelmi kapcsolataira, az árakra, a költségstruktúrákra, a piaci részesedésre vonatkozó és egyéb érzékeny kereskedelmi információk”, végül hogy „az engedékenységi kérelmet előterjesztők […] azon érdekét, hogy a számukra sérelmes valamennyi információt bizalmasan kezeljék”, „különösen megilleti a védelem”. A Bizottság ebből arra következtet, hogy „az ilyen információk közlése ellentétes az engedékenységi kérelmet előterjesztők kereskedelmi érdekeinek védelmével”, és hogy „az a súlyos sérelem”, amelyet e közlés ekként „okozhat” az érintetteknek, „eltántoríthatja őket attól, hogy a jövőben együttműködjenek a vizsgálatok során”, jóllehet „a tartalomjegyzék nyilván nem olyan mértékben részletező”, mint a szűk értelemben vett „[engedékenységi] dokumentumok”.

107    Ötödször a megtámadott határozat 4.2. pontjának egész szerkezetéből kitűnik, hogy ezen általános megfontolások azon általános vélelem felállítására indították a Bizottságot, miszerint a felperes által kért, a tartalomjegyzékben szereplő „engedékenységi dokumentumok” hivatkozásainak hozzáférhetővé tétele végső soron sértené mind az ellenőrzések és vizsgálatok céljának védelmét, mind az eljárás felei kereskedelmi érdekeinek védelmét.

108    Ezen indokok megalapozottságának bírálata céljából a felperes lényegében arra hivatkozik a keresetlevél 128–141. pontjában, hogy a Bizottság érvelése olyan volt, mint ha az első kérelem a szűk értelemben vett „engedékenységi dokumentumokra”, nem pedig ezen dokumentumok tartalomjegyzékben szereplő egyszerű hivatkozásaira vonatkozna, valamint hogy a megtámadott határozatban kifejtett általános jellegű és spekulatív okfejtések azon követelménnyel kapcsolatban, hogy engedékenységi programjának hatékonysága ne sérüljön, nem igazolják az ezen hivatkozásokhoz való teljes hozzáférésnek a vele szemben a jelen ügyben megállapított megtagadását.

109    Másodszor meg kell állapítani, hogy ezen érvelés részben megalapozott.

110    Először is meg kell állapítani, hogy sem a megtámadott határozat 5.1. pontjában foglaltak, sem az ebben hivatkozott 4.2. pontban foglaltak, illetve a 2012. március 7‑i határozatban foglaltak, önmagukban vagy együttesen tekintve, nem igazolják a hozzáférés megtámadott határozat által kimondott megtagadásának teljes jellegét.

111    A megtámadott határozat 5.2. pontjában a Bizottság arra a megállapításra szorítkozik, hogy az „engedékenységi dokumentumok [a COMP/39.125. sz. ügy iratainak tartalomjegyzékben szereplő hivatkozásai] információkat szolgáltatnak e dokumentumok tartalmáról, amely információkat bizalmas jellegűnek kell tekinteni” A 4.2. pont nyolcadik és kilencedik bekezdésében a Bizottság azon megfontolásokat adja elő, amelyek arra vezették, hogy azt vélelmezze általános jelleggel, hogy egyes versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárások ügyiratainak részét képező „engedékenységi dokumentumok” hozzáférhetővé tétele „veszélyeztetheti” engedékenységi programjának „hatékonyságát”, és ezzel sértheti az ezen eljárások felei kereskedelmi érdekeinek védelmét, valamint az ellenőrzései és vizsgálatai céljának védelmét (lásd a fenti 87. és 105. pontot).

112    Amint azt a Bizottság védekezésül megerősíti a 2012. március 7‑i határozat alapján, a megfontolások e két körét egymással összefüggésben akként kell értelmezni – amint azt a felperes tette keresetlevelében –, hogy azok szerint a jelen ügyben helye volt annak a vélelemnek, hogy az „engedékenységi dokumentumok” tartalomjegyzékben szereplő hivatkozásainak közlése veszélyeztethetné a Bizottság engedékenységi programját, és ezzel sérthetné az érintett eljárás feleinek kereskedelmi érdekeit, valamint az ellenőrzések és vizsgálatok ezen eljáráshoz fűződő célját, mivel – és amennyiben – e közlés az e hivatkozásokban vagy a vonatkozó „engedékenységi dokumentumokban” foglalt „bizalmas információkat” fedne fel. Konkrétan a Bizottság ilyen bizalmas információknak minősítette egyrészt az engedékenység iránti kérelmet előterjesztő vállalkozások közötti együttműködésre vonatkozó jelzéseket, másrészt az ennek keretében a szolgálatok által gyűjtött érzékeny kereskedelmi adatokat (lásd a fenti 106. és 107. pontot).

113    Márpedig, még azt elismerve is, hogy a Bizottság először is az ügyiratok részét képező dokumentumok különböző, „engedékenységi dokumentumoknak” minősített típusait a megtámadott határozatban közösen kezelheti, tekintettel azok jellegére vagy tartalmára, másodszor általános jelleggel vélelmezheti, hogy e dokumentumok hozzáférhetővé tétele veszélyeztetheti a Bizottság engedékenységi programját, és ezzel sértheti harmadik személyek kereskedelmi érdekeit, valamint az ellenőrzések és vizsgálatok célját, egy ilyen okfejtés – maguknak a megtámadott határozatban foglaltaknak értelmében – a hozzáférésnek mindössze „ezen, bizalmasnak tekintendő dokumentumok tartalmára vonatkozó információkra” korlátozódó elutasítását igazolja.

114    Ezzel szemben ez az okfejtés nem igazolja az ilyen bizalmas információkat tartalmazó hivatkozások összességének tömbösített törlését, ideértve legsemlegesebb vagy legjelentéktelenebb elemeiket is, ami ellentétes a Bizottság azon pontosan célzott eljárásával, amelyet a tartalomjegyzékben szereplő és a jelen jogalap tárgyát képező többi hivatkozástípusok tekintetében alkalmazott (lásd a fenti 104. pontot).

115    Más szóval a Bizottság által hivatkozott általános megfontolások magának a megtámadott határozatnak az értelmében nem tekinthetők olyan megfontolásoknak, amelyek főszabályként és ténylegesen alkalmazandók a szóban forgó hivatkozások összességére. Következésképpen azok nem igazolhatják a hozzáférésnek a felperessel szemben megállapított teljes megtagadását, legfeljebb csak az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdésén alapuló, és a védelmet érdemlő információk védelméhez szükséges és arányos mértékre korlátozott részleges megtagadást (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2001. december 6‑i Tanács kontra Hautala ítélet, C‑353/99 P, EBHT, EU:C:2001:661, 27–29. pont, és 2007. április 25‑i WWF European Policy Programme kontra Tanács ítélet, T‑264/04, EBHT, EU:T:2007:114, 50. pont).

116    Ezt az értékelést nem kérdőjelezi meg, hogy azon általános vélelem értelmében, amelyre a Bizottság támaszkodhat az olyan kérelmek átfogó elbírálása céljából, amelyek maguk a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárások ügyiratainak részét képező dokumentumok egy csoportjára vonatkoznak, e dokumentumok a tartalmuk bármilyen, akár részleges hozzáférhetővé tételére vonatkozó kötelezettség alól is ki vannak vonva (lásd a fenti 42. pontot). Az ítélkezési gyakorlatból egyértelműen következik ugyanis, hogy ez a lépés kizárólag abban az esetben jár ilyen következménnyel, ha valamely intézmény olyan kérelem elbírálása céljából alkalmaz általános vélelmet, amely eleve dokumentumok egy csoportjára, nem pedig egyetlen dokumentumra vonatkozik (Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 134. pont; Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, fenti 40. pont, EU:C:2012:393, 133. pont). Ugyanakkor a fentiekből nem következik, hogy a Bíróság, miközben ilyen következményt rendel az általános vélelem alkalmazásához, amikor ebben a különös esetben jár el, kétségbe kívánta volna vonni a fenti 115. pontban hivatkozott, általánosabb tartalmú ítélkezési gyakorlatot. A Bíróság végső soron úgy ítélte meg, hogy az érintett intézménynek még ebben a különös helyzetben is fennáll a kérelemmel érintett dokumentumok teljes körű vagy részleges hozzáférhetővé tételére vonatkozó kötelezettsége, amennyiben megállapítja, hogy a kapcsolódó eljárás olyan jellemzőkkel bír, amelyek azt lehetővé teszik (LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, fenti 34. pont, EU:C:2013:738, 67. pont). Végül, a hozzáférés ezen, a védelmet érdemlő információk védelméhez szükséges és arányos mértékére korlátozott megtagadásának követelményére tekintettel a hozzáférés általános megtagadása a jelen ügy körülményei között annál is kevésbé megengedhető, mivel a gyakorlatban azt eredményezi, hogy ha nem is lehetetlenné, de különösen nehézzé teszi a felperes Szerződésből eredő kártérítéshez való jogának tényleges gyakorlását (lásd a lenti 130–134. pontot).

117    Másodszor a szóban forgó hivatkozások felperessel való közlése Bizottság által történő megtagadásának feltétlen jellege az ezen megtagadás megalapozásául hivatkozott megfontolások fényében nem tűnik továbbá ténybelileg elégséges és jogilag megkövetelt módon igazoltnak.

118    Vitathatatlan, hogy a Bizottság lényegében vélhette úgy, hogy e hivatkozások közlése, a szűk értelemben vett „engedékenységi dokumentumok” hozzáférhetővé tételéhez hasonlóan, „veszélyeztetheti” engedékenységi programjának hatékonyságát, amennyiben harmadik felek tudomására hozza az e dokumentumokban foglalt érzékeny kereskedelmi információkat vagy a felek együttműködésére vonatkozó bizalmas jelzéseket. Ugyanis, amint azt az uniós bíróság már megállapította, az engedékenységi programok a versenyszabályok megsértése felderítésének és visszaszorításának hasznos eszközét képezik, hozzájárulva ezzel az EUMSZ 101. cikk és EUMSZ 102. cikk tényleges alkalmazásához. Ezenfelül e programok hatékonyságát befolyásolhatja az engedékenységi eljárásra vonatkozó dokumentumoknak a kártérítési keresetet indítani szándékozó személyekkel való közlése. E tekintetben ésszerűnek tűnik az a feltételezés, hogy az ilyen közlés távlati lehetősége eltántorítja a versenyszabályok megsértésével érintett személyeket attól, hogy e programokat igénybe vegyék (2011. június 14‑i ítélet, Pfleiderer, C‑360/09, EBHT, EU:C:2011:389, 26. pont; Donau Chemie és társai ítélet, fenti 68. pont, EU:C:2013:366, 42. pont). Noha ezen ítélkezési gyakorlat a nemzeti versenyhatóságok által bevezetett engedékenységi programokra vonatkozik, ugyanezen érvelés analógia útján fenntartható a Bizottság engedékenységi programjára is (lásd, ebben az értelemben: Hollandia kontra Bizottság ítélet, fenti 39. pont, EU:T:2013:480, 41. pont; Villalón főtanácsnok Bizottság kontra EnBW ügyre vonatkozó indítványa, fenti 12. pont, EU:C:2013:643, 68. és 69. pont), amint azzal egyébként a Bizottság élt is védekezésül.

119    Ugyanakkor az is az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy noha e megfontolások igazolhatják, hogy megtagadható a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárás ügyiratainak részét képező egyes dokumentumokhoz való hozzáférés, ez nem jelent azt, hogy ezt a hozzáférést szisztematikusan meg lehetne tagadni, mivel minden, a kérdéses dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmet esetről esetre kell értékelni, az ügy valamennyi elemének figyelembevételével (lásd: Donau Chemie és társai ítélet, fenti 68. pont, EU:C:2013:366, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

120    Ugyanis, tekintettel a nemzeti bíróságok előtt indított kártérítési kereseteknek a hatékony verseny Unióban történő fenntartása szempontjából vett jelentőségére, azon kockázatra történő puszta hivatkozás, hogy a versenyjogi eljárás aktájában szereplő és a keresetek megalapozásához szükséges bizonyítékhoz való hozzáférés befolyásolja azon engedékenységi program hatékonyságát, amelynek keretében ezen dokumentumokat közölték az illetékes versenyhatósággal, nem elegendő az e bizonyítékokhoz való hozzáférés megtagadásának igazolásához (lásd: Donau Chemie és társai ítélet, fenti 68. pont, EU:C:2013:366, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá, ebben az értelemben: Villalón főtanácsnok Bizottság kontra EnBW ügyre vonatkozó indítványa, fenti 12. pont, EU:C:2013:643, 70–74. pont).

121    Ezzel szemben az a körülmény, hogy az ilyen elutasítás alkalmas lehet az említett keresetek benyújtásának megakadályozására, többek között azzal, hogy azon érintett vállalkozások számára, amelyek legalábbis részlegesen már mentesültek a pénzügyi szankciók alól, lehetőséget biztosít arra, hogy az EUMSZ 101. cikk megsértése miatt keletkezett károk megtérítése iránti kötelezettségük alól is kivonják magukat, mindezt a sérelmet szenvedett személyek kárára, megköveteli, hogy ez az elutasítás a hivatkozott érdek védelméhez kötődő, és minden egyes olyan dokumentumra vonatkozó kényszerítő okokon alapuljon, amelyhez a hozzáférést megtagadták (Donau Chemie és társai ítélet, fenti 68. pont, EU:C:2013:366, 47. pont; lásd még, ebben az értelemben: Villalón főtanácsnok Bizottság kontra EnBW ügyre vonatkozó indítványa, fenti 12. pont, EU:C:2013:643, 78. pont).

122    Következésképpen csak azon kockázat fennállása, hogy egy adott dokumentum konkrétan sérthetné a szóban forgó engedékenységi program hatékonyságához fűződő közérdeket, indokolhatja azt, hogy ezt a dokumentumot ne tegyék hozzáférhetővé (Donau Chemie és társai ítélet, fenti 68. pont, EU:C:2013:366, 48. pont; lásd még, ebben az értelemben: Villalón főtanácsnok Bizottság kontra EnBW ügyre vonatkozó indítványát, fenti 12. pont, EU:C:2013:643, 77. pont).

123    Ezért mondja ki a megszilárdult ítélkezési gyakorlat, hogy ha a Bizottságnak vagy a nemzeti bíróságoknak természetszerűleg eltérő bírósági és eljárási keretek között engedékenységi program végrehajtása keretében összegyűjtött és a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárás ügyiratainak részét képező dokumentumokhoz való hozzáférés kérdésében kell állást foglalnia, tartózkodniuk kell attól, hogy olyan merev és feltételt nem engedő álláspontot fogadjanak el, amely veszélyeztetheti akár a versenyszabályoknak az ezek tiszteletben tartásának biztosításáért felelős hatóságok által történő tényleges alkalmazását, akár az e szabályok által magánszemélyek számára biztosított jogoknak a hatékony gyakorlását. Következésképpen a hatóságoknak esetről esetre mérlegelniük kell az adott dokumentumok közléséhez, illetve védelméhez fűződő érdekeket. Ezen mérlegelés során az ügy valamennyi releváns elemét figyelembe kell venniük, különösen a kérelmező azon érdekét, hogy hozzáférhessen az általa kért dokumentumokhoz kártérítési keresetének alátámasztása céljából, figyelembe véve egyrészt az esetlegesen rendelkezésére álló egyéb lehetőségeket, másrészt azokat a valóban káros következményeket, amelyek az ilyen hozzáférhetővé tétel következtében beállhatnak a közérdeket vagy más személyek jogos érdekeit érintően (lásd, ebben az értelemben: Donau Chemie és társai ítélet, fenti 68. pont, EU:C:2013:366, 30–34. és 44–45. pont; Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 107. pont).

124    E megfontolások még inkább helytállóak olyan esetben, amikor – a jelen ügyhöz hasonlóan – az a személy, aki állítása szerint a versenyszabályok megsértésének károsultja, és már kártérítési keresetet indított egy nemzeti bíróság előtt, nem az e jogsértés megvalósulását megállapító határozathoz vezető ügy iratainak részét képező „engedékenységi dokumentumokhoz” kér hozzáférést a Bizottságtól, hanem csak az említett ügyiratok tartalomjegyzékében szereplő e dokumentumokra való hivatkozásokhoz. Ugyanis, ha az engedékenységi program sérelme kockázatának puszta felidézése nem elegendő az ügyiratok részét képező „engedékenységi dokumentumokhoz” való hozzáférést általános és feltétlen jelleggel megtagadó határozat megalapozásához, eltekintve azon valóban káros következményektől, amelyekhez e dokumentumok hozzáférhetővé tétele vezethet, annak puszta felidézése még kevésbé alapozhatja meg az e dokumentumokra való egyszerű hivatkozások olyan személlyel való közlésének teljes és feltétel nélküli megtagadását, aki a hozzáférést kártérítési kereset alátámasztása céljából kérné.

125    A jelen ügyben az elutasítás, amelyben a felperes részesült, azon az általános és spekulatív megfontolásokon alapul – amint azt a felperes helytállóan állítja –, miszerint a szóban forgó hivatkozások közlése „veszélyeztetheti” a Bizottság engedékenységi programjának hatékonyságát és ezáltal sértheti az eljárás felei kereskedelmi érdekeinek védelmét, valamint az ellenőrzések és vizsgálatok céljának védelmét (lásd a fenti 105. és 106. pontot).

126    Ezen általános és spekulatív megfontolások mindazonáltal a jelen ügyben nem alapozzák meg ténybelileg elégséges és jogilag megkövetelt módon az érdekek konkrét és tényleges sérelmének Bizottság által hivatkozott, ésszerűen előrelátható kockázatát, amely a tartalomjegyzékben szereplő „engedékenységi dokumentumok” keltezésének, címének és egyéb hivatkozásai hozzáférhetővé tételének feltétlen megtagadását igazolná, túl azon bizalmas információk megtagadásán, amelyeket az előbbiek tartalmazhatnak vagy felfedhetnek.

127    A hozzáférés ezen megtagadása végső soron megfosztja tartalmától azt az elvet, amelynek értelmében a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti jog alóli kivételeket szigorúan kell értelmezni és alkalmazni, biztosítva, hogy minden olyan dokumentumot vagy dokumentumkivonatot, amely nem tartozik az 1049/2001 rendelet által előírt kivételek alá, közölhessenek az azokhoz hozzáférést kérő személyekkel (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Tanács kontra Access Info Europe ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2013:671, 40. pont), amennyiben az nem ellentétes valamely nyomós közérdekkel.

128    Harmadszor, amennyiben a két fél a 2012. március 7‑i határozatra hivatkozik a COMP/39.125. sz. ügy iratainak tartalomjegyzékében szereplő „engedékenységi dokumentumok” hivatkozásai közlése megtagadásának vitatása, illetve igazolása céljából, meg kell állapítani, hogy ez ezen határozatban előadott és a Bizottság által védekezésül hivatkozott okfejtés (lásd a fenti 106. és 112. pontot) a megtámadott határozatban foglalt okfejtésnél nem igazolja jobban a hozzáférésnek a felperessel szemben a jelen ügyben megállapított általános és feltétlen megtagadását.

129    Közelebbről, a 2012. március 7‑i határozat, jóllehet olyan megállapításokat tesz, amelyek megalapozhatják a tartalomjegyzékben felsorolt bizonyos típusú „engedékenységi dokumentumok” hivatkozásaihoz való hozzáférés teljes megtagadását, mint amilyenek az olyan nyilatkozatok hivatkozásai, amelyeket az engedékenységi eljárás során engedékenységi kérelmet előterjesztők tettek (lásd ebben az értelemben: Mazák főtanácsnok Pfleiderer‑ügyre vonatkozó 2010. december 16‑i indítványa, fenti 118. pont, EU:C:2010:782, 44. és 47. pont), nem igazolja a hozzáférés e dokumentumok mindegyikének hivatkozásaira kiterjedő megtagadását.

130    Egyébként az ügyiratokból kitűnik, hogy a felperes mind első kérelme Bizottság előtt történő benyújtásának időpontjában (2012. február 16‑án), mind akkor, amikor ezen intézmény véglegesen állást foglalt e tárgyban (2013. október 29‑én), kizárólag a gépjárműüvegről szóló határozat nem bizalmas, ideiglenes változatának volt birtokában.

131    E tekintetben meg kell állapítani, hogy noha a Bizottság e határozatot 2008. november 12‑én fogadta el, ugyanezen a napon csak egy nem bizalmas ideiglenes változatot tett közzé, amely a felperes keresetlevelének mellékletét képezi. A „Versenypolitikai” Főigazgatóság és a Bizottság meghallgatási tisztviselője ugyanis csak 2011 decembere és 2012 augusztusa között nyilatkozott e határozat nem bizalmas végleges változatának tartalmáról egy sor olyan aktus útján, amelyek közül a legkésőbbiek azóta a Törvényszék előtt már megsemmisítés iránti keresetek (T‑462/12, Pilkington Group kontra Bizottság ügy és T‑465/12, AGC Glass Europe és társai kontra Bizottság ügy), valamint olyan, ideiglenes intézkedés iránti kérelem tárgyát is képezték, amely ezt követően a Törvényszék elnökének végzéséhez (2013. március 11‑i végzés, Pilkington Group kontra Bizottság, T‑462/12 R, EBHT, EU:T:2013:119), majd fellebbezést követően a Bíróság elnökhelyettesének végzéséhez vezetett (2013. szeptember 10‑i Bizottság kontra Pilkington Group végzés, C‑278/13 P(R), EBHT, EU:C:2013:558), amint arra a Bizottság védekezésül emlékeztet. Mindazonáltal e jogvitákra tekintettel, a gépjárműüvegről szóló határozat nem bizalmas végleges változatát még mindig nem tették közzé addig az időpontig, amikor a Bizottság a felperes kérelmét elbírálta, sem addig egyébiránt, amikor a felperes a jelen keresetet benyújtotta.

132    Márpedig a gépjárműüvegről szóló határozat nem bizalmas ideiglenes változata nem teszi lehetővé a felperes számára a COMP/39.125. sz. ügy iratainak részét képező „engedékenységi dokumentumok” pontos beazonosítását. Ugyanis jóllehet e változat az e dokumentumokban szereplő információkról tesz megállapítást, azok az elemek, amelyek alapján kapcsolat lenne felállítható ezen információk és azon dokumentum vagy dokumentumok között, amelyekből kivonat útján származnak, és ekként ezen utóbbiak beazonosíthatók lennének, nagyrészt törlésre kerültek.

133    Ilyen körülmények között nem állapítható meg, hogy a hozzáférés megtámadott határozattal kimondott általános és feltétlen megtagadását igazolhatnák a Bizottság szolgálatainak a 2012. március 7‑i határozatban hivatkozott megállapításai, amelyek szerint:

„Az ezen igazgatási eljárások átláthatóságához fűződő jogos érdek és az engedékenységi program vonzerejének fenntartásához fűződő érdek összeegyeztetése céljából a Bizottság közzéteszi végleges határozatainak nem bizalmas változatát, amelyben megjelöli a kartellben részt vevő valamennyi résztvevőt, és bemutatja a versenyszabályok e megsértését alkotó elemeket.

A későbbiekben bemutatásra kerülő indokok folytán az engedékenységi kérelmet előterjesztő felek közötti, azon levélváltásokra vonatkozó információk […] amelyek a tartalomjegyzékben szerepelnek, és amelyeket mindezidáig nem tettek hozzáférhetővé közzétett határozat útján […], az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első és harmadik francia bekezdése által előírt kivételek alá tartoznak.

[…]

Ilyen körülmények között az engedékenységi program keretében folytatott levélváltásra vonatkozó, azon információkon túli információk megadása, amelyek a [gépjárműüvegről szóló] határozat nyilvános változatában szerepelnek […] sértené a kereskedelmi érdekek védelmét.

[…]

A [gépjármű‑üvegről szóló] határozat nyilvános ideiglenes változatában a Bizottság már közölt a tartalomjegyzékben feltüntetett bizonyos információkat (köztük azon vállalkozások kilétét, amelyek engedékenységi kérelmet terjesztettek elő, valamint a kérelmüknek helyt adó határozat keltét). Ezt megelőzően a Bizottság összevetette e közlés jelentőségét azon negatív következményekkel, amelyekkel az az engedékenységi program tényleges végrehajtására (és ennélfogva az EUMSZ 101. cikk alkalmazására) nézve járhat. Az e típusú levélváltásra vonatkozó bármely más megjegyzést ezzel szemben kihúzták a csatolt tartalomjegyzékből, mert [a szóban forgó] dokumentumok még pontosabb beazonosítása veszélyeztethetné egyrészt a Bizottság vizsgálatának célját, másrészt az eljárás feleinek kereskedelmi érdekeit (a 2012. március 7‑i határozat 1.1. pontjának, utolsó előtti és utolsó bekezdése, 1.2. pontjának utolsó bekezdése és 1.3. pontjának utolsó előtti bekezdése).” [nem hivatalos fordítás]

134    Ellenkezőleg: mivel a megtámadott határozat és a 2012. március 7‑i határozat azzal, hogy a gépjárműüvegről szóló határozat nem bizalmas ideiglenes változatára utalnak, a gyakorlatban lehetetlenné vagy legalábbis különösen nehézzé tették a felperes által kért tartalomjegyzékben szereplő „engedékenységi dokumentumok” bármilyen beazonosítását, szemben az ügyiratok részét képező egyéb dokumentumok hivatkozásainak fenntartott bánásmóddal (lásd a fenti 75., 104. és 114. pont), és nem tették lehetővé a felperes számára álláspontja kialakítását arról, hogy esetlegesen szüksége van‑e e dokumentumokra a Landgericht Düsseldorf előtt indított kártérítési keresetének alátámasztásához, vagy – még kevésbé – azt, hogy megkísérelje igazolni ezen szükségesség okait. Márpedig az ítélkezési gyakorlat e követelmény teljesítésétől teszi függővé nem csupán e dokumentumok hozzáférhetővé tételét és bíróság előtti benyújtását a nemzeti bíróság előtt indított kártérítési keresetek keretében (lásd a fenti 69. pontot), de a nyomós közérdek Bizottság általi elismerését is, amennyiben az 1049/2001 rendelet alapján kérelmet nyújtanak be előtte (lásd a fenti 70. pontot). Ezzel a megtámadott határozat a gyakorlatban megakadályozza, hogy a felperes ténylegesen gyakorolhassa a Szerződésből eredő, kártérítés iránti jogát.

135    Negyedszer, ezenfelül, a Bizottság tárgyaláson tett azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint mindenképpen szükség van engedékenységi programjának és a kapcsolódó dokumentumoknak a védelmére, tekintettel a versenyszabályok megsértésének felderítése során játszott alapvető szerepére, amelyet a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló, 2014. november 26‑i 2014/104/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 349, 1. o.) ismer el, két megállapítást kell tenni. Egyrészt az ítélkezési gyakorlat elismeri e program értékét, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az e program hatékonyságának fenntartásához fűződő közérdek nem tekinthető úgy, hogy általános és feltétlen jelleggel elsőbbséget élvezne a többi fennálló köz‑ és magánérdekhez képest, amelyeket ugyancsak védelem illet, és amelyekkel azt esetről‑esetre össze kell hangolni (lásd a fenti 118–123. pontot). Másrészt a 2014/104 irányelv (20) preambulumbekezdése és 6. cikkének (2) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy ez az aktus nem érinti a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáféréssel kapcsolatos, az 1049/2001/EK rendelet szerinti szabályokat, amint azt egyébként maga a Bizottság is hangsúlyozta viszonválaszában (lásd a fenti 58. pontot).

136    A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a megtámadott határozat nem megalapozott jogilag megkövetelt módon, amennyiben azt mondja ki, hogy átfogó, teljes és feltétlen jelleggel vélelmezni kell, hogy a COMP/39.125. sz. ügy iratainak tartalomjegyzékében szereplő „engedékenységi dokumentumok” hivatkozásaihoz való hozzáférésnek a felperes számára történő lehetővé tétele sértheti az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdése által előírt kivételek által védett érdekeket.

b)     A természetes személyek kilétére vonatkozó információkhoz való hozzáférés megtagadásáról

137    A megtámadott határozat 5.2. pontjában a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a természetes személyek kilétére vonatkozó, tartalomjegyzékben szereplő információk nem közölhetők a felperessel. E következtetésre a Bizottság azt követően jutott, hogy megállapította: ezek az információk személyes adatoknak minősülnek az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése b) pontja, valamint a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása [helyesen: kezelése] tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18‑i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 8., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 26. kötet, 102. o.) 8. cikkének b) pontja értelmében. Ezt követően a Bizottság lényegében úgy ítélte meg egyrészt, hogy a felperes nem támasztotta alá azokat az okokat, amelyek folytán ezen adatok megküldése szükséges a számára, másrészt, hogy okkal vélhető, hogy ezen információk közlése sértheti azoknak a személyeknek a jogos érdekeit, akikre vonatkoznak.

138    E tekintetben az 1049/2001 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja azt írja elő, hogy az intézmények megtagadják valamely dokumentumhoz való hozzáférést, ha a hozzáférhetővé tétel sértené az egyén magánszférájának és becsületének különösen a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós joganyagnak megfelelő védelmét.

139    Ez a rendelkezés, amely egyedi és megerősített védelmi rendszert hoz létre azon személyek vonatkozásában, akiknek a személyes adatai adott esetben nyilvánosan hozzáférhetővé tehetők, megköveteli, hogy a magánélet és a magánszemély becsülete esetleges sérelmét mindig különösen a 45/2001 rendelettel összhangban vizsgálják és értékeljék (2010. június 29‑i Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, C‑28/08 P, EBHT, EU:C:2010:378, 59. és 60. pont).

140    A 45/2001 rendelet 2. cikke kimondja egyrészt, hogy személyes adatnak minősül az azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó bármely információ, másrészt hogy a személyes adatok kezelése a személyes adatokon automatikus vagy nem automatikus módon végzett bármely művelet, például azok visszakeresése, továbbítása, terjesztése vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétele.

141    A 45/2001 rendelet 8. cikkének b) pontja úgy rendelkezik különösen, hogy a személyes adatokat a címzettek részére kizárólag akkor lehet továbbítani, ha a címzett bizonyítja, hogy az adatok továbbítása szükséges, és nincs ok azt feltételezni, hogy e továbbítással az érintett törvényes érdekei sérelmet szenvedhetnek. Ez a rendelkezés alkalmazandó minden olyan, az 1049/2001 rendeleten alapuló kérelem tekintetében, amely személyes adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférés engedélyezésére irányul (Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 139. pont, EU:C:2010:378, 63. pont; 2014. október 2‑i Strack kontra Bizottság ítélet, C‑127/13 P, EBHT, EU:C:2014:2250, 101. pont).

142    A jelen ügyben a felperes nem kérdőjelezi meg a Bizottság azon megállapítását, amely szerint a természetes személyek kilétére vonatkozó, tartalomjegyzékben szereplő információk személyes adatoknak minősülnek. A felperes azt sem vitatja, hogy az ezen információk vele való közlésére irányuló kérelme a személyes adatok kezelését jelenti. Kizárólag a Bizottság által követett okfejtést bírálja, amellyel az elutasította ezen adatok vele való közlését, és lényegében azt rója fel, hogy ezen intézmény e következtetésre a magánszféra védelmére vonatkozó általános okfejtés eredményeként jutott ahelyett, hogy részletesen kifejtette volna azokat az egyedi okokat, amelyek folytán a szóban forgó egyes adatok nem közölhetők vele.

143    Ugyanakkor a Bizottság először is joggal követelte meg, hogy a felperes bizonyítsa a szóban forgó személyes adatok továbbításának szükségességét a 45/2001 rendelet 8. cikke b) pontjának megfelelően. Ha ugyanis a személyes adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférés iránt kérelmet előterjesztő személy nem jelöl meg semmilyen kifejezett és törvényes célt, illetve meggyőző érvet e személyes adatok továbbításának szükségességét alátámasztandó, a Bizottságnak nem áll módjában a fennálló különböző érdekek mérlegelése (lásd, ebben az értelemben: Bizottság kontra Bavarian Lager ítélet, fenti 139. pont, EU:C:2010:378, 77. és 78. pont; Strack kontra Bizottság ítélet, 141. pont, EU:C:2014:2250, 107. pont).

144    Másodsorban a Bizottság úgy ítélhette meg a felperes által előterjesztett konkrét érvekre tekintettel, hogy ezen szükségesség a jelen ügyben nem nyert bizonyítást.

145    A megtámadott határozatból kitűnik ugyanis, hogy a felperes a szóban forgó adatok vele való közlésének szükségességét azzal indokolta, hogy „a természetes személyek nevére vonatkozó adott információ [...] túl korlátozott ahhoz, hogy lehetővé tegye [a felperes számára] jogainak gyakorlását”. A felperes keresetlevelében nem vitatja a Bizottság e megállapítását. Ellenkezőleg: a Törvényszék előtt kijelenti először is, hogy „szüksége van ezekre az információkra”, másodszor hogy „ha az érintett személyek neve maga nem szerepel a tartalomjegyzékben, hozzáféréshez való joga alapjaiban gyengül, mivel ez az egyetlen módja annak, hogy beazonosíthassa a fontos dokumentumokat”, és harmadszor hogy „[m]ég azt feltételezve is, hogy bizonyítania kellene a természetes személyek hivatkozásának szükségességét (noha nem kell […]), ez a feltétel mindenképpen teljesül”, mivel a felperes „kellő módon bizonyította, hogy ezen információkra a számára okozott kár megtérítése céljából van szüksége.

146    Az ennyire általános és elvont indokolásra tekintettel a Bizottság vélhette úgy általánosságban, hogy „nem lát olyan okot, amely indokolná a [szóban forgó] adatok nyilvános hozzáférhetővé tételét”, és hogy „a szóban forgó személyes adatok továbbításának szükségessége […] nem nyert megállapítást (lásd, analógia útján: Bizottság kontra EnBW ítélet, fenti 12. pont, EU:C:2014:112, 105. és 132. pont).

147    A természetes személyek kilétére vonatkozó információkhoz való hozzáférés megtagadását megkérdőjelező érveket tehát el kell utasítani.

c)     A harmadik vállalkozások nevéhez való hozzáférés megtagadásáról

148    A megtámadott határozat 5.3. pontjában a Bizottság megállapította, hogy „a lift‑ és mechanikus lépcső ágazatban működő” vagy a gépjárműüvegről szóló határozat címzett vállalkozásaival üzleti kapcsolatban álló különböző vállalkozások kategóriáinak neve nem közölhető a felperessel, mivel e vállalkozások kilétének és ezzel az eljárásban való részvételüknek vagy az eljárás feleivel való üzleti kapcsolataiknak a felfedése sértheti jó hírnevüket és kereskedelmi érdekeiket.

149    E tekintetben nyilvánvaló, hogy a megtámadott határozatban szereplő elírás ellenére semmiféle ésszerű kétely nem állhat fenn azon tény tekintetében, hogy a Bizottság, amint azt védekezésül kijelenti, nem a lift‑ és mechanikus lépcső ágazatban működő vállalkozások, hanem a COMP/39.125. sz. ügyben kizárólag érintett gépjárműüveg‑ágazatban működő vállalkozások nevére utalt. Az indokolás semmilyen elégtelensége nem állapítható meg tehát e tekintetben

150    Az ügy érdemével kapcsolatban mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság téves jogalkalmazás megvalósítása nélkül, általános vélelemre támaszkodva elutasíthatta a felperes első kérelmét a szóban forgó információk kategóriájára vonatkozó részében (lásd a fenti 94. pontot).

151    Ezt követően meg kell állapítani, hogy a Bizottság azzal, hogy az érintett vállalkozások egyes kategóriáinak „jó hírnevére” és „kereskedelmi érdekeire” hivatkozik, amikor nevük felperessel való közlését megtagadja, lényegében különösen arra az általános vélelemre támaszkodik, amely szerint e jogi személyek kilétének felfedése főszabály szerint sértheti a harmadik személyek kereskedelmi érdekeinek az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első francia bekezdése által biztosított védelmét, amint arra ezen intézmény védekezésül emlékeztetett, anélkül hogy a másik fél azt vitatta volna.

152    Végül meg kell állapítani, hogy a felperes a jelen ügyben nem vitatja eredményesen ezen általános vélelem alkalmazását.

153    Ugyanis a felperes egyrészt vitatja magát a lehetőséget is, hogy a Bizottság ilyen vélelmet alkalmazzon. Márpedig a fenti 39. és 44. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bizottságnak, amely versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárások keretében az eljárás feleinek stratégiájára és tevékenységeire, valamint harmadik személyekkel fennálló kereskedelmi kapcsolataikra vonatkozó érzékeny kereskedelmi információk kell gyűjtenie, jogában állt ezt megtenni.

154    Másrészt a felperes azt állítja, hogy azok az üzleti kapcsolatok, amelyekre a tartalomjegyzék által említett természetes személyek kilétének hozzáférhetővé tétele által fény derülhetne, több mint öt évre nyúlnak vissza, és túl „régiek” ahhoz, hogy azokat az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdése által előírt kivétel alá tartozónak lehessen tekinteni. Márpedig ez az érv, azonfelül, hogy túl általános jelleget mutat ahhoz, hogy megdönthesse a Bizottság által hivatkozott általános vélelmet, nem meghatározó. E tekintetben vitathatatlan, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint annak, hogy az információ titkos vagy bizalmas volt, de ötéves vagy annál régebbi, az a következménye, hogy ezen információ elavultnak tekintendő, hacsak kivételesen nem bizonyítják, hogy az adatok még mindig lényegi elemét képezik az érintett vállalkozás piaci helyzetének (lásd: 2005. február 22‑i Hynix Semiconductor kontra Tanács végzés, T‑383/03, EBHT, EU:T:2005:57, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből általánosabb jelleggel az következik továbbá, hogy a valamely érzékeny kereskedelmi információ hozzáférhetővé tételéből eredő esetleges negatív következmények mértéke annál kisebb, minél régebbi a szóban forgó információ (lásd ebben az értelemben: 1996. június 19‑i NMH Stahlwerke és társai kontra Bizottság, T‑134/94, T‑136/94–T‑138/94, T‑141/94, T‑145/94, T‑147/94, T‑148/94, T‑151/94, T‑156/94 és T‑157/94, EU:T:1996:85, 24. és 32. pont). Ez nem zárja ki ugyanakkor, hogy az ilyen információk továbbra is az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdése által előírt kivétel alá tartozhassanak, amint az a fenti 63. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik.

155    A harmadik vállalkozások nevéhez való hozzáférés megtagadását vitató érveket el kell tehát utasítani anélkül, hogy szükség lenne annak vizsgálatára, hogy e megnevezéseket ezenfelül személyes adatoknak kell‑e tekinteni, amint azt a Bizottság védekezésül előadja, jóllehet a megtámadott határozat semmilyen, erre vonatkozó megfontolást nem tartalmaz, mint ahogy egyébként a 2012. március 7‑i határozat sem, amely a hozzáférés megtagadásának erre az okára csak a tartalomjegyzékben szereplő természetes személyek nevével kapcsolatban hivatkozik.

d)     Az egyéb érzékeny kereskedelmi információkhoz való hozzáférés megtagadásáról

156    A megtámadott határozat 5.4. pontjában a Bizottság megállapította egyrészt, hogy a tartalomjegyzék érzékeny kereskedelmi információkat tartalmaz, köztük járműgyártók nevét és a gépjárműmodellekre vonatkozó hivatkozásokat. A Bizottság megállapította másrészt, hogy a Törvényszék előtt e határozat egyes, címzett vállalkozásai olyan, megsemmisítés iránti kereseteket indítottak, amelyek kifejezetten arra a kérdésre vonatkoznak, hogy ezen információk némelyikét továbbra is bizalmasan kell‑e kezelni, vagy azok feltüntethetők a gépjárműüvegről szóló határozat nem bizalmas változatában. Ezen okok alapján a Bizottság arra következtetett, hogy „e szakaszban nem teheti hozzáférhetővé azokat az információkat, amelyek a Törvényszék ítéleteinek következtében bizalmas jellegűnek bizonyulhatnak”.

157    E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy noha a megtámadott határozat indokolása viszonylag tömör, ettől még nem kevésbé kellően pontos, miáltal lehetővé tehette a felperes számára a benne foglaltak megértését, a Törvényszék számára pedig e határozat jogszerűségének felülvizsgálatát.

158    Másodszor, ami az ügy érdemét illeti, meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja eredményesen a Bizottság azon okfejtését, amely azt arra a megállapításra vezette, hogy a szóban forgó információk az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első francia bekezdésében előírt kivétel alá tartoznak.

159    A felperes mindössze annyit állít ugyanis, hogy a Bizottság által hivatkozott keresetek arra a kérdésre vonatkoznak, hogy a szóban forgó információkat hozzáférhetővé kell‑e tenni a nagyközönség számára, miközben saját keresete azt a kérdést veti fel, hogy ezen információkat közölni kell‑e egy olyan személlyel, aki saját állítása szerint a gépjárműüvegről szóló határozatban megállapítást nyert jogsértés károsultja, valamint hogy a fennálló érdekeket e két esetben eltérő módon kell‑e mérlegelni. Márpedig ez az érv lényegében ismét csak azt állítja, hogy a nyomós közérdeknek elsőbbséget kell élveznie a Bizottság által hivatkozott kivételhez képest ahhoz, hogy megakadályozza az érintett adatok hozzáférhetővé tételét. Ezen érv nem különbözik tehát az e tárgyban másodlagosan hivatkozott érvtől, amint azt egyébként a felperes elismeri a keresetlevélben. Ezen érv vizsgálatára tehát annak keretében kerül majd sor. (lásd a fenti 162. és azt követő pontokat).

160    Azzal kapcsolatban, hogy a felperes másrészt vitatja a Bizottság szolgálatai által kiegészítő jelleggel hivatkozott, 2012. március 7‑i határozatban foglalt általános vélelmet, amely alapján megtagadták tőle a szóban forgó információk közlését, meg kell állapítani, hogy ez az érv tárgytalanná vált. A megtámadott határozatban ugyanis a Bizottság a maga részéről nem olyan általános vélelemmel élt, amely szerint ezen információk hozzáférhetővé tétele főszabály szerint sértené az eljárás felei kereskedelmi érdekeinek védelmét, ellentétben azzal, amit védekezésül felhoz. Ellenkezőleg: ezen intézmény mindössze az „ebben a szakaszban” történő hozzáférhetővé tételüket tagadta meg a Törvényszék előtt folyamatban levő keresetekre tekintettel.

161    Az egyéb érzékeny kereskedelmi információkhoz való hozzáférés megtagadását vitató érveknek tehát nem adható hely.

2.     A felperes által hivatkozott nyomós közérdekről

162    A felperes az egyrészt a természetes személyek nevére vonatkozó információkhoz, másrészt az egyéb érzékeny kereskedelmi információkhoz való hozzáférés megtagadását vitató érvelése keretében azt állítja, hogy a Bizottság tévesen nem vette figyelembe az ahhoz fűződő nyomós közérdeket, hogy a versenyellenes magatartás károsultjainak lehetőségük legyen kártérítési igényük érvényesítésére, és arra, hogy e nyomós közérdek elsőbbséget élvezzen a megtámadott határozatban hivatkozott kivételekkel védett érdekekhez képest, amikor megtagadta az említett információk közlését, noha azokra a felperesnek szüksége van ahhoz, hogy kártérítéshez való jogát ténylegesen gyakorolhassa.

163    E tekintetben a fenti 66–70. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az ilyen általános megfontolások magukban nem élvezhetnek elsőbbséget a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárás ügyiratainak részét képező dokumentumok hozzáférhetővé tételének megtagadását igazoló okokkal szemben. Következésképpen bármely olyan személynek, aki az uniós versenyszabályok megsértése okán elszenvedett kárért kártérítést akar követelni, be kell mutatnia, hogy miért szükséges a Bizottság ügyiratában szereplő egyik vagy másik dokumentumhoz hozzáférnie, annak érdekében, hogy a Bíróság esetről esetre mérlegelhesse a fennálló érdekeket. Ennek hiányában az uniós versenyszabályok megsértése okán keletkezett kárért történő kártérítéshez fűződő érdek nem minősül az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdése értelmében vett nyomós közérdeknek.

164    A jelen ügyben a felperes általános és elvont jelleggel kijelenti, hogy a tartalomjegyzékben említett valamennyi természetes személy nevének és az e dokumentumban szereplő valamennyi kereskedelmi információnak a közlése kártérítéshez való joga gyakorlásának lehetővé tétele érdekében szükséges a számára.

165    Ugyanakkor a felperes a jelen kereset keretében nem hivatkozik, és az sem állítja, hogy a korábban a Bizottságnál előterjesztett kérelemben vagy megerősítő kérelemben hivatkozott volna olyan konkrét tényezőkre, amelyek hitelt érdemlővé tették volna az ezen információhoz vagy információkhoz való hozzáférés iránti szükségletet, például ténybeli érvek pontosításával vagy olyan különös jogi okfejtéssel, amely szerint az ilyen dokumentumhoz való hozzáférés segítségéül szolgálhat abban, hogy azon nemzeti bíróság előtt, amelyhez fordult, alátámassza a kérelmeiről szóló állásfoglalást.

166    Ilyen körülmények között a nyomós közérdek fennállására alapított érveket a jelen ügyben – amint azt a Bizottság helytállóan megjegyzi –, el kell utasítani.

167    A fenti megfontolások összességének fényében a jelen jogalapoknak helyt kell adni azon részükben, amelyek az „engedékenységi dokumentumok” COMP/39.125. sz. ügy tartalomjegyzékében szereplő hivatkozásaihoz való hozzáférés felperestől való megtagadására vonatkoznak, ezt meghaladó részükben pedig azokat el kell utasítani.

168    Következésképpen a megtámadott határozatot a fentiek erejéig meg kell semmisíteni.

 A költségekről

169    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Azonban, az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése értelmében, a Törvényszék elrendelheti, hogy az (1) és a (2) bekezdésben nem említett beavatkozó felek maguk viseljék saját költségeiket.

170    A jelen ügyben a felperes és a Bizottság, mivel egyaránt pernyertesek lettek egyes kérelmeik tekintetében, maguk viselik saját költségeiket. Az SGSD maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék megsemmisíti a COMP/39.125 (gépjárműüveg) ügy iratainak részét képező dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadó 2013. október 29‑i Gestdem 2012/817 és 2012/3021 sz. bizottsági határozatot azon részében, amely megtagadja az Axa Versicherung AG‑től az „engedékenységi dokumentumok” ezen ügyiratok tartalomjegyzékében szereplő hivatkozásaihoz való hozzáférést.

2)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      Az Axa Versicherung és az Európai Bizottság maguk viselik saját költségeiket.

4)      A Saint‑Gobain Sekurit Deutschland GmbH & Co. KG maga viseli saját költségeit.

Papasavvas Forwood Bieliūnas

Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. július 7‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: német.