A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2018. július 12.(*)

„Verseny – Kartellek – Az elektromos kábelek európai piaca – Az EUMSZ 101. cikk megsértését megállapító határozat – Egységes és folyamatos jogsértés – A helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat jogellenessége – Észszerű határidő – A megfelelő ügyintézés elve – A személyes felelősség elve – A bírság megfizetésére vonatkozó egyetemleges kötelezettség – A jogsértés elegendő bizonyítéka – A jogsértés időtartama – Bírságok – Arányosság – Egyenlő bánásmód – Korlátlan felülvizsgálati jogkör”

A T‑475/14. sz. ügyben,

a Prysmian SpA (székhelye: Milánó [Olaszország]),

a Prysmian Cavi e Sistemi Srl (székhelye: Milánó)

(képviselik őket: C. Tesauro, F. Russo, L. Armati és C. Toniolo ügyvédek)

felpereseknek,

támogatja őket:

a The Goldman Sachs Group, Inc.(székhelye: New York, New York [Egyesült Államok], képviselik: W. Deselaers, J. Koponen és A. Mangiaracina ügyvédek)

beavatkozó fél,

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: C. Giolito, L. Malferrari, P. Rossi és H. van Vliet, később: C. Giolito, P. Rossi és H. van Vliet, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: S. Kingston barrister)

alperes ellen,

támogatja:

a Pirelli & C. SpA (székhelye: Milánó, képviselik: M. Siragusa, G. Rizza, P. Ferrari, F. Moretti és A. Fava ügyvédek)

beavatkozó fél,

az egyrészt az [EUMSZ] 101. cikk és az [EGT]‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39610 – „erősáramú [helyesen: elektromos] kábelek” ügy) 2014. április 2‑án hozott C(2014) 2139 final bizottsági határozatnak a felpereseket érintő részében történő megsemmisítése iránt, valamint másrészt a velük szemben kiszabott bírságok összegének csökkentése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),

tagjai: A. M. Collins elnök, M. Kancheva (előadó) és R. Barents bírák,

hivatalvezető: C. Heeren tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2017. március 20‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

 A felperesek és az érintett ágazat

1        A felperesek, a Prysmian SpA és a Prysmian Cavi e Sistemi Srl (a továbbiakban: PrysmianCS) két olasz társaság, amelyek együtt alkotják a Prysmian csoportot. Az utóbbi társaság, amely az előbbi 100%‑os tulajdonában áll, a tenger alatti és föld alatti elektromos kábelek ágazatában működő világméretű szereplő. 1999. február 18. és 2005. július 28. között a PrysmianCS a Pirelli & C. SpA (a továbbiakban: Pirelli) – korábban Pirelli SpA – tulajdonában állt, először más, a Pirelli Cavi e Sistemi SpA (a továbbiakban: PirelliCS) keretében gyakorolt tevékenységekkel együtt, majd az utóbbi szétválását követően önálló formában, mint Pirelli Cavi e Sistemi Energia SpA (a továbbiakban: PirelliCSE). 2005. júliusban az utóbbi társaságot átruházták a The Goldman Sachs Group, Inc. (a továbbiakban: Goldman Sachs) egy leányvállalatára, így lett előbb Prysmian Cavi e Sistemi Energia Srl (a továbbiakban: PrysmianCSE), majd végül PrysmianCS.

2        A tenger alatti és a föld alatti elektromos kábeleket a villamos energia vízben, illetve föld alatt történő szállítására és elosztására használják. E kábelek három kategóriába sorolhatók: kis‑, közép‑, valamint nagy‑ és igen nagy feszültségű kábelek. A nagy‑ és igen nagy feszültségű elektromos kábeleket az esetek többségében projektek keretében értékesítik. E projektek az elektromos kábel, valamint a szükséges kiegészítő felszerelések, berendezések és szolgáltatások kombinációját tartalmazzák. A nagy‑ és igen nagy feszültségű elektromos kábeleket az egész világon elsősorban közbeszerzési szerződések keretében a nagy országos hálózatüzemeltetők és más villamosenergia‑ipari vállalkozások részére értékesítik.

 A közigazgatási eljárás

3        2008. október 17‑i levelében az ABB AB svéd társaság az Európai Közösségek Bizottságához benyújtott egy sor, a föld alatti és tenger alatti elektromos kábelek gyártásának és értékesítésének ágazatában tanúsított megszorító kereskedelmi magatartásokkal kapcsolatos nyilatkozatot és dokumentumot. E nyilatkozatok és dokumentumok benyújtására a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2006. C 298., 17. o.; a továbbiakban: engedékenységi közlemény) alapján előterjesztett mentesség iránti kérelem keretében került sor.

4        2009. január 28‑tól február 3‑ig az ABB nyilatkozatait követően a Bizottság helyszíni vizsgálatokat végzett a Prysmian és a PrysmianCSE, valamint más érintett európai társaságok, nevezetesen a Nexans SA és a Nexans France SAS helyiségeiben.

5        2009. február 2‑án a Sumitomo Electric Industries Ltd, a Hitachi Cable Ltd és a J‑Power Systems Corp. japán társaságok közösen az engedékenységi közlemény 14. pontja alapján bírságmentesség iránti kérelmet, illetve másodlagosan e közlemény 27. pontja alapján a bírság összegének csökkentése iránti kérelmet nyújtottak be. E társaságok ezt követően egyéb szóbeli nyilatkozatokat is tettek, és más dokumentumokat is benyújtottak a Bizottsághoz.

6        A vizsgálat során a Bizottság [az EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 18. cikke, valamint az engedékenységi közlemény 12. pontja alapján több információkérést intézett a föld alatti és tenger alatti elektromos kábelek gyártásának és értékesítésének ágazatában tevékenykedő vállalkozásokhoz.

7        2011. június 30‑án a Bizottság eljárást indított és kifogásközlést fogadott el a következő jogalanyokkal szemben: a Nexans France, a Nexans, a Pirelli, a Goldman Sachs, a Sumitomo Electric Industries, a Hitachi Cable, a J‑Power Systems, a Furukawa Electric Co. Ltd, a Fujikura Ltd, a Viscas Corp., az SWCC Showa Holdings Co. Ltd, a Mitsubishi Cable Industries Ltd, az Exsym Corp., az ABB, az ABB Ltd, a Brugg Kabel AG, a Kabelwerke Brugg AG Holding, az nkt cables GmbH, az NKT Holding A/S, a Silec Cable SAS, a Grupo General Cable Sistemas, SA, a Safran SA, a General Cable Corp., az LS Cable & System Ltd, a Taihan Electric Wire Co. Ltd és a felperesek.

8        2012. június 11‑től 18‑ig a Furukawa Electric kivételével a kifogásközlés valamennyi címzettje részt vett a Bizottság előtt tartott meghallgatáson.

9        2012. november 14‑i Nexans France és Nexans kontra Bizottság ítéletében (T‑135/09, EU:T:2012:596) és 2012. november 14‑i Prysmian és Prysmian Cavi e Sistemi Energia kontra Bizottság ítéletében (T‑140/09, nem tették közzé, EU:T:2012:597) a Törvényszék részben megsemmisítette az egyrészt a Nexansnak és a Nexans France‑nak, másrészt pedig a Prysmiannak és a PrysmianCSE‑nek címzett, helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatokat annyiban, amennyiben azok a nagyfeszültségű, tenger alatti és föld alatti elektromos kábeleken kívüli egyéb elektromos kábelekre, valamint az ez utóbbi kábelekhez kapcsolódó anyagokra vonatkoztak, a kereseteket pedig az ezt meghaladó részükben elutasította. 2013. január 24‑én a Nexans és a Nexans France az elsőként említett ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be. 2014. június 25‑i Nexans és Nexans France kontra Bizottság ítéletében (C‑37/13 P, EU:C:2014:2030) a Bíróság e fellebbezést elutasította.

10      2014. április 2‑án a Bizottság az [EUMSZ] 101. cikk és az [EGT]‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39610 – „elektromos kábelek” ügy) meghozta a C(2014) 2139 final határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat).

 A megtámadott határozat

 A szóban forgó jogsértés

11      A megtámadott határozat 1. cikke kimondja, hogy a „föld alatti és/vagy tenger alatti, nagyfeszültségű (igen nagy feszültségű) elektromos kábelek ágazatában” több vállalkozás különböző időszakokban részt vett az EUMSZ 101. cikkbe ütköző egységes és folyamatos jogsértésben. A Bizottság lényegében megállapította, hogy 1999 februárjától 2009. január végéig a tenger alatti és föld alatti elektromos kábeleket gyártó legfontosabb európai, japán és dél‑koreai vállalkozások konkrét területeken a nagyfeszültségű (igen nagy feszültségű), föld alatti és tenger alatti elektromos kábelekre vonatkozó projektek vonatkozásában a verseny korlátozását célzó többoldalú és kétoldalú találkozók hálózatában vettek részt, valamint e célból kapcsolatokat tartottak fenn, a piacokat és az ügyfeleket egymás között felosztva, és ezáltal torzítva a rendes versenyt (az említett határozat (10)–(13) és (66) preambulumbekezdése).

12      A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy a kartellnek két fő konfigurációja volt, amelyek egy összetett egészet alkottak. Közelebbről a Bizottság szerint a kartell két ágból állt, nevezetesen:

–        az „A/R kartellkonfigurációból”, amely az általánosan „R tagoknak” nevezett európai vállalkozásokat (köztük a felpereseket), az „A tagoknak” nevezett japán vállalkozásokat, végül a „K tagoknak” nevezett dél‑koreai vállalkozásokat foglalta magában. Az említett konfiguráció lehetővé tette a területek és az ügyfelek európai, japán és dél‑koreai gyártók közötti elosztására vonatkozó célkitűzés megvalósítását. Ezen elosztásra a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodás alapján került sor, amelynek értelmében a japán és a dél‑koreai gyártók tartózkodtak attól, hogy versenyt támasszanak az európai gyártók „nemzeti területét” érintő projektek vonatkozásában, míg ez utóbbi gyártók arra vállaltak kötelezettséget, hogy távol maradnak Japán és Dél‑Korea piacától. Ehhez hozzáadódott még az „exportterületeket”, azaz – nevezetesen az Egyesült Államokon kívül – a világ többi részét érintő projektek elosztása, amely keretében bizonyos időszakon keresztül egy „60/40 kvótát” tartottak tiszteletben, ami azt jelentette, hogy a projektek 60%‑át az európai gyártóknak, a maradék 40%‑ot pedig az ázsiai gyártóknak tartották fenn;

–        az „európai kartellkonfigurációból”, amelynek keretében az európai gyártók osztották fel a területeket és az ügyfeleket az európai „nemzeti területen” megvalósítandó projektek, illetve az európai gyártóknak odaítélt projektek vonatkozásában (lásd a megtámadott határozat 3.3 pontját, és különösen e határozat (73) és (74) preambulumbekezdését).

13      A Bizottság megállapította, hogy a kartell résztvevői adatközlési kötelezettséget írtak elő a felosztási megállapodások nyomon követésének lehetővé tétele érdekében (a megtámadott határozat (94)–(106) és (111)–(115) preambulumbekezdése).

14      Figyelemmel arra, hogy a kartell különböző résztvevői milyen szerepet játszottak a kartell végrehajtásában, a Bizottság a résztvevőket három csoportba sorolta. Először is meghatározta a kartell kemény magját, amelyhez egyrészt az európai vállalkozások, azaz a Nexans France, a Pirelli leányvállalatai, amelyek a kartellben egymást követően vettek részt, valamint a PrysmianCSE, másrészt pedig a japán vállalkozások, azaz a Furukawa Electric, a Fujikura és közös vállalkozásuk, a Viscas, valamint a Sumitomo Electric Industries, a Hitachi Cable és közös vállalkozásuk, a J‑Power Systems tartozott (a megtámadott határozat (545)–(561) preambulumbekezdése. Ezt követően a Bizottság megkülönböztette azon vállalkozások csoportját, amelyek nem képezték a kemény mag részét, azonban amelyeket mégsem lehetett a kartell mellékes szereplőinek tekinteni, és e csoportba sorolta a következő társaságokat: az ABB, az Exsym, a Brugg Kabel, valamint a Sagem SA, a Safran és a Silec Cable által alkotott jogalany (az említett határozat (562)–(575) preambulumbekezdése). Végül a Bizottság megállapította, hogy a Mitsubishi Cable Industries, az SWCC Showa Holdings, az LS Cable & System, a Taihan Electric Wire és az nkt cables a kartell mellékes szereplői voltak (e határozat (576)–(594) preambulumbekezdése).

 A felperesek felelőssége

15      A felperesek felelősségét azon az alapon állapították meg, hogy a PrysmianCS 1999. február 18. és 2009. január 28. között közvetlenül részt vett a kartellben, illetve az alapján, hogy a Prysmian 2005. július 29. és 2009. január 28. között meghatározó befolyást gyakorolt a PrysmianCS magatartására (a megtámadott határozat (782)–(785) preambulumbekezdése).

 A kiszabott bírságok

16      A megtámadott határozat 2. cikkének f) és g) pontja egyrészt a PrysmianCS‑szel szemben 37 303 000 euró összegű bírságot szabott ki a Prysmiannal és a Goldman Sachs‑szal „együttesen és egyetemlegesen”, másrészt pedig a PrysmianCS‑szel szemben 67 310 000 euró összegű bírságot szabott ki a Pirellivel „együttesen és egyetemlegesen”.

17      A Bizottság a bírságok összegének kiszámításakor az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontját, valamint az [említett cikk] alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatásban (HL 2006. C 210., 2. o.; a továbbiakban: 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás) kifejtett módszert alkalmazta.

18      Először is a bírságok alapösszegét illetően a Bizottság, miután a 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás 18. pontja alapján meghatározta az eladások megfelelő értékét (a megtámadott határozat (963)–(994) preambulumbekezdése), az említett iránymutatás 22. és 23. pontjának megfelelően megállapította az eladások ezen értékének a jogsértés súlyát tükröző arányát. E tekintetben úgy ítélte meg, hogy a jogsértés a jellege miatt a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozik, ami indokolja a súly címén 15%‑os mérték alkalmazását. Továbbá a súlyossági együtthatót valamennyi címzett vonatkozásában 2%‑kal emelte az összesített piaci részesedés, valamint a kartellnek szinte az egész világra kiterjedő földrajzi hatálya miatt, amely lefedte többek között az Európai Gazdasági Térség (EGT) területének egészét. Egyébiránt megállapította különösen, hogy az európai vállalkozások magatartása a versenyre nézve károsabb volt, mint a többi vállalkozás magatartása, mivel az európai vállalkozások, azon túl, hogy részt vettek az „A/R kartellkonfigurációban”, az „európai kartellkonfiguráció” keretében felosztották egymás között az elektromos kábelekre vonatkozó projekteket. Ezen okból a Bizottság az eladások értékének a jogsértés súlya címén figyelembe veendő arányát az európai vállalkozások vonatkozásában 19%‑ban, a többi vállalkozás vonatkozásában pedig 17%‑ban állapította meg (az említett határozat (997)–(1010) preambulumbekezdése).

19      A jogsértés időtartamára vonatkozó szorzótényezőt illetően a Bizottság a PrysmianCS esetében az 1999. február 18. és 2009. január 28. közötti időszak vonatkozásában 9,91‑es szorzótényezőt, míg a Prysmian esetében a 2005. július 29. és 2009. január 28. közötti időszak vonatkozásában 3,5‑ös szorzótényezőt állapított meg. Ezenkívül a bírság alapösszegébe a PrysmianCS esetében kiegészítő összeget, azaz belépési díjat épített, amely az eladások értéke 19%‑ának felelt meg. Az így meghatározott említett alapösszeg 104 613 000 eurót tett ki (a megtámadott határozat (1011)–(1016) preambulumbekezdése).

20      Másodszor a bírságok alapösszegének kiigazítását illetően a Bizottság – az ABB kivételével – nem állapított meg olyan súlyosító körülményeket, amelyek érinthették volna a kartell egyes résztvevőivel szemben megállapított bírság alapösszegét. Az enyhítő körülményeket illetően azonban úgy határozott, hogy a bírságok összegének tükröznie kell azt, hogy a különböző vállalkozások milyen mértékben vettek részt a kartell végrehajtásában. Így a kartell mellékes szereplőivel szemben kiszabandó bírság alapösszegét 10%‑kal csökkentette, illetve 5%‑kal csökkentette az azon vállalkozásokkal szemben kiszabandó bírság alapösszegét, amelyeknek a kartellben való részvétele közepes mértékű volt. Ezenkívül a Mitsubishi Cable Industries és az SWCC Showa Holdings számára az Exsym létrehozását megelőző időszak vonatkozásában, valamint az LS Cable & System és a Taihan Electric Wire számára további 1%‑os csökkentést nyújtott azért, mert e vállalkozások nem tudtak az egységes és folyamatos jogsértés bizonyos vonatkozásairól, és mivel ezekért nem tartoztak felelősséggel. A Bizottság a kartell kemény magjához tartozó vállalkozások esetében viszont – ideértve a felpereseket is – a bírság alapösszegét nem csökkentette (a megtámadott határozat (1017)–(1020) és (1033) preambulumbekezdése). Egyébiránt a Bizottság a 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás alapján a Mitsubishi Cable Industries esetében e társaságnak az engedékenységi közlemény keretein kívüli hatékony együttműködése miatt a bírság összegét további 3%‑kal csökkentette (az említett határozat (1041) preambulumbekezdése).

 Az eljárás és a felek kérelmei

21      A Törvényszék Hivatalához 2014. június 17‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

22      A Törvényszék Hivatalához 2014. október 27‑én, illetve november 4‑én benyújtott beadványban a Pirelli – a Bizottság kérelmeinek támogatása végett – és a Goldman Sachs – a felperesek kérelmeinek támogatása végett – kérte, hogy a jelen ügybe beavatkozhasson.

23      Két 2015. június 25‑i végzésében a Törvényszék nyolcadik tanácsának (korábbi összetétel) elnöke engedélyezte a Pirelli és a Goldman Sachs beavatkozását a jelen ügybe.

24      A Pirelli és a Goldman Sachs 2015. szeptember 24‑én benyújtották beavatkozási beadványukat. A Bizottság 2015. november 27‑én nyújtotta be a Törvényszék Hivatalához a Pirelli és a Goldman Sachs beavatkozási beadványaira vonatkozó észrevételeit. 2015. november 30‑án a felperesek is közölték a Pirelli és a Goldman Sachs beavatkozási beadványaira vonatkozó észrevételeiket.

25      2016. szeptember 14‑i végzésében a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke helyt adott a Bizottság 2014. december 10‑i és 23‑i bizalmas kezelés iránti kérelmeinek a beavatkozók irányában. Ezzel szemben elutasította a felperesek 2015. január 7‑én a Pirelli vonatkozásában, és 2015. december 8‑án a Goldman Sachs vonatkozásában előterjesztett bizalmas kezelés iránti kérelmeit, amennyiben e kérelmeket az utóbbi társaságok vitatták.

26      Az eljárási szabályzatának 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében a Törvényszék (nyolcadik tanács) írásbeli kérdéseket intézett a felekhez. A felek e kérdésekre az előírt határidőn belül válaszoltak.

27      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele módosult, az eljárási szabályzat 27. cikkének (5) bekezdése alapján az előadó bírót a nyolcadik tanácsba (új összetétel) osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.

28      Az eljárási szabályzat 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében a Törvényszék (nyolcadik tanács) felhívta a Bizottságot, hogy nyújtson be bizonyos iratokat. A Bizottság benyújtott bizonyos igényelt iratokat, valamint kérte bizonyításfelvétel elrendelését, annak érdekében, hogy benyújtsa a Törvényszék által benyújtani kért többi iratot, mégpedig az ABB által mentesség iránti kérelmében tett szóbeli nyilatkozatok leiratait, valamint a J‑Power Systems által a Sumitomo Electric Industries‑zel és a Hitachi Cable‑lel közös mentesség iránti kérelmében tett szóbeli nyilatkozatok leiratait. 2017. február 9‑i és március 2‑i végzéseivel a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke bizonyításfelvételt rendelt el annak érdekében, hogy a Bizottság nyújtsa be a szóban forgó leiratokat. A Bizottság e bizonyításfelvételnek 2017. február 20‑án és március 9‑én eleget tett.

29      Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (nyolcadik tanács) az eljárás szóbeli szakaszának a megnyitásáról határozott. A Törvényszék a 2017. március 20‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.

30      A Goldman Sachs által támogatott felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen az őket érintő részében semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        másodlagosan:

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkének (5) bekezdését abban a részében, amelyben a Bizottság megállapítja, hogy a PrysmianCS az 1999. február 18‑tól 2001. november 27‑ig tartó időszakban részt vett a fent említett jogsértésben;

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkének f) és g) pontját, amelyek rögzítik az egyrészt a Goldman Sachs‑szal és a felperesekkel szemben, másrészt a PrysmianCS‑szel és a Pirellivel szemben „együttesen és egyetemlegesen” kiszabott bírságok összegét;

–        csökkentse a velük szemben kiszabott bírságok összegét;

–        semmisítse meg az I. és II. mellékletet, amennyiben azok R.‑t érintik;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

31      A Pirelli által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

32      Keresetükben a felperesek mind a megtámadott határozat részleges megsemmisítése iránti kérelmeket, mind a velük szemben kiszabott bírságok összegének csökkentése iránti kérelmeket előterjesztenek.

 A megsemmisítés iránti kérelmekről

33      A felperesek a megsemmisítés iránti kereseti kérelmeik alátámasztása érdekében kilenc jogalapra hivatkoznak. Az első jogalap a Bizottság által végzett helyszíni vizsgálatok jogellenességén alapul; a második a versenyjogi eljárások észszerű határideje elvének megsértésén; a harmadik a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén; a negyedik azon, hogy tévesen tudták be a felelősséget a PrysmianCS‑nek a 2001. november 27‑ét megelőző időszak vonatkozásában; az ötödik az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésén, mivel a Bizottság nem határozta meg az egyetemleges adóstársak által fizetendő bírság belső jogviszonyukban történő megoszlását; a hatodik az EUMSZ 101. cikk megsértésének fennállását alátámasztó bizonyítékok elégtelenségén; a hetedik a jogsértés időtartamának téves megállapításán; a nyolcadik az említett rendelet 23. cikke (2) bekezdésének, a 2006. évi bírságkiszabási iránymutatásnak, valamint az egyenlő bánásmód és az arányosságnak elvének megsértésén, a kiszabott bírságok számítását illetően; a kilencedik pedig ténybeli tévedésen, amennyiben R.‑t a megtámadott határozatban feltüntették a releváns személyek listáján.

 Az első, a Bizottság által végzett helyszíni vizsgálatok jogellenességén alapuló jogalapról

34      A felperesek előadják, hogy jogellenesek a Bizottság által azon be nem jelentett helyszíni vizsgálat során meghozott intézkedések, amelynek a Bizottság 2009. január 9‑i határozata (a továbbiakban: helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat) alapján 2009. január 28. és 30. között kellett alávetniük magukat, többek között a három munkavállaló bizonyos hordozható számítógépeinek merevlemezéről készített másolatok miatt. Lényegében úgy vélik, hogy az említett másolatok alapján szerzett információkat nem lett volna szabad elfogadni a közigazgatási eljárás során, illetve figyelembe venni a megtámadott határozatban.

35      A felperesek egyfelől előadják, hogy azáltal, hogy a Prysmian munkavállalóinak számítógépén található valamennyi dokumentumról másolatot készített, anélkül, hogy ismerte volna azok jellegét vagy relevanciáját, a Bizottság egyrészt túllépett az 1/2003 rendelet 20. cikkének (2) bekezdésében ráruházott jogkörön, másrészt pedig megsértette a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat rendelkezéseit, kiterjesztve annak földrajzi és időbeli hatályát. Álláspontjuk szerint az említett rendelet azt írja elő, hogy a helyszíni vizsgálat keretében a Bizottság által hozott valamennyi intézkedés a helyszínen, az említett határozatban megjelölt helyen történjen, vagyis a jelen esetben a felperesek milánói (Olaszország) helyiségeiben, nem pedig a Bizottság helyiségeiben. Ehhez hozzáteszik, hogy a Bizottság ilyen magatartását nem igazolhatták az e rendelet 20. cikkének (4) bekezdése alapján folytatott helyszíni vizsgálatokról szóló, általuk megkapott magyarázó feljegyzésben szereplő rendelkezések.

36      Másfelől a felperesek előadják, hogy a helyszíni vizsgálat egy hónappal történő meghosszabbítása megakadályozta őket abban, hogy komolyan mérlegelhessék, hogy benyújtsanak‑e mentesség iránti kérelmet, mivel ezen időszak során nem tudták értékelni, hogy milyen jelentős hozzáadott értéket tudnának biztosítani a Bizottság által már összegyűjtött bizonyítékokhoz képest.

37      A Bizottság vitatja a felperesek érvelését.

38      A felek érveinek megválaszolása előtt röviden át kell tekinteni a Bizottság tisztviselői által a felperesek helyiségeiben folytatott helyszíni vizsgálat lefolyását.

–       A helyszíni vizsgálat lefolyásáról

39      Amint az kitűnik a tényállás 2012. november 14‑i Prysmian és Prysmian Cavi e Sistemi Energia kontra Bizottság ítéletben (T‑140/09, nem tették közzé, EU:T:2012:597) található, a tárgyaláson a felperesek által sem vitatott ismertetéséből, 2009. január 28‑án a Bizottság ellenőrei, valamint az Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato (verseny‑ és piacfelügyeleti hatóság, Olaszország) képviselője ellátogattak a felperesek milánói helyiségeibe, hogy lefolytassák az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdése szerinti helyszíni vizsgálatot. A vállalkozásnak bemutatták a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot, amely kiterjedt a „Prysmianra […] és az általa közvetlenül vagy közvetve irányított valamennyi társaságra [beleértve a PrysmianCS‑t is]”, továbbá a helyszíni vizsgálatokra vonatkozó magyarázó feljegyzést.

40      Ezt követően a felperesek képviselőinek és ügyvédeinek jelenlétében az ellenőrök megvizsgálták öt munkavállaló számítógépeit. A helyszíni vizsgálat második napján, 2009. január 29‑én arról tájékoztatták a felpereseket, hogy a helyszíni vizsgálat tovább fog tartani, mint az eredetileg előirányzott három nap. A felperesek jelezték, hogy készek hozzáférést biztosítani helyiségeikhez a hétvége során, vagy arra is, hogy azokat lepecsételjék annak érdekében, hogy a helyszíni vizsgálatot a következő héten folytassák. Mindazonáltal a helyszíni vizsgálat harmadik napján, 2009. január 30‑án az ellenőrök úgy döntöttek, hogy az eredetileg érintett öt munkavállaló közül három munkavállaló számítógépének lemásolják a merevlemezeit annak érdekében, hogy az ott található információkat a Bizottság brüsszeli (Belgium) irodáiban tanulmányozzák.

41      A felperesek megjegyezték, hogy az ellenőrök által alkalmazni kívánt ezen vizsgálati módszer jogellenes. Egyrészt az 1/2003 rendelet 20. cikke azt írja elő, hogy a vizsgálatra „vállalkozásokkal […] kapcsolatos[an]” kerülhet sor. Másrészt a szóban forgó számítógépek merevlemezeinek lemásolása ellentétes a Bizottság vizsgálati tevékenysége során érvényesítendő „relevancia elvével”, amely szerint a helyszíni vizsgálat során lefoglalt anyagnak relevánsnak kell lennie a vizsgálat tárgya szempontjából.

42      Az ellenőrök tájékoztatták a felpereseket, hogy a tervezett ellenőrzési eljárással szembeni minden tiltakozást az „együttműködés megtagadásának” fognak tekinteni. A felperesek tehát alávetették magukat ennek az eljárásnak, de az ellenőrök által is aláírt nyilatkozatot tettek, amely szerint fenntartják a jogot az eljárás jogszerűségének bírósági vitatására.

43      Az ellenőrök három másolatot készítettek a szóban forgó számítógépek merevlemezeiről. Két számítógép merevlemezeinek másolatát egy informatikai adathordozóra mentették le. A harmadik számítógép merevlemezének másolatát a Bizottság egy számítógépének merevlemezére mentették le. A fent említett informatikai adathordozót és az utóbbi merevlemezt lepecsételt borítékokba helyezték, amelyeket az ellenőrök magukkal vittek Brüsszelbe. Az ellenőrök felhívták a felperesek képviselőit, hogy két hónapon belül jelenjenek meg a Bizottság irodáiban annak érdekében, hogy a lemásolt információkat a jelenlétükben lehessen megvizsgálni.

44      2009. február 26‑án a fenti 43. pontban hivatkozott lepecsételt borítékokat a felperesek ügyvédeinek jelenlétében felnyitották a Bizottság irodáiban. Az ellenőrök megvizsgálták a szóban forgó számítógépek merevlemezeinek e borítékokban található másolatait, és papírra kinyomtatták az általuk a vizsgálat szempontjából relevánsnak ítélt dokumentumokat. Egy második papíralapú másolatot és e dokumentumok listáját átadták a felperesek ügyvédeinek. E tevékenységek 2009. február 27‑én folytatódtak, és 2009. március 2‑án fejeződtek be. A műveletek helyszínéül szolgáló irodát minden egyes munkanap végén lepecsételték a felperesek ügyvédjeinek jelenlétében, és másnap szintén az ő jelenlétükben nyitották ki újra. E műveletek végén a Bizottság a felperesek képviselőinek jelenlétében törölte a szóban forgó számítógépek merevlemezeiről általa készített másolatokat.

–       A jogalap állítólagos hiányáról

45      A felperesek lényegében azt kifogásolják, hogy a Bizottság lemásolta a Prysmian egyes munkavállalói számítógépeinek merevlemezeit annak érdekében, hogy a másolatokat később a Bizottság brüsszeli irodáiban folytatott vizsgálat céljára használja fel, anélkül hogy előzetesen megvizsgálta volna az azokon található dokumentumok relevanciáját a vizsgálat tárgya szempontjából. Álláspontjuk szerint e gyakorlat túlmegy a Bizottságra az 1/2003 rendelet 20. cikkének (1) és (2) bekezdésében ráruházott jogkörön.

46      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 4. cikke szerint „[a] Szerződés [101.] és [102.] cikkének alkalmazása érdekében a Bizottság az [említett] rendeletben biztosított jogkörökkel rendelkezik”.

47      Az 1/2003 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy a Bizottság az említett rendeletben ráruházott feladatok teljesítése érdekében a vállalkozásokkal és a vállalkozások társulásaival kapcsolatos minden szükséges helyszíni vizsgálatot lefolytathat.

48      A Bizottság jogköreit illetően az 1/2003 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése többek között az alábbiakat rögzíti:

„A Bizottság által a helyszíni vizsgálat lefolytatására felhatalmazott tisztviselők és egyéb kísérő személyek jogában áll, hogy:

[…]

b)      az üzletmenethez kapcsolódó könyveket és más feljegyzéseket megvizsgálják, függetlenül attól, hogy milyen eszközön tárolják ezeket;

c)      bármilyen formában elkészítsék vagy megszerezzék az ilyen könyvek vagy feljegyzések másolatát vagy kivonatát;

d)      a helyszíni vizsgálathoz szükséges időre és mértékben lepecsételjenek bármilyen üzlethelyiségeket és könyveket vagy nyilvántartásokat;

[…]”

49      A jelen ügyben ki kell emelni, hogy a számítógép merevlemezéről készített másolatkészítésben, illetve a digitális adathordozón tárolt adatok lemásolásában megnyilvánuló gyakorlatot használják a Bizottság tisztviselői által a helyszíni vizsgálatok során alkalmazott igazságügyi információs technológia (a továbbiakban: FIT) során. Amint ugyanis azt a Bizottság beadványaiban előadja, anélkül hogy azt a felperesek vitatnák, e technológia alkalmazása abban áll, hogy egy számítógép merevlemezén vagy bármilyen más digitális adathordozón egy sajátos szoftver segítségével kulcsszavak felhasználása révén a helyszíni vizsgálat tárgya szempontjából releváns információkat keresnek. E kereséshez szükséges egy előzetes, „indexálásnak” nevezett szakasz, amelynek során a szoftver katalógusba rendezi a számítógép helyszíni vizsgálat tárgyát képező merevlemezén vagy bármely más digitális adathordozón található valamennyi betűt és szót. Az indexálás időtartama a szóban forgó digitális adathordozó méretétől függ, de általában hosszabb ideig tart. E körülmények között a Bizottság tisztviselői rendszerint másolatot készítenek a helyszíni vizsgálat tárgyát képező vállalkozás digitális adathordozón található adatairól annak érdekében, hogy indexálják az ott tárolt adatokat. E másolat a számítógép merevlemeze esetében képmásolat formáját is öltheti. E képmásolat lehetővé teszi, hogy a vizsgált merevlemez pontos másolatát kapják, amely tartalmaz minden, a másolat készítésének időpontjában a merevlemezen található adatot, a látszólag törölt fájlokat is.

50      E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy amennyiben, amint az a fenti 49. pontban kifejtésre került, egyrészt a helyszíni vizsgálat tárgyát képező vállalkozás digitális adathordozóján tárolt adatok másolására az indexálás érdekében kerül sor, másrészt pedig az indexálás célja az, hogy ezt követően lehetővé tegye a vizsgálat szempontjából releváns dokumentumok keresését, úgy az ilyen másolat készítése az 1/2003 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontjában a Bizottságra ruházott jogkörök keretébe tartozik.

51      Ellentétben ugyanis a felperesek állításával, az 1/2003 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontjából nem tűnik ki, hogy a Bizottság azon jogköre, hogy elkészítse vagy megszerezze a vizsgált vállalkozás könyveinek és feljegyzéseinek másolatát vagy kivonatát, azon könyvekre és feljegyzésekre korlátozódna, amelyeket már megvizsgált.

52      Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy az ilyen értelmezés árthat az 1/2003 rendelet 20. cikke (2) bekezdése b) pontja hatékony érvényesülésének, mivel bizonyos körülmények között a vizsgált vállalkozás könyveinek és feljegyzéseinek ellenőrzése az említett könyvek vagy feljegyzések előzetes lemásolását igényelheti, vagy e másolás a jelen ügyhöz hasonlóan megkönnyítheti az ellenőrzést.

53      Következésképpen, mivel a szóban forgó számítógépek merevlemezének lemásolása a Bizottság részéről a FIT alkalmazásának körébe tartozott, amelynek célja az volt, hogy releváns információkat szerezzenek a vizsgálathoz, e másolatok készítése az 1/2003 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontjában rögzített jogkörök keretébe tartozik.

54      Másodszor, amennyiben a felperesek érvelését úgy kell tekinteni, hogy azt kifogásolják, hogy a Bizottság anélkül csatolta a vizsgálati iratokhoz a szóban forgó számítógépek merevlemezei másolatainak tartalmát, hogy előzetesen megvizsgálta volna, hogy minden, az említett másolatokban található dokumentum releváns‑e a helyszíni vizsgálat tárgya szempontjából, úgy ezen érvelésnek nem lehet helyt adni.

55      Amint az ugyanis kitűnik a fenti 44. pontból, a Bizottság csak azt követően csatolta végül a vizsgálati iratokhoz a szóban forgó dokumentumok papíralapú változatát, hogy a szóban forgó számítógépek merevlemezeinek másolatán található dokumentumok vizsgálata során, a Bizottság brüsszeli helyiségeiben a felperesek képviselőinek jelenlétében megállapította, hogy e dokumentumok egy része prima facie releváns a helyszíni vizsgálat tárgya szempontjából.

56      Meg kell tehát állapítani, hogy ellentétben a felperesek állításával, a Bizottság tisztviselői nem csatolták közvetlenül a vizsgálati iratokhoz a szóban forgó számítógépek merevlemezeinek másolatán található dokumentumokat, anélkül hogy előzetesen megvizsgálták volna, hogy azok relevánsak‑e a helyszíni vizsgálat tárgya szempontjából.

57      Harmadszor a tárgyalás során a felperesek egy e tárgyban a Törvényszék által feltett kérdésre válaszolva kiemelték, hogy nem önmagában azt kifogásolják, hogy a helyszíni vizsgálatok során másolatokat készítettek a szóban forgó számítógépek merevlemezeiről a FIT alkalmazása során, hanem azt, hogy e másolatokat a Bizottság brüsszeli helyiségeibe vitték annak érdekében, hogy azokban utóbb a vizsgálat szempontjából releváns bizonyítékokat keressenek.

58      E tekintetben rá kell mutatni, hogy az 1/2003 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének b) pontja a felperesek állításával ellentétben nem írja elő azt, hogy a helyszíni vizsgálat tárgyát képező vállalkozások könyveinek vagy feljegyzéseinek vizsgálata kizárólag azok helyiségeiben végezhető, amennyiben a jelen ügyhöz hasonlóan az említett helyszíni vizsgálatot nem lehetett az eredetileg előírt időben befejezni. E rendelkezés kizárólag arra kötelezi a Bizottságot, hogy a dokumentumok saját helyiségeiben történő vizsgálata során tiszteletben tartsa ugyanazokat a garanciákat a vizsgált vállalkozások vonatkozásában, mint amelyek a helyben elvégzett vizsgálat során kötelezik.

59      A jelen ügyben rá kell mutatni, hogy beadványaikban a felperesek nem azt kifogásolják, hogy a Bizottság a szóban forgó számítógépek merevlemezei másolatának vizsgálata során másként járt el, mint ahogy akkor tette volna, ha e vizsgálatra a felperesek helyiségeiben került volna sor. Mindenesetre emlékeztetni kell arra, amint az kitűnik a tényállás fenti 43. és 44. pontban található ismertetéséből, hogy az említett másolatokat lepecsételt borítékokban vitték Brüsszelbe, hogy a Bizottság átadta a felpereseknek ezen adatok másolatát, hogy az e másolatokat tartalmazó borítékok felbontására és vizsgálatukra a felperesekkel egyeztetett időpontban, azok képviselőinek jelenlétében került sor, hogy a Bizottság azon helyiségeit, amelyekben ez a vizsgálat folyt, pecsétek elhelyezésével szabályszerűen védelem alá helyezték, hogy az ezen adatokból kivont azon dokumentumokat, amelyeknek a vizsgálati iratokhoz csatolását a Bizottság elhatározta, kinyomtatták és listázták, hogy azok másolatát átadták a felpereseknek, valamint hogy a vizsgálat végén a szóban forgó másolatokat véglegesen törölték.

60      A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a helyszíni vizsgálat során a Bizottság nem lépte túl az 1/2003 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése alapján elismert jogkörét. A felperesek kifogását e tekintetben tehát el kell utasítani.

–       A helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat állítólagos megsértéséről

61      A felperesek azon érvét illetően, amely szerint azáltal, hogy a vizsgálat szempontjából releváns információkat a Bizottság brüsszeli helyiségeiben keresték a szóban forgó számítógépek merevlemezeinek másolatain, a Bizottság megsértette a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat földrajzi és időbeli hatályát, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az említett határozat indokolása korlátozza a Bizottság tisztviselőinek az 1/2003 rendelet 20. cikkének (2) bekezdésében meghatározott jogköreit (2015. június 18‑i Deutsche Bahn és társai kontra Bizottság ítélet, C‑583/13 P, EU:C:2015:404, 60. pont).

62      A jelen ügyben egyrészt a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat földrajzi hatályát illetően meg kell állapítani, hogy az említett határozat 1. cikkének második albekezdésében a következő szerepelt:

„A helyszíni vizsgálatra a [Prysmian] vagy az irányítása alatt álló vállalkozások bármelyik helyiségében sor kerülhet, különösen a Viale Scarca 222, 20126, Milánó, Olaszország címen található irodákban.”

63      A helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatból tehát kitűnik, hogy bár a helyszíni vizsgálatra a Prysmian csoport „bármelyik helyiségében sor kerülhet[ett]”, különösen a milánói irodáikban, annak a felperesek állításával ellentétben nem kellett kizárólag a felperesek helyiségeiben zajlania. Ennélfogva a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Bizottság Brüsszelben folytassa a vizsgálatot.

64      Ami másrészt a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat időbeli hatályát illeti, rá kell mutatni, hogy e határozat 2. cikke meghatározta azt az időpontot, amelytől kezdődően a helyszíni vizsgálatra sor kerülhetett, de nem jelölte meg azt az időpontot, amikor annak véget kellett érnie.

65      Vitathatatlan, hogy a helyszíni vizsgálat befejező időpontjának hiánya ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az korlátlanul elnyúlhatott az időben, mivel a Bizottságnak e tekintetben az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikke (1) bekezdésének megfelelően be kell tartania egy észszerű határidőt.

66      A jelen ügyben azonban e jogalap keretében azt kell megállapítani, hogy a felperesek nem hivatkoznak arra, hogy egyrészt a helyiségeikben végzett helyszíni vizsgálat, másrészt e vizsgálat Brüsszelben történő folytatása között eltelt egy hónapos időszak észszerűtlen volt.

67      Ebből következik, hogy a felperesek által előadottakkal ellentétben a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat nem zárta ki azt, hogy a Bizottság tisztviselői a Bizottság brüsszeli helyiségeiben folytassák a vizsgálat szempontjából releváns bizonyítékok keresését a Prysmian egyes munkavállalói számítógépei merevlemezeinek másolatain.

68      A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem sértette meg a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat hatályát sem a vitatott intézkedések meghozatalával a helyszíni vizsgálat lefolytatása során. Ennélfogva e tekintetben el kell utasítani a felperesek kifogásait.

–       A mentesség iránti kérelem előterjesztésének lehetetlenségéről

69      A felperesek előadják, hogy a helyszíni vizsgálat meghosszabbítása 2009. január 28. és 2009. február 26. között, vagyis azon időpontig, amikor a Prysmian egyes munkavállalói számítógépei merevlemezeinek másolatait tartalmazó lepecsételt borítékokat felbontották, megfosztotta őket a mentesség iránti kérelem előterjesztésének céljából végzett kockázatértékelés lehetőségétől. Közelebbről arra hivatkoznak, hogy mivel már nem rendelkeztek olyan információkkal, amelyek hozzáadott értéket képviseltek a Bizottság által már összegyűjtött bizonyítékokhoz képest, hátrányos helyzetbe kerültek más vállalkozásokhoz képest az engedékenységi politika alkalmazása során.

70      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az engedékenységi közlemény 10. pontja szerint a bírság alóli mentesség nem adható meg, „ha [az információk és bizonyítékok benyújtásának] időpontjában a Bizottságnak már kellő bizonyíték állt a rendelkezésére, hogy határozatot hozzon helyszíni vizsgálat lefolytatásáról az állítólagos kartellel kapcsolatban, vagy már végrehajtott egy ilyen helyszíni vizsgálatot”.

71      Márpedig a jelen ügyben, amint az kitűnik a tényállásnak a 2012. november 14‑i Prysmian és Prysmian Cavi e Sistemi Energia kontra Bizottság ítélet (T‑140/09, nem tették közzé, EU:T:2012:597) 1–11. pontjában szereplő, a felperesek által sem vitatott ismertetéséből, a Bizottság kellő bizonyítékkal rendelkezett a nagyfeszültségű, tenger alatti és föld alatti elektromos kábelekkel kapcsolatban a Prysmian helyiségeiben lefolytatott helyszíni vizsgálat elrendeléséhez. Ebből következik, hogy a felperesek az engedékenységi közlemény alapján nem részesülhettek volna a bírság alóli mentességben.

72      Vitathatatlan, hogy az engedékenységi közlemény 23. pontjának megfelelően azok a vállalkozások, amelyek felfedik részvételüket az Európai Uniót érintő állítólagos kartellben, de amelyek nem felelnek meg a bírság alóli mentesség feltételeinek, még jogosultak lehetnek az egyébként velük szemben kiszabható bírság összegének csökkentésére. Az említett közlemény 24. pontja szerint annak érdekében, hogy ilyen csökkentésre jogosultságot szerezzen, a vállalkozásnak a Bizottság rendelkezésre kell bocsátania az állítólagos jogsértésre vonatkozó olyan bizonyítékait, amelyek jelentős hozzáadott értéket képviselnek a Bizottságnak már rendelkezésére álló bizonyítékokhoz képest.

73      Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a Prysmian egyes munkavállalói számítógépeinek merevlemezeiről készített másolatok nem fosztották meg a felpereseket az ezen, eredeti állapotukban birtokukban maradt merevlemezeken található információktól. Így tehát teljes mértékben képesek voltak azon információk meghatározására, amelyek nem szerepeltek e digitális másolatokban, és amelyek a helyszíni vizsgálat tárgyára figyelemmel alkalmasak voltak arra, hogy jelentős hozzáadott értéket képviseljenek a már a Bizottság birtokában lévő bizonyítékokhoz képest.

74      Ezenkívül, még ha a Bizottság, amint azt a felperesek lényegében állítják, már rendelkezett is az azon információkat tartalmazó számítógépes merevlemezek másolataival, amelyeket részleges mentességi iránti kérelmükben benyújthattak volna, ismét emlékeztetni kell arra, hogy az, hogy a Bizottság másolatokat készített a Prysmian egyes munkavállalóinak merevlemezeiről, nem jelenti azt, hogy ezeket megvizsgálta, és már hozzáfért az azokon szereplő információkhoz. Az ilyen vizsgálatra ugyanis csak azt követően került sor, hogy az említett másolatokat Brüsszelben kivették a lepecsételt borítékokból. E körülmények között a felperesek előtt még nyitva állt a lehetőség az említett merevlemezek tartalmának megvizsgálására, továbbá a Bizottság tájékoztatására az e merevlemezeken található olyan dokumentumokról és bizonyítékokról, amelyek hozzáadott értéket képviselhettek volna a Bizottság által a vizsgálat során már összegyűjtött többi bizonyítékhoz képest.

75      Ebből következik, hogy, ellentétben a felperesek állításával, a Bizottság nem akadályozta meg annak lehetőségét, hogy a felperesek a részleges mentesség iránti kérelem benyújtása érdekében értékelést végezzenek.

76      A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a szóban forgó elektronikus adatok másolatait nem jogellenesen szerezték meg, és hogy ennélfogva, a felperesek állításával ellentétben, a Bizottság jogszerűen felhasználhatta ezeket az adatokat a megtámadott határozatban megállapított jogsértés fennállására vonatkozó következtetéseinek megalapozása céljából.

77      Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani.

 A második, az észszerű határidő elvének megsértésére alapított jogalapról

78      A felperesek előadják, hogy a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, mert az eljárás teljes időtartama, azaz a 62 hónap, valamint az egyes eljárási szakaszok időtartama külön‑külön is jóval meghaladta az észszerűnek tekinthető mértéket. A felperesek különösen azzal érvelnek, hogy nem volt módjuk védekezésüket előkészíteni, mert a kifogásközlés kézbesítését megelőző időszakban a vizsgálat pontos tárgya nem volt egyértelmű. Azt is hangsúlyozzák, hogy az évek múltával a Bizottság által kifogásolt tények emléke elhalványult. Végül úgy vélik, hogy a Bizottságnak az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a közigazgatási eljárás túlzott időtartamának kompenzálása céljából méltányosságból csökkentenie kellett volna a bírság összegét.

79      A Bizottság vitatja a felperesek érveit.

80      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az észszerű határidőnek a versenypolitika területén a közigazgatási eljárások lefolytatása során való tiszteletben tartása uniós jogi alapelvet képez, amelynek betartását az uniós bíróságok biztosítják (lásd: 2012. december 19‑i Heineken Nederland és Heineken kontra Bizottság ítélet, C‑452/11 P, nem tették közzé, EU:C:2012:829, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81      A közigazgatási eljárás észszerű határidejére vonatkozó elvet megerősítette a Charta 41. cikkének (1) bekezdése, amely szerint „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék” (lásd: 2012. június 5‑i Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ítélet, T‑214/06, EU:T:2012:275, 284. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82      Az eljárás egyes szakaszainak észszerű jellegét az egyes ügyekre jellemző körülmények, és különösen az ügy kontextusa, a felek által az eljárás során tanúsított magatartás, az ügynek a különböző érintett vállalkozások szempontjából fennálló tétje, valamint az ügy bonyolultsága alapján kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 1999. április 20‑i Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, T‑305/94–T‑307/94, T‑313/94–T‑316/94, T‑318/94, T‑325/94, T‑328/94, T‑329/94 és T‑335/94, EU:T:1999:80, 126. pont).

83      A Bíróság kimondta továbbá, hogy a Bizottság által követett versenypolitika területén lehetséges a közigazgatási eljárás két egymást követő – az eljárás saját belső logikájának megfelelő – szakaszának vizsgálata. A kifogásközléssel záruló első szakasz kezdete az az időpont, amikor a Bizottság az uniós jogalkotó által ráruházott hatáskörében eljárva olyan intézkedést tesz, amelyben kifogásolja a jogsértés elkövetését, és e szakasznak lehetővé kell tennie a Bizottság számára, hogy az eljárás alakulását illetően állást foglaljon. A második szakasz a kifogásközléstől a végleges határozat meghozataláig tart. E szakasznak lehetővé kell tennie a Bizottság számára, hogy a felrótt jogsértés tekintetében végleges határozatot hozzon (2006. szeptember 21‑i Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ítélet, C‑105/04 P, EU:C:2006:592, 38. pont).

84      Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy abban az esetben, ha az észszerű határidő elvének megsértése hatást gyakorolhatott az eljárás kimenetelére, e jogsértés a megtámadott határozat megsemmisítését vonhatja maga után (lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 21‑i Technische Unie kontra Bizottság ítélet, C‑113/04 P, EU:C:2006:593, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

85      Ki kell fejteni azonban, hogy a versenyszabályok alkalmazását illetően az észszerű határidő túllépése csak a jogsértést megállapító határozat megsemmisítését indokolhatja, amennyiben bizonyítást nyer, hogy az észszerű határidő elvének megsértése sértette az érintett vállalkozások védelemhez való jogát. E konkrét eseten kívül az észszerű határidőn belüli határozathozatal kötelezettségének megsértése nem érinti az 1/2003 rendelet alapján folytatott közigazgatási eljárás érvényességét (2006. szeptember 21‑i Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ítélet, C‑105/04 P, EU:C:2006:592, 42. pont).

86      Végül, mivel a védelemhez való jog tiszteletben tartása, amely elv alapvető jellegét a Bíróság ítélkezési gyakorlata több ízben hangsúlyozta, a jelen ügyhöz hasonló eljárások tekintetében alapvető fontosságú, el kell kerülni, hogy e jog orvosolhatatlanul sérüljön a vizsgálati szakasz túlzott időtartama miatt, továbbá hogy ez az időtartam megakadályozza az olyan magatartások fennállását cáfoló bizonyítást, amelyek megalapozhatják az érintett vállalkozások felelősségét. Ezért a védelemhez való jog gyakorlása esetleges akadályainak vizsgálata nem korlátozódhat arra a szakaszra, amikor ez a jog ténylegesen érvényesül, vagyis a közigazgatási eljárás második szakaszára. A védelemhez való jog hatékony érvényesülése esetleges gyengülésének forrására vonatkozó vizsgálatnak ezen eljárás egészére ki kell terjednie, figyelembe véve annak teljes időtartamát (lásd: 2006. szeptember 21‑i Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ítélet, C‑105/04 P, EU:C:2006:592, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a közigazgatási eljárás első, vagyis azon szakaszát illetően, amely a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatnak a felperesekkel 2009 januárjában történt közlésétől a kifogásközlés 2011 júniusában történt kézhezvételéig tartott, 29 hónap telt el. A közigazgatási eljárás második szakasza, amely a kifogásközlés kézhezvételétől a megtámadott határozat 2014 áprilisában történő meghozataláig terjedt, 33 hónapig tartott.

88      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a közigazgatási eljárás első szakaszának, illetve az említett eljárás második szakaszának időtartama nem túlzottan hosszú azon lépésekre tekintettel, amelyeket a Bizottság megtett a vizsgálat kiegészítése és a megtámadott határozat meghozatala érdekében.

89      Ugyanis mindenekelőtt a Bizottsághoz hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy a vizsgálat egy átfogó kartellre vonatkozott, amelynek összességében számos résztvevője volt, és amely kartell közel tíz évig tartott, és amely vizsgálat során a Bizottságnak jelentős mennyiségű bizonyítékot kellett az aktában naprakésszé tennie, ideértve a helyszíni vizsgálatok során összegyűjtött és az engedékenység iránti kérelmet benyújtó felektől kapott összes bizonyítékot. Ráadásul az említett vizsgálat során a Bizottság az 1/2003 rendelet 18. cikke és az engedékenységi közlemény 12. pontja alapján információkéréseket küldött az érintett ágazatban tevékenykedő résztvevőkhöz.

90      Továbbá rá kell mutatni arra, hogy a bizonyítékok mennyisége arra vezette a Bizottságot, hogy az angol nyelvi változatában 287 oldalas határozatot fogadjon el, amelynek 1. melléklete ezenkívül tartalmazza a vizsgálati szakaszban összegyűjtött összes bizonyítékra való teljes hivatkozásokat, és hogy a kartell terjedelme és hatálya, valamint a nyelvi nehézségek is jelentősek. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatnak 26 címzettje van, amelyek számos országból származnak, és amelyek jelentős része különböző jogi formában vett részt a kartellben, és amelyek a kartell időszakában és azt követően szerkezetátalakításon mentek keresztül. Ráadásul rá kell mutatni arra, hogy az angolul megszövegezett említett határozatot teljes egészében le kellett fordítani németre, franciára és olaszra.

91      Végül a jogvita fenti 3–10. pontban kifejtett előzményeiből kitűnik, hogy a közigazgatási eljárásban a Bizottság egy sor olyan intézkedést hozott, amelyek igazolják az említett eljárás egyes szakaszainak időtartamát, és amely intézkedéseknek a vizsgálat szempontjából megfelelő jellegét a felperesek konkrétan nem kérdőjelezték meg, noha e tárgyban kérdést intéztek hozzájuk a tárgyaláson.

92      Ennélfogva a közigazgatási eljárás két szakaszának időtartama észszerű volt ahhoz, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára a bizonyítékok, valamint a vizsgálat által érintett felek által felhozott érvek alapos értékelését.

93      Ebből következik, hogy a felperesek nem hivatkozhatnak érvényesen arra, hogy a Bizottság előtt folyó közigazgatási eljárás időtartama túlzottan hosszú volt, és hogy a Bizottság megsértette az észszerű határidő elvét.

94      Mindenesetre, még ha megállapításra is kerülne a közigazgatási eljárás teljes időtartamának esetleg túlzottan hosszú jellege és az észszerű határidő elvének megsértése, a fenti 84–86. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel e megállapítás önmagában nem lehet elegendő a megtámadott határozat semmisségének kimondásához.

95      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek szerint védelemhez való jogukat megsértették, mivel a kifogásközlés átvételéig nem tudták pontosan azonosítani a Bizottság által folytatott vizsgálat tárgyát.

96      E tekintetben meg kell állapítani, hogy figyelemmel arra, hogy a helyszíni vizsgálatokra a vizsgálat elején kerül sor, a Bizottságnak még nem állnak rendelkezésére a konkrét jogi értékeléshez szükséges pontos információk, és először még ellenőriznie kell gyanújának helytállóságát, valamint az események kiterjedését, hiszen a helyszíni vizsgálat célja éppen a gyanított jogsértésre vonatkozó bizonyítékok összegyűjtése (lásd: 2014. június 25‑i Nexans és Nexans France kontra Bizottság ítélet, C‑37/13 P, EU:C:2014:2030, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

97      Márpedig kiindulásként meg kell állapítani, hogy a felperesekhez 2009. januárban intézett helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat azt közölte, hogy a Bizottság vizsgálata olyan konkrét versenyellenes magatartásokra irányul, mint a piacok felosztása, illetve az információcsere a föld alatti és tenger alatti elektromos kábelek ágazatában. E határozat részleges, a nagyfeszültségű, tenger alatti és föld alatti elektromos kábelektől eltérő elektromos kábelek tekintetében történő megsemmisítése ellenére, ellentétben a felperesek állításával, e megfogalmazás lehetővé tette a vizsgálat tárgyának pontos megállapítását, annak azonosítását, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének mely megsértéseit róhatják fel a felpereseknek, valamint azon piacok megismerését, amelyeken az említett jogsértésekre valószínűleg sor került.

98      Ezt követően rá kell mutatni, hogy a felpereseknek küldött információkérések pontosan megjelölték a Bizottság által folytatott vizsgálat tárgyát képező találkozók típusait, időpontjait, valamint helyszíneit. Ily módon a felperesek e tájékoztatáskérésekből levezethették, hogy mely eseményeket és találkozókat terhelte a Bizottság gyanúja. E körülmények között nem hivatkozhatnak megalapozottan arra, hogy nem tájékoztatták őket a vizsgálat kezdetétől fogva annak tárgyáról, valamint a Bizottság esetleges kifogásairól. Így tehát lehetőségük volt védekezésük előkészítésére ezen időponttól kezdve, valamint arra, hogy összegyűjtsék a rendelkezésükre álló mentő bizonyítékokat, és meghallgassák az érintett munkavállalókat.

99      Másodszor a felperesek előadják, hogy a Bizottság által a versenyellenes találkozók bizonyítékaként felhasznált, kézzel írott jegyzetek tartalmát és összefüggéseit nem lehetett rekonstruálni az említett találkozók résztvevőinek hiányos emlékezete miatt.

100    Ennek az érvnek nem lehet helyt adni. Noha ugyanis el lehet fogadni azt, hogy minél távolabb van egy esemény az időben, annál nehezebb arra visszaemlékezni, ezáltal nehezebbé téve a védekezést, a felperesek elmulasztották megjelölni azokat a konkrét nehézségeket, amelyekkel szembesültek.

101    Ezenfelül az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a valamennyi vállalkozásra és a vállalkozások társulásaira háruló általános gondossági kötelezettség alapján a felperesek kötelesek a tevékenységük nyomonkövethetőségét lehetővé tevő tényezők könyveikben és archivált irataikban történő gondos megőrzéséről gondoskodni, többek között annak érdekében, hogy esetleges bírósági vagy közigazgatási eljárások esetében a szükséges bizonyítékok a rendelkezésükre álljanak (lásd ebben az értelemben: 2011. június 16‑i Heineken Nederland és Heineken kontra Bizottság ítélet, T‑240/07, EU:T:2011:284, 301. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Mivel a Bizottság a felperesekhez, amint azt keresetlevelükben elismerik, az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján információkéréseket intézett, a felpereseknek még inkább fokozott körültekintéssel kellett eljárniuk, és minden szükséges intézkedést meg kellett tenniük annak érdekében, hogy megőrizzék azon bizonyítékokat, amelyek észszerűen rendelkezésükre állhattak.

102    A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy még ha megállapításra is kerülne a jelen ügyben az észszerű határidő túllépése, a felpereseknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy az említett túllépés ténylegesen sértette a védelemhez való jogukat.

103    A második jogalapot ennélfogva el kell utasítani.

104    A felperesek jelen jogalap keretében kifejtett azon érvelését, amely szerint „a Bizottság nem csökkentette méltányos módon a [velük szemben] kiszabott bírságok összegét a közigazgatási eljárás időtartamára figyelemmel”, illetve az általuk ebből következően kért „méltányos kompenzációt” úgy kell tekinteni, mint amelyet az említett összeg csökkentésére irányuló, a lenti 271. pontban megvizsgált kérelmeik alátámasztására terjesztettek elő.

 A harmadik, a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított jogalapról

105    A felperesek előadják, hogy a megtámadott határozat az engedékenység iránti kérelmekben szereplő homályos, pontatlan és önkényes szóbeli állításokon alapul. Ezenkívül azt kifogásolják, hogy a Bizottság nem csatolt közvetlen bizonyítékokat e nyilatkozatokhoz, és nem értelmezte azokat az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt óvatossággal és körültekintéssel. Ennélfogva álláspontjuk szerint a Bizottság megsértette a megfelelő ügyintézés elvét.

106    Ezenkívül a felperesek megkérdőjelezik az engedékenységet kérelmezők nyilatkozatainak hitelességét, mivel az említett nyilatkozatokat nem az állított tények közvetlen tanúi tették, hanem külső ügyvédek. Ami közelebbről a második engedékenységet kérelmezőt illeti, a felperesek rámutatnak, hogy e nyilatkozatokat egy összeférhetetlenség által érintett ügyvéd tette.

107    A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

108    A Charta „A megfelelő ügyintézéshez való jog” címet viselő 41. cikkének (1) bekezdése szerint „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék”.

109    Ezenkívül a Charta „Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog” címet viselő 48. cikkének (1) bekezdése szerint „[m]inden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították”.

110    Az ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 101. cikk megsértése miatt a vállalkozásokkal szemben bírság kiszabására irányuló eljárás keretében a Bizottság nem szorítkozhat a vállalkozások által benyújtott bizonyítékok vizsgálatára, hanem a megfelelő ügyintézésnek megfelelően a saját eszközeivel a releváns tények és körülmények megállapítására kell törekednie (lásd ebben az értelemben: 1966. július 13‑i Consten és Grundig kontra Bizottság ítélet, 56/64 és 58/64, EU:C:1966:41, 501. o.).

111    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a harmadik jogalappal a felperesek a Bizottság által az EUMSZ 101. cikk megsértésének nekik való betudása érdekében felhasznált bizonyítékok hitelességét és pontosságát kérdőjelezik meg. E tekintetben rá kell mutatni először is, az EUMSZ 101. cikk megsértésével és az említett cikkbe ütköző egységes és folyamatos jogsértésben való részvételük megállapításához elegendő bizonyítékok hiányával kapcsolatos érvelésüket illetően, hogy azt a Törvényszék a hatodik jogalap keretében előterjesztett hasonló érvekkel együtt fogja megvizsgálni (lásd a lenti 168–186. pontot).

112    Másodszor, a felpereseknek az engedékenységet kérelmezők szóbeli nyilatkozatainak homályos és pontatlan jellegére vonatkozó érvelését illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, noha a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek magában a keresetlevélben kell szerepelniük (lásd: 2007. szeptember 17‑i Microsoft kontra Bizottság ítélet, T‑201/04, EU:T:2007:289, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a jelen ügyben az említett érvelés kapcsán csak utaltak a keresetlevél mellékleteire. E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy ez az érvelés elfogadhatatlan.

113    Harmadszor a felperesek nem vitathatják megalapozottan a vizsgálati eljárás kimerítő jellegét annak érdekében, hogy a megfelelő ügyintézés elvének a Bizottság általi megsértésére hivatkozzanak.

114    A Bizottsághoz hasonlóan meg kell ugyanis állapítani, hogy az engedékenységgel kapcsolatos nyilatkozatok révén szerzett információkon kívül a vizsgálati eljárás során be nem jelentett helyszíni vizsgálatokra került sor a Nexans, a Nexans France és a felperesek helyiségeiben, több információkérés és valamennyi címzetthez intézett tényállást közlő levelek kerültek kiküldésre, a felek részéről írásbeli és szóbeli érvelések érkeztek, amelyek összetett, nagyrészt elektronikus levelekből, feljegyzésekből, állásfoglalásokból stb. álló aktát eredményeztek. Ezeket a megtámadott határozat „A tényállás ismertetése” című, 398 preambulumbekezdést és 784 lábjegyzetet tartalmazó 3. pontjában hivatkozott bizonyítékokat és további kiegészítő elemeket e határozat I. mellékletében csatolták.

115    Következésképpen el kell utasítani a felperesek azon, ezenfelül általános jelleggel, nem részletezve megfogalmazott kifogásait, amelyek szerint egyrészt a Bizottság teljes mértékben az engedékenységi politika alapján beszerzett szóbeli nyilatkozatokra támaszkodott, anélkül hogy önálló vizsgálatot folytatott volna, másrészt pedig a vizsgálati eljárás során összegyűjtött bizonyítékokkal kapcsolatos értékelése során a Bizottság megsértette a megfelelő ügyintézés elvét.

116    A Sumitomo Electric Industries, a Hitachi Cable és a J‑Power Systems által 2009. február 2‑án benyújtott közös engedékenységi kérelem keretében nyilatkozatokat tevő ügyvédek egyikét a felperesek szerint érintő összeférhetetlenség kapcsán elegendő arra rámutatni, hogy ezt az érvet nem támasztják alá konkrét bizonyítékok, így azt el kell utasítani.

117    A fentiekre figyelemmel úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság nem sértette meg a megfelelő ügyintézés elvét.

118    A harmadik jogalapot tehát el kell utasítani.

 A negyedik, arra alapított jogalapról, hogy tévesen tudták be a felelősséget a PrysmianCS‑nek a 2001. november 27‑ét megelőző időszak vonatkozásában

119    A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság tévesen állapította meg a PrysmianCS felelősségét egy olyan időszak vonatkozásában, amikor az még csak nem is létezett, vagyis a 2001. november 27. előtti időszak vonatkozásában. E jogalap két részre oszlik, amelyek egyrészt a személyes felelősség elvének megsértésén, másrészt az egyenlő bánásmód elvének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésén alapulnak.

–       A személyes felelősség elvének megsértésére alapított első részről

120    A felperesek kifogásolják a Bizottság által a megtámadott határozat (730) preambulumbekezdésében rögzített következtetést, amely szerint a PirelliCSE (később PrysmianCSE, majd PrysmianCS) a PirelliCS „jogutódja és gazdasági utódja”, így felelősséget kell viselnie az utóbbi társaság 2001. november 27. előtti versenyellenes magatartásáért.

121    Közelebbről a felperesek a jogutódlásra vonatkozó megállapítást illetően rámutatnak, hogy 2001. november 27‑én a PirelliCS energiával kapcsolatos tevékenységeinek főbb eszközeit átruházták a PirelliCSE‑re, az előbb említett társaság részleges szétválásának keretében. Márpedig a PirelliCSE nem vállalta át a PirelliCS jogait, illetve kötelezettségeit, így nem tekinthető a jogutódjának. Ezzel szemben, mivel a PirelliCS‑t 2002. december 30‑án beolvasztotta a Pirelli, az utóbbi társaság vált a PirelliCS jogutódjává, és ennélfogva annak kell felelősséget viselnie az állítólagos jogsértésért a 2001. november 27‑ig terjedő időszak vonatkozásában.

122    A gazdasági utódlást illető megállapítás kapcsán a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a PirelliCSE a PirelliCS helyébe lépett. E tekintetben rámutatnak, hogy a gazdasági folytonosság elve olyan kivételt jelent a személyes felelősség elve alól, amelyet szigorú feltételek mellett akkor kell alkalmazni, amikor az említett elv nem garantálja a versenyszabályok tényleges érvényesülését és elrettentő hatását. Ehhez hozzáteszik, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a gazdasági utódlás elmélete csak akkor alkalmazandó, ha az eszközátruházás alanyát és kedvezményezettjét összekötő szervezeti szálak fennállnak a Bizottság határozata meghozatalának időpontjában. Álláspontjuk szerint a jelen ügyben az elektromos kábelekkel kapcsolatos tevékenységi ágazat működtetését 2001. november 27‑ig végző vállalkozást alkotó jogalanyok, vagyis a PirelliCS és a Pirelli jelenleg egyetlen jogalanyt alkotnak, amelynek be kell tudni a jogsértő magatartás miatt felelősséget ezen időpontot megelőzően.

123    A Bizottság és a Pirelli vitatja a felperesek érveit.

124    Előzetesen rá kell mutatni, amint az kitűnik a megtámadott határozat 5.2.2 pontjából és különösen az említett határozat (729) preambulumbekezdéséből, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a PrysmianCS felel az elektromos kábelekkel kapcsolatos tevékenységeket folytató üzletága által elkövetett egységes és folyamatos jogsértésért a jogsértés teljes időtartama alatt, vagyis az 1999. február 18. és 2009. január 28. közötti időszak vonatkozásában.

125    Közelebbről, a megtámadott határozat (730) preambulumbekezdése szerint a Pirelli csoport elektromos kábelekkel kapcsolatos tevékenységeit eredetileg a PirelliCS biztosította, majd 2001. július 1‑jétől a PirelliCSE Italia SpA, végül 2001. november 27‑től a PirelliCSE. Egyébként az említett határozat (739)–(741) preambulumbekezdése szerint azt követően, hogy a PirelliCSE‑t 2005. július 28‑án megvásárolta a Goldman Sachs egy leányvállalata, a PirelliCSE PrysmianCSE‑vé, majd PrysmianCS‑szé alakult.

126    Ebben az összefüggésben a PirelliCSE‑t és ebből következően a PrysmianCS‑t mint a PirelliCS „gazdasági utódait és jogutódait” a Bizottság felelősnek tekintette a jogsértésért a 2001. november 27‑ét megelőző időszak vonatkozásában, amit a felperesek vitatnak. Ehhez hasonlóan meg kell jegyezni, amint azt a felek kiemelték beadványaikban, hogy 2002. december 30‑án a PirelliCS beolvadással egyesült a Pirelli SpA‑val, amely pedig 2003. augusztus 4‑én egyesült a Pirellivel. A felperesek szerint tehát a PirelliCS jogutódjaként a Pirellit, nem pedig a PirelliCSE‑t kell a 2001. november 27‑ét megelőző időszak vonatkozásában felrótt jogsértő magatartásért egyedüli felelősnek tekinteni.

127    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós versenyjog a vállalkozási tevékenységekre vonatkozik, és a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül annak jogállásától és finanszírozási módjától. Ha ilyen jogalany sérti meg a versenyszabályokat, a személyes felelősség elve szerint neki kell felelnie ezért a jogsértésért (lásd: 2014. december 18‑i Bizottság kontra Parker Hannifin Manufacturing és Parker‑Hannifin ítélet, C‑434/13 P, EU:C:2014:2456, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

128    A Bíróság kimondta, hogy ha a versenyszabályokat megsértő jogalany jogi vagy szervezeti változáson ment át, e változás nem feltétlenül eredményezi új, a korábbi jogalany e szabályokkal ellentétes magatartása miatti felelősség alól mentesülő vállalkozás létrejöttét, ha gazdasági szempontból azonos a két jogalany. Ha ugyanis a vállalkozások mentesülhetnének a szankciók alól azon egyszerű ténynél fogva, hogy a személyazonosságuk módosult a szerkezetátalakításokat, átruházásokat vagy más jogi vagy szervezeti változásokat követően, veszélybe kerülne a versenyszabályokkal ellentétes magatartások elrettentő szankciókkal történő megtorlására, illetve azok megismétlésének megelőzésére vonatkozó célkitűzés (lásd: 2014. december 18‑i Bizottság kontra Parker Hannifin Manufacturing és Parker‑Hannifin ítélet, C‑434/13 P, EU:C:2014:2456, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

129    A Bíróság így megállapította, hogy ha két jogalany egyazon gazdasági egységet alkot, az a tény, hogy a jogsértést elkövető jogalany továbbra is létezik, önmagában nem képezi akadályát annak, hogy azon jogalanyt szankcionálják, amelyre átruházta a gazdasági tevékenységeit. A szankció ilyen alkalmazása különösen abban az esetben fogadható el, ha ezen jogalanyok ugyanazon személy irányítása alá tartoznak, és figyelembe véve az őket gazdasági és szervezeti téren összekötő szoros kapcsolatokat, lényegében ugyanazokat a kereskedelmi irányelveket alkalmazták (lásd: 2014. december 18‑i Bizottság kontra Parker Hannifin Manufacturing és Parker‑Hannifin ítélet, C‑434/13 P, EU:C:2014:2456, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

130    A jelen ügyben, amint az a fenti 125. pontban kifejtésre került, a Pirelli csoporton belül az elektromos kábelekkel kapcsolatos tevékenységeket egy olyan jogalany biztosította, amely közvetlenül részt vett a szóban forgó jogsértésben, és amely 1999. február 18. és 2005. július 28. között számos belső szerkezetátalakítás és átruházás tárgya volt. Olyan ügyletekről van azonban szó, amelyek nem akadályozzák meg azt, hogy a Bizottság megállapítsa különösen azt, hogy 2001. november 27‑től a PirelliCSE lett a PirelliCS gazdasági utódja, valamint hogy ezért az említett társaságok közül az előbbi felelősségét kell megállapítani a szóban forgó jogsértésben való részvételért az utóbbi időpontig terjedő időszak vonatkozásában.

131    Egyrészt ugyanis rá kell mutatni arra, a megtámadott határozatban kiemeltekhez hasonlóan, hogy 1999. február 18. és 2001. július 1. között a Pirelli csoporton belül az elektromos kábelekkel kapcsolatos tevékenységeket biztosító és a szóban forgó jogsértésben közvetlenül részt vevő jogalany először külön részleg formájában jelent meg a PirelliPCS‑ben. Ezt követően 2001. július 1‑jén a PirelliCS az elektromos kábelek ágazatában folytatott üzemeltetési tevékenységeinek egy részét átruházta leányvállalatára, a PirelliCSE Italiára. Az átruházás az olaszországi eszközöket, valamint az elektromos kábelek gyártását szolgáló létesítményeket érintette. Ezenkívül 2001. november 27‑én a PirelliCS átruházta a PirelliCSE‑re az elektromos kábelekkel kapcsolatos fennmaradó tevékenységét, valamint a PirelliCSE Italiában fennálló részesedését, a szóban forgó jogsértésben részt vevő jogalanyt is beleértve. E tekintetben ki kell emelni, hogy még ha a felperesek beadványaikban arra is hivatkoztak, hogy a PirelliCS nem minden eszközét ruházták át a PirelliCSE‑re, ennek az állításnak ellentmond a felperesek által 2011. október 24‑én a kifogásközlésre adott, a keresetlevélhez csatolt válasz 37. pontja. Ezenfelül a Törvényszék egy e tárgyban a tárgyalás során feltett kérdésre adott válasz alapján azt tudta megállapítani, hogy a PirelliCSE‑re át nem ruházott eszközök a jelen ügyben marginálisak és nem termelési jellegűek voltak. Végül a fentiekből az következik, hogy 2001. november 27‑től a PirelliCSE vált az egyetlen olyan vállalkozássá, amely teljes irányítást gyakorolt a föld alatt és tenger alatti elektromos kábelekkel kapcsolatos tevékenységek felett az említett csoporton belül.

132    Másrészt fontos megjegyezni, hogy abban az időpontban, amikor az első eszközátruházásra sor került a PirelliCS és a PirelliCSE Italia között, a fenti 129. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett szoros kapcsolatok kötötték össze e két jogalanyt, mivel a PirelliCSE Italia a PirelliCS 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalat volt, és mivel – amint az kitűnik a megtámadott határozat (730) preambulumbekezdéséből – mindkettő a Pirelli csoporthoz tartozott. Ezenkívül úgy kell tekinteni, hogy a második eszközátruházás során a PirelliCS és a PirelliCSE az őket gazdasági és szervezeti téren összekötő szoros kapcsolatokra tekintettel lényegében ugyanazokat a kereskedelmi irányelveket alkalmazták. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt mindkét említett jogalany ugyanazon jogi személy, azaz a Pirelli SpA (később Pirelli) irányítása alatt állt, másrészt pedig, hogy az említett határozat (737) és (738) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy az 1999. február 18. és 2005. július 28. közötti időszak folyamán a Pirelli meghatározó befolyást gyakorolt a szóban forgó kartellben érintett, elektromos kábelekkel foglalkozó szervezeti részlegre, amit a felperesek sem vitattak.

133    Ebből következik, hogy a gazdasági folytonosságnak a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott elve alapján a Bizottság megalapozottan tekintette úgy, hogy a PirelliCS 2001. november 27‑ig kifejtett jogsértő magatartásáért fennálló felelősség átszállt a PirelliCSE‑re.

134    A fenti következtetést megalapozottan nem kérdőjelezheti meg a felperesek által megfogalmazott többi érv sem.

135    Először is el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint az átruházó társaságot és az átvevő társaságot összekötő szoros kapcsolatoknak abban az időpontban kell fennállniuk, amikor a Bizottság elfogadja a jogsértés elkövetését megállapító határozatát. Jóllehet ugyanis szükséges, hogy az átruházás időpontjában olyan szerkezeti kapcsolatok álljanak fenn az átruházó és az átvevő között, amelyek alapján a személyes felelősség elvének megfelelően megállapítható, hogy a két jogalany egyetlen vállalkozást képez, a gazdasági folytonosság elvével elérni kívánt célra tekintettel nem követelmény, hogy e kapcsolatok az egész hátralévő jogsértési időszak során, illetve egészen a jogsértést szankcionáló határozat elfogadásáig fennmaradjanak (2014. december 18‑i Bizottság kontra Parker Hannifin Manufacturing és Parker‑Hannifin ítélet, C‑434/13 P, EU:C:2014:2456, 51. pont).

136    Másodszor nem lehet helyt adni a felperesek azon érvének, amely szerint a PrysmianCS felelősségét nem lehet megállapítani egy olyan időszak vonatkozásában, amelynek folyamán nem is létezett. E tekintetben elegendő arra rámutatni, hogy nem lehet kizárni a gazdasági folytonosság fennállását egy olyan, a jelen ügyhöz hasonlóan újonnan létrehozott vállalkozás vonatkozásában, amelyre átruházták egy bizonyos gazdasági tevékenység eszközeit, és amelyet utóbb független harmadik személyre ruháztak át (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑i Bizottság kontra Parker Hannifin Manufacturing és Parker‑Hannifin ítélet, C‑434/13 P, EU:C:2014:2456, 53. pont).

137    Harmadszor el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint mivel a PirelliCS tovább létezett a Pirelli SpA‑val 2002. december 30‑án történt összeolvadásáig, a Pirelli felelősségét kell megállapítani a jogsértésnek a kábelek ágazatában kifejtett tevékenység PirelliCSE‑re való teljes átruházásáig tartó része vonatkozásában. E tekintetben, amint az az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, ha két jogalany egyazon gazdasági egységet alkot, az a tény, hogy a jogsértést elkövető jogalany továbbra is létezik, önmagában nem képezi akadályát annak, hogy azon jogalanyt szankcionálják, amelyre átruházta a gazdasági tevékenységeit (2014. december 18‑i Bizottság kontra Parker Hannifin Manufacturing és Parker‑Hannifin ítélet, C‑434/13 P, EU:C:2014:2456, 54. pont).

138    Negyedszer az, hogy a Pirelli életképes társaság maradt arra az időpontra, amikor a Bizottság elfogadta a megtámadott határozatot, a felperesek állításával ellentétben nem indokolhatja a szóban forgó kartellben való közvetlen részvétel miatti felelősség betudását, különösen 2001. november 27‑ig. Elegendő ugyanis arra rámutatni, hogy az érintett vállalkozás korábbi anyavállalatának gazdasági életképessége a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában nem tartozik azon szempontok közé, amelyeket a Bíróság fenti 128. és 129. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlata szerint figyelembe kell venni a gazdasági folytonosság elvének alkalmazása céljából. Egyebekben emlékeztetni kell arra, hogy az említett határozat a Pirelli mint anyavállalat felelősségét 2005. július 28‑ig megállapította, mivel e határozat 2. cikkének g) pontja szerint az „együttesen és egyetemlegesen” felelős a bírság egy részének megfizetéséért.

139    A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem sértette meg a személyes felelősség elvét, amikor a PirelliCSE‑nek tudta be a jogsértésben való közvetlen részvételért való felelősséget a 2001. november 27‑ét megelőző időszak vonatkozásában.

140    Egyebekben, még ha a felperesek által előadottaknak megfelelően úgy is tekintjük, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor a PirelliCSE‑t a PirelliCS jogutódjának tekintette, e megállapítás nem hat ki a jogsértésben 2001. november 27‑ét megelőző időszakban való közvetlen részvétel miatti felelősség elsőként említett társaságnak való betudására, mivel a Bizottság mindenféleképpen megalapozottan állapította meg, hogy a PirelliCSE a PirelliCS gazdasági utódja, és hogy ennélfogva felelős az említett időszakért.

141    A jelen jogalap első részét el kell utasítani.

–       Az egyenlő bánásmód elvének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésén alapuló második részről

142    A felperesek előadják, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét és az indokolási kötelezettséget, lényegében azért, mert a PrysmianCS az egyetlen olyan jogalany, amelyet egy másik vállalkozás jogutódjaként tekintettek felelősnek. Álláspontjuk szerint a Nexans France és a Silec Cable elkerülte e felelősség betudását, holott helyzetük hasonló volt.

143    A Bizottság és a Pirelli vitatja a felperesek állításait.

144    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve, illetőleg a hátrányos megkülönböztetés tilalma megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és a különböző helyzeteket ne kezeljék azonos módon, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (lásd: 2012. június 27‑i Bolloré kontra Bizottság ítélet, T‑372/10, EU:T:2012:325, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. január 19‑i Mitsubishi Electric kontra Bizottság ítélet, T‑409/12, EU:T:2016:17, 108. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

145    Egyebekben a Bíróság nemrégiben emlékeztetett arra, hogy amennyiben a vállalkozás magatartásával megsértette az EUMSZ 101. cikket, nem mentesülhet a szankciók alól azon indokkal, hogy egy másik gazdasági szereplővel szemben nem került sor bírság kiszabására. Az a vállalkozás ugyanis, amellyel szemben kartellben való, a versenyszabályokat sértő részvétele miatt bírságot szabtak ki, nem kérheti e bírság törlését vagy összegének csökkentését arra hivatkozva, hogy ugyanazon kartell másik résztvevőjével szemben nem alkalmaztak szankciót a kartellben való részvételének egy része vagy egésze miatt (lásd ebben az értelemben: 2016. június 16‑i Evonik Degussa és AlzChem kontra Bizottság ítélet, C‑155/14 P, EU:C:2016:446, 58. és 59. pont; 2017. március 9‑i Samsung SDI és Samsung SDI [Malaysia] kontra Bizottság ítélet, C‑615/15 P, nem tették közzé, EU:C:2017:190, 37. és 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

146    Az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartását összhangba kell hozni a jogszerűség elvének tiszteletben tartásával, miszerint senki sem hivatkozhat valamely harmadik személy javára elkövetett jogellenességre előnyök szerzése végett. A jelen eljárásban félként nem szereplő más vállalkozás vonatkozásában elkövetett esetleges jogellenesség ugyanis nem vezetheti az uniós bíróságot hátrányos megkülönböztetés, következésképpen a felperesekkel szemben elkövetett jogsértés megállapítására. Az ilyen megközelítés a „jogellenességben való egyenlő bánásmód” elvének lefektetését jelentené, amelynek alapján a Bizottság a jelen ügyben a valamely jogsértésben részt vevő vállalkozásra vonatkozó szankció kiszabása során köteles lenne a rendelkezésére álló bizonyítékokat figyelmen kívül hagyni mindössze azért, mert valamely más, esetlegesen hasonló helyzetben lévő vállalkozás jogellenesen elkerülte az ilyen szankciót. Ezenkívül – amint az egyébként az egyenlő bánásmód elvére vonatkozó ítélkezési gyakorlatból nyilvánvalóan kitűnik – amennyiben valamely vállalkozás saját magatartásával megsértette az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését, nem kerülheti el valamennyi szankciót azon az alapon, hogy más gazdasági szereplőkkel szemben nem szabtak ki bírságot, amennyiben – mint a jelen ügyben is – ez utóbbiak helyzete nem képezi az uniós bíróság előtti ügy tárgyát (lásd ebben az értelemben: 2006. november 16‑i Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ítélet, T‑120/04, EU:T:2006:350, 77. pont).

147    A jelen ügyben ki kell emelni, amint az kitűnik a fenti 139. pontból, hogy a Bizottság nem sértette meg a személyes felelősség elvét, amikor a PirelliCSE‑nek, és ebből következően a PrysmianCS‑nek tudta be a jogsértésben való részvételért való felelősséget a 2001. november 27‑ét megelőző időszak vonatkozásában. Következésképpen, még ha fel is tételezzük, hogy a Bizottság a felperesek által hivatkozott értelemben esetleges jogellenességet követett el, amikor nem állapította meg a Nexans France és a Silec Cable felelősségét, a Törvényszék a fenti 145. és 146. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján úgy ítéli meg, hogy egy ilyen esetleges jogellenesség, amelynek elbírálására a jelen eljárás keretében nincs hatásköre, semmiképpen sem eredményezheti a felperesekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés és ennélfogva jogellenesség megállapítását.

148    Ennélfogva a jelen jogalap második részét, következésképpen az említett jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 Az ötödik, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapuló jogalapról, mivel a Bizottság nem határozta meg az egyetemleges adóstársak által fizetendő bírság belső jogviszonyukban történő megoszlását

149    A felperesek, valamint a Goldman Sachs előadják, hogy a Bizottságnak meg kellett volna határoznia az egyetemleges adóstársak által fizetendő bírság belső jogviszonyukban történő megoszlását. A felperesek szerint ezen arányt nem kell feltétlenül meghatározni akkor, ha a társaságok a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában ugyanazon vállalatcsoporthoz tartoznak. Akkor viszont, ha az e társaságok által alkotott gazdasági egység már nem létezik – amint a jelen ügyben sem –, a Bizottság köteles ezen arányt az említett határozatban meghatározni.

150    A Bizottság és a Pirelli vitatja ezeket az érveket.

151    A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a bírság megfizetésére vonatkozó egyetemlegesség uniós jogi fogalma – mivel e fogalom a vállalkozás fogalmának csupán ipso iure megnyilvánulása – kizárólag a vállalkozásra vonatkozik, nem pedig az azt alkotó társaságokra (lásd: 2017. január 26‑i Villeroy & Boch kontra Bizottság ítélet, C‑625/13 P, EU:C:2017:52, 150. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

152    Jóllehet az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy a Bizottság a bírságot egyetemlegesen több társasággal szemben is kiszabhatja, amennyiben ugyanazon vállalkozás részét képezték, sem e rendelkezés szövege, sem az egyetemlegesség mechanizmusának célkitűzése nem enged arra következtetni, hogy ez a szankcionálási jogkör a külső egyetemlegességi jogviszony meghatározásán felül kiterjedne az egyetemleges adóstársak által megfizetendő bírság belső jogviszonyukban történő megoszlásának meghatározására is (lásd: 2017. január 26‑i Villeroy & Boch kontra Bizottság ítélet, C‑625/13 P, EU:C:2017:52, 151. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

153    Ellenkezőleg, az egyetemlegesség mechanizmusának célkitűzése abban áll, hogy a Bizottság rendelkezésére álló, a versenyjogi jogsértések miatt kiszabott bírságok behajtása iránti eljárás hatékonyságának elősegítésére szolgáló kiegészítő jogi eszközt képezzen, mivel ez a mechanizmus a Bizottság – mint az ezen bírságokkal létrejött adósság hitelezője – szempontjából csökkenti a fizetésképtelenség veszélyét, ami hozzájárul a versenyjog által általában követett elrettentési cél eléréséhez (lásd: 2017. január 26‑i Villeroy & Boch kontra Bizottság ítélet, C‑625/13 P, EU:C:2017:52, 152. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

154    Márpedig e bírságok részarányának az egyetemleges adóstársak között fennálló belső jogviszonyban való meghatározása nem irányul erre a kettős célkitűzésre. Ugyanis itt olyan jogvitáról van szó, amely egy későbbi szakaszban merül fel, és amelyben főszabály szerint a Bizottság már nem érdekelt, mivel a bírság teljes összegét már egy vagy több adóstárs megfizette a részére.(lásd: 2017. január 26‑i Villeroy & Boch kontra Bizottság ítélet, C‑625/13 P, EU:C:2017:52, 153. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

155    A jelen ügyben a fenti 151–154. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel elegendő megállapítani, hogy a Bizottság nem volt köteles meghatározni a felperesek és a beavatkozó felek közötti belső jogviszonyban a bírság részarányát. A Bizottság ugyanis, mivel megállapította azt, hogy a felperesek és a beavatkozó felek a versenyjog értelmében vett egyetlen vállalkozásnak minősültek, amit a felperesek nem is vitatnak, szorítkozhatott arra, hogy csupán az e társaságok által egyetemlegesen fizetendő bírság összegét határozza meg.

156    Egyébiránt a felperesek azon érve, miszerint a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában a beavatkozó felek már nem alkottak velük együtt egyetlen gazdasági egységet, nem kérdőjelezheti meg a fenti 155. pontban levont következtetést.

157    Egyrészt rá kell mutatni arra, hogy a szóban forgó érv elfogadása ellentétes lenne magával az egyetemleges felelősség fogalmával. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az egyetemlegesség mechanizmusa fogalmilag magában foglalja azt, hogy a Bizottság fordulhat vagy az anyavállalathoz, vagy a leányvállalathoz, anélkül hogy a felperesek által hivatkozott értelemben meg kellene határoznia részarányokat. Amint azt ugyanis a Bíróság már kimondta, nincs „elsőbbségi sorrend” azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság e társaságok közül egyikkel vagy másikkal szemben szabjon ki bírságot (lásd: 2013. július 18‑i Dow Chemical és társai kontra Bizottság ítélet, C‑499/11 P, EU:C:2013:482, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

158    Másrészt meg kell állapítani, hogy egy ilyen érv elfogadása alkalmas lenne arra, hogy sértse az egyetemlegesség mechanizmusának célkitűzését, amely a fenti 153. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint abban áll, hogy a Bizottság rendelkezésére álljon olyan kiegészítő jogi eszköz, amely elősegíti mind a kiszabott bírságok behajtásának hatékonyságát, mind pedig a versenyjog által általában követett elrettentési cél elérését.

159    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság a jelen ügyben nem sértette meg az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseit, amennyiben nem határozta meg a felperesek és a beavatkozó felek által fizetendő bírság belső jogviszonyukban történő megoszlását.

160    Az ötödik jogalapot tehát el kell utasítani.

 A hatodik, az EUMSZ 101. cikk megsértésének fennállását alátámasztó bizonyítékok elégtelenségén alapuló jogalapról

161    A felperesek lényegileg előadják, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon az EUMSZ 101. cikkel ellentétes versenyellenes megállapodás fennállását és ebből következően az abban való részvételüket. Álláspontjuk szerint a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodás, és ebből következően a Bizottság által ismertetett „európai kartellkonfiguráció” fennállását nem támasztják alá kellő bizonyítékok.

162    Először is a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottságnak a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodás fennállásával kapcsolatos következtetései tautologikus okfejtésen alapulnak, amely semmilyen lehetőséget nem hagy számukra a védekezésre. E tekintetben előadják, hogy a Bizottság nem mutatta be az említett elv létezésének közvetlen bizonyítékát. Egyebekben azt kifogásolják, hogy a Bizottság az európai projektekkel kapcsolatos tárgyalások hiányát úgy értelmezi, mint a versenyellenes megállapodás fennállásának jelét, valamint hogy a japán és dél‑koreai társaságok arra irányuló kísérleteit, hogy „belépjenek” az EGT‑be, nem a verseny jeleként, hanem az említett elv megsértéseként értelmezi.

163    Másodszor a felperesek azt állítják, hogy a közigazgatási eljárás során a megtámadott határozatban hivatkozott események számos alternatív magyarázatát ismertették, ahogy azon tényre is magyarázatot adtak, hogy a japán és dél‑koreai gyártók miért tartózkodtak attól, hogy versenyt támasszanak az EGT‑ben.

164    A felperesek egyrészt megjegyzik, hogy az export‑együttműködés területén tartott háromoldalú „A/R/K” találkozókra 1998 és 2005 között az EGT‑n kívül megvalósított vagy megvalósítandó projektekkel kapcsolatos Super Tension Cables Export Agreement (az igen nagy feszültségű kábelekre vonatkozó exportmegállapodás, a továbbiakban: STEA) és a Sub‑marine Cable Export Association (a tenger alatti kábelek exportszervezete, a továbbiakban: SMEA) eredményeként került sor, anélkül azonban, hogy bármilyen megállapodás született volna.

165    A felperesek egyrészt azt állítják, hogy több akadály gátolta a japán és dél‑koreai társaságokat abban, hogy tevékenységet folytassanak az EGT‑ben, illetve az európai társaságokat abban, hogy tevékenységet folytassanak Japánban és Dél‑Koreában. Közelebbről, ezen akadályok a projektek jellemzőinek országról országra történő érzékelhető eltéréseihez, a kulturális és nyelvi különbségekhez kapcsolódnak, valamint ahhoz, hogy egyes hálózatüzemeltetők elutasítják az üzleti kapcsolatot az olyan beszállítókkal, amelyek nem rendelkeznek legalább egy fizikailag jelen levő helyi képviselővel a szóban forgó országban, továbbá a szállítási költségekhez is kapcsolódnak. Végül a felperesek előadják, hogy az, hogy a vizsgálat megindítása óta több japán és dél‑koreai fél is lépéseket tett annak érdekében, hogy „belépjenek” az EGT‑be, nem lehet elegendő ezen érvek kizárásához.

166    Harmadszor a felperesek előadják, hogy mivel a Bizottság nem bizonyította a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodás fennállását, nem hivatkozhat velük szemben egy, a projektek európai szintű elosztását szolgáló kartell fennállására sem.

167    A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

168    Előzetesen rá kell mutatni, hogy a jelen jogalap keretében a felperesek újfent megismétlik azokat az érveket, amelyek célja annak bizonyítása, hogy a Bizottság kizárólag az engedékenység iránti kérelmekre támaszkodott megállapításai megtétele során, ami a vizsgálat lefolytatásához való gyenge hozzáállást mutat. Márpedig, amint az kitűnik a harmadik, a Bizottság részéről a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén alapuló jogalappal összefüggésben végzett vizsgálatból, meg kell állapítani, hogy azt az állítást, amely szerint a Bizottság teljes mértékben az engedékenységi politika alapján beszerzett szóbeli nyilatkozatokra támaszkodott, anélkül hogy önálló vizsgálatot folytatott volna, nem támasztják alá a megtámadott határozatból kitűnő körülmények, illetve különösen e határozat 3. pontjának tartalma, amelyben, amint az a fenti 114. pontból kitűnik, a Bizottság ismerteti azokat a változatos bizonyítékokat, amelyekre a szóban forgó kartellel kapcsolatos következtetéseinek megalapozása érdekében támaszkodott.

169    A felperesek azon érveit illetően, amelyek szerint a Bizottságnak nem sikerült bizonyítania a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodás fennállását, emlékeztetni kell arra, amint az kitűnik a fenti 12. pontból, valamint a megtámadott határozat (76) és azt követő preambulumbekezdéseiből, hogy az említett megállapodásnak megfelelően a dél‑koreai és a japán gyártóknak tartózkodniuk kellett az európai gyártókkal folytatott versenytől a kartell résztvevői által meghatározott európai „nemzeti területen”, cserébe az európai gyártók azon kötelezettségvállalásáért, hogy nem versenyeznek az előbbiekkel különösen Japán és Dél‑Korea „nemzeti területein”. E megállapodás a Bizottság szerint az „exportterületekre” vonatkozó megállapodáshoz kapcsolódott, amely alapján egy „60/40 kvóta” szerint felosztották egyrészt az európai gyártók, másrészt a japán és dél‑koreai gyártók között a „nemzeti területeken” kívül található projekteket. Ez utóbbi tekintetben az említett határozat (79) és (247) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy Görögország hosszú ideig nem képezte részét a szóban forgó megállapítás értelmében vett európai „nemzeti területnek”, valamint hogy a görögországi projektek az „exportterületek” szerinti felosztásba illeszkedtek.

170    A jelen ügyben a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodás, valamint az „európai kartellkonfiguráció” fennállását nem kérdőjelezhetik meg megalapozottan a felperesek által e tekintetben előterjesztett érvek.

171    Először ugyanis ki kell emelni, hogy a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodást a megtámadott határozat (76)–(86) preambulumbekezdése ismerteti, olyan bizonyítékokra támaszkodva, amelyeket a felperesek kifejezetten nem vitatnak. A megállapodás fennállását továbbá alátámasztják az említett határozat „A tényállás ismertetése” című 3. pontjában felsorolt bizonyítékok, amelyeket a felperesek szintén nem vitatatnak konkrét bizonyítékok révén. Ezenkívül e határozat (107)–(115) preambulumbekezdésében a Bizottság összefoglalja az „európai kartellkonfiguráció” fennállására vonatkozó bizonyítékokat, anélkül hogy a felperesek megpróbálnák ennek az ellenkezőjét bizonyítani.

172    Egyebekben a megtámadott határozat (493) preambulumbekezdésében a Bizottság összefoglal minden, a vizsgálat során összegyűjtött bizonyítékot, beleértve a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodásra és az „európai kartellkonfigurációra” vonatkozó bizonyítékokat, amelyeket a felperesek nem vitatnak konkrét érvekkel, az említett határozat (234) preambulumbekezdésében szereplőktől eltekintve, de e vonatkozásban is alátámasztó bizonyítékok nélkül. Az e határozat (493) preambulumbekezdésében hivatkozott körülmények vizsgálatából különösen az alábbiak tűnnek ki:

–        először is a kartell résztvevői hallgatólagosan vagy kifejezetten csatlakoztak egy olyan megállapodáshoz vagy összehangolt magatartáshoz, amely értelmében az európai „nemzeti terület” védve volt az elektromos kábelek japán és dél‑koreai szállítóinak versenyétől és fordítva (a megtámadott határozat (493) preambulumbekezdésének a) pontja);

–        másodszor a kartell „R tagjai” részt vettek az „európai kartellkonfigurációban”, amely az EGT‑n belül felosztotta a területeket és az ügyfeleket (a megtámadott határozat (493) preambulumbekezdésének b) pontja);

–        harmadszor több résztvevő, köztük a felperesek megállapodtak a tenger alatti és a föld alatti elektromos kábelekre kínálandó árakat illetően, beleértve az EGT‑ben megvalósítandó projekteket is (a megtámadott határozat (493) preambulumbekezdésének d) pontja);

–        negyedszer több résztvevő, köztük a felperesek érintettek voltak fedőajánlatok benyújtásában, annak érdekében, hogy biztosítsák a tenger alatti és a föld alatti elektromos kábelekkel kapcsolatos projektek megállapodás szerinti felosztását, beleértve az EGT‑ben megvalósítandó projekteket is (a megtámadott határozat (493) preambulumbekezdésének e) pontja);

–        ötödször több résztvevő, köztük a felperesek érintettek voltak érzékeny és stratégiai kereskedelmi információk, így a rendelkezésre álló kapacitásuk vagy konkrét ajánlati felhívásokkal kapcsolatos érdekeltségükre vonatkozó információk cseréjében, beleértve az EGT‑ben megvalósítandó projekteket is (a megtámadott határozat (493) preambulumbekezdésének f) pontja);

–        hatodszor egyes résztvevők, köztük a felperesek érintettek voltak a kartell megerősítését célzó magatartásokban, köztük bizonyos versenytársak részére kiegészítők szállításának, illetve műszaki segítség nyújtásának megtagadásában (a megtámadott határozat (493) preambulumbekezdésének g) pontja);

–        hetedszer több résztvevő, köztük a felperesek felügyelték a felosztó és árrögzítő megállapodások végrehajtását álláspontok és a piacra vonatkozó információk cseréje, valamint tájékoztatási kötelezettség előírása révén, beleértve az EGT‑ben megvalósítandó projekteket is (a megtámadott határozat (493) preambulumbekezdésének h) pontja).

173    Végül rá kell mutatni, hogy a többek között a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodásra és az „európai kartellkonfigurációra” vonatkozó bizottsági megállapításokon kívül a megtámadott határozat (493) preambulumbekezdése hivatkozik minden, az „exportterületekre” vonatkozó szabályhoz – amelyekben a felperesek szintén érintettek voltak – kapcsolódó bizonyítékra is.

174    Következésképpen a Bizottság által összegyűjtött bizonyítékok, amelyek benyújtását a Törvényszék a jelen ügy írásbeli szakasza során pervezető intézkedések és bizonyításfelvétel keretében kérte (lásd a fenti 28. pontot), megerősítik a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodás és az „európai kartellkonfiguráció” fennállását, valamint a felperesek részvételét az említett kartellben, anélkül hogy az utóbbiak olyan konkrét bizonyítékokat terjesztettek volna elő, amelyek állításuknak megfelelően alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék az EGT‑t illetően megállapodás végrehajtására irányuló szándékegységet.

175    Másodszor a Bizottsághoz hasonlóan hangsúlyozni kell, hogy beadványaikban a felperesek nem kérdőjelezik meg a megtámadott határozatban szolgáltatott bizonyítékokat, hanem csupán az említett határozat egyes elszigetelt részeit idézik, többek között e határozat (78), (501) és (626) preambulumbekezdését, annak érdekében, hogy vitassák a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodás fennállását illetően tett megállapítások hitelességét. E tekintetben egyebekben meg kell állapítani, hogy ugyanezen határozat számos olyan elemet tartalmaz, amelyek megerősítik az engedékenységet kérelmezők, a szóbeli nyilatkozatok és az információkérésekre adott válaszok által közölt terhelő körülményeket, azon, a helyszíni vizsgálatok során összegyűjtött dokumentumok mellett, amelyek bizonyítják az említett megállapodás fennállását.

176    Közelebbről rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat (626) preambulumbekezdése az említett határozat több más olyan preambulumbekezdésére hivatkozik, amelyek a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodás fennállásával kapcsolatos bizonyítékokat tartalmaznak, mégpedig e határozat (306), (329), (353), (355), (357), (358), (380), (384), (386), (393), (428) és (437) preambulumbekezdésére, amelyeket a felperesek nem vitattak részletes módon. Ezenfelül ugyanezen határozat (80)–(86) preambulumbekezdése megemlíti, hogy ilyen megállapodás vonatkozott az európai, japán és dél‑koreai gyártók közötti tárgyalások tárgyát képező európai projektekre. Ezenfelül, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, e bizonyítékok cáfolják a J‑Power Systems azon szóbeli nyilatkozatát, amelyre a felperesek azon állításuk alátámasztása érdekében hivatkoznak, amely szerint az elektromos kábelek gyártói között korábban fennállt, az „exportterületekre” vonatkozó kapcsolatok 2004 végén megszakadtak. Az említett bizonyítékok ugyanígy elegendőek a felperesek által megfogalmazott azon magyarázat megcáfolására, amely szerint azon találkozók, amelyeken az említett gyártók úgy döntöttek, hogy együttműködnek a piacon, csak az EGT‑n kívüli projektekre vonatkoztak.

177    Harmadszor a megtámadott határozat (502)–(509) preambulumbekezdésében a Bizottság annak bizonyítását célzó körülményeket ismertet, hogy a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodást és az „európai kartellkonfigurációt” végrehajtották. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a jelen jogalap keretében a felperesek az említett elemek töredékeit idézik, de elmulasztják különösen az ázsiai gyártók részére az említett megállapodás végrehajtásának biztosítása érdekében adott utasítások vitatását. Ezenkívül, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, és amint az kitűnik a fent hivatkozott preambulumbekezdésekből, a felperesek nem vitatják az arra vonatkozó bizonyítékokat sem, hogy a felek tudatában voltak tevékenységeik jogellenes jellegének, és bizonyos számú szervezeti és technikai óvintézkedést tettek annak érdekében, hogy ne lepleződjenek le.

178    Negyedszer, a felperesek azon érvét illetően, amely szerint a Bizottságnak elemeznie kellett volna a kartell hatásait, elegendő arra rámutatni, hogy ilyen kötelezettség nem áll fenn abban az esetben, ha cél általi jogsértések érintettek, mint a megtámadott határozatban megállapított piacfelosztás esetén (lásd: 2015. június 16‑i FSL és társai kontra Bizottság ítélet, T‑655/11, EU:T:2015:383, 420. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Mindenesetre rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat 3.3 pontja ismerteti az annak bizonyítására irányuló, konkrétan a felperesek által sem vitatott bizonyítékokat, hogy a kartellt végrehajtották, és közelebbről példákat is hoz erre, például az említett határozat (113) és (114) preambulumbekezdésében. Egyebekben hozzá kell tenni, hogy még ha a felperesek állításának megfelelően a kartell tagjai között felosztott egyes, többek között e határozat (192) preambulumbekezdésében, (234) preambulumbekezdésének a) pontjában és (151) preambulumbekezdésében hivatkozott projekteket nem is hajtottak végre, az ugyanezen határozat (645) preambulumbekezdésében hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy egy versenyellenes célú megállapodás végrehajtása – még ha csak részleges is – elég az említett megállapodás által a piacra gyakorolt hatás hiánya megállapítása lehetőségének elvetéséhez (2005. október 25‑i Groupe Danone kontra Bizottság ítélet, T‑38/02, EU:T:2005:367, 148. pont). Ehhez hozzá kell tenni, hogy e projektek semmiféleképpen sem kérdőjelezhetik meg a Bizottság által hivatkozott összes többi bizonyítékot.

179    Ötödször a felperesek lényegében előadják, hogy műszaki, kereskedelmi és történelmi okok miatt a japán és a dél‑koreai gyártóknak nem volt okuk arra, hogy versenyt támasszanak az „európai projekteket” illetően. Álláspontjuk szerint ezen indokok hihető magyarázatot szolgáltatnak a megtámadott határozatban ismertetett bizonyítékokra.

180    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az olyan megállapodás, amely arra irányul, hogy megvédje az európai gyártókat az Európai Unió területén az egyéb külföldi gyártóktól származó tényleges vagy potenciális versenytől, alkalmas a verseny korlátozására, hacsak az európai piacra történő belépésnek nincsenek olyan leküzdhetetlen akadályai, amely kizárnak minden potenciális versenyt e külföldi gyártók részéről (lásd ebben az értelemben: 2014. május 21‑i Toshiba kontra Bizottság ítélet, T‑519/09, nem tették közzé, EU:T:2014:263, 230. pont).

181    A jelen ügyben a felperesek nem hivatkozhatnak arra, hogy a japán és a dél‑koreai gyártók nem voltak legalábbis potenciális versenytársai az EGT‑ben az európai gyártóknak.

182    Rá kell ugyanis mutatni először arra, amint az kitűnik a megtámadott határozat (658) preambulumbekezdéséből, hogy a megállapodáshoz való csatlakozást rendszeresen megerősítették a résztvevők, továbbá a kartell „A tagjai” és „R tagjai” kölcsönösen tájékoztatták egymást a másik fél „területéről” származó ajánlati felhívásokról. Másodszor az említett határozat (663) preambulumbekezdése szerint az európai ügyfelek rendszeresen felhívták a japán és a dél‑koreai gyártókat, hogy tegyenek ajánlatot a projektjeikre. Ezenkívül ebben az utolsó preambulumbekezdésben a Bizottság hivatkozik e határozat (231) és (279) preambulumbekezdésére, amelyekben több olyan bizonyítékot megemlít, amelyekből kitűnik, hogy két japán gyártót megkerestek az EGT‑ben, többek között Spanyolországban, Olaszországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban megvalósítandó projektek kapcsán. Harmadszor, amint az ugyanezen határozat (664) és (666) preambulumbekezdéséből is kiderül, az, hogy különböző ügyfeleknek, amint azt a felperesek előadják, eltérő műszaki igényeik lehetnek, minden potenciális szállítóra vonatkozik, függetlenül attól, hogy európaiak, japánok vagy dél‑koreaiak. Negyedszer, amint az a szóban forgó határozat (666) preambulumbekezdésében szerepel, a bizottsági vizsgálat megindítása óta több japán és dél‑koreai fél tett lépéseket annak érdekében, hogy részt vegyenek az EGT‑ben megvalósítandó projektekben. Ötödször rá kell mutatni, hogy 2001‑ben és 2005‑ben egy dél‑koreai vállalkozás ugyanezen határozat (661) preambulumbekezdése szerint részt vett az EGT‑ben megvalósítandó, elektromoskábel‑rendszerek – közelebbről Németországban, Írországban és Hollandiában történő – értékesítésében álló projektekben. E részvétel megerősíti azt, hogy az említett vállalkozás legalábbis potenciális versenytársa volt az európai gyártóknak az EGT‑ben, valamint hogy nem álltak fenn az európai piacra történő belépés leküzdhetetlen akadályai.

183    Ebből következik, hogy ellentétben a felperesek által előadottakkal, a japán és dél‑koreai gyártók EGT‑n belüli részvétele nem volt sem műszakilag kivitelezhetetlen, sem gazdaságilag életképtelen.

184    Következésképpen a felpereseknek nem sikerült megkérdőjelezniük a Bizottság azon megállapítását, amely szerint olyan versenyellenes megállapodásban vettek részt, amely előírta különösen a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodást.

185    A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a felperesek nem bizonyítják, hogy a Bizottság nem bizonyította kellően az EUMSZ 101. cikk megsértésének fennállását.

186    A hatodik jogalapot tehát el kell utasítani.

 A hetedik, a jogsértés időtartamának téves megállapításán alapuló jogalapról

187    A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon a versenyellenes megállapodás kezdő időpontját, különösen az 1999 és 2000 közötti időszak vonatkozásában, amelynek során szerintük kizárólag „szigorúan tárgyalási szakasz” volt folyamatban. Előadják többek között, hogy semmi sem bizonyítja azt, hogy a jogsértés az 1999. február 18‑án Zürichben (Svájc) tartott találkozó során kezdődött, valamint hogy semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azt, hogy megállapodást kötöttek azon többi találkozó során, amelyeken a Pirelli 1999 és 2000 között részt vett.

188    Ami egyrészt az 1999. február 18‑án Zürichben tartott találkozót illeti, a felperesek rámutatnak arra, hogy a Bizottság iratai között található egyetlen dokumentum Y., a Sumitomo Electric Industries munkavállalója által készített, a közös mentesség iránti kérelem keretében benyújtott belső feljegyzés, amelyet a Bizottság az említett találkozóról szóló beszámolóként értelmezett, noha a szerzőt nem említi, és a feljegyzést nem osztották meg más, e találkozón jelen levő személyekkel. A felperesek szerint gyenge bizonyító erejű bizonyítékról van szó, amelyet nem támaszt alá a J‑Power Systems egyik szóbeli nyilatkozata sem, ahogy bizonyítékok szélesebb csoportja sem. Ehhez hasonlóan megjegyzik, hogy a Bizottság maga emeli ki a megtámadott határozat (497) preambulumbekezdésében, hogy a szóban forgó találkozó során nem született megállapodás a „nemzeti területek” meghatározását és az e területeken kívül elhelyezkedő projektek kvótáinak felosztását illetően. Ily módon a Bizottság nem állíthatja, hogy ezen időponttól kezdődően kartell állt fenn, ahogy azt sem, hogy a résztvevők megszüntették vagy lényegesen csökkentették a piaci magatartásukkal kapcsolatos bizonytalanságot. Végül a felperesek szerint a Bizottság határozathozatali gyakorlatának elemzése azt bizonyítja, hogy egy kartell kezdete soha nem alapult ennyire kevéssé alátámasztott körülményeken.

189    Ami másrészt az egyéb bizonyítékokat illeti, a felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozat nem támasztja alá, legalábbis a 2000 végéig terjedő időszak vonatkozásában azt, hogy az európai és a japán gyártók megállapodtak az „A/R kartellkonfiguráció” végrehajtásában, sem pedig azt, hogy létrejött az említett kartell „európai konfigurációja”. Közelebbről az 1999. május 24‑én Kuala Lumpurban (Malajzia), 1999. június 3‑án és 4‑én Tokióban (Japán), 1999. július 26‑án Londonban (Egyesült Királyság), 1999. október 19‑én Kuala Lumpurban, 2000. március 1‑jén és 2‑án Tokióban, 2000. május 11‑én Párizsban (Franciaország), júliusban Milánóban vagy Londonban és 2000. november 29‑én Kuala Lumpurban tartott találkozókról van szó.

190    A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

191    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése tiltja az olyan megállapodásokat és összehangolt magatartásokat, amelyek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, így különösen a piacok vagy a beszerzési források felosztására irányuló megállapodásokat és összehangolt magatartásokat.

192    Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás létezéséhez elég az, hogy az érintett vállalkozások kifejezzék az arra irányuló közös akaratukat, hogy meghatározott piaci magatartást tanúsítanak. Valamely megállapodás az említett rendelkezés értelmében létrejöttnek tekinthető, ha akarategység áll fenn magának a verseny korlátozásának tekintetében, még akkor is, ha a tervezett korlátozás konkrét elemei még tárgyalás tárgyát képezik (lásd: 2011. június 16‑i Solvay kontra Bizottság ítélet, T‑186/06, EU:T:2011:276, 85. és 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E tekintetben irreleváns annak vizsgálata, hogy a vállalkozások – jogilag, ténylegesen vagy erkölcsileg – úgy érezték‑e, hogy kötelesek az általuk egyeztetett magatartást tanúsítani (1998. május 14‑i Mayr‑Melnhof kontra Bizottság ítélet, T‑347/94, EU:T:1998:101, 65. pont; 2008. július 8‑i Lafarge kontra Bizottság ítélet, T‑54/03, nem tették közzé, EU:T:2008:255, 219. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

193    Az összehangolt magatartás fogalma egyfajta egyeztetést jelent a vállalkozások között, amelyek ugyan nem kötnek kifejezetten megállapodást, ám a kockázatokkal teli versenyt tudatosan helyettesítik az egymás közötti gyakorlati együttműködéssel (lásd: 2011. június 16‑i Solvay kontra Bizottság ítélet, T‑186/06, EU:T:2011:276, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

194    Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésével ily módon ellentétes a gazdasági szereplők közötti bármely olyan közvetlen vagy közvetett kapcsolatfelvétel, amely jellegénél fogva vagy befolyásolja a tényleges, illetve potenciális versenytárs piaci magatartását, vagy feltárja az ilyen versenytárs előtt, hogy az adott vállalkozás saját maga milyen piaci magatartásról döntött, illetve milyen piaci magatartást fontolgat, amennyiben e kapcsolatfelvétel célja vagy hatása a verseny korlátozása. Az a tény, hogy valamely vállalkozás versenyellenes megállapodás előkészítése céljából információkat közöl versenytársaival, elegendő a hivatkozott rendelkezés értelmében vett összehangolt magatartás fennállásának bizonyítására (lásd: 2011. június 16‑i Solvay kontra Bizottság ítélet, T‑186/06, EU:T:2011:276, 88. és 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

195    A megállapodás és az összehangolt magatartás EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett fogalmai szubjektív szempontból az összejátszás azonos jellegű formáit jelenítik meg, és azok csak intenzitásuk, valamint megjelenési formájuk vonatkozásában különböztethetők meg egymástól. Ennélfogva ahhoz, hogy mindenesetre ezt a rendelkezést alkalmazni kelljen, elegendő, hogy az abban említett jogsértési formák valamelyikének tényállási elemei bizonyítást nyerjenek (2013. december 5‑i Solvay kontra Bizottság ítélet, C‑455/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:796, 53. pont).

196    Egyebekben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottságnak nemcsak a kartell létezését, hanem annak időtartamát is bizonyítania kell (2005. július 14‑i ThyssenKrupp kontra Bizottság ítélet, C‑65/02 P és C‑73/02 P, EU:C:2005:454, 31. pont).

197    Noha a Bizottságnak pontos és egybevágó bizonyítékokat kell nyújtania annak bizonyítására, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megsértése megtörtént, nem szükséges az általa előterjesztett minden egyes bizonyítéknak eleget tennie e feltételeknek a jogsértés összes elemét tekintve. Elegendő, ha az intézmény által felhozott valószínűsítő körülmények csoportja a maga teljességében értékelve megfelel e követelménynek. Ily módon a Bizottság által a megtámadott határozatban az e rendelkezés valamely vállalkozás általi megsértésének bizonyítására hivatkozott valószínűsítő körülményeket nem elkülönülten, hanem összességükben kell értékelni (lásd: 2014. december 12‑i Repsol Lubricantes y Especialidades és társai kontra Bizottság ítélet, T‑562/08, nem tették közzé, EU:T:2014:1078, 152. és 153. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

198    A versenyellenes magatartás vagy megállapodás fennállását a legtöbb esetben bizonyos olyan egybeesésekből és valószínűsítő körülményekből kell kikövetkeztetni, amelyek együttesen vizsgálva – más összefüggő magyarázat hiányában – a versenyszabályok megsértését bizonyíthatják (2015. szeptember 17‑i Total Marketing Services kontra Bizottság ítélet, C‑634/13 P, EU:C:2015:614, 26. pont).

199    A jelen ügyben a Bizottság többek között a megtámadott határozat (138) és (506) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az említett határozat tárgyát képező kartell 1999. február 18‑án kezdődött, amikor négy japán elektromoskábel‑szállító, a Furukawa Electric, a Fujikura, a Sumitomo Electric Industries és a Hitachi Cable képviselői, valamint két európai elektromoskábel‑szállító, köztük a Pirelli képviselői találkoztak egy zürichi szállodában. Még ha a felperesek maguk nem is vettek részt e találkozón, emlékeztetni kell arra, hogy amint az a negyedik jogalap vizsgálatából kitűnik, felelősséget viselnek az e találkozón való részvételért, mint a Pirelli jogutódjai.

200    A Bizottság a fenti 199. pontban szereplő megállapítást több ténykörülményre alapította, amelyek a következőképpen foglalhatók össze.

201    A Bizottság mindenekelőtt rámutatott, hogy a megtámadott határozat tárgyát képező kartell két, a főbb európai elektromoskábel‑szállítók által az 1970‑es évek során az International Cable Development Corporation (nemzetközi kábelfejlesztési társaság) keretében kötött STEA‑n és SMEA‑n alapuló exportrendszerből eredt. Az említett határozat (64) preambulumbekezdése szerint az STEA és az SMEA rögzítette az említett megállapodásokat megkötő társaságok „nemzeti területein” kívül a nagyfeszültségű, föld alatti és tenger alatti elektromos kábelekre vonatkozó szerződésekkel, illetve projektekkel kapcsolatos ajánlattételnek és azok odaítélésének eredeti keretét. A Bizottság ugyanezen preambulumbekezdésben kiemeli, anélkül hogy a felperesek azt vitatnák, hogy a vizsgálat során fény derült arra, hogy e megállapodások mellett létezett egy írásba nem foglalt megegyezés is az európai, japán és dél‑koreai gyártók között, amely révén a három gyártói csoport vállalta, hogy nem támasztanak egymással szemben versenyt a „nemzeti területeiken”. Más régiókban a gyártók célja az volt, hogy felosszák egymás között a projekteket, oly módon, hogy az európai gyártók kapták a projektek körülbelül 60%‑át, míg a japán gyártók azoknak körülbelül 40%‑át. Az egyes csoportokban elnököt és titkárt (koordinátort) jelöltek ki a felosztás megszervezése céljából. A szóban forgó megállapodások és az említett írásba nem foglalt megegyezés azon résztvevői, amelyek esetleges föld alatti és tenger alatti elektromos kábelekre vonatkozó projektekkel kapcsolatos megkereséseket kaptak ügyfelektől, kötelesek voltak bejelenteni e megkereséseket a japán vagy az európai titkárnak, amennyiben az elektromos kábelek típusa és hossza megfelelt bizonyos feltételeknek. A titkárok vagy koordinátorok ezt követően tárgyaltak, és megegyeztek abban, hogy mely gyártói csoportnak osztják ki a projektet.

202    Nem vitatott, hogy a megtámadott határozat tárgyát képező kartell követi a fenti 201. pontban leírt rendszert.

203    Ezt követően a megtámadott határozat (117) preambulumbekezdése szerint az STEA és az SMEA, a kapcsolódó írásba nem foglalt megegyezést is beleértve, 1997 végén megszűnt. A Bizottság konkrét körülmények révén a felperesek által sem vitatott bizonyítékokat szolgáltat, amelyekből kitűnik, hogy egyrészt az e megállapodásokat kötő társaságok tudatában voltak azok jogellenes jellegének, valamint másrészt, hogy e megállapodások jövőbeli újraszervezését tervezték. A Bizottság továbbá olyan bizonyítékokat szolgáltatott a megtámadott határozat (119) és (121)–(136) preambulumbekezdésében, valamint e határozat I. mellékletének 3–15. pontjában, amelyek megerősítik, hogy az említett társaságok folytatták a találkozókat, és továbbra is megvitatták az említett megállapodások megszűnésének következményeit, valamint az új megállapodás megkötésének lehetőségét. E tekintetben a felperesek nem vitatják, hogy tizenegy találkozón vettek részt más japán szállítókkal 1998 folyamán, továbbá egy 1998. októberben Kuala Lumpurban szervezett találkozón, amelyen részt vett többek között a Pirelli, a Sumitomo Electric Industries, a Hitachi Cable, a Furukawa Electric, a Fujikura és egy másik európai társaság.

204    Meg kell jegyezni, hogy a fenti 203. pontban említett találkozók egyikén sor került egy, a Bizottság által a megtámadott határozat (129) preambulumbekezdésében ismertetett, a felperesek által sem vitatott tárgyalásra, amely egy Szingapúrban megvalósítandó, elektromos kábelekre vonatkozó projektet érintett, amelyet eredetileg az STEA és az SMEA megszűnését megelőzően az európai vállalkozásoknak osztottak ki, és amelynek vonatkozásában azt kifogásolták, hogy a Furukawa Electric alacsony árú ajánlatot nyújtott be. E kifogás keretében azt is megjegyezték, hogy a hasonló megatartások alkalmasak „[a japán és az európai gyártók] között tárgyalás alatt álló jövőbeli terv” meghiúsítására.

205    Ezenkívül a Bizottság kitért arra a hat rendszeres találkozóból álló sorozatra, amelyet 1999‑ben szerveztek, többek között a Pirelli, a Fujikura, a Furukawa Electric, a Hitachi Cable és a Sumitomo Electric Industries képviselői között. E találkozókat a japán és az európai szállítók további találkozói követték, valamint több, 2000‑ben szervezett kétoldalú találkozó. Az e találkozókról készült, a Bizottság által többek között a megtámadott határozat (137), (141), (143), (144) és (154) preambulumbekezdésében hivatkozott korabeli feljegyzésekből kitűnik, hogy azok versenyellenes tartalmúak voltak, mivel egy, az STEA és az SMEA szerkezetét átvevő, piacfelosztásról szóló megállapodás létrehozásáról és működtetéséről szóltak. E találkozók résztvevői megvitatták a piacfelosztás szabályait, a „nemzeti területek” meghatározását, azokat a kvótákat, amelyek szerint az „exportterületeken” található projekteket fel kell osztani, a megállapodás hatálya alá tartozó elektromos kábelek feszültségét, a regionális koordinátorok kijelölését, valamint azokat az új vállalkozásokat, amelyeket be kell vonni a tárgyalásokba annak érdekében, hogy biztosítsák az új megállapodás lehető leghatékonyabb működését.

206    Végül a Bizottság a megtámadott határozat (145) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy közös mentesség iránti kérelmükben a J‑Power Systems, a Sumitomo Electric Industries és a Hitachi Cable megerősítették, hogy a kartell kezdeti időszaka során legalábbis a Sumitomo Electric Industries és a Hitachi Cable tiszteletben tartotta a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodást, ügyelve arra, hogy egyes, az európai „nemzeti területen” elhelyezkedő projekteket ne nekik ajánlják fel, hanem európai társaságoknak.

207    A megtámadott határozat szerint ebben az összefüggésben került sor az 1999. február 18‑i zürichi találkozóra, amelynek során Y., a Sumitomo Electric Industries munkavállalója elkészítette a Bizottság által az említett határozat (137) preambulumbekezdésében hivatkozott jegyzeteket. E jegyzetekből – amelyek egyértelműen rögzítik az említett találkozó időpontját és helyét, és amelyek korabeli jellegét ennélfogva a felperesek nem vitathatják – kitűnik, hogy e találkozó a tenger alatti elektromos kábelekre vonatkozó projektekkel kapcsolatos kartellt szabályozó feltételekről szólt, vagyis az európai és a japán csoport részére kiosztandó kvótákról, a „nemzeti területek” felosztásáról a vállalkozások gyártó létesítményeinek elhelyezkedése alapján, valamint a kvóták állásfoglalások révén történő nyomon követéséről és ellenőrzéséről az „exportterületeken”. A résztvevők megvitatták továbbá az ABB, valamint az SWCC Showa Holdings és a Mitsubishi Cable Industries japán vállalkozások integrációját a megállapodásba, valamint megtárgyalták az ABB‑re az előszigetelt csövekkel kapcsolatos kartellben való részvétel miatt kiszabott bírság kérdését, továbbá kimutatták, hogy ennélfogva tudatában vannak e tekintetben bizonyos kockázatoknak.

208    Az 1999. február 18‑i zürichi találkozót illetően a Bizottság a megtámadott határozat (497) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy egyes ott megvitatott szempontok nem eredményeztek megállapodást. A J‑Power Systems szóbeli nyilatkozatának leiratából és az említett találkozóról készített írásbeli feljegyzésből ugyanis kitűnik, hogy a felek nem állapodtak meg az „exportterületek” vonatkozásában alkalmazandó kvótáról („60/40 kvóta” vagy „70/30” kvóta), és nem döntöttek véglegesen arról, hogy a nemzeti területeknek le kell‑e fedniük Svédországot (az ABB gyártási tevékenységeinek színhelyét), Dél‑Koreát és Tajvant. A Bizottság ugyanakkor úgy vélte, hogy e találkozó jelentette a jogsértést kezdetét. E tekintetben az említett határozat (506) preambulumbekezdésében a Bizottság a következőket mondta ki:

„Figyelemmel […] az 1999. február 18‑i találkozót megelőzően tanúsított magatartásra, amikor a felek vitathatatlanul azt tervezték, hogy újra alkalmazni kezdik korábbi megállapodásaikat, valamint […] az azt követően tanúsított magatartásukra, hogy nyíltan felosztották a projekteket az exportterületeken, tiszteletben tartották egymás nemzeti területeit, és arra készültek, hogy más társaságokat is felhívnak, hogy csatlakozzanak a »tervhez« […], észszerűen arra lehet következtetni, hogy az 1999. február 18‑i találkozó bizonyítja, hogy ebben az időszakban fennállt a közös szándék a piacok és az ügyfelek felosztására, valamint a rendes verseny torzítására mind a [föld alatti] kábelekre, mind a [tenger alatti] kábelekre vonatkozó projektekkel összefüggésben. Legalább ezen időponttól kezdve szándékegység állt fenn magának a résztvevők közötti verseny korlátozásának elvét illetően. A felek ennek megfelelően az [EUMSZ] 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodást kötöttek vagy összehangolt magatartást követtek, még ha a kartell egyes részleteit illetően még folytak is tárgyalások ezen időszakban.”

209    A Törvényszék úgy véli, hogy figyelemmel a fenti 192–198. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra, a Bizottságnak az 1999. február 18‑i zürichi találkozó tartalmára vonatkozó, a megtámadott határozat (506) preambulumbekezdésében kifejtett következtetését nem terheli sem téves jogalkalmazás, sem mérlegelési hiba.

210    Először is ugyanis a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította, megalapozottan véve figyelembe az STEA és az SMEA – amelyekben a Pirelli is részt vett – megszűnésének összefüggését, hogy 1998‑tól e megállapodások tagjai, vagyis a tenger alatti és föld alatti elektromos kábelek főbb európai és japán szállítói folytatták az új megállapodás megkötését célzó tárgyalásokat, valamint hogy az idők során sikerült végrehajtaniuk ezt az új megállapodást. Az 1999. február 18‑i zürichi találkozóról készített írásbeli feljegyzés, vagyis az első olyan feljegyzés, amely teljes mértékben bemutatja ezen új megállapodás alapjait, megerősíti, hogy az említett feljegyzés készítésének időpontjában az e találkozón részt vevő vállalkozások megállapodtak a piacfelosztás elvében mind az „exportterületeket”, mind a „nemzeti területeket” illetően. Ezen elv fennállását, valamint azt, hogy az STEA‑t és az SMEA‑t megkötő társaságok követték azt, megerősíti a felperesek részvételével zajló, a fenti 204. pontban ismertetett tárgyalás is.

211    E tekintetben egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy semmi nem akadályozza meg a Bizottságot abban, hogy figyelembe vegye a kartell tulajdonképpeni létrehozását előkészítő szakaszokat azon gazdasági helyzet megállapítása érdekében, amely megelőzte és megmagyarázta a kartell létrehozását, vagy pedig annak bizonyítása és értékelése érdekében, hogy a kartell egyes tagjai milyen szerepet játszottak a kartell kidolgozásában, létrehozásában és végrehajtásában (2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 60. pont).

212    Másrészt fontos megjegyezni, ahogy a Bizottság is tette a megtámadott határozat (498) preambulumbekezdésében, hogy az 1999. február 18‑i zürichi találkozó tartalmának értékelése szempontjából a döntő kérdés nem az, hogy ebben az időpontban az említett találkozón részt vevő hat társaság véglegesen megállapodott‑e a megállapodás minden elemében, hanem az, hogy az e találkozó során folytatott tárgyalások lehetővé tették‑e e hat társaság számára, hogy részvételük révén eloszlassák vagy legalábbis lényegesen csökkentsék a részükről a jövőben várható piaci magatartást illető bizonytalanságot (lásd ebben az értelemben: 2008. július 8‑i BPB kontra Bizottság ítélet, T‑53/03, EU:T:2008:254, 182. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

213    Ily módon sem az Y. feljegyzéseiben használt feltételes mód és jövő idő, sem pedig az, hogy e személy úgy nyilatkozott, hogy még az 1999. októberben Kuala Lumpurban szervezett találkozó után sem kötöttek semmilyen megállapodást, nem elegendő ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy 1999. február 18‑án a zürichi találkozón részt vevő vállalkozások még nem sértették meg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését. Ezenfelül, noha a felperesek annak alapján kérdőjelezik meg Y. feljegyzéseinek bizonyító erejét, hogy a J‑Power Systems belső dokumentumáról volt szó, amelyet álláspontjuk szerint nem erősítettek meg a találkozó többi résztvevőjének egyéb feljegyzései, elegendő arra emlékeztetni, hogy az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően egy dokumentum belső jellege nem lehet akadálya annak, hogy arra a Bizottság terhelő bizonyítékként hivatkozzon más bizonyítékok megerősítése érdekében, különösen egybehangzó bizonyítékok szélesebb csoportja összefüggésében (lásd ebben az értelemben: 2004. július 8‑i JFE Engineering kontra Bizottság ítélet, T‑67/00, T‑68/00, T‑71/00 és T‑78/00, EU:T:2004:221, 231. pont). E tekintetben hozzá kell tenni, hogy következtetése levonása érdekében a Bizottság nem kizárólag Y. jegyzeteire támaszkodott, hanem, amint az kitűnik a fenti 201–206. pontból is, a többek között a felek ez utóbbi találkozót megelőző és azt követő magatartására vonatkozó egyéb bizonyítékokra alapított általános összefüggésre is. Végül, ellentétben a felperesek által előadottakkal, a szóban forgó jegyzetek bizonyító erejét nem gyengíti az, hogy azokat szerzőjük több évvel később szerintük „távoli emlékek” alapján értelmezte. E tekintetben a Bizottsághoz hasonlóan elegendő arra rámutatni, hogy egy ilyen, az időben távoli értelmezés nem ronthatja le e jegyzetek mint korabeli okirati bizonyítékok bizonyító erejét.

214    Másodszor, ellentétben a felperesek állításával, az 1999. február 18‑i zürichi találkozó összefüggésére vonatkozó különböző bizonyítékok, beleértve az érintett vállalkozások között később folyt információcserét is, megerősítik, hogy a kartell kezdeti szakaszában a tenger alatti és föld alatti elektromos kábelek főbb európai és japán szállítóit, a Pirellit is beleértve, a piacoknak az STEA és az SMEA rendszerét követő felosztására irányuló közös szándék fűzte össze, valamint hogy ezenfelül végre is hajtották e piacfelosztást. Ez többek között a megtámadott határozat (145) preambulumbekezdésében említett projekteket érinti, amelyeket a „nemzeti területe” vonatkozó megállapodásnak megfelelően az európai vállalkozásoknak osztottak ki.

215    A fenti megfontolásokból az következik, hogy a Bizottság megalapozottan tekintette úgy, hogy 1999. február 18‑án a nagy‑ és igen nagy feszültségű, tenger alatti és föld alatti elektromos kábelek főbb japán és európai szállítóinak, beleértve a felpereseket is, fennállt a közös akarata a verseny korlátozására a piacok felosztása révén. Ennélfogva a Bizottság nem követett el hibát, amikor azt állapította meg, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a felpereseknek felrótt megsértése ezen időpontban kezdődött.

216    A felperesek azon érveit illetően, amelyek szerint a 2000 folyamán zajlott találkozók versenyellenes jellegét nem bizonyították kellően, meg kell állapítani, hogy mivel a Bizottság nem követett el hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy a jogsértés kezdő időpontját az 1999. február 18‑i zürichi találkozó határozta meg, ezért ezek az érvek hatástalanok.

217    A hetedik jogalapot tehát el kell utasítani.

 A nyolcadik, a kiszabott bírságok számítását illetően az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének, a 2006. évi bírságkiszabási iránymutatásnak, valamint az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének megsértésén alapuló jogalapról

218    Nyolcadik jogalapjukkal a felperesek egyrészt azt állítják, hogy a megtámadott határozatban aránytalan volt a jogsértés súlyának értékelése, valamint a belépési díjak meghatározása. Másrészt kifejtik, hogy azáltal, hogy az európai vállalkozások esetében az eladások értékének magasabb arányát alkalmazta, mint a japán vállalkozások esetében, a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét.

219    A jelen jogalap két részének vizsgálatát megelőzően emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján a Bizottság az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseit szándékosan vagy gondatlanul megsértő vállalkozásokkal szemben határozattal bírságot szabhat ki, amelynek összegét a jogsértés súlyát és időtartamát egyszerre figyelembe véve határozzák meg.

220    A 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás 19–22. pontjának megfelelően azon két tényező közül az egyik, amelyen a bírság alapösszege alapul, az érintett eladások értékének a jogsértés súlyának mértéke alapján megállapított aránya. A jogsértés súlyát minden egyes jogsértéstípusnál esetenként állapítják meg, az adott ügy valamennyi körülménye figyelembevételével. Az eladások értéke konkrét esetben figyelembe veendő arányának meghatározása érdekében a Bizottság olyan tényezőket vesz figyelembe, mint például a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e.

221    A Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a bírságok összegének megállapítása során annak érdekében, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába irányítsa (lásd: 2012. december 12‑i Novácke chemické závody kontra Bizottság ítélet, T‑352/09, EU:T:2012:673, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2013. március 14‑i Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélet, T‑588/08, EU:T:2013:130, 662. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanakkor a bírság összegének felülvizsgálata során a bíróság sem a 2006. évi bírságkiszabási iránymutatásban említett kritériumok alkalmazásakor figyelembe vett tényezők megválasztását, sem pedig e tényezők értékelését illetően nem hivatkozhat e mérlegelési mozgástérre annak érdekében, hogy lemondjon a bírságösszeg mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból alapos felülvizsgálatának elvégzéséről (2011. december 8‑i KME Germany és társai kontra Bizottság ítélet, C‑272/09 P, EU:C:2011:810, 102. pont). Ehhez hasonlóan, amikor a Bizottság a versenyjog alapján bírságok kiszabásáról határoz, minden esetben köteles tiszteletben tartani a jog általános alapelveit, köztük az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét az uniós bíróságok általi értelmezésnek megfelelően (2012. december 12‑i Novácke chemické závody kontra Bizottság ítélet, T‑352/09, EU:T:2012:673, 44. pont).

222    A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban, különösen annak (997)–(1010) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a bírság alapösszege és a súly meghatározása tekintetében a jogsértés a jellege miatt a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozik, ami álláspontja szerint 15%‑os mérték alkalmazását indokolja. Továbbá e százalékos mértéket valamennyi címzett vonatkozásában 2%‑kal emelte az összesített piaci részesedés, valamint a kartellnek szinte az egész világra kiterjedő földrajzi hatálya miatt, amely lefedte többek között az EGT területének egészét. Egyébiránt megállapította különösen, hogy az európai vállalkozások, köztük a felperesek magatartása a versenyre nézve károsabb volt, mint a többi vállalkozás magatartása, mivel az európai vállalkozások, azon túl, hogy részt vettek az „A/R kartellkonfigurációban”, az említett kartell „európai konfigurációja” keretében felosztották egymás között az elektromos kábelekre vonatkozó projekteket. Ezen okból a Bizottság az eladások értékének a jogsértés súlya címén figyelembe veendő arányát az európai vállalkozások vonatkozásában 19%‑ban, a többi vállalkozás vonatkozásában pedig 17%‑ban állapította meg.

223    E megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni a felperesek által hivatkozott két részt.

–       Az arányosság elvének megsértésére alapított első részről

224    A felperesek lényegében azt kifogásolják, hogy a Bizottság nem vette kellő mértékben figyelembe a jogsértés összefüggéseit a bírság megállapításának szakaszában. Közelebbről mindenekelőtt úgy vélik, hogy az alapösszeget ki kellett volna igazítani többek között a jogsértés korlátozott terjedelmére, sőt arra tekintettel, hogy a jogsértésnek nem voltak tényleges hatásai az EGT‑ben. Ezt követően előadják, hogy a jogsértés nem hatott ki a kifogásközlésben hivatkozott elektromoskábel‑értékesítések többségére, valamint hogy a felrótt versenyellenes megállapodás nem hathatott ki a végső ügyfelekre, különösen a nekik kiszámlázott árakra. Ezenkívül úgy vélik, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie a kartell fokozatos megszüntetését 2004‑től. Végül előadják, hogy a kartellen kívüli ténykörülmények, mint a nyersanyagárak, gyengítették annak hatásait.

225    A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

226    Először is, a felpereseknek a jogsértés korlátozott terjedelmére alapított érvét illetően rá kell mutatni, hogy amennyiben az a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodás fennállása bizonyítékainak hiányán alapul, úgy azt el kell utasítani. Amint ugyanis az kitűnik a fenti 184. pontban szereplő megállapításból, a felpereseknek nem sikerült megkérdőjelezniük a Bizottság azon megállapítását, amely szerint olyan versenyellenes megállapodásban vettek részt, amely előírta különösen a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodást. E körülmények között rá kell mutatni, hogy a kartellnek nem volt a felperesek által hivatkozott értelemben korlátozott terjedelme.

227    Ezenfelül rá kell mutatni, a megtámadott határozat (1001) preambulumbekezdéséhez hasonlóan, hogy a jelen ügyben 15%‑os arány volt indokolt, kizárólag azon jogsértés – vagyis a föld alatti elektromos kábelekkel kapcsolatos piacok felosztása – jellege miatt, amelyben a felperesek részt vettek. Az ehhez hasonló jogsértés ugyanis – a 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás 23. pontja értelmében – a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozik, ez a 15%‑os mérték pedig a szankcióknak az iránymutatás értelmében az ehhez hasonló jogsértések tekintetében előírt tartománya legalacsonyabb mértékének felel meg (lásd ebben az értelemben: 2017. január 26‑i Laufen Austria kontra Bizottság ítélet, C‑637/13 P, EU:C:2017:51, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

228    Másodszor, a kartell piacra gyakorolt hatásának hiányára alapított érvet illetően emlékeztetni kell arra, hogy mivel a megtámadott határozatban megállapított jogsértés cél általi jogsértés, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottságnak nem kellett bizonyítania annak hatásait (lásd: 2012. december 13‑i Expedia ítélet, C‑226/11, EU:C:2012:795, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezenkívül, amint arra Törvényszék már a fenti 178. pontban emlékeztetett, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy egy versenyellenes célú megállapodás végrehajtása – még ha csak részleges is – elég az említett megállapodás által a piacra gyakorolt hatás hiánya megállapítása lehetőségének elvetéséhez (2005. október 25‑i Groupe Danone kontra Bizottság ítélet, T‑38/02, EU:T:2005:367, 148. pont).

229    A válaszban ugyanakkor a felperesek lényegileg arra hivatkoznak, hogy egy teljes mértékben végre nem hajtott versenyellenes megállapodást, amely semmiféleképpen nem gyakorol hatást az ügyfelek által fizetett árakra, kevésbé súlyosnak kell tekinteni, mint egy teljes mértékben végrehajtott megállapodást, amely az árak növelése révén kárt okoz az ügyfeleknek.

230    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek érveinek többsége a piacra gyakorolt tényleges hatás feltételére – különösen a végső ügyfelek által fizetett árakra – vonatkozik, amely hatást, ha mérhető volt, a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK] 65. [cikk] (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o.) 1. A. pontjának megfelelően figyelembe vehette a bírság megállapításánál. Márpedig a jelen ügyben alkalmazandó 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás 22. pontjának szövege szerint a Bizottságnak a jogsértés súlyának a bírság számítása érdekében végzett értékelésénél súlyosító vagy enyhítő tényezőként nem kell feltétlenül figyelembe vennie a piacra gyakorolt konkrét hatást vagy annak hiányát. Amint az a fenti 222. pontból kitűnik, elegendő, mint a jelen esetben is, ha az eladások értéke arányának a Bizottság által meghatározott figyelembe veendő szintjét a súly meghatározásának befolyásolására az említett rendelkezés alapján alkalmas más körülmények igazolják, mint a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése és a jogsértés földrajzi kiterjedése. Ennélfogva, amennyiben érveikkel a felperesek azt próbálják bizonyítani, hogy a kartell a tagjainak szándékától független okok miatt nem volt képes kifejteni hatásait vagy a várt eredményeket hozni, úgy ezen érveket el kell utasítani mint hatástalanokat.

231    Amennyiben a felperesek érvelését úgy kell értelmezni, hogy úgy vélik, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogsértés végrehajtását, úgy ennek sem lehet helyt adni.

232    A Bizottság által a megtámadott határozat (1009) preambulumbekezdésében tett azon megállapítás ugyanis, amely szerint a kartellt általánosságban végrehajtották és a felek kartellhez való csatlakozását állásfoglalások egymásnak való megküldése, valamint a beszámolási kötelezettség révén ellenőrizték, egyáltalán nem hibás, amint azt a Törvényszék a fenti 178. pontban kiemelte. Ezenfelül a jogsértés fennállásának alátámasztására irányuló, többek között a megtámadott határozat 3.3 és 3.4 pontjában ismertetett és a felperesek által a jelen rész keretében részletesen nem vitatott észrevételek összességéből az következik, hogy a tenger alatti és föld alatti elektromos kábeleket gyártó vállalkozások között a területek felosztására irányuló új megállapodás szabályainak kidolgozásából álló kezdeti időszakot követően e vállalkozások általánosságban, az érintett időszak nagyobb része során követték az említett megállapodásból következő, a „nemzeti területekről” való kölcsönös kivonulásra, az „exportterületek” felosztására és az „európai kartellkonfiguráció” keretében a projektek felosztására vonatkozó iránymutatásokat.

233    Harmadszor a felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy a Bizottságnak a súly mértékének meghatározásánál figyelembe kellett volna vennie a kartell 2004‑től kezdődő jelentős lazulását. E tekintetben elegendő rámutatni a Bizottság által megállapított jogsértés konkrétan a felperesek által sem vitatott egységes és folyamatos jellegére, valamint arra, hogy a Bizottság által összegyűjtött bizonyítékok nem utalnak a kartell megszakadására a 2009‑ig tartó időszak folyamán.

234    Negyedszer a felperesek megjegyzik, hogy a megtámadott határozat (998)–(1010) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság az eladások értékének arányát minden vállalkozás esetében 2%‑kal növelte, egyrészt az összes vállalkozás összesített piaci részesedésének mérete, másrészt pedig a jogsértés földrajzi kiterjedése miatt. A felperesek előadják, hogy az említett növelés az összesített piaci részesedés méretén alapuló részében megalapozatlan, mivel néhány résztvevő személye változott a jogsértés folyamán, valamint különösen, mivel bizonyos vállalkozások jóval 1999. február 18. után csatlakoztak a jogsértéshez, és a 2009. január 28‑i záró időpontot megelőzően fejezték be az abban való részvételüket.

235    E tekintetben rá kell mutatni, hogy bár, amint azt a felperesek állítják, nem minden, a kartellben érintett vállalkozás vett abban részt a teljes érintett időszak folyamán, mindazonáltal egyrészt fennállása nagyobb része során a kartell tagjai voltak a nagy‑ és igen nagy feszültségű, tenger alatti és föld alatti elektromos kábelek főbb európai és japán gyártói. Ezenkívül a 2001 végétől 2006‑ig tartó jelentős időszak folyamán a kartellt megerősítette az olyan kisebb európai szállítók részvétele, mint a Brugg Kabel, az nkt cables, a Safran és a Silec Cable, a 2002 végétől 2005 közepéig tartó időszak vonatkozásában pedig a dél‑koreai szállítók részvétele. Másrészt, amint arra a Bizottság rámutat, anélkül hogy a felperesek vitatnák, az érintett piac – megtámadott határozat címzettjeinek nem minősülő – szereplőinek száma igen korlátozott. E körülmények között, alapos vizsgálatot követően úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság hiba nélkül állapíthatta meg, hogy a határozat címzettjei a nagy‑ és igen nagy feszültségű, tenger alatti és föld alatti elektromos kábelek szinte valamennyi gyártóját jelentik. A Bizottság azt is megalapozottan állapíthatta meg, hogy e körülmény, valamint a kartell felperesek által sem vitatott szinte világméretű földrajzi kiterjedése súlyosította a jogsértést, és ebből következően, e két körülmény figyelembevétele érdekében növelte az eladások értékének arányát 2%‑kal.

236    Ötödször a felperesek előadják, hogy a Bizottságnak ki kellett volna zárnia a nyersanyagok költségét a súly meghatározása során. Lényegében azt jegyzik meg, hogy annak érdekében, hogy megtalálja a jogsértés minden egyes résztvevője által elért gazdasági előny, és ebből következően az egyes vállalkozások által a kartellben képviselt viszonylagos súly alkalmasabb mércéjét, a 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás bevezette az „eladások értékének” a vitatott magatartásokkal kapcsolatos fogalmát. Márpedig a felperesek úgy vélik, hogy e körülmények között meg kell győződni arról, hogy a figyelembe vett érték hűen tükrözi‑e a kartell résztvevői által különösen nyereség formájában elért előnyöket.

237    E tekintetben elegendő arra rámutatni, amint azt a Bizottság is kiemelte a megtámadott határozat (976) preambulumbekezdésében, hogy a Törvényszék már elutasított egy hasonló érvet, amelyet a 2014. május 14‑i Reagens kontra Bizottság ítélet (T‑30/10, nem tették közzé, EU:T:2014:253, 233. pont) alapjául szolgáló ügyben terjesztettek elő. Az említett ítéletből, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy semmiféle észszerű érv nem követeli meg, hogy egy adott piac forgalmát bizonyos gyártási költségek kizárásával számítsák ki, mivel minden ipari ágazatban léteznek a végtermékkel járó olyan költségek, amelyeket a gyártó nem képes ellenőrzése alá vonni, egész tevékenységének mégis alapvető elemét képezik, és amelyek ebből következően a bírság alapösszegének meghatározása során nem zárhatók ki a gyártó forgalmából.

238    Egyebekben rá kell mutatni, amint azt a Bíróság a 2011. december 8‑i KME Germany és társai kontra Bizottság ítéletben (C‑272/09 P, EU:C:2011:810, 53. pont) kimondta, hogy amennyiben egyes esetekben nem vennénk figyelembe a bruttó forgalmat, más esetekben azonban igen, a nettó forgalom és a bruttó forgalom arányán alapuló küszöböt kellene meghatározni, amelyet nehéz lenne alkalmazni, és amely számtalan megoldhatatlan jogvitát eredményezne, ideértve a hátrányos megkülönböztetésre való hivatkozásokat is. A felperesek által e megfontolással szemben felhozott egyetlen érv sem indokolhatja a jelen ügyben eltérő ítélkezési gyakorlatbeli kritérium rögzítését, így az sem, hogy a 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás az érintet vállalkozások „eladásainak értékét” veszi figyelembe, nem pedig a „forgalmat”, mint az 1998. évi bírságkiszabási iránymutatás.

239    A fentiekre figyelemmel azt kell megállapítani, hogy a Bizottság a felperesek által hivatkozott értelemben nem sértette meg az arányosság elvét a bírság alapösszegének megállapítása során.

240    A jelen jogalap első részét tehát el kell utasítani.

–       Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított második részről

241    A felperesek előadják, hogy a Bizottság által az európai vállalkozások és a japán vállalkozások között az eladások értékének a jogsértés súlyára tekintettel megállapított arányát illetően tett megkülönböztetés ellentétes az egyenlő bánásmód elvével.

242    A felperesek emlékeztetnek arra, hogy az eladások értékének a Bizottság által az európai vállalkozások esetében alkalmazott aránya 2%‑kal magasabb volt, mint a többi vállalkozás esetében alkalmazott arány. E megkülönböztetés megindokolása érdekében a Bizottság a megtámadott határozat (999) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy az „A/R kartellkonfiguráció” elosztási mechanizmusain kívül „egyes EGT‑re vonatkozó projekteket az [említett] európai kartellkonfiguráció keretében tovább osztottak az európai gyártók között”. Márpedig a felperesek hangsúlyozzák, hogy a Bizottság szerint „e magatartások, amelyek kizárólag az európai gyártók cselekményei voltak, fokozták az európai, japán és [dél]‑koreai gyártók közötti piacfelosztó megállapodás által már okozott versenytorzítást, és ennélfogva a jogsértés súlyának mértékét”, valamint hogy „[a]z európai kartellkonfiguráció által okozott további torzulás indokolja a súly mértékének 2%‑os emelését azon vállalkozások esetében, amelyek részt vettek a kartell e vetületében”.

243    A felperesek vitatják e megkülönböztetést, egyrészt arra hivatkozva, hogy az „európai kartellkonfigurációt” nem kizárólag az európai vállalkozások hajtották végre. A megtámadott határozatból ugyanis kitűnik, hogy a japán és a dél‑koreai vállalkozások ugyanazon a szinten vettek részt a kartellben, mint az európai vállalkozások. Másrészt úgy vélik, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy az említett konfiguráció miként „fokozta a már okozott versenytorzítást”, ahogy azt sem, hogy mi volt az e konfiguráció által okozott „további torzulás”.

244    A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

245    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amikor a Bizottság a versenyjog alapján bírságok kiszabásáról határoz, minden esetben köteles tiszteletben tartani az uniós jog általános elveit, köztük az egyenlő bánásmód elvét az uniós bíróságok általi értelmezésnek megfelelően. Ez az elv megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és a különböző helyzeteket ne kezeljék azonos módon, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (lásd: 2012. június 27‑i Bolloré kontra Bizottság ítélet, T‑372/10, EU:T:2012:325, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. január 19‑i Mitsubishi Electric kontra Bizottság ítélet, T‑409/12, EU:T:2016:17, 108. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

246    Az európai vállalkozások magatartása súlyának az ázsiai – különösen a japán –vállalkozások magatartásához képest történő értékelését illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban hivatkozott jogsértést két konfigurációból, azaz az „A/R kartellkonfigurációból” és az említett kartell „európai konfigurációjából” álló egységes és folyamatos jogsértésnek minősítette. Az első konfiguráció tartalmazott egyrészt egy, a „nemzeti területre” vonatkozó megállapodást, amelynek értelmében a japán és a dél‑koreai vállalkozások vállalták, hogy elhagyják a kartell „R tagjai” részére fenntartott európai „nemzeti területet”, az utóbbiak ellentétes, a japán és dél‑koreai „nemzeti terület” elhagyására irányuló kötelezettségvállalásáért cserébe, másrészt pedig tartalmazta a világ fennmaradó részének „exportterületeknek” nevezett nagyobb részén elhelyezkedő projektek felosztását. A második konfiguráció, amint az kitűnik a fenti 12. pontból, az európai „nemzeti területen” található projektek és az „exportterületeken” az európai oldal részére kiosztott projektek felosztására irányult az európai vállalkozások között.

247    Azon indokokat, amelyek miatt a Bizottság úgy vélte, hogy a kartell két konfigurációja egyetlen jogsértés részét képezi, a megtámadott határozat (527)–(619) preambulumbekezdése ismerteti. Ebben az összefüggésben az említett konfigurációkat összekötő ugyanazon egységes cél fennállására vonatkozó feltételt illetően a Bizottság az említett határozat (534) preambulumbekezdésében a következőket állapította meg:

„A kartell európai konfigurációja (ahogy az ázsiai vállalkozások közötti felosztás is) az általános megállapodás alá volt rendelve, és azt hajtotta végre. Ezen európai R találkozók során ugyanis az európai koordinátor közvetítette az A/R találkozók során folytatott tárgyalásokat […] Ennek érdekében a felek gyakran röviddel az A/R találkozók után szervezték meg az R találkozókat […] Ezenfelül az R találkozók során a felek kifejezték az exportterületeken elhelyezkedő projektekkel kapcsolatos érdekeiket, amely projekteket az A/R találkozók során kellett megvitatni. Ehhez hasonlóan az A/R találkozókon részt vevő feleket tájékoztatták [az említett konfiguráció] keretében folyt fő tárgyalásokról. Ily módon [az utóbbi] szerves részét képezte az átfogó tervnek.”

248    A Bizottság megállapította a japán és a dél‑koreai vállalkozások többségének felelősségét a kartell egészében való részvételért, beleértve annak „európai konfigurációját” is. Közelebbről az említett kartell egésze vonatkozásában megállapította a kartell kemény magjához tartozó japán vállalkozások, vagyis a Sumitomo Electric Industries, a Hitachi Cable és közös vállalkozásuk, a J‑Power Systems, továbbá a Furukawa Electric, a Fujikura és közös vállalkozásuk, a Viscas felelősségét.

249    Ugyanakkor a megtámadott határozat (537) preambulumbekezdésében a Bizottság árnyalta a különböző vállalkozások kartellben való részvételének szintjét. Az alábbiakat állapította meg ugyanis:

„A kartell résztvevőinek kemény magja (a Nexans, a Pirelli/Prysmian, a Furukawa [Electric], a Fujikura és a Viscas, [a Sumitomo Electric Industries], [a Hitachi Cable] és [a J‑Power Systems]) ugyanaz volt [a föld alatt és tenger alatti elektromos] kábelek esetében, és egyszerre alkalmazta a nemzeti terület elvét, valamint az exportterületeken elhelyezkedő projektek felosztására vonatkozó megállapodást. Míg objektív okok miatt a japán és [dél‑koreai] vállalkozások nem vettek részt az európai kartellkonfigurációban, addig a Nexans és a Pirelli/Prysmian mindkettőben aktív volt.”

250    A Bizottság e megállapításból kiindulva állapította meg a megtámadott határozat felperesek érvei által érintett (999) preambulumbekezdésében, hogy az európai vállalkozások által elkövetett jogsértést súlyosabbnak kell tekinteni, mint a japán vállalkozások által elkövetettet, és hogy ezért az „európai kartellkonfigurációban” való részvételük miatt az európai vállalkozások eladásai értékének a bírság alapösszegének számítása érdekében figyelembe vett arányát 2%‑kal növelni kell.

251    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az, hogy az „európai kartellkonfigurációt” illetően a japán vállalkozások részvétele hasonló volt az európai vállalkozások részvételéhez, amint azt a felperesek állítják, még ha bizonyítottnak is tekintjük, nem alkalmas a Bizottság azon következtetésének megkérdőjelezésére, amely szerint a projektek EGT‑n belüli elosztása olyan kiegészítő körülmény volt, amelyet a jogsértés súlya alapján további százalékkal kell szankcionálni.

252    Egyrészt ugyanis rá kell mutatni, hogy az „A/R kartellkonfiguráción” kívül, amelynek keretében az európai és az ázsiai vállalkozások megállapodtak többek között abban, hogy nem hatolnak be egymás „nemzeti területeire”, az európai gyártók, a felpereseket is beleértve, felosztották egymás között az említett kartell „R tagjai” részére kiosztott különböző, elektromos kábelekkel kapcsolatos projekteket. Közelebbről, amint az kitűnik a megtámadott határozat (73) preambulumbekezdéséből, e felosztás érintette mind a projektek említett konfiguráció keretében végzett elosztását az „exportterületeken”, mind pedig az említett tagokra a „nemzeti területről” szóló megállapodásnak megfelelően eső projektek, vagyis az európai „nemzeti területen” elhelyezkedő projektek elosztását. Másrészt rá kell mutatni, hogy bár a projektek e konfiguráció keretében végzett elosztása és a projektek „európai kartellkonfiguráció” keretében végzett elosztása szorosan összekapcsolódott, amint azt a Bizottság kifejti az említett határozat (534) preambulumbekezdésében, az utóbbi konfiguráció a projektek felosztására irányuló, az „A/R kartellkonfiguráció” keretében fennálló elosztási szabályokon túlmenő kiegészítő kötelezettségvállalással járt.

253    Ezenkívül, ellentétben a felperesek által előadottakkal, egyáltalán nem kétséges, hogy a nagyfeszültségű, föld alatti és tenger alatti elektromos kábelekre vonatkozó projektek „európai kartellkonfiguráció” keretében történt felosztása felerősítette az EGT‑ben „az említett kartell A/R konfigurációja” által okozott versenytorzítást.

254    Ennélfogva a Bizottság állításának megfelelően indokolt volt, hogy az „európai kartellkonfigurációban” részt vevő gyártók, különösen az európai gyártók magatartása súlyának értékelése tükrözze a versenynek az EGT‑ben okozott további sérelmet.

255    Ebből következően a felperesek azon érve, amely szerint lényegében a Bizottság mérlegelési hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy a japán vállalkozások nem ugyanazon a szinten vettek részt az „európai kartellkonfigurációban”, mint az európai vállalkozások, nincs kihatással az egyenlő bánásmód elve felperesek tekintetében való megsértésének fennállására.

256    Egy ilyen érv ugyanis, még ha fel is tételezzük, hogy megalapozott, az eladások értékének a japán vállalkozásokkal szemben kiszabott bírság kiszámítása érdekében rögzített százalékos mértéke emelésének indokolására lenne alkalmas.

257    Ezzel szemben e körülmény irreleváns az eladások értékének a felperesek esetében magatartásuk súlyának figyelembevétele érdekében megállapított százalékos mértékét illetően, mivel az egyenlő bánásmód elve nem alapozhatja meg a jogellenes bánásmód hátrányos megkülönböztetéstől mentes alkalmazásához való jogot (2002. szeptember 11‑i Pfizer Animal Health kontra Tanács ítélet, T‑13/99, EU:T:2002:209, 479. pont).

258    A fentiekből az következik, hogy el kell utasítani a jelen jogalap második részét, valamint a nyolcadik jogalap egészét.

 A kilencedik, állítólagos ténybeli tévedésen alapuló jogalapról, amennyiben R.‑t feltüntették a megtámadott határozat által érintett személyek listáján

259    A felperesek rámutatnak, hogy a megtámadott határozat „A jelen határozat által érintett személyek neve és szakmai adatai” című II. mellékletébe a Bizottság tévesen vette fel R., a Prysmian igazgatótanácsának tagja és a Prysmian csoport stratégiai igazgatója nevét. Közelebbről előadják, hogy hamis és megalapozatlan R. mint a jogsértéssel kapcsolatban álló egyén minden említése, és ebből következően azokat törölni kell az említett határozat mellékleteiből.

260    A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

261    E tekintetben elegendő egyrészt azt megállapítani, hogy a megtámadott határozat (759) preambulumbekezdésében a Bizottság kiemelte, hogy R. a Prysmian igazgatótanácsának egyik tagja, akit a Goldman Sachs jelölt ki. Másrészt a megtámadott határozat I. és II. mellékletében R. neve az említett határozat által érintett személyként szerepel.

262    Márpedig a felperesek által előadottakkal ellentétben a megtámadott határozat egyetlen preambulumbekezdéséből, illetve az említett határozat mellékleteiből sem tűnik ki, hogy a Bizottság személyesen R.‑nek tulajdonítja a szóban forgó kartellben való részvételt. A Bizottság ugyanis nem tekintette úgy e határozatban, hogy R. személyesen érintett volt az említett kartellben, hanem kizárólag a felperesek egyikének munkavállalójaként hivatkozott rá. E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor többek között ugyanezen határozat II. mellékletében szerepeltette R. nevét.

263    Egyebekben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság vizsgálatainak és határozatainak főszabály szerint nem annak megállapítása a céljuk, hogy egyes természetes személyek részt vettek egy kartellben, hanem annak megállapítása, hogy ezt vállalkozások tették, az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését megsértve. A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy többek között a felperesek sértették meg az említett rendelkezést azáltal, hogy egységes és folyamatos megállapodásban, valamint összehangolt magatartásokban vettek részt az elektromos kábelek ágazatában. A megtámadott határozat 1. cikke nem hivatkozik R.‑re a kartell résztvevőjeként (lásd analógia útján: 2012. február 2‑i EI du Pont de Nemours és társai kontra Bizottság ítélet, T‑76/08, nem tették közzé, EU:T:2012:46, 159. pont).

264    Ebből következik, hogy a jelen jogalapot, amennyiben az a Bizottság R. kartellben való részvételével kapcsolatos következtetése megalapozottságának vitatására irányul, el kell utasítani.

265    A kilencedik jogalapot ennélfogva el kell utasítani.

266    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperesek nem tudták bizonyítani, hogy a Bizottság olyan szabálytalanságokat követett el, amelyek indokolnák a megtámadott határozat felpereseket érintő részében történő megsemmisítését.

267    A felperesek által megfogalmazott, megsemmisítés iránti kereseti kérelmeket ennélfogva el kell utasítani.

 A felperesekkel szemben kiszabott bírságok összegének csökkentése iránti kérelmekről

268    A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék a Bizottság által az említett összegek kiszámítása során elkövetett hibákra tekintettel csökkentse a velük szemben kiszabott bírságok összegét. Ugyanígy azt kérik, hogy a Törvényszék „méltányosságból módosítsa a bírságot” a közigazgatási eljárás túlzott időtartama miatt.

269    A felperesek által benyújtott, a velük szemben kiszabott bírságok összegének csökkentése iránti különböző kérelmek vizsgálatát megelőzően emlékeztetni kell arra, hogy a jogszerűség vizsgálatát kiegészíti az EUMSZ 261. cikknek megfelelően az 1/2003 rendelet 31. cikke alapján az uniós bíróságnak biztosított korlátlan felülvizsgálati jogkör. E jogkör feljogosítja a bíróságot arra, hogy a szankció jogszerűségének egyszerű vizsgálatán túl a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot törölje, csökkentse vagy növelje. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása nem egyezik meg a hivatalból való felülvizsgálattal, és emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróságok előtti eljárás kontradiktórius. Az imperatív jogalapok kivételével, amelyeket – úgymint a megtámadott határozat indokolásának hiányát – a bíróságnak hivatalból kell megvizsgálnia, a felperesnek kell felhoznia a megtámadott határozattal szembeni jogalapokat, és neki kell bizonyítékokat előterjesztenie e jogalapok alátámasztása érdekében (2011. december 8‑i KME Germany és társai kontra Bizottság ítélet, C‑389/10 P, EU:C:2011:816, 130. és 131. pont).

 A kiszabott bírságok összegének a Bizottság által az említett összegek kiszámítása során elkövetett hibák miatti csökkentése iránti kérelemről

270    Először is a felpereseknek a velük szemben kiszabott bírságok összegének a Bizottság által az említett összegek kiszámítása során elkövetett hibák miatti csökkentése iránti kérelmét illetően rá kell mutatni arra, hogy egyrészt a felperesek által a megsemmisítés iránti kérelmek alátámasztására felhozott jogalapok elutasításra kerültek, másrészt pedig, hogy nem állnak fenn olyan körülmények, amelyek a jelen ügyben indokolnák ezen összegek csökkentését. Ebből következik, hogy a jelen kérelmet el kell utasítani.

 A kiszabott bírságok összegeinek a közigazgatási eljárás túlzott időtartama miatti csökkentése iránti kérelemről

271    Másodszor a felperesek azon kérelmét illetően, hogy a Törvényszék a közigazgatási eljárás túlzott időtartama miatt méltányosságból csökkentse a velük szemben kiszabott bírságok összegét, elegendő emlékeztetni arra, hogy jóllehet az észszerű határidő elvének a Bizottság általi megsértése indokolhatja az EUMSZ 101. cikken vagy az EUMSZ 102. cikken alapuló közigazgatási eljárás végén hozott bizottsági határozat megsemmisítését akkor, ha e jogsértés az érintett vállalkozás védelemhez való jogának megsértésével is jár, az említett elv ilyen megsértése – még ha azt bizonyítottnak is feltételezzük – nem eredményezheti a kiszabott bírság összegének csökkentését (lásd: 2017. január 26‑i Villeroy és Boch kontra Bizottság ítélet, C‑644/13 P, EU:C:2017:59, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

272    Mindenesetre, amint a fenti 93. pontból kitűnik, a közigazgatási eljárás túlzott időtartama a jelen ügyben nem állapítható meg. Ebből következik, hogy a jelen kérelemnek nem lehet helyt adni, és hogy ennélfogva el kell utasítani a felperesekkel szemben kiszabott bírságok összegének csökkentésére irányuló valamennyi kérelmet.

 A költségekről

273    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

274    A felpereseket, mivel valamennyi kérelmük és jogalapjuk tekintetében pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell az összes költség viselésére.

275    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése szerint a Törvényszék elrendelheti, hogy az említett cikk (1) és (2) bekezdésében nem említett beavatkozó felek maguk viseljék saját költségeiket. A jelen ügy körülményei között úgy kell határozni, hogy a Goldman Sachs és a Pirelli maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Prysmian SpA és a Prysmian Cavi e Sistemi Srl maga viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság költségeit.

3)      A The Goldman Sachs Group, Inc. és a Pirelli & C. SpA maga viseli saját költségeit.

Collins Kancheva Barents

Kihirdetve Luxembourgban, a 2018. július 12‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

A felperesek és az érintett ágazat

A közigazgatási eljárás

A megtámadott határozat

A szóban forgó jogsértés

A felperesek felelőssége

A kiszabott bírságok

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

A megsemmisítés iránti kérelmekről

Az első, a Bizottság által végzett helyszíni vizsgálatok jogellenességén alapuló jogalapról

– A helyszíni vizsgálat lefolyásáról

– A jogalap állítólagos hiányáról

– A helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat állítólagos megsértéséről

– A mentesség iránti kérelem előterjesztésének lehetetlenségéről

A második, az észszerű határidő elvének megsértésére alapított jogalapról

A harmadik, a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított jogalapról

A negyedik, arra alapított jogalapról, hogy tévesen tudták be a felelősséget a PrysmianCS nek a 2001. november 27ét megelőző időszak vonatkozásában

– A személyes felelősség elvének megsértésére alapított első részről

– Az egyenlő bánásmód elvének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésén alapuló második részről

Az ötödik, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapuló jogalapról, mivel a Bizottság nem határozta meg az egyetemleges adóstársak által fizetendő bírság belső jogviszonyukban történő megoszlását

A hatodik, az EUMSZ 101. cikk megsértésének fennállását alátámasztó bizonyítékok elégtelenségén alapuló jogalapról

A hetedik, a jogsértés időtartamának téves megállapításán alapuló jogalapról

A nyolcadik, a kiszabott bírságok számítását illetően az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének, a 2006. évi bírságkiszabási iránymutatásnak, valamint az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének megsértésén alapuló jogalapról

– Az arányosság elvének megsértésére alapított első részről

– Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított második részről

A kilencedik, állítólagos ténybeli tévedésen alapuló jogalapról, amennyiben R. t feltüntették a megtámadott határozat által érintett személyek listáján

A felperesekkel szemben kiszabott bírságok összegének csökkentése iránti kérelmekről

A kiszabott bírságok összegének a Bizottság által az említett összegek kiszámítása során elkövetett hibák miatti csökkentése iránti kérelemről

A kiszabott bírságok összegeinek a közigazgatási eljárás túlzott időtartama miatti csökkentése iránti kérelemről

A költségekről

*      Az eljárás nyelve: angol.