T‑407/06. és T‑408/06. sz. egyesített ügyek

Zhejiang Aokang Shoes Co., Ltd és Wenzhou Taima Shoes Co., Ltd

kontra

az Európai Unió Tanácsa

„Dömping – A Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatala – Piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállása – Egyéni elbírálás – Mintavétel – Védelemhez való jog – Egyenlő bánásmód – Kár – Bizalomvédelem – Indokolási kötelezettség”

Az ítélet összefoglalása

1.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Dömpingkülönbözet – A rendes érték meghatározása – Mintavétel

(384/96 tanácsi rendelet, 9. cikk, (6) bekezdés és 17. cikk, (1), (2) és (3) bekezdés)

2.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Dömpingkülönbözet – A rendes érték meghatározása – A 384/96 rendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja szerinti nem piacgazdaságú országokból származó behozatal – Mintavétel

(384/96 tanácsi rendelet, 2. cikk, (7) bekezdés, b) pont, 9. cikk, (6) bekezdés és 17. cikk, (1) és (3) bekezdés)

3.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Dömpingellenes eljárás – Védelemhez való jog – A végleges tájékoztató Bizottság általi közlése a vállalkozásokkal

(384/96 tanácsi rendelet, 20. cikk, (2) és (4) bekezdés)

4.      Közösségi jog – Elvek – Védelemhez való jog – A közigazgatási eljárásokban való tiszteletben tartás – Antidömping – Az intézményeknek az érintett vállalkozások tájékoztatásának biztosítására vonatkozó kötelezettsége – A végleges tájékoztató kiegészítése

(384/96 tanácsi rendelet, 20. cikk, (5) bekezdés)

5.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Kár – Figyelembe veendő időszak

(384/96 tanácsi rendelet, 3. cikk, (2) bekezdés)

1.      A 384/96 dömpingellenes alaprendelet 17. cikke (1) és (3) bekezdésének megfogalmazása szerint a mintavétel alkalmazása, amely módszert a panaszosok, az exportőrök vagy importőrök, a termékfajták és az ügyletek túl magas száma esetén alkalmaznak, korlátozza a vizsgálatot. Ezt az értékelést az említett alaprendelet 9. cikkének (6) bekezdése megerősíti, amely szerint a mintában nem szereplő gyártók nem tartoznak a vizsgálat körébe.

Az alaprendelet mindemellett előírja, hogy e korlátozás alkalmazása esetén az intézmények két kötelezettségnek kötelesek eleget tenni. Mindenekelőtt a kiválasztott mintának reprezentatívnak kell lennie az említett alaprendelet 17. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében. Ezenkívül ugyanezen rendelet 9. cikkének (6) bekezdése szerint a mintában nem szereplő gyártókra vonatkozóan megállapított dömpingkülönbözet nem haladhatja meg a mintában szereplő felekre nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát.

(vö. 83., 84. pont)

2.      A 384/96 dömpingellenes alaprendelet 17. cikkében meghatározott mintavételi módszer alkalmazása esetén a mintában nem szereplő gyártók az egyéni dömpingkülönbözet kiszámítását – amely azt feltételezi, hogy az említett alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja által érintett országok esetében a piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállása vagy az egyéni elbírálás iránti kérelmeket elfogadták – csupán e rendelet 17. cikkének (3) bekezdése alapján kérhetik. Ez utóbbi rendelkezés ugyanakkor mérlegelési jogkört biztosít a Bizottságnak arra vonatkozóan, hogy az ilyen kérelmek elbírálása, a számukra tekintettel, nem jelentene e túlzott terhet, és nem akadályozná‑e a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését.

Ebből következik, hogy a dömpingellenes alaprendelet nem biztosít feltétel nélküli jogot a mintában nem szereplő gazdasági szereplőknek arra, hogy az egyéni dömpingkülönbözet kiszámításának kedvezményében részesüljenek. Az erre vonatkozó kérelem elfogadása a Bizottságnak az említett alaprendelet 17. cikke (3) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatos döntésétől függ. Ezenfelül tekintettel arra, hogy az ilyen jogállás vagy az ilyen elbírálás biztosítása az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) pontjának megfelelően kizárólag a rendes érték kiszámítási módszerének meghatározására szolgál az egyéni dömpingkülönbözetek kiszámítása céljából, a Bizottság nem volt köteles elbírálni a mintában nem szereplő gyártóktól származó kérelmeket, amikor az alaprendelet 17. cikke (3) bekezdése alkalmazásának keretében megállapította, hogy e különbözetek kiszámítása túlzott terhet jelentene, és akadályozná a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését.

E szabályok alkalmazása nem sérti az egyenlő bánásmód elvét a mintában szereplő és a mintában nem szereplő társaságok tekintetében, mivel e két társaságcsoport eltérő helyzetben van, tekintettel arra, hogy az első csoportra vonatkozóan a Bizottság szükségszerűen köteles egyéni dömpingkülönbözetet számolni – ami azt feltételezi, hogy az e jogállás, illetve ezen elbírálás iránti kérelmet elbírálta és elfogadta –, miközben nem köteles egyéni dömpingkülönbözetet megállapítani a második csoport tekintetében.

Ezenkívül a mintában nem szereplő társaságok tekintetében alkalmazott egyenlő bánásmód elve nem követeli meg, hogy Bizottság a hozzá benyújtott valamennyi kérelemről döntsön, és hogy ily módon a mintában nem szereplő azon gyártókra vagy exportőrökre vonatkozóan, amelyeknek biztosították e jogállást vagy ezen elbírálást, a mintában szereplő azon társaságokra nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát lehessen alkalmazni, amelyek részesültek e jogállásban vagy ezen elbírálásban.

Ugyanis abban az esetben, ha az ilyen kérelmek elbírálása, a jelentős számukra tekintettel, akadályozza a közösségi intézményeket a vizsgálat megfelelő időben történő befejezésében, utóbbiak az alaprendelet 17. cikke (3) bekezdésének megfelelően nem kötelesek e kérelmek összességéről határozni, mégcsak abból a célból sem, hogy a mintában nem szereplő társaságok körében különbséget tegyenek azon társaságok között, amelyek számára biztosítható e jogállás, illetve ezen elbírálás, és azok között, amelyek számára nem, mindezt annak érdekében, hogy e társaságokra vonatkozóan alkalmazzák a mintát képező azon társaságokra nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát, amelyeknek biztosították e jogállást, illetve ezen elbírálást, anélkül hogy egyéni dömpingkülönbözetek kiszámítására kerülne sor.

(vö. 87–89., 92–94. pont)

3.      A dömpingellenes rendelet elfogadását megelőzően vizsgálattal érintett vállalkozásoknak a közigazgatási eljárás során lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kifejtsék álláspontjukat a tényállás és a hivatkozott körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint a Bizottság által a dömpingmagatartás fennállására és az abból eredő kárra vonatkozó állítás alátámasztására felhasznált bizonyítékokról.

Ebben az összefüggésben azt is meg kell állapítani, hogy a felek által a 384/96 dömpingellenes alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdése alapján kért végső nyilvánosságra hozatal hiányos jellegéből csak akkor következik a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet jogellenessége, ha e mulasztás miatt az érdekelt felek nem tudták hatékonyan megvédeni érdekeiket. Ez az eset akkor áll fenn, amikor a mulasztás az ideiglenes intézkedések során alkalmazottaktól eltérő tényeket vagy szempontokat érint, amelyekre különös figyelemmel kell lenni a végső nyilvánosságra hozatalban az említett rendelkezés szerint. Ugyanez az eset áll fenn, amikor a mulasztás a végleges tájékoztató közlését követően a Bizottság vagy a Tanács által elfogadott határozatot megalapozóktól eltérő tényeket vagy szempontokat érint, ahogyan az az említett alaprendelet 20. cikke (4) bekezdése utolsó mondatából következik.

Ugyanakkor önmagában az a tény, hogy a Bizottság – miután az érdekelt felek megfogalmazták a végleges tájékoztatóra vonatkozó észrevételeiket – módosította elemzését, nem minősül a védelemhez való jog megsértésének. Ugyanis – amint az az alaprendelet 20. cikke (4) bekezdésének utolsó mondatából következik – a végleges tájékoztató a Bizottság vagy a Tanács által a továbbiakban meghozható döntéseket nem befolyásolja. E rendelkezés csupán azt írja elő a Bizottságnak, hogy a lehető legrövidebb időn belül hozza nyilvánosságra azokat a tényeket és szempontokat, amelyek eltérnek a végleges tájékoztatóban szereplő eredeti elemzését alátámasztó tényektől és szempontoktól. Következésképpen annak meghatározása érdekében, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta‑e az érintett feleknek az alaprendelet 20. cikke (4) bekezdése utolsó mondatából eredő jogait, még annak ellenőrzése szükséges, hogy a Bizottság közölte‑e velük a kárra és az annak elhárításához szükséges intézkedések mibenlétére vonatkozó új elemzés céljából elfogadott tényeket és szempontokat, amennyiben azok eltérnek a végleges tájékoztatóban elfogadottaktól.

(vö. 108., 132., 133., 138., 139. pont)

4.      A Bizottság azáltal, hogy a gyártónak tíz napnál rövidebb határidőt biztosított a végleges tájékoztató kiegészítésére vonatkozó észrevételek megtételére, megsértette a 384/96 dömpingellenes alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdését. Mindamellett ez a körülmény önmagában nem vezet a megtámadott rendelet megsemmisítéséhez. Ugyanis azt is meg kell állapítani, hogy a törvényes határidőnél rövidebb idővel való rendelkezés ténye konkrétan befolyásolhatta‑e a gyártó védelemhez való jogát a szóban forgó eljárásban.

(vö. 145. pont)

5.      A dömpingellenes vám bevezetése nem valamely korábbi magatartás szankcióját jelenti, hanem a dömpingmagatartásból eredő tisztességtelen versennyel szembeni védelmi és védintézkedést. A vizsgálatot tehát a lehető legnaprakészebb információk alapján kell lefolytatni, hogy meg lehessen határozni a közösségi ágazat dömpingmagatartásokkal szembeni védelméhez megfelelő dömpingellenes vámokat.

Amikor a közösségi intézmények megállapítják, hogy az addig mennyiségi korlátozásoknak alávetett termék behozott mennyisége az említett korlátozások lejártát követően nő, a közösségi ágazatot ért kár értékelése céljából figyelembe vehetik e növekedést.

(vö. 155., 156. pont)