AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2009. január 28.(*)
„Szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések – Bölcsőde teljes körű üzemeltetésére irányuló közbeszerzési eljárás – Az Infrastrukturális és Logisztikai Hivatal (OIB) szolgáltatásainak igénybevételéről és a közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozat”
A T‑125/06. sz. ügyben,
a Centro Studi Antonio Manieri Srl (székhelye: Róma [Olaszország], képviselik: C. Forte, M. Forte, és G. Forte ügyvédek)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: A. Vitro, P. Mahnic és M. Balta, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
először a Tanács, Főtitkársága 2006. január 16‑i levelével nyilvánosságra hozott, a 2003/S 209‑187862 sz., bölcsőde teljes körű üzemeltetésére irányuló közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozatának megsemmisítése iránti kérelem, másodszor az Infrastrukturális és Logisztikai Hivatal (OIB) ugyanezen szolgáltatásokra vonatkozó javaslata kedvező elbírálásának megsemmisítése iránti kérelem, és harmadszor kártérítési kérelem tárgyában benyújtott keresete tárgyában
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK
ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (második tanács),
tagjai: I. Pelikánová elnök, K. Jürimäe (előadó) és S. Soldevila Fragoso bírák,
hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. június 24‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, a Centro Studi Antonio Manieri Srl oktatási tevékenységek és szervek kezelésére szakosodott társaság.
2 2003. október 20‑án a Tanács szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés tárgyában meghívásos közbeszerzési eljárást indított „B‑Brüsszel: bölcsőde teljes körű üzemeltetése, 2003/S 209‑187862” elnevezéssel (a továbbiakban: közbeszerzési eljárás).
3 Főtitkárságának 2004. január 7‑i levelével a Tanács arról értesítette a felperest, hogy részvételi jelentkezését a bírálóbizottság elfogadta, és megerősítette, hogy a társaság megfelelt a meghívásos eljárásban való részvétel feltételéül szabott alkalmassági követelményeknek.
4 A közbeszerzési eljárásban az ajánlattételhez szükséges dokumentáció megküldését eredetileg 2004 júliusára tervezték, ám azt két alkalommal is elhalasztották. Végül azt a 2004. december 8‑i levélben küldték meg a felperesnek, amelyhez a szerződéstervezetet is csatolták. Ajánlattételi határidőként 2005. február 28‑át jelölték meg.
5 2005 elején a felperes benyújtotta ajánlatát a Tanácshoz. A Tanács, Főtitkárságának 2005. április 21‑i levelével az ajánlat átvételét elismerte.
6 2005. december 20‑i levelével a Tanács arról tájékoztatta a felperest, hogy a közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozatalát 2006. január 16‑ára halasztották.
7 A Tanács, Főtitkárságának 2006. január 16‑i levelével, amelyet a felperesnek telefaxon küldtek meg, ez utóbbit tájékoztatta azon határozatairól, amelyek értelmében egyfelől a Tanács elállt a közbeszerezési eljárástól, másfelől a bölcsőde üzemeltetésével a Brüsszeli Infrastrukturális és Logisztikai Hivatalt (OIB) bízta meg. E levél a következőket tartalmazta:
„[A] Főtitkárság úgy határozott, hogy a fent megjelölt [közbeszerzési eljárástól] az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontjának a 1605/2002 tanácsi rendelet 101. cikkének megfelelően elfogadott rendelkezései alapján eláll.
A Főtitkárság kedvezően bírálta el az OIB 2005 második felében benyújtott javaslatát […], amely az elsősorban a főtitkárság tisztviselőinek gyermekei számára fenntartott bölcsőde közvetlen, adminisztratív és pedagógiai üzemeltetésére vonatkozott.
E lehetőség értékelése során annak számos előnyére fény derült, különösen a megfelelő intézményközi együttműködés keretében a személyzet számára biztosított szerződéses feltételeket, a jelentős megtakarítást és a rendelkezésre álló források optimalizálását illetően.
[…]”
8 2006. február 15‑i levelében a felperes magyarázatokat kért a Tanács 2006. január 16‑i levelével kapcsolatban, és több érvvel alátámasztva vitatta annak tartalmát.
9 A Tanács 2006. március 3‑i levelével válaszolt a felperes által feltett kérdésekre és az általa felhozott érvekre.
Eljárás
10 A felperes 2006. március 20‑án telefaxon nyújtotta be a jelen keresetet. A kereset eredeti példányát 2006. március 17‑én adták fel postán. Ez 2006. május 3‑án érkezett meg az Elsőfokú Bíróság Hivatalához. 2006. május 20‑án a bizonyításfelvétel iránti kérelemre vonatkozó helyesbítést nyújtottak be.
11 2006. június 12‑i határozatával az Elsőfokú Bíróság elnöke az ügyet a negyedik tanácsnak osztotta ki.
12 A Tanács 2006. július 18‑án nyújtotta be ellenkérelmét.
13 A válasz benyújtásának határidejét 2006. október 10‑ében határozták meg. A választ 2006. október 6‑án adták fel postán. Ez 2006. október 12‑én érkezett meg az Elsőfokú Bíróság Hivatalához.
14 2006. október 10‑én a felperes bizonyításfelvétel címén további iratok benyújtása iránti kérelmet terjesztett elő.
15 2006. október 23‑án a Tanács észrevételeket nyújtott be e kérelemre vonatkozóan.
16 Az írásbeli szakasz 2006. november 30‑án fejeződött be a viszonválasz benyújtásával.
17 2007. január 18‑i határozatával az Elsőfokú Bíróság elnöke az ügyet átadta a harmadik tanácsnak.
18 Mivel az előadó bíró nem tudott részt venni a jelen ügy elbírálásában, az Elsőfokú Bíróság elnöke az ügyet átadta a második tanácsnak.
A felek kérelmei
19 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– semmisítse meg a Tanács Főtitkársága 2006. január 16‑i, a közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozatát;
– semmisítse meg az OIB javaslatának kedvező elbírálását;
– tegyen meg minden, jogai védelméhez szükséges intézkedést, ideértve az OIB‑vel kötött szerződés végrehajtásának felfüggesztését;
– ex aequo et bono határozza meg a felperesnek okozott kár mértékét;
– a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.
20 A Tanács azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– elsődlegesen nyilvánítsa a keresetet elfogadhatatlannak, mivel azt az EK 230. cikkben előírt határidőn túl terjesztették elő;
– másodlagosan nyilvánítsa a megsemmisítés iránti kérelmeket és a kártérítési kérelmet megalapozatlannak;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
Az elfogadhatóságról
21 A Tanács a kereset és a válasz elfogadhatatlanságára hivatkozik, mivel mindkettőt határidőn túl nyújtották be.
1. A keresetindítási határidő betartásáról
22 Az EK 230. cikk ötödik albekezdése szerint a megsemmisítés iránti keresetet az esettől függően az intézkedés kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett. Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 102. cikkének 2. §‑a szerint e határidő a távolságra tekintettel tíznapos átalány‑határidővel meghosszabbodik.
23 A jelen esetben a Tanács határozatát a Tanács Főtitkársága 2006. január 16‑án kelt levélben, másnap pedig telefaxon küldte meg a felperesnek. A tárgyaláson a felperes kifejezetten elismerte, hogy e levelet 2006. január 17‑én kapta meg.
24 Mivel a levelet a felperes 2006. január 17‑én kapta kézhez, a szóban forgó határozat megsemmisítése iránti kereset előterjesztésének – a távolságra tekintettel tíz nappal meghosszabbított – határideje 2006. március 17‑én hétfőn éjfélkor járt le (dies ad quem).
25 Meg kell állapítani, hogy a kereset másolata 2006. március 20‑án érkezett meg telefaxon az Elsőfokú Bíróság Hivatalához, az eredeti példányt pedig 2006. május 3‑án nyújtották be.
26 Az eljárási szabályzat 43. cikkének 6. §‑a értelmében az eljárási határidők betartásának szempontjából a 2006. március 20‑i időpontot kell figyelembe venni, feltéve hogy az eljárási irat aláírással ellátott eredeti példányát ezt követően legkésőbb tíz napon belül, azaz legkésőbb 2006. március 30‑án éjfélig benyújtják a Hivatalhoz. Mivel a jelen esetben a kereset aláírással ellátott eredeti példányát csak 2006. május 3‑án nyújtották be, a 2006. március 20‑i időpont nem lehet irányadó az eljárási határidők betartásának megítélése vonatkozásában. Következésképpen az egyetlen időpont, amelyet figyelembe kell venni a kereset esetleges elkésettségének megítélésekor, 2006. május 3. Mivel ezen időpont a dies ad quemnél későbbi, a kereset elkésett, és főszabály szerint elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.
27 Meg kell azonban vizsgálni, hogy a jelen esetben fennálltak‑e olyan előre nem látható körülmények vagy vis maior, amelyre tekintettel az Elsőfokú Bíróság a szóban forgó keresetindítási határidőtől eltérhet a Bíróság alapokmánya 45. cikkének második albekezdése alapján, amely az említett alapokmány 53. cikke értelmében az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban is alkalmazandó.
28 A Bíróság alapokmányának 45. cikkében említett vis maior és előre nem látható körülmények fogalma egyfelől objektív, az érdekelt érdekkörén kívül eső és rendkívüli körülményekre vonatkozó elemet foglal magában, másfelől pedig olyan szubjektív elemet, amely azzal függ össze, hogy az érdekelt köteles védekezni a rendkívüli esemény következményei ellen, megtéve ennek során – anélkül, hogy túlzott áldozatot hozna – a megfelelő intézkedéseket. Az érdekeltnek gondosan kell ügyelnie különösen az eljárás lefolyására, és többek között gondot kell fordítania a megállapított határidők betartására (a Bíróság C‑195/91. P. sz., Bayer kontra Bizottság ügyben 1994. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑5619. o.] 32. pontja). A vis maior fogalma tehát nem vonatkozik arra az esetre, amikor a gondos és körültekintő személynek objektíve módjában állt volna megakadályozni a keresetindítási határidő lejártát (a Bíróság 209/83. sz., Ferriera Valsabbia kontra Bizottság ügyben 1984. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1984., 3089. o.] 22. pontja és a Bíróság C‑325/03. P. sz., Zuazaga Meabe kontra OHIM ügyben 2005. január 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑403. o.] 25. pontja). Meg kell tehát vizsgálni, hogy a felperes által hivatkozott körülményeket vis maior helyzetet megalapozó rendkívüli körülményeknek lehet‑e tekinteni.
29 A jelen esetben a kereset aláírással ellátott eredeti példányát tartalmazó csomagot a felperes 2006. március 17‑én adta fel. Az eredeti példány 2006. március 17‑i elküldésével a felperes ésszerűen számíthatott arra, hogy az megérkezik az Elsőfokú Bírósághoz a jogvesztő határidő lejárta előtt, annál is inkább, mivel a másolat telefaxon való megküldésével e határidő 2006. március 30‑ig meghosszabbodott. A szóban forgó csomag már 2006. március 21‑én megérkezett a luxemburgi postához, amint azt a csomagon található postai bélyegző igazolja. A csomagnak a luxemburgi posta által (2006. március 21. és május 3. között) 42 napon át történő visszatartása nyilvánvalóan a felperes érdekkörén kívül eső és rendkívüli körülmény, aki a maga részéről a megállapított határidők betartásával kapcsolatban gondosan járt el, mivel a kereset eredeti példányát jóval a jogvesztő határidő lejárta előtt elküldte, és megtette a szükséges intézkedéseket a határidőnek az eljárási szabályzat 43. cikkének 6. §‑ának megfelelő meghosszabbítása érdekében azzal, hogy telefaxon megküldte az Elsőfokú Bíróság Hivatalának a kereset másolatát. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a kereset eredeti példányának határidőn túli benyújtása vis maior helyzetnek tudható be (lásd ebben az értelemben a Bíróság 25/65. és 26/65. sz., Simet és Feram kontra Főhatóság egyesített ügyekben 1967. március 2‑án hozott ítéletét [EBHT 1967., 52. o.] in fine).
30 Ebből következik, hogy – mivel a Bíróság alapokmánya 45. cikkének második albekezdése értelmében a határidő elmulasztása nem jár jogvesztéssel a felperes vonatkozásában – a Tanács által hivatkozott, elfogadhatatlanságra alapított jogalapot el kell utasítani.
2. A válasz benyújtására megállapított határidő betartásáról
31 A válasz benyújtására vonatkozó határidőt 2006. október 10‑ében állapították meg. Mivel a válasz az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2006. október 12‑én érkezett meg, annak benyújtása elkésett volt.
32 A válasz eredeti példányát 2006. október 6‑án adták fel postán Brüsszelből. Noha az eredeti példányt csak a benyújtásra nyitva álló határidő lejárta előtt négy nappal küldték meg, a felperes nem élt az eljárási szabályzat 43. cikkének 6. §‑ában biztosított azon lehetőséggel, hogy az aláírt eredeti példány másolatát a Hivatalnak telefaxon vagy az Elsőfokú Bíróságnál rendelkezésre álló más távközlési eszköz útján megküldje, ami legfeljebb tíznapos kiegészítő határidővel meghosszabbíthatta volna a válasz benyújtásának határidejét.
33 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint az ügy körülményeire tekintettel a felperes a határidők betartását illetően nem a szokásosan körültekintő felperestől elvárható gondossággal járt el. Ellenkezőleg, növelte annak kockázatát, hogy a válasz késve érkezik meg az Elsőfokú Bírósághoz, egyfelől mivel nem vonta le a következtetéseket a kereset benyújtásakor felmerült problémákból, másfelől mivel elmulasztotta megküldeni a Hivatalnak a válasz aláírt eredeti példányának másolatát telefaxon vagy az Elsőfokú Bíróságnál rendelkezésre álló más távközlési eszköz útján.
34 A gondosság ilyen hiánya kizárja a vis maior fennállását, ezért a választ – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.
A megsemmisítés iránti kérelmekről
1. Előzetes észrevételek
35 Először is hangsúlyozni kell, hogy a felperes kereseti kérelmeiben nem csak a Tanács közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozatának megsemmisítését kéri, hanem az OIB javaslata Tanács általi kedvező elbírálásának megsemmisítését is. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság az OIB javaslatának kedvező elbírálása ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelmet a közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozat ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelmet követően fogja megvizsgálni.
36 Ezt követően meg kell jegyezni, hogy megsemmisítés iránti kérelmei alátámasztására a felperes négy jogalapra hivatkozik, amelyeket először is az EK 43., az EK 49. és az EK 86. cikk megsértésére, másodszor az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontjának téves alkalmazására, valamint az EK 43. és az EK 49. cikk, az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25‑i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.; a továbbiakban: költségvetési rendelet) 89., 97., 98., 100. és 101. cikkének, továbbá a költségvetési rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23‑i 2342/2002/EK, Euratom bizottsági rendelet (HL L 357., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 145. o.; a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 135. és 147. cikkének megsértésére, harmadszor az indokolási kötelezettség megsértésére és negyedszer a végrehajtási rendelet 116. cikkének téves alkalmazására alapít.
37 Végül meg kell jegyezni, hogy a felperes mind a négy jogalap keretében hivatkozott az átláthatóság elvének, valamint az egyenlő bánásmód elvének megsértésére. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság a felperesnek e két alapelv megsértésére alapított érveit együttesen, a négy jogalapot követően fogja megvizsgálni.
2. A Tanács közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozatának megsemmisítése iránti kérelemről
A végrehajtási rendelet 116. cikkének téves alkalmazására alapított negyedik jogalapról
A felek érvei
38 A Tanácsnak a 2006. március 3‑i levelében (lásd a fenti 9. pontot) előadott azon érvét illetően, miszerint a Szerződés és a költségvetési rendelet szabályai, valamint a közösségi jog általános jogelvei nem alkalmazandók a jelen ügyben, mivel a Tanács nem a végrehajtási rendelet 116. cikkének (7) bekezdése értelmében vett ajánlatkérőként járt el, a felperes vitatja, hogy ez utóbbi rendelkezést figyelembe lehet venni a „2006. január 16‑i határozat” jogszerűségének vizsgálata keretében, mivel e rendelkezésre a határozat nem utal.
39 A felperes mindenesetre vitatja a végrehajtási rendelet 116. cikkének (7) bekezdésében előírt kivétel jelen ügyben való alkalmazhatóságát.
40 A felperes álláspontja szerint először is e kivételt megszorítóan kell értelmezni úgy, hogy az kizárólag a közösségi intézmények szervezeti egységei által egymás között kötött megállapodásokra vonatkozik. A felperes véleménye az, hogy az OIB nem minősül ilyen szervezeti egységnek, hanem – amint az a Brüsszeli Infrastrukturális és Logisztikai Hivatal létrehozásáról szóló, 2002. november 6‑i 2003/523/EK bizottsági határozat (HL L 183., 35. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 418. o.) (7) preambulumbekezdéséből is kitűnik – a költségvetési rendelet 171. cikke értelmében vett európai hivatalnak. Másfelől az egyéb európai hivatalokkal szemben – mint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vagy az Európai Közösségek Személyzeti Felvételi Hivatala (EPSO) – az OIB nem a Tanácshoz tartozik. Nem tekinthető ugyanis a költségvetési rendelet 174. cikke értelmében vett intézményközi európai hivatalnak, mivel azt a 2003/523 határozat 6. cikke értelmében kizárólag a Bizottság által kijelölt tagok irányítják.
41 Másodszor analógia útján alkalmazni kell azon ítélkezési gyakorlatot, miszerint a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazandók akkor, amikor az ajánlatkérő – például területi önkormányzat – írásban visszterhes, árubeszerzésre irányuló szerződést kíván kötni a tőle formálisan elkülönült és a döntéshozatalt illetően tőle független szervvel. A jelen ügyben, tekintettel arra, hogy az OIB nem minősül a Tanács szervezeti egységének, és ez utóbbi nem gyakorol felette ellenőrzési jogkört, nem lehet arra hivatkozni, hogy a költségvetési rendelet, illetve az EK 43. cikk és az EK 49. cikk nem alkalmazandó.
42 Harmadszor a 2003/523 határozat (2) és (3) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az OIB‑t olyan hivatalként hozták létre, amelynek feladata a közösségi adminisztráció nem alapvető feladatai kiszervezésének irányítása. Következésképpen az olyan szolgáltatás visszaszervezése a közösségi adminisztráció keretébe, amelynek megrendelésére korábban már közbeszerzési eljárást folytattak le, ellentétes lenne e hivatal feladatával.
43 A Tanács vitatja a felperes érveit.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
44 Emlékeztetni kell arra, hogy a költségvetési rendelet 88. cikkének megfelelően „[a] közbeszerzési szerződések egy ajánlatkérő által [az említett rendelet] 104. és 167. cikk[e] értelmében, visszterhesen, írásban megkötött szerződések, amelyeket részben vagy egészben a költségvetésből történő ár kifizetése ellenében ingó vagy ingatlan javak szerzése, építési beruházások vagy szolgáltatásnyújtás céljából kötnek”.
45 A szerződés akkor minősül közbeszerzési szerződésnek, ha az egyik szerződést kötő fél „ajánlatkérőnek” minősül. A végrehajtási rendelet 116. cikkének (7) bekezdése értelmében „[a]jánlatkérőnek tekintendők a közösségi intézmények szervezeti egységei, kivéve, amikor egymás közt kötnek szolgáltatások nyújtására, termékek szállítására vagy építési beruházások megvalósítására vonatkozó adminisztratív megállapodásokat”.
46 A fenti két rendelkezésből következik, hogy a szolgáltatások megrendelésére nem alkalmazandók a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályok, amennyiben közösségi intézmények szervezeti egységei közötti adminisztratív megállapodás tárgyát képezik.
47 Márpedig – ellentétben a felperes állításával – az OIB a végrehajtási rendelet 116. cikkének (7) bekezdése értelmében a közösségi intézmények egyik szervezeti egységének minősül. A 2003/523 határozat (4) preambulumbekezdése szerint ugyanis „[az OIB számára] kiválasztott hivatali típus olyan igazgatási egységekből áll, amelyek célja a Bizottság más szervezeti egységei és/vagy potenciálisan más közösségi intézmények tevékenységének támogatása”. Azzal, hogy az OIB támogató tevékenységének kedvezményezettjei között „a Bizottság más szervezeti egységeit” említi, a Bizottság e preambulumbekezdésben implicit módon de szükségképpen azt jelzi, hogy az OIB is az egyik szervezeti egységét képezi.
48 Ebből következik, hogy a Tanácsnak nem kellett betartania a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályokat, amikor úgy döntött, hogy az OIB szolgáltatásait fogja igénybe venni. E megállapítást nem vonják kétségbe a felperes által felhozott egyéb érvek sem.
49 Először is a felperes azon érveit illetően, amelyek szerint az OIB egyfelől a Bizottsághoz és nem a Tanácshoz tartozik, másfelől azt kizárólag a Bizottság által kijelölt tagok irányítják, meg kell állapítani, hogy azok hatástalanok. Először is a végrehajtási rendelet 116. cikkének (7) bekezdésében foglalt kivétel közösségi intézmények szervezeti egységei közötti adminisztratív megállapodásokra vonatkozik függetlenül attól, hogy az említett szervezeti egységek ugyanazon intézményhez tartoznak‑e vagy sem. Másodszor az, hogy az OIB a Bizottság Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságához tartozik, nem cáfolja annak intézményközi jellegét, amely egyértelműen következik a 2003/523 határozat (4) és (6) preambulumbekezdéséből, valamint 2. cikkének (4) bekezdéséből. Harmadszor a 2003/523 határozat 6. cikke (1) bekezdésének g) pontját illetően meg kell állapítani, hogy e rendelkezés kifejezetten előírja, hogy az OIB irányítóbizottságában részt vesz az egyéb közösségi intézmények egy képviselője is. Ez utóbbi megállapítás nemcsak cáfolja a felperes azon állítását, miszerint az OIB‑t kizárólag a Bizottság által kijelölt tagok irányítják, hanem kifejezetten hangsúlyozza az OIB intézményközi jellegét.
50 Ugyanezen indokok miatt – mint hatástalanokat – el kell utasítani a felperes arra alapított érveit is, hogy az OIB a Tanácstól formálisan elkülönült és a döntéshozatalt illetően a Tanácstól független szerv. Az OIB‑nak a Tanácstól elkülönült és független jellegét mindenesetre az EK 281. cikk is kizárja. Mivel ugyanis e rendelkezés szerint kizárólag az Európai Közösség mint olyan rendelkezik jogi személyiséggel a közösségi intézményi rendszerben, a Tanács és az OIB is ugyanazon jogi személyiség alá tartozik, következésképpen az OIB‑t nem lehet úgy tekinteni, mint a Tanácstól elkülönült vagy független szervet.
51 A felperes azon érvét illetően, miszerint a végrehajtási rendelet 116. cikkének (7) bekezdése nem vehető figyelembe a „2006. január 16‑i határozat” jogszerűségének vizsgálatakor, mivel e rendelkezésre abban nem található semmiféle utalás, meg kell állapítani, hogy a 2006. január 16‑i levélben a Tanács tájékoztatta a felperest azon határozatáról, miszerint a közbeszerzési eljárástól – tekintettel arra, hogy az OIB szolgáltatásait fogja igénybe venni – eláll. A közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozatot illetően meg kell állapítani, hogy azon két rendelkezésre, amelyeken e határozat alapul, azaz a költségvetési rendelet 101. cikkére, valamint az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontjára a Tanács megfelelően hivatkozott az említett levélben. Ezzel szemben az OIB szolgáltatásainak igénybevételéről szóló határozat vonatkozásában a fenti 44–48. pontból következik, hogy az a közbeszerzési eljáráson kívül eső aktusnak minősül, amely a felperest nem érinti. Ebből következik, hogy az a körülmény, hogy a szóban forgó határozatban nem hivatkoztak a végrehajtási rendelet 116. cikkének (7) bekezdésére, nem releváns a közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozat jogszerűségének vizsgálata vonatkozásában, így ezt az érvet mint hatástalant el kell utasítani.
52 Végül a felperes azon érvét illetően, miszerint a bölcsőde teljes körű üzemeltetésének az OIB által a közösségi adminisztráció keretébe történő visszaszervezése ellentétes lenne e hivatalnak a közösségi adminisztráció nem alapvető feladatai kiszervezése irányítására irányuló feladatával, meg kell állapítani, hogy a 2003/523 határozat nem írja elő az OIB számára, hogy feladatai ellátása során szisztematikusan közbeszerzési eljárás lefolytatására törekedjen. Még ha e határozat 16. cikke alapján ténylegesen igénybe is vehet ilyen eljárást, egyetlen rendelkezés sem tiltja meg számára, hogy feladatainak végrehajtása során saját eszközeit vegye igénybe. Formális tiltás hiányában tehát az OIB feladata, hogy esetről esetre megítélje, hogy közbeszerzési eljárást kell‑e lefolytatni vagy sem.
53 A fentiekből következik, hogy a Tanács és az OIB között a bölcsőde teljes körű üzemeltetésére vonatkozó megállapodás létrejötte a közösségi intézmények két szervezeti egysége között szolgáltatás megrendelésére irányuló olyan adminisztratív megállapodásnak minősül, amelyre a közbeszerzési eljárásra vonatkozó szabályok nem alkalmazandók.
54 A negyedik jogalapot tehát – mint megalapozatlant – teljes egészében el kell utasítani.
Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított harmadik jogalapról
A felek érvei
55 A felperes vitatja, hogy a Tanács által a 2006. január 16‑i levélben hivatkozott számos előny igazolhatja azon választását, hogy az OIB szolgáltatásait fogja igénybe venni, még akkor is, ha a Tanács által 2006. március 3‑i levelében nyújtott magyarázatokat is figyelembe vesszük. A személyzet számára biztosított szerződéses feltételekkel, a jelentős megtakarítással és a rendelkezésre álló források optimalizálásával kapcsolatos előnyökre vonatkozó magyarázatokkal a Tanács tehát megsértette az „indokolási kötelezettséget”.
56 A Tanács vitatja a felperes érveit.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
57 Először is meg kell jegyezni, hogy a felperes e jogalap keretén belül összekeveri az indokolási kötelezettség megsértését és a nyilvánvaló értékelési hibát. Noha e jogalap megnevezése az indokolási kötelezettség megsértésére utal, az erre vonatkozóan kifejtett érvek inkább a Tanács által az OIB szolgáltatásainak igénybevétele melletti döntéssel járó előnyök értékelésekor állítólagosan elkövetett hibákkal kapcsolatosak.
58 Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy két elkülönült, a megsemmisítés iránti kérelemben felhozható jogalapról van szó. Az első, amely az indokolás hiányára vagy elégtelenségére vonatkozik, az EK 253. cikk szerinti lényeges eljárási szabályok megsértésére alapul, és olyan eljárásgátló jogalap, amelyet a közösségi bíróságnak hivatalból vizsgálnia kell (lásd a Bíróság C‑166/95. P. sz., Bizottság kontra Daffix ügyben 1997. február 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑983. o.] 24. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ezzel szemben a másodikat, amely a vitatott határozat érdemi jogszerűségére vonatkozik, a közösségi bíróság csak akkor vizsgálhatja, ha arra a felperes hivatkozik.
59 Következésképpen a harmadik jogalap keretében felhozott érvekről úgy kell határozni, hogy először az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó érveket, majd a nyilvánvaló értékelési hibákra vonatkozó érveket vizsgáljuk meg.
60 Az indokolási kötelezettség esetleges megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e kötelezettség mértéke a szóban forgó jogi aktus természetétől és az aktus elfogadásának hátterében álló összefüggésektől függ. Az indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az intézmény érvelésének oly módon, hogy egyrészről az érdekeltek a jogaik védelme érdekében megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és meggyőződhessenek arról, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy sem, illetve másrészről, hogy a közösségi bíróság gyakorolhassa jogszerűségi felülvizsgálatát (a Bíróság C‑350/88. sz., Delacre és társai kontra Bizottság ügyben 1990. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑395. o.] 15. és 16. pontja, az Elsőfokú Bíróság T‑217/01. sz., Forum des migrants kontra Bizottság ügyben 2003 április 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑1563. o.] 68. pontja és a T‑195/05. sz., Deloitte Business Advisory kontra Bizottság ügyben 2007. április 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑871. o.] 45. pontja).
61 A jelen esetben a 2006. január 16‑i levél kifejezetten megemlíti, hogy a közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozatot az OIB által a Tanácsnak tett javaslat kedvező elbírálása indokolta. E levélben a Tanács Főtitkársága tehát arról tájékoztatja a felperest, hogy tekintettel azon határozatra, miszerint az OIB javaslata alapján ez utóbbit bízzák meg a szóban forgó szolgáltatások nyújtásával, a közbeszerzési eljárás okafogyottá vált. Ebből következik, hogy a 2006. január 16‑i levél világosan és egyértelműen tartalmazza a Tanács érvelését, így lehetővé teszi egyrészről, hogy a felperes jogai védelme érdekében megismerhesse a meghozott intézkedés indokait, és meggyőződhessen arról, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy sem, illetve másrészről, hogy az Elsőfokú Bíróság gyakorolhassa jogszerűségi felülvizsgálatát. Következésképpen a közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozatában a Tanács nem sértette meg az indokolási kötelezettséget.
62 Az esetleges nyilvánvaló értékelési hibákat illetően emlékeztetni kell arra, hogy a közbeszerzési eljárást lefolytató intézmény széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a közbeszerzési eljárásban a szerződés odaítéléséről hozott határozat meghozatala során figyelembe veendő szempontok tekintetében, és az Elsőfokú Bíróság felülvizsgálata az eljárási szabályok és az indokolási kötelezettség betartásának, valamint a tények pontosságának és a nyilvánvaló mérlegelési hiba hiányának vizsgálatára korlátozódik (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑250/05. sz., Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ügyben 2007. július 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 89. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). E tekintetben a felperes nem hozott fel olyan tényeket, amelyek bizonyítanák, hogy a közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozat meghozatala során nyilvánvaló értékelési hibát követtek el. Az OIB szolgáltatásainak igénybevételéről szóló határozatot, és különösen az ilyen határozattal járó állítólagos előnyöket illetően meg kell állapítani, hogy a Tanács ugyan felelősséggel tartozik választása helyességéért a politikai hatóság és a belső ellenőrök előtt, nem köteles azonban a közbeszerzési eljárás résztvevője számára bizonyítani a szolgáltatások saját eszközökkel való teljesítésére vonatkozó határozat előnyeit. Az ilyen választás ugyanis politikai jellegű, következésképpen a Tanács diszkrecionális jogkörébe tartozik. Ebből következik, hogy a jelen kereset keretében az Elsőfokú Bíróságnak nem feladata, hogy az OIB szolgáltatásai igénybevételének gazdasági és intézményi indokoltságát vizsgálja.
63 Ezért a jelen jogalapot – mint megalapozatlant – el kell utasítani.
A Szerződés, a költségvetési rendelet és a végrehajtási rendelet, valamint az ajánlattételhez szükséges dokumentáció megsértésére alapított második jogalapról
A felek érvei
64 A felperes álláspontja szerint először is az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontjára csak akkor lehet hivatkozni a közbeszerzési eljárástól való elállás jogalapjaként, ha annak célja új közbeszerzési eljárás indítása. Következésképpen az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontjára való hivatkozás a Tanács közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozatában inkoherens, ellentmondásos, és téves jogalkalmazásnak minősül.
65 Másodszor a költségvetési rendelet 101. cikkére való hivatkozás a Tanács közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozatában szintén nem helyes, mivel e rendelkezés előírja, hogy az ilyen elállást indokolni kell. E tekintetben az indok a szóban forgó szolgáltatások OIB‑től való megrendelésében rejlik. Márpedig figyelembe véve azt, hogy az OIB – másokkal ellentétben – nem vett részt a közbeszerzési eljárásban, és ajánlatát az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtotta be, e választás nem minősül a közbeszerzési eljárástól való elállásnak. Következésképpen a költségvetési rendelet 101. cikkét tévesen alkalmazták, amely téves jogalkalmazás a költségvetési rendelet 89., 97., 98. és 100. cikkének, valamint a végrehajtási rendelet 135. és 147. cikkének megsértésében is megnyilvánul.
66 Harmadszor, noha a Tanács végzett egyfajta összehasonlító elemzést egyfelől az OIB javaslata, másfelől a felperes, illetve más, a közbeszerzési eljárásban részt vevő társaságok ajánlata között, nem kívánta meg, hogy az OIB részt vegyen a közbeszerzési eljárásban. Következésképpen a Tanács által választott ezen eljárás szintén sértette az egyenlő bánásmód és az átláthatóság elvét, valamint az EK 43. és az EK 49. cikket.
67 A Tanács vitatja a felperes érveit.
– Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
68 Először is az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontját illetően meg kell állapítani, hogy e rendelkezés kimondja:
„A [t]itkárság saját mérlegelési jogkörében eljárva, és indokolási kötelezettség nélkül úgy határozhat, hogy:
a) a megindított közbeszerzési eljárás tárgyát képező szerződést nem ítéli oda és az eljárást újrakezdi;
[…]
A fenti esetekben az ajánlattevők – akár nyertesként kiválasztották őket, akár elutasították ajánlatukat – nem tarthatnak igényt kártérítésre.”
69 Még ha az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontja a) alpontjának szöveg szerinti értelmezése lehetővé is tenné, hogy arra következtessünk, hogy összefügg egymással a Tanács azon határozata, hogy a közbeszerzési szerződést nem ítéli oda, valamint azon határozata, amely szerint a közbeszerzési eljárást újrakezdi, e rendelkezést a költségvetési rendelet 101. cikkének fényében kell értelmezni. Márpedig, még ha az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontjának a) alpontja csak azon lehetősére utal is, miszerint a Tanács új közbeszerzési eljárást indíthat miután úgy határozott, hogy a korábban megindított közbeszerzési eljárás tárgyát képező szerződést nem ítéli oda, azon alternatív lehetőséget, hogy a szerződést egyáltalán ne ítélje oda, a költségvetési rendelet 101. cikke kifejezetten előírja. Ez utóbbi rendelkezés ugyanis előírja, hogy: „[a]z ajánlatkérő a szerződés aláírása előtt elállhat a beszerzéstől vagy törölheti az odaítélési eljárást”. Az Elsőfokú Bíróság az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontja a) alpontjának szövegéből tehát nem következethet arra, hogy a Tanács nem állhat el a közbeszerzési eljárástól.
70 Igaz azonban, hogy a költségvetési rendelet 101. cikke – az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontjának a) alpontjától eltérően – kifejezetten előírja az ajánlatkérő számára a közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozata indokolásának kötelezettségét. A harmadik jogalap vizsgálata keretében azonban bizonyításra került, hogy a jelen esetben a Tanács megfelelően indokolta a közbeszerzési eljárástól való elállásról szóló határozatát. Ebből következik, hogy a Tanács közbeszerzési eljárás lefolytatásától való elállásról szóló határozata megfelel a költségvetési rendelet 101. cikkében foglalt feltételeknek.
71 Másodszor az EK 43. cikk és az EK 49. cikk, a költségvetési rendelet 89., 97., 98. és 100. cikkének, valamint a végrehajtási rendelet 135. és 147. cikkének állítólagos megsértésére alapított érvet illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság alapokmánya – ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése értelmében az Elsőfokú Bíróságra is alkalmazandó – 21. cikkének első bekezdése és az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja alapján a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Az ítélkezési gyakorlat szerint ennek az ismertetésnek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie, hogy lehetővé tegye az alperes számára védekezésének előkészítését és az Elsőfokú Bíróság számára a keresetről való határozathozatalt, adott esetben további információ nélkül (az Elsőfokú Bíróság T‑387/94. sz., Asia Motor France és társai kontra Bizottság ügyben 1996. szeptember 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑961. o.] 106. pontja és a T‑113/96. sz., Dubois et Fils kontra Tanács és Bizottság ügyben 1998. január 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑125. o.] 29. pontja). Márpedig a jelen esetben a felperes csupán hivatkozik az említett rendelkezések megsértésére, ezek alátámasztására semmilyen érvet nem ad elő. Következésképpen a fent említett elvek értelmében ezt az érvet – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.
72 Mindenesetre a negyedik jogalap vizsgálata keretében már bizonyításra került, hogy a szóban forgó szolgáltatások közbeszerzési eljáráson kívüli megrendelése az OIB‑től teljesen szabályos volt, mivel az OIB által a Tanácsnak történő szolgáltatásnyújtás nem tartozik a közbeszerzésre vonatkozó szabályok hatálya alá, ezért a fent hivatkozott rendelkezések megsértése kizárt.
73 Ebből következik, hogy ezt a jogalapot – részben mint elfogadhatatlant és a fennmaradó részében mint megalapozatlant – el kell utasítani.
Az EK 43. cikk, az EK 49. cikk és az EK 86. cikk megsértésére alapított első jogalapról
A felek érvei
74 A felperes álláspontja szerint, mivel közbeszerzési eljárás lefolytatásáról határozott, a Tanács a szóban forgó szolgáltatások szigorúan meghatározott szabályok szerinti megrendelése mellett döntött, és ezért biztosítania kell a Szerződés alapelveinek, a költségvetési rendelet, valamint az EK 43. cikk és az EK 49. cikk rendelkezéseinek betartását. E körülmények között az említett szolgáltatások közbeszerzési eljáráson kívüli megrendelése az OIB‑től sérti az EK 43. és az EK 49. cikket.
75 A felperes az EK 86. cikkre is hivatkozik, amely semmilyen eltérést nem tesz lehetővé a Szerződés rendelkezéseitől a tagállamok közvállalkozásai tekintetében, és azzal érvel, hogy e szabály a fortiori a közösségi intézményekre is vonatkozik.
76 Következésképpen az említett szolgáltatásoknak az OIB‑től mindenféle nyilvánosság vagy versenyeztetés nélkül történő megrendeléséről szóló határozat ellentétes a közösségi jog fent hivatkozott szabályaival és elveivel, ami indokolja annak megsemmisítését.
77 A Tanács vitatja a felperes érveit.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
78 Mindenekelőtt az EK 86. cikk állítólagos megsértésére alapított érvet illetően meg kell állapítani, hogy a 2003/523 határozat 2. és 3. cikkéből megállapítható, hogy az OIB a Közösség tisztán belső igényei kezelésével megbízott hivatal, amelynek semmilyen kereskedelmi jellegű célja nincs, ezért nem tekinthető az EK 86. cikk értelmében vett közvállalkozásnak. Következésképpen az EK 86. cikk megsértése nem jöhet szóba, így a felperes erre vonatkozó érvelését – mint megalapozatlant – el kell utasítani.
79 A felperesnek a jelen jogalap keretében előadott többi érvét, és különösen az EK 43. cikk és az EK 49. cikk megsértésére alapított érveit illetően meg kell állapítani, hogy a felperes ismételten pusztán az említett rendelkezések megsértésére hivatkozik, de e tekintetben nem fejti ki érveit. A fenti 71. pontban hivatkozott elvek alapján tehát ezen érveket – mint elfogadhatatlanokat – el kell utasítani.
80 Következésképpen az első jogalapot – részben mint megalapozatlant és a fennmaradó részében mint elfogadhatatlant – teljes egészében el kell utasítani.
– Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított érvek
81 A felperes álláspontja szerint az, hogy a Tanács közbeszerzési eljáráson kívül elbírálta az OIB által előterjesztett javaslatot, sérti az egyenlő bánásmód elvét.
82 Ebben a vonatkozásban emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve a közösségi jog alapelveinek egyike. Ezen elv tiltja, hogy az összehasonlítható helyzeteket eltérő módon kezeljék, és hogy a különböző helyzeteket egyenlő módon kezeljék kivéve, ha ez a bánásmód objektíve igazolt (a Bíróság C‑304/01. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑7655. o.] 31. pontja).
83 Mivel – amint az a negyedik jogalap vizsgálata keretében megállapításra került – az OIB a közösségi intézmények egyik szervezeti egysége, helyzete nem összehasonlítható a közbeszerzési eljárás résztvevőinek helyzetével. Következésképpen az OIB által előterjesztett javaslat közbeszerzési eljáráson kívüli elbírálása nem sértheti az egyenlő bánásmód elvét.
84 A felperes egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított érveit tehát – mint megalapozatlanokat – el kell utasítani.
– Az átláthatóság elvének megsértésére alapított érvekről
85 A felperes álláspontja szerint a Tanács megsértette az átláthatóság elvét, mivel a szóban forgó szolgáltatásokat közbeszerzési eljáráson kívül rendelte meg az OIB‑től.
86 Ezen elv megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint az ajánlatkérőnek a közbeszerzési eljárás valamennyi szakaszában tiszteletben kell tartania az ajánlattevőkkel szembeni egyenlő bánásmód elve mellett az átláthatóság elvét is (a Bíróság C‑87/94. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1996. április 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑2043. o.] 54. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑203/96. sz., Embassy Limousines & Services kontra Parlament ügyben 1998. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑4239. o.] 85. pontja).
87 Az átláthatóság elve alapján az ajánlatkérő köteles nyilvánosságra hozni az eljárás lefolytatásával kapcsolatos valamennyi konkrét információt (lásd ebben az értelemben a fenti 86. pontban hivatkozott Embassy Limousines & Services kontra Parlament ügyben hozott ítélet 85. pontját).
88 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a felperest a 2006. január 16‑i levél előtt nem tájékoztatták a Tanács és az OIB között megkezdett tárgyalásokról, amelyek eredményeképpen a Tanács a bölcsőde üzemeltetésével az OIB‑t bízta meg. A 2006. január 16‑i levélben foglalt információk alapján e tárgyalások 2005 második felében, az OIB javaslatának előterjesztésével kezdődtek.
89 Ugyanakkor az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az ajánlatkérő számára az átláthatóság követelményének keretében előírt nyilvánosság célja egyfelől annak biztosítása, hogy valamennyi ajánlattevő egyenlő esélyekkel rendelkezzen (lásd ebben az értelemben a fenti 86. pontban hivatkozott Bizottság kontra Belgium ügyben hozott ítélet 54. és 55. pontját), másfelől az ajánlattevők jogos elvárásainak védelme, akiket visszafordíthatatlan beruházások előzetes elvégzésére bíztattak (lásd ebben az értelemben a fenti 86. pontban hivatkozott Embassy Limousines & Services kontra Parlament ügyben hozott ítélet 85. és 86. pontját).
90 A jelen esetben a felperes nem bizonyította, hogy e két cél valamelyike sérült volna. Egyfelől ugyanis valamennyi ajánlattevőt egyformán érintette a Tanács és az OIB közötti levelezés nyilvánosságának hiánya, így e hiány nem eredményezhette a felperes és a többi ajánlattevő esélyei egyenlőtlenségét. Másfelől a felperes nem bizonyította – sőt nem is állította –, hogy a közbeszerzési eljárásban való részvétellel általában együtt járó kockázatokat meghaladó beruházások előzetes elvégzésére késztették volna.
91 Következésképpen a felperesnek az átláthatóság elvének megsértésére alapított érveit – mint megalapozatlanokat – el kell utasítani.
3. Az OIB javaslata kedvező elbírálásának megsemmisítése iránti kérelemről
92 Az OIB javaslata Tanács általi kedvező elbírálásának megsemmisítése iránti kérelmet illetően meg kell állapítani, hogy az ilyen kérelem nem nyilvánítható elfogadhatónak.
93 Az OIB javaslatának kedvező elbírálása ugyanis, amely megelőzi a szóban forgó szolgáltatások ez utóbbitól való megrendeléséről szóló határozatot, a közbeszerzési eljáráson kívül eső belső aktus, mivel – amint az a fenti 44–48. pontban megállapításra került – a Tanács nem köteles a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályokat alkalmazni, amennyiben az OIB szolgáltatásainak igénybevétele mellett dönt.
94 Mint a közbeszerzési eljáráson kívüli belső aktus, a kedvező elbírálás nem minősül olyan kötelező joghatásokat kiváltó intézkedésnek, amely a felperes érdekeit oly módon érinti, hogy jogi helyzetét lényegesen módosítja. Következésképpen nem minősül az EK 230. cikk értelmében megsemmisítés iránti keresettel megtámadható aktusnak (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑10/92–T‑12/92. és T‑15/92. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1992. december 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1992., II‑2667. o.] 28. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), így a jelen megsemmisítés iránti kérelmet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.
A kártérítési kérelemről
A felek érvei
95 A felperes kártérítést kér a Tanács magatartása miatt őt ért kárért, amelynek az összegét ex aequo et bono az Elsőfokú Bíróságnak kellene megállapítania.
96 A tanács vitatja e kérelem megalapozottságát.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
97 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közösségnek az EK 288. cikk második bekezdése értelmében a szervei jogellenes magatartása esetén fennálló szerződésen kívüli felelősségéhez több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen az intézményekkel szemben kifogásolt magatartás jogellenessége, a kár valós jellege, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (a Bíróság 26/81. sz., Oleifici Mediterranei kontra EGK ügyben 1982. szeptember 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1982., 3057. o.] 16. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑175/94. sz., International Procurement Services kontra Bizottság ügyben 1996. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑729. o.] 44. pontja és a T‑92/06. sz., Lademporiki és Parousis & Sia kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 8‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 10. pontja).
98 Másfelől, amint az a fenti 71. pontban megállapításra került, a keresetlevélnek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie, hogy lehetővé tegye az alperes számára védekezésének előkészítését és az Elsőfokú Bíróság számára a keresetről való határozathozatalt.
99 E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból megállapítható, hogy kártérítési kereset esetében az általánosan kártérítésre irányuló kérelem nem kellően egyértelmű, következésképpen elfogadhatatlannak kell tekinteni (a Bíróság 5/71. sz, Zuckerfabrik Schöppenstedt kontra Tanács ügyben 1971. december 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1971., 975. o.] 9. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑79/96., T‑260/97. és T‑117/98. sz., Camar és Tico kontra Bizottság és Tanács egyesített ügyekben 2000. június 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑2193. o.] 181. pontja).
100 Az Elsőfokú Bíróság azonban elismerte, hogy különleges körülmények között nem elengedhetetlen meghatározni a keresetlevélben a kár pontos terjedelmét, és számszerűsíteni a kért kártérítés összegét (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑64/89. sz., Automec kontra Bizottság ügyben 1990. július 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., II‑367. o.] 76. pontját és az Elsőfokú Bíróság T‑91/05. sz., Sinara Handel kontra Tanács és Bizottság ügyben 2007. február 5‑én hozott végzésének [EBHT 2007., II‑245. o.] 110. pontját). E tekintetben az Elsőfokú Bíróság azt is kimondta, hogy a felperesnek a keresetlevelében bizonyítania kell e körülmények fennállását, vagy legalábbis hivatkoznia kell azokra (az Elsőfokú Bíróság T‑262/97. sz., Goldstein kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott végzésének [EBHT 1998., II‑2175. o.] 25. pontja).
101 A jelen esetben a felperes azt kéri az Elsőfokú Bíróságtól, hogy „ex aequo et bono állapítsa meg a kár mértékét”. Meg kell állapítani azt is, hogy amellett, hogy a felperes a keresetben nem számszerűsítette az általa állítólagosan elszenvedett kár összegét, nem adott elő semmilyen tényállási elemet, amely lehetővé tenné e kár mértékének meghatározását. A felperes kizárólag arra szorítkozott, hogy absztrakt és általános fogalmak használatával állítólagosan elszenvedett kárt említ, nem tett azonban semmilyen pontosítást e kár mértékével kapcsolatban. Sőt meg kell állapítani, hogy a felperes nem fejti ki azokat a rendkívüli körülményeket sem, amelyek miatt ne tudná legalább megközelítőleg meghatározni ezen állítólagosan elszenvedett kár mértékét.
102 A jelen esetben annál is inkább érvényesül a kár pontos mértéke keresetben való megjelölésének kötelezettsége, mivel a költségvetési rendelet 101. cikkéből és az ajánlattételhez szükséges dokumentáció 4. pontja a) alpontjának utolsó mondatából (lásd a fenti 68. pontot) következik, hogy az ajánlatkérő nem tartozik kártérítési felelősséggel a törölt közbeszerzési eljárásban részt vett ajánlattevők felé. Ebből következik, hogy az ajánlattevőnél a közbeszerzési eljárásban való részvétele miatt felmerült kiadások és költségek főszabály szerint nem minősülhetnek kártérítés megítélésével orvosolandó kárnak (az Elsőfokú Bíróság T‑13/96. sz., TEAM kontra Bizottság ügyben 1998. október 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑4073. o.] 71. pontja és a fenti 86. pontban hivatkozott Embassy Limousines & Services kontra Parlament ügyben hozott ítéletének 97. pontja).
103 Ennélfogva a Bíróság alapokmánya – amely 53. cikke első bekezdése értelmében az Elsőfokú Bíróságra is alkalmazandó – 21. cikkének első bekezdése és az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja alapján a kártérítési kérelmet – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.
A Tanács és az OIB között létrejött szerződés végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelemről
104 A felperes által előadott kereseti kérelmek között szerepel „az OIB‑vel kötött szerződés végrehajtásának felfüggesztése”.
105 Meg kell állapítani, hogy formai szempontból a kérelmet nem az eljárási szabályzat 104. cikke 3. §‑ában foglalt követelményeknek megfelelően, külön beadványban nyújtották be. E kérelem kizárólag a keresetlevélben foglalt kereseti kérelmek között szerepel, ezért mint elfogadhatatlant el kell utasítani (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑298/97., T‑312/97., T‑313/97., T‑315/97., T‑600/97–T‑607/97., T‑1/98., T‑3/98–T‑6/98. és T‑23/98. sz., Alzetta és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. június 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑2319. o.] 38. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
106 A jelen kérelmet tehát – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.
A bizonyításfelvétel iránti kérelemről
A felek érvei
107 A felperes azt kéri az Elsőfokú Bíróságtól, hogy bizonyításfelvétel címén szólítsa fel a Tanácsot a következő iratok benyújtására:
– a Tanács és az OIB között létrejött szerződés;
– a szóban forgó szolgáltatások OIB‑től való megrendelésére vonatkozó tanácsi határozattal kapcsolatos valamennyi irat, különösen a 2005. augusztus 1‑je előtti előzetes felszólítás, amelyben a Tanács megkérte az OIB‑t, hogy tegyen ajánlatot az említett szolgáltatásokra vonatkozóan.
108 A Tanács vitatja ezen iratok hasznosságát a jelen ügyben.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
109 Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az Elsőfokú Bíróságra hárul az a feladat, hogy megítélje, mennyiben hasznos a bizonyításfelvétel a jogvita megoldása szempontjából (az Elsőfokú Bíróság T‑68/99. sz., Toditec kontra Bizottság ügyben 2001. május 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑1443. o.] 40. pontja és a T‑23/03. sz., CAS kontra Bizottság ügyben 2007. február 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑289. o.] 323. pontja).
110 A kért iratok benyújtását illetően meg kell állapítani, hogy az csak akkor lenne igazolható, ha a jelen esetben elismernénk a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályok alkalmazhatóságát. Mivel a megsemmisítés iránti kérelmek vizsgálata ezzel ellentétes következtetésre vezetett, a kérdéses iratok benyújtása a jelen jogvita megoldása szempontjából nem hasznos.
111 A fenti megfontolásokra tekintettel a jelen bizonyításfelvétel iránti kérelmet el kell utasítani.
A költségekről
112 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A keresetet elutasítja.
2) A Centro Studi Antonio Manieri Srl viseli a saját, valamint a Tanács költségeit.
Pelikánová | Jürimäe | Soldevila Fragoso |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2008. január 28‑i nyilvános ülésen.
Aláírások