T‑165/06. sz. ügy

Elio Fiorucci

kontra

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

„Közösségi védjegy – A védjegyoltalom megszűnésének megállapítására és a védjegy törlésére irányuló eljárás – Az ELIO FIORUCCI közösségi szóvédjegy – Közismert személy nevének védjegyként történő lajstromozása – A 40/94/EK rendelet 52. cikke (2) bekezdésének a) pontja, és 50. cikke (1) bekezdésének c) pontja”

Az ítélet összefoglalása

1.      Közösségi védjegy – Fellebbezési eljárás – A közösségi bírósághoz benyújtott kereset – Az Elsőfokú Bíróság hatásköre – A tényállásnak az első alkalommal előtte felhozott bizonyítékokat figyelembe vevő, újbóli vizsgálata – Kizártság

(EK 229. cikk és EK 230. cikk; az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 135. cikk, 4. §; 40/94 tanácsi rendelet, 63. cikk)

2.      Közösségi védjegy – A védjegyoltalomról való lemondás, a védjegyoltalom megszűnése és a védjegy törlése – Megszűnési okok – A vásárlóközönség megtévesztésére alkalmas védjegy

(40/94 tanácsi rendelet, 50. cikk, (1) bekezdés, c) pont; 89/104 tanácsi irányelv, 12. cikk, (2) bekezdés, b) pont)

1.      A közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 63. cikke alapján az Elsőfokú Bíróság előtt indított eljárások célja a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) fellebbezési tanácsai által hozott határozatok jogszerűségének a vizsgálata. Ugyanis bár az említett rendelet 63. cikkének (3) bekezdése szerint az Elsőfokú Bíróság a fellebbezési tanácsok határozatait „megsemmisítheti [helyesen: hatályon kívül helyezheti] vagy megváltoztathatja”, e bekezdést az azt megelőző bekezdésre tekintettel kell értelmezni, amely szerint „kereset hatáskör hiányára, lényeges eljárási szabálysértésre, a Szerződés vagy e rendelet, illetve ezek alkalmazásával kapcsolatos bármely jogszabály megsértésére vagy hatáskörrel való visszaélésre alapítva indítható”, és mindez az EK 229. és EK 230. cikk keretében valósulhat meg. A fellebbezési tanács határozata jogszerűségének az Elsőfokú Bíróság általi vizsgálatát tehát azon jogi kérdések tekintetében kell elvégezni, amelyeket a fellebbezési tanács elé terjesztettek.

Az Elsőfokú Bíróságnak ugyanis nem feladata, hogy megvizsgálja az elé terjesztett új jogalapokat, vagy újból megvizsgálja a tényállást azoknak a bizonyítékoknak a fényében, amelyeket első ízben előtte terjesztettek elő. Ugyanis ezen jogalapok megvizsgálása és ezen bizonyítékok elfogadása az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 135. cikkének 4. §‑ába ütközne, miszerint a felek beadványai nem változtathatják meg a fellebbezési tanács előtti eljárás tárgyát.

(vö. 21–22. pont)

2.      Valamely védjegy és valamely személynév puszta egyezéséből nem vonható le az a következtetés, hogy az érintett vásárlóközönség azt gondolja majd, hogy védjeggyel megjelölt árukat az a személy tervezte, akinek a neve a védjegyet alkotja, és ily módon a védjegy a vásárlóközönség számára a közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 50. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében megtévesztővé válik. A személynevekből álló védjegyek használata ugyanis valamennyi kereskedelmi ágazatban elterjedt gyakorlat, és az érintett vásárlóközönség előtt ismeretes, hogy nem minden személynévből álló védjegy mögött rejtőzik feltétlenül az azonos nevet viselő tervező.

A Bíróság megállapította a védjegy alapvető rendeltetését, amely abban áll, hogy tanúsítsa a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára a védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás származását, lehetővé téve számukra, hogy az összetévesztés lehetősége nélkül megkülönböztethessék azokat más eredetű áruktól vagy szolgáltatásoktól. Ugyanis ahhoz, hogy a védjegy betölthesse alapvető szerepét a torzulásmentes verseny azon rendszerében, amelyet a Szerződés létrehozni és fenntartani szándékozott, a védjegynek garantálnia kell, hogy a vele jelölt valamennyi árut és szolgáltatást azon egyetlen vállalkozás ellenőrzése mellett állították elő, illetve nyújtották, amely ezek minőségéért felel.

Egyébiránt a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 89/104 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének b) pontjában – amelynek normatív tartalma lényegében megegyezik a 40/94 rendelet 50. cikke (1) bekezdése c) pontjáéval – szereplő megszűnési okokat illetően a Bíróság úgy határozott, hogy a védjegyekkel megjelölt áruk tervezőjének és első előállítójának nevével megegyező védjegy jogosultja a védjegy e különös jellemzője miatt nem fosztható meg a védjegyhez fűződő jogaitól azzal az indokkal, hogy a védjegy megtéveszti a vásárlóközönséget, különösen akkor, ha a védjeggyel ellátott árukat gyártó vállalkozás átruházásával az említett védjegyhez hű ügyfélkört is átengedték. E következtetést indokolja az átlagos fogyasztó tényleges megtévesztésének vagy megtévesztése kellően súlyos veszélyének hiánya. Jóllehet az utóbbit az érintett áru megvásárlása során befolyásolhatja, hogy azt hiszi, a védjeggyel megegyező nevet viselő személy részt vett annak megalkotásában, a védjegyjogosult vállalkozás továbbra is garantálja az említett áru jellemzőit és tulajdonságait.

A fentieknek megfelelően úgy kell határozni, hogy az említett védjeggyel megjelölt áruk tervezőjének és első előállítójának nevével megegyező védjegy jogosultja csupán a védjegy e különös jellemzője miatt nem fosztható meg a védjegyhez fűződő jogaitól azzal az indokkal, hogy a védjegy megtéveszti a vásárlóközönséget, amennyiben az említett jogosult átruházás keretében jogszerűen megszerezte a kizárólag a tervező családnevéből álló védjegyet, valamint a védjeggyel ellátott árukat gyártó vállalkozás teljes alkotói vagyonát.

(vö. 30., 32–34. pont)