A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)
2021. október 6.(*)
„Európai uniós védjegy – Muresko európai uniós szóvédjegy – A korábbi Muresko nemzeti szóvédjegyek – A korábbi nemzeti védjegyek szenioritásának az európai uniós védjegy lajstromozását követő igénylése – Az (EU) 2017/1001 rendelet 39. és 40. cikke – Olyan korábbi nemzeti védjegyek lajstromba való bejegyzése, amelyeknek az oltalma az igénylés napján már lejárt”
A T‑32/21. sz. ügyben,
a Daw SE (székhelye: Ober‑Ramstadt [Németország], képviseli: A. Haberl, ügyvéd)
felperesnek
az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviseli: E. Markakis, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
az EUIPO negyedik fellebbezési tanácsának az azonos korábbi nemzeti védjegyek szenioritásának a 15465719. sz. Muresko európai uniós szóvédjegy tekintetében történő igénylésével kapcsolatban 2020. november 25‑én hozott határozata (R 1686/2020‑4. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: V. Tomljenović elnök, F. Schalin és P. Škvařilová‑Pelzl (előadó) bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2021. január 22‑én benyújtott keresetlevélre,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2021. március 30‑án benyújtott válaszbeadványra,
tekintettel arra, hogy a felek az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről való értesítést követő háromhetes határidőn belül nem kérték tárgyalás tartását, és mivel ennek nyomán a Törvényszék – eljárási szabályzata 106. cikkének (3) bekezdése alapján – úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz,
meghozta a következő
Ítéletet(1)
[omissis]
A felek kérelmei
9 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– kötelezze az EUIPO‑t a vitatott igénynek a szóban forgó európai uniós védjegy tekintetében történő bejegyzésére;
– az EUIPO‑t kötelezze a költségek viselésére.
10 Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
11 A felperes nem vitatja, hogy abban az időpontban, amikor a vitatott igényt benyújtotta az EUIPO‑hoz, a korábban lajstromozott lengyel és a német védjegyek oltalma már lejárt, amint arra az elbíráló a 2020. február 10‑i értesítő levélben rámutatott.
12 A jelen kereset alátámasztásaként lényegében egyetlen jogalapra hivatkozik, amely azon alapul, hogy a fellebbezési tanács tévesen alkalmazta a jogot, ami a 2017/1001 rendeletnek a rendelet 39. cikkével összefüggésben értelmezett 40. cikkének a megtámadott határozat 12. pontjában szereplő túlságosan megszorító értelmezéséből eredt, amely szerint a korábbi azonos nemzeti védjegynek a szenioritás igénylésének időpontjában (már) lajstromozottnak kell lennie és az oltalmának (még) fenn kell állnia. E téves értelmezés alapján a fellebbezési tanács helytelenül utasította el a fellebbezését, ahelyett hogy hatályon kívül helyezte volna az elbírálónak a vitatott igényt elutasító határozatát, és bejegyezte volna a lajstromba az említett igényt a szóban forgó európai uniós védjegy tekintetében.
13 A felperes lényegében azt állítja, hogy annak a korábbi azonos nemzeti védjegynek a jogosultja, amelynek az oltalma lejárt, továbbra is rendelkezik azzal a joggal, hogy a védjegy szenioritását igényelje bármely olyan európai uniós védjegy tekintetében, amelyet később lajstromoztak, ha a kérelme benyújtásának időpontjában az ugyanezen nemzeti védjegyre alapított kérelemnek valamely másik európai uniós védjegy tekintetében már helyt adtak.
[omissis]
18 Az EUIPO nem ért egyet a felperes érveivel, és azt kéri, hogy a Törvényszék a keresetet mint nyilvánvalóan megalapozatlant utasítsa el.
19 A felperes által előterjesztett egyetlen jogalap a 2017/1001 rendeletnek az ugyanezen rendelet 39. cikkével összefüggésben értelmezett, e cikkre visszautaló 40. cikkének értelmezésével kapcsolatos kérdést vet fel, amely annak tisztázására irányul, hogy egy olyan európai uniós védjegy jogosultja, amelynek tekintetében már helyt adtak egy korábbi azonos nemzeti védjegy szenioritásának igénylése iránti kérelemnek, hivatkozhat‑e arra a fikcióra, hogy a korábbi nemzeti védjegy oltalma továbbra is fennáll azon másik európai uniós védjegy tekintetében, amelynek a tekintetében a korábbi nemzeti védjegy szenioritását csak ez utóbbi oltalmának lejártát követően igényelték.
[omissis]
22 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem a szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd: 2018. július 11‑i COBRA‑ítélet, C‑192/17, EU:C:2018:554, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. január 28‑i Bizottság kontra Olaszország [A késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló irányelv] ítélet, C‑122/18, EU:C:2020:41, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
23 Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az eltérést engedő rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2020. január 22‑i Pensionsversicherungsanstalt [A tevékenység nyugdíjkorhatár elérését követő befejezése] ítélet, C‑32/19, EU:C:2020:25, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A 2017/1001 rendelet 39. és 40. cikke alapján a korábbi azonos nemzeti védjegy szenioritásának igényléséhez fűződő jogkövetkezmények miatt, amelyek eltérnek attól az elvtől, amely szerint az ilyen védjegy jogosultja elveszíti a jogait abban az esetben, ha nem újítja meg a védjegyének oltalmát, az ahhoz szükséges feltételeket, hogy a szenioritás igénylésének helyt adjanak, megszorítóan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben az érintett védjegyek azonosságára vonatkozó feltételt illetően: 2012. január 19‑i Shang kontra OHIM [justing] ítélet, T‑103/11, EU:T:2012:19, 17. pont).
24 A jelen ügyben először is meg kell jegyezni, hogy a 2017/1001 rendelet 40. cikkének (1) bekezdése értelmében az a korábbi azonos nemzeti védjegy, amelynek a szenioritását az európai uniós védjegy jogosultja igényli, a különböző nyelvi változatok szerint valamely tagállamban „lajstromozott” vagy „van lajstromozva”.
25 E jelen idejű kijelentő módban való megszövegezés egyértelműen jelzi, hogy annak a korábbi azonos nemzeti védjegynek, amelynek a szenioritását az európai uniós védjegy javára igénylik, a szenioritás igénylésének időpontjában kell lajstromozottnak lennie.
26 Így a felperes lényegében alaptalanul állítja azt, hogy a 2017/1001 rendeletnek az ugyanezen rendelet 39. cikkével összefüggésben értelmezett 40. cikke csupán azt követeli meg, hogy a korábbi nemzeti védjegyet valamikor korábban már lajstromozták, annak elkerülése érdekében, hogy a szenioritás igénylésének alátámasztásaként ne lehessen egy pusztán lajstromozás nélkül használt védjegyre hivatkozni.
27 Másodszor, a 2017/1001 rendelet 40. cikkének e szó szerinti értelmezését erősíti meg az a szövegkörnyezet is, amelybe e cikk illeszkedik. Az említett cikket ugyanis (4) bekezdésének megfelelően ugyanezen rendelet 39. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben kell alkalmazni. Márpedig az ítélkezési gyakorlat által értelmezett ezen utóbbi rendelkezésből az következik, hogy valamely korábbi azonos nemzeti védjegy szenioritása igénylésének egyetlen joghatása az, hogy amennyiben annak az európai uniós védjegynek a jogosultja, amelynek tekintetében a korábbi nemzeti védjegy szenioritása igénylésének helyt adtak, lemondana a korábbi védjegy oltalmáról, vagy azt hagyná megszűnni, továbbra is igényt tarthatna ugyanazokra a jogokra, amelyek akkor illetnék meg, ha a korábbi védjegy továbbra is oltalom alatt állna (2012. január 19‑i justing ítélet, T‑103/11, EU:T:2012:19, 17. pont; 2013. február 20‑i Langguth Erben kontra OHIM [MEDINET] ítélet, T‑378/11, EU:T:2013:83, 28. pont).
28 A nemzeti védjegy szenioritásának az európai uniós védjegy lajstromozását követő igénylésének rendszere tehát – amint az a 2017/1001 rendeletnek az ugyanezen rendelet 39. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 40. cikkéből következik – azon az elven alapul, hogy a korábbi nemzeti védjegy jogosultja nem mond le erről a védjegyről, illetve nem hagyja lejárni annak oltalmát mindaddig, amíg nem adnak helyt az európai uniós védjegy tekintetében általa benyújtott szenioritás igénylésének, ami a fortiori megköveteli, hogy ezen igénylés időpontjában a korábbi azonos nemzeti védjegy oltalma még mindig fennálljon.
29 A 2017/1001 rendelet 40. cikkének ezen értelmezése összhangban van e cikknek az EUIPO vizsgálati iránymutatásai B. része 2. szakaszának 13.2 pontjában leírt gyakorlati alkalmazásával, amely szerint „[az EUIPO‑nak] meg kell győződnie egyrészt arról, hogy a korábbi védjegy az [európai uniós] védjegybejelentés benyújtásának időpontjában már lajstromozott volt, másrészt pedig arról, hogy az oltalma még nem járt le a szenioritás igénylésének időpontjában”, és amely szerint „ha a korábbi védjegy oltalma az igénylés időpontjában már lejárt, a szenioritást nem lehet igényelni, még akkor sem, ha a védjegyekre irányadó releváns nemzeti szabályozás hat hónapos türelmi időt biztosít a megújításra”.
30 Harmadszor, a 2017/1001 rendeletnek az ugyanezen rendelet 39. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 40. cikkének említett értelmezése megfelel a nemzeti védjegyek szenioritásának az európai uniós védjegy lajstromozását követő igénylésének rendszere céljának, amely arra irányul, hogy lehetővé tegye az azonos nemzeti és európai uniós védjegyek jogosultjai számára, hogy korábbi jogaikat fenntartva észszerűsítsék védjegyportfóliójukat. Ha ugyanis az európai uniós védjeggyel azonos korábbi nemzeti védjegy szenioritása igénylésének helyt adtak, a jogosult megteheti, hogy hagyja lejárni az első védjegy oltalmát, miközben a második védjegy tekintetében továbbra is ugyanazokat a jogokat élvezi, mint amelyek akkor illetnék meg, ha az első védjegy oltalma továbbra is fennállna (lásd a fenti 27. pontot).
31 E célnak megfelelően, és amint az a 2017/1001 rendelet 39. cikke (3) és (4) bekezdésének szövegéből – amelyet szigorúan kell értelmezni (lásd a fenti 23. pontot) – következik, a korábbi azonos nemzeti védjegyhez fűződő jogok fennállásának ezen vélelme nem érvényesül általános jelleggel, ahogyan azt a felperes állítja, hanem csakis az azonos európai uniós védjegy tekintetében, és csakis azoknak az azonos áruknak és szolgáltatásoknak a tekintetében, amelyek tekintetében a szenioritás igénylésének helyt adtak, abban az esetben, ha a korábbi azonos nemzeti védjegy oltalmát nem újítják meg.
32 Tehát kifejezetten elő van írva, hogy az említett vélelem nem érvényesül abban az esetben, ha az érintett nemzeti védjegyet az európai uniós védjegy bejelentési napját vagy elsőbbségi időpontját megelőzően törlik vagy megszűntnek nyilvánították.
33 Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ugyanez a vélelem nem teszi lehetővé a korábbi nemzeti védjegy számára, hogy mint ilyennek, továbbra is fennálljon az oltalma, és hogy a szóban forgó megjelölésnek a lajstromból való törlését követő esetleges használata ilyen esetben az európai uniós védjegy használatának és ne a lajstromból törölt korábbi nemzeti védjegy használatának legyen tekinthető (2018. április 19‑i Peek & Cloppenburg ítélet, C‑148/17, EU:C:2018:271, 30. pont). Ez megerősíti, hogy a szenioritás olyan igénylése, amelynek helyt adnak, nem jár azzal a hatással, hogy fenntartaná az érintett korábbi nemzeti védjegy oltalmát, vagy akár csak olyan hatással, hogy fenntartaná az ahhoz fűződő egyes jogokat, függetlenül azon európai uniós védjegytől, amelynek tekintetében a szenioritás igénylésének helyt adtak.
34 A korábbi azonos nemzeti védjegyhez fűződő jogok fenntartására vonatkozó vélelem alkalmazási körének e szigorú értelmezését nem kérdőjelezi meg a 2017/1001 rendeletnek az ugyanezen rendelet (12) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 40. cikkének azon olvasata sem, amely a korábbi védjegyek jogosultjai által megszerzett jogok fenntartására irányuló, az említett rendeletben követett célkitűzést fejezi ki.
35 Egyrészt, noha valamely uniós jogi aktus preambuluma alkalmas lehet e jogi aktus tartalmának pontosítására, e preambulumra nem lehet hivatkozni annak érdekében, hogy eltérjenek magának a jogi aktusnak a rendelkezéseitől (2006. január 10‑i IATA és ELFAA ítélet, C‑344/04, EU:C:2006:10, 76. pont). Így tehát a 2017/1001 rendelet (12) preambulumbekezdésének tartalma nem teszi lehetővé a 2017/1001 rendeletnek a rendelet 39. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 40. cikkében előírt valamely feltételtől való eltérést annak érdekében, hogy egy korábbi azonos nemzeti védjegy szenioritása igénylésének helyt lehessen adni. Másrészt és mindenesetre, ez a preambulumbekezdés, amely „az elsőbbség elvére utal, amely szerint valamely korábbi lajstromozott védjegy elsőbbséget élvez a később lajstromozott védjegyekhez képest”, maga is azon az elgondoláson alapul, hogy a korábbi védjegy jogosultja által megszerzett jogok csak akkor élvezhetnek elsőbbséget a később lajstromozott védjegyek által biztosított jogokhoz képest, ha az említett védjegy továbbra is oltalom alatt állóként szerepel a lajstromban. E preambulumbekezdés tartalma tehát összhangban áll a 2017/1001 rendelet 40. cikkének olyan értelmezésével, amely szerint annak a korábbi azonos nemzeti védjegynek, amelynek szenioritását igényelték, a szenioritás igénylésének időpontjában oltalom alatt állóként kell szerepelnie a lajstromban.
36 A vélelem alkalmazási körének e szigorú értelmezését a 2018. április 19‑i Peek & Cloppenburg ítélet (C‑148/17, EU:C:2018:271) 30. pontja sem kérdőjelezi meg, amelyre a felperes hivatkozik. E pontban ugyanis a Bíróság nem azt állapítja meg, hogy azon európai uniós védjegy jogosultja, amelynek tekintetében helyt adtak az azonos korábbi nemzeti védjegy szenioritása igénylésének, hivatkozhatna az említett védjegy oltalma fennállásának fikciójára valamely európai uniós védjegy tekintetében, hanem inkább azt erősíti meg, hogy az említett fikciónak korlátozott az alkalmazási köre (lásd a fenti 33. pontot).
37 Végül, nem kérdőjelezi meg ezen értelmezést a 2017/1001 rendelet 139. cikkének (3) bekezdése sem, amely szerint „[a]z európai uniós védjegybejelentés vagy az európai uniós védjegy átalakításából származó nemzeti védjegybejelentés bejelentési napjának az érintett tagállam vonatkozásában az európai uniós védjegybejelentés, illetve az európai uniós védjegy bejelentési napja, illetve elsőbbség igénylése esetén az elsőbbség napja számít, és – ha ez alkalmazható – azt megilleti a 39. vagy a 40. cikknek megfelelően igényelt szenioritás”. A korábbi azonos nemzeti védjegyhez fűződő jogok fenntartása ugyanis itt is csak azon nemzeti védjegybejelentés tekintetében érvényesül, amely azon európai uniós védjegy átalakításából ered, amelynek tekintetében a szenioritás igénylésének helyt adtak.
38 A felperes tehát alaptalanul állítja, hogy a 2017/1001 rendeletnek az ugyanezen rendelet 39. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 40. cikke lehetővé teheti a korábbi azonos nemzeti védjegyhez fűződő jogok fennmaradására vonatkozó vélelem alkalmazását annak oltalmának lejártát követően is, valamely olyan európai uniós védjegy tekintetében, amely eltér attól a védjegytől, amelynek tekintetében a szenioritás igénylésének helyt adtak, például a korábbi nemzeti védjegy szenioritása igénylésének alátámasztásaként e másik európai uniós védjegy tekintetében.
39 Így önmagában az a tény, hogy a felperes megalapozottan hivatkozott a 340810. számon lajstromozott európai uniós védjegy tekintetében a lengyel és a német védjegyhez fűződő jogok fenntartására vonatkozó vélelemre, azok oltalmának lejártát követően is, nem jelenti azt, hogy ugyanerre a vélelemre a szóban forgó európai uniós védjegyre vonatkozó, vitatott igény alátámasztása érdekében is hivatkozhatna. Az általa e tekintetben hivatkozott korábbi jogok ugyanis főszabály szerint csak a 340810. számon lajstromozott európai uniós védjegy tekintetében állnak fenn, amelynek a tekintetében a lengyel és a német védjegy szenioritásának igénylése iránti kérelemnek helyt adtak.
40 A fenti megállapításokra tekintettel a fellebbezési tanács tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott határozat 12. pontjában úgy értelmezte a 2017/1001 rendeletnek a rendelet 39. cikkével összefüggésben értelmezett 40. cikkét, hogy annak a korábbi azonos nemzeti védjegynek, amelynek a szenioritását valamely később lajstromozott európai uniós védjegy tekintetében igényelték, a szenioritás igénylésének időpontjában (már) magának is lajstromozottnak kell lennie, és oltalmának (még mindig) fenn kell állnia.
[omissis]
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Daw SE‑t kötelezi a költségek viselésére.
Tomljenović | Schalin | Škvařilová‑Pelzl |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. október 6‑i nyilvános ülésen.
Aláírások