2014. február 18-án benyújtott kereset – PT Ciliandra Perkasa kontra Tanács
(T-120/14. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: angol
Felek
Felperes: PT Ciliandra Perkasa (Nyugat-Jakarta, Indonézia) (képviselők: F. Graafsma és J. Cornelis ügyvédek)
Alperes: az Európai Unió Tanácsa
Kérelmek
A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
semmisítse meg az Argentínából és Indonéziából származó biodízel behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2013. november 19-i 1194/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletet (HL L 315., 2. o.) annyiban, amennyiben a felperes tekintetében dömpingellenes vámot vet ki; és
az alperest kötelezze a költségek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
Keresete alátámasztása érdekében a felperes öt jogalapra hivatkozik.
Az első jogalap arra vonatkozik, hogy a Tanács és a Bizottság (az intézmények) nyilvánvaló értékelési hibát követtek el, amennyiben azt állapították meg, hogy a felperesnek a nyers pálmaolajra (a továbbiakban: CPO) vonatkozó vételárai torzultak. Pontosabban az intézmények nem vették figyelembe, hogy a felperes is teljes egészében vertikálisan integrált biodízelgyártó, és ezért a differenciált exportadórendszer állítólagos hatásai nem vonatkoznak rá. Ezenkívül az intézmények nyilvánvaló értékelési hibát követtek el, amennyiben (1) nem állapították meg, hogy a felperes és kapcsolt CPO-beszállítói egyetlen jogalanyt képeznek mind bármely gyakorlati, mind jogi értelemben, és (2) azt állapították meg, hogy a felperes és a kapcsolt vállalkozások közötti CPO-vételárak nem a szokásos piaci feltételeken alapultak.
A második jogalap arra vonatkozik, hogy a WTO dömpingellenes megállapodás nem teszi lehetővé, hogy kiigazítsák a költségeket pusztán azért, mert ezek alacsonyabbak, mint más piacokon, vagy esetükben valamely állami beavatkozás miatt „torzulás” következett be. Ezért az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30-i 1225/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 343., 51. o.; a továbbiakban: alaprendelet) 2. cikkének (5) bekezdésével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az nem alkalmazható, amennyiben ilyen költségkiigazítási lehetőséget ír elő.
A harmadik jogalap arra vonatkozik, hogy a CPO-költségek kiigazítása a jelen esetben sérti az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdését. Pontosabban a felperes a következő kifogásokat terjeszti elő:
Hiányzik az a szükséges bizonyíték, amely alapján megállapítást nyert, hogy a CPO-árak az indonéziai piacon torzultak, valamint az intézmények nyilvánvaló értékelési hibát követtek el, amennyiben azt állapították meg, hogy torzultak a CPO-árak az indonéziai piacon;
Azzal, hogy a költségek kiigazításához a referencia-exportárat (export-ellenőrzési árat) alkalmazták, az intézmények nem az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdésében megkövetelt „megfelelő” alapon és/vagy nem olyan források alapján igazították ki a költségeket, „amelyeket ilyen torzulások nem befolyásolnak”; és
Az alaprendelet 2. cikkének (5) bekezdése nem teszi lehetővé, hogy kiigazítsák a költségeket olyan esetekben, amikor az árak pusztán és állítólagosan „alacsonyak”.
A negyedik jogalap arra vonatkozik, hogy az ésszerű haszonkulcs meghatározásával a Tanács nem teljesítette az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének c) pontjában foglalt jogi kötelezettséget. E cikk megköveteli, hogy az ésszerű haszon összege ne haladja meg más exportőrök vagy gyártók által az azonos általános kategóriába tartozó termékek eladásával a származási ország hazai piacán rendesen elért nyereséget.
Az ötödik jogalap arra vonatkozik, hogy az intézmények nem vettek figyelembe olyan információkat és érveket, amelyeket a felperes a vizsgálat során nyújtott be. Ezzel az eljárással az intézmények nemcsak a kellő gondosságra és a megfelelő ügyintézésre vonatkozó kötelezettségüket sértették meg azáltal, hogy nem gondosan és nem pártatlanul vizsgáltak minden, tudomásukra jutott releváns bizonyítékot, hanem megsértették az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdésében foglalt kötelezettséget, valamint nem teljesítették az EK-Szerződés 253. cikkében (EUMSZ 296. cikkben) előírt indokolási kötelezettséget.