Ideiglenes változat
JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. július 11.(1)
C‑318/24. PPU. sz. [Breian](i) ügy
Direcţia Naţională Anticorupţie – Serviciul Teritorial Braşov (nemzeti korrupcióellenes igazgatóság – brassói területi szolgálat, Románia)
(a Curtea de Apel Braşov [brassói ítélőtábla, Románia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Európai elfogatóparancs – 2002/584/IB kerethatározat – Keresett személyek átadásának megtagadása – A megtagadás jogereje – Kölcsönös elismerés és bizalom – A kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának rendszerszintű vagy általános hiányosságai – A román bírák esküje – A Bírósághoz egy jogerős megtagadó határozat uniós joggal való összeegyeztethetősége miatt való fordulásra vonatkozó kötelezettség – A Commission for the Control of Interpol’s Files (az Interpol aktáinak ellenőrzésével foglalkozó bizottság, CCF) határozata – A kibocsátó igazságügyi hatóságnak a végrehajtó igazságügyi hatóság előtti eljárásban való részvételre vonatkozó joga – A Bizottsághoz fordulás – Az igazságügyi hatóságok közötti együttműködés – Magasabb tagállami védelmi szint”
I. Bevezetés
1. A jelen ügy tárgyát a 2002/584 kerethatározat(2) alapján egy szabadságvesztés‑büntetés Romániában történő végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs képezi. A franciaországi végrehajtó igazságügyi hatóság mindazonáltal jogerősen megtagadta a keresett személy (a továbbiakban: elítélt személy) átadását. Véleménye szerint Romániában rendszerszintű vagy általános hiányosságok állnak fenn a bírák esküje tekintetében, és kétségei vannak különösen azzal kapcsolatban, hogy a szabadságvesztés‑büntetést kiszabó három bíró közül kettő valóban letette‑e ezt az esküt.
2. A szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása tekintetében hatáskörrel és illetékességgel rendelkező román bíróság most előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordul a Bírósághoz annak tisztázása érdekében, hogy a megtagadó határozat milyen jelentőséggel bír az európai elfogatóparancs szempontjából. E tekintetben elsősorban a megtagadó határozat jogerejének más tagállamokra gyakorolt hatásáról és az esküvel kapcsolatos kétségekről van szó. A kérdést előterjesztő bíróság ezenfelül arra is választ vár, hogy milyen jelentőséggel bír az Interpolnak a francia végrehajtó igazságügyi hatóság által hivatkozott határozata, valamint hogy maga is részt vehet‑e a végrehajtó igazságügyi hatóság előtti eljárásban, vagy legalábbis a Bizottsághoz fordulhat‑e.
3. Időközben egy másik végrehajtó igazságügyi hatóság vizsgálja Máltán, ahol az elítélt személyt újból letartóztatták, hogy e személyt át kell‑e adni Romániának. Mivel a máltai elsőfokú bíróság megtagadta az elfogatóparancs végrehajtását a Romániában uralkodó fogvatartási körülményekkel kapcsolatos kétségek miatt, a román bíróság egy további kérdést is a Bíróság elé terjesztett. E kérdés egyrészt a máltai bírósággal való együttműködésre, másrészt pedig a máltai bíróság által alkalmazott alapvető jogi védelmi szintre vonatkozik.
II. Jogi háttér
A. A nemzetközi jog
4. Az Interpol 1956‑ban elfogadott és legutóbb 2023‑ban módosított alapokmánya (Constitution of Interpol) 2. cikkének (1) bekezdése szerint az Interpol egyik célja a következő:
„A különböző országokban hatályban lévő jogszabályok adta kereteken belül, illetve az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szellemében a bűnügyi rendőrhatóságok közötti lehető legszélesebb kölcsönös segítségnyújtás biztosítása és elősegítése.”
5. Az Interpol alapokmányának 5. cikke az Interpol részeként nevezi meg a Commission for the Control of Interpol’s Files‑t (az Interpol aktáinak ellenőrzésével foglalkozó bizottság, CCF).
6. Az Interpol alapokmányának 36. cikke szerint a CCF független szerv, amelynek feladata a személyes adatok Interpol általi kezelése során az alkalmazandó szabályok tiszteletben tartásának biztosítása (első bekezdés). Ennek érdekében a CCF hivatott dönteni különösen az ezzel kapcsolatos panaszok tárgyában (harmadik bekezdés).
7. A CCF saját alapokmánnyal rendelkezik (Statute of the Commission for the Control of Interpol’s Files), amely részletesen szabályozza feladatait és hatáskörét. Ezen alapokmány szerint a CCF elrendelheti különösen személyes adatoknak az Interpol információs rendszeréből való törlését (a 3. cikk (1) bekezdésének c) pontja).
B. Az uniós jog
8. A 2002/584 kerethatározat 1. cikke meghatározza az európai elfogatóparancs fogalmát, és előírja a tagállamok számára végrehajtásának kötelezettségét:
„(1) Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.
(2) A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.
(3) E kerethatározat nem érinti az [EUSZ 6. cikkben] biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”
9. Az átadásról szóló határozatot, valamint a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóság közötti viszonyt a 2002/584 kerethatározat 15. cikke szabályozza:
„(1) Az érintett személy átadásáról az e kerethatározatban előírt határidőkön belül és feltételek mellett a végrehajtó igazságügyi hatóság határoz.
(2) Ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy a kibocsátó tagállam által közölt információk nem elégségesek ahhoz, hogy az átadás kérdésében határozzon, kéri, hogy a szükséges kiegészítő információkat, különösen a 3–5. cikkre, valamint a 8. cikkre tekintettel, soron kívül bocsássák a rendelkezésére, és a 17. cikkben előírt határidők betartását szem előtt tartva határidőt szabhat ezek kézhezvételére.
(3) A kibocsátó igazságügyi hatóság bármilyen további hasznos információt bármikor megküldhet a végrehajtó igazságügyi hatóságnak.”
III. A tényállás és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem
10. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát egy szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs képezi. A román bíróságok több év szabadságvesztés‑büntetést szabtak ki az elítélt személlyel szemben. Mivel az elítélt személy elhagyta Romániát, a kérdést előterjesztő bíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki.
11. Az elítélt személyt ezt követően elfogták Franciaországban. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint azonban a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező francia bíróság egy időközben jogerőre emelkedett határozattal megtagadta a Romániába történő átadást. A román igazságszolgáltatást rendszerszintű hiányosságok jellemzik, amelyek a jelen esetben különösen abban nyilvánulnak meg, hogy a végső fokon hozott büntetőítélet meghozatalában részt vevő egyik bíró csak ügyészi esküt tett, egy másik, az említett ítélet meghozatalában részt vevő bíró eskütétele pedig nem bizonyítható. Ezért fennáll annak a valós kockázata, hogy a büntetőítéletet nem a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság hozta meg tisztességesen a Charta 47. cikkének második bekezdésében foglaltaknak megfelelően.
12. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint a francia bíróság ezenfelül a CCF‑re hivatkozott, amely az elítélt személy panasza nyomán komoly aggályainak adott hangot az elítélt személy elítéléséhez vezető román büntetőeljárás politikai elemeivel és az emberi jogok ezen eljárásbeli tiszteletben tartásával kapcsolatban. A CCF ezért úgy döntött, hogy az elítélt személyre vonatkozó adatokat törölni kell az Interpol aktáiból.
13. Később, 2024. április 29‑én az elítélt személyt ugyanazon európai elfogatóparancs alapján letartóztatták Máltán. A végrehajtó máltai igazságügyi hatóság ezután további információkat kért a kérdést előterjesztő bíróságtól, és közölte, hogy a keresett személy a végrehajtó francia igazságügyi hatóság határozatára hivatkozik.
14. Ezt követően a Curtea de Apel Braşov (brassói ítélőtábla, Románia) 2024. április 30‑án a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Értelmezhető‑e úgy a [2002/584] kerethatározat 15. cikkének (1) bekezdése, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak az átadni kért személy átadását megtagadó határozata tárgyában hozott jogerős ítélet jogerővel bír egy másik tagállam végrehajtó igazságügyi hatóságával szemben, vagy úgy kell‑e értelmezni, hogy az nem zárja ki az átadás iránti megkeresés [megismétlését] ugyanazon európai elfogatóparancs alapján, ha a korábbi európai elfogatóparancs végrehajtását akadályozó tényezők megszűntek, vagy ha az említett európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadó határozat nem felelt meg az uniós jognak, feltéve, hogy az új európai elfogatóparancs végrehajtása nem sérti a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését, és az átadás iránti kérelem megismétlése arányos a 2002/584 kerethatározat 2023. január 31‑i [Puig Gordi és társai, C‑158/21] ítéletben (141. pont és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik kérdésre adott válasz) foglalt értelmezésének megfelelően?
2) Értelmezhető‑e úgy a [2002/584] kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése a Charta 47. cikkének második bekezdésével összefüggésben, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg a [büntetés végrehajtása céljából kibocsátott] európai elfogatóparancs végrehajtását, ha az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárásban az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségnek – a tisztességes eljáráshoz való jogra tekintettel, a törvény által létrehozott bíróságnak a Charta 47. cikkének második bekezdésében előírt követelménye szempontjából – történő vizsgálata keretében a [büntetőítéletet hozó] bíróság ítélkező testületének tagjai általi eskütétel tekintetében szabálytalanságokat állapítottak meg, anélkül, hogy a bírák kinevezési eljárásába történő egyéb közhatalmi beavatkozást vitatták volna?
3) Értelmezhető‑e úgy a [2002/584] kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése a Charta 47. cikkének második bekezdésével összefüggésben, hogy egy olyan helyzetben, amikor az európai elfogatóparanccsal érintett személy azt állítja, hogy a kibocsátó tagállam részére történő átadása a tisztességes eljáráshoz való jogának megsértését eredményezné, a CCF‑nek az e személy helyzetére közvetlenül vonatkozó határozata önmagában nem indokolhatja azt, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadja a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtását[? M]ásfelől figyelembe veheti‑e az említett igazságügyi hatóság az ilyen határozatot – más tényezők mellett – annak megállapítása érdekében, hogy az említett tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok, illetve a személyek objektíven azonosítható, az érintett személyt is magában foglaló csoportjának bírói jogvédelmét érintő hiányosságok állnak fenn?
4) Értelmezhető‑e úgy a [2002/584] kerethatározat, hogy az nem zárja ki, hogy az ugyanazon európai elfogatóparancs alapján átadni kért személy átadása iránti kérelmet, [amelynek végrehajtását] eredetileg az egyik tagállam végrehajtási bírósága megtagadta, ismételten egy másik tagállam másik végrehajtási bírósága elé terjesszék, ha a kibocsátó igazságügyi hatóság maga állapítja meg, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadó korábbi határozat nem felelt meg az uniós jognak, akár a Bíróság fennálló ítélkezési gyakorlatából, akár pusztán abból a tényből eredően, hogy a Bírósághoz előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztettek elő az adott ügyben alkalmazandó uniós jog értelmezésére vonatkozóan?
5) A [2002/584] kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében előírt kölcsönös elismerés elve, valamint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kölcsönös bizalom és lojális együttműködés elve az eljárásban érintett személyek jogai hatékony bírói védelme biztosításának szükségességével, továbbá a 2002/584 kerethatározat 15. és 19. cikkével is összefüggésben lehetővé teszi‑e a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságainak (a közvetlen képviselője által [képviselt] kibocsátó bíróság vagy – a bíróság felkérésére – más igazságügyi szerv, mint például az összekötő bíró, az Eurojust nemzeti tagja vagy a kibocsátó tagállam ügyésze), hogy közvetlenül részt vegyenek – kérelem és bizonyítási indítványok benyújtásával, valamint a bírósági tárgyaláson való [részvétel] útján – az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló, a végrehajtó igazságügyi hatóság által lefolytatott bírósági eljárásban, valamint hogy az átadást megtagadó határozat ellen jogorvoslattal éljenek – feltéve, hogy a jogorvoslati lehetőség biztosított, és ha igen, akkor a végrehajtó tagállam belső jogával összhangban – az egyenértékűség elve alapján és azt tiszteletben tartva?
6) Értelmezhető‑e úgy a Bizottság feladataira vonatkozó EUSZ 17. cikk (1) bekezdése a 2002/584 kerethatározat fényében, hogy a Bizottságnak az Unió általános érdekeinek előmozdítására irányuló feladatai az e célnak megfelelő kezdeményezések megtételével, az uniós jog alkalmazásának felügyeletére irányuló feladatai pedig az európai elfogatóparancs területén is gyakorolhatók, akár az európai elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatóság kérésére is, amennyiben ez utóbbi úgy ítéli meg, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának a végrehajtó igazságügyi hatóság általi megtagadása súlyosan veszélyeztetné a kölcsönös bizalom és a lojális együttműködés elvét, és így a Bizottság az említett feladatokkal összhangban és teljes függetlenséget élvezve megteheti az általa szükségesnek ítélt intézkedéseket?”
15. 2024. május 16‑án a Bíróság ötödik tanácsa úgy határozott, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság alapokmányának 23a. cikke és az eljárási szabályzat 107. és azt követő cikkei szerinti sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el. Ezzel egyidejűleg további pontosításokat kért a kérdést előterjesztő bíróságtól az előtte folyamatban lévő eljárással kapcsolatban.
16. 2024. május 20‑án az első fokon hatáskörrel és illetékességgel rendelkező máltai bíróság megtagadta az elítélt személy Romániának történő átadását, mivel a Romániában uralkodó fogvatartási körülmények és a rendelkezésére álló információk alapján nem tudta megállapítani, hogy az elítélt személy tekintetében tiszteletben lenne‑e tartva az embertelen vagy megalázó bánásmódnak és büntetésnek a Charta 4. cikk szerinti tilalma. Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság 2024. május 22‑én a Bíróság által kért információkkal együtt egy további kérdést terjesztett a Bíróság elé:
„7) Úgy kell‑e értelmezni [a 2002/584] kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését a [Chartának] az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmáról szóló 4. cikkével összefüggésben, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamban fennálló fogvatartási körülmények vizsgálata során nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását olyan információk alapján, amelyeket nem hoztak a kibocsátó igazságügyi hatóság tudomására, és amelyek tekintetében ez utóbbinak nem volt lehetősége arra, hogy a kerethatározat 15. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében kiegészítő információkat szolgáltasson, és másrészt, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem alkalmazhat a Charta által előírtnál magasabb szintű követelményeket, mégpedig anélkül, hogy pontosan megjelölné azon szabályokat, amelyekre hivatkozik, különösen a fogva tartással kapcsolatos olyan követelményeket illetően, mint a »pontos büntetés‑végrehajtási terv« elkészítése, a »meghatározott végrehajtási rendszer megállapítására szolgáló pontos kritériumok« és valamely »különösen egyedi és kényes helyzet« miatt a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos garanciák kialakítása?”
17. A máltai ügyészség időközben eredményesen jogorvoslattal élt az átadás megtagadásával szemben, így az eljárás az elsőfokú bíróság előtt ismét folyamatban van, az elítélt személy pedig továbbra is fogva tartásban van. A legutóbbi információk szerint az elsőfokú bíróság időközben elrendelte az átadást, azzal szemben azonban az elítélt személy jogorvoslattal élt.
18. A Parchetul de pe lângă Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie – Direcţia Naţională Anticorupţie (a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék mellett működő ügyészség – nemzeti korrupcióellenes igazgatóság, Románia), az elítélt személy, Románia, a Francia Köztársaság, a Máltai Köztársaság, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be. A 2024. június 24‑i tárgyaláson az elítélt személy, Románia, Írország és a Bizottság vett részt.
IV. Jogi értékelés
19. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a francia és a máltai bíróságnak a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadó határozataira válaszul született. Először az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságával és sürgősségével kell foglalkozni (erről lásd az A. pontot). Érdemi szempontból a francia határozat jogereje kérdéseket vet fel annak más tagállamokban kifejtett joghatásával (erről lásd a B. pontot), valamint az uniós joggal való összeegyeztethetőségének értékelésére irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelem szükségességével (erről lásd a C. pontot) kapcsolatban. A kérdést előterjesztő bíróság emellett arra is választ keres, hogy a francia bíróság által a büntetőítélet meghozatalában részt vevő román bírák esküjével kapcsolatban felhozott kifogások indokolhatják‑e az átadás megtagadását (erről lásd a D. pontot). A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül azt is meg szeretné tudni, hogy milyen jelentőséggel bírnak az Interpol egyik szervének megállapításai (erről lásd az E. pontot), hogy maga is közvetlenül részt vehet‑e a végrehajtó igazságügyi hatóság előtti eljárásban (erről lásd az F. pontot), illetve hogy a Bizottsághoz fordulhat‑e (erről lásd a G. pontot). Végezetül pedig a máltai megtagadó határozat kérdéseket vet fel a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóság közötti együttműködéssel, valamint az alkalmazandó alapvető jogi mércével kapcsolatban (erről lásd a H. pontot).
A. Elfogadhatóság és sürgősség
20. Első pillantásra kétségek merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem valóban releváns, tehát elfogadható. Ezenkívül felmerül a kérdés, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősnek minősül‑e a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás feltételei fényében.
21. A kérdést előterjesztő román bíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki, amelynek végrehajtását jelenleg Máltán vizsgálják. Ezért nem a kérdést előterjesztő bíróság, hanem egy máltai bíróság dönt arról, hogy az elítélt személy fogva tartásban marad‑e ott, és ha igen, mennyi ideig. A kérdést előterjesztő bíróság alkalmasint csak a jövőben határozhat a fogva tartásról, amennyiben az elítélt személyt Málta átadja Romániának.
22. Így a relevanciát illetően felmerül a kérdés, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak ténylegesen olyan határozatot kell‑e hoznia, amely az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések Bíróság általi megválaszolását igényli.
23. A Bíróság azonban már pontosította, hogy a keresett személy alapvető jogainak biztosítása az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos eljárásokban elsősorban a kibocsátó tagállam feladata. Mivel az ilyen elfogatóparancs kibocsátása a keresett személy letartóztatását eredményezheti, a kibocsátó igazságügyi hatóságnak e jogok biztosítása érdekében lehetőséget kell biztosítani arra, hogy előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz forduljon annak meghatározása érdekében, hogy fenntarthatja‑e az európai elfogatóparancsot, vagy hatályon kívül kell‑e helyeznie, illetve vissza kell‑e vonnia azt.(3)
24. A kibocsátó igazságügyi hatóságnak a kölcsönös bizalom és a lojális együttműködés elveinek tiszteletben tartása érdekében tartózkodnia kell különösen az olyan európai elfogatóparancs fenntartásától, amelynek végrehajtását meg kell tagadni a Charta 47. cikke második bekezdése megsértésének elkerülése végett.(4)
25. Pontosan ez a kérdés vetődik fel a jelen eljárásban: Azon kifogásokra tekintettel, amelyek alapján a francia és az elsőfokú máltai bíróság megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását, a kérdést előterjesztő román bíróságnak döntenie kell arról, hogy fenntartja‑e az elfogatóparancsot, és a jelenleg hatáskörrel és illetékességgel rendelkező máltai bíróságtól annak végrehajtását kéri, vagy pedig hatályon kívül helyezi, illetve visszavonja azt. E döntés meghozatala érdekében terjesztette az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság elé. A kérelem ezért főszabály szerint releváns. Az egyes kérdések releváns voltával kapcsolatos esetleges kétségeket az adott kérdés kapcsán külön‑külön fogom vizsgálni.
26. Ami a sürgősséget illeti, igaz, hogy a jelen időpontban nem maga a kérdést előterjesztő román bíróság határoz az elítélt személy fogva tartásáról, mivel e személyt Máltán tartják fogva. E személyt azonban csak az európai elfogatóparancs alapján tartják fogva, amelynek fennmaradásáról a kérdést előterjesztő bíróságnak kell döntenie az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre adott válaszok alapján. Amíg tehát a fogva tartás fennáll Máltán, a kérelem sürgős, és helyesen képezi sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát.
B. Az átadás másik tagállamban történő jogerős megtagadásának joghatása
27. Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy milyen jelentőséggel bír az átadásnak az egyik tagállam (a jelen esetben Franciaország) bíróságai általi megtagadása az európai elfogatóparancs egy másik tagállamban (a jelen esetben Máltán) történő végrehajtása szempontjából. Szigorúan véve a kérdés ebben a formában nem releváns a kérdést előterjesztő bíróság számára, mivel e bíróságnak nem kell közvetlenül az elfogatóparancs végrehajtásáról döntenie. E döntés meghozatala sokkal inkább a másik tagállam – a jelen esetben tehát Málta – bíróságainak feladata.
28. A Bíróság mindazonáltal már válaszolt egy kibocsátó bíróságnak egy másik tagállam végrehajtó bíróságának hatáskörére vonatkozó kérdéseire.(5) Ez azzal magyarázható, hogy a kérdést előterjesztő bíróság meg kívánta tudni, hogy a végrehajtó bíróság határozatai alapján fenntarthatja‑e, vagy vissza kell‑e vonnia a szóban forgó európai elfogatóparancsokat.(6)
29. A jelen kérdés releváns volta még nyilvánvalóbbá válik, ha azt úgy fogalmazzuk át, hogy már az európai elfogatóparancs végrehajtásának az egyik tagállamban történő jogerős megtagadása is kizárja‑e annak az összes többi tagállamban történő végrehajtását még abban az esetben is, ha a megtagadás okai az uniós joggal összeegyeztethetetlennek bizonyulnak. Ha a jogerős megtagadás ilyen joghatással bír, az elfogatóparancs tárgytalanná válik, és a kérdést előterjesztő bíróságnak vissza kell vonnia azt.
30. Igaz, hogy a jogerő elve mind az uniós, mind a nemzeti jogrendekben jelentős szerepet tölt be. Ezért mind a jog, mind a jogviszonyok stabilitásának, illetve az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosításához fontos, hogy ne lehessen többé vita tárgyává tenni azokat a bírósági határozatokat, amelyek a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerülését, illetve az azok előterjesztésére nyitva álló határidők elteltét követően jogerőre emelkedtek.(7)
31. Ebben az értelemben a Bíróságnak az európai elfogatóparancs ismételt kibocsátására vonatkozó határozatai(8) úgy értelmezhetők, hogy az átadás jogerős megtagadása – akár összeegyeztethető az uniós joggal, akár nem – legalább a megtagadó tagállamban kizárhatja az eredeti elfogatóparancs végrehajtását.
32. A 2002/584 kerethatározat azonban nem írja elő, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának egy tagállamban történő jogerős megtagadása megakadályozza a más tagállamokban történő végrehajtást. Az ilyen megtagadás nem tekinthető különösen a kétszeres büntetésnek a kerethatározat 3. cikkének 2. pontjában rögzített tilalma értelmében vett olyan jogerős elítélésnek, amely megakadályozza, hogy e személlyel szemben a kibocsátó államban ugyanazon cselekmény miatt büntetőeljárást folytassanak le, vagy más államban büntetőeljárás induljon.(9)
33. A 2002/584 kerethatározat 3., 4. és 4a. cikkében foglalt, az átadás megtagadására vonatkozó rendelkezések normatív tartalma megerősíti, hogy az átadás egy tagállamban történő megtagadása nem feltétlenül zárja ki a más tagállamok általi átadást.
34. A 2002/584 kerethatározat 4. és 4a. cikke lehetővé teszi az európai elfogatóparancs végrehajtásának különböző okokból történő megtagadását, de nem kötelez erre. Ha egy tagállam ezen az alapon megtagadja az átadást, akkor e határozat már jellegénél fogva sem lehet kötelező erejű más tagállamok bíróságaira nézve, mivel azok nem kötelesek e hatáskör gyakorlása során más tagállamok példáját követni.
35. Ezzel szemben, bár a 2002/584 kerethatározat 3. cikke kötelező megtagadási okokat tartalmaz, legalábbis a 3. cikk 1. és 3. pontja szerinti okok a mindenkori végrehajtó állam szabályaitól függnek. Az ilyen határozatok sem lehetnek kötelezőek más tagállamokra nézve, mivel azokban más szabályok alkalmazandók.
36. Más a helyzet a 2002/584 kerethatározat 3. cikkének 2. pontja alapján történő megtagadás esetében, amely a kétszeres büntetésnek a Charta 50. cikke szerinti tilalmát rögzíti az európai elfogatóparanccsal összefüggésben. Ha egy tagállam bírósága jogosan tagadja meg az átadást ez alapján, mert a cselekményt egy másik tagállamban már jogerősen elbírálták, a többi tagállam bíróságainak is meg kell tagadniuk az átadást.
37. Ennek értelemszerűen akkor is így kell lennie, ha a megtagadásra annak valós veszélye miatt kerül sor, hogy az átadás révén vagy azt követően sérülnek a 2002/584 kerethatározat alkalmazása során tiszteletben tartandó uniós alapvető jogok.(10) A Bíróság elismerte, hogy ilyen veszély fennállása esetén a végrehajtó igazságügyi hatóság a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése alapján kivételes jelleggel megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását.(11) Én azonban még ennél is továbbmennék: ilyen esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság nem hajthatja végre az elfogatóparancsot, mivel ellenkező esetben belenyugodna az alapvető jogok megsértésébe.(12)
38. Gyakorlatilag tehát, ha egy tagállam végrehajtó igazságügyi hatósága helyesen állapítja meg, hogy fennáll az uniós alapvető jogok megsértésének valós veszélye, egyetlen másik tagállam végrehajtó igazságügyi hatósága sem hajthatja végre az elfogatóparancsot. Ez mindazonáltal nem az első végrehajtó igazságügyi hatóság megállapításának jogerejéből, hanem az alapvető jogok megsértésének veszélyéből következik.
39. Emellett szól az is, hogy az európai elfogatóparancsot illetően az alapvető jogok biztosítása elsődlegesen az elfogatóparancsot kibocsátó tagállam feladata.(13) E tagállam bíróságai vannak legközelebb a büntető‑ és végrehajtási eljáráshoz, és ezért e bíróságok tudják a legjobban megítélni, hogy biztosított‑e az alapvető jogok tiszteletben tartása. Ennek ellentmondana, ha egy másik tagállam végrehajtó igazságügyi hatósága végleges és valamennyi tagállamra nézve kötelező jelleggel megállapíthatná, hogy az alapvető jogokkal ellentétes az elfogatóparancs végrehajtása.
40. A kölcsönös bizalom és a kölcsönös elismerés előzetes döntéshozatal iránti kérelemben említett elve sem biztosíthat ilyen más tagállamokban érvényesülő kötelező joghatást a végrehajtó igazságügyi hatóság jogerős határozatának. Ellenkezőleg, ezen elvek kizárják az ilyen joghatást. Az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadásával ugyanis a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadja a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében főszabályként előírt elismerést, amelytől csak szigorúan értelmezendő kivételek esetén lehet eltérni.(14) Ezzel egyúttal kifejezésre juttatja, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartását illetően nincs bizalommal a kibocsátó igazságügyi hatóság iránt.
41. Ha tehát egy végrehajtó igazságügyi hatóság jogerősen megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását, ez nem kötheti más tagállamok igazságügyi hatóságait.(15)
42. Azokat az okokat azonban, amelyekre a végrehajtó igazságügyi hatóság a megtagadást alapozza, megfelelően figyelembe kell venni az elfogatóparanccsal kapcsolatos további döntések során, különösen ha a végrehajtó igazságügyi hatóság az alapvető jogok megsértésétől tart.(16) Ez nemcsak a kölcsönös bizalom elvének – ezúttal a végrehajtó igazságügyi hatóságok közötti – újabb megnyilvánulása, hanem az uniós alapvető jogok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség szükséges következménye is egyben.
43. Amint azt azonban a Bíróság már megállapította, ez azt is jelenti egyben, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságnak tudomásul kell vennie ezeket az aggályokat, és azokra tekintettel meg kell vizsgálnia, hogy fenntarthatja‑e az európai elfogatóparancsot, vagy vissza kell‑e vonnia azt.(17)
44. Az első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának egy tagállamban történő jogerős megtagadása nem akadályozza meg más tagállamok végrehajtó igazságügyi hatóságait abban, hogy végrehajtsák az elfogatóparancsot. A kibocsátó igazságügyi hatóság és – amennyiben ez az elfogatóparancs eléjük kerül – a többi végrehajtó igazságügyi hatóság is köteles megvizsgálni azonban, hogy a végrehajtás megtagadását jogosan alapozták‑e olyan okokra, amelyek kizárják az elfogatóparancs más tagállamokban történő végrehajtását.
C. A kibocsátó igazságügyi hatóság előzetes döntéshozatalra utalásra vonatkozó kötelezettsége a végrehajtás jogerős megtagadása esetén?
45. A negyedik kérdés szorosan kapcsolódik az első kérdésre adandó válaszhoz és annak az az alapján adott esetben szükséges vizsgálatához, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság jogosan tagadta‑e meg a keresett személy átadását. Az ugyanis annak tisztázására irányul, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság megvizsgálhatja‑e maga az átadás megtagadásának az uniós joggal való összeegyeztethetőségét, vagy e tekintetben előzetes döntéshozatal iránti kérelmet kell a Bíróság elé terjesztenie.
46. Az EUMSZ 267. cikk értelmében a tagállamok bíróságai az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdéseket terjeszthetnek a Bíróság elé, ha egy folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez szükség van e kérdések megválaszolására. Ezért az azzal kapcsolatos releváns kétségek, hogy az átadásnak a végrehajtó igazságügyi hatóság általi megtagadása összeegyeztethető‑e az uniós joggal, főszabály szerint lehetővé teszik a kibocsátó igazságügyi hatóság számára, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen elő.
47. Az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése szerint csak ha egy tagállam olyan bírósága előtt folyamatban lévő ügyben merül fel ilyen kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, köteles e bíróság a Bírósághoz fordulni. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ezenkívül a tagállamok valamennyi bírósága köteles a releváns uniós jogi rendelkezések érvényességével kapcsolatos kétségekre vonatkozó kérdéseket a Bíróság elé terjeszteni.(18)
48. A jelen esetben semmi nem utal arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség.(19) Az uniós jogi rendelkezések érvénytelenségének kérdése sem merül fel.
49. A kérdés sokkal inkább az, hogy az a körülmény, hogy egy végrehajtó igazságügyi hatóság jogerősen megtagadta a keresett személy átadását, az olyan bíróságokat terhelő előzetes döntéshozatalra utalásra vonatkozó kötelezettség további esetét képezi‑e, amelyek határozatai ellen van jogorvoslati lehetőség. A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint emellett szól a jogerő jelentősége.
50. Amint azt már kifejtettem, a jogerő valóban különös jelentőséggel bír az uniós jogban a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve miatt.(20)
51. A Bírósághoz fordulás kötelezettsége azonban csak akkor indokolt, ha ennek hiányában különös veszélynek lenne kitéve az uniós jog egységes alkalmazása és ennélfogva a jogbiztonság is.(21) Ilyen veszély fennállását kell feltételezni, ha a bíróságok végső fokon döntenek, mivel ebben az esetben e tagállamban az uniós jognak meg nem felelő nemzeti ítélkezési gyakorlat alakulhat ki.(22) Az uniós jogi aktusok érvényességét illetően a tagállamok bíróságai között fennálló különbségek is megkérdőjelezhetik magát az uniós jogrendszer egységességét, és veszélyeztethetik a jogbiztonság alapvető követelményét.(23)
52. Igaz ugyan, hogy ha egy kibocsátó igazságügyi hatóság, amelynek határozata ellen van jogorvoslati lehetőség, nem ért egyet egy másik tagállam végrehajtó igazságügyi hatóságának az uniós jog értelmezésével kapcsolatos jogerős megállapításaival, akkor a 2002/584 kerethatározatban kifejeződő uniós jog alkalmazása nem egységes az Unióban. Az ilyen egyet nem értés azonban ugyanolyan minőséggel bír, mint az olyan bírósági határozatok közötti bármely más ellentmondás, amelyek ellen van jogorvoslati lehetőség.
53. Egy végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadó határozatának jogereje mit sem változtat ezen. Ugyanis az alsóbb fokú bíróságok egyéb eltérő határozatai is jogerőre emelkedhetnek, ha azokkal szemben nem élnek jogorvoslattal. Egyébként már megállapítást nyert, hogy egy tagállam végrehajtó igazságügyi hatóságának jogerős határozata nem köti más tagállamok igazságügyi hatóságait.(24)
54. A kibocsátó igazságügyi hatóság megvizsgálhatja tehát, hogy az átadásnak a végrehajtó igazságügyi hatóság általi jogerős megtagadása összeegyeztethető‑e az uniós joggal, anélkül, hogy a Bírósághoz fordulna, ha a határozata ellen a nemzeti jog értelmében van jogorvoslati lehetőség.
D. Az eskü jelentősége
55. Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a büntetőítélet meghozatalában részt vevő bírák eskütételével kapcsolatos szabálytalanságok lehetővé teszik‑e a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése és a Charta 47. cikkének második bekezdése alapján megtagadja az európai elfogatóparancsnak az említett büntetőítélet végrehajtása céljából történő végrehajtását.
56. Amint azt már említettem, a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése alapján a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell tagadnia az elfogatóparancs végrehajtását, ha fennáll az alapvető jogok megsértésének valós veszélye.(25)
57. A végrehajtó igazságügyi hatóságnak ehhez az ilyen veszélyt két szakaszból álló vizsgálat keretében kell értékelnie.(26) E célból a végrehajtó igazságügyi hatóságnak az első szakaszban meg kell határoznia, hogy léteznek‑e objektív, megbízható, pontos és kellően naprakész adatok annak bizonyítására, hogy a kibocsátó tagállamban rendszerszintű vagy általános hiányosságok miatt az alapvető jogok megsértésének valós veszélye áll fenn.(27) A második szakasz keretében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak konkrétan és pontosan meg kell vizsgálnia, hogy az érintett személy az említett alapvető jogok megsértése valós veszélyének lesz‑e kitéve.(28)
58. Az alapügyben a végrehajtó igazságügyi hatóság – a francia bíróság – azért tagadta meg az átadást, mert a kibocsátó román igazságügyi hatóság által rendelkezésre bocsátott információkból az derült ki, hogy nem minden esetben áll rendelkezésre a romániai bírák általi eskütételre vonatkozó bizonyíték. A végrehajtó igazságügyi hatóság azzal indokolta az alapvető jogok megsértésének konkrét kockázatát, hogy a releváns büntetőítélet meghozatalában részt vevő három bíró egyike esetében nem bizonyítható az eskütétel. Egy másik bíró csak ügyészi esküt tett. Úgy tűnik, hogy a francia bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy fennáll a veszélye annak, hogy az elítélt személy olyan büntetést fog letölteni, amelyet nem a Charta 47. cikkének második bekezdése értelmében vett, a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság szabott ki.
59. Ténylegesen megalapozzák‑e azonban az említett körülmények a Charta 47. cikke második bekezdése megsértésének valós veszélyét?
1. A Charta 47. cikkének második bekezdésében megfogalmazott követelmények
60. A független, pártatlan és a törvény által megelőzően létrehozott bírósághoz fordulásnak a Charta 47. cikkének második bekezdésében rögzített garanciái, és különösen azok, amelyek az ilyen bíróság fogalmát, valamint összetételét határozzák meg, a tisztességes eljáráshoz való jog sarokkövét képezik.(29)
61. Mivel a Charta 47. cikke második bekezdésének első mondata megfelel az EJEE (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény) 6. cikke (1) bekezdése első mondatának, a Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében az abban foglalt jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Így a Bíróságnak ügyelnie kell arra, hogy a Charta 47. cikke második bekezdésének az általa biztosított értelmezése olyan védelmi szintet biztosítson, amely nem sérti az EJEE 6. cikkében rögzített és az EJEB által értelmezett védelmi szintet.(30)
62. A Charta 47. cikkének második bekezdésében és az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a törvényre való hivatkozás többek között a jogállamiság elvét tükrözi, és nem csupán a bíróság fennállásának jogi alapjára vonatkozik, hanem az egyes ügyekben az eljáró tanács összetételére, valamint a belső jog bármely más rendelkezésére, amelynek megsértése szabálytalanná teszi egy vagy több bíró részvételét az ügy vizsgálatában.(31) E garanciák tiszteletben tartásának vizsgálata ahhoz a bizalomhoz szükséges, amelyet egy demokratikus társadalomban a bíróságoknak a jogalanyban kell kelteniük.(32)
63. Mindazonáltal nem minden szabálytalanság alkalmas arra, hogy megrendítse e bizalmat az ítélkező testületnek az uniós jog értelmében vett, „törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróságnak” minősülésével kapcsolatban fennálló jogos kétségek miatt.(33) Sokkal inkább a szabálytalanság természete és súlya, valamint az bír jelentőséggel, hogy az e bírósági rendszer kialakításának és működésének szerves részét képező alapvető szabályokról van‑e szó.(34)
64. Az EJEB is vizsgálja az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének alkalmazása során a bírák kinevezését. Főszabály szerint azonban csak az alkalmazandó nemzeti kinevezési szabályok nyilvánvaló megsértését kifogásolja.(35) Az EJEB csak akkor tart szükségesnek további vizsgálatot, ha az alkalmazandó szabályok alkalmazása a szóban forgó emberi jog tárgyával (object) vagy céljával (purpose) összeegyeztethetetlen eredményre vezet.(36) Az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének egy bíró kinevezésével összefüggésben történő megsértése mindkét esetben főszabály szerint az alkalmazandó szabályok – különösen elő nem írt befolyásgyakorlás révén történő – súlyos megsértését feltételezi.(37) E tekintetben különös jelentőséggel bír a kinevezési eljárás nemzeti bíróságok általi felügyelete, legalábbis amennyiben azok hatékonyan biztosítják az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének tiszteletben tartását.(38)
65. A Bíróság és az EJEB vonatkozó ítélkezési gyakorlata a bíróságok más hatalmi ágakkal szemben fennálló függetlenségét és pártatlanságát érintő szabálytalanságokra vonatkozik. Ez első pillantásra meglehetősen valószínűtlennek tűnik az esküvel kapcsolatos szabálytalanságok esetében.
66. Az eskü mindazonáltal nem puszta formalitás, hanem mindenekelőtt különösen fontos hivatali kötelezettségek megerősítése. Így a román bírák esküt tesznek az ország alkotmányának és jogszabályainak tiszteletben tartására, az egyének alapvető jogainak és szabadságainak védelmére, valamint feladataik tisztességesen, lelkiismeretesen és elfogulatlanul történő ellátására.(39) A tisztességes eljárás szempontjából nem irrelevánsak azok a szabálytalanságok, amelyek jogos kétségeket ébreszthetnek a bíróságok jogszerű eljárását illetően.
67. Különösen a nemzeti jog szerint kötelező eskü letételének megtagadása a bíróság összetételére vonatkozó szabályok kellően súlyos megsértését jelentheti ahhoz, hogy jogos kétségek merüljenek fel azzal kapcsolatban, hogy a bíróság megfelel a Charta 47. cikkének második bekezdésében vagy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott követelményeknek. Az ilyen megtagadás ugyanis arra utalhat, hogy az érintett személy nem hajlandó eleget tenni hivatali kötelezettségeinek.(40) Ebben az esetben e személynek nem szabad bírói tisztséget betöltenie.
68. Kétséges mindazonáltal, hogy a jelen ügyben szóban forgó kifogások – különösen az átadásnak a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése alapján történő megtagadásának feltételét képező, két szakaszból álló vizsgálat keretében vizsgálva – kellően súlyos szabálytalanságokra mutatnak‑e rá.
69. Ez mind az egyik bíró esküjéről készült, már nem fellelhető jegyzőkönyv, mind pedig azon bíró esetére vonatkozik, aki csak ügyészi esküt tett.
2. A hiányzó jegyzőkönyv
70. A francia bíróság a vizsgálat első szakaszában megállapítandó rendszerszintű vagy általános hiányosságnak tekinti, hogy a román bírák 2014 áprilisát megelőző eskütételéről készült jegyzőkönyveket nem a bírák személyi aktájában, hanem csak annál a bíróságnál őrizték meg, amelyen az esküt letették.
71. Igaz ugyan, hogy ez a gyakorlat a jelen ügyben valóban problematikusnak bizonyult, mivel az elítélt személy szabadságvesztés‑büntetését kiszabó három bíró egyike az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint 26 évvel ezelőtt tette le esküjét, a vonatkozó jegyzőkönyv azonban már nem volt fellelhető.
72. Ugyanakkor már az is kétséges, hogy a korábbi román szabályozás hiányosságnak tekintendő‑e egyáltalán, nem beszélve arról, hogy a Charta 47. cikke második bekezdése megsértésének rendszerszintű vagy általános kockázatára mutat‑e rá. Annak tárgya ugyanis ténylegesen nem az eskü mint olyan, hanem csak annak bizonyítása.
73. Az eskütétel bizonyításának kérdését sem a Charta 47. cikkének második bekezdése vagy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése, sem más uniós jogi rendelkezés nem szabályozza. Ezért az főszabály szerint a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartozik.(41) Igaz, hogy ezt korlátozza az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve, ezen elvek román szabályozás általi megsértése azonban nem állapítható meg.
74. Hatékonyabb intézkedések is elképzelhetők ugyan az eskütétel bizonyíthatóságának biztosításához, a tényleges érvényesülés elve azonban nem a leghatékonyabb szabályozást követeli meg, hanem csak azt tiltja meg, hogy az uniós jog által biztosított jogok – a jelen esetben a törvény által létrehozott bírósághoz való jog – gyakorlása gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé váljon.(42)
75. Amint azt azonban Románia előadja, az eskütételről készült jegyzőkönyv nem az egyetlen eszköz arra, hogy kétség esetén bizonyítani lehessen az eskü letételét. Így főszabály szerint eleve vélelmezni kell, hogy a tisztségét betöltő bíró esküt is tett, amennyiben ez elő van írva.(43) Abból kell ugyanis kiindulni, hogy a tisztség ellátásának kezdete előtt a bírósági igazgatás és maga a bíró is biztos volt abban, hogy a bíró letette az esküt. E vélelem megdöntése megalapozott kétségeket feltételez. Ehhez nem lehet elegendő, hogy az eskütételről készült jegyzőkönyv már nem lelhető fel.
76. Az eskütétel bizonyítására vonatkozó konkrét uniós jogi rendelkezések hiányában ezért sem a Bíróság, sem más tagállamok bíróságai nem tekinthetik a korábbi román gyakorlatot rendszerszintű vagy általános hiányosságnak az európai elfogatóparancsok végrehajtása során.
77. Ennek megfelelően e bíró tekintetében az sem állapítható meg, hogy az elítélt személynek sérült az a joga, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdése értelmében véve az ügyét a törvény által létrehozott bíróság tárgyalja.
3. Az ügyészi eskü
78. Ami az ügyészi esküt tett bírót illeti, a francia bíróság által rendszerszintű vagy általános hiányosságként azonosított román gyakorlat e bíró esetét nem érinti, mivel az ő eskütételéről készült jegyzőkönyvet megtalálták.
79. A francia bíróság sokkal inkább azt kifogásolja, hogy e bíró nem bíróként, hanem ügyészként tette le esküjét.
80. Még ha ez megfelelne is az általános román gyakorlatnak, ez az uniós jog szempontjából nem minősülne rendszerszintű vagy általános hiányosságnak. Annak kérdése ugyanis, hogy esküt kell‑e tenni, és ha igen, milyen feltételek mellett, szintén a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartozik.
81. Amennyire megállapítható, az ügyészi eskü egyébként az alkalmazandó román szabályok szerint megfelel a bírói eskünek.(44) A román jog ezenfelül előírja és előírta, hogy a bírák és az ügyészek feladatváltozás esetén nem kötelesek újból esküt tenni.(45) Ez magában foglalhatja mind a különböző bíróságok vagy ítélkező testületek közötti váltást, mind pedig az ügyészség és a bíróság közötti váltást (és fordítva), mivel a bírák és az ügyészek jogállását legalábbis 1992 óta ugyanazok a jogszabályok szabályozták. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint mindemellett egy román bíróság az alapeljárásban már elutasította a jelen ügyben érintett bíró újbóli eskütételének hiánya miatt előterjesztett jogorvoslati kérelmet.(46) Következésképpen abból kell kiindulni, hogy ez a gyakorlat a román jog szerint semmiképpen sem minősül súlyos szabálytalanságnak.
82. Ezért e második bíró eskütétele sem alapozza meg annak kockázatát, hogy az elítélt személynek olyan büntetést kell letöltenie, amelyet nem a Charta 47. cikkének második bekezdése értelmében vett, a törvény által létrehozott bíróság szabott ki.
4. Közbenső következtetés
83. A 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése és a Charta 47. cikkének második bekezdése nem teszi tehát lehetővé a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy csak azért megtagadja az elítélt személynek a Romániában kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából történő átadását, mert a büntetőítélet meghozatalában részt vevő egyik bíró eskütételéről készült jegyzőkönyv nem lelhető fel, egy másik, az említett ítélet meghozatalában részt vevő bíró pedig ügyészi esküt tett.
E. A CCF határozata
84. Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy milyen jelentőséggel bír az Interpol részét képező CCF egyik határozata, amely komoly aggályainak adott hangot az elítélt személy elleni büntetőeljárás általános összefüggésében a politikai elemekkel és az emberi jogok büntetőeljárásbeli tiszteletben tartásával kapcsolatban.
85. A 2002/584 kerethatározat nem hivatkozik kifejezetten ilyen határozatokra. A Bíróság azonban már megállapította, hogy a rendszerszintű vagy általános hiányosságokra utaló adatok többek között az Európa Tanács szervezetei által elfogadott vagy az Egyesült Nemzetek rendszeréből eredő határozatokból, jelentésekből és egyéb dokumentumokból származhatnak.(47)
86. Bár az említett határozat nem e szervezetek egyikétől származik, az Interpol mint információforrás hasonló minőséggel bír.
87. E szervezetben 196 állam képviselteti magát. Azt nem formális nemzetközi szerződéssel hozták ugyan létre, olyan alapokmánnyal rendelkezik azonban, amelyet a tagok közgyűlése, tehát a részes államok képviselői fogadtak el, és amelyet az angol nyelvi változat egyenesen constitutionnek (alkotmánynak) nevez.
88. Az Unió már régóta és szorosan együttműködik az Interpollal, amint azt a Bizottság egy együttműködési megállapodás Interpollal való megkötésére vonatkozó ajánlásban kifejti, amelyben az Interpolt az Unió kulcsfontosságú partnerének nevezi.(48) A Tanács az említett ajánlás nyomán felhatalmazta a Bizottságot az együttműködési megállapodásra irányuló tárgyalások megkezdésére.(49) Emellett az Egyesült Nemzetek Szervezete is együttműködik az Interpollal.(50)
89. Az Interpol alapokmánya 5. cikkének hatodik franciabekezdése szerint a CCF a szervezet része. A 36. cikk harmadik bekezdése értelmében a CCF dolgozza fel az Interpol aktáiban szereplő információkkal kapcsolatos megkereséseket. A CCF alapokmánya szerint ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a CCF feladata egyfajta jogvédelmi fórumként a keresett személyek panaszainak feldolgozása és ennek során különösen az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítása.
90. A CCF ezért – mint jelen esetben is – határozatot hozhat egy olyan személlyel kapcsolatban, akit ugyanazon okból mind az Interpolon keresztül, mind európai elfogatóparanccsal köröznek. Azon szövegektől eltérően tehát, amelyekkel a Bíróság eddig foglalkozott, egy ilyen határozat nemcsak a kibocsátó tagállamban fennálló rendszerszintű vagy általános hiányosságok megállapítása szempontjából bír jelentőséggel,(51) hanem annak szempontjából is, hogy a keresett személynek tartania kell‑e emberi jogainak konkrét megsértésétől.
91. Mindazonáltal sem a 2002/584 kerethatározatból, sem az uniós jog más rendelkezéseiből – köztük az uniós alapvető jogokból – vagy az Interpol szabályaiból nem következik, hogy a CCF határozata kötelező lenne valamely végrehajtó vagy kibocsátó igazságügyi hatóságra nézve. Ellenkezőleg, ezen igazságügyi hatóságoknak maguknak kell megvizsgálniuk, hogy valamely határozatban foglalt információkból az következik‑e, hogy meg kell tagadniuk az európai elfogatóparancs végrehajtását.
92. Főszabály szerint a CCF határozata önmagában még nem teszi lehetővé valamely végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy megtagadja a keresett személy átadását. Az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében előírt, lojális együttműködésre vonatkozó kötelezettség(52) sokkal inkább azt követeli meg, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság legalább lehetőséget kapjon a CCF határozatával kapcsolatos állásfoglalásra.(53)
93. A 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését és a Charta 47. cikkének második bekezdését tehát úgy kell értelmezni, hogy a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell vizsgálnia, hogy az elfogatóparancs továbbra is végrehajtható‑e, ha a Commission for the Control of Interpol’s Files (az Interpol aktáinak ellenőrzésével foglalkozó bizottság) határozatából származó adatok arra utalnak, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása miatt a keresett személy uniós alapvető jogai megsértésének valós veszélye áll fenn.
F. A kibocsátó igazságügyi hatóságnak a végrehajtó igazságügyi hatóság előtti eljárásban való részvétele
94. Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2002/584 kerethatározat, továbbá a kölcsönös elismerés, a kölcsönös bizalom és a lojális együttműködés, valamint a hatékony bírói jogvédelem elve alapján kibocsátó igazságügyi hatóságként közvetlenül részt vehet‑e a végrehajtó igazságügyi hatóság előtti eljárásban, és különösen végezhet‑e abban eljárási cselekményeket.
95. E kérdés a kérdést előterjesztő bíróságnak a francia bírósággal való együttműködéssel és különösen az azon körülménnyel kapcsolatos elégedetlenségét fejezi ki, hogy a francia bíróság megtagadó határozata azért emelkedett jogerőre, mert a francia ügyészség jogorvoslattal élt ugyan, azt azonban nem indokolta meg határidőn belül. Ezen azonban a kérdést előterjesztő bíróság a jelen kérdésre adott válasszal sem tud már változtatni. E kérdés ezért nem releváns a végrehajtás francia megtagadása szempontjából.
96. Más végrehajtási eljárások, különösen a máltai eljárás szempontjából viszont a Bíróság válasza teljes mértékben releváns lehet, mivel a kérdést előterjesztő bíróság még gyakorolhatná a Bíróság által esetlegesen megállapított részvételi jogokat. A kérdésre ezért választ kell adni.
97. A kérdést előterjesztő bíróság helyesen állapítja meg, hogy a 2002/584 kerethatározat nem zárja ki az ilyen eljárási részvételt. Mindazonáltal meg sem követeli azt, hanem az európai elfogatóparancsok kölcsönös elismerésének és ezáltal az ezen elfogatóparancsok alapjául szolgáló büntetőeljárásokba vetett kölcsönös bizalomnak a szabályozására szorítkozik. Az együttműködés eszközeként az elfogatóparancs kiállítása és a 8. cikk szerinti információk mellett különösen a 15. cikk (2) és (3) bekezdésében az információkérést és információküldést írja elő.
98. A kibocsátó igazságügyi hatóságnak a végrehajtó igazságügyi hatóság előtti eljárásban való szélesebb körű részvételére való lehetőség ezért a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartozik.
99. Ezt mindenekelőtt a tényleges érvényesülés elve korlátozza, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság a hatékony jogvédelemre való hivatkozással hoz szóba. Kétséges lehet ugyan, hogy ténylegesen létezik‑e az uniós jog által biztosított olyan jog, amelynek gyakorlása szükségessé teszi, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság részt vegyen a végrehajtó igazságügyi hatóság előtti eljárásban. Létezik mindazonáltal legalábbis az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó, a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében rögzített uniós jogi kötelezettség. A kibocsátó igazságügyi hatóság közvetlen eljárási részvétele adott esetben hozzájárulhat e kötelezettség érvényesítéséhez, legalábbis ha sikerül leküzdeni az ezzel kapcsolatos gyakorlati nehézségeket.
100. Az eskütétel bizonyításának esetéhez hasonlóan(54) azonban a tényleges érvényesülés elve valamely kötelezettség érvényesítéséhez sem követeli meg olyan eljárási szabályok elfogadását, amelyek különösen hatékonyan támogatják ezt az érvényesítést, hanem csak megtiltja az olyan rendelkezéseket, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszik az érvényesítést.
101. Legalábbis az uniós jogalkotó nyilvánvalóan abból indult ki a 2002/584 kerethatározatnak az igazságügyi hatóságok együttműködésére vonatkozó rendelkezései esetében, hogy ezek elegendőek az európai elfogatóparancsok hatékony végrehajtásához. Ellenkező esetben szélesebb körű szabályokat állapított volna meg.
102. Az uniós jogalkotó e feltevése indokolt, mivel az érintett igazságügyi hatóságoknak a kerethatározat végrehajtása során minden esetben eleget kell tenniük az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében előírt, lojális együttműködésre vonatkozó kötelezettségnek.(55) Ezért a lehető legnagyobb mértékben támogatniuk kell egymást, és elegendő lehetőséget kell biztosítaniuk egymásnak a szükséges információk rendelkezésre bocsátására. Ezért ki kell zárni, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása gyakorlatilag lehetetlen vagy rendkívül nehéz lenne a kibocsátó igazságügyi hatóságnak a végrehajtó igazságügyi hatóság eljárásában való részvételre vonatkozó joga nélkül.
103. A 2002/584 kerethatározat és az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében rögzített lojális együttműködés elve nem alapozza meg tehát a kibocsátó igazságügyi hatóságnak a végrehajtó igazságügyi hatóság eljárásában való, a kerethatározat 8. cikkében, illetve 15. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározottakon túlmenő részvételi jogát.
G. A Bizottsághoz fordulás
104. A hatodik kérdés arra vonatkozik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság mint kibocsátó igazságügyi hatóság a Bizottsághoz fordulhat‑e, ha úgy véli, hogy az átadásnak egy végrehajtó igazságügyi hatóság általi megtagadása súlyosan sérti a kölcsönös bizalom és a lojális együttműködés elvét. E kérdés szintén a kérdést előterjesztő bíróságnak a franciaországi eljárás menetével kapcsolatos elégedetlenségén alapul. Az ötödik kérdéstől eltérően azonban e kérdés nem releváns a bírósági határozathozatal szempontjából, és ezért elfogadhatatlan.
105. Az ugyanis, hogy a kérdést előterjesztő bíróság panaszt tehet‑e a Bizottságnál egy végrehajtó igazságügyi hatóság magatartása miatt, nem egy határozat, amelyet az említett bíróság egy folyamatban lévő bírósági eljárásban hoz. A kérdést előterjesztő bíróság semmilyen módon nem hivatkozik arra sem, hogy a Bizottság közvetlen szerepet töltene be valamely európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárásban.
106. A kérdés sokkal inkább a kerethatározat alkalmazásának a Bizottság általi, az EUSZ 17. cikk (1) bekezdésének harmadik mondata szerinti felügyeletére vonatkozik. Ez a felügyelet sem alapozza azonban meg a Bizottság végrehajtási eljárásban való részvételét. A Bizottság legerősebb felügyeleti eszköze, az EUMSZ 258. és EUMSZ 260. cikk szerinti kötelezettségszegési eljárás annak megállapításához vezethet ugyan, hogy egy tagállam a bíróságai révén megsértette az uniós jogot egy európai elfogatóparancs végrehajtásával összefüggésben. Legkésőbb az átmeneti rendelkezésekről szóló (36.) jegyzőkönyv 10. cikkének (3) bekezdése szerinti átmeneti időszak lejárta óta ugyanis abból kell kiindulni, hogy a Bizottság valamely kerethatározat megsértése esetén is indíthat kötelezettségszegési eljárást, különösen mivel már kieszközölt megfelelő ítéleteket.(56) Az ilyen megállapítás mindazonáltal nem fejt ki közvetlen alakító hatást magára a végrehajtási eljárásra nézve.
107. E kérdésre tehát nem kell válaszolni.
H. Az átadás Málta általi megtagadása
108. A hetedik kérdés arra vonatkozik, hogy egy máltai bíróság megtagadta az elítélt személy átadását a Romániában uralkodó fogvatartási körülményekkel kapcsolatos kétségek miatt.
109. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles elhalasztani az átadást, ha a keresett személy a kibocsátó tagállamban a várható fogvatartási körülmények miatt a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélyének lesz kitéve.(57)
110. A kérdést előterjesztő bíróság meg kívánja tudni, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése és a Charta 4. cikke alapján alapozhatja‑e a megtagadást olyan információkra, amelyekkel kapcsolatban a kibocsátó igazságügyi hatóságnak nem volt lehetősége korábban állást foglalni (erről lásd az 1. pontot), és hogy alapozható‑e a megtagadás a Chartánál magasabb védelmi szintre (erről lásd a 2. pontot).
1. A bíróságok közötti együttműködés
111. A hetedik kérdés első részével a kérdést előterjesztő bíróság a máltai bíróság két olyan megállapítását kifogásolja, amelyekkel kapcsolatban az utóbbi nem kért további információkat. A máltai bíróság sokkal inkább saját internetes kutatásaira támaszkodott, és elégtelennek tekintette a román bíróságnak a román büntetés‑végrehajtási szervezet által arra vonatkozóan nyújtott garanciával kapcsolatos álláspontját, hogy az érintett személy nem fog embertelen vagy megalázó bánásmódban részesülni.
112. Az internetes kutatások főszabály szerint alkalmasak arra, hogy a tagállamokban fennálló rendszerszintű vagy általános hiányosságokra utaló támpontokkal szolgáljanak. Így a nemzetközi szervezetek már említett dokumentumai(58) gyakran viszonylag könnyen megtalálhatók az interneten.
113. A Bíróság azonban már helyesen hangsúlyozta, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság – a lojális együttműködés elvének sérelme nélkül – nem tehet szükségképpen a kibocsátó tagállam jogának elemzésén alapuló megállapításokat anélkül, hogy előzetesen a kibocsátó igazságügyi hatóságtól információkat kérne e szabályokra vonatkozóan.(59) Ellenkező esetben a megtalált rendelkezések tartalmával vagy alkalmazhatóságával kapcsolatos félreértések és tévedések fordulhatnak elő. Ugyanennek kell vonatkoznia a nemzeti jog alkalmazására vonatkozó ténybeli információkra is.
114. A végrehajtó igazságügyi hatóság ezért csak azt követően használhatja fel saját kutatásainak eredményeit vagy akár a keresett személy előadását, hogy lehetőséget adott a kibocsátó igazságügyi hatóságnak az állásfoglalásra. A gyorsított határozathozatal érdekében a végrehajtó igazságügyi hatóság rövid határidőket szabhat erre.
115. A garancia kérdése(60) a Bíróság ítélkezési gyakorlatán alapul. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint a kibocsátó tagállam illetékes hatóságai által nyújtott, arra vonatkozó garancia, hogy az érintett a fogva tartásának a konkrét és pontos körülményei alapján nem lesz kitéve embertelen vagy megalázó bánásmódnak, bármely büntetés‑végrehajtási intézetben is kerül elhelyezésre a kibocsátó tagállamban, olyan információ, amelyet a végrehajtó igazságügyi hatóság nem hagyhat figyelmen kívül.(61) A végrehajtó igazságügyi hatóságnak különösen azon kölcsönös bizalomra tekintettel, amelynek a tagállamok igazságügyi hatóságai között fenn kell állnia, és amelyen az európai elfogatóparancs rendszere alapszik, meg kell bíznia e garanciában, legalábbis ha azt a kibocsátó igazságügyi hatóság nyújtotta vagy hagyta legalábbis jóvá, és nem állnak rendelkezésre olyan pontos információk, amelyek arra engednek következtetni, hogy az adott büntetés‑végrehajtási intézetben fennálló fogvatartási körülmények ellentétesek a Charta 4. cikkével.(62) A más szervektől származó garanciákat viszont átfogóan meg kell vizsgálnia azok megbízhatósága szempontjából.(63)
116. Tájékoztatása szerint a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánta kifejezésre juttatni a máltai bírósághoz intézett közleményével, hogy ezen ítélkezési gyakorlat értelmében jóváhagyta a garanciát. A közleményben ezért kifejezetten hivatkozott az egyik releváns ítélet vonatkozó részére.(64)
117. Már e hivatkozás miatt is meglepő, hogy a máltai bíróság minden további információkérés nélkül abból indult ki, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság nem hagyta jóvá a garanciát.
118. A máltai bíróság azonban ezenfelül valószínűleg fordítási probléma áldozatává is vált. Annak megállapítását, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság nem hagyta jóvá a garanciát, arra alapította, hogy a román bíróság a közleményének angol fordításában a „to approve” igével fejezte ki álláspontját a „to endorse” ige helyett. A Bíróság vonatkozó ítéleteinek angol nyelvi változata valóban a „to endorse” igét használja.(65) A Bíróság által megvitatott francia nyelvi változat mindazonáltal az „approuver” igét, a román fordítás pedig az „a aproba” igét használja. Ha a román bíróság a nyilatkozatában az ítélkezési gyakorlat román fordítását követte, és az „a aproba” igét használta, akkor nyilvánvaló, hogy a nyilatkozat angol fordítása anélkül használta a „to approve” igét, hogy ezzel valami mást kívánt volna kifejezni, mint a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerinti jóváhagyást.
119. A fordítási problémák valóban gyakran befolyásolhatják a Bíróság ítélkezési gyakorlatának értelmezését és alkalmazását. Hivatalosan csak az ítéletnek az eljárás nyelve szerinti változata kötelező; a jelen esetben releváns két ítélet(66) esetében ez a német nyelvi változat. A Bíróság bírái azonban sem ezt a változatot, sem az angol, a máltai vagy a román változatot nem vitatták meg, vagy ellenőrizték közösen. Igazán ezért csak a francia nyelvi változat megbízható, mert a Bíróság e nyelven vitatta és szövegezte meg az ítéletet.
120. Az igazságügyi hatóságok európai elfogatóparanccsal kapcsolatos együttműködése esetében ehhez hozzájön, hogy az egyik hatóság nyilatkozatát gyakran le kell fordítani, mielőtt azt a másik igazságügyi hatóság felhasználhatná. Ily módon további hibák merülhetnek fel.
121. Az érintett igazságügyi hatóságok ezért nem támaszthatnak túlzott követelményeket bizonyos fogalmak használatával szemben. A releváns kijelentések jelentésével kapcsolatos kétségek esetén sokkal inkább felvilágosítást kell kérniük a lojális együttműködés értelmében.
2. Az alkalmazandó alapvető jogi mércék
122. A hetedik kérdés második részében említett magasabb alapvető jogi mércék tekintetében a Bíróság már többször megállapította, hogy nem lehetséges, hogy a tagállamok valamely másik tagállamtól az alapvető jogok uniós jog által biztosított védelmi szintjénél magasabb nemzeti védelmi szintet követeljenek meg.(67)
123. A Bíróság megállapította különösen, hogy noha a tagállamok a saját büntetés‑végrehajtási rendszerük keretében a fogvatartási körülmények tekintetében előírhatnak a Charta 4. cikkéből és az EJEE‑nek az EJEB által értelmezett 3. cikkéből fakadóknál magasabb szintű minimumkövetelményeket, azonban valamely tagállam végrehajtó tagállamként az európai elfogatóparanccsal érintett személy kibocsátó tagállamnak való átadását kizárólag ez utóbbi követelmények tiszteletben tartásához kötheti, nem pedig a saját nemzeti jogából fakadó követelmények tiszteletben tartásához. Ugyanis az ezzel ellentétes megoldás az uniós jogban meghatározott alapvető jogok védelmi szintje egységességének megkérdőjelezésével sértené az e kerethatározat által megerősíteni kívánt bizalomvédelem és kölcsönös elismerés elvét, következésképpen veszélyeztetné a 2002/584 kerethatározat hatékonyságát.(68)
124. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy az elítélt személy személyében rejlő, a máltai bíróság által hangsúlyozott sajátos szempontokat, például az életkorát, figyelembe kell venni annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a Charta 4. cikkének a fogva tartás miatti megsértése. Ezt a kockázatot ugyanis a rendelkezésre álló adatok összessége alapján kell értékelni, többek között ideértve a szóban forgó helyzet tartamát és annak fizikai vagy lelki hatásait, valamint bizonyos esetekben az áldozat nemét, korát és egészségi állapotát.(69) A végrehajtási eljárás mint a 2002/584 kerethatározat 17. cikkének (1) bekezdése szerinti soron kívüli eljárás céljaival és funkciójával összeegyeztethetetlen azonban, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadást megelőzően a fogva tartás teljes idejére bizonyosságot követel meg e figyelembevétellel kapcsolatban.(70) Arra utaló konkrét támpontok hiányában, hogy sérülni fog a kereset személynek a Charta 4. cikkéből eredő alapvető joga, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak sokkal inkább meg kell bíznia a kibocsátó tagállam hatáskörrel és illetékességgel rendelkező igazságügyi hatóságaiban.
3. Közbenső következtetés
125. A 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését tehát úgy kell értelmezni a Chartának az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmára vonatkozó 4. cikkével összefüggésben, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását olyan, a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülményekre vonatkozó információk alapján, amelyekkel kapcsolatban a kibocsátó igazságügyi hatóságnak nem volt lehetősége állást foglalni, és e hatóság nyilatkozatainak tartalmával kapcsolatos kétségek esetén köteles felvilágosítást kérni tőle. A végrehajtó igazságügyi hatóság ezenfelül nem alkalmazhat az uniós jogból és különösen a Chartából eredőnél magasabb mércét az uniós alapvető jogok védelme tekintetében.
V. Végkövetkeztetés
126. Azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Curtea de Apel Braşov (brassói ítélőtábla, Románia) előzetes döntéshozatal iránti kérelmére a következőképpen válaszoljon:
1) A 2009/299/IB kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002/584/IB kerethatározat szerinti európai elfogatóparancs végrehajtásának egy tagállamban történő jogerős megtagadása nem akadályozza meg más tagállamok végrehajtó igazságügyi hatóságait abban, hogy végrehajtsák az elfogatóparancsot. A kibocsátó igazságügyi hatóság és – amennyiben ez az elfogatóparancs eléjük kerül – a többi végrehajtó igazságügyi hatóság is köteles megvizsgálni azonban, hogy a végrehajtás megtagadását jogosan alapozták‑e olyan okokra, amelyek kizárják az elfogatóparancs más tagállamokban történő végrehajtását.
2) A kibocsátó igazságügyi hatóság megvizsgálhatja, hogy az átadásnak a végrehajtó igazságügyi hatóság általi jogerős megtagadása összeegyeztethető‑e az uniós joggal, anélkül, hogy a Bírósághoz fordulna, ha a határozata ellen a nemzeti jog értelmében van jogorvoslati lehetőség.
3) A 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése és az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének második bekezdése nem teszi lehetővé a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy csak azért megtagadja az elítélt személynek a Romániában kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából történő átadását, mert a büntetőítélet meghozatalában részt vevő egyik bíró eskütételéről készült jegyzőkönyv nem lelhető fel, egy másik, az említett ítélet meghozatalában részt vevő bíró pedig ügyészi esküt tett.
4) A 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését és a Charta 47. cikkének második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell vizsgálnia, hogy az elfogatóparancs továbbra is végrehajtható‑e, ha a Commission for the Control of Interpol’s Files (az Interpol aktáinak ellenőrzésével foglalkozó bizottság) határozatából származó adatok arra utalnak, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása miatt a keresett személy uniós alapvető jogai megsértésének valós veszélye áll fenn.
5) A 2002/584 kerethatározat és az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében rögzített lojális együttműködés elve nem alapozza meg a kibocsátó igazságügyi hatóságnak a végrehajtó igazságügyi hatóság eljárásában való, a kerethatározat 8. cikkében, illetve 15. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározottakon túlmenő részvételi jogát.
6) A 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni a Chartának az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmára vonatkozó 4. cikkével összefüggésben, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását olyan, a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülményekre vonatkozó információk alapján, amelyekkel kapcsolatban a kibocsátó igazságügyi hatóságnak nem volt lehetősége állást foglalni, és e hatóság nyilatkozatainak tartalmával kapcsolatos kétségek esetén köteles felvilágosítást kérni tőle. A végrehajtó igazságügyi hatóság ezenfelül nem alkalmazhat az uniós jogból és különösen a Chartából eredőnél magasabb mércét az uniós alapvető jogok védelme tekintetében.