AZ IDEIGLENES INTÉZKEDÉSRŐL HATÁROZÓ BÍRÓ VÉGZÉSE

2007. november 15.(*)

„Ideiglenes intézkedés iránti kérelem – Az Európai Parlament határozata – Mandátumvizsgálat – Valamely parlamenti mandátumnak a nemzeti választójog alkalmazásából eredő érvénytelenítése – Végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem – Elfogadhatóság – Fumus boni iuris – Sürgősség – Az ügyben szereplő érdekek mérlegelése”

A T‑215/07. R. sz. ügyben,

Beniamino Donnici (lakóhelye: Castrolibero [Olaszország], képviselik: M. Sanino, G. M. Roberti, I. Perego és P. Salvatore ügyvédek)

felperesnek,

támogatja:

az Olasz Köztársaság (képviselik: I. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Gentili avvocato dello Stato)

beavatkozó,

az Európai Parlament (képviselik: H. Krück, N. Lorenz és A. Caiola, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

Achille Occhetto (lakóhelye: Róma [Olaszország], képviselik: P. De Caterini és F. Paola ügyvédek)

beavatkozó,

a Beniamino Donnici mandátumának vizsgálatáról szóló 2007. május 24‑i [2007/2121(REG)] európai parlamenti határozat végrehajtásának az Elsőfokú Bíróságnak az ügy érdemében hozott határozatáig való felfüggesztése iránti kérelem tárgyában,

AZ IDEIGLENES INTÉZKEDÉSRŐL HATÁROZÓ BÍRÓ,

az eljárási szabályzat 106. cikkének, valamint az Elsőfokú Bíróság 2006. július 5‑i, 2007. június 6‑i és 2007. szeptember 19‑i teljes ülésén hozott határozatok értelmében az Elsőfokú Bíróság elnökét helyettesítve,

meghozta a következő

Végzést

 Jogi háttér

1        A 2002. június 25‑i és 2002. szeptember 23‑i 2002/772/EK, Euratom tanácsi határozattal (HL L 283., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 1. kötet, 4. fejezet, 137. o.) módosított és újraszámozott, az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány (HL 1976. L 278., 5. o., a továbbiakban: 1976. évi okmány) 6–8. cikke, 12. cikke és 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

„6. cikk

(1) Az Európai Parlament tagjai egyenként és személyesen szavaznak. Az Európai Parlament tagjai nem utasíthatók, és nem kaphatnak kötött mandátumot.

(2) Az Európai Parlament tagjait megilletik az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló 1965. április 8‑i jegyzőkönyv szerint részükre biztosított előjogok és mentességek.

7. cikk

(1) Az Európai Parlament tagja nem lehet:

–        egy tagállam kormányának tagja,

–        az Európai Közösségek Bizottságának tagja,

–        az Európai Közösségek Bíróságának vagy Elsőfokú Bíróságának bírája, főügyésze vagy hivatalvezetője,

–         az Európai Központi Bank Igazgatótanácsának tagja,

–        az Európai Közösségek Számvevőszékének tagja,

–        az Európai Közösségek ombudsmanja,

–        az Európai Gazdasági Közösség, illetve az Európai Atomenergia-közösség Gazdasági és Szociális Bizottságának tagja,

–        az Európai Gazdasági Közösséget és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződések alapján a Közösség pénzügyi alapjainak kezelésére vagy állandó jellegű közvetlen igazgatási feladatok ellátására létrehozott bizottság vagy egyéb testület tagja,

–        az Európai Beruházási Bank Igazgatótanácsának, Igazgatási Bizottságának tagja, illetve az Európai Beruházási Bank személyzetének tagja,

–        az Európai Közösségek intézményeiben, illetve a hozzájuk, vagy az Európai Központi Bankhoz kapcsolódó szakosított szerveknél aktív tisztviselő vagy alkalmazott.

(2) A 2004‑es európai parlamenti választásoktól kezdődően az Európai Parlament tagjainak megbízatása nem összeegyeztethető a nemzeti parlamenti képviselőséggel.

Ettől a szabálytól eltérve, és a (3) bekezdés sérelme nélkül:

–        az Ír Nemzeti Parlament azon tagjai, akiknek megválasztására a következő európai parlamenti választásokon kerül sor, a következő ír nemzeti parlamenti választásokig kettős mandátummal rendelkezhetnek; ettől az időponttól e bekezdés első albekezdését kell alkalmazni,

–        az Egyesült Királyság Parlamentjének azok a tagjai, akik a 2004‑es európai parlamenti választásokat megelőző ötéves időszakban az Európai Parlamentnek is a tagjai, a 2009‑es európai parlamenti választásokig kettős mandátummal rendelkezhetnek; ettől az időponttól e bekezdés első albekezdését kell alkalmazni.

[…]

8. cikk

Ezen okmány rendelkezéseire is figyelemmel, a választási eljárásra az egyes tagállamok saját nemzeti rendelkezései az irányadók.

Ezek a nemzeti rendelkezések, amelyek adott esetben figyelembe vehetik a tagállam sajátos körülményeit, a választási rendszer alapvetően arányos voltát nem változtathatják meg.

[...]

12. cikk

Az Európai Parlament tagjainak mandátumát az Európai Parlament igazolja. Ennek során az Európai Parlament tudomásul veszi a tagállamok által hivatalosan megállapított választási eredményeket, és dönt az ezen okmány rendelkezései alapján felmerülő minden vitás esetben, kivéve azokat, amelyek az ezen okmányban említett nemzeti szabályokból erednek.

13. cikk

[…]

(3) Amennyiben valamely tagállam joga kifejezetten rendelkezik az európai parlamenti tagok mandátumának visszavonásáról, a megbízatás megszűnésére az ezekben a jogszabályokban meghatározottak szerint kerül sor. Az illetékes nemzeti hatóságok erről tájékoztatják az Európai Parlamentet.”

2        Az Európai Parlament eljárási szabályzatának 3. cikke, valamint 4. cikkének (3) és (4) bekezdése a következőképpen szólnak:

„3. cikk

Mandátumvizsgálat

(1) Az európai parlamenti választásokat követően az [e]lnök felkéri a tagállamok illetékes hatóságait, hogy késedelem nélkül értesítsék az Európai Parlamentet a megválasztott képviselők nevéről annak érdekében, hogy a választásokat követő első ülés megnyitásakor valamennyi képviselő elfoglalhassa helyét.

Az [e]lnök egyúttal felhívja e hatóságok figyelmét az [1976. szeptember 20‑i] okmány vonatkozó rendelkezéseire, és felkéri őket, hogy tegyék meg a megfelelő intézkedéseket az európai parlamenti képviselői megbízatással való bármilyen összeférhetetlenség elkerülése érdekében.

(2) Minden képviselő, akinek a megválasztásáról értesítették az Európai Parlamentet, parlamenti helyének elfoglalása előtt írásbeli nyilatkozatot tesz arról, hogy az [1976. szeptember 20‑i] okmány 7. cikke (1) és (2) bekezdésének megfelelően nincs más olyan tisztsége, amely összeférhetetlen az európai parlamenti képviselői megbízatással. Az európai parlamenti választásokat követően ezt a nyilatkozatot – amennyiben lehetséges – az Európai Parlament alakuló ülése előtt legkésőbb hat nappal meg kell tenni. A képviselői mandátum vizsgálatának befejezéséig, illetve valamely vitás ügyben történő határozat meghozataláig, és feltéve, hogy a képviselő előzőleg aláírta az említett írásbeli nyilatkozatot, a képviselő elfoglalhatja helyét az Európai Parlamentben és annak szerveiben, és minden ehhez kapcsolódó jog megilleti őt.

Ha a nyilvánosság számára rendelkezésre álló forrásokból igazolható tények alapján megállapításra kerül, hogy a képviselő az európai parlamenti képviselői megbízatással az [1976. szeptember 20‑i] okmány 7. cikke (1) és (2) bekezdése értelmében összeférhetetlen tisztséggel rendelkezik, az Európai Parlament – az [e]lnöke által nyújtott tájékoztatás alapján – megállapítja a képviselői hely megüresedését.

(3) Az illetékes bizottság jelentése alapján az Európai Parlament haladéktalanul megvizsgálja a mandátumokat, és határoz az újonnan megválasztott képviselők mandátumának érvényességéről [helyesen: igazolásáról], valamint az [1976. szeptember 20‑i] okmány rendelkezéseinek értelmében minden más, az Európai Parlament hatáskörébe utalt vitáról, kivéve azokat, amelyek a nemzeti választási törvényeken alapulnak.

(4) A bizottság jelentése a tagállamoknak a választások teljes eredményét tartalmazó hivatalos értesítésén alapul, amely tartalmazza a megválasztott jelöltek és a lehetséges helyettesek neveit a szavazási eredmények szerinti rangsorban.

A képviselői mandátum kizárólag abban az esetben nyilvánítható érvényesnek [helyesen: abban az esetben igazolható], ha az e cikk, valamint az e szabályzat I. melléklete szerint szükséges írásbeli nyilatkozatokat megtették.

A képviselők mandátumának érvényességét [helyesen: igazolását] érintő bármely vitában az Európai Parlament az illetékes bizottság jelentése alapján bármikor hozhat döntést.

(5) Ha a képviselői mandátum az ugyanazon a listán szereplő jelöltek visszalépésének eredményeképp jött létre, a mandátumvizsgáló bizottság megbizonyosodik arról, hogy a visszalépésekre az [1976. szeptember 20‑i] okmány és a 4. cikk (3) bekezdése szellemének és betűjének megfelelően került‑e sor.

(6) A bizottság gondoskodik arról, hogy mind a tagállamok, mind az Unió hatóságai haladéktalanul továbbítsanak az Európai Parlamenthez minden információt, amely bármely európai parlamenti képviselő feladatainak teljesítését vagy a helyettesek rangsorolását befolyásolhatja, kinevezés esetén megjelölve a hatálybalépés időpontját.

Ha a tagállamok illetékes hatóságai olyan eljárást kezdeményeznek, amely egy képviselőnek hivatalától való megfosztásával járhat, az [e]lnök az eljárás állásáról rendszeres tájékoztatást kér. Az [e]lnök az ügyet az illetékes bizottság elé utalja, amelynek javaslatára az Európai Parlament az ügyben álláspontot alakíthat ki.

4. cikk

A képviselői megbízatás időtartama

[…]

(3) A megbízatásáról lemondó képviselő értesíti az [e]lnököt a lemondásról és a lemondás hatálybalépésének időpontjáról, amely nem haladhatja meg az értesítéstől számított 3 hónapot. Az értesítés a [f]őtitkár vagy annak képviselője jelenlétében elkészített hivatalos jegyzőkönyv formájában történik, amelyet a [f]őtitkár vagy annak képviselője, valamint az érintett képviselő aláírnak, és haladéktalanul benyújtanak az illetékes bizottsághoz, amely a kérdést a dokumentum kézhezvételét követő első ülésén napirendre tűzi.

Ha az illetékes bizottság úgy ítéli meg, hogy a lemondás nem az [1976. szeptember 20‑i] okmány szellemének és betűjének megfelelően történt, erről tájékoztatja az Európai Parlamentet, hogy az határozhasson: megállapítja‑e az üresedést.

Ellenkező esetben a képviselői hely üresedését a lemondó képviselő által a hivatalos jegyzőkönyvben megjelölt időponttól kezdődő hatállyal állapítják meg. Az Európai Parlament e tárgyban nem szavaz.

[...]

(4) Ha az adott tagállam illetékes hatósága valamely európai parlamenti képviselő képviselői megbízatásának megszűnéséről értesíti az [e]lnököt a tagállam törvényi rendelkezései értelmében, akár az [1976. szeptember 20‑i] okmány 7. cikke (3) bekezdésének értelmében fennálló összeférhetetlenség, akár a képviselői megbízatás ezen okmány 13. cikke (3) bekezdésének értelmében történő visszavonása miatt, az [e]lnök értesíti az Európai Parlamentet a megbízatásnak a tagállam által bejelentett időpontban történő megszűnéséről, és felkéri a tagállamot a megüresedett képviselői hely késedelem nélküli betöltésére.

Ha a tagállam vagy az Unió illetékes hatóságai vagy az érintett képviselő az [1976. szeptember 20‑i] okmány 7. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében az európai parlamenti képviselői megbízatással összeférhetetlen kinevezésről vagy megválasztásról értesítik az [e]lnököt, az [e]lnök tájékoztatja az Európai Parlamentet, amely megállapítja a képviselői hely üresedését.”

3        Az Európai Parlament eljárási szabályzata 9. cikkének, valamint I. mellékletének értelmében továbbá valamennyi parlamenti képviselő köteles részletes személyes nyilatkozatot tenni a foglalkozásáról, és bármely más, általa díjazás ellenében betöltött tisztségről, illetve végzett tevékenységről.

4        Az európai parlamenti képviselők statútumának elfogadásáról szóló, 2005. szeptember 28‑i 2005/684/EK, Euratom európai parlamenti határozat (HL L 262., 1. o., a továbbiakban: képviselői statútum) 2. és 30. cikke a következőképpen rendelkezik:

„2. cikk

(1) A képviselők szabadok és függetlenek.

(2) Semmis az a megállapodás, amely a képviselői mandátumról annak lejárta előtt vagy annak végén történő lemondásra vonatkozik.

[...]

30. cikk

E statútum az Európai Parlament 2009‑ben kezdődő parlamenti ciklusának első napján lép hatályba.”

5        Ezen túlmenően a képviselői statútum (4) preambulumbekezdése a következőképpen fogalmaz:

„A képviselők 2. cikkben foglalt szabadságának és függetlenségének védelmét szabályozni kell, és azt az elsődleges jog egyetlen szövege sem említi. Azon nyilatkozatok, amelyekben képviselők kötelezik magukat arra, hogy mandátumukról meghatározott időpontban lemondanak, illetve a mandátumról való lemondásra vonatkozó, a párt által tetszés szerint felhasználható blankettanyilatkozatok a képviselő szabadságával és függetlenségével összeegyeztethetetlenek, és ezért kötelező jogi erővel nem bírhatnak.”

 A jogvita alapját képező tényállás

6        A 2004. június 12‑én és 13‑án megtartott európai parlamenti választásokon a felperes Beniamino Donnici a dél-olaszországi választókerületben a „Società Civile – Di Pietro Occhetto” közös listáján indult képviselőjelöltként. Ez a lista két képviselői helyet ért el, az egyiket ebben a választókerületben, a másikat pedig az északnyugat-olaszországi választókerületben. Antonio Di Pietro, aki mindkét választókerületben első helyen végzett, a dél-olaszországi választókerületet választotta.

7        Achille Occhetto a két választókerületben kapott szavazatokra tekintettel a választási listákon második helyen végzett, és ezzel a dél-olaszországi választókerületben a felperest, az északnyugat-olaszországi választókerületben pedig Giulietto Chiesát előzte meg. Mivel Antonio Di Pietro a dél-olaszországi választókerület képviselői helyét választotta, Achille Occhettót az északnyugat-olaszországi választókerületben megválasztott képviselőnek kellett volna nyilvánítani. Mindazonáltal a 2004. július 6‑án közjegyző előtt aláírt és az Ufficio elettorale nazionale per il Parlamento europeo presso la Corte di cassazione-hoz (az olasz semmítőszék mellett működő országos európai parlamenti választási bizottság) 2004. július 7‑én eljuttatott nyilatkozatában Achille Occhetto – aki annakidején az olasz szenátusi megbízatással rendelkezett – „visszavonhatatlanul” lemondott arról, hogy a két választókerület valamelyikében európai parlamenti képviselői mandátumot szerezzen.

8        E lemondást követően az olasz választási bizottság 2004. november 12‑én értesítette az Európai Parlamentet az európai parlamenti választások hivatalos eredményéről, amely a megválasztott jelöltek és a lehetséges helyettesük neveit tartalmazta. Az olasz választási bizottság Giulietto Chiesát nyilvánította az északnyugat-olaszországi választókerületben, Antonio Di Pietrót pedig a dél-olaszországi választókerületben megválasztott európai parlamenti képviselőnek, így a felperes az utóbbi választókerületben meg nem választott jelöltek közül első helyre lépett.

9        A 2006. április 9‑én és 10‑én Olaszországban tartott törvényhozási választások során Antonio Di Pietrót az olasz parlament képviselőjévé választották, és 2006. április 28‑i hatállyal a nemzeti parlamenti megbízatás mellett döntött. Mivel e megbízatás az 1976. évi okmány 7. cikke (2) bekezdésének értelmében összeegyeztethetetlen volt az európai parlamenti képviselői megbízatással, az Európai Parlament 2006. április 27‑én másnapi hatállyal megállapította a képviselői hely megüresedését, és erről értesítette az Olasz Köztársaságot.

10      Achille Occhetto az olasz választási bizottsághoz intézett 2006. április 27‑i nyilatkozatával visszavonta 2004. július 7‑i lemondását, kifejezve „azon szándékát, hogy a[dél-olaszországi] választókerület első helyen álló meg nem választott jelöltjeként [Antonio Di] Pietro helyébe kíván lépni, és így az ezzel ellentétes bármely előzőleg tett akaratnyilatkozatát érvénytelennek, hatálytalannak és mindenképpen visszavontnak kell tekinteni, és mindenesetre a megválasztott képviselők személyének kihirdetése időpontjában kifejezett szándékát kell figyelembe venni”.

11      E nyilatkozatot követően az olasz választási bizottság 2006. május 8‑án Achille Occhettót nyilvánította megválasztott európai parlamenti tagnak.

12      A Tribunale amministrativo regionale del Lazio (Lazio regionális közigazgatási bírósága, Olaszország) 2006. július 21‑i ítéletében a felperesnek a választási bizottság által kihirdetett eredmény megsemmisítése iránt benyújtott keresetét – mint alaptalant – elutasította. A Tribunale amministrativo regionale del Lazio lényegében úgy ítélte meg, hogy az Achille Occhetto által 2004. július 7‑én tett, a megválasztott európai parlamenti tagságról lemondó nyilatkozata nem minősül a választások utáni rangsorban elfoglalt helyről való lemondásnak. Határozatát annak hangsúlyozásával indokolta, hogy a népakarat tiszteletben tartása megköveteli, hogy a választási eredményeket rendelkezéstől függetlennek és módosíthatatlannak tekintsék, és e lemondás nincs befolyással az összeférhetetlenség, a képviselő hivatalától való megfosztása, a választójog elvesztése, illetve a jogosultaknak a megbízatásra való megnevezéséről vagy a mandátumról való lemondása esetén esetlegesen meghozandó, helyettesítésről szóló határozatokra, és következésképpen az a jelölt, aki kinevezéséről lemondott, amint a helyettesítés feltételei fennállnak, jogosult lemondására vonatkozó döntését visszavonni annak érdekében, hogy képviselői helyét helyettesítés útján elfoglalhassa.

13      A felperes az Európai Parlament előtt is megtámadta Achille Occhetto Antonio Di Pietro helyébe történt európai parlamenti képviselői kinevezését. Ezt a panaszt az Európai Parlament Jogi Bizottsága 2006. június 21‑i ülésén megvizsgálta. Miután e bizottság megállapította, hogy e panasz – mivel az olasz választójogi törvényen alapult – az 1976. évi okmány 12. cikkének értelmében nem elfogadható, a Jogi Bizottság egyhangúlag azt javasolta az Európai Parlamentnek, hogy Achille Occhetto mandátumát 2006. május 8‑i hatállyal igazolja. Az Európai Parlament 2006. július 3‑án igazolta Achille Occhetto mandátumát.

14      A Consiglio di Stato 2006. december 6‑i jogerős ítéletével helyt adott a felperes fent hivatkozott, a Tribunale amministrativo regionale del Lazio által hozott ítélet elleni fellebbezésének, megváltoztatta az ítéletet, és megsemmisítette Achille Occhettónak az európai parlamenti képviselőségre vonatkozóan tett nyilatkozatát, amelynek alapján az olasz választási bizottság 2006. május 8‑án eljárt. A Consiglio di Stato először is úgy ítélte meg, hogy a megválasztásról való lemondás, valamint a rangsorban elfoglalt helyről való lemondás közötti megkülönböztetés logikátlan, mivel a megválasztásról való lemondás azt jelenti, hogy az érintett nem szerepel többé e rangsorban, és viseli az ebből eredő minden következményt. Másodszor, a Consiglio di Stato úgy vélte, hogy ellentmondásos azt állítani, hogy a megválasztásról való lemondás a helyettesítés szempontjából nem jár következményekkel, és hogy az európai parlamenti képviselői megbízatásról lemondó jelölt jogosult lemondását visszavonni, amint sor kerülne a helyettesítésére. Végül, harmadszor a Consiglio di Stato úgy ítélte meg, hogy a megválasztásról való lemondás visszavonhatatlan nyilatkozatnak minősül attól fogva, hogy az erre hatáskörrel rendelkező szerv vagy bizottság – amely a lemondás címzettje – azt tudomásul veszi, és amelynek következményeképp a választási bizottság által megállapított eredeti rangsor módosításra kerül.

15      2007. március 29‑én az olasz választási bizottság tudomásul vette a Consiglio di Stato fent hivatkozott ítéletét, és kihirdette a felperesnek a dél-olaszországi választókerület európai parlamenti képviselőjeként történt megválasztását, visszavonva ezzel Achille Occhetto mandátumát.

16      Miután ennek kihirdetéséről értesítették az Európai Parlamentet, ez utóbbi a 2007. április 23‑i plenáris ülés jegyzőkönyvében a következőképpen vette tudomásul a fenti tényt:

„Az illetékes olasz hatóságok bejelentették, hogy a[z Achille Occhetto] megválasztásáról szóló közlemény semmis, és az emiatt megüresedett mandátumot [a felperes] kapta meg. Az Európai Parlament tudomásul veszi mindkét határozatot 2007. 03. 29‑i hatállyal.

[…]

Az eljárási szabályzat 3. cikkének (2) bekezdése szerint a képviselői mandátum vizsgálatának befejezéséig, illetve amíg mandátuma esetleges vitatásának tárgyában nincs határozat, […] [a felperes] […] elfoglalhatja a helyét az Európai Parlamentben és annak szerveiben, és minden ehhez kapcsolódó jog megilleti [őt], azzal a feltétellel, hogy előzetesen nyilatkozatot [tesz], amely szerint nem [folytat] az Európai Parlament képviselőjének tisztségével összeférhetetlen tevékenységet.”

17      Időközben Achille Occhetto 2007. április 5‑i levelében – amelyet 2007. április 14‑i feljegyzésével egészített ki – kifogást nyújtott be, és arra kérte az Európai Parlamentet, hogy az ő mandátumát erősítse meg, és ne igazolja a felperes mandátumát. Az Európai Parlament a Jogi Bizottság jelentésének alapján meghozott 2007. május 24‑i, A6‑0198/2007 határozatában (a továbbiakban: megtámadott határozat), a felperes európai parlamenti képviselői megbízatását – amelyről az illetékes nemzeti hatóságok értesítették – érvénytelennek nyilvánította, Achille Occhetto mandátumát pedig megerősítette. A Parlament megbízta az elnökét, hogy e határozatot juttassa el az illetékes nemzeti hatóságnak, a felperesnek, valamint Achille Occhettónak.

 Az eljárás és a felek kérelmei

18      Az Elsőfokú Bíróság Hivatala által 2007. június 22‑én nyilvántartásba vett keresetlevéllel a felperes az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján megtámadott határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújtott be.

19       Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához ugyanaznap benyújtott külön beadványában a felperes az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 104. cikke és az EK 242. cikk alapján benyújtotta a jelen ideiglenes intézkedés iránti kérelmet, amelyben a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztését kéri, valamint azt, hogy az Elsőfokú Bíróság az Európai Parlamentet kötelezze a jelen eljárás költségeinek viselésére, vagy e kérdésről a jelen eljárásban hozandó határozatban ne határozzon.

20      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2007. július 8‑án benyújtott beadványában az Európai Parlament elsődlegesen azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet – mint elfogadhatatlant – utasítsa el, másodlagosan azt, hogy e kérelmet – mint alaptalant – utasítsa el, végül azt, hogy kötelezze a felperest a költségek viselésére.

21      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2007. július 5‑én benyújtott beadványában Achille Occhetto kérte, hogy az Európai Parlament kérelmeinek támogatása végett beavatkozhassék.

22      Az eljárás felei a beavatkozási kérelemmel kapcsolatos észrevételeiket az előírt határidőben megtették.

23      Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró 2007. július 13‑i végzésével engedélyezte Achille Occhetto beavatkozását, és felhívta, hogy nyújtsa be beavatkozási beadványát.

24      Achille Occhetto az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2007. július 29‑én benyújtott beavatkozási beadványában az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását, valamint a felperesnek a költségek viselésére való kötelezését kérte, illetve azt, hogy az Elsőfokú Bíróság e kérdésről a jelen eljárásban hozandó határozatban ne határozzon.

25      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2007. augusztus 2‑án benyújtott beadványában az Olasz Köztársaság kérte, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozhassék. Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró felhívta az Olasz Köztársaságot, hogy észrevételeit a tárgyalás során terjessze elő, addig az Elsőfokú Bíróság nem határoz a beavatkozás engedélyezése tárgyában.

26      Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a 2007. szeptember 12‑én tartott tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit.

27      A tárgyalás során az ideiglenes intézkedésről határozó bíró felhívta a feleket, hogy szóban terjesszék elő az Olasz Köztársaság beavatkozási kérelmével kapcsolatos észrevételeiket. A felek nem éltek kifogással e kérelem tekintetében. E körülmények között és a Bíróság alapokmánya 40. cikke első albekezdésére tekintettel – amely az alapokmány 53. cikke első albekezdése értelmében az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásra is irányadó – az ideiglenes intézkedésről határozó bíró engedélyezte az Olasz Köztársaság beavatkozását, amely tény a tárgyalási jegyzőkönyvben került rögzítésre.

28      Az Olasz Köztársaság a tárgyalás során szóban előadott észrevételeiben azt kérte az Elsőfokú Bíróságtól, hogy adjon helyt az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek.

29      A tárgyalás során az ideiglenes intézkedésről határozó bíró egyrészt az Európai Parlament 2007. április 23‑i plenáris ülése jegyzőkönyvének 10. pontjáról készült kivonatnak, másrészt pedig az Európai Parlament mandátumvizsgáló bizottsága 1983. január 7‑i második jelentése másolatának az ügy aktájába helyezéséről határozott. A felek nem emeltek kifogást e tárgyban.

 A jogkérdésről

30      Egyrészt az együttesen alkalmazott EK 242. cikk és EK 243. cikk, másrészt az EK 225. cikk (1) bekezdése értelmében az Elsőfokú Bíróság elrendelheti a megtámadott jogi aktus végrehajtásának felfüggesztését, illetve bármely szükséges ideiglenes intézkedést elrendelhet, ha a körülmények alapján azt szükségesnek tartja. Ennek érdekében figyelembe veszi az eljárási szabályzat 104. cikke 2. §‑ában meghatározott, és az ítélkezési gyakorlat által pontosabban meghatározott feltételeket.

31      A végrehajtás felfüggesztése és a többi ideiglenes intézkedés ugyanis akkor rendelhető el, ha ennek ténybeli és jogi szükségességét a kérelmező valószínűsíti (fumus boni iuris), és az intézkedés sürgős abban az értelemben, hogy az intézkedés elrendelése és hatásainak megvalósulása a felperes érdekei súlyos és helyrehozhatatlan sérülésének elkerüléséhez az alapügy eldöntését megelőzően szükséges. Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró adott esetben mérlegeli a felmerülő érdekeket (a Bíróság elnökének a C‑377/98. R. sz., Hollandia kontra Parlament és Tanács ügyben 2000. július 25‑én hozott végzésének [EBHT 2000., I‑6229. o.] 41. pontja és a C‑445/00. R. sz., Ausztria kontra Tanács ügyben 2001. február 23‑án hozott végzésének [EBHT 2001., I‑1461. o.] 73. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑310/06. R. sz., Magyarország kontra Bizottság ügyben 2007. február 16‑án hozott végzésének [EBHT 2007., II‑15. o.] 19. pontja).

 Az elfogadhatóságról

 A felek érvei

32      Az Európai Parlament arra hivatkozik, hogy a jelen kérelem elfogadhatatlan. Véleménye szerint a megtámadott határozat csupán egy végrehajtható pontot tartalmaz, tudniillik az Európai Parlament elnökének adott utasítást, miszerint e határozatot az érintett szerveknek és személyeknek továbbítania kell. A felperest illetően a megtámadott határozat elutasító rendelkező részt tartalmaz, amely nem hajtható végre, és csupán annak megállapítására szorítkozik, hogy a felperes mandátuma érvénytelen. A megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztése ezt a rendelkezést nem változtathatja pozitív tartalmú aktussá, vagyis a felperes mandátumát igazoló aktussá. Az ítélkezési gyakorlat értelmében a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem főszabály szerint nem irányulhat nemleges közigazgatási határozat ellen, mivel az a felperes helyzetére semmilyen hatást nem gyakorol (a Bíróság elnökének a C‑486/01. P‑R. és C‑488/01. P‑R. sz., Front national és Martinez kontra Parlament ügyben 2002. február 21‑én hozott végzése [EBHT 2002., I‑1843. o.] 73. pontja; az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑42/06. R. sz., Gollnisch kontra Parlament ügyben 2006. május 12‑én hozott végzése [EBHT 2006., II‑40. o.] 30. pontja), tehát a felperes számára nincs gyakorlati haszna (az Elsőfokú Bíróság elnökének T‑76/04. R. sz., Bactria kontra Bizottság ügyben 2004. július 2‑án hozott végzése, valamint a fent hivatkozott Gollnisch kontra Parlament ügyben hozott végzés 36. és 37. pontja).

 Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró álláspontja

33      Többször is megállapításra került, hogy a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem főszabály szerint nem irányulhat nemleges közigazgatási határozat ellen, mivel az a felperes helyzetére semmilyen hatást nem gyakorol (a Bíróság elnökének a C‑89/97. P (R). sz., Moccia Irme kontra Bizottság ügyben 1997. április 30‑án hozott végzésének [EBHT 1997., I‑2327. o.] 45. pontja, valamint a fenti 32. pontban hivatkozott Front national és Martinez kontra Parlament ügyben hozott végzésének 73. pontja; az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑107/01. R. és T‑175/01. R. sz., Lormines kontra Bizottság ügyben 2002. július 11‑én hozott végzésének [EBHT 2002., II‑3193. o.] 48. pontja; a T‑369/03. R. sz., Arizona Chemical és társai kontra Bizottság ügyben 2004. január 16‑án hozott végzésének [EBHT 2004., II‑205. o.] 62. pontja és a fenti 32. pontban hivatkozott Gollnisch kontra Parlament ügyben hozott végzés 30. pontja).

34      E tekintetben valamely határozat akkor minősül nemleges határozatnak, amennyiben elutasítja a kért intézkedés meghozatalát (lásd e tekintetben a fenti 33. pontban hivatkozott Lormines kontra Bizottság végzés 48. pontját).

35      A jelen esetben az Európai Parlament által adott azon meghatározás, miszerint a megtámadott határozat nemleges határozat, nem tűnik helyesnek. Ez a határozat ugyanis a felperes európai parlamenti képviselői mandátumát vizsgálja, és e vizsgálatot követően a felperes mandátumát érvénytelennek nyilvánítja. Ugyanakkor a megtámadott határozattal a Parlament Achille Occhetto mandátumát igazolja, így vetve véget a felperesre nézve kedvező átmeneti helyzetnek, amelyet a felperes az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikke (2) bekezdés értelmében 2007. március 29‑étől élvez.

36      Amint azt az Európai Parlament maga is elismeri (lásd az alábbi 99. pontot), a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztése igenis hatást gyakorol a felperes helyzetére, mivel e felfüggesztés azzal jár, hogy a felperes fentiekben meghatározott kedvező átmeneti helyzetét fenntartja, és ezen időszak alatt továbbra is fenntarthatja helyét az Európai Parlamentben és annak szerveiben, és minden ehhez kapcsolódó jog megilleti őt. E körülmények között – az Európai Parlament által állítottakkal ellentétben – a fenti 33. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a megtámadott határozat nem minősül nemleges aktusnak.

37      Következésképpen a felperes jogilag megkövetelt módon igazolja a végrehajtás felfüggesztéséhez fűződő érdekét, ennélfogva a jelen kérelmet elfogadhatónak kell nyilvánítani.

 A fumus boni iurisról

38      A felperes kijelenti, hogy az alapeljárásban benyújtott kereseti kérelmében a megtámadott határozat megsemmisítése iránt két jogalapra hivatkozik. Az első jogalapban lényegében azzal érvel, hogy azzal, hogy az Európai Parlament elfogadta a megtámadott határozatot, megsértette a tagjai mandátumának vizsgálatával kapcsolatos hatáskörét meghatározó szabályokat és elveket. A második jogalapban a felperes kétségbe vonja a megtámadott határozat indokolásának megfelelő voltát.

39      Annak meghatározása érdekében, hogy a fumus boni iuris-szal kapcsolatos feltétel a jelen esetben teljesül‑e, meg kell vizsgálni a felperes által az alapeljárásban benyújtott keresete alátámasztása érdekében hivatkozott jogalapok prima facie megalapozottságát, vagyis ellenőrizni kell, hogy legalábbis az egyik jogalap olyan komolynak látszik‑e, hogy az a jelen ideiglenes intézkedés iránti eljárás keretében nem utasítható el (lásd e tekintetben a Bíróság elnökének a C‑149/95 P. (R). sz., Bizottság kontra Atlantic Container Line és társai ügyben 1995. július 19‑én hozott végzése [EBHT 1995., I‑2165. o.] 26. pontját; az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑13/99. R. sz., Pfizer Animal Health kontra Tanács ügyben 1999. június 30‑án hozott végzése [EBHT 1999., II‑1961. o.] 132. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság ideiglenes intézkedésről határozó bírójának a T‑257/07. R. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 28‑án hozott végzése [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 59. pontját].

40      Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró úgy ítéli meg, hogy először is a felperes által az első jogalap keretében kifejtett érvelés prima facie megalapozottságát kell megvizsgálni.

 A felek érvei

41      Az Olasz Köztársaság által támogatott felperes előadja, hogy az Európai Parlament képviselőinek mandátumával kapcsolatos nemzeti aktusok az EK 190. cikk (4) bekezdése és az 1976. évi okmány 8. cikke értelmében az egyes tagállamok saját nemzeti rendelkezései az irányadók, és azokat a hivatkozott tagállamok belső jogrendszere által előírt szabályok, eljárások és biztosítékok szerint kerülnek elfogadásra. Az Európai Parlament feladatának a mandátumvizsgálat tekintetében az 1976. évi okmány 12. cikke értelmében arra kell szorítkoznia, hogy tudomásul veszi a tagállamok által hivatalosan megállapított választási eredményeket, és nem vonhatja kétségbe a kihirdetett választási eredmények, valamint valamely mandátum valamely megválasztott jelöltnek való kiosztását, mivel ezek az aktusok a nemzeti hatóságok azon előjogainak kifejeződései, amelyeket e hatóságoknak a közösségi rendelkezések alapítanak. A nemzeti jog által előírt eljárás tiszteletben tartásának, a nemzeti szabályok – különösen a megválasztásról való lemondást meghatározó szabályok – érvényességének, továbbá az érintettek alapvető jogai tiszteletben tartásának vizsgálata kizárólag a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok, vagy – amennyiben ilyen kérelmet nyújtanak be hozzá – az Emberi Jogok Európai Bíróságának hatáskörébe tartozik, és nem az Európai Parlamentébe.

42      A fenti értelmezést támasztja alá az ítélkezési gyakorlat (az Elsőfokú Bíróság T‑353/00. sz., Le Pen kontra Parlament ügyben 2003. április 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑1729. o.] 92. és 93. pontja, valamint a Bíróság C‑208/03. P. sz., Le Pen kontra Parlament ügyben 2005. július 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑6051. o.] 51. pontja) – amely megerősíti „az Európai Parlament hatáskörének teljes hiányát a képviselői hely nemzeti szabályok alkalmazásából eredő megüresedése vonatkozásában” –, valamint az Európai Parlament saját gyakorlata is, amint az mind a felperes kifogását – mint elfogadhatatlant – elutasító 2006. július 3‑i parlamenti határozatból, mind az Európai Parlament Jogi Bizottságának a mandátumvizsgálatra vonatkozó 2004. november 26‑i jelentéséből (A6‑0043/2004) kiderül. Az utóbbi jelentés különbséget tesz az 1976. évi okmány különös rendelkezéseire vonatkozó kifogások, valamint a nemzeti jogi szabályozásra vonatkozó kifogások között, megállapítva, hogy az utóbbiakat – mint elfogadhatatlanokat – el kell utasítani.

43      Ezen túlmenően a felperes úgy véli, hogy az Európai Parlament Jogi Bizottságának 2007. május 22‑i jelentésében (A6‑0198/2007) hivatkozott, a felperes mandátumának vizsgálatára vonatkozó egyéb rendelkezések – különösen az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikkének (5) bekezdése, amely e szabályzat 4. cikkének (3) bekezdésére utal vissza – nem relevánsak.

44      Egyrészt a jelen ügyben az 1976. évi okmány 12. cikke értelmében egy új képviselő mandátumának igazolásáról, és nem valamely képviselői hely megüresedéséről van szó, amely utóbbi esetre az Európai Parlament eljárási szabályzata 4. cikkének (3) bekezdése irányadó. Mindenesetre az 1976. évi okmány világosan különbséget tesz a lemondásból eredő képviselői hely megüresedése – amelyet kizárólag az utóbbi rendelkezés szabályoz –, valamint a nemzeti jogrendszer által szabályozott mandátumvesztés okai között, és az utóbbiak kapcsán az 1976. évi okmány 13. cikke értelmében az Európai Parlament feladata kizárólag azok tudomásul vételére szorítkozhat. A jelen esetben az Achille Occhetto által elfoglalt képviselői hely megüresedése, és annak a felperes általi betöltése az olasz választási bizottság 2007. március 29‑i közleményének közvetlen következménye, amelyben az olasz választási bizottság az Antonio Di Pietro helyébe lépő Achille Occhetto nyilatkozatát megsemmisítő, valamint a felperesnek a dél-olaszországi választókerület képviselőjeként kihirdető határozat jogerőre emelkedéséről értesítette az Európai Parlamentet. Az Európai Parlamentnek emiatt a nemzeti szinten hozott határozatokat anélkül kellett volna tudomásul vennie, hogy vizsgálja akár azt, hogy Achille Occhetto lemondása megfelelt‑e az 1976. évi okmány feltételeinek, akár azt, hogy e lemondás megfelelt‑e az Európai Parlament eljárási szabályzata 4. cikke (3) bekezdésében meghatározott alaki feltételeknek.

45      Másrészt az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikkének (5) bekezdésében található, az 1976. évi okmány „betűjére és szellemére” való hivatkozás nem értelmezhető úgy, hogy az felhatalmazná az Európai Parlamentet arra, hogy felülvizsgálja a nemzeti hatóságok által hozott döntéseket, ugyanis az 1976. évi okmány 12. cikke világosan azt szögezi le, hogy az Európai Parlament „tudomásul veszi” veszi a tagállamok által hivatalosan megállapított választási eredményeket. Az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikke (5) bekezdésének ezzel ellentétes értelmezése e rendelkezést mindenképpen érvénytelenné tenné, mivel az 1976. évi okmány rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen kivételt képezne.

46      Egyébiránt az Európai Parlament még az 1976. évi okmány 6. cikkével együtt olvasva sem hivatkozhatna eljárási szabályzata 3. cikkének (5) bekezdésére ahhoz, hogy az illetékes nemzeti hatóságok által megállapított döntést kétségbe vonja. Először is, az 1976. évi okmány 6. cikke kizárólag az Európai Parlament szabályszerűen választott tagjai mandátumának gyakorlására vonatkozik, és nem alkalmazható az Európai Parlament tagja megválasztásának ezt megelőző kérdésére. Másodszor e rendelkezés alapján semmi esetre sem állapítható meg a jelöltek által hozott aktusok vagy döntések – beleértve a politikai jellegű megállapodásokat, mint például valamely jelölt visszavonhatatlan lemondását, amely az európai parlamenti mandátumról való lemondással jár – érvénytelensége. Ezt támasztja alá a „forgóajtó-rendszerrel” kapcsolatos parlamenti mandátumok igazolására vonatkozó kifogásokról szóló parlamenti állásfoglalás is (HL 1983. C 68., 31. o.), valamint a fenti állásfoglalásban említett 1983. január 7‑i második mandátumvizsgáló bizottsági jelentés megfogalmazása is. Ami a képviselői statútum 2. cikkét illeti, a megtámadott határozatban kifejtettekkel ellentétben – és amint az a hivatkozott statútum (4) preambulumbekezdéséből is kiderül – ez esetben egy teljesen új rendelkezésről van szó, amely a jelen ügyben nem alkalmazható.

47      Végül a felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat megsérti a jogerő (res iudicata) elvét, ugyanis a Consiglio di Stato már jogerőre emelkedett ítéletét megfosztja hatályától. A felperes e tekintetben a Bíróság C‑224/01. sz., Köbler-ügyben 2003. november 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑10239. o.] 38. és 39. pontjára hivatkozik, amely véleménye szerint teljesen kizárja valamely aktus jogerejének megkérdőjelezhetőségét, még a közösségi jog megsértése esetén is, és csak azt teszi lehetővé, hogy az érintett bizonyos feltételek mellett a nemzeti bíróság előtt követelje az adott tagállamtól az esetlegesen elszenvedett kár megtérítését.

48      Először is az Európai Parlament kifejti, hogy az 1976. évi okmány 12. cikkének első mondata e rendelkezés központi részét képezi. Az Európai Parlament azon lehetősége, hogy tagjai mandátumát megvizsgálja, annak vizsgálatát foglalja magában, hogy a nemzeti hatóságok által a nemzeti választójog alkalmazása alapján átadott kinevezési aktus tiszteletben tartja‑e az 1976. évi okmányt. Amint az az Európai Parlament eljárási szabályzattal foglalkozó, mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságának az európai parlamenti mandátum vizsgálatára és annak időtartamára vonatkozó, az Európai Parlament eljárási szabályzat 7. és 8. cikke módosításáról szóló – amelyek az Európai Parlament eljárási szabályzata jelenleg hatályos 3. és 4. cikkének felelnek meg – jelentéséből (A3‑0166/94) kiderül, ennek az eljárásnak pont ez az értelme.

49      Következésképpen amikor – mint a jelen ügyben is – az Európai Parlament azt állapítja meg, hogy az Európai Parlament valamely tagjának nemzeti hatóság által történt megnevezése a közösségi joggal ellentétes, az Európai Parlament nem igazolhatja e mandátumot, még akkor sem, ha a kérdéses nemzeti aktust az érintett tagállam legfelsőbb bírói fóruma jogerősen hozta meg. Végül ilyen esetben a közösségi jog elsőbbségének biztosítása érdekében az Európai Parlament hatáskörrel rendelkezik a fent hivatkozott közösségi jogszabályok és elvek tiszteletben tartásának ellenőrzésére, így fosztva meg a közösségi joggal ellentétes nemzeti jogi aktusokat érvényüktől. Az Európai Parlamentnek ilyen esetben nem csupán arra kell szorítkoznia, hogy felhívja a Bizottság figyelmét az 1976. évi okmány esetleges megsértésére, mivel ez azt jelentené, hogy az Európai Parlament köteles lenne olyan mandátumvizsgálatra vonatkozó határozatot hozni, amely ellentétes az 1976. évi okmánnyal, vagyis amely a jelen esetben a felperes mandátumát a hivatkozott okmány 6. cikkének megsértésével erősíti meg.

50      Másodszor az Európai Parlament előadja, hogy a megtámadott határozat megfelel az 1976. évi okmány 6. cikkének. Az Európai Parlament véleménye szerint az európai parlamenti képviselőválasztást szabályozó olasz rendszer lehetővé teszi, hogy egy jelölt több választókerületben is jelöltesse magát. Ez a lehetőség arra késztetheti a jelölteket, hogy a választásokat követően esetlegesen megszerzett jövőbeli parlamenti mandátumok tekintetében megállapodásokat kössenek. Ezek a megállapodások pedig nemcsak hogy figyelmen kívül hagyják a választások során kifejezett népakaratot, hanem a megválasztott jelölteket korlátozza is parlamenti mandátumuk gyakorlásában. Az Európai Parlament feladata tehát az, hogy gondoskodjék a közösségi jog tiszteletben tartásáról, és kiküszöbölje, hogy az esetleges jogellenességek az általa elfogadott aktusokban éreztessék hatásukat.

51      A jelen ügyben az Európai Parlament megállapította, hogy az olasz hatóságok megsértették az 1976. évi okmány 6. cikkét. A fenti rendelkezésben szabályozott szabad parlamenti mandátum elvével ellentétes az európai parlamenti mandátum gyakorlásáról szóló megállapodás bármilyen jogi értékkel bíró elismerése. A Tribunale amministrativo regionale del Lazio tehát helyesen állapította meg, hogy Achille Occhetto lemondása semmiképpen nem érinthette az utóbbi jelöltségét. Ezzel szemben a Consiglio di Stato által hozott ellentétes tartalmú ítélet megsértette a szabad mandátum elvének hatályát.

52      Harmadszor az Európai Parlament úgy véli, hogy eljárási szabályzata 3. cikkének (5) bekezdése igenis releváns rendelkezés a felperes mandátuma vizsgálatának tekintetében, ugyanis a felperes európai parlamenti képviselőnek történő megnevezése abból ered, hogy az illetékes olasz hatóságok az Achille Occhetto által 2004. július 7‑én tett lemondást érvényesnek tekintették. Vagyis attól a pillanattól kezdve, hogy az Európai Parlament valamely parlamenti mandátumot igazol – amint 2006 júliusában Achille Occhetto mandátuma esetén tette –, amennyiben e képviselőt a nemzeti hatóságok visszahívják, az Európai Parlament feladata annak ellenőrzése, hogy e visszahívás tiszteletben tartja‑e az 1976. évi okmányban lefektetett elveket. A felperes állításával ellentétben nem az európai parlamenti mandátum nemzeti jog alkalmazásából származó visszavonásáról van szó, amelyet az Európai Parlamentnek egyszerűen csak tudomásul kell vennie. Ha ez az eset állna fenn, az Achille Occhetto mandátumának igazolására vonatkozó 2006. július 3‑i parlamenti határozat nem rendelkeznék jogi kötőerővel. Az Európai Parlament hatáskörének ilyen helyzetben történő korlátozása az 1976. évi okmány 12. cikke által kifejezetten ráruházott ellenőrzési jogkört megfosztaná a hatékony érvényesüléstől, amely a közösségi jog értelmezésére vonatkozó szabályokkal nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen. Emiatt a felperes által az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikkének (5) bekezdésével szemben felhozott jogellenességi kifogást el kell utasítani, mivel az utóbbi rendelkezés megfelel az 1976. évi okmány 6. és 12. cikkének.

53      A „forgóajtórendszerrel” kapcsolatos parlamenti mandátumok igazolására vonatkozó kifogásokról szóló parlamenti állásfoglalás (lásd a fenti 46. pontot) nem cáfolja meg a fenti észrevételeket, ugyanis az Európai Parlament ezen állásfoglalásában az 1976. évi okmány 6. cikkében kimondott szabad mandátum elvének tiszteletben tartását megerősítő véleményt is elfogadott. Az Európai Parlament a megtámadott határozatban a jogerő (res iudicata) elvét sem sértette meg, mivel a hivatkozott határozat preambulumbekezdéseinek O. pontjában az Európai Parlament megállapította, hogy a Consiglio di Stato ítélete jogerős.

54      Végül az Európai Parlament úgy véli, hogy a megtámadott határozatban jogosan hivatkozott a képviselői statútumra. A képviselői statútum ugyanis a közösségi jogalkotó által 2005 óta elfogadott aktus, még akkor is, ha az csak 2009‑ben lép majd hatályba. Az 1976. évi okmány 6. cikkének értelmezésénél tehát figyelembe kell venni a közösségi jogalkotó által már kifejezett véleményt. Ezen túlmenően a tagállamok kötelezettsége is fennáll arra, hogy ne fogadjanak el a közösségi jog már meghozott rendelkezésével ellentétes nemzeti jogszabályokat, még ha az utóbbi nem is lépett hatályba.

55      Achille Occhetto kijelenti, hogy megválasztásáról az olasz választási bizottsághoz 2004. július 7‑én benyújtott (lásd a fenti 7. pontot) – az európai parlamenti választáson a „Società Civile – Di Pietro Occhetto” közös listán elért helyek elosztására vonatkozó, e lista két részének listavezetői között, vagyis a közötte és Antonio Di Pietro közötti – nyilatkozatával egy választási megállapodás alapján mondott le. Ez egyébként a felperes és Antonio Di Pietro által a Tribunale civile di Roma (római polgári jogi bíróság) előtt Achille Occhetto ellen indított – az Achille Occhetto által az európai parlamenti képviselői megbízatásról való lemondás visszavonásával állítólag okozott kár megtérítése iránti – kártérítési perben tett nyilatkozatokból is kiderül. Achille Occhetto ugyanezen eljárás keretében a lemondásának semmissége iránti ellenkérelmet is benyújtott, mivel e megállapodás szerinte jogellenes, és ezért semmis.

56      Achille Occhetto hozzáteszi, hogy a fent hivatkozott megállapodás végrehajtásaként 2004. július 6‑án közjegyző előtt az európai parlamenti képviselőnek való kinevezésről történő négy lemondó nyilatkozatot írt alá, amelyek egyikét másnap benyújtotta az illetékes olasz hatóságokhoz. E dokumentumok lehetővé tették Antonio Di Pietro számára – aki mindkét érintett választókerületben megválasztásra került –, hogy választási lehetőségei következményeinek teljesen az „urává”, illetve „bírájává” váljék azzal, hogy így ellenőrizni tudta, hogy az érintett közös lista második helye kinek jut.

57      Achille Occhetto szerint a kérdéses megállapodás – amelynek célja az volt, hogy a jelölteknek a választási eredményekből eredő rangsorát az érintett listán meg lehessen változtatni – jogellenes és semmis. Következésképpen az e megállapodást megvalósító bármiféle lemondás ugyancsak semmis. Ezen túlmenően ez a lemondás az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt Európai Egyezmény (EJEE) kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikkébe – amely szerint a Magas Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy „ésszerű időközönként, titkos szavazással szabad választásokat tartanak olyan körülmények között, melyek a törvényhozó testület megválasztását illetően biztosítja a nép véleményének kifejezését” –, illetve az 1976. évi okmány 4. cikkébe ütközik. Egyébiránt ez a lemondás nem csupán Achille Occhetto passzív választójogát sérti, hanem azon választók aktív választójogát, akik e személyre adták le szavazatukat.

58      Achille Occhetto kifejti, hogy a semmis megállapodásból eredő lemondásának semmisségére vonatkozó érvre az olasz közigazgatási bíróság előtt nem hivatkozott, ugyanis e kérdést a bíróságok nem vizsgálhatták volna meg. Az olasz igazságszolgáltatási rendszer a közigazgatási bíróságok és a rendes bíróságok közötti hatáskörmegosztást ír elő, és mivel a Consiglio di Stato közigazgatási bíróságnak minősül, nem vizsgálhatja érdemben az Achille Occhetto által a megválasztásáról tett lemondás semmisségét, mivel ez a kérdés az olasz polgári bíróságok hatáskörébe tartozik.

59      Az Európai Parlament tehát helyesen tette, hogy elfogadta az 1976. évi okmány, valamint az eljárási szabályzata által elismert jogosultságait gyakorolva meghozta a megtámadott határozatot. Ugyanis végső soron az Európai Parlament feladata arról meggyőződni, hogy a nemzeti eljárások megfelelnek‑e az alkotmányos demokrácia alapvető elveinek.

60      E tekintetben az 1976. évi okmány rendelkezéseiből és az EJEE‑ből az derül ki, hogy a választásokon indult jelölteknek a leadott szavazatok száma szerinti rangsorolása sérthetetlen, és e rangsorolás magánszemélyek [egyoldalú] akaratnyilvánításával nem módosítható. Ennélfogva kizárólag a megválasztott képviselők kihirdetésére vonatkozó eljárás megindításának pillanata az egyetlen időpont, amikor a választási kérdésekben illetékes hatóságok jogosultak figyelembe venni egy listavezető képviselőjelölt lemondását, amikor is az érintett jelölt még visszavonhatja az esetlegesen korábbiakban tett lemondását, vagy azt – akár hallgatólagosan is – megerősítheti. Az érintett jelölt e lehetőségének megtagadása – amint azt a Consiglio di Stato ítéletében tette (lásd a fenti 14. pontot) – azt jelentené, hogy a lemondás nem volt visszavonható még abban az esetben sem, ha e lemondás az érintett fél beleegyezése nélkül, vagy politikai és választási alkuból, illetve csalásból származna.

61      A Consiglio di Stato tehát fent hivatkozott ítéletében megsértette az EJEE‑t, és Achille Occhetto a hivatkozott ítélet meghozatala miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

62      Végül Achille Occhetto úgy véli, hogy a felperes által hivatkozott, a „forgóajtórendszer”-jellegű parlamenti mandátumigazolásra vonatkozó kifogásokról szóló parlamenti állásfoglalás (lásd a fenti 46. pontot) nem releváns, mivel a fenti állásfoglalásban az ugyanazon politikai párton belül felmerült eseményekről, és nem a különböző politikai képződményeket tömörítő választási listán belüli – mint ahogy ez a jelen esetben történt – eseményekről van szó. Egyébként a fent hivatkozott állásfoglalásban nem esett szó sem szerződéses megállapodásról, sem valamely jelöltre gyakorolt bármilyen nyomásról, csupán az érintett párt eloszló és egyenlő arányú reprezentativitását biztosítani szándékozó puszta választásról, anélkül, hogy ez kizárta volna bármely jelölt képviseleti jogait, abból az elvből kiindulva, hogy az adott helyzet ugyanazt a politikai tervet fejezte ki.

63      Ezért Achille Occhetto úgy véli, hogy a fumus boni iuris fennállásának feltétele a jelen esetben nem teljesül.

 Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró álláspontja

64      Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy az EK 7. cikk (1) bekezdése második albekezdésének, valamint az EK 189. cikk első albekezdésének értelmében az Európai Parlament a rá ruházott hatáskörök keretén belül jár el, és a [szerződésekben] ráruházott hatásköröket gyakorolja.

65      Az EK 190. cikk (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy Európai Parlament javaslatot dolgoz ki a közvetlen és általános választójog alapján valamennyi tagállamban egységes eljárás szerint, vagy valamennyi tagállamban közös elveknek megfelelően tartandó választásokra vonatkozóan, majd a Tanács egyhangúlag megfelelő rendelkezéseket fogad el, amelyeket a tagállamoknak alkotmányos követelményeiknek megfelelő elfogadásra ajánl.

66      E rendelkezéseket az 1976. évi okmány állapította meg, amelynek 8. cikke első bekezdése kimondja, hogy ezen okmány rendelkezéseire is figyelemmel a választási eljárásra az egyes tagállamok saját nemzeti rendelkezései az irányadók. Ennélfogva e cikknek megfelelően az Európai Parlament képviselőinek 2004. június 12‑én és 13‑án lefolytatott választására minden tagállamban a vonatkozó hatályos nemzeti rendelkezések, vagyis a jelen esetben Olaszországban az Európai Parlament olasz képviselőinek választásáról szóló, 1979. január 24‑i 18. sz. törvény (GURI n 29, 1979. január 30., 947. o.) voltak irányadók.

67      A jelen eljárás hátterének meghatározása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy a 18. sz. olasz törvény lehetőséget ad arra, hogy egy jelölt több választókerületben párhuzamosan jelöltesse magát. Antonio Di Pietro így jelöltethette magát a „Società Civile – Di Pietro Occhetto” közös lista színeiben egyszerre a dél-olaszországi választókerületben, illetve az északnyugat-olaszországi választókerületben. Amint az már kifejtésre került, a kérdéses lista két helyet szerzett, vagyis mindkét választókerületben egyet-egyet. Antonio Di Pietro, aki mindkét választókerületben első helyen végzett, 2004. július 6‑án a dél-olaszországi választókerületet választotta, Achille Occhetto pedig – aki ebben az időben nemzeti parlamenti mandátummal is rendelkezett – ugyanaznap közjegyző előtt „visszavonhatatlanul” lemondott arról, hogy bármelyik választókerületben európai parlamenti mandátumot szerezzen.

68      Ezen eseményeket követően az olasz választási bizottság 2004. november 12‑én a megválasztott jelöltek és azok helyetteseinek listájával együtt átadta az Európai Parlamentnek az európai parlamenti választások hivatalos eredményét. Az olasz választási bizottság Giulietto Chiesát nyilvánította az északnyugat-olaszországi körzetben megválasztott jelöltnek, Antonio Di Pietrót pedig a dél-olaszországi választókerületben megválasztott jelöltnek, és így a felperes vált az utóbbi választókerületben az első helyettessé. Achille Occhetto nem szerepelt a kérdéses listán.

69      Mindemellett, miután Antonio Di Pietrót a 2006. április 8–9‑i olasz parlamenti választásokon képviselővé választották, és ő a nemzeti parlamenti mandátumot választotta, az Európai Parlamentben elfoglalt helye megüresedett. Mivel Achille Occhetto visszavonta az európai parlamenti képviselővé választásáról való lemondást, az olasz választási bizottság őt nyilvánította a dél-olaszországi választókerületben megválasztott képviselővé. Ez az aktus aztán az illetékes olasz bíróság előtt indított peres eljárás tárgyát képezi, amelynek keretében a felek az Occhetto-féle lemondásra hivatkoztak, illetve azt vitatták, és amely a felperes megválasztásának megállapításával ért véget, amelyről az olasz választási bizottság 2007. március 29‑én értesítette az Európai Parlamentet.

70      A jelen eljárás tehát a felperes mandátumának az Európai Parlament által az 1976. évi okmány 12. cikke – amely az Európai Parlament ebben a tárgyban fennálló hatáskörének jogi alapját képezi – értelmében történő, és az ugyanezen cikk alapján Achille Occhetto által emelt kifogást követően megindított vizsgálatára vonatkozik.

71      Az 1976. évi okmány 12. cikkének szövegéből az következik, hogy az Európai Parlament nem rendelkezik semmiféle elvi hatáskörrel arra, hogy gondoskodjék arról, hogy a tagállamok akár általánosságban, akár közelebbről a választási jog terén tiszteletben tartsák a közösségi jogot. Ellenkezőleg, az e rendelkezésben meghatározott feltételek azt fejezik ki, hogy az Európai Parlament mandátumvizsgálati jogköre – legalábbis első látásra – meglehetősen korlátozott.

72      Ugyan az Európai Parlament a megtámadott határozat preambulumbekezdéseinek P. pontjában helyesen állapítja meg, hogy kizárólag ezen intézmény jogosult tagjainak mandátumát vizsgálni, elfelejti az 1976. évi okmány 12. cikkének második, az elsőtől elválaszthatatlan mondatát is idézni, amely az első mondatot kibontja, és az Európai Parlament mandátumvizsgálati jogának kettős korlátját határozza meg.

73      Az Európai Parlament tehát e rendelkezés keretében „tudomásul veszi a tagállamok által hivatalosan megállapított választási eredményeket”.

74      Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell, hogy az 1976. évi okmány 8. cikke értelmében „[e]zen okmány rendelkezéseire is figyelemmel a választási eljárásra az egyes tagállamok saját nemzeti rendelkezései az irányadók”. Ennélfogva ugyan a tagállamok kötelesek az 1976. évi okmány rendelkezéseit tiszteletben tartani annyiban, amennyiben azok bizonyos választási módszereket határoznak meg, ám ettől még végső soron a tagállamok feladata a választások megszervezése a nemzeti rendelkezések által meghatározott eljárás szerint, valamint a választási eljárás során a szavazatok megvizsgálása, és a választási eredmények hivatalos megállapítása.

75      Úgy tűnik, hogy az említett eredmények „tudomásulvétele” azt jelenti, hogy az Európai Parlament szerepe pusztán a nemzeti hatóságok által megállapított képviselők személyének – vagyis egy, kizárólag az említett hatóságok döntéséből eredően már fennálló jogi helyzetnek – a tudomásulvételére korlátozódik, amely kiemeli az Európai Parlament mérlegelési jogkörének teljes hiányát e tárgyban. Kizártnak tűnik tehát, hogy az Európai Parlament e helyzetben kétségbe vonhassa az érintett nemzeti aktus szabályosságát, és elutasítsa annak tudomásulvételét, még ha úgy is véli, hogy szabálytalanság állhat fenn (ezzel kapcsolatban lásd a fenti 42. pontban hivatkozott 2005. július 7‑i Le Pen kontra Parlament ítélet 49. és 56. pontját, valamint a fenti 42. pontban hivatkozott 2003. április 10‑i Le Pen kontra Parlament ítélet 90–92. pontját azon eset kapcsán, amikor az Európai Parlament tudomásul vette a mandátum valamely illetékes nemzeti hatóság általi visszavonásának megállapítását).

76      Másrészt az Európai Parlamentnek a mandátumvizsgálat tekintetében felhozott kifogások vizsgálatára vonatkozó különös hatásköre ugyancsak korlátozott: tárgyi hatálya pusztán arra terjed ki, hogy döntsön az [1976. évi] okmány rendelkezései alapján „felmerülő minden vitás esetben, kivéve azokat, amelyek az [1976. évi] okmányban említett nemzeti szabályokból erednek”.

77      Vagyis – legalábbis első látásra – úgy tűnik, hogy az Európai Parlament félreértelmezte az 1976. évi okmány 6. cikkének alkalmazási körét azzal, hogy e cikket olyan helyzetben alkalmazta, amely nem tartozik az utóbbi rendelkezés hatálya alá. Ez a cikk ugyanis kizárólag az Európai Parlament tagjaira vonatkozik, akiknek lehetőségük kell, hogy legyen előjogaik független gyakorlására, nem pedig a megválasztott jelöltekre, akiknek mandátumát az Európai Parlament az 1976. évi okmány 12. cikkének megfelelően még nem vizsgálta. E személyek mandátumának a mandátumvizsgálati eljárás keretében Európai Parlament általi igazolása elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy az 1976. évi okmány 6. cikke e személy tekintetében alkalmazhatóvá váljék.

78      Úgy tűnik, az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikke (2) bekezdése első albekezdésének utolsó mondata sem alkalmas e következtetés kétségbevonására. E rendelkezés ugyanis azt teszi lehetővé, hogy az a megválasztott jelölt, akinek a mandátumát még nem ellenőrizték, képviselőként elfoglalhassa helyét az Európai Parlamentben, és minden ehhez kapcsolódó jog – még ha időlegesen is, továbbá az Európai Parlament mandátumvizsgálattal kapcsolatosan későbbiekben hozandó határozata sérelme nélkül – megillesse őt, ideértve az 1976. évi okmány 6. cikkéből eredő jogokat is.

79      Mindazonáltal fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a megtámadott határozat indokolása az Európai Parlament azon szándékát mutatja, hogy az 1976. évi okmány 6. cikkének a csak 2009‑ben hatályba lépő képviselői statútum 2. cikkének fogalmai alapján történt értelmezése alapján megválasztott jelöltek helyzetét az Európai Parlament tagjaival egyenlően kezelje, és úgy rendelkezik, hogy a képviselők szabadok és függetlenek [(1) bekezdés], továbbá kijelenti, hogy semmis az a megállapodás, amely a képviselői mandátumról annak lejárta előtt vagy annak végén történő lemondásra vonatkozik [(2) bekezdés] (lásd a megtámadott határozat preambulumbekezdéseinek F. pontját).

80      Az Európai Parlament a megtámadott határozat preambulumbekezdéseinek K. pontjában tehát úgy véli, hogy „az [1976. évi] okmány jogi hatálya azokat a jelölteket is az alkalmazási körébe vonja, akik a választások utáni rangsorban kerültek feltüntetésre […], az Európai Parlament érdekében, tudván, hogy potenciálisan e jelöltek alkotják az Európai Parlamentet”.

81      Azon a tényen felül, hogy Achille Occhetto a 2004‑es választásokat követően nem szerepelt az olasz hatóságok által összeállított választások utáni jelölt-rangsorban, prima facie arra lehet következtetni, hogy az Európai Parlament fenti kijelentése az 1976. évi okmány 6. cikkének jogellenes értelmezéséből ered, amely nem fogadható el.

82      Az Achille Occhetto kifogása által előidézett probléma elvben egyáltalán nem valamely európai parlamenti képviselő mandátumának tényleges gyakorlását érinti, hanem egy olyan helyzetre vonatkozik, amely ennél eggyel feljebbi szintet érint, ugyanis e kifogás valamely jelölt megválasztása illetékes hatóságok általi hivatalos megállapításának szabályosságát kérdőjelezi meg. Erre a helyzetre és az ezzel kapcsolatos peres eljárásokra a nemzeti választójogi szabályozás irányadó, és ezen ügyekben az illetékes nemzeti közigazgatási hatóságok, illetve bíróságok hivatottak eljárni.

83      Hangsúlyozni kell, hogy az Európai Parlament éppen erre tekintettel hozta meg 2006. július 3‑i határozatát, amelyet a megtámadott határozatban nem is említett, és amelyben az 1976. évi okmány 12. cikkét alkalmazva megállapította, hogy a felperes által az Achille Occhetto megválasztásának hivatalos kihirdetését – amely a felperest előzetesen visszahelyezte a dél-olaszországi választókerület első meg nem választott jelölti helyére – követően benyújtott kifogás nem volt elfogadható, mivel e kifogás az olasz választójogi törvényen alapult.

84      E körülmények között a felperes azon állítása, miszerint az Európai Parlament a megtámadott határozat elfogadásával megsértette az 1976. évi okmány 12. cikkét, nem tűnik teljesen alaptalannak.

85      Ezt a következtetést nem cáfolhatja meg az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikke (5) bekezdésének szövege, amelyet a megtámadott határozat preambulumbekezdéseinek C. pontja kifejezetten idéz. Az e rendelkezésre történő hivatkozás első látásra nem teszi lehetővé, hogy az Európai Parlament tagjai mandátuma kapcsán az 1976. évi okmány 12. cikke által meghatározott hatáskörét módosítsa.

86      A jogszabályok hierarchiájának elve értelmében ugyanis az Európai Parlament eljárási szabályzatának egyetlen rendelkezése sem teheti lehetővé az 1976. évi okmánytól való eltérést, és nem ruházhat rá annál szélesebb hatáskört, mint amekkora hatáskörrel az utóbbi intézmény az 1976. évi okmány értelmében rendelkezik (a fenti 42. pontban hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben 2003. április 10‑én hozott ítélet 93. pontja). Ugyanis, ha így kellene értelmezni az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikkének (5) bekezdését, e rendelkezés – amint azt a felperes helyesen állapítja meg – jogellenes lenne.

87      Az Európai Parlament az eljárási szabályzata 3. cikkének (5) bekezdését ettől eltérően kívánja értelmezni, és szerinte „attól a pillanattól fogva, hogy az Európai Parlament igazolja az adott parlamenti mandátumot (amint az például Achille Occhetto esetében 2006 júliusában történt), az Európai Parlament feladata annak ellenőrzése – amennyiben a kérdéses európai parlamenti képviselő nyilatkozatba foglalt lemondása alapján a nemzeti hatóságok a jelöltet visszahívják (amint az az [olasz választási bizottság] 2007. március 29‑i közleményében is történt) –, hogy e visszahívás tiszteletben tartja‑e az 1976. évi okmányban lefektetett elveket”.

88      Ezzel kapcsolatosan elegendő megállapítani, hogy a felperest az Achille Occhetto „képviselő” lemondását követően nem nevezték ki képviselőnek.

89      Az Európai Parlament azon érve, miszerint az 1976. évi okmány 12. cikkének a megtámadott határozatban kifejtettektől eltérő értelmezése az utóbbi rendelkezést lényegében megfosztaná a hatékony érvényesülés lehetőségétől, nem tűnik megalapozottnak. Nyilvánvaló, hogy az Európai Parlament az 1976. évi okmány 12. cikkének keretében rendelkezik azon hatáskörrel, hogy valamely megválasztott jelöltnek az 1976. évi okmány 7. cikkében felsorolt, az európai parlamenti képviselők megbízatásával össze nem egyeztethető megbízatásáról érdemben döntsön.

90      Az Európai Parlament arra vonatkozó érve sem tűnik megalapozottnak, miszerint már a mandátumvizsgálatra vonatkozó határozata is jogellenes, amennyiben az jogellenes nemzeti aktuson – jelen esetben olyan nemzeti aktuson, amellyel az illetékes nemzeti hatóság a választási eredményeket hivatalosan megállapította – nyugszik.

91      Az ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis amennyiben – mint a jelen esetben is – valamely nemzeti aktus a közösségi döntéshozatali eljárás részét képezi, ennélfogva az érintett területen fennálló hatáskörmegosztás révén a nemzeti hatóságok által hozott jogi aktus köti a közösségi döntéshozó szerveket, és következésképpen meghatározza azon közösségi határozatok feltételeit, amelyeket el kell fogadni, az e nemzeti aktust esetlegesen érintő szabálytalanságok semmilyen esetben sem érinthetik a közösségi szervek határozatának érvényességét (lásd e tekintetben a Bíróság C‑97/91. sz., Oleificio Borelli kontra Bizottság ügyben 1992. december 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑6313. o.] 10–12. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság elnöke által a T‑18/07. R. sz., Kronberger kontra Parlament ügyben 2007. május 21‑én hozott végzés [EBHT 2007., II‑50. o.] 38–40. pontját).

92      Ennélfogva a választási eredményeket hivatalosan kihirdető aktusban az illetékes nemzeti hatóság által elkövetett esetleges szabálytalanságok semmilyen esetben sem érinthetik az Európai Parlamentnek a megválasztott jelöltek mandátumvizsgálatáról szóló határozatának érvényességét.

93      Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell, hogy a nemzeti bíróságok feladata – adott esetben az EK 234. cikk alapján a Bíróság elé terjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem megválaszolását követően –, hogy érdemben döntsenek a nemzeti választási rendelkezések és eljárások jogszerűségéről (lásd e tekintetben a fenti 91. pontban hivatkozott Kronberger kontra Parlament ügyben hozott végzés 41. pontját).

94      A jelen ügyben ezt a bírósági felülvizsgálatot az illetékes olasz bíróságok a 18. sz. olasz törvény alapján el is végezték. Először a Tribunale amministrativo regionale del Lazio, majd a Consiglio di Stato hozott ítéletet az olasz választási eljárás jogszerűségének kérdéséről, amelynek következtében az olasz választási bizottság a felperest nyilvánította az Európai Parlament megválasztott képviselőjének. Ugyan az olasz bíróságok ezen eljárás során nem terjesztettek előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság elé, ám ennek valószínűleg az az oka, hogy az előttük felmerült kérdések nem a közösségi jog értelmezésére, hanem a nemzeti jogra vonatkoztak, és különösen az Achille Occhetto által a megválasztásáról való eredeti lemondására, illetve e lemondás későbbi visszavonására.

95      A fenti megfontolásokból az tűnik ki, hogy a felperesnek az Európai Parlamentnek a megtámadott határozat elfogadására vonatkozó hatáskörének hiányával kapcsolatos érvelése komolynak látszik, és az nem utasítható el alaposabb vizsgálat nélkül, amelynek elvégzésére kizárólag az ügyet érdemben tárgyaló bíróság jogosult. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a fumus boni iurisra vonatkozó feltétel a jelen esetben anélkül teljesül, hogy a felperes által hivatkozott további érveket szükséges lenne megvizsgálni.

 A sürgősségről és az érdekek mérlegeléséről

 A felek érvei

96      A felperes arra hivatkozik, hogy a jelen kérelem elutasítása részére súlyos és helyrehozhatatlan sérelmet okozna, mivel a megtámadott határozat megfosztotta őt európai parlamenti képviselői mandátumától, következésképpen megakadályozta abban, hogy a választók által rábízott feladatot betöltse. A károkozás már azzal megkezdődött, hogy a felperes neve és profilja eltűnt az Európai Parlament honlapjáról. Az Elsőfokú Bíróság előzőleg már elismerte, hogy ez a sérelem helyrehozhatatlan, és hogy ilyen esetben a sürgősség feltétele teljesül (az Elsőfokú Bíróság elnöke T‑353/00. R. sz., Le Pen kontra Parlament ügyben 2001. január 26‑án hozott végzésének [EBHT 2001., II‑125. o.] 96–98. pontja).

97      A kérdéses érdekek mérlegelése tekintetében a felperes fenntartja, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelemről határozó bírónak a T‑222/99. R. sz., Martinez és de Gaulle kontra Parlament ügyben az Elsőfokú Bíróság elnöke által 1999. november 25‑én hozott végzés 80. pontjában (EBHT 1999., II‑3397. o.), valamint a fenti 96. pontban hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben 2001. január 26‑án hozott végzés 101. és 103. pontjában kifejtett megközelítést kell követnie, vagyis a felperes különös érdekét kell elsőbbségben részesítenie, ugyanis a megtámadott határozat az utóbbit megfosztotta azon mandátumának gyakorlásától, amellyel jogszerűen bízták meg. Ez az érdek egyébiránt az Európai Parlament hatályos nemzeti szabályoknak és eljárásoknak megfelelő jogszerű összetételének betartására vonatkozó általános érdekével, illetve az érintett tagállamnak a választójog terén fennálló hatáskörének, valamint a bíróságai által kihirdetett jogerős határozatok tiszteletben tartására vonatkozó érdekeivel is egybevág (lásd az utóbbi érdekre tekintettel a Bíróság elnökének a C‑208/03. P‑R. sz., Le Pen kontra Parlament ügyben 2003. július 31‑én hozott végzése [EBHT 2003., I‑7939. o.] 108. pontját).

98      Az Európai Parlament úgy véli, hogy a felperes nem bizonyította a sürgősség fennállását. Azon érv, miszerint a megtámadott határozat megfosztotta volna a felperest a választók által ráruházott mandátumtól, nem fogadható el, mivel Achille Occhetto a választási listán megelőzte a felperest. Az Európai Parlament álláspontja szerint az európai parlamenti mandátum esetében a sürgősséget nem csupán a megválasztottak jogaira nézve, hanem a választók jogaira tekintettel is értékelni kell. Egyébiránt Achille Occhetto több mint egy évig gyakorolta mandátumát.

99      Az Európai Parlament továbbá úgy véli, hogy a jogvita felei érdekeinek mérlegelése nem a felperes javára dőlne el. A jelen ügyben – a fenti 96. pontban hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben 2001. január 26‑án hozott végzéssel ellentétben – nem valamely európai parlamenti képviselő mandátumának ideiglenes folytatásáról van szó. A felperes ugyanis inkább annak az ideiglenes állapotnak a fenntartására törekszik, amelyet az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikkének (5) bekezdése értelmében 2007. március 29‑e óta élvezett, és amelynek a megtámadott határozat vetett véget. A felperes helyzete ingatagabb, mint a fenti 96. pontban hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben 2001. január 26‑án hozott végzés tárgyát képező ügy felpereséé, az utóbbi célja ugyanis az Európai Parlament által már véglegesen igazolt mandátum megtartása volt.

100    Ezen túlmenően a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztése jogi következményekkel járna nem csupán az Európai Parlamentre, hanem Achille Occhettóra nézve is, mivel a felfüggesztés az Európai Parlament 2006. július 3‑i határozatában véglegesen igazolt mandátumának gyakorlását is befolyásolná. E körülmények között az Európai Parlament úgy véli, hogy a kérelmezett végrehajtás felfüggesztése súlyosan sértené a közérdeket. Mivel az Európai Parlament képviselőjének mandátumára vonatkozó alapelvekkel kapcsolatos kérdésről van szó, kizárólag az ügy érdemére vonatkozó ítélet módosíthatja a jelenlegi helyzetet, és nem elfogadható, hogy a felperes érdekei elsőbbséget élvezzenek, ugyanis még a legjobb esetben is csupán a fumus boni iuris szól mellette.

101    Achille Occhetto arra hivatkozik, hogy csupán az ügy érdemére vonatkozó értékelés vezethet az európai parlamenti mandátumok újabb cseréjéhez, ugyanis azáltal, hogy az illetékes olasz hatóság 2007. március 29‑én a felperest megválasztottnak nyilvánította, egyszer már bekövetkezett ez a változás. Mivel Achille Occhetto a 2006. május 8‑i megválasztott jelöltnek való nyilvánításától kezdve gyakorolta parlamenti megbízatását, továbbá az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetével (NATO) fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség elnöke lett, parlamenti megbízatásának esetleges megszakadása helyrehozhatatlan sérelmet okozna, sőt még akár az Európai Parlament működését is veszélyeztetheti. Ennélfogva a felperes sürgősségre vonatkozó érvei alaptalanok.

102    Mindenesetre tekintettel arra, hogy Achille Occhetto több szavazatot kapott, mint a felperes, egyáltalán nem helyénvaló, hogy a fennálló érdekek mérlegelése keretében a közösségi bíróság olyan értékelés alapján adjon helyt az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek, amely nyilvánvalóan csak sommás lehet.

 Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró álláspontja

103    Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az ideiglenes intézkedés iránti eljárás célja, hogy biztosítsa az ügy érdemében hozott ítélet teljes hatékonyságát. Ez utóbbi cél eléréséhez a kért intézkedéseknek abban az értelemben kell sürgősnek lenniük, hogy a felperes érdekeinek súlyos és helyrehozhatatlan sérelme megakadályozása érdekében még az ügy érdemében való döntést megelőzően kell őket meghozni, és azoknak hatásukat kifejteniük a Bíróság elnöke C‑65/99. P. (R.) sz., Willeme kontra Bizottság ügyben 1999. március 25‑én hozott végzésének (EBHT 1999., I‑1857. o.) 62. pontja; az Elsőfokú Bíróság elnöke T‑167/99. R., Giulietti kontra Bizottság ügyben 1999. július 15‑én hozott végzésének [EBHT‑KSZ I‑A‑139. o. és II‑751. o.], 29. pontja, és a fenti 97. pontban hivatkozott Martinez és de Gaulle kontra Parlament ügyben hozott végzés 79. pontja].

104    A jelen ügyben – tekintettel arra, hogy az Európai Parlament tagjai mandátumának időtartama öt évre korlátozódik, és az a tény, hogy a megtámadott határozatból következően a felperes nem képes európai parlamenti megbízatását tovább gyakorolni, világosan kitűnik, hogy amennyiben az ügy érdeméről döntő bíróság a megtámadott határozatot megsemmisíti, a felperest ért sérelem ezen aktus végrehajtása felfüggesztésének hiányában helyrehozhatatlan (lásd e tekintetben a fenti 97. pontban hivatkozott Le Pen kontra Bizottság ügyben 2003. július 31‑én hozott végzés 102. pontját, valamint a fenti 96. pontban hivatkozott Le Pen kontra Bizottság ügyben 2001. január 26‑án hozott végzés 96. pontját).

105    E sérelem megvalósulása már kezdetét is vette, mivel az ügy aktájából, valamint az Európai Parlament beadványaiból egyértelműen kiderül, hogy a megtámadott határozat elfogadását követően az Európai Parlament Achille Occhettót, és nem a felperest tekinti a dél-olaszországi választókerületnek megfelelő parlamenti helyet elfoglaló képviselőnek.

106    Az értékelés e szakaszában még az ideiglenes intézkedésről határozó bíró feladata a fennálló érdekek mérlegelése. Nyilvánvaló, hogy a sürgősség kritériuma, a súlyos és helyrehozhatatlan sérelem egyébiránt az érdekek mérlegelésének értékelése során végzendő összehasonlítás első feltétele. Konkrétan, mivel ezen összehasonlítás alapján az ideiglenes intézkedésről határozó bírónak meg kell vizsgálnia, hogy amennyiben az ügy érdemében határozó bíróság esetleg megsemmisíti a jogvita tárgyát képező aktust, ez lehetővé teszi‑e azon helyzet visszaállítását, amely az aktus azonnali végrehajtása esetén jött volna létre, és fordítva, a hivatkozott aktus végrehajtásának felfüggesztése megakadályozná‑e annak teljes érvényesülését, amennyiben a bíróság az ügy érdemére vonatkozó kérelmet elutasítaná (lásd a fenti 97. pontban hivatkozott Le Pen kontra Bizottság ügyben 2003. július 31‑én hozott végzés 106. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

107    A jelen esetben a felperes parlamenti mandátumát érvénytelenítő határozat 2007. május 24. óta hatályos, az abból eredő, és a felperesre nézve kedvezőtlen összes következményével együtt. Egyébiránt a felperes minél tovább nem gyakorolhatja mandátumát – amelyből kevesebb mint két év van még hátra – annak visszafordíthatatlan jellegénél fogva annál súlyosabb az őt ért sérelem (lásd e tekintetben a fenti 96. pontban hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben 2001. január 26‑án hozott végzés 102. pontját). Nem kizárt, hogy a felperesre nézve esetlegesen kedvező érdemi ítélet az európai parlamenti ciklus lejártát követően születik meg, olyan időpontban tehát, amikor a felperest ért állítólagos sérelem – vagyis az a tény, hogy az európai parlamenti képviselői megbízatásától megfosztották – visszafordíthatatlanul bekövetkezik (lásd e tekintetben a fenti 97. pontban hivatkozott Le Pen kontra Bizottság ügyben 2003. július 31‑én hozott végzés 107. pontját).

108    Mindazonáltal a fenti 96. pontban hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben 2001. január 26‑án hozott végzés tárgyát képező üggyel (105. pont) ellentétben a jelen ügyben Achille Occhettónak a megtámadott határozat végrehajtására – amely az utóbbi mandátumának fenntartását jelentené – vonatkozó érdekét is figyelembe kell venni. Ugyan a megtámadott határozat végrehajtása azzal a kockázattal járhat, hogy a felperesnek visszafordíthatatlan sérelmet okoz, fordított esetben viszont ugyanez a veszély áll fenn Achille Occhetto esetében, amennyiben az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a jelen kérelemnek helyt ad, figyelemmel arra, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a keresetet esetleg elutasító ítélet csupán mandátumának fennmaradó időtartama nagy részének, vagy akár egészének leteltével szülessék meg. Egyébként mivel Achille Occhetto 2004. július 7‑i lemondását megelőzően a felperest megelőzte a megválasztott jelöltek listáján, az utóbbi személy érdeke egyáltalán nem tekinthető sem korábbinak, sem előrébbvalónak.

109    A felperes és Achille Occhetto különös és közvetlen érdekei közötti egyenlőség esetében az általánosabb érdekek – amelyek az adott aktus végrehajtásának kért felfüggesztése mellett, illetve annak elutasítása mellett szólnak – különösen jelentősek.

110    Vitathatatlan, hogy az érintett tagállamnak – jelen esetben az Olasz Köztársaságnak – az az érdeke, hogy választójogi szabályozását az Európai Parlament tiszteletben tartsa (lásd e tekintetben a fenti 97. pontban hivatkozott Le Pen kontra Bizottság ügyben 2003. július 31‑én hozott végzés 108. pontját, valamint a fenti 96. pontban hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben 2001. január 26‑án hozott végzés 104. pontját). Ezzel az érdekkel bizonyosan szembeállítható az Európai Parlamentnek a saját határozatainak fenntartására vonatkozó közérdeke (lásd e tekintetben a fenti 96. pontban hivatkozott Le Pen kontra Parlament ügyben 2001. január 26‑án hozott végzés 99. pontját). Mindazonáltal az utóbbi érdek a fennálló érdekek mérlegelése során nem kaphat elsőbbséget az előbbi érdekkel szemben.

111    Ezzel kapcsolatosan emlékeztetni kell először is, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a fumus boni iuris megállapítása érdekében hivatkozott jogalapok eltérő súlyát is figyelembe veheti a sürgősség értékelése, illetve adott esetben az érdekek mérlegelése során (lásd a fenti 97. pontban hivatkozott Le Pen kontra Bizottság ügyben 2003. július 31‑én hozott végzés 110. pontját, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

112    A jelen ügyben a fenti 64–95. pontban előadott megfontolásokból kiderül, hogy a felperes által a fumus boni iuris alátámasztására felhozott érvek az ideiglenes intézkedésről határozó bíró rendelkezésére álló bizonyítékok fényében szilárdaknak és megfelelő súlyúnak tűnnek.

113    Továbbá még ha az Európai Parlament nyugodtan hivatkozhat is azon jogosultságára, hogy figyelmen kívül hagyja az érintett tagállam által vele közölt választási eredményeket, amennyiben ezen eredmények az 1976. évi okmány rendelkezéseibe ütközőnek tűnnek, ettől még e jogosultság csupán ritkán, következésképpen kivételes esetekben minősül alkalmazhatónak, amennyiben jogosan feltételezhető, hogy a tagállamok általában eleget tesznek az EK 10. cikkből eredő kötelezettségüknek, és választójogi szabályozásukat az 1976. évi okmány követelményeinek megfelelően alakítják ki.

114    Ennélfogva aránytalan lenne, ha hagynánk, hogy a megtámadott határozat visszafordíthatatlan következményekkel járjon, miközben az elfogadását indokoló kivételes helyzetet a felperes a közösségi bíróság előtt komolyan kétségbe vonja.

115    Végül azon körülményt, hogy Achille Occhetto több mint egy évig, vagyis 2006. április 28‑ától az olasz választási bizottság 2007. március 29‑i választási eredményhirdetéséig, majd a megtámadott határozat elfogadásától, vagyis 2007. május 24‑étől újból gyakorolhatta mandátumát, az érdekek mérlegelésénél ugyancsak figyelembe kell venni (lásd analógia útján a fenti 97. pontban hivatkozott Le Pen kontra Bizottság ügyben 2003. július 31‑én hozott végzés 109. pontját).

116    A fentiek összességéből következően, mivel a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztése iránti feltételek teljesültek, a felperes kérelmének helyt kell adni.

A fenti indokok alapján

AZ IDEIGLENES INTÉZKEDÉSRŐL HATÁROZÓ BÍRÓ

a következőképpen határozott:

1)      Az Elsőfokú Bíróság a Beniamino Donnici mandátumának vizsgálatáról szóló 2007. május 24‑i európai parlamenti határozat [2007/2121(REG)] végrehajtását felfüggeszti.

2)      Az Elsőfokú Bíróság a költségekről jelenleg nem határoz.

Luxembourg, 2007. november 15.

E. Coulon       M. Vilaras

hivatalvezető       bíró

*Az eljárás nyelve: olasz.