ATHANASIOS RANTOS
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2023. március 2.(1)
C‑718/21. sz. ügy
L. G.
kontra
Krajowa Rada Sądownictwa
(a Sąd Najwyższy [legfelsőbb bíróság, Lengyelország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 267. cikk – A »bíróság« fogalma – A Bíróság hatásköre – Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése – Hatékony bírói jogvédelem az uniós jog által szabályozott területeken – A bírák elmozdíthatatlanságának elve és a bírói függetlenség elve – A bírói tisztség nyugdíjkorhatár elérése utáni további ellátásának lehetősége – A bírói tisztség ezen életkoron túli ellátására vonatkozó, más hatóság engedélyétől függővé tett szándéknyilatkozat joghatása – Az ilyen nyilatkozat megtételére vonatkozó határidő elmulasztásának joghatása”
I. Bevezetés
1. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) Izba Kontroli Nadzwyczajnej i Spraw Publicznych‑ja (rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanács); a továbbiakban: rendkívüli ellenőrzési tanács) terjesztette elő L. G. (a továbbiakban: fellebbező), a Sąd Okręgowy w K. (K. regionális bíróság, Lengyelország) bírája által a Krajowa Rada Sądownictwa (nemzeti igazságszolgáltatási tanács, Lengyelország, a továbbiakban: KRS) azon határozata ellen benyújtott fellebbezéssel összefüggésben, amely határozat értelmében a KRS nem folytatta le a bírói tisztség nyugdíjkorhatár elérése utáni további ellátására vonatkozó engedélyezési eljárást az erre irányuló nyilatkozat megtételére nyitva álló határidő elmulasztása miatt.
2. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előzetes kérdésként azt a kényes kérdést veti fel, hogy a rendkívüli ellenőrzési tanács az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” minősül‑e. Ami az ügy érdemét illeti, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem lényegében a bírák elmozdíthatatlansága és függetlensége elvének az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében foglalt „hatékony bírói jogvédelem” elvéből következő értelmezésére vonatkozik, olyan nemzeti szabályozás tekintetében, amely egyrészt a KRS engedélyétől teszi függővé a bíró arra irányuló szándéknyilatkozatának joghatását, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is el kívánja látni a bírói tisztséget, másrészt e nyilatkozatra abszolút jogvesztő határidőt ír elő.
3. A jelen ügy a lengyel igazságszolgáltatási rendszer közelmúltbeli reformjainak(2) és a Bíróság ezzel kapcsolatos kiterjedt ítélkezési gyakorlatának részét képezi, különösen azok után, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegés megállapítása iránti kereseteket nyújtott be,(3) illetve a lengyel bíróságok előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket terjesztettek elő.(4)
II. A jogi háttér: a lengyel jog
A. A legfelsőbb bíróságról szóló törvény
4. A 2017. december 8‑i ustawa o Sądzie Najwyższym (a legfelsőbb bíróságról szóló törvény),(5) amely többek között létrehozta a rendkívüli ellenőrzési tanács, a 26. cikk (1) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:
„A [rendkívüli ellenőrzési tanács] hatáskörébe tartoznak a rendkívüli jogorvoslatok, a választással kapcsolatos jogviták és az országos népszavazás vagy alkotmánnyal kapcsolatos népszavazás érvényességének vitatása, a választások és népszavazások érvényességének megállapítása, más közjogi ügyek, ideértve a versenyvédelemmel, az energiaszabályozással, a távközléssel és a vasúti szállítással kapcsolatos jogvitákat is, valamint a Przewodniczy Krajowej Rady Radiofonii i Telewizji [(a nemzeti rádió‑ és televíziótanács elnöke, Lengyelország)] határozataival szemben indított, illetve a rendes és katonai bíróságok előtti, valamint a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] előtti eljárások elhúzódása miatti kereseteket.”
B. A rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény
5. A módosított, 2001. július 27‑i ustawa – Prawo o ustroju sądów powszechnych (a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény)(6) 69. cikkének (1) és (1b) bekezdése előírja:
„1. § A bírák a 65. életévük betöltésének napján nyugállományba kerülnek, kivéve ha az említett életkor betöltése előtt legkorábban tizenkét hónappal, legkésőbb pedig hat hónappal a [KRS] felé egy olyan nyilatkozatot tesznek, amelyben kifejezésre juttatják, hogy továbbra is el kívánják látni feladataikat, továbbá ha a valamely bírói álláshelyre pályázó személyekre irányadó feltételeknek megfelelően kiállított olyan igazolást mutatnak be, amely tanúsítja, hogy egészségi állapotuknál fogva alkalmasak a bírói tisztség további betöltésére.
[…]
1b. § A [KRS] akkor engedélyezheti, hogy a bíró továbbra is ellássa tisztségét, ha az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó jogos érdek vagy jelentős társadalmi érdek fűződik e tisztség további betöltéséhez, figyelembe véve a rendes bíróságok tagjainak észszerű beosztását vagy a különböző bíróságok munkaterhéből eredő szükségleteket. A [KRS] határozata végleges. Amennyiben valamely bíró a megbízatásának meghosszabbítására irányuló eljárás befejezését megelőzően betölti az (1) bekezdésben megállapított életkort, az említett eljárás lezárásáig továbbra is hivatalban marad.
[…]”
C. A KRS‑ről szóló törvény
6. A módosított, 2011. május 12‑i ustawa o Krajowej Radzie Sądownictwa (a KRS‑ről szóló törvény)(7) 42. cikke értelmében:
„1. A tanács egyedi ügyekben hozott határozatait indokolni kell.
2. A határozat indoklását az elfogadásától számított egy hónapon belül kell elkészíteni.
3. Az egyedi ügyekben hozott határozatokat az indokolással és a legfelsőbb bíróság előtti megtámadás lehetőségére vonatkozó tájékoztatással együtt kézbesítik az eljárás résztvevőinek.”
7. A KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének (1) bekezdése előírja:
„Az eljárás résztvevője a [KRS] határozat jogellenességére hivatkozva fellebbezhet a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] előtt, kivéve, ha külön szabályok másként rendelkeznek. […]”
III. Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
8. A fellebbező 2020. december 30‑án megküldte a KRS‑nak azon szándéknyilatkozatát, hogy a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 69. cikke értelmében a bírói tisztségét a 65 éves nyugdíjkorhatár elérése után is – amelyet 2021. június 12‑én ért el – el kívánja látni.(8) A fellebbező 2020. december 31‑én igazolási kérelmet is benyújtott a KRS‑hez, miután túllépte a nyugdíjkorhatár betöltése előtti hat hónapos határidőt, amelyet a fenti nyilatkozat benyújtására az említett rendelkezés előír.(9)
9. A KRS 2022. február 18‑i határozatával az említett nyilatkozatot elfogadhatatlannak nyilvánította azon az alapon, hogy azt az említett rendelkezésben előírt nyugdíjkorhatár betöltését megelőző hat hónapos határidőn túl nyújtották be, és határozatot hozott a kérelem elutasításáról, megszüntetve a bírói tisztség további ellátásának engedélyezésére vonatkozó eljárást.(10)
10. E határozat ellen a fellebbező fellebbezést(11) nyújtott be a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) rendkívüli ellenőrzési tanácsához, amely egyúttal a kérdést előterjesztő bíróság is, amely azt a kérdést tette fel, hogy a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 69. cikke sérti‑e – az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében foglalt – a bírák elmozdíthatatlanságának és függetlenségének elvét, mivel egyrészt e rendelkezés nyugdíjkorhatár elérését követően a bírói tisztség ellátását egy másik hatóság engedélyétől teszi függővé, amely befolyásolhatja az érintett bíró által hozott ítéletek tartalmát, másrészt e rendelkezés a bírói tisztség nyugdíjkorhatár elérése utáni ellátása kérelmezéséhez való jog elvesztését írja elő a kérelem benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén, függetlenül a nyugdíjba vonulásnak az adott körülmények között kifejtett hatásától, különösen az igazságszolgáltatás érdekei vagy fontos társadalmi érdek esetleges fennállása tekintetében.
11. Ilyen körülmények között a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) rendkívüli felülvizsgálati tanácsa úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„1) Ellentétes‑e az [EUSZ] 19. cikke (1) bekezdésének második albekezdésével az olyan nemzeti szabályozás, mint a [rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény] 69. cikke 1b. §‑ának első mondata, amely a bíró azon nyilatkozatának hatályát, amelyben kifejezésre juttatja, hogy a bírói tisztséget a nyugdíjkorhatár elérése után is be kívánja tölteni, más hatóság hozzájárulásához köti?
2) Ellentétes‑e az [EUSZ] 19. cikke (1) bekezdésének második albekezdésével a nemzeti rendelkezés olyan értelmezése, amely szerint a bíró azon nyilatkozatának késedelmes megtétele, amelyben kifejezésre juttatja, hogy a bírói tisztséget a nyugdíjkorhatáron túl is be kívánja tölteni, a határidő elmulasztásának körülményeire és e mulasztásnak a bírói tisztség betöltésének engedélyezésére vonatkozó eljárás szempontjából fennálló jelentőségére tekintet nélkül hatálytalan?”
12. A KRS, a lengyel, a dán és a holland kormány, valamint a Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be. A KRS, a lengyel, a belga és a holland kormány, valamint a Bizottság a 2022. november 8‑án tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket tett. A fellebbező, a KRS, a belga és a holland kormány, valamint a Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság 2022. november 3‑i végzésével kapcsolatban is, amelyben ez utóbbi további észrevételeket tett az előzetes döntéshozatal iránti kérelmével kapcsolatban, különösen az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bírósági” státuszára vonatkozóan.
IV. Elemzés
A. A Bíróság hatásköréről
1. Az azal kapcsolatban felmerült kétségekről, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” minősül‑e
13. A Bizottság, valamint a belga és a holland kormány kétségeket fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” minősül‑e.
14. A legfelsőbb bíróságról szóló törvény által létrehozott rendkívüli ellenőrzési tanács tagjait ugyanis a KRS 2018. augusztus 28‑i 331/2018. sz. határozatban (a továbbiakban: 331/2018. sz. határozat) foglalt javaslatára, az alábbi körülmények között nevezték ki a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírói tisztségére:
– a határozatot a KRS olyan összetételben fogadta el, amelynek függetlenségét a Bíróság több ítéletében is megkérdőjelezték;(12)
– a határozatot a Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Lengyelország) előtt megfellebbezték, amely 2018. szeptember 27‑én a határozat végrehajtását felfüggesztő előzetes végzést fogadott el;
– az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) lényegében megállapította, hogy a rendkívüli ellenőrzési tanács két ítélkező testülete, amelyek ezen határozat alapján kinevezett három bíróból állnak, nem minősülnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „törvény által létrehozott bíróságoknak”;(13)
– a 331/2018. sz. határozat alapján történő bírói kinevezést követően a határozatot a Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság) 2021. szeptember 21‑én véglegesen megsemmisítette.(14)
15. Ilyen körülmények között helyénvalónak tűnik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolása előtt megvizsgáljam, hogy a három bíróból álló testületben eljáró rendkívüli ellenőrzési tanács az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” minősül‑e, és következésképpen, hogy a Bíróság rendelkezik‑e hatáskörrel az előterjesztett kérdések megválaszolására.
2. A kérdést előterjesztő bíróságnak az EUMSZ 267. cikk szerinti „függetlensége” fogalmával kapcsolatos elvekről
16. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint annak értékeléséhez, hogy a szóban forgó előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv az EUMSZ 267. cikk szerinti „bíróság” jellemzőivel rendelkezik‑e – ami kizárólag az uniós jog alapján eldöntendő kérdés –, a Bíróság meghatározott tényezők összességét veszi figyelembe, amelyek közé tartozik többek között az, hogy a szóban forgó szerv jogszabály alapján jött‑e létre, állandó jelleggel működik‑e, hatásköre kötelező jellegű‑e, az eljárása kontradiktórius jellegű‑e, jogszabályokat alkalmaz‑e, valamint hogy független‑e.(15) A jelen ügyben csak ez utóbbi elem, azaz a rendkívüli ellenőrzési tanács függetlensége kérdéses, mivel prima facie nyilvánvalónak tekinthető – és mindenesetre nem vitatott –, hogy e szerv megfelel a fent említett többi kritériumnak.
17. A Bíróság szintén állandó ítélkezési gyakorlata szerint a bíróságok függetlenségére vonatkozó követelmény, amelynek a tagállamoknak az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alapján(16) az uniós jog értelmezésére és alkalmazására vonatkozó kérdésekben eljáró nemzeti bíróságok tekintetében eleget kell tenniük, két elemből áll, amelyek közül az első külső jellegű, a bíróság autonómiájára,(17) míg a második belső jellegű, a bíróság pártatlanságára(18) vonatkozik. Az autonómia és a pártatlanság garanciái, amelyek a „függetlenség” fogalmának két elemét alkotják, olyan szabályok meglétét igénylik – különösen, ami a fórum összetételét, a kinevezést, a megbízatás időtartamát, valamint az elfogultsági okokat, a kizárási okokat és a tagok elmozdítását illeti –, amelyek a jogalanyok számára biztosítják minden, az említett fórum külső tényezők általi befolyásolhatatlanságára, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában fennálló semlegességére vonatkozó jogos kétség kizárását.(19)
18. Ami különösen az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróság” fogalmához kapcsolódó függetlenség követelményét illeti, a Getin Noble Bank ítéletében a Bíróság lényegében azt a vélelmet állította fel, hogy egy olyan nemzeti bíróság, mint többek között a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeknek egy szervnek eleget kell tennie ahhoz, hogy az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” minősüljön, függetlenül a tényleges összetételétől,(20) megállapítva, hogy az EUMSZ 267. cikkben említett előzetes döntéshozatali eljárás keretében a Bíróságnak nem feladata annak vizsgálata, hogy az előterjesztő határozatot a nemzeti bírósági szervezeti és eljárási szabályoknak megfelelően hozták‑e meg.(21) A Bíróság ugyanakkor pontosította, hogy ez a vélelem mindazonáltal megdönthető, egyrészt, ha valamely nemzeti vagy nemzetközi bíróság által hozott jogerős bírósági határozat arra enged következtetni, hogy a kérdést előterjesztő bíró nem minősül az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett második albekezdése értelmében vett, törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróságnak,(22) vagy másrészt, amikor a formálisan az EUMSZ 267. cikk alapján kérelmet előterjesztő bíró vagy bírák személyes helyzetén kívül más tényezők is kihathatnak a kérdést előterjesztő, e bírák részvételével eljáró bíróság működésére, és ezáltal hozzájárulhatnak e bíróság függetlenségének és pártatlanságának csorbításához.(23)
19. Mindezek után fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy véleményem szerint a függetlenség elvének az EUMSZ 267. cikkel összefüggésben történő értelmezése más vizsgálatot igényel, mint amit az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és a Charta 47. cikke alapján kell elvégezni, tekintettel e szabályok eltérő céljaira és funkcióira. Ezt a megközelítést, amelyet nagyrészt egyes főtanácsnokok dolgoztak ki,(24) tudomásom szerint nem erősítette meg teljes mértékben a Bíróság, amely az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróság” fogalmához kapcsolódó függetlenség követelményére vonatkozó ítéleteiben továbbra is arra hivatkozik, hogy a szóban forgó bíróságnak rendelkeznie kell a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság jellemzőivel, „az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett második albekezdése értelmében”.(25)
20. Ez a megközelítés lényegében a következőképpen különbözteti meg a szóban forgó három rendelkezés alkalmazási feltételeit:
– az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése annak biztosítására irányul, hogy bármely tagállam által létrehozott jogorvoslati rendszer az uniós jog által szabályozott területeken biztosítsa a hatékony bírói jogvédelmet.(26) Ezért megköveteli az igazságszolgáltatási rendszer jellemzőinek „rendszerszintű” vizsgálatát;
– a Charta 47. cikke rögzíti minden olyan jogalany hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, aki egy adott ügyben az uniós jogból eredő jogára hivatkozik.(27) Ezért „gyakorlati” jellegű (eseti alapon történő) vizsgálatot ír elő annak megállapítása érdekében, hogy az adott ügyben létezik‑e hatékony jogorvoslat;(28)
– az EUMSZ 267. cikk a „bíróság” „funkcionális” jellegű fogalmára utal, mivel lehetővé teszi azon nemzeti szervek azonosítását, amelyek az előzetes döntéshozatali eljárással összefüggésben a Bíróság partnereivé válhatnak.(29) A „funkcionális függetlenség” e fogalma szerint, amely elsősorban az igazgatásnak való hierarchikus alá‑fölérendeltségi viszony hiányára utal, a funkciónak (és így a szervnek) függetlennek kell lennie, függetlenül attól, hogy a bírák (mint személyek) kapcsolatban állhatnak a végrehajtó hatalommal, különösen elismerés (ha „elsőbbséget élvezve” nevezték ki őket) vagy hűség (ha előnyt remélnek karrierjük során, például előléptetés, hosszabbítás stb. formájában) révén.(30) Ez a koncepció tehát „formális” jellegű vizsgálatot igényel, amelyet a kérdést előterjesztő szerv szintjén kell elvégezni, nem pedig a szervben helyet foglaló személyek szintjén.(31)
21. Nem lényegtelen továbbá rámutatni arra, hogy a „függetlenség” nagyon konkrét fogalmának az EUMSZ 267. cikkel összefüggésben történő értékelése az utolsó eleme azon elemek egész sorának, amelyek szigorúan véve nem kumulatívak, hanem egy átfogó vizsgálat részét képezik, és amelyek együttesen arra engednek következtetni hogy az említett rendelkezés értelmében vett „bíróság” létezik.(32) A bíróság független jellegének vizsgálata tehát a többi elem figyelembevételével történik, így véleményem szerint a függetlenség megítélése még szigorúbb, ha bizonyos más elemek megléte kétséges, és fordítva.(33) Ezenkívül úgy tűnik számomra, hogy a Bíróság a „függetlenség vizsgálatát” leggyakrabban olyan szervek esetében végzi el, amelyek a hagyományos nemzeti igazságszolgáltatási rendszeren kívül működnek, vagy amelyek a nemzeti jog szerint nem minősülnek „bíróságnak”,(34) és nem mindig volt hajlandó megkérdőjelezni az adott tagállam igazságszolgáltatási rendszerébe formálisan beilleszkedett szervek független jellegét,(35) amint azt a Getin Noble Bank ítéletben megállapított vélelem is megerősíti.(36)
22. Az EUMSZ 267. cikkel összefüggésben a „függetlenség” fogalmának ez a „minimalista” értelmezése véleményem szerint azzal az előnnyel jár, hogy egyrészt nem sérti túlzottan a nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti együttműködés elvét az előzetes döntéshozatali eljárásban, tekintettel e mechanizmusnak az uniós jog egységes és koherens értelmezésének biztosításában játszott fontos szerepére,(37) másrészt fenntartja az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek alapvető fontosságú szerepét az egyének jogainak védelme tekintetében. Egyedül a Bíróságnak az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatali hatásköre teszi ugyanis lehetővé, hogy az egyének bizonyos helyzetekben igénybe vehessék az uniós jog által biztosított hatékony bírói jogvédelmet.(38) Ez annál is inkább igaz a jelen ügy körülményei között, mivel a lengyel jogalkotó számos olyan kezdeményezést tett, amelyek többek között a lengyelországi bíróságok függetlenségének kérdésében a Bírósághoz benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek megakadályozását célozzák.(39)
23. Ebből következik, hogy a „bíróság” függetlensége fogalmának az EUMSZ 267. cikk szerinti értelmezése – tekintettel annak sajátos funkciójára – nem érinti e fogalomnak az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének vagy a Charta 47. cikkének összefüggésében történő értelmezését. Más szóval, elvileg nem zárható ki, hogy egy szerv az EUMSZ 267. cikk értelmében „bíróságnak” minősülhet, miközben az ügy rendszerszintű vagy eseti jellegű elemei arra engednek‑e következtetni, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése vagy a Charta 47. cikke értelmében nem minősül törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróságnak.(40)
24. Jóllehet tisztában vagyok azzal, hogy az igazságszolgáltatás alaprendszere elvileg nem teszi lehetővé a „fokozatosságot”, a fenti megközelítés – amely a Getin Noble Bank ítéletben megállapított vélelmen alapul, pontosítva annak alkalmazását – a „függetlenség” fogalmának az EUMSZ 267. cikkel összefüggésben történő rugalmasabb értelmezésével azt a célt szolgálja, hogy a nemzeti bíróság számára lehetővé tegye, hogy még a függetlenségével kapcsolatos kétségek fennállása esetén is elláthassa alapvető feladatait, azáltal, hogy egyrészt biztosítja számára a lehetőséget, hogy a Bíróság segítségével vizsgálja saját függetlenségét, másrészt biztosítja az uniós polgárok számára a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jogot, ha az uniós jog által biztosított jogaik sérülnek.
25. De nem lenne‑e helyesebb egy másfajta megközelítés, amely a jelen esetben korlátokat szabna a jogalkotó és végrehajtó hatalomnak a lengyelországi igazságszolgáltatással szemben elkövetett, eddig eltűrt, hatáskörrel való visszaélésének, és amely így támogatná a régi rendszerben kinevezett lengyel bírákat abban, hogy a bírói függetlenség elvére hivatkozva megpróbálják eltávolítani az Unió igazságszolgáltatási rendszeréből a közelmúltbeli reformok eredményeként kinevezett „új bírákat”, akiket ezen elvet semmibe véve neveztek ki? A válasz nem könnyű. Mindenesetre ez a szigorúbb megközelítés bizonyos következményekkel jár: amint az a tárgyaláson kiderült, Lengyelországban a rendes és közigazgatási bíróságok körülbelül minden negyedik bíróját az új rendszer szerint nevezték ki. Ez a megközelítés jelentősen elzárná az előzetes döntéshozatali mechanizmushoz való hozzáférést a legtöbb lengyel bíróság előtt, és csak a kizárólag a régi rendszer szerint kinevezett bírákból álló bíróságok számára hagyná nyitva. Ez azt jelentené, hogy a lengyel igazságszolgáltatást de facto kivonnák az Unió igazságszolgáltatási rendszeréből, ami véleményem szerint még az EUSZ 7. cikkben előírt eljárás kockázatával is járna.(41)
26. Összefoglalva, bár az általános szabályként alkalmazandó híres közmondás szerint „nem a ruha teszi az embert”, úgy vélem, hogy az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróság” fogalmának formális és körülhatárolt értékelésével összefüggésben – kissé leegyszerűsítve – megállapítható, hogy a „talár teszi a bírót”.(42)
3. A bírák kinevezésére vonatkozó szabályoknak a „független bíróság” minőségre gyakorolt hatásáról
27. A „független bíróság” fogalmának – az EUMSZ 267. cikkel összefüggésben történő – értelmezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat összefüggéseinek ismertetése és tisztázása után emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság független jellegével kapcsolatos kétségek az azt alkotó bírák kinevezésére vonatkozó szabályokból erednek. Az előző részben ismertetett elveket ezért a bírák kinevezésére vonatkozó szabályok, és különösen a bírói karon kívüli szerveknek – jelen esetben a KRS‑nek – a kinevezésben játszott szerepére vonatkozó szabályok sajátos összefüggésében kell alkalmazni.
28. E tekintetben a Bíróság egyértelművé tette, hogy az a tény, hogy a tagállamok az igazságszolgáltatás megszervezésével kapcsolatos hatáskörük gyakorlása során a bírák kinevezésével vagy a bírói tisztség további betöltésével kapcsolatos döntésekbe egy bírói karon kívüli szervet, például egy közigazgatási szervet vonnak be, önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy az így kinevezett bírák függetlenségét megsértették.(43) A Bíróság szerint ugyanis az a puszta körülmény, hogy a törvényhozó, illetve a végrehajtó hatalom részt vesz a bírák kinevezési eljárásában, nem hozhat létre köztük függőségi viszonyt, és nem is kelthet kétségeket pártatlanságukat illetően, ha kinevezésüket követően az érdekeltek semmilyen nyomás alá nem kerülnek és feladataik ellátása során nem kapnak utasításokat.(44)
29. Ebből véleményem szerint az következik, hogy valamely ítélkező testület tagjainak kinevezésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságok csak akkor foszthatnak meg egy szervet az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „független bíróság” minőségétől, ha azok veszélyeztetik e szerv azon képességét, hogy függetlenül ítélkezzen.(45) Ezért ha az ítélkező testület tagjai, miután kinevezték őket, alkalmasak a feladat ellátására, és (az alkalmazandó szabályok szerint) elvárható, hogy döntéseiket függetlenül hozzák meg, ennek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „független bíróságnak” minősüljenek.
4. A jelen ügy körülményei között a kérdést előterjesztő bíróság az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „független bíróságnak” minősül‑e?
30. A rendkívüli ellenőrzési tanács egy különleges ítélkező testület, amely a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) keretében működik. Bár a Bíróság megállapította, hogy ez utóbbi elvben megfelel az EUMSZ 267. cikk követelményeinek,(46) rendkívüli ellenőrzési tanácsként működő testületének létrehozására a lengyel igazságszolgáltatás közelmúltbeli reformjainak keretében került sor, és a testülethez tartozó bírákat a jelen indítvány 14. pontjában említett, rendkívül ellentmondásos feltételek mellett nevezték ki a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírói álláshelyére.
31. A kérdést előterjesztő bíróság függetlenségével kapcsolatos kételyek lényegében a végrehajtó hatalomnak e bíróság bíráinak kinevezésében játszott közvetett szerepével kapcsolatosak, amely a KRS közreműködésével valósul meg, mely utóbbi a lengyel igazságszolgáltatási rendszer közelmúltbeli reformjait követően a végrehajtó hatalom által ellenőrzött, „foglyul ejtett intézménnyé” vált.
32. Távol áll tőlem, hogy igazolni próbáljak egy ilyen jogalkotási fejleményt, amely a lengyel igazságszolgáltatási rendszer sajnálatos visszafejlődésével összefüggésben történik, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Bíróságnak a jelen indítvány 28. pontjában hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlata szerint egy bírói karon kívüli szervnek a bírák kinevezésében játszott szerepe önmagában nem elegendő a bírói függetlenség elve megsértésének megállapításához. Továbbá az ügy irataiból nem tűnik úgy, hogy a reformot követően a kérdést előterjesztő bírósághoz kinevezett bírák ne lennének alkalmasak tisztségük ellátására, sem pedig úgy, hogy az alkalmazandó jogi keret vagy státuszuk akadályozná őket abban, hogy tisztségüket függetlenül ellássák.(47)
33. Meg kell jegyezni továbbá, hogy a Bíróság által a Getin Noble Bank ítéletben bevezetett értékelési kritériumok szerint a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) „függetlenségi vélelmet” élvez, amelyet vagy egy olyan jogerős bírósági határozat, amely megállapítja, hogy a kérdést előterjesztő bíró nem minősül a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróságnak, vagy az említett bíróság függetlenségét és pártatlanságát aláásó egyéb tényezők dönthetnek csak meg.(48)
34. Anélkül, hogy visszatérnék az ezen elv pontosítására irányuló javaslatomra,(49) úgy tűnik számomra, hogy jelen esetben nincs szó az említett helyzetekről.
35. Igaz, az EJEB a 2021. november 8‑i Dolińska‑Ficek és Ozimek kontra Lengyelország ítéletében,(50) amelyre az eljárás során többször hivatkoztak, úgy ítélte meg, hogy az ugyanazon rendkívüli ellenőrzési tanács bíráiból álló ítélkező testület(51) nem felel meg az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, törvény által megelőzően létrehozott bíróság követelményének. Ugyanakkor kételkedem abban, hogy a Getin Noble Bank ítélet végleges bírói döntést jelenthet arra vonatkozóan, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében nem minősül független bíróságnak az EUMSZ 267. cikk értelmében.(52) Úgy tűnik számomra, hogy ez a döntés inkább a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartásának vizsgálatával foglalkozik, amely az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, és amely ezért szerepet játszhat a Charta 47. cikkének alkalmazásában, de nem feltétlenül az EUMSZ 267. cikk alkalmazásában.(53)
36. Ezért úgy vélem, hogy az ügy irataiból rendelkezésre álló információk alapján a kérdést előterjesztő bíróság az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” minősíthető, amennyiben – függetlenül a tagjainak kinevezésével kapcsolatos vitáktól – elvben arra hivatott, hogy az alapügyben az e kinevezésben (közvetve) érintett végrehajtó hatalomtól teljesen függetlenül(54) és a felek érdekei tekintetében teljesen pártatlanul döntsön.
37. A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a jelen eljárás szempontjából a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság), amely a rendkívüli ellenőrzési tanácsot alkotó három bíróból álló testületként ülésezik, az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” tekinthető, és következésképpen a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az e bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolására.
B. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről
38. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra irányuló első kérdésével lényegében azt kérdezi, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, mint a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 69. cikke, amely más hatóság – jelen esetben a KRS – engedélyétől teszi függővé, hogy a gyakorló bíró a nyugdíjkorhatár elérése után továbbra is ellássa tisztségét.
39. Mindenekelőtt emlékeztetnék arra, hogy a Bíróság több alkalommal is határozott az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének alkalmazhatóságáról és hatályáról az igazságszolgáltatási rendszerre vonatkozó nemzeti (különösen lengyel) szabályozás tekintetében, ideértve a bírói tisztségnek a nyugdíjkorhatár elérése utáni további ellátására vonatkozó szabályokat.(55)
40. A következőkben a jelen ügy szempontjából szükséges mértékben megvizsgálom az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének hatályát (1) és a bírák bírói tisztségének a nyugdíjkorhatár betöltése utáni további betöltésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatot (2), mielőtt választ javasolnék az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre (3).
1. Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének hatályáról
a) A „hatékony bírói jogvédelem” elvéről az uniós jog által szabályozott területeken
41. Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében a tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek, és következésképpen a tagállamok kötelesek olyan jogorvoslati és eljárási rendszert kialakítani, amely lehetővé teszi a hatékony bírósági felülvizsgálatot az említett területeken.(56) Ezenfelül, mivel ez a rendelkezés a hatékony bírói jogvédelem követelményére utal, azt a Charta 47. cikkével összefüggésben kell értelmezni, függetlenül attól, hogy ez utóbbi rendelkezés maga alkalmazható‑e a jelen ügyben.(57)
42. Miután e rendelkezés szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladata biztosítani az uniós jog teljes körű alkalmazását valamennyi tagállamban, valamint a jogalanyokat e jog alapján megillető bírói jogvédelmet,(58) ebből az következik, hogy a rendelkezés az „uniós jog által szabályozott területekre” vonatkozik, függetlenül attól a helyzettől, amelyben e jogot a tagállamok a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében végrehajtják.(59)
43. A jelen ügyben tagadhatatlan, hogy a lengyel rendes bíróságok az uniós jog alkalmazására vagy értelmezésére vonatkozó kérdésekről határozhatnak, és az „uniós jog által szabályozott területeken” a lengyel jogorvoslati rendszerbe tartoznak, így e bíróságoknak teljesíteniük kell a hatékony bírói jogvédelem követelményeit.(60)
b) A nemzeti bíróságok függetlenségének elve, mint a hatékony bírói jogvédelem elvének szükségszerű velejárója
44. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti hatékony bírói jogvédelem biztosítása érdekében a fórum függetlenségének megőrzése alapvető fontosságú, amint azt a Charta 47. cikkének második bekezdése megerősíti, amely a hatékony jogorvoslathoz való alapvető joghoz fűződő követelmények sorában említi a „független” bírósághoz való fordulást.(61)
45. Amint az a jelen indítvány 17. és 18. pontjában szerepel, a Bíróság megállapította, hogy a nemzeti bíróságok függetlenségének követelménye egyrészt külső, a szerv autonómiájára vonatkozó, másrészt belső, a pártatlanságára vonatkozó szempontot tartalmaz, és hogy az autonómia és a pártatlanság garanciái olyan szabályok meglétét igénylik – különösen, ami a fórum összetételét, a kinevezést, a megbízatás időtartamát, valamint az elfogultsági okokat, a kizárási okokat és a tagok elmozdítását illeti –, amelyek a jogalanyok számára biztosítják minden, az említett fórum befolyásolhatatlanságára és semlegességére vonatkozó jogos kétség kizárását.(62)
c) A bírák elmozdíthatatlanságának követelményről, amely a bíróságok függetlenségének elvéből fakad
46. Különösen ami a bíróságok „külső” függetlenségét (autonómiáját) illeti, a Bíróság világossá tette, hogy a bírák bármely külső beavatkozással vagy nyomással szembeni szabadsága megkövetel bizonyos olyan megfelelő garanciákat, mint az elmozdíthatatlanság, amelyek az ítélethozatal feladatával megbízott személyek védelmére szolgálnak.(63)
47. Az elmozdíthatatlanság elve megköveteli többek között, hogy a bírák hivatalban maradhassanak mindaddig, amíg nem érik el a kötelező nyugdíjkorhatárt, vagy a megbízatásuk lejártáig, ha az határozott időre szól. Ezen, nem teljesen abszolút jellegű elv alól kizárólag akkor lehet kivételt tenni, ha jogszerű és kényszerítő indokok igazolják, tiszteletben tartva az arányosság elvét. Így általánosan elfogadott, hogy a bírák megfelelő eljárások tiszteletben tartása mellett visszahívhatók, ha nem képesek feladataik folytatására alkalmatlanság vagy súlyos kötelezettségszegés miatt.(64)
48. Ugyanez vonatkozik véleményem szerint a bíráknak a nyugdíjkorhatár elérése után a tisztségük további betöltésének lehetőségére vonatkozó szabályokra is, amelyekre tehát a bírák elmozdíthatatlanságának elve által támasztott követelmények vonatkoznak.
2. A bírák bírói tisztségének a nyugdíjkorhatár elérése utáni további betöltésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatról
49. Előzetesen szeretném emlékeztetni Önöket, hogy a Bíróság két közelmúltbeli ítélete a bírák bírói tisztségének a nyugdíjkorhatár elérése utáni betöltésére vonatkozó lengyel jogszabályokra vonatkozott:
– A legfelsőbb bíróság függetlensége ítélet egy olyan rendelkezést(65) érintett, amely a köztársasági elnöknek felhatalmazást adott arra, hogy engedélyezze a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak a nyugdíjkorhatár elérése után a tisztségük további betöltését;(66)
– A rendes bíróságok függetlensége ítélet a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 69. szakasza (1) bekezdésének egy korábbi változatára vonatkozik,(67) amely rendelkezés előírta, hogy az igazságügyi miniszter engedélyezheti, hogy a rendes bíróságok bírái a nyugdíjkorhatár elérése után továbbra is betöltsék tisztségüket,(68) és amely ítélet a jelen ügy szempontjából különösen relevánsnak tűnik.
50. Ezekben az ítéletekben a Bíróság egyértelművé tette, hogy kizárólag a tagállamok dönthetnek arról, hogy engedélyezik‑e a bírói tisztségek betöltésének a rendes nyugdíjkorhatáron túli meghosszabbítását, és hogy az a körülmény, hogy az olyan szervek, mint a köztársasági elnök (a Sąd Najwyższy [legfelsőbb bíróság] bírái megbízatásának meghosszabbítása esetén) és az igazságügyi miniszter (a rendes bíróságok bírái megbízatásának meghosszabbítása esetén) rendelkeznek azon hatáskörrel, hogy engedélyezzék vagy megtagadják az esetleges ilyen meghosszabbítást, önmagában kétségtelenül nem elegendő az említett elv sérelme fennállásának megállapításához.(69) A Bíróság azonban kimondta, hogy amennyiben a tagállamok ilyen mechanizmus mellett döntenek, gondoskodniuk kell arról, hogy az ilyen meghosszabbításra vonatkozó érdemi és eljárásjogi feltételek ne veszélyeztethessék a bírói függetlenség elvét.(70)
51. Konkrétabban ezen érdemi és eljárásjogi feltételek tekintetében a Bíróság megállapította, hogy a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter azon hatásköre, hogy engedélyezze vagy megtagadja valamely bírói tisztség további ellátását, észszerű kétségeket ébreszt többek között a jogalanyokban az érintett bírák külső tényezők általi befolyásolhatatlanságát, valamint az előtte esetlegesen ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességét illetően.(71)
52. A Bíróság ezt a következtetést lényegében arra alapozta, hogy a bírói tisztség esetleges további ellátását engedélyező vagy megtagadó határozatok túlságosan homályos és nem ellenőrizhető szempontokon alapultak, hogy nem voltak indokoltak és velük szemben nem volt helye bírósági jogorvoslatnak,(72) valamint hogy a döntési jogkörét illetően az igazságügyi miniszter nem volt határidőhöz kötve a meghosszabbítás iránti kérelemről szóló határozatának meghozatalakor.(73) A Bíróság azt is megállapította, hogy az igazságügyi miniszterre ruházott azon jogkör, hogy engedélyezze vagy megtagadja a rendes bíróságok bírói tisztségeinek további betöltését, leginkább az elmozdíthatatlanság elvét hagyta figyelmen kívül, mivel a jogkört egy olyan reform általánosabb összefüggésében biztosították számára, amely a szóban forgó bírák rendes nyugdíjkorhatárának csökkentéséhez vezetett.(74)
53. A jelen ügyben A rendes bíróságok függetlensége ítéletben foglaltakkal csaknem azonos értékelést kell alkalmazni, figyelembe véve ugyanakkor, hogy az említett ítéletet követően a Lengyel Köztársaság módosította a rendes bíróságok bírái bírói tisztségének a nyugdíjkorhatár elérése utáni további betöltésére vonatkozó jogszabályait, különösen azáltal, hogy visszaállította a korábban a bírákra vonatkozó korhatárt, és a KRS‑t – és már nem az igazságügyi minisztériumot – hatalmazta fel arra, hogy bizonyos feltételek mellett engedélyezze bíráknak az említett korhatár elérését követően a tisztségük betöltését.
3. Az ügy körülményeinek értékeléséről
54. A jelen ügyben emlékeztetek arra, hogy a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 69. cikkének (1b) bekezdése – a jelen ügy szempontjából releváns módon – azt írja elő, hogy a KRS engedélyezheti, hogy a bíró – amennyiben erre igényt tart – a nyugdíjkorhatár elérése után is ellássa tisztségét, ha az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó jogos érdek vagy jelentős társadalmi érdek fűződik e tisztség további betöltéséhez, figyelembe véve a rendes bíróságok tagjainak észszerű beosztását vagy a különböző bíróságok munkaterhéből eredő szükségleteket.(75)
55. A következő pontokban, tekintettel a jelen indítvány 50. pontjában említett ítélkezési gyakorlatra, iránymutatást adok az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének a jelen ügy körülményei közötti értelmezéséhez, figyelembe véve egyrészt a KRS jellegét (a), másrészt a bírói tisztség további betöltéséről szóló határozatainak elfogadására vonatkozó érdemi és az eljárásjogi feltételeket (b).
a) A KRS jellegéről
56. Ami a KRS jellegét illeti, mindenekelőtt rámutatnék, hogy a Bíróság legutóbbi ítélkezési gyakorlata többször megállapította, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszer közelmúltbeli reformjainak eredményeképpen ez a szerv nem független a jogalkotó és a végrehajtó hatalomtól.(76)
57. Ezt a következtetést az EJEB ítélkezési gyakorlata is megerősítette az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatban. A Dolińska‑Ficek és Ozimek kontra Lengyelország ügyben(77) 2021. november 8‑án hozott ítéletében az EJEB megállapította, hogy a rendkívüli ellenőrzési tanács nem minősül „törvény által létrehozott bíróságnak”, és hogy a Lengyel Köztársaság ezért megsértette az EJEE 6. cikkének (1) bekezdését, mivel a tanács tagjait a KRS javaslatára nevezték ki, amely nem független a jogalkotó és a végrehajtó hatalomtól.(78)
58. Ezt a következtetést egyébként a legmagasabb szintű lengyel bíróságok többször is osztották. Egyrészt ugyanis a Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság) 2021. május 6‑i és 13‑i ítéleteiben megállapította, hogy a KRS nem nyújt elegendő garanciát a függetlenségre, és hogy a jogalkotó és a végrehajtó hatóságoktól való függősége olyan mértékű, hogy az már lényegesnek számít annak megítélése során, hogy az általa kiválasztott bírák megfelelnek‑e a Charta 47. cikke szerinti függetlenség és pártatlanság objektív követelményeinek. Másrészt a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) 2020. január 23‑i állásfoglalásában szintén megállapította, hogy a KRS nem független szerv, mivel közvetlenül a politikai hatalomnak van alárendelve.(79)
59. Ezzel együtt úgy tűnik számomra, hogy – a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban – az a körülmény, hogy egy olyan szerv, mint a KRS, hatáskörrel rendelkezik annak eldöntésére, hogy a rendes nyugdíjkorhatár elérése után engedélyezi‑e vagy sem a bírói tisztségek ellátásának meghosszabbítását, bármennyire is sajnálatos, önmagában nem elegendő a bírói függetlenség elve megsértésének megállapításához.(80) A Bíróság, elismerve a tagállamok elvi hatáskörét az igazságszolgáltatás szervezése tekintetében, elfogadja, hogy e hatáskörük gyakorlása során a tagállamok a bírói karon kívüli (független, vagy a jogalkotó, illetve a végrehajtó hatalomhoz tartozó) szervet is bevonjanak többek között a bírák kinevezésére vagy bírói tisztségük további betöltésére vonatkozó döntésekbe.(81)
60. Mindazonáltal – a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban – biztosítani kell, hogy az ilyen határozatok elfogadására vonatkozó érdemi és eljárásjogi feltételek olyanok legyenek, hogy a jogalanyokban ne merüljön fel jogos kétség az érintett bírák külső tényezők általi befolyásolhatatlanságát, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességét illetően,(82) amit az alábbiakban vizsgálok meg.
b) A bírói tisztség további betöltéséről szóló határozatok elfogadásának érdemi és eljárásjogi feltételeiről
61. Ami a bírák bírói tisztségének a nyugdíjkorhatár elérése utáni további betöltésével kapcsolatos határozatok elfogadására vonatkozó érdemi és eljárásjogi feltételeket illeti, emlékeztetek arra, hogy a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 69. cikke 1b. §‑ának azon változata szerint, amely A rendes bíróságok függetlensége(83) ítélet tárgyát képezi, az igazságügyi miniszter engedélyezheti a bírónak, hogy továbbra is ellássa feladatait, „figyelembe véve a rendes bíróságok tagjainak észszerű beosztását vagy a különböző bíróságok munkaterhéből eredő szükségleteket”. A Bíróság ezeket a kritériumokat túlságosan homályosnak és ellenőrizhetetlennek találta, és kifogásolta az indokolási kötelezettség és az ilyen döntéssel szembeni jogorvoslati lehetőség hiányát, valamint azt, hogy az igazságügyi minisztert nem köti határidő a döntése meghozatalakor.(84)
62. Először is, az érdemi feltételeket illetően megjegyzem, hogy a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 69. cikke 1b. §‑ának az alapügy tárgyát képező változata úgy rendelkezik, hogy a KRS engedélyezheti a bírónak, hogy továbbra is ellássa tisztségét, „ha az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó jogos érdek vagy jelentős társadalmi érdek fűződik e tisztség további betöltéséhez, figyelembe véve a rendes bíróságok tagjainak észszerű beosztását vagy a különböző bíróságok munkaterhéből eredő szükségleteket”. A szóban forgó rendelkezés tehát a korábbi változatához képest kiegészül azzal a feltétellel, hogy a bírói tisztség további betöltéséhez „az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó jogos érdek vagy jelentős társadalmi érdek” fűződik.
63. Kétlem azonban, hogy ez az új pontosítás olyan kiegészítést fűzne a KRS‑határozat alapjául szolgáló kritériumokhoz, amely korlátozná a Bíróság által kifogásolt mérlegelési mozgásteret.(85)
64. Másodszor, ami az eljárási szabályokat illeti, számomra mindenekelőtt úgy tűnik, hogy a Bíróság által bírált korábbi szabályozáshoz hasonlóan az új szabályozás nem ír elő olyan határidőt, amelyen belül a KRS‑nek el kell fogadnia a határozatát, mivel a lengyel kormány írásbeli észrevételeiben és a tárgyaláson is annak megállapítására szorítkozott, hogy a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 69. cikke (1b) bekezdésének utolsó mondata értelmében, ha a bíró a megbízatásának meghosszabbítására irányuló eljárás befejezése előtt eléri a nyugdíjkorhatárt, az említett eljárás lezárásáig továbbra is hivatalban marad.
65. Másodszor, úgy tűnik számomra, hogy amennyiben a KRS‑ről szóló törvény 42. cikkének (1) és (2) bekezdése az ilyen határozatokra alkalmazandó, aminek megállapítása a kérdést előterjesztő bíróság feladata, azokat az elfogadástól számított egy hónapon belül meg kell indokolni, ami elvileg lehetővé teszi, hogy a Bíróság által e tekintetben a korábbi szabályok alapján megfogalmazott kritikákra reagálni lehessen.
66. Végül, amint azt az alapügy is mutatja, a KRS határozata ellen – a korábbi szabályozástól eltérően – a rendkívüli ellenőrzési tanácshoz lehet fellebbezni,(86) amelynek függetlenségét mindazonáltal sok kritika érte.(87)
67. Végezetül – anélkül, hogy ez érintené azokat az ellenőrzéseket, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróságnak a fentiek alapján el kell végeznie – kétlem, hogy a KRS‑nek a bírák bírói tisztségének a nyugdíjkorhatár elérése utáni további betöltésére vonatkozó engedélyezési mechanizmusa elegendő garanciát nyújt a jogalkotó és végrehajtó hatalomtól való függetlenségre, tekintettel mindazokra a releváns ténybeli és jogi jellemzőkre, amelyek e szerv tagjainak kinevezési feltételeire, illetve arra vonatkoznak, hogy e szerv ténylegesen hogyan látja el feladatát.
68. Ezért az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ javaslom, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a bíró azon szándéknyilatkozatának érvényességét, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is bírói tisztséget kíván ellátni, olyan hatóság engedélyétől teszi függővé, amely bizonyítottan nem független a jogalkotó vagy a végrehajtó hatalomtól, és amely a határozatait homályos és nehezen ellenőrizhető kritériumok alapján hozza meg.
C. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről
69. Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, mint a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 69. §‑a, amely úgy értelmezhető, hogy a szóban forgó határidő elmulasztásának körülményeitől és hatásaitól függetlenül a nyugdíjkorhatár elérését követően a bírói tisztség további ellátására irányuló szándéknyilatkozat késedelmes megtétele jogvesztéssel jár.
70. Hangsúlyozom, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás, amennyiben a rendes bíróságok bíráinak hivatali idejét érinti, a bírák elmozdíthatatlanságának elvének alkalmazási körébe tartozik, amely az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében az igazságszolgáltatás függetlensége elvének szerves részét képezi.(88)
71. Továbbá, uniós szintű részletes szabályok hiányában az említett rendelkezésnek a függetlenség elvével való összeegyeztethetőségét az eljárási autonómia és a tényleges érvényesülés elveinek fényében kell vizsgálni.(89)
72. A jelen ügyben elöljáróban megjegyzem, hogy a szóban forgóhoz hasonló rendelkezést a Bizottság nem kifogásolta A legfelsőbb bíróság függetlensége(90) és A rendes bíróságok függetlensége ítéletekben.(91)
73. Márpedig, amint arra a Bizottság írásbeli észrevételeiben rámutat, az érintett bíró azon nyilatkozatára vonatkozó egyértelmű és előrelátható határidők, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is el kívánja látni bírói tisztségét, objektív eljárási követelményeknek minősülnek, amelyek hozzájárulhatnak a jogbiztonsághoz és a bírói tisztség további ellátásának engedélyezésére vonatkozó eljárás egészének objektivitásához. A jelen esetben megállapítom, hogy a szóban forgó határidő, amely attól az időponttól kezdődik, amikor a bíró betölti a 64. életévét, és hat hónappal a 65. életévének betöltése előtt jár le, egyrészt egy olyan eseményhez kapcsolódik, amely az érintett bíró számára jól ismert, nevezetesen a 65. születésnapjához, másrészt elég hosszú ahhoz, hogy a bírónak lehetősége legyen átgondolt döntést hozni azon nyilatkozatával kapcsolatban, hogy továbbra is el kívánja‑e látni a tisztségét.
74. Ezért egyrészt úgy vélem, hogy e határidő jogvesztő hatálya olyan egyértelmű eljárási követelmény, amely hozzájárulhat az eljárás objektivitásához és a jogbiztonsághoz, az igazságszolgáltatás megfelelő szervezése érdekében.
75. Másrészt, ami a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés kizártságát, azaz a határidő lejárta után tett nyilatkozatok elfogadhatatlanságát illeti, megjegyzem, hogy ez elvileg nem teszi ki a bírákat semmilyen külső nyomásnak vagy befolyásnak, sőt megfosztja a KRS‑t a mérlegelési jogkör gyakorlásának lehetőségétől.
76. Az egyetlen kétség, amely véleményem szerint a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény 69. cikkével kapcsolatban esetleg felmerülhet, az az abszolút jogvesztő határidő arányosságára vonatkozik, amely nem veszi figyelembe többek között a szükségesség vagy a vis maior elvét, feltéve, hogy ezt a kétséget az előterjesztő bíróság is megerősíti.
77. Úgy tűnik azonban, hogy egyrészt a jelen ügy körülményei között ez a helyzet hipotetikus marad, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem hivatkozik semmilyen vis maiorra vagy olyan rendkívüli körülményre, amely megakadályozhatná az érintett bírót abban, hogy nyilatkozatát időben benyújtsa,(92) másrészt, hogy az érintett bíró akaratától függetlenül olyan helyzet kövekezhessen be, amely megakadályozza a bírót jogvesztő határidőt betartásában, mindenféleképpen az igazságszolgáltatás szervezetének követelményeivel együtt kell mérlegelni.(93)
78. Ezért – a fent említett, a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörébe tartozó ellenőrzésekre is figyelemmel – nem tűnik számomra úgy, hogy a jelen ügy körülményei között a szóban forgó nemzeti rendelkezés sérti a bírói függetlenség elvét.
79. Összefoglalva, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt javaslom válaszolni, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal elvben nem ellentétes a nemzeti rendelkezés olyan értelmezése, amely szerint a bíró azon nyilatkozatának késedelmes megtétele, amelyben kifejezésre juttatja, hogy a bírói tisztséget a nyugdíjkorhatáron túl is be kívánja tölteni, a határidő elmulasztásának körülményeire és e mulasztásnak a bírói tisztség betöltésének engedélyezésére vonatkozó eljárás szempontjából fennálló jelentőségére tekintet nélkül hatálytalan, feltéve, hogy e szabályok megfelelnek az arányosság elvének.
V. Végkövetkeztetés
80. A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:
1) Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a bíró azon szándéknyilatkozatának érvényességét, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is bírói tisztséget kíván ellátni, olyan hatóság engedélyétől teszi függővé, amely bizonyítottan nem független a jogalkotó vagy a végrehajtó hatalomtól, és amely a határozatait homályos és nehezen ellenőrizhető kritériumok alapján hozza meg.
2) Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal főszabály szerint nem ellentétes a nemzeti szabályozás olyan értelmezése, amely szerint a bíró azon nyilatkozatának késedelmes megtétele, amelyben kifejezésre juttatja, hogy a bírói tisztséget a nyugdíjkorhatáron túl is be kívánja tölteni, a határidő elmulasztásának körülményeire és e mulasztásnak a bírói tisztség betöltésének engedélyezésére vonatkozó eljárás szempontjából fennálló jelentőségére tekintet nélkül hatálytalan, feltéve, hogy e szabályozás megfelel az arányosság elvének.