A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2010. március 4.*(1)

„Dömping – A Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatala – Piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállása – Egyéni elbírálás – Mintavétel – Védelemhez való jog – Egyenlő bánásmód – Kár – Bizalomvédelem – Indokolási kötelezettség”

A T‑407/06. és T‑408/06. sz. egyesített ügyekben,

a Zhejiang Aokang Shoes Co., Ltd (székhelye:Yongjia [Kína])

felperesnek (T‑407/06)

és

a Wenzhou Taima Shoes Co., Ltd (székhelye: Wenzhou [Kína])

felperesnek (T‑408/06)

(képviselik őket: I. MacVay solicitor, R. Thompson QC és K. Beal barrister)

az Európai Unió Tanácsa (képviseli: J.‑P. Hix, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Berrisch ügyvéd)

alperes ellen,

támogatják:

az Európai Bizottság (képviselik: H. van Vliet és T. Scharf, meghatalmazotti minőségben),

a Confédération européenne de l’industrie de la chaussure (CEC), (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik kezdetben: P. Vlaemminck, G. Zonnekeyn és S. Verhulst ügyvédek, később: P. Vlaemminck és A. Hubert ügyvédek)

és

a BA.LA. di Lanciotti Vittorio & C. Sas (székhelye: Monte Urano [Olaszország] és további tizenhat beavatkozó, amelyek neve a mellékletben szerepel, képviselik őket: G. Celona, P. Tabellini és C. Cavaliere ügyvédek)

beavatkozók,

a Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2006. október 5‑i 1472/2006/EK tanácsi rendeletnek (HL L 275., 1. o.) a felpereseket érintő részében történő részleges megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában,

AZ EURÓPAI UNIÓ TÖRVÉNYSZÉKE

(nyolcadik tanács),

tagjai: E. Martins Ribeiro elnök, S. Papasavvas (előadó) és A. Dittrich bírák,

hivatalvezető: C. Kantza tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. február 11‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        Az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22‑i 384/96/EK módosított tanácsi rendelet (HL L 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 45. o., a továbbiakban: alaprendelet) 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Dömpingellenes vám vethető ki minden olyan dömpingelt termékre, amelynek a Közösségben történő szabad forgalomba bocsátása kárt okoz.

(2)      Egy termék akkor tekinthető dömpingelt terméknek, ha a Közösségbe irányuló exportára alacsonyabb, mint egy hasonló terméknek a rendes kereskedelmi forgalomban az exportáló országra megállapított összehasonlítható ára.”

2        Az alaprendelet 2. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerint „[a] rendes érték rendszerint az exportáló országban a független vevők által a rendes kereskedelmi forgalom keretében ténylegesen fizetett vagy fizetendő árakon alapszik”.

3        A piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállása megadásának feltételeit illetően az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja előírja:

„b)      A Kínai Népköztársaságból […] származó behozatallal kapcsolatos dömpingellenes vizsgálatok során a rendes értéket az (1)–(6) bekezdésnek megfelelően határozzák meg, amennyiben a vizsgálat alá eső egy vagy több gyártó megfelelően indokolt kérelme alapján […] kimutatható, hogy piacgazdasági feltételek érvényesülnek e gyártó vagy gyártók számára az érintett hasonló termék gyártása és értékesítése tekintetében. Ettől eltérő esetben az a) albekezdésben megállapított szabályokat kell alkalmazni.”

4        Az alaprendelet 9. cikkének (6) bekezdése értelmében:

„(6)      Ha a Bizottság a 17. cikknek megfelelően a vizsgálatának körét korlátozza, a 17. cikknek megfelelően jelentkező, de a vizsgálati körbe nem tartozó exportőrök vagy termelők importjaira alkalmazandó dömpingellenes vám nem haladhatja meg a mintában szereplő felekre nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát. […] Egyéni vámokat kell kivetni az exportőr vagy gyártó azon importjaira, amelyek a 17. cikk alapján egyéni elbírálásban részesülnek.”

5        A mintavétel alkalmazásából álló módszert illetően az alaprendelet 17. cikkének (1) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Azokban az esetekben, amikor a panaszosok, az exportőrök vagy importőrök, a termékfajták vagy az ügyletek száma túl magas, a vizsgálat a kiválasztás időpontjában rendelkezésre álló információk alapján statisztikailag érvényes minták használatával a felek, termékek vagy ügyletek ésszerű körére korlátozható, vagy arra a legnagyobb reprezentatív termelési, eladási vagy exportmennyiségre szűkíthető, amely a rendelkezésre álló idő alatt megfelelően megvizsgálható.

[…]

(3)      A vizsgálat e cikkel összhangban történő korlátozása esetén is ki kell azonban számítani az egyéni dömpingkülönbözetet azon eredetileg ki nem választott exportőrök vagy gyártók vonatkozásában, amelyek a szükséges információkat az e rendeletben meghatározott határidőn belül benyújtják, kivéve azt az esetet, ha az exportőrök, illetve importőrök száma olyan magas, hogy az egyedi vizsgálatok túlzott terhet jelentenének, és akadályoznák a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését.”

6        A kár fennállásának meghatározásával kapcsolatban az alaprendelet 3. cikkének (1), (2) és (6) bekezdése előírja:

(1)      E rendelet értelmében a „kár” kifejezés, amennyiben nincs másként meghatározva, a Közösség egy gazdasági ágazatának okozott jelentős hátrányt, a Közösség egy gazdasági ágazatának jelentős hátrány okozásával való fenyegetését, illetve az ilyen gazdasági ágazat létrehozásának jelentős hátráltatását jelenti, és e cikk rendelkezéseinek megfelelően kell értelmezni.

(2)      A kármegállapításnak tényleges bizonyítékokon és tárgyilagos vizsgálaton kell alapulnia, a) mind a dömpingelt import mennyiségét és a dömpingelt importnak a Közösség piacán lévő hasonló termékek árára gyakorolt hatását; b) mind az ilyen importnak valamely közösségi ágazatra gyakorolt hatását illetően.

[…]

(6)      A (2) bekezdéssel kapcsolatosan bemutatott összes releváns bizonyítékkal alátámasztva bizonyítani kell, hogy a dömpingelt behozatal e rendelet értelmében kárt okoz. Ez különösen annak bizonyítását igényli, hogy az (5) bekezdésben leírt, a közösségi ágazatot érő hatást a (3) bekezdés alapján megállapított mennyiség‑ és/vagy árszint okozta, és hogy ez a hatás olyan mértékű, amely jelentősnek minősíthető.”

7        Az alaprendelet 9. cikke (4) bekezdésének utolsó mondata szerint „[a] dömpingellenes vám összege nem haladhatja meg a megállapított dömpingkülönbözetet, de a különbözetnél alacsonyabbnak kell lennie, ha az ilyen kisebb összegű vám is elegendő a közösségi ágazatot ért kár elhárításához”.

8        Az alaprendelet 18. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében:

„(3)      Az érdekelt fél által benyújtott információkat abban az esetben sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha azok nem minden szempontból tökéletesek, feltéve hogy az ésszerűen pontos ténymegállapítást a hiányosságok nem nehezítik meg indokolatlanul, az információk ellenőrizhetők, és azokat időben és megfelelő módon nyújtják be, továbbá hogy a fél a legjobb tudása szerint járt el.

(4)      A bizonyítékok vagy információk el nem fogadása esetén az azokat szolgáltató felet haladéktalanul értesíteni kell ennek okairól, és lehetőséget kell biztosítani számára, hogy meghatározott határidőn belül további magyarázatokkal szolgáljon. Ha a magyarázatok elégtelennek minősülnek, e bizonyítékok vagy információk visszautasításának okait nyilvánosságra kell hozni, és a közzétett ténymegállapításokban fel kell tüntetni.”

9        Az alaprendelet 20. cikkének (1), (2), (4) és (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A panaszosok, az importőrök, az exportőrök és az azokat képviselő szervezetek, valamint az exportáló ország képviselői kérhetik azon részletek nyilvánosságra hozatalát, amelyekre átmeneti intézkedések alkalmazásának alapjául szolgáló lényeges tények és szempontok alapultak. Az ilyen adatok nyilvánosságra hozatalát írásban, az átmeneti intézkedések megállapítását követően azonnal kérni kell, ami után a nyilvánosságra hozatal a lehető legrövidebb időn belül írásban történik.

(2)      Az (1) bekezdésben említett felek kérhetik azon alapvető tények és szempontok végső nyilvánosságra hozatalát, amelyeken a végleges intézkedések bevezetésére vagy a vizsgálat, illetve az eljárás intézkedések alkalmazása nélküli megszüntetésére irányuló javaslatok alapulnak, különös tekintettel minden olyan ténynek és szempontnak a nyilvánosságra hozatalára, amely eltér az átmeneti intézkedések során alkalmazottaktól.

[…]

(4)      A végső nyilvánosságra hozatalt írásban kell megtenni. Ennek – a bizalmas információk védelmének megfelelő figyelembevételével – a lehető legrövidebb időn belül, rendszerint legkésőbb a végleges határozat vagy a 9. cikk szerinti a végső intézkedésre irányuló javaslat Bizottságnak történő benyújtása előtt egy hónappal meg kell történnie. Ha a Bizottság nincs abban a helyzetben, hogy bizonyos tényeket és szempontokat ezen időszak alatt nyilvánosságra hozzon, ezeket az ezt követő lehető legrövidebb időn belül nyilvánosságra kell hozni. A nyilvánosságra hozatal a Bizottság vagy a Tanács által meghozható döntéseket nem befolyásolja, de amennyiben ezek a döntések eltérő tényeken és szempontokon alapulnak, azokat a lehető legrövidebb időn belül nyilvánosságra kell hozni.

(5)      A végső nyilvánosságra hozatalt követően benyújtott előterjesztéseket csak akkor lehet figyelembe venni, ha azokat a Bizottság által, az adott ügyben meghatározott határidőn belül nyújtják be, amely határidő, az ügy sürgősségének megfelelő figyelembevétele mellett, 10 napnál nem lehet kevesebb.”

10      A Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény (WTO) (HL L 336., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet 21. kötet, 82. o.) 1.A. mellékletében szereplő, az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL L 336., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 189. o., a továbbiakban: 1994. évi dömpingellenes megállapodás) 6.9. pontja szerint:

„A véghatározat meghozatala előtt a hatóságoknak tájékoztatniuk kell az érdekelt feleket azokról az alapvető tényekről, amelyek vizsgálatán a végleges intézkedésről szóló döntés alapul. Ezt a tájékoztatást úgy kell időzíteni, hogy a feleknek érdekeik megvédéséhez elegendő idő álljon rendelkezésükre.”

 A jogvita előzményei és a megtámadott rendelet

11      A felperesek – a Zhejiang Aokang Shoes Co., Ltd és a Wenzhou Taima Shoes Co., Ltd – Kínában bejegyzett, cipőgyártással és -exporttal foglalkozó társaságok.

12      A Kínából származó és a Kombinált Nómenklatúra meghatározott kódjai alá tartozó cipők behozatalára vonatkozóan mennyiségi kvótarendszert vezettek be, amely 2005. január 1‑jén járt le.

13      A Confédération européenne de l’industrie de la chaussure (Európai Cipőipari Szövetség, CEC) 2005. május 30‑án benyújtott panaszát követően az Európai Közösségek Bizottsága dömpingellenes eljárást indított egyes, Kínából és Vietnamból származó, bőr felsőrésszel rendelkező cipők behozatalát illetően. Az eljárás megindításáról szóló értesítést az Európai Közösségek Hivatalos Lapja 2005. július 7‑i számában tették közzé (HL C 166., 14. o., a továbbiakban: eljárás megindításáról szóló értesítés).

14      Az érintett felek magas számára tekintettel az eljárás megindításáról szóló értesítés 5.1. pontjának a) alpontjában mintavételi módszer alkalmazását irányozták elő az alaprendelet 17. cikkének megfelelően.

15      A felperesek felvették a kapcsolatot a Bizottsággal, és 2005. július 25‑én benyújtották részére az eljárás megindításáról szóló értesítés 5.1. pontjának e) alpontja szerint szükséges információkat annak érdekében, hogy megkapják a piacgazdasági feltételek alapján működő vállalkozás jogállását (a továbbiakban: MET), illetve hogy – ennek hiányában – egyéni elbírálásban részesüljenek. 2006. január 13‑i elektronikus levelében a felperesek tanácsa azt kívánta megtudni a Bizottságtól, hogy a MET, illetve az egyéni elbírálás iránt a mintában nem szereplő exportőrök által előterjesztett – és külön‑külön nem vizsgált – kérelmeket illetően milyen eljárást szándékozik követni. 2006. január 17‑i elektronikus levelében a Bizottság kijelentette, hogy a folyamatban lévő vizsgálatra tekintettel megtagadja e tekintetben a nyilatkozattételt.

16      2006. március 23‑án a Bizottság elfogadta a Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló 553/2006/EK rendeletet (HL L 98, 3. o., a továbbiakban: ideiglenes rendelet).

17      Az ideiglenes rendelet (9) preambulumbekezdése szerint a dömping és a kár kivizsgálása a 2004. április 1‑je és 2005. március 31. közötti időszakra (a továbbiakban: vizsgálati időszak) terjedt ki. A kárfelmérés szempontjából lényeges tendenciák tekintetében a Bizottság a 2001. január 1‑je és 2005. március 31. vége közötti időszak adatait elemezte (a továbbiakban: érintett időszak).

18      Figyelembe véve annak szükségességét, hogy a MET‑ben esetlegesen nem részesülő kínai és vietnami exportáló gyártók számára rendes értéket állapítsanak meg, a rendes érték egy analóg ország – ez esetben a Brazil Szövetségi Köztársaság – adatai alapján történő megállapítása céljából ellenőrzést végeztek három brazil vállalat telephelyén (az ideiglenes rendelet (8) preambulumbekezdése).

19      Az ideiglenes rendelet (10), (11), (40) és (41) preambulumbekezdéséből következik, hogy az érintett termékkörbe főként olyan szandál, bakancs, utcai cipő és városi viseletre alkalmas cipő tartozik, amely bőr, illetve rekonstruált bőr felsőrésszel rendelkezik. Ezenkívül az ideiglenes rendelet (12)‑(31) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság az érintett termékkörből kizárta a speciális technológiával készült sportcipőket (Special Technology Athletic Footwear, a továbbiakban: „STAF”), ugyanakkor e termékkörbe sorolta a gyermeklábbeliket.

20      A dömping meghatározásának keretében a Bizottság a mintavételi módszert alkalmazta. Az ideiglenes rendelet (55) preambulumbekezdése szerint azon kínai exportáló gyártók közül, amelyek jelezték a mintavételben való részvételre irányuló szándékukat, 154‑en exportáltak a Közösségbe a vizsgálati időszak alatt. Ugyanezen preambulumbekezdés szerint e vállalatokat kezdetben együttműködő társaságoknak tekintették, és figyelembe vették a minta kiválasztásánál.

21      Az ideiglenes rendelet (57) preambulumbekezdéséből következik, hogy a Bizottság végül olyan mintát hagyott jóvá, amely a Közösségbe irányuló kínai export több mint 20%‑át képviselő 13 kínai exportáló gyártót foglalta magában. Ugyanezen rendelet (59) preambulumbekezdése szerint a szóban forgó kiválasztásnál figyelembe vett kritérium először is az exportáló gyártó Közösségbe irányuló exportjának mennyisége, másodsorban pedig az exportáló gyártó hazai piaci értékesítésének mennyisége volt. Ez utóbbi kritériummal kapcsolatban a Bizottság megállapította az ideiglenes rendelet (60) preambulumbekezdésében, hogy a hazai eladásokra vonatkozó adatok növelik a minta reprezentativitását, mivel információt közölnek az érintett terméknek a hazai piacokon történő gyártásával és értékesítésével összefüggő árakról és költségekről. Az ideiglenes rendelet (61) preambulumbekezdése szerint a mintába felvett kínai társaságok a vizsgálatban együttműködő gyártók Közösségbe irányuló exportjának 25%‑át, hazai eladásainak pedig 42%‑át képviselték. Ugyanezen preambulumbekezdés szerint a STAF‑típusú lábbelik kizárása nem módosította jelentős mértékben a minták reprezentativitását.

22      Az ideiglenes rendelet (62) preambulumbekezdésének megfelelően azokat az exportáló gyártókat, amelyeket nem vettek fel a mintába, tájékoztatták arról, hogy a rájuk vonatkozó dömpingellenes vám megállapítására az alaprendelet 9. cikke (6) bekezdésének rendelkezéseivel összhangban kerül sor. Az egyéni dömpingkülönbözetnek az alaprendelet 9. cikkének (6) bekezdése és 17. cikkének (3) bekezdése alapján történő kiszámítására irányuló, ezen exportáló gyártók által benyújtott kérelmekkel kapcsolatban a Bizottság úgy vélte az ideiglenes rendelet (64) preambulumbekezdésében, hogy e kérelmek egyedi vizsgálata túlzott terhet jelentene, és akadályozná a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését. E körülmények között e gyártók dömpingkülönbözetét a mintát képező társaságok dömpingkülönbözetei súlyozott átlagának megállapítása révén határozták meg (az ideiglenes határozat (135) és (143) preambulumbekezdése).

23      2006. április 7‑i levelében a Bizottság az alaprendelet 14. cikkének (2) bekezdése, illetve 20. cikkének (1) bekezdésének értelmében megküldte a felpereseknek az ideiglenes rendelet egy másolatát, valamint azt a dokumentumot, amely azon alapvető tényeket és szempontokat tartalmazó részleteket foglalta magában, amelyek az ideiglenes dömpingellenes vám kivetésének alapjául szolgáltak (a továbbiakban: ideiglenes információs dokumentum). A Bizottság felhívta a felpereseket, hogy az e dokumentumokkal kapcsolatos esetleges észrevételeiket 2006. május 8‑ig közöljék.

24      A Bizottság az alaprendelet 20. cikkének (2)–(4) bekezdése értelmében 2006. július 7‑én telefaxon megküldte a felpereseknek a végleges dömpingellenes vám kivetésének javaslatát megalapozó alapvető tényekről és szempontokról szóló végleges információs dokumentumot.

25      A Bizottság e dokumentum H. címében ismertette azon végleges dömpingellenes intézkedésekkel kapcsolatos szempontjait, amelyeket javasolni fog a Tanácsnak. Az intézkedések mibenlétét illetően a Bizottság megállapította, hogy először is a gyártók azon kötelezettségvállalása, hogy nem értékesítenek olyan árszint alatt, amellyel elháríthatták volna a közösségi ágazatot jelentősen károsító dömpinget, nem minősül megfelelő intézkedésnek, másodsorban pedig, hogy késleltetett vámrendszert kell alkalmazni (a végleges információs dokumentum 278–291. pontja).

26      A késleltetett vámrendszerre vonatkozóan a Bizottság megállapította, hogy a behozatali mennyiség 2005. január 1‑jétől – a mennyiségi kvótarendszer lejártának időpontjától – jelentős kárt okozott a közösségi ágazatnak (lásd a fenti 12. pontot). Ugyanis 2005 első három hónapjában – amely a vizsgálati időszak részét képezte (lásd a fenti 17. pontot) – a közösségi ágazatot az érintett időszakban – arányosan – a legerősebb hanyatlás jellemezte több gazdasági mutató, így a költséghatékonyság, az eladási árak, a piaci részesedések, az eladások, a foglalkoztatottság és a termelés szempontjából. E körülmények között a Bizottság különös figyelmet fordított a kárt okozó dömpingmagatartás mennyiségi tényezőjére. Ennek megfelelően megállapította, hogy kizárólag a meghatározott mértéket túllépő behozatali mennyiség okozott kárt, és hogy ennélfogva nem szükséges az értékvám formájában való beavatkozás a tisztességes verseny helyreállítása érdekében. Következésképpen a dömpingellenes vámot kizárólag azon importált termékmennyiségre kell alkalmazni, amely túllépi a meghatározott éves mértéket. A jelen esetben e késleltetett vámrendszer a kár elhárítása szempontjából megfelelő, mivel figyelembe veszi a kvótarendszer hatásait, és biztosítja az érdekelt felek érdekegyensúlyát. A javasolt dömpingellenes vámot tehát a Kínából származó azon behozott cipőmennyiségre kell alkalmazni, amely meghaladja az évi 140 millió pár küszöbértéket. E mennyiség tükrözi a Bizottságnak a Kínából származó 2005. évi behozatali mennyiségre vonatkozó értékelését, amely figyelembe veszi a 2004‑ben behozott mennyiségeket is (a végleges információs dokumentum 285–287. és 291. pontja).

27      Ennek megfelelően a Bizottság a kár elhárításának mértékével azonos végleges dömpingellenes vám kivetését javasolta a Kínából származó évi 140 millió pár cipőt meghaladó mennyiségű behozatalra vonatkozóan. Ezt a mértéket a referenciaárakhoz viszonyított 23%‑os alákínálási különbözetben állapították meg (a végleges információs dokumentum 293. pontja).

28      A Bizottság felhívta a felpereseket, hogy 2006. július 17‑ig küldjék meg részére a végleges információs dokumentumra vonatkozó észrevételeiket.

29      2006. július 28‑i levelében a Bizottság megküldte a felpereseknek a végleges információs dokumentum kiegészítését. E dokumentum célja – az első két bekezdése szerint – az volt, hogy tájékoztassa az érdekelt feleket a javasolni kívánt végleges dömpingellenes vám kiszámítását érintő változásról. A kereskedelmi főigazgatóság megvizsgálta a meghatározott érdekelt felek által az eredetileg tervezett késleltetett vámrendszerre vonatkozóan (lásd a fenti 25–27. pontot) tett észrevételeket. A Bizottság ebben a dokumentumban elvetette e rendszer javaslatát. Új álláspontja keretében hangsúlyozta, hogy a behozatali mennyiség ténylegesen kárt okozó mértékben 2004‑ben növekedett, és hogy 2005 volt az első olyan év, amelyben a Kínából származó cipők behozatalát nem sújtotta kvótarendszer. Ezenkívül a Bizottság megállapította a behozatal kárt nem okozó mértékét a Kínából és Vietnamból származó 2003. évi behozatali mennyiség, azaz 109 millió pár cipő alapulvételével. Ezen új álláspont szerint e mennyiség gazdasági hatását figyelembe kell venni a kár elhárítása mértékének meghatározásánál. Ennek megfelelően egyrészt csökkentették a kár elhárításának mértékét a kárt nem okozó behozatali mennyiség figyelembevétele érdekében, másrészt a végleges vámot az első pár importált cipőtől kezdve alkalmazták. Az e dokumentumban ismertetett négy szakaszból álló módszer szerint a Bizottság a legalacsonyabb vám szabálya (ún. „lesser duty”‑szabály) alapján a Kínából származó behozatalra vonatkozóan a kár elhárításához szükséges mértékkel megegyező – a jelen esetben 16,5%‑os – végleges dömpingellenes vám kivetését határozta el.

30      Ezen új javaslat hivatalos megfogalmazása céljából a Bizottság a 2006. július 28‑i levélhez mellékelte azokat a pontokat, amelyeknek szerepelniük kell a végleges információs dokumentum új H. címében, és fel kell váltaniuk e dokumentum korábbi H. címében szereplőket (lásd a fenti 25. pontot). A Bizottság a végleges információs dokumentum új H. címe szerinti 278. és 279. pontban kifejtette, hogy kizárólag a meghatározott mennyiséget túllépő behozatal okozhatott jelentős kárt a kvótarendszer lejártát megelőzően, így tehát a kár elhárítása mértékének a vizsgálati időszak eredményei alapján végzett meghatározása keretében figyelembe kellett venni azt a tényt, hogy meghatározott behozatali mennyiségek nem okoztak kárt. Következésképpen azokat a mennyiségeket, amelyek nem okoztak jelentős kárt, figyelembe kellett venni a kár elhárítása mértékének meghatározásánál. Ugyanezen dokumentum 280. pontjában a Bizottság ismertette az alkalmazott módszert.

31      A Bizottság felhívta a felpereseket, hogy 2006. augusztus 2‑ig küldjék meg részére a végleges információs dokumentum kiegészítésére vonatkozó észrevételeiket. A felperesek ezen időpontig benyújtották észrevételeiket.

32      2006. október 5‑én az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2006. október 5‑i 1472/2006/EK rendeletet (HL L 275., 1. o., a továbbiakban: megtámadott rendelet). A megtámadott rendelet alapján a Tanács a sportcipők, a STAF‑típusú lábbelik, a papucsok és más házicipők, valamint az orrmerevítővel ellátott lábbelik kivételével a Kínából származó és a Kombinált Nómenklatúra meghatározott kódjai alá tartozó bőr vagy rekonstruált felsőrésszel rendelkező cipők behozatalára vonatkozóan végleges dömpingellenes vámot vezetett be (a megtámadott rendelet 1. cikke). A felperesek által gyártott cipők vám előtti nettó, FOB közösségi határparitásos árára vonatkozó vámtételt 16,5%‑ban határozták meg. A megtámadott rendelet 3. cikke szerint e vámtétel kétéves időtartamban volt alkalmazandó.

33      A MET megadása iránt több társaság által előterjesztett azon kérelmekhez kapcsolódó kérdésekkel, amelyekről a Bizottság nem határozott, a Tanács a megtámadott rendelet (60)–(65) preambulumbekezdésében foglalkozott.

34      E preambulumbekezdések szerint az a tény, hogy a Bizottság nem válaszolt külön‑külön az e tekintetben hozzá benyújtott valamennyi kérelemre, nem minősül az alaprendelet megsértésének. Ellenkezőleg, mindez megfelel e rendelet 17. cikkének. Az e cikkben előírt mintavételi módszer abban az esetben is alkalmazandó, amikor nagyszámú érintett társaság kérelmezi a MET megadását vagy az egyéni elbírálás alkalmazását. A jelen esetben az érintett társaságok által benyújtott kérelmek kivételesen magas száma miatt az adminisztráció kizárólag a mintát képező társaságok kérelmeit tudta egyedileg megvizsgálni annak érdekében, hogy az ügy iratainak lehető legegyedibb elemzéséből eredő követelményeket összeegyeztesse a kötelező határidők betartásával. Mindez azt eredményezte, hogy a mintát képező társaságokra megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát a mintában nem szereplő társaságokra is alkalmazták. Ebből következik, hogy a közigazgatási eljárás során megfogalmazott azon kifogásokat, amelyek szerint a dömping megállapítása nem reprezentatív, szintén el kell utasítani.

35      E megfontolások vonatkoznak az egyéni elbírálás alkalmazására irányuló kérelmekre is.

36      A Kínából származó behozatali mennyiségek által okozott kár elhárításához szükséges mértékű vámmal kapcsolatban a Tanács a végleges információs dokumentum új H. címében szereplő és a végleges információs dokumentum kiegészítéséhez mellékelt 275–280. pont (lásd a fenti 30. pontot) megismétlésével kifejtette a megtámadott rendelet (296)–(301) preambulumbekezdésében, hogy a jelen eset sajátosságait – különösen a kvótarendszer 2005. január 1‑jéig való fennállását – figyelembe kell venni. Tekintettel arra, hogy a kvótarendszer megakadályozta a jelentős kár bekövetkezését a közösségi ágazatban, miközben a behozatal e rendszer lejártát követő növekedése döntő mértékben fejtett ki káros hatást, a Tanács úgy vélte, hogy csak egy bizonyos küszöbértéket meghaladó mennyiségű behozatal okozhatott kárt a kvótarendszer eltörlését megelőzően. Ennélfogva a vizsgálati időszak eredményei alapján meghatározott kárkülönbözetnek tükröznie kellett azt a tényt, hogy bizonyos behozatali mennyiségek nem okoztak jelentős kárt. E módszer alkalmazása – amely a 2003. évi behozatali mennyiségek értékén alapul – a Kínából származó behozatali mennyiségekre vonatkozóan 16,5%‑os kárkülönbözet megállapításához vezetett azon 23%‑os küszöb helyett, amelyet akkor alkalmaztak volna a megtámadott rendelet (295) preambulumbekezdése szerint, ha a Bizottság nem vette volna figyelembe a jelen eset sajátosságait.

 Az eljárás és a felek kérelmei

37      A Törvényszék Hivatalához 2006. december 21‑én benyújtott keresetleveleikkel a felperesek előterjesztették a jelen kereseteket.

38      A Törvényszék Hivatalához 2007. április 2‑án benyújtott beadványaival a Bizottság beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Tanács kérelmeinek támogatása végett. A Bizottság 2007. október 4‑i leveleiben arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy lemond a beavatkozási beadvány benyújtásáról, de részt vesz a tárgyaláson.

39      A Törvényszék Hivatalához 2007. április 5‑én benyújtott beadványaival a CEC beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

40      A Törvényszék Hivatalához 2007. április 13‑án benyújtott beadványaikkal a Provincia di Ascoli Piceno (Olaszország), a Comune di Monte Urano (Olaszország), a BA.LA. di Lanciotti Vittorio & C. Sas és további tizenhat olasz cipőgyártó társaság, amelyek neve a mellékletben szerepel, beavatkozási kérelmet terjesztettek elő a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

41      2007. szeptember 4‑i végzésével a Törvényszék második tanácsának elnöke helyt adott a Bizottság, a CEC, a BA.LA. di Lanciotti Vittorio & C. és a tizenhat olasz cipőgyártó társaság (a továbbiakban: olasz gyártók) beavatkozási kérelmeinek. Ezzel szemben a Provincia di Ascoli Piceno és a Comune di Monte Urano kérelmeit elutasította.

42      Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a nyolcadik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyeket e tanács elé utalták.

43      A Bíróság Hivatalához 2007. október 4‑én benyújtott beadványaikkal a Provincia di Ascoli Piceno és a Comune di Monte Urano fellebbezést nyújtottak be a Bíróság Alapokmánya 57. cikkének első bekezdése alapján, amelyben a 2007. szeptember 4‑én hozott végzés hatályon kívül helyezését kérték, amennyiben az elutasítja beavatkozási kérelmeiket. A C‑463/07. P.(I). és a C‑463/07. P.(I). sz., Provincia di Ascoli Piceno és a Comune di Monte Urano kontra Tanács egyesített ügyekben 2008. január 25‑én hozott két végzésével (az EBHT‑ban még nem tették közzé) a Bíróság elnöke elutasította e fellebbezéseket.

44      A CEC és az olasz gyártók benyújtották beavatkozási beadványukat 2007. október 15‑én, illetve október 18‑án.

45      A Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke 2009. január 8‑i végzésével a felek meghallgatását követően úgy határozott, hogy egyesíti a T‑407/06. és a T‑408/06. sz. ügyet az eljárási szabályzat 50. cikkével összhangban a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélethozatal céljából.

46      A Törvényszék az előadó bíró jelentésére tekintettel úgy döntött, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt.

47      A Törvényszék a 2009. február 11‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.

48      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        a felpereseket érintő részben semmisítse meg a megtámadott rendeletet;

–        a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére;

–        kötelezze a beavatkozókat a saját költségeik viselésére.

49      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a kereseteket mint elfogadhatatlanokat vagy megalapozatlanokat;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

50      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a kereseteket.

51      A CEC és az olasz gyártók azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a kereseteket;

–        kötelezze a felpereseket a költségek viselésére.

 A jogkérdés

52      Keresetük alátámasztására a felperesek a következőkre alapított hét jogalapot terjesztik elő:

–        az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) és c) pontjának és az egyenlő bánásmód elvének a megsértése;

–        az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének a megsértése;

–        a bizalomvédelem elvének a megsértése;

–        a védelemhez való jog, az indokolási kötelezettség és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértése;

–        a dömpingkülönbözet hibás kiszámítása;

–        az alaprendelet 20. cikkének a megsértése, a védelemhez való jog megsértése és az indokolási kötelezettség megsértése a közösségi ágazatot ért kárra vonatkozóan;

–        téves jogalkalmazás és nyilvánvaló értékelési hiba a közösségi ágazatnak okozott kárt illetően.

53      Az első három, valamint az ötödik jogalapjuk keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság több ízben tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a felperesek MET megadása, illetve az egyéni elbírálás alkalmazása iránti kérelmét, anélkül hogy megvizsgálta volna azokat.

54      A Törvényszék e jogalapokat a továbbiakban együttesen vizsgálja meg.

 Az első három, valamint az ötödik jogalapról, amelyek az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) és c) pontjának, a 9. cikke (5) bekezdésének, az egyenlő bánásmód elvének és a bizalomvédelem elvének a megsértésén, valamint a felperesek dömpingkülönbözetének hibás kiszámításán alapulnak

 A felek érvei

55      A felperesek előadják, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) és c) pontjának rendelkezései alapján nem lehet e rendelet 17. cikkére hivatkozni annak megtagadása céljából, hogy valamely exportőr a MET megadása iránt kérelmet nyújtson be, és azt a Bizottság megvizsgálja.

56      Ezen érvelés az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének szó szerinti értelmezéséből ered. Ennek megfogalmazása szerint ugyanis valamennyi gyártó egyénileg köteles a MET megadása iránti kérelmet benyújtani, amelyeket külön‑külön kell elbírálni, és a közösségi intézmények kötelesek a kérelmező által előterjesztett bizonyítékok alapján választ adni arra, hogy a kérelem teljesíti‑e a vonatkozó követelményeket, anélkül hogy az alaprendelet 17. cikke bármely kivételt tartalmazna e tekintetben. Ennek megfelelően a Tanács a MET megadása iránti kérelmekről való döntés nélkül nem jogosult meghatározni a dömpingkülönbözetet, illetve foglalkozni a kárra vonatkozó kérdésekkel.

57      Ezt a megközelítést megerősítik az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) és c) pontjának jogalkotási történetéhez kapcsolódó megfontolások, valamint e rendelkezés célja, amely különféle vállalkozásoknak a Kínában megvalósított gazdasági reformokra tekintettel tanúsított magatartásának és működési feltételeinek egyéni vizsgálatára irányul. A „MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelem formanyomtatványa” megerősíti a Bizottság e kérelem elbírálására irányuló kötelezettségét, anélkül hogy bármely kivételt említene e tekintetben.

58      A Tanács álláspontja ezenkívül ellentétes az ítélkezési gyakorlattal, amely már meghatározta, hogy először is a MET‑et kizárólag azon exportőröknek lehet megadni, amelyek kérelmet nyújtottak be, és teljesítik a vonatkozó feltételeket, másodsorban e kérelem elemzésének eredményét nem lehet általánosabban alkalmazni. Az ítélkezési gyakorlat egyébiránt megállapította, hogy a MET megadására vonatkozó eljárás különbözik a végleges dömpingellenes vám meghatározásának eljárásától, és hogy az intézmények kötelesek az e jogállás megadására irányuló valamennyi kérelmet egyedileg elbírálni. Márpedig a jelen esetben a felpereseknek még csak lehetőségük sincs vitatni az intézmények arra vonatkozó értékelését, hogy a MET megadásához szükséges feltételeket teljesítik‑e.

59      A felperesek elemzését az intézmények közigazgatási gyakorlata is alátámasztja, amely szerint ezen intézmények a kérelmezők jelentős száma, illetve a mintavételi módszer alkalmazása esetén sem tagadták meg a MET megadása iránti kérelmek elbírálását.

60      Hasonlóképpen az egyenlő bánásmód elve arra kötelezi az intézményeket, hogy a MET megadása iránti kérelmek összességét megvizsgálják, és nem csupán azokat, amelyek a mintát képező társaságoktól származnak. Márpedig semmilyen objektív okra nem lehet hivatkozni, amely igazolná e „diszkriminációt”, az alaprendelet 17. cikke pedig nem alkalmazható oly módon, hogy az eltérő bánásmódhoz vezessen az érintett gazdasági szereplők között. Ellenkezőleg, az ítélkezési gyakorlat kizárta annak lehetőségét, hogy a mintavételi módszert alkalmazzák a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmek megvizsgálása céljából. Ezenkívül a Tanács állításaival ellentétben veszélyeztetné a minta reprezentativitását, ha azt annak ismerete nélkül választanák ki, hogy a kínai gazdasági szereplőknek hozzávetőleg hány százaléka jogosult a MET megadására.

61      Ennek megfelelően a mintavételi módszer alkalmazása esetén az intézmények kötelesek a mintát képező és a MET‑ben, vagy adott esetben egyéni elbírálásban részesülő társaságok dömpingkülönbözeteinek súlyozott átlagát azon társaságokra vonatkozóan is alkalmazni, amelyek ugyan nem szerepelnek a mintában, de a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmüket elfogadták. Ezen eljárási mód – amely nem jelenti a dömpingkülönbözetnek a mintába fel nem vett, azonban MET‑ben részesülő exportőrökre vonatkozó egyedi kiszámítását – nem okoz oly mértékű munkaterhet, amelyet a Tanács ne tudna kezelni.

62      Ezzel szemben az intézmények által alkalmazott módszer következtében a mintában nem szereplő valamennyi gazdasági szereplőt azonos módon kezelik, anélkül hogy különbséget tennének a MET‑re jogosult és nem jogosult társaságok között.

63      Ezen érvek és megállapítások az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése szerinti egyéni elbírálás iránti kérelmek esetében is érvényesek. A felperesek ugyanis a MET iránti kérelmük elutasításának esetére terjesztették elő az egyéni elbírálás iránti kérelmet. E rendelkezés rögzíti azokat a sajátos szempontokat, amelyek alapján a Bizottság köteles értékelni a kérelmeket. Márpedig a Bizottság csupán a mintában szereplő exportőrök egyéni elbírálás iránti kérelmeit vizsgálta meg, anélkül hogy arról előzetesen tájékoztatta volna a felpereseket.

64      A felperesek úgy vélik, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének nyelvtani és teleologikus értelmezése, az egyenlő bánásmód elve és az előzetes közigazgatási gyakorlat alátámasztják állításaikat.

65      Abban az esetben, ha a Törvényszék elutasítaná az első két jogalapot, a felperesek előadják, hogy az intézmények azzal, hogy nem vizsgálták meg a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmüket, megsértették a bizalomvédelem elvét. Az eljárás megindításáról szóló értesítés ugyanis felhívta a felpereseket és az érintett exportőrök összességét, hogy meghatározott határidőn belül nyújtsák be a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmeket, valamint megállapította, hogy a rendes értéket azon gyártók tekintetében, amelyek kérelmét elfogadják, az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja alapján fogják meghatározni. Ennélfogva a Bizottság a felperesek álláspontja szerint visszamenőleg nem módosíthatta álláspontját, és nem tagadhatta meg a megfelelően előterjesztett kérelmek vizsgálatát. Ezenkívül a Bizottság az eljárás megindításáról szóló értesítésben eltérő rendelkezések és eljárások alkalmazását irányozta elő a mintavételi módszer végrehajtására, és a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmek vizsgálatára vonatkozóan. A „MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelem formanyomtatványa” egyértelműen jelzi, hogy valamennyi kérelmet el fogják bírálni.

66      A felperesek álláspontja szerint az intézmények ennélfogva kötelesek értesíteni az érintett exportőröket a hosszú ideje követett eljárások megváltoztatásáról. Ezen értesítés hiányában a felperesek jogosan számíthattak arra, hogy a Bizottság megvizsgálja a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmüket, és a Tanács a fenti 61. pontban ismertetett módon jár el. E körülmények között a felpereseket megfosztották annak lehetőségétől, hogy a közigazgatási eljárás során kifejthessék álláspontjukat kérelmük megalapozottságát illetően, és hogy e tekintetben vitathassák az intézmények értékelését a közösségi bíróság előtt. Az adminisztráció munkaterhének könnyítéséhez kapcsolódó megfontolások nem vonhatják kétségbe a felperesek értékelését.

67      Végül a felperesek úgy vélik, hogy a Tanács azzal, hogy az alaprendelet 17. cikkét alkalmazta a 9. cikkének (5) bekezdése helyett, eltért előzetes gyakorlatától, és hibásan számította ki a dömpingkülönbözetet. E gyakorlat szerint a mintában szereplő és MET‑ben, illetve egyéni elbírálásban részesülő gazdasági szereplők dömpingkülönbözeteinek súlyozott átlagát alkalmazták a mintában nem szereplő, ugyanolyan jogállással rendelkező, illetve az említett elbánásban részesülő gazdasági szereplőkre. E módszer alapján a felpereseknek a Foshan City Nanhai Golden Step Industrial Co., Ltd (a továbbiakban: Golden Step) dömpingkülönbözetében kellett volna részesülniük, amely társaság a minta részét képezi, és megadták részére a MET‑et. Márpedig a jelen esetben a felperesekre 28,9%‑os dömpingkülönbözetet alkalmaztak, amely a mintában szereplő azon társaságok dömpingkülönbözetei súlyozott átlagának felel meg, amelyek MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmét elutasították, azaz nem vették figyelembe a Golden Stepre vonatkozóan kiszámított 9,7%‑os küszöböt. Még ha feltételezhető is, hogy a Tanács helyesen járt el, amikor a mintában nem szereplő valamennyi társaságra a mintában szereplő társaságok dömpingkülönbözeteinek súlyozott átlagát kívánta alkalmazni, a jelen esetben nem ennek megfelelően járt el.

68      A Tanács először is arra emlékeztet, hogy a közösségi bíróságnak arra kell korlátoznia felülvizsgálatát az intézményeknek a dömpingelt behozatallal szembeni kereskedelempolitikai védintézkedésekre vonatkozó értékelése tekintetében, hogy az eljárási szabályokat betartották‑e, a vitatott módszerválasztást megalapozó tények a valóságnak megfelelnek‑e, valamint nem történt‑e nyilvánvaló hiba e tények értékelésében, illetve nem történt‑e hatáskörrel való visszaélés.

69      Ezt követően a Tanács megjegyzi, hogy a MET megadása vagy az egyéni elbírálás alkalmazása nem önmagában vett célt képez, hanem a dömpingkülönbözet kiszámításának része. Az intézmények tehát – az alaprendelet 17. cikkével összeegyeztethető álláspont szerint – nem a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmekről való döntés céljából alkalmazták a mintavételi módszert, hanem az exportőrök dömpingkülönbözetének meghatározása érdekében. Ennélfogva el kell utasítani azt az állítást, miszerint az alaprendelet nem tartalmaz a mintát képező és a mintában nem szereplő exportőrökkel szemben alkalmazott eltérő bánásmódra felhatalmazó rendelkezést.

70      Az alkalmazott eljárással kapcsolatban a Tanács kifejti, hogy amikor az intézmények nem piacgazdasággal rendelkező országok exportőrei tekintetében alkalmaznak mintavételt, a mintát képező valamennyi exportőr egyéni helyzetét felmérik, és adott esetben megvizsgálják az általuk benyújtott kérelmet. A mintába fel nem vett exportőrökre vonatkozóan az intézmények a mintát képező felekre nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát (a jelen esetben 28,9%) alkalmazzák. Az utóbbi gazdasági szereplők ugyanakkor benyújthatják a szükséges információkat annak érdekében, hogy egyéni dömpingkülönbözetet számítsanak ki rájuk nézve az alaprendelet 17. cikkének (3) bekezdésében előírt feltételek szerint. Márpedig ez utóbbi rendelkezés széles mérlegelési jogkört biztosít az intézményeknek e tekintetben, mivel nem kötelesek megvizsgálni e kérelmeket abban az esetben, ha az exportőrök, illetve gyártók száma olyan magas, hogy az egyedi vizsgálatok túlzott terhet jelentenének, és akadályoznák a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését. Ebből következik, hogy a MET‑nek a mintában nem szereplő valamely exportőrnek történő megadása egyáltalán nem befolyásolja ezen exportőr helyzetét abban az esetben, amikor a Bizottság az alaprendelet 17. cikke (3) bekezdésének megfelelően úgy dönt, hogy nem számítja ki rá vonatkozóan az egyéni dömpingkülönbözetet.

71      A jelen ügyben 141 kínai exportőr és 73 vietnami exportőr – egyikük sem szerepel a mintában – nyújtott be MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmet. Az intézmények tehát helyesen jártak el, amikor az alaprendelet 17. cikkének (3) bekezdése alapján nem bírálták el e kérelmeket, mivel annak következtében – még a dokumentumok puszta elemzése esetén is – gyakorlatilag lehetetlen lett volna a vizsgálatot a megfelelő időben befejezni. A Tanács tehát e feltételek között alkalmazta a mintába fel nem vett exportőrök tekintetében a mintát képező összes exportőr dömpingkülönbözetének súlyozott átlagát.

72      A Tanács álláspontja szerint a felperesek által hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem arra vonatkozik, hogy az intézmények hogyan kötelesek alkalmazni a mintavételt a dömpingkülönbözetek kiszámítása céljából a nem piacgazdasággal rendelkező országokból származó export esetén, és a mintába fel nem vett társaságok MET iránti kérelmei értékelésével sem foglalkozik. Ennélfogva nem támasztja alá a megfelelő módon a felperesek álláspontját.

73      Ezenkívül irreleváns az a körülmény, hogy az intézmények a kevesebb társaságot érintő korábbi vizsgálatok keretében megvizsgálták a mintákba fel nem vett gazdasági szereplők által MET, illetve egyéni elbírálás iránt benyújtott kérelmeket, mivel egyrészt a jelen esetben követett eljárás megfelel az alaprendelet 17. cikke (3) bekezdésének, másrészt az intézményeknek biztosított mérlegelési jogkör célja az, hogy lehetővé tegye az intézmények gyakorlatának az adott eset sajátosságaihoz való igazítását. Ebből következően az intézmények nem sértették meg a „hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét”. Ezenfelül egyrészt a mintát képező társaságokkal, másrészt a mintában nem szereplő társaságokkal szemben alkalmazott eltérő bánásmód objektíve igazolt a kérelmek kivételesen magas száma miatt, amelyek egyedi vizsgálata meghiúsította volna a vizsgálat időben való befejezését.

74      Ezen túlmenően a mintában szereplő és MET‑tel rendelkező, vagy adott esetben egyéni elbírálásban részesülő társaságokra nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagának a mintába fel nem vett azon társaságok tekintetében való alkalmazása, amelyek MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmeit elfogadták, csupán lehetőség, amellyel élhetnek az intézmények. Az alaprendelet ugyanakkor nem kötelezi az intézményeket arra, hogy e megközelítést kövessék. A felperesek egyébiránt nem bizonyították, hogy az alaprendelet 17. cikkének alkalmazása a jelen esetben nyilvánvalóan helytelen eredményhez vezetett.

75      A Tanács úgy véli, hogy azonos okokból a második jogalapot is el kell utasítani, mivel a MET iránti kérelmek vizsgálatát ugyanaz az eljárásjogi keret szabályozza, mint az egyéni elbírálás iránti kérelmekét.

76      A harmadik jogalapot illetően a Tanács emlékeztet arra, hogy a bizalomvédelem elvének megsértésére akkor lehet sikeresen hivatkozni, ha először is az adminisztráció egyértelmű és feltétel nélküli biztosítékokat adott az érdekeltnek, másodszor pedig, ha e biztosítékok jogos bizalmat támaszthattak benne. Márpedig a jelen esetben egyik feltétel sem teljesül.

77      A Bizottság ugyanis soha nem adott a felpereseknek egyértelmű és feltétel nélküli biztosítékot arra vonatkozóan, hogy abban az esetben is értékeli a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmüket, ha nem veszik fel őket a mintába. Az eljárás megindításáról szóló értesítés e tekintetben megállapította az 5.1. pont b) alpontjában, hogy ha a Bizottság mintavételt alkalmaz a gyártó exportőrök tekintetében, úgy is dönthet, hogy nem számítja ki az egyedi dömpingkülönbözeteket a mintában nem szereplő társaságokra nézve, amennyiben számuk olyan magas, hogy az egyedi vizsgálat túlzott terhet jelentene, és akadályozná a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését.

78      Tehát minden gondos gazdasági szereplő azzal számolhat, hogy amennyiben nem része a mintának, vagy a gyártó exportőrök száma a vártnál magasabb, a Bizottság nem állapít meg egyéni dömpingkülönbözetet, a rendes értéket nem az adott gazdasági szereplő könyvei szerinti adatok alapján határozza meg, tehát nem dönt a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelméről. Ez vonatkozik a „MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelem formanyomtatványára” is, mivel e nyomtatvány gyártók részére való elküldésének időpontjában a Bizottság nem ismerte az érkező kérelmek számát, sem pedig a mintát képező társaságokat, illetve azok számát. Következésképpen e nyomtatványt nem lehet arra irányuló egyértelmű biztosítékként értelmezni, hogy a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti összes kérelem elbírálásra kerül.

79      Ezenfelül a felperesek nem bizonyították, hogy bármilyen kár érte volna őket abból kifolyólag, hogy állítólag megsértették jogos bizalmukat. Végül az intézmények az általuk alkalmazott eljárással nem tértek el a korábbi gyakorlattól, és nem lépték túl mérlegelési jogkörük korlátait.

80      Az ötödik jogalappal kapcsolatban a Tanács úgy véli, hogy az e jogalap keretében előterjesztett érvek azon a téves előfeltevésen alapulnak, amely szerint az intézmények a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmekről való döntés céljából alkalmazták a mintavételt. Ezenkívül a Tanács a mintát képező valamennyi társaságra (beleértve a Golden Stepet) nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát alkalmazta a felperesek tekintetében.

81      A CEC egyetért a Tanács érveivel, és hangsúlyozza, hogy a Bizottság a dömpingkülönbözetek kiszámítása érdekében alkalmazta a mintavétel módszerét, és nem azért, hogy a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmekről döntsön. A MET megadását vagy egyéni elbírálást kérő exportőrök számára tekintettel e módszer alkalmazásának feltételei nyilvánvalóan teljesültek. Az intézmények tehát az alaprendelet 17. cikke (3) bekezdésével összhangban nem voltak kötelesek arra, hogy a mintában nem szereplő exportőrök által MET, illetve egyéni elbírálás iránt benyújtott kérelmekről döntsenek, mivel a kérelmek ezen elbírálása akadályozta volna a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését. Ezenfelül az erre irányuló kötelezettség szembehelyezkedne e rendelkezés célkitűzésével.

82      A bizalomvédelem elvének állítólagos megsértését illetően a CEC hozzáfűzi, hogy a gazdasági szereplők nem bízhatnak alappal az olyan helyzet fennmaradásában, amelyet a közösségi intézmények mérlegelési jogkörük keretein belül módosíthatnak.

 A Törvényszék álláspontja

83      Először is meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 17. cikke (1) és (3) bekezdésének megfogalmazása szerint a mintavétel alkalmazása, amely módszert a panaszosok, az exportőrök vagy importőrök, a termékfajták és az ügyletek túl magas száma esetén alkalmaznak, korlátozza a vizsgálatot. Ezt az értékelést az alaprendelet 9. cikkének (6) bekezdése megerősíti, amely szerint a mintában nem szereplő gyártók nem tartoznak a vizsgálati körbe.

84      Az alaprendelet mindemellett előírja, hogy e korlátozás alkalmazása esetén az intézmények két kötelezettségnek kötelesek eleget tenni. Mindenekelőtt a kiválasztott mintának reprezentatívnak kell lennie az alaprendelet 17. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében. Ezenkívül az alaprendelet 9. cikkének (6) bekezdése szerint a mintában nem szereplő gyártókra vonatkozóan megállapított dömpingkülönbözet nem haladhatja meg a mintában szereplő felekre nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát.

85      Másodsorban ez utóbbi rendelkezésnek és az alaprendelet általa hivatkozott 17. cikke (3) bekezdésének együttes olvasata szerint a mintában nem szereplő összes gyártó jogosult arra, hogy egyéni dömpingkülönbözet kiszámítását kérje, amennyiben benyújtja a szükséges információkat az erre vonatkozóan előírt határidőn belül, és e művelet nem jelent túlzott terhet a Bizottságnak, valamint nem akadályozza a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését.

86      Harmadrészt, az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja előírja, hogy a rendes értéket ugyanezen rendelkezés (1)–(6) bekezdésének megfelelően határozzák meg, amennyiben megállapítást nyer a vizsgálat tárgyát képező egy vagy több gyártó által benyújtott kérelem alapján, hogy az ezen bekezdés c) pontjában szereplő feltételek teljesültek.

87      Ennek megfelelően – ahogy azt a Tanács előadja – a mintában nem szereplő gyártók az egyéni dömpingkülönbözet kiszámítását – amely azt feltételezi, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja által érintett országok esetében a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmeket elfogadták – csupán e rendelet 17. cikkének (3) bekezdése alapján kérhetik. Ez utóbbi rendelkezés ugyanakkor mérlegelési jogkört biztosít a Bizottságnak arra vonatkozóan, hogy a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmek számára tekintettel azok elbírálása nem jelent‑e túlzott terhet, és nem akadályozza‑e a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését.

88      Az előző megfontolásokból mindenekelőtt az következik, hogy a mintavétel módszerének alkalmazása esetén az alaprendelet nem biztosít feltétel nélküli jogot a mintában nem szereplő gazdasági szereplőknek arra, hogy az egyéni dömpingkülönbözet kiszámításának kedvezményében részesüljenek. Az erre vonatkozó kérelem elfogadása a Bizottságnak az alaprendelet 17. cikke (3) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatos döntésétől függ.

89      Ezenfelül tekintettel arra, hogy a MET vagy az egyéni elbírálás biztosítása az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) pontjának megfelelően kizárólag a rendes érték kiszámítási módszerének meghatározására szolgál az egyéni dömpingkülönbözetek kiszámítása céljából, a Bizottság nem volt köteles elbírálni a mintában nem szereplő gyártóktól származó MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmeket, amikor az alaprendelet 17. cikke (3) bekezdése alkalmazásának keretében megállapította, hogy e különbözetek kiszámítása túlzott terhet jelentene, és akadályozná a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését.

90      Végül a jelen ügyben nem vitás, hogy az egyéni dömpingkülönbözetek kiszámítása a mintában nem szereplő összes olyan gazdasági szereplőre vonatkozóan, amelyek erre irányuló kérelmet nyújtottak be, túlzott terhet jelentene az intézményeknek, és akadályozná a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését.

91      Ennélfogva a felperesek azon érvelését, miszerint az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) és c) pontja alapján a Bizottság akkor is köteles a mintában nem szereplő gazdasági szereplőktől származó MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmeket megvizsgálni, ha rájuk nézve nem alkalmaznak egyéni dömpingkülönbözetet, el kell utasítani. E tekintetben hozzá kell tenni, hogy a felperesek által hivatkozott azon ítélkezési gyakorlat, amely szerint a Bizottság a MET megadásáról, illetve az egyéni elbírálás alkalmazásáról a hozzá benyújtott valamennyi kérelem vizsgálata alapján dönt, nem foglalja magában azt, hogy ezen intézmény akkor is köteles megvizsgálni valamennyi kérelmet, ha az alaprendelet 17. cikke (3) bekezdésének megfelelően nem tervezi az egyéni dömpingkülönbözetek kiszámítását.

92      Ugyanez vonatkozik a felpereseknek a mintában szereplő és nem szereplő társaságok tekintetében alkalmazott egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított érvelésre (lásd a fenti 60. pontot). E két társaságcsoport ugyanis eltérő helyzetben van, mivel az első csoportra vonatkozóan a Bizottság szükségszerűen köteles egyéni dömpingkülönbözetet számolni, ami azt feltételezi, hogy az adott MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmet elbírálta és elfogadta, miközben nem köteles egyéni dömpingkülönbözetet megállapítani a második csoport tekintetében. Ennélfogva az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása, amely elv tiltja, hogy azonos tényállásokat eltérő módon, vagy eltérő tényállásokat azonos módon kezeljenek anélkül, hogy bármely objektív alapja lenne ennek az ilyen bánásmódnak, nem követeli meg az azonos bánásmódot e két társaságcsoport tekintetében.

93      A mintában nem szereplő társaságok tekintetében alkalmazott egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított érvet illetően a felperesek állításával ellentétben a jelen ügyben nem lehet úgy tekinteni, hogy ezen elv alapján a Bizottság köteles a hozzá benyújtott valamennyi MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelemről dönteni, és így a mintában nem szereplő azon gyártókra vagy exportőrökre vonatkozóan, amelyeknek biztosították a MET‑et vagy az egyéni elbírálást, a mintában szereplő azon társaságokra nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát lehet alkalmazni, amelyek részesültek a MET‑ben vagy az egyéni elbírálásban.

94      Ahogy ugyanis a fenti 87–91. pontban megállapításra került, abban az esetben, ha a MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmek jelentős számára tekintettel azok elbírálása akadályozza az intézményeket a vizsgálat megfelelő időben történő befejezésében, az intézmények az alaprendelet 17. cikke (3) bekezdésének megfelelően nem kötelesek e kérelmek összességéről határozni kizárólag abból a célból, hogy a mintában nem szereplő társaságok körében különbséget tegyenek azon társaságok között, amelyek esetében megadható a MET, illetve alkalmazható egyéni elbírálás, illetve amelyek esetében nem, mindezt annak érdekében, hogy e társaságokra vonatkozóan alkalmazzák a mintát képező azon társaságokra nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát, amelyeknek biztosították a MET‑et vagy az egyéni elbírálást, anélkül hogy egyéni dömpingkülönbözetek kiszámítására kerülne sor.

95      A jelen esetben a kínai exportáló gyártóktól 141 MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelem érkezett a Bizottsághoz, és így még annak feltételezése esetén is, hogy e kérelmeket a dokumentumok alapján el lehetett volna bírálni, anélkül hogy szükséges lett volna ezen adatokat az érintett gyártóknál vagy exportőröknél végzett helyszíni ellenőrzések révén ellenőrizni, a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a kérelmek száma nyilvánvalóan túl magas volt ahhoz, hogy az elbírálásuk esetén megfelelő időben be lehessen fejezni a vizsgálatot.

96      Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a felperes által hivatkozott eltérő bánásmód – amely együtt jár az alaprendelet 17. cikkében meghatározott mintavételi módszer alkalmazásával – a jelen esetben objektíve igazolt a Bizottsághoz benyújtott MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmek különösen nagy számára tekintettel.

97      Ennek megfelelően a Bizottság jogosult volt a felperesek által a fenti 61. pontban ismertetett módon eljárni, ugyanakkor sem az alaprendelet, sem pedig az egyenlő bánásmód elve nem kötelezte arra, hogy ily módon járjon el.

98      Azonos okokból el kell utasítani a második jogalapot, mivel ugyanazon megfontolások érvényesek a mintában nem szereplő társaságok egyéni elbírálás iránti kérelmeinek vizsgálata esetében is.

99      A bizalomvédelem elvének állítólagos megsértésével kapcsolatban az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ezen elvre való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, akiben valamely közösségi intézmény megalapozott várakozásokat keltett. Továbbá senki nem hivatkozhat ezen elv megsértésére az adminisztráció által neki tett egyértelmű biztosítékok hiányában (lásd a C‑182/03. és C‑217/03. sz., Belgium és Forum 187 kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. június 22‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑5479. o.] 147. pontját).

100    Márpedig az eljárás megindításáról szóló értesítés 5.1. pontjának a) alpontjából, különösen az ahhoz tartozó 1. lábjegyzetből következik, hogy a Bizottság tájékoztatta az érintett gazdasági szereplőket a mintavételi módszer alkalmazásának lehetőségéről az alaprendelet 17. cikkének megfelelően, és hogy ebben az esetben a mintában nem szereplő társaságok egyéni dömpingkülönbözet kiszámítását kérhetik az alaprendelet 17. cikkének (3) bekezdése alapján. E tájékoztatást az eljárás megindításáról szóló értesítés 5.1. pontjának b) pontjában megismételték. Ily módon az a tény, hogy felhívták az érintett gazdasági szereplőket a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelem benyújtására, nem minősül arra irányuló konkrét, feltétlen és egybehangzó biztosítéknak, hogy e kérelmeket meg fogják vizsgálni.

101    Ennek keretében azt is meg kell állapítani, hogy a Bizottság válaszának jelentős késedelme nem minősül olyan biztosítéknak, amely jogos bizalmat kelthet a felperesekben. A válasz késlekedése ugyanis nem befolyásolja az eljárás megindításáról szóló értesítésben egyértelműen megfogalmazottak értelmét.

102    Azon kifogásra vonatkozóan, amely az intézmények által a korábbi vizsgálatok keretében alkalmazott gyakorlattól való eltérésen alapul, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy a mintában nem szereplő kínai exportáló gyártóktól származó MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmek összességének elbírálása akadályozta volna a vizsgálatnak az alaprendeletben előírt határidőn történő befejezését, nem lépte túl az alaprendelet 17. cikke (3) bekezdése által részére biztosított mérlegelési jogkört. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint amikor az intézmények mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a politikájuk kialakításához szükséges eszközök megválasztásában, a gazdasági szereplők nem bízhatnak alappal az eredetileg választott eszköz fenntartásában, amelyet ezen intézmények jogkörük keretein belül módosíthatnak (a Bíróság 258/84. sz., Nippon Seiko kontra Tanács ügyben 1987. május 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 1923. o.] 34. pontja és a C‑171/87. sz., Canon kontra Tanács ügyben 1992. március 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑1237. o.] 41. pontja).

103    Végül az ötödik jogalapot illetően meg kell állapítani, hogy mivel az intézmények nem alkalmazták tévesen a jogot, amikor nem vizsgálták meg a mintába fel nem vett gazdasági szereplők MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmeit, illetve utóbbiakra a mintát képező társaságokra nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát alkalmazták, ebből kifolyólag helyesen számították ki a felperesek dömpingkülönbözetét. E tekintetben hozzá kell tenni, hogy ahogy azt a Tanács megállapítja, a Golden Step dömpingkülönbözetét figyelembe vették a mintára nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagának kiszámítása céljából.

104    Ebből következik, hogy az első három, valamint az ötödik jogalapot el kell utasítani.

 A negyedik jogalapról, amely a védelemhez való jog, az indokolási kötelezettség, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésén alapul

 A felek érvei

105    A felperesek előadják, hogy a közösségi intézmények azzal, hogy csak 2006 júliusában tájékoztatták őket arra vonatkozó szándékukról, hogy nem vizsgálják meg MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmeiket, megsértették védelemhez való jogukat és az alaprendelet 18. cikkének (4) bekezdését, valamint a határozatuk indokolása kötelezettségének nem tettek eleget. Jóllehet a felpereseket a végleges információs dokumentummal tájékoztatták arról, hogy a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmüket a mintába való felvételük elmaradása folytán nem fogják elbírálni, ebben a szakaszban már nem volt lehetőségük a minta kiválasztására vonatkozó határozat vitatására. Az ideiglenes rendeletben nem tüntették fel, hogy a mintában nem szereplő gyártóktól származó MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmeket nem bírálják el, és az sem szerepelt benne, hogy a mintát a kínai gyártók MET‑re jogosult hányadára tekintettel alakították ki. A felperesek egyébiránt felhívják a Tanácsot a kínai kormány azon közleményének bemutatására, amelyben az vitatta a minta reprezentativitását.

106    Tekintettel arra, hogy a Bizottság nem közölte a minta kiválasztására vonatkozó módszert a vizsgált első tizenegy hónapja alatt, a felpereseket megfosztották azon lehetőségtől, hogy a Bizottságtól a mintának azon jelöltek alapján való kiválasztását kérjék, amelyek részesülhetnek a MET‑ben. E körülmény az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.9. pontját (lásd a fenti 10. pontot) is sérti. Ezen túlmentően nem zárható ki, hogy a kínai hatóságok kifogásolták volna a minta kialakítását, ha tudták volna, hogy az intézmények nem tervezik az abban nem szereplő társaságoktól származó MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmek vizsgálatát. E körülmények között a felperesek hatékony bírói jogvédelemhez való joga szintén sérül, mivel nem volt lehetőségük a MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmük elutasításával kapcsolatos érveik előterjesztésére.

107    A Tanács, amelyet a Bizottság, a CEC és az olasz gyártók támogatnak, vitatja a felperesek érveinek megalapozottságát.

 A Törvényszék álláspontja

108    Először is emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve alapján a dömpingellenes rendelet elfogadását megelőzően vizsgálattal érintett vállalkozásoknak a közigazgatási eljárás során lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kifejtsék álláspontjukat a tényállás és a hivatkozott körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint a Bizottság által a dömpingmagatartás fennállására és az abból eredő kárra vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált bizonyítékokról (a Bíróság C‑49/88. sz., Al‑Jubail Fertilizer kontra Tanács ügyben 1991. június 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑3187. o.] 17. pontja és a C‑458/98. P. sz., Industrie des poudres sphériques kontra Tanács ügyben 2000. október 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑8147. o.] 99. pontja; a Törvényszék T‑147/97. sz., Champion Stationery és társai kontra Tanács ügyben 1998. november 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑4137. o.] 55. pontja, és a T‑88/99. sz., Kundan és Tata kontra Tanács ügyben 2002. november 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑4897. o.] 132. pontja).

109    A jelen esetben – amint az ideiglenes rendelet (62), (64), (135) és (143) preambulumbekezdéséből következik – meg kell állapítani, hogy a Bizottság kifejtette, hogy a mintában nem szereplő gyártókra vonatkozó dömpingellenes vámok kiszámítására az alaprendelet 9. cikke (6) bekezdésének rendelkezéseivel összhangban kerül sor, és hogy a dömpingkülönbözetet e gyártók tekintetében a mintát képező társaságokra vonatkozó dömpingkülönbözet súlyozott átlagának kiszámítása révén határozták meg.

110    A Bizottság tehát az ideiglenes rendeletben ismertette álláspontját a mintába fel nem vett gazdasági szereplőkre vonatkozó dömpingkülönbözet kiszámítási módszerét illetően, amely a mintát képező társaságokra vonatkozó dömpingkülönbözet súlyozott átlagának alkalmazását foglalja magában. E módszer együtt járt azzal, hogy az e gazdasági szereplőktől származó MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmeket nem vizsgálják meg, mivel e vizsgálatnak nincs értelme a kérdéses eljárás keretében.

111    Ebből következik, hogy a felpereseknek már az ideiglenes rendelet és az ideiglenes információs dokumentum (lásd a fenti 23. pontot) közlésétől kezdve lehetőségük volt álláspontjuk kifejtésére a Bizottság által a dömpingkülönbözetük kiszámítására alkalmazott módszerrel kapcsolatban. Ugyanezen okokból az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.9. pontjának megsértésére alapított kifogást el kell utasítani, mivel e rendelkezés mindössze azt írja elő, hogy a vizsgáló hatóságok ismertessék a végleges vám kivetését megalapozó tényeket és megállapításokat.

112    Azon kifogást illetően, miszerint a Bizottságnak tájékoztatnia kellett volna a felpereseket azon szándékáról, hogy nem fogja elbírálni a MET, illetve az egyéni elbírálás iránti kérelmeiket olyan időszakban, amikor még érdemben vitathatják a minta reprezentativitását, meg kell állapítani, hogy amint az a fenti 100. pontban kifejtésre került, a Bizottság az eljárás megindításáról szóló értesítésben tájékoztatta az érintett gazdasági szereplőket a mintavételi módszer alkalmazásának lehetőségéről az alaprendelet 17. cikkének megfelelően, és hogy ebben az esetben a mintában nem szereplő társaságok egyéni dömpingkülönbözet kiszámítását kérhetik az alaprendelet 17. cikkének (3) bekezdése alapján.

113    Azon tényre tekintettel, hogy a mintában nem szereplő vállalkozásoktól származó MET, illetve egyéni elbírálás iránti kérelmek vizsgálatának elmaradása az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) pontjával és a 17. cikkel összeegyeztethető gyakorlat (lásd a fenti 88–91. pontot), a felpereseknek már a vizsgálat megindításától kezdve tudomásuk lehetett arról, hogy a Bizottság nem köteles megvizsgálni e kérelmeket, amennyiben az e rendelet 17. cikke (3) bekezdésének feltételei teljesülnek. Ezenkívül a Bizottság nem volt köteles e tekintetben végleges álláspontot kialakítani a vizsgálat megindításakor, mivel ebben az időszakban még nem voltak a birtokában olyan adatok, amelyek lehetővé tették volna annak megítélését, hogy lett volna‑e lehetősége egyéni dömpingkülönbözetet számolni a mintában nem szereplő gazdasági szereplők tekintetében. Ennélfogva ezt a kifogást el kell utasítani.

114    A fenti 106. pontban ismertetett kifogásokat – mivel azok azon az előfeltevésen alapulnak, hogy az intézmények megsértették a felperesek védelemhez való jogának védelmével kapcsolatos kötelezettségeiket –szintén el kell utasítani.

115    Ebből következően a negyedik jogalapot el kell utasítani.

 A hatodik jogalapról, amely az alaprendelet 20. cikkének, a védelemhez való jognak és az indokolási kötelezettségnek a megsértésén alapul

 A felek érvei

116    A felperesek előadják, hogy az intézmények nem a megfelelő módon közölték részükre a közösségi ágazatot ért kárra vonatkozó új ténybeli elemezést, és lehetőséget sem biztosítottak számukra arra, hogy észrevételeket tehessenek a végleges vám kialakítására vonatkozó új értékelést illetően (lásd a fenti 24–30. pontot). Ezenkívül a Bizottság nem a kellő mértékben adott magyarázatot azon okokra vonatkozóan, amelyek elemzése megváltoztatását és az első javaslatában szereplő adatoktól eltérő adatok alkalmazását indokolták.

117    Míg a 2006. július 7‑i végleges információs dokumentumban a Bizottság úgy tekintette, hogy az évi 140 millió pár volumenű cipőbehozatal nem károsította a közösségi ágazatot, a végleges információs dokumentum 2006. július 28‑i kiegészítésében viszont ezen értéket jelentős mértékben, 41,5 millió párra csökkentette, anélkül hogy magyarázatot adott volna e változtatás okaira, amely azzal a „visszás hatással” járt, hogy a referenciaévek alapján tett módosítással megváltoztatta a kivetett vámok értékét Kína és Vietnam között. Gazdasági céljukat illetően a késleltetett vámrendszer által bevezetett kvóták az olyan behozatali mennyiség által okozott nyomást hivatottak mérsékelni, amelyet mindazonáltal nem tekintenek tisztességtelen magatartásból származónak, míg a dömpingellenes intézkedéseket a tisztességtelen dömpingmagatartásokkal szemben alkalmazzák. A két rendszer közötti eltérések a nemzetközi kereskedelem szintjén is jelentősek, mivel a késleltetett vámrendszer azzal jár, hogy a behozatali mennyiséget semmilyen vám nem terheli, míg a véglegesen elfogadott rendszer a behozatali mennyiség egészét sújtja. E különbségekre tekintettel a felpereseknek az új javaslatra vonatkozó észrevételeik megtételére a Bizottság által biztosított ötnapos határidő nem volt elegendő, amelyet a felperesek a közigazgatási eljárás során kifogásoltak.

118    A megtámadott rendelet, amelynek (301) preambulumbekezdésében követték a Bizottság utolsó javaslatát, nem tartalmaz elegendő indokolást ezen eltérés tekintetében, és nem határozza meg ezen új módszer alkalmazásának indokait. A megtámadott rendelet (301) preambulumbekezdése ezzel szemben a végleges információs dokumentum kiegészítése 280. pontjában megfogalmazottak megismétlésére szorítkozik, amely szintén nem tartalmaz további információt. Ezenkívül a végleges információs dokumentum kiegészítésében semmilyen számadat, illetve számítás nem szerepel, amely alátámasztja a megtámadott rendelet (301) preambulumbekezdésében ismertetett módszert, és nem ad magyarázatot az első javaslatban alkalmazottaktól eltérő évek, értékek és mennyiségek alapul vételére vonatkozóan. Az intézmények egyébiránt megsértették az alaprendelet 20. cikkét, amely előírja az azon alapvető tényeket és megállapításokat alátámasztó részletek közlését, amelyek alapján a Bizottság a végleges intézkedések elfogadását kívánja javasolni. A Bizottság új megközelítését alátámasztó ténybeli értékelést ugyanis nem magyarázták meg, és nem is igazolták.

119    Ezen túlmenően a Bizottság megsértette a felperesek védelemhez való jogát, mivel nem tette lehetővé számukra, hogy érdemben kifejthessék álláspontjukat olyan jelentős kérdésekre vonatkozóan, mint az új javaslat ésszerűsége, az állított tények és körülmények pontossága és relevanciája, a Bizottságnak a dömpingre és a közösségi ágazatnak okozott kárra vonatkozó megállapításai alátámasztása érdekében végzett számítások és előadott bizonyítékok. A két rendszert azon ténybeli elemzést illetően, amelyeken alapulnak, alapvető különbségek jellemzik. E különbségek teljesen eltérő következményekhez vezettek a kínai és a vietnami gyártók esetében, anélkül hogy a Bizottság magyarázatot adott volna arra, hogy miként jutott erre az eredményre, illetve lehetőséget adott volna az érdekelteknek arra, hogy védelemhez való jogukat gyakorolhassák.

120    A Tanács arra irányuló kísérlete, hogy arra hivatkozva enyhítse a két javaslat közötti különbségeket, hogy az elfogadott rendszer figyelembe veszi azt a tényt, hogy csupán a meghatározott küszöbértéket túllépő behozatali mennyiség okoz kárt, azt eredményezi, hogy kárt nem okozó behozatali mennyiségekre vetnek ki dömpingellenes vámot, amely az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdésébe ütközik. Az a tény, hogy a felperesek e rendszerre tekintettel észrevételeket tehettek az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdésében előírt minimális tíznapos határidőnél rövidebb időn belül, egyébiránt nem hozható fel ellenük, és nem orvosolja a Bizottság által szolgáltatott információk hiányosságait. Azt a kérdést ugyanis, hogy a Bizottság megfelelő határidőt biztosított‑e a felperesek védelemhez való jogának tiszteletben tartása céljából, a Bizottság által elfogadott módszert illető változtatás jelentőségére, valamint az új jogi és ténybeli megközelítésre vonatkozó adatok vagy magyarázatok hiányára tekintettel kell értékelni. E tekintetben a felperesek megjegyzik, hogy amikor az intézmények nem nyújtanak megfelelő magyarázatot az általuk alkalmazott módszerre és tényértékelésre vonatkozóan, korlátozott jelentőséggel bír az a tény, hogy lehetőséget biztosítottak az észrevételek tételére, és nem eredményezi az alaprendelet 20. cikkéből, a közösségi jog általános elveiből vagy a WTO jogából eredő követelmények teljesülését. Ezenfelül a Bizottság maga igen szigorú ütemtervet fogadott el, amely kizárta a végleges információs dokumentum kiegészítésére vonatkozó észrevételek megtételére nyitva álló határidő bárminemű meghosszabbítását. Ezenkívül a több hónapig tartó megbeszélés a késleltetett vámrendszerre, és nem a véglegesen elfogadott rendszerre vonatkozott.

121    A felperesek úgy vélik, hogy a végleges információs dokumentum kiegészítésének hiányosságai és a túl rövidre szabott határidő miatt nem volt lehetőségük arra, hogy ismertessék a Bizottsággal azon indokokat, amelyek miatt az elfogadott megközelítés nem megfelelő, illetve ésszerűtlen, és az e dokumentumban szereplő javaslatot alátámasztó módszerre és számszerű adatokra vonatkozó álláspontjukat sem tudták kifejteni. Ily módon az intézmények azzal, hogy nem közölték a felperesekkel a megtámadott rendelet alapjául szolgáló lényeges tényeket és megállapításokat, megsértették az alaprendelet 20. cikkét.

122    Végül a felperesek hozzáteszik, hogy ha megfelelő módon lehetővé tették volna számukra a végleges információs dokumentum kiegészítésére vonatkozó észrevételek tételét, először is előadták volna, hogy a javasolt rendszer sérti az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdését, mivel dömpingellenes vám kivetéséhez vezet olyan behozatali mennyiség tekintetében, amely nem okoz kárt, másodszor egyéni kárküszöböt kellett volna számolni rájuk vonatkozóan, harmadszor a Bizottság utolsó javaslata ésszerűtlen és aránytalan, mivel a felülvizsgált ténybeli értékelés – amelyet nem magyaráztak meg, és nem is igazoltak – azzal a „visszás hatással” járt, hogy megváltoztatta a dömpingellenes intézkedések súlyát Kína és Vietnam között.

123    A Tanács megjegyzi, hogy úgy a késleltetett vámrendszer, mint a véglegesen alkalmazott módszer azon az állásponton alapul, hogy a jelen esetben kizárólag a meghatározott mennyiséget túllépő behozatal okozott jelentős kárt, és hogy a végleges vám mértékének meghatározása céljából elfogadott módszernek figyelembe kellett vennie e körülményt. Kizárólag az e körülmény figyelembevételének módja az, amely eltér a végleges vám kiszámítására vonatkozó véglegesen elfogadott módszer alapján.

124    A Tanács hangsúlyozza, hogy a végleges információs dokumentum kiegészítésének elfogadása révén a Bizottság nem alkalmazta a „kárt nem okozó értéket”, amelyet a felperesek állításuk szerint nem tudnak kiszámítani a rendelkezésükre bocsátott adatok alapján. Éppen ellenkezőleg, a mennyiségi tényező, azaz a dömpingelt behozatali mennyiség az új rendszer lényeges kérdése maradt, az adott évre vonatkozó behozatal valamennyi referenciaértékét pedig ki lehet számítani a végleges információs dokumentum 157. és 159. pontjában szereplő adatok alapján.

125    Ezenkívül annak a módszernek az ismertetése, amely alapján a kárt nem okozó behozatali mennyiség gazdasági hatását figyelembe vették a kár elhárítása mértékének meghatározásánál (lásd a fenti 29. pontot), lehetővé tette a felpereseknek, hogy e tárgyban részletes észrevételeket fogalmazzanak meg 2006. augusztus 2‑i elektronikus levelükben. Ha a felpereseknek többletinformációra volt szükségük védelemhez való joguk gyakorlása érdekében, erre irányuló egyértelmű kérelmet kellett volna előterjeszteniük.

126    A Tanács – amelyet a CEC támogat – elutasítja a védelemhez való jog abból fakadó állítólagos megsértésére vonatkozó érvet is, hogy a felpereseknek csupán öt napjuk volt a végleges információs dokumentum kiegészítésére vonatkozó álláspontjuk kifejtésére. Tekintettel arra, hogy először is a felperesek nem fogalmaztak meg észrevételeket a végleges információs dokumentum kiegészítésére, sem pedig az erre biztosított határidő meghosszabbítása iránti kérelemre vonatkozóan, másodszor, hogy az eljárás ekkor már igen előrehaladott szakaszban volt, harmadszor pedig, hogy a dömping mennyiségi tényezőjének figyelembevételét több hónapon át vitatták, a szóban forgó határidőt elegendőnek kell tekinteni. Mindenesetre a felperesek nem bizonyították, hogy e határidő miatt nem volt lehetőségük érdekeik védelmére, mivel részletes észrevételeket tettek a tárgyban, anélkül hogy a keresetlevél más olyan adatra utalna, amelyet benyújthattak volna. A Tanács álláspontja szerint e körülmények között nem szükséges megjegyzéseket fűzni azon érvekhez, amelyeket a felperes hosszabb határidő biztosítása esetén előterjesztettek volna.

127    Végül a véglegesen elfogadott rendszernek az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdésére tekintettel való jogszerűségére vonatkozó érveket illetően a Tanács előadja, hogy azokat figyelmen kívül kell hagyni, mivel a jelen jogalap kizárólag a felperes védelemhez való jogának megsértésén alapul.

 A Törvényszék álláspontja

128    Hatodik jogalapjuk keretében a felperesek először is előadják, hogy az intézmények megsértették az alaprendelet 20. cikkét azzal, hogy a Bizottság egyrészt nem közölte azokat az adatokat, amelyekre a végleges információs dokumentum kiegészítésében végzett számításokat alapította, másrészt nem biztosított az ugyanezen cikk (5) bekezdésével összhangban elegendő időt arra, hogy a felperesek teljes körű észrevételeket tehessenek az új megközelítésre vonatkozóan.

129    Másodsorban a felperesek azt állítják, hogy az intézmények sem a végleges információs dokumentumban, sem annak kiegészítésében, sem pedig a megtámadott rendeletben nem ismertették az azon módszert igazoló okokat, amelyet a kárt nem okozó behozatali mennyiség figyelembevétele érdekében alkalmaznak, és amely a kárkülönbözet csökkentésére irányul a kárt nem okozó behozatali mennyiség dömpingellenes vámtól való mentesítése helyett. E körülmények sértik a felperesek védelemhez való jogát és az indokolási kötelezettséget.

130    Előzetesen meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 20. cikke előírja az érintett felek – többek között az exportőrök – meghallgatáshoz joga gyakorlásának módját, amely jog a közösségi jogrend által elismert alapvető jog, és magában foglalja az azon alapvető tényekről és megállapításokról való tájékoztatás jogát, amelyek alapján végleges dömpingellenes vám bevezetését tervezik javasolni (lásd ebben az értelemben a fenti 108. pontban hivatkozott Al‑Jubail Fertilizer kontra Tanács ügyben hozott ítélet 15. pontját, és a Champion Stationery és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 55. pontját).

131    E körülmények között a felpereseknek az alaprendelet 20. cikkének megsértésére vonatkozó érveit úgy kell értelmezni, hogy azok a közösségi jogrend – többek között e rendelkezés – által védett védelemhez való joguk megsértésére vonatkoznak (lásd ebben az értelemben a fenti 108. pontban hivatkozott Kundan és Tata kontra Tanács ügyben hozott ítélet 131. pontját).

132    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 108. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a dömpingellenes rendelet elfogadását megelőzően vizsgálattal érintett vállalkozásoknak a közigazgatási eljárás során lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kifejtsék álláspontjukat a tényállás és a hivatkozott körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint a Bizottság által a dömpingmagatartás fennállására és az abból eredő kárra vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált bizonyítékokról.

133    Ebben az összefüggésben azt is meg kell állapítani, hogy a végső nyilvánosságra hozatal hiányos jellegéből csak akkor következik a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet jogellenessége, ha e mulasztás miatt az érdekelt felek nem tudták hatékonyan megvédeni érdekeiket. Ez az eset akkor áll fenn, amikor a mulasztás az ideiglenes intézkedések során alkalmazottaktól eltérő tényeket vagy szempontokat érint, amelyekre különös figyelemmel kell lenni a végső nyilvánosságra hozatalban az alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdése szerint. Azonos okok miatt ugyanez az eset áll fenn, amikor a mulasztás a végleges információs dokumentum közlését követően a Bizottság vagy a Tanács által elfogadott határozatot megalapozóktól eltérő tényekre vagy szempontokra vonatkozik, ahogy az az alaprendelet 20. cikke (4) bekezdése utolsó mondatában következik.

134    A jelen esetben, ahogy az a fenti 15–27. pontban megállapításra került, a Bizottság a végleges információs dokumentumban először azon a tényen alapuló késleltetett vámrendszert javasolta, hogy az évi 140 millió párt meghaladó mennyiségű cipőbehozatal okozott kárt az alaprendelet 3. cikkének értelmében. Ezen értékelés egyrészt a kárt megakadályozó mennyiségi kvótarendszer 2005. január 1‑jéig való fennállásán alapult, másrészt a Kínából 2005‑ben behozott mennyiségek számításán. E javaslat szerint dömpingellenes vámmal kell sújtani a Kínából származó, 140 millió párt meghaladó mennyiségű cipőbehozatalt. E vám a referenciaárakhoz viszonyított – a jelen esetben 23%‑os – alákínálási különbözettel azonos.

135    Mindazonáltal, ahogy az a fenti 29. és 30. pontban kifejtésre került, a Bizottság a végleges információs dokumentum kiegészítésének keretében módosította a kár elhárításához szükséges vám kiszámítására vonatkozó javaslatát. Ezen új megközelítés szintén az alaprendelet 3. cikke értelmében kárt nem okozó behozatali mennyiség létezésén alapult. Ugyanakkor a végleges információs dokumentum kiegészítése szerint mind e kárt nem okozó behozatali mennyiség kiszámítási módja, mind e mennyiségnek a javasolt végleges vám kiszámítására vonatkozó hatása eltért a végleges információs dokumentumban említettektől.

136    Különösképpen a végleges információs dokumentum kiegészítésében a Bizottság először is arra emlékeztetett, hogy a Kínából származó behozatalra vonatkozóan a referenciaárakhoz viszonyított alákínálási különbözet 23%‑os volt. Másodsorban megállapította, hogy a vizsgálati időszak során ezen országból érkező behozatali mennyiség a két célországból származó behozatali mennyiség 38%‑át tette ki. E százalékérték a Kínából és Vietnamból 2003‑ban érkező teljes behozatali mennyiségre (109 millió pár cipő) alkalmazva körülbelül 41,5 millió pár cipőnek felelt meg, amely mennyiséget úgy tekintettek, hogy az nem okoz kárt a közösségi ágazatnak. Harmadrészt a Bizottság úgy vélte, hogy e mennyiség a Kínából 2005‑ben érkező behozatali mennyiség 28,26%‑ának felelt meg. Végül negyedrészt az eredetileg megállapított dömpingkülönbözetet (23%) 28,26%‑kal csökkentette, amely 16,5%‑os „súlyozott” dömpingkülönbözetet eredményezett.

137    A fentiekből következik, hogy a végleges információs dokumentumban és a végleges információs dokumentum kiegészítésében ismertetett módszer közötti különbségek a következők. Először is ahelyett, hogy a kárt nem okozó éves behozatali mennyiséget a Kínából 2005‑ben érkező behozatali mennyiségben határozta volna meg, a Bizottság ezen éves mennyiséget úgy állapította meg, hogy a 2003‑ban behozott cipőmennyiséget – 109 millió pár – megszorozta 38%‑kal. Ez az a százalékérték, amely az ebből az országból származó behozatali mennyiségnek a két célországból a vizsgálati időszak alatt behozott teljes cipőmennyiséghez viszonyított arányát fejezi ki. Másodsorban ahelyett, hogy ezen éves mennyiséget – amelyet a végleges információs dokumentum kiegészítésének 278–280. pontjában kárt nem okozónak minősített – mentesítette volna a dömpingellenes vám alkalmazása alól, a Bizottság figyelembe vette e mennyiséget a kár elhárítása mértékének csökkentése és a dömpingellenes vámnak az első importált pár cipőtől kezdve történő alkalmazása révén.

138    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy a Bizottság – miután az érdekelt felek megfogalmazták a végleges információs dokumentumra vonatkozó észrevételeiket – módosította elemzését, önmagában nem jelenti a védelemhez való jog megsértését. Ugyanis amint az az alaprendelet 20. cikke (4) bekezdésének utolsó mondatából következik, a végleges információs dokumentum a Bizottság vagy a Tanács által meghozható döntéseket nem befolyásolja. E rendelkezés csupán azt írja elő a Bizottságnak, hogy a lehető legrövidebb időn belül hozza nyilvánosságra azokat a tényeket és szempontokat, amelyek eltérnek a végleges információs dokumentumban szereplő eredeti elemzését alátámasztó tényektől és szempontoktól. Ugyanis ezek összefoglalása révén érthetik meg az érdekeltek azokat az okokat, amelyek következtében az intézmények eltérő álláspontot fogadtak el.

139    Következésképpen annak meghatározása érdekében, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta‑e a felpereseknek az alaprendelet 20. cikke (4) bekezdése utolsó mondatából eredő jogait, még annak ellenőrzése szükséges, hogy a Bizottság közölte‑e velük a kárra és az annak elhárításához szükséges intézkedések mibenlétére vonatkozó új elemzés céljából elfogadott tényeket és szempontokat, amennyiben azok eltérnek a végleges információs dokumentumban elfogadottaktól (lásd a fenti 133. pontot).

140    E tekintetben a Bizottság először is a végleges információs dokumentum kiegészítésében kifejtette, hogy az új javaslata szerint nem szükséges különbséget tenni az importőrök különböző kategóriái között.

141    Ezt követően azon adatokat illetően, amelyek alapján a Bizottság a kárkülönbözetet 23%‑ról 16,5%‑ra módosította, a felperesek tévesen állítják, hogy azokhoz nem volt hozzáférésük. A fenti 136. pontban ismertetett, a kárkülönbözetnek a kárt nem okozó behozatali mennyiségre tekintettel való módosítására vonatkozó módszer ugyanis szerepel a végleges információs dokumentum kiegészítésében. Az igaz, hogy e dokumentum nem tájékoztat a Kínából 2005‑ben érkező behozatal pontos mennyiségéről, amely lehetővé tenné annak ellenőrzését, hogy a 28,26%‑os érték megfelel a valóságnak. Mindazonáltal tekintettel arra, hogy a Bizottság szerint a 41,5 millió pár cipő a Kínából 2005‑ben érkező behozatali mennyiség egészének 28,26%‑át képviseli, ebből az következik, hogy ez utóbbi behozatali mennyiség 146,85 millió pár cipő volt. A felperesek egyébiránt maguk ismétlik meg ezt a számítást 2006. augusztus 2‑i elektronikus levelükben (lásd a fenti 31. pontot).

142    Az előző megfontolásokból következik, hogy a Bizottság a felperesek tudomására hozta azt az érvelést, amelyet a kárkülönbözetnek a kárt nem okozó behozatali mennyiségre tekintettel való kiszámítása céljából követett. A Bizottság ismertette az összes olyan számszerű adatot is, amelyet e célból relevánsnak ítélt, így a felperesek védelemhez való jogát e tekintetben nem sértette meg.

143    A Tanácshoz hasonlóan (lásd a fenti 127. pontot) hangsúlyozni kell azt is, hogy a felperesek jogalapja – ahogyan azt a keresetlevelekben kifejtették – a védelemhez való joguk, és nem az alaprendelet 1. cikke (1) bekezdésének megsértésére vonatkozik. Ebből következik, hogy annak eldöntését, hogy a megtámadott rendeletben elfogadott rendszer összeegyeztethető‑e az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdésével, amennyiben dömpingellenes vámot vet ki azon éves küszöbérték alatti behozatali mennyiségre, amelyet kárt nem okozónak tekintettek, nem terjesztették a Törvényszék elé felülvizsgálat céljából.

144    Az előírt határidőt illetően a felek egyetértenek abban, hogy az 2006. augusztus 2‑án járt le.

145    A Bizottság azzal, hogy a felpereseknek tíz napnál rövidebb határidőt biztosított a végleges információs dokumentum kiegészítésére vonatkozó észrevételek megtételére, megsértette az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdését (a fenti 108. pontban hivatkozott Champion Stationery és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 80. pontja). Mindamellett ez a körülmény önmagában nem vezet a megtámadott rendelet megsemmisítéséhez. Ugyanis azt is meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy a felperesek a törvényes határidőnél rövidebb idővel rendelkeztek, olyan jellegű volt‑e, hogy konkrétan érintette a védelemhez való jogukat a szóban forgó eljárásban (a Törvényszék T‑35/01. sz., Shanghai Teraoka Electronic kontra Tanács ügyben 2004. október 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑3663. o.] 331. pontja).

146    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek 2006. augusztus 2‑i elektronikus levelükben emlékeztettek a Bizottság számításaira, és egy eltérő eredményhez vezető, szerintük méltányos más számítási módot terjesztettek elő. Ennélfogva a felperesek megértették a Bizottság érvelését, és lehetőségük volt más megközelítést javasolni részére. A felperesek egyébiránt nem indokolták meg, hogy miért nem állt módjukban az alaprendelet 1. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkozni a Bizottság által részükre biztosított határidőn belül. E körülmények között meg kell állapítani, hogy lehetőségük volt érdemben kifejteni álláspontjukat.

147    Ebből következően a felperesek védelemhez való jogát nem sértették meg.

148    Azonos okok miatt el kell utasítani a felperesek azon érvelését, amely a kár elhárítása mértékének kiszámítása céljából alkalmazott módszerre vonatkozó indokolási kötelezettség megsértésén alapul. A megtámadott rendelet indokolását ugyanis többek között a felperesekkel közölt információra és az általuk a közigazgatási eljárás során tett észrevételekre tekintettel kell értékelni (a Törvényszék T‑33/98. és T‑34/98. sz., Petrotub és Republica kontra Tanács egyesített ügyekben 1999. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑3837. o.] 107. pontja).

149    A jelen esetben, ahogy az a fenti 36. pontban megállapításra került, a megtámadott rendelet (296)–(301) preambulumbekezdése tartalmazza azt az értékelést, amelynek alapján a Tanács elfogadta a végül alkalmazott módszert. Következésképpen tekintettel arra a tényre, hogy a Bizottság a felperesek tudomására hozta azt az érvelést, amelyet a kárkülönbözetnek a kárt nem okozó behozatali mennyiségre tekintettel való kiszámítása céljából követett, és ismertette velük az összes olyan számszerű adatot is, amelyet e célból relevánsnak ítélt (lásd a fenti 140–142. pontot), meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendeletet a jogilag megkövetelt módon indokolták.

150    Ennélfogva a hatodik jogalapot el kell utasítani.

 A hetedik jogalapról, amely a téves jogalkalmazáson és a közösségi ágazatnak okozott kárra vonatkozó nyilvánvaló értékelési hibán alapul

 A felek érvei

151    A felperesek úgy vélik, hogy a kárra vonatkozó határozat nem alapul kellően hosszú szokásos behozatali időszakon, és ennélfogva azt nem megbízható és objektív adatok alapján hozták. Tekintettel arra ugyanis, hogy a vizsgálati időszak 2004. április 1‑jétől 2005. március 31‑ig tartott, a Bizottság – csupán 2005 első negyedévének alapulvételével – meggyőződött arról, hogy a behozatali mennyiségnek a kvótarendszer lejártát követő növekedése döntő mértékben okozott kárt a közösségi ágazatnak. A jelentős kár 2004‑ben való fennállására utaló nyilvánvaló jelekből – amelyekre a Bizottság a végleges információs dokumentum új H. címében szereplő 277. pontban hivatkozik – nem következik az, hogy 2004‑ben valóban jelentős kár következett be. Azt, hogy 2004‑ben nem következett be jelentős kár, megerősíti az a tény, hogy a behozatali mennyiség ebben az évben 2003‑hoz képest csekély mértékben növekedett, valamint a végleges információs dokumentum 285. pontja.

152    Márpedig a 2005. év első három hónapja alkotja azon piac megnyitásának kezdeti időszakát, amelyet több mint tizenkét éven keresztül szigorú mennyiségi kvótarendszer szabályozott. Ahogy azt a Bizottság a végleges információs dokumentumban megállapította, a kvótarendszer lejártát követő ezen időszakot mesterségesen torzították az ezen eseményhez kapcsolódó elvárások. A megtámadott rendelet tehát olyan, rövid időszakra vonatkozó adatokon alapul, amely a kvóták eltörléséből fakadóan nem tudott megbízható adatokat biztosítani. Ebből következik, hogy a Tanács megsértette az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdését. Ezenfelül semmi sem bizonyítja azt, hogy a Bizottság az érintett időszak egészére vonatkozóan megvizsgálta a kártényezőket.

153    Végül a felperesek emlékeztetnek arra, hogy a mennyiségi kvótarendszernek nem az volt a célja, hogy orvosolja a dömpingelt behozatal következményeit.

154    A Tanács – amelyet a Bizottság, a CEC és az olasz gyártók támogatnak – vitatja a felperesek érveinek megalapozottságát.

 A Törvényszék álláspontja

155    Először is meg kell állapítani, hogy a dömpingellenes vám bevezetése nem valamely korábbi magatartás szankcióját jelenti, hanem a dömpingmagatartásból eredő tisztességtelen versennyel szembeni védelmi és védintézkedést. A vizsgálatot tehát a lehető legnaprakészebb információk alapján kell lefolytatni, hogy meg lehessen határozni a közösségi ágazat dömpingmagatartásokkal szembeni védelméhez megfelelő dömpingellenes vámokat (a fenti 108. pontban hivatkozott Industrie des poudres sphériques kontra Tanács ügyben hozott ítélet 91. és 92. pontja, valamint a Törvényszék T‑138/02. sz., Nanjing Metalink kontra Tanács ügyben 2006. november 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4347. o.] 60. pontja).

156    Ily módon, amikor az intézmények megállapítják, hogy az addig mennyiségi korlátozásoknak alávetett termék behozott mennyisége az említett korlátozások lejártát követően nő, a közösségi ágazatot ért kár értékelése céljából figyelembe vehetik e növekedést.

157    Másodsorban a Bizottságnak a végleges információs dokumentum 283. pontjában szereplő értékeléséből, amely szerint a behozott termékmennyiség nőtt a kvótarendszer lejártát követően, nem következik az, hogy az intézmények kizárólag e mennyiségi tényezőre hagyatkoztak a kár fennállásának megállapítása érdekében.

158    Végül, amint az a megtámadott rendelet (162), (168)–(170), (187)–(206) és (216)–(240) preambulumbekezdéséből kitűnik, az intézmények a kár és az okozati összefüggés szempontjából több olyan tényezőt figyelembe vettek, amelyek nemcsak a vizsgálati időszak utolsó negyedévére, hanem az érintett időszakra vonatkoztak.

159    Ebből következik, hogy a hetedik jogalapot el kell utasítani.

160    E körülményekre tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

161    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lettek, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére.

162    Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑a harmadik bekezdésének megfelelően a Bizottság, a CEC és az olasz gyártók maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a kereseteket elutasítja.

2)      A Zhejiang Aokang Shoes Co., Ltd és a Wenzhou Taima Shoes Co., Ltd maguk viselik saját költségeiket, valamint az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségeket.

3)      Az Európai Közösségek Bizottsága, a Confédération européenne de l’industrie de la chaussure (CEC), a BA.LA. di Lanciotti Vittorio & C. Sas és a további tizenhat beavatkozó, amelyek neve a mellékletben szerepel, maguk viselik saját költségeiket.

Martins Ribeiro Papasavvas Dittrich

Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. március 4‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

Jogi háttérII – 2

A jogvita előzményei és a megtámadott rendeletII – 6

Az eljárás és a felek kérelmeiII – 11

A jogkérdésII – 13

Az első három, valamint az ötödik jogalapról, amelyek az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) és c) pontjának, a 9. cikke (5) bekezdésének, az egyenlő bánásmód elvének és a bizalomvédelem elvének a megsértésén, valamint a felperesek dömpingkülönbözetének hibás kiszámításán alapulnakII – 13

A felek érveiII – 13

A Törvényszék álláspontjaII – 19

A negyedik jogalapról, amely a védelemhez való jog, az indokolási kötelezettség, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésén alapulII – 23

A felek érveiII – 23

A Törvényszék álláspontjaII – 24

A hatodik jogalapról, amely az alaprendelet 20. cikkének, a védelemhez való jognak és az indokolási kötelezettségnek a megsértésén alapulII – 26

A felek érveiII – 26

A Törvényszék álláspontjaII – 29

A hetedik jogalapról, amely a téves jogalkalmazáson és a közösségi ágazatnak okozott kárra vonatkozó nyilvánvaló értékelési hibán alapulII – 33

A felek érveiII – 33

A Törvényszék álláspontjaII – 34

A költségekrőlII – 35

Melléklet

Calzaturificio Elisabet Srl, Monte Urano (Olaszország),

Calzaturificio Iacovelli di Iacovelli Giuseppe & C. Snc, Monte Urano,

Calzaturificio Leopamy Srl, Monte Urano,

Calzaturificio Lunella Srl, Monte Urano,

Calzaturificio Mia Shoe Snc di Gattafoni Carlo & C., Monte Urano,

Calzaturificio Primitempi di Monaldi Geri, Monte Urano,

Calzaturificio R.G. di Rossi & Galiè Srl, Monte Urano,

Calz. S.G. di Seghetta Giampiero e Sergio Snc, Monte Urano,

Carim Srl, Monte Urano,

Florens Shoes SpA, Monte Urano,

Gattafoni Shoe Snc di Gattafoni Giampaolo & C., Monte Urano,

Grif Srl, Monte Urano,

Missouri Srl, Monte Urano,

New Swing Srl, Monte Urano,

Podosan Medical Shoes di Cirilli Michela, Monte Urano,

Viviane Sas, Monte Urano.

1* Az eljárás nyelve: angol.