A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)
2023. november 9.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Közös menekültügyi és kiegészítő védelem nyújtására vonatkozó politika – 2011/95/EU irányelv – 15. cikk – A kiegészítő védelemre való jogosultság feltételei – A kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire, valamint a származási ország általános helyzetére vonatkozó tényezők figyelembevétele – Humanitárius helyzet”
A C‑125/22. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a rechtbank Den Haag, zittingsplaats ’s‑Hertogenbosch (s‑Hertogenbosch‑ban eljáró hágai bíróság, Hollandia) a Bírósághoz 2022. február 22‑én érkezett, 2022. február 22‑i határozatával terjesztett elő az
X,
Y,
6 kiskorú gyermekük
és
a Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),
tagjai: C. Lycourgos tanácselnök, O. Spineanu‑Matei, J.‑C. Bonichot, S. Rodin és L. S. Rossi (előadó) bírák,
főtanácsnok: P. Pikamäe,
hivatalvezető: A. Lamote tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2023. március 23‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– Y, X és 6 kiskorú gyermekük képviseletében S. Rafi, P. J. Schüller és J. W. J. van den Broek advocaten,
– a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman, M. H. S. Gijzen, A. Hanje és J. M. Hoogveld, meghatalmazotti minőségben,
– a belga kormány képviseletében M. Jacobs és M. Van Regemorter, meghatalmazotti minőségben,
– a német kormány képviseletében J. Möller és A. Hoesch, meghatalmazotti minőségben,
– a francia kormány képviseletében R. Bénard, A.‑L. Desjonquères és J. Illouz, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében A. Azéma és F. Wilman, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2023. június 8‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13–i 2011/95/EU európai parlament és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.) 15. cikkének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet X és Y, valamint 6 kiskorú gyermekük – valamennyien líbiai állampolgárok – és a Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (igazságügyi és biztonsági államtitkár, Hollandia; a továbbiakban: államtitkár) között folyamatban lévő, az utóbbi által hozott, a kérelmezők nemzetközi védelem iránti kérelmét elutasító határozatokkal kapcsolatos jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2011/95 irányelv (12), (16) és (34) preambulumbekezdése a következőképpen szól:
„(12) Ezen irányelv legfőbb célja egyrészről annak biztosítása, hogy valamennyi tagállamban azonos feltételeket alkalmazzanak a nemzetközi védelemre valóban rászorulók beazonosítására, másrészről annak elősegítése, hogy e személyek valamennyi tagállamban hozzáférhessenek az ellátások egy minimális szintjéhez.
[…]
(16) Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és szem előtt tartja különösen az Európai Unió Alapjogi Chartája [(a továbbiakban: Charta)] által elismert elveket. Így biztosítani kívánja különösen az emberi méltóság, valamint a menedékkérők és az őket kísérő családtagjaik menedékhez való jogának teljes körű tiszteletben tartását, valamint elő kívánja mozdítani e Charta 1., 7., 11., 14., 15., 16., 18., 21., 24., 34. és 35. cikke alkalmazását, ezért ennek megfelelően kell végrehajtani.
[…]
(34) Meg kell állapítani azon közös kritériumokat, amelyek alapján a nemzetközi védelmet kérők a kiegészítő védelemre jogosultként ismerhetők el. E kritériumok a tagállamok emberi jogi okmányokból fakadó nemzetközi kötelezettségein és a fennálló gyakorlaton alapulnak”.
4 Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” címet viselő 2. cikke a következőket írja elő:
„Ezen irányelv alkalmazásában az alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók:
a) »nemzetközi védelem«: az e) pont szerinti menekültjogállás, illetve a g) pont szerinti kiegészítő védelmi jogállás;
b) »nemzetközi védelemben részesülő személyek«: az e) és g) pont szerint meghatározott menekült‑ vagy kiegészítő védelmi jogállásban részesülő személyek;
[…]
f) »kiegészítő védelemre jogosult személy«: olyan harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy, aki nem minősül menekültnek, de akivel kapcsolatban megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy származási országába, illetőleg hontalan személy esetében a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országba való visszatérése esetén a 15. cikk szerinti súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének lenne kitéve; valamint akire a 17. cikk (1) és (2) bekezdése nem vonatkozik, és nem tudja vagy az ilyen veszélytől való félelmében nem kívánja ezen ország védelmét igénybe venni;
g) »kiegészítő védelmi jogállás«: egy harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy valamely tagállam által kiegészítő védelemre jogosult személyként történő elismerése;
h) »nemzetközi védelem iránti kérelem«: egy harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által valamely tagállamnál előterjesztett olyan védelem iránti kérelem, amely a menekültjogállás, illetve a kiegészítő védelmi jogállás kérelmezéseként értelmezhető, és amely kapcsán a kérelmező nem kéri kifejezetten egy más jellegű, ezen irányelv hatálya alá nem tartozó olyan védelem biztosítását, amelynek megadását külön kell kérelmezni;
i) »kérelmező«: olyan harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy, aki nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amelynek tárgyában még nem hoztak jogerős határozatot;
[…]”
5 Az irányelvnek „[a] nemzetközi védelem iránti kérelem értékelésére” vonatkozó II. fejezetében található „A tények és körülmények értékelése” című 4. cikke szerint:
„(1) A tagállamok a kérelmező kötelezettségének tekinthetik, hogy a lehető leggyorsabban bemutasson a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozásához szükséges valamennyi bizonyítékot. A kérelem szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékok értékelését – a kérelmező közreműködésével – a tagállam végzi.
[…]
(3) A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése egyedi alapon, a következők figyelembevételével történik:
a) a kérelemre vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában a származási országra vonatkozó valamennyi releváns tény […];
b) a kérelmező releváns nyilatkozatai és az általa bemutatott dokumentumok, ideértve az arra vonatkozó információkat is, hogy a kérelmező üldöztetésnek vagy súlyos sérelemnek ki volt‑e téve, illetve, hogy ezek veszélye fennáll‑e;
c) a kérelmező egyéni helyzete és személyes körülményei, ideértve az olyan tényezőket is, mint a háttér, nem és életkor, annak megállapítása érdekében, hogy a személyes körülményeit figyelembe véve a vele szemben elkövetett cselekmények vagy azon cselekmények, amelyeket vele szemben elkövethetnek, üldöztetésnek, illetve súlyos sérelemnek minősülnek‑e;
[…]
(4) Azon tény, hogy a kérelmező korábban már üldöztetésnek vagy súlyos sérelemnek volt kitéve, illetve vele szemben ilyen üldöztetés vagy súlyos sérelem közvetlen veszélye állt fenn, komoly alátámasztásául szolgál a kérelmező üldöztetéstől való megalapozott félelmének, valamit [helyesen: valamint] a súlyos sérelem tényleges veszélyének, kivéve, amennyiben alapos okból feltételezhető, hogy a kérelmezőt nem fogják újból üldözni, illetve hogy a súlyos sérelem veszélye vele szemben már nem áll fenn.
(5) Amennyiben a tagállamok alkalmazzák az (1) bekezdés első mondatában említett elvet [helyesen: Amennyiben a tagállamok azon elvet alkalmazzák], amely szerint a kérelmezőnek meg kell indokolnia a nemzetközi védelem iránti kérelmét, és amennyiben a kérelmező állításait nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, úgy ezen állításokat nem kell bizonyítani [helyesen: amennyiben a kérelmező állításainak bizonyos részeit nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, úgy ezeket nem kell bizonyítani], amennyiben:
a) a kérelmező láthatóan mindent megtett kérelmének alátámasztása érdekében;
b) a kérelmező átadta a rendelkezésére álló valamennyi bizonyítékot [helyesen: valamennyi releváns bizonyítékot], és az egyéb jelentős, de hiányzó bizonyítékok vonatkozásában kielégítő magyarázatot adott;
c) megállapítható, hogy a kérelmező állításai logikailag összefüggőek és hihetőek, és nem mondanak ellent a kérelmével kapcsolatban ismert [helyesen: és releváns] általános és egyedi információknak;
d) a kérelmező az első adandó alkalommal benyújtotta a nemzetközi védelem iránti kérelmét, kivéve, amennyiben alapos indokkal igazolni tudja ennek elmulasztását; és
e) általánosságban megállapítható a kérelmező szavahihetősége.”
6 Ugyanezen irányelv „Belföldi védelem” című 8. cikke (2) bekezdésének a szövege a következő:
„Annak vizsgálata során, hogy a kérelmező esetében fennáll‑e az üldöztetéstől való megalapozott félelem ténye, illetve a súlyos sérelem tényleges veszélye, illetve hogy a kérelmező – az (1) bekezdéssel összhangban – a származási ország valamely részében hozzáférhet‑e az üldöztetés vagy súlyos sérelem elleni védelemhez, a tagállamok a kérelemről szóló határozat meghozatalakor figyelembe veszik az érintett országrészben fennálló általános helyzetet, valamint a kérelmező személyes körülményeit, összhangban a 4. cikkel. E célból a tagállamok biztosítják, hogy olyan releváns forrásokból szerezzenek pontos és naprakész információkat, mint például az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosa és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal.”
7 A 2011/95 irányelvnek „[a] kiegészítő védelemre való jogosultság feltételeire” vonatkozó V. fejezetében található, „Súlyos sérelem” című 15. cikke értelmében:
„Az alábbiak minősülnek súlyos sérelemnek:
a) halálbüntetés vagy kivégzés; vagy
b) kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban; vagy
c) nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy sértetlenségének súlyos és egyedi fenyegetettsége.”
8 Ezen irányelvnek „A kiegészítő védelmi jogállás elismerése” című 18. cikke a következőket írja elő:
„A tagállamok olyan harmadik országbeli állampolgárt vagy hontalan személyt részesítenek kiegészítő védelemben, aki megfelel a II. és V. fejezetben előírt feltételeknek.”
A holland jog
9 A 2000. november 23‑i Vreemdelingenwet 2000 (a külföldiekről szóló 2000. évi törvény; Stb. 2000, 495. sz.) alapjogvitára alkalmazandó változatának 29. cikke (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„(1) Határozott időre szóló tartózkodási engedély […] annak a külföldi állampolgárnak adható, aki
a) menekültstátusszal rendelkezik; vagy
b) a megkövetelt módon bizonyítja, hogy elegendő alapja van annak feltételezésére, hogy kitoloncolása esetén fennáll a súlyos sérelem tényleges veszélye, amelyek a következők:
1°. halálbüntetés vagy kivégzés;
2°. kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása; vagy
3°. nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy sértetlenségének súlyos és egyedi fenyegetettsége.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10 2018. január 28‑án X és Y, líbiai állampolgárságú házastársak nemzetközi kérelem iránti kérelmet terjesztettek elő – hat kiskorú gyermekük nevében is – az államtitkár előtt arra való hivatkozással, hogy amennyiben kiutasítanák őket Líbiába, ott a 2011/95 irányelv 15. cikke c) pontjának értelmében vett súlyos sérelem „tényleges veszélyének” lennének kitéve.
11 Nemzetközi védelem iránti kérelmeik alátámasztásául X és Y személyes helyzetükre, valamint származási országuk általános helyzetére vonatkozó tényezőkre hivatkozott, különösen az erőszak Líbiát jellemző általános szintjére, valamint az ebből eredő humanitárius helyzetre.
12 Közelebbről X előadta, hogy 2012‑től 2017 júniusáig magas rangú politikusok, többek között két miniszterelnök, egy miniszterelnök‑helyettes és több miniszter testőreként dolgozott Tripoliban. Kijelenti, hogy egy alkalommal, a munkaidején kívül rálőttek, ennek során a fején találták el, és a golyó szilánkja belefúródott a bal arcába, majd ezt követően két alkalommal is halálos fenyegetést kapott telefonon, először körülbelül öt hónappal, másodszor pedig egy–két évvel a fent említett lövöldözés után. X gyanította, hogy ki lehet felelős e cselekményekért, de e gyanút bizonyítani nem tudta volna. Ezenkívül X arra hivatkozott, hogy a bátyja elmondta neki, hogy milíciák próbálják elfoglalni az apjától örökölt földterületet, és azzal fenyegetőztek, hogy mindenkit megölnek, aki ellenáll nekik. Végül X kijelentette, hogy Líbiából való eltávozását a Tripolit jellemző nehéz életkörülmények, különösen az üzemanyaghoz, az ivóvízhez és a villamos áramhoz való hozzáférés hiánya is indokolta. Y a maga nemzetközi védelem iránti kérelmét az X személyes élményeiből eredő félelemre, valamint a Líbiában fennálló bizonytalan helyzetre alapozta, amely egészségügyi problémákat is okozott a számára.
13 Az államtitkár 2020. december 24‑én kelt külön határozatokkal az X és Y által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmeket mint megalapozatlanokat elutasította. Az államtitkár egyrészt megállapította, hogy a kérelmezők nincsenek súlyos sérelem tényleges veszélyének kitéve a 2011/95 irányelv 15. cikke b) pontjának értelmében. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy az állítólagos fenyegetések nem hihetőek, és X nem bizonyította, hogy a lövöldözés, amelyben megsérült, kifejezetten ellene irányult, sem azt, hogy kapcsolat áll fenn ezen erőszakos cselekmény és a magas rangú politikusok testőreként ellátott szakmai tevékenysége között. Másrészt az államtitkár megállapította, hogy neki kell azonosítania a kockázati csoportokat, és neki kell meghatároznia, hogy fennáll‑e az ezen irányelv 15. cikkének c) pontjában szereplőhöz hasonló kockázati helyzet. Márpedig, mivel nem tartotta szükségesnek a líbiai általános biztonsági helyzet értékelését, arra a következtetésre jutott, hogy a felpereseknek sem kell súlyos sérelemtől félniük e második rendelkezés értelmében.
14 X és Y keresetet indított e határozattal szemben a rechtbank Den Haag zittingsplaats’s‑Hertogenbosch (’s‑Hertogenbosch‑ban eljáró hágai bíróság, Hollandia) előtt.
15 E bíróság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy az alapügy tárgyát képező nemzetközi védelem iránti kérelmeket alátámasztják mind a felperesek egyéni és személyes körülményei, mind a származási országban az erőszakból fakadó általános erőszakos helyzetre és humanitárius helyzetre való hivatkozás. Megjegyzi azonban, hogy nem tűnik úgy, hogy ezen tényezők külön‑külön tekintve elérik a 2011/95 irányelv 15. cikkének b) pontja, illetve 15. cikkének c) pontja által biztosított kiegészítő védelemre való jogosultsághoz szükséges súlyos sérelem egyéniesítési mértékét és a megkülönböztetés nélküli erőszak súlyossági küszöbét.
16 Az említett bíróság szerint ennélfogva felmerül a kérdés, hogy ezen irányelv 15. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a súlyos sérelemnek az e 15. cikkben említett megnyilvánulásait szigorúan elkülönülten kell értékelni, ami azzal a következménnyel jár, hogy a kérelmező által hivatkozott tények és körülmények csak a súlyos sérelemtől való félelem alátámasztásához relevánsak, vagy, ellenkezőleg, a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményére, valamint a származási ország általános helyzetére vonatkozó valamennyi releváns tényező teljes körű és együttes értékelésére van szükség annak meghatározása előtt, hogy az ilyen tények és körülmények milyen súlyos sérelmek fennállását támasztják alá.
17 A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben úgy véli, hogy a súlyos sérelem tényleges veszélye fennállása értékelésének kiindulópontja a kérelmező védelmének szükségessége, és hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkének az előző pontban összefoglalt első értelmezése az e rendelkezés által nyújtott védelem olyan hiányosságát eredményezné, amely megfosztaná hatékony érvényesülésétől az e rendelkezésben előírt kiegészítő védelmi rendszert. E 15. cikknek az előző pontban összefoglalt második értelmezése viszont megfelel ezen irányelv rendszerének és az általa követett célkitűzéseknek, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 3. cikkének értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatának, amelyet a Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében figyelembe kell venni a Charta 4. cikkének értelmezése során.
18 Végül a kérdést előterjesztő bíróság annak kifejtésére kéri a Bíróságot, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontjára tekintettel elvégzett értékelés során milyen módon kell figyelembe venni a kérelmező személyes helyzetére vonatkozó okokat, amint azokat a 2009. február 17‑i Elgafaji ítélet (C‑465/07, EU:C:2009:94) meghatározza. Ezzel kapcsolatban e bíróság azt kéri különösen, hogy a Bíróság fejtse ki, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának [2008. július 17‑i] N. A. kontra Egyesült Királyság ítélete [(CE:ECHR:2008:0717JUD002590407)] értelmében vett „egyéniesítési követelményen alapuló vizsgálatnál” szélesebb körű‑e a kérelmező egyéni helyzetének és személyes körülményeinek vizsgálata, vagyis az olyan személyes körülmények, amelyek eltérnek azon egyszerű ténytől, hogy az érintett személy egy olyan adott országból érkezik, ahol az általános erőszak „legszélsőségesebb esetei” következnek be ezen utóbbi ítélet értelmében, megalapozhatják‑e az e rendelkezésben meghatározott súlyos sérelemtől való félelmet.
19 Igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy figyelembe kell‑e venni egyrészt a személyes tényezőket, vagy annak kockázatát, hogy valaki megkülönböztetés nélküli erőszak következtében „büntetőjogi jogsértés” áldozatává válik, másrészt pedig a nem személyes egyedi körülményeket, mint például bizonyos szakmák gyakorlását és/vagy gyakorlásának helyeit, illetve azt a tényt, hogy az alapszolgáltatások igénybevétele érdekében el kell utazni.
20 E bíróság azt is tudni kívánja, hogy a kérelmező származási országában a 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontja értelmében vett megkülönböztetés nélküli erőszak mértékét hogyan kell figyelembe venni az e 15. cikk a) és b) pontja értelmében vett súlyos sérelem fennállásának értékelése során. E bíróság különösen azt kívánja megtudni, hogy a 2009. február 17‑i Elgafaji ítéletből (C‑465/07, EU:C:2009:94, 39. pont) eredő ítélkezési gyakorlatból származó, a kérelmező azon képessége közötti fordított összefüggés, hogy konkrétan a személyes helyzetére jellemző tényezők miatt érintett, valamint a kiegészítő védelemre való jogosultsághoz szükséges megkülönböztetés nélküli erőszak mértéke is alkalmazandó‑e az említett 15. cikk b) pontjában említett súlyos sérelem értékelésére. ha a kérelmező származási országában magas szintű általános erőszak áll fenn, ez azonban önmagában nem elegendő a kiegészítő védelem elismeréséhez.
21 Végül a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy egy olyan humanitárius helyzetet, amely a 2014. december 18‑i M’Bodj ítélet (C‑542/13, EU:C:2014:2452) alapjául szolgáló üggyel ellentétben a nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktus keretében súlyos sérelem előidézője által elkövetett erőszakos cselekmények közvetlen vagy közvetett következménye, és amely a Charta 1., 4. cikkének és 19. cikke (2) bekezdésének megsértését eredményezheti, figyelembe kell‑e venni a kiegészítő védelem iránti kérelem értékelése során. E bíróság e tekintetben pontosítja, hogy utal mind a súlyos sérelmet okozó személy által szándékosan megteremtett humanitárius helyzetre, mind pedig arra a helyzetre, amely azáltal jött létre, hogy e személy közömbös magatartást tanúsít a fegyveres konfliktus polgári lakosságra gyakorolt következményeivel kapcsolatban.
22 E körülmények között határozott úgy a rechtbank Den Haag zittingsplaats’s‑Hertogenbosch (’s‑Hertogenboschban eljáró hágai bíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni [a 2011/95] irányelv 15. cikkét ezen irányelv 2. cikkének g) pontjával és 4. cikkével, valamint [a Charta] 4. cikkével és 19. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben, hogy annak megállapítása során, hogy a kérelmező kiegészítő védelemre szorul‑e, mindig teljeskörűen és kölcsönös összefüggésben kell vizsgálni és értékelni mind a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire, mind a származási országban fennálló általános helyzetre vonatkozó valamennyi releváns szempontot annak tisztázása előtt, hogy e szempontok alapján a súlyos sérelem mely megnyilvánulási formájának veszélye bizonyítható?
2) Amennyiben a Bíróság nemleges választ ad az első kérdésre, az Emberi Jogok Európai Bíróságának [2008. július 17‑i] N. A. kontra Egyesült Királyság ítélete [(CE:ECHR:2008:0717JUD002590407) értelmében vett „egyéniesítési követelményen alapuló vizsgálatnál” szélesebb körű‑e a kérelmező egyéni helyzetének és személyes körülményeinek azon értékelése, amelyre az elismerési irányelv 15. cikkének c) pontja szerinti értékelés keretében kerül sor, amellyel kapcsolatban a Bíróság már egyértelművé tette, hogy annak során az említett szempontokat figyelembe kell venni? Figyelembe vehetők‑e ezek a szempontok ugyanazon kiegészítő védelem iránti kérelemmel összefüggésben mind az elismerési irányelv 15. cikkének b) pontja, mind az ezen irányelv 15. cikkének c) pontja szerinti értékelés során?
3) Úgy kell‑e értelmezni [a 2011/95] irányelv 15. cikkét, hogy a kiegészítő védelem szükségességének értékelése során az úgynevezett mozgó skálát – amellyel kapcsolatban a Bíróság már egyértelművé tette, hogy azt alkalmazni kell az elismerési irányelv 15. cikkének c) pontja szerinti súlyos sérelem elszenvedésétől való állítólagos félelem értékelése során – alkalmazni kell az említett irányelv 15. cikkének b) pontja szerinti súlyos sérelem elszenvedésétől való állítólagos félelem értékelése során is?
4) Úgy kell‑e értelmezni [a 2011/95] irányelvnek [a Charta] 1. cikkével, 4. cikkével és 19. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 15. cikkét, hogy a súlyos sérelem forrását jelentő valamely szereplő cselekményének és/vagy mulasztásának közvetett (illetve közvetlen) következményét képező humanitárius körülményeket figyelembe kell venni annak értékelése során, hogy a kérelmező kiegészítő védelemre szorul‑e?”
23 A Bíróság elnöke 2022. április 8‑i határozatával a Bíróság eljárási szabályzata 55. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján felfüggesztette a jelen ügyben folytatott eljárást a C‑579/20. sz. Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (A súlyos és egyedi fenyegetettség fogalma) ügyben az eljárást befejező határozat meghozataláig.
24 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ezen ügyben való visszavonását és a 2022. május 18‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (A súlyos és egyedi fenyegetettség fogalma) végzéssel (C‑579/20, EU:C:2022:416) történt törlését követően a jelen ügyben 2022. május 20‑án folytatódott az eljárás.
A gyorsított eljárás iránti kérelemről
25 A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 105. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem gyorsított eljárásban történő elbírálását.
26 Kérelmének alátámasztása érdekében e bíróság lényegében arra hivatkozott, hogy noha a felperesek tartózkodása jogszerű, amíg az alapeljárásban végleges határozatot nem hoznak, X és Y kiskorú gyermekei bizonytalan helyzetben vannak. E tekintetben az említett bíróság rámutatott, hogy X és Y hat kiskorú gyermeke közül öt 2020. április 22‑tól oktatási segítségnyújtásban részesült, és hogy e gyermekek a fejlődésük során súlyos veszélynek vannak kitéve, továbbá veszélyes és instabil oktatási környezetben növekednek, amelyben agresszió tanúi és elszenvedői, továbbá érzelmi és fizikai elhagyatottság érzésétől szenvednek. Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozta, hogy X és Y szerint a szóban forgó bizonytalanság az alapeljárás hosszúságából, valamint az annak kimenetelével kapcsolatos bizonytalanságból is ered.
27 Az eljárási szabályzat 105. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérelmére vagy kivételesen hivatalból a Bíróság elnöke az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően dönthet úgy, hogy az előzetes döntéshozatal tekintetében az eljárási szabályzat rendelkezéseitől eltérve gyorsított eljárást alkalmaz, ha az ügy jellege megköveteli, hogy elbírálására a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor.
28 A jelen ügyben a Bíróság elnöke 2022. május 20‑án az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy elutasítja a jelen ítélet 25. pontjában említett kérelmet.
29 Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a gyorsított eljárás olyan eljárási eszköz, amelynek célja a rendkívüli szükséghelyzetre való reagálás (2023. július 13‑i Azienda Ospedale‑Università di Padova ítélet, C‑765/21, EU:C:2023:566, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság nem terjesztett elő minden olyan információt, amely lehetővé tenné az ilyen rendkívüli szükséghelyzet fennállásának értékelését, és különösen azokat a kockázatokat, amelyek akkor merülnének fel, ha ezen előzetes döntéshozatalra utalás a rendes eljárást követné. Noha e bíróság említést tett az X és Y kiskorú gyermekeinek fejlődésével kapcsolatos kockázatokról, amelyek abból a családi, társadalmi és oktatási háttérből erednek, amelybe e gyermekek bekerültek, nem bizonyította, hogy kapcsolat áll fenn a Bíróság előtti eljárás időtartama és azon bizonytalan helyzet elhúzódása között, amelyben e gyermekek vannak. Ezenkívül az említett bíróság nem fejtette ki azokat az okokat sem, amelyek miatt a gyorsított eljárás jelen ügyre történő alkalmazása lehetővé tenné az ilyen kockázatok elkerülését vagy az ilyen bizonytalan helyzet megoldását, mivel az említett gyermekeket az alapeljárás kimenetelét illetően érintő jogbizonytalanság önmagában nem igazolhatja a gyorsított eljárás alkalmazását (lásd e tekintetben: a Bíróság elnökének 2016. június 27‑i S. végzése (C‑36/16, EU:C:2016:482, 11. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Egyébiránt, anélkül hogy az önmagában döntő jelentőségű lenne, az egyrészt a felperesek nemzetközi védelem iránti kérelmeinek benyújtása és az államtitkár e kérelmeket elutasító határozatai, másrészt pedig a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztése között eltelt jelentős idő nem szól az ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelem gyorsított eljárásban történő elbírálásáról szóló határozat elfogadása mellett (lásd e tekintetben: a Bíróság elnökének 2016. június 27‑i S. végzése (C‑283/16, EU:C:2016:482, 12. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Előzetes észrevételek
32 Az előterjesztett kérdések megválaszolását megelőzően elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a többek között az EUMSZ 78. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott 2011/95 irányelv célja különösen a kiegészítő védelem egységes rendszerének bevezetése. E tekintetben ezen irányelv (12) és (34) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az irányelv egyik legfőbb célja annak biztosítása, hogy valamennyi tagállamban azonos feltételeket alkalmazzanak a nemzetközi védelemre valóban rászorulók beazonosítására, számukra megfelelő jogállást nyújtva (lásd ebben az értelemben: 2019. május 23‑i Bilali ítélet, C‑720/17, EU:C:2019:448, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. június 10‑i Bundesrepublik Deutschland [A „súlyos és egyedi fenyegetettség” fogalma] ítélet, C‑901/19, EU:C:2021:472, 22. és 34. pont).
33 Továbbá a 2011/95 irányelv 18. cikkéből, összefüggésben értelmezve a „kiegészítő védelemre jogosult személy” fogalmának az ezen irányelv 2. cikkének f) pontjában foglalt meghatározásával, valamint a „kiegészítő védelmi jogállás” fogalmának az irányelv 2. cikkének g) pontjában foglalt meghatározásával, az következik, hogy az ezen irányelvben előírt kiegészítő védelmi jogállást főszabály szerint minden olyan harmadik országbeli állampolgár és hontalan személy számára el kell ismerni, aki származási országába, illetőleg a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országba való visszatérése esetén az említett irányelv 15. cikke szerinti súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének lenne kitéve (2021. június 10‑i Bundesrepublik Deutschland [A »súlyos és egyedi fenyegetettség« fogalma] ítélet, C‑901/19, EU:C:2021:472, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 Végül, a 2011/95 irányelv 2013. december 21‑től hatályon kívül helyezte a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK tanácsi irányelvet (HL 2004. L 304., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.). Márpedig, mivel e jogszabály‑módosítás sem a kiegészítő védelem nyújtására vonatkozó jogi szabályozás, sem pedig az érintett rendelkezések számozása tekintetében nem vezetett semmilyen változáshoz, a 2004/83 irányelvre vonatkozó ítélkezési gyakorlat irányadó a 2011/95 irányelv értelmezése szempontjából. Közelebbről, mivel 2011/95 irányelv 15. cikkének szövege pontosan megegyezik a 2004/83 irányelv 15. cikkének szövegével, az e második rendelkezésre vonatkozó ítélkezési gyakorlat irányadó az első rendelkezés értelmezése szempontjából (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑i Bundesrepublik Deutschland [A „súlyos és egyedi fenyegetettség” fogalma] ítélet, C‑901/19, EU:C:2021:472, 24. pont).
Az első kérdésről
35 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy annak megállapítása során, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy kiegészítő védelemre szorul‑e, az illetékes nemzeti hatóságnak vizsgálnia kell mind a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire, mind a származási országban fennálló általános helyzetre vonatkozó valamennyi releváns tényezőt annak meghatározása előtt, hogy e tényezők alapján esetlegesen a súlyos sérelem mely formája bizonyítható.
36 Először is meg kell állapítani, hogy e 15. cikk a „súlyos sérelem” három olyan formáját írja elő, amelyek igazolhatják, hogy az azokat elszenvedő személy, aki származási országába vagy a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országba való visszatérése esetén e sérelem elszenvedése tényleges veszélyének lenne kitéve, kiegészítő védelemben részesüljön.
37 Először, ami az említett 15. cikk a) pontban szereplő „halálbüntetés vagy kivégzés”, és a b) pontban szereplő „kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód” veszélyét illeti, ezek a „súlyos sérelmek” olyan helyzetekre vonatkoznak, amelyekben a kiegészítő védelmet kérelmező személy konkrétan egy meghatározott típusú sérelem veszélyének van kitéve, ami bizonyos fokú egyértelmű egyéniesítést feltételez (2009. február 17‑i Elgafaji ítélet, C‑465/07, EU:C:2009:94, 32. és 38. pont; 2021. június 10‑i Bundesrepublik Deutschland [A „súlyos és egyedi fenyegetettség” fogalma] ítélet, C‑901/19, EU:C:2021:472, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 Ebből az következik, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkének a) és b) pontja szerinti kiegészítő védelem nyújtása ahhoz van kötve, hogy megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy a kérelmező származási országába vagy a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országba való visszatérése esetén kifejezetten és egyedileg ki lenne téve a halálbüntetés vagy kivégzés, kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tényleges veszélyének.
39 Mindemellett az ilyen veszély fennállásának értékelése során az érintett ország általános helyzetére vonatkozó tényezőket is meg kell vizsgálni, többek között azokat, amelyek az ezen országban fennálló erőszak és bizonytalanság általános szintjére vonatkoznak. Az ilyen általános kontextus ugyanis lehetővé teszi annak pontosabb értékelését, hogy a kérelmező ténylegesen milyen mértékben van kitéve a 2011/95 irányelv 15. cikkének a) vagy b) pontjában meghatározott súlyos sérelem elszenvedése veszélyének.
40 Másodszor, az ezen irányelv 15. cikkének c) pontjában meghatározott, a kérelmező „életének vagy sértetlenségének súlyos és egyedi fenyegetettsége” által megvalósuló sérelemmel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy e rendelkezés az ugyanezen cikk a) és b) pontjában foglaltnál „általánosabb” sérelem kockázatára vonatkozik. Így tágabb értelemben valamely polgári személy „életének vagy sértetlenségének fenyegetettség[ére]”, nem pedig meghatározott erőszakra vonatkozik. Ezenkívül e fenyegetettség szorosan hozzátartozik a „megkülönböztetés nélküli erőszakhoz” vezető általános fegyveres konfliktushelyzethez, ami azt jelenti, hogy e helyzet a személyes körülményeikre és személyazonosságukra tekintet nélkül kiterjedhet személyekre, amikor ezen erőszak olyan nagy fokú, hogy megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy az érintett országba vagy adott esetben az érintett régióba visszaküldött polgári személy kizárólag az annak területén való jelenléte miatt az említett fenyegetettség tényleges veszélyének lenne kitéve (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑i Bundesrepublik Deutschland [A „súlyos és egyedi fenyegetettség” fogalma] ítélet, C‑901/19, EU:C:2021:472, 26. és 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 Következésképpen a 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontja értelmében vett „ súlyos és egyedi fenyegetettség” fennállásának megállapítása a jelen ítélet előző pontjában leírthoz hasonló kivételes helyzetben nem függ azon feltételtől, hogy a kiegészítő védelmet kérelmező személy bizonyítsa a személyes helyzetére jellemző tényezők miatti konkrét érintettségét (lásd ebben az értelemben: 2009. február 17‑i Elgafaji ítélet, C‑465/07, EU:C:2009:94, 43. pont; 2021. június 10‑i Bundesrepublik Deutschland [A „súlyos és egyedi fenyegetettség” fogalma] ítélet, C‑901/19, EU:C:2021:472, 27. pont).
42 Más, kevésbé kivételes helyzetekben azonban a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire vonatkozó tények relevánsnak bizonyulnak. Így minél inkább tudja a kérelmező bizonyítani a konkrétan az egyéni helyzetére vagy személyes körülményeire jellemző tényezők miatti érintettségét, annál kisebb mértékű lesz a 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontja alapján a kiegészítő védelemre való jogosultsághoz megkövetelt megkülönböztetés nélküli erőszak (lásd ebben az értelemben: 2009. február 17‑i Elgafaji ítélet, C‑465/07, EU:C:2009:94, 39. pont; 2014. január 30‑i Diakité ítélet, C‑285/12, EU:C:2014:39, 31. pont).
43 Következésképpen a 2011/95 irányelv 15. cikkét úgy kell értelmezni, hogy mind a származási ország általános helyzetére – többek között az erőszak és a bizonytalanság ezen országban fennálló általános szintjére –, mind pedig a kérelmező egyéni és személyes helyzetére vonatkozó körülmények relevánsak lehetnek bármely kiegészítő védelem iránti kérelemnek az illetékes nemzeti hatóság általi értékelése szempontjából, függetlenül az ilyen értékelés tárgyát képező, az e 15. cikk értelmében vett súlyos sérelem konkrét formájától.
44 E tekintetben hangsúlyozni kell továbbá, hogy noha a 2011/95 irányelv 15. cikkének a)–c) pontjában említett minden egyes súlyos sérelem a kiegészítő védelem elismerésének önálló indokát képezi, amelynek a feltételeinek teljes mértékben teljesülniük kell ahhoz, hogy e védelmet meg lehessen adni, ez nem változtat azon, hogy – amint arra a főtanácsnok indítványának 30., 40. és 41. pontjában lényegében rámutatott – e cikk nem állít fel hierarchikus sorrendet e súlyos sérelem különböző formái között, és nem ír elő semmilyen intézkedést annak értékelése során, hogy fennáll‑e ezen súlyos sérelem elszenvedésének a tényleges veszélye. Egyrészt ugyanis magából a nemzetközi védelem iránti kérelemből kitűnhet annak veszélye, hogy a kérelmező a származási országába vagy a szokásos tartózkodási helye szerinti országba való visszatérése esetén többféle súlyos sérelemnek lenne kitéve. Másrészt ugyanaz a tényező szolgálhat a több ilyen súlyos sérelem elszenvedésének valós veszélye fennállásának alátámasztására.
45 Másodszor, a 2011/95 irányelv 15. cikkének a jelen ítélet 43. pontjában említett értelmezését megerősíti az a jogszabályi környezet, amelybe e 15. cikk illeszkedik.
46 E tekintetben először is ezen irányelvnek „[a] nemzetközi védelem iránti kérelmek értékelésére” vonatkozó II. fejezetében szereplő, és ennélfogva mind a menekült jogállás, mind pedig az említett irányelv értelmében vett „kiegészítő védelem iránti kérelmekre” alkalmazandó 4. cikkéből az következik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet alátámasztó tények és körülmények értékelésére két külön szakaszban kerül sor. Az első szakasz azon ténybeli körülmények megállapítását érinti, amelyek a kérelmet alátámasztó bizonyítékoknak minősülhetnek, míg a második szakasz ezen információk jogi értékelését foglalja magában, amely annak eldöntésében áll, hogy az adott ügyet jellemző tényekre tekintettel az ugyanezen irányelv 15. cikkében a nemzetközi védelem megadására vonatkozóan előírt érdemi feltételek teljesülnek‑e (lásd ebben az értelemben: 2022. március 3‑i Secretary of State for the Home Department [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑349/20, EU:C:2022:151, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 Noha a 2011/95 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok előírhatják, hogy a kérelmező az első szakaszban a lehető leggyorsabban nyújtsa be a védelem iránti kérelmének alátámasztásához szükséges valamennyi bizonyítékot, e kérelem releváns információinak meghatározása és kiegészítése céljából az érintett tagállam hatóságainak e kérelmezővel együtt kell működnie, mivel e hatóságok egyébiránt bizonyos típusú dokumentumokhoz könnyebben hozzáférhetnek, mint a kérelmező (lásd ebben az értelemben: 2022. március 3‑i Secretary of State for the Home Department [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑349/20, EU:C:2022:151, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), azzal, hogy amennyiben a kérelmező nyilatkozatainak bizonyos vonatkozásait nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, ezeket nem kell megerősíteni, feltéve hogy az ezen irányelv 4. cikke (5) bekezdésének a)–e) pontjában meghatározott együttes feltételek teljesülnek (2014. december 2‑i A és társai ítélet, C‑148/13–C‑150/13, EU:C:2014:2406, 58. pont).
48 Következésképpen, amint azt a főtanácsnok indítványának 34. és 41. pontjában megállapította, a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálására hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság ezen értékelés első szakaszában köteles megvizsgálni az adott ügy valamennyi olyan releváns ténybeli körülményét, amely bizonyítéknak minősülhet, mielőtt az említett értékelés második szakaszában meghatározná, hogy e tényezők a súlyos sérelem melyik, ezen irányelv 15. cikkében meghatározott formájának alátámasztását teszik esetlegesen lehetővé, anélkül hogy az e kérelem értékelése szempontjából potenciálisan releváns elemeket figyelmen kívül hagyhatnák pusztán azzal az indokkal, hogy a kérelmező azokat az e 15. cikkben meghatározott egyetlen formájú súlyos sérelem alátámasztására terjesztette elő.
49 Továbbá az említett irányelv 4. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik, hogy azon releváns tényezők között, amelyeket e hatóságnak figyelembe kell vennie az egyes nemzetközi védelem iránti kérelmek elbírálása során, szerepel többek között az e rendelkezés a) pontja értelmében vett „származási országra vonatkozó valamennyi releváns tény”, valamint a c) pont értelmében vett „a kérelmező egyéni helyzete és személyes körülményei”.
50 A Bíróság ennek alapján mondta ki azt, hogy még ha a 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontja alapján benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem nem is hivatkozik a kérelmező helyzetét jellemző körülményekre, ezen irányelv 4. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy az ilyen kérelmet egyedileg kell értékelni, amelynek érdekében számos tényezőt figyelembe kell venni a „súlyos és egyedi fenyegetettség” fennállásának meghatározásához (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑i Bundesrepublik Deutschland [A „súlyos és egyedi fenyegetettség” fogalma] ítélet, C‑901/19, EU:C:2021:472, 40. és 41. pont).
51 Egyébiránt a 2011/95 irányelv 4. cikkének (4) bekezdése értelmében az a tény, hogy a kérelmező már üldöztetésnek vagy súlyos sérelemnek volt kitéve, illetve vele szemben ilyen üldöztetés vagy sérelem közvetlen veszélye állt fenn, főszabály szerint komoly valószínűsítő körülménynek minősülhet a kérelmező súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének értékelése során, így a kérelmező személyes helyzetével kapcsolatos ezen körülményeket minden esetben figyelembe kell venni az ugyanezen irányelv 15. cikkében meghatározott súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének értékelésekor.
52 Végül a nemzetközi védelem iránti kérelem értékelésének az összes releváns tényező – köztük a jelen ítélet 49. pontjában felidézettek – figyelembevételével történő elvégzésére és e célból a kérelmezővel való aktív együttműködésre vonatkozó követelményt megerősíti ezen irányelv 8. cikkének (2) bekezdése (lásd ebben az értelemben: 2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 67. pont), mivel az kötelezi az illetékes nemzeti hatóságokat, hogy annak vizsgálata során, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy hozzáférhet‑e többek között bármilyen formájú súlyos sérelem elleni védelemhez származási országának egy részében, vegyék figyelembe mind az ország e részében uralkodó általános helyzetet, mind pedig a kérelmező személyes körülményeit.
53 Harmadszor és utolsósorban, a 2011/95 irányelv 15. cikkének a jelen ítélet 43. és 48. pontjában kifejtett értelmezése megfelel az ezen irányelv által követett, a jelen ítélet 32. pontjában felidézett célkitűzéseknek. A nemzetközi védelem iránti kérelmek olyan vizsgálata ugyanis, amely nem veszi figyelembe az adott ügy valamennyi releváns körülményét, és különösen az ezen irányelv 4. cikkének (3) bekezdésében felsorolt tényezők összességét az ezen irányelv 15. cikkében meghatározott súlyos sérelem azon típusának meghatározását megelőzően, amelyet e körülmények esetlegesen alátámaszthatnának, az említett irányelv által a tagállamok számára előírt azon kötelezettség megsértéséhez vezetne, hogy azonosítsák azokat a személyeket, akiknek valóban szükségük van e védelemre. (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑i Bundesrepublik Deutschland [A „súlyos és egyedi fenyegetettség” fogalma] ítélet, C‑901/19, EU:C:2021:472, 44. pont).
54 Ez az értelmezés egyébiránt megfelel a Charta 4. cikkének és 19. cikke (2) bekezdésének, amelyek a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott, a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmára, illetve a kitoloncolással, a kiutasítással és a kiadatással szembeni védelemre vonatkoznak. E tekintetben mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy ugyan a 2011/95 irányelv végrehajtása során, tehát a kiegészítő védelem iránti kérelmeknek az irányelv 15. cikke alapján történő értékelése során is tiszteletben kell tartani az e rendelkezések által biztosított alapvető jogokat, az említett rendelkezések nem jelentenek a jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolásának keretében semmiféle különleges kiegészítő információt azon követelmény terjedelmét illetően, hogy értékelés során szisztematikusan megvizsgálják mind a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményire, mind pedig a származási országban fennálló általános helyzetre vonatkozó valamennyi releváns elemet (lásd analógia útján: 2018. július 25‑i Alheto ítélet, C‑585/16, EU:C:2018:584, 129. pont; 2018. október 4‑i Ahmedbekova ítélet, C‑652/16, EU:C:2018:801, 64. pont).
55 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkét úgy kell értelmezni, hogy annak megállapítása során, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy kiegészítő védelemre szorul‑e, az illetékes nemzeti hatóságnak vizsgálnia kell mind a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire, mind a származási országban fennálló általános helyzetre vonatkozó valamennyi releváns tényezőt annak meghatározása előtt, hogy e tényezők alapján esetlegesen a súlyos sérelem mely formája bizonyítható.
A második kérdésről
56 A második kérdést csak arra az esetre terjesztették elő, ha az első kérdésre nemleges válasz adandó. Mindemellett, noha a második kérdés második részére adott válasz valójában az első kérdésre adott igenlő válaszból következik abban az értelemben, hogy a kérelmező egyéni helyzetével és személyes körülményeivel kapcsolatos tényezők relevánsnak bizonyulhatnak a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozottságának mind a 2011/95 irányelv 15. cikkének b) pontjára, mind pedig 15. cikkének c) pontjára tekintettel történő vizsgálata során, a második kérdés első része továbbra is releváns.
57 A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis arra keresi a választ, hogy az ezen irányelv 15. cikkének c) pontja értelmében vett „élet vagy sértetlenség súlyos és egyedi fenyegetettsége” tényleges veszélye fennállásának értékelése érdekében az illetékes nemzeti hatóságnak a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire vonatkozó különböző releváns tényezők között figyelembe kell‑e vennie az azon egyszerű körülményhez képest kiegészítő elemeket, hogy a kérelmező egy adott ország olyan területéből származik, ahol „az általános erőszak legszélsőségesebb esetei” következnek be az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata, különösen a 2008. július 17‑i NA. kontra Egyesült Királyság ítélet (CE:ECHR:2008:0717JUD 002590407, 115. §) értelmében, vagyis olyan területről, ahol az erőszak mértéke olyan szintet ér el, hogy valamely személy ezen országba való kiutasítása az EJEE 3. cikkében biztosított kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalma megsértésének minősül.
58 E körülmények között meg kell állapítani, hogy második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezésben meghatározott súlyos sérelem tényleges veszélye fennállásának értékelése céljából az illetékes nemzeti hatóságnak figyelembe kell tudnia venni a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire vonatkozó, azon egyszerű körülményen kívüli tényezőket, hogy egy adott ország olyan területéről származnak, ahol „az általános erőszak legszélsőségesebb esetei” következnek be. az EJEB 2008. július 17‑i NA. kontra Egyesült Királyság ítélete (CE:ECHR:2008:0717JUD002590407, 115. §) értelmében.
59 E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata főszabály szerint irányadó a 2011/95 irányelv 15. cikkének értelmezése szempontjából. Az EUSZ 6. cikkének (3) bekezdéséből az következik ugyanis, hogy az EJEE 3. cikkében biztosított alapvető jog az uniós jogrend általános elveinek részét képezi, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatát tehát figyelembe kell venni e jog tartalmának a közösségi jogrendben való értelmezése során (lásd ebben az értelemben: 2009. február 17‑i Elgafaji ítélet, C‑465/07, EU:C:2009:94, 28. pont).
60 Másrészt a 2011/95 irányelv (16) preambulumbekezdéséből az következik, hogy annak rendelkezéseit a Chartában, többek között 4. cikkében előírt jogok tiszteletben tartásával kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2018. április 24‑i MP [Múltbeli kínzás áldozatának kiegészítő védelme] ítélet, C‑353/16, EU:C:2018:276, 36. pont). Márpedig a Charta 52. cikkének (3) bekezdése szerint amennyiben e Charta 4. cikkében biztosított jogok megfelelnek az EJEE 3. cikkében biztosított jogoknak, e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az EJEE említett 3. cikkében szerepelnek (lásd ebben az értelemben: 2022. november 22‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Kiutasítás – orvosi kannabisz] ítélet), C‑69/21, EU:C:2022:913, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), ami azonban nem képezi akadályát annak, hogy az uniós jog kiterjedtebb védelmet nyújtson az említett jogoknak. A Charta 4. cikkének értelmezése során tehát az EJEE‑nek az Emberi Jogok Európai Bírósága által értelmezett 3. cikkét a védelem minimális szintjeként kell figyelembe venni (lásd analógia útján: 2023. június 22‑i K. B. és F. S. [Büntetőügyben hivatalból való figyelembevétel] ítélet, C‑660/21, EU:C:2023:498, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
61 Egyébiránt az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatokból (HL 2007. C 303., 17. o.) kitűnik, hogy a Charta 19. cikke (2) bekezdésében szereplő jog – amelynek értelmében senki sem toloncolható ki vagy utasítható ki olyan államba, vagy adható ki olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá – magában foglalja az EJEB‑nek az EJEE 3. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, amelynek e 19. cikk (2) bekezdése lényegében megfelel (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑i M’Bodj ítélet, C‑542/13, EU:C:2014:2452, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. december 18-i Abdida ítélet, C‑562/13, EU:C:2014:2453, 47. pont). Ez az ítélkezési gyakorlat ennélfogva e jog értelmezése szempontjából szintén irányadó.
62 Mindemellett a Bíróság már megállapította, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkének b) pontja az, amely lényegében megfelel az EJEE 3. cikkének. Ezzel szemben ezen irányelv 15. cikkének c) pontja olyan rendelkezés, amelynek tartalma eltér az EJEE 3. cikkének tartalmától, és amelyet ennélfogva önállóan kell értelmezni a Charta és az EJEE által biztosított alapvető jogok teljes mértékű tiszteletben tartásával (lásd ebben az értelemben: 2009. február 17‑i Elgafaji ítélet (C‑465/07, EU:C:2009:94, 28. és 36. pont).
63 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontja kétségtelenül kiterjed arra a kivételes helyzetre, amelyben a nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetből eredő megkülönböztetés nélküli erőszak olyan mértékű, hogy megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy az érintett személy származási országába való visszatérése esetén életét vagy személyét érintő súlyos és egyedi sérelem elszenvedése tényleges veszélyének lenne kitéve.
64 Mindazonáltal, amint az a jelen ítélet 42. pontjában megállapításra került, e rendelkezés más olyan helyzetekre is kiterjedhet, amelyekben egyrészt az ilyen kivételes helyzetet jellemzőnél alacsonyabb mértékű a megkülönböztetés nélküli erőszak, másrészt pedig a kérelmező személyes helyzetére jellemző tényezők kombinációja konkretizálhatja az említett rendelkezés értelmében vett súlyos és egyedi fenyegetettség elszenvedésének tényleges veszélyét.
65 Ebből következik, hogy ezekben az egyéb helyzetekben a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire vonatkozó azon tényezők, amelyeket az illetékes nemzeti hatóságnak figyelembe kell vennie, szükségképpen túlmutatnak azon tényezőkön, hogy a kérelmező egy adott ország olyan területéből származik, ahol az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata, különösen a 2008. július 17‑i NA. kontra Egyesült Királyság ítélet (CE:ECHR:2008:0717JUD 002590407, 115. §) értelmében vett „általános erőszak legszélsőségesebb esetei” következnek be.
66 Így a 2011/95 irányelv 15. cikke c) pontjának a Bíróság által adott értelmezése, miközben teljesen megfelel az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 3. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatának (lásd ebben az értelemben: 2009. február 17‑i Elgafaji ítélet, C‑465/07, EU:C:2009:94, 44. pont), a nemzetközi védelmet kérelmezők számára szélesebb körű védelmet biztosít, mint az említett 3. cikk.
67 A kérdést előterjesztő bíróság által felvetett és a jelen ítélet 19. pontjában felidézett kérdésekre tekintettel pontosítani kell továbbá, hogy a kérelmező egyéni helyzetével és személyes körülményeivel kapcsolatos releváns tényezőknek az ezen irányelv 4. cikke (3) bekezdésének c) pontjában foglalt felsorolása nem kimerítő jellegű, így a jelen ítélet 64. pontjában említett helyzetekben a kiegészítő védelem megadására hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságnak esetről esetre kell értékelnie, adott esetben figyelembe véve a kérelmező egyéni helyzetével és személyes körülményeivel kapcsolatos minden más olyan tényezőt, amely hozzájárulhat a 15. cikk c) pontjában meghatározott súlyos sérelem tényleges veszélyének megvalósulásához, tekintettel az érintett országban vagy régióban tapasztalható megkülönböztetés nélküli erőszak mértékére. Ebben az összefüggésben relevánsnak tekinthetők többek között a kérelmező magán‑, családi vagy szakmai életére jellemző olyan körülmények, amelyekről észszerűen feltételezhető, hogy növelik annak kockázatát, hogy a kérelmező ilyen súlyos sérelemnek lesz kitéve a származási országába vagy a szokásos tartózkodási helye szerinti országba való visszatérése esetén.
68 Ezenkívül az illetékes nemzeti hatóságnak – a jelen ítélet 51. pontjában felidézetteknek és a 2011/95 irányelv 4. cikke (4) bekezdésének megfelelően – figyelembe kell vennie azt a körülményt, hogy a kérelmezőt már súlyos sérelem érte, vagy hogy vele szemben már közvetlen veszély állt fenn, kivéve ha alapos okkal feltételezhető, hogy e súlyos sérelem nem ismétlődik meg.
69 A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontját akként kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben meghatározott súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélye fennállásának értékelése során az illetékes nemzeti hatóságnak a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire vonatkozó különböző releváns tényezők között figyelembe kell vennie az azon egyszerű körülményhez képest kiegészítő elemeket, hogy a kérelmező egy adott ország olyan területéből származik, ahol „az általános erőszak legszélsőségesebb esetei” következnek be az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2008. július 17‑i NA. kontra Egyesült Királyság ítélete (CE:ECHR:2008:0717JUD 002590407, 115. §) értelmében.
A harmadik kérdésről
70 Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényyegében arra keres választ, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkének b) pontját akként kell‑e értelmezni, hogy a kérelmező származási országában uralkodó megkülönböztetés nélküli erőszak intenzitása gyengítheti az e rendelkezésben meghatározott súlyos sérelmek egyéniesítésének követelményét.
71 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a jelen ítélet 37–42. pontjában megállapításra került – a 2011/95 irányelv 15. cikkének b) pontjában meghatározott súlyos sérelmek bizonyos fokú egyértelmű egyéniesítést feltételeznek.
72 Ugyanis, amint arra a jelen ítélet 38. pontja emlékeztet, az említett irányelv 15. cikkének a) és b) pontjában említett, a „halálbüntetésre vagy kivégzésre” és az „embertelen vagy megalázó bánásmódra vagy büntetésre” vonatkozó veszélyhez kapcsolódó sérelmek olyan helyzetekre is kiterjednek, amikor a kiegészítő védelmet kérelmező személy kifejezetten és személyében ki van téve egy adott típusú sérelem veszélyének.
73 Noha – amint az a jelen ítélet 39. pontjában kiemelésre került – a kérelmező származási országának általános helyzetére vonatkozó releváns tényezőket, köztük különösen azokat, amelyek az erőszak és a bizonytalanság ezen országban fennálló általános szintjére vonatkoznak, ilyen esetekben szintén meg kell vizsgálni, az erőszak és a bizonytalanság említett országban fennálló szintje, bármilyen jelentős legyen is, nem gyengítheti azon feltétel hatályát, amely szerint ahhoz, hogy fennálljon a 2011/95 irányelv 15. cikke a) és b) pontja értelmében vett súlyos sérelem tényleges veszélye, bizonyítani kell – adott esetben az erőszak ilyen szintje esetén –, hogy valóban fennáll annak a veszélye, hogy a kérelmező az ugyanabba az országba való visszatérése esetén konkrétan és egyedileg ilyen sérelemnek lesz kitéve.
74 A fenti megfontolások összességére tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/95 irányelv 15. cikkének b) pontját akként kell értelmezni, hogy a kérelmező származási országában uralkodó megkülönböztetés nélküli erőszak intenzitása nem gyengítheti az e rendelkezésben meghatározott súlyos sérelmek egyéniesítésének követelményét.
A negyedik kérdésről
75 Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2011/95 irányelv 15. cikkét a Charta 1. cikkével, 4. cikkével és 19. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben, hogy a nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktus keretében súlyos sérelem előidézője által elkövetett erőszakos cselekmények és/vagy mulasztás közvetett, illetve közvetlen következményét képező humanitárius helyzetet figyelembe kell venni az e 15. cikk c) pontja értelmében vett nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálása során.
76 Az Európai Bizottság azt állítja, hogy ez a kérdés elfogadhatatlan, lényegében arra hivatkozva, hogy az alapügy tárgyát képező nemzetközi védelem iránti kérelmeket alátámasztó tényezőkre tekintettel az említett kérdésre adandó válasz nem szükséges az alapjogvita megoldásához, és hogy mindenesetre az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmazza az ehhez szükséges információkat és pontosításokat.
77 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, jóllehet a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell, ez nem változtat azon, hogy az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén a Bíróság megadja számukra az uniós jog értelmezéséhez azokat a támpontokat, amelyek az általuk eldöntendő jogvita megoldásához szükségesek. Az előzetes döntéshozatalra utalás indoka nem az általános vagy hipotetikus kérdésekről való véleménynyilvánítás, hanem az adott jogvita tényleges megoldásának szükségessége. Az EUMSZ 267. cikkben foglaltak szerint a kért előzetes döntésnek „szükségesnek” kell lennie a kérdést előterjesztő bíróság által az előtte folyamatban lévő ügyben kialakítandó „ítélete meghozatalához” (2020. május 14‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél‑alföldi Regionális Igazgatóság ítélet, C‑924/19 PPU és C‑925/19 PPU, EU:C:2020:367, 167. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
78 Ezért az eljárási szabályzat 94. cikkének a) pontjában foglaltakkal összhangban különösen nélkülözhetetlen, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat tartalmazza a kérdést előterjesztő bíróság által megállapított releváns tények rövid ismertetését, vagy legalább a kérdések alapját képező tények ismertetését (2019. december 3‑i Iccrea Banca ítélet, C‑414/18, EU:C:2019:1036, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
79 A jelen ügyben, amint az a jelen ítélet 11., 12. és 15. pontjában megállapításra került, az alapügy tárgyát képező nemzetközi védelem iránti kérelmeket alátámasztó, a felperesek által előadott és az illetékes nemzeti hatóság, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által megállapított tényezők között szerepelnek a líbiai erőszak és bizonytalanság általános szintjére, a Tripoliban fennálló nehéz életkörülményekre, valamint az ebből eredő „humanitárius helyzetre” vonatkozó tények.
80 Ugyanakkor az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben ismertetett, említett tényezőkből egyáltalán nem következik, hogy az ilyen humanitárius helyzet a 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontja értelmében vett „nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetben elkövetett súlyos sérelmet” okozó személy cselekményeinek és/vagy mulasztásainak közvetlen vagy közvetett következménye lenne.
81 Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság nem jelöli meg, hogy ki a szóban forgó cselekmények és/vagy mulasztások elkövetője, és miben állnak ezek a cselekmények és/vagy mulasztások.
82 Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság nem fejtette ki megfelelően, hogy mennyiben lenne szükséges a negyedik kérdésre adandó válasz ahhoz, hogy meg tudja oldani az alapügyet, és nem fejtette ki kellőképpen azokat a ténybeli adatokat sem, amelyeken e kérdés alapul.
83 E körülmények között a negyedik kérdést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.
A költségekről
84 Mivel ez az eljárás az alapügyben részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
annak megállapítása során, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy kiegészítő védelemre szorul‑e, az illetékes nemzeti hatóságnak vizsgálnia kell mind a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire, mind a származási országban fennálló általános helyzetre vonatkozó valamennyi releváns tényezőt annak meghatározása előtt, hogy e tényezők alapján esetlegesen a súlyos sérelem mely formája bizonyítható.
2) A 2011/95 irányelv 15. cikkének c) pontját
a következőképpen kell értelmezni:
az e rendelkezésben meghatározott súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélye fennállásának értékelése során az illetékes nemzeti hatóságnak a kérelmező egyéni helyzetére és személyes körülményeire vonatkozó különböző releváns tényezők között figyelembe kell vennie az azon egyszerű körülményhez képest kiegészítő elemeket, hogy a kérelmező egy adott ország olyan területéből származik, ahol „az általános erőszak legszélsőségesebb esetei” következnek be az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2008. július 17‑i NA. kontra Egyesült Királyság ítélete (CE:ECHR:2008:0717JUD 002590407, 115. §) értelmében.
3) A 2011/95 irányelv 15. cikkének b) pontját
a következőképpen kell értelmezni:
a kérelmező származási országában uralkodó megkülönböztetés nélküli erőszak intenzitása nem gyengítheti az e rendelkezésben meghatározott súlyos sérelmek egyéniesítésének követelményét.
Aláírások