MICHAEL COLLINS
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2023. november 16.(1)
C‑345/22–C‑347/22. sz. egyesített ügyek
Maersk A/S
kontra
Allianz Seguros y Reaseguros SA (C‑345/22 és C‑347/22),
valamint
Mapfre España Compañía de Seguros y Reaseguros SA
kontra
MACS Maritime Carrier Shipping GmbH & Co. (C‑346/22)
(az Audiencia Provincial de Pontevedra [pontevedrai tartományi bíróság, Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)
„Előzetes döntéshozatal – Polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 1215/2012/EU rendelet – A 25. cikk (1) bekezdése – Hajóraklevélben rögzített tengeri árufuvarozási szerződés – A hajóraklevélben foglalt joghatósági kikötés – A hajóraklevél harmadik személy birtokosával szembeni érvényesíthetőség – Alkalmazandó jog – A joghatósági kikötésnek a hajóraklevél harmadik személy birtokosával való egyéni és külön megtárgyalását előíró nemzeti szabályozás”
Bevezetés
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben az Audiencia Provincial de Pontevedra (pontevedrai tartományi bíróság, Spanyolország) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: „Brüsszel Ia” rendelet)(2) 25. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozóan kér útmutatást a Bíróságtól. E kérelmeket a C‑345/22. és C‑347/22. sz. ügyekben a Maersk A/S (a továbbiakban: Maersk) dán tengeri szállítmányozási társaság és az Allianz Seguros y Reaseguros SA (a továbbiakban: Allianz) spanyol biztosítótársaság, a C‑346/22. sz. ügyben pedig a Mapfre España Compañía de Seguros y Reaseguros SA (a továbbiakban: Mapfre) spanyol biztosítótársaság és a MACS Maritime Carrier Shipping GmbH & Co. (a továbbiakban: MACS) német szállítmányozási társaság között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő. E keresetek mindegyike a tengeren szállított árukat érintő részleges veszteség miatti kártérítési igényre vonatkozik. A keresetek azt a kérdést vetik fel, hogy milyen feltételek mellett érvényesíthető a hajóraklevélben rögzített tengeri árufuvarozási szerződésben foglalt joghatósági kikötés olyan harmadik személlyel szemben, aki a későbbiekben megszerezte az említett árukat, és ezáltal e hajóraklevél harmadik személy birtokosává vált.
Jogi háttér
Az uniós jog
A Brüsszeli Egyezmény
2. A Brüsszeli Egyezmény 17. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha a felek, akik közül legalább egy valamely szerződő államban lakóhellyel rendelkezik, egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely szerződő állam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, kizárólag e bíróság vagy ezen állam bíróságai rendelkeznek joghatósággal. Az ilyen joghatóságot kikötő megállapodást a következőképpen kötik meg:
a) írásban vagy szóban, amelyet írásban megerősítettek; vagy
b) a felek között korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában; vagy
c) a nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában, amelyet a felek ismernek, vagy ismerniük kell, és amelyet az érintett kereskedelmi ágazatban tevékenykedő, ugyanilyen típusú szerződéseket kötő szerződő felek az ilyen típusú kereskedelemben széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak.”
A „Brüsszel I” rendelet
3. A „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) bekezdése kimondja:
„Ha a felek, akik közül egy vagy több valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal. Az ilyen joghatóság a felek eltérő megállapodásának hiányában kizárólagos. Az ilyen joghatóságot kikötő megállapodást meg lehet kötni
a) írásban vagy szóban, amelyet írásban megerősítettek; vagy
b) a felek között korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában; vagy
c) nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában, amelyet a feleknek ismerniük kell, vagy ismerniük kellett volna, és amelyet az ilyen kereskedelemben az érintett ügylet szerződésével azonos típusú szerződések szerződő felei széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak.”
A „Brüsszel Ia” rendelet
4. A „Brüsszel Ia” rendelet (15), (19) és (20) preambulumbekezdése a következőképpen szól:
„(15) A joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg. A joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a jogvita tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő kapcsoló tényezőt kíván meg. […]
[…]
(19) A felek szerződéses szabadságát – a biztosítási, fogyasztói és munkaszerződések kivételével, amelyeknél a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása tekintetében csak korlátozott szerződéses szabadság engedhető meg – az e rendeletben megállapított kizárólagos joghatósági okok figyelembevételével tiszteletben kell tartani.
(20) Arról, hogy a valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kikötő megállapodás az anyagi érvényességet illetően semmisnek minősül‑e, a megállapodásban kikötött bíróság vagy bíróságok szerinti tagállam jogával összhangban kell határozni, beleértve az adott tagállam kollíziós szabályait is.”
5. A „Brüsszel Ia” rendelet „Joghatóság” című II. fejezetén belül a „Megállapodás a joghatóságról” című 7. szakaszban szereplő 25. cikk kimondja:
„(1) Ha a felek – lakóhelyükre való tekintet nélkül – egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal, feltéve, hogy a szóban forgó tagállam joga értelmében a megállapodás az anyagi érvényességet illetően nem minősül semmisnek. Az ilyen joghatóság a felek eltérő megállapodásának hiányában kizárólagos. A joghatóságot kikötő megállapodást meg lehet kötni:
a) írásban vagy szóban, amelyet írásban megerősítettek;
b) a felek között korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában; vagy
c) nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában, amelyet a feleknek ismerniük kell, vagy ismerniük kellett volna, és amelyet az ilyen kereskedelemben az érintett ügylet szerződésével azonos típusú szerződések szerződő felei széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak.
[…]
(5) A szerződések részét képező kizárólagos joghatósági megállapodásokat a szerződés többi feltételétől független megállapodásként kell kezelni.
A kizárólagos joghatósági megállapodások érvényességét nem lehet csupán azon az alapon vitatni, hogy a szerződés érvénytelen.”
A nemzeti jog
6. A 2014. július 24‑i Ley 14/2014, de 24 de julio, de Navegación Marítima (a tengeri közlekedésről szóló 14/2014. sz. törvény, a továbbiakban: LNM)(3) preambulumának XI. bekezdése a következőképpen szól:
„[…]
Az I. fejezet joghatóságra és hatáskörre vonatkozó különös szabályokat tartalmaz, és a nemzetközi megállapodásokban foglalt szabályok és az uniós jog e tárgyban való előnyben részesítéséből kiindulva, az azonosított visszaélések elkerülésére irányul azáltal, hogy megállapítja a hajó használatára vonatkozó szerződésekben vagy a hajózással kapcsolatos kiegészítő szerződésekben foglalt, külföldi joghatóságnak vagy külföldi választottbírósági eljárásnak való alávetésre vonatkozó kikötések semmisségét, amennyiben azokat nem tárgyalták meg egyénileg és külön.
[…]”
7. Az LNM „Jogátruházási hatály” című 251. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Az áruktól jogellenesen megfosztott személy rendelkezésére álló büntetőjogi és polgári jogi keresetek sérelme nélkül a hajóraklevél átruházása ugyanolyan hatással jár, mint a bennük szereplő áru átadása. A hajóraklevél átvevője megszerzi az átadónak az áruval kapcsolatos valamennyi jogát és jogorvoslati lehetőségét, kivéve a joghatóságra és a választottbírósági eljárásra vonatkozó megállapodásokat, amelyekhez a IX. cím I. fejezetével összhangban a jogot megszerző fél hozzájárulása szükséges”.
8. Az LNM „A joghatóságra és a választottbírósági eljárásra vonatkozó rendelkezések” című 468. cikke a következőképpen szól:
„A Spanyolországban hatályban lévő nemzetközi egyezmények és az Európai Unió jogszabályainak sérelme nélkül a hajó használatára vonatkozó szerződésekben vagy a hajózásra vonatkozó kiegészítő szerződésekben szereplő, a külföldi joghatóságnak vagy külföldi választottbírósági eljárásnak való alávetésre vonatkozó kikötések semmisek, és nem tekinthetők a szerződés részének, ha e rendelkezéseket nem tárgyalták meg egyénileg és külön.
Különösen önmagában az, hogy a joghatósági vagy választottbírósági kikötés az előző bekezdésben említett szerződések bármelyike kikötéseinek részét képezi, és nyomtatásban szerepel, nem bizonyítja az ott meghatározott követelményeknek való megfelelést.”
Az alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
C‑345/22. sz. ügy
9. A Maersk Line Perú S.A.C.(4) mint fuvarozó és az Aguafrost Perú mint feladó „költség és fuvardíj fizetve” feltételekkel tengeri árufuvarozási szerződést kötött, amelyet a 2018. április 9‑én kiállított hajóraklevél rögzít. A hajóraklevél hátoldalán a következő joghatósági kikötés szerepelt: „[m]inden más esetben a jelen hajóraklevélre az angol jog az irányadó és azt az angol jog szerint kell értelmezni, az ebből eredő jogvitákat – más ország bíróságai joghatóságának kizárásával – pedig a londoni High Court of Justice (England & Wales) (United Kingdom) (felsőbíróság [Anglia és Wales], Egyesült Királyság) elé kell utalni. A fuvarozó továbbá – döntésétől függően – a kereskedővel szemben a kereskedő tevékenységének helye szerinti illetékes bíróság előtt indíthat eljárást.” Az Oversea Atlantic Fish S.L. (a továbbiakban: Oversea), spanyol hal‑ és tenger gyümölcsei kereskedelemmel foglalkozó társaság, megszerezte a szállított árut, és ezáltal az említett hajóraklevél harmadik személy birtokosává vált.
10. Az áru a rendeltetési kikötőbe károsodottan érkezett meg. Az Allianz, mint az Oversea nevében eljáró biztosítótársaság 67 449,71 euró összegű kár megtérítése iránti keresetet indított a Juzgado de lo Mercantil no 3 de Pontevedra (pontevedrai 3. sz. kereskedelmi bíróság, Spanyolország) előtt a Maersk ellen.(5)
11. A fent említett joghatósági kikötésre hivatkozva a Maersk azzal érvelt, hogy a spanyol bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal. 2020. május 26‑i végzésével a Juzgado de lo Mercantil no 3 de Pontevedra (pontevedrai 3. sz. kereskedelmi bíróság) elutasította ezt a jogalapot. A Maersk e végzés ellen belső fellebbezést nyújtott be a bírósághoz. 2020. december 2‑i végzéssel elutasították ezt a fellebbezést.
12. 2021. július 7‑i ítéletével a Juzgado de lo Mercantil no 3 de Pontevedra (pontevedrai 3. sz. kereskedelmi bíróság) érdemben helyt adott az Allianz keresetének. A Maersk ezen ítélet ellen a kérdést előterjesztő bíróság előtt a spanyol bíróságok joghatóságának vitatására korlátozódó fellebbezést nyújtott be. A Maersk azzal érvelt, hogy mivel az LNM 251. cikke ellentétes az uniós joggal, a kérdést előterjesztő bíróságnak a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkét kell alkalmaznia. A joghatósági kikötés ennek megfelelően érvényesíthető a hajóraklevél harmadik személy birtokosával szemben.
13. A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló joghatósági kikötés, amelyet a fuvarozási szerződés eredeti szerződő felei kötöttek, érvényesíthető‑e a hajóraklevél olyan harmadik személy birtokosával szemben, aki sem kifejezetten, sem egyénileg, sem pedig külön nem járult hozzá e kikötéshez.
14. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a „joghatósági kikötés” az uniós jog önálló fogalma. A nemzetközi tengeri szállítási ágazatban gyakran alkalmaznak joghatósági kikötéseket, így a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a szerződő feleknek tudniuk kellett létezésükről. A dolgok ezen állására tekintettel, a Castelletti ítélet(6) alátámasztja azon vélelem fennállását, hogy az a személy, akivel szemben ilyen kikötést érvényesítenek, hozzájárult ahhoz. A kérdést előterjesztő bíróság azt is megállapítja, hogy a joghatósági kikötések természetüknél fogva önállóak és elkülöníthetőek. Az ilyen kikötésekre irányadó anyagi jog tehát a szerződés többi részére irányadótól eltérő jogrendszer hatálya alá tartozhat. A joghatósági kikötés tehát akkor is érvényes lehet, ha maga a szerződés semmisnek tekinthető.
15. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a harmadik személy által megszerzett, joghatósági kikötést tartalmazó hajóraklevél esetében az LNM 251. cikke az LNM 468. cikkére hivatkozik, amely utóbbi úgy rendelkezik, hogy a joghatósági kikötések semmisek, ha azokat nem egyénileg és külön tárgyalták meg.(7) A kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet a Bíróság által a Russ ítéletben(8) meghatározott és a Coreck ítéletben(9) megismételt elvre, amely szerint „amennyiben a fuvarozó és a feladó közötti viszonyban a hajóraklevélben szereplő joghatósági kikötés a [Brüsszeli] Egyezmény 17. cikke értelmében érvényes, attól kezdve lehet hivatkozni erre a kikötésre harmadik személy birtokossal szemben, amint az alkalmazandó nemzeti jog alapján a hajóraklevél birtokosa a jogok és kötelezettségek tekintetében a feladó helyébe lép”. Az ezen idézetben található, „alkalmazandó nemzeti jogra” való hivatkozás úgy értelmezhető, hogy az az LNM 251. cikkére utal. Mivel így a feleknek egyénileg és külön kellett volna a joghatósági kikötést megtárgyalniuk, a hajóraklevél szerinti jogátruházás nem lett volna teljes. A kérdést előterjesztő bíróság tehát azt kívánja megtudni, hogy az LNM 251. cikke ellentétes‑e a fentiekben említett elvvel.
16. A kérdést előterjesztő bíróság arra is hivatkozik, hogy a nemzeti jog, amely alapján a joghatósági kikötés érvényességét meg lehet határozni, annak az államnak a joga lehet, amelyre e kikötés joghatóságot telepít, nevezetesen az Egyesült Királyságé. Ezen álláspontjának alátámasztására a kérdést előterjesztő bíróság a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésére, valamint a Bíróság Benincasa ítéletére(10) és DelayFix ítéletére(11) hivatkozik annyiban, amennyiben a joghatósági kikötés anyagi érvényességét azon tagállam jogszabályai alapján kell értékelni, amelynek bíróságait e kikötés kijelöli.
17. Feltételezve, hogy az LNM 251. cikke alkalmazandó, és hogy meg kell vizsgálni, hogy a hajóraklevél harmadik személy birtokosa egyedileg és külön hozzájárult‑e a joghatósági kikötéshez, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy milyen formában adható meg ez a hozzájárulás. Úgy véli, hogy e kérdést az uniós jog szabályozza, és megjegyzi, hogy amennyiben a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelmények teljesülnek, a vélelmezett hozzájárulás tesztjét kell alkalmazni.
18. Végül a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy összeegyeztethető‑e a Bíróság ítélkezési gyakorlatával az LNM 251. cikke, amennyiben e rendelkezés azt állapítja meg, hogy míg a hajóraklevél átruházására adott jog irányadó, az e hajóraklevélben foglalt joghatósági kikötésre más jog alkalmazandó.(12)
19. Az Audiencia Provincial de Pontevedra (pontevedrai tartományi bíróság, Spanyolország) ennek megfelelően úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és az alábbi kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:
„1) [A »Brüsszel Ia« rendelet] 25. cikkének azon szabálya, amely kimondja, hogy a joghatóságra vonatkozó megállapodás semmisségét azon tagállam joga szerint kell vizsgálni, amelyre a felek joghatóságot telepítettek, kiterjed‑e – az alapügyhöz hasonló esetben – a kikötés olyan harmadik személyre való kiterjesztésének érvényességét érintő kérdésre is, amely személy nem szerződő fele annak a szerződésnek, amelyben a kikötés szerepel?
2) Összeegyeztethető‑e [a »Brüsszel Ia« rendelet] 25. cikkével és a Bíróság ezt értelmező ítélkezési gyakorlatával egy olyan szabály, mint [az LNM] 251. cikke, amely előírja, hogy a joghatósági kikötés harmadik személlyel szembeni érvényesíthetőségéhez a kikötést e harmadik személlyel »egyénileg és külön« meg kell tárgyalni, amennyiben a hajóraklevél egy harmadik személy, az áru címzettje részére kerül átadásra, aki nem vett részt a feladó és a tengeri fuvarozó közötti szerződéskötésben?
3) Összhangban áll‑e az uniós joggal, hogy a tagállamok jogszabályai további követelményeket állapítsanak meg a hajóraklevelekben szereplő joghatósági kikötések érvényességére vonatkozóan, harmadik személyekre kiterjedő hatályuk tekintetében?
4) [Az LNM] 251. cikkében foglaltakhoz hasonló szabály – amely kimondja, hogy a harmadik személy birtokosra történő jogátruházás csak részben, a joghatósági megállapodásra vonatkozó kikötések nélkül következik be – további követelmény bevezetését jelenti‑e a szóban forgó kikötések érvényességére vonatkozóan, [a »Brüsszel Ia« rendelet] 25. cikkébe ütköző módon?”
C‑346/22. sz. ügy
20. A MACS mint fuvarozó és a Tunacor Fisheries Ltd mint feladó „költség és fuvardíj fizetve” feltételekkel tengeri árufuvarozási szerződést kötött, amelyet a 2019. április 13‑án kiállított hajóraklevél igazol. A hajóraklevél hátoldalán a következő joghatósági kikötés szerepelt: „A jelen hajóraklevélre az angol jogot kell alkalmazni, az ebből eredő jogvitákat pedig a londoni High Court of Justice (England & Wales) (felsőbíróság [Anglia és Wales]) elé kell terjeszteni.” A Fortitude Shipping S.L. (a továbbiakban: Forditude) spanyol társaság megszerezte a szóban forgó árut, és ezáltal e hajóraklevél harmadik személy birtokosává vált.
21. Az áru a rendeltetési kikötőbe károsodottan érkezett meg. A Mapfre, mint a Fortitude nevében eljáró biztosítótársaság, 80 187,90 euró összegű kár megtérítése iránti keresetet indított a Juzgado de lo Mercantil no 3 de Pontevedra (pontevedrai 3. sz. kereskedelmi bíróság) előtt a MACS ellen.(13)
22. A fent említett joghatósági kikötésre hivatkozva a MACS azzal érvelt, hogy a spanyol bíróságok nem rendelkeztek joghatósággal. 2020. május 3‑i végzésével a Juzgado de lo Mercantil no 3 de Pontevedra (pontevedrai 3. sz. kereskedelmi bíróság) a joghatósága hiányát állapította meg. A Mapfre e végzés ellen a fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. Az LNM 251. cikkére hivatkozva azt állította, hogy a joghatósági kikötés nem érvényesíthető a Fortitude‑dal szemben, mivel ez utóbbi nem volt szerződő fele az árufuvarozási szerződésnek, és nem is vett részt annak teljesítésében. A MACS azt állította, hogy mivel az LNM 251. cikke ellentétes az uniós joggal, a kérdést előterjesztő bíróságnak a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkét kell alkalmaznia, és ezáltal a joghatósági kikötést érvényesíteni lehet a hajóraklevél harmadik személy birtokosával szemben.
23. A kérdést előterjesztő bíróság részéről a C‑345/22. sz. ügyben említettekkel azonos kételyek merültek fel, és ezért úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és lényegében ugyanazokat a kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé, mint az említett ügyben.
C‑347/22. sz. ügy
24. A Maersk mint fuvarozó és az Aguafrost Perú mint feladó „költség és fuvardíj fizetve” feltételekkel tengeri árufuvarozási szerződést kötött, amelyet a 2018. augusztus 2‑án kiállított hajóraklevél rögzít. A hajóraklevél a hátoldalán a jelen indítvány 9. pontjában szereplővel azonos tartalmú joghatósági kikötést tartalmazott. Az Oversea megszerezte a szóban forgó árut, és ezáltal e hajóraklevél harmadik személy birtokosává vált.
25. Az áru a rendeltetési kikötőbe károsodottan érkezett meg. Az Allianz, mint az Oversea nevében eljáró biztosítótársaság, 106 093,65 euró összegű kár megtérítése iránti keresetet indított a Juzgado de lo Mercantil no 3 de Pontevedra (pontevedrai 3. sz. kereskedelmi bíróság) előtt a Maersk ellen.(14)
26. A joghatósági kikötésre hivatkozva a Maersk azzal érvelt, hogy a spanyol bíróságok nem rendelkeztek joghatósággal. 2020. október 20-i végzésével a Juzgado de lo Mercantil no 3 de Pontevedra (pontevedrai 3. sz. kereskedelmi bíróság) elutasította ezt a jogalapot.
27. 2021. július 9‑i ítéletével a Juzgado de lo Mercantil no 3 de Pontevedra (pontevedrai 3. sz. kereskedelmi bíróság) az Allianz keresetének érdemben helyt adott. A Maersk ezen ítélet ellen fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, azt állítva, hogy a spanyol bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal. Mivel az LNM 251. cikke ellentétes az uniós joggal, a kérdést előterjesztő bíróságnak a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkét kell alkalmaznia, ezáltal pedig a joghatósági kikötés érvényesíthetővé válik a hajóraklevél harmadik személy birtokosával szemben.
28. A kérdést előterjesztő bíróság részéről a C‑345/22. sz. ügyben említettekkel azonos kételyek merültek fel, és ezért úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és lényegében ugyanazokat a kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé, mint az említett ügyben.
A Bíróság előtti eljárás
29. A Bíróság elnöke 2022. július 15‑i határozatával az eljárás írásbeli és a szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából egyesítette a C‑345/22., C‑346/22. és C‑347/22. sz. ügyeket.
30. Az alapeljárás felei, a spanyol kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket.
Jogi értékelés
Előzetes megjegyzés
31. A Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodást(15) (a továbbiakban: a kilépésről rendelkező megállapodás) 2019. október 17‑én fogadták el, és 2020. február 1‑jén lépett hatályba. A kilépésről rendelkező megállapodás „Joghatóság, bírósági határozatok elismerése és végrehajtása, valamint ezekkel kapcsolatos együttműködés a központi hatóságok között” című 67. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint az Egyesült Királyságban, valamint a tagállamokban az Egyesült Királyságot érintő helyzetekben a kilépésről rendelkező megállapodás 126. cikkében meghatározott átmeneti időszak vége előtt indított bírósági eljárásokra a „Brüsszel Ia” rendelet joghatóságra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
32. A jelen ügyekben olyan kikötésekről van szó, amelyekkel az Egyesült Királyság bíróságainak joghatóságát kívánják kikötni. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok szerint az alapeljárásbeli bírósági kereseteket 2020. december 31. – a kilépésről rendelkező megállapodás 126. cikkében előírt átmeneti időszak lejártának időpontja – előtt indították. Amint azt a spanyol kormány és a Bizottság helyesen állapítja meg, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyát képező jogviták eldöntéséhez a „Brüsszel Ia” rendeletet kell értelmezni.
Az első kérdésről
33. Az első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a hajóraklevélben foglalt joghatósági kikötésnek e hajóraklevél harmadik személy birtokosával szemben történő érvényesítésére a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésében foglalt azon szabályt kell‑e alkalmazni, amely szerint a joghatósági kikötés anyagi érvényességét az e kikötésben kijelölt bíróság vagy bíróságok szerinti tagállam joga szerint kell értékelni.
34. A „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke azokat a megállapodásokat szabályozza, amelyekkel a szerződő felek valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki a közöttük esetlegesen felmerülő jelenlegi vagy jövőbeli jogviták rendezésére.(16) A „joghatósági kikötés” fogalmát, amely az uniós jog önálló fogalma, úgy kell értelmezni, hogy biztosítsa a Brüsszel Ia rendelet 25. cikke (1) bekezdésének alapjául szolgáló jogválasztás szabadsága elvének teljes érvényesülését.(17)
35. A Brüsszeli Egyezmény és a „Brüsszel I” rendelet megfelelő rendelkezéseivel való összehasonlításból kiderül, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke milyen változásokat hozott a joghatósági kikötések tekintetében. Először is, elhagyta azt a követelményt, hogy legalább az egyik fél lakóhelyének valamely tagállamban kell lennie.(18) Másodszor, a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdése új, egységes kollíziós szabályt tartalmaz, amely szerint a joghatósági kikötés anyagi érvényességét annak a tagállamnak a jogszabályai alapján kell értékelni – beleértve, amint azt e rendelet (20) preambulumbekezdése kimondja, „az adott tagállam kollíziós szabályait is” –, amelynek bíróságait e kikötés kijelöli.(19) Megjegyzem, hogy ezt az új szabályt abban az esetben kell alkalmazni, ha az anyagi érvényesség kérdése mind a felek által a joghatósági kikötésben megjelölt bíróság, mind pedig azon tagállam bármely más bírósága előtt felmerül, amelyhez e kikötés figyelmen kívül hagyása érdekében fordultak.(20) Harmadszor, a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (5) bekezdése előírja a joghatósági kikötések más szerződési feltételektől való elválaszthatóságát.(21)
36. Sem a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke, sem más rendelkezése nem szabályozza kifejezetten a joghatósági kikötések harmadik személyekre, különösen nem a joghatósági kikötéssel érintett eredeti szerződésben részes felektől eltérő azon személyekre gyakorolt hatását, akik később engedményezés vagy más megállapodás révén e szerződés részes feleivé válnak.(22) A Bíróság szerint a valamely szerződésbe foglalt joghatósági kikötés főszabály szerint csak az eredeti szerződő felek közötti viszonyban fejtheti ki hatását.(23) Ahhoz, hogy a kikötésre valamely harmadik személlyel szemben hivatkozni lehessen, lényegében az szükséges, hogy ez utóbbi hozzájárulását adja.(24) Ez a megközelítés összhangban van a Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 17. cikkével és a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatos korábbi ítélkezési gyakorlatával.(25)
37. A „Brüsszel I” rendelet 25. cikkének (1) bekezdése azokra az esetekre vonatkozik, amikor a felek „megállapodtak” egy bíróság tekintetében. Amint az e rendelet (15) preambulumbekezdéséből kitűnik, a felek közötti egybehangzó akaratnyilatkozat indokolja – a jogválasztás szabadsága nevében – valamely bíróság felek általi kikötésének elsőbbségét.(26) A Bíróság ennek megfelelően kimondta, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdése az eljáró bíróságot annak in limine litis vizsgálatára kötelezi, hogy a joghatósági kikötés ténylegesen a felek közötti egyetértés alapján jött‑e létre, aminek egyértelműen és pontosan meg kell nyilvánulnia, és az e rendelkezés által megkövetelt formák arra irányulnak, hogy megállapítsák a felek közötti egyetértés fennállását.(27)
38. A Bíróság a Brüsszeli Egyezmény 17. cikkének értelmezésével kapcsolatban, a tengeri szállítási szolgáltatásokra vonatkozó szerződéseket érintő jogvitákkal összefüggésben hozott számos ítéletében mindazonáltal elismerte, hogy a hajóraklevélben foglalt joghatósági kikötésre a szerződéses feleken kívüli harmadik személlyel szemben is hivatkozni lehet. Ilyen hivatkozásra akkor lehet mód, ha ezt a kikötést a feladó és a fuvarozó között érvényesnek ismerték el,(28) továbbá az alkalmazandó nemzeti jog értelmében a harmadik személy birtokos a hajóraklevél megszerzésével a jogok és kötelezettségek tekintetében a feladó helyébe lép.(29) A Bíróság szerint ilyen körülmények között nem kell megbizonyosodni arról, hogy a hajóraklevél harmadik személy birtokosa elfogadta‑e az eredeti szerződésben foglalt joghatósági kikötést. A hajóraklevél megszerzése nem eredményezheti azt, hogy a harmadik személyt több joggal ruházzák fel, mint amennyivel a feladó rendelkezett. A harmadik felet ezáltal a hajóraklevélben foglalt valamennyi jog megilleti, és egyidejűleg az abban foglalt valamennyi kötelezettség terheli, beleértve a joghatósági kikötést is.(30) Amennyiben az alkalmazandó nemzeti jog nem írja elő ezt a helyettesíthetőséget, az eljáró bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a harmadik személy ténylegesen hozzájárult‑e a joghatósági kikötéshez.(31)
39. A Refcomp ítéletben, amely a „Brüsszel I” rendelet 23. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozott, a Bíróság megállapította, hogy a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat jelentőségét a hajóraklevelek igen sajátos jellegére tekintettel kell értékelni, amelyek olyan „nemzetközi kereskedelmi dokumentum[ok], amely[ek] legalább három személyre, mégpedig a tengeri fuvarozóra, az áru küldőjére vagy feladójára és az áru címzettjére kiterjedő jogviszony szabályozására irányul[nak]”, valamint olyan „átruházható és forgatható értékpapír[ok] is, amely[ek] lehetővé teszi[k] a tulajdonos számára az áruk átruházását, amíg azok úton vannak, egy olyan vevőre, amely a hajóraklevél birtokosaként az áruk címzettjévé, valamint a feladó fuvarozóval szembeni valamennyi jogának és kötelezettségének jogosultjává és kötelezettjévé válik”.(32) A harmadik személy birtokost a hajóraklevél megszerzésével a feladó és a közötte meglévő ezen felválthatóság alapján köti az e hajóraklevélben foglalt joghatósági kikötés. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy ez az ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható az adott ügy körülményeire, mivel azok egy olyan joghatósági kikötésre vonatkoztak, amelyet a dolog gyártója és eredeti vevője tulajdonjogot átruházó szerződések láncolatának részeként kötött.(33)
40. A Bíróság ezt követően kevésbé korlátozó megközelítést alkalmazott, és a hajóraklevelekkel összefüggésben kialakított ítélkezési gyakorlatát más szerződésekre is alkalmazta.
41. A CDC Hydrogen Peroxide ítélet többek között a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének értelmezésére vonatkozott. Egy belga társaság, amelynek célja, hogy a kartellel érintett vállalkozások kártérítési követeléseit behajtsa, német bíróságon tájékoztatás és kártérítés iránti keresetet indított számos, az EUMSZ 101. cikk megsértésében részt vevő, több tagállamban bejegyzett társaság ellen. A Coreck ítéletre hivatkozva a Bíróság megállapította, hogy „[a]z a joghatósági kikötés ugyanis, amelyhez a harmadik személy nem járult hozzá, kizárólag abban az esetben lehet érvényes vele szemben, ha az ügy érdemére alkalmazandó, az eljáró bíróság nemzetközi magánjogi szabályai alapján meghatározott nemzeti jognak megfelelően a harmadik személy az eredeti szerződő fél valamennyi joga és kötelezettsége tekintetében annak jogutódjává vált”.(34)
42. A Bíróság ugyanezt a megközelítést követte a Profit Investment SIM ítéletében,(35) amelyben kimondta, hogy az értékpapírokra vonatkozó tájékoztató füzetben szereplő joghatósági kikötésre hivatkozni lehet ezen értékpapírokat pénzügyi közvetítőtől megszerző harmadik személlyel szemben, ha többek között bizonyítást nyer az, hogy „a szóban forgó értékpapírok másodlagosan piacon való jegyzésével az említett harmadik személy az ezen értékpapírokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek tekintetében az alkalmazandó nemzeti jog értelmében az említett közvetítő helyébe lépett”.
43. A DelayFix ítéletben az a kérdés merült fel, hogy a Ryanair hivatkozhat‑e a DelayFix‑szel, a légi utasok követeléseinek behajtásával foglalkozó társasággal szemben a közte és a követelését a DelayFix‑re engedményező utas között létrejött szállítási szerződésben foglalt joghatósági kikötésre, amennyiben e társaság nem járult hozzá a joghatósági kikötéshez. Az ítélet 47. pontjában a Bíróság megállapította, hogy csak abban az esetben lehet hivatkozni az említett joghatósági kikötésre, ha „a nemzeti anyagi jognak megfelelően” a DelayFix – harmadik személy – az eredeti szerződő fél valamennyi joga és kötelezettsége tekintetében annak jogutódjává vált.
44. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az uniós jog értelmében a fuvarozó és a rakodási vállalkozó – aki a hajóraklevélben szerepel – között létrejött joghatósági kikötés érvényesíthető a hajóraklevél harmadik személy birtokosával szemben, ha a harmadik személy hozzájárult e kikötéshez, vagy ha a rakodó vállalkozót felváltotta jogaiban és kötelezettségeiben.(36) Minden azzal kapcsolatos kérdést, hogy a harmadik fél a hajóraklevél megszerzésével felváltja‑e a rakodó vállalkozót jogaiban és kötelezettségeiben, a nemzeti jogra való hivatkozással kell megválaszolni. Amint azt az Allianz, a Mapfre és a spanyol kormány helyesen állítja, e nemzeti jog az ügy érdemére alkalmazandó, a jogvitában eljáró bíróság nemzetközi magánjogi szabályai alapján meghatározott nemzeti jog.(37)
45. A DelayFix ítélet 47. pontja ugyanezt a megközelítést látszik alkalmazni, amikor a CDC Hydrogen Peroxid ítélet 65. pontjára hivatkozva, amely viszont a Coreck ítélet 30. pontjára hivatkozik, az „ügy érdemére alkalmazandó nemzeti jogra” utal. Amikor a Bíróság az ítélet 63. pontjában és rendelkező részében visszatér erre a kérdésre, úgy tűnik, hogy megváltoztatja álláspontját, és úgy véli, hogy azt a kérdést, hogy a követeléskezelő társaság az eredeti szerződő fél valamennyi joga és kötelezettsége tekintetében annak jogutódjává vált‑e, „azon állam jogszabályai szerint [kell megválaszolni], amelynek bíróságait [a joghatósági] kikötésben kijelölték”.
46. E megközelítés a következő három nehézséggel jár, amelyek miatt azt nem ajánlom a Bíróságnak.(38)
47. Először is, a jelen indítvány 45. pontja rámutat arra, hogy a DelayFix ítélet indokolása következetlen, ha nem egyenesen ellentmondásos. Nem követhető a Bíróságnak a jelen indítvány 44. pontjában összefoglalt állandó ítélkezési gyakorlata, amely szerint azon kérdésre, hogy a hajóraklevél megszerzésével a harmadik személy felváltja‑e a rakodási vállalkozót jogaiban és kötelezettségeiben, az ügy érdemére alkalmazandó, az eljáró bíróság nemzetközi magánjogi szabályai alapján meghatározott nemzeti jog az irányadó, kizárólag annak megállapítása érdekében, hogy ehelyett a joghatósági kikötésben kijelölt tagállam joga alkalmazandó.
48. Másodszor, úgy vélem, hogy a DelayFix ítélet 63. pontjában és rendelkező részében elfogadott megközelítés nem pusztán pontosítja vagy árnyalja a Bíróság Coreck ítéletét és a CDC Hydrogen Peroxide ítéletét.(39) Hacsak nem pusztán elírásról van szó – amely lehetőséget nem zárok ki, amint azt a jelen indítvány 50. pontjában kifejtem –, e megközelítés nyilvánvalóan eltér az említett korábbi ítéletektől. Noha a Bíróságot nem feltétlenül köti korábbi ítélkezési gyakorlata, és azt természetesen igazíthatja például az alkalmazandó jogszabályok módosulásának vagy új tényezők jelenlétének figyelembevétele érdekében, meglepő, hogy a DelayFix ítélet nem tartalmaz magyarázatot arra vonatkozóan, hogy a Bíróság miért változtatta meg álláspontját az alkalmazandó nemzeti jog tekintetében.
49. Harmadszor, a DelayFix ítélet 63. pontjában és rendelkező részében szereplő megközelítés úgy értelmezhető, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdése által a joghatósági kikötés anyagi jogi érvényességével kapcsolatban bevezetett kollíziós szabály szabályozza az eredeti szerződésben részes fél jogainak és kötelezettségeinek harmadik személyre történő átszállását. A jelen indítvány 54–56. pontjában kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a Bíróság számára ez az értelmezés nem fogadható el.
50. A DelayFix ítélet 48–62. pontjában elfogadott érvelés fényében nem tartom kizártnak, hogy a Bíróság szándéka az volt, hogy a joghatósági kikötésben kijelölt bíróságok államának jogszabályaira hivatkozzon abban az esetben, ha az eredeti szerződő felek, azaz a légitársaság és az utas között létrejött kikötés érvényességét vizsgálja. Az ítélet 63. pontjában és a rendelkező részében az e jogszabályra való hivatkozás ebben az esetben nem lenne több, mint elírás.
51. Álláspontom szerint három ok ad magyarázatot arra, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének módosításai ellenére a Brüsszeli Egyezmény 17. cikkének első bekezdését és a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) bekezdését értelmező, a jelen indítvány 38., 39. és 41–44. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatban kialakított elveket miért kell továbbra is alkalmazni.
52. Először is megjegyzem, hogy a Bíróság megállapította, hogy mivel a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdése szinte azonos szöveggel váltotta fel a „Brüsszel I” rendelet 23. cikkének (1) bekezdését, e rendelkezések közül a másodikra vonatkozó értelmezése az elsőre is érvényes.(40)
53. Másodszor, úgy vélem, hogy annak a követelménynek a megszüntetése, hogy legalább az egyik fél lakóhelyének valamely tagállamban kell lennie, elsősorban arra irányul, hogy megerősítse a feleknek a joghatósággal rendelkező bíróság vagy bíróságok megválasztására vonatkozó szabadságát, és nem érinti a joghatósági kikötések harmadik személyekre való alkalmazását vagy azokra gyakorolt hatását.
54. Végezetül (ami úgy tűnik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés lényege), egyetértek a spanyol kormánnyal és a Bizottsággal abban, hogy az új kollíziós szabály, amely előírja, hogy a joghatósági kikötés anyagi érvényességét a kikötésben kijelölt bíróság vagy bíróságok tagállamának joga alapján kell meghatározni, nem arra irányul, hogy a joghatósági kikötések harmadik személyekre gyakorolt hatását szabályozza, nevezetesen azt, hogy az eredeti szerződés aláírásában részt nem vevő fél az eredeti szerződő fél valamennyi joga és kötelezettsége tekintetében annak jogutódjává válik‑e.
55. E tekintetben egyetértek a jogtudományban egyhangúnak tűnő azon állásponttal, amely szerint a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésében szereplő „anyagi érvényesség” fogalma magában foglalja a joghatósági kikötés anyagi érvényességét, ha azt annak érvénytelensége miatt támadják meg, ideértve a tévedést, a megtévesztést, az erőszakot, a csalást, a meghatalmazás vagy cselekvőképesség hiányát.(41) Hartley és Dogauchi professzor a joghatósági megállapodásokról szóló hágai egyezményhez fűzött, 2005. június 30‑i magyarázó jelentésében osztja ezt az álláspontot, amikor az egyezmény 5. cikkének első bekezdése tekintetében a következő észrevételt tették: „[a] »semmisségre« vonatkozó rendelkezés csak az érvénytelenség lényeges (és nem formális) okaira vonatkozik”, és „elsősorban arra irányul, hogy olyan általánosan elismert okokra vonatkozzon, mint a csalás, tévedés, megtévesztés, kényszer és a cselekvőképesség hiánya”.(42)
56. Ebből következik, hogy a joghatósági kikötések harmadik felekre gyakorolt hatásai nem tartoznak a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésében szereplő „anyagi érvényesség” fogalmának hatálya alá.(43) A joghatósági kikötés érvényessége és alkalmazhatósága vagy harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetősége egymástól elkülönülő és különálló kérdések.
57. A fentiek alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy azt a választ adja az első kérdésre, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a hajóraklevélben foglalt, a fuvarozó és a feladó között létrejött joghatósági kikötés a hajóraklevél harmadik személy birtokosával szemben is érvényesíthető, ha e harmadik személy a hajóraklevél megszerzésével a feladó jogai és kötelezettségei tekintetében a feladó helyébe lépett. Az eljáró bíróság feladata, hogy ezt a kérdést az ügy érdemére alkalmazandó, a nemzetközi magánjog szabályai alapján meghatározott nemzeti jognak megfelelően válaszolja meg. E rendelkezés azon szabálya, amely szerint a joghatósági kikötés anyagi érvényességét az e kikötésben kijelölt bíróság vagy bíróságok szerinti tagállam joga szerint kell értékelni, nem vonatkozik a hajóraklevélben foglalt joghatósági kikötésnek a hajóraklevél harmadik személy birtokosával szembeni érvényesíthetőségére.
A második, a harmadik és a negyedik kérdésről
58. Második, harmadik és negyedik kérdésével – amelyeket célszerű együtt vizsgálni – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdésével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a fuvarozó és a feladó között létrejött, tengeri árufuvarozásról szóló szerződésben nem részes azon harmadik személy, aki megszerzi az e szerződést igazoló hajóraklevelet, valamennyi jog és kötelezettség tekintetében a feladó helyébe lép, kivéve a szerződésben foglalt joghatósági kikötést, amely csak akkor érvényesíthető vele szemben, ha e kikötést egyénileg és külön tárgyalta meg.
59. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés vizsgálatából kitűnik, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke (1) bekezdésének helyesnek tűnő értelmezése szerint a hajóraklevélben foglalt joghatósági kikötésre e hajóraklevél harmadik személy birtokosával szemben is hivatkozni lehet, amennyiben ezt a kikötést a feladó és a fuvarozó között érvényesnek ismerték el, és ha az alkalmazandó nemzeti jog értelmében a harmadik személy birtokos a hajóraklevél megszerzésével a jogok és kötelezettségek tekintetében a feladó helyébe lép. Ebben az esetben nem szükséges megállapítani, hogy a harmadik személy birtokos hozzájárult‑e a joghatósági kikötéshez.
60. Úgy értelmezem az előzetes döntéshozatalra utaló végzéseket, hogy a kérdést előterjesztő bíróság abból indul ki, hogy e kérdésre a spanyol jogot, nevezetesen az LNM 468. cikkével összefüggésben értelmezett 251. cikkét kell alkalmazni.(44) Úgy tűnik, hogy ez a két, együttesen értelmezett rendelkezés arra utal, hogy a hajóraklevelet megszerző harmadik személy a feladónak az áruval kapcsolatos valamennyi joga és keresete tekintetében a feladó helyébe lép, kivéve a joghatósági kikötésből eredő jogokat és kereseteket. E kikötés csak akkor érvényes, ha a hajóraklevél harmadik személy birtokosa azt egyénileg és külön megtárgyalta.
61. Az Allianz, a Mapfre és a spanyol kormány által képviselt állásponttal ellentétben osztom a Bizottság azon álláspontját, hogy a nemzeti szabályozás a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke Bíróság ítélkezési gyakorlata által értelmezett (1) bekezdésének megkerülését eredményezi, és ezért ellentétes azzal.
62. Megjegyzem azonban, hogy az LNM 468. cikke szerint a fenti rendelkezést „az [uniós jogszabályok] sérelme nélkül” kell alkalmazni.(45) E fenntartásra tekintettel a spanyol kormány az észrevételeiben e rendelkezést „elszigetelten” értelmezi oly módon, hogy az csak a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikke által nem szabályozott joghatósági kikötésekre, konkrétan azon kikötésekre alkalmazandó, amelyek harmadik országok bíróságainak joghatóságát kötik ki. Hasonlóképpen, a kérdést előterjesztő bíróság azt állítja, hogy az LNM 468. cikkében foglalt szabály nem alkalmazható, ha a joghatósági kikötés valamely tagállam bíróságainak joghatóságát köti ki.
63. E tekintetben megjegyzem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság köteles a nemzeti jogszabályokat az uniós joggal összhangban értelmezni. Következésképpen, e megoldást kell elfogadni, ha az LNM 468. cikkében foglalt fenntartás lehetővé teszi a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozást a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének a Bíróság ítélkezési gyakorlata által értelmezett (1) bekezdésével összhangban értelmezze, anélkül hogy ez az értelmezés ellentétes lenne a spanyol joggal, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
64. Ezért azt javaslom a Bíróságnak, hogy a második, harmadik és a negyedik kérdésre azt a választ adja, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 25. cikkének (1) bekezdését úgy értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a fuvarozó és a feladó között létrejött, tengeri árufuvarozásról szóló szerződésben nem részes azon harmadik személy, aki megszerzi az e szerződést igazoló hajóraklevelet, valamennyi jog és kötelezettség tekintetében a feladó helyébe lép, kivéve a szerződésben foglalt joghatósági kikötést, amely csak akkor érvényesíthető vele szemben, ha e kikötést egyénileg és külön tárgyalta meg.
Végkövetkeztetés
65. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság az Audiencia Provincial de Pontevedra (pontevedrai tartományi bíróság, Spanyolország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
1) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 25. cikkének (1) bekezdését
úgy kell értelmezni, hogy a hajóraklevélben foglalt, a fuvarozó és a feladó között létrejött joghatósági kikötés a hajóraklevél harmadik személy birtokosával szemben is érvényesíthető, ha e harmadik személy a hajóraklevél megszerzésével a feladó jogai és kötelezettségei tekintetében a feladó helyébe lépett. Az eljáró bíróság feladata, hogy ezt a kérdést az ügy érdemére alkalmazandó, a nemzetközi magánjog szabályai alapján meghatározott nemzeti jognak megfelelően válaszolja meg. Az e rendelkezés azon szabálya, amely szerint a joghatósági kikötés anyagi érvényességét az e kikötésben kijelölt bíróság vagy bíróságok szerinti tagállam joga szerint kell értékelni, nem vonatkozik a hajóraklevélben foglalt joghatósági kikötésnek a hajóraklevél harmadik személy birtokosával szembeni érvényesíthetőségére.
2) Az 1215/2012 rendelet 25. cikkének (1) bekezdését
úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a fuvarozó és a feladó között létrejött, tengeri árufuvarozásról szóló szerződésben nem részes azon harmadik személy, aki megszerzi az e szerződést igazoló hajóraklevelet, valamennyi jog és kötelezettség tekintetében a feladó helyébe lép, kivéve a szerződésben foglalt joghatósági kikötést, amely csak akkor érvényesíthető vele szemben, ha e kikötést egyénileg és külön tárgyalta meg.