T‑410/06. sz. ügy

Foshan City Nanhai Golden Step Industrial Co., Ltd

kontra

az Európai Unió Tanácsa

„Dömping – A Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatala – A számtanilag képzett rendes érték kiszámítása – Exportár – Védelemhez való jog – Kár – Indokolási kötelezettség”

Az ítélet összefoglalása

1.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Dömpingkülönbözet – A rendes érték meghatározása – A számtanilag képzett érték alkalmazása – Az intézmények számítási módszerre vonatkozó mérlegelési jogköre

(384/96 tanácsi rendelet, 2. cikk, (6) bekezdés, c) pont)

2.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – A dömpingellenes vámok meghatározása – Számítási módszer

(384/96 tanácsi rendelet, 9. cikk, (4) bekezdés)

3.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Dömpingellenes eljárás – Védelemhez való jog – A végleges tájékoztató Bizottság általi közlése a vállalkozásokkal

(384/96 tanácsi rendelet, 20. cikk, (2) és (4) bekezdés)

4.      Közösségi jog – Elvek – Védelemhez való jog – A közigazgatási eljárásokban való tiszteletben tartás – Antidömping – Az intézményeknek az érintett vállalkozások tájékoztatásának biztosítására vonatkozó kötelezettsége – A végleges tájékoztató kiegészítése

(384/96 tanácsi rendelet, 20. cikk, (5) bekezdés)

5.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Kár – Figyelembe veendő időszak

(384/96 tanácsi rendelet, 3. cikk, (2) bekezdés)

1.      A 384/96 dömpingellenes alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének c) pontja széles mérlegelési mozgásteret biztosít a közösségi intézményeknek azon módszer kiválasztásában, amely szerint a rendes érték meghatározásának keretében az eladási, adminisztratív és más általános költségek, valamint a haszonkulcs kiszámítását végzik.

E körülmények között a közösségi bíróság által végzett felülvizsgálat az eljárási szabályok betartására, a vitatott választást megalapozó tények valóságnak való megfelelésére, az e tények értékelésében elkövetett nyilvánvaló hiba hiányára és a hatáskörrel való visszaélés hiányára vonatkozik.

Ezenkívül ugyanezen 2. cikk (6) bekezdésének c) pontja szerint e módszernek ésszerűnek kell lennie. Ennek megfelelően a közösségi bíróság a választott módszerre vonatkozóan nyilvánvaló mérlegelési hibát csupán annak ésszerűtlensége esetén állapíthat meg. Ennélfogva olyan más ésszerű módszerek létezése, amelyeket e tekintetben alkalmazni lehetett volna, nem befolyásolja a ténylegesen választott módszer jogszerűségét, mivel a közösségi bíróság nem helyettesítheti saját mérlegelésével az intézmények erre vonatkozó értékelését.

Ennek megfelelően e keretek között az intézmények lehetnek azon az állásponton, hogy ésszerűbb a vizsgálatnak alávetett gyártóhoz hasonló méretű olyan vállalkozásoknak a gyártó ország belső piacán elért nyereségére vonatkozó információt alapul venni az érintett termékek teljesen eltérő piacokon végzett értékesítéséből befolyt nyereségre vonatkozó információval szemben, amelyek nem kiemelkedően magas eladási és általános költségekkel működnek, és a piaci feltételek alapján működő vállalkozás jogállását is megkapták az érintett termékektől eltérő termékekre vonatkozóan a közelmúltban folytatott vizsgálatok során, és amelyekre vonatkozóan az intézmények megbízható adatokkal rendelkeztek.

Ugyanis a dömpingellenes alaprendelet 2. cikke (6) bekezdése c) pontjából az következik, hogy amikor az intézmények e rendelkezést az ésszerű haszonkulcs kiszámítása céljából alkalmazzák, nem kötelesek az azonos általános kategóriába tartozó termékekre vonatkozó adatok alkalmazására, hanem arra kell figyelemmel lenniük, hogy az ésszerű módszer alapján megállapított haszonkulcs ne haladja meg az azonos általános kategóriába tartozó termékek értékesítésére vonatkozóan realizált haszonkulcsot. Ezenkívül e rendelkezést nem lehet akként értelmezni, hogy az intézmények ne állapíthatnák meg a haszonkulcsot, ha az azonos általános kategóriába tartozó termékek eladásával elért nyereségre vonatkozóan nem rendelkeznek megbízható számítási alappal.

(vö. 64–67., 71., 74. pont)

2.      A dömpingellenes alaprendelet 9. cikke (4) bekezdésének utolsó mondata szerint „[a] dömpingellenes vám összege nem haladhatja meg a megállapított dömpingkülönbözetet, de a különbözetnél alacsonyabbnak kell lennie, ha az ilyen kisebb összegű vám is elegendő a közösségi iparágat ért kár elhárításához”. E szabály azzal a következménnyel jár, hogy valamely gyártó, amely tekintetében dömpingellenes vámot vetettek ki, nem vitathatja azt azon az alapon, hogy a vizsgálat során túlértékelt kárkülönbözetet állapítottak meg, ha a vám mértékét a dömpingkülönbözet szintjén határozták meg, amennyiben utóbbi egyaránt alacsonyabb a helytelenül megállapított, illetve a tényleges kárkülönbözetnél.

(vö. 94. pont)

3.      A dömpingellenes rendelet elfogadását megelőzően vizsgálattal érintett vállalkozásoknak a közigazgatási eljárás során lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kifejtsék álláspontjukat a tényállás és a hivatkozott körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint a Bizottság által a dömpingmagatartás fennállására és az abból eredő kárra vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált bizonyítékokról.

Ebben az összefüggésben a felek által a 384/96 dömpingellenes alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdése alapján kért végső nyilvánosságra hozatal hiányos jellegéből csak akkor következik a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet jogellenessége, ha e mulasztás miatt az érdekelt felek nem tudták hatékonyan megvédeni érdekeiket. Ez az eset akkor áll fenn, amikor a mulasztás az ideiglenes intézkedések során alkalmazottaktól eltérő olyan tényeket vagy szempontokat érint, amelyekre az említett rendelkezés szerint különös figyelemmel kell lenni a végső nyilvánosságra hozatalban. Ugyanez az eset áll fenn, amikor a mulasztás a végleges tájékoztató közlését követően a Bizottság vagy a Tanács által elfogadott határozatot megalapozóktól eltérő tényeket vagy szempontokat érint, ahogyan az az említett alaprendelet 20. cikke (4) bekezdése utolsó mondatából következik.

Ugyanakkor önmagában az a tény, hogy a Bizottság – miután az érdekelt felek megfogalmazták a végleges tájékoztatóra vonatkozó észrevételeiket – módosította elemzését, nem minősül a védelemhez való jog megsértésének. Ugyanis, amint az az alaprendelet 20. cikke (4) bekezdésének utolsó mondatából következik, a végleges tájékoztató a Bizottság vagy a Tanács által meghozható döntéseket nem befolyásolja. E rendelkezés csupán azt írja elő a Bizottságnak, hogy a lehető legrövidebb időn belül hozza nyilvánosságra azokat a tényeket és szempontokat, amelyek eltérnek a végleges tájékoztatóban szereplő eredeti elemzését alátámasztó tényektől és szempontoktól. Következésképpen annak meghatározása érdekében, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta‑e az érintett feleknek az alaprendelet 20. cikke (4) bekezdése utolsó mondatából eredő jogait, még annak ellenőrzése szükséges, hogy a Bizottság közölte‑e velük a kárra és az annak elhárításához szükséges intézkedések mibenlétére vonatkozó új elemzés céljából elfogadott tényeket és szempontokat, amennyiben azok eltérnek a végleges tájékoztatóban elfogadottaktól.

(vö. 111., 112., 117., 118. pont)

4.      A Bizottság azáltal, hogy a gyártónak tíz napnál rövidebb határidőt biztosított a végleges tájékoztató kiegészítésére vonatkozó észrevételek megtételére, megsértette a 384/96 dömpingellenes alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdését. Mindamellett ez a körülmény önmagában nem vezet a megtámadott rendelet megsemmisítéséhez. Ugyanis azt is meg kell állapítani, hogy a törvényes határidőnél rövidebb idővel való rendelkezés ténye konkrétan befolyásolhatta‑e a gyártó védelemhez való jogát a szóban forgó eljárásban.

(vö. 124. pont)

5.      A dömpingellenes vám bevezetése nem valamely korábbi magatartás szankcióját jelenti, hanem a dömpingmagatartásból eredő tisztességtelen versennyel szembeni védelmi és védintézkedést. A vizsgálatot tehát a lehető legnaprakészebb információk alapján kell lefolytatni, hogy meg lehessen határozni a közösségi ágazat dömpingmagatartásokkal szembeni védelméhez megfelelő dömpingellenes vámokat.

Amikor a közösségi intézmények megállapítják, hogy az addig mennyiségi korlátozásoknak alávetett termék behozott mennyisége az említett korlátozások lejártát követően nő, a közösségi ágazatot ért kár értékelése céljából figyelembe vehetik e növekedést.

(vö. 133., 134. pont)