A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2023. december 21.(*)

Tartalomjegyzék

I. A jogvita előzményei

A. Az ISU

B. Az ISU által elfogadott szabályzat

1. Előzetes engedélyezési szabályok

2. Részvételi szabályok

C. A közigazgatási eljárás és a vitatott határozat

D. A Törvényszék előtti kereset és a megtámadott ítélet

II. A felek kérelmei

III. A fellebbezésről

A. Az első jogalapról

1. A felek érvei

a) Az első részről

b) A második részről

c) A harmadik részről

2. A Bíróság álláspontja

a) Az EUMSZ 101. cikknek a sportra mint gazdasági tevékenységre való alkalmazhatóságáról

b) Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdéséről

1) Az olyan magatartás fennállásának megállapításáról, amelynek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében „célja” vagy „hatása” a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása

i) Az olyan magatartás fennállásának megállapításáról, amelynek „célja” a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása

ii) Az olyan magatartás fennállásának megállapításáról, amelynek „hatása” a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása

2) Annak lehetőségéről, hogy egyes konkrét magatartások az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének hatálya alá nem tartozónak tekinthetők

c) A jelen ügyben megállapított jogsértésről

d) A verseny „cél általi” korlátozására irányuló magatartás jelen ügybeli fennállásáról

1) A 2008. július 1jei MOTOE ítéletből (C49/07, EU:C:2008:376) és a 2013. február 28i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítéletből (C1/12, EU:C:2013:127) eredő ítélkezési gyakorlat jelen ügyben való alkalmazhatóságáról

2) A jelen ügyben szóban forgó magatartás minősítéséről

B. A második jogalapról

1. A felek érvei

2. A Bíróság álláspontja

IV. A csatlakozó fellebbezésről

A. Az első jogalapról

1. A felek érvei

2. A Bíróság álláspontja

a) A jogalap elfogadhatóságáról és hatásosságáról

b) Az ügy érdeméről

B. A második jogalapról

1. A felek érvei

2. A Bíróság álláspontja

V. A T93/18. sz. ügyben előterjesztett keresetről

A. A felek érvei

B. A Bíróság álláspontja

VI. A költségekről

„Fellebbezés – Verseny – Nemzetközi sportszövetség által elfogadott szabályzat – Jégkorcsolya – Szabályozási, felügyeleti, döntéshozatali és szankcionálási jogkörrel rendelkező magánjogi jogalany – A versenyek előzetes engedélyezésére, a sportolók e versenyeken való részvételére és a választottbírósági vitarendezésére vonatkozó szabályok – Gazdasági tevékenységek párhuzamos gyakorlása – Versenyek szervezése és értékesítése – Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése – Vállalkozások társulásainak versenykárosító határozata – Versenyellenes »cél« és »hatás« fogalma – Igazolás – Feltételek”

A C‑124/21. P. sz. ügyben,

az International Skating Union (székhelye: Lausanne [Svájc], képviseli: J.‑F. Bellis avocat)

fellebbezőnek

az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján 2021. február 26‑án benyújtott fellebbezése tárgyában,

a többi fél az eljárásban:

az Európai Bizottság (képviselik: G. Meessen, F. van Schaik, H. van Vliet és C. Zois, meghatalmazotti minőségben)

alperes az elsőfokú eljárásban,

Mark Jan Hendrik Tuitert (lakóhelye: Hoogmade [Hollandia]),

Niels Kerstholt (lakóhelye: Zeist [Hollandia]),

a European Elite Athletes Association (székhelye: Amszterdam [Hollandia])

(képviselik őket: B. J. H. Braeken, T. C. Hieselaar és X. Y. G. Versteeg advocaten)

beavatkozó felek az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: K. Lenaerts elnök, L. Bay Larsen elnökhelyettes, A. Arabadjiev, A. Prechal, K. Jürimäe és O. Spineanu–Matei tanácselnökök, J.–C. Bonichot, M. Safjan, L. S. Rossi, I. Jarukaitis, A. Kumin, N. Jääskinen, N. Wahl, J. Passer (előadó) és M. Gavalec bírák,

főtanácsnok: A. Rantos,

hivatalvezető: C. Di Bella tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2022. július 11‑i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2022. december 15‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az International Skating Union (Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség, a továbbiakban: ISU) fellebbezésével az Európai Unió Törvényszéke 2020. december 16‑i International Skating Union kontra Bizottság ítéletének (T‑93/18, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2020:610) részleges hatályon kívül helyezését kéri, amely ítélettel a Törvényszék részben elutasította az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT/40208 – „A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség részvételi szabályai” ügy) 2017. december 8‑án hozott C(2017) 8230 final bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítése iránti kérelmét.

2        Csatlakozó fellebbezésükkel Mark Jan Hendrik Tuitert, Niels Kerstholt és a European Elite Athletes Association (Európai Elit Sportolók Szövetsége, a továbbiakban: EU Athletes) szintén a megtámadott ítélet részleges hatályon kívül helyezését kéri.

I.      A jogvita előzményei

3        A jogvitának a megtámadott ítélet 1–37. pontjában ismertetett előzményei az alábbiak szerint foglalhatók össze.

A.      Az ISU

4        Az ISU a magánjog hatálya alá tartozó szervezet, amelynek székhelye Svájcban van. Ez az egyetlen olyan nemzetközi sportszövetség, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a jégen történő műkorcsolyázás és gyorskorcsolyázás (a továbbiakban: jégkorcsolya) terén elismer. Szervei többek között a „legfőbb szervnek” minősülő, „Kongresszus” elnevezésű „jogalkotó szerv”, valamint a „Tanács” elnevezésű „végrehajtó szerv”.

5        E szövetség tagjai nemzeti mű‑ és gyorskorcsolyázó szövetségek, amelyeknek tagjai vagy társult szervezetei olyan egyesületek és klubok, amelyekhez többek között az e sportágakat gazdasági tevékenység keretében gyakorló hivatásos sportolók csatlakoznak.

6        A vitatott határozatban hivatkozott alapszabálya 1. cikkének (1) bekezdése és 3. cikkének (1) bekezdése szerint az ISU célja a jégkorcsolyázás világszintű szabályozása, szervezése, irányítása és népszerűsítése.

7        Ezzel párhuzamosan gazdasági tevékenységet is folytat, így többek között nemzetközi jégkorcsolyaversenyeket szervez, valamint hasznosítja az e versenyekhez kapcsolódó jogokat. A gyorskorcsolyázás területén e versenyek közé tartoznak többek között a hosszú‑ és rövidtávú gyorskorcsolya világkupák, valamint a különböző nemzetközi és európai bajnokságok. Az ISU felelős továbbá a téli olimpiai játékok keretében megtartott jégkorcsolyaversenyek szervezéséért is.

B.      Az ISU által elfogadott szabályzat

8        Az ISU számos rendeletet, kódexet és közleményt adott ki és tett közzé, amelyek többek között a következő szabályokat tartalmazzák.

1.      Előzetes engedélyezési szabályok

9        2015. október 20‑án az ISU közzétette a „Nyílt nemzetközi versenyek” című 1974. sz. közleményt, amely meghatározza a nemzetközi jégkorcsolyaversenyek szervezésére vonatkozó előzetes engedély megszerzése érdekében követendő eljárást, amely egyaránt alkalmazandó az ISU nemzeti tagszövetségeire, illetve harmadik szervezetekre vagy vállalkozásokra is (a továbbiakban: előzetes engedélyezési szabályok).

10      E közlemény először is kimondja, hogy az ilyen versenyek szervezéséhez az ISU előzetes engedélye szükséges, és annak során be kell tartani az e szövetség által meghatározott szabályokat. E tekintetben többek között pontosítja, hogy az előzetes engedélyezés iránti kérelmet hat hónappal a verseny megrendezésének tervezett időpontját megelőzően kell benyújtani, ha azt harmadik szervezet vagy vállalkozás szervezi, és három hónappal ezen időpontot megelőzően, ha a szervező az ISU tagjának minősülő nemzeti szövetség.

11      Az említett közlemény továbbá számos általános jellegű, valamint pénzügyi, technikai, kereskedelmi, sport‑ és etikai követelményt is felsorol, amelyeknek a jégkorcsolyaversenyek szervezőinek meg kell felelniük. E követelményekből többek között az következik, hogy az engedélyezés iránti kérelemhez csatolni kell a pénzügyi, technikai, kereskedelmi és sportinformációkat (a tervezett verseny helyszíne, a megnyerhető díjak összege, üzleti tervek, költségvetés, televíziós lefedettség stb.), továbbá a szervezőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy elfogadja az ISU etikai kódexét, és az ISU a vele közölt információkon felül kiegészítő információkat kérhet különböző kérdésekben.

12      Végül az 1974. sz. közlemény felhatalmazza az ISU‑t arra, hogy – a közleményben foglalt követelmények, vagy pedig a szövetség által követett, különösen az alapszabálya 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott alapvető célkitűzések alapján – határozatban engedélyezze vagy elutasítsa a hozzá benyújtott előzetes engedélyezés iránti kérelmeket. Az említett közlemény azt is előírja, hogy a kérelem elutasítása esetén a szervező az ISU határozatával szemben keresetet nyújthat be a lausanne‑i (Svájc) székhelyű Tribunal arbitral du sporthoz (Sportdöntőbíróság, a továbbiakban: TAS) az ISU által választottbírósági vitarendezési mechanizmus létrehozása céljából elfogadott szabályoknak megfelelően (a továbbiakban: választottbírósági szabályok).

2.      Részvételi szabályok

13      Az ISU szabályzatai „részvételi szabályoknak” nevezett szabályokat is tartalmaznak, amelyek meghatározzák, hogy a sportolók milyen feltételek mellett vehetnek részt jégkorcsolyaversenyeken. Ezek a részvételi szabályok előírják, hogy az ilyen versenyeket egyrészt engedélyeznie kell az ISU‑nak vagy a tagjainak, másrészt e versenyeknek meg kell felelniük az e szövetség által megállapított szabályoknak.

14      A részvételi szabályok 2014‑ben elfogadott változata tartalmazta többek között a 102. szabály (1) bekezdése a) pontjának i. alpontját, amely szerint a „kizárólag akkor jogosult valaki az ISU hatáskörébe tartozó tevékenységekben és versenyeken részt venni, ha tiszteletben tartja az ISU alapszabályában megfogalmazott elveket és politikákat”, valamint a 102. szabály (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontját, amely kimondta, hogy „a részvételi feltételt az ISU gazdasági és egyéb érdekei megfelelő védelmének biztosítása érdekében állapítják meg, e szervezet pénzügyi bevételeit sportágainak irányítására és fejlesztésére, valamint tagjainak és azok korcsolyázóinak támogatására vagy javára használja fel”.

15      E részvételi szabályok tartalmazták továbbá a 102. szabály (2) bekezdésének c) pontját, a 102. szabály (7) bekezdését és a 103. szabály (2) bekezdését, amelyek értelmében abban az esetben, ha a sportoló az ISU és/vagy a nemzeti tagszövetségek egyike által nem engedélyezett versenyen vesz részt, az érdekelt a „részvételi jog elvesztésével” vagy „eltiltással” szankcionálható, ami az ISU által szervezett versenyekről való élethosszig történő kizárását von maga után.

16      2016‑ban a részvételi szabályokat részlegesen felülvizsgálták.

17      E részleges felülvizsgálatot követően a 102. szabály (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja már nem hivatkozik „az ISU gazdasági és egyéb érdekei megfelelő védelmére”. Ehelyett úgy rendelkezik, hogy „a részvételi feltétel célja” az ISU – „amely pénzügyi bevételeit [e szövetség] sportágainak irányítására és fejlesztésére, valamint a tagjainak és e tagok korcsolyázóinak támogatására vagy javára használja fel” – „etikai értékei, alapszabályának céljai és egyéb jogos érdekei megfelelő védelmének biztosítása”.

18      A 102. szabály (7) bekezdésének részleges felülvizsgálatot követő változata szerint, ha a sportoló az ISU és/vagy valamely nemzeti tagszövetség által nem engedélyezett versenyen vesz részt, figyelmeztethető, vagy a „részvételi jog elvesztésével” vagy „eltiltással” szankcionálható, ami határozott ideig vagy élethosszig történő kizárást von maga után az ISU által szervezett versenyekről.

19      E különböző szabályokkal párhuzamosan az ISU alapszabályának 25. cikke biztosítja annak lehetőségét, hogy azok a sportolók, akik a „részvételi jog elvesztése” vagy az „eltiltás” szankcióját rájuk kiszabó határozatot kívánják vitatni, a választottbírósági szabályoknak megfelelően keresetet nyújtsanak be e határozattal szemben a TAS‑hoz.

C.      A közigazgatási eljárás és a vitatott határozat

20      M. J. H. Tuitert és N. Kerstholt Hollandiában lakóhellyel rendelkező gyorskorcsolyázók. A holland királyi korcsolyázó szövetség, a Koninklijke Nederlandsche Schaatsenrijders Bond (KNSB) tagjai, amely az ISU tagja.

21      Az EU Athletes a sportolókat és a játékosokat különböző sportágakban képviselő fő európai szövetség.

22      2014. június 23‑án M. J. H. Tuitert és N. Kerstholt panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyben arra hivatkoztak, hogy az ISU által megállapított előzetes engedélyezési és részvételi szabályok sértik az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikket.

23      2015. október 5‑én a Bizottság úgy határozott, hogy eljárást indít e tárgyban.

24      2016. szeptember 29‑én a Bizottság kifogásközlést intézett az ISU‑hoz, amelyben lényegében úgy ítélte meg, hogy e szövetség megsértette az EUMSZ 101. cikket. Az ISU 2017. január 16‑án válaszolt erre a kifogásközlésre.

25      A Bizottság 2017. december 8‑án elfogadta vitatott határozatot. E határozat (3) preambulumbekezdése szerint a határozat elsősorban az ISU‑nak a jelen ítélet 13–18. pontjában ismertetett részvételi szabályaira vonatkozik, amelyek lehetővé teszik e szövetség számára, hogy ellenőrizze a sportolók jégkorcsolyaversenyeken való részvételét, és szankcionálja őket az általa nem engedélyezett versenyen való részvétel esetén. Mindazonáltal, amint ugyanezen preambulumbekezdésből kitűnik, a határozat az említett versenyeknek az ISU általi előzetes engedélyezésére vonatkozó, ezen ítélet 9–12. pontjában ismertetett szabályokra is vonatkozik. Végül, amint azt az (5) és (6) preambulumbekezdése kimondja, e határozat az említett ítélet 19. pontjában említett választottbírósági szabályokra is vonatkozik.

26      A vitatott határozat (112) és (115) preambulumbekezdésében a Bizottság nemzetközi gyorskorcsolyaversenyek szervezésének és értékesítésének, valamint az e versenyekhez kapcsolódó különböző jogok hasznosításának egész világra kiterjedő piacaként határozta meg az érintett piacot.

27      E határozat (116)–(134) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az ISU‑nak erős pozíciója van az érintett piacon, és képes jelentős hatást gyakorolni az ott esetlegesen fennálló versenyre. Ezen értékelés igazolása érdekében figyelembe vette különösen egyrészt az ISU által – a NOB által a jégkorcsolyázás területén elismert egyetlen nemzetközi sportszövetségként, és olyan szövetségként, amelynek célja e sportág világszintű szabályozása, igazgatása, irányítása és előmozdítása – ezen a piacon betöltött központi szerepet, másrészt pedig az a körülményt, hogy e területen párhuzamosan szervezi és értékesítési a fő nemzetközi versenyeket. Az ezzel kapcsolatos elemzése keretében a Bizottság többek között az ISU azon jogkörére támaszkodott, hogy olyan szabályokat állapít meg, amelyek kötelezőek valamennyi nemzeti tagszövetségre, valamint valamennyi nemzetközi gyorskorcsolyaversenyre, függetlenül attól, hogy azokat maga az ISU, annak tagjai vagy harmadik szervezetek vagy vállalkozások szervezik‑e. Lényegében arra is rámutatott, hogy e szabályok a versenyek szervezésével, lebonyolításával és kereskedelmi hasznosításával kapcsolatos összes kérdésre vonatkoznak (előzetes engedélyezés, játékszabályok, műszaki előírások, pénzügyi feltételek, a sportolók részvétele, a jogok értékesítése, szankciók kiszabása, vitarendezés stb.), és e szabályok minden olyan szereplőre alkalmazandók, aki részt kíván venni e versenyeken, illetve azok szervezésében és hasznosításában (nemzeti szövetségek, sportolók, szervezők, televíziós műsorszolgáltatók, szponzorok stb.).

28      Az említett határozat (146)–(152) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az ISU‑t egyszerre kell az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett „vállalkozások társulásának” minősíteni, mivel olyan nemzeti jégkorcsolyázó‑szövetségek a tagjai, amelyek e rendelkezés értelmében „vállalkozásoknak” minősülhetnek, mivel versenyek szervezésére és értékesítésére, valamint az e versenyekhez kapcsolódó különböző jogok hasznosítására irányuló gazdasági tevékenységeket folytatnak, továbbá az említett rendelkezés értelmében vett „vállalkozásnak” is minősül, mivel ő maga is folytat ilyen gazdasági tevékenységeket. A Bizottság azt is megállapította, hogy az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályokat ugyanezen rendelkezés értelmében vett „vállalkozások társulásai által hozott döntéseknek” kell minősíteni.

29      A vitatott határozat (162)–(188) preambulumbekezdésében a Bizottság lényegében megállapította, hogy az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok célja az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében az érintett piacon belüli verseny korlátozása, mivel e szabályok tartalmának, azon gazdasági és jogi összefüggéseknek, amelyekbe illeszkednek, valamint az általuk elérni kívánt céloknak a vizsgálatából kitűnik, hogy azok lehetővé teszik az ISU számára azt, hogy egyrészt megakadályozza a nemzetközi gyorskorcsolyaversenyek potenciális versenytárs szervezőinek piacra lépését, másrészt pedig korlátozza a hivatásos gyorskorcsolyázók ilyen versenyeken való szabad részvételi lehetőségét, és ezáltal megfosztja e versenyek potenciális szervezőit a sportolók olyan szolgáltatásaitól, akik jelenléte szükséges e rendezvények megtartásához.

30      E határozat (189)–(209) preambulumbekezdésében a Bizottság rámutatott arra, hogy az előző pontban összefoglalt értékelésekre tekintettel nem szükséges megvizsgálni az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok versenyre gyakorolt hatásait, majd kifejtette annak okait, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy e szabályok hatása is az érintett piacon belüli verseny korlátozása.

31      Az említett határozat (210)–(266) preambulumbekezdésében a Bizottság lényegében kimondta, hogy az említett szabályok nem tekinthetők úgy, mint amelyek nem tartoznak az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, mivel azokat jogszerű célok igazolják, és szükségesek azok megvalósításához.

32      Ugyanezen határozat (268)–(286) preambulumbekezdésében a Bizottság lényegében úgy ítélte meg, hogy a választottbírósági szabályokat – bár önmagukban nem minősülnek versenykorlátozásnak – mégis úgy kell tekinteni, mint amelyek megerősítik az előzetes engedélyezési és részvételi szabályokból eredő versenykorlátozást.

33      A vitatott határozat (287)–(348) preambulumbekezdésében a Bizottság többek között megállapította, hogy az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok nem felelnek meg az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében a mentességben való részesüléshez megkövetelt feltételeknek, e szabályok hatással lehetnek a tagállamok közötti kereskedelemre, és az ISU‑t kényszerítő bírság terhe mellett kötelezte az e határozatban megállapított jogsértés megszüntetésére. Az említett határozat (338)–(342) preambulumbekezdésében a Bizottság konkrétan kifejtette, hogy azoknak az intézkedéseknek, amelyek meghozatalára az ISU‑t e jogsértés megszüntetése érdekében kötelezte, többek között a következőkből kell állniuk: először is objektív, átlátható, megkülönböztetéstől mentes és arányos előzetes engedélyezési és szankcionálási kritériumok elfogadása, másodszor megfelelő előzetes engedélyezési és szankcionálási eljárások bevezetése, harmadszor pedig a választottbírósági szabályok oly módon történő módosítása, amely biztosítja az ezen eljárások végén hozott határozatok hatékony felülvizsgálatát.

34      A vitatott határozat rendelkező részében szereplő 1. cikk szerint az ISU „megsértette az [EUMSZ] 101. cikket […] azáltal, hogy elfogadta és végrehajtotta a részvételi szabályokat, különösen a […] 2014. évi és a 2016. évi általános szabályzatainak a gyorskorcsolyázásra vonatkozó 102. és 103. szabályát.” Tartalmazza továbbá a 2. cikket, amely felszólítja az ISU‑t, hogy vessen véget a jogsértésnek, és tartózkodjon annak megismétlésétől, valamint a 4. cikket, amely a felszólítások be nem tartása esetére kényszerítő bírság kiszabásáról rendelkezik.

D.      A Törvényszék előtti kereset és a megtámadott ítélet

35      A Törvényszék Hivatalához 2018. február 19‑én benyújtott keresetével az ISU a megtámadott határozat megsemmisítését kérte. Keresetének alátámasztása érdekében nyolc jogalapra hivatkozott, amelyek közül lényegét tekintve az első az indokolási kötelezettség megsértésére, a második‑ötödik – amennyiben az EUMSZ 101. cikket az előzetes engedélyezési és részvételi szabályokra alkalmazták – e cikk megsértésére, a hatodik – amennyiben az említett cikket a választottbírósági szabályaira alkalmazták – szintén e cikk megsértésére, a hetedik és nyolcadik pedig a vele szemben hozott tiltó végzések és kényszerítő bírságok jogellenességére vonatkozott.

36      A Törvényszék Hivatalához 2018. június 1‑jén benyújtott beadványaiban M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.

37      A 2018. szeptember 12‑i végzésében a Törvényszék hatodik tanácsának elnöke engedélyezte a beavatkozást.

38      2019. december 20‑án a Törvényszék az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalta.

39      A Törvényszék 2020. december 16‑án meghozta a megtámadott ítéletet, amelyben lényegében megállapította, hogy a vitatott határozat az ISU előzetes engedélyezési és részvételi szabályaira vonatkozó részében nem volt jogellenes, a választottbírósági szabályokra vonatkozó részében azonban jogellenes volt.

40      E tekintetben a Törvényszék először is a megtámadott ítélet 52–63. pontjában úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozat indokolásában szereplő ellentmondásra alapított első jogalap nem megalapozott.

41      Másodsorban, a megtámadott ítélet 64–123. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy az ISU második és negyedik jogalapja nem teszi lehetővé, hogy tévesnek tekintsék a Bizottság azon értékelését, amely szerint az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályok célja az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett versenykorlátozás volt.

42      E tekintetben a Törvényszék először is a megtámadott ítélet 69–76. pontjában lényegében úgy ítélte meg, hogy még ha az ISU szabályozási, felügyeleti, döntéshozatali és szankcionálási jogköreit nem is hatóság ruházta az ISU‑ra, az e szövetség – mint a jégkorcsolyázás területén létező egyetlen nemzetközi sportszövetség – által megállapított szabályokat többek között azon ítélkezési gyakorlat fényében kell értékelni, amely gazdasági tevékenység és olyan jogkörök valamely jogalany általi párhuzamos gyakorlására vonatkozik, amelyek megakadályozhatják a tényleges vagy potenciális versenytársaknak minősülő jogalanyok vagy vállalkozások piacra lépését (2008. július 1‑jei MOTOE ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376; 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127). Ezzel összefüggésben a Törvényszék azt is megjegyezte, hogy az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályok a legjelentősebb és legnagyobb hasznot termelő nemzetközi gyorskorcsolyaversenyek szervezésére, különösen e versenyek előzetes engedélyezésére, valamint a sportolók e versenyeken való részvételére vonatkoznak.

43      Ezt követően e bíróság a megtámadott ítélet 77–121. pontjában úgy ítélte meg, hogy – az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályok tartalmát, az általuk követett célokat, valamint azon gazdasági és jogi hátteret figyelembe véve, amelybe e szabályok illeszkednek – a Bizottság érvényesen állapíthatta meg, hogy e szabályok célja az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett versenykorlátozás.

44      Végül a Törvényszék a megtámadott ítélet 123. pontjában úgy ítélte meg, hogy következésképpen nem szükséges megvizsgálni az ISU által a harmadik jogalapja keretében az említett szabályok versenyre gyakorolt tényleges vagy potenciális hatásaira vonatkozó bizottsági értékelés vitatása érdekében előadott érveket is.

45      Harmadsorban a Törvényszék a megtámadott ítélet 124–130. pontjában megállapította, hogy az ISU által az ötödik jogalapjában állítottakkal ellentétben a Bizottság nem hagyta figyelmen kívül az EUMSZ 101. cikk területi hatályát, amikor a vitatott határozatban figyelembe vette, hogy az ISU megtagadta egy Dubajban (Egyesült Arab Emírségek) – azaz egy harmadik államban – tervezett jégkorcsolyaverseny engedélyezését. E tekintetben a Törvényszék lényegében úgy ítélte meg, hogy ezen intézmény az ISU által megállapított előzetes engedélyezési szabályok alkalmazásának illusztrálása érdekében hivatkozott erre a körülményre, bizonyítva egyébként, hogy e szabályok azonnali, jelentős és előre látható hatásokat válthatnak ki az Unióban.

46      Negyedsorban a Törvényszék, miután a megtámadott ítélet 134–140. pontjában úgy ítélte meg, hogy hatásos az ISU által felhozott hatodik jogalap, amely a Bizottság által a vitatott határozatban a választottbírósági szabályokra vonatkozóan végzett értékelésre irányult, ezen ítélet 141–164. pontjában helyt adott e jogalapnak.

47      Végül ötödsorban a Törvényszék a megtámadott ítélet 165–178. pontjában azt a következtetést vonta le, hogy az ISU hetedik és nyolcadik, a vitatott határozatban előírt felszólítások és kényszerítő bírságok jogszerűségére vonatkozó jogalapját részben el kell fogadni, amennyiben azok a választottbírósági szabályokra vonatkoztak. Ugyanakkor e jogalapokat az ezt meghaladó részükben elutasította.

48      Ezen értékelések összességére tekintettel a Törvényszék részben megsemmisítette a vitatott határozat 2. és 4. cikkét, a keresetet ezt meghaladó részében azonban elutasította.

II.    A felek kérelmei

49      Fellebbezésével az ISU azt kéri, hogy a Bíróság:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet a keresetet részben elutasító részében;

–        semmisítse meg a vitatott határozat azon részét, amely még nem semmisítette meg a megtámadott ítélet, és

–        a Bizottságot és az elsőfokú eljárásba beavatkozó feleket kötelezze mind az elsőfokú eljárás, mind pedig a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.

50      A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és az ISU‑t kötelezze a költségek viselésére.

51      M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes a fellebbezés elutasítását kéri.

52      Csatlakozó fellebbezésükben M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes azt kéri, hogy a Bíróság:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet a vitatott határozatot részben megsemmisítő részében;

–        utasítsa el az elsőfokú kereset azon részét, amely még nem utasította el a megtámadott ítélet, és

–        az ISU‑t kötelezze a fellebbezési szakaszban felmerült költségek viselésére.

53      A Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy adjon helyt a csatlakozó fellebbezésnek, és az ISU‑t kötelezze a költségek viselésére.

54      Az ISU azt kéri a Bíróságtól, hogy a csatlakozó fellebbezést utasítsa el, és M. J. H. Tuitert‑t, N. Kerstholtot és az EU S. Athletest kötelezze az eljárási költségek viselésére.

III. A fellebbezésről

55      A megtámadott ítélet részleges hatályon kívül helyezése iránti kérelmének alátámasztása érdekében az ISU két, az EUMSZ 263. cikk és az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének együttes megsértésére alapított jogalapra hivatkozik.

56      Azt kéri továbbá, hogy a Bíróság érdemben határozzon a jogvitáról.

A.      Az első jogalapról

1.      A felek érvei

57      Első jogalapjával, amely három részre tagolódik, az ISU lényegében azt rója fel a Törvényszéknek, hogy figyelmen kívül hagyta a Bizottság által a versenyszabályok alapján elfogadott határozatok jogszerűségével kapcsolatos bírói feladatát, és megsértette az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében szereplő „cél általi” versenykorlátozás fogalmát.

58      E jogalap kifejtését megelőzően az ISU három olyan háttérinformációra mutat rá, amelyeket szerinte tisztázni kell a jogalap vizsgálatához.

59      Először is megjegyzi, hogy közel egy évszázadon keresztül (1892–1990) a sportolók jégkorcsolyaversenyeken való részvételét szabályozó részvételi szabályok kizárólag az amatőrökre vonatkoztak, a NOB helyzetének változását követően döntöttek csak úgy, hogy a hivatásos sportolók számára is lehetővé teszik az e versenyeken való részvételt. Hozzáteszi, hogy e változást követően vezették be az említett versenyekre alkalmazandó előzetes engedélyezési szabályokat, annak biztosítása céljából, hogy e versenyeket világszerte azonos szabályok szerint bonyolítsák le, függetlenül attól, hogy azokat az ISU vagy valamely harmadik szervezet vagy vállalkozás szervezi‑e.

60      Másodszor az ISU kifejti, hogy a vitatott határozat a gyorskorcsolyázásra irányul, amely olyan réspiaci sportágnak minősül, amely 2016‑ban önmagában 5 millió svájci frank (CHF) (jelenlegi árfolyamon hozzávetőleg 5,1 millió euró) forgalmat képviselt az összesen közel 32 millió CHF (jelenlegi árfolyamon hozzávetőleg 32,7 millió euró) összegű forgalomból, amelynek a fennmaradó része az ismertebb sportágakból, így a műkorcsolyázásból származik. Hozzáteszi, hogy ez a réspiaci sportág csak korlátozott vonzerőt képvisel a nagyközönség számára, és ez a helyzet magyarázza, hogy a vitatott határozatban említett kérelemig harmadik szervezetek vagy vállalkozások nem nyújtottak be hozzá nemzetközi verseny szervezésére irányuló kérelmet ebben a sportágban. A műkorcsolyázás területén ezzel szemben húsz ilyen kérelem érkezett az elmúlt húsz évben, amelyek mindegyikét engedélyezte. Az ISU azt is pontosítja, hogy a gyorskorcsolyázás területén két alkalommal (azaz 2011‑ben, majd 2014‑ben) hozzá benyújtott egyetlen kérelem engedélyezésének megtagadása főként azon alapult, hogy a tervezett nemzetközi verseny szervezője a fogadásokat is lehetővé kívánta tenni. Ezt a tervezett rendezvényt egyébként 2016‑ban végül engedélyezték Hollandiában, olyan formában, amely már nem tette lehetővé a fogadásokat.

61      Harmadszor az ISU kifejti, hogy bár a Bizottság a vitatott határozatban az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályokat a verseny „cél” és „hatás” általi korlátozásának minősítette, mégis elállt a kifogásközlésében eredetileg képviselt, e szabályokat eleve elutasító álláspontjától, és a jelen ügyben azok önkényes és aránytalan jellegére összpontosított. Egyébként ez magyarázza azt, hogy az ISU a vitatott határozat 2. cikkében szereplő rendelkezéseket többek között úgy hajtotta végre, hogy közleményében módosította az említett szabályokat, nem pedig hatályon kívül helyezte azokat.

62      A Bizottság – bár megjegyzi, hogy az ISU a Bíróság előtt nem állítja a tények elferdítését, a megtámadott ítéletben hivatkozott tényeket tehát véglegesen megállapítottnak kell tekinteni – vitatja az ISU által a fellebbezés szakaszában előterjesztett háttérinformációk pontosságát. Különösen arra mutat rá először is, hogy az általa engedélyezett húsz nemzetközi műkorcsolyaversenyt valójában nem harmadik szervezetek vagy vállalkozások szervezték, hanem e szövetség tagjai. Másodszor a tervezett, majd az ISU által végül 2016‑ban engedélyezett gyorskorcsolyaverseny szervezését időközben szintén egy olyan nemzeti szövetség vette át, amely az ISU tagja. Harmadszor az ISU annak ellenére tagadta meg ezen, eredetileg egy harmadik vállalkozás által tervezett rendezvényt engedélyezését, hogy az ISU teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy ennek keretében nem kívánnak fogadásokat szervezni.

63      A Bizottság egyébiránt hangsúlyozza, hogy a fellebbezés vizsgálatát a vitatott határozattal és a megtámadott ítélettel összhangban kell elvégezni, figyelembe véve egyrészt az ISU által meghatározott azon szabályok által a sportolókra gyakorolt hatást, amelyek megakadályozzák, hogy szolgáltatásaikat szabadon kínálják a szövetségtől és annak tagjaitól eltérő, nemzetközi versenyek potenciális szervezői számára, másrészt pedig magukra a piaci szereplőkre gyakorolt hatást, amennyiben e szabályok akár közvetlenül (előzetes engedélyezési szabályok), akár közvetetten (részvételi szabályok) megakadályozzák nemzetközi versenyek szabad szervezését.

64      M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes támogatja ezeket az érveket.

a)      Az első részről

65      Első jogalapjának első részében az ISU azt rója fel a Törvényszéknek, hogy mint megalapozatlant, mint hatástalant vagy vizsgálat nélkül utasított el az ISU által az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megsértésére alapított második megsemmisítési jogalap keretében első fokon azon értékelés vitatása érdekében előterjesztett egyes érveket és bizonyítékokat, amelyre a Bizottság a „cél általi” versenykorlátozás fennállásának megállapítása érdekében támaszkodott.

66      E tekintetben először is azt állítja, hogy a vitatott határozatban a Bizottság a gyakorlatban együttesen értékelte az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok elfogadását és alkalmazását, majd e két elemet a verseny „cél általi” korlátozásának minősítette, amint azt egyébként a Törvényszék is elismerte a megtámadott ítélet 57. és 126. pontjában.

67      Ezt követően kifejti, hogy a második megsemmisítési jogalapjában azt kérte a Törvényszéktől, hogy utasítsa el e jogi minősítést, és vizsgálja felül azokat a nyilvánvaló értékelési hibákat, amelyek alapján a Bizottság e minősítést elfogadta. Így az ISU pontosítja, hogy első fokon vitatta a Bizottságnak a vitatott határozat (174)–(179) preambulumbekezdésében szereplő, az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok alkalmazására vonatkozó értékeléseit, amit a gyorskorcsolyázást illetően az mutat, hogy az ISU – állítólagosan szándékosan és versenyellenesen – eredeti változatában megtagadta az elmúlt húsz évben hozzá benyújtott egyetlen, versenytárs által megszervezni tervezett nemzetközi verseny engedélyezése iránti kérelmet, a műkorcsolyázást illetően pedig mintegy húsz, harmadik személyek által szervezett nemzetközi versenyt ezzel párhuzamosan engedélyezett.

68      Végül arra hivatkozik, hogy a Törvényszék megsértette az EUMSZ 263. cikken alapuló feladatát, amikor a megtámadott ítélet 116., 117., 121. és 127. pontjában elutasította az ezzel kapcsolatos érveit és bizonyítékait azzal az indokkal, hogy azok megalapozatlanok, hatástalanok vagy akár nem is relevánsak, mivel vagy olyan, a szándékosságra és az alkalmazásra vonatkozó elemekre vonatkoztak, amelyek figyelembevétele nem volt szükséges a „cél általi” versenykorlátozás fennállásának megállapításához, vagy pedig az e korlátozás által érintett piacot alkotó sportágtól eltérő sportágra vonatkoztak. Ezenkívül e bíróság nem nyilatkozott más, elé terjesztett érvekről vagy bizonyítékokról, így különösen a fogadásokra vonatkozókról. E tekintetben az ISU hangsúlyozza, hogy bár a hozzá benyújtott, egy harmadik személy által szervezendő nemzetközi verseny tervezetében ténylegesen nem szerepeltek fogadások, azok azon koncepció középpontjában álltak, amelyet e verseny szervezője népszerűsíteni kívánt.

69      A Bizottság, amelyet M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes támogat, vitatja mindezeket az érveket.

b)      A második részről

70      Első jogalapjának második részében az ISU azt rója fel a Törvényszéknek, hogy saját ténybeli és jogi értékelésével helyettesítette a Bizottság értékelését, amikor a vitatott határozat 1. cikkében megállapítottól eltérő jogsértés fennállását állapította meg, ezáltal figyelmen kívül hagyta az EUMSZ 263. cikk szerinti feladatát és az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének téves értelmezésére támaszkodott.

71      E tekintetben először is azt állítja, hogy a Törvényszék nemcsak hogy a Bizottság által kifogásolt magatartástól részben eltérő magatartásra összpontosított (az előzetes engedélyezési és részvételi szabályoknak a létére, nem pedig az elfogadásukra és az együttes alkalmazásukra), hanem e magatartást eltérően is minősítette. E második szempontot illetően ugyanis a Törvényszék kizárólag a „cél általi” versenykorlátozás fennállását állapította meg, ráadásul nem csupán azon tényezők alapján, amelyekre a Bizottság a vitatott határozatnak a „Cél általi versenykorlátozás” című 8.3. szakaszában hivatkozott, hanem az e határozatnak „Az [EUMSZ] 101. cikk hatálya alá tartozó részvételi szabályok” című 8.5. szakaszában említett tényezőkre is támaszkodott. Márpedig ez utóbbi szakasz egy másik kérdésre vonatkozik.

72      Másodszor, a vitatott határozat ezen „átírása” maga is az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének jogilag téves értelmezésén alapul.

73      E rendelkezés ugyanis különbséget tesz a „cél” és a „hatás” általi versenykorlátozás között, mivel e két minősítés közül az első kizárólag azokra a magatartásokra alkalmazandó, amelyek jellegüknél fogva úgy tekinthetők, hogy károsak a versenyre. Márpedig a jelen ügyben a Törvényszék nem fejtette ki, hogy a megtámadott ítélet 87–89., 91–93. és 101–110. pontjában hivatkozott különböző tényezők mennyiben indokolják e minősítés elfogadását. Éppen ellenkezőleg, a Törvényszék az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályok, valamint az azok által követett célok elvont és kontextusba helyezett megfogalmazásának vizsgálatára szorítkozott, majd e vizsgálat végén megállapította annak lehetőségét vagy kockázatát, hogy e szabályokat – figyelembe véve az általuk az ISU számára biztosított diszkrecionális jogkört – versenyellenes célokra használják fel.

74      Ezenkívül azon ítélkezési gyakorlat, amelyre a Törvényszék az említett elemzés során támaszkodott (2008. július 1‑jei MOTOE ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376; 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127), kizárólag a „hatás általi” versenykorlátozás fennállása esetén releváns, tehát nem alkalmazható analógia útján arra, hogy állást foglaljon a „cél általi” versenykorlátozás esetleges fennállásáról, amint azt e bíróság a megtámadott ítélet 72. és 88. pontjában tette.

75      A Bizottság, amelyet M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes támogat, vitatja mindezeket az érveket.

c)      A harmadik részről

76      Első jogalapjának harmadik részében az ISU azt rója fel a Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a jogot, amikor helybenhagyta azokat az értékeléseket, amelyek alapján a Bizottság az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályokat cél általi versenykorlátozásnak minősítette.

77      E tekintetben először is arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen ismerte el, hogy e szabályok tartalmára hivatkozni lehet e minősítés alátámasztása érdekében.

78      Ellentétben ugyanis azzal, amit a Bizottság a vitatott határozat (162) és (163) preambulumbekezdésében megállapított, valamint azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 91. és 95. pontjában kimondott, önmagában nem elegendő a cél általi versenykorlátozás fennállásának megállapításához az, hogy az említett szabályok lehetővé teszik az ISU számára, hogy szigorú szankciókat alkalmazzon a nem engedélyezett nemzetközi gyorskorcsolyaversenyeken részt vevő sportolókkal szemben. Az is szükséges tehát, hogy e szabályok hatásainak vizsgálata lehetővé tegye annak megállapítását, hogy azokat olyan sportolókkal szemben alkalmazták, akik olyan versenyeken vettek részt, amelyek engedélyezését jogellenes indokkal tagadták meg.

79      Ezt követően, ellentétben azzal, ami többek között a vitatott határozat (163) preambulumbekezdéséből kitűnik, és azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 85–89. pontjában megállapított, az a tény, hogy az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok nem hivatkoznak pontosan azonosítható célokra, nem tartalmaznak egyértelműen meghatározott kritériumokat, és az ISU tehát diszkrecionális jogkörrel, vagy legalábbis túl széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik azok alkalmazása terén, önmagában szintén nem teszi lehetővé a cél általi versenykorlátozás fennállásának megállapítását. Itt is értékelni kell e szabályok konkrét hatásait.

80      Ezenkívül, ellentétben azzal, amit a Bizottság többek között a vitatott határozat (164) és (165) preambulumbekezdésében kifejtett, az a tény, hogy e szabályok a 2014‑ben elfogadott változatukban az ISU gazdasági érdekeinek védelmére utaltak, önmagában nem teszi lehetővé a versenykorlátozás fennállásának megállapítását, amit egyébként a Törvényszék is elismert a megtámadott ítélet 98. és 109. pontjában.

81      Végül, ellentétben azzal, amit a Bizottság a vitatott határozat (166) preambulumbekezdésében megállapított, valamint azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 97. pontjában elismert, az a tény, hogy az említett szabályok alkalmazhatók az ISU által nem engedélyezett, harmadik személy által szervezett nemzetközi versenyen részt vevő sportolókra attól függetlenül, hogy e verseny és az ISU által szervezett vagy engedélyezett verseny időben ütközik‑e, nem releváns, mivel nem az ilyen időbeli összeütközés, hanem a fogadás népszerűsítése miatt tagadta meg az ISU a vitatott határozatban hivatkozott, harmadik személy által szervezni tervezett nemzetközi verseny eredeti változatát.

82      Másodszor az ISU azt állítja, hogy a Törvényszék három tekintetben tévedett az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok által követett célok elemzésekor.

83      Mindenekelőtt a megtámadott ítélet 109. pontjában elismerte, hogy az ISU – ellentétben azzal, amit a Bizottság a vitatott határozat (169) preambulumbekezdésében megállapított – jogosult volt gazdasági érdekei védelmére, azonban nem vont le ebből a következtetést, vagyis azt, hogy ezen intézmény pusztán ebből nem következtethetett volna a versenyellenes cél fennállására.

84      Ezt követően a Törvényszék megpróbálta orvosolni ezt a hibát, és ezzel összefüggésben azt, hogy nem lehet az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok által követett célokra hivatkozni a versenyellenes célnak történő minősítés megalapozása érdekében, amikor a megtámadott ítélet 111. pontjában más, e szabályok állítólagosan homályos, önkényes és aránytalan jellegére vonatkozó körülmények fennállását állapította meg. Ezáltal e bíróság saját értékelésével helyettesítette a Bizottságét, amely a vitatott határozatban nem a cél általi versenykorlátozás (a (162)–(187) preambulumbekezdés) megállapítása céljából, hanem más célból (a (255)–(258) preambulumbekezdés) támaszkodott ezekre a tényezőkre.

85      Végül az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az említett tényezők kizárólag a verseny korlátozására alkalmas magatartás hatásának értékelése szempontjából relevánsak (2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 69. pont).

86      Harmadszor az ISU azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a Bizottság azon gazdasági és jogi összefüggésekre vonatkozó értékelését vizsgálta felül, amelybe az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok illeszkednek. Egyrészt e bíróság a megtámadott ítélet 115–117. pontjában tévesen utasította el a harmadik személyek által szervezett több nemzetközi műkorcsolyaverseny engedélyezésére vonatkozó érveit azzal az indokkal, hogy ez utóbbi nem képezte részét a jelen ügyben érintett piacnak. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy az érintett piactól eltérő piacra vonatkozó körülmények ezen összefüggés vizsgálata keretében figyelembe vehetők (2014. szeptember 11‑i CB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 78. és 79. pont). Másrészt az említett bíróság a megtámadott ítélet 119. pontjában tévesen utasította el a harmadik személyek által szervezett versenyek engedélyezésével kapcsolatban felhozott példákat azzal az indokkal, hogy álláspontja szerint a Bizottság helyesen állapította meg, hogy fennáll az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok önkényes alkalmazásának lehetősége vagy kockázata.

87      A Bizottság, amelyet M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes támogat, vitatja mindezeket az érveket.

2.      A Bíróság álláspontja

88      Első fellebbezési jogalapjának három részében az ISU különböző szempontokból azt kifogásolja, ahogyan a Törvényszék felülvizsgálta a vitatott határozat jogszerűségét, és azt az eredményt, amelyre e felülvizsgálat eredményeként jutott. Lényegében arra hivatkozik, hogy – egyrészt az EUMSZ 101. cikk értelmére és hatályára, másrészt pedig arra tekintettel, ahogyan a Bizottság a vitatott határozatban e rendelkezést alkalmazta – a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni azon téves jogalkalmazás miatt, amely azon alapul először is, hogy a Törvényszék saját értékelésével helyettesítette a Bizottságét, amikor az ezen intézmény által megállapított jogsértéstől eltérő jogsértés fennállását állapította meg (második rész), másodszor azon, hogy a Törvényszék tévesen ismerte el, hogy e jogsértést úgy lehet tekinteni, mint amelynek „célja” a verseny korlátozása volt (második és harmadik rész), harmadszor pedig azon, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta a feladatát, amikor elutasította az e minősítés vitatása érdekében elé terjesztett egyes érveket és bizonyítékokat (első és harmadik rész).

89      E jogalap felépítésére figyelemmel együttesen kell megvizsgálni a jogalap egyes részeit, azonban előtte az EUMSZ 101. cikk rendelkezéseinek értelmét és hatályát kell felidézni, amelyek alapján a jogalap egyes részeinek esetleges megalapozottságát értékelni kell.

90      E tekintetben előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy nem vitatják a Bizottság és a Törvényszék azon megállapításait, amelyek szerint az ISU‑t az EUMSZ 101. cikk értelmében „vállalkozások társulásának” kell minősíteni, amely egyébként nemzetközi gyorskorcsolyaversenyek szervezéséből és értékesítéséből álló gazdasági tevékenységet is végez, és azokat a megállapításait sem, amelyek szerint az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok az ugyanezen cikk értelmében vett, „vállalkozások társulása által hozott döntésnek” minősülnek. Azok a megállapítások sem vitatottak, amelyek szerint a vállalkozások társulása által hozott e döntés az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében „hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre”. Végül még másodlagosan sem vitatják azokat a megállapításokat, amelyek szerint az említett határozat nem felel meg az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerinti mentességben való részesüléshez szükséges különböző feltételeknek.

a)      Az EUMSZ 101. cikknek a sportra mint gazdasági tevékenységre való alkalmazhatóságáról

91      Amennyiben valamely sport űzése gazdasági tevékenységnek minősül, az uniós jog olyan rendelkezéseinek hatálya alá tartozik, amelyek e tevékenység esetén alkalmazandók (lásd ebben az értelemben: 1974. december 12‑i Walrave és Koch ítélet, 36/74, EU:C:1974:140, 4. pont; 2010. március 16‑i Olympique Lyonnais ítélet, C‑325/08, EU:C:2010:143, 27. pont).

92      Csak azok a különös szabályok tekinthetők úgy, mint amelyek kívül állnak a gazdasági tevékenységen, amelyeket egyrészt kizárólag nem gazdasági okokból fogadtak el, másrészt amelyek kizárólag magát a sportot érintő kérdésekre vonatkoznak. Ez a helyzet áll fenn különösen a külföldi játékosoknak az országukat képviselő csapatok közötti versenyeken részt vevő csapatokból való kizárása vagy a versenyeken egyénileg részt vevő sportolók kiválasztására alkalmazott besorolási kritériumok megállapítása esetén (lásd ebben az értelemben: 1974. december 12‑i Walrave és Koch ítélet, 36/74, EU:C:1974:140, 8. pont; 1995. december 15–i Bosman‑ítélet, C‑415/93, EU:C:1995:463, 76. és 127. pont; 2000. április 11–i Deliège‑ítélet, C‑51/96 és C‑191/97, EU:C:2000:199, 43., 44., 63., 64. és 69. pont).

93      E különös szabályok kivételével a sportszövetségek szabályai, és tágabb értelemben az e szabályokat elfogadó szövetségek magatartása az EUM‑Szerződés versenyjogra vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartozik, amennyiben e rendelkezések alkalmazási feltételei teljesülnek (lásd ebben az értelemben: 2006. július 18‑i Meca‑Medina és Majcen kontra Bizottság ítélet, C‑519/04 P, EU:C:2006:492, 30–33. pont), ami azt jelenti, hogy e szövetségek az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk értelmében vett „vállalkozásoknak”, illetve a szóban forgó szabályok az EUMSZ 101. cikk értelmében vett „vállalkozások társulásai által hozott döntésnek” minősülhetnek.

94      Ez lehet a helyzet különösen azon szabályok esetén, amelyek olyan sportversenyek sportszövetség általi előzetes engedélyezésére irányuló jogkörök gyakorlására vonatkoznak, amelyek szervezése és értékesítése az ilyen tevékenységet folytató vagy folytatni kívánó vállalkozás – ideértve az ilyen szövetséget is – gazdasági tevékenységének minősül (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1‑jei MOTOE ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 28. pont). Ugyanez lehet a helyzet azon szabályok esetén is, amelyek a sportolók ilyen versenyeken való, gazdasági tevékenységnek minősülő részvételének szabályozására irányulnak, amennyiben a sportoló az érintett sportot hivatásszerűen vagy részben hivatásszerűen űzi.

95      Mindemellett a sporttevékenység tagadhatatlanul olyan sajátosságokkal rendelkezik, amelyek – bár különösen az amatőr sportot jellemzik – a sport mint gazdasági tevékenység gyakorlása során is fennállhatnak (lásd ebben az értelemben: 2000. április 13‑i Lehtonen és Castors Braine ítélet, C‑176/96, EU:C:2000:201, 33. pont).

96      Márpedig az adott gazdasági ágazatot jellemző sajátosságok – egyéb tényezők mellett, és amennyiben relevánsnak bizonyulnak – esetlegesen figyelembe vehetők az EUMSZ 101. cikk alkalmazása során, és különösen azon kérdés vizsgálata során, hogy egy adott magatartást úgy kell‑e tekinteni, mint amelynek „célja”, vagy ennek hiányában „hatása”‑e a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, figyelembe véve e magatartás hátterét képező gazdasági és jogi összefüggéseket, valamint az érintett ágazat(ok) vagy piac(ok) szerkezetét és működését jellemző „tényleges feltételeket” vagy „tényleges keretet” (lásd ebben az értelemben: 1994. december 15‑i DLG‑ítélet, C‑250/92, EU:C:1994:413, 31. pont). Az ilyen vizsgálat magában foglalhatja például az érintett sport jellegének, szervezetének vagy akár működésének, konkrétabban pedig a hivatásos jellege mértékének, gyakorlási módjának, az abban részt vevő szereplők közötti kapcsolatoknak, valamint a felelős szervezetek által a különböző szinteken betöltött szerepnek a figyelembevételét, amely szervekkel az Unió az EUMSZ 165. cikk (3) bekezdésének megfelelően erősíti az együttműködést.

b)      Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdéséről

97      Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése a belső piaccal összeegyeztethetetlennek és tilosnak nyilvánít minden olyan vállalkozások közötti megállapodást, vállalkozások társulásai által hozott döntést és összehangolt magatartást, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.

1)      Az olyan magatartás fennállásának megállapításáról, amelynek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében „célja” vagy „hatása” a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása

98      Ahhoz, hogy adott esetben megállapítható legyen, hogy valamely megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés vagy összehangolt magatartás az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozik, e rendelkezés szövege értelmében bizonyítani kell, hogy e magatartás célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, vagy e magatartásnak ilyen hatása van (lásd ebben az értelemben: 1966. június 30‑i LTM ítélet, 56/65, EU:C:1966:38, 359. o.; 2023. június 29‑i Super Bock Bebidas ítélet, C‑211/22, EU:C:2023:529, 31. pont).

99      Ennek érdekében először is meg kell vizsgálni a szóban forgó magatartás célját. Abban az esetben, ha e vizsgálat alapján a magatartás versenyellenes célja bebizonyosodik, nem szükséges megvizsgálni a versenyre gyakorolt hatását. Csak abban az esetben kell tehát második lépésben megvizsgálni e hatást, ha az említett magatartást nem tekinthető úgy, hogy annak célja versenyellenes (lásd ebben az értelemben: 1966. június 30‑i LTM‑ítélet, 56/65, EU:C:1966:38, 359. o.; 2015. november 26‑i Maxima Latvija ítélet, C‑345/14, EU:C:2015:784, 16. és 17. pont).

100    Az elvégzendő vizsgálat attól függően különbözik, hogy a szóban forgó magatartásnak a „célja” vagy a „hatása”‑e a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, mivel e két fogalomra különböző jogszabályok és különböző bizonyítási rendszer vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2020. január 30‑i Generics (UK) és társai ítélet, C‑307/18, EU:C:2020:52, 63. pont).

i)      Az olyan magatartás fennállásának megállapításáról, amelynek „célja” a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása

101    Amint az a Bíróságnak különösen a 2018. január 23‑i F. Hoffmann‑La Roche és társai ítéletben (C‑179/16, EU:C:2018:25, 78. pont) és a 2020. január 30‑i Generics (UK) és társai ítéletben (C‑307/18, EU:C:2020:52, 67. pont) összefoglalt állandó ítélkezési gyakorlatából következik, a versenyellenes „cél” fogalmát, miközben az – amint az a jelen ítélet 98. és 99. pontjából következik – nem képez kivételt a versenyellenes „hatás” fogalma alól, szigorúan kell értelmezni.

102    Így e fogalmat úgy kell értelmezni, hogy az kizárólag a vállalkozások közötti egyeztetés bizonyos típusaira vonatkozik, amelyek a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutatnak ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy nem szükséges a hatásaik vizsgálata. A vállalkozások közötti egyeztetés bizonyos formái ugyanis jellegüknél fogva úgy tekinthetők, hogy károsak a rendes verseny megfelelő működésére (lásd ebben az értelemben: 1966. június 30‑i LTM‑ítélet, 56/65, EU:C:1966:38, 359. o.; 2018. január 23‑i Hoffmann‑La Roche és társai ítélet, C‑179/16, EU:C:2018:25, 78. pont; 2020. január 30‑i Generics (UK) és társai ítélet, C‑307/18, EU:C:2020:52, 67. pont).

103    Az ilyen típusúnak tekintendő magatartások közé tartoznak először is a versenyre különösen káros, összejátszásra irányuló magatartások, mint például az árrögzítéshez, a termelési kapacitások korlátozásához vagy a vevőkör felosztásához vezető horizontális kartellek. Az ilyen típusú magatartások ugyanis a felhasználóként eljáró vállalkozások és a fogyasztók számára káros áremelkedéshez vagy a termelés – és így a kínálat – csökkenéséhez vezethetnek, aminek következménye az erőforrásokkal való visszaélés (lásd ebben az értelemben: 2008. november 20‑i Beef Industry Development Society és Barry Brothers ítélet, C‑209/07, EU:C:2008:643, 17. és 33. pont; 2014. szeptember 11–i CB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 51. pont; 2015. július 16–i ING Pensii ítélet, C‑172/14, EU:C:2015:484, 32. pont).

104    Más típusú magatartások – anélkül, hogy szükségszerűen károsak lennének a verseny szempontjából – bizonyos esetekben szintén versenyellenes célúnak tekinthetők. Így különösen a kartellektől különböző, bizonyos típusú horizontális megállapodások, például azok, amelyek a versenytárs vállalkozások piacról való kizárásához vezetnek (lásd ebben az értelemben: 2020. január 30‑i Generics (UK) és társai ítélet, C‑307/18, EU:C:2020:52, 76., 77., 83–87. és 101. pont; 2021. március 25‑i Lundbeck kontra Bizottság ítélet, C‑591/16 P, EU:C:2021:243, 113. és 114. pont), vagy a vállalkozások társulásai által hozott döntések azon típusai, amelyek célja tagjaik magatartásának összehangolása, különösen az árakat illetően (lásd ebben az értelemben: 1987. január 27‑i Verband der Sachversicherer kontra Bizottság ítélet, 45/85, EU:C:1987:34, 41. pont).

105    Annak meghatározásához, hogy adott esetben valamely megállapodás, vállalkozások társulása által hozott döntés vagy összehangolt magatartás jellegénél fogva elegendő károssági fokot mutat‑e a verseny tekintetében ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy annak célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, először is meg kell vizsgálni a szóban forgó megállapodás, döntés vagy magatartás tartalmát, másodszor azt a gazdasági és jogi hátteret, amelybe e megállapodás illeszkedik, harmadszor pedig az általuk elérni kívánt célokat (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 11‑i CB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 53. pont; 2018. január 23‑i F. Hoffmann‑La Roche és társai ítélet, C‑179/16, EU:C:2018:25, 79. pont).

106    E tekintetben, mindenekelőtt azon gazdasági és jogi hátteret illetően, amelybe a szóban forgó magatartás illeszkedik, figyelembe kell venni az érintett termékek vagy szolgáltatások jellegét, valamint az érintett ágazat vagy piacok szerkezetét és működését jellemző tényleges feltételeket (2014. szeptember 11‑i CB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 53. pont; 2018. január 23‑i F. Hoffmann‑La Roche és társai ítélet, C‑179/16, EU:C:2018:25, 80. pont). Ezzel szemben – amint az a jelen ítélet 98. és 99. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik – egyáltalán nem szükséges megvizsgálni és még kevésbé bizonyítani e magatartás versenyre gyakorolt tényleges vagy potenciális, illetve negatív vagy pozitív hatásait.

107    Továbbá, ami a szóban forgó magatartás által követett célokat illeti, meg kell határozni azokat az objektív célokat, amelyeket e magatartás a verseny tekintetében el kíván érni. Ezzel szemben az a körülmény, hogy az érintett vállalkozások a verseny megakadályozására, korlátozására vagy torzítására irányuló szubjektív szándék nélkül jártak el, valamint az, hogy jogszerű célokat követtek, nem meghatározó az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából (lásd ebben az értelemben: 2006. április 6‑i General Motors kontra Bizottság ítélet, C‑551/03 P, EU:C:2006:229, 64. és 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2008. november 20‑i Beef Industry Development Society és Barry Brothers ítélet, C‑209/07, EU:C:2008:643, 21. pont).

108    Végül a jelen ítélet előző három pontjában említett körülményekből mindenképpen ki kell tűnnie azon pontos indokoknak, amelyek miatt a szóban forgó magatartás elegendő károssági fokot mutat a versenyre nézve, és amelyek igazolják annak megállapítását, hogy e magatartás célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 11‑i CB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 69. pont).

ii)    Az olyan magatartás fennállásának megállapításáról, amelynek „hatása” a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása

109    A versenyellenes „hatással” rendelkező magatartás fogalma magában foglal minden olyan magatartást, amely „célját” tekintve nem tekinthető versenyellenesnek, feltéve hogy bizonyítást nyer, hogy e magatartásnak érzékelhetően az a tényleges vagy potenciális hatása, hogy megakadályozza, korlátozza vagy torzítsa a versenyt (lásd ebben az értelemben: 1998. május 28‑i Deere kontra Bizottság ítélet, C‑7/95 P, EU:C:1998:256, 77. pont; 2020. január 30‑i Generics (UK) és társai ítélet, C‑307/18, EU:C:2020:52, 117. pont).

110    E célból meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó megállapodás, vállalkozások társulása által hozott döntés vagy összehangolt magatartás hiányában milyenek lennének a tényleges versenyfeltételek (1966. június 30‑i LTM‑ítélet, 56/65, EU:C:1966:38, 360. o.; 2020. január 30‑i Generics (UK) és társai ítélet, C‑307/18, EU:C:2020:52, 118. pont), meghatározva az(oka)t a piaco(ka)t, amely(ek)en e magatartás hatások kiváltását célozza, majd jellemezve e hatásokat aszerint, hogy azok ténylegesek vagy potenciálisak‑e. E vizsgálat magában foglalja az összes releváns körülmény figyelembevételét.

2)      Annak lehetőségéről, hogy egyes konkrét magatartások az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének hatálya alá nem tartozónak tekinthetők

111    A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy nem tartozik szükségszerűen az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá minden olyan, vállalkozások közötti megállapodás vagy vállalkozások társulásának döntése, amely korlátozza az e megállapodásban részes vagy e döntés betartására kötelezett vállalkozások cselekvési szabadságát. Annak a gazdasági és jogi háttérnek a vizsgálata ugyanis, amelybe e megállapodások és döntések némelyike illeszkedik, először is annak megállapításához vezethet, hogy e megállapodásokat egy vagy több olyan jogszerű közérdekű cél indokolja, amelyek önmagukban véve nem versenyellenes jellegűek, másodszor e célok eléréséhez ténylegesen szükségesek azok a konkrét eszközök, amelyeket azok elérése érdekében alkalmaznak, harmadszor pedig, még ha bebizonyosodik is, hogy ezen eszközök jellegükből adódóan – legalábbis potenciálisan – korlátozzák vagy torzítják a versenyt, ez a benne rejlő hatás nem haladja meg a szükséges mértéket, és különösen nem szünteti meg a versenyt. Ez az ítélkezési gyakorlat alkalmazható különösen a szakmai szövetségekhez vagy sportszövetségekhez hasonló szövetségek által bizonyos etikai vagy szakmai‑etikai jellegű célok elérése, illetve tágabb értelemben valamely szakmai tevékenység gyakorlásának szabályozása céljából elfogadott szabályok formáját öltő megállapodásokra vagy döntésekre, ha az érintett szövetség bizonyítja, hogy az imént felidézett feltételek teljesülnek (lásd ebben az értelemben: 2002. február 19‑i Wouters és társai ítélet, C‑309/99, EU:C:2002:98, 97. pont; 2006. július 18–i Meca‑Medina és Majcen kontra Bizottság ítélet, C‑519/04 P, EU:C:2006:492, 42–48. pont; 2013. február 28–i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 93., 96. és 97. pont).

112    Konkrétan, a sport területén a Bíróság a rendelkezésére álló tényekre tekintettel megállapította, hogy a NOB által elfogadott doppingellenes szabályozás nem tartozik az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá, jóllehet korlátozza a sportolók cselekvési szabadságát, és jellegéből adódóan azzal a hatással jár, hogy korlátozza a sportolók közötti potenciális versenyt, amikor – a sportversenyek tisztességes, tiszta és elfogulatlan lebonyolításának megőrzése, a sportolók közötti esélyegyenlőség biztosítása, egészségük védelme, valamint a sport középpontjában álló etikai értékek, köztük az érdemek, tiszteletben tartásának biztosítása céljából – egy olyan küszöbértéket határoz meg, amely felett a nandrolon jelenléte doppingnak minősül (lásd ebben az értelemben: 2006. július 18‑i Meca‑Medina és Majcen kontra Bizottság ítélet, C‑519/04 P, EU:C:2006:492, 43‑ 55. pont).

113    Ezzel szemben a jelen ítélet 111. pontjában említett ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható olyan magatartások esetén, amelyeknek jellegükből adódóan ugyan nem „hatásuk”, hogy bizonyos vállalkozások cselekvési szabadságának – legalábbis potenciális – korlátozásával korlátozzák a versenyt, hanem e versenyre nézve olyan mértékben károsak, amely igazolja annak megállapítását, hogy e magatartások „célja” akár a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása. Így kizárólag akkor kell ezt követően meghatározni, hogy e magatartás tartozhat‑e ezen ítélkezési gyakorlat hatálya alá, ha az adott ügyben szóban forgó magatartás vizsgálata alapján bebizonyosodik, hogy e magatartásnak nem célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 69. pont; 2014. szeptember 4‑i API és társai ítélet, C‑184/13–C‑187/13, C‑194/13, C‑195/13 és C‑208/13, EU:C:2014:2147, 49. pont; 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítélet, C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890, 51., 53., 56. és 57. pont).

114    Az olyan magatartások, amelyek célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, kizárólag az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján és az e rendelkezésben foglalt valamennyi feltétel teljesülése esetén mentesülhetnek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom alól (lásd ebben az értelemben: 2008. november 20‑i Beef Industry Development Society és Barry Brothers ítélet, C‑209/07, EU:C:2008:643, 21. pont).

115    Az ISU által előterjesztett különböző érveket e megfontolások alapján kell megvizsgálni.

c)      A jelen ügyben megállapított jogsértésről

116    Az ISU azon érveit illetően, amelyek szerint a Törvényszék saját értékelésével helyettesítette a Bizottság értékelését, amikor a Bizottság által megállapítottól eltérő jogsértés fennállását állapította meg, először is meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 57. és 126. pontjában a Törvényszék lényegében rámutatott arra, hogy a Bizottság azt állapította meg, hogy az ISU által elkövetett jogsértés abban állt, hogy a nemzetközi gyorskorcsolyaversenyek szervezésének és értékesítésének, valamint az e versenyekhez kapcsolódó jogok hasznosításának világpiacán előzetes engedélyezési és részvételi szabályokat fogadott el és alkalmazott a 2014‑ben és 2016‑ban elfogadott változatukban, amint arra egyébként az ISU is emlékeztet fellebbezésében. A Törvényszék e két pont közül az elsőben azt is kifejtette, hogy a Bizottság e magatartást az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértésének minősítette, mivel mind a „cél”, mind a „hatás” tekintetében korlátozzák a versenyt.

117    Másodsorban a Törvényszék a megtámadott ítélet 77–120. pontjában felülvizsgálta azokat az értékeléseket, amelyek alapján a Bizottság az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályok elfogadását és alkalmazását a verseny „cél általi” korlátozására irányuló magatartásnak minősítette, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően – amelyre végeredményben a megtámadott ítélet 66. és 67. pontja is hivatkozik – megvizsgálva először is az e szabályok tartalmára, másodszor az említett szabályok által követett célokra, harmadszor pedig az e szabályok hátterét képező összefüggésekre vonatkozó értékelést. Felülvizsgálatának végén e bíróság a megtámadott ítélet 121–123. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot, és nem követte el az ISU által neki felrótt nyilvánvaló mérlegelési hibákat, így a magatartás „cél általi” versenykorlátozásnak való minősítése nem megalapozatlan, ennélfogva szükségtelen az ISU azon érveiről határozni, amelyek e magatartás „hatását” tekintve versenykorlátozó magatartásnak való alternatív és másodlagos minősítésére vonatkoznak.

118    Végül harmadsorban, a Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik, hogy a jelen ügyben szóban forgó magatartás megtámadott ítéletben szereplő azonosítása és minősítése minden tekintetben megfelel a vitatott határozat tartalmának. E határozat 1. cikkét ugyanis, amely szerint az ISU megsértette az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok elfogadásával és alkalmazásával, e határozat (161)–(188) preambulumbekezdésének fényében kell értelmezni, amelyekben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy e szabályok tartalmára, az általuk elérni kívánt célokra, valamint azon gazdasági és jogi háttérre tekintettel, amelybe illeszkednek, e szabályokat úgy kell tekinteni, mint amelyeknek „célja” a verseny korlátozása, mielőtt a Bizottság az említett határozat (194)–(209) preambulumbekezdésében külön és ettől függetlenül hozzátette, hogy az említett szabályoknak versenykorlátozó „hatásuk” is van.

119    Konkrétan, amint e megállapításokból kitűnik, a Bizottság nem a versenyellenes „cél” és „hatás” vagylagos fogalmait „kombináló” jogi minősítést alkalmazott, amint azt az ISU állítja. Ellenkezőleg, két különálló és egymástól független jogi minősítést fogadott el egymással párhuzamosan, amelyek bármelyike – feltételezve, hogy igazolt – elegendő a vitatott határozat rendelkező részének megalapozásához.

120    E körülmények között a Törvényszék az ISU állításával ellentétben nem a Bizottság által megállapítottól eltérő jogsértésről határozott. Éppen ellenkezőleg, annak megállapítására szorítkozott, hogy az ezen intézmény által elfogadott két jogi minősítés közül az első nem volt téves, ahogyan azt az ISU állította.

121    Egyébiránt, bár igaz, hogy a megtámadott ítélet azon részei, amelyek e minősítés megalapozottságának az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok tartalma (81–98. pont), céljai (99–114. pont), valamint gazdasági és jogi háttere (115–120. pont) alapján történő felülvizsgálata vonatkoznak, egyáltalán nem vizsgálják, hogy e szabályokat az ISU hogyan alkalmazta, meg kell állapítani, hogy ez az eljárás megegyezik a Bizottság által a vitatott határozatban követett eljárással. A határozat azon részei ugyanis, amelyek e szabályok tartalmát (a (162)–(167) és (180)–(187) preambulumbekezdés), céljait (a (168)–(171) preambulumbekezdés), valamint a gazdasági és jogi hátterüket (a (172) és (173) preambulumbekezdés) vizsgálják, sem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, a Bizottság határozatának kizárólag más, az ISU „szándékra” (a (174)–(179) preambulumbekezdés) vagy az említett szabályok versenyre gyakorolt „hatására” (a (199)–(205) preambulumbekezdés) vonatkozó részei vizsgálják azt.

122    Következésképpen mint megalapozatlanokat el kell utasítani az ISU azon érveit, amelyek szerint a Törvényszék a Bizottság által a vitatott határozatban megállapított jogsértéstől eltérő jogsértés fennállását állapította meg, és saját értékelésével helyettesítette ezen intézmény értékelését.

d)      A verseny „cél általi” korlátozására irányuló magatartás jelen ügybeli fennállásáról

123    Alapvetően három részből állnak az ISU azon érvei, amelyek szerint a Törvényszék tévesen értelmezte az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését, és ezen értelmezés alapján tévesen állapította meg, hogy az előzetes engedélyezési és részvételi szabályokat a Bizottság helyesen minősítette olyan magatartásnak, amelynek „célja” a verseny korlátozása volt.

124    Az ISU lényegében először is azt rója fel a Törvényszéknek, hogy tévesen értelmezte a versenyellenes „cél” fogalmát, amikor a Bizottsághoz hasonlóan úgy ítélte meg, hogy a jelen ügyben szóban forgó magatartás típusára tekintettel a 2008. július 1‑jei MOTOE ítélet (C‑49/07, EU:C:2008:376) és a 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127) alapján kell elvégezni e magatartás tartalmának, az általa elérni kívánt céloknak, valamint azon gazdasági és jogi háttérnek a vizsgálatát, amelybe illeszkedik. Másodszor a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy e magatartást az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértésnek kell minősíteni, mivel annak „célja” a verseny korlátozása volt, amint az az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok tartalmára, céljaira, valamint gazdasági és jogi hátterére vonatkozó bizottsági értékelésekből kitűnik. A Törvényszék ugyanakkor nem foglalt állást más lényeges körülményekről, így például a Bizottság által az ISU‑nak tulajdonított szándékról és e szabályoknak az érintett piacra, valamint a műkorcsolyázás kapcsolódó piacára gyakorolt hatásairól. Harmadszor, a második és a negyedik megsemmisítési jogalap együttes vizsgálatával, amelyek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett versenyellenes „cél” fogalmára, illetve a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára vonatkoztak, amely szerint bizonyos magatartások úgy tekinthetők, hogy nem tartoznak e rendelkezés hatálya alá (2002. február 19‑i Wouters és társai ítélet, C‑309/99, EU:C:2002:98), a Törvényszék további téves jogalkalmazást követett el, amely lényegében e két különálló kérdés „egyesítéséből”, és ezáltal a Bizottság értékelésének a sajátjával való helyettesítéséből állt.

1)      A 2008. július 1‑jei MOTOE ítéletből (C‑49/07, EU:C:2008:376) és a 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítéletből (C‑1/12, EU:C:2013:127) eredő ítélkezési gyakorlat jelen ügyben való alkalmazhatóságáról

125    A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a belső piaci verseny fenntartása vagy torzításmentes fejlődése csak akkor biztosítható, ha a vállalkozások esélyegyenlősége biztosított. Márpedig az, hogy egy adott gazdasági tevékenységet folytató vállalkozást feljogosítanak arra, hogy de jure vagy de facto meghatározza, hogy mely más vállalkozások jogosultak e tevékenység folytatására, valamint meghatározza azon feltételeket, amelyek mellett e tevékenység gyakorolható, összeférhetetlenségi helyzetbe hozza e vállalkozást, és nyilvánvaló előnyt biztosít számára a versenytársaival szemben azáltal, hogy lehetővé teszi számára az érintett piacra való belépés megakadályozását vagy saját tevékenységének előnyben részesítését (lásd ebben az értelemben: 1991. december 13‑i GB‑Inno‑BM ítélet, C‑18/88, EU:C:1991:474, 25. pont; 1998. február 12–i Raso és társai ítélet, C‑163/96, EU:C:1998:54, 28. és 29. pont; 2008. július 1–jei MOTOE‑ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 38., 49., 51. és 52. pont), valamint ezáltal a fogyasztók kárára akadályozza az érdemeken alapuló verseny fejlődését, korlátozva a termelést, az alternatív termékek vagy szolgáltatások fejlesztését, illetve az innovációt.

126    Következésképpen ilyen jogkör csak azzal a feltétellel ruházható az adott vállalkozásra, ha az korlátozások, kötelezettségek és ellenőrzés alá esik, függetlenül attól, hogy e jogkör abból ered‑e, hogy valamely tagállam olyan kizárólagos vagy különleges jogokat biztosít, amelyek azon vállalkozás számára, amelyet e jogokkal felruháztak, az érintett piacon erőfölényes helyzetet biztosítanak (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1–jei MOTOE‑ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 50. és 53. pont) az erőfölényben lévő vállalkozás olyan önálló magatartásával kapcsolatban, amely lehetővé teszi e vállalkozás számára, hogy megakadályozza a potenciálisan versengő vállalkozások e piacra, illetve a kapcsolódó vagy szomszédos piacokra való belépését (lásd ebben az értelemben: 1991. december 13‑i GB‑Inno‑BM ítélet, C‑18/88, EU:C:1991:474, 17–20. és 24. pont), vagy vállalkozások társulása által hozott döntéssel kapcsolatban, különösen akkor, ha a döntést meghozó társulást az általa az említett piacon gyakorolt gazdasági tevékenység miatt egyúttal „vállalkozásnak” kell tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 39., 44., 45., 59., 91. és 92. pont).

127    Ezért állapította már meg a Bíróság, hogy ha erőfölényben lévő vállalkozás számára biztosítanak ilyen jogkört – hacsak nem állnak fenn olyan korlátozások, kötelezettségek és ellenőrzés, amelyek alkalmasak az erőfölénnyel való visszaélés kockázatának kizárására –, az önmagában sérti az adott esetben az EUMSZ 106. cikkel összefüggésben értelmezett EUMSZ 102. cikket (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1–jei MOTOE‑ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 50. és 53. pont).

128    Ehhez hasonlóan, mivel az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk – bár eltérő célokat követ, és eltérő az alkalmazási körük – egyszerre alkalmazható ugyanarra a magatartásra, amennyiben az alkalmazási feltételeik teljesülnek (lásd ebben az értelemben: 1989. április 11‑i Saeed Flugreisen és Silver Line Reisebüro ítélet, 66/86, EU:C:1989:140, 32. pont; 2000. március 16–i Compagnie maritime belge transports és társai kontra Bizottság ítélet, C‑395/96 P és C‑396/96 P, EU:C:2000:132, 33. pont; 2020. január 30–i Generics (UK) és társai ítélet, C‑307/18, EU:C:2020:52, 146. pont), valamint e cikkeket tehát egymás összefüggésében kell értelmezni, tiszteletben tartva ugyanakkor e cikkek sajátosságait; meg kell állapítani, hogy az ilyen jogkör úgy tekinthető, mint amelynek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett „célja” a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.

129    Feltételezve, hogy nem ez a helyzet, e jogkör legalábbis olyannak tekinthető, mint amelynek „hatása” a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, amint arra a Bíróság már rámutatott (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 69. pont).

130    Ezen indokok alapján a Törvényszék lényegében helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 68–76. pontjában – ahogyan a Bizottság a vitatott határozat (172) és (173) preambulumbekezdésében –, hogy figyelembe véve a jelen ügyben szóban forgó magatartás típusát, vagyis a vállalkozások társulása által hozott olyan döntést, amely valamely sportágért felelős társulásra olyan szabályozási, felügyeleti és szankcionálási jogkört ruház, amely lehetővé teszi e társulás számára a potenciálisan versenytárs vállalkozások adott piacra való belépésének engedélyezését vagy megakadályozását, amelyen e társulás folytat gazdasági tevékenységet, e magatartás célját – különösen a tartalmát, az általa elérni kívánt célokat, valamint azon gazdasági és jogi hátteret, amelybe illeszkedik – a 2008. július 1‑jei MOTOE ítéletben (C‑49/07, EU:C:2008:376) és a 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítéletben (C‑1/12, EU:C:2013:127) kialakított ítélkezési gyakorlat fényében kell megvizsgálni.

2)      A jelen ügyben szóban forgó magatartás minősítéséről

131    Annak eldöntése érdekében, hogy vállalkozások társulásai által hozott olyan döntést, amely e társulásra olyan szabályozási, felügyeleti és szankcionálási jogkört ruház, amely lehetővé teszi e társulás számára a potenciálisan versenytárs vállalkozások adott piacra való belépésének engedélyezését vagy megakadályozását, amelyen e társulás gazdasági tevékenységet folytat, úgy kell‑e tekinteni, mint amelynek célja – vagy ennek hiányában hatása – a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, először is azt kell meghatározni, hogy e jogkört átlátható, egyértelmű és pontos anyagi jogi kritériumok határolják‑e le (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 84–86., 90., 91. és 99. pont), amelyek lehetővé teszik annak elkerülését, hogy e jogkört önkényesen alkalmazhassák. Ezenkívül e kritériumokat nyilvánvalóan megismerhető formában kell megállapítani azon jogkör gyakorlása előtt, amelynek kereteit biztosítani hivatottak.

132    E kritériumok között szerepelhetnek többek között olyanok, amelyek megfelelő és hatékony módon előmozdítják az esélyegyenlőségen és az érdemeken alapuló sportversenyek megtartását.

133    Amennyiben ez így van, e kritériumoknak továbbá biztosítaniuk kell az ilyen jogkör hátrányos megkülönböztetéstől mentes gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 99. pont), valamint a kiszabható szankciók tekintetében azok egyszerre objektív és arányos jellegét (lásd ebben az értelemben: 2006. július 18‑i Meca‑Medina és Majcen kontra Bizottság ítélet, C‑519/04 P, EU:C:2006:492, 48. és 55. pont). Ahhoz, hogy az említett kritériumokat általában hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek lehessen tekinteni, az szükséges, hogy azok a harmadik személyek által szervezett versenyek szervezését és értékesítését, valamint a sportolók e versenyeken való részvételét ne kössék olyan követelményekhez, amelyek eltérnek a döntéshozó szerv által szervezett és értékesített versenyekre alkalmazandó követelményektől, akár azonosak azokkal, akár hasonlóak, de a gyakorlatban lehetetlen vagy rendkívül nehéz azokat egy olyan vállalkozás számára teljesíteni, amely nem rendelkezik ugyanolyan szövetségi minőséggel, vagy nem ugyanazokkal a jogkörökkel rendelkezik, mint e szervezet, és ezért attól eltérő helyzetben van. Ami konkrétan a kiszabható szankciók meghatározását szabályozó kritériumokat illeti, azoknak biztosítaniuk kell továbbá, hogy e szankciókat minden egyes konkrét esetben az arányosság elvének tiszteletben tartásával határozzák meg, figyelembe véve különösen a megállapított jogsértés jellegét, időtartamát és súlyát.

134    Végül az említett kritériumoknak hatékony ellenőrzés tárgyát kell képezniük (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 99. pont).

135    Ezenfelül a szóban forgó jogkört átlátható és megkülönböztetéstől mentes eljárási szabályoknak kell lehatárolniuk, mint például az előzetes engedély iránti kérelem benyújtására és az arról szóló határozat meghozatalára vonatkozó határidőkre irányadó szabályok, amelyek nem lehetnek hátrányosak a potenciálisan versenytárs vállalkozásokra nézve azáltal, hogy megakadályozzák őket a tényleges piacra lépésben (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 86. és 92. pont).

136    A jelen ítélet előző öt pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatra tekintettel a jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy az ISU állításával ellentétben a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok céljának vizsgálata során, amikor azt a kérdést vizsgálta, hogy e szabályokat úgy határozták‑e meg, hogy azok lehetővé tegyék annak elkerülését, hogy az e szabályokkal az ISU‑ra ruházott előzetes engedélyezési, felügyeleti és szankcionálási jogkört önkényesen, hátrányosan megkülönböztető módon vagy aránytalanul alkalmazzák.

137    A Törvényszék különösen nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor az említett szabályok tartalmának konkrét vizsgálata során a megtámadott ítélet 85–89. és 118. pontjában megállapította, hogy e szabályokat igazolható módon semmilyen különleges cél nem támasztja alá, és azok nem korlátozzák az ISU azon mérlegelési jogkörét, hogy átlátható, objektív és hátrányos megkülönböztetéstől mentes – következésképpen ellenőrizhető – engedélyezési kritériumok alapján engedélyezze vagy tagadja meg a harmadik szervezetek vagy vállalkozások által tervezett gyorskorcsolyaversenyek megszervezését és lebonyolítását, és így e szövetséget úgy kell tekinteni, mint amely diszkrecionális jogkörrel rendelkezik.

138    Hozzá kell tenni, hogy ezen értékelések, amelyek – amint az a megtámadott ítélet 83. és 84. pontjából kitűnik – kifejezetten a Bizottság által a vitatott határozatban elvégzett egyes értékelések ISU általi vitatása érdekében előterjesztett érvekre válaszolnak, lényegében nem tekinthetők újnak e határozathoz képest. E határozat (173) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság általános jelleggel hivatkozott annak szükségességére, hogy az olyan mérlegelési jogkört, mint amellyel az ISU rendelkezik, kötelezettségekhez, korlátozásokhoz és ellenőrzéshez kössék, mielőtt az említett határozat (163) és (185) preambulumbekezdésében rámutatott arra, hogy a jelen ügyben nem ez a helyzet, mivel nincs kapcsolat e jogkör, valamint az egyedi és ellenőrizhető célok között.

139    Ugyanígy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 91–95. és 97. pontjában lényegében megállapította azt, hogy az ISU által az olyan sportolókkal szemben kiszabható szankciókra, akik előzetesen nem engedélyezett gyorskorcsolyaversenyeken vesznek részt, nem vonatkoztak objektív és az arányosság biztosítására alkalmas kritériumok, és releváns tényezőnek minősülnek annak meghatározása szempontjából, hogy az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok célja az érintett piacon a verseny korlátozása volt‑e. Ezek az értékelések, amelyek – amint az a megtámadott ítélet 83., 90. és 96. pontjából kitűnik – szintén arra irányultak, hogy válaszoljanak az ISU által a megsemmisítés iránti keresetének alátámasztására előadott érvekre, szintén nem tekinthetők úgy, mint amelyek a vitatott határozat (162), (163), (166) és (186) preambulumbekezdésében foglaltakhoz képest új kérdésekre vonatkoznak.

140    Másodszor, bár a Törvényszék az imént felidézett módon a jelen ítélet 125–128. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatot hozta fel, az ezzel kapcsolatos értékelését egy átfogó jogi érvelés keretében rögzítette, amelynek célja – az ezen ítélet 105–108. pontjában hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, és amint az különösen a megtámadott ítélet 68., 76., 80. és 120. pontjából kitűnik – annak meghatározása volt, hogy a Bizottság helyesen jutott‑e arra a következtetésre, hogy az előzetes engedélyezési és részvételi szabályokat a tartalmukra, az általuk elérni kívánt célokra, valamint azon gazdasági és jogi háttérre tekintettel, amelybe illeszkednek, úgy kell tekinteni, mint amelyek célja – a versenyre nézve elegendő károssági fokuk miatt – a verseny korlátozása.

141    Márpedig az ISU nem vitatja ezen átfogó jogi érvelés megalapozottságát.

142    Mindenekelőtt ugyanis azon állításra szorítkozik, hogy az említett érvelés keretében figyelembe vett egyes körülmények – mint például az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok által számára biztosított előzetes engedélyezési jogkör diszkrecionális jellege, a szankciók aránytalan jellege, mivel e szabályok lehetővé teszik számára a nem engedélyezett gyorskorcsolyaversenyeken részt vevő sportolók szankcionálását, illetve az a körülmény, hogy az említett szabályok (legalábbis 2014‑ig) kimondottan az ISU gazdasági érdekei védelmének biztosítására irányuló célt követtek – önmagukban nem elegendők a Törvényszék azon következtetésének igazolásához, amely szerint e szabályokat joggal tekintette a Bizottság úgy, hogy céljuk a verseny korlátozása. Az ilyen érvelés azonban nem cáfolhatja meg ezt a következtetést, mivel az átfogó értékelésen alapul.

143    Ezt követően az ISU lényegében azt állítja, hogy e következtetés téves jogalkalmazáson alapul, mivel végső soron az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok tartalmában és szerkezetében rejlő azon lehetőségen vagy kockázaton alapul, hogy e szabályokat versenyellenes célokra használják, így megakadályozzák az e szövetséggel versengő jogalanyok vagy vállalkozás érintett piacra való belépését, valamint előnyben részesítik az ISU által szervezett versenyeket.

144    Ezen, a megtámadott ítélet 95., 118. és 119. pontjában megfogalmazott következtetés azonban megfelel a Bíróság ítélkezési gyakorlatának. Ugyanis, noha ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az olyan sportszövetség, mint az ISU, elfogadhat, alkalmazhat, valamint szankciók útján betartathat nemzetközi versenyek érintett sportágban való szervezésére és lebonyolítására vonatkozó szabályokat (lásd ebben az értelemben: 2000. április 11‑i Deliège ítélet, C‑51/96 és C‑191/97, EU:C:2000:199, 67. és 68. pont; 2006. július 18–i Meca‑Medina és Majcen kontra Bizottság ítélet, C‑519/04 P, EU:C:2006:492, 44. pont; 2019. június 13‑i TopFit és Biffi ítélet, C‑22/18, EU:C:2019:497, 60. pont), e megfontolások azonban semmi esetre sem teszik lehetővé, hogy olyan szabályokat tekintsenek jogszerűnek, amelyek – mint az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályok – nincsenek megfelelő korlátokhoz, kötelezettségekhez és ellenőrzéshez kötve.

145    Épp ellenkezőleg, az ilyen szabályokat a jelen ítélet 125–128. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat fényében úgy kell tekinteni, mint amelyek célja a verseny korlátozása. E szabályok ugyanis feljogosítják az azokat elfogadó és az azok alkalmazására jogosult jogalanyt arra, hogy bármely potenciális versenytárs vállalkozás piacra jutását engedélyezze, ellenőrizze vagy feltételekhez kösse, és meghatározza mind az e piacon esetlegesen fennálló verseny mértékét, mind pedig azokat a feltételeket, amelyek mellett ez az esetleges verseny gyakorolható.

146    Ennek alapján az említett szabályok alkalmasak arra, hogy ha nem is zárnak ki a piacról minden – akár ugyanolyan hatékony – versenytárs vállalkozást, de legalábbis korlátozzák a formájukat vagy tartalmukat tekintve alternatív vagy új versenyek megrendezését és értékesítését. Ezáltal továbbá megfoszthatják a sportolókat az e versenyeken való részvétel lehetőségétől, még akkor is, ha azoknak érdekük fűződhet e versenyekhez, például innovatív formájuk miatt, miközben az érintett sportág alapjául szolgáló játék elveit, értékeit és szabályait is tiszteletben tartják. Végül megfosztják a versenyen jelen lévő és a televíziónézőket attól a lehetőségtől, hogy azokon jelen legyenek vagy a közvetítését megnézzék.

147    Végül az ISU lényegében vitatja, hogy a Törvényszék röviden vagy vizsgálat nélkül elutasította az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok elfogadását vezérlő szándékára (a megtámadott ítélet 121. pontja), valamint e szabályoknak az érintett piacra és a műkorcsolyázás kapcsolódó piacára való alkalmazására és hatásaira (a megtámadott ítélet 115–117. pontja) vonatkozó érveit és bizonyítékait. Ezt az érvelést azonban a jelen ítélet 98., 99., 106. és 107. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatra tekintettel el kell utasítani.

148    Így a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, illetve nem minősítette jogilag tévesen a tényállást, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság helyesen minősítette az előzetes engedélyezési és részvételi szabályokat olyan magatartásnak, amelynek célja az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében a verseny korlátozása. Mindenesetre nem befolyásolja az említett ítélet 140. pontjában felidézett érvelés megalapozottságát az, hogy – amint azt egyébként az ISU állítja – e bíróság többek között a megtámadott ítélet 101–104. és 108. pontjában együttesen vizsgálta azt a külön kérdést, hogy e szabályokat a jelen ítélet 111. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében mégis lehet‑e úgy tekinteni, mint amelyek nem tartoznak e rendelkezés hatálya alá, miközben ezen ítélkezési gyakorlat irreleváns a cél általi versenykorlátozó magatartások esetében, amint az ezen ítélet 113. és 114. pontjából következik, egyébként pedig nem befolyásolja az említett ítélet 140. pontjában felidézett érvelés megalapozottságát.

149    Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani.

B.      A második jogalapról

1.      A felek érvei

150    Második jogalapjával az ISU azt rója fel a Törvényszéknek, hogy nem megfelelően értette és vizsgálta meg a negyedik megsemmisítési jogalapot, valamint az annak alátámasztására előterjesztett bizonyítékokat, megsértve ezzel az EUMSZ 263. cikk szerinti feladatát.

151    E tekintetben először is kifejti, hogy e megsemmisítési jogalap tárgya pontos és korlátozott volt, és arra irányult, hogy nem tartozik az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének hatálya alá egy harmadik személy szervező által az ISU‑hoz benyújtott, Dubajban tartandó, tervezett nemzetközi verseny engedélyezésének megtagadása, mivel e megtagadás jogszerű célt követett: az etikai kódexében foglalt fogadási tilalom betartásának biztosítására, és nem lehetett úgy tekinteni, hogy azt egy potenciális versenytársnak a gyorskorcsolyázás piacáról való kizárására irányuló szándék indokolta, amint azt a Bizottság a vitatott határozatban állapította meg.

152    Másodszor az ISU azt állítja, hogy a Törvényszék megváltoztatta az említett megsemmisítési jogalap terjedelmét, mivel a megtámadott ítélet 99. pontjában úgy ítélte meg, hogy az magában foglalja azon általános kérdés eldöntését, hogy az előzetes engedélyezési és részvételi szabályokat igazolja‑e az ISU hatálya alá tartozó sportágak integritásának védelmére irányuló cél.

153    Harmadszor az ISU azt kifogásolja, hogy a Törvényszék ugyanakkor a megtámadott ítélet 102. pontjában elismerte, hogy az ISU jogosult volt olyan szabályokat megállapítani, amelyek célja annak megakadályozása, hogy a fogadások torzítsák a nemzetközi korcsolyaversenyeket, és ezen ítélet 127. pontjában azzal az indokkal tagadta meg, hogy határozzon arról, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése alapján jogszerű volt‑e ezen szabályoknak a vitatott határozatban említett, tervezett nemzetközi versenyre való alkalmazása, hogy a Bizottság ezt az alkalmazást önmagában nem minősítette jogsértésnek, hanem csupán annak szemléltetése céljából említette, hogyan alkalmazhatók a gyakorlatban az említett szabályok. E határozat preambulumbekezdéseiből és rendelkező részéből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy az előzetes engedélyezési és részvételi szabályoknak a szóban forgó, tervezett versenyre történő alkalmazását ugyanúgy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütköző jogsértésnek minősítette a Bizottság, mint azok elfogadását, és e jogi minősítést a Bizottság olyan vizsgálat alapján fogadta el, amely elsődlegesen – vagy akár kizárólagosan – arra irányult, hogy az ISU megtagadta az említett verseny engedélyezését. E körülmények között a Törvényszék köteles lett volna megvizsgálni az ISU által e minősítés vitatása érdekében elé terjesztett valamennyi érvet és bizonyítékot, és bizonyítani magatartása indokolt jellegét, ezt azonban nem tette meg.

154    A Bizottság, amelyet M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes támogat, vitatja mindezeket az érveket.

2.      A Bíróság álláspontja

155    Először is meg kell állapítani, hogy még ha feltételezzük is, hogy a Törvényszék tévedett az ISU által felhozott negyedik megsemmisítési jogalap terjedelmét illetően, amikor tévesen úgy ítélte meg, hogy azzal az általános kérdéssel fordultak hozzá, hogy az előzetes engedélyezési és részvételi szabályokat jogszerű cél igazolta‑e, nem pedig azzal a konkrét kérdéssel, hogy e szabályoknak az e szövetség által hivatkozott tervezett nemzetközi gyorskorcsolyaversenyre való alkalmazását igazolja‑e ilyen jogszerű cél, a jelen jogalap mindenképpen hatástalan.

156    Ugyanis, amint az a jelen ítéletben szereplő korábbi fejtegetésekből következik, a Törvényszék helyesen erősítette meg a Bizottság azon értékelésének megalapozottságát, amely szerint az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok célja önmagukban – így az egyedi alkalmazásuktól függetlenül – a verseny korlátozása volt. Ezenkívül az esetleges jogszerű cél fennállása, még ha bizonyítást is nyerne, ebben az összefüggésben egyáltalán nem releváns, amint az ezen ítélet 107., 113. és 114. pontjából következik.

157    Ennélfogva, mivel a Bíróság mindkét fellebbezési jogalapot elutasította, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

IV.    A csatlakozó fellebbezésről

158    Csatlakozó fellebbezésük alátámasztása érdekében M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes két jogalapra hivatkozik, amelyek lényegében az EUMSZ 101. cikk jelen ügyben történő értelmezése és alkalmazása során elkövetett téves jogalkalmazáson alapulnak.

A.      Az első jogalapról

1.      A felek érvei

159    Első jogalapjukkal, amely két részből áll, a Bizottság által támogatott M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és EU Athletes azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az ISU által bevezetett választottbírósági szabályok nem tekinthetők úgy, mint amelyek megerősítik az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a vitatott határozat 1. cikkében megállapított megsértését.

160    E jogalap első részében M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes arra hivatkozik, hogy a Törvényszék azon megállapítása, amely szerint a választottbírósági szabályokat igazolhatja a sport sajátosságaihoz fűződő jogos érdek, téves jogalkalmazáson alapul.

161    E tekintetben először is kifejtik, hogy e szabályokból az következik, hogy az ISU által elfogadott eltiltó határozat hatálya alá tartozó sportolók az e szervezettel fennálló vitájukat kizárólag a TAS elé terjeszthetik. Arra is rámutatnak, hogy e sportolók kötelesek elfogadni az ISU által elfogadott összes szabályt, köztük az ilyen vitarendezési mechanizmust bevezető szabályokat is, annak érdekében, hogy jogosultak legyenek részt venni az e szövetség vagy az ahhoz tartozó nemzeti korcsolyázó szövetségek által szervezett nemzetközi jégkorcsolyaversenyeken.

162    Másodszor megjegyzik, hogy a TAS az Unión kívül létrehozott választottbírósági szerv, amelynek tagjait az ISU‑hoz hasonló, vagy a gyakorlatban e szövetségek meghatározó befolyása alatt álló nemzetközi sportszövetségek nevezik ki, és az e szerv által hozott ítéletek kizárólag a Tribunal fédéralhoz (szövetségi bíróság, Svájc) benyújtott keresettel támadhatók meg, amelyek felülvizsgálata az e bíróság által meghatározott értelemben vett közrend tiszteletben tartásának vizsgálatára korlátozódik, amely kizárja az uniós versenyszabályok vizsgálatát.

163    Hozzáteszik, hogy bár az uniós nemzeti bíróságok elméletileg megőrzik szerepüket ezen ítéletek végrehajtása keretében, az a bírósági felülvizsgálat, amelyet ilyen összefüggésben gyakorolhatnak ezen ítéletek felett, először is széttagolt, és így költséges (mivel a sportolónak minden olyan tagállamban vitatnia kell a rá vonatkozó ítélet végrehajtását, ahol részt kíván venni egy versenyen), másodszor elkésett, ráadásul nem hatékony (amennyiben a kért bírósági határozat meghozatalára általában e verseny megtartását követően kerül sor, és a sportoló időközben nem kérhet biztosítási intézkedéseket), harmadszor, korlátozott, sőt marginális (amennyiben az ítélet csak a versenyszabályok nyilvánvaló, tényleges és konkrét megsértése esetén tekinthető az Unió közrendjével ellentétesnek), negyedszer és mindenesetre nem rendelkezik tényleges hatállyal (mivel az ISU jogosult arra, hogy az adott sportolóra vonatkozó ítéletet saját maga hajtsa végre, vagy tagjaival hajtathassa végre, megtiltva a sportolónak az általa vagy általuk szervezett nemzetközi versenyeken való bármilyen részvételt).

164    Végül harmadszor M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes úgy véli, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 156. pontjában úgy ítélte meg, hogy a választottbírósági szabályok által létrehozott mechanizmus „a sport sajátosságához fűződő jogos érdekkel igazolható”.

165    A Törvényszék ugyanis lényegében átfogó és elvont módon általában a sport sajátos jellegére támaszkodott, míg a jelen ügyben szóban forgó szabályok a gyorskorcsolyázás – mint gazdasági tevékenység – konkrét összefüggései között alkalmazandók. Márpedig a választottbíráskodás kötelező és kizárólagos igénybevétele nem igazolható azonos módon mindkét esetben. Ezenkívül a Törvényszék érvelése annál is inkább problematikus, mivel a nemzeti vagy az uniós bíróságoktól eltérően az uniós bírósági rendszeren kívüli olyan választottbírósági szerv, mint a TAS, nem köteles biztosítani az uniós versenyszabályok tiszteletben tartását, amelyet a TAS végeredményben közismerten tévesen értelmez és alkalmaz.

166    A Bizottság, amely ezen érvek összességét támogatja, általánosságban úgy érvel, hogy a Törvényszék érvelése figyelmen kívül hagyja az ISU által létrehozott választottbírósági mechanizmus konkrét részletszabályait. Konkrétan, a felek által szabadon kikötött szerződéses választottbírósági mechanizmustól eltérően az ISU által bevezetett választottbírósági szabályokat a gyakorlatban egyoldalúan, kizárólagosan és az ISU által szervezett versenyeken való részvétel tilalmának terhe mellett írják elő a sportolókkal szemben, amely tilalom végeredményben ahhoz hasonlítható, hogy az érintettek számára lehetetlenné válik hivatásuk gyakorlása.

167    Jogalapjuk második részében M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes azzal érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 157–164. pontjában lényegében azt állapította meg, hogy a választottbírósági szabályok nem alkalmasak arra, hogy sértsék az uniós versenyszabályok tényleges érvényesülését, és nehezítsék azon sportolók számára a hatékony bírói jogvédelemhez való joguk gyakorlását, akikkel szemben versenyellenes indokkal hoztak eltiltó határozatot, így e szabályok nem tekinthetők úgy, mint amelyek megerősítik a vitatott határozat 1. cikkében megállapított jogsértést.

168    E tekintetben először is emlékeztetnek arra, hogy a TAS az uniós jogrenden kívüli választottbírósági szerv, majd hozzáteszik, hogy vitatható a TAS‑nak a nemzetközi sportszövetségektől, így az ISU‑tól való tényleges függetlensége és pártatlansága. Így kifejtik, hogy a TAS ítéletei csak olyan marginális bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik, amelynek során kizárt az uniós versenyszabályok figyelembevétele, és arra olyan bíróság előtt kerül sor, amely ráadásul nem jogosult arra, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesszen a Bíróság elé. Ezenkívül megismétlik, hogy a választottbírósági szabályokat valójában egyoldalúan írják elő a sportolók számára.

169    Mindezek alapján úgy vélik, hogy a Törvényszéknek e szabályokat úgy kellett volna tekintenie, mint amelyek veszélyeztetik az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk tényleges tiszteletben tartását, valamint megnehezítik a sportolók számára a hatékony bírói jogvédelemhez való joguk gyakorlását, és ezáltal megerősítik a vitatott határozat 1. cikkében megállapított jogsértést.

170    Másodszor M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes azt kifogásolja, hogy a Törvényszék relativizálta az említett szabályoknak a sportolók hatékony bírói jogvédelemhez való jogára gyakorolt hatását, amikor arra a lehetőségre hivatkozott, hogy e sportolók kártérítési keresetet indíthatnak az illetékes nemzeti bíróságok előtt abban az esetben, ha versenyellenes okokból eltiltó határozatot hoztak velük szemben. Ugyanis, noha az ilyen keresetek hozzájárulhatnak a versenyszabályok megsértésével kárt szenvedő magánszemélyek utólagos bírói jogvédelmének biztosításához, valamint e szabályok hatékonyságának megerősítéséhez (lásd ebben az értelemben: 2001. szeptember 20‑i Courage és Crehan ítélet, C‑453/99, EU:C:2001:465; 2019. március 14‑i Skanska Industrial Solutions és társai ítélet, C‑724/17, EU:C:2019:204), nem orvosolhatják a hatékony előzetes jogorvoslat igénybevételét biztosító jogorvoslati lehetőségük hiányát.

171    Ezenkívül a jelen ügyben nyilvánvaló, hogy ez a jogorvoslat elsősorban arra irányul, hogy a versenyellenes indokkal hozott eltiltó határozat hatálya alá eső korcsolyázó számára lehetővé tegye a határozat megfelelő időben történő megsemmisítését, valamint ezzel együtt lehetővé tegye számára szakmai tevékenységének folytatását, és nem csupán arra, hogy több évvel később kártérítésben részesülhessen, amelynek célja az e tevékenység gyakorlásától való jogellenes eltiltásnak, valamint a szakmai előmenetel és az ahhoz kapcsolódó jövedelem elvesztésének kompenzálása. Ez annál is inkább így van, mivel a TAS eljárási szabályzata megtiltja a kérelmezőknek, hogy biztosítási intézkedéseket kérjenek, és már több nemzeti bíróság is elutasított kártérítési kérelmeket azzal az indokkal, hogy azokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a választottbírósági szabályokkal e szervre ruházott kizárólagos hatáskörbe tartoznak.

172    Végül harmadszor a Törvényszék hasonló érvelési hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy kielégítő az a lehetőség, amellyel a versenyellenes okokból elfogadott eltiltó határozat hatálya alá tartozó sportolók rendelkeznek, azaz hogy panaszt nyújthatnak be a Bizottsághoz és a nemzeti versenyhatóságokhoz. Az állandó ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy a Bizottság és e hatóságok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a hozzájuk beérkező panaszok elbírálása során, és ezért nem kötelezhetők arra, hogy azoknak a kifogásolt tényeknek a versenyszabályok szempontjából történő minősítésével helyt adjanak (1979. október 18‑i GEMA kontra Bizottság ítélet, 125/78, EU:C:1979:237; 2013. szeptember 19‑i EFIM kontra Bizottság ítélet, C‑56/12 P, EU:C:2013:575).

173    A Bizottság az összes fenti érvet támogatja, és hozzáteszi, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 148. pontjában nyilvánvalóan tévesen értelmezte a vitatott határozatot, amikor megállapította, hogy az abban szereplő érvelés abban állt, hogy a választottbírósági szabályokat – az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk megsértése esetén kiszabható bírságok meghatározásával összefüggésben e kifejezésnek tulajdonított értelemben vett – „súlyosbító körülménynek” minősítette. Függetlenül ugyanis attól, hogy a jelen ügyben nem szabtak ki bírságot az ISU‑ra, a Bizottság hangsúlyozza, hogy érdemi vizsgálata keretében annak kifejtésére szorítkozott, hogy e szabályok megerősítették az előzetes engedélyezési és részvételi szabályokból eredő, cél általi versenykorlátozást, megerősítve az e szabályok által az ISU számára biztosított azon lehetőséget, hogy kizárja a hatékony versenyt a nemzetközi gyorskorcsolyaversenyek szervezésének és értékesítésének piacán.

174    Válaszul az ISU, amely a jogalap két részét együttesen tárgyalja, először is azt állítja, hogy e jogalap hatástalan. Amint ugyanis azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 132. és 137. pontjában megállapította, a Bizottság a vitatott határozatban mindössze mellékesen határozott a választottbírósági szabályokról.

175    Másodszor, az ISU másodlagosan arra hivatkozik, hogy e jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel megváltoztatja a Törvényszék előtti jogvita tárgyát. Ugyanis sem e jogvita, sem a vitatott határozat nem vonatkozott a TAS számára biztosított kizárólagos hatáskör jogszerűségére. Az e jogalap alátámasztására felhozott egyes érveket mint elfogadhatatlanokat mindenképp el kell utasítani, vagy azért, mert újak (mint például a sport gazdasági és nem gazdasági vonatkozásai közötti különbségtételre, a TAS függetlenségére vagy a TAS ítéleteinek a szövetségi bíróság általi felülvizsgálatának módjaira vonatkozó érvek), vagy azért, mert mindössze megismétlik a vitatott határozatban vagy az elsőfokú beadványokban szereplő elemeket, anélkül hogy kifejtenék, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék mennyiben alkalmazta tévesen a jogot, vagy miért ferdítette el a tényeket (mint például az arra vonatkozó érvek, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tekintetében elégtelen a sportolók azon lehetősége, hogy keresetet indítsanak a nemzeti bíróságok előtt, vagy panaszt nyújtsanak be a Bizottsághoz vagy a nemzeti versenyhatóságokhoz).

176    Harmadszor és utolsósorban az ISU azt állítja, hogy a jogalap mindenképpen megalapozatlan. Ugyanis mind a Bizottság a vitatott határozatban, mind pedig a Törvényszék a megtámadott ítéletben helyesen ismerte el, hogy a kötelező és kizárólagos választottbírósági mechanizmus a vitarendezés általánosan elfogadott mechanizmusának minősül, és a jelen ügyben az igazolható azzal, hogy biztosítani kell, hogy az ISU által bevezetett szabályokat valamennyi jégkorcsolyázóra egységesen és hatékonyan alkalmazzák.

2.      A Bíróság álláspontja

a)      A jogalap elfogadhatóságáról és hatásosságáról

177    A fellebbező olyan jogalapokra hivatkozva jogosult fellebbezést előterjeszteni, amelyek magából a megtámadott ítéletből származnak, és ezen ítélet jogi megalapozottságának kifogásolására irányulnak (2007. november 29‑i Stadtwerke Schwäbisch Hall és társai kontra Bizottság ítélet, C‑176/06 P, EU:C:2007:730, 17. pont; 2022. január 25‑i Bizottság kontra European Food és társai ítélet, C‑638/19 P, EU:C:2022:50, 77. pont).

178    A jelen ügyben a csatlakozó fellebbezés előterjesztői első jogalapjukban azon indokok jogi megalapozottságát vitatják, amelyek alapján a Törvényszék a megtámadott ítélet 154. és 156–164. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a választottbírósági szabályok megerősítették a versenynek az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok által előidézett „cél általi” korlátozását.

179    Egyébiránt a megtámadott ítéletnek a csatlakozó fellebbezés ezen első jogalapjában hivatkozott indokolása megegyezik azzal, amely alapján a Törvényszék helyt adott az első fokon felhozott hatodik, részben pedig hetedik jogalapnak. Ennélfogva ezen indokok – amint az a megtámadott ítélet 171–174. és 180. pontjából kitűnik – ezen ítélet rendelkező részének a vitatott határozat választottbírósági szabályokra vonatkozó 2. cikkét részlegesen megsemmisítő részét támasztják alá. Következésképpen és az ISU állításával ellentétben az említett jogalap nem hatástalan.

180    A Bíróság fellebbezés keretében gyakorolt hatásköre ugyanakkor a Törvényszék előtt megvitatott jogalapokra adott jogi megoldás értékelésére korlátozódik, így a Bíróság ennek keretében nem határozhat olyan jogalapokról vagy érvekről, amelyeket nem terjesztettek az első fokú bíróság elé (lásd ebben az értelemben: 2000. március 30‑i VBA kontra VGB és társai ítélet, C‑266/97 P, EU:C:2000:171, 79. pont; 2022. január 25‑i Bizottság kontra European Food és társai ítélet, C‑638/19 P, EU:C:2022:50, 80. pont).

181    Márpedig a jelen ügyben az ISU jogosan hivatkozik arra, hogy azok az érvek, amelyeket a csatlakozó fellebbezés benyújtói a TAS függetlenségének esetleges hiányából esetlegesen eredő jogkövetkezményekkel kapcsolatban fogalmaznak meg, nem képezik részét sem a Törvényszék elé terjesztett érveknek, sem pedig egyébként azoknak az érveknek, amelyekről a Bizottság a vitatott határozatban határozott.

182    Ezért a fenti érveket mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani.

183    Ezzel szemben elfogadhatók azok az érvek, amelyek elfogadhatóságát az ISU vitatja, és amelyek mindegyike a vitatott határozat azon preambulumbekezdéseire vonatkozik, amelyeket a felek az elsőfokú eljárásban vitattak, és amely érvekkel a csatlakozó fellebbezés előterjesztői és a Bizottság azt rója fel a Törvényszéknek, hogy azokat nem, vagy nem megfelelően vette figyelembe az ISU választottbírósági szabályokra vonatkozó jogalapjáról való határozathozatal során.

b)      Az ügy érdeméről

184    Először is emlékeztetni kell arra, hogy a vitatott határozat (268)–(286) preambulumbekezdésében, és különösen annak (269)–(271), (277) és (281)–(283) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a választottbírósági szabályokat, noha önmagukban nem minősülnek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértésének, a tartalmukra, a végrehajtási feltételeikre, valamint a jogi és gazdasági összefüggéseikre tekintettel úgy kell tekinteni, mint amelyek megerősítik azt a jogsértést, amelynek fennállását ezen intézmény korábban megállapította. Közelebbről, a Bizottság e preambulumbekezdésekben lényegében azt állapította meg, hogy a választottbírósági szabályok azáltal, hogy megnehezítik azon választottbírósági ítéletek uniós versenyjog alapján történő bírósági felülvizsgálatát, amelyekben a TAS – az ISU által az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok által ráruházott diszkrecionális jogkör alapján elfogadott – határozatok érvényességéről határoz, megerősítik az uniós jog megsértését, amely az ilyen jogkörök létezéséből következik. A Bizottság különösen arra mutatott rá, hogy e bírósági felülvizsgálatot egy harmadik államban letelepedett bíróságra bízták, amely tehát kívül esik az Unión, valamint a jogrendjén, és e bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az ilyen ítéletek nem vizsgálhatók felül az uniós versenyszabályok alapján. Ezáltal ezen intézmény végső soron nem a választottbírósági szerv, vagyis a TAS létét, szervezetét vagy működését kifogásolta, hanem azt a joghatóság alóli mentességet, amelyben az ISU az álláspontja szerint az uniós versenyjog alól a döntési és szankcionálási hatásköreinek gyakorlása során részesül, amely hátrányos azon személyek számára, akiket e jogkör lehatárolásának hiánya és az abból eredő diszkrecionális jelleg érinthet.

185    Másodszor a Törvényszék lényegében négy indok alapján állapította meg, hogy a Bizottság ezen érvelése téves jogalkalmazáson alapul. Először is megállapította, hogy a Bizottság nem vitatta annak lehetőségét, hogy bizonyos jogviták rendezése érdekében választottbírósághoz forduljanak, és azt sem állapította meg, hogy a választottbírósági kikötés önmagában korlátozza a versenyt (a megtámadott ítélet 154. pontja). Másodszor kimondta, hogy a Bizottság azt sem állította, hogy a választottbírósági szabályok sértik a tisztességes eljáráshoz való jogot (ezen ítélet 155. pontja). Harmadszor úgy ítélte meg, hogy a választottbírósági szabályok – azáltal, hogy kötelező és kizárólagos hatáskört ruháznak a TAS‑ra az ISU által az előzetes engedélyezési és szankcionálási jogkörében elfogadott határozatok felülvizsgálata tekintetében – a sport sajátosságához fűződő jogos érdekekkel igazolhatók, amelyek abban állnak, hogy lehetővé tegyék, hogy egyetlen szakosított bíróság gyorsan, költséghatékonyan és egységesen határozzon sokféle, gyakran nemzetközi vonatkozású jogvitákról, amelyek a hivatásos sporttevékenység magas szintű gyakorlása során merülhetnek fel (az említett ítélet 156. pontja). Negyedszer a Törvényszék hangsúlyozta, hogy azok a sportolók és vállalkozások, amelyek az ISU által szervezett nemzetközi gyorskorcsolyaversenyekhez hasonló versenyek szervezését tervezik, nem csupán a nemzeti bíróságokhoz fordulhatnak kártérítési keresetettel, hanem a versenyszabályok megsértése miatt benyújtott panaszokkal a Bizottsághoz és a nemzeti versenyhatóságokhoz is (ugyanezen ítélet 157–161. pontja).

186    Meg kell jegyezni, hogy ezen indokok közül az első kettő, amelyet a Bíróság előtt nem vitattak, nem alapozhatja meg a vitatott határozat Törvényszék általi részleges megsemmisítését, mivel azok nem azon értékelésre vonatkoznak, amely alapján a Bizottság vitatta a választottbírósági szabályokat, tehát nem kérdőjelezhetik meg ezen értékelés megalapozottságát.

187    Ezzel szemben a csatlakozó fellebbezés előterjesztői és a Bizottság helyesen állítja, hogy az említett indokok harmadik és negyedik része jogilag téves.

188    Ugyanis, először is, azon általános és különbségtétel nélküli értékelés, amely szerint a választottbírósági szabályok igazolhatók a sport sajátosságaihoz fűződő jogos érdekekkel, mivel kötelező és kizárólagos hatáskört biztosítanak a TAS számára azon határozatok felülvizsgálatára, amelyeket az ISU az előzetes engedélyezési és szankcionálási hatáskörében hozhat, amint azt lényegében a csatlakozó fellebbezés előterjesztői és a Bizottság állítja, figyelmen kívül hagyja azon követelményeket, amelyeket tiszteletben kell tartani ahhoz, hogy a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló választottbírósági mechanizmust egyrészt úgy lehessen tekinteni, mint amely lehetővé teszi az uniós jogban foglalt közrendi rendelkezések tényleges tiszteletben tartását, másrészt pedig úgy, hogy az összeegyeztethető az uniós bírósági szervezetrendszert szabályozó elvekkel.

189    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a felek között nem vitatott, és amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 156., 159. és 160. pontjában rámutatott – az ISU által megállapított választottbírósági szabályok többek között a gazdasági tevékenységek keretében esetlegesen felmerülő jogviták két olyan típusára vonatkoznak, amelyek egyrészt a nemzetközi gyorskorcsolyaversenyek szervezésére és értékesítésére, másrészt pedig az ilyen versenyeken hivatásos sportolóként való részvételre irányuló szándékkal állnak összefüggésben. E szabályok tehát a sport gazdasági tevékenységként történő gyakorlásával kapcsolatos jogvitákra alkalmazandók, és ezért az uniós versenyjog hatálya alá tartoznak. Ezért az említett szabályoknak a jelen ítélet 91–96. pontjában kifejtett okokból tiszteletben kell tartaniuk az uniós versenyjogot, amennyiben azokat olyan területen hajtják végre, amelyre az EU‑ és az EUM‑Szerződés alkalmazandó, függetlenül attól, hogy az e szabályokat elfogadó jogalanyok hol telepedtek le (1971. november 25‑i Béguelin Import ítélet, 22/71, EU:C:1971:113, 11. pont; 1988. szeptember 27–i Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélet, 89/85, 104/85, 114/85, 116/85, 117/85 és 125/85–129/85, EU:C:1988:447, 16. pont; 2017. szeptember 6–i Intel kontra Bizottság ítélet, C‑413/14 P, EU:C:2017:632, 43–45. pont).

190    Következésképpen a jelen ügyben kizárólag az ilyen szabályoknak az Unió területén ezen jogvitákra történő alkalmazásáról van szó, nem pedig e szabályoknak az Unió területén kívüli alkalmazásáról, mivel azok más típusú jogvitákban – mint a kizárólag a sportot érintő jogviták – való alkalmazása nem tartozik az uniós jog hatálya alá, és még kevésbé tartozik e jog hatálya alá a választottbírósági szabályok más területeken való alkalmazása.

191    Egyébiránt, amint az a jelen ítélet 181. és 184. pontjából következik, az említett szabályok a jelen ügyben nem azért vitatottak, mert az ISU által hozott határozatok első fokú felülvizsgálatát egy választottbíróságra, vagyis a TAS‑ra ruházzák, hanem csak annyiban, amennyiben a TAS által hozott választottbírósági ítéletek felülvizsgálatát és az ISU határozatainak jogerős felülvizsgálatát a Tribunal fédéralra (szövetségi bíróság), vagyis egy harmadik állam bíróságára ruházzák.

192    A Bíróság e tekintetben több alkalommal kimondta, hogy az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk közvetlen hatályú rendelkezés, amely olyan jogokat keletkeztet a jogalanyok számára, amelyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük (1974. január 30‑i BRT és Société belge des auteurs, compositeurs et éditeurs ítélet, 127/73, EU:C:1974:6, 16. pont; 2019. március 14‑i Skanska Industrial Solutions és társai ítélet, C‑724/17, EU:C:2019:204, 24. pont); és e cikkek az uniós közrend körébe tartoznak (1999. június 1‑jei Eco Swiss ítélet, C‑126/97, EU:C:1999:269, 36. és 39. pont).

193    Ezért a Bíróság – rámutatva arra, hogy a magánszemélyeknek lehetőségük van olyan megállapodást kötni, amely az alkalmazandó belső jogi szabályok alapján e jogviták elbírálására hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság helyett egyértelmű és pontos kikötéssel választottbíróság elé utalja az e megállapodással kapcsolatos összes vagy bizonyosjogvitát, és a választottbírósági eljárás hatékonyságára vonatkozó követelmények igazolhatják, hogy a választottbírósági ítéletek bírósági felülvizsgálata korlátozott jellegét (lásd ebben az értelemben: 1999. június 1‑jei Eco Swiss ítélet, C‑126/97, EU:C:1999:269, 35. pont; 2006. október 26‑i Mostaza Claro ítélet, C‑168/05, EU:C:2006:675, 34. pont) – emlékeztetett arra, hogy az ilyen bírósági felülvizsgálatnak mindenképpen ki kell terjednie arra, hogy ezen ítéletek tiszteletben tartják‑e az Unió közrendjére vonatkozó alapvető rendelkezéseket, köztük az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikket (lásd ebben az értelemben: 1999. június 1‑jei Eco Swiss ítélet, C‑126/97, EU:C:1999:269, 37. pont). Ugyanez a követelmény még inkább fennáll, amikor az ilyen választottbírósági mechanizmust úgy kell tekinteni, mint amelyet a gyakorlatban egy magánjogi jogalany, például egy nemzetközi sportszövetség ír elő egy másik jogalany, például egy sportoló számára.

194    Ilyen bírósági felülvizsgálat hiányában ugyanis a választottbírósági mechanizmus alkalmazása sértheti a jogalanyoknak az uniós jog közvetlen hatályából eredő jogai védelmét, valamint az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk tényleges tiszteletben tartását, ahogyan azt a jogorvoslatokra vonatkozó nemzeti szabályok biztosítják, illetve ahogyan ilyen mechanizmus hiányában tehát biztosítva lenne.

195    A hatékony bírósági felülvizsgálat e követelményének tiszteletben tartása különösen érvényes az olyan választottbírósági szabályokra, mint amelyeket az ISU írt elő.

196    A Bíróság ugyanis már megállapította, hogy bár a sportszövetségek rendelkeznek olyan jogi önállósággal, amely lehetővé teszi számukra többek között a versenyek szervezésére, megfelelő lebonyolítására és a sportolók e versenyeken való részvételére vonatkozó szabályok elfogadását (lásd ebben az értelemben: 2000. április 11‑i Deliège ítélet, C‑51/96 és C‑191/97, EU:C:2000:199, 67. és 68. pont; 2019. június 13‑i TopFit és Biffi ítélet, C‑22/18, EU:C:2019:497, 60. pont), ennek során nem korlátozhatják az uniós jog által a magánszemélyek számára biztosított jogok és szabadságok gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 1995. december 15‑i Bosman ítélet, C‑415/93, EU:C:1995:463, 81. és 83. pont; 2019. június 13‑i TopFit és Biffi ítélet, C‑22/18, EU:C:2019:497, 52. pont), amelyek közé tartoznak az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkből eredő jogok.

197    Ezért az olyan szabályokhoz, mint az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok, hatékony bírósági felülvizsgálatnak kell társulnia, amint az a jelen ítélet 127. és 134. pontjából következik.

198    A hatékony bírósági felülvizsgálat e követelménye azt jelenti, hogy abban az esetben, ha az ilyen szabályokhoz olyan rendelkezések társulnak, amelyek kötelező és kizárólagos hatáskört ruháznak valamely választottbíróságra, az e szerv által hozott határozatok felülvizsgálatára hatáskörrel rendelkező bíróság hatáskörének ki kell terjednie annak ellenőrzésére, hogy ezen ítéletek tiszteletben tartják‑e az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikket. E követelmény azt is jelenti továbbá, hogy e bíróságnak az EUMSZ 267. cikkben foglalt valamennyi követelménynek meg kell felelnie, hogy a Bírósághoz fordulhasson, illetve adott esetben kötelező legyen a Bírósághoz fordulnia, ha úgy ítéli meg, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben felmerült uniós jogkérdésben a Bíróság határozata szükséges (lásd ebben az értelemben: 1982. március 23‑i Nordsee ítélet, 102/81, EU:C:1982:107, 14. és 15. pont; 1999. június 1‑jei Eco Swiss ítélet, C‑126/97, EU:C:1999:269, 40. pont).

199    Így a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor különbségtétel nélkül és elvont módon mindössze azt állapította meg, hogy a választottbírósági szabályok „igazolhatók a sport sajátosságaihoz fűződő jogos érdekekkel”, mivel az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályok alkalmazásával kapcsolatos jogviták felülvizsgálatát egy „szakosított bíróságra” ruházzák, és nem próbált megbizonyosodni arról, hogy e választottbírósági szabályok megfelelnek a jelen ítélet előző pontjaiban említett valamennyi követelménynek, és így lehetővé teszik az uniós versenyszabályok tiszteletben tartásának tényleges felülvizsgálatát, noha a Bizottság a vitatott határozat (270)–(277), (282) és (283) preambulumbekezdésében helyesen támaszkodott ezekre a követelményekre azon következtetésének alátámasztása érdekében, amely szerint az említett szabályok megerősítik az e határozat 1. cikkében foglalt jogsértést.

200    Másodszor, e bíróság akkor is tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 157–161. pontjában megállapította, hogy az uniós versenyjog teljes érvényesülését biztosították, mivel egyrészt léteznek olyan jogorvoslati lehetőségek, amelyek lehetővé teszik azon személyek számára, akik verseny engedélyezését megtagadó vagy részvételtől eltiltó határozat címzettjei, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok előtt kérjék az e határozat által nekik okozott kár megtérítését, másrészt pedig panaszt nyújthatnak be a Bizottsághoz vagy a nemzeti versenyhatóságokhoz.

201    Ugyanis, bármilyen lényeges legyen is (lásd e tekintetben: 2001. szeptember 20‑i Courage és Crehan ítélet, C‑453/99, EU:C:2001:465, 26. és 27. pont; 2019. március 14‑i Skanska Industrial Solutions és társai ítélet, C‑724/17, EU:C:2019:204, 25., 43. és 44. pont), az a körülmény, hogy a személynek lehetősége van kártérítést követelni az olyan magatartással okozott kárért, amely megakadályozhatja, korlátozhatja vagy torzíthatja a versenyt, nem orvosolhatja azon jogorvoslati lehetőség hiányát, amely lehetővé teszi e személy számára, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bírósághoz forduljon annak érdekében, hogy adott esetben a biztosítási intézkedések elrendelését követően e magatartás abbahagyását, vagy – ha egy aktusról van szó – ezen aktus felülvizsgálatát és megsemmisítését kérje, adott esetben választottbírósági eljárás alkalmazását kikötő megállapodás alapján lefolytatott előzetes választottbírósági eljárást követően. Ez még inkább így van a hivatásos sportolói tevékenységét gyakorló személyek esetében, akiknek karrierje viszonylag rövid lehet, különösen akkor, ha magas szinten űzik a sportot.

202    Ezenkívül e körülmény nem igazolhatja, hogy e jogot, miközben formálisan betartják, gyakorlatilag megfosztják tartalmának lényegi részétől, így például akkor, ha a szóban forgó magatartás vagy aktus felett gyakorolható bírósági felülvizsgálat jogilag vagy ténylegesen túlzottan korlátozott, különösen azért, mert az uniós jog közrendi rendelkezéseire nem terjedhet ki.

203    Ajelen ítélet 201. pontjában említetthez hasonló jogorvoslati lehetőség hiányának igazolása érdekében semmiképpen nem lehet hivatkozni a Bizottsághoz vagy a nemzeti versenyhatóságokhoz benyújtható panasz lehetőségére. Végül a Bizottságot illetően emlékeztetni kell arra, hogy amint arra ezen intézmény és a csatlakozó fellebbezés előterjesztői helyesen rámutatnak, az [EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 7. cikke nem biztosítja azon személy számára azt a jogot, aki a Bizottsághoz e cikk alapján kérelmet nyújtott be, hogy az általa hivatkozott jogsértés fennállását vagy hiányát illetően végleges határozat meghozatalát kérje (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 19‑i EFIM kontra Bizottság ítélet, C‑56/12 P, EU:C:2013:575, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

204    Ezért az első jogalap teljes egészében megalapozott. Következésképpen a megtámadott ítéletet azon részében hatályon kívül kell helyezni, amennyiben az a választottbírósági szabályokra vonatkozó részében megsemmisítette a vitatott határozat 2. cikkét.

B.      A második jogalapról

1.      A felek érvei

205    Második jogalapjukkal a Bizottság által támogatott M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen tagadta meg, hogy a jelen ügyben a cél általi versenykorlátozás jellemzése céljából figyelembe vegye azt a körülményt, hogy az előzetes engedélyezési és a részvételi szabályok célja többek között az ISU gazdasági érdekei védelmének biztosítása.

206    E tekintetben először is úgy vélik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 107. pontjában nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor megtagadta annak elismerését, hogy ez a cél kitűnt mind e szabályok 2014‑ben, mind pedig a 2016‑ban elfogadott változatából.

207    Másodszor úgy vélik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 107. és 109. pontjában jogilag tévesen minősítette a tényeket, amikor úgy ítélte meg, hogy az ilyen cél önmagában nem versenyellenes. Ugyanis, noha a gazdasági tevékenységet folytató vállalkozás vagy vállalkozások társulása számára általában megengedett, hogy saját gazdasági érdekeit előmozdítsa, e bíróság elmulasztotta levonni következtetéseit a releváns jogi és gazdasági háttérre vonatkozó saját megállapításaiból és értékeléseiből, különösen a megtámadott ítélet 70. és 114. pontjában tett megállapításokból és értékelésekből, amelyekből az következik, hogy az ISU a nemzetközi gyorskorcsolyaversenyek szervezésének és értékesítésének piacán egyszerre végzett monopoljellegű gazdasági tevékenységet és rendelkezett szabályozási, döntéshozatali, felügyeleti és szankcionálási jogkörrel, amely őt olyan összeférhetetlenségi helyzetbe hozta, amely megfelelő kötelezettségek, korlátozások és ellenőrzés bevezetését tette szükségessé. A Törvényszéknek figyelembe kellett volna vennie e helyzetet, amikor kimondta, hogy e helyzetre tekintettel a jelen ügyben szóban forgó cél releváns a cél általi versenykorlátozás fennállásának megállapításához, amint azt a Bizottság is megállapította.

208    Az ISU vitatja mindezeket az érveket.

2.      A Bíróság álláspontja

209    Mindjárt az elején meg kell állapítani, hogy bár a Törvényszék a megtámadott ítélet 107. és 109. pontjában megállapította, hogy a Bizottság bizonyos értékelései tévesek voltak, ezen ítélet 111. pontjában végső soron azt állapította meg, hogy e hibák semmilyen hatással nem voltak ezen intézmény azon, jogilag megalapozott megállapítására, amely szerint az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok célja a verseny korlátozása volt. Ezért a Törvényszék elutasította az ISU keresetét a vitatott határozat e része ellen irányuló részében.

210    Így a jelen jogalap a megtámadott ítélet indokolásának azon részeire vonatkozik, amelyek nem csupán mellékesek, hanem azon érvelés keretébe illeszkednek, amely alapján a Törvényszék elutasította az ISU következtetéseinek egy részét, tehát e tekintetben a Bizottság, illetve M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes érveit fogadta el. E jogalappal az utóbbiak következésképpen csak az indokolás azon részének megváltoztatását kérik, amelyből semmilyen előnyük nem származhat. Márpedig az ilyen típusú kérelem elfogadhatatlan (2013. július 11‑i Ziegler kontra Bizottság ítélet, C‑439/11 P, EU:C:2013:513, 42. pont; 2017. november 9‑i TV2/Danmark kontra Bizottság ítélet, C‑649/15 P, EU:C:2017:835, 61. pont).

211    Következésképpen e jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

212    Ennélfogva a csatlakozó fellebbezésnek a jelen ítélet 204. pontjában meghatározott mértékben helyt kell adni.

213    Következésképpen a megtámadott ítéletet a vitatott határozatot megsemmisítő részében hatályon kívül kell helyezni.

V.      A T‑93/18. sz. ügyben előterjesztett keresetről

214    Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság a Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezi, amennyiben a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.

215    A jelen ügyben, mivel a Bíróság elutasította az ISU által a megtámadott ítélettel szemben benyújtott fellebbezést, amennyiben ezen ítélet elutasította a vitatott határozatnak az előzetes engedélyezési és részvételi szabályokra vonatkozó részének megsemmisítése iránti kérelmeket, a T‑93/18. sz. ügyben benyújtott kereset csak az e határozatnak a választottbírósági szabályokra vonatkozó része ellen irányuló részében marad fenn.

216    Mivel az első fokon előterjesztett hatodik és hetedik jogalap, amelyek az EUMSZ 101. cikk amiatti megsértésén alapulnak, hogy e cikket alkalmazták a választottbírósági szabályokra, kontradiktórius vita tárgyát képezték a Törvényszék előtt, és azok vizsgálata nem teszi szükségessé további pervezető intézkedés meghozatalát vagy az ügy iratainak vizsgálatát, a per állása megengedi a kereset érdemben való eldöntését (lásd analógia útján: 2020. szeptember 8‑i Bizottság és Tanács kontra Carreras Sequeros és társai ítélet, C‑119/19 P és C‑126/19 P, EU:C:2020:676, 130. pont; 2021. december 2‑i Bizottság és GMB Glasmanufaktur Brandenburg kontra Xinyi PV Products [Anhui] Holdings ítélet, C‑884/19 P és C‑888/19 P, EU:C:2021:973, 104. pont).

A.      A felek érvei

217    Az első fokon előterjesztett hatodik jogalapjával az ISU lényegében azt állítja, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a választottbírósági szabályok megerősítik az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok cél általi versenykorlátozó jellegét.

218    A megállapodásban kikötött választottbírósági mechanizmus kötelező igénybevétele ugyanis a vitarendezés általánosan elfogadott módszerének minősül. Ezenkívül a jelen ügyben a TAS alapvető szerepet játszik a sportszabályok egységes alkalmazásában. Az ISU korábbi belső jogorvoslati mechanizmusához képest végeredményben előrelépést jelent az, hogy hatáskört ruháztak az azon közigazgatási eljárásban közreműködő ezen szervre (a TAS‑ra), amelynek során a Bizottság a vitatott határozatot elfogadta. Végül az érdekelteknek lehetőségük van arra, hogy az említett szerv által hozott ítéletek elismerését és végrehajtását a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok előtt vitassák, amelyek jogosultak arra, hogy az uniós versenyszabályok értelmezésére irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket terjesszenek a Bíróság elé.

219    Általánosabban, a Bizottság erre vonatkozó értékelései nem relevánsak, mivel ezen intézmény maga is elismeri, hogy a választottbírósági szabályok önmagukban nem jogsértőek.

220    Az első fokon előterjesztett hetedik jogalapjával az ISU lényegében azt állítja, hogy a Bizottság nem volt jogosult arra, hogy korrekciós intézkedéseket írjon elő vele szemben a választottbírósági szabályokra vonatkozóan, mivel nem áll fenn kapcsolat e szabályok, valamint az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok között.

B.      A Bíróság álláspontja

221    Amint az a jelen ítélet 199. és 204. pontjából következik, a Bizottság a vitatott határozat (270)–(277), (282) és (283) preambulumbekezdésében helyesen támaszkodott az ezen ítélet 188–198. pontjában felidézett követelményekre azon következtetésének alátámasztása érdekében, amely szerint a választottbírósági szabályok – a jogi és gazdasági összefüggésükben, illetve a tartalmukra, a végrehajtásuk feltételeire, valamint a hatályukra tekintettel – megerősítik az e szövetséget az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok alapján megillető, kötelezettségek, korlátok és megfelelő bírósági felülvizsgálat alá nem eső jogkörök cél általi versenykorlátozó jellegét.

222    Az ISU által hivatkozott érvek egyike alapján sem lehet arra következtetni, hogy e következtetés bármilyen hibában szenvedne, még kevésbé nyilvánvaló hibában.

223    E tekintetben ugyanis egyrészt a vitatott határozatnak a jelen ítélet 216. pontjában említett preambulumbekezdéseiből az következik, hogy a választottbírósági szabályok kötelező és kizárólagos jelleggel a TAS joghatósága alá utalják az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok alkalmazásával kapcsolatos vitákat, a TAS pedig olyan választottbíróság, amelynek ítéletei a Tribunal fédéral (szövetségi bíróság) vizsgálhatja felül. A Bizottság többek között kifejti, hogy az e bíróság által ezen ítéletek felett gyakorolható felülvizsgálat során kizárt azon kérdés vizsgálata, hogy ezen ítéletek megfelelnek‑e a közrendi rendelkezéseknek, így az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikknek. Ezenkívül megjegyzi, hogy a Tribunal fédéral (szövetségi bíróság) nem tagállami bíróság, hanem az Unió bírósági rendszerén kívüli bíróság, amely e tárgyban nem terjeszthet előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság elé. Végül pontosítja, hogy a Tribunal fédéral (szövetségi bíróság) ítélkezési gyakorlata szerint a sportolóknak gyakorlatilag nincs más választásuk, mint hogy elfogadják, hogy az ISU‑val szembeni jogvitáik a TAS joghatósága alá tartozzanak, hacsak nem mondanak le az ISU vagy az ISU‑ban tagsággal rendelkező nemzeti korcsolyázó szövetségek által szervezett versenyeken való részvételről, tehát végső soron szakmájuk gyakorlásáról.

224    Másrészt a választottbírósági szabályok kizárják annak lehetőségét, hogy a kérelmezők – azaz olyan sportolók, akik eltiltó határozat címzettjei, vagy olyan szervezetek vagy vállalkozások, amelyek tervezett nemzetközi gyorskorcsolyaverseny előzetes engedélyezését megtagadó határozat címzettjei – ugyanúgy kérhessék biztosítási intézkedések elrendelését az illetékes választottbíróságtól, ahogyan azon nemzeti bíróságoktól kérhetik, amelyeknek adott esetben dönteniük kell a választottbíróság által hozott ítéletek végrehajtásáról. A Bizottság továbbá pontosítja, hogy általában az ISU és az abban tagsággal rendelkező nemzeti korcsolyázó szövetségek hajthatják végre ezen ítéleteket, és e célból nincs szükség a nemzeti bíróságok közreműködésére.

225    Márpedig az ISU nem ad elő egyetlen olyan pontos és alátámasztott érvet sem, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy e különböző megállapítások téves ténybeli alapon, illetve egy vagy több nyilvánvaló értékelési hibán alapulnak. Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy e megállapítások némelyike – így például azok, amelyek szerint a TAS ítéletei nem terjeszthetők olyan bíróság elé, amely adott esetben az EUMSZ 267. cikk szerinti eljárás kezdeményezésével biztosítani tudná az uniós jog közrendi rendelkezéseinek tiszteletben tartását – helyesek, míg más megállapítások – így például azok, amelyek szerint a jelen ügyben szóban forgó választottbírósági mechanizmust az ISU a gyakorlatban egyoldalúan írja elő a sportolók számára – e tekintetben megegyeznek az Emberi Jogok Európai Bíróságának megállapításaival (EJEB, 2018. október 2., Mutu és Pechstein kontra Svájc, CE:ECHR:2018:1002JUD004057510, 109–115. §).

226    Ezért a hatodik jogalap nem megalapozott.

227    A hetedik jogalapot illetően emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben a Bizottság megállapítja az EUMSZ 101. vagy EUMSZ 102. cikk megsértését, hatáskörrel rendelkezik arra, hogy határozatban kötelezze az érintett vállalkozásokat vagy vállalkozások társulásait e jogsértés megszüntetésére (lásd ebben az értelemben: 1983. március 2‑i GVL kontra Bizottság ítélet, 7/82, EU:C:1983:52, 23. pont), és e célból minden olyan korrekciós intézkedést meghozatalára kötelezze őket, amely arányos az említett jogsértéssel, és szükséges annak tényleges megszüntetéséhez (2010. június 29‑i Bizottság kontra Alrosa ítélet, C‑441/07 P, EU:C:2010:377, 39. pont).

228    A jelen ügyben a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a választottbírósági szabályok megerősítik a vitatott határozat 1. cikkében megállapított jogsértést azáltal, hogy megnehezítik a TAS azon választottbírósági ítéleteinek az uniós versenyjog alapján történő bírósági felülvizsgálatát, amelyeket az ISU által – a számára az előzetes engedélyezési és részvételi szabályok által biztosított diszkrecionális jogkör alapján – elfogadott határozatokat követően hozott.

229    Ezenkívül az ISU, amely mindössze az e különböző szabályok közötti kapcsolat hiányára hivatkozik tévesen, nem vitatja eredményesen a választottbírósági szabályokkal kapcsolatban a Bizottság által előírt korrekciós intézkedések szükségességére vonatkozó bizottsági értékelést.

230    E körülmények között a hetedik jogalap sem megalapozott.

231    Következésképpen a keresetet el kell utasítani annyiban, amennyiben azt a megtámadott ítélet még nem utasította el.

 VI.      A költségekről

232    A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, vagy ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

233    E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése szerint – amely ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

234    Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (2) bekezdése értelmében, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is megfelelően alkalmazni kell, több pervesztes fél esetén a Bíróság határoz a költségek megosztásáról.

235    A jelen ügyben az ISU pervesztes lett mind a C‑124/21. P. sz. ügyben, mind pedig a T‑93/18. sz. ügy Bíróság által hivatkozott részében.

236    Egyébiránt M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes – jóllehet második jogalapjuk eredménytelennek bizonyult – kérelmeik tekintetében pernyertesek lettek.

237    E körülmények között a Bizottság, M. J. H. Tuitert, N. Kerstholt és az EU Athletes kérelmének megfelelően az ISU‑t kell kötelezni a C‑124/21. P. sz. ügyben, valamint a T‑93/18. sz. ügy a Bíróság által hivatkozott részében felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1)      A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2)      A Bíróság a csatlakozó fellebbezésnek helyt ad.

3)      A Bíróság az Európai Unió Törvényszéke 2020. december 16‑i International Skating Union kontra Bizottság (T‑93/18, EU:T:2020:610) ítéletét hatályon kívül helyezi azon részében, amennyiben az részben megsemmisítette az EUMSZ 101. cikk és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT/40208 – „A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség részvételi szabályai” ügy) 2017. december 8‑án hozott C(2017) 8230 final európai bizottsági határozat 2. cikkét.

4)      A T‑93/18. sz. ügyben előterjesztett keresetet elutasítja azon részében, amelyben a jelen rendelkező rész 3. pontjában hivatkozott ítéletben még nem utasították el.

5)      A Bíróság az International Skating Uniont kötelezi a C‑124/21. P. sz. ügyben és a T‑93/18. sz. ügynek a jelen rendelkező rész 4. pontjában említett részében felmerült költségek viselésére.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: angol.