A Dioikitiko Protodikeio Thessalonikis (Görögország) által 2024. január 30-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem – WI kontra Anexartiti Archi Dimoison Esodon

(C-73/24. sz. ügy, Keladis II¹ )

Az eljárás nyelve: görög

A kérdést előterjesztő bíróság

Dioikitiko Protodikeio Thessalonikis

Az alapeljárás felei

Felperes: WI

Alperes: Anexartiti Archi Dimoison Esodon

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

Abban az esetben, ha megalapozott kétség vetődik fel azzal kapcsolatban, hogy a behozott áru bejelentett vámértéke megfelel-e az áru tényleges ügyleti értékének, de utólagos ellenőrzés útján nem határozható meg az ügyleti érték a 2913/92 rendelet¹ 30. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjában (azonos és hasonló termékek ügyleti értéke) és a 952/2013 rendelet² 74. cikkének (2) bekezdésében említett módszerek alapján, mivel egyrészt az árukat nem foglalták le, tehát lehetetlen azok fizikai ellenőrzése, másrészt pedig az áruknak a behozatali vám-árunyilatkozatot kísérő okmányokban szereplő leírása általános és pontatlan, összeegyeztethető-e a 2913/92 rendelet 30. cikke (2) bekezdésének c) pontjában és a 952/2013 rendelet 74. cikke (2) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezésekkel egy olyan közigazgatási gyakorlat, amely szerint az e rendelkezésekben előírt „deduktív módszer” alkalmazása során az áruk piaci értéke meghatározásának alapjaként az Unió csalás elleni programja (AFIS) automatizált nyomon követési programjában (AMT) megállapított és statisztikai módszerekkel meghatározott úgynevezett „belépési árakat” kell használni?

Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén: használhatók-e a fent említett „belépési árak” a 2913/92 rendelet 30. és 31. cikkében, valamint a 952/2013 rendelet 74. cikkének (1)–(3) bekezdésében leírt bármely más módszer alkalmazása során? Különösen egyrészt a 2913/92 rendelet 31. cikke és a 952/2013 rendelet 74. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „tartalékmódszer” alkalmazását jellemző észszerű rugalmasságra, másrészt pedig a vámértéknek minimum vámértékek alapján történő meghatározására vonatkozó, a „tartalékmódszer” által megkövetelt kifejezett tilalomra (a Közösségi Vámkódex 31. cikke (2) bekezdésének g) pontja és a 2015/2447 rendelet¹ 144. cikke (2) bekezdésének g) pontja) figyelemmel?

A mindkét előző kérdésre adandó nemleges esetén: lehetővé teszi-e az uniós jog a meg nem fizetett héa olyan importőrrel szembeni felszámításának mellőzését, amelyről később megállapítást nyer, hogy (rendszeresen) a kereskedelmi szempontból érvényes életképes minimumáraknál alacsonyabb árakon importált árukat, ha a vámhatóságok az utólagos ellenőrzés során nem tudják a behozott áruk vámértékét a 2913/92 rendelet 30. és 31. cikkében, valamint a 952/2013 rendelet 74. cikkének (1)–(3) bekezdésében leírt módszerek valamelyike alapján meghatározni, vagy ilyen esetben végső soron lehetőség van e héának a statisztikailag meghatározott, elfogadható minimumárak alapján történő felszámítására, amint azt a Bizottság már elismerte a saját forrásokban bekövetkező veszteség egy olyan tagállamnak való betudása esetében, amely nem végezte el a megfelelő vámellenőrzéseket (lásd: 2022. március 8-i Bizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C-213/19, EU:C:2022:167)?

A fenti második vagy harmadik kérdésre adandó igenlő választ esetén: a statisztikailag meghatározott minimumáraknak olyan behozatalokat kell-e tükrözniük, amelyek az ellenőrzött behozatalokkal azonos időszak vagy ahhoz közeli időszakok alatt történtek, és ha igen, a statisztikai eredmény meghatározásához felhasznált behozatal és az ellenőrzött behozatalok között maximálisan milyen hosszú idő telhet el (például analógia útján alkalmazható lehet-e a 2454/93 rendelet¹ 152. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 2015/2447/EK rendelet 142. cikkének (2) bekezdésében előírt 90 nap)?

Abban az esetben, ha a „belépési áraknak” a behozott áruk piaci értéke meghatározása céljából történő felhasználásával kapcsolatban az első három kérdés legalább egyikére igenlő választ kell adni: abban az esetben, ha a behozatal során a 2913/92 rendelet 81. cikkében és a 952/2013 rendelet 177. cikkében előírt eljárást alkalmazták annak érdekében, hogy az áruk TARIC-kódjainak csoportosításával egyszerűsítsék a vám-árunyilatkozatok kitöltésére irányuló eljárást, összeegyeztethető-e az önkényes vagy fiktív vámértékek meghatározása tilalmának elvével az olyan közigazgatási gyakorlat, amely szerint az egyes behozatali vám-árunyilatkozatok keretében behozott valamennyi áru vámértékét azon adott termék tekintetében meghatározott „belépési ár” alapján számítják ki, amelynek TARIC-kódja szerepel a behozatali vám-árunyilatkozatban, mivel úgy kell tekinteni, hogy a vámhatóságot a 2015/2447 rendelet 222. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében köti az importőr által végzett csoportosítás, vagy épp ellenkezőleg, az egyes termékek értékét a saját vámtarifaszámuk alapján kell meghatározni, még akkor is, ha a kód nem szerepel a behozatali vám-árunyilatkozatban, annak érdekében, hogy el lehessen kerülni az önkényes vám kivetésének kockázatát?

____________

¹ A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.

¹ A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL 1992. L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.).

¹ Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9–i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 269., 1. o.).

¹ Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. november 24-i (EU) 2015/2447 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2015. L 343., 558. o.

¹ A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL 1993. L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.