A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK VÉGZÉSE
(első tanács)
2007. április 20.
F‑13/07. sz. ügy
L
kontra
Európai Gyógyszerügynökség (EMEA)
„Tisztviselők – Rokkantság – Rokkantsági bizottság – Összehívás megtagadása – Nyilvánvaló elfogadhatatlanság”
Tárgy: Az EK 236. és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben L az EMEA‑nek a rokkantsági bizottság összehívása iránti kérelmét elutasító 2006. március 31‑i határozata és – amennyiben szükséges – az említett határozattal szemben benyújtott panaszát elutasító 2006. október 25‑i határozata megsemmisítését kéri.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet – mint nyilvánvalóan alaptalant – elutasítja. A felek maguk viselik saját költségeiket.
Összefoglaló
1. Eljárás – Indokolt végzéssel hozott határozat – Feltételek
(Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 111. cikk; 2004/752 tanácsi határozat, 3. cikk, (4) bekezdés)
2. Tisztviselők – Kereset – Előzetes közigazgatási panasz – Határidők
(Személyzeti szabályzat, 90. cikk, (2) bekezdés)
1. Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 11. cikkében szereplő nyilvánvaló elfogadhatatlanság esete nemcsak azokra a helyzetekre alkalmazandó, amikor az elfogadhatóságra vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyása annyira magától értetődő és szembeötlő, hogy nem hozható fel megalapozott érv az elfogadhatóság alátámasztására, hanem azokra a helyzetekre is, amikor az ügy iratai alapján az eljáró bírói szerv – mivel úgy gondolja, hogy az iratok megadják a kellő tájékoztatást – teljesen meg van győződve a kereset elfogadhatatlanságáról, különösen azon tény miatt, hogy a kereset nem veszi figyelembe az állandó ítélkezési gyakorlatban meghatározott követelményeket, és ezenfelül úgy ítéli meg, hogy e tekintetben tárgyalás tartásával sem lehetne új tényekről tudomást szerezni. Ebben az esetben a kereset végzéssel történő elutasítása nemcsak hozzájárul a pergazdaságossághoz, hanem a felpereseket is megkíméli azoktól a költségektől, amelyekkel a tárgyalás tartása járna.
(lásd a 20. és 21. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék F‑87/06. sz., Manté kontra Tanács ügyben 2007. március 27‑én hozott végzésének (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 16. pontja.
2. Az adminisztráció valamely határozatának a tisztviselő képviselőjének minősülő személlyel – például a házastársával – való közlése elindítja a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében szereplő három hónapos panaszbenyújtási határidő folyását. E tekintetben nincs jelentősége annak az időpontnak, amikor a tisztviselő ténylegesen tudomást szerez a határozatról, amely időpont véletlenszerű, magánjellegű, valamint az adminisztrációnak a határozat közlésekor tanúsított gondosságától független és számára bizonyíthatatlan körülményektől függ.
(lásd a 30. és 32. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑196/95. sz., H kontra Bizottság ügyben 1997. június 3‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑133. o. és II‑403. o.) 32–35. pontja.