A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített kilencedik tanács)
2021. szeptember 29.(*)
„Verseny – Kartellek – Az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorok piaca – Az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének megsértését megállapító határozat – Az árak összehangolása az egész EGT‑ben – A leányvállalat által elkövetett jogsértés anyavállalatnak való betudása – 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás – A jogsértés súlya – A bírság összegének visszaesés miatti növelése – Arányosság – Korlátlan felülvizsgálati jogkör”
A T‑341/18. sz. ügyben,
a Nec Corp. (székhelye: Tokió [Japán], képviselik: O. Brouwer és A. Pliego Selie ügyvédek, valamint R. Bachour solicitor)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: A. Cleenewerck de Crayencour, L. Wildpanner és F. van Schaik, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az elsődlegesen az [EUMSZ] 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.40136 – „kondenzátorok” ügy) 2018. március 21‑én hozott C(2018) 1768 final bizottsági határozat annyiban történő megsemmisítése iránt, amennyiben e határozat megállapítja, hogy a felperes személyesen részt vett a jogsértésben, és másodlagosan a vele szemben kiszabott bírságok törlése, illetve összegük csökkentése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács),
tagjai: M. J. Costeira elnök (előadó), D. Gratsias, M. Kancheva, Berke B. és T. Perišin bírák,
hivatalvezető: E. Artemiou tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2020. október 12‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet(1)
A jogvita előzményei
A felperes és az érintett ágazat
1 A felperes, a NEC Corp. Japánban székhellyel rendelkező társaság, amely tantál‑elektrolitkondenzátorokat gyárt és értékesít.
2 2009. augusztus 1‑jétől 2013. január 31‑ig a felperes 100%‑os részesedéssel rendelkezett a NEC Tokin Corporation – később Tokin Corp. – tőkéjében.
3 A szóban forgó jogsértés az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorokat érinti. A kondenzátorok olyan elektromos alkotóelemek, amelyek elektromos mezőben elektrosztatikus módon villamos energiát tárolnak. Az elektrolitkondenzátorokat szinte minden elektronikus termékben használják, így személyi számítógépekben, táblagépekben, telefonokban, légkondicionálókban, hűtőgépekben, mosógépekben, gépjárműipari termékekben és ipari készülékekben. Az ügyfélkör tehát igen változatos. Az elektrolitkondenzátorok, közelebbről az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorok olyan termékek, amelyeknek az ára fontos versenytényező.
A közigazgatási eljárás
4 2013. október 4‑én a Panasonic és leányvállalatai a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2006. C 298., 17. o.; a továbbiakban: 2006. évi engedékenységi közlemény) 14. és 15. pontja alapján marker iránti kérelmet nyújtottak be az Európai Bizottsághoz, információkat szolgáltatva feltételezett jogsértés fennállásáról az elektrolitkondenzátorok ágazatában.
5 2014. március 28‑án a Bizottság [az EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 18. cikke alapján információkat kért több, az elektrolitkondenzátorok ágazatában működő vállalkozástól, többek között a felperestől.
6 2014. május 21‑én a felperes a Tokinnal együtt a 2006. évi engedékenységi közlemény alapján a bírság összegének csökkentése iránti kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz.
7 2015. november 4‑én Bizottság kifogásközlést fogadott el, amelyet többek között a felpereshez is címzett.
8 A Bizottság a kifogásközlés címzettjeit, köztük a felperest, a 2016. szeptember 12. és 14. között tartott meghallgatáson hallgatta meg.
A megtámadott határozat
9 2018. március 21‑én a Bizottság az [EUMSZ] 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.40136 – „kondenzátorok” ügy) meghozta a C(2018) 1768 final határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat).
A jogsértés
10 A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította az EUMSZ 101. cikkbe és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 53. cikkébe ütköző egységes és folyamatos jogsértés fennállását az elektrolitkondenzátorok ágazatában, amely jogsértésben kilenc vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport, vagyis az Elna, a Hitachi AIC, a Holy Stone, a Matsuo, a Nichicon, a Nippon Chemi‑Con, a Rubycon, a Sanyo (vagyis a Sanyo és a Panasonic együtt), a Tokin és a felperes – együtt: NEC Tokin – vett részt (a továbbiakban együtt: a kartell résztvevői) (a megtámadott határozat (1) preambulumbekezdése és 1. cikke).
11 A Bizottság lényegében megállapította, hogy a szóban forgó jogsértés 1998. június 26. és 2012. április 23. között az EGT egész területén megvalósult, és olyan megállapodásokból és/vagy összehangolt magatartásokból állt, amelyek célja az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorok szállítására vonatkozó árpolitikák összehangolása volt (a megtámadott határozat (1) preambulumbekezdése).
12 A kartellt lényegében olyan többoldalú találkozók révén szervezték meg, amelyeket általában Japánban tartottak havonta vagy kéthavonta az értékesítési felsővezetők szintjén, és hathavonta a vezetők szintjén, beleértve az elnököket is (a megtámadott határozat (63), (68) és (738) preambulumbekezdése).
13 A többoldalú találkozókat először is 1998 és 2003 között „az elektrolitkondenzátor(ok) köre”, „az elektrolitkondenzátorok konferenciája” vagy „ECC‑találkozók” néven szervezték meg. A találkozókat ezt követően 2003 és 2005 között „alumínium‑tantál konferencia”, „az alumínium‑ vagy tantálkondenzátorok csoportja” vagy „ATC‑találkozók” néven szervezték meg. Végül 2005 és 2012 között „piackutatási csoport”, „marketingcsoport” vagy „MK‑találkozók” néven szervezték meg őket. Az MK‑találkozókkal párhuzamosan – és azokat kiegészítve – 2006 és 2008 között „a költségek növekedése” vagy „a kondenzátorok emelése” néven találkozókat (a továbbiakban: CUP‑találkozók) szerveztek (a megtámadott határozat (69) preambulumbekezdése).
14 E többoldalú találkozók mellett a kartell résztvevői szükség szerint kétoldalú és háromoldalú ad hoc kapcsolatokat is fenntartottak (a megtámadott határozat (63), (75) és (739) preambulumbekezdése).
15 A versenyellenes információcsere keretében a kartell résztvevői lényegében az alkalmazott árakra és a jövőbeli árakra, a jövőbeni árcsökkentésekre és e csökkentések tartományaira, továbbá a kínálatra és a keresletre – ideértve a jövőbeli kínálatot és keresletet is – vonatkozó információkat cseréltek, és bizonyos esetekben ármegállapodásokat kötöttek, amelyeket alkalmaztak és követtek (a megtámadott határozat (62), (715), (732) és (741) preambulumbekezdése).
16 A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a kartell résztvevőinek magatartása a megállapodás és/vagy összehangolt magatartás egyik formájának minősül, amely közös célkitűzésre, vagyis arra irányult, hogy elkerüljék az árversenyt, és összehangolják jövőbeni magatartásukat az elektrolitkondenzátorok értékesítésével kapcsolatban, ezáltal csökkentve a piaci bizonytalanságot (a megtámadott határozat (726) és (731) preambulumbekezdése).
17 A Bizottság megállapította, hogy e magatartásnak egységes versenyellenes célja volt (a megtámadott határozat (743) preambulumbekezdése).
A Tokin és a felperes felelőssége
18 A Bizottság megállapította a Tokin felelősségét a kartellben 2003. január 29. és 2012. április 23. között való közvetlen részvétele miatt, kivéve a CUP‑találkozókat illetően (a megtámadott határozat (944) és (1022) preambulumbekezdése, valamint 1. cikkének e) pontja).
19 Ezenkívül a Bizottság megállapította a felperes mint anyavállalat felelősségét, amely vállalkozás a 2009. augusztus 1‑jétől 2012. április 23‑ig tartó időszakban a Tokin teljes tőkéjével rendelkezett, kivéve a CUP‑találkozókat illetően (a megtámadott határozat (945) és (1022) preambulumbekezdése, valamint 1. cikkének e) pontja).
A felperessel szemben kiszabott bírságok
20 A megtámadott határozat 2. cikkének f) és h) pontja egyrészt 5 036 000 euró összegű bírságot szabott ki a Tokinnal szemben a felperessel „együttesen és egyetemlegesen”, másrészt pedig 2 595 000 euró összegű bírságot szabott ki a felperessel szemben.
A bírságok összegének kiszámítása
21 A bírságok összegének kiszámításakor a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatásban (HL 2006. C 210., 2. o.; a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) kifejtett módszert követte (a megtámadott határozat (980) preambulumbekezdése).
22 Először is a felperessel szemben kiszabott bírságok alapösszegének meghatározása érdekében a Bizottság a 2006. évi iránymutatás 13. pontjának megfelelően a jogsértésben való részvétel utolsó teljes évében teljesített eladások értékét vette figyelembe (a megtámadott határozat (989) preambulumbekezdése).
23 A Bizottság az eladások értékét az alumínium‑ és tantál‑elektrolitkondenzátorok EGT‑ben letelepedett ügyfelek részére történő értékesítése alapján számította ki (a megtámadott határozat (990) preambulumbekezdése.
24 Ezenkívül a Bizottság az eladások releváns értékét a két termékkategória, vagyis az alumínium‑elektrolitkondenzátorok és a tantál‑elektrolitkondenzátorok tekintetében külön számította ki, és az időtartam alapján eltérő szorzókat alkalmazott azokra (a megtámadott határozat (991) preambulumbekezdése).
25 A felperest illetően a Bizottság az időtartam vonatkozásában 2,72‑es szorzót alkalmazott, amely a 2009. augusztus 1. és 2012. április 23. közötti időszaknak felelt meg (a megtámadott határozat (1007) preambulumbekezdésének 1. táblázata).
26 A Bizottság az eladások értékének a jogsértés súlya címén figyelembe veendő arányát 16%‑ban állapította meg. E tekintetben úgy ítélte meg, hogy az árak összehangolására irányuló horizontális „megállapodások” jellegüknél fogva az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének legsúlyosabb megsértései közé tartoznak, és hogy a kartell az EGT egész területére kiterjedt (a megtámadott határozat (1001)–(1003) preambulumbekezdése).
27 A Bizottság a 2006. évi iránymutatás 25. pontja alapján a kiszabott bírság kellően elrettentő jellegének biztosítása érdekében 16%‑os kiegészítő összeget alkalmazott (a megtámadott határozat (1009) preambulumbekezdése).
28 A Bizottság ennélfogva a Tokinnal szemben – a felperessel szemben együttesen és egyetemlegesen – kiszabandó bírság alapösszegét 6 108 000 euróban állapította meg (a megtámadott határozat (1010) preambulumbekezdésének 2. táblázata).
29 Másodszor, ami a bírságok alapösszegének kiigazítását illeti, a Bizottság egyrészt enyhítő körülmények címén a Tokin és a felperes esetében a bírság alapösszegét 3%‑kal csökkentette azzal az indokkal, hogy a CUP‑találkozókon való részvételük nem nyert bizonyítást, és semmi nem bizonyítja, hogy azokról tudomásuk lett volna (a megtámadott határozat (1022) preambulumbekezdése).
30 Másrészt a Bizottság úgy vélte, hogy a szóban forgó jogsértés elkövetésének időpontjában a felperes felelősségét már megállapították egy versenyellenes magatartásért, amely az 1998. július 1‑jétől 2002. június 15‑ig tartó időszakban a „számítógépekre/szerverekre szakosodott nagy eredetiberendezés‑gyártók (OEM‑ek)” között az árak összehangolására irányult. Ezen első jogsértést az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/38.511– DRAM‑ügy) 2010. május 19‑én hozott C(2011) 180/09 final bizottsági határozat (a továbbiakban: DRAM‑határozat) állapította meg. Következésképpen a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperes esetében a bírság alapösszegét visszaesés mint súlyosító körülmény címén 50%‑kal meg kell emelni (a megtámadott határozat (1011)–(1013) preambulumbekezdése).
31 Harmadszor a Bizottság a Tokin és a felperes esetében a 2006. évi engedékenységi közlemény alapján tanúsított együttműködésükért 15%‑kal csökkentett minden olyan bírságösszeget, amelyet egyébként velük szemben a jogsértés miatt kiszabtak volna (a megtámadott határozat (1104) és (1105) preambulumbekezdése).
32 A Bizottság ennélfogva a Tokinnal és a felperessel szemben kiszabott bírságok teljes összegét 16 445 000 euróban állapította meg (a megtámadott határozat (1139) preambulumbekezdésének 3. táblázata).
[omissis]
Az eljárás és a felek kérelmei
34 A Törvényszék Hivatalához 2018. május 31‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
35 A Bizottság 2018. szeptember 26‑án nyújtotta be ellenkérelmét a Törvényszék Hivatalához.
36 A választ és a viszonválaszt a Törvényszék Hivatalához 2018. november 22‑én, illetve 2019. január 29‑én nyújtották be.
37 A Törvényszék második tanácsának javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikke alapján úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.
38 Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele módosult, az eljárási szabályzat 27. cikkének (5) bekezdése alapján az előadó bírót a kibővített kilencedik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.
39 Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (kibővített kilencedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzat 89. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez. A felek e kérdésekre az előírt határidőn belül válaszoltak, és a Törvényszék a 2020. október 12‑i tárgyaláson meghallgatta a szóbeli előadásaikat és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszaikat.
40 Berke B. bíró 2021. augusztus 1‑jén bekövetkezett halálát követően azon három bíró, akiknek az aláírása szerepel a jelen ítéleten, az eljárási szabályzat 22. cikkének és 24. cikke (1) bekezdésének megfelelően folytatta a tanácskozásokat.
41 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– elsődlegesen semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkének e) pontját annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy a felperes személyesen részt vett a megtámadott határozatban említett jogsértésben;
– másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkének h) pontját annyiban, amennyiben az – kizárólag vele szemben – a visszaesés miatt emelt összegű bírságot szab ki;
– harmadlagosan csökkentse a megtámadott határozat 2. cikkének f) és h) pontjában vele szemben kiszabott bírságok összegét;
– kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.
42 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
A jogkérdésről
43 A felperes mind az elsődlegesen előterjesztett, a megtámadott határozat részleges megsemmisítésére irányuló kérelmének, mind a másodlagosan előterjesztett, a vele szemben kiszabott bírságok törlése vagy összegének csökkentése iránti kérelmének alátámasztása érdekében három jogalapra hivatkozik. E jogalapok a Bizottság által elkövetett különböző – az első jogalapot illetően a bírság összegének visszaesés miatti növelésével, a második jogalapot illetően a felperes jogsértésért való felelősségének minősítésével, a harmadik jogalapot illetően pedig a felperessel szemben kiszabott bírságok összegének kiszámításával kapcsolatos – hibákra és jogsértésekre vonatkoznak.
A megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelmekről
[omissis]
Az első, a bírság összegének visszaesés címén való növelésére vonatkozó jogalapról
70 Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat 2. cikkének h) pontja, amennyiben vele szemben visszaesés miatt megemeli a bírság összegét, téves jogalkalmazást és mérlegelési hibát tartalmaz, valamint sérti az indokolási kötelezettséget és az arányosság elvét. E jogalap lényegében két részből áll.
[omissis]
74 A Bizottság vitatja ezen érveket.
75 Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a visszaesés egyes nemzeti jogrendekben elfogadott fogalma magában foglalja, hogy valamely személy új jogsértést követ el, miután hasonló jogsértésért korábban már szankcionálták (lásd: 2014. december 12‑i Eni kontra Bizottság ítélet, T‑558/08, EU:T:2014:1080, 275. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
76 Az uniós versenyjog megsértése esetén a bírság alapösszege növelhető, ha a Bizottság súlyosító körülményeket állapít meg. A súlyosító körülmények egyike a visszaesés, amelyet a 2006. évi iránymutatás 28. pontjának első franciabekezdése akként határoz meg, mint ugyanolyan vagy hasonló jogsértés folytatása vagy megismétlése azután, hogy a Bizottság vagy valamely nemzeti versenyhatóság megállapította, hogy a szóban forgó vállalkozás megsértette az EUMSZ 101. vagy az EUMSZ 102. cikk rendelkezéseit. Ilyen esetben a bírság alapösszegét megállapított jogsértésenként legfeljebb 100%‑kal lehet emelni.
77 A visszaesés figyelembevétele arra irányul, hogy magatartásuk megváltoztatására késztesse az olyan vállalkozásokat, amelyek hajlamosak a versenyszabályok megsértésére. A Bizottság ezért minden esetben figyelembe veheti az ilyen hajlamra utaló valószínűsítő körülményeket, beleértve például a kérdéses jogsértések között eltelt időt is (lásd: 2011. június 7‑i Arkema France és társai kontra Bizottság ítélet, T‑217/06, EU:T:2011:251, 294. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
78 A jelen ügyben, amint az a megtámadott határozat 2. cikkének h) pontjából kitűnik, a Bizottság a felperes esetében visszaesés miatt növelte a bírság összegét. E tekintetben a megtámadott határozat (1011)–(1013) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó jogsértés elkövetésének időpontjában a DRAM‑határozatban már megállapították a felperes felelősségét egy versenyellenes magatartásért. Következésképpen a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperes esetében a bírság alapösszegét visszaesés címén 50%‑kal kell növelni (lásd a fenti 30. pontot).
79 A felperes érveit e megfontolásokra figyelemmel kell megvizsgálni.
– Az első jogalap amiatti téves jogalkalmazásra alapított első részéről, hogy a bírság összegének visszaesés miatti emelése ellentétes a felperes felelősségének származékos jellegével
80 A felperes azzal érvel, hogy a bírság összegének visszaesés miatti emelése ellentétes a Tokin anyavállalataként fennálló felelősségének származékos jellegével.
81 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az anyavállalat felelőssége teljes mértékben származékos, amennyiben kizárólag a leányvállalata jogsértésben való közvetlen részvételén alapul. Ebben az esetben e felelősség az említett leányvállalat jogsértő magatartásából ered, amely magatartást az e társaságok képezte gazdasági egységre tekintettel betudják az anyavállalatnak. Következésképpen az anyavállalat felelőssége szükségképpen a leányvállalata által elkövetett jogsértést megvalósító tényállástól függ, amely tényálláshoz a felelőssége elválaszthatatlanul kapcsolódik (2017. április 27‑i Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 61. pont).
82 A Bíróság ezen okból fejtette ki, hogy olyan helyzetben, amelyben az anyavállalat felelőssége tisztán a leányvállalatának felelősségéből származik, és amelyben semmilyen más tényező nem jellemzi egyedileg az anyavállalatnak felrótt magatartást, ezen anyavállalat felelőssége nem haladhatja meg a leányvállalatának felelősségét (lásd: 2017. január 19‑i Bizottság kontra Total és Elf Aquitaine ítélet, C‑351/15 P, EU:C:2017:27, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
83 A Bíróság ugyanezen indokok alapján kifejtette, hogy olyan helyzetben, ahol semmilyen tényező nem jellemzi egyedileg az anyavállalatnak felrótt magatartást, a leányvállalattal szemben az anyavállalatával egyetemlegesen kiszabott bírság összegének csökkentését főszabály szerint az anyavállalatra is ki kell terjeszteni az előírt eljárásjogi feltételek fennállása esetén (lásd: 2017. április 27‑i Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
84 Szintén ezen ítélkezési gyakorlatból következik azonban az, hogy az anyavállalatra jellemző sajátos tényezők indokolhatják e társaság, illetve a leányvállalat felelősségének eltérő értékelését, jóllehet az előbbi társaság felelőssége kizárólagosan az utóbbi társaság jogsértő magatartásán alapul (lásd ebben az értelemben: 2017. április 27‑i Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 74. pont).
85 E tekintetben egy olyan vállalatcsoport legfelső szintű anyavállalatának felelősségét érintő ügyben, amelynek néhány társasága közvetlenül részt vett a kartellekben, a Bíróság már kimondta, hogy az a körülmény, hogy bizonyos társaságokkal szemben elévülés miatt már nem szabhatók ki szankciók, nem képezi akadályát annak, hogy eljárást folytassanak az ugyanazon versenyellenes cselekményekért e társaságokkal együtt személyesen és egyetemlegesen felelősnek tekintett valamely más társasággal szemben, ha e társaság tekintetében az elévülés nem következett be (2017. április 27‑i Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ítélet, C‑516/15 P, EU:C:2017:314, 71., 75. és 76. pont).
86 Ami közelebbről a bírság összegének visszaesés miatti növelését illeti, a Törvényszék már kimondta, hogy noha valamely vállalkozás piaci magatartásának egysége indokolja, hogy a versenyszabályok megsértése esetén főszabály szerint a jogsértés időtartama alatt a vállalkozás részét képező különböző társaságok mindegyikét egyetemlegesen ugyanolyan összegű bírság megfizetésére kötelezzék, kivételt lehet tenni súlyosító vagy enyhítő körülmények esetén, illetve általánosabban olyan, a bírság alapösszegének kiigazítását indokoló körülmények fennállása esetén, amelyek csak bizonyos társaságok esetében állnak fenn, a többi társaság esetében nem. Így a Törvényszék ez alapján megállapította, hogy egy olyan jogalany, amely esetében a visszaesést mint súlyosító körülményt nem állapították meg, nem tehető egyetemlegesen felelőssé egy olyan másik jogalannyal együtt, amely esetében e körülményt megállapították, a bírság azon részének megfizetésért, amely a visszaesés címén alkalmazott növelésnek felel meg (lásd ebben az értelemben: 2014. január 23‑i Evonik Degussa és AlzChem kontra Bizottság ítélet, T‑391/09, nem tették közzé, EU:T:2014:22, 271. pont).
87 A Törvényszék azt is kimondta, hogy az anyavállalat vagy a leányvállalat helyzetének sajátos körülményei eltérő összegekhez vezethetnek például akkor, ha a visszaesést mint súlyosító körülményt az anyavállalattal szemben figyelembe veszik, a leányvállalattal szemben azonban nem (lásd ebben az értelemben: 2016. február 29‑i UTi Worldwide és társai kontra Bizottság ítélet, T‑264/12, nem tették közzé, EU:T:2016:112, 332. pont).
88 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy egyrészt a Bizottság a felperes felelősségét kizárólag anyavállalat minőségében állapította meg a versenyjognak a leányvállalata által elkövetett megsértéséért, amellyel az EUMSZ 101. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkotott (lásd a fenti 63. pontot). Másrészt a megtámadott határozat 2. cikkének h) pontjában a Bizottság visszaesés címén kizárólag a felperessel szemben állapított meg növelést azzal az indokkal, hogy a DRAM‑határozatban a felperes felelősségét már megállapították egy hasonló versenyellenes magatartásért (lásd a fenti 30. és 78. pontot).
89 Ebből következik, hogy a Bizottság által visszaesés címén figyelembe vett súlyosító körülmény olyan körülményt jelent, amely a felperes helyzetére jellemző, és amely nem érinti a leányvállalatát. Indokolt volt tehát, hogy a Bizottság eltérően értékelje a felperes és a leányvállalat felelősségét, és ezen értékelés a leányvállalatétól eltérő bírságösszeghez vezethet.
90 A fenti 83–87. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy a visszaesés olyan, az anyavállalat magatartását egyedileg jellemző tényezőnek minősülhet, amely indokolja azt, hogy az anyavállalat felelőssége meghaladja a leányvállalatának felelősségét, amelyből a felelőssége teljes egészében származik (lásd ebben az értelemben analógia útján: 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítélet, T‑827/14, EU:T:2018:930, 506. pont).
91 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a bírság összegének visszaesés miatti emelése nem ellentétes a felperes felelősségének származékos jellegével.
[omissis]
96 Ebből következik, hogy az első jogalap első részét el kell utasítani.
– Az első jogalap amiatti téves jogalkalmazásra alapított második részéről, hogy a bírság összegének visszaesés címén való növelése, amely a DRAM‑határozatot megelőző időszakra is kiterjed, ellentétes a visszaesés fogalmának elrettentésre irányuló céljával
97 Néhány előzetes pontosítást kell tenni azon állítással kapcsolatban, amely szerint a bírság összegének visszaesés miatti emelése a DRAM határozatot megelőző időszakra is „kiterjed”.
98 Így először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság a felperes mint a Tokin anyavállalata felelősségét a 2009. augusztus 1‑jétől 2012. április 23‑ig tartó időszak vonatkozásában állapította meg, a CUP‑találkozók kivételével (lásd a fenti 19. pontot). Következésképpen a Tokinnal szemben – a felperessel együttesen és egyetemlegesen – kiszabandó bírság alapösszegének kiszámítása érdekében a Bizottság a jogsértés időtartama alapján alkalmazott szorzót 2,72‑ban állapította meg, amely a jogsértés említett időszakának felel meg (lásd a fenti 25. pontot).
99 Ezt követően a Bizottság a felperes esetében megállapította a visszaesést mint súlyosító körülményt, mivel utóbbit a 2010. május 19‑i DRAM‑határozatban elmarasztalták, amely határozat egy 1998. július 1. és 2002. június 15. között elkövetett jogsértésre vonatkozott, és ezt követően úgy határozott, hogy a felperessel szemben kiszabandó bírság alapösszegét visszaesés címén 50%‑kal kell emelni (lásd a fenti 30. pontot).
100 Végül a Bizottság a 2006. évi iránymutatás 28. pontjának megfelelően a bírság alapösszegére az említett 50%‑os arányt alkalmazta a visszaesés címén alkalmazott növelés kiszámításához. E tekintetben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a visszaesés azon tényezők között szerepel, amelyeket a szóban forgó jogsértés súlyának elemzése során figyelembe kell venni, és hogy a visszaesés mint olyan nem kapcsolódik a jogsértés időtartamához. Következésképpen a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a bírság összegének visszaesés címén való növelését nem kizárólag azon időszak alapján kell kiszámítani, amely során e súlyosító körülmény fennállt, hanem a visszaesés miatti emelés százalékos arányát a felperes jogsértésért való felelősségének teljes időszakára alkalmazni kell (lásd a megtámadott határozat (1013) és (1021) preambulumbekezdését).
101 A fentiekből következik, hogy a felperesnek a jelen ügyben szóban forgó jogsértést megelőzően elkövetett első jogsértését akkor szankcionálták, amikor a későbbi jogsértés folyamatban volt. Ezenkívül, mivel a bírságösszeg visszaesés címén való növelésének százalékos arányát a bírság alapösszegére alkalmazták, az említett növelés az ezen alapösszeg kiszámításakor figyelembe vett jogsértési időszakot veszi figyelembe. Ebből következik, hogy a visszaesés, amely miatt a bírság alapösszegét növelték, a felperesnek betudott jogsértés teljes időszakát lefedi, amely magában foglalja a DRAM‑határozat 2010. május 19‑én történt elfogadását megelőző, majdnem kilenc hónapos időszakot is.
102 A felperes állításával ellentétben azonban a bírság összegének visszaesés miatti emelése a jelen ügy körülményei között nem ellentétes a visszaesés fogalmának alapjául szolgáló logikával.
103 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak megválasztása tekintetében, hogy milyen tényezőket vesz figyelembe a bírságok összegének meghatározása során, egyebek között olyanokat, mint az ügy sajátos körülményei, a háttér, a bírságok elrettentő hatása, anélkül hogy kimerítő vagy kötelező felsorolása lenne a kötelezően figyelembe veendő tényezőknek (lásd: 2007. február 8‑i Groupe Danone kontra Bizottság ítélet, C‑3/06 P, EU:C:2007:88, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
104 Márpedig a visszaesés megállapítása és sajátos jellemzőinek értékelése a Bizottság említett jogkörének részét képezi (lásd ebben az értelemben analógia útján: 2007. február 8‑i Groupe Danone kontra Bizottság ítélet, C‑3/06 P, EU:C:2007:88, 38. pont). Amint ugyanis arra a Törvényszék a fenti 77. pontban emlékeztetett, a visszaesés figyelembevétele arra irányul, hogy magatartásuk megváltoztatására késztesse az olyan vállalkozásokat, amelyek hajlamosak a versenyszabályok megsértésére. A Bizottság ezért minden esetben figyelembe veheti az ilyen hajlamra utaló valószínűsítő körülményeket, beleértve például a kérdéses jogsértések között eltelt időt is.
105 A visszaesés valamely vállalkozás esetében való megállapításához szükséges maximális eltelt időt illetően már megállapítást nyert, hogy a két jogsértés megállapítása között eltelt tíz évnél rövidebb idő bizonyítja a vállalkozás arra való hajlamát, hogy a versenyszabályok általa történt megsértésének megállapításából nem vonja le a megfelelő következtetéseket (lásd ebben az értelemben: 2007. február 8‑i Groupe Danone kontra Bizottság ítélet, C‑3/06 P, EU:C:2007:88, 40. pont).
106 Ezenkívül a visszaesés megállapításához szükséges minimális eltelt időt illetően a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a fenti 105. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat még inkább érvényes abban az esetben, ha az első jogsértést megállapító határozat és a második jogsértés egyidejű. Így a 2008. július 8‑i BPB kontra Bizottság ítélet (T‑53/03, EU:T:2008:254) és a 2008. július 8‑i Lafarge kontra Bizottság ítélet (T‑54/03, nem tették közzé, EU:T:2008:255) alapjául szolgáló ügyekben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a felperesekkel szemben megállapított jogsértések történeti sorrendje bizonyítja a felperesek arra való hajlamát, hogy a versenyszabályok általuk történt megsértésének megállapításából nem vonják le a megfelelő következtetéseket, tekintettel arra, hogy miután az első jogsértést megállapító határozatokban a Bizottság korábban már intézkedéseket hozott velük szemben, a felperesek azután, hogy a Bizottság e határozatokat közölte velük, több mint négy évig továbbra is aktívan részt vettek a szóban forgó kartellben (2008. július 8‑i BPB kontra Bizottság ítélet, T‑53/03, EU:T:2008:254, 385. pont; 2008. július 8‑i Lafarge kontra Bizottság ítélet, T‑54/03, nem tették közzé, EU:T:2008:255, 727. pont).
107 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy kétségtelen, hogy a felperes első jogsértését a jelen ügyben szóban forgó jogsértés kezdetét követően szankcionálták. Azt is meg kell azonban állapítani, hogy a felperes a 2010. május 19‑től 2012. április 23‑ig tartó időszakban továbbra is részt vett a kartellben azt követően, hogy az első jogsértést megállapító határozatot közölték vele.
108 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem követett el mérlegelési hibát, amikor megállapította, hogy a jogsértő magatartás felperes általi folytatása azt követően, hogy az első szankciót vele szemben kiszabták, azt bizonyítja, hogy a felperes hajlamos arra, hogy a versenyszabályok általa történt megsértésének megállapításából nem vonja le a megfelelő következtetéseket. A felperes ugyanis, miután a Bizottság korábban a DRAM‑határozatban már hozott intézkedéseket vele szemben, közel két évig továbbra is részt vett a szóban forgó kartellben azt követően, hogy e határozatot közölték vele. E következtetésnek nem mond ellent az a puszta körülmény, hogy a felperes a Tokinnal együtt a 2006. évi engedékenységi közlemény alapján a bírság összegének csökkentése iránti kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz, mivel e körülmény nem teszi meg nem történtté azt a tényt, hogy a felperes az első szankció vele szemben való kiszabását követően részt vett egy második jogsértésben.
109 Ezenkívül e következtetést nem cáfolja az, hogy a megtámadott határozat a felperes felelősségét kizárólag anyavállalat minőségében, a leányvállalata kartellben való részvétele címén állapította meg, amint az a fenti 91. pontból következik. Veszélybe kerülne ugyanis a versenyszabályokkal ellentétes magatartások elrettentő szankciókkal történő megtorlására, illetve azok megismétlésének megelőzésére vonatkozó célkitűzés, ha az első jogsértésben érintett vállalkozásnak lehetősége lenne arra, hogy a jogi formájának olyan leányvállalat megszerzésével történő megváltoztatásával, amelyet ezen első jogsértés miatt nem lehet felelősségre vonni, de amely az újabb jogsértés elkövetésében részt vesz, lehetetlenné vagy különösen nehézzé tegye a visszaesés szankcionálását, tehát elkerülje azt (lásd ebben az értelemben: 2015. március 5‑i Bizottság és társai kontra Versalis és társai ítélet, C‑93/13 P és C‑123/13 P, EU:C:2015:150, 92. pont).
110 Ezenkívül a felperes által hivatkozott 1999. március 11‑i Thyssen Stahl kontra Bizottság ítélet (T‑141/94, EU:T:1999:48) semmilyen módon nem támasztja alá a felperes álláspontját. Ebben az ítéletben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a határozatában tévesen alkalmazta a jogot, mivel a felperes esetében megállapított jogsértési időszak nagy része megelőzte azon határozat meghozatalát, amely őt hasonló jogsértések miatt szankcionálta (1999. március 11‑i Thyssen Stahl kontra Bizottság ítélet, T‑141/94, EU:T:1999:48, 617. és 618. pont).
111 Márpedig, ellentétben az 1999. március 11‑i Thyssen Stahl kontra Bizottság ítélet (T‑141/94, EU:T:1999:48) alapjául szolgáló üggyel, a jelen ügyben, mivel a felperes 2009. augusztus 1. és 2012. április 23. között vett részt a szóban forgó jogsértésben, és a DRAM‑határozatot 2010. május 19‑én hozták meg, meg kell állapítani, hogy a szóban forgó jogsértés nagy része az e határozat elfogadását követő időszakra esik, mivel a felperes e határozat vele való közlését követően közel két évig továbbra is részt vett a jogsértésben (lásd a fenti 107. és 108. pontot).
112 Ennélfogva a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy egyszer már megállapították, hogy a felperes jogsértést követett el, és e megállapítás és a kiszabott szankció ellenére a felperes majdnem két éven keresztül továbbra is részt vett egy másik, az EUM‑Szerződés ugyanazon rendelkezésébe ütköző hasonló jogsértésben, visszaesésnek minősül.
113 Ebből következik, hogy az első jogalap második részét el kell utasítani.
– Az első jogalap harmadik, az arányosság elvének amiatti megsértésére alapított részéről, hogy a bírság összegének visszaesés miatti emelése a DRAM‑határozatot megelőző időszakra is kiterjed
114 A visszaesés címén alkalmazott növelés kiszámítását illetően meg kell állapítani, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság alapösszegének a Bizottság által visszaesés címén való növelése megfelel a 2006. évi iránymutatásnak. Amint ugyanis ezen iránymutatás 28. és 29. pontjából egyértelműen kitűnik, mind a súlyosító körülmények – mint a visszaesés –, mind pedig az enyhítő körülmények olyan körülmények, amelyek a bírság alapösszegének kiigazítását, vagyis az említett összeg emelését vagy csökkentését indokolják. A visszaesés tehát olyan súlyosító körülménynek minősül, amely a bírság alapösszegének emelését indokolja, amely ezen alapösszeg bizonyos százalékos mértékben való növelését jelenti.
115 Ezen emelés arányosságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyes bírságok összegének meghatározása során a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik, és e célból nem köteles pontos matematikai képletet alkalmazni (lásd: 2010. szeptember 13‑i Trioplast Wittenheim kontra Bizottság ítélet, T‑26/06, nem tették közzé, EU:T:2010:387, 142. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
116 Ezenfelül a visszaesés olyan körülmény, amely a bírság alapösszegének jelentős emelését indokolja. A visszaesés ugyanis azt bizonyítja, hogy a korábban kiszabott szankció nem volt kellően elrettentő hatású (lásd: 2008. július 8‑i BPB kontra Bizottság ítélet, T‑53/03, EU:T:2008:254, 398. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
117 Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy a szóban forgó jogsértés és a versenyszabályok korábbi megsértése között eltelt időt a vállalkozás e szabályok megsértésére való hajlamának értékelésekor figyelembe vegyék. A Bizottságnak a versenyjog területén hozott aktusai felett gyakorolt bírósági felülvizsgálat keretében a Törvényszéket és adott esetben a Bíróságot tehát fel lehet kérni annak megvizsgálására, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta‑e az említett elvet, amikor a kiszabott bírságot visszaesés címén növelte, és közelebbről, hogy az ilyen növelés különösen a szóban forgó jogsértés és a versenyszabályok korábbi megsértése között eltelt időre tekintettel szükséges volt‑e (2010. június 17‑i Lafarge kontra Bizottság ítélet, C‑413/08 P, EU:C:2010:346, 70. pont).
118 A jelen ügyben a felperes annak bizonyítására irányuló érvelése, hogy a bírság összegének visszaesés miatti emelése nem volt arányos, elsősorban azon alapul, hogy a felperest a szóban forgó jogsértés miatt állítólag már szankcionálták.
119 Ezen érvet eleve el kell utasítani. Amint arra a Törvényszék a fenti 75. és 77. pontban emlékeztetett, a bírság összegének visszaesés címén való növelése egyrészt azt jelenti, hogy valamely személy új jogsértést követ el, miután hasonló jogsértésért korábban már szankcionálták, másrészt éppen a Bizottság eljárásának elrettentő hatását kívánja biztosítani. Következésképpen a bírság összegének visszaesés miatti emelése hozzáadódik a jogsértés miatt kiszabott bírság összegéhez.
120 A felperes érvelése másodsorban arra támaszkodik, hogy rövid idő, azaz kilenc hónap telt el azon időpont, amikor a felperes a Tokin anyavállalata lett, és a DRAM‑határozat meghozatala között, így a felperes nem tudta elkerülni a leányvállalata kartellben való részvételét. Hasonlóképpen, a felperes csak a leányvállalata megszerzésének tényénél fogva felelős a kartellért, és e jogsértésben csak rövid ideig vett részt, miközben a leányvállalata abban évek óta részt vett.
121 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy mivel a felperes 2009. augusztus 1‑jétől 2013. január 31‑ig a Tokin valamennyi részvényével rendelkezett, vélelem állt fenn arra vonatkozóan, hogy az említett időszakban meghatározó befolyást gyakorolt e leányvállalatra, így a felperes és leányvállalata az EUMSZ 101. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkotott (lásd a fenti 62. pontot). A jelen ügyben a felperes egyébként nem vitatja azt a vélelmet, hogy a szóban forgó jogsértési időszakban ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt leányvállalatára (lásd a fenti 58. pontot). Így a felperes el tudta volna kerülni azt, hogy a DRAM határozat meghozatalát követően a Tokin továbbra is részt vegyen a kartellben.
122 Ezenkívül, amint arra a Törvényszék a fenti 108. pontban rámutatott, a szóban forgó jogsértő magatartás felperes általi folytatása bizonyítja a felperes arra való hajlamát, hogy a versenyszabályok általa történt megsértésének megállapításából nem vonja le a megfelelő következtetéseket, tekintettel arra, hogy a Bizottság korábban a DRAM‑határozatban már hozott intézkedéseket vele szemben, mindazonáltal a felperes közel két évig továbbra is részt vett a szóban forgó kartellben azt követően, hogy e határozatot közölték vele.
123 Ráadásul, amint arra a Törvényszék a fenti 109. pontban emlékeztetett, veszélybe kerülne a versenyszabályokkal ellentétes magatartások megtorlására vonatkozó célkitűzés, ha az első jogsértésben érintett vállalkozásnak lehetősége lenne arra, hogy a jogi formájának olyan leányvállalat megszerzésével történő megváltoztatásával, amelyet ezen első jogsértés miatt nem lehet felelősségre vonni, de amely az újabb jogsértés elkövetésében részt vesz, lehetetlenné vagy különösen nehézzé tegye a visszaesés szankcionálását, tehát elkerülje azt.
124 E körülmények között, mivel a Bizottság megállapította különösen, hogy a felperes hajlamos a versenyszabályok megsértésére, és mivel a visszaesés miatti emelés a 2006. évi iránymutatás 28. pontjának első franciabekezdése értelmében a bírság alapösszegének akár 100%‑os emelését is eredményezheti, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem sértette meg az arányosság elvét, amikor a felperessel szemben kiszabandó bírság alapösszegét 50%‑kal növelte.
125 A fentiek összességére tekintettel az első jogalap harmadik részét, és ennélfogva az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
A felperessel szemben kiszabott bírságok összegének kiszámításával kapcsolatos, harmadik jogalapról
[omissis]
– A harmadik jogalap első, a felperessel szemben visszaesés címén kiszabott bírság 3%‑kal való csökkentésének mellőzésére vonatkozó kifogásáról
130 A harmadik jogalap első kifogása keretében a felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor megtagadta a vele szemben visszaesés címén kiszabott bírság összegének 3%‑os csökkentését, holott a Bizottság a Tokinnal szemben – a felperessel együttesen és egyetemlegesen – kiszabott bírság alapösszegére ilyen csökkentést alkalmazott. E csökkentés alkalmazásának mellőzése először is ellentétes a felperes anyavállalatként fennálló felelősségének származékos jellegével, továbbá túlságosan magas bírságot eredményezett, amely bírság a vele szemben – a Tokinnal együttesen és egyetemlegesen – kiszabott bírság összegének több mint a felét teszi ki, végül pedig nincs kellően megindokolva.
131 A Bizottság vitatja ezen érveket.
132 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy egyrészt a bírság összegének visszaesés címén a Tokinnal szemben – a felperessel együttesen és egyetemlegesen – kiszabott bírság alapösszegének 50%‑ával való növelésére, amely alapösszeget a Bizottság a 2006. évi engedékenységi közlemény alapján való együttműködésükért 15%‑kal csökkentette, a 2006. évi iránymutatás 28. pontja értelmében vett súlyosító körülmény miatt került sor (lásd a fenti 31. pontot).
133 Másrészt a Tokinnal szemben – a felperessel együttesen és egyetemlegesen – kiszabott bírság alapösszegének 3%‑os csökkentésére, mivel a CUP‑találkozókon való részvételük nem nyert bizonyítást, és semmi nem bizonyítja, hogy azokról tudomásuk lett volna, a 2006. évi iránymutatás 29. pontja szerinti enyhítő körülmény miatt került sor (lásd a fenti 29. pontot).
134 Márpedig, amint arra a Törvényszék a fenti 114. pontban emlékeztetett, mind a súlyosító, mind pedig az enyhítő körülmények olyan körülmények, amelyek indokolják a bírság alapösszegének kiigazítását, vagyis az említett összeg emelését vagy csökkentését. E kiigazítások tehát nem alkalmazhatók egymásra.
135 A jelen ügyben a visszaesés mint súlyosító körülmény tehát indokolja a bírság alapösszegének emelését. Ennélfogva a Bizottság helyesen számította ki a bírság összegének visszaesés címén 50%‑kal való növelését úgy, hogy azt a Tokinnal szemben – a felperessel együttesen és egyetemlegesen – kiszabott bírság alapösszegére alkalmazta, anélkül hogy figyelembe vette volna ezen alapösszeg enyhítő körülmények címén való esetleges csökkentéseit, vagyis a jelen esetben az azzal az indokkal alkalmazott 3%‑os csökkentést, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a felperes és leányvállalata részt vett a CUP‑találkozókon.
136 E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes által előadott, az anyavállalatként fennálló felelősségének származékos jellegére alapított érv. Amint az a fenti 86. és 87. pontból következik, a visszaesés olyan tényező, amely egyedileg jellemzi a felperes magatartását, és amely indokolhatja azt, hogy vele szemben súlyosabb szankciót szabjanak ki, mint amely a leányvállalata által elkövetett jogsértés betudásából következik.
137 Ezenkívül nem fogadható el a felperes azon érve, hogy a vele szemben visszaesés címén kiszabott bírság összege túlzottan magas, mivel az a vele szemben – a Tokinnal együttesen és egyetemlegesen – kiszabott bírság alapösszegének több mint felét teszi ki. A felperes álláspontja ugyanis azon a téves feltevésen alapul, hogy a bírság alapösszegének 3%‑os csökkentése alkalmazható a bírság alapösszegének 50%‑os emelésére (lásd a fenti 134. és 135. pontot).
138 Ráadásul a felperes nem terjeszt elő semmilyen konkrét érvet az indokolási kötelezettség állítólagos megsértésére alapított kifogásának alátámasztására. Mindenesetre a kizárólag a felperessel szemben kiszabott bírság kiszámítása, amely a visszaesés miatti növelésnek felel meg, egyértelműen következik a megtámadott határozatnak a 2006. évi iránymutatás 28. pontjával összefüggésben értelmezett (1011)–(1013) preambulumbekezdéséből, amely pontra az említett preambulumbekezdések hivatkoznak.
139 A harmadik jogalap első kifogását tehát el kell utasítani.
[omissis]
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Nec Corp. viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság költségeit.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. szeptember 29‑i nyilvános ülésen.
Aláírások