T‑141/07., T‑142/07., T‑145/07. és T‑146/07. sz. egyesített ügyek

General Technic‑Otis Sàrl és társai

kontra

Európai Bizottság

„Verseny – Kartellek – Felvonók és mozgólépcsők beépítésének és karbantartásának piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Közbeszerzési eljárások manipulálása – A piacok felosztása – Az árak rögzítése”

Az ítélet összefoglalása

1.      Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme

(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

2.      Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme – A büntetések egyéniesítése elvének megsértése – Hiány – Az ártatlanság vélelmének megsértése – Hiány

(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

3.      Intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem – Hallgatólagos indokolás – Megengedhetőség

(EK 253. cikk)

4.      Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme – Közvetítő holdingtársaság leányvállalata – A vélelem megdöntéséhez nem elégséges körülmény

(EK 81. cikk)

5.      Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme – A leányvállalatok munkavállalói magatartásának e leányvállalatoktól való függetlensége – Hiány

(EK 81. cikk)

6.      Verseny – Uniós szabályok – Címzettek – Vállalkozások – Fogalom – Gazdasági tevékenység gyakorlása – Valamely társaságban irányítást biztosító részesedéssel rendelkező, e társaság ügyvezetésébe beavatkozó jogalany – Bennfoglaltság

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

7.      Verseny – Közigazgatási eljárás – A védelemhez való jog tiszteletben tartása – Kifogásközlés – Valamely kifogás alátámasztásához nem meghatározó dokumentum közlésének elmaradása – Bizonyítási teher

8.      Verseny – Bírságok – Bírságkiszabási iránymutatás – Jogi jelleg

(98/C 9/03 bizottsági közlemény)

9.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Értékelés – A piacra gyakorolt tényleges hatás figyelembevételére vonatkozó kötelezettség – Hiány – A jogsértés jellegén alapuló szempont elsődleges szerepe

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont)

10.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – A piac méretének figyelembevételére vonatkozó kötelezettség – Hiány

(98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont, második bekezdés, harmadik francia bekezdés)

11.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – A vállalkozás károkozásra való tényleges gazdasági képességének figyelembevétele

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont)

12.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés időtartama – Hosszú időtartamú jogsértések – A kiindulási összeg évenkénti automatikus 10%‑os növelése

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. B. pont, első bekezdés, első, második és harmadik francia bekezdés)

13.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Elrettentő jelleg – Az elrettentési tényező értékelési szempontjai – A szankcionált vállalkozás méretének és összesített forrásainak figyelembevétele

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont)

14.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság összegének csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Feltételek – Az érintett vállalkozás által benyújtott bizonyítékok jelentős hozzáadott értéke

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)

15.    Eljárás – Keresetlevél – Alaki követelmények – A felhozott jogalapok rövid ismertetése – A keresetlevél lábjegyzetében megfogalmazott kifogás – Elfogadhatatlanság

(A Törvényszék eljárási szabályzata, 44. cikk, 1. §, c) pont)

16.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Az engedékenységi közlemény alkalmazása – Az említett közlemény hatókörén kívüli, vitatástól való tartózkodás címén való csökkentés

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 96/C 207/04 és 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)

17.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Az engedékenységi közlemény hatókörén kívüli, vitatástól való tartózkodás címén való csökkentés – Arányosság

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)

18.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A Bizottságnak fenntartott mérlegelési mozgástér – Az arányosság elvének tiszteletben tartása – Feltételek

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

1.      Az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását különösen akkor, ha e leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg piaci magatartását, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az e két jogalany közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra. Ez esetben ugyanis az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ily módon egyetlen vállalkozást alkot. Így az a tény, hogy valamely anyavállalat és annak leányvállalata az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot, lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalatnak anélkül, hogy bizonyítania kellene az utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét.

E tekintetben a Bizottság nem szorítkozhat annak megállapítására, hogy a vállalkozás meghatározó befolyást gyakorolhat a másik vállalkozásra, anélkül hogy szükséges lenne annak vizsgálata, hogy e befolyást valóban gyakorolta‑e. Ellenkezőleg, főszabály szerint a Bizottság feladata e meghatározó befolyásnak a ténybeli elemek – többek között különösen az egyik vállalkozás másik vállalkozás feletti esetleges irányítási jogköre – alapján való bizonyítása.

Abban a különös esetben, ha az anyavállalat az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértést elkövető leányvállalata tőkéjében 100%‑os részesedéssel rendelkezik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat e leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására.

E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a leányvállalatbeli tőkerészesedések teljes egészében az anyavállalat tulajdonában vannak, ahhoz, hogy vélelmezze, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatára kirótt bírság megfizetését illetően, kivéve ha az e vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ.

Az anyavállalatokat a leányvállalatuk fölött megillető közös irányítási jogkör esetleges fennállására vonatkozó értékelést egyébiránt az egyes ügyek sajátos körülményeire tekintettel kell elvégezni. Következésképpen a korábbi ügyek tényállásának Bizottság általi értékelése nem irányadó minden ügyre, ugyanis az ilyen ügyekre vonatkozó határozatok csak jelzésértékűek lehetnek, mivel az ügyek ténybeli körülményei nem azonosak.

Ebből következik, hogy amennyiben a jogsértés időszakában az egyik leányvállalat tőkerészesedései 100%‑ban közvetlenül az anyavállalat tulajdonában vannak, és e leányvállalaton keresztül közvetetten a különböző tagállamokban letelepedett más leányvállalatok tőkerészesedései is 100%‑ban az anyavállalat tulajdonában vannak, a Bizottság megalapozottan vélelmezi, hogy az anyavállalat a jogsértés időszakában meghatározó befolyást gyakorolt ez utóbbi leányvállalatok üzletpolitikájára.

(vö. 56–60., 69–70., 108., 381. pont)

2.      A büntetések egyéniesítésének elve értelmében, amely alkalmazandó minden olyan közigazgatási eljárásban, amely során az uniós versenyszabályok alapján szankciót szabhatnak ki, valamely vállalkozással szemben csak a neki személyesen felróható tények miatt szabható ki szankció. Ugyanakkor ennek az elvnek összhangban kell állnia a vállalkozás fogalmával. Ugyanis nem a leányvállalatnak az anyavállalat általi, jogsértésre való felbujtása, és még kevésbé az utóbbinak az említett jogsértésben való érintettsége teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy a bírságokat kiszabó határozatot a cégcsoport anyavállalatának címezze, hanem azon tény, hogy e vállalatok az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást képeznek.

A különösen az emberi jogok európai egyezménye 6. cikkének (2) bekezdéséből eredő ártatlanság vélelmének elve azon alapvető jogok közé tartozik, amelyeket az uniós jogrend elismer, és ezen elvet egyébként az EU 6. cikk (2) bekezdése, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 48. cikkének (1) bekezdése is megerősítette. A szóban forgó jogsértések jellegére, valamint az azokhoz kapcsolódó szankciók súlyának jellegére és súlyára tekintettel az ártatlanság vélelmének elve különösen a vállalkozásokra alkalmazandó versenyjogi szabályok megsértésére vonatkozó, adott esetben bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezető eljárásban is érvényesül.

Ezzel összefüggésben valamely, a jogsértés betudhatóságára vonatkozó szabály, úgymint azon vélelem, hogy a leányvállalatai tőkéjében 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat e leányvállalatokra meghatározó befolyást gyakorol, nem sérti az említett vélelmet. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanis úgy ítélte meg, hogy az emberi jogok európai egyezményének 6. cikke nem zárja ki a büntetőtörvényekben található ténybeli vagy jogi vélelmeket, de megköveteli e vélelmeknek – az ügy súlyának figyelembevétele és a védelemhez való jog garantálása mellett – ésszerű keretek közé szorítását. Így nem lehet szó az ártatlanság vélelmének megsértéséről akkor, ha a versenyjogi eljárásban tipikus történésekből tapasztalati tételek alapján bizonyos következtetéseket vonnak le, feltéve hogy az érintett vállalkozások szabadon megcáfolhatják ezeket a következtetéseket.

(vö. 71., 73., 77. pont)

3.      Az EK 253. cikkben megkövetelt indokolásnak világosan és félreérthetetlenül fel kell tüntetnie a kifogásolt jogi aktust elfogadó uniós hatóság érvelését úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a hatáskörrel rendelkező bíróság gyakorolhassa felülvizsgálatát.

Azt a kérdést, hogy valamely határozat indokolása kielégíti‑e az e rendelkezésben foglalt követelményeket, nemcsak szövegének, hanem összefüggéseinek, valamint az érintett területet szabályozó jogszabályok együttesének fényében is kell értékelni.

Egyébként az indokolás lehet hallgatólagos is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék a meghozott intézkedések okait, a Törvényszék számára pedig azt, hogy felülvizsgálati jogkörének gyakorlásához elegendő információval rendelkezzen.

(vö. 80., 97., 301–302. pont)

4.      Azon tény, hogy az anyavállalat egy diverzifikált konglomerátum holdingtársasága, amely esetében az egyik leányvállalata tevékenységeinek felügyelete az anyavállalat saját részvényeseivel szembeni kötelezettségeire korlátozódik, nem alkalmas azon vélelem megdöntésére, hogy a leányvállalatainak tőkéjében 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat felel az uniós versenyszabályok megsértéséért. A cégcsoport kontextusában ugyanis a holding olyan társaság, amely különböző társaságokban fennálló részesedések egyesítésére irányul, és amelynek feladata e csoport egységes irányításának biztosítása.

(vö. 84. pont)

5.      Ami azon vélelmet illeti, hogy a leányvállalatainak tőkéjében 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat felel az uniós versenyszabályok e leányvállalatok általi megsértéséért, azon tény, hogy e leányvállalatok egyes munkavállalói az anyavállalat utasításaival ellentétesen jártak el, többek között azáltal, hogy elleplezték tevékenységüket feletteseik és az anyavállalat elől, nem alkalmas az érintett leányvállalatok önállóságának hiányára vonatkozó vélelem megdöntésére. E tekintetben mesterséges megkülönböztetést tenni a leányvállalatok és azon alkalmazottaik között, akik a jogsértéseket úgy követték el, hogy elleplezték tevékenységüket feletteseik és az anyavállalat elől. Az említett alkalmazottak az őket alkalmazó leányvállalatokkal olyan viszonyban állnak, amely viszonyt az jellemez, hogy az alkalmazottak a leányvállalatok számára és azok irányítása alatt dolgoznak, és e viszony időtartama alatt betagozódnak e vállalkozásokba, ezáltal gazdasági egységet alkotva azokkal.

(vö. 87. pont)

6.      A versenyjogban a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjuktól. A részesedések birtoklása – még ha irányítást biztosító részesedésekről is van szó – önmagában nem elegendő ahhoz, hogy gazdasági tevékenységnek lehessen minősíteni az e részesedéseket birtokló jogalany tevékenységét, ha az csak a részvényes vagy tag jogállásához kapcsolódó jogok gyakorlásával jár, és az osztalékban részesülés adott esetben csupán a vagyon tulajdonjogának egyszerű haszna. Azon jogalanyt azonban, amelyik valamely társaságban irányítást biztosító részesedéssel rendelkezve ténylegesen gyakorolja ezen irányítást azáltal, hogy közvetlenül vagy közvetve beavatkozik a társaság ügyvezetésébe, úgy kell tekinteni, hogy részt vesz az irányított vállalkozás gazdasági tevékenységében. Az ilyen irányítás tényleges gyakorlásának vizsgálatakor annak elemzése keretében, hogy több, ugyanazon csoport részét képező társaság egy gazdasági egységet alkot‑e, figyelembe lehet venni az anyavállalat lehetőségét az árpolitika befolyásolására, a gyártási és forgalmazási tevékenységeket, az értékesítési célkitűzéseket, a bruttó hasznot, az értékesítési költségeket, a „cash flow‑t”, az árukészletet és a marketinget, továbbá az említett társaságok közötti valamennyi releváns gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatot is, amelyek az adott esettől függően változhatnak, ezért nem képezhetik kimerítő felsorolás tárgyát.

(vö. 101., 103. pont)

7.      A védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely szankció, különösen bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethet, az uniós jog alapelvét képezi, amelyet a közigazgatási eljárás során is biztosítani kell. E tekintetben a kifogásközlés az eljárási biztosíték ezen alapelv érvényesülésére. Ezen elv megköveteli többek között, hogy a Bizottság azon kifogásközlése, amelyet olyan vállalkozáshoz intézett, amellyel szemben a Bizottság a versenyszabályok megsértése miatt szankciót kíván kiszabni, tartalmazza az e vállalkozás ellen felhozott lényeges tényezőket, mint például a vele szemben kifogásolt tényeket, minősítésüket, és azon bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság támaszkodik, annak érdekében, hogy e vállalkozás az ellene indult közigazgatási eljárás során érveit megfelelően kifejthesse.

Ebben az összefüggésben valamely terhelő dokumentum közlésének elmulasztása csak abban az esetben sérti a védelemhez való jogot, ha az érintett vállalkozás bizonyítja egyrészről, hogy a Bizottság e dokumentummal támasztotta alá a jogsértés fennállásával kapcsolatos kifogását, másrészről pedig azt, hogy e kifogás csak az említett dokumentumra történő hivatkozással bizonyítható. Ha léteztek egyéb olyan okirati bizonyítékok, amelyekről a felek a közigazgatási eljárás során tudomást szereztek, és amelyek a Bizottság következtetéseit kifejezetten alátámasztják, a nem közölt terhelő bizonyítéknak minősülő dokumentum figyelmen kívül hagyása nem érinti a vitatott határozatban felhozott kifogások megalapozottságát. Ezért az érintett vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy más lett volna az eredmény, amelyre a Bizottság a határozatában jutott, ha a dokumentumot – amelyet a vállalkozással nem közöltek, és amelyre a Bizottság a jogsértés megállapítása során támaszkodott – e vállalkozással szemben terhelő bizonyítékként nem vették volna figyelembe.

(vö. 122–124., 197. pont)

8.      A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás ugyan nem minősül olyan jogszabálynak, amelyet a közigazgatásnak mindenképpen kötelezően be kell tartania, mégis olyan, a gyakorlatban követendő magatartási szabályt tartalmaz, amelytől a közigazgatás egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan indokolást ne adna, amely összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével. A Bizottság – mivel ilyen magatartási szabályokat fogadott el, és azok közzétételével kijelentette, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre – korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát egyes esetekben felelősségre vonásnak az általános jogelveknek, mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elvének a megsértése címén. Ezenkívül az említett iránymutatás általánosan és elvont módon meghatározza azt a módszert, amelyet a Bizottság a maga számára előírt a bírságok összegének megállapítása végett, következésképpen garantálja a vállalkozások jogbiztonságát.

(vö. 137–139. pont)

9.      Az uniós versenyjogi jogsértések súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, úgymint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, anélkül azonban, hogy létezne kötelezően figyelembe veendő szempontok kötött vagy kimerítő listája.

A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás 1. A. pontjának első bekezdése szerint a Bizottságnak a jogsértés súlyának értékelése keretében a piacra gyakorolt tényleges hatást kizárólag akkor kell megvizsgálnia, ha e hatás mérhetőnek bizonyul. E hatás értékelése során a Bizottságnak figyelembe kell vennie, hogy milyen lett volna a verseny a jogsértés nélkül. Így, amennyiben a felperesek nem bizonyítják, hogy a kartellek tényleges hatása mérhető lett volna, a Bizottság a jogsértések súlyának értékelésekor nem köteles figyelembe venni azok tényleges hatását. Valamely versenyellenes magatartás hatása a jogsértés súlyának értékelésekor ugyanis nem meghatározó kritérium. A szándékkal összefüggő tényezők nagyobb jelentőséggel bírhatnak, mint az említett hatásokkal kapcsolatos tényezők, főleg, amikor lényegét tekintve olyan súlyos jogsértésekről van szó, mint a piacok felosztása. Így tehát a jogsértés jellege elsődleges szerepet játszik különösen a jogsértések „különösen súlyosnak” minősítésénél. A különösen súlyos jogsértéseknek az említett iránymutatásban található leírásából következik, hogy az egyebek mellett a piacok felosztására irányuló megállapodások, illetve összehangolt magatartások pusztán a jellegük alapján „különösen súlyosnak” minősülhetnek, anélkül hogy e magatartások sajátos hatását vagy földrajzi kiterjedését meg kellene határozni. E következtetést alátámasztja az a tény, hogy míg a súlyos jogsértések leírása kifejezetten megemlíti a piacra és a közös piac kiterjedt területeire gyakorolt hatást, a különösen súlyos jogsértések leírása nem említ semmilyen követelményt a piacra gyakorolt tényleges hatásra, illetve adott földrajzi területre gyakorolt hatásra vonatkozóan.

Az EK 81. cikk (1) bekezdésének c) pontjában e jogsértések szintén említésre kerülnek az azon kartellekre vonatkozó példák között, amelyeket kifejezetten összeegyeztethetetlennek nyilvánítanak a közös piaccal. Ezen kartellek a verseny súlyos megzavarásán kívül, amely a velejárójuk, a piacok elszigetelését is okozzák azzal, hogy a feleket elkülönülő, gyakran államhatárok által lehatárolt piacok tiszteletben tartására kötelezik, és így ellentétesek a Szerződés fő céljával, vagyis a közös piac egységesítésével. Ezért is minősítik az ilyen jellegű jogsértéseket, különösen ha horizontális kartellekről van szó, „különösen súlyosnak” vagy „nyilvánvaló jogsértésnek”.

Ezenkívül a piac földrajzi kiterjedése csupán az egyik az említett iránymutatás szerint a jogsértés súlyának átfogó értékelése szempontjából releváns három kritérium közül. Ezen egymástól függő kritériumok között a földrajzi piac kiterjedése nem önálló kritérium abban az értelemben, hogy csak a több tagállamot érintő jogsértések minősülhetnének „különösen súlyosnak”. Sem a Szerződés, sem az 1/2003 rendelet, sem az iránymutatás, sem pedig az ítélkezési gyakorlat nem enged arra következtetni, hogy csak a nagy földrajzi kiterjedésű korlátozások minősülhetnek ekképpen. Egyébként valamely tagállam teljes területe, még ha az a többi tagállaméhoz képest viszonylag kicsi is, mindenképp a közös piac jelentős részét képezi.

(vö. 135., 151–152., 156., 158–160., 163–164., 180., 182–184., 195., 202., 206. pont)

10.    Az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértést megállapító és bírságot kiszabó bizottsági határozatok esetén az érintett piac mérete főszabály szerint nem egy kötelezően figyelembe veendő tényező, hanem csupán egyike azon tényezőknek, amelyek a jogsértés súlyának értékelése szempontjából relevánsak, mivel a Bizottság egyébként nem köteles az érintett piac lehatárolására vagy méretének megállapítására, amennyiben a kérdéses jogsértésnek versenyellenes célja van. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás ugyanis nem írja elő, hogy a bírságok összegét a teljes forgalom vagy a vállalkozások által az érintett piacon elért forgalom alapján kell kiszámítani. Az iránymutatás ugyanakkor nem is zárja ki azt, hogy a bírság összegének meghatározásakor e forgalmakat figyelembe vegyék az uniós jog általános elveinek tiszteletben tartása érdekében, és amikor a körülmények ezt megkövetelik.

Egyébiránt a Bizottság koherens módon határozza meg a több tagállamban elkövetett jogsértések miatt kiszabott a bírságok általános kiindulási összegét, amennyiben az érintett piacok méretére tekintettel ezen összegek annál nagyobbak, minél nagyobb e piacok mérete, anélkül azonban, hogy pontos matematikai képletet alkalmazna.

E körülmények között nem indokolt csökkenteni a Luxemburgban elkövetett jogsértés vonatkozásában megállapított bírság olyan általános kiindulási összegét, amely az említett iránymutatás által a különösen súlyosnak minősített jogsértésekre előírt alsó határ felét teszi ki, és nem állapítható meg az sem, hogy ezen összeg túlzó jellegű.

(vö. 168–172., 174., 176–177., 180., 203. pont)

11.    Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében kiszabott bírságok összegének kiszámítása során az érintett vállalkozások közötti eltérő bánásmód szorosan hozzátartozik az e rendelkezés értelmében a Bizottságra ruházott jogkörök gyakorlásához. Mérlegelési mozgástere keretében ugyanis a Bizottságnak a szankciót az érintett vállalkozások sajátos magatartása és jellemzői alapján kell egyéniesítenie az uniós versenyszabályok teljes érvényesülésének minden egyes esetben történő biztosítása érdekében. Így a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás szerint adott súlyú jogsértés esetén a több vállalkozást érintő esetekben, úgymint kartellek esetén, megfelelő lehet az általános kiindulási összeg súlyozása az egyes vállalkozások jogsértő magatartásának súlyát, tehát versenyre gyakorolt tényleges hatását figyelembe vevő egyéniesített kiindulási összeg megállapítása érdekében, különösen, ha az azonos jellegű jogsértést elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn. Különösen figyelembe kell venni, hogy a jogsértők milyen tényleges gazdasági képességgel rendelkeznek arra, hogy más piaci szereplőknek, különösen a fogyasztóknak kárt okozzanak.

Ezenkívül ezen iránymutatás szerint az azonos magatartásért járó azonos szankció elve az érintett vállalkozások vonatkozásában eltérő összegek alkalmazásához vezethet, anélkül hogy ezt a különbségtételt aritmetikai számítások szabályoznák.

A Bizottság ennélfogva az egyenlő bánásmód elvét tiszteletben tartva jár el, amikor figyelembe veszi az egyrészről a versenyszabályokat sértőnek nyilvánított kartellnek csak az egyik ágában részt vevő vállalkozás, másrészről pedig az e kartell több ágában is részt vevő vállalkozások helyzete közötti különbségeket, és ennélfogva az érintett vállalkozások két kategóriájának eltérő forgalmát.

(vö. 210–212., 220–221. pont)

12.    Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megfelelően a jogsértés időtartama olyan elemet képez, amelyet figyelembe kell venni a versenyszabályokat megsértő vállalkozásokra kiszabandó bírság összegének megállapításakor, mivel a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás különbséget tesz a rövid időtartamú (általában egy évnél rövidebb) jogsértések – amelyek esetén a súlyosság címén megállapított kiindulási összeg nem növekszik –, a közepes időtartamú (általában egytől öt évig tartó) jogsértések – amelyek esetén ezen összeg legfeljebb 50%‑kal növekszik – és a hosszú időtartamú (általában öt évnél hosszabb) jogsértések között, amelyek esetén ezen összeg legfeljebb évi 10%‑kal növekszik. A Bizottság tehát a saját maga számára ezen iránymutatásban előírt szabályokat alkalmazva emelheti időtartam címén a több mint nyolcéves időszakra kiterjedő jogsértés esetén a bírság kiindulási összegét 80%‑kal, vagyis 10%‑kal minden év után, anélkül hogy e növelést a jogsértés hosszú időtartamára tekintettel nyilvánvalóan aránytalannak lehetne tekinteni.

Ráadásul valamely azáltal jellemzett egységes és folyamatos jogsértés esetén, hogy az abban résztvevők a jogsértés teljes időtartama alatt egy közös célt követtek, amely nevezetesen a projektek felosztására, valamint arra irányult, hogy korlátozzák saját üzleti magatartásukat az ajánlatok benyújtása során, és amely jogsértés következésképpen egész időtartama alatt különösen súlyos jellegű volt, a Bizottságnak jogában áll azonos mértékű növelést alkalmazni a jogsértés teljes időszaka tekintetében.

(vö. 225–226., 228–229., 232. pont)

13.    A bírság kellően elrettentő hatása biztosításának szükségessége – ha az nem teszi indokolttá a bírságok általános mértékének a versenypolitika végrehajtása keretében történő emelését – megköveteli, hogy a bírság összege úgy kerüljön kiigazításra, hogy elérje a bírsággal sújtott vállalkozásra gyakorolni szándékozott hatást, annak érdekében, hogy a bírság – különös tekintettel a kérdéses vállalkozás fizetőképességére – ne legyen elhanyagolható vagy – épp ellenkezőleg – túlzó mértékű, egyrészt a bírság hatékonyságának biztosításából, másrészt pedig az arányosság elvének tiszteletben tartásából eredő követelményeknek megfelelően.

E tekintetben a Bizottság joggal tekinti a kartellben részt vevő minden egyes vállalkozás összforgalmát az elrettentési szorzó meghatározása szempontjából releváns kritériumnak. Így valamely vállalkozás mérete és összesített forrásai releváns kritériumok az elérni kívánt cél szempontjából, ami nem más, mint a bírság hatékonyságának garantálása oly módon, hogy a bírság összegének kiigazítása a vállalkozás összesített forrásainak, valamint a szóban forgó bírság megfizetéséhez szükséges pénzeszközök mozgósítására való képességének figyelembevételével történik. A kiindulási összeg növelése mértékének a bírság kellően elrettentő hatása érdekében történő megállapítása ugyanis inkább arra irányul, hogy garantálja a bírság hatékonyságát, mint arra, hogy kifejezésre juttassa a jogsértésnek a verseny rendes menetére gyakorolt káros hatását, és ezáltal a szóban forgó jogsértés súlyát.

Ezenkívül az érintett vállalkozás esetében a visszaesés valószínűsége értékelésének esetleges elmaradása semmilyen módon nem hat ki a szorzótényező jogszerűségére. Nem vitatható ugyanis, hogy kapcsolat van egyrészről a vállalkozások mérete és összesített forrásai, illetve másrészről annak szükségessége között, hogy biztosítsák a bírság elrettentő hatását. E tekintetben valamely nagyméretű vállalkozás, amely a kartell többi tagjához képest jelentős pénzügyi forrásokkal rendelkezik, könnyebben képes mozgósítani a bírsága kifizetéséhez szükséges pénzeszközöket, ami a bírság kellően elrettentő hatása érdekében arányosan nagyobb bírság kiszabását teszi indokolttá, nevezetesen egy szorzó alkalmazásával, mint amikor ugyanazt a jogsértést valamely olyan vállalkozás követi el, amely nem rendelkezik ilyen erőforrásokkal.

Mivel a kiindulási összegnek – a bírság kellő elrettentő hatásának biztosítása érdekében való – növelése többek között a bírság hatékonyságának garantálást célozza a vállalkozás fizetőképességéhez képest, a Bizottság az alkalmazandó szorzótényező meghatározása során végül is nem köteles figyelembe venni azt, hogy az érintett vállalkozás a versenyszabályoknak való megfelelést célzó programot fogadott el.

(vö. 239–242., 245., 247. pont)

14.    A kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény olyan normát képez, amely – a magasabb szintű jogszabályok tiszteletben tartása mellett – azon feltételeket kívánja meghatározni, amelyeket a Bizottság az uniós versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságok megállapításakor a mérlegelési jogkörének gyakorlása során alkalmazni szándékozik. Ez e jogkör önkorlátozását eredményezi, amely azonban nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy a Bizottság továbbra is jelentős mérlegelési mozgástérrel bír.

Így a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik akkor, amikor azt kell értékelnie, hogy az engedékenységi közlemény által biztosított kedvezményben részesülni kívánó vállalkozás által szolgáltatott bizonyítékok az említett közlemény 21. pontja értelmében jelentős hozzáadott értéket képviselnek‑e.

Ugyanígy a Bizottság, miután megállapította, hogy a bizonyítékok az engedékenységi közlemény 21. pontja értelmében jelentős hozzáadott értéket képviselnek, mérlegelési mozgástérrel rendelkezik akkor is, amikor azt kell meghatároznia, hogy az érintett vállalkozás esetében pontosan mennyivel csökkentse a bírság összegét. Az engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontjának első bekezdése ugyanis tartományokat ír elő az említett vállalkozások különböző kategóriái esetében a bírság összegének csökkentéséhez.

E körülmények között a Bizottság nem lépi nyilvánvalóan túl mérlegelési mozgásterét, amikor a bírságot az említett tartományokon belül csökkenti, amennyiben a bizonyítékokat – minőségüktől és hasznosságuktól függetlenül – akkor közölték, amikor a Bizottság már rendelkezett az EK 81. cikk megsértésének bizonyításához szükséges információkkal, már elvégzett egy sor vizsgálatot, és az említett közlemény alapján valamely más vállalkozás már kérelmet nyújtott be hozzá.

(vö. 260–261., 263–265., 270., 273–274., 278., 282–284., 289., 291., 295., 298., 309–312., 322–323., 326., 328–332., 345–349., 375., 377. pont)

15.    Az olyan kifogás, amelyet a keresetlevél egy lábjegyzetében fogalmaztak meg, és amelyet a felperesek semmilyen módon nem fejtettek ki, nem felel meg a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontjában foglalt feltételeknek, és ennélfogva elfogadhatatlan.

(vö. 338. pont)

16.    A bizalomvédelemre való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, akinek a helyzete akként jellemezhető, hogy az uniós adminisztráció konkrét biztosítékok adásával megalapozott elvárásokat keltett benne. Ezzel szemben senki nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvének megsértésére, akinek a közigazgatás nem adott konkrét biztosítékokat. Ilyen biztosítéknak minősül a feljogosított és megbízható forrásból származó pontos, feltétlen és egybehangzó tájékoztatás.

Az, ha a Bizottság az uniós versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírság összegének meghatározása keretében a kifogásközlésben bejelenti, hogy szándékában áll a bírság összegét csökkenteni a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény hatókörén kívül, nem minősülhet konkrét biztosítéknak azon csökkentés terjedelmét vagy mértékét illetően, amelyben az érintett vállalkozások adott esetben részesülnek. Ennélfogva ezen állítás semmi esetre sem kelthet e tekintetben semmilyen jogos bizalmat.

A Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata sem szolgál jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében.

(vö. 359–364. pont)

17.    Az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogos célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket; így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok.

E tekintetben nem sérti az arányosság elvét a Bizottság azon határozata, amely a tények vitatásától való tartózkodás címén és a kifogásközlést követően tanúsított együttműködés csekély értékére tekintettel a bírság összegét csak minimálisan, 1%‑kal csökkenti, mivel ez hozzáadódik a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény keretében már nyújtott csökkentésekhez.

(vö. 366., 370., 383. pont)

18.    Ami az arányosság elvének az uniós versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságok összegének meghatározása keretében való tiszteletben tartását illeti, e bírságok a kitűzött célokhoz, azaz a versenyszabályok tiszteletben tartásához képest nem lehetnek aránytalanul nagyok, és a valamely vállalkozással szemben ilyen versenyjogi jogsértés címén kiszabott bírság összegének arányban kell állnia az összességében értékelt jogsértéssel, különösen figyelembe véve annak súlyát. Ezenkívül a Bizottság a bírságok összegének meghatározásakor megalapozottan veszi figyelembe azt, hogy a bírságoknak kellő elrettentő hatást kell biztosítani.

(vö. 384. pont)