A TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK VÉGZÉSE
2011. április 13.(*)
„Ideiglenes intézkedés – Verseny – Bírság megfizetése – Bankgarancia – Ideiglenes intézkedés iránti kérelem (bankgarancia nyújtásáról való lemondás)”
A T‑393/10. R. sz. ügyben,
a Westfälische Drahtindustrie GmbH (székhelye: Hamm [Németország]),
a Westfälische Drahtindustrie Verwaltungsgesellschaft mbH & Co. KG (székhelye: Hamm),
a Pampus Industriebeteiligungen GmbH & Co. KG (székhelye: Iserlohn [Németország])
(képviselik őket: C. Stadler és N. Tkatchenko Rechtsanwälte)
kérelmezőknek
az Európai Bizottság (képviselik: Bottka V., R. Sauer és C. Hödlmayr, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: R. Van der Hout Rechtsanwalt)
ellenérdekű fél ellen,
a 2010. szeptember 30‑án hozott C (2010) 6676 végleges határozattal módosított, az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/38.344 – „feszített acél”‑ügy) 2010. június 30‑án hozott C (2010) 4387 végleges bizottsági határozatnak a kérelmezőkre bírságot kiszabó része végrehajtásának felfüggesztése tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE
meghozta a következő
Végzést
A jogvita alapját képező tényállás és az eljárás
1 A kérelmezők az úgynevezett „Pampus‑csoporthoz” (PIB+‑Gruppe) tartoznak, amely többek között az ipari acél‑ és huzalágazatban tevékenykedik, és négy holdingtársaságot foglal magában: a Pampus Stahlbeteiligungsgesellschaft mbH‑t, a Pampus Umformtechnik GmbH‑t, a Pampus Logistikbeteiligungsgesellschaft mbH‑t, valamint a Pampus Industriebeteiligungen GmbH & Co. KG‑t (a továbbiakban: PIB). Az e holdingtársaságokban fennálló összes részesedéssel, amely társaságoknak nincsen közös holdingtársasága, a Pampus család három tagja rendelkezik.
2 Az első kérelmező, a Westfälische Drahtindustrie GmbH (a továbbiakban: WDI) elsősorban a huzalgyártás és –feldolgozás területén acéltermékek gyártásával és forgalmazásával, továbbá vállalkozásokban való részesedések szerzésével és kezelésével foglalkozik. A WDI 98%‑ban a második kérelmező, a Westfälische Drahtindustrie Verwaltungsgesellschaft mbH & Co. KG (a továbbiakban: WDV) tulajdonában van. A WDV kétharmad részben a PIB, egyharmad részben pedig az ArcelorMittal Hamburg GmbH (a továbbiakban: ArcelorMittal) tulajdonában van. A PIB különösen ipar részesedések szerzésével, kezelésével és elidegenítésével, valamint acéltermékek forgalmazásával foglalkozik.
3 A kérelmezők a jelen ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel lényegében a 2010. szeptember 30‑án hozott C (2010) 6676 végleges határozattal módosított, az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/38.344 – „feszített acél”‑ügy) 2010. június 30‑án hozott C (2010) 4387 végleges bizottsági határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat) rájuk bírságot kiszabó része végrehajtásának bankgarancia‑nyújtási kötelezettség nélkül való felfüggesztését kérik.
4 A megtámadott határozatban a Bizottság lényegében azt rója számos feszítettacél‑gyártó terhére, hogy a feszítettacél‑ágazatban szállítási kvótákat állapítottak meg, árakat rögzítettek, az ügyfeleket egymás között felosztották, valamint érzékeny üzleti információkat cseréltek, és e folyamatos jogsértéssel az egész európai építőiparnak kárt okoztak. A Bizottság ezért összesen megközelítőleg 460 millió euró összegben bírságokat szabott ki. Ennek során a Bizottság konkrétan összesen 46,55 millió euró bírságot szabott ki a kérelmezőkre, éspedig 15,485 millió euró összegben egyetemlegesen mindhármukra, 23,37 millió euró összegben egyetemlegesen a WDI‑re és a WDV‑re, valamint 7,695 millió euró összegben egyedül a WDI‑re. Ezenkívül a Bizottság az ArcelorMittal‑csoport négy társaságával szemben először 276,48 millió euró bírságot szabott ki, amelyet később 230,4 millió euróra csökkentett.
5 A Törvényszék Hivatalához 2010. szeptember 14‑én benyújtott keresetlevelükkel a kérelmezők keresetet nyújtottak be az eredeti 2010. június 30‑i határozat rájuk bírságot kiszabó részének megsemmisítése, valamint másodlagosan a velük szemben kiszabott bírság méltányos csökkentése érdekében. A 2010. szeptember 30‑i módosító határozat kézbesítését követően a kérelmezők a Törvényszék Hivatalához 2010. november 16‑án benyújtott beadványban kérelmeiket és jogalapjaikat keresetmódosítás keretében a módosító határozathoz igazították.
6 A Törvényszék Hivatalához 2010. december 3‑án benyújtott külön beadványukban a kérelmezők előterjesztették a jelen ideiglenes intézkedés iránti kérelmet, amelyben lényegében azt kérik, hogy a Törvényszék:
– bankgarancia vagy egyéb pénzügyi biztosíték nyújtására kötelezés nélkül rendelje el a megtámadott határozat végrehajtásának az alapügyben meghozandó ítélet kihirdetéséig való felfüggesztését, amennyiben a határozat őket (a WDI‑t, a WDV‑t és a PIB‑t egyetemlegesen) 15,485 millió euró összegű, (a WDI‑t és a WDV‑t egyetemlegesen) 23,37 millió euró összegű, valamint (a WDI‑t) 7,695 millió euró összegű bírság megfizetésére kötelezi;
– másodlagosan bankgarancia vagy egyéb pénzügyi biztosíték nyújtására kötelezés nélkül a velük szemben kiszabott bírság megfizetése tekintetében nyújtson számukra méltányos és szakszerűen kidolgozott fizetési ütemterven alapuló fizetési könnyítést;
– az ellenérdekű felet kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.
7 A Törvényszék Hivatalához 2011. február 14‑én benyújtott, az ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel kapcsolatban előterjesztett írásbeli észrevételeiben a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a kérelmeket (elsődleges és másodlagos kérelem) teljes egészében utasítsa el;
– a kérelmezőket kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.
8 A kérelmezők 2011. február 15‑i beadványukban kérték, hogy válaszolhassanak a Bizottság észrevételeire, mivel a Bizottság által lefolytatott és a 2011. február 14‑i levélben lezárt, a kérelmezők fizetőképességének vizsgálatára irányuló közigazgatási eljárás (úgynevezett „ITP‑eljárás”) olyan új elemeket tárt fel, amelyek az ideiglenes intézkedés iránti kérelmük sürgősségét illetően relevánsak. Miután e kérelemnek helyt adtak, a kérelmezők 2011. február 25‑i beadványukban megtették az általuk bejelentett további észrevételeket. A Bizottság végül 2011. március 21‑én tette meg ezekkel kapcsolatos észrevételeit.
9 A Bizottság az említett 2011. február 14‑i hivatalos levélben megtagadta a kérelmezőkkel szemben kiszabott bírságok csökkentését, arra hivatkozva, hogy a WDI a 46,55 millió euró összegű bírságot teljes egészében finanszírozni tudja, illetve ezen összegre bankgaranciát kaphat.
10 A Törvényszéket tájékoztatták arról, hogy a Bizottság előtt folyamatban lévő, a kérelmezők fizetőképességének vizsgálatára irányuló ITP‑eljárással párhuzamosan az ArcelorMittal‑csoport fent említett társaságainak (lásd a fenti 4. pontot) bírságát 2011. április 4‑én 230,4 millió euróról 45,7 millió euróra csökkentették, mivel a Bizottság elismerte korlátozott fizetőképességüket. Márpedig e társaságok közül háromnak az ideiglenes intézkedés iránti kérelmét többek között éppen az ArcelorMittal‑csoport jelentős pénzügyi ereje miatt (a 2009‑es pénzügyi évben elért több mint 46 milliárd euró konszolidált összforgalom) utasították el (a Törvényszék elnökének a T‑385/10. R. sz., ArcelorMittal Wire France és társai kontra Bizottság ügyben 2010. december 7‑én hozott végzése [az EBHT‑ban nem tették közzé]).
Indokolás
11 Az EUMSZ 278. cikk és az EUMSZ 279. cikk, valamint az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének összefüggésben értelmezett rendelkezései szerint az ideiglenes intézkedésről határozó bíró elrendelheti a Törvényszék előtt megtámadott jogi aktus végrehajtásának felfüggesztését, ha a körülmények alapján azt szükségesnek tartja, illetve bármely szükséges ideiglenes intézkedést elrendelhet.
12 A Törvényszék eljárási szabályzata 104. cikkének 2. §‑a kimondja, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelemben meg kell jelölni a jogvita tárgyát, a sürgősségre okot adó körülményeket, valamint azokat a ténybeli és jogi alapokat, amelyek valószínűsítik a kért ideiglenes intézkedés szükségességét. Ekképpen az ideiglenes intézkedésről határozó bíró csak akkor rendelheti el a végrehajtás felfüggesztését és az ideiglenes intézkedéseket, ha azok szükségességét a ténybeli és jogi alapok első látásra valószínűsítik (fumus boni iuris), és azok olyan értelemben sürgősek, hogy azokat a kérelmező érdekeiben bekövetkező súlyos és helyrehozhatatlan kár megakadályozásához kell elrendelni annak érdekében, hogy hatásukat az érdemi döntés előtt kifejtsék (a Bíróság elnöke C‑149/95. P.(R.) sz., Bizottság kontra Atlantic Container Line és társai ügyben 1995. július 19‑én hozott végzésének [EBHT 1995., I‑2165. o.] 22. pontja). E feltételek konjunktívak, vagyis ha azok egyike nem teljesül, az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet el kell utasítani (a Bíróság elnöke C‑268/96. P.(R.) sz., SCK és FNK kontra Bizottság ügyben 1996. október 14‑én hozott végzésének [EBHT 1996., I‑4971. o.] 30. pontja). Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró adott esetben a fennálló érdekeket is mérlegeli (a Bíróság elnöke C‑445/00. R. sz., Ausztria kontra Tanács ügyben 2001. február 23‑án hozott végzésének [EBHT 2001., I‑1461. o.] 73. pontja és a Törvényszék elnöke T‑198/01. R. sz., Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ügyben 2002. április 4‑én hozott végzésének [EBHT 2002., II‑2153. o.] 50. pontja).
13 Továbbá e vizsgálat során az ideiglenes intézkedésről határozó bíró széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, és a konkrét ügy sajátosságainak figyelembevételével szabadon határozza meg a különböző feltételek vizsgálatának módját és sorrendjét, mivel nincsen olyan uniós szabály, amely előre lefektetett vizsgálati módszert szabna meg az ideiglenes intézkedés szükségességének értékelésére (a fenti 12. pontban hivatkozott Bizottság kontra Atlantic Container Line és társai ügyben hozott végzés 23. pontja és a Bíróság elnöke C‑459/06. P.(R.) sz., Vischim kontra Bizottság ügyben 2007. április 3‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 25. pontja).
14 Az eljárásban részt vevő felek írásbeli észrevételei tartalmaznak minden, a kérelemről való döntéshez szükséges információt. Nem szükséges tehát meghallgatást elrendelni.
Az ideiglenes intézkedés iránti kérelem tárgyáról
15 A megtámadott határozat 2. cikke szerint a megbírságolt vállalkozás megsemmisítés iránti kereset benyújtása esetén választhat, hogy a bírságot ideiglenesen megfizeti, vagy a Bizottság számára elfogadható bankgaranciát nyújt. A Bizottság e választási lehetőségre kifejezetten felhívta a kérelmezők figyelmét a 2010. július 5‑i, illetve a 2010. október 1‑jei levélben, amelyben a megtámadott határozatot kézbesítették, és kifejtette, hogy az esetlegesen nyújtott bankgarancia összegét 2,5%‑os kamat terheli.
16 Ezenkívül a Bizottság a 2011. február 14‑i észrevételeiben (52. és 59. pont) kifejezetten előadta, hogy az említett választási lehetőség miatt eleve meghiúsul a szóban forgó ideiglenes intézkedés iránti kérelem sürgőssége akkor, ha a kérelmezők – a bírságok ideiglenes megfizetéséhez képest kevésbé terhes alternatívaként – bankgaranciát tudnak nyújtani. A jelen ügyben tehát nem szükséges megvizsgálni az e kérelemben felvetett azon kérdést, hogy fennáll‑e a bírságok ideiglenes megfizetéséhez szükséges likviditás.
17 Ebből következik egyrészről, hogy maga a Bizottság kész arra, hogy bizonyos feltétel (bankgarancia nyújtása) mellett felfüggessze a megtámadott határozat végrehajtását a kérelmezőkkel szemben. Ennélfogva az e határozat végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelem értelemszerűen csak arra irányulhat, hogy a kérelmezők mentesüljenek a velük szemben kiszabott bírságok nem azonnali behajtásának feltételeként meghatározott bankgarancia nyújtásának kötelezettsége alól (lásd a Törvényszék elnöke T‑11/06. sz., Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben 2006. július 13‑án hozott végzésének [EBHT 2006., II‑2491. o.] 23–26. pontját).
18 Másrészről maga a Bizottság azon kérdésre korlátozza a sürgősséggel kapcsolatos észrevételeit, hogy a kérelmezők számára valóban lehetetlen‑e bankgarancia nyújtása, vagy mindenesetre annak nyújtása állítólagos kárként a fizetésképtelenségüket eredményezné. Álláspontja szerint a WDI jelenlegi és előre jelzett vállalkozási adatai (cash flow) alapján különösen e vállalkozás van objektíve abban a helyzetben, hogy a bírság teljes összegére ilyen garanciát nyújtson. Ebben az esetben a Bizottság a másik két kérelmezőtől nem követelne további bankgaranciát, amely kizárná a fizetésképtelenség veszélyét (a 2011. február 14‑i észrevételek 60. pontja).
19 A Bizottság ezen előadásaiból – ahogyan a megtámadott határozatban (1178. és 1179. pont) tett azon megállapításából, hogy a WDI és a PIB komoly pénzügyi nehézségei miatt nem tudja megfizetni a bírságot, és valószínűleg egyáltalán nem életképes – az következik, hogy a Bizottság álláspontja is az, hogy a kérelmezőkkel szemben kiszabott bírságok ideiglenes megfizetése nem jelent reális választási lehetőséget, mivel a kérelmezők jelenleg pénzügyileg nincsenek abban a helyzetben, hogy ilyen fizetést teljesítsenek.
20 A jelen ideiglenes intézkedés iránti kérelem – és ezáltal a sürgősség vizsgálatának – tárgya tehát kizárólag az, hogy a kérelmezők mentesüljenek a velük szemben kiszabott bírságok nem azonnali behajtásának feltételeként meghatározott bankgarancia nyújtásának kötelezettsége alól.
A sürgősségről
21 Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az ideiglenes intézkedés iránti kérelem sürgősségét az alapján kell értékelni, hogy szükséges‑e ideiglenes intézkedés elrendelése a kérelmezőt fenyegető súlyos és helyrehozhatatlan kár megakadályozása érdekében. A kérelmezőnek kell bizonyítania, hogy nem várhat az ügy érdemben való eldöntéséig, mert különben ilyen kárt szenvedne (lásd a Törvényszék elnöke T‑151/01. R. sz., Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben 2001. november 15‑én hozott végzésének [EBHT 2001., II‑3295. o.] 187. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a T‑326/07. R. sz., Cheminova és társai kontra Bizottság ügyben 2007. december 4‑én hozott végzésének [EBHT 2007., II‑4877. o.] 50. pontja).
22 Ami a bankgarancia itt releváns problematikáját illeti, szintén az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a bírság összegének nem azonnali behajtása feltételeként meghatározott bankgarancia nyújtására vonatkozó kötelezettség végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelemnek csakis különleges körülmények fennállása esetén lehet helyt adni (a Bíróság elnöke 107/82. R. sz., AEG kontra Bizottság ügyben 1982. május 6‑án hozott végzésének [EBHT 1982., 1549. o.] 6. pontja és a C‑364/99. P[R]. sz., DSR Senator Lines kontra Bizottság ügyben 1999. december 14‑én hozott végzésének [EBHT 1999., I‑8733. o.] 48. pontja). A pénzügyi biztosíték nyújtása követelményének lehetőségét a Bíróság és a Törvényszék eljárási szabályzatai ugyanis kifejezetten az ideiglenes intézkedés iránti eljárások esetére határozzák meg, amely megfelel a Bizottság általános és ésszerű eljárásmódjának (a Törvényszék elnöke T‑79/03. R. sz., IRO kontra Bizottság ügyben 2003. augusztus 5‑én hozott végzésének [EBHT 2003., II‑3027. o.] 25. pontja és T‑245/03. R. sz., FNSEA és társai kontra Bizottság ügyben 2004. január 21‑én hozott végzésének [EBHT 2004., II‑271. o.] 77. pontja).
23 Az ítélkezési gyakorlat szerint ilyen különleges körülmények főszabály szerint akkor állhatnak fenn, ha az a fél, aki a kért bankgarancia nyújtása alóli mentesítést kéri, bizonyítja, hogy számára objektíve lehetetlen e garancia nyújtása, vagy pedig a bankgarancia nyújtása a fennmaradását veszélyeztetné (a fenti 17. pontban hivatkozott Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben hozott végzés 98. pontja, és a Törvényszék elnöke T‑46/03. R. sz., Leali kontra Bizottság ügyben 2003. október 20‑án hozott végzésének [EBHT 2003., II‑4473. o.] 33. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
24 A fent említett két különleges körülmény esetén olyan feltételekről van szó, amelyeket az érintett félnek nem együttesen, hanem vagylagosan kell teljesítenie.
25 Amennyiben tehát a kérelmezők a jelen ügyben bizonyítani tudják, hogy számukra objektíve lehetetlen a velük szemben kiszabott bírságokra bankgaranciát nyújtani, ezen ítélkezési gyakorlat szerint el kellene ismerni az általuk kért ideiglenes intézkedés elrendelésének sürgősségét.
26 A kérelmezők e tekintetben úgy érvelnek, hogy a bankgarancia – mind saját erőből, mind pedig a társaságok tagjainak és az egész PIB+‑csoportnak a bevonásával való – nyújtása számukra objektíve lehetetlen. Az eredeti határozat kézbesítését követően intenzíven, de eredménytelenül valamennyi [bizalmas](1), a csoport csendestársainak köréhez tartozó hitelintézetnél és áruhitel‑biztosítónál megkísérelték, hogy bankgaranciát szerezzenek az eredetileg 56,05 millió euróban megállapított bírság fedezésére. A módosító határozat kézbesítését követően újból megkísérelték, hogy a csökkentett bírság (46,55 millió euró) fedezésére bankgaranciát szerezzenek, azonban ismét eredménytelenül. Az összes hitelintézet és áruhitel‑biztosító elutasította kérelmüket.
27 A Bizottság ezzel szemben úgy érvel, hogy a kérelmezők által benyújtott elutasító levelek több tekintetben is kérdésesek. Így kizárólag olyan bankokat kerestek meg, amelyek már a PIB+‑csoport hitelezői, és akiknek ezáltal érdekében áll, hogy elkerüljék a pénzügyi status quo változását azáltal, hogy bírságcsökkentést idéznek elő. Így a WDI és az (egyes) bankok közötti, a Bizottság rendelkezésére álló levelezés azt a benyomást kelti, hogy egyik oldalnak sem állt igazán érdekében komoly tárgyalásokat folytatni a bankgarancia kivitelezhetőségéről, hanem az elutasítást a bírság elérni kívánt csökkentése szükséges feltételének tekintették. Ez magyarázatot ad arra is, hogy a bankok miért fejezték ki elutasításukat formálisan, látszólag alapos vizsgálat (különösen a WDI elszigetelt pénzügyi helyzetének vizsgálata) nélkül. Ráadásul a benyújtott levelek közül csak kilencet címeztek egyértelműen közvetlenül a WDI‑nek. Ezekben a [bizalmas] bankok az egész Pampus‑csoport gazdasági helyzetére hivatkozva indokolták elutasításukat. A WDI esetében azonban gazdaságilag sikeres, fizetőképes és ezáltal hitelképes vállalkozásról van szó. Mivel nincsenek meggyőző bizonyítékok arra nézve, hogy a Pampus‑csoport gazdasági helyzetének esetleges romlása kihatással lehet a WDI‑re, az elutasítás tulajdonképpeni oka nem világos.
28 A Bizottság álláspontja szerint a benyújtott elutasító levelek azért sem vehetők alapul, mert a bankok csupán formálisan, és túlnyomóan a PIB+‑csoport nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetére való általános hivatkozással utasították el a biztosíték nyújtását. Azonban csak a WDI objektív gazdasági helyzete lehet irányadó. Az elkövetkező évek pozitív operatív cash flow‑jára, valamint a bankok rendelkezésére álló biztosítékokra tekintettel a WDI‑nek lehetősége van arra, hogy bankgaranciát kapjon. A maguk a kérelmezők által benyújtott cash flow‑előrejelzésből következik, hogy a WDI hét évet kitevő időszakon keresztüli éves részletfizetéssel még a bírság összegét elérő kölcsönt is vissza tudna fizetni a szabad cash flow‑ból. A bankgarancia nyújtásának tehát valóban kivitelezhetőnek kell lennie.
29 Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az iratokból kitűnik, hogy a kérelmezők először is tizennégy hitelintézethez fordultak eredménytelenül bankgaranciáért. Így a WDI, a WDV és a PIB 2010. július 20‑án lényegében azonosan megfogalmazott levelet küldött „a hitelnyújtó bankoknak”, és a kiszabott bírságok (56,05 millió euró) egészére vagy egy részére bankgarancia nyújtását kérték. Az ugyanezen a napon küldött e‑mailben a WDI e kéréssel fordult a következő bankokhoz: [bizalmas].
30 Az elutasító levelek kivétel nélkül a kérelmezők kritikus gazdasági és pénzügyi helyzetére hivatkoznak, amely a bankok számára lehetetlenné teszi a kért garancia nyújtását. Míg egyes levelek igen rövidek, mások részletes indokolást tartalmaznak. Így a [bizalmas] (a WDI‑nek küldött 2010. július 26‑i levélben) a „már fennálló kötelezettségvállalás nagyságára”, valamint arra utal, hogy a Pampus‑csoport „szanálási szakaszban” van. A [bizalmas] (a WDI‑nek, a WDV‑nek és a PIB‑nek küldött három, 2010. július 23‑i azonosan megfogalmazott levélben) a vállalkozás gazdasági helyzetének „csupán nemrég elvégzett alapos vizsgálatára” és a vállalkozás akkori kritikus pénzügyi helyzetére utal. A [bizalmas] (a WDI‑nek, a WDV‑nek és a PIB‑nek küldött 2010. július 22‑i levélben) közli, hogy „az egész vállalatcsoport, valamint az egyes vállalkozások jelenlegi gazdasági viszonyai alapján nem – még részösszegre sem –” tud rendelkezésre bocsátani bankgaranciát. A [bizalmas] (a WDI‑nek küldött 2010. július 22‑i levélben) a „nagyigényű szanálási és szerkezetátalakítási eljárásra” utal, „amelynek célja, hogy középtávon helyreállítsa fizetőképességet”, és hangsúlyozza, hogy véleménye szerint „a pénzügyi kötelezettségek további kiterjesztése a pénzügyi eredmény megterhelésével összefüggésben […] erősen veszélyezteti a vállalatcsoport szanálási kilátásait”, ezért úgy véli, „nem várható el, hogy a garancianyújtásban megfelelő részt vállaljon”. A [bizalmas] (a WDI‑nek, a WDV‑nek és a PIB‑nek küldött 2010. július 22‑i levélben) közli, hogy „alapos hitelvizsgálatot követően” arra a megállapításra jutott, hogy „a fennálló hitelkötelezettség[ük] kiterjesztésének feltételei nem állnak fenn”.
31 A 2010. november 10‑i levelekben, illetve e‑mailekben a kérelmezők újból megkeresték ugyanezen bankokat, hogy azok ezúttal az időközben csökkentett bírságok (46,55 millió euró) fedezésére nyújtsanak bankgaranciát. A 2010. november 11. és 26. közötti elutasító levelek lényegében arra utalnak, hogy az elutasítás már korábban előadott okai a csökkentett bírságokra is érvényesek.
32 Ezenkívül a WDI 2011. február 19‑én a korábban említett bankokat harmadszor is megkereste annak érdekében, hogy azok a konkrétan vele szemben kiszabott (csökkentett) bírság fedezésére bankgaranciát nyújtsanak, és egyúttal a bankok számára hozzáférhetővé tette az ITP‑kérelme elutasításának a Bizottság által előadott okait. A bankok erre ismét negatív válaszokat adtak. Így a [bizalmas] a 2011. február 22‑i levelében a garancia elutasítását „a kizárólag hosszú távú finanszírozó szerepével és a [vállalkozás] gazdasági viszonyainak általa való továbbra is kritikus, az EU‑Bizottság álláspontjától eltérő megítélésével” indokolja. A [bizalmas] a 2011. február 23‑i levelében kifejti, hogy „az összes információ mérlegelését és további belső tárgyalásokat követően úgy véli, hogy mind általában a PIB+, mind pedig konkrétan a WDI tekintetében elérte a hitelnyújtó‑képesség[ének] határát”, ezért „ismételten el kell utasítania azon kérelmet, hogy az EU‑Bizottság javára bankgaranciát nyújtson”. Megértést kér, amiért a hitelről való döntésével kapcsolatban nem tud valamennyi részlettel szolgálni, utal azonban arra, hogy belső ügymenete úgy van kialakítva, hogy vállalatcsoportok esetén a hitelnyújtással kapcsolatos döntéseket nem hozhatja meg kizárólag az egyedi hitelfelvevők alapján, hanem a hitelfelvevő‑képességet és az eljárásokat a hitelfelvevő egységre, azaz a vállalatcsoportra (a jelen ügyben a PIB+‑csoportra) figyelemmel értékeli, illetve folytatja le. Egyebekben a hitelnyújtó‑képességét nem kizárólag a jelenlegi és a jövőbeli cash flow‑ra, hanem a már fennálló hitelek nagyságára, a biztosítékokra, a fennálló hitelszerződések helyzetére és a szerzett tapasztalatokra is alapozza.
33 Végül a kérelmezők – anélkül hogy bárki vitatná – előadták, hogy őket és azon egész vállalatcsoportot, amelyhez tartoznak, a finanszírozó bankok különleges felügyelet alá helyezték, amelynek keretében hetente telefonkonferenciákra kerül sor a bankok ([bizalmas]) koordináló csoportjával, valamint szükség szerint találkozókat tartanak mind az egyes bankokkal, mind pedig a csendestársak egész körével. A Bizottság ebből kizárja [bizalmas]‑t. Az iratokból továbbá kiderül, hogy a kérelmezők 2010 márciusától havonta részletes jelentéseket küldenek gazdasági helyzetükről (előzetes mérlegek, nyereség‑ és veszteségelszámolások, cash flow stb.) a bankoknak, amely jelentések átfogó képet adnak saját gazdasági helyzetükről és az egész PIB+‑csoport gazdasági helyzetéről is.
34 A fentiekből következően az ideiglenes intézkedésről határozó bírónak meg kell állapítania, hogy a kérelmezők időben és ismételten komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a velük szemben kiszabott bírságok fedezésére bankgaranciát szerezzenek. Az iratokból kitűnik, hogy ezen erőfeszítések sikertelensége abból adódott, hogy a megkeresett bankok alaposan és érdemben megvizsgálták a kérelmezők gazdasági és pénzügyi helyzetét, ahogyan ez az elutasító leveleikből, valamint abból is kitűnik, hogy a kérelmezőknek az egész PIB+‑csoporttal kapcsolatban (ideértve a Pampus család tagjait is) fennálló helyzetéről és konkrétan a WDI mint kérelmező helyzetéről is teljes mértékben tájékoztatva voltak. Ezzel összefüggésben semmi nem utal arra, hogy a kérelmezők kérését pusztán szívességből, kizárólag a jelen eljárás céljából utasították volna el.
35 Mivel a kérelmezett bankgaranciát ezen indokolással összesen tizennégy bank is elutasította, a kérelmezők jogilag megkövetelt módon bizonyították, hogy számukra objektíve lehetetlen e garancia nyújtása, annál is inkább, mivel az ítélkezési gyakorlat hasonló helyzetben már két vagy három elutasítást is elegendőnek tart (lásd a Törvényszék elnöke T‑392/09. R. sz., 1. garantovaná kontra Bizottság ügyben 2011. március 2‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 56. pontját és a fenti 17. pontban hivatkozott Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 102. és 103. pontját). Ennélfogva nincs jelentősége annak, hogy a kérelmezők nem nyújtották be írásban az általuk szintén megkeresett áruhitel‑biztosítók [bizalmas] általi elutasításokat, anélkül hogy meg kellene vizsgálni azon kérdést, hogy egyáltalán az áruhitel‑biztosítók üzleti tevékenységéhez tartozik‑e bankgarancia rendelkezésre bocsátása.
36 A Bizottság által előadott ellenérvek egyike sem helytálló.
37 Amennyiben a Bizottság először is úgy érvel, hogy ezzel összefüggésben az ArcelorMittal mint résztulajdonos pénzügyi eszközeit helytelenül hagyták figyelmen kívül, amely társaság már régóta egyharmados részesedéssel rendelkezik a WDV‑ben, utalni kell arra, hogy a vállalkozás pénzügyi életképességének, valamint azon lehetőségeinek vizsgálatakor, hogy biztosítékot nyújtson, a vállalkozás anyagi helyzetének értékelésekor ténylegesen figyelembe lehet venni többek között azon vállalatcsoport sajátosságait is, amelyekhez a vállalkozás a tagjai révén közvetlenül vagy közvetve tartozik (a Bíróság elnöke C‑12/95. P. sz., Transacciones Marítimas és társai kontra Bizottság ügyben 1995. március 7‑én hozott végzésének [EBHT 1995., I‑467. o.] 12. pontja és a Törvényszék elnöke T‑120/07. R. sz., MB Immobilien Verwaltungs‑GmbH kontra Bizottság ügyben 2007. október 11‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 36. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 E megközelítést az ítélkezési gyakorlat azzal indokolja, hogy az érintett vállalkozás objektív érdekeit nem lehet az azt irányító személyek érdekeitől függetlenül vizsgálni, így azon kérdés megítélésekor, hogy az állítólagos kár súlyos és helyrehozhatatlan‑e, a vállalkozást irányító személyek pénzügyi helyzetét is figyelembe kell venni (a fenti 37. pontban hivatkozott MB Immobilien Verwaltungs‑GmbH kontra Bizottság ügyben hozott végzés 37. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezen, a „vállalatcsoportra vonatkozó ítélkezési gyakorlatot” időközben az (50%‑os, 40%‑os és akár 30%‑os) kisebbségi részesedésekre is kiterjesztették, mivel az érintett vállalkozás tőkeszerkezete alapján az ilyen – lényeges – részesedések is relevánsak lehetnek a vállalkozás fizetőképességének megítélésekor, így az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek mindenképpen elegendő információkat kell tartalmaznia az ilyen kisebbségi részesedésekre vonatkozóan (lásd a Törvényszék elnöke T‑410/09. R. sz., Malmamet kontra Bizottság ügyben 2010. május 7‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 57. és 58. pontját, valamint T‑370/10. R. sz., Rubinetterie Teorema kontra Bizottság ügyben 2011. január 24‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 39–42. pontját). Ezen ítélkezési gyakorlat először is csak tájékoztatási kötelezettséget ír elő az érdekközösség lehetőségére tekintettel, miközben az annak alapjául szolgáló két, ideiglenes intézkedéssel kapcsolatos ügy egyikében sem volt szükség annak vizsgálatára, hogy ilyen, az érintett vállalkozás és a mindenkori kisebbségi tulajdonos közötti érdekközösség ténylegesen fennállt‑e.
39 A jelen ügyben a kérelmezők az ideiglenes intézkedés iránti kérelmükben megemlítették az ArcelorMittal kisebbségi részesedését, és előadták, hogy 2010. július 26‑án és november 22‑én a velük szemben kiszabott bírságokat fedező bankgarancia érdekében – sikertelenül – fordultak az ArcelorMittalhoz. Mindazonáltal felesleges közelebbről megvizsgálni mind e megkeresések, mind pedig az ArcelorMittal 2010. július 30‑i és november 25‑i elutasító leveleinek komolyságát. A fent említett, vállalatcsoportra vonatkozó ítélkezési gyakorlat ugyanis a kérelmezők és az ArcelorMittal közötti jogviszonyra nem alkalmazandó.
40 Noha az ArcelorMittal a kérelmezők mindegyikéhez hasonlóan az acélpiacon tevékenykedik, különböző vállalatcsoportokhoz, egyrészről az ArcelorMittal‑vállalatcsoporthoz, másrészről pedig a PIB+‑csoporthoz tartoznak, amelyek egymással versenyben állnak, és különböző (stratégiai) üzleti érdekeket követnek. Nem lehet szó tehát arról, hogy az ArcelorMittal és a kérelmezők objektíve ugyanazon alapvető érdekeket követnék. Különösen kizártnak tűnik, hogy az ArcelorMittal mint a társaság tagja a PIB+‑csoport esetlegesen arra irányuló agresszív üzletpolitikáját erősítené, hogy az ArcelorMittal‑vállalatcsoporttól ügyfeleket és egész piacokat vegyenek el. Az ArcelorMittal kisebbségi részesedése tehát nem alkalmas arra, hogy a vállalatcsoportra vonatkozó ítélkezési gyakorlat alkalmazását eredményezze.
41 Ennek nem mond ellent az, hogy az ArcelorMittal és egyik vagy másik kérelmező éppenséggel ugyanarra irányuló pénzügyi érdekeket követhet, amennyiben például az ArcelorMittal kisebbségi részesedése értékének megőrzéséről van szó. Az ArcelorMittal ezen érdeke – amelyhez azon érdek is hozzáadódhat, hogy a WDV és a WDI vállalkozási adataihoz hozzáférést kapjon, amennyiben kisebbségi tulajdonosi jogállása erre feljogosítja – intenzitásában nem azonos azon alapvető stratégiai érdekekkel, amelyeket valamely vállalatcsoport az üzletpolitikájának kialakítása során követ, és amelyek csak objektív érdekközösség esetén igazolják a vállalatcsoportra vonatkozó ítélkezési gyakorlat alkalmazását. Ezen még a Bizottság által hivatkozott azon körülmény sem változtat semmit, hogy az ArcelorMittal kész arra, hogy [bizalmas]).
42 Másodszor a Bizottság szerint a bankok elutasító leveleiből azért nem lehet a garancia beszerzésének lehetetlenségét megállapítani, mert a bankoknak jelentős saját érdeke fűződik ahhoz, hogy a kiszabott bírságok behajtásának egyidejű felfüggesztése mellett a lehető leggyorsabban fedezzék saját követeléseiket. A PIB+‑hálózat összes hitelezője ugyanis, ideértve a bankokat és a Bizottságot is, versenyben áll azért, hogy mindenkori követeléseiket a lehető legjobban biztosítsák, és később maximálisan érvényesítsék. [bizalmas] Így objektíve érdekükben áll a WDI operatív üzleti tevékenységének fenntartása, éspedig a WDI jó jövedelmezősége és versenyképessége, valamint az ezáltal eredményezett cash flow miatt. A WDI operatív üzleti tevékenységének megszüntetése a bankok számára azt jelentené, hogy a hálózat fő bevételi forrása a közép‑ és hosszú távon várt cash flow‑növekedés ellenére megszűnne. Ezért objektíve azzal lehet számolni, hogy a bankok végül finanszírozzák a bírságok fedezésére szolgáló bankgarancia nyújtását, amennyiben a végrehajtás felfüggesztésére már nincs remény. Egyébként minden ésszerűen eljáró, gazdasági számítások alapján racionálisan mérlegelő bank a WDI pozitív vállalkozási adatainak ismeretében kész lenne arra, hogy a kérelmezőkkel szemben kiszabott bírságok teljes összegére bankgaranciát nyújtson.
43 Ezen érvelés nem fogadható el. Amennyiben a Bizottság nem kívánja elismerni azon tizennégy bank „jelentős saját érdekét”, amelyek a kérelmezőktől megtagadták a bankgaranciát, arra kell utalni, hogy valamely bank mint hitelintézet a hitel‑ vagy garanciakérelmekről való – pozitív vagy negatív – döntésnél mindig a saját érdekeit követi, és résztulajdonosaira tekintettel így is kell eljárnia. A jelen helyzetben ezen érdekeket csak akkor kellene a Bizottság érdekei alá rendelni, ha a fent említett vállalatcsoportra vonatkozó ítélkezési gyakorlat a tizennégy bankra alkalmazandó lenne. Erről azonban nincs szó.
44 Egyrészről az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a bankok a kérelmezők résztulajdonosaivá váltak volna, vagy tőkebefektetés révén a PIB+‑csoportban valamilyen módon részesedéseket szereztek volna. Az utóbbiakhoz fűződő üzleti kapcsolataik a hitel területére korlátozódnak, és érdekeik arra irányulnak, hogy a törlesztéssel és kamattal kapcsolatos követeléseiket a lehető legjobban biztosítsák, és érvényesítsék. E tekintetben nem áll fenn objektív azonosság e hitelintézetek stratégiai érdekei és a főleg az acélágazatban tevékenykedő kérelmezők érdekei között (lásd a fenti 1. és 2. pontot).
45 Másrészről önmagában a [bizalmas] való utalás nem elegendő annak bizonyítására, hogy a bankok és e társaságok között olyan erős személyi összefonódások állnak fenn – mint amelyek például a Pampus család három tagja között állnak fenn, és a közös holdingtársaságot feleslegessé teszik (lásd a fenti 1. pontot) –, hogy ez igazolja a vállalatcsoportra vonatkozó ítélkezési gyakorlat alkalmazását.
46 Amennyiben a Bizottság harmadszor azt kifogásolja, hogy a kérelmezők nem kerestek meg idegen bankot, elegendő annak megállapítása, hogy [bizalmas] már eleve kilátástalannak mutatta, hogy valamely, az e csendestársak köréhez nem tartozó banktól szerezzék meg a kívánt bankgaranciát azt követően, hogy e kör e tekintetben határozott elutasítását fejezte ki. Egyebekben az ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy azon tény, hogy éppen a kérelmező mint állandó ügyfél által igénybe vett bankok tagadják meg a bankgaranciát, megalapozza a kért garancia megszerzésének objektíve lehetetlenségét (a fenti 17. pontban hivatkozott Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben hozott végzés 105., 109. és 110. pontja).
47 A fentiekre tekintettel, mivel a fent említett [bizalmas] bankok számos elutasító levele elegendő annak megállapításához, hogy a kérelmezők képtelenek bankgaranciát szerezni bírságaik fedezésére, nem releváns a Bizottságnak a kérelmezők számos pénzügyi dokumentumára és gazdasági ismertető adatára alapozott azon érvelése, miszerint e bankok végül mégis megadnák a kérdéses bankgaranciát, mivel különösen a WDI pozitív vállalkozási adatai ismeretében minden ésszerűen eljáró bank kész lenne erre.
48 A Bizottság ezen érvelése ellentmond a megtámadott határozatban (az 1179. pont) foglalt saját [bizalmas] becslésének „[bizalmas]”. Megjegyzendő továbbá, hogy a Bizottság a jelen ügyben úgy véli, meg tudja ítélni egy „ésszerűen eljáró, gazdasági számítások alapján racionálisan mérlegelő bank” magatartását, noha eddig állandóan azt hangsúlyozta – és a Törvényszék e tekintetben követte is (a T‑236/01., T‑239/01., T‑244/01–T‑246/01., T‑251/01. és T‑252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítélet [EBHT 2004., II‑1181. o.] 479. pontja) –, hogy a Bizottság nem bank, és nem rendelkezik sem banki infrastruktúrával, sem pedig banki szakszolgáltatásokkal.
49 A Bizottság érvelése az ítélkezési gyakorlattal sem tűnik összeegyeztethetőnek, miszerint az ideiglenes intézkedés iránti kérelem sürgősségét a kérelem benyújtásának, de legkésőbb az ideiglenes intézkedésről határozó bíró általi döntés meghozatalának időpontjában fennálló körülmények alapján kell elbírálni (lásd a Törvényszék elnöke T‑352/09. R. sz., Pannon Hőerőmű kontra Bizottság ügyben hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 29. és 30. pontját, és a T‑173/09. R. sz., Z kontra Bizottság ügyben 2009. június 8‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 22. pontját). Miközben a kérelmezők a jelen ügyben jogilag megkövetelt módon bizonyították, hogy a jelen végzés meghozatala előtt számukra objektíve lehetetlen volt bankgarancia szerzése, a Bizottság – azon érvelésével, hogy azzal lehet számolni, hogy a bankok „végül” finanszírozzák a bankgarancia nyújtását, „amennyiben a végrehajtás felfüggesztésére már nincs remény” – időben a jelen végzés meghozatalát követő időpontra kíván támaszkodni, és ezáltal azt kívánja „előrevetíteni”, hogy a kérelmezőknek e későbbi időpontban, amennyiben mindezek ellenére nem kapnak bankgaranciát, fizetésképtelenség vagy eladósodás miatt csődöt (a német csődrendelet 17. és 15a. §‑ának a német kereskedelmi törvénykönyv 177a. és 130a. §‑ával összefüggésben értelmezett rendelkezései) kell jelenteniük.
50 Végül a Bizottság nem kifogásolhatja eredményesen, hogy felróhatóan maguk a kérelmezők is hozzájárultak kritikus pénzügyi helyzetükhöz azáltal, hogy a WDI a kifogásközlés kézbesítését követően jelentős tőkeátutalásokat eszközölt a vállalatcsoporthoz tartozó harmadik társaságoknak, egyidejűleg azonban csak [bizalmas] millió eurót kitevő minimális tartalékot képezett a feszítettacél‑kartellben 18 éven keresztül való részvételével kapcsolatban.
51 Amennyiben a Bizottság ezzel összefüggésben előadja, hogy meg kell akadályozni, hogy az ilyen tőkeátutalások „aláássák” a bírságpolitikáját, elegendő annak megállapítása, hogy a kérdéses tőkeátruházások kétségtelenül azon célt követték, hogy megakadályozzák a PIB+‑csoport egyes társaságainak csődjét, és ezáltal végül munkahelyek elvesztését. Szintén nem vitatott, hogy a résztulajdonosok nem „vontak el” semmilyen eszközt sem a megbírságolt társaságoktól, sem pedig a vállalatcsoporton belül megvalósult tőkeátruházások kedvezményezettjeitől, kivéve az ArcelorMittal, a – vállalatcsoporthoz nem tartozó – kisebbségi tulajdonos számára 2008 januárjában eszközölt, [bizalmas] millió eurót kitevő kifizetést. E körülmények között nem róható sem a PIB‑holding, sem pedig az egész PIB+‑csoport terhére az, hogy a WDI‑t igénybe vették pénzügyi forrásként a vállalatcsoport más, nehézségben lévő társaságainak megsegítésére.
52 Ami a [bizalmas] millió eurót kitevő tartalékot illeti, az „elégtelen fedezetre” vonatkozó kifogás nem tűnik relevánsnak, mivel a Bizottság a megtámadott határozatban (az 1178. és 1179. pont) maga is több olyan elemre rámutatott, amelyek a priori arra utalnak, hogy [bizalmas]. Erre tekintettel a számviteli tartalék nagyságának alig lehet jelentősége. Egyebekben a [bizalmas] millió euró összeg a feszítettacél‑kartell keretében semmiképpen nem téves. A Bizottság ugyanis már kétszer indíttatva érezte magát arra, hogy a kartellben részt vevő egyes vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságokat kiigazítással csökkentse. Így a Bizottság az ArcelorMittal, a világ legnagyobb acéltermelő vállalatcsoportjával szemben kiszabott bírságot a vállalatcsoport egyes vállalkozásainak fizetésképtelensége miatt legutóbb kereken 80%‑kal csökkentette (lásd a fenti 10. pontot).
53 Mindezekre tekintettel a kérelmezők jogilag megkövetelt módon bizonyították az általuk kért ideiglenes intézkedés elrendelésének sürgősségét.
A fumus boni iurisról
54 Az ítélkezési gyakorlat szerint a fumus boni iuris akkor áll fenn, ha a kérelmező érvelése legalább egyetlen jogalap tekintetében első látásra relevánsnak tűnik, és mindenesetre nem tűnik alaptalannak, illetve ha ezen érvelés alapos vizsgálat nélkül nem utasítható el, amely vizsgálat az alapügyben hatáskörrel rendelkező ítélkező testületnek van fenntartva (lásd ebben az értelemben a Törvényszék elnöke T‑95/09. R. sz., United Phosphorus kontra Bizottság ügyben 2009. április 28‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 21. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint T‑395/94. R. sz., Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság ügyben 1995. március 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑595. o.] 49. pontját, amelyet helybenhagyott a Törvényszék elnökének a fenti 12. pontban hivatkozott Bizottság kontra Atlantic Container Line és társai ügyben hozott végzésének 26. és 27. pontja).
55 A jelen ügyben a kérelmezők a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló elsődleges kérelmük, illetve a bírságaik méltányos csökkentésére irányuló másodlagos kérelmük alátámasztása érdekében hét jogalapra hivatkoznak.
56 Ahogyan a Bizottság helyesen megjegyzi, a jogalapok többségének az ismertetése túl tömör, és önmagában nem érthető. Ezáltal nem tesznek eleget az ítélkezési gyakorlat azon követelményeinek, miszerint az ideiglenes intézkedés iránti kérelem alapjául szolgáló lényeges ténybeli és jogi körülményeknek összefüggően és érthetően ki kell tűnniük a kérelem szövegéből annak érdekében, hogy az ellenérdekű fél előkészíthesse észrevételeit, az ideiglenes intézkedésről határozó bíró pedig a döntését adott esetben további információk nélkül a kívánt gyorsasággal meghozhassa (a Törvényszék elnöke T‑236/00. R. sz., Stauner és társai kontra Parlament és Bizottság ügyben 2001. január 15‑én hozott végzésének [EBHT 2001., II‑15. o.] 34. pontja, T‑306/01. R. sz., Aden és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 2002. május 7‑én hozott végzésének [EBHT 2002., II‑2387. o.] 52. pontja és T‑85/05. R. sz., Dimos Ano Liosion és társai kontra Bizottság ügyben 2005. május 23‑án hozott végzésének [EBHT 2005., II‑1721. o.] 37. pontja).
57 Ez azonban nem vonatkozik az egységes és folyamatos jogsértés téves megállapítására alapított jogalapra. Ezzel kapcsolatban az ideiglenes intézkedés iránti kérelem lényegében arra utal, hogy a Bizottság a WDI‑t az 1984. január 1‑jétől 2002. szeptember 19‑ig elkövetett jogsértésért, a WDV‑t pedig az 1987. szeptember 3‑tól 2002. szeptember 19‑ig elkövetett jogsértésért teszi felelőssé. Azonban csak egy jelentősen rövidebb időszak, nevezetesen az 1997. május 12‑től 2002. szeptember 19‑ig tartó időszak vonatkozásában róható jogsértés a WDI és a WDV terhére. Az 1997. május 12. előtti jogsértések ugyanis elévültek. A Bizottság e tekintetben nem veszi figyelembe, hogy a megállapodások végrehajtásában majdnem másfél évig tartó megszakadás következett be. A Bizottság figyelmen kívül hagyja, hogy az e megszakadás előtti és utáni megállapodások különböző jellegük és megszervezésük miatt nem tekinthetők egységes és folyamatos jogsértésnek. Továbbá a kérelmezők az 1996. január 9‑i találkozón – az összes többi vállalkozás számára nyilvánvalóan – elhatárolták magukat a kartellmegállapodásoktól, amit írásbeli feljegyzések egyértelműen bizonyítanak. Ezen elhatárolódásra tekintettel sem róható a kérelmezők terhére az egységes és folyamatos jogsértésben való részvétel.
58 A kérelmezők ezen érvelése, amely eredményesség esetén a WDI‑vel és a WDV‑vel szemben kiszabott bírságok lényeges csökkentéséhez vezethet, olyan pontos, hogy a Bizottság számára lehetővé tette többoldalas, részletes észrevételek megtételét. Ezenkívül lehetővé teszi az ideiglenes intézkedésről határozó bíró számára annak megállapítását, hogy az érintett jogalap első látásra nem tűnik teljesen alaptalannak, és mindenesetre alapos vizsgálat nélkül nem utasítható el, amely vizsgálat az alapügyben hatáskörrel rendelkező ítélkező testületnek van fenntartva.
59 Azon jogalap, amelynek keretében a kérelmezők a fizetésképtelenségük figyelmen kívül hagyását kifogásolják, szintén érthető önmagában, és szintén többoldalas, részletes észrevételek megtételére ösztönözte a Bizottságot.
60 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 261. cikk, valamint az [EK] 81. és [EK] 82. cikkben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 31. cikke szerint a Törvényszék teljes körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik azon megtámadott határozatok felülvizsgálata során, amelyekben a Bizottság bírságot szabott ki. A jelen ügyben semmiképpen nem zárható ki, hogy a Törvényszék az alapügyben e jogkörével élni fog, és csökkenti a kérelmezőkkel szemben kiszabott bírságokat. Ezzel kapcsolatban maga a Bizottság előadja, hogy amennyiben a kérelmezők vitatják fizetőképességüknek a megtámadott határozat szerinti értékelését, a Törvényszék téves jogalkalmazás megállapítása esetén maga határozza meg a bírságokat, amelynek keretében az időközben benyújtott információk szerinti tényeket kell alapul vennie; ezért amennyiben a jelen ügyben a sürgősséget nem lehet megállapítani, ugyanez vonatkozik az alapügy sikerességének kilátásaira is. A Bizottság e magyarázatai arra az esetre is érvényesek, ha – mint fentebb – a sürgősség megállapításra kerül.
61 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a fumus boni iuris első látásra – legalábbis a kérelmezőkkel szemben kiszabott bírságoknak az általuk másodlagosan kért csökkentését illetően – fennáll.
Az érdekek mérlegeléséről
62 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban a lehetséges megoldások mindegyikével együtt járó kockázatokat mérlegelni kell. Ez konkrétan azt jelenti, hogy különösen meg kell vizsgálni, hogy a kérelmezőnek a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztéséhez fűződő érdeke nagyobb súllyal esik‑e latba, mint az e határozat azonnali végrehajtásához fűződő érdek (a Bíróság elnöke fenti 12. pontban hivatkozott Bizottság kontra Atlantic Container Line és társai ügyben hozott végzésének 50. pontja, a C‑180/96. R. sz., Egyesült Királyság kontra Bizottság ügyben 1996. július 12‑én hozott végzésének [EBHT 1996., I‑3903. o.] 89. pontja és a C‑182/03. R. és C‑217/03. R. sz., Belgium és Forum 187 kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. június 26‑án hozott végzésének [EBHT 2003., I‑6887. o.] 142. pontja).
63 A jelen ügyben a kérelmezők bizonyították mind az ideiglenes intézkedés iránti kérelmük sürgősségét, mivel számukra objektíve lehetetlen volt, hogy bírságaik fedezésére bankgaranciát szerezzenek, mind pedig a fumus boni iurist a bírságok csökkentése iránti másodlagos kérelmüket illetően. El kell tehát ismerni, hogy főszabály szerint védelemre érdemes érdekük fűződik azon kötelezettségük felfüggesztéséhez, hogy e bírságok fedezésére bankgaranciát nyújtsanak. Amennyiben ugyanis az ideiglenes intézkedés iránti kérelmük elutasításra kerülne, a Bizottság jogosult lenne a bírságok azonnali behajtására, ami minden valószínűség szerint a kérelmezők fizetésképtelenség, illetve eladósodás miatti csődjét eredményezné (lásd a fenti 49. pontot).
64 A Bizottság ezzel szemben az Európai Unió versenyszabályai hatékonyságának és ezáltal az általa kiszabott bírságok elrettentő hatásának megőrzéséhez fűződő közérdekre, valamint az Unió pénzügyi érdekére hivatkozik. Ezzel kapcsolatban különösen arra utal, hogy a bírságok a legfelsőbb szintű bírói fórum általi helybenhagyásukat követően az Unió költségvetésének a részévé válnak.
65 Ami az Unió pénzügyi érdekeit illeti, amelyek alapvető fontossága nem vitatható, megjegyzendő, hogy a jelen ügyben a kérelmezők nem rendelkeznek a velük szemben kiszabott bírságok megfizetéséhez szükséges likviditással (lásd a fenti 16. és 19. pontot), és számukra objektíve lehetetlen a szükséges bankgarancia nyújtása. Ezért igen valószínű, hogy a Bizottság, amennyiben e bírságokat behajtaná, nem jutna hozzá a megállapított összeghez. Továbbá a kérelmezők előadták, és ezt senki nem vitatta, hogy – fenyegető – csődjük esetén a Bizottság követelése a német csődjog szerint nem előzné meg a többi hitelező követeléseit, és a Bizottságnak meg kellene elégednie a csődeljárás végén neki jutó részösszeggel. E körülmények között a Bizottság pénzügyi érdekeit nem védené jobban az, ha a bírságokat azonnal behajtanák, ahelyett hogy lehetővé tennék a kérelmezők számára üzleti tevékenységük folytatását és azt, hogy bírságaikat az abból befolyó bevételből fizessék meg (lásd ebben az értelemben a fenti 17. pontban hivatkozott Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben hozott végzés 136. pontját).
66 Továbbá úgy tűnik, hogy a jelen ügyben már eleve maga a Bizottság is inkább valószínűtlennek tartotta az Unió pénzügyi érdekeinek érvényesítését. A megtámadott határozat meghozatalának időpontjában ugyanis úgy vélte, hogy több elem is arra utal, hogy a PIB és a WDI nem tudja megfizetni a bírságokat, és nagy valószínűséggel nem életképes (a megtámadott határozat 1178. és 1179. pontja). Ez arra utal, hogy úgy tűnik, a Bizottság eredetileg beletörődött a bírságok behajthatatlanságába. Ezenfelül a Bizottság a megtámadott határozat meghozatalát követően több, a megbírságolt vállalkozások fizetőképességének vizsgálatára irányuló ITP‑eljárást is lefolytatott. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Bizottság mindenképpen kész arra, hogy a bírságokról (részben) lemondjon, még azt követően is, hogy azok az Unió költségvetésének részévé váltak. A Bizottság így utoljára az ArcelorMittal‑vállalatcsoport javára mondott le a bírság kerek 80%‑áról. Ezzel összefüggésben nem tűnik különösen védelemre érdemesnek a Bizottság azon törekvése, hogy az Unió pénzügyi érdekeit éppen a kérelmezőkkel szemben „keltse életre”.
67 Mindezek alapján meg kell állapítani, hogy a kérelmezők érdekeinek elsőbbséget kell adni a Bizottság pénzügyi érdekeivel szemben.
68 Figyelembe kell azonban venni, hogy fentebb a fumus boni iuris csak a bírságcsökkentésre irányuló másodlagos kérelem tekintetében került megállapításra, és hogy maguk a kérelmezők kinyilvánították, hogy készek egy méltányos fizetési ütemterv szerinti, 2011 júliusától történő részletfizetésre (lásd a fenti 6. pontot). A kérelmezők 2011. február 7‑i levelükben a Bizottság előtti ITP‑eljárás keretében naprakésszé tett fizetési ütemtervet nyújtottak be, és felajánlották, hogy bírságaik 75%‑os, azaz 12 millió euróra való csökkentése esetén 2011 júliusától 39 részletben fizetni tudnak. Ezenkívül utalni kell arra, hogy a WDI a bírságának megfizetésére régóta [bizalmas] millió euró összegű tartalékot képezett.
69 Jelenleg tehát úgy kell figyelembe venni az Unió pénzügyi érdekeit, hogy a kérelmezők javára csak azzal a feltétellel rendelik el a kért ideiglenes intézkedést – anélkül hogy e szakaszban határozni kellene a bírságok kért 75%‑os csökkentéséről –, hogy a kérelmezők 2011. június 30‑ig [bizalmas] millió eurót kitevő összeget, 2011. július 15‑től pedig eltérő rendelkezésig, de legkésőbb az alapügyben meghozandó ítélet kihirdetéséig (minden hónap 15‑éig) havi részletekben 300 000 eurót fizetnek a Bizottságnak.
70 Ezenkívül utalni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 108. cikke szerint az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a körülmények megváltozása esetén az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzést bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja; a „körülmények megváltozása” alatt különösen azon ténykörülményeket kell érteni, amelyek alkalmasak arra, hogy a szóban forgó esetben a sürgősség feltételének mérlegelését módosítsák (a Bíróság C‑444/01. P.(R.) sz., Bizottság kontra Artegodan ügyben 2002. február 14‑én hozott végzésének [EBHT 2002., I‑1489. o.] 62–64. pontja). Adott esetben a felek dolga, hogy a Törvényszékhez forduljanak, amennyiben véleményük szerint a körülmények oly módon megváltoztak, hogy a jelen végzés módosításához vezethetnek.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék felfüggeszti a Westfälische Drahtindustrie GmbH, a Westfälische Drahtindustrie Verwaltungsgesellschaft mbH & Co. KG és a Pampus Industriebeteiligungen GmbH & Co. KG azon kötelezettségét, hogy a 2010. szeptember 30‑án hozott C (2010) 6676 végleges határozattal módosított, az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/38.344 – „feszített acél”‑ügy) 2010. június 30‑án hozott C (2010) 4387 végleges bizottsági határozat 2. cikkének (1) bekezdésében velük szemben kiszabott bírságok azonnali behajtásának elkerülése érdekében a Bizottság számára bankgaranciát nyújtsanak, a következő feltételekkel:
a) a Westfälische Drahtindustrie GmbH, a Westfälische Drahtindustrie Verwaltungsgesellschaft mbH & Co. KG és a Pampus Industriebeteiligungen GmbH & Co. KG 2011. június 30‑ig [bizalmas] millió eurót kitevő összeget fizet a Bizottságnak;
b) 2011. július 15‑től kezdve eltérő rendelkezésig, de legkésőbb az alapügyben meghozandó ítélet kihirdetéséig (minden hónap 15‑éig) havi részletekben 300 000 eurót fizet a Bizottságnak.
2) A Törvényszék a költségekről jelenleg nem határoz.
Kelt Luxembourgban, 2011. április 13‑án.