C‑663/21. sz. ügy
Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl
kontra
AA
(a Verwaltungsgerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
A Bíróság ítélete (első tanács), 2023. július 6.
„Előzetes döntéshozatal – 2011/95/EU irányelv – A menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás nyújtásának feltételeire vonatkozó szabályok – A 14. cikk (4) bekezdésének b) pontja – A menekült jogállás visszavonása – Különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélt harmadik országbeli állampolgár – A társadalomra jelentett veszély – Az arányosság vizsgálata – 2008/115/EU irányelv – Harmadik országok jogellenesen tartózkodó állampolgárainak visszatérése – A kitoloncolás elhalasztása”
1. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Menekültpolitika – Menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás – 2011/95 irányelv – A menekült jogállás visszavonása, megszüntetése, illetve megújításának megtagadása – Alkalmazási feltételek – Különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélt harmadik országbeli állampolgár – Visszavonás, amelynek arányos intézkedésnek kell minősülnie azon veszélyhez képest, amelyet az említett személy a fogadó tagállam társadalmának valamely alapvető érdekére jelent – A hatáskörrel rendelkező hatóság általi mérlegelés e veszély és a menekültek számára biztosított jogok között – Annak vizsgálatával kapcsolatos további kötelezettség, hogy a visszatéréshez fűződő közérdek elsőbbséget élvez‑e ugyanezen személynek a nemzetközi védelem fenntartásához fűződő érdekével szemben – Hiány
(2011/95 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 14. cikk, (4) bekezdés, b) pont)
(lásd: 28–43. pont és a rendelkező rész 1. pontja)
2. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Bevándorlási politika – Harmadik országok jogellenesen tartózkodó állampolgárainak visszatérése – 2008/115 irányelv – A visszaküldés tilalmának elve – Annak megállapítása, hogy a harmadik országbeli állampolgár származási országába történő kitoloncolása határozatlan időre kizárt – Ilyen személy kiutasításának elrendelése – Megengedhetetlenség
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 18. cikk, 19. cikk, (2) bekezdés; 2008/115 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 2. cikk, (2) bekezdés, és 5. cikk)
(lásd: 45, 47., 49–52. pont és a rendelkező rész 2. pontja)
Összefoglalás
A Bundesamt für Fremdenwesen und Asyl (Súlyos bűncselekményt elkövető menekült) ügyben (C‑663/21) AA 2015 decemberében menekült jogállást kapott Ausztriában. 2018 márciusa és 2020 októbere között több alkalommal szabadságvesztés‑büntetést és pénzbüntetést, illetve szabálysértési bírságot szabtak ki vele szemben különböző bűncselekmények, nevezetesen veszélyes fenyegetés, más tulajdonát képező vagyontárgy megsemmisítése vagy rongálása, kábítószerrel visszaélés vétsége, kábítószer kereskedelem bűntette, testi sértés, illetve közrend biztosításával megbízott személlyel szemben tanúsított erőszakos magatartás szabálysértés miatt.
A hatáskörrel rendelkező osztrák hatóság 2019 szeptemberében meghozott határozatával visszavonta AA menekült jogállását, tartózkodási tilalom megállapítása mellett elrendelte a kiutasítását, valamint határidőt állapított meg az önkéntes távozására, ugyanakkor kimondta, hogy kitoloncolása nem engedélyezett.
AA jogorvoslati kérelme nyomán a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria) 2021 májusában meghozott ítéletével megsemmisítette a hivatkozott 2019. szeptemberi határozatot. E bíróság megállapította, hogy AA‑t különösen súlyos bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélték, és veszélyt jelent a társadalomra. Mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy mérlegelni kell a fogadó tagállam és a nemzetközi védelemre jogosult érintett érdekeit, figyelembe véve azon intézkedéseket, amelyeknek utóbbi a nemzetközi védelem visszavonása esetén ki lenne téve. Márpedig, mivel AA a származási országába való visszatérése esetén kínzás vagy halál veszélyének lenne kitéve, az említett bíróság úgy ítélte meg, hogy utóbbi érdekei elsőbbséget élveznek Ausztria érdekeivel szemben. A hatáskörrel rendelkező osztrák hatóság ezen ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) elé.
A Commissaire général aux réfugiés et aux apatrides (Súlyos bűncselekményt elkövető menekült) ügyben (C‑8/22) XXX 2007 februárjában menekült jogállást kapott Belgiumban. 2010 decemberében 25 év szabadságvesztésre ítélték csoportosan, több dologra elkövetett rablás, valamint az ennek elősegítése vagy a büntetlenség biztosítása céljából elkövetett szándékos emberölés miatt.
A hatáskörrel rendelkező belga hatóság 2016 májusában meghozott határozatával visszavonta XXX menekült jogállását. XXX keresetet nyújtott be e határozat ellen a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium) előtt, amely azt 2019 augusztusában meghozott ítéletével elutasította. E bíróság álláspontja szerint az XXX által a társadalomra jelentett veszély a különösen súlyos bűncselekményért való elítéléséből ered, így nem az említett hatóságnak kell bizonyítania, hogy XXX valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent a társadalomra. Ellenkezőleg, ez utóbbinak kellett volna bizonyítania, hogy ezen elítélése ellenére már nem jelent ilyen veszélyt. XXX felülvizsgálati kérelmet nyújtott be ezen ítélettel szemben a Conseil d’État‑hoz (államtanács, Belgium).
A Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (Különösen súlyos bűncselekmény) ügyben (C‑402/22) M. A. 2018 júliusában nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesztett elő Hollandiában. A hatáskörrel rendelkező holland hatóság 2020 júniusában elutasította e kérelmet azzal az indokolással, hogy a kérelmezőt 2018‑ban 24 hónap szabadságvesztés‑büntetésre ítélték háromrendbeli – ugyanazon az estén elkövetett – szexuális kényszerítés, egyrendbeli szexuális kényszerítés kísérlete, valamint egy mobiltelefon eltulajdonítása miatt.
M. A. keresete nyomán az elsőfokú bíróság az indokolás elégtelensége miatt megsemmisítette a 2020. júniusi határozatot. A hatáskörrel rendelkező holland hatóság ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a Raad van Statéhoz (államtanács, Hollandia). Egyrészt arra hivatkozik, hogy az M. A. terhére rótt cselekményeket olyan egységes bűncselekménynek kell tekinteni, amely különösen súlyos bűncselekménynek minősül, másrészt azt állítja, hogy a különösen súlyos bűncselekmény miatti elítélés főszabály szerint bizonyítja, hogy M. A. veszélyt jelent a társadalomra.
E három ügyben az előterjesztő bíróságok lényegében azt kérdezik a Bíróságtól, hogy mik a feltételei a menekült jogállás 2011/95 irányelv(1) 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja alapján történő visszavonásának, valamint hogy ezzel összefüggésben miként kell mérlegelni a fogadó tagállam és a nemzetközi védelemre jogosult érintett érdekeit.
E három, ugyanazon a napon meghozott ítéletével a Bíróság választ ad e kérdésekre, meghatározva egyrészt a „különösen súlyos bűncselekmény”, valamint a „társadalomra jelentett veszély” fogalmát, másrészt azt, hogy ennek kapcsán milyen terjedelmű arányossági vizsgálatot kell végezni. Kifejti továbbá azt is, hogy mi a kapcsolat a menekült jogállás visszavonása és a kiutasítás elrendelése között.
A Bíróság álláspontja
A Bíróság először is megállapítja, hogy a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdése b) pontjának alkalmazása két külön feltétel teljesülésétől függ, ezek közül az első, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgárt különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték, a másik pedig, hogy megállapítást nyerjen, hogy ez a harmadik országbeli állampolgár veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára. Ennélfogva nem lehet úgy tekinteni, hogy az a körülmény, hogy e két feltétel közül az első teljesül, elegendő annak bizonyításához, hogy a második feltétel is teljesül. Az említett rendelkezés ilyen értelmezése következik mind a rendelkezés szövegéből, mind pedig a 2011/95 irányelv 12. cikk (2) bekezdésének b) pontjával(2) és 17. cikkének (1) bekezdésével(3) való összehasonlításából.
Ami az első feltételt illeti, a jelentés és hatály meghatározása érdekében – a tagállami jogokra való kifejezett utalás hiányában – a „különösen súlyos bűncselekmény” fogalomnak rendes körülmények között az egész Unióban önálló és egységes értelmezést kell tulajdonítani. Egyrészt a „bűncselekmény” fogalom szokásos jelentése alapján ebben az összefüggésben olyan cselekményt vagy mulasztást ír le, amely az érintett társadalom jogrendjének súlyos megsértését jelenti, és amelyet, mint ilyet, e társadalomban a büntetőjog szankcionál. Másrészt a „különösen súlyos” kifejezés, amennyiben az két minősítéssel egészíti ki a „bűncselekmény” fogalmát, egy kivételesen súlyos bűncselekményre utal.
Ami azt a szövegkörnyezetet illeti, amelyben a „különösen súlyos bűncselekmény” kifejezést használják, egyrészt indokolt figyelembe venni a Bíróságnak a 2011/95 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének b) pontjára, amely „súlyos, nem politikai bűncselekményre” utal, valamint ezen irányelv „súlyos bűncselekményre” vonatkozó 17. cikke (1) bekezdése b) pontjára vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, mivel e rendelkezéseknek szintén az a célja, hogy megvonja a nemzetközi védelmet attól a harmadik országbeli állampolgártól, aki egy bizonyos súlyossági fokot elérő bűncselekményt követett el. Másrészt a 2011/95 irányelv 12., 14., 17. és 21. cikkének összehasonlításából kitűnik, hogy az uniós jogalkotó eltérő követelményeket támasztott azzal kapcsolatban, hogy milyen súlyos bűncselekményekre lehet hivatkozni valamelyik nemzetközi védelemhez kapcsolódó kizáró vagy visszavonási ok alkalmazásának vagy a menekült visszaküldésének igazolása céljából. Így a 2011/95 irányelv 17. cikkének (3) bekezdése „egy vagy több […] bűncselekmény” elkövetését említi, ezen irányelv 12. cikke (2) bekezdésének b) pontja és 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja pedig „súlyos bűncselekmény” elkövetésére hivatkozik. Ebből következően a „különösen súlyos bűncselekmény” kifejezésnek a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontjában történő használata a jogalkotó azon döntésére világít rá, miszerint e rendelkezés alkalmazását többek között egy különösen szigorú feltétel teljesülésétől tette függővé, amely olyan bűncselekményért való jogerős elítélés megtörténtét követeli meg, amely kivételesen súlyosnak minősül, súlyosabbnak, mint azon bűncselekmények, amelyek ezen irányelv hivatkozott rendelkezéseinek alkalmazását igazolhatják.
Ami valamely bűncselekmény súlyosságának a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja szempontjából történő értékelését illeti, ezt az értékelést ugyanazon mérce és közös szempontok alapján kell elvégezni. Mivel azonban a tagállamok büntetőjoga nem képezi általános harmonizációs intézkedések tárgyát, ezen értékelést úgy kell elvégezni, hogy annak során figyelembe kell venni azokat a döntéseket, amelyeket az érintett tagállam a büntetőjogi rendszerének keretében a sajátos jellemzőikre tekintettel kivételesen súlyosnak minősülő, a társadalom jogrendjét leginkább sértő bűncselekmények azonosítását illetően hozott.
Mindenesetre, mivel e rendelkezés az egyes számban szereplő „különösen súlyos bűncselekmény” miatti jogerős elítélésről szól, a bűncselekmény súlyossági foka nem érhető el olyan különálló bűncselekmények halmazata révén, amelyek közül önmagában véve egyik sem minősül különösen súlyos bűncselekménynek.
Végül az ilyen bűncselekmény súlyossági fokának értékeléséhez a szóban forgó ügy valamennyi sajátos körülményét fel kell mérni. E tekintetben számottevő jelentőséggel bír a büntetőítélet indokolása, a kiszabható, illetve a kiszabott büntetés jellege és mértéke, az elkövetett bűncselekmény jellege, az e bűncselekmény elkövetéséhez kapcsolódó körülmények összessége, e bűncselekmény szándékos vagy nem szándékos volta, valamint az okozott kár jellege és mértéke.
Ami a második feltételt illeti, ami annak bizonyításával kapcsolatos, hogy a harmadik országbeli állampolgár veszélyt jelent a fogadó tagállam társadalmára, a Bíróság először is megállapítja, hogy csak akkor lehet a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja szerinti intézkedést hozni, ha az érintett harmadik országbeli állampolgár valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent e tagállam társadalmának valamely alapvető érdekére. Ezzel összefüggésben a Bíróság rögzíti többek között, hogy e rendelkezés szövegéből magából kitűnik, hogy az csak akkor alkalmazandó, ha e személy veszélyt „jelent” a társadalomra, ami arra utal, hogy e veszélynek valódinak és közvetlennek kell lennie. Ezért minél távolabb van időben az e rendelkezés alapján meghozott határozat a különösen súlyos bűncselekményért való jogerős elítéléstől, annál inkább figyelembe kell vennie az eljáró hatóságnak többek között az ilyen bűncselekmény elkövetése utáni fejleményeket annak meghatározása érdekében, hogy a menekült jogállás esetleges visszavonásáról való határozathozatal időpontjában fennáll‑e a valódi és kellően súlyos veszély. A Bíróság megállapítja azt is, hogy a 2011/95 irányelv különböző rendelkezéseinek az ezen irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontjával való összevetéséből az következik, hogy e rendelkezés alkalmazása szigorú feltételekhez van kötve.
Másodszor, ami a hatáskörrel rendelkező hatóság és az érintett harmadik országbeli állampolgár szerepét illeti a veszély fennállásának megítélésében, a hatáskörrel rendelkező hatóság feladata, hogy a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdése b) pontjának alkalmazása során minden egyes egyedi esetben értékelje az egyedi ügy sajátos körülményeit. Ebben az összefüggésben e hatóságnak valamennyi releváns információval rendelkeznie kell, és saját magának kell elvégeznie e körülmények értékelését a határozata tartalmának megállapítása, valamint e határozat teljes körű indokolása érdekében.
Végül, a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontjában szabályozott intézkedés meghozatalára vonatkozó lehetőséget többek között az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett kell érvényesíteni, ami mérlegelést feltételez egyfelől az érintett harmadik országbeli állampolgár által a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára jelentett veszély, másfelől azon jogok között, amelyeket az irányelv 2. cikkének d) pontjában foglalt anyagi jogi feltételeknek megfelelő személyek számára biztosítani kell. Ezen értékelés keretében a hatáskörrel rendelkező hatóságnak figyelembe kell vennie az uniós jog által biztosított alapvető jogokat is, és többek között meg kell vizsgálnia olyan, a menekültek számára biztosított jogokat és az alapvető jogokat kevésbé sértő alternatív intézkedések meghozatalának lehetőségét, amelyek ugyanolyan hatékonyan biztosítanák a fogadó tagállam társadalmának védelmét.
Ugyanakkor azonban az említett hatóság az ilyen intézkedés meghozatala során ezenfelül nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik országbeli állampolgár származási országába való visszatéréséhez fűződő közérdek elsőbbséget élvez‑e ugyanezen személynek a nemzetközi védelem fenntartásához fűződő érdekével szemben, figyelembe véve azon intézkedések súlyosságát és jellegét, amelyeknek a származási országába való visszatérése esetén ki lenne téve. Az érintett harmadik országbeli állampolgár származási országába való esetleges visszatérésének az érintett harmadik országbeli állampolgárt vagy az e harmadik országbeli állampolgár tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmát érintő következményeit ugyanis nem a menekült jogállás visszavonásáról szóló határozat meghozatalakor kell figyelembe venni, hanem adott esetben akkor, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság az említett harmadik országbeli állampolgárt érintően kiutasítási határozatot kíván hozni.
Ezzel összefüggésben a Bíróság jelzi, hogy a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja részben azonos a Genfi Egyezmény(4) 33. cikkében szereplő kizárási okokkal. Mindemellett – amennyiben az előbbi rendelkezés az abban említett helyzetekben azt teszi lehetővé, hogy a tagállamok visszavonhatják a menekült jogállást, míg az utóbbi rendelkezés megengedi az ilyen helyzetek valamelyikében található menekült visszaküldését olyan országba, ahol élete vagy szabadsága veszélyeztetve van – az uniós jog az érintett menekülteknek a Genfi Egyezményben biztosítottnál szélesebb nemzetközi védelmét írja elő. Ebből következik, hogy az uniós jognak megfelelően a hatáskörrel rendelkező hatóság jogosult lehet arra, hogy a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja alapján visszavonja a harmadik országbeli állampolgárnak biztosított menekült jogállást, ugyanakkor azonban nem feltétlenül jogosult arra, hogy őt a származási országába kitoloncolja. Eljárási szempontból továbbá az ilyen kitoloncolás a 2008/115 irányelvben(5) előírt anyagi jogi és eljárási biztosítékok tiszteletben tartásával meghozott kiutasítási határozatot feltételez, amely irányelv 5. cikke többek között előírja, hogy a tagállamok ezen irányelv végrehajtása során kötelesek tiszteletben tartani a visszaküldés tilalmának elvét. Következésképpen nem tekinthető úgy, hogy a menekült jogállásnak a 2011/95 irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja szerinti visszavonása egyúttal állásfoglalást jelentene arra a külön kérdésre vonatkozóan is, hogy ez a személy kiutasítható‑e származási országába. E tekintetben a Bíróság megállapítja azt is, hogy a 2008/115 irányelv 5. cikkével ellentétes a harmadik országbeli állampolgár kiutasításának elrendelése, amennyiben megállapítást nyer, hogy a tervezett célországba történő kitoloncolása a visszaküldés tilalmának elve alapján határozatlan időre kizárt.