T‑627/19. sz. ügy
(kivonatos közzététel)
Harry Shindler és társai
kontra
Európai Bizottság
A Törvényszék végzése (tizedik tanács), 2020. július 14.
„Kártérítési és megsemmisítés iránti kereset – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépése – Az Egyesült Királyság egyes állampolgárainak uniós polgárságát fenntartó határozat és az Egyesült Királyság állampolgárainak jogaira vonatkozó különböző intézkedésekről szóló határozat elfogadása iránti kérelmek – A Bizottság állásfoglalása – Az eljárásra való felhívás hiánya – Az Egyesült Királyság egyes állampolgárainak uniós polgárságát fenntartó határozat elfogadásának megtagadása – Az eljáráshoz fűződő érdek hiánya – Nyilvánvalóan elfogadhatatlan kereset”
1. Intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset – Intézményi mulasztás – Fogalom – Cselekvés elmulasztása – Nem kielégítő jogi aktus – Kizártság
(EUMSZ 265. cikk)
(lásd: 28. pont)
2. Intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Elfogadhatósági feltételek – Az eljárásra való előzetes felhívás – Az intézmény állásfoglalásának hiánya – Kereshetőségi jog – Együttes feltételek – A kereset elfogadhatatlansága e feltételek bármelyikének hiánya esetén
(EUMSZ 265. cikk)
(lásd: 32. pont)
3. Intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset – Az intézmény felszólítása – Hiány – Elfogadhatatlanság
(EUMSZ 265. cikk, második bekezdés)
(lásd: 35. pont)
4. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Az eljáráshoz fűződő érdek – Létrejött és fennálló érdek szükségessége – Kereset, amelyből a felperesnek előnye származhat – Hiány – Elfogadhatatlanság
(EUMSZ 263. cikk, második bekezdés)
(lásd: 47. pont)
5. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Az eljáráshoz fűződő érdek – Megsemmisítés, amely kizárólag érdemben azonos új határozat meghozatalát eredményezheti – Az érdek hiánya
(EUMSZ 263. cikk)
(lásd: 48., 49. pont)
Összefoglalás
2016. június 23‑án Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának állampolgárai népszavazás keretében az országuk Európai Unióból való kilépését támogatták. Az Egyesült Királyság 2017. március 29‑én bejelentette az Európai Tanácsnak azon szándékát, hogy az EUSZ 50. cikk (2) bekezdése alapján kilép az Unióból. Ezt követően az Európai Tanács az Egyesült Királysággal egyetértésben több határozatot(1) fogadott el, meghosszabbítva az EUSZ 50. cikk (3) bekezdésében előírt határidőt, amelynek elteltével az Egyesült Királyságra a Szerződések a kilépésének részletes szabályait meghatározó megállapodás hiányában többé nem alkalmazhatók. A 2019/584 határozat 1. cikke értelmében e határidő főszabály szerint 2019. október 31‑én járt le.
2019. július 31‑én az Egyesült Királyság több, Olaszországban vagy Franciaországban lakóhellyel rendelkező állampolgára (a továbbiakban: felperesek) levelet küldött az Európai Tanácsnak és az Európai Unió Tanácsának. 2019. augusztus 1‑jén a felperesek lényegében azonos tartalmú levelet küldtek az Európai Bizottságnak. Ezekben a levelekben a felperesek többek között felhívták a fent említett három intézmény figyelmét az Egyesült Királyság azon állampolgárainak helyzetére, akik az Egyesült Királyságtól eltérő tagállamokban rendelkeznek lakóhellyel, és ott magán‑ és családi életet alakítottak ki, és azt kérték tőlük, hogy „állapítsák meg azon mulasztást”, amely „az [említett állampolgárok] uniós polgársága fenntartásának jogellenes elmulasztásából” ered. Továbbá a felperesek felhívták e három intézményt, hogy az Egyesült Királyság Unióból való, 2019. október 31‑re tervezett kilépése előtt hozzon határozatot ezen állampolgárok uniós polgárságának a kilépés időpontját követő fenntartásáról, függetlenül attól, hogy létrejön‑e az említett kilépés részletes szabályait meghatározó megállapodás, vagy sem. 2019. szeptember 11‑én aláírt levelében a Bizottság válaszolt a 2019. augusztus 1‑jei levélre (a továbbiakban: 2019. szeptember 11‑i levél). Ebben a levélben a Bizottság elutasította az e levélben foglalt, eljárásra való felhívást, rámutatva, hogy a Szerződések nem teszik lehetővé számára, hogy a felperesek által kérthez hasonló határozatot hozzon.
A felperesek ekkor keresetet indítottak a Törvényszék előtt. A kereset egyrészt az EUMSZ 265. cikken alapuló intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelmet tartalmaz. Másrészt a kereset „a Bizottság mulasztásának elismerése […] 2019. szeptember [11]‑i kifejezett megtagadásának” megsemmisítésére irányuló kérelmet tartalmaz, amelyet a felperesek a Törvényszék felhívására az EUMSZ 263. cikken alapuló megsemmisítés iránti kérelemnek minősítettek.
2020. július 14–i végzésével a Törvényszék elutasította a felperesek keresetét, miután megállapította mind az intézményi mulasztás megállapítása iránti kérelem, mind a megsemmisítés iránti kérelem elfogadhatatlanságát.
Ez utóbbit illetően a felperesek azt kérték, hogy a Törvényszék semmisítse meg a 2019. szeptember 11‑i levélben foglalt azon határozatot, amelyben a Bizottság lényegében megtagadta, hogy az Egyesült Királyság Unióból való kilépésétől kezdve és az e kilépés szabályait meghatározó megállapodás megkötésétől függetlenül az Egyesült Királyság azon állampolgárainak uniós polgárságát fenntartó határozatot fogadjon el, akik ebben az időpontban nem rendelkeznek valamely tagállam állampolgárságával. E kérelmük alátámasztására a felperesek három jogalapot terjesztettek elő, amelyek az uniós polgárság ezen állampolgárok általi elvesztésének vitatására irányultak.
A Törvényszék mindenekelőtt hivatalból vizsgálta, hogy a felpereseknek érdekük fűződik‑e ezen három jogalapra való hivatkozáshoz. E tekintetben a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyfelől a felperesnek nem fűződhet jogos érdeke az olyan határozat megsemmisítéséhez, amelyről előre tudható, hogy az ő vonatkozásában csak ismételt megerősítést nyerhet, másfelől valamely megsemmisítési jogalap az eljáráshoz fűződő érdek hiánya miatt elfogadhatatlan, amennyiben még ha feltételezhető is e jogalap megalapozottsága, a megtámadott jogi aktusnak az említett jogalap alapján történő megsemmisítése sem vezethetne a felperes számára kedvező eredmény elérésére. Így a felperes nem igazolja egy adott területen való fellépést megtagadó határozat meghatározott jogalap alapján történő megsemmisítéséhez fűződő érdekét abban az esetben, ha az érintett intézmény e területen semmilyen hatáskörrel nem rendelkezik.
A Törvényszék ezt követően rámutatott, hogy a jelen ügyben a 2019. szeptember 11‑i levélben foglalt határozatnak a felperesek által felhozott jogalapok alapján történő megsemmisítése esetén ez utóbbiak csak akkor érhetnének célt, ha a Bizottság maga fogadna el kötelező jogi aktust, amely az Egyesült Királyság Unióból való kilépésétől kezdve fenntartja az Egyesült Királyság egyes állampolgárainak uniós polgárságát.
E tekintetben, miután emlékeztetett arra, hogy az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése értelmében az egyes intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök keretén belül járnak el, a Törvényszék megállapította, hogy a Szerződések vagy a másodlagos jog egyetlen rendelkezése sem hatalmazza fel a Bizottságot arra, hogy olyan kötelező erejű jogi aktusokat fogadjon el, amelyek célja, hogy a személyek bizonyos csoportja számára uniós polgárságot biztosítson. E megállapítást megerősíti az a körülmény, hogy ezen intézmény főszabály szerint csupán javaslattételi jogkörrel rendelkezik az EUSZ 17. cikk (2) bekezdésének megfelelően.
Ennélfogva a Törvényszék kimondta, hogy függetlenül attól a kérdéstől, hogy az Egyesült Királyság Unióból való kilépése maga után vonhatja‑e az uniós polgárságnak az Egyesült Királyság valamennyi olyan állampolgára általi elvesztését, akik az említett kilépés időpontjában nem rendelkeznek valamely tagállam állampolgárságával, a Bizottság a jelen ügyben nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy olyan kötelező jogi aktust fogadjon el, amely e kilépéstől kezdve fenntartja a személyek bizonyos csoportjának uniós polgárságát, és köteles volt megtagadni a felperesek által kért jogi aktus elfogadását. Ebből következik, hogy a 2019. szeptember 11‑i levélben foglalt határozatnak a felperesek által felhozott jogalapok alapján történő megsemmisítése esetén a Bizottság helyzetét a hatáskör nyilvánvaló hiánya jellemezné, és csak a felperesek által kért aktus elfogadását megtagadó újabb határozatot hozhatna. A Törvényszék tehát pontosította, hogy így az ilyen megsemmisítés nem alkalmas arra, hogy a felperesek kedvező eredményt érjenek el, így ez utóbbiak nem igazolják a felsorolt jogalapok felhozatalához fűződő jogos érdeküket.
A Törvényszék kimondta, hogy e jogalapokat mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani, ebből következően a megsemmisítés iránti kérelem, mivel azt semmilyen elfogadható jogalap nem támasztja alá, maga is nyilvánvalóan elfogadhatatlan.