T‑427/04. és T‑17/05. sz. egyesített ügyek

Francia Köztársaság és France Télécom SA

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Állami támogatások – Az 1994 és 2002 közötti évek tekintetében a France Télécomra alkalmazott iparűzési adó rendszere – A támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító, és annak visszatéríttetését elrendelő határozat – Előny – Elévülés – Jogos bizalom – Jogbiztonság – Lényeges eljárási szabályok megsértése – Kollegialitás – Az érdekelt harmadik felek védelemhez való joga és eljárási jogai”

Az ítélet összefoglalása

1.      Bizottság – A kollegialitás elve – Terjedelem – A Bizottság azon lehetősége, hogy valamely tagját felhatalmazza meghatározott típusú adminisztratív és igazgatási aktusok elfogadására

(EK 219. cikk és EK 253. cikk)

2.      Államok által nyújtott támogatások – A Bizottság által végzett vizsgálat – Közigazgatási eljárás

(EK 88. cikk, (2) és (3) bekezdés)

3.      Államok által nyújtott támogatások – A Bizottság által végzett vizsgálat – Közigazgatási eljárás – A Bizottságnak azon kötelezettsége, hogy felszólítsa az érdekelteket észrevételeik megtételére

(EK 88. cikk, (2) bekezdés)

4.      Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Valamely vállalkozásra alkalmazandó különös adózási szabályok

(EK 88. cikk, (1) bekezdés)

5.      Államok által nyújtott támogatások – Bizottsági határozat – A jogszerűségnek a határozat elfogadásakor rendelkezésre álló információk alapján történő megítélése

(EK 87. cikk)

6.      Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Az intézkedés szelektív jellege – Az általános adórendszertől való eltérés – A rendszer jellegére és szerkezetére alapított igazolás – Bizonyítási teher

(EK 87. cikk, (1) bekezdés)

7.      Államok által nyújtott támogatások – Jogellenes támogatás visszatéríttetése – Az EK 88. cikk eljárási szabályainak megsértésével nyújtott támogatás – A kedvezményezettek esetleges jogos bizalma – Védelem – Feltételek és korlátok

(EK 87. cikk, (1) bekezdés, és EK 88. cikk; 659/1999 tanácsi rendelet, 14. cikk)

8.      Államok által nyújtott támogatások – A támogatásnak a közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét megállapító és visszatéríttetését elrendelő bizottsági határozat – A Bizottság azon lehetősége, hogy a pontos visszatérítendő összeg kiszámítását a nemzeti hatóságokra hagyja

(EK 88. cikk, (2) bekezdés)

9.      Államok által nyújtott támogatások – Jogellenes támogatás visszatéríttetése – A 659/1999 rendelet tízéves elévülési időt előíró 15. cikke – Az elévülési idő kezdete

(EK 88. cikk, (2) bekezdés; 659/1999 tanácsi rendelet, 15. cikk)

1.      Az EK 219. cikk értelmében a Bizottság tagjainak többségével jár el. A kollegialitás ekként bevezetett elve a Bizottság tagjai határozathozatalban való részvételének egyenlőségén alapul, és különösen azt jelenti, hogy a határozatokat egyrészt közösen kell meghozni, valamint hogy politikai téren a testület valamennyi tagja együttesen felelős a meghozott határozatokért.

Noha a Bizottság a kollegialitás elvének megsértése nélkül felhatalmazhatja valamely tagját, hogy meghatározott típusú adminisztratív és igazgatási aktusokat fogadjon el, azok a határozatok, amelyekben a Bizottság állami támogatás fennállását állapítja meg, illetve ennek a közös piaccal való összeegyeztethetőségéről és a visszatéríttetés elrendelésének szükségességéről határoz, összetett ténybeli és jogi kérdések vizsgálatát igénylik, és főszabály szerint nem tekinthetők adminisztratív és igazgatási aktusnak. Ebből következik, hogy mivel az ilyen típusú határozatok rendelkező része és az EK 253. cikk alapján kötelező tartalmi elemként szereplő indokolása oszthatatlan egységet alkot, a kollegialitás elve alapján kizárólag a testület hatáskörébe tartozik, hogy az egyik elfogadásával egyúttal a másikról is döntsön. Főszabály szerint tehát a Bizottság tagjai testületének hatáskörébe tartozik az állami támogatás fennállását és a közös piaccal való összeegyeztethetőségét megállapító határozatok végleges változatának elfogadása. Ezen elfogadást követően csak tisztán helyesírási vagy nyelvhelyességi kiigazításokat lehet tenni e határozat szövegében, mivel minden egyéb módosítás a testület kizárólagos hatáskörébe tartozik.

Ugyanakkor nincs kizárva, hogy a Bizottság tagjainak testülete egy vagy több tagját azzal bízza meg, hogy fogadja, illetve fogadják el egy határozat végleges szövegét, amelynek lényeges tartalmát tanácskozásai során a testület már meghatározta. Amennyiben a testület ezzel a lehetőséggel él, a felhatalmazás szabályszerű végrehajtásának kérdésével megkeresett közösségi bíróság feladata annak megítélése, hogy úgy tekinthető‑e, hogy a kérdéses határozatot annak valamennyi ténybeli és jogi elemében a testület hozta meg.

(vö. 116–119. pont)

2.      A védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amelyet valamely személlyel szemben indítottak, és neki sérelmet okozó intézkedésekhez vezethet, a közösségi jog egyik alapelvét képezi. Ezen elv megköveteli, hogy az a személy, aki ellen a Bizottság közigazgatási eljárást indított, lehetőséget kapjon arra, hogy ezen eljárás során kifejtse álláspontját a hivatkozott tények és körülmények valóságtartalma és relevanciája, valamint azon iratok tekintetében, amelyekkel a Bizottság alátámasztja a közösségi jog megsértésére vonatkozó állítását.

Az állami támogatások területén a Bizottság nem kötelezhető arra, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló közleményében a kérdéses intézkedésre vonatkozó végleges elemzést terjesszen elő. Szükséges azonban, hogy a Bizottság kielégítően határozza meg vizsgálatának keretét annak érdekében, hogy lehetővé tegye, hogy az eljárás alá vont tagállam kifejthesse álláspontját a kérdéses intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetősége kérdésében határozó végleges bizottsági határozat indokolását megalapozó ténybeli és jogi elemek összességéről.

Ennélfogva pusztán az a körülmény, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság megváltoztatta a kérdéses állami intézkedés jellegével kapcsolatos elemzését, csak akkor eredményezi az érintett tagállam védelemhez való jogának megsértését, ha az eljárást megindító határozatban foglalt, vagy később a közigazgatási eljárásban a kontradiktórius vita során szolgáltatott információk nem tették lehetővé, hogy a nemzeti hatóságok hatékonyan vitassák a megtámadott határozatban szereplő ténybeli és jogi elemek összességét. Ezzel szemben a megtámadott határozat és az eljárás megindításáról szóló határozat közötti azon eltérések, amelyek abból adódnak, hogy a Bizottság egészben vagy részben átvette az említett tagállam érveit, nem eredményezhetik e tagállam védelemhez való jogának megsértését.

(vö. 136–138. pont)

3.      Az állami támogatások tárgyában indított közigazgatási eljárás keretében a támogatások által kedvezményezett vállalkozásokat csak „érdekelteknek” tekintik ezen eljárásban. Ebből következik, hogy a támogatás által kedvezményezett vállalkozás, aki az eljárás alá vont személyeket megillető védelemhez való jogra nem hivatkozhat, csupán azon joggal rendelkezik, hogy a közigazgatási eljárásban az eset körülményeire tekintettel megfelelő mértékben részt vehet.

Továbbá, jóllehet a Bizottság nem kötelezhető arra, hogy az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindításáról szóló közleményében a kérdéses támogatásra vonatkozó végleges elemzést terjesszen elő, szükséges azonban, hogy a Bizottság kielégítően határozza meg vizsgálatának keretét annak érdekében, hogy az érdekelteket ne fossza meg az észrevételeik megtételéhez való joguktól. Ugyanakkor az érdekeltek információhoz való joga nem terjeszkedhet túl a Bizottság általi meghallgatásukhoz való jogukon. Különösen nem terjeszkedhet addig az általános jogosultságig, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás során felmerült valamennyi esetlegesen jelentős kérdéssel kapcsolatban kifejezhessék véleményüket.

(vö. 146–149. pont)

4.      Az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében az előny fogalma kiterjed minden olyan intézkedésre, amely valamely vállalkozást mentesít egy olyan teher alól, amelyet egyébként viselnie kellene. A támogatás fogalma ugyanis a szubvencióénál általánosabb, mivel nem csupán a pozitív juttatásokat foglalja magában, mint amilyenek maguk a szubvenciók, hanem azon beavatkozásokat is, amelyek – különböző formákban – enyhítik a vállalkozás költségvetésére rendszerint nehezedő terheket, és amelyek így – anélkül, hogy a szó szoros értelmében vett szubvenciók lennének – ugyanilyen természetűek és azonos hatásúak. Így az az intézkedés, amellyel a hatóságok adómentességet biztosítanak egyes vállalkozásoknak, amely ugyan nem jár együtt állami források átruházásával, de pénzügyileg kedvezőbb helyzetbe hozza a kedvezményezetteket, mint a többi adóalanyt, az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül.

A Bizottság az állami támogatásnak minősíthető intézkedés vizsgálata során köteles figyelembe venni az intézkedésnek a potenciális kedvezményezettre gyakorolt valamennyi hatását, és adott esetben különösen le kell vonnia az előnyre nehezedő sajátos terheket. Ezzel szemben pusztán az a körülmény, hogy a kedvezményezett szempontjából egy meghatározott mentességi intézkedést egy elkülönülő, és az elsővel össze nem függő sajátos teher növelésével kompenzálnak, nem zárja ki az elsőként említett intézkedés állami támogatásnak minősítését.

Így annak eldöntése, hogy a vállalkozás által bizonyos időszakban átalánybefizetés folytán megfizetett adótöbblet kompenzálja‑e a másik időszakban a javára érvényesülő adóterhek közötti eltérést, ezen átalánybefizetés objektív jellemzőinek elemzésétől függ, valamint attól, hogy az tekinthető‑e azzal az előnnyel szorosan összefüggő tehernek, amely abból ered, hogy az érintett vállalkozás adott esetben különös adózási szabályok hatálya alatt áll.

(vö. 195–196., 206–208. pont)

5.      Az állami támogatással kapcsolatos határozat jogszerűségét azon információk alapján kell megítélni, amelyek a határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álltak. Következésképpen a támogatás által kedvezményezett vállalkozás a bíróság előtt nem hivatkozhat arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban olyan adatokra támaszkodott, amelyek nem tükrözik a valóságot, amikor a Bizottság a tagállam által a közigazgatási eljárás során közölt számadatokra támaszkodott.

(vö. 219., 224. pont)

6.      Az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazása során azt kell eldönteni, hogy az adott jogrendszer keretein belül valamely állami intézkedés előnyben részesíthet‑e bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését, az érintett intézkedés által követett célkitűzés szempontjából hasonló ténybeli és jogi helyzetben található más vállalkozásokhoz képest. Az állami támogatás fogalma azonban nem vonatkozik olyan állami intézkedésekre, amelyek különbséget tesznek a vállalkozások között, és következésképpen eleve szelektív jellegűek, amennyiben ez a megkülönböztetés a vonatkozó adórendszer jellegéből vagy szerkezetéből ered.

Az említett rendszer jellegére és szerkezetére alapított igazolás fennállásának bizonyítása főszabály szerint a tagállamot terheli. Ebből következik, hogy az állami intézkedés által kedvezményezett vállalkozás a megsemmisítés iránti kereset keretében érvelésének alátámasztására nem hivatkozhat olyan tényekre, amelyekről a Bizottságnak a megtámadott határozat meghozatalakor nem volt tudomása.

(vö. 228–229., 232. pont)

7.      Az EK 88. cikk alkalmazásáról szóló 659/1999 rendelet 14. cikke alapján különösen az állami támogatások ellenőrzésére alkalmazandó bizalomvédelem elvéből következik, hogy akkor lehet az állami támogatás kedvezményezettjét megillető bizalomvédelemre hivatkozni, ha ez utóbbi a Bizottság pozitív cselekvéséből származó, kellően egyértelmű biztosítékokkal rendelkezik, amely alapján úgy vélheti, hogy az intézkedés nem minősül az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében támogatásnak. A Bizottságnak bejelentett intézkedéssel kapcsolatos kifejezett állásfoglalás hiányában azonban az intézmény hallgatása nem zárhatja ki – a támogatás által kedvezményezett vállalkozást megillető bizalomvédelem elvére alapozva – a támogatás visszatéríttetését.

Ugyanakkor, mivel az EK 88. cikk kötelezően előírja a Bizottság számára az állami támogatások ellenőrzését, a támogatás által kedvezményezett vállalkozások főszabály szerint csak akkor bízhatnak jogosan a támogatás szabályszerűségében, ha azt az említett cikkben előírt eljárás betartásával nyújtották. A gondos piaci szereplőnek ugyanis rendszerint meg kell tudnia bizonyosodni arról, hogy ezen eljárást betartották‑e. Szintén ebből következően azon tagállam, amelynek a hatóságai az EK 88. cikkben előírt eljárási szabályok megsértésével nyújtottak támogatást, nem hivatkozhat a kedvezményezett vállalkozások jogos bizalmára a Bizottság támogatás visszatéríttetésére kötelező határozatának végrehajtására figyelemmel szükséges intézkedések meghozatalára vonatkozó kötelezettség alóli mentesülés érdekében.

Nem lehet azonban kizárni a jogellenes támogatás kedvezményezettjének azon lehetőségét, hogy olyan rendkívüli körülményekre hivatkozzon, amelyek jogszerűen megalapozhatták az e támogatás szabályszerűségébe vetett bizalmát, és ebből következően megtagadja annak a visszatérítését, amennyiben bizonyítja ilyen körülmények fennállását.

Továbbá a valamely vállalkozás számára előny biztosítására alkalmas állami intézkedés bejelentése az a Szerződés által biztosított eszköz, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok megbizonyosodjanak arról, hogy nem nyújtanak jogellenes támogatást, illetve a vállalkozások arról, hogy nem részesülnek ilyen támogatásban. Márpedig, mivel a különös adózási szabályok az iparűzési adó kivetésének az általános szabályoktól eltérő, két vállalkozásra vonatkozó módját jelentik, nem lehet a priori kizárni, hogy állami támogatásról van szó. E tekintetben kivételes körülmények hiányában nem állhat fenn a támogatás kedvezményezettjének az adott időpontban arra vonatkozó jogos bizalma, hogy a támogatást szabályszerűen nyújtották, ha a támogatást az EK 88. cikk (3) bekezdése értelmében jogellenesen, a Bizottságnak való előzetes bejelentés nélkül vezették be.

(vö. 261–263., 270., 276. pont)

8.      A Bizottság a jogellenes állami támogatás visszatéríttetését elrendelő határozatban nem köteles feltüntetni a visszatérítendő támogatás pontos összegét. A közösségi jog ezzel kapcsolatban ugyanis mindössze azt követeli meg, hogy egyrészt a jogellenesen nyújtott támogatások visszatéríttetése nyomán a korábbi állapot álljon helyre, és másrészt e visszatérítésre a nemzeti jog által előírt módon kerüljön sor, akként, hogy ez utóbbi rendelkezéseinek alkalmazása ne sértse a közösségi jog hatályát és hatékonyságát. Elegendő tehát, ha a visszatéríttetendő támogatás összegét a határozatban foglalt információk alapján jelentős nehézség nélkül ki lehet számítani. A Bizottság tehát érvényesen szorítkozhat a kérdéses támogatás visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettség megállapítására, a nemzeti hatóságokra hagyva a visszatérítendő támogatás pontos összegének kiszámítását, különösen, ha e számítás megköveteli az adórendszer vagy a társadalombiztosítási rendszer figyelembevételét, amelyek szabályait az alkalmazandó nemzeti jog rögzíti.

(vö. 297–299. pont)

9.      A 659/1999 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottságnak a jogellenes támogatás visszatéríttetésére vonatkozó hatásköre tízéves elévülési időn belül gyakorolható. Az említett rendelet 15. cikkének (2) bekezdéséből következően az elévülési idő azon a napon kezdődik, amikor meg lehet állapítani annak a támogatásnak a nyújtását, amelynek visszatéríttetését a Bizottság elrendelte, azaz amennyiben a támogatás nyújtása kötelező jogi aktusok elfogadásától függ, akkor ezen aktusok elfogadásának napján.

Márpedig, amikor egy jogi aktus jövőben alkalmazandó, különös adózási szabályokat vezet be, nem tekinthető úgy, hogy az elévülési idő ezen aktus elfogadásának napján kezdődik, amely időpontban nem lehet kellő bizonyossággal megállapítani, hogy e különös szabályok olyan előnyt biztosítanak‑e, amely állami támogatásnak minősülhet. Ezzel szemben azon időpontot kell figyelembe venni, amikor az első előnyt ténylegesen nyújtották. Erről van szó azon támogatás esetében, amely nem a kedvezményezettre alkalmazandó különös adózási rendelkezésekből adódik, hanem az adóterhek közötti eltérésből, amely azon összegek közötti különbségből ered, amelyet a kedvezményezettnek iparűzési adó címén kellett volna fizetnie, ha az általános adózási szabályok hatálya alatt állt volna, és aközött, amelyet a rá vonatkozó különös adózási rendelkezések értelmében ténylegesen kivetettek rá.

(vö. 318., 320., 322., 324. pont)